Meghívó a 9. Piarista Szalon rendezvényére

Időpont: 2018. december 13-án, 17.30 órakor
Helyszín: a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Díszterme
(Piarista köz 1. 2. emelet)

ANTALL JÓZSEF POLITIKAI ÖRÖKSÉGE A 21. SZÁZADBAN
TISZTELGÉS A NÉHAI MINISZTERELNÖK EMLÉKE ELŐTT – 3. (befejező) rész

A nagysikerű áprilisi és júniusi találkozásaink után a harmadik rész („Az 1315 nap néhány perce" – Antall József portréfilm) vetítésével folytatjuk és zárjuk le Dér András „Az ismeretlen Antall József" c. filmsorozatára épülő összejövetelünket a néhai miniszterelnök emberi és politikusi alakjának felidézésére, erkölcsi és politikai örökségének számbavételére. Különös és megható egybeesést jelent, hogy rendezvényünk mindössze egy nappal követi Antall József 25. halálévfordulóját. Ezen az estén életének utolsó, tragédiába torkolló szakaszával foglalkozunk: miniszterelnöki működésének belső motivációit és külső kényszerfeltételeit kutatva kívánjuk Őt ismét emberközelbe hozni.
A vetítés után meghívott vendégeink Kónya Imre, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportjának első vezetője, valamint Prőhle Gergely, hazánk volt berlini és berni nagykövete lesznek, akikkel Török Bernát és Várgedő Tamás beszélgetnek.
Az estet agapéval zárjuk az Aulában.
Regisztrációt kérünk és várunk a szokásos piaristaszalon@mpdsz.piarista.hu email-címen, illetve Várgedő Tamásnál a 70 391 4359 telefonszámon.

Jelentkezéseket csak a terem befogadóképességének határáig (max. 120 fő) tudunk elfogadni. Ezért kérjük, hogy idejében és csak azok jelentkezzenek, akik valóban el is jönnek, illetve az esetlegesen közbejövő akadályoztatást jelezni szíveskedjenek.

Szeretettel:
a Piarista Szalon szervező Kollégiuma

Adventi szentmise és elmélkedés a Budapesti Piarista Kápolnában 2018. december 8-án szombaton

Kedves Piarista Öregdiákok!

A Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata nevében nagy szeretettel hívunk minden kedves piarista öregdiáktársat Adventi szentmisére és elmélkedésre, amelyet Perendy László Sch.P. tart.

Szentmise időpontja: 2018. december 8., 16.00 óra, majd ezt követően lesz az elmélkedés.
Helyszín: a Budapesti Piarista Kápolna
(Budapest, V. kerület, Piarista utca 1.)

Terjesszétek a hírt közösségünkben, legyünk méinél többen!

Piarista öregdiák barátsággal
Mikecz Tamás
az MPDSZ Budapesti Tagozatának alelnöke

"Ember az embertelenségben" - örök nyugalomra helyezték Kállay Emil piarista szerzetest, egykori tartományfőnököt

2018. október 18-án délután a rákoskeresztúri Új Köztemetőben örök nyugalomra helyezték Kállay Emil piarista szerzetest, egykori tartományfőnököt, a csíkszeredai misszió alapító tagját. A közel 90 évet élt piarista atya 2018. szeptember 28-án hunyt el a budapesti Kalazantinum rendház tagjaként. A cikkben Labancz Zsolt tartományfőnök gyászbeszédét közöljük.

Kedves Testvérek, kedves gyászoló Barátaink!

Kállay Emil piarista szerzetes pap-tanár temetésére gyűltünk össze. Rendtársunk, Emil bácsi, szeptember 28-án távozott közülünk, haza, az atyai házba s most végső útjára kísérjük őt.
Most, amikor búcsúzunk tőle, szomorkodunk is, hiszen hiányozni fog kedves alakja, aki olyan közel állt hozzánk, nagyon egyszerűen mondva: szerettük őt. S olyan sokan tapasztaltuk, hogy ő is szeretett minket – egyszerűen, őszintén, természetesen. Hiányzik most ez a közvetlen szeretet-kapcsolat, hiányzik az ő alakja.
Ugyanakkor e hiánynál és szomorúságnál erősebb bennünk a hála és a reményteli öröm. A hála, hogy Emil atya adatott nekünk, s ilyen hosszú időn át, csaknem kilencven éven át adatott nekünk. S valójában öröm is átjár minket most, amikor búcsúzunk tőle, hiszen oly jó látni és tudni, hogy lehetséges ilyen életút: Isten szolgálatában, az emberek javára hűségben és szeretetben, örömben odaadott élet.
Az előbb hallott evangéliumi részben Jézus így szól tanítványaihoz: „Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. […] Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok.”

„Bő termés”. E szavak valósággá váltak Emil bácsi életében. Elegendő, ha egymásra tekintünk, akik most itt vagyunk: milyen sokan vagyunk együtt, akik kapcsolatban voltunk életünk egy szakaszán Emil bácsival és hálásak vagyunk érte. Sokféle szolgálatban volt része Emil atyának. Lelkipásztorként szolgált az esztergomi Vízivárosban, Érsekvadkerten, Nógrádmegyeren, azután Budapest-Törökőrön, majd hosszabb időt a Rókus kápolnában s azután a Szent Imre plébánián.
Nehéz időkben szolgált, s végezte szolgálatát megalkuvás nélkül, egyenes gerinccel. Megszenvedte az elvei, értékei melletti kiállást, olykor meg is betegedett, mégis bízott az őt meghívó Isten hűségében.
Szívesen idézte Dsida Jenő verséből:
„Krisztusnak és Pilátusnak,
Farizeusoknak és vámosoknak,
Zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni nem lehet.”
Ember volt embertelen időkben, s tudta mindezt valamiféle gyermeki tisztasággal és egyszerűséggel tenni. Ha lehetett, egyházi keretben, s amikor csak úgy lehetett, akkor munkáspapként, kétkezi fizikai munkával teremtve meg életlehetőségeit. Ahol csak megfordult, mindenhol közösségeket igyekezett létrehozni. Meggyőződése volt, hogy a kereszténység közösségi létforma, s így csak ez biztosítja az egyház életét, fennmaradását: életképes közösségek létrehozása, kísérése, segítése.
S bár a szerzetesrendek felszámolásakor rendi kereten kívül került, s az esztergomi főegyházmegyéhez tartozott, mégis mindig piaristaként élt. Tudta, hogy akié az ifjúság, azé a jövő, s ő Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítójának lelkülete szerint mindig különös figyelemmel volt a fiatalok iránt: tanította őket, kirándult velük, gondot viselt rájuk. S később is kísérte őket életútjukon, eskette őket, majd gyermekeiket keresztelte. Sok családnak lett így többgenerációs, családi papja. Nagyon sok lelki gyermeke volt, akik rendszeresen felkeresték őt, jó szóért, eligazításért, a kiengesztelődés szentségében való részesedésért.
Szerzetesként különös figyelme volt a szerzetesekre. Több nővérközösségnek volt lelkivezetője – már a kommunista-szocialista időkben is, s azután a rendszerváltás utáni katolikus újraindulás idején is.
Bőséges termést hozott az élete. S ez a papi élet folytatódott a rendszerváltás után is, immár a piarista rend keretében. Amikor lehetősége adódott rá, letette örökfogadalmát, s visszatért a szerzetesi közösségbe, amellyel korábban is rendszeres kapcsolatot tartott. S itt csodáltuk engedelmes, készséges lelkületét. Nem sokkal a közösségbe való visszatérése után máris felkérést kapott a piarista szerzetesnövendékek nevelésére. S ő vállalta ezt a prefektusi szolgálatot. Amikor pedig 1995-ben a tartomány őt választotta meg tartományfőnöknek, akkor rendtársai döntésében Isten akaratát keresve erre a szolgálatra is nyitott volt, bár tudta, hogy ez az elöljárói szolgálat sok feladatot, nehézséget is hoz majd számára. Kétszer négy éven át vezette tartományunkat, mindig megértéssel és szeretettel fordulva a rendtársai felé, az őt elérő sokféle igénynek eleget igyekezvén tenni, így szolgálva közössége javát, egységét, növekedését. Életkora és tapasztalata alapján is atyja tudott lenni rendtársainak. Hálásak vagyunk ezért neki. S amikor tartományfőnöki szolgálata letelt, hetvennyolc évesen, még érzett magában erőt ahhoz, hogy misszióba induljon, a számára oly kedves Erdélybe, Csíkszeredába, s ott részt vegyen a Piarista Tanulmányi Ház, s így az erdélyi piarista jelenlét megalapításában.
S amikor az utóbbi néhány évben erői már fogyatkoztak, teljesen visszatért Budapestre, itt fogadta lelki gyermekeinek látogatását, továbbra is közösségi alkalmakat tartott, s amíg tudott, papi szolgálatait is folytatta. Kedvességét, mosolyát mindvégig megőrizte – ezzel is hitelesítve egész addigi életútját.
Ahogyan Jézustól az evangéliumban hallottuk: „Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!” Ez a szeretet határozta meg Emil bácsi egész életét. A szeretetben felnövő, a szeretetben kibontakozó, mindent a szeretet szemszögéből tekintő élet volt az övé. Így kapcsolódott bőséges termést hozó, eleven szőlővesszőként, Urához, Jézus Krisztushoz, a szőlőtőhöz. Ez az élő és éltető istenkapcsolat volt személyének, szolgálatának és életének forrása.
Nyolcvanadik születésnapja kapcsán interjút készítettek vele, s amikor a riporter élete végéről, a halálról kérdezte, így válaszolt: „Az egyik gondolatom, hogy mindenki akkor megy el, amikor elkészül. A Jóisten engem azért tartott meg, mert még nem készültem el. Úgy látszik, még nem adtam oda mindent neki. A másik gondolatom, hogy Isten rajtam keresztül mutatja meg, hogy kövekből is tud Ábrahámnak fiakat teremteni. […]”
Fiatal koromban mindig arról álmodoztam, hogy milyen nagyszerű, ha az ember az életét áldozza. Hát be kellett látni, hogy nem erre voltam meghívva. Aztán később azt kívántam, hogy kötelességteljesítés közben haljak meg. Azt gondolom, hogy a halál nem lehet más, mint az életnek a beérett gyümölcse.”
Kedves Emil atya, beérett életed gyümölcse, mindent odaadtál Istennek. S Atyád most örömmel lát atyai házában.

Nagyon köszönünk Téged az Úristennek, búcsúzunk Tőled, s kérünk, járj közben értünk – most már személyes közelből – szerető Mennyei Atyánknál! Amen.

Budapest, 2018. október 18.

Labancz Zsolt SP
tartományfőnök

Kállay Emil atya temetését és érte a Kalazanci Szent József Kápolnában mondott gyászmisét az Apostol TV rögzítette, amely filmeket az alábbi linkeken lehet megtekinteni:

http://apostoltv.hu/Video/2018_10_18_dr_kallay_emil_piarista_szerzetes_temetese_2018_10_18

http://apostoltv.hu/Video/2018_10_18_dr_kallay_emil_piarista_szerzetes_gyaszmiseje_2018_10_18

PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA

Megjelent a Piaristák Ma őszi lapszáma

November 5-én megjelent a Piaristák MA őszi száma, melynek fókuszában ezúttal az önkéntesség témaköre áll.

A tartalomból:
- Az önkéntesség kérdései és megjelenési formái intézményeinkben
- Káptalani év
- Piarista Ifjúsági Szinódus
- In memoriam Emil Kallay
- A HunSat esete a CANSat-tal
- HIVATÁS: Interjú Sóczó Ferenc és Vass Bálint tanár urakkal
- Jubileum: tízéves a nagykanizsai piarista óvoda
- "Korabeli interjú" Dugonics András piarista
-Gasztro: kürtöskalács sütés Nagykanizsán, öregdiákok debütálása a Váci Lecsófesztiválon...
...és még sok érdekesség...

Lapozható, elektronikus verzió: https://issuu.com/szathma…/docs/piaristak_ma_18_osz_netes_02
A lap elérhető a piarista intézményekben, könyvtárakban, központi egyetemeken, plébániákon.

Kellemes olvasást, elmélyülést és böngészést kíván a Piarista Rend Magyar Tartományának nevében is:

Szathmáry Melinda
főszerkesztő

Rendhagyó Pedagógiai-Építészeti Konferenciát tartottak a piaristák

Új pedagógiák terei, új terek pedagógiái címmel a Piarista Rend Magyar Tartománya reflexió jellegű szakkonferenciát szervezett a budapesti Piarista Központban neves szakemberek közreműködésével. A november 6-i esemény fókuszában a jelen pedagógiai és iskola-építészeti változásai és a két terület összekapcsolódása állt.  A program lehetőséget adott a piarista rend pedagógiai és építészeti innovációs törekvéseibe való bepillantásra is.

A konferencia szakemberei, előadói voltak:
Cseh András DLA, építész, egyetemi adjunktus (Széchenyi István Egyetem, Győr)
Golda János YBL-díjas építész, a Piarista Rend Magyar Tartományának főépítésze (M-Teampannon Kft.)
Halász Gábor DSc,a neveléstudományok doktora, oktatáskutató (ELTE, Szegedi Tudományegyetem)
Horváth Bálint igazgató (Budapesti Piarista Gimnázium)
Labancz Zsolt piarista tartományfőnök
Lázár László PhD oktatási igazgató (Piarista Rend Magyar Tartománya)
Rétvári Bence  parlamenti államtitkár, miniszter-helyettes (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Somogyi Krisztina vizuális környezetkutató (ELTE PPK Szervezet és Környezetpszichológia Tanszék)

Az alábbiakban az MTI részletes beszámolóját közöljük:
Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.
Az államtitkár kiemelte: az egyházi iskolák - közük a 301 éves Budapesti Piarista Gimnázium - az elmúlt évszázadokban állandó értékeket megtartva, mégis a lehető legkorszerűbben tudtak működni, és múltbeli folyamatos megújulásuk a garancia arra, hogy az elkövetkező időben is képesek lesznek erre.
Rétvári Bence kitért arra: az egyházaknak oktatásra átadott vagyontárgyak, telkek, épületek, amíg egyházi kezelésben maradtak, mindig megőrizték funkciójukat. A vagyont pedig csak gyarapították, soha nem veszítették el. Így az iskolák egyházi fenntartása még az államinál is jobb garancia a megmaradásukra - tette hozzá.
Felidézte: 1945-ben a magyar iskolák 22,7 százaléka volt katolikus, 2010-ben 3,57, ma pedig 9,56 százaléka. "Sokat tettünk azért, hogy akik egyházi iskolákban akarnak tanulni, megtehessék, de még mindig sehol sem vagyunk attól az aránytól, amely a magyar történelemben organikusan kialakult", a "20. századi két nagy törést" megelőzően - mondta.
Rétvári Bence szólt arról is, hogy manapság "divat keresni az európaiságot". Meglátása szerint aki katedrálisokat és egyházi iskolákat látogat, megtalálja az európaiságot, az európai nemzeteket ugyanis a kereszténység köti össze. A kereszténység teremtette meg azt a világnézeti alapot, amely az emberek egymás közötti viszonyát és az európai gazdasági életet meghatározza, és minél inkább eltávolodik Európa a keresztény alapoktól, annál inkább veszélyezteti a világban betöltött gazdasági és kulturális szerepét - mondta az államtitkár.
Labancz Zsolt piarista tartományfőnök az Új pedagógiák terei, új terek pedagógiái címmel megtartott konferencián elmondta: a tavaly fennállásának 400. évfordulóját ünneplő rend nagy ívű épületfejlesztésbe kezdett. Ismertette, hogy öt építészcsoport dolgozik iskoláik felújításán, bővítésén, illetve új iskola építésén. Az építészek pedig instrukciót várnak a rendtől, hogy milyen elvek alapján, milyen pedagógiai munkának teret adó épületeket tervezzenek. Ez reflexióra késztette a fiatalság oktatására, nevelésére létrejött rend tagjait, hogy megfogalmazzák a 21. századi piarista pedagógia lényegét, és lefordítsák az építészet nyelvére is.
A tartományfőnök hangsúlyozta: amikor a fiatalok neveléséről "gondolkodunk, valójában az emberről", "saját magunkról" és arról gondolkodunk, hogy "milyennek szeretnénk a következő nemzedéket".
Halász Gábor oktatáskutató, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója előadásában a többi között arról beszélt: ma már kutatások bizonyítják, hogy a tanulói terek és berendezésük hatással van a tanulásra. Bizonyos térbeli megoldások növelik bizonyos viselkedésformák megjelenését, és a tér növelheti a kiscsoportos munkaszervezés valószínűségét.
Megjegyezte azt is, bizonyos terek segítik, hogy a pedagógusok a tudásukat egymással is megosztó közösségként működjenek.
Minden kutatás azt igazolja, hogy a pedagógusok tudásuk döntő részét nem a tanárképzés során, hanem egymástól tanulva sajátítják el. Minél nagyobb tehát az esélye annak, hogy egy iskolában a pedagógusok látogatják egymás óráit, megosztják egymással tudásukat és tapasztalataikat, annál eredményesebb a munkájuk - ismertette Halász Gábor.
Cseh András, az új mosonmagyaróvári piarista gimnáziumot tervező építésziroda vezető tervezője előadásában elmondta: az iskolatervezés folyamatába bevonták nemcsak a rendtartomány vezetését, hanem a tanárokat és a diákokat is. Egyedülállónak nevezte, hogy a rendnek dolgozó, öt iskola építését, átépítését, bővítését végző konkurens irodák egymással is megosztják terveiket.  Hozzátette: a rendalapító, Kalazanci Szent József pedagógiai elveit figyelembe véve fontos volt, hogy a "gyerekek legyenek központi szerepben".
Szimbolikusnak nevezte, hogy az iskolát az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz helyszínén építik fel.
Szintén fontos az iskola kapcsolata a környezettel, ezért az iskola bizonyos tereit ellenőrzötten, de megnyitják a város lakóinak is.
Kérdésre válaszolva megjegyezte: a mosonmagyaróvári iskolánál kifejezett kérés volt például, hogy minden tér tanulásra alkalmas legyen, ide értve a közlekedőtereket is, amelyeket egyben könyvtárként vagy kerámiaműhelyként is használnak majd. Kérték továbbá, hogy a tereknek ne legyen meghatározott funkciójuk, hanem szabadon lehessen variálni a használatukat - mondta el Cseh András.

Tanulmányút a Katalán Tartományban

Egy piarista vezetőkből álló csapat 2018. október 22-27. között tanulmányúton járt Katalóniában, s öt teljes napot töltött a Katalán Provincia vendégszeretetét élvezve. Lázár László oktatási igazgató beszámolója.

A látogatás középpontjában a SUMMEM nevű, interdiszciplináris és együttműködésre építő oktatási program, a katalán piarista identitás, a tartományi összehangoló és változásvezetési tevékenység, valamint az alapítványok munkájának megismerése állt. Iskolákat látogattunk, képzésen és tájékoztatókon vettünk részt, sokat beszélgettünk a rendtartomány vezetőivel, az intézményi munkatársakkal, tapasztaltunk, értelmeztünk és vitáztunk. Reményeink szerint az európai piarista együttműködés erősítéséhez is hozzájárultunk.
A társadalom változik, ha szolgálni szeretné, szintúgy változni kell az iskola világának– nálunk is. Láthattuk, hogy a katalánok milyen folyamatban jutottak egyetértésre a célokról és az útról, a „miért, hogyan, mit” kérdésekre miként adtak közös választ, s miképpen tudnak így sok réteget érintő változást elérni. A saját válaszainkat természetesen nekünk, itthon, együttműködésben kell megtalálnunk az alapvető kérdésekre.

Ezúton is köszönetet mondunk a Katalán Provincia munkatársainak, kiemelten Eduard Pini tartományfőnök úrnak és Antoni Burgaya i Trullàs úrnak, a katalán piarista iskolák oktatási vezetőjének, akik munkatársaikkal nagy alapossággal és gondossággal készítették elő számunkra a hét programját, és kísértek minket a tapasztalásban.
Dolgozunk rajta, hogy ami értéknek bizonyul, életté válhasson közöttünk, általunk.

Szöveg és kép: Lázár László, oktatási igazgató

Átadták a Kecskeméti Piarista Iskola megújult Kollégiumát

Rövid szünet után, ünnepélyes keretek közt ismét megnyitotta kapuját a 304 éve alapított kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvodához tartozó kollégium. A november 28-i átadó ünnepségen beszédet tartott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, egykori piarista diák, Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Mikulás Domonkos, a kecskeméti piarista iskola és óvoda igazgatója, Ábel István kollégiumigazgató. Szathmáry Melinda beszámolója.

Mikulás Domonkos igazgató felvezető beszédében elmondta: az épület korszerűsítése, átépítése 2017 tavaszán kezdődött meg; teljes körűen felújított formáját idén őszre nyerte el. A beruházás összköltsége 971 millió forint volt, amely nagyrészt a piarista rend saját forrásából, másrészt a KEHOP-5.2.3-16-2016-00027 – A Piarista Rend Magyar Tartomány közfunkciót betöltő épület energetikai felújítása, a EGYH-KCP-16-P-0121 –  A Kecskeméti Piarista Iskola átfogó fejlesztése elnevezésű pályázati projekt támogatásokból valósult meg.  A Jókai utca sarkán található, eredetileg csak fiúkollégiumként működő épület immár lányokat is fogad. A kollégium újjászületése a Kollektív Műterem kreatív munkájának is köszönhető, akik a korábban komfort nélküli szobákkal és részben kihasználatlan terekkel rendelkező épület belső átalakítására és korszerűsítésére vállalkoztak tervezőként. A munka elvégzéséhez művészettörténészt, statikus tervezőket, gépész- és elektromos tervezőket, tűzvédelmi tervezőket is bevontak.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elismerően szólt a kollégium jelenlegi, teljesen megújult formájáról, majd a piarista rend kimagasló nevelői tevékenységéről. Kiemelte: a rendalapító Kalazanci Szent József egész életét a gyermekek életének kiteljesítésére tette fel, aki kezdetben csupán húsz, később negyven, majd végül, több mint hétszáz fős népiskolát szervezett. A piarista rend rendhagyó éveket élt meg a kommunizmus ideje alatt is: iskolái közül csupán Budapest és Kecskemét maradhatott meg, ahol olyan piaristák tanítottak, akik kora reggeltől estig a diákok rendelkezésre álltak. Az államtitkár egykori piarista diákként idézte fel a piarista iskola általa is imsert neves tanárainak emlékét; Kovács Mihály, Kincs Lajos, Pogány János vagy a most is élő Görbe László példaértékű nevelő marad számára. Bár a piaristák mára szétszóródtak a világban, és arányaiban kevesebb szerzetes tanít egy-egy iskolában, a piarista iskolák jelentősége továbbra is megmaradt a magyar nemzet számára – tette hozzá. Soltész Miklós köszönetet mondott a civil tanároknak is, akik a piarista nevelési alapelveket teljesen magukénak érezve át tudják adni mindazt a fiataloknak, amit a rendalapító 400 éve megálmodott. Az államtitkár beszédje végén elmondta, hogy a Piarista Rend Magyar Tartománya egy frissen elnyert európai uniós pályázatnak köszönhetően 500 millió forintot fordíthat a kecskeméti Czollner téri általános iskola felújítására, így folytatódhat a kecskeméti piarista intézmények korszerűsítése.

Labancz Zsolt piarista tartományfőnök nem csupán fenntartói minőségben, hanem a kecskeméti piarista iskola öregdiákjaként is felszólalt. Beszédében felidézte középiskolai éveit, az akkori környezeti adottságokat, működési feltételeket. Bár kecskeméti születésű diákként nem lakott a kollégiumban, mégis egy, Lénárd Ödön piarista atya által tartott lelkigyakorlat kapcsán sikerült három napra az épületbe beköltöznie, amellett kezdő tanárként és prefektusként is itt működött.
A tartományfőnök elmondta: a piarista rend a magyar tartományban is nagyívű pedagógiai megújulás folyamatában van, amely szorosan kapcsolódik a nevelői környezet átalakításához is. Szólt a gödi szakképzési reform országos hatásairól, a sátoraljaújhelyi tanodáról, a kollégiumok nevelési programjának megújításáról, a rendtartomány három óvodájáról, a hat piarista intézményt érintő épületfejlesztési programról.
„Nem lehetünk elégedettek addig, amíg csak a mi iskoláink működnek jól. Célunk az, hogy országos szinten minden gyermek és fiatal a lehető legjobb oktatásban részesülhessen. Örömmel osztjuk meg tudásunkat, tapasztalatainkat. Szolgálja ezen törekvésünk javát ez a kecskeméti kollégium is!" - zárta beszédét a tartományfőnök.
Ábel István, a kecskeméti kollégium igazgatója izgalmas, archív fotókat felvonultató előadásában az intézmény történetét és a tavaly indult felújítási munkálatokat mutatta be.
Elmondta: az épület adottságait kihasználva, két külön udvari bejáratról (lépcsőházról) megközelíthető, elválasztott, egymástól függetlenül működő, de alkalmanként összenyitható fiú-lány kollégium kialakítása volt a cél. (A földszinti közösségi tereket, tanulószobákat és a kápolnát a bentlakó diákok közösen használják.) A hálótermeket a lehetőségek szerint saját vizes helyiségekkel kellett ellátni a szükséges kiszolgáló területeket biztosítva. Az épületben akadálymentes közlekedési rendszert is létrehoztak, melynek részeként liftet is építettek. A földszinten lévő felaprózott helyiségek, galériák eltávolításával a funkciónak megfeleltethető nagyobb összefüggő tereket hoztak létre. A munkálatok során a meglévő falakat, nyílászárókat, lépcsőket, a lehető legnagyobb mértékben megtartották és felújították, egyedül a tetőtérben történt igazán markáns változás.
A megújult kollégium negyvenegy fiúnak és harmincnégy lánynak nyújt otthont e tanév során.
Az eseményt a kecskeméti piarista iskola diákjainak színvonalas néptáncbemutatója és diákszínpadi előadása színesítette.

Szöveg és kép: Szathmáry Melinda, Piarista Rend Magyar Tartománya

TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS
A piaristák 1715 óta tanítanak Kecskeméten. A templommal együtt, attól északra lassanként kiépülő rendházuk 1731-től az újonc szerzetesnövendékek képzésének is otthont adott. Eleinte a tantermek is a rendház földszinti termeiben voltak, de 1825 és 1832 között a kecskeméti egyházközség új gimnáziumi épületet emelt a templomtól délre, melynek tervezője Novák Dániel budai építész, kivitelezője Wagner József volt, arányait tekintve pedig a rendházépülethez igazodott.
A kecskeméti noviciátus az 1848. évi forradalmi időben megszűnt, és ugyanakkor az iskola is négy osztályos algimnáziummá fogyott. Teljes, nyolcosztályos gimnáziummá fejlesztése azonban a rend és a város közös érdeke volt. Összefogásuk eredményeképpen 1859-től sorban megnyíltak az 5-8. osztályok. A gimnáziumba jártak ugyanis a rend gimnazista korú szerzetesnövendékei (studensek) is. Számukra ugyancsak 1859-ben nyílt meg a régi noviciátus termeiben, a rendház kert felé néző, hátsó szárnyában a stúdium.  A következő években a katolikus egyházközség újabb részekkel bővítette a gimnázium épületét: 1860/1861-ben egészen a mai sarokig egészítették ki, 1893/1894-ben pedig a mai piac felé nyúló Sas (később Horváth Cyrill) utcai oldalszárnnyal toldották meg.
Miután 1930 és 1934 között fölépült a gimnázium új, Hültl Dezső által tervezett épülete, a piarista rendház lakói 1934-ben az üresen maradt régi gimnáziumba költöztek, és így a rendház egész emeleti része üresen maradt. Ráadásul a következő évben a stúdium is megszűnt (mert attól fogva csak éreetségi után vettek föl növendékeket a rendbe). A fölszabadult helyiségekben konviktust (diákotthont) rendeztek be. Ez tekinthető a kecskeméi piarista diákotthon kezdetének.
1944. október végén, Kecskemét kiürítése során a piaristáknak is el kellett hagyniuk épületeiket, amelyeket az orosz hadsereg foglalt el. Csupán 1945 őszén kapták vissza a konviktusnak használt régi rendházat, amelyet részben ismét rendháznak rendeztek be. 1948-ban mind a konviktust, mind a gimnáziumi részeket államosították. Bár az 1950. évi, állam és egyház közötti „megegyezést” követően a rend ismét visszakapta teljes kecskeméti ingatlanát, a régi gimnáziumi szárny emeletét továbbra is a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága irodái foglalták el. Csak az 1956-os forradalmat követő engedékeny hónapok alatt, az Állami Egyházügyi Hivatal közbenjárására érték el, hogy 1957. február 9-re a hivatal kiköltözött. Ettől kezdve az épületet teljes egészében diákotthonként (kollégium) használták, a földszinten pedig a gazdasági iroda működött.
A diákotthon épületét azóta többször felújították. 1983-ben Perczel Dénes tervei szerint készült el a diákotthon új berendezése, 1989 és 1991 között a Horváth Cyrill utcai tetőteret építették be.
Szöveg: Koltai András levéltárvezető

Jubileumi ünnepség Kecskeméten

2018. november 3-án délután a kecskeméti Szentháromság Piarista Plébánia fennállásának 70 éves évfordulója alkalmából könyvbemutatóval egybekötött emlékkonferenciát szerveztek a piarista iskola diákebédlőjében. A rendezvény után 5 órától a 38. alkalommal megrendezett Piarista Vacsora vette kezdetét ünnepi szentmisével, koszorúzással és előadásokkal. Beszámoló a cikkben.

Idén ünnepelte a kecskeméti  Szentháromság Piarista Plébánia megalapításának 70. évfordulóját. A jubileumi rendezvény emlékkonferenciával indult, melynek keretében Dr. Bábel Balázs érsek,  Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Görbe László piarista plébános, Dr. Koltai András rendi levéltáros, Kozicz János történetíró, tanár és Hajagos Csaba, a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményvezetője mondott beszédet, tartott előadást. Az eseményre jelent meg Kozicz János történetíró tollából és Dr. Koltai András szerkesztésében „A kecskeméti Piarista Plébánia 70 Éve 1948-2018” című könyv, melyet a szerző mutatott be a hallgatóságnak. (A könyvről részletesen a mellékelt dokumentumban olvashatnak.)

A konferencia Labancz Zsolt tartományfőnök köszöntő gondolataival indult, aki méltatta a kecskeméti piaristák kitartó munkáját és hitét a nehéz időkben is, s röviden beszélt a plébánia történetét összefoglaló emlékkönyvről. A tartományfőnök után Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Erőss József piarista életét foglalta össze részletes előadásban.
Dr. Koltai András előadásában azt mutatta be, hogyan jött létre 1948-ban három piarista plébánia az ország három városában Kecskeméten, Nagykanizsán és Sátoraljaújhelyen. Létrehozásukat elsősorban az indokolta, hogy az iskolák államosításával munkanélkülivé vált piaristák leginkább így biztosíthatták a szerzetesi közösség fönnmaradását és annak anyagi alapját. A három plébánia sorsa azonban sokban eltért egymástól. Kecskeméten és Nagykanizsán a püspökök és a helyi plébánosok jóindulatú támogatásával és a kiváló, képzett házfőnök-plébánosok (Erőss József és Szűcs Imre) irányításával virágzó egyházközségi élet alakult ki, Sátoraljaújhelyen viszont sokat rontott a helyzeten a városi plébános negatív hozzáállása. Az előadó végül idézte Sík Sándor tartományfőnök 1948. augusztus 10-én kelt körlevelét, amelyben lelkipásztori programot adott rendtársainak:  „Akár plébánia, akár helyi lelkészség, akár egyszerűen piarista templom vagy kápolna lesz is rendtársaink szentélye: centrumnak kell lennie, amely körül forró, eleven, gazdag katolikus közösségi életnek kell megszületnie, hogy meleg, élő, velünk és egymásért együttérző egyházközség vagy egyházközségféle alakuljon ki minden egyes rendházunk körül,…annak szelleme…a frissen modern, bensőséges, okosan mérsékelt piarista szellem legyen. Ez a kis domestica ecclesia lesz a mi legbiztosabb erkölcsi, sőt anyagi bázisunk.”
Ezt követően Kozicz János történész, tanár részletesen beszélt az általa írt jubileumi kötetről. Mielőtt a szerző szólásra emelkedett, Görbe László plébános elmondta, hogy az egyházközség életében fontos szerepet tölt be a könyv, hiszen az elmúlt 70 évével szembesíti önmagát, hogy mit is végeztek itt, hogyan éltek és milyenek voltak a körülmények, amelyeket élniük kellett és a hitüket megvallani.” A kötetben közel 80 kép is szerepel: érdekes, korabeli fényképek plébánosokról, plébániai eseményekről, amik részben a kecskeméti gimnázium gyűjteményéből, részben a rend Központi Gyűjteményeinek anyagaiból származnak. (A krónikák a Levéltár anyagához tartoznak, kivéve a plébániai krónikát.)  A könyvben a kecskeméti Katona József Múzeum fotóanyaga, a piarista plébániához kapcsolódó illusztrációi is megtalálhatók.
Hajagos Csaba gyűjteményvezető, történész és muzeológus előadásában a kecskeméti Piarista Plébánia történetének 70 évéről beszélt. Szólt az 1951 és 1989 között működő Állami Egyházügyi Hivatal, a Piarista Rend és a váci egyházmegye kapcsolatáról, valamint említett néhány olyan jeles személyt, esetet, amelyek a rákosi diktatúra, majd a szocialista rendszer, a Kádári ’56 utáni megtorlás egyházi vonatkozásait mutatta be.
Az emlékkonferencia után kezdetét vette a 38. éve megrendezett hagyományos őszi Piarista Vacsora. A hosszú hétvége és a halottak napja közelsége ellenére a kecskeméti Piarista Gimnázium több mint ötszáz öregdiákja volt jelen nagyon különböző évfolyamokból: voltak tavaly érettségizettek is, a legidősebb pedig az 1954-ben végzett Busa Ferenc volt, az est korelnöke, akit külön köszöntöttek.
17 órától Bábel Balázs érsek mutatott be szentmisét számos szerzetes és egyházmegyés pappal koncelebrálva a piarista templomban. A misét követte a Piaristák terén gróf Koháry István, az iskola alapítója szobrának és az iskolában a Gloria Victis szobornak a megkoszorúzása.
Labancz Zsolt tartományfőnök a díszteremben köszöntötte az egybegyűlteket, aki szintén az iskola diákja volt. Beszédet mondott még Nagy Attila házfőnök, Görbe László plébános, dr. Török Bernát, a Magyar Piarista Diákszövetség főtitkára, majd dr. Bábel Balázs érsek, aki előadást tartott nemrég megjelent könyve témájában Mátyás király egyházpolitikájáról. Végezetül Mikulás Domonkos igazgatói tájékoztatója hangzott el az iskola elmúlt egy évéről és terveiről,majd záróakkordként a gasztronómiai élmények kerültek fókuszba.

A Kecskeméti Televízió beszámolója: https://kecskemetitv.hu/musorok/hiros-hirek/hiros-hirek-212
További média megjelenések:
https://kecskemetilapok.hu/hitelet/konyv-jelent-meg-a-70-eves-piarista-plebaniarol
https://kecskemetilapok.hu/hitelet/koszoruzas-es-piarista-vacsora
https://keol.hu/kecskemet-bacs/piarista-plebania-jubileum-es-piarista-vacsora-kecskemeten
https://hiros.hu/kultura/hitelet/koszoruzas-es-piarista-vacsora
https://hiros.hu/kultura/hitelet/konyv-jelent-meg-a-70-eves-piarista-plebaniarol

PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA
Fotó: Szathmáry Melinda

"Nyissuk ki az ajtókat!" - interjú Molnár Lehel piarista szerzetessel

Az 1984-es születésű Molnár Lehel 2005-ben lépett a piarista rendbe. Felsőfokú tanulmányait a  Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fősikola teológus és hittanár szakán (2005-2010), az ELTE BTK történelem szakán (2009-2012) és a Sapientia és ELTE PPK hittanár-nevelő- történelemtanár szakán (2012-2014) végezte. 2011-2014 között Budapesten gimnáziumi tanárként, 2014-2016-ig Vácott gimnáziumi és kollégiumi tanárként tevékenykedett.  A 2016/17 -es tanévtől  a hivatásgondozás tartományi felelőse, gimnáziumi tanár a budapesti gimnáziumban. Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik OSB püspök a Kalazanci Szent József Piarista Kápolnában. Ebből az alkalomból is beszélgetett vele Lonkay Márta, a Keresztény Élet újságírónője.

- Gyermekkorára visszaemlékezve, életében családi örökség a hit?
- Igen, mondhatjuk, hiszen hívő családban nevelkedtem, templomba is jártunk, de a mindennapjainkat nem szőtte át feltétlenül a hit. A templomi közeg viszont annál inkább. Ebben nagy szerep tudható be azoknak a papoknak, akik a helyi segesvári plébánián szolgáltak. Az atyák fontosnak tartották a fiatalokkal való foglalkozást, s rendszeresen szerveztek programokat. Biztosan ebből fakad, hogy a plébánia nem valami elvont fogalomként élt bennem, hanem egyet jelentett a közösséggel. A cserkészet és az ifjúsági hittanos csoport valóban átjárta a hétköznapjaimat. Készültem és vártam is ezeket a találkozásokat, mert egyszerűen jó volt együtt gondolkodni az élet értelméről, fejlődni a hitben, s az emberi kapcsolatok terén. Sok fiataloknak szóló témáról beszélgettünk, ami az akkori életemben óriási ajándék volt, a későbbit pedig erősen meghatározta. Megértettem, hogy mit is jelent valójában a liturgia, átjárt a vasárnap esti gitáros misék hangulata, s az imádságban való elmélkedések csendessége. Ez mind közelebb hozta számomra az Egyházat. Az atyák mellett a tanáraim is fontos szerepet játszottak az életemben, s ez meghatározta a későbbi hivatásomat is. A kötelező formákon túl, nonformális neveléssel is foglalkoztak. Ilyen a disputa szakkör, ahol hétről hétre különböző témákon vitáztunk. Ezek az alkalmak pedig az iskolát tették élőbbé és vonzóbbá számomra. A pályaválasztás előtt két hivatás rajzolódott ki előttem, amelyekben úgy éreztem, hogy talentumaimat a leginkább tudom majd kamatoztatni. Azonban a papi és a tanári hivatás felé egyformán billent a mérleg nyelve. Érettségi után jelentkeztem a gyulafehérvári szemináriumba és két év ott töltött idő után, 2005-ben jelentkeztem a piarista rendbe. A szegedi jelöltév és a váci noviciátusi év után Budapesten folytattam tanulmányaimat. Az örökfogadalmamra 2013-ban került sor, a Budapesti Piarista Kápolnában s most, 2018. október 6-án lesz a papszentelésem ugyanitt.

- Miért választotta a piarista rendet?
- Korán világossá vált számomra, hogy életem az emberek között, az emberekért bontakozhat ki a legteljesebben. A tanárság, s a papság két ilyen hivatás, s végül is ezek együttes megélése irányította a figyelmemet a piaristák felé. Közösségünk alapítója, Kalazanci Szent József, nagy érzékenységgel fordult a társadalom perifériáján élő emberekhez. A nehézsorsúak, a szegények, a segítségre szorulók sorsa foglalkoztatta. Úgy érzem, én is megajándékozott vagyok ezzel a lelkülettel. A piarista atyákkal találkozva pedig azt tapasztaltam, hogy rezonálunk egymásra, törekvéseink összecsengenek. A hivatástudatom nem járt nagy érzelmi rajongással. Inkább olyan, „helyemen vagyok” érzéshez hasonlítanám. Végül is, azt csinálom, amit szeretnék. Úgy élek, ahogy szeretném. Azokkal vagyok, akikkel lennem kell. Ez egy mélyebb vágynak a beteljesülése. Az otthonosság érzése. Felszabadító, hogy keresem az Istent, s Ő azt az utat áldja meg, amin éppen haladok.

Tanárként történelem-hittan szakon végzett. Szerzetesként más pedagógusnak lenni?
- Az állandóság tekintetében mindenképpen. Nálunk, piaristáknál nem is lehet külön választani, a hétköznapi és a vasárnapi kereszténységet. Elég, ha csak arra gondolok, hogy a vasárnapi diákmisén szerzetesként, de tanárként is jelen vagyok. Ugyanez igaz az iskolai tanórákra is. A tanárság révén nem csak én nevelek, hanem magam is fejlődök. Egyrészt tudásban, másrészt a készségek területén. Személyes növekedésem, és istenkapcsolatom helye minden nevelési helyzet. Eszembe jut tanár szakos hallgató éveimből, az esetmegbeszélő szemináriumunk. Rádöbbentem, hogy – kis túlzással – piarista közösségünkben minden vacsora egy esetmegbeszélő szeminárium.

- Szerzetesi és tanári szolgálata mellett, hivatásgondozásért felelős tartományi megbízottként is tevékenykedik. Milyen feladatokkal jár ez a munkakör?
- Úgy gondolom, a hivatásgondozás nagyon fontos feladata kell(ene), hogy legyen a lelkipásztorkodásunknak. Felkelteni a fiatalok igényét, hogy megfogalmazódjon bennük, életük valódi célja. Gyorsan változó, technikai megoldásokban bővelkedő világunkban nagy a lehetőségek tárháza, és ez nehezíti a választást. Feladatunk, irányt mutatni, s elkísérni őket személyes életük legmélyebb célja felé. Ezért is tartunk életcélkereső lelkigyakorlatokat, beszélgetéseket, s mindezt közösségben tesszük. Visszaemlékszem a gyermekkoromra, hogy milyen sokat jelentett fiatal útkeresőként egy-egy lelki beszélgetés, a közösségben megélt örömteli találkozások, és az itt végzett szolgálat, melyek kapcsán barátságok is születtek az életemben. A fentebb említett tágabb értelemben vett hivatásgondozás mellett természetesen fontos számunkra hogy 20-30 év múlva is legyenek olyan fiatalemberek, akik majd elköteleződnek a piarista karizma mellett, és a nevelés által szentelik magukat Istennek. Európa szintű jelenség, hogy nem tolonganak a papsághoz vagy szerzetességhez az emberek. Ez nálunk is így van, azonban bizakodásra ad okot, hogy akik mégis jelentkeznek, s belépnek hozzánk, azok valóban elköteleződnek.

Miért jó piaristának lenni?
- Mi piaristák örömet hirdetünk a tanítással. Ajándékként tapasztaljuk, hogy vonz bennünket a tanulás és a tanítás, minden olyan lehetőség, amely a testi-lelki növekedést segíti. Örülünk, ha a hit és az értelem párbeszédében alakulunk, ha közösségben formálódunk. Döntő fontosságú, hogy szerzetesként, s tanárként, hogyan tudjuk élni a mindennapokat. A szolgálatunk, az imádságos életünk örömteli tud-e lenni, valóban másokért élő-e? Ami a jövőt illeti, úgy látom, egyre szorosabb együttműködés bontakozik ki a világiak és a szerzetesek között. És ez jó. Ki kell lépnünk bizonyos keretek és formák mögül. Nyissuk ki az ajtókat! Ezt kívánom szerzetesközösségemnek, Egyházunknak, társadalmunknak.

Lonkay Márta (Keresztény Élet)
Fotó: Szathmáry Melinda

Sóczó Ferenc SP.: "Az ember csinálja azt, ami lényével belső összhangot teremt."

Sóczó Ferenc szerzetestanár idén tavasszal ünnepelte 80. születésnapját a budapesti piarista rendház tagjaként. A kortalan, precizitásáról és szigoráról híres, emellett szellemes bölcsészdoktorként is ismert tanár urat kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr augusztus 20. alkalmából a Pesti Vígadóban, Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából. Szathmáry Melinda interjúja.

- A Békés-megyei Gyomán látta meg a napvilágot 1938. április 12-én egy vallását nem rendszeresen gyakorló endrődi katolikus család második gyermekeként. Úgy tudom, nagyszülei gazdálkodásból éltek, míg édesapja ácsmesterként, édesanyja háztartásbeliként dolgozott, aki fokozatosan fordult egyre inkább Krisztus és az Egyház felé.  Hogyan került kapcsolatba Ön Krisztussal, s mikor határozta el, hogy a papi életformát választja?
- Négyéves, sápadt, vézna kisfiú voltam, amikor már fokozott érdeklődést mutattam a papi hivatás iránt; kifejezetten tetszett az akkori káplánunk öltözete, cingulusa…(Huncutul mosolyog.) Tanulmányaimat az endrődi katolikus iskolában kezdtem meg 1944 szeptemberében. Ezen időszakból élénken élnek bennem a háború szülte helyzetek, történések, nagyszüleim, szüleim helytállása. Az oroszok október 6-án érkeztek a településre, ahonnan közel minden létező és mozdítható tárgyat, állatot elvittek addigi tulajdonosaiktól. Mikor a nagyszüleim utolsó megmaradt lovát is elhajtották, a nagymamám – vékony csontú, de szívós asszonyka – képes volt másfél kilométert futni a lovat vezető orosz katona után, aki e tántoríthatatlan kitartást látván visszaadta neki a jószágot…Ha meghatározó egyházi személyt kell gyermek-és fiatalkoromból megnevezni, akkor Libor István plébánost – 13 éves koromtól volt lelki vezetőm Endrődön – és Vízvári László piarista tanárt említeném, aki 27 évesen Debrecenből érkezett Endrődre káplánnak. Vízvári tanár úr csodálatos ministránsközösséget hozott létre szűk 3 éves endrődi működése alatt, nagyszerű hittanórákat tartott, s bevezetett minket a bábozás rejtelmeibe is. A karhatalom viszont nem jó szemmel nézte a fiatal piarista „kreatív szemléletét”, ezért hamarosan elhelyezték, majd Sík Sándor tartományfőnök visszahívta Budapestre tanítani 1951-ben.
Visszatérve tanulmányaim és pályaválasztásom kérdéskörére, 1952-ben a szeghalmi Péter András Református Kollégiumba és Gimnáziumba (akkoriban állami Bolyai Farkas Gimnázium) jelentkeztem, ahová a rendszer által delegált, kántortanítói múlttal bíró, endrődi igazgatóm az alábbi ajánlást írta: „Eléggé klerikális befolyásoltságú, de kellő neveléssel talán ez eltávolítható…” A szeghalmi gimnáziumban sem támogatták misére járásomat: titokban, a kollégium mellékhelyiségének ablakán kimászva közlekedtem, nadrágom nem egyszer fennakadt a szöges kerítésen, így ruhám állapota is árulkodott tiltott tevékenységemről…
Mindig is szorgalmas és jó tanuló voltam, egész kiskorom óta olvastam romantikus műveket. Szó volt arról, hogy negyedik osztályban átkerülhetek a kecskeméti piarista gimnáziumba, ahol „romantikus képzeteim” szerint a diákok csakis angyalok lehetnek…Sajnos Hamvas püspök úr nem támogatta szándékaimat az utolsó évben, hisz egy összeszokott osztályközösség jeles tanulója voltam, akit nem szívesen mozdított volna ki addigi közegéből. Elkeseredettségemben lelki vezetőmhöz, Dr. Nádor Ferenc debreceni piarista tanárhoz fordultam, aki arra bíztatott, legyek piarista szerzetes, így nem szükséges „elszakadnom” az általuk közvetített lelkiségtől, s lemondanom a tudományos munka és a tanítás lehetőségéről. 1955 karácsonyán született felvételi kérelmemhez ő írt ajánlást Sík Sándorhoz címezve, amire viszonylag soká, 1956. június 13-án, érettségim letételének napján érkezett meg a befogadó válasz Léh István magiszter úr tollából. Innen már egyenes út vezetett piaristává válásomhoz: a rendi ruhát 1956. augusztus 27-én öltöttem magamra Budapesten, 1961 szeptemberében tettem örökfogadalmat, és 1964. május 3-án szenteltek pappá. Teológus hallgatóként évfolyamtársam volt Urbanek Rudolf tanár úr, felettünk pedig többek közt Jelenits István, Pázmándy György és Takáts Ervin tanár urak jártak.

Életrajzában olvassuk: magyar-német szakon végezte tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, ahol 1968-ban bölcsészdoktorátust is szerzett. Reverendában járt egyetemre, amely viselet időnként céltáblaként szolgált…
- Eredetileg magyar-történelem szakos tanárnak készültem, de Goethe megismerését követően kifejezetten eredeti nyelven szerettem volna olvasni műveit, ezért végül a német szakot választottam. Párhuzamosan tanultam magyar nyelvet és irodalmat, a germanisztikát és a teológiát, kalazantínerként pedig egyre jobban érdekeltek a filozófiai témájú könyvek is. Szakdolgozatomat és disszertációmat Johann W. Goethe és Thomas Mann pályájának és műveinek összefüggéseiről írtam, német nyelven. A reverendámért valóban piszkáltak alkalomadtán: az egyik tanárom például, amikor Gagarin űrutazása sikeresen lezajlott, így szólt hozzám enyhe gúnnyal a hangjában: „Sóczó, képzelje, Gagarint fellőtték, de nem találta ott a Jóistent…”

- Beszéljünk most kicsit tanári pályafutásáról, amelyet a kecskeméti Piarista Gimnáziumban kezdett meg, s ahol kollégiumi nevelőtanárként is tevékenykedett.
- Életemben ez egy viszonylag nehezebb időszak volt, mert az Állami Egyházügyi Hivatal folyamatosan „figyelemmel kísért”, s többször ki is hallgattak. Manipulatív módon faggattak, paptársaimról akartak megtudni különféle információkat. Természetesen semmilyen használható adattal nem szolgáltam, ráadásul német nyelvű cikkeim sem arattak osztatlan sikert köreikben, ezért egy bizonyos idő elteltével „bebizonyították”, hogy nem vagyok alkalmas piarista tanárnak Kecskeméten. 1968-at írtunk ekkor, s bennem érlelődött az a gondolat, hogy az Adriát átúszva Jugoszláviába, majd Ausztriába megyek, mint sokan tették abban az időben…Ekkor Albert István rendfőnök úr megmentett: Budapestre helyezett, ahol eleinte a novíciusok promagisztere, valamint tartományi könyvtáros és levéltáros lettem. 1970-tól ismét taníthattam a budapesti gimnáziumban, majd 1976-tól a Kalazantinum főiskolán is filozófiát, 2001-ig bezárólag, ekkor már a Kalazantinum beolvadásával létrejött Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanáraként. Az érintett állami szervek még a ’70-es évek első felében is kérdezgettek a rendtársaimról, arról, hogy például szeretnénk-e visszamenni a régi, tágas rendházba, hogy miért nem járunk békegyűlésekre, s mit gondolok a marxizmus és az Egyház kapcsolatáról…

A budapesti gimnáziumban 2002-ig, nyugalomba vonulásáig tanított. Tanári munkája mellett 1979-ben négy évre rendtartományi asszisztensnek választották, 1996 és 2000 között pedig a rendi központi gyűjtemények felügyelője is volt. Ismeretes, hogy tanárként a pontosság, következetesség és szigor jellemezte, mai napig több tanítványa felnőttként is szívesen jár Önhöz, hogy kötetlenebb, baráti formában, kisebb csoportokban folytassák az egykori tanórákat. Pedig egykoron sok diák „rettegett” a Sóczó-féle irodalom-és németóráktól. J  Mik voltak fő oktatási irányelvei/módszerei pedagógusként?
- Mit is emeljek ki… Fontos megemlítenem, hogy az összes érintett művet mindig elolvastam A-Z-ig magyarból és németből is, amelyeket a tananyag tartalmazott, ritkán használtam irodalmi összegzéseket. Ugyanezt elvártam a diákjaimtól is: a művek elolvastatását követően ellenőrző kérdéseket tettem fel, rendszeresen olvasónaplót írattam velük. Emlékszem – talán ez is egy egyedibb tanári megközelítésnek számít–, hogy egy műben szereplő „horgász szcenáriót” a színesebb feldolgozás érdekében mind a hal, a horgász, a tó, a csali szempontjából is bemutattuk, természetesen mindezt németül. Diákjaimmal gyakran humoros jeleneteket is írattam előre meghatározott témakörök mentén, melyekben gyakran engem is kifiguráztak, de egyáltalán nem bántó módon. Több diákom mostanáig visszatérő vendég nálam: például az 1981-ben érettségizett osztályom 30 éves jubileumi találkozója alkalmával határozta el, hogy átköltöztetnek a Mikszáth térről a Váci utcai „régi-új” rendházba. Az ő nevükhöz fűződik a „VINO DALOM” elnevezésű, zártkörű, a nemesebb borok fogyasztása nyomán szerzett élményekkel gazdagított irodalmi programsorozat elindítása, amelyen latin himnuszokkal, műfordításokkal, elhallgatott szerzőkkel és ismert szerzők kevésbé ismert verseivel is foglalkozunk. (Pl.: Petőfi Sándor, Sík Sándor, Kosztolányi Dezső műfordításai, haikuk…) Ez az összejövetel átlagosan havi egyszer valósul meg 4-5 órás időtartamban, 10-15 fő részvételével. Az irodalmi és borászati vonatkozásokon túl kirándulások, zarándoklatok, lelkigyakorlatok is szerveződnek a csapat jóvoltából. A VINO DALOM találkozóin kívül egy másik tanítvány-csapattal is rendszeresen találkozom, amelynek egyik lelkes tagja, Várgedő Tamás a „Filozófiai Akadémia” nevet adta. Itt többek közt a preszókratikus, a szókratészi és platóni filozófia területén barangolunk az egybegyűltekkel. Régóta érdekel a pszichológia tudománya, a keleti filozófia és vallás is: a hinduizmus, a zen, a jóga, a meditáció…hihetetlen szellemi tisztaságot, koncentrációs képességet tudnak adni. Diákjaimhoz természetesen lelkipásztorként is kötődtem: lelkigyakorlatokat, személyes lelki vezetést tartottam nekik, eskettem, betegeket látogattam…A sport is egy fontos összekötő kapocs volt köztünk: huszonegy éven át vitorláztam velük, a Szamoson, a Rábán eveztünk… emlékezetes kerékpár- és sítúrák hosszú soráról is be tudnék számolni.

- Bár egy emberöltő alatt is bejárhatatlan az irodalmi művek gazdag tárháza, kik azok a szerzők, akik igazán meghatározóak az Ön életében?
- Természetesen Goethe... (mosolyog)… Arany János, aki a lélek, az emberség, a hatalmas műveltség és szókincs együttes hordozója és Jókai Mór, számtalan csodálatos regényével…

Nyolcvanadik életévét betöltve, mit lát hivatásában a legfontosabbnak?
- A piarista rend tevékenységének alappillére a lelkiség és a tudomány összekapcsolása: a nevelés és oktatás által közel vinni az emberi lelket és a személyiséget Istenhez. Azt hiszem, teljesen rám szabták ezt a hivatást. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy én mindent maradéktalanul jól csináltam… A 12. században élt Szentviktori Hugó (Hugo de Sancto Victore) írta: „Omnia disce; postea videbis nihil esse superfluum”, vagyis: „Mindent tanulj meg, meg fogod látni később, hogy semmi nem volt felesleges…” Ez lehetne talán életem jelmondata. Fontos, hogy az ember azt csinálja, ami lényével belső összhangot teremt. Ha a Jóisten engedné, ezt még csinálnám, újabb 80 évig…

Szöveg: Szathmáry Melinda
Kép: Farkas Ferenc
Az interjú a PIaristák MA legfrissebb számában is olvasható.

Negyed évszázada alakult meg a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége

2018. november 24-én ünnepelte fennállásának a 25. évfordulóját a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. A jubileumi közgyűlést a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében tartották, melynek keretében két piarista szerzetes-tanárt (Dr. Perendy Lászlót és Nyeste Pált) is kitüntettek.

„Győzni, de nem minden áron” – negyed század alatt sok ezer diák és testnevelő vett részt azokon a versenyeken, amelyeket a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége (KIDS) szervezett. A rendszerváltás előtt működő nyolc katolikus középiskola közös kezdeményezéseként megindult szerveződés 1993-ban öltött hivatalos formát, amikor 26 egyházi fenntartású iskola igazgatója aláírta az alapító dokumentumot. Az MKPK részéről Seregély István elnök, egri érsek hagyta jóvá az Alapszabályt. Levelében így fogalmazott: „Kísérje a Sportszövetség munkáját Isten áldása, hogy az ősi mens sana in corpore sano elv jegyében sok, testileg és lelkileg egészséges fiatalt nevelhessen egyházunknak és hazánknak!”
Az évfordulót közgyűléssel ünnepelte meg a szövetség. Ennek keretében került átadásra az alapítói életműdíj, amelyet Magó Gábor tanár, korábbi főtitkár, elnök kapott. Beszédében felidézte az alapítás körülményeit s húsz esztendős vezetői szolgálatának fontosabb eseményeit. Ugyancsak elismerésben részesült Perendy László piarista professzor, aki KIDS-elnökként, valamint tizenkét éven át a FISEC (Fédération Internationale Sportive de l'Enseignement Catholique) pasztorális elnökeként mozdította elő katolikus diáksport ügyét. Díjat vehetett át Nyeste Pál piarista, korábbi KIDS-elnök, valamint számos testnevelő, pedagógus, iskolaigazgató, aki az elmúlt évek során munkájával, áldozataival segítette az egyházi iskolák diákjainak sportolását. A jubileumi közgyűlésen fellépett a Jókai Néptáncegyüttes – melynek több tagja részt vett korábban a szövetség versenyein –, valamint a KIDS-tag gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola több fiatal táncosa.

Az ünnepség előtt került sor a szövetség elnökválasztására. A tagiskolák képviselői egyhangúlag újabb négy évre bizalmat szavaztak Török Csaba eddigi elnöknek. A régi-új vezető beszédében köszönetet mondott a KIDS szakmai stábjának, kiemelten Bereczky Judit főtitkárnak és Magó Kinga szakmai alelnöknek, akik áldozatos szolgálatuk révén lehetővé teszik, hogy a tizennégy kupaverseny keretében évről évre több mint kétezer katolikus diák részt vegyen azokon az alkalmakon, amelyek a sportolás közös élményén felül megajándékozzák a résztvevőket az együttlét és közösség örömével is.

Forrás és fotó: Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége

Pirrotti Szent Pompiliusz visszatért a Budapesti Piarista Kápolnába

Hatvanöt év után, 2018. november 29-én ismét fölkerült a budapesti piarista kápolna falára Nagy Sándor gödöllői festőművész 1934-ben készült festménye, amely a gyerekeknek kenyeret osztó piaristát, Pirrotti Szent Pompiliuszt ábrázolja.

Miután 1934-ben megtörtént Pompiliusz szentté avatása, Tomek Vince akkori budapesti házfőnök föltétlenül meg akarta jeleníteni a piarista rend második szentjét is a kápolnában. Az 1918-ban fölszentelt kápolna egységes stílusába azonban újabb oltár vagy szobor nem volt beilleszthető. Így végül Ohmacht Nándor piarista javaslata alapján, Hültl Dezsőnek, a kápolna tervezőjének jóváhagyásával a kórus alatti falfelületre rendeltek meg egy nagyalakú festményt Nagy Sándor (1868–1950) gödöllői festőművésztől, aki több piaristával, többek között a szintén gödöllői Sík Sándorral is jó barátságot ápolt. Ő tervezte 1926-tól a mernyei (Somogy megye) piarista kápolna berendezését.

A művész eredetileg három részből álló festményt, triptichont tervezett (vázlatát a Piarista Múzeum őrzi), de ehhez a kijelölt falszakasz nem volt elég széles. Ezért a képre Sebes Ferenc tartományfőnök és Balanyi György asszisztens (később a szent első magyar életrajzírója) javaslatára csak egyetlen jelenet került: Szent Pompiliusz kenyeret oszt. Ez az eset a Dél-Itáliai Campi Salentinában történt, ahol a szent utolsó éveiben a piarista rendház rektora volt. Mivel a környéket az 1765/1766. év telén nagy éhínség sújtotta, Pirrotti Szt. Pompiliusz a környékbeli birtokosoktól és innen-onnan kenyeret és egyéb élelmet koldult, amelyet maga osztogatott szét a rászorulóknak, főként a gyerekeknek, akik oly nagy számban gyűltek köréje, hogy a helyiek csodás kenyérszaporításról beszéltek. Miközben újabb és újabb darabokat húzott elő legendás koldulózsákjából, az általa „Szép Mamának” becézett Szűz Mária iránti hálaadásra kérte őket: „Lásd, ezt a Bella Mamma küldte számotokra” – mondogatta. A gyerekeket tápláló piarista képe tehát kiegészíti a kápolna főoltárán látható másik festményt, amelyen Kalazanci Szent József lelki táplálékot: hitet és tudást ad a gyerekeknek.
Nagy Sándor 1934 decemberére készült el a festménnyel, amelyet 1935. február 9-én helyezték el a piarista kápolna falában, egy erre a célra készült falfülkében. A falba vésést Szabó Rezső végezte, az aranyozott keretet pedig Nagy Ferenc készítette. Másnap Sebes Ferenc tartományfőnök áldotta meg.
A budapesti rendház 1953. évi erőszakos kiköltöztetése után a festményt kiemelték fülkéjéből, és a Mikszáth Kálmán téri piarista kápolna sekrestye-folyosójának falára, majd 1965-ben az orgona mellé helyezték. Új falfülke azonban nem készült számára. Eközben a régi piarista kápolnát Egyetemi Színpaddá alakították át, és ennek során a festmény fülkéjét befalazták, eltüntették, pótolva a műmárvány borítást is. Ezért, miután a piaristák 1991-ben ismét használatba vették a kápolnát, és 1992-ben, majd 2011-ben felújították, a festményről megfeledkeztek, visszahelyezésére nem került sor. Miután a Mikszáth Kálmán téri piarista kápolnát 2011-ben fölszámolták, raktárba került.
Végül – főként Ruppert József piarista szolgalmazására – 2018 elején született döntés a festmény visszahelyezéséről, amelyet jelentős részben a  Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány anyagi támogatása tett lehetővé. Ez ezzel kapcsolatos munkákat Borbás Péter muzeológus, Koltai András levéltáros és Tury Miklós épületüzemeltetési igazgató szervezték. 2018 nyarán a Faberart restaurátorai végezték el a kép tisztítását és a keret felújítását, majd október végén Szkladányi György vezetésével megtörtént a kórus alatti falfülke kibontása, amelynek pontos helyét a rendházi krónika és falon látható repedések segítségével sikerült lokalizálni. Megtaláltuk azokat a falba helyezett fakockákat is, amelyet a festmény rögzítését és támasztását szolgálták. A bontás során sérült műmárvány falat Agárdi Fanni restaurátor javította ki. Végül a polietilén fóliával ellátott falfülkébe 2018. november 29-én helyezték vissza a festményt a piarista központ üzemeltetői valamint a gyűjtemények munkatársai.

Forrás: piarista.hu

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy meghalt dr. Bánki Frigyes piarista öregdiák

Elhunyt Bánki Frigyes, az ITD Hungary első vezérigazgatója, az Eximbank 1998 és 2005 közötti vezérigazgatója - értesítette a család hétfőn az MTI-t.

Bánki Frigyes november 19-én, súlyos betegségben hunyt el, 76 évet élt.
Korábban dolgozott a Külkereskedelmi Minisztériumban, és nevéhez fűződik a Danubius Hotel Hélia alapítása.
Vezérigazgató-helyettesként tevékenyen részt vett a Suzuki gyár kormányzati kapcsolatainak kiépítésében, közgazdászként a kereskedelemfejlesztésben szerzett érdemeket.

http://www.origo.hu/gazdasag/20181119-banki-frigyes-az-eximbank-igazgatoja-meghalt.html

"Elment a Hang." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Bőzsöny Ferenc piarista öregdiák, Diákszövetségünk tagja, a Magyar Rádió főbemondója

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön meghalt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója, írja az MTI.

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.
A rádió mellett tévéműsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió ismeretterjesztő magazinja, a Delta volt, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000-ben indult a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek is ő volt a narrátora kezdetben.
Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.

Forrás: index.hu
Mellékelt fotó:  Bőzsöny Ferenc a Magyar Rádió főbemondója beszédet mond az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a Péterfy Sándor utcai kórházban tartott megemlékezésen 2016. október 20-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Bőzsöny Ferenc önéletrajza:
Aki a harangért szól - 
Dr. Bőzsöny Ferenc bemondó, tanár, előadóművész, a Magyar Rádió főbemondója

1931.01.07-én születtem, Pécsett, a Mecsek alján. László öcsémmel, édesanyámmal, vendéglős édesapámmal, valamint az Amerikát megjárt apai nagyszülőkkel laktam együtt a pécsi Pacsirta utcai házunkban. Életem első másfél évtizedét a szülői háztól északra lévő Csoronika-dűlő, dél felől a Hadapród iskola és keletre a Pius-templom és Gimnázium, a Sörgyár, majd a Makár utcai elemi iskola határolta világban töltöttem. Édesanyám sajnos hat és fél éves koromban váratlanul itt hagyott bennünket, édesapám újra nősült, majd Budapestre költöztek, ahová - miután a saját lakásunk volt - öcsémmel mi is követtük őket.

Első gimnáziumot a pécsi jezsuitáknál végeztem. 3 évet a budapesti Fáy András Gimnáziumban. Majd 16 éves koromtól (1947) Veszprémben a piaristáknál tanultam és ott is érettségiztem. Kisszeminaristaként a Piarista Gimnáziumban osztálytársam volt többek között Mádl Ferenc köztársasági elnök úr. Mivel Veszprémben papnak készültem, tanulmányaimat a veszprémi Nagyszemináriumban immár teológusként folytattam. 1952-ben a veszprémi Szemináriumot az ÁVH feloszlatta. A növendékek egy részét és egyik elöljárónkat éjszaka vitték el. Mivel teológusként tanulmányaimat nem folytathattam, gyárba mentem dolgozni Budapestre. A Fémmunkás vállalatnál szerkezeti lakatos és villanyhegesztő szakmunkás bizonyítványt szereztem. Két évig voltam sorkatona Esztergomban a híradós zászlóaljnál, mint rádiótávírász. Mivel főiskolára és egyetemre öt ízben sem vettek fel, származásom és előéletem miatt, egyik parancsnokom tanácsára próbálkoztam meg a rádióbemondói pályával. Eredetileg az akkor alakuló televízióhoz újsághirdetésen keresztül kerestek bemondókat. Többszöri meghallgatás után a több mint 3000 pályázó közül végül egyedüliként engem vettek föl és így kerültem a Magyar Rádióhoz.
1956. augusztus 22-én gyakornokként egy hónap múlva véglegesítettek.
1956. augusztus 24-én szólaltam meg először élőben a Kossuth Rádióban 16 óra 30 perckor. Nemsokára életem mindmáig legszörnyűbb éjszakáját éltem át október 23-án az ostromlott Bródy Sándor utcai stúdióépületben. A forradalom napjaiban a szabad Kossuth Rádió parlamenti stúdiójában teljesítettem szolgálatot, így nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy 3-án este én konferáltam be Mindszenty hercegprímás beszédét. És mindvégig mellette ültem a stúdióban. Másnap, vasárnap reggel amikor hajnalban ismét megszólaltak a támadó szovjet harckocsik ágyúi, magam is tanúja voltam Nagy Imre stúdióba való érkezésének, rövid rádióbeszédének és még sok más eseménynek. A Parlamentet elfoglalva orosz katonák miután rájöttek, hogy nem a Nílusnál vannak, hanem a Dunánál, és nem megrögzött fasisztákkal van dolguk, a rádiósokat kiengedték az épületből.
Rádiósként már felvettek az ELTE magyar-történelem szakára, ahol tanári képesítést szereztem, majd újabb három év angol szak után magyar nyelvészetből doktoráltam 1973-ban. Innen kezdve vagyok tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Elnökségi tagja vagyok az Anyanyelvápolók elnökségének. 1997-ben kaptam meg a Kazinczy-díjat.
A 2000. millenniumi esztendőben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki. Majd Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgárává választottak. Már gyerekkoromban meghatározó élményt jelentettek számomra a templomok harangjai. 2000. év pünkösdjétől indult el a rádióban a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetektől én látom el. Az eltelt 6 év alatt több mint 300 harangot szólaltattunk meg, többek között a határainkon túl fekvő templomok harangjait is. Olyan rendezvényeken és eseményeken is vállaltam szerepet, értékrendem és meggyőződésem következtében, mint néhai kormányzónk: Horthy Miklós kenderesi újratemetése, vagy néhai Bethlen István miniszterelnökünk hamvainak hazai földbe elhelyezése, de meg kell említenem azt is, hogy Grósz Károly temetését is én vezettem le, családja kérésére. Zebegény díszpolgáraként minden a településsel összefüggő rendezvényen részt veszek. Minden év június első szombatján én vezetem a trianoni megemlékezést az immár nemzeti emlékhelynek számító Kálvária-dombon. A Magyar Nemzeti Fórum elnöke, Lezsák Sándor vezetésével alakult meg 2004. március 5-én, Veszprémben a Mindszenty társaság. A 15 tagú "alapító atyák" egyike én vagyok.
Nyugdíjazásomkor a Központi Papnevelő Intézet rektora Bíró László püspök úr meghívott az intézet retorika tanárának. Eddig 5 Kazinczy-díjas kispap tanítványom volt, s bár az órák adását már egy fiatal képzett nyelvésznek adtam át, mind a mai napig részt veszek a próbaprédikációk értékelésében, és felkészítem az országos Kazinczy-versenyre készülő jelölteket. A magyar nyelv ápolására, megőrzésére törekszem, nyilvános szerepléseim során, mivel ez az összetartó erőnk nekünk magyaroknak, országhatároktól függetlenül. A magyar Rádióban folyamatosan tovább dolgozom, minden délben a harangszó után én ismertetem az adott helység, templom és a harangok történetét. Több mint 30 éve vagyok közreműködője a Rádió "Karinthy-színpad" műsorának és a kéthetenként jelentkező "Mesélő Krónikák" című népszerű történelmi sorozatnak. A televízióban immár 40 éve vagyok a népszerű természettudományos magazinnak, a Deltának is narrátora. Sokfelé hívnak nyelvésztanárként, rádiósként, magyar nyelvi és rádiós témákban előadást tartani. Közreműködője vagyok a különféle művészeti műsoroknak, de olyan rendezvényeknek is, amelyek felfogásommal, világnézetemmel nincsenek ellentétben. Hamarosan megjelenik és országszerte kapható lesz "Aki a harangért szól..." című életrajzi könyvem, amely remélhetőleg kedvező fogadtatásra talál majd mindazoknál, akik kezükbe veszik.
Forrás: https://index.hu/kultur/media/2018/10/25/meghalt_bozsony_ferenc/

Uram, ahová tettél, ott szolgállak,
ahol megsejtlek, ott kereslek.
Ahogyan tudlak, úgy követlek,
ha megbotlom, nem csüggedek.
Ami van, azért magasztallak,
ami nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, megcsinálom,
a jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
és másnap mindent újrakezdek.

Interjú Bőzsöny Ferenc piarista öregdiákkal szeretett zebegényi nyaralójában

Bőzsöny Ferencre a Borsonline-on 2018. szeptember 23-án megjelent interjúval emlékezünk.
 
Bőzsöny Ferenc, a felejthetetlen hangú bemondó: Csak egyszer voltam szerelmes
Ha az arcát nem is, a hangját egy ország ismeri. Bőzsöny Ferencet, a Magyar Rádió felejthetetlen alakját a nyári rezidenciájában látogattuk meg.

Zebegény egyik eldugott kis ma­gaslati utcájában áll egy hangulatos, régi házikó, amelynek kertjéből az egész Dunakanyart belátni. Pazar kilátás. Egyszerűen foglyul ejti az embert, nem csodálom, hogy Bőzsöny Ferenc négy évtizede nem tud elszakadni ettől a panorámától. A Magyar Rádió felejthetetlen hangja, vagy ahogy sokan emlegetik, maga a „hang” itt a nyaralójában fogad bennünket. Hangja az eltelt évek dacára sem változott. Ugyanolyan mély, dallamos az orgánuma, mint annak idején.

„Véletlenek nincsenek. A véletlen az Úristen művészneve.”
Tavasztól őszig itt vagyok. Időjárásfüggő, mikor megyek vissza a fővárosi otthonomba – mesélte, amikor arról faggattuk, mennyi időt tölt ezen a csodahelyen. Mivel nagymamájának köszönhetően már kisgyerekként megtanult főzni, így nem okoz számára nehézséget, hogy bár egyedül él, naponta meleg étel kerüljön az asztalára. Sőt! – Engem a gyomromon keresztül sosem lehetett megfogni!
Zebegényi házában látogattuk meg Bőzsöny Ferencet. Nála jobb interjúalanyt kívánni sem lehet. Kedves, intelligens és kitűnő házigazda.

Szakításban jó volt
Ha már a nőknél tartunk, elmeséli, igazán mindössze egyszer volt szerelmes az életében, mégpedig kolléganőjébe, Takács Marikába, aki végül Kazimir Károly rendező felesége lett.
Utólag egy-két dolgot megbántam az életemben. Soha nem nősültem meg, de született egy lányom, Edina. Ő három unokával ajándékozott meg. Dél-Tirolban élnek, amikor tudnak, meglátogatnak. Arra is választ ad, miért alakult így a szerelmi élete: – A nőknek nem volt szerencséjük velem. Akinek én kellettem, azok nekem nem kellettek. Én viszont tudtam szakítani és elengedi a másikat.

Nem kapott munkát
Ferenc szellemileg tökéletesen fitt, a mozgás viszont már kicsit nehezére esik. Napjait az emlékiratai elkészítésével tölti. Biztosíthatjuk olvasóinkat, van mit lejegyzetelnie. Azt is elolvashatják majd, hogyan távolították el a Magyar Rádióból több kollégájával együtt. Hivatalosan „csak felfüggesztették”, a gyakorlatban azonban ezután soha nem kapott munkát. Ötvenegy év rádiós szolgálat után mindezt üzenetben kapta meg az akkori, frissen kinevezett felettesétől, aki üzenetben hívta személyes találkozóra is. Erre a találkozóra soha nem került sor…

Nyugalom szigete
Zebegényi házára negyvennégy évvel ezelőtt lelt rá. Iparművész barátja segítségével rendezte be. A ház, csakúgy, mint a szülői ház Pécsett, a Pacsirta utcában található. A nyaraló kapuja mindig nyitva állt a barátok, családtagok előtt, így Ferenc bármerre is néz, minden fűszálról, tárgyról emlékek jutnak az eszébe. Számára ez a hely egyet jelent a múlt, a jelen és a jövő mesterhármasával.

Nézzünk Deltát!
Papnak készült, Veszprémben volt kisszeminarista, majd a Piarista Gimnáziumban érettségizett. 1952-ig teológusként tevékenykedett, aztán sorkatonai szolgálatát töltötte. Parancsnoka ösztönzésére jelentkezett bemondónak a Magyar Televízióhoz, de a Magyar Rádiónál kapott állást. Később a Magyar Televíziónál is dolgozott, hangját a Delta című műsorban is hallhatták.

Nyugodj békében Feri Bátyánk! Nem csak hangodat, Téged sem felejtünk!