Oberfrank Ferenc köszöntője

Kedves Öregdiáktársak és minden barátunk!

A Piarista Hírlevéllel a jelenlegi diákszövetségi vezetők fontos célja, sok tagunk, köztük piarista tanárok régi elvárása valósul meg. Az elektronikusan és bárki által kinyomtatva is elérhető kiadvány feladata, hogy havi rendszerességgel, könnyen és olcsón tudósítson arról, hogy mi történt és mi fog történni a magyar piarista világban. Ennek hármas célja van. Mindenekelőtt tudósítani, informálni. Egyúttal táplálni bennünk a közösségi életérzést: tudatosítva, hogy milyen gazdag életet élnek a magyarországi piaristák - rend, iskolák, öregdiákok, de felelősséget is keltve, mert ahhoz, hogy ez fennmaradjon valamiképpen mindannyiunkra szükség van. Végül szeretnénk a Hírlevéllel lehetőséget adni arra, hogy amikor csak időtök, elfoglaltságotok engedi Ti is eljöjjetek a programokra, s minél többen bekapcsolódjatok a piarista közösség életének alakításába, gazdagításába. 
Sikerült lelkes és hozzáértő csapatot verbuválni, akiknek eredményes munkát kívánok és folyamatos támogatást ígérek magam és vezetőtársaim nevében!

Barátsággal,
Oberfrank Ferenc

Mikecz Tamás felelős szerkesztő köszöntője

Kedves Barátaim!
Örömmel tudatjuk, hogy megalakult a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevél Sajtóbizottsága, amelynek tagjai: Borián Tibor felelős kiadó, Mikecz Tamás felelős szerkesztő, Kölcsei Tamás gimnáziumi és tagozati kapcsolattartó.

 
Terveink szerint a Hírlevél minden hónap 15-én fog megjelenni. Szeretettel várunk minden kedves volt, és jelenlegi piarista diákot az ország minden részéből, akik az újonnan alalult „Hírlevél Sajtóbizottság” munkáját cikkeikkel, ötleteikkel, építő jellegű kritikáikkal segíteni kívánják.
Célunk, hogy a Hírlevél hídként kösse össze a piarista öregdiákságot és a jelenlegi diákokat, a magyarországi piarista gimnáziumok rendi és világi tanárait, illetve a Magyar Piarista Rendtartomány vezető tisztségviselőit, tagjait.
A program-lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, a közös rendezvények szervezése soha nem látott intenzitással valósulhat meg a Hírlevél által. Szeretnénk segíteni összekötni azt, ami összetartozik, – fórumot adni az idősebb és a fiatalabb generáció egymásra találásához, hogy a mindannyiunkat összekötő Alma Mater hírnevét közösen öregbíthessük. Szeretnénk titeket, kedves olvasókat havi rendszerességgel tájékoztatni a közös, tudományos és szabadidős programokról, amilyen például a Pilinszky Kör vagy a Piarista Filmklub. Célunk, hogy minél jobban értesülhessetek a Diákszövetség és a Piarista Rend fontos eseményeiről, hogy mind több volt és jelenlegi piarista diákhoz jussanak el a diákszövetségi kirándulások, koncertek és különféle programok megrendezésének időpontjai, helyszínei.
Fontosnak tartjuk, hogy a Hírlevél mindenki számára az informativitás alapkövetelménye mellett szórakoztató is legyen, ezért szeretnénk cikkeket, interjúkat, a Filmklubban vetített filmekről készült kritikákat és írásokat egyaránt közölni, illetve a Diákszövetség és a Piarista Rend elöljáróinak üzenetét átadni nektek. Minden hónapban igyekszünk a figyelmetekbe ajánlani keresztény kultúrájú könyveket, cikkeket. Tájékoztatást fogunk adni a díjátadásokról, a halálozásokról és a megrendezésre kerülő osztálytalálkozókról. Ezekkel kapcsolatosan szívesen vesszük informatív leveleiteket a szerkesztőség e-mail címére.
Kerényi Lajos piarista atyát idézve, mindannyiunk célja az kell hogy legyen: minél több „Intelligentia Catholica építse újjá ezt a megsebzett Magyarországot”. A Piarista Diákszövetség segítséget kíván nyújtani minden volt és jelenlegi piarista diáknak, hogy a gimnázium kapuján kívül is felelős keresztényként élhesse életét, hasonló gondolkodásúakkal találkozhasson, barátokat szerezzen, és minél többet tehessen a piarista iskolákért, szellemiekben és anyagiakban egyaránt.
E-mail elérhetőségeink: hirlevel@mpdsz.piarista.hu , mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu .
 
Öregdiák barátsággal
Mikecz Tamás
felelős szerkesztő

Strommer Pál MPDSZ alelnök tájékoztatása

A Magyar Piarista Diákszövetség rendkívüli közgyűlést tartott 2009. október 17-én, amelyen elfogadta a Magyar Piarista Diákszövetség megújított Alapszabályát.
„A húsz éve újra megalakult Diákszövetség Választmánya 2008. június 7-én létrehozott egy munkabizottságot, és megbízta azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, hogyan tudja a Szövetség több diáktársunkat megszólítani, hogyan tud több kommunikációs és találkozási fórumot teremteni, hogyan javíthatja együttműködését a renddel és az iskolákkal, és végül, hogy tegyen javaslatot egy új, a megvalósítandó célokat segítő szervezeti struktúrára és működési módra. Ennek a munkának az egyik terméke az új Alapszabály. Ez a régi célok pontos megfogalmazásán kívül újabb elemeket is tartalmaz, például értékes kezdeményezések, célok befogadására munkacsoportok jöhetnek létre átlépve a tagozatok határait is. Köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal, véleményük megfogalmazásával segítették a munkacsoportot, és hozzájárultak ahhoz, hogy a Diákszövetség megújult energiával, régi értékeinket megőrizve, de új formákat is megvalósítva tudja szolgálni diáktársainkat, a piarista iskolákat és tágabb környezetünket is. Az új Alapszabály megtekinthető a Diákszövetség irodájában és olvasható a honlapján.” – tájékoztatta a Hírlevelet Strommer Pál, a Piarista Diákszövetség alelnöke.

A 2010-es évi tagdíjfizetésről!

Kedves Diáktársunk, Diákszövetségünk Tagja!
 
A Piarista Diák szeptemberi számában foglalkoztunk az MPDSZ idei költségvetésével és magyarázatot adtunk a 2010-es tagdíjmegállapítás módjához. (A költségvetést az októberi rendkívüli közgyűlés, a tagdíjemelést a júliusi választmányi ülés fogadta el.) Láttuk, hogy a (részben) új keretek között működtetni kívánt Szövetségnek céljai megvalósításához új és több anyagi forrásra van szüksége, és tegyük hozzá, ezeket a forrásokat az eddigiektől eltérő és hatékonyabb módon kell kezelnünk. Ezért vezetjük be az Elnökség javaslatára ugyenezen választmányi döntés alapján a tagdíjfelosztás új rendjét. Ennek lényege, hogy a befolyt tagdíjakat alapvetően három részre osztjuk fel:

  • A tagozatok működését biztosító, lényegében létszámarányosan meghatározott rész;
  • Az MPDSz központi szervezetének működéséhez szükséges rész;
  • A tagozatok és munkacsoportok sajátos célprogramjait támogató, belső pályázattal elnyerhető rész.

 
Megjegyezzük, hogy az elfogadott új Alapszabály is már ezeknek az elveknek megfelelően szabályozza a Szövetség pénzügyeit. A felosztási arányokat évről évre a Választmány állapítja meg. Indulásként a három részt egyenlő nagyságúnak határoztuk meg.
 
Mindez azonban csak úgy tud a gyakorlatban is megvalósulni, ha a tagdíjak valóban a Szövetség központjához, azaz annak bankszámlájára folynak be. Ezért nyomatékosan kérjük minden tagtársunkat, hogy a 2010-es tagdíját akár a kiosztott csekkel, akár bankátutalással rendezi, mindenképpen csak az MPDSz OTP-nél vezetett
11708001 - 20504685
számú bankszámlájára teljesítse. A korábbi gyakorlattal, nevezetesen hogy a tagozatoknál készpénzben történt a befizetés, a jövőben senki ne éljen!
 
Megértéseteket és aktív támogatásotokat kérjük és köszönjük, 
az Elnökség nevében
 
dr. Oberfrank Ferenc elnök

Ruppert József kitüntetése

„Bensőséges ünnepre került sor szeptember 10-én Rómában, a Magyar Köztársaság Szentszéki Nagykövetségén, ahol a köztársasági elnök megbízásából Balassa János, hazánk szentszéki nagykövete a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet nyújtotta át Ruppert József piarista atyának.” – adta hírül 2009. szeptember 20-án az Új Ember katolikus hetilap. Ruppert József 18 évig generálisi asszisztensként képviselte a magyar piaristákat Rómában.

Öveges József Emléknap

2009. október 21-én Görbe László piarista atya, a Szent Margit Gimnázium igazgatója Tatán előadást tartott az „Öveges József Emléknap” keretében az egykori piarista gimnázium tanárai és tanulói számára, a kapucinus templomban mondott szentmise után.
 

Pedagógiai napok Kecskeméten

Immáron hagyomány, hogy a magyarországi piarista iskolákban oktató pedagógusok részére pedagógiai napokat szerveznek. Erre idén október 21-22-én Kecskeméten került sor, amelyen jelen volt a nyári rendi káptalanon újonnan megválasztott Pedro Aguado generális és asszisztense, Mateusz Pindelski atya is. A pedagógiai napokat Urbán József tartományfőnök nyitotta meg, aki a szerzetes és világi tanárok együttműködésének fontosságáról, a közös felelősségvállalásról, az önfejlesztés és az igazságkeresés fontosságáról beszélt. Felszólalt Pedro Aguado generális is, aki beszédében kiemelte a piarista iskolákban dolgozó világiak szerepét, hiszen, mint mondta „nélkülük nem dolgozhatnának a rendalapító szellemében a piarista atyák sem”. A lengyel piarista iskolák helyzetéről pedig Mateusz Pindelski, közép-európai asszisztens tartott előadást. A kétnapos találkozón a piarista iskolák pedagógusai előadásokat hallgathattak, illetve úgynevezett műhelymegbeszéléseken vehettek részt. (Új Ember, 2009. november 1.)

Böszörményi Géza szerzetesi fogadalma

2009. október 22-én, csütörtökön, 13 órakor a kecskeméti piarista templomban Böszörményi Géza piarista tanár ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett.

Sárközi Sándor és Kállay Emil Csíkszeredán

A „Mértékadó” – az Új Ember kétheti rádió- és televízióműsora – tájékoztatást adott arról, hogy az M2 Televízió, „Katolikus válaszok” című sorozatának 2009. október 25-én 14:45-kor kezdődő adásában a „Piaristák misszióban Csíkszeredán” című műsor látható. A műsor beszámolt Sárközi Sándor és Kállay Emil szerezetesek feladatairól, illetve a Márton Áron Líceumban, a Segítő Mária Iskolában, az Egyetemi Lelkészségen és a helyi Szent Kereszt Plébánián végzett lelki szolgálataikról.

Díjazás

Ezúton tájékoztatjuk minden kedves olvasónkat, hogy Borián Tibor piarista atya, volt budapesti és veszprémi gimnáziumi igazgató Veszprémben, 2009. október 21-én „GYERMEKEKÉRT DÍJ”-ban részesült, melyet „Elsimerésül a közoktatásban hosszú évek alatt végzett kiváló, lelkiismeretes munkájáért” a Veszprém Megye Közoktatásért Közalapítvány nyújtott át. A díjazáshoz mindnyájan szívből gratulálunk.

Aranymise

Dr. Jelenits István piarista atya pappászentelésének 50. évfordulóján, 2009. november 29-én, advent 1. vasárnapján, du. 6 órakor tartja aranymiséjét (a Dunaparti Kápolna építkezése miatt) a tabáni plébániatemplomban. Szeretettel hívja tanítványait, tisztelőit, barátait az ünnepre. A templom nincs fűtve, ezért kérjük jól felöltözni szíveskedjenek!

Piarista Filmklub

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Piarista Filmklub idei második vetítésére, amely 2009. december 4-én, 18 órakor kerül megrendezésre a Budapesti Piarista Gimnázium Zenetermében. A vetítésre kerülő film: „Akira Kurosawa: A vihar kapujában”.

A film kritikája az odeon.hu weboldalon: „A tomboló vihar elől egy kapu alá menekül három ember, közülük ketten tanúi voltak egy erdei gyilkosságnak. Ennek történetét mesélik el. A kihallgatáson feltűnik a gyilkossággal vádolt csavargó, a megerőszakolt feleség és a megidézett férj szelleme is. Négyük elbeszéléséből különbözőképpen olvasható ki a történet. Az önféltés miatt hallgatásba burkolózó favágó azonban mindent látott. Az európai moziközönséget a sajátosan japán, stilizált előadásmód ragadta meg, míg Japánban nyugatias naturalizmussal és a hagyományok meghamisításával vádolták a rendezőt.”
Ezúton tájékoztatok minden kedves érdeklődőt, hogy a Piarista Filmklub minden hónapban egyszer kerül megrendezésre a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Amennyiben igény lesz rá, havi két alkalomra szeretnénk bővíteni.
Igyekszünk a filmeket úgy válogatni, hogy az ismertebb klasszikusok mellett néhány kevésbé ismert, de érdekes filmet is láthassatok! Az idei évtől reményeink szerint rövidfilmet, régi filmhíradót is vetítünk a nagyfilm előtt minden alkalommal.
Strommer Domonkos

Olvasásra ajánljuk

 
A Magyar Piarista Diákszövetség ezúton ajánlja a Hírlevél olvasóinak szíves figyelmébe és olvasásra Jelenits István piarista, teológus, író, egyetemi és főiskolai tanár úrnak az Új Ember 2009. szeptember 20-ai számában megjelent – Hitoktatás és keresztény nevelés: Iskolában vagy a templomban - ez itt a kérdés? című cikkét (Interneten elérhető: http://www.piarista.hu/node/966).
Ajánljuk ugyanakkor elolvasásra és megszívlelésre a Magyar Katolikus Püspöki Kar neopogányságot elítélő körlevelét is, illetve azzal kapcsolatosan Jelenits István piarista tanár úrnak a közelmúltban az Új Emberben adott válaszát a világhírű szívsebész Papp Lajosnak, aki „inkvizítori” jeleket vélt fölfedezni a püspöki kar körlevelében. A megjelent cikk címe: „A mienk, de nem a sajátunk”, alcíme: „Az ősmagyar szinkretizmus veszélyeiről” (Új Ember 2009. november 1.).
Az említett „téma” a Heti Válasz IX. évfolyamának 44. számában folytatódott (megjelenés: 2009. október 29.), ahol Ablonczy Bálint készített interjút Jelenits atyával „Bálványrombolás” címmel.
 

A Magyar Piarista Rendtartomány és a Magyar Piarista Diákszövetség mély fájdalommal tudatja

 
2009. július 23-án, életének 30., papságának 6. évében, hosszú súlyos betegség után elhunyt Kiss Áron atya, volt piarista diák. 2007-ig a Külső-Ferencvárosban (Ecseri út, Kerényi Lajos piarista plébános mellett a Szent Kereszt Plébánián) káplánként tevékenykedett, majd a Rákoskeresztúri Plébániatemplomban szolgált. Temetése augusztus 14-én, a 11 órakor kezdődő szentmise után a Rákoskeresztúri Plébániatemplomban volt, a szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke celebrálta paptestvéreivel.

2009. október 2-án, életének 56., szerzetességének 30., papságának 25. évében, szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz Albert András piarista tanár, a Váci Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese. Örök nyugalomra helyezése a váci alsóvárosi temető piarista kriptájában 2009. október 12-én, hétfőn 11 órakor történt. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét a temetést követően a váci piarista templomban mutatták be.
 
2009. november 1-jén a Fiumei úti Országos Traumatológiai Intézetben elhunyt Benkő Andor piarista atya, a magyar piarista rendtartomány legidősebb tagja. November 24-én töltötte volna be 94. életévét. Temetése 2009. november 26-án, 13 órakor lesz az Újköztemető piarista sírkeretjében.
 
 
Nyugodjanak békében!

Előzetes a 2009. december 15-én megjelenő Hírlevélből

- interjú Strommer Pállal, a Piarista Diákszövetség alelnökével a Diákszövetség 2010. évi programjairól, terveiről;
- beszélgetés Borián Tibor atyával, a Piarista Hírlevél felelős kiadójával a Hírlevél Sajtóbizottságának 2010. évi terveiről;
- aktuálitások, hírek, események;
- beszámoló a Pilinszky Kör 2009. november 13-ai „Győriványi-Ráth György: A zene transzcendenciája” című beszélgető-estjéről;
- beszámoló a Piarista Filmklub 2009. december 4-ei vetítéséről;
- szerkesztőségi levelek, tanácsok, ötletek.