A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

2011. május 16-án reggel, 58 év után ismét a Duna-parton szólalt meg a tanításra hívó csengő a Piarista Gimnáziumban. Reggel a diákok ünneplőben vonultak végig a Mikszáth térről, ahol Vízhányó Zsolt igazgató atya levette a régi épületről az iskola címerét.
A menetet az iskola zászlaja és a régi épületről levett címer vezette a Március 15-e térre, majd Vízhányó Zsolt Sch.P. igazgató és a tanári kar következett, végül pedig a diákok, osztályonként. A téren, a felújított épület előtt Labancz Zsolt tartományfőnök atya köszöntötte a diákokat szívhez szóló, bátorító beszéddel. Megköszönte az áldozatos munkákat, az előző tartományfőnökök tevékenységét, majd ezekkel a szavakkal zárta sorait: „Kedves Kollégák, Kedves Fiúk, vegyétek hát birtokotokba az iskolát, Isten hozott Benneteket idehaza!"
Ezután ünnepélyesen átadta az iskola kulcsát az igazgatónak, a diákoknak bevezetendő mágneskártyát pedig szimbolikusan a Diákönkormányzat vezetőjének. Az átadást követően a Pesti Barnabás utcai bejárathoz vonultak, majd Labancz Zsolt ünnepélyesen felakasztotta az iskola címerét a kapura. Az eseményen öregdiákok, szülők és rendtársak is részt vettek. A menetet és az átadó ünnepséget az iskola fúvószenekara kísérte.

"Ha az az Isten akarata, hogy a régi házat, - a 'régi várost' - elhagyva a jövőt kell keresni,  akkor az Úr bizonyára megadja az ehhez szükséges kegyelmet is."
(Balanyi György Sch.P. 1953. augusztus 25.)

fotó: Mikecz Tamás

Kedves Fiúk!

Szeretettel, nagy örömmel és meghatódottsággal is köszöntelek Benneteket régi-új iskolánkban! Néhány héttel ezelőtt igazgató úr egy bátorító-lelkesítő levélben szólított meg Titeket. Így fogalmazott: „Fiúk, Mi vagyunk azok, akik hazaviszik az iskolát." Fiúk, az elmúlt héten hazahoztátok az iskolát, s most Ti magatok is hazajöttetek ebbe az iskolába. Isten hozott itt - ebben az épületben - idehaza Benneteket! 
Ezt az ünnepi pillanatot szeretném megragadni arra, hogy köszönetemet fejezzem ki elsősorban néhány rendtársamnak.
- Köszöntet szeretnék mondani Jelenits István rendtársamnak, akinek tartományfőnöksége alatt kaptuk vissza az épület tulajdonjogát. Történt ez 1995-ben.
- Jó pár évvel később, Kállay Emil atya tartományfőnöksége idején költözött el az ELTE-BTK épületünkből, ekkor kaptuk vissza most már ténylegesen az épületet (2001-ben).
- Majd pedig Urbán József rendtársam tartományfőnöksége idején született meg a végleges döntés, hogy ez az épület lesz a budapesti piarista iskola helye; ezután indult meg a tervezés és a kivitelezés. Hogy ma itt lehetünk, ezt különösen is szeretném megköszönni neki, Urbán József atyának és egy másik rendtársamnak, Szilvásy Lászlónak, aki rendtartományunk gazdasági vezetőjeként az építkezésnek is rendi részről a vezetője volt. Többen jelen vannak a tartományfőnökség munkatársai közül is, akik fáradságot nem kímélve dolgoztak iskolánkért, megújulásáért. Kérem, egy nagy tapssal köszönjük meg nekik áldozatos munkájukat!

Az utóbbi napokban, sőt már hetekben, ti is sokat dolgoztatok, fiúk, a költözködés miatt. Köszönöm elsősorban igazgató úrnak, Vízhányó Zsolt rendtársamnak a költözködés professzionális előkészítését, levezénylését, köszönöm kollégáink munkáját, s a ti munkátokat, lelkesedéseteket is, fiúk!
A költözködés még teljesen nem fejeződött be, a pakolás még folytatódik; rendezzük, csinosítjuk iskolánkat. Ehhez még sok erőt és türelmet kívánok.
A mai nappal lezárul hát egy hosszú időszak iskolánk történetében. Mintegy 58 évnyi - mondhatjuk így - száműzetés után hazatérhettünk. Hazatérhetett az iskola, az iskola pedig - tudjuk jól - elsősorban ti vagytok: diákok és tanárok együtt. A költözködés, egy új épületnek a belakása mindig a változásnak, a megújulásnak is a lehetősége. Most, amikor ebben az új épületben alakíthatjátok ki az iskolai életnek a színtereit, akkor arra hívlak Benneteket, kedves kollégák és fiúk, hogy ez a költözés legyen a személyes és közösségi megújulásnak is a lehetősége, alkalma.
Amikor 1953-ban búcsúztak szerzetesek és diákok az épülettől, az alkalom piarista szónoka arról beszélt, hogy mi nem kötődünk épülethez, bárhová vessen is a sors, ugyanazon elvek és ugyanazon lelkesedés alapján tudjuk végezni szolgálatunkat. Az akkori költözés gyászmenet volt, ma - a rossz idő ellenére - mindannyian ünneplő lélekkel jöttünk ide. Akkor az értékekhez való ragaszkodás volt a biztos támpont a nehézségek és a bizonytalanság közepette, ma azzal bizonyíthatjuk, hogy annak a nemzedéknek méltó örökösei vagyunk, ha megújítjuk elköteleződésünket ugyanazon értékek mellett. Egymás iránti mélységes tisztelet, nyitottság és tudásszomj a világ kimeríthetetlen gazdagsága felé, kitartó szorgalom és örömteli munka, hívő életvezetés, felelősségvállalás és megbízhatóság, bátorság az újra, szellemi igényesség és közösségalkotás. Ilyen értékek és egyben célok azok, amelyek jellemzik a piarista iskolát. Ez az új épület tisztaságával, tereivel, újdonságával, szépségével is hívogat erre a megújulásra. Engedjünk ennek a hívásnak!

Kedves Kollégák!
Hamarosan elénekeljük a rendalapító Szent Atyánkat, Kalazanci Szent Józsefet megszólító énekünket. Szeretném most felidézni az ő alakját. Egyik rendi történetírónk jegyezte fel Rendalapítónk mondatát: „Megtaláltam Isten szolgálatának legjobb módját a gyerekek, a szegény gyerekek nevelésében, s nem hagynám el ezt semmiért a világon." Szívből kívánom, hogy ez a költözés segítsen mindannyiunkat abban, hogy újra és újra meg tudjuk találni és meg tudjuk újítani ezt a kalazanciusi intuíciót, személyes elköteleződésünket Istennek ebben a gyönyörű és nagyon értékes szolgálatában, a fiatalok, a fiúk nevelésében.
Kedves fiúk, örüljetek ennek az iskolának, hiszen számotokra épült! S ezt az ajándékot akkor fogadjátok jól, ha mindazt a szellemi, személyes és közösségi gyarapodást, amelyre az itt töltött évek során szert tesztek, egykor majd mások javára fordítjátok! A hála nagyszerű megnyilatkozása, ha másoknak adjuk tovább a jót, amelyet mi magunk kaptunk.
Kedves Kollégák, kedves Fiúk, vegyétek hát birtokotokba az iskolát, Isten hozott benneteket idehaza!

Labancz Zsolt tartományfőnök atya

fotó: Turcsik István

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2011. május 29-én vasárnap, nem sokkal 13 óra után, a volt veszprémi piarista diák, Magyarország Köztársaságának egykori elnöke, a neves jogászprofesszor dr. Mádl Ferenc megtért Teremtőjéhez. 
A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Magyar Piarista Diákszövetség, illetve az MPDSZ Hírlevél Sajtóbizottsága ezúton is részvétét fejezi ki, és imádkozik az elhunytért.

Temetésének időpontja: 2011. június 7., kedd.
Az elhunyt piarista öregdiákra, személyéhez méltó módon, a temetése napján megjelenő Hírlevelünk Különszámával kívánunk emlékezni.
Nyugodjék békében!

Borián Tibor Sch.P., Mikecz Tamás & MPDSZ Hírlevél Sajtóbizottsága

Kedves Barátaink!

Örömmel tájékoztatunk Titeket, hogy a budapesti és a váci piarista gimnáziumok és a Piarista Rend Magyar Tartománya már elérhető a facebook közösségi portálon is.
Fényképekkel, naponta friss hírekkel, hasznos információkkal várunk Titeket!

Elérhetőségeink a facebookon:
Piarista Rend Magyar Tartománya
Piarista Gimnázium
Piarista Gimnázium és Szakközépiskola Vác
FILMKLUB: Piarista Filmklub

2011. évi üzenetében XVI. Benedek pápa kiváló pasztorációs eszköznek nevezte a közösségi oldalakat, de ugyanakkor óvott az elszemélytelenedéstől is.

XVI. Benedek pápa januárban a Kommunikáció Világnapja alkalmából újra hangsúlyosan szólalt meg az internettel, az internetes jelenségekkel kapcsolatban, s üzenetének lényege, hogy megáldja a közösségi oldalakat, mint az evangélium terjesztésére is alkalmas kommunikációs formát, de óvja is a híveket egy olyan használattól, amely lélektelen, üres időtöltés, s felhívta a figyelmet a virtuálissal szemben a személyes kapcsolattartás fontosságára is.
A tavalyi évebn a papokat a blogolás lehetőségeire figyelmeztető egyházfő a netes terminológiát használva hangsúlyozta, hogy az igazság nem lájkolás kérdése, a megosztandó érték nem mérhető népszerűségi mutatókkal. Kijelentései szerint az evangélium hirdetése megkívánja a kommunikációt, ennek azonban tiszteletteljesnek és érzékenynek kell lennie. Az  üzenetet kommentáló Celli érsek elismerte, hogy van kockázat abban, ha katolikus célokra használják a net eszközeit, épp ezért dolgoznak egy olyan útmutató elkészítésén, mely segít majd a megfelelő internetes stílus és viselkedés kialakításában.
A pápai üzenet egyébként határozottan emlékeztetett a 2010-esre, amikor XVI. Benedek egyszerre emlegette a digitális kor áldásait és átkait: most is elmondta, hogy a közösségi hálók rendszere csodálatos út a közösségépítésre, de arra külön felhívta a figyelmet, hogy nagyon kell vigyázni velük, nehogy e kapcsolatok átvegyék a valós, a tényleges személyes viszonyok helyét: „Létezik a kommunikációnak egy keresztény módja, mely őszinte, nyitott, felelősségteljes és tiszteletben tartja a másikat. Az evangélium hirdetése az új média segítségével nem azt jelenti csak, hogy vallásos tartalmakat illesztünk be a médiaplatformokba, hanem állandó tanúságtételt a virtuális profilban, a kommunikáció folyamán hozott döntésekben, a tetszés kinyilvánításában és a megítélésekben; mindezeknek a cselekvéseknek összhangban kell lenniük az evangéliummal."

"Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban." Fil 3,8-41

"Kedves ballagó diákjaink!" - ezekkel szavakkal kezdődik Tartományfőnök atya levele, melyet országszerte a piarista ballagásokon olvastak fel. Régi hagyomány, hogy a tartományfőnök levelet ír a ballagásra, hogy a végzős diákokat köszöntse, egy gondolattal búcsúztassa őket, hiszen nem tudna ott lenni az egy időben zajló ballagásokon.

KEDVES BALLAGÓ DIÁKJAINK!
A magyar piarista közösség nevében nagy szeretettel köszöntelek Benneteket, s osztozom örömötökben. Ritkán alakul úgy az egyházi év és az iskolaév kapcsolata, hogy végzős diákjaink búcsúzása annyira közel kerüljön Húsvét ünnepéhez, mint idén; a mai nap Húsvét nyolcadába, az ún. fényes hétre esik. Amikor most búcsúzunk Tőletek, ezt a feltámadt Úr, a dicsőséges Jézus Krisztus jelenlétében tesszük.

A Húsvéti események után a tanítványok magatartása kettős volt; egyrészt visszatekintettek Jézus földi útjára, másrészt nekifeszültek a feltámadt Úrtól kapott küldetésüknek. Hasonló történik a ballagás kapcsán is. Amikor a végzős diák búcsúzik iskolájától, tanáraitól, osztály- és diáktársaitól, magyar nyelvünk ezt az igét használja: ballag, elballag. Aki ballag, az kényelmesen, komótosan, szinte azt mondhatnánk kicsit elmélázva halad; nem siet, hagy időt hogy az emlékek utat találjanak hozzá.
A múlt felidézése — a látszat ellenére — nem meddő, haszontalan tevékenység; valójában annak lehetősége, ideje, hogy a felidézett múlthoz megtaláljuk az érett és építő hozzáállásunkat. Megváltoztatni nem tudjuk a múltat, de rajtunk áll, hogy az építeni vagy rombolni fogja-e személyes és közösségi életünket? Ebben a folyamatban tanulnunk kell köszönetet mondani, hálát adni, s tudnunk kell megbocsátani is. Amint a tanítványok számára minden értelmet nyert a feltámadott Úrral való találkozásban, úgy kívánom Nektek, hogy az elmúlt évek élményei, tapasztalatai rendeződjenek össze Bennetek; eresszétek szélnek, ami értéktelen, pelyva volt, s őrizzétek meg, ami maradandóan fontos számotokra!
Ilyen értelemben a ballagásotok, búcsúzásotok nem csak ma történik: későbbi baráti beszélgetésekben, anekdotázások során, örömöket és keserűségeket felidézve folytatódik, s ezek révén válnak majd egyre inkább személyetek részévé az itt töltött évek.
A ballagás a múlt felé tekint: felidéz, helyére tesz, értékel és átértékel. Szeretném azonban, ha azt is tudnátok: küldetésetek van. Amikor majd elhagyjátok iskolátok, közösségetek néha szorító, de egyértelműséget is adó, védő kereteit egy olyan világba léptek át, ahol sokféle értékrendet valló emberrel kerültök kapcsolatba. Az a kihívás áll majd előttetek, hogy ebben a környezetben éljetek teljes életet, keresztény életet. Nem elutasítva a másként gondolkodókat, párbeszédbe lépve velük, megértve őket, s ugyanakkor a saját értékeiteket felmutatva. 
Amint a tanítványok akkor kezdték egyre teljesebben megérteni mesterük, Jézus tanítását, amikor maguk is hirdetni kezdték azt, s egyéni és közösségi életüket az ő szavai szerint igyekeztek alakítani, úgy Ti is akkor fedezitek majd fel teijesebben a nálunk tanultak és tapasztaltak értékét amikor próbáljátok azt továbbadni, s a szerint alakítani életeteket.
Kedves Diákjaink, szívből kívánom, hogy elballagva tőlünk tudjátok legalább egy kicsit emberségesebbé, szebbé, örömtelibbé tenni a körülöttetek élők életét.
A feltámadt Úr kísérjen Benneteket!
Budapest, 2011. április 29.

Szeretettel és imádsággal:
                                                                  Labancz Zsolt tartományfőnök

fotó: ballagás, 2011. Kecskemét

A budapesti Piarista Gimnáziumban 1960-ben érettségizett Dióssi Géza, akinek – kanyargós egyházi utat megtéve – sikerült gyermekkori vágya: domonkos szerzetessé válni. A Sopron-szerte ismert és szeretett Kornél atyát Sopronban, a domonkos rendházban kerestük fel, hogy életútjáról kérdezzük, egyben a közös gimnáziumi emlékeket is felidézve.

Emlékszel, fölöttem jártál egy évvel, az öcséd pedig velem egy osztályba (ofö: Fekete tanár úr). Tőle tudtam meg, hogy pap akarsz lenni, ezért már akkor csodálattal és tisztelettel gyakran beszéltem veled az óraszünetekben. Bevallom, nagyon imponáltál nekem, felnéztem rád. Lényedből áradó tisztaság, derű, kedvesség mély nyomot hagyott bennem, ezért is „kutattam” sokat utánad. Több mint 50 év után végre megtaláltalak itt, Sopronban, a domonkos rendházban. Első kérdésem hozzád: miért pont domonkos szerzetes akartál lenni?
Általános iskolásként rendszeresen jártam a lakásunkhoz közeli domonkos templomba misékre, meg főleg ministrálni. Már akkor (tehát gyerekfejjel) elhatároztam, hogy domonkos szerzetes leszek.

Miért  hatott rád annyira, fiatal gyermekként, gyakori ministránsként a domonkos szellem?
Erre nehezen tudok választ adni, hiszen egy fiatal gyereknek kicsit a „külsőség” is hatott, de valahogy a domonkos atyák kisugárzása lelkem mélyéig hatott, meg hát a sok kötődés hozzájuk és templomukhoz, testvéreimet is ott  (ők) keresztelték meg. Ez a kötődés hozzájuk egy életre szólt, noha szerepüket templomunkban egyházmegyés papok vették át. De a kötődés hozzájuk megmaradt, nem mondva le arról, hogy egyszer én is domonkos szerzetes leszek.

Miért a piarista gimnáziumot választottad? Hogyan érezted magad a gimnáziumunkban?
Pesti lakos lévén mindenképpen egy katolikus gimnáziumban akartam továbbtanulni, így más iskola számomra akkor nem jöhetett szóba. Meg aztán szüleim csak jókat hallottak róla, én akkor ehhez még nem értettem… A gimnáziumban rögtön megtapasztaltam a kemény fegyelmet, magas követelményeket, de hamarosan megszoktam ezt és igyekeztem helytállni, mert pap akartam lenni és ehhez jó „előiskola” volt a gimnázium.

Mik voltak a kedvenc tantárgyaid és kik voltak legemlékezetesebb tanáraid?
Különösen kedvenc tantárgyaim nem voltak, így egyikért sem tudtam lelkesedni, de igyekeztem keményen tanulni. Medvigy tanár úr és osztályfőnököm, Magyar István hatott rám erősen, de többi tanáromhoz kötődő emlékeim is erősek. Pogány tanár úr „kemény vonalú” matektanítására most is jól emlékszem, szerencsére elég jó érzékem volt a matekhez. Bevallom, különösebb szorgalmam nem volt.

Hittanból mindig jeles voltál?
Általában jeles voltam, egyedül a 2. évben erkölcstanból nem szerepeltem jól, négyes érdemjegyet kapva. Talán maga a tantárgy akkor nem érdekelt annyira, mint a hittan többi része.

A gimnáziumi évek alatt soha nem inogtál meg elhatározásodban, hogy pap legyél?
Bevallom, több mint 50 év után nem emlékszem rá, hogy lett volna valami megingás bennem. Tanáraim nem is tudták, hogy pap szeretnék lenni, nem is beszéltem nekik erről, csak már később tudta meg pár tanárom. Amikor pl. Magyar tanár úr erről értesült – már nem emlékszem, hogy hogyan – a latinban magasabbra tette nálam a mércét. Hála neki, latinból elég jó lettem. Meg aztán magyarból is többet elvárt tőlem Magyar tanár úr, ezért „megkínzott”, de utólag csak hálás lehetek neki ezért.

Tudom, osztályodból hatan lettek papok. Ez akkoriban szinte rekordnak számított (most meg különösen…). Társaid papi pályája hogyan alakult?
Kicsit „megcsodálták” osztályunkat, mert valóban „kivételes” volt, hogy ennyien akartak papi pályára menni. Érdekes módon Ruppert Józsefről – a később generális asszisztensről – szinte csak az utolsó pillanatban, az érettségi előtt tudtuk meg, hogy ő is pap szeretne lenni. Hatan lettünk papok, közülünk csak egy lépett ki. Egyikünk meghalt, egy másik társunk Németországban görög-katolikus papként működik (egyébként ő házas ember).

Hol végezted a szemináriumot? Voltak ott veled volt piar diákok?
Esztergomban jártam a szemináriumba, majd onnan Egerbe kerültem, ott is szenteltek fel papnak. Mindkét helyen sokan jöttek a bencés, ferences gimnáziumokból, de piarista is akadt köztünk, nevezetesen egyik évfolyamtársam Kecskemétről került hozzánk.

Hol kezdtél felszentelt papként? Aztán hová kerültél?
Salgótarjánban kezdtem, ott 4 évig voltam, onnan Zabarra kerültem, mint plébános, 8 évet töltve el ott. A következő „állomás” Karancslapújtő volt – szintén Nógrád megyében –, ahol 8 évig voltam, 3 falu tartozott hozzánk. Itt új plébániát építettünk, majd Putnokra kerültem esperesként. Aztán egy ”külföldi” felkérés következett…

Erről én is hallottam, minthogy utánad való „nyomozásaim” alapján derült fény, hogy pár évig Munkácson szolgáltál. A diákszövetségünk kárpátaljai zarándokútja során abban a templomban tartott nekünk (és a helybelieknek) misét Borián Tibor atya, ahol korábban szolgáltál. A mise után pár embert megszólítva érdeklődtem utánad. Nagy szeretettel emlegettek, egyben sajnálkozva, hogy elkerültél onnan. Mondanál pár szót munkácsi élményeidről? Egyáltalán hogyan kerültél oda?
Egyik alkalommal az egri érsek többünk előtt említette, hogy Munkácsra, az ottani főesperes papokat kér. Hirtelen elhatározással jelentkezem, rá egy évre már utazhattam is ki. Felejthetetlen éveket töltöttem az ottani hívek között. Különösen a ruszinok részéről tapasztaltam mély hitéletet, aktivitást. Ráadásul magyarul is - imponáló módon - jól tudtak. Szerencsére lelkészi működésem során nem voltak semmilyen politikai vagy egyéb akadályok, szinte szabad kezet kapva tevékenykedhettem. Közben havonta-kéthavonta hazautaztam (Budapesten élő édesanyámhoz).

Utána hová kerültél? 
Sopronba. 1 évig „pihentem” az itteni domonkos rendházban, majd fokozatosan megismertem a domonkosok életét, küldetését. Először „magánképzés” keretében, majd fokozatosan elsajátítva a domonkos szellemiséget, fogadalmat tettem – gyermekkori álmom megvalósult: domonkos szerzetes lettem. Persze az ’”igazi” domonkos életet halálunkig tanuljuk.

Hányan vagytok most a rendházban? A többi domonkos társad hol szolgál?
Összesen öten vagyunk itt Sopronban, egyébként az országban tizennégyen. Itt Sopronban van a vikáriátus központja, élén a tartományfőnökkel, Máté atyával. Debrecenben is van domonkos plébániánk, meg Szentendrén egy „kicsi házunk”. Szóval ilyen kevesen vagyunk - testvéri szeretetben élve. Bizonyára tudod, apostolkodó rend vagyunk, komoly prédikációs feladatokra nagy hangsúlyt fektetve.

Egyáltalán milyen az életed itt Sopronban? Visszavonulva élsz vagy a lüktető kis határváros forgatagában néha elmerülsz, netán Ausztriába (Burgenlandba) is át-átruccansz?
Kezdetben volt gépkocsim itt Sopronban, akkor jóval „mobilisabb” voltam. Domonkos testvéreimen kívül a városban nincsenek barátaim, hiszen meglett korban kerültem ide, tehát gyökerek nélkül. Néha kimegyek a városba, de nagy elfoglaltságom miatt egyre ritkábban. Igyekszem küldetésemet minél jobban ellátni. Kb. 8 ezer könyvem van, mind egyházi jellegűek. Jelenleg katalógust készítek, ami sok munkával jár. Sokat olvasok, németül is – igaz némi nehézséggel.

Milyen a kapcsolatod a piarista „gyökerekkel”?
Négyévenként van a gimnáziumi találkozónk, arra igyekszem eljárni. Ott Ruppert Józseffel együtt misézek. Távolra kerülésem miatt megszakadt a kapcsolatom piarista diáktársaimmal, ráadásul a legközelebbi osztálytársam is messze: Pápán lakik. Volt osztálytársammal, Ruppert József generális asszisztenssel szoktam néha telefonon beszélni – a piarista vonalat erősítve, régi kapcsolatunkat ápolva.

Örülök, hogy több mint 50 évi keresés után rád találva elbeszélgethettem veled. Életed alakulása bizonyára érdekes a Hírlevél olvasói, de főleg egykori iskolatársaid számára. Említetted, holnap reggel ½ 7-kor tartasz misét, arra feltétlenül elmegyek. Ne haragudj, de szerzetesi nagy elfoglaltságod ellenére is gyakori soproni ittléteim során szeretnélek meg-meglátogatni. Az utolsó találkozásunk óta eltölt több mint 50 évet valahogy pótolni kell.

Kölcsei Tamás

A kolozsvári volt piarista rendház épülete az Egyetem (Universității) utca 7. szám alatt található, közel a őiarista templomhoz.
Eredetileg a jezsuiták építtették, nemesi ifjak konviktusaként, majd a rend megszüntetése után Mária Terézia a piaristáknak adta át. Az épület valószínűleg 1735-ben készült el, mivel a barokk főkapu felett ez az évszám olvasható, mellette az alapítók, Báthory István és Apor István címerével és a "I(esus)H(ominum)S(alvator) CON(victus) NOB(ilium)" felirattal. A 18. században a konviktus keleti szárnya volt a város első kétemeletes épülete.

Az 1848–49-es forradalom és sza­bad­ság­harc alatt előbb me­ne­kül­tek laktak benne, utána ka­szárnyává ala­kí­tot­ták, majd katonai szabóság kapott helyet benne. Az épület 1860 körül üresen maradt, és felújítás után az Er­dé­lyi Ki­rá­lyi Táb­la hasz­nál­atába került. 1866-tól kezdve ismét kollégiumként funkcionált.

1948-ban a piarista rend megszüntetésekor az épületet az egyetem használta bentlakás és étkezde céljára, később irodák és orvosi rendelő is került ide. A hajdani refektóriumot klubhelyiségként hasznosították. 1969-től itt volt az egyetem diáklapjának, az Echinox-nak a szerkesztősége.

2011. május 10-12. között, a szlovákiai Trencsénben tartották a közép-európai piarista tartományok gazdasági találkozóját. A lengyel, szlovák, osztrák és magyar tartományok képviselői mellet a Generálisi Ökonómus P. Vicente Climent, a Közép-Európáért és Olaszországért felelős Generális Asszisztens, P. Mateusz Pindelski és a rend gazdasági titkárságának két spanyol munkatársa is jelen volt.

A magyar tartományt Szilvásy László és Svastits Géza képviselte. A találkozó témái voltak többek közt az egységes rendi gazdasági beszámoló elemeinek áttekintése, a készülő új központi hozzájárulási rendszer, a központosított költségvetés-alapú tartományi gazdálkodás elemei.
A találkozó másik célja volt, hogy az "egy régióban", "egymás mellett élő tartományok" belelássanak a másik életébe, reflektáljanak a közös problémákra, illetve felmérjék a lehetőségeket.

Kedves Piarista (Öreg)diáktársak!

Az ideiglenes irodánkban - Piarista Gimnázium (Dunaparti épület), Budapest, V. Ker., Pesti Barnabás utca, I. emeleten jobbra  - már van telefon és internet is.
Hivatalos félfogadási idő 3-5 óra között, de ügyelet és tagnyilvántartás már 10 órától.

Telefon: +(36 1) 486 4432

Üdvözlettel
Csepely Péter

A hagyományos, évente megrendezett híres Piarista Bálra idén is (márciusban) a patinás Auersperg palotában került sor. (Erre Diákszövetségünk képviselői is meghívást kaptak. Szerk.). A bálon szokásosan igen nagy létszámban jelentek meg a volt diákok és hozzátartozóik. Pár nappal később került sor a bécsi és Bécs környéki katolikus iskolák diákszövetségeinek találkozójára, melyre – a piaristákon kívül, bencés, jezsuita, domonkos stb. gimnáziumok öregdiákjai érkeztek. Ez a találkozó – most is – kitűnő lehetőséget nyújtott a katolikus diákszövetségek közötti tapasztalatcserére, a kapcsolatok elmélyítésére.
Májusban olyan piarista diákösszejövetelt tartottak, ahol valamennyi évfolyam diáksága képviselve volt. Egyben lehetőség nyílt arra, hogy a diákok a végzett diákokkal találkozzanak, tág teret adva a Diákszövetség továbbfejlesztésére, a tapasztalatcserére.

Tervezik, hogy Dr. Gerstberger, a Fiatalkorúak Bíróságának elnöke a fiataloknak előadást fog tartani az internetes bűncselekedetek jogi következményeiről, minthogy – miként vélik – ebben a "facebookok-világában" fontos eligazodni a fiataloknak.
Júniusban tartják a Diákszövetség évi közgyűlését. Folytatják azt az előadássorozatot, melynek keretében – miként az internetes hírlevelünkben már beszámoltunk – neves meghívott orvosok tartanak előadást időszerű egészségügyi kérdésekről. A következő orvosi előadást júniusban tartják.

Kölcsei Tamás

Nem szokás a jubileum érettségi találkozókról Hírlevelünkben beszámolni, mert azok nem igazán „hír értékűek”. Lévén hogy egy 50 éves találkozóról van szó, melyben a budapesti gimnáziumban 1961-ben érettségizett öregdiákok vettek részt, érdemes erről mégiscsak kivételesen pár szót ejteni.
Fekete tanár úr (A osztály) és Kovács tanár úr (B osztály) diákjainak miséjét (2011. április 30-án) Jelenits tanár úr tartotta, a két osztály egyetlen életben lévő tanára. Jelenits tanár úr életében ez a két osztály jelentette az első „tanári bevetést”, minthogy Medvigy tanár úr mellett (és néha helyette) pár hittanórát tartott nekünk, sőt dolgozatot is íratott velünk. E sorok írója feltűnően jó érdemjegyén tapasztalhatta, hogy a nem éppen vas szigoráról híres, ugyanakkor kimagasló tudással és élvezetes előadói stílussal megáldott, tiszta mosolyú Medvigy tanár úrnál is lehet „megértőbb, lágyabb szívű” hittantanár, az ifjú Jelenits István személyében...

Akkor még nem gondoltuk volna, hogy ez az aszkétikus, puritán szerénységű, de már akkor imponálóan bölcs fiatal tanár majdan országos hírű hittudós, Széchenyi-díjas professzor lesz. Megható érzés volt 50 év után a régi kápolnában tartott miséjén részt venni, magvas gondolatait tartalmazó prédikációját hallgatva.
A szentmise után mindkét osztály külön termekbe vonult, hogy egymásnak beszámoljunk életünk alakulásáról – mint ahogy mindenütt szokás ez. De valahogy ettől a hagyománytól eltérve inkább a gimis évekre, tanárainkra való emlékezések, izgalmas, megmosolyogtató történetek felidézése került előtérbe. Egyik társunk meghatódva hozta fel, hogy utólag köszönhetjük meg drága szüleinknek bátorságukat, akik mertek minket – az 56-os forradalom leverése utáni bosszúálló, vérszomjas időszak első évben – ide beíratni, vállalva ezzel munkahelyi egzisztenciájuk veszélyeztetését. Sokan kénytelenek voltak politikai nyomásra aztán átmenni „világi iskolába”, netán más okból, de azok is most velünk voltak a találkozón. Egyik kimagasló képességű osztálytársunk – igaz, ő önszántából – másik gimnáziumba pártolt át, de amikor mint volt Pogány-diák tapasztalta új iskolájában a matektanítás (és ottani tudás) szánalmas szintjét, azonnyomban visszajött hozzánk. Ezekhez hasonló hosszas visszaemlékezések után a közeli Erdész Pincébe (Ötpacsirta utca) mentünk át. Jót mosolyogtunk, amikor láttuk, hogy a két idegennek hitt társaságot a terem közepén leeresztett függöny választotta el, nem sejtve, hogy két párhuzamos osztályból sereglettünk össze. Nyomban a „szétválasztó” függönyt kérésünkre eltávolították, és megindult az egymáshoz való átmászkálás. Miként Jelenits tanár úr is a két terem között ingázott, hogy mindkét osztály tagjaival – bizonyára emlékezetes „volt első diákjaival” beszélgethessen. Szakadó esőben indultunk haza, egyetlen gondunk az arany Matura emléklap esőcseppektől való megkímélése volt. Azóta is büszkén őrzöm az esőcseppek nyomaival tarkított emléklapot – kedves emlékeket, tanáraink és régi iskolánk iránti hálás szeretetet felidézve. És bizonyára velem együtt mások is sokat gondolnak szüleikre, akik 1957-ben bátran merték vállalni a piaristákhoz való beíratást. Milyen jól tették! Örök hála nekik is, meg tanárainknak.

Kölcsei Tamás

Mottóink:
 „Férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)
 „Senki sem sziget.” (Thomas Merton)

Isten örök gondolata a közösség: férfi és nő egysége,
hogy emberek szülessenek,
hogy a szeretet tudjon virágba borulni,
hogy az egyének személyiséggé érjenek.

Minden egyes ember megismételhetetlen csoda: már „koncepcióként” is a Nagy Alkotó, Tervező Intelligencia megvalósítható eszméi között. Amikor Ő létbe hív bennünket, akkor bekódolunk a teremtett anyag világába. Az X, Y isteni álom: én, te ragyogunk fel.

-  A kicsiny magzat máris belép egy nagy közösségbe, hiszen kialakuló, örökölt gén-állományában őseinek személyes és közösségi tulajdonságai adódnak tovább. Ez a híres DNS hagyaték.
-  Mikor aztán az anyaméhből kikerül, új, úgynevezett „szociális méhek” lakója lesz. Ezek közül a legelső az apa és az anya által fémjelzett család.
-  Nagyon nem mindegy, hogy mi történik a családban. A lélektan tud értékadó és értékfosztó fórumokról, melyek legfontosabbja a személyiség kibontakozásának szempontjából szintén a család.
-  Hogyan kell egy családot értékadó közösséggé varázsolni? Önmagunkat, (elsősorban a szülőknek szól ez az igény), kell értékhordozó és értéksugárzó lényekké alakítani, akik önmagukban is egységesek, nem tudathasadt, függő, bizonytalan egzisztenciák.
-  Mikor beszélhetünk egységes családról?  Akkor lehet egységes családról beszélni, ha az apa és anya helyén van. Ha ők egységteremtők, „disszonancia szüntetők” és szerethetők.
„Szüleim külön élnek, de tulajdonképpen se apám, se anyám nincs.” – panaszolta egy 19 éves egyetlen lánygyermek. Ha hiányzik az édesanyák mosolya, ha a nő elközönségesedik, ha az örök nőit nem varázsolja az övéi elé: kihűl a családi fészek melege és ezáltal a világ is elridegül. Erős akaratú, a jég hátán is megélni tudó ember azokból a gyermekekből lesz, akiknek édesapja példaképpé tud lenni. Akiknek apja mumus otthon, rosszul bánik az anyával (feleséggel), ott a gyermekeken a gyenge akarat jelei mutatkoznak előbb-utóbb.
-  A család legyen értékgyűjtő fórum. Korunkban túlárad az információk sokasága. Személyeknek, közösségeknek, de legfőképpen családoknak a befogadó „apparát” mellett rendkívül szüksége van ún. szűrő „apparátra” is. Igen nagy intelligenciát igényel az információk kiválogatása és az igazi értékek megtalálása. Ebben a nagy feladatban az egész családnak részt kell vállalnia.

Az idei szalóki találkozó időpontja:

2011. július 13. 15.00 órától - július 17-én 12.00 óráig.

Magyar fiatalok! Ternyák Csaba érsek atyával hívunk, és nagyon várunk titeket!
Szeretettel: Lajos atya

"Kamaszkoromig nem gondoltam arra, hogy pap legyek. Édesapám orvosi hivatása példaértékű volt számomra. Tizenhét évesen merült fel bennem a kérdés: van-e Isten? Erre azt válaszoltam: igen. Ha van Isten, akkor Ő a Szeretet. Mivel azonban neki nincs emberi keze és hangja, úgy éreztem, oda kell adnom a kezemet és a hangomat, vagyis az életemet, hogy közvetítsem az embereknek az ő szeretetét" - idézte fel szerzetesi meghívását Lukács László piarista.

"Eltűnödtem édesapám példáján, aki csodálatos ember volt és országszerte ismert gyermekorvos. Sok gyereket meggyógyított, soknak az életét mentette meg - mégis felmerült bennem, mi lesz később ezekből a picikből? Olyan hivatást kerestem, amely nemcsak a földi életet, hanem a végső boldogság útját is megnyitja számukra."
Lukács László a budapesti Piarista Gimnáziumba járt, és az érettségi után felvételét kérte a rendbe, mely a gyermekek és fiatalok nevelését állítja központba.

"1954-et írtunk, amikor az egész magyar egyházra látszólag reménytelen jövő várt. A noviciátus alatt megismerkedtem a piarista rend életével, majd következtek az egyetemi évek. A teológiai tanulmányok mellett magyar-angol szakos tanári diplomát is szereztem. 1960-ban tettem örök fogadalmat, amely számunkra nemcsak a tisztaság, engedelmesség és szegénység hármas köteléke, hanem a gyermekek nevelésének vállalása is. 1961-ben szenteltek pappá" - folytatja László atya.
(...)
A hatvanas évek végén meghívták Pannonhalmára egy papi lelkigyakorlat tartására. Eleinte a katolikus iskolák, majd a szemináriumok, később az egyházmegyés papok számára rendezett lekigyakorlatok rendszeres meghívottja lett.
"A lelkigyakorlatokban nem az a fontos, mit mond az, aki az elmélkedéseket tartja, hanem az, hogy a résztvevők találkozzanak Istennel. Ehhez valami titokzatos áttörésnek kell bekövetkeznie, amikor a lélek váratlanul szembetalálja magát Istennel. A lelkigyakorlat vezetője ilyenkor már szinte fölöslegessé válik. Hasonló élményben van részem a lelkivezetésben, a mélyre ható gyónások során. A pap számára az a leggyönyörűbb élmény, hogy asszisztálhat a lélek és az Úristen találkozásánál. Sokszor átéltem, hogy már láthatatlanná kell válnom, mert én csak katalizátor vagyok, itt a lélek négyszemközt találja magát Istennel. Mindig nagy ajándék számomra, hogy ennek része lehetek."
Kecskeméten a piarista templomban misézett, majd Budapestr, kerülve az Örökimádás templomban folytatta papi szolgálatát.
"Az Eucharisztiát ünneplő hívő közösség az Egyház legkisebb sejtje. Itt van jelen az Egyház, ahol a hívekkel együtt közösen elmélkedik Isten Igéjéről, és részesedik Krisztus Eucharisztiájában. Ezek a vasárnapi közös szentmisék számomra valóban a hét csúcsát jelentik."
(...)
"1984-ben Lékai László bíboros felkért a Vigília folyóirat főszerkesztőjének. Ekkor kerültem föl Budapestre, és kapcsolódtam be a piarista kispapok teológiai tanításába a főiskolánkon. Ennek folytatásaként az 1990-es évek közepétől létrehoztuk a piarista, a bencés és a ferences rend közös teológiai főiskoláját, amelyből megalakult a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola."
Lukács László atya Gyümölcsoltó Boldogasszony napján adott hálát pappá szentelésének ötvenéves évfordulójáért. 
"Újmisés jelmondatom így hangzott: Megismertük Isten szeretét, és hittünk benne. Ötven év után is ezt tartom a legfontosabbnak, és ezt érzem élethivatásomnak, hogy Isten szeretetét megéreztessem az emberekkel."

forrás: Rózsásné Kubányi Andrea, Keresztény élet - 2011. május 15.,
"Hitélet" rovat, Papi arcélek, 5. oldal.

2011. szeptember 3-án, szombaton autóbuszos út Nagyvázsonyba (vár, pálos kolostor) és Dörgicsére, a valamikori piarista szőlőgazdaság épületében lévő Granárium-vendéglőbe. Itt ebéd és borkóstoló, valamint a padlástéren lévő múzeum megtekintése. Részvételi díj az ebéddel és a borkóstolóval együtt 5500 Ft, mely összeg a jelentkezéskor fizetendő.

2011. szeptember 6-10. (kedd-szombat) 5 napos Észak-Nyugat Felvidéki út. Komárom-Csallóköz-Szenc-Vöröskő-Nagyszombat-Nyitra-Zsé-csejte-Beckó-Manini-Szulyó-Csicsmány-privigye-Bajmóc-Divék-Garam völgye-Garamszentbenedek-Körmöcbánya-Selmecbánya-Szentantal-Léva-Nagykürtös-Kékkő-Alsósztregova-Szklabonya-Bény-Párkány-Esztergom-Budapest.
Részvételi díj: 160 euro, mely tartalmazza a busz, félpanziós szállás és belépők költségét. Jelentkezéskor 100 euro előleg, fennmaradó 60 euro augusztus 15-ig fizetendő. 

2011. október 1-jén, szombaton autóbuszos utazás Paks (Makovecz-templom)-Szekszárd-Bátaszék-Mohács-Baja-Kalocsa megtekintésére.  Az út költsége 4500 Ft, amely jelentkezéskor fizetendő.

A két egynapos út költsége min. 30 fő jelentkezése esetén érvényes

Juhász Gyula: Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!