Meghívó Veni Sancte szentmisére és épületmegáldó ünnepségre

A Piarista Rend Magyar Tartománya örömmel adja hírül, hogy hosszú várakozás után a budapesti iskola és a piarista közösség visszakapta régi otthonát, és nyár elején beköltözött a Duna partján álló felújított épületbe. A gimnázium 2011/2012-es tanéve már a megújult épületegyüttesben kezdődhet. 
Az ünnepi Veni Sancte szentmisét 2011. szeptember 2-án délelőtt 10 órakor tartjuk. A szentmise keretében felszenteljük felújított kápolnánkat, majd ünnepélyes keretek között kerül sor az épület megáldására.
Az ünnepi eseményre szeretettel várjuk volt diákjainkat is - különösképpen azokat, akik még ebben az épületben tanultak -, hogy közösen adjunk hálát a megújulás kegyelméért, a piarista központ újraindulásáért, és Isten segítségét kérjük az új tanévre, tanáraink, diákjaink és mindnyájunk életére.

Szeretettel: 
Labancz Zsolt
piarista tartományfőnök atya

Iskolánk 295. tanéve 58 év után újra a szokásos helyén, a Duna-parti Piarista Gimnáziumban kezdődik

Kedves Piarista Öregdiák Barátaink!

Ünnepelni jó dolog. Egy színvonalas, méltó módon megült ünnep mindig szép és emlékezetes, kizökkent a hétköznapok hervasztó robotolásából, feltölt pozitív energiákkal, szép gondolatokkal enged utunkra, és segítséget nyújt a mindennapi akadályok könnyebb vételére.

"Veni Sancte" - a Szentlélek segítségül hívása, eljövetelének, az új tanév kezdetének az ünneplése. Minden tanév kezdetekor a piarista diákok szentmisére gyűlnek össze, közösen várva a Szentlelket. Emlékszem, amikor még én is a budapesti Piarista Gimnázium tanulója voltam. A nyaralás végén mindig osztálytársaim viszontlátásának örömével érkeztem szüleimmel a Duna-parti épület kápolnájába. A kapun belépve mindig hatalmas zsivaj, diákáradat fogadott. Piarista atyáink köszöntöttek, örömmel nyugtázva, a létszám "darab szerint stimmel". Balogh Tamás atya, szeretett osztályfőnökünk nagy érdeklődéssel fordult mindannyiunk felé, hallgatván a nyári élménybeszámolókat. Kézfeltartására csend lett. Na jó, nem mindig elsőre, de a szentmise kezdetére azért nagy nehezen már igen. 
A kápolnába való bevonulással mindig tudtuk, hogy megkezdődött az újabb tanév - a Mikszáth Kálmán téri épületben.
2011-ben sem lesz ez nagyon másként, kivéve egy különbséget, nincs már Mikszáth Kálmán téri piarista épület. Számunkra örökre bezárultak a kapui, Tőzsér Pál házfőnök atya vezényletével és áldozatos munkájával hosszú hetek-hónapok után sikeresen visszaköltöztek a piaristák, a Mikszáth téri épületben a költözés végén lomtalanítás, majd végső takarítás történt. A piarista öregdiákoknak a költözéskor nyújtott önzetlen segítő munkájáért Labancz Zsolt tartományfőnök atya jelen Hírlevelünkben, Tőzsér Pál Sch.P., a Mikszáth téri épület utolsó házfőnöke pedig következő Hírlevelünkben mond köszönetet.  
Bezárult egy ajtó, de most kinyílik egy másik. Ismét tanítás kezdődik a Duna-parti piarista régi/új épületben, s az atyák a tőlük megszokott szeretettel várják az ide járó diákokat, a Diákszövetség vezetősége pedig megújult helyen szeretettel várja a vissza-visszatérő egykori tanítványokat.

Kedves Barátaim!
Szeptember 2-án ismét kinyílnak a Duna-parti budapesti Piarista Gimnázium kapui. Labancz Zsolt tartományfőnök atyával és Borián Tibor piarista atyával, a gimnázium egykori igazgatójával ezúton ünnepelni hívunk Titeket! Gyertek minél többen, hívjuk közösen a Szentlelket segítségünkre! Adjunk hálát a régi épület visszakapásáért, annak sikeres és szép felújításáért!
Hozzátok magatokkal a piarista összetartozás felemelő érzését, az egykori szép emlékeket és lépjünk be együtt, örömmel a felújított kápolna kapuján!

A Veni Sanctén imádkozzunk azokért az elhunyt piarista atyákért és egykori piarista diákokért is, akik nagy szeretettel és izgalommal várták a visszaköltözést, mert ők emlékeikkel kötődtek a régi épülethez, itt töltötték diákéveik, itt kezdték tanári pályafutásuk..., de sajnos, a visszaköltözést már nem érhették meg.
Imádkozzunk a nemrég elhunyt Pázmándy György atyáért is. Öröm, - még akkor is, ha sajnos már csak rossz egészségi állapotban ugyan -, de megérhette a visszaköltözést.

Figyelem!
A Veni Sancte ebben az évben a Budapest Szíve Program egyik kiemelkedő eseménye. Orbán Viktor miniszterelnök úr részvétele miatt különös biztonságtechnikai intézkedések lesznek, ezért a kápolnába a szertartás alatt csak előzetes meghívóval lehet belépni, DE a TORNATEREMBEN hangosítással és vetítővel lehet követni az eseményeket! Piarista öregdiákjainkat ezért a megújult épület tornatermébe várjuk nagy szeretettel!  


2011. szeptember 1-jén, a visszakapott Duna-parti épület tetőteraszán 
Mikecz Tamás MPDSZ Hírlevél felelős szerkesztő

"Orbán Viktorral kezdik az évet a pesti piaristák"

"A tartományfőnök mellett Orbán Viktor kormányfő is beszédet mond a budapesti Piarista Gimnázium pénteki tanévnyitóján.
2011. augusztus 31., szerda, 12:55

A budapesti Piarista Gimnázium pénteki tanévnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök és Labancz Zsolt tartományfőnök mond beszédet; a megújult épületegyüttesben az ünnepi Veni Sancte szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be, amelynek keretében felszentelik a felújított kápolnát, majd megáldják az épületet - közölte a tartományfőnökség
Emlékeztettek arra, hogy a felújított budapesti gimnáziumot a tanárok és a diákok május 16-án díszmenetben vonulva vették birtokba; a nagy múltú piarista intézmény csaknem hatvan évi szünet után kapta vissza eredeti épületét a Duna partján, a Piarista közben.
A rend 1717-ben kezdte meg Pesten oktató, nevelő tevékenységét. Alig száz évvel később már hatosztályos intézményként, majd 1850-től hétosztályos főgimnáziumként működött. A II. világháború után indult meg az általános iskolai oktatás, amely hamarosan szervezetileg is különvált.
Az 1948-as államosítás megszüntette az általános iskolát, a gimnázium pedig Budapesti V. kerületi Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött tovább. 1950-ben ismét rendi vezetés alá került, ám 1953 őszén az épületet az állam az Eötvös Loránd Tudományegyetem használatába adta, így a piarista diákok a Mikszáth Kálmán téri épületben folytatták tanulmányaikat. A 2002-óta hatosztályos tanrend szerint oktató intézményben jelenleg 325 diák tanul." - olvasható a hvg.hu internetes oldalon.

forrás: http://hvg.hu/itthon/20110831_orban_viktor_piarista_gimnazium

Végleg bezárultak a kapuk a Mikszáth Kálmán téren - Labancz Zsolt tartományfőnök köszönet-nyilvánítása a költözésben segítőknek

Kedves Öregdiákjaink!

Rendalapító Szent Atyánk, Kalazanci Szent József ünnepén fordulok Hozzátok!

Kalazanci Szent József által az Úristen nagyszerű ajándékot adott egyházának s azon keresztül a társadalomnak. Tevékenysége nyomán kezdődött meg Európában az ingyenes népoktatás.
Személyének igazi nagyságát azonban csak az tudja felmérni, aki a szociális forradalmár alakján túl meglátja az Istent kereső és Istennek elkötelezett szent arcát. Krisztusi ihletésből fordult Ő a szegény gyerekek felé, s hite segítette, hogy mindhalálig hűséges tudjon maradni a gyerekek nevelésének krisztusi szolgálatához.
Kalazancius atyánk életének termékenységét mutatja rendjének, iskoláinak elterjedése oly sok országban szerte a világon. A kalazanciusi szolgálat gazdagságát és érvényességét tükrözi vissza az iskoláinkhoz tartozó egykori diákok hosszú sora. Mindig megható számomra látni, hogy öregdiákjaink milyen szeretettel fordulnak egykori tanáraikhoz, milyen fontos számukra a kapcsolattartás alma materükkel. 

Az utóbbi időben ennek a szeretetnek, ragaszkodásnak nagyszerű megnyilvánulását tapasztalhattuk. A pesti iskola, majd a piarista atyák költözésében-költöztetésében, végül a Mikszáth téri épület kipakolásában nagyszerű segítséget kaptunk Tőletek. Aligha tudott volna ilyen zökkenőmentesen, gyorsan megvalósulni a költözés nehéz munkája. Rendtársaim - különösen idősebb rendtársaim - számára nagyon fontos volt a Ti tanítványi-baráti segítségetek: emberségesebbé, családiasabbá alakította az otthonváltás - sokszor megpróbáló - feladatát.

Rendtársaim nevében nagyon köszönöm Mindnyájatoknak önzetlen segítségeteket! S kérlek, Benneteket, hogy ha találkoztok egykori iskolatársaitokkal, akik nem olvasták e sorokat, nekik is adjátok át őszinte köszönetünket.
Kalazanci Szent József közbenjárását kérve, szeretettel köszöntelek Mindnyájatokat!

Labancz Zsolt
piarista tartományfőnök

Budapest, 2011. augusztus 25.

Kalazanci Szent József emléknap

2011. augusztus 25-én csütörtökön 17 órakor, Kalazanci Szent József rendalapítónk emléknapján, ünnepi szentmise került bemutatásra a Piarista Központban (Duna-parti „A” épület IV. emelet, bejárat a gimnázium Pesti Barnabás utcai főportáján keresztül). A szentmisét követően a Magyar Piarista Rendtartomány tagjai baráti találkozóra hívták a jelenlegi és volt diákokat, valamint Kalazanci Szent József tisztelőit.

KALAZANCI SZENT JÓZSEF 1556 vagy 1557 szeptember 11-én született José de Calasanz a spanyolországi Aragóniában, Peralta de la Sal falucskában. Kitűnő nevelést kapott a jómódú, főnemesi szülők útján. Heten voltak testvérek. Őt már kisgyermekként is "kis szent"-nek nevezték, mondják, hogy már gügyögő gyermekként különös áhítattal imádkozott. Több városban tanult, mindenütt nagyon szép eredménnyel. Társait imára, jóra vezette, vezéregyéniség volt köztük. Apja fényes karriert álmodott fiának, hallani sem akart az ifjú szándékáról, hogy pap szeretne lenni.
Végül Józsefnek egy igen súlyos betegségből való csodálatos felgyógyulása változtatta meg az apa keménységét. 1583. december 17-én pappá szentelték. Előbb hazájában tevékenykedett, püspöki szolgálatban a plébániák ügyeit rendezte, orvosolta. Lemondott állásáról, mert másféle hívatást érzett. Rómába hajózott. Itt éjszakánként a szegényeket látogatta végig Róma hét legnagyobb bazilikájánál. 1592-től Rómában szegény gyermekek nevelésével foglalkozott, és ez lett igazi hívatása. Létrehozta 1597-ben Európa első ingyenes népiskoláját. Házat bérelt és adományokból egyre több gyermeket tudtak ingyenesen nevelni és tanítani. A hívek adományairól kapták a "Kegyes Iskola" nevet.
1617-ben megalapította a piarista rendet, mint egyszerű fogadalmas kongregációt. 1621-ben társulatukat elismerték ünnepélyes fogadalmú szerzetesrendnek. Sok üldözésben és félreértésben volt része, mert iskoláiban a legmodernebb tudományokat tanították, és az egyszerűbb néposztályból származó új értelmiséget képeztek. Az üldözéseket legyőzhetetlen türelemmel viselte, ezért "második Jóbnak" vagy "keresztény Jóbnak"  is nevezik.
Kilencvenéves korában, 1646-ban ellenfelei elérték, hogy rendjét feloszlassa X. Ince pápa. Ő ezt is rendíthetetlen lelki nyugalommal fogadta. Rómában 1648. augusztus 25-én halt meg, halálos ágyához tisztelői tömege zarándokolt el utolsó áldásáért. Halála után nyolc évvel társulatát újból szerzetesrend rangjára emelték. Földi maradványait a római Szent Pantaleon templom főoltára alá temették. Nyelve és szíve épségben megmaradt. Sok használati tárgyát őrzik ma is. 1748-ban boldoggá avatták, szentté avatása 1767-ben volt. XII. Piusz pápa az összes katolikus népiskola védőszentjévé nyilvánította.

Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy Tőzsér Pál atya a költözéskor, Pázmándy György atya szobájának lomtalanításakor ereklyetartóban, valódiságot igazoló levéllel mellékelve, ereklyét talált, amely Kalazanci Szent Józseftől származik. A Szent ereklyéje a Tartományfőnökségnek átadásra került. Annak további sorsáról, esetleges kiállításáról a későbbiekben adunk hírt!

A pápa üzenete minden fiatalnak: nem a szakadék, hanem az ígéret földje felé tartunk

Az Ifjúsági Világtalálkozó szimbóluma lehetne az a fotó, amelyen XVI. Benedek esernyő alatt mond beszédet. A jó pásztor képe ez, aki mindennek ellenére a nyájával marad. A pápa, aki talán mindenki másnál inkább képes volt nyugodtan és határozottan megállni a Péter bárkáját érő viharok között, most azt válaszolta az őt kérdezőknek: „A fiatalokkal maradok.” Mert a fiatalok előtt áll a jövő, mert egy apa nem hagyja el gyermekeit, mert a pápát is magával ragadta a találkozón részt vevő fiatalokból áradó erő.
„Nem a szakadék, a semmi, a halál felé tartó vándorok vagyunk, hanem zarándokok, akik az ígéret földje felé tartanak, Őhozzá, aki a célunk és az eredetünk is egyben” – mondta XVI. Benedek a szeminaristáknak, és ezzel minden Madridban összegyűlt fiatalnak.

És mondta ezt azoknak is, akik nem voltak ott Madridban. Sőt, másoknak is: „azoknak, akik soha nem mennének be egy templomba, akik nem is tudják, mit keresnek az életben, akik a szombat esték őrült kavargásában hívják ki maguk ellen a sorsot, akik egyedül vannak, akik már most cinikusak, és akik önelégülten azt hiszik, egyedül is boldogulnak” – írja Marina Corradi az Avvenirében.

Elképzeli, milyen jó lenne, ha elmondhatnánk ezt a néhány szót az éjszakai lokálokban, ahol italozással és tudatmódosító szerekkel kerülnek önkívületi állapotba; a nagyvárosok peremterületein, ahol a fiatalokban felgyűlik a kirekesztettek bármikor kirobbanni kész haragja; a hanyatló nyugati társadalomban kétségekkel küzdő, jólétben élő fiataloknak.
Talán elveszik ez a szó a nagy hangzavarban, de ha valaki mégis meghallja, egészen különös üzenet szól hozzá. Micsoda radikális különbség egy cél felé tartani, ahol várnak és szeretnek minket! Mennyire más egy kikötő felé tartani – még ha fáradságos úton is -, mint a saját akaratunkat és ösztöneinket követve járkálni a világban, a horoszkópban bízva és a sorstól rettegve.
A véletlen szülöttei helyett Isten gyermekeiként élni egy teljesen más élet: másképp nyitjuk ki a szemünket reggel, másként szeretünk és másként öregszünk meg, másként nézünk a többiekre. Más a fájdalom és a halál is. Boldog fordulat ez: nem kromoszómák véletlenszerű talákozása, nem csupán öregedő test vagyunk, a végtelen árvái, ahogyan a jelen idő folyamatosan zengő kórusa suttogja észrevételnül a fülünkbe. A szerző hangsúlyozza: «Mielőtt azt mondanánk gyermekeinknek, hogy legyenek becsületesek és jók, legyünk képesek arra, hogy átadjuk nekik ezt a bizonyosságot: nem a véletlen szülöttei vagyunk, hanem  ahogy a Szentírás mondja: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek”. Nem a semmi vagyunk, hanem olyan emberek, akik meghívást kaptak Krisztusban, akikre várnak.»

forrás: Magyar Kurír

 

Veszprém Város Tiszteletbeli Polgára címet adományozó oklevelet vehetett át Mádl Ferenc özvegye, Dalma asszony

Szent István-ünnep Veszprémben  

Szent István ünnepén Veszprémben a Szent Mihály-székesegyházban szentmisével, az új kenyér megáldásával, zászlószenteléssel ünnepeltek és emlékeztek meg államalapító és egyházszervező királyunkról. Az augusztus 20-i szentmisét Márfi Gyula érsek Nagy Károly kanonokkal, a bazilika plébánosával mutatta be.

Az érseki palota előtti téren felállított színpadon, a Dubniczay palotában, a piarista templomban színes, tartalmas szakrális és történelemidéző kulturális programok várták a helybélieket és a turistákat. Az ünnepi program egyházi szertartással kezdődött, melyet Márfi Gyula érsek és Nagy Károly kanonok, a bazilika plébánosa mutatott be.

Szentbeszédében a főpásztor megemlékezett Szent István egyházszervező tevékenységéről és egyházi közösségeket támogató, gyarapító és alapító munkájáról. István példát adott korának erkölcsös családi életével, jótékonykodásával, irgalmas és igazságos uralkodói magatartásával, mutatott rá. Az egyház rendkívül fontos szerepet játszott a magyar állam megszületésében; a király államalapító és egyházszervező tevékenysége szorosan összekapcsolódott – hangsúlyozta Márfi Gyula érsek. Kitért arra, hogy ma is vannak olyan országvezetők Európában és a nagyvilágban, akik azt hiszik, hogy a laikus állam és az egyház szétválasztható, s erre mesterséges lépéseket is tesznek. Ez tudathasadásos gondolkodásra vall, hiszen a két szervezet megkülönböztethető ugyan, de nem szétválasztható. A polgármester, aki hívő ember is egyúttal, egy és ugyanazon személy akkor is, ha települése érdekében dolgozik, s akkor is, ha vasárnap templomba megy. Magam is – mondta a főpásztor – a katolikus egyház egyik vezetőjeként magyar állampolgár is vagyok; s amikor átmegyek az érseki palotából a bazilikába misézni, nem szoktam az állampolgárságomat ott hagyni a palotában.
Az ideális államok mindig együttműködtek, és támogatták azokat az egyházakat, amelyek konstruktív tevékenységet folytattak az államon belül. Az az állam, amely közömbösnek mondja magát a polgárai hitével és hitből fakadó erkölcseivel szemben, önmaga ellen cselekszik. Mert ahol építő egyházak hívei dolgoznak, ott a munkamorál is, az adómorál is és a közbiztonság is sokkal jobb, mint ahol kifejezetten vallástalan vagy egyházgyűlölő az állam alapállása. Azért sem lehet közömbös az állam a polgárai vallásával szemben, mert számos destruktív vallási közösség is létezik, amelyek fenyegetik a polgárok létbiztonságát. Erre bőven találhatunk példát a világban – mutatott rá a Márfi Gyula. Kiemelte: a világnézetileg semleges állam nem állam, mert semleges a polgáraival szemben is. A vallás ugyanúgy hozzátartozik egy állam életéhez, mint a kultúra, az egészség vagy a köztisztaságra való igény.
Természetesen nem szabad eltúlozni az egyház szerepét az államban – tette hozzá a veszprémi érsek. Nem akarnám, hogy az egyház püspökei főrendiházi tagok legyenek, és beleszóljanak az állam minden ügyébe a civilszférában is. Az egyháznak kötelessége szavát hallatni, ha kell, felemelni, de csak ott, ahol erkölcsi kérdésekről van szó – mondta Márfi Gyula érsek. Végül arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy legyenek mindnyájan jó keresztények és jó magyarok, akik ragaszkodnak hazájukhoz és ragaszkodnak ahhoz a vallási közösséghez, amelyhez tartoznak.  Ehhez kérte Szent István segítő közbenjárását. 
A főpásztor a szentmise végén Kuti Géza veszprémi egyházmegyei református esperessel megáldotta az új kenyeret, továbbá egy száz éve alakult és öt éve újjáalakult veszprémi civil kulturális egyesület, a Veszprémi Cserhát Társaskör zászlaját. Kifejezte: kívánja, hogy úgy, mint elődeik, akik a város iparos rétegeinek a művelődését, szellemi-lelki emelését szorgalmazták, folytassák elődeik példaadó tevékenységét.
Az ünnep estéjén a vár színpadán Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében Szent István örökségére utalva kiemelte: minden, amit kaptunk, amire vigyáznunk kell, szent királyunktól származik. Magyarságát mindig megtartotta, mélyen hitt abban, hogy a magyar nemzetnek küldetése van. Ugyanakkor örökségként hagyta ránk az európaiság szellemiségét is.

Porga Gyula veszprémi polgármester Mádl Ferencre emlékezett, aki Veszprém megye szülötte volt, s Szent István örökségét példamutatóan gazdagította korunkban. A veszprémi önkormányzat nevében átadta a Veszprém Város Tiszteletbeli Polgára címet adományozó oklevelet Mádl Ferenc özvegyének, Dalma asszonynak.

Toldi Éva/Magyar Kurír

Interjú a veszprémi tagozat elnökével, dr. Varga Miklóssal

A Veszprémi Tagozat mozgalmas tevékenységéről gyakran hallani – főleg a tagozat igen aktív vezetője, dr. Varga Miklós jóvoltából. Miklós barátunkat, piarista confratert, a korát meghazudtoló lelkes, mozgékony, sportos alkatú egykori piarista diákot, nyugalmazott bankigazgatót a Hírlevél Sajtóbizottsága megbízásából Veszprémben felkeresve kérdezzük tevékenységéről. 

-     Először is gratulálni szeretnék a Gizella-díj elnyeréséhez. Minek köszönhetted ennek a rangos díjnak az odaítélését?
A veszprémi és a piarista hagyományok ápolásának elismeréseként kaptam ezt a díjat. Jóleső érzés volt, hogy ebben a kitüntetésben a piarista hagyományok ápolásában kifejtett tevékenységemet is kifejezésre juttatták.

-     Pár szót magadról. Mikor is jártál a veszprémi piaristákhoz?
Hét évig (1941–1948 között), majd az iskola államosítása után az utolsó évet az Állami Gimnáziumban fejeztem be. Ez utóbbi 1949-1951 között a Veszprémi Állami Gimnázium volt, a névadó Lovassy László nevét 1952-ben vették fel.

-     A piarista gimnázium jogutód nélkül szűnt meg az államosítással?
A piarista gimnázium megszüntetésével az államosított gimnázium jogutódja lett elődjének, mert az államosításról szóló törvény tette jogfolytonossá az új tanintézményt. (Ezt 1986-ban öregdiák baráti körünk megalakulásakor, az alakuló ülést levezető Mádl Ferenc és Lontai Endre professzorok is kijelentették, hogy a Lovassy László Gimnázium jogutódja a volt Veszprémi Piarista Gimnáziumnak és ez alapszabályunkban is szerepel.

-     De akkor hogyan alakult az öregdiákok köre? Külön a volt piarista diákoké és külön a Lovassy-s diákoké?
A volt Piarista Gimnázium alapítása 275. évfordulójának ünnepségei alkalmából 1986-ban a volt veszprémi piarista diákok képviselőinek és a Lovassy Gimnázium vezetőinek megállapodása alapján alakult meg a „Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre”, mint megyei bíróságon bejegyzett szervezet. Ebben belépési nyilatkozat alapján egyaránt helyet kaptak a piarista és volt lovassys öregdiákok. (Egyébként csak élő intézményhez kötötten lehetett egyesületet létrehozni vagy bíróságon bejegyeztetni!).

-     A célokat egy alapszabályban határoztátok meg az 1986-os alapításkor?
Igen, az alapszabály-tervezetetet 3 volt diáktársunk – élén Mádl Ferenc professzorral – készítette, kijelölve a szervezet legfontosabb céljait.

-     Mik voltak ezek?
Többek között az egykori és mai diákok közötti eddig nem létező kapcsolatok létrehozása, a meglévők szorosabbá tétele, az Alma Materhez való szorosabb kötődés elősegítése, szervezeti keret biztosítása az együttműködéshez, a kölcsönös támogatáshoz, az iskolatörténetet feltáró, iskolamúzeumot megalapító tevékenység folytatása, a hagyományok ápolása „gazda” gyanánt, rendezvények, ünnepségek, megemlékezések stb. szervezése, és még sorolhatnám tovább.

-  De az „összevont” baráti körön belül van külön – hagyományos értelemben vett – piarista tagozatotok is?
A Piarista Diákszövetség 1989. évi megalakulása óta kezdetben több száz volt veszprémi piarista diák lett párhuzamosan vagy külön tagja a P. Diákszövetségnek, abban tisztségeket is vállalva és fizették oda is tagdíjat, sőt a jogilag önálló veszprémi öregdiák baráti kör külön támogatási összegeket is adott a Diákszövetségnek minden évben. Egy vagylagosan elvi vagy tényleges tagozati státuszt is jelentett úgy a Piarista Diákszövetségnél, mint a Veszprémi – vegyes összetételű - Öregdiák Baráti Körnél.

-  Úgy tudom, ti szerveztétek 1996-ban a Piaristák Magyarországon c. ünnepségsorozatot.
Igen, a „Piaristák Magyarországon” c. ünnepségsorozatot 1996-ban rendeztük Veszprémben nagyszabású misével, majd a piarista templomban nagy jelentőségű kiállítás megnyitásával, emléktábla avatással, színházi gálával, melyet az „1000 éves a magyar oktatás” évében országos körutazás követett piarista emlékhelyekre, stb.

-  Tudom, ezeknek a „munkálatoknak”, a hagyományok felélesztésének mozgatórugója, aktív kezdeményezője vagy, amikért városszerte nagy elismerés övez. De hogyan győzöd energiával – 81 éves korban?
Mindig is aktív típus voltam, amit szakmai életpályám is jelez. Pénzügyi előadóként kezdve végigjártam a „szamárlétrát”, amíg 1986-tól a Magyar Hitelbank területi igazgatója lettem.

-  Ez az aktivitás – mint látni – nyugdíjazásoddal sem tört meg.
Szellemi és fizikai aktivitásomat két síkon folytatom. Tavasztól őszig szigligeti szőlőmben dolgozom, élvezve a kertészkedést és a táj gyönyörű látványát, a többi hónapban az Öregdiákok Baráti Körének egyesületi ügyvezető elnökeként tevékenykedem.

-  A piarista atyák közül kivel tartod a kapcsolatot?
Sajnos tanáraim már nem élnek, közülük is bensőséges szeretet (és hála) fűzött Kincs tanár úrhoz, családunk igazi barátjához. Ez a barátság vele haláláig tartott. Veszprémben volt piarista és lovassy diák Borián Tibor atya, akivel szintén szoros, szívélyes kapcsolatunk van. Baráti körünk 2011. évi tájékoztatójában ő írta a „köszöntőt”, de más vonalon is igen aktívan kapcsolódik be munkánkba.

-  A veszprémi piarista hagyományokról beszélve mikor telepedtek le a városotokban a piaristák?

300 éve, egy október 26-i napon a veszprémi püspök kérésére Felvidékről – úgy tudom Nyitra megyéből – három piarista atya érkezett városunkba, hogy mintegy megalapítva ideérkezésükkel a piarista gimnáziumot, ill. (alapítólevél alapján) „szent hivatásunk szerint úgy a népiskolákat, mint a bölcsészeti és hittudományokat oktassák...”.
 
 -  Mondanál pár szót a 300 éves jubileumi megemlékezés szervezéséről?
Október 22-én lesz a megemlékezési ünnep, ezt tagozatunk közösen rendezi, a Piarista Renddel szorosan együttműködve. A Piarista Diákszövetségtől 300 ezer Ft-ot kaptunk erre az alkalomra, melyből 200 ezer forintot fordítunk egy emléktábla készítésére. Az ünnepi misét a Székesegyházban Márffi Gyula érsek fogja tartani.

-  Miért nem a Piarista templomban?

Az ünnepségre a Piarista Rend, a Diákszövetség, egyes piarista iskolák, valamint hivatalos szervek, a Lovassy Gimnázium, piarista és lovassys öregdiákok kapnak meghívót. A várbani székesegyházban 9 órakor lesz a mise, majd a volt gimnázium külső falán. jubileumi emléktábla avatás a meghívottakkal. 

-  Hol lesz az ünnepség?
A Lovassy Gimnázium nagy rendezvényi csarnokában lesz az ünnepségek folytatása, ahol a gimnázium igazgatójának megnyitója után a Piarista Rend, a Kormány, Veszprém város vezetése nevében szólnak majd a felkérendő illetékes személyek. Ezt a helyi piarista múlt emlékeit, a jogutód iskolát, öregdiák egyesületünket bemutató kiállítás megnyitása, könyvbemutatók, a résztvevők részére szerény fogadás fogja követni.

-  Nem lehetne azokat az eredeti helyén, a régi épületben bemutatni?

Nem, mert a 200 éves épület igen rossz, szinte életveszélyes állapotba került.

-  Mi lesz az épület sorsa? Nem bontják le?

Valószínűleg az ügyészséghez fog kerülni, a tantermekből feltehetőleg tárgyalótermek lesznek.

-  Visszakanyarodva az október 22-i rendezvényre, nem terveztek a piaristák megtelepedéséről egy kiadvánnyal előállni?

Ezer példányban jelenik majd meg a kiadvány, ebből 500 példány költségét mi, 500-ét a város vállalta. A könyvet az október 22-i ünnepségen mutatjuk be fogadással egybekötve.

- Imponáló az aktivitásotok. Öröm látni, hogy a tagozatotok milyen alkotó, tevékeny életet él. Rendszeresen találkoztok?

Egyesületünk és tagozatunk Veszprémben minden hónap első hetében, Budapesten pedig minden második hétfőn szokott találkozni, de mindegyik helyszínen rendezvényeket is szervezünk.   A 300 éves jubileumra 2010 őszétől havi előadássorozattal készültünk, amiben történelmi, jogi, mezőgazdasági, erdészeti, pénzügyi, matematikai, fizikai témákról beszéltek a meghívott neves előadók. Voltak rendezvényeink a patinásdiák-konviktusban: a Davidikumban is, ahol korábban Görbe László és Borián Tibor piaristák is voltak igazgatók.

-  Rajtad kívül vannak más aktív tagok is a tagozatban?
Igen. Mint tudod, én vagyok a tagozat vezetője, Borián atya testvére, Dr.B.Árpád a pénztárosunk, Dr. Ortutay Gábor a jogügyi, ellenőrzési munkákban vesz részt.

-  Szóval van pénztárosotok, de van a tagozat számláján pénz is?

Elsősorban pályázati pénzek elnyerése révén, másfelől egyesületi tagbefizetés, valamint külföldi öregdiák-társaink támogatása útján rendezettek költségvetési alapjaink már évek óta. Korábban Angliában vagy Európában, ill. az USA-ban élő volt diáktársainktól kapott támogatások tették lehetővé pl. az említett kiállításokról, az 1948/49-es szabadságharcról vagy a Davidikum történetéről szóló kiadványok megjelentetését.

-  A 300 éves jubileum költségeire is remélhető innen támogatás?
Igen, ilyen forrásokból tudjunk majd azt fedezni, amiért ezúton is köszönetet mondunk a támogatóknak, külföldi és hazai veszprémi diáktársainknak.

 
 
Mindezeket hallva optimizmus cseng ki szavaidból. Látom, a tagozatotok irányítása jó kezekben van és jelentős támogatásokban részesültök, fennmaradásotokban tehát nyugodtan lehet bízni. A Hírlevél olvasói is bizonyára jóleső érzéssel értesülnek a veszprémi életetek örvendetes eseményeiről. További tevékenységedhez, alkotó munkádhoz jó fizikai és szellemi erőnlétet, mindenekelőtt Isten áldását kérem! Öregdiák társaim, a Hírlevél olvasói is a „távolból” biztosan ezt kívánják Neked. Köszönöm a beszélgetést!
          
            Kölcsei Tamás

Öregdiák barátunk emlékei a piarista atyák magyar irodalom tanításáról

dr. Sibalszky Zoltán: ISMERETEIM A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖRÉBŐL

Már kis gyerek koromban nagyon tetszettek a versek, és húgommal együtt kívülről fújtuk Pósa Bácsi verses regéit a magyar történelemből.
Azután elemiben is sok verset tanultunk, és szavaltam is az iskolai ünnepélyeken. Hála Istennek, a verstanulás nekem könnyen ment, mert igen jó memóriám volt és van. Ha egy vers tetszett, 5-6-szor elolvasva már szinte kívülről tudtam. Persze ebben sokat segített jó ritmusérzékem is. A rímtelen, ún. prózai verseket nem szerettem, azokat nem is tanultam meg kívülről, viszont a legtöbb elemista koromban tanult, vagy szavalt verseket ma is tudom kívülről.
A gimnáziumban az is szerencse volt, hogy mind alsós magyar tanárom, az irodalmár Megyer József, mind felsős magyar tanárom, Kovács Alajos - akinek kitűnő oktatási módszere volt, meg is szerettették a magyar irodalmat. Minden órára fel volt adva néhány versszakasz megtanulása. Ez egyrészt beszédkészségünket csiszolta, másrészt a szép versek megtanulása és tudása csodálatos élménnyel ajándékozott meg.
 
Felsős korunkban Kovács Alajos a kötelező néhány szakasz versen túl arra ösztökélt bennünket, hogy szorgalomból is tanuljunk meg verseket. Az ilyen önként választott versek megtanulásáért és felmondásáért római egyes járt, ami négy arab, normális egyes jegynek felelt meg.
Azután bevezette azt, hogy amikor a négy nagy költő tanulmányozására került sor az utolsó két osztályban, azt mondta: "A jövő órára el kell olvasniuk a következő 17 oldalon lévő költeményeket, és tartalmukat saját szavaikkal el kell majd mondani. Mivel azonban tudom, hogy úgysem tudnák értelmesen elmondani, azt ajánlom, tanulják meg kívülről!"
Persze, aki nem tanulta meg, az nem kapott szekundát, ha értelmesen elmondta a versek tartalmát, de aki megtanulta, az megint kapott egy csillagos jelest.
Általában egy osztálynak 2-3 kötelező olvasmányt írtak elő a tantervek. Nekünk viszont Kovács Alajos, volt olyan év hogy 42 könyv elolvasását  is megkövetelte. Így azután bővült nyelvkincsem, és kifejező készségem, közben pedig alaposan megismerkedtem a magyar irodalommal.
A mi tankönyveinkben a XX. század költőitől csak nagyon kevés volt. Adytól 3-4 vers, Babitstól és Kosztolányitól, Tóth Árpádtól 1-1. De Kovács Alajos kedvenc költője Ady volt, és ezért jó sok Ady verset lediktált, ezeket pedig meg kellett kívülről tanulni. Nyolcadik gimnáziumi tanévünk csonka volt: a németek bevonulása miatt hirtelen véget ért április 1-jén. Így Babits Mihályra már nem maradt idő. Kovács tanár úr ezt úgy oldotta meg, hogy azt mondta: "vegyék meg Megyer József 80 oldalas Babits-tanulmányát, és abból készüljenek fel az érettségire!”
Így is volt, és én ebből szerettem meg Babitsot, és lett egyik legkedvesebb költőmmé.
Hála Istennek, memóriám ma is jó, és hála jó tanáraimnak, ma is örömmel idézgetem magamban a sok szép megtanult, megjegyzett verset, és szeretem a magyar irodalmat.
 

Emlékezés Tomek Vince piarista generális úrra

Az 1941/42-es tanévben az Önképzőkör pályázatot írt ki: "Az első világháború vége, és a második világháború eleje" címmel. Kedves történelemtanárunk, Balanyi György igazgató úr bíztatására nekivágtam a pályázat megírásának. "Ehhez el kell olvasni 'A mai világ képe 2. kötetét', és ezt Tomek tanár úr szívesen kölcsönadja" - mondta Balanyi tanár úr. Így vitt át Tomek úrhoz, s ekkor mutatott be neki Balanyi tanár úr. Tomek úr azzal kezdte: "Kedves barátom, magának lengyel neve van, tud-e lengyelül?" Fejét csóválta nemleges válaszomra, és ettől kezdve, ha a folyosón találkoztunk, mindig megkérdezte, hogy megtanultam-e már?
Amikor 1945 elején Balanyi úr visszament a kolozsvári egyetemre, időnkénti levélváltásunkat az Ő kérésére Tomek tanár úr közvetítette, saját leveleivel együtt valami módon a határon keresztüljuttatva Csengersima táján, akkor még sokáig nem járt a rendes posta.
1947-ben történt általános generálissá választása után 1948-ban hazalátogatott Tomek úr, és ekkori találkozásunk során nekem is részletesen elmesélte megválasztásának körülményeit. Mint mondta, arra a hírre, hogy meg akarják válsztani, megkérte a közép-európai delegátusokat, hogy ne szavazzanak rá, mert nem szeretné ezt a súlyos feladatot. Ezek nem is szavaztak rá, de rajtuk kívül mindenki. Elmondta első generálisi spanyol útjának élményeit is. Franco tábornok államfő Barcelonába jött eléje, fejedelmi pompával és tisztelettel fogadta. Végiglátogatta a spanyol piarista iskolákat, és Burgosban megismerte az ott tanuló Juan Carlost is, a mostani spanyol királyt. Mint nekem mondta, a fiú igen ígéretes tanuló, még jó király lehet belőle.
 
1962-ban, még a turista útlevél bevezetése előtt, alkalmam volt a Gépipari Tudományos Egyesületnek biztosított helyen az IBUSZ-szal Velencébe utazni. Balanyi úr, akit évtizedes jó barátság fűzött Tomek generális úrhoz, biztatott, hogy próbáljak Velencéből Rómába is eljutni, és ha ott Tomek urat felkeresem, adjam át neki az Ő üzenetét: ne hagyja, hogy kinevezzék esztergomi érseknek, mint erről kósza hírek szólnak.
Valóban sikerült eljutnom Rómába, és ott kedves volt osztályfőnököm, Megyer József miséjén ministráltam, s utána a sekrestyébe mentünk. Tomek generális úr ott gyóntatott éppen, és amikor engem meglátott - úgy látszik, én voltam az elzárkózás évei után az első hazai látogató - őszinte örömmel, otthagyva a gyóntatószéket, kedvesen átölelt, és szeretettel üdvözölt.
Átadtam a rámbízott üzenetet, mire Ő szokásos szelíd mosolyával csak annyit mondott, hogy esze ágában sincs elvállalni a prímási tisztséget, de hivatalosan még senki sem kérdezte meg erről. Balanyi úrnak pedig azt üzeni, hallja hogy nehézségei vannak az érszűkülettel, ne maradjon mindig otthon, hanem sétáljon naponta.
Hazatérve elmondtam Balanyi úrnak, hogy sikerült beszélnem a Generális Úrral, erre némi nosztalgiával felkiáltott: "Tu, felix, vidisti!" Átadtam az üzenetet, de ő csak legyintett a sétára, és ahogy a személyére vonatkozó kérdésekre szokta, csak annyit mondott: "Nem téma!", és elvágta az erről szóló további kérdéseket.
A továbbiakban, már túrista útlevéllel járva a világot, mindig úgy intéztem, hogy útba ejtsem 5-6 hetes nyugati útjaim végén Rómát is, és fiúi tisztelettel meglátogassam a Generális Urat, aki mindig szeretettel fogadott. Összesen tíz alkalommal jártam nála 1962 és 1985 között. Eleinte a földszinti vörös-arany vendégfogadó szobában beszélgettünk, és csak az utolsó két alkalommal, amikor már nem tudott lejönni a földszintre, fönt a szobájában. El sem mondhatom, milyen jól esett a megtiszteltetés, amikor mindig azzal kezdte: "Már nagyon vártam, kedves Zoltán, mindig örülök, ha jön. Mielőtt elutazik, jöjjön el újra!" Ha megjegyeztem, hogy holnapután utazom, az volt a válasz: "Akkor jöjjön el holnap újra!"
"Sokra becsülöm a maga józan politikai véleményét a magyarságot érintő helyzetről" - ismételte minden alkalommal, ami persze Tőle igen nagy dícséretet jelentett, és igen jól esett. Persze még nagyobb megtiszteltetés volt, hogy az Ő józan megítéléseit hallhattam ilyenkor a világ- és egyházpolitka aktuális kérdéseiről. Egészen különös, bensőséges élmények voltak ezek a beszélgetések, és akármerre jártam is, új és mesés, ismeretlen tájakon, a Generális úrral való találkozás kilátása, az hogy ismét mintegy hazatérhetek az út végén a Szent Pantaleonba, és ismét hallgathatom majd az Ő derűs bölcsességű mondatait, besugározta az egész utat, és a római kitérő fáradságát, sokszor előadódó úti bonyodalmait ennek ténye jelentéktelenné tette.
Különösen felemelő érzés volt, és érzékeltette, hogy a keesztény világ egyik vezető személyiségével beszélhetek, amikor közben néha megjegyezte: "Ahol most maga ül, kedves Zoltán, ott ült a múlt héten Zita királyné", vagy máskor Habsburg Ottó, vagy Salvador de Maderiaga - akihez baráti kapcsolat, és kölcsönös tiszteket fűzte Tomek Vincét - "és ezt és ezt mondták".
Amíg még jó erőben volt a Generális úr, kimentünk a környékre sétálni,és ilyenkor sokat tanultam tóle Róma történetéből és kölönlegességeiről. Kedvenc helye a Piazza Navona volt, ahol elmagyarázta a négy nagy folyót allagórikusan ábrázoló szökőkutat,va Nilus - eredete nem lévén akkor még ismert - eltakart arcával. A Santa Agnese templom előtt állva megmutatta az üresen hagyott falfülkét, amelyből örökre hiányzik a szobor, mert így nincs befejezve a templom, és amíg nincs, addig nem kell az adót megfizetni. Így aztán ez elhalasztható Ad Graecas Kalendas.
Derűs bölcsességére jellemző a következő eset is: 1971-ben szeptembernek pont azon a napján jártam Nápolyban, amelyen Szent Januárius vérének csodája volt bekövetkezendő. Megyer József tanár úr hívta fel erre a figyelmemet, és elküldött a dómba, látni, hogy milyen türelmetlenül várják a csoda bekövetkeztét a nápolyiak. A csoda be is következett, amikor ott voltam, a vérrögök folyékonnyá lettek, és felforrtak. Az érsek bejelentette: "Ecce, il miracolo est facto!" Mindenki térdre esett.
Amikor Megyer úrnak beszámoltam erről, azt mondta, hogy a nápolyiak már természetesnek veszik ezt a csodát, és éppen azt tekintenék csodának, ha egyszer nem következne be a szokásos napon. Vegyem meg az esti újságot, benne lesz. Benne is volt: "11 óra 27 perckor bekövetkezett a dómban Szent Januárius vérének szokásos csodája". Megyer úr szerint a jó nápolyiak pedig rögtön rohannak a 11-es és 27-es számot, valamint a dátumot megtenni a lottón, mert szerintük Szent Januárius úgy segít, ahogy tud.
Nápoly után Rómába érve természetesen felkerestem Tomek Generális urat, és beszélgetés közben megkérdeztem hogy vélekedik erről a "szokásos" csodáról. Ó, kedves mosolyát felvillantva, annyit mondott: "Nézze, kedves Zoltán, én nem szeretem a csodákat. Az emberek higgyenek csodák nélkül is. De a nápolyi nép olyan hitvány, hogy lehet nekik szükségük van erre, mint figyelmeztetésre!"
Utolsó alkalommal, néhány hónappal halála előtt jártam Nála, amikor a szicíliai Cataniába mentem egy konferenciára. Már állandóan feküdt, és nehezen lehetett vele kommunikálni, látása, hallása gyengült, Szőnyi László atya volt mellette. Kiabálva közölte vele, hogy ki vagyok. Hirtelen felderült az arca, és ezt mondta: "Hiszen ez az én kedves Zoltán barátom!" Majd hozzátette: "Nonaginta tres - kilencvenhárom - több, mint Kalazancius!"
Ez a rövid beszélgetés volt utolsó talákozásunk. De Rómához mindig hozzá fog tartozni számomra a Generális úr emléke, és a San Pantaleon és a Piazza Navarra mindig az Ő alakját is közel hozza számomra. Az a 45 év pedig, ami alatt szerencsém volt ennek a nagy embernek és igazi piaristának az atyai barátságát élvezhetni, a Gondviselés csodálatos ajándéka.

dr. Sibalszky Zoltán piarista öregdiák
 

A PIARTOUR 2012 ÉVI TANULMÁNYÚTJAI

1. 2012. április 20-21-én (pénteken és szombaton) kétnapos tanulmányút lesz Sopronba és környékére (Fertőd, Deutschkreutz, Nádasdy kastély) - Laxenburg - Bécs (Hudertwasser-házak). Az utazás Sopronba vonattal, onnan autóbusszal történik.

2. 2012. május 8-12 közt (kedd-szombat) 5 napos tanulmányutat rendezünk Erdélybe Szatmárnémeti - Erdód - Ákos (Árpádkori templom) - Szilágysomlyó - Zilah - Gernyeszeg - Muzsna - Szászfehéregyháza (erődtemplomok) Törcsvár - Barczarozsnyó vára - Háromszék - Farkaslaka -Mikháza (népdalelőadás) - Torockó - Sztána (Kós Károly Varjúvára) Bihar (földvár) - Hegyközszentimre (Szent Imre halálának helye) - Nagyvárad (Kiss Stúdió Szinház új előadása) programmal.

Részvételi díj: 230 Euro. Jelentkezés a Diákszövetség irodájában Csapody Gézánál hétfői napokon, 15-17 óra közt, 100 Euro előleg befizetésével. A fennmaradó 130 eurót március 31-ig kell befizetni.

3. 2012 szeptemberében 5 napos utat tervezünk a Délvidékre és a Vajdaság idén nem érintett részeire. Ennek az útnak a részleteit a Hírlevél későbbi számában fogjuk közölni.

Gervay József halálára

A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele 2011. április 15-i számában közölte Gervay József egykori piarista diák halálát. Az alábbiakban kiegészítésként kaptunk egy-két információt, hogy ki is volt Ő, milyen élet volt a rövid halálhír mögött.

"Gervay József Budapesten született 1931. december 29-én. Az Őt mélyen formáló gimnáziumi éveit a budapesti Piarista Gimnáziumban töltötte. Kedvenc tanárai Magyar László és Meskó Lajos atyák voltak, akikre élete végéig mindig nagyon szívesen emlékezett vissza. Amíg volt tanárai még éltek, gyakran meglátogatta őket a Devon-ban, Pennsylvania államban levő Devon Prep iskolában.
 
 
 Az érettségi utáni felnőtt élete sok nehézséggel kezdődött. Ő is azok közé tartozott, akiknek az akkori politikai rendszer semmi esélyt nem adott tehetségük és adottságuk alkalmazására. Egyetemi tanulmányokhoz nem volt joga. Bár a szocializmusban mindenki számára volt hely, de ezeknek a helyeknek a minősége nagyon különböző. Gervay József részére csak a leggyengébb minőségű helyek jutottak.
Segédmunkásként dolgozott a Pénzverdében, raktári munkás volt egy nagy vidéki építkezésnél Észak-Magyarországon, valamint eladó a Keravillnál.

1956 utolsó napjaiban megragadta azt a lehetőséget, ami végül még neki is kínálkozott, és elhagyta az országot. Kanadába ment, ahol lehetőséget kapott, hogy megvalósítsa régi álmát, és elkezdte egyetemi tanulmányait. A volt magyar segédmunkás meglepő teljesítményekre volt képes. Montreálban graduálással elvégezte a Loyola College-ot, utána pedig Vancouverben folytatta tanulmányait. A University of British Columbia hallgatójaként szerezte meg a Masters címet, valamint ragyogó eredménnyel a kémiai doktorátust.

Tanulmányai eredményei miatt a világhírű DUPONT cég felvette kutatói közé 1971-ben, és Ő feleségével átköltözött az Egyesült Államokba és mindketten amerikai állampolgárok lettek.
Élete új alakulását tréfásan szokta jellemezni a szellemes mondással: "From the iron curtain to the nylon curtain". Dr. Gervay József a vállalat kutatói központjában dolgozott. Ő nem csak kutatott, hanem talált is. Több fontos feltalálás fűződik a nevéhez, melyek nem kis mértékben hozzájárultak a világhírű cég sikereihez. Gervay József így megkapta, bár kissé megkésve, a lehetőséget, egy képességeinek megfelelő és igényeit kielégítő foglalkozást gyakorolni, valamint a vele járó megbecsülést és elismerést.
Csak a múltból felmerülő emlékek zavarták őt időnként, a kizártságot, a reménytelen esélytelenséget, a megalázási kísérleteket nem tudta felejteni és megbocsátani. De meg volt az az elégtétele, hogy a nehéz kezdet ellenére meg tudta mutatni, hogy mit tud, és ezt sikerrel tette.
Dr. Gervay József mindig büszke volt a Piarista Gimnáziumra, s az intézet is megelégedettséggel veheti tudomásul, hogy ez a volt diákja, ha csak egy más országban is, de megállta a helyét."

A Család nevében felesége Ilonka és egy közös jóbarát, Nagy István.
 

"Pázmándy Tanár Úr tanítványa vagyok"

"Biológia tanárságom egyik megalapozója, helyettes magiszter és lelkiatya, vidám társalkodópartner, örök optimizmussal, Istenbe vetett bizalommal és derűvel, hősiesen szenvedő, példamutató rendtárs" - Balogh Tamás piarista emlékezése Pázmándy Györgyre
 

  Esős, kora szeptemberi nap volt, amikor Pázmándy György és Havas József tanár úrral együtt autóbuszra szálltunk, hogy a János-hegy nyergében gombára vadásszunk. Még általános iskolába jártam, de Bátyám révén már tiszteletbeli piarista diákká avatott ez a két nagyszerű szerzetes, akik már akkor feltűntek nekem harsogó kacagásukkal, természetszeretetükkel. Délutánra már alig tudtuk becipelni a sok őzlábgombát a piarista konyhára, mint az apostolok a csodálatos halfogást. Jézus tanítványaihoz hasonlóan én is életre szólóan megjegyeztem azt a napot, amikor piarista diák lettem, és megerősödtem a biológia tanári hivatásban is, bár még nem voltam 14 éves sem.
  Később abban a szerencsében volt részem, hogy Varga László tanár úr társosztályfőnöke lett Pázmándy György. „Nevemet 3 Y-nal írom, kezdte a bemutatkozást” az első kémia órán, ezért – bár később eltűnt vezetéknevéből az „Y”, nekem mindig ez a név marad hiteles. Biológia és kémia szakkör, gyalogos, kerékpáros és csónaktúrák sokasága évtizedeken át nevelte a diákokat a természet szeretetére. Az utolsó karácsony előtti kémia órán felszólított felelni a periódusos rendszerből, bár rengeteg hármas jegyem volt. Kiváló feleletemre félévkor jelest adott, ezzel megtanított a küzdelemre és igényes munkára. Diákszemmel nézve nem volt olyan virág, amelyet fel ne ismert volna, mindig előttünk haladt a gyalogösvényen barna színű kapucnis kabátjában. „Édesanyám kötötte” mondta, amikor megirígyeltük meleg téli sapkáját. Sokszor éreztem, hogy életem nehezebb szakaszain is Ő halad előttem, bár éppen akkor lett a váci noviciátusi ház vezetője, amikor tanítani kezdtem a pesti piarban.
  Ha megkérdezik tőlem, hogy mi jellemzi a jó piarista tanárt, szerencsére több nagyszerű személyiség is eszembe jut, de biológia tanárként mégis elsősorban Ő volt a példaképem: El tudunk időzni egy törékeny virág mellett, sosem hagyjuk ki a hegycsúcsokat, de soha nem késsük le a menetrendből kinézett vonatot és nem riaszt vissza az eső sem.
  Az első Veni Sanctén nagyon örültem, hogy osztályfőnökeink papként imádkoznak az oltár körül, máskor lelkiatyaként segítettek az Úrral való kiengesztelődésben. Ott haladtak velünk a ballagási menetben is. Így tanultuk meg, mit jelent az a paptanári hivatás, amelyben az elkötelezett piarista szerzetesi fogadalmat tesz az ifjúság nevelésére.
  Piarista kispapként Pázmándy tanár úr készített fel az egyetemi felvételire, később emlegették a tanáraim, hogy az én dolgozatom sikerült a legjobban… Pázmándy atya volt évekig a lelkiatyám és ő mutatta meg, mit jelent az új beosztásra (dispozició) igent mondani, amikor Vácra került.
  Szeretettel beszélt orvos sógoráról, akinek a családjában orvos és pap egyaránt nevelkedett. Talán ezért sem jelent gondot számomra, ha megkérdezik tőlem, hogyan kapcsolható össze papság, szerzetesség és természet­tudomány.
  Azután eljött az élet alkonya és vállra kellett venni a keresztet. Pázmándy atya fegyelmezett ember volt, a betegség csak a testét tudta legyőzni, a lelkét soha. Az idős kor és a betegségek a legtöbb emberben erősítik a kidolgozatlan tulajdonságokat. „Pázmándy Gyögy” vagyok! – hallottam sokszor kedves tanárom bemutatkozását ebben az időben. Amikor már nehezen ismerte meg rendtársait, akkor is megőrizte mások felé való nyitottságát.
  Temetésén a teljes piarista nagycsalád állta körül a koporsót, majdnem teljes létszámban jelentek meg osztályai, mégis piarista egyszerűség jellemezte a szertartást.
  Azután leeresztették a koporsót, de ez már nem tartozik ránk. Menjünk haza Gyurka bátyám, mert elő kell készíteni szakkörre a mikroszkópokat!

                                                                                   Balogh Tamás piarista
                                                                                   biológia-földrajz tanár

Örök nyugalomra helyeztük Pázmándy György piarista atyát

2011. augusztus 26-án délben a Rákoskeresztúri új köztemetőben kísértük utolsó útjára Pázmándy György piarista atyát, aki most már az elhunyt piaristák parcellájában nyugszik.
A nyári napsütésben, a hőség ellenére is igen szép számmal vettek részt a temetési szertartáson piarista öregdiákok, egykori tanítványok. Aznap délután a Pesti Ferences Templomban 16 órakor kezdődő engesztelő szentmisén pedig tömve voltak a sorok. A gyászoló tömeg nagy létszáma is megmutatta, hogy Gyurka bácsit mennyien szerették és tisztelték. Számos visszajelzést kaptunk arról, mennyire jó tanár, kedves ember, megbízható piarista atya volt, aki utolsó éveiben alázattal, csendes türelemmel viselte a Teremtője által rábízott súlyos betegségét.
A Róla szóló megemlékezéseket továbbra is várjuk Szerkesztőségünkbe, meghosszabbítva annak leadási határidejét 2011. szeptember 13-áig, következő Hírlevelünk lapzártájáig.   

A ravatalozóban gyászbeszédet mondott Jelenits István piarista atya, az elhunyt egykori noviciátus-társa, jó barátja. Jelenits atya történelmi kontextusba helyezve beszélt az elhunyt Pázmándy Györgyről. Kiemelte életének kerekségét, azt, hogy életének főbb állomásai, a fontos dátumok egymást mindig is, milyen szépen követték. Kiemelte, hogy az elhunyt 1936-tól 2011-ig a történelem viharai közepette is keményen helytállt, a piarista szellemiséget áldozatosan megélve, azt pályája során diákok garmadájának sikeresen örökítette tovább.
 
A gyermek- és fiatalkor, a piarista évek, majd a noviciátusba történő jelentkezésének említése után Jelenits atya végigvette Pázmándy atya életének főbb állomásait, kitekintve közben a történelem eseményeire. Az egykori piarista diákból idővel piarista atya lett, a biológia iránt komoly érdeklődést mutató ifjúból pedig elhivatott biológiaszakos tanár. Piarista diákból a Jó Istent hűségesen követő piarista pap, akit diákok százai szeretnek és tisztelnek, pályája végén is. 
Novicitáus, pappá szentelés, tanári és osztályfőnöki feladatok, Kecskemét, Vác, házfőnökség..., majd csendben visszavonulás a budapesti Piarista Gimnázium falai közé.
Jelenits atya beszéde végén tisztelettel és szépen emelte ki az elhunyt életének teljességét, kerekségét, azt csendben lezáró súlyos betegségét, amelyet Gyurka bácsi, a személyiségét oly meghatározó alázattal, csendesen, hatalmas türelemmel viselte, Istenébe vetett örök optimizmussal. Rendtársai, családtagjai, barátai is szeretettel segítették, igyekeztek számára elviselhetővé tenni a súlyos Alzheimer-kórt.

Emlékszem Tőzsér atya Öcsémet és engem kért meg Pázmándy atya szobájának költözés utáni lomtalanítására. Miután Öcsémnek első osztályfőnöke volt, különösen megrázó, szép feladat és élmény volt átnézni a lomtalanításra ítélt holmiját. Hátrahagyott bilológia-, túra-, kémia és földrajzkönyvek, üresen álló szekrények, íróasztal, szaklapok, tanulmányok, fotók, diákok köszönetnyilvánításai, sétabot, szemüveg, kalap... A Róla előkerült fotókból elkértünk párat, azok közül kettő Balogh Tamás piarista és Horváth Róbert egykori osztálytárs megemlékezései mellett láthatóak jelen Hírlevelünkben, mellékletként. Őrizzük méltón emlékét! 

Vannak piarista atyák, akiket megelőz a hírük! Fellépés, karakter, rettegett tanítási módszerek, erőteljes, sokaknál sikeres nevelési technikák... Számos atyát megismerünk, mert tanítanak a 4-6-8 év során. És vannak olyanok is, mint Pázmándy atya, aki lehet, hogy soha nem tanított, de a folyosón összefutottunk Vele, futólag ismertük talán, kapcsolatba kerültünk Vele. Vannak piarista atyák, akiknek a lényéből áradó szeretet megállít minket rohanás közben a folyosón, sietve a kápolnába, az ebédlőbe, hazafelé..., mintegy felkiáltójelként állva előttünk, mutatva, hogy a szeretet, a mások felé fordulás, az embertársainkra irányuló érdeklődés ott áll előttünk, csak észre kell venni! Elgondolkodtató, hogy rohanó világunkban, amikor kevéssé figyelünk egymásra, Pázmándy atya megállít, lassúságra int! Emlékszem, testvérem osztályfőnökeként, családlátogatása során, a kirándulásokra való kíséretek révén kerültem Vele kapcsolatba, jóságos lénye, szeretete ma is csendben tanít, noha soha egyetlen óráján nem vettem részt, hosszasan sem beszélgettem el Vele, igazán nem ismertem, Ő mégis ismert, tudott rólam is sok mindent... "Állj meg Atya, Atyfi!" - hallom, ahogy szokta volt mondani. Ő, és a Hozzá hasonló atyák azok, akik óraadás nélkül is tanítanak, mert jelenlétükkel, kisugárzásukkal is mutatják a helyes utat, hogyan lehet másként állni az élethez, rohanás helyett lassítani, jobban figyelni a másikra, egymásra. Pázmándy atya esetében pedig betegsége is üzenet volt. Forduljunk szeretettel a másikhoz, mégha éppen nem is tudjuk, ki Ő! A szeretet itt van világunkban, csak észre kell venni! Pázmándy atya - többek között - nekem is, akinek soha nem volt óraadó tanára, élete, személyisége, betegsége által is sokat tanított! 
Köszönet érte!

Requiescat is pace!
Mikecz Tamás MPDSZ felelős szerkesztő

Emlékezés Pázmándy Gyurka osztálytársamra és a gimnáziumi éveinkre

Kedves Tamás!

Azon kevés diák közé tartozom, aki - önhibáján kívül - nem sokat koptatta a Kegyesrendi Főgimnázium padját. A felvételin még reverendás pap tanárok fogadták az ostromot túlélt izguló nebulókat, de a második évben tanáraink többsége már sajnos civil tanárként lépte át a Piarista utcai iskola kapuját. A kor elvárásai alapján államosították iskolánkat. Nem igen értettem a dolgot, bár szüleim otthon igyekeztek felvilágosítani a tényekről. Ennek lényege nagyjából az volt, hogy amit itthon hallasz az a lakásban marad, abból baj nem lehet!
Nem feljtendő, mi még négy elemi után felvételiztünk a nyolc osztályos gimnáziumba. Nem rajtunk múlt hogy nem ott és úgy fejeztük be tanulmányainkat, ahogy illett volna. Pár példa a korát megelőző teszt szerű felvételiből: A kiosztott kockás papíron kb. húsz sorban, egymástól alig eltérő számú jelölt kockák mennyiségéből kellett a többet vagy kevesebbet rövid idő alatt kijelölni. A pár percig felmutatott festmény-másolaton - két híres festőnk is feldolgozta Dobozi vitéz kétségbe esett tettét (a várban láthatók az eredetik) - a kép elfordítása után az alábbi kérdésekre kellett rögvest válaszolni: Hány török üldözte a magyar vitézt? - Kinek a kezében volt kard és kinek tőr? stb.
Az új rend szerint a gimnázium első osztályából így lett a mi osztályunk 5. C. Ma elhülnek pedagógusaink ha elmondom, hogy osztályunk hatvan fős volt! Az első Ajkai László, a hatvanadik Weigl József. Három évkönyvi vastagbetüsünk - ez tiszta eggyest, legfeljebb egy darab kettest jelentett - Dévényi József, Pázmándy György és Tóth István voltak. Érdekes, de tanáraink bírták a strapát a hatvan gyerekkel. Első osztályfőnökünk az áldott emlékű Laji bá - dr. Kovács Alajos tanár úr volt. Bicegett, bottal járt. Ha nem volt valamivel megelégedve zongorázott. Ez annyit jelentett, hogy néha behangolta botjával a fejünket. Röhögött a banda senki nem panaszkodott.
Pázmándy Gyurka emlékezetem szerint viszonylag vékonyka kistermetű fiú volt, ezért többnyire elöl ült. Ma úgy mondanánk napra kész jó tanuló volt, aki semmivel nem volt jobb, sem rosszabb nálunk. Nem emlékszem olyanra - a tornatanár úr, aliasz "Csimpi" bácsin kívűl, akinek minden joga és lehetősége meg volt erre - hogy felemelt hangon szólt volna ránk bárki. Egyszer egy helyettesítő órán, a reverendát néha rosszúl gomboló Öveges tanár úr megunta, hogy nem értem Newton második törvényét, a padok közé állított nekem szaladt és feldöntött. "No fiam, minden test megtartja mozgását, irányát amíg egy másik erő nem hat rá. Most is ez történt." Lehet ezt elfelejteni?
A Rend ideiglenes feloszlatása után Pázmándy Gyurkával átkerültünk az akkori Pedagógiai Főiskola Gyakorló Álltalános iskolájába, az Irányi utcába. Gyurka az első pad bal szélén, én pedig egy másik "áttelepültel" - így becéztek minket - közvetlen mögötte ültem. Ezekből az évekből is mardtak emlékeim. Többek közt az, hogy a tornatanárunk az egyik öttusázó olimpikonunk volt. A másik sajnos az, hogy egy reggel osztályfőnökünk bejelentette, mától társaink közül többen véglegesen hiányozni fognak. Kitelepítették őket!

Kedves Tamás!
Emailemre válaszul küldött kérésedre hirtelen ennyi jutott eszembe. Az utóbbi években mondván, hogy nem én vagyok az egyetlen aki olyannal is foglalkozik amihez nem ért, irogattam. Az egyik könyvemben a Talicska Travelben (a Mikszáth Kálmán téri portán korábban letettem egy elég sok tördelési hibás példányt) elmeséltem a fenti Öveges tanár úrral történt esetet. Ha még meg van valahol, nézzetek bele!
Az öregség nem vénség, de sajnos azzal jár, hogy egyre többet járunk barátaink temetésére. Hatvan fős osztályunk névsorának első harmadát - önző módon a nevemig - ma is fejből tudom. Pázmándy Gyurka a harminc hetedik, mégsem felejtem el!

Nyugodjék békében!

Öregdiák üdvözlettel: Horváth Róbert