A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Ezúton tájékoztatom a kedves olvasóinkat, hogy a Magyar Piarista Diákszövetség Sajtóbizottsága szabadságra megy, így augusztus hónapban nem adunk ki Hírlevelet.
Az első félévben tevékenyen dolgoztunk... talán ránk fér egy kis pihenés, ahogy rátok is rátok fér kedves barátaink! A Hírlevél következő számát szeptemberben olvashatjátok. 

Ezúton kívánok mindannyiótoknak értékekben gazdag, családi örömökkel teli nyári szünetet, jó pihenést! Töltsétek piaristaságotokat szem előtt tartva tartalmasan a nyári szünetet! A Sajtóbizottság tagjai is "nyaralni" mennek, Borián atya a Balaton mellé; én pedig felkerekedek... a jövő héten pár napra a Tátrába megyek kirándulni volt piarista osztálytársaimmal, majd egy kis pihenés vár a horvát tengerparton. Augusztus ünnepi hétvégéjén pedig Tihanyba vagyok hivatalos, számos piarista barátommal, osztálytársunk, Nagy Ákos esküvőjére. Tartalmas programok, szép tervek a hasznos időtöltésre. A polcon számos könyv vár elolvasásra, amerre járok - város megnézésre, kellemes vörösbor pedig baráti társaságban történő elfogyasztásra.
Kedves Barátaim! Töltsétek Ti is hasznosan a nyarat, töltődjetek fel energiával, vegyétek észre a teremtő Istent a nyárban és szépségét a pihenésben! Épüljetek, készüljetek a szeptemberi munkakezdésre! Ha időtök engedi, olvassatok jó könyveket, baráti beszélgetéseitek során pedig fogyasszatok finom borokat..., legyetek minél többet családtagjaitokkal, gyeremekeitekkel, barátaitokkal, barátnőitekkel és közben "Örvendezzetek a reménységben!" (Róm 12,12)
Adjon Nektek az Úristen szép nyarat, jó pihenést!
Szeptemberben pedig reményeim szerint egy megújult formájú és tartalmú Hírlevéllel ismételten jelentkezünk!

Barátsággal Mikecz Tamás felelős-szerkesztő és Borián Tibor Sch.P. felelős-kiadó
Hírlevél Sajtóbizottsága

Az április Közgyűlés az új Alkotmány és SZMSZ előírása szerint új választmányi tagokat is választott, a 10 választott tag mellé a tagozatok 2-2 választmányi tagot delegáltak.
Az új választmány alakuló ülését az Elnök hívta össze, és a Főtitkár vezette le egészen az új Választmányi Elnök hivatalos megválasztásáig. 
Az elfogadott napirend szerint először Oberfrank Ferenc elnöki beszámolója hangzott el a Közgyűlés óta eltelt időszakról. 
Ebben megemlítette, hogy új diákszövetségi tagozat várható a gödi öregdiákok kezdeményezésére. Szabó László igazgató támogatásával Jávori Dávid vállalta a szervezést. - Örömmel jelezte továbbá, hogy Strommer Pál főtitkár veszprémi tárgyalásai nyomán tisztázták a veszprémi Baráti Kör és a diákszövetségi tagozat sajátos jogi helyzetét. - Megjelent a Piarista Diákszövetség Hírlevelének ikertestvére a Tartományfőnökségi Hírlevél. Kívánatos összehangolni a két Hírlevelet. - Megköszöni Inczefi István elhunyta alkalmával tartott váci búcsúztatáson a részvételt a Diákszövetség küldöttségének. - Üdvözli az újjáalakult Választmány tagjait.
Ezután a jelenlévő választmányi tagok sorra bemutatkoztak, és beszámoltak eddigi diákszövetségbeli tevékenységükről.
A Választmány új elnökévé egyhangú szavazással ismét Várgedő Tamást választották meg a jelenlévők.
Oberfrank Ferenc elnök beszámolt a pályázatok eredményéről. Két sikeres pályázat érkezett, de újra kiírja a Diákszövetség pályázatát 2010. szeptember 15. határidővel. Kb. 100.000,- Ft jut egy-egy tagozatnak. - A 300 éves veszprémi alapítási jubileum költségeire is szeptember 15-ig kell benyújtani a pályázatot - a 2011. évi költségvetésben külön fogják kezelni.
A Tagozatok a működési támogatást létszámarányosan kapják meg.
A napirend szerint az "egyebek" sorrendjében Várgedő Tamás Választmányi Elnök kért szót. Bejelentette, hogy elkészült a Diákszövetség adatbázisa. (Borza György és Csepely Péter tagtársaink munkája eredményeként.) Kiderült, hogy a tagság 60%-ának nincsen tagozati hovatartozása, ill. bizonytalan, esetleg kettős. - Majd kiosztott a tagozatvezetőknek egy CD-t, amelyen 3 féle listát kell kitölteniök és beküldeniök szeptember 15-ig Csepely Péter adminisztrátorunknak. 
Végül a felmerült érdeklődésre válaszolt: szervezésben van - immár sokadszor - a Budapesti Tagozat. Megvolt az előkészítő megbeszélés a fiatalabb generációk képviselőivel. Nagyon fontos, hogy az újonnan fellángolt lelkesedés konkrét eredményre is vezessen.
Az Elnökség szerint minden tag maga döntheti el, hogy melyik tagozathoz kíván tartozni, de működhet ugyanakkor másik tagozat életében is. (Pl. vidéki iskolánkban tanult, de hosszú ideje Budapesten vagy más városban él.)
A választmányi ülés végén az Elnök gazdag nyári szünidőt kívánt a tagságnak a szeptemberi viszontlátásig.
Az ülés az "O Pater" himnusz eléneklésével zárult.

Mottó: „Örvendezzetek a reménységben.” (Róm 12,12)

Kiemelkedés, tisztulás, fejlődés, beteljesülés, egyesülés
Mélyre süllyedtünk. Sok minden eltorzult. Ritkulnak a boldog, harmonikus családok. A nevelés egyre silányabb. Istent mindenütt kihagyják. A magyar felsőoktatás oktatói között általános tapasztalat, hogy egyetemista körökben „ … a silányodás a hallgatók között növekvő alapirányzat. A magasabb rendű értékek iránti fogékonyság csaknem teljesen hiányzik. Növendékeink nem értelmi, hanem értékfogyatékosok.” – mondja Kindler József a budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora, aki abban látja ennek okát, hogy a magyar iskolakoncepcióból hiányzik az erkölcsi nevelés. - Innen ki kell emelkednünk!
Éppen ezért nagy szeretettel hívunk titeket drága magyar fiatalok Egerszalókra 2010 nyarán, hogy változtassunk ezen az irányon! Segítsük győzelemre az igazi, boldogító értékeket! Ezt önmagunkban kell megteremteni. Hogyan?
Meg kell védenünk hitünket. Ám ehhez komoly felkészültség szükséges.
1.    Nagy az ateizmus: a támadó istentelenség veszélye. „Minden a 18. században kezdődött a deizmussal és a szabadkőművességnek néhány formájával. Mindent elkövetnek, hogy a nyugati világot kivonják a kereszténység hatása alól.” (Gómez Pérez: Az okkultizmus inváziója) Ez a törekvés mára a visszájára fordult, hiszen sokszor maga az istenített tudomány kezd a teremtő Intelligenciáról beszélni.
2.    Vannak, akik nem személyes Istenről beszélnek, hanem okkult, földön kívüli erőkről. Egerszalókon kivédjük a sokakat bűvkörében tartó okkultizmus támadásait is. A mai fertőzött nemzedékeknek is el kell jutnia a tiszta isten-fogalomhoz és magához a személyes megváltóhoz: Jézushoz.
3.    Vannak, akik azt mondják: vallásos vagyok a magam módján. Ez is nagy kísértés, ami fenyeget napjainkban: a vallásos és egyéb műveltség nélküli, ösztönlények gyakori figurája. Bár hívőnek gondolják magukat, de becsapottan élnek, sőt „tenyésznek, a kincs, hír, gyönyör mámorában” vagy az érdektelen szürkeségben.
4.    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. Az úgynevezett „ősmagyar szinkretizmus” veszélyei: kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Éppen ezért fontos, hogy tisztán lássunk. Nem megtagadni kell múltunkat, hanem az azt kiteljesítő ezer éves magyar keresztény hitünket és kultúránkat jobban megismerni. - Kell hát a megtisztulás és a hitünkben való fejlődés.
Egerszalók feladata idén tehát az egészséges gondolkodás, a jellemes, jó úton járó és kereső személyek kimunkálása. A helyzetünk bár lehangoló, nekünk Jézusban hívőknek nem szabad csüggednünk! Nem véletlenül választottuk idei találkozónk mottójául: „Örvendezzetek a reménységben.” Az öröm és a reménység, vagyis az Istenbe, az ő végtelen irgalmába vetett bizalom kell, hogy alapja legyen mindennapjainknak. Jöjjetek, hát: igazi, szebb jövőt megteremteni lelketekben, azon keresztül a családi életben és édes hazánkban! -  Mert csak aki Istennel együtt él, annak számára érhető el: a beteljesülés és a Vele való egyesülés.
Minden magyar fiatalnak ott a helye Egerszalókon ez év nyarán. Halljátok? Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság és Nyugat sok ezer fiatalja. Ez a levél meghívó! Jöjjetek, hívjatok és hozzatok barátokat, keresőket, tévelygőket, vidámakat, szomorúakat, bűnösöket, de akár még öngyilkos jelölteket is! Tárt karokkal várnak titeket házigazdáink: Ternyák Csaba érsek atya, Török László plébános atya, a rendezők és a már most szárnyaló Lajos atya!
IDŐPONT: 2010. július 14., szerda du. 2 órától, július 18., vasárnap délig.
Ajánlott felkészítő olvasmányok: Apostolok Cselekedetei; Kerényi Lajos atya 2 könyve: A tudomány Istenre talál és az Utam hozzád, Uram; Rafael Gómez Pérez: Az okkultizmus inváziója

További infok: http://www.szalokitalalkozok.hu

Kedves Barátaim!

Többen jeleztétek a Sajtóbizottságnak, hogy szeretnétek, ha a Magyar Piarista Rendtartomány valamilyen módon nyilatkozna Bulányi György személyéről, akit sokan ismertek, sokan pedig csak hírből ismerték vitatott személyiségét, élettörténetét, életművét.
Kéréséteknek eleget téve ezúton közöljük Urbán Jószefnek, a Magyar Piarista Rendtartomány Tartományfőnökének megemlékező beszédét, amelyet Bulányi György Sch.P. temetésén mondott el.

2010. június 6-án, életének 92. évében elhunyt Bulányi György piarista szerzetes, a Bokor Bázisközösség alapítója. Bulányi atya magyar-német szakos tanárként végzett és 1943-ban szentelték pappá. Ezután piarista gimnáziumokban tanított (Sátoraljaújhely, Tata, Debrecen), majd 1945-ben Debrecenben fogott hozzá a Bokor Közösség szervezéséhez. 1952-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban szabadult, és a budapesti belvárosi plébánián lett kisegítő lelkész. 1958 áprilisában fogták el ismét és a börtönből végleg 1960-ban szabadult. Ezután szállítómunkásként dolgozott. Az elmúlt években a Piarista Rend Duna-parti házában élt. Szentségekkel megerősítve költözött az örök hazába vasárnap délután. A temetési szertartásra a rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, a hálaadó szentmisére pedig a pesti ferences templomban került sor június 26-án.

"Kedves Testvérek!

Nem dicsérni, de nem is pusztán temetni jöttem rendtársamat. Hálát adni akarok érte; miatta Istent dicsérni a gyülekezet közepén. Az evangéliumot akarom hirdetni, mégpedig úgy, hogy előtte szeretném meghallani, kiolvasni az evangéliumot az eseményekből – elsősorban az ő életéből, tetteiből és személyből. Evangelizált szeretnék lenni magam, az örömhír befogadója, hogy aztán hirdethessem Jézus örömhírét, az Isten szeretetéről szóló örömüzenetet nektek is, felidézve és szemlélve Bulányi György piarista életét és alakját.
Néhány éve történt, hogy valamilyen rendházi megbeszélésre gyűltünk össze. Arról beszélgettünk, hogy mi is a mi piarista identitásunk. Nagy reményekkel vágtunk bele, új módszertani ötletekkel felvértezve. A káprázatos újítás abban állt, hogy ötletbörzét tartottunk, s aztán mindegyikünk pontokat adhatott az általa fontosnak ítélt témáknak. Mindenkinek 10 pontja volt, abból gazdálkodhatott. Súlyozni akartuk a javaslatokat, hogy ne mindennel, hanem csak a legtöbb pontot szerző témával foglalkozzunk. Amikor Gyurka bácsira került a sor, mind a 10 pontját egyetlen témára tette fel: Jézus-követő. Gyurka bácsi szerint ez a válasz arra kérdésre, hogy kik vagyunk – kik legyünk – mi, piaristák: Jézus-követők.
Ilyen volt, így működött Gyurka bácsi. Egyetlen témája volt: a názáreti Jézus. Erre tette fel az összes pontját egész életében, valahányszor szavazni vagy dönteni kellett. Így lett szerzetes is: „Fejest ugrottam” – írja önéletrajzi [1]  visszaemlékezésében. Nem volt ez egyszerű a környezetének, de azt hiszem, saját magának sem.

A környezetében levők ilyenkor azt élhették át, hogy persze-persze, hogy Jézus, de talán jó volna megpróbálni ezt egy kicsit részletezni, és egyáltalán próbáljunk meg szóba állni egymással. Ha mindenki a saját mondandójára teszi az összes pontját, hogy tudunk majd beszélgetni? A radikalizmus tónusa görcsbe merevíthet. A kérdés persze az, hol van az egyensúly a rugalmasság és a megalkuvás között. Mit is jelent az, amiről Illyés Gyula "Ditirambus a nőkhöz" című verse szól, amelyet Gyurka bácsi adott elő nekünk. Mit jelent az, hogy: „A hajlíthatók és görbíthetők, / a szívósan gyengédek”? Hogyan kell, hogyan lehet szívósan gyengédnek lenni? – ez a kérdés.
Azt hiszem, Gyurka bácsi nem úgy idézte ezt a verset, mint aki tudja a választ, hanem azért tetszett neki is ez a gondolat, mert kihívást látott benne; ezt szerette volna ő is megtanulni: a szelíd hatalomgyakorlást. Ezért hol itt, hol ott volt; hol erőteljesen lépett fel, hol nagy szelídséggel. A hitelét ennek a tanulásnak az adta, hogy a fejest ugrások következményeit maga is megszenvedte: legyen szó akár a hatalommal való szembeszegülésről, akár a nőtlen Jézust celibátusban követés terhéről.
Ezért tudtunk hát azon a bizonyos megbeszélésen is végül mégiscsak szót érteni egymással. Sokszor tűnt úgy a beszélgetéseinkben, hogy a bábáskodás szókratészi művészetét gyakorló magatartást, a piarista tanárok eszköztárából sem hiányzó „módszertani provokálást” alkalmazza. Üdítő volt, ahogyan velünk, a nála fiatalabbakkal beszélt, ahogy viszonyult hozzánk egy-egy beszélgetésben: bátorított, az előre lépésre serkentett. Soha nem arra szólított, hogy a múltban keressük a ma érvényes megoldásokat. Emlegette ugyan, hogy ő a hatvan-hetven évvel ezelőtti gondolkodás- és látásmódjával hogyan közelít meg egy-egy elsőre különös jelenséget közöttünk, de ezt nem azért mondta, hogy megakasszon, hanem azért, mert mindig is tisztességesen akart játszani: jelezni akarta, ő hol tart a megértésben. S utána feszülten figyelt, hogy mi mit mondunk. Legjobb pillanataiban így beszélgetett, így viszonyult hozzánk, fiatalabbakhoz is. Ezért volt felszabadító a közelében lenni, mindenféle rögzültsége, az összes lemezei ellenére. Nem bezárt, hanem felszabadított, s maga is élvezte a beszélgetésben megnyíló szabad tereken járást.
Ez a szabadság az evangélium szabadsága. És valamiféle pedagógia is. A lelkiismeret létében és helyes irányt mutató szavában hívő paidagógosz, a másikat kísérő segítő meggyőződése. Gyurka bácsi hitt abban, hogy egyetlen igazság van, és ez az igazság megszólal – vagy visszhangra talál – bennünk. És hogy éppen ezért érdemes és kell már kicsi kortól kezdve szabadságra vezetni az embereket, s ez már evangelizálás. Ezért nem volt kétféle üzenete: egy a kicsiknek, egy a felnőtteknek. Gyurka bácsi mindenkit felnőttként kezelt: olyannak, akiben van és megszólal a lelkiismeret. Feltételezte, hogy a hallgatósága ilyen értelemben felnőttekből áll – vagy ha nem, felnőttek lesznek attól, amit mond nekik. Nem biztos, hogy ebben teljesen igaza volt, de ez ismét csak egy olyan egyensúly megtalálásnak a kérdése, mint amilyenre az előbb találtunk. A válasz itt sem adódik magától. Mindenesetre a Bokor közösség léte azt bizonyítja, hogy Gyurka bácsi válaszkísérlete elég jó volt. Hiszen érvényes a lelkipásztori gyorsteszt [2]: olyan mértékben evangelizálunk, amilyen mértékben evangelizálókat nevelünk.
Kerestem, hogy a Szentírásból milyen képet vagy személyt idéz fel bennem Gyurka bácsi alakja. Bármennyire furcsának hat is, nekem először a nagy küzdő és vitatkozó apostol, a tarszoszi Pál jutott az eszembe. Miért is Szent Pál? Azt hiszem, a küzdelmek, a viták, hadakozások, a konokság, a tekintélyhez való ambivalens viszony, és ugyanakkor erőteljes hangsúlyozása a tekintélynek, a saját tekintélynek: talán ezek miatt. – Timothy Radcliffe domonkosrendi teológus írja [3], hogy az egyházon belül is helyénvaló a harag, még az Isten elleni harag is. „Ha több teret nyitnák a teremtő és reményteli haragnak az egyházon belül, kevesebb romboló harag lenne hitünk ellen az egyházon kívül”. Teremtő és reményteli harag: tessék, egy újabb egyensúlyi helyzet megtalálásának feladata! Egy újabb evangelizáló feladat. Emberről, Istenről, Isten és ember kapcsolatáról szól ez is.
Mindnyájunkon áll ez. Nemcsak az elöljáróinkon. Ha felnőttek akarunk lenni, akkor mindegyikünknek feladata teret nyitni a teremtő és reményteli harag számára az egyházon, a közösségünkön belül. Személyes és közösségi feladat ez.
Aztán azért is Szent Pál jutott eszembe, mert Gyurka bácsi is mélyen átélte a kereszt botrányát. Hadakozott ellene, hol teremtő haraggal, hol reményét vesztve. Pál találmányának tartotta, hogy a keresztnek bármi teológiai jelentősége lenne. Kemény vitája volt Pállal erről. Sőt azt hiszem, hogy a Pállal folytatott vita csak a felszín volt, valójában Istennel küzdött. Úgy, mint egykor Jób vagy Jeremiás. Mi átlagos emberek, átlagos keresztények nem igazán tudunk ilyenről a magunk életében. A próféták, mint Bulányi György igen. Gyurka bácsi nagyon érzékeny volt arra – és helyesen –, hogy ne magyarázzuk ki a kereszt botrányát. Ő mélységesen átélte. Ezt írta nemrég: „A jézusi tanításnak, örömhírének nem hiába reálsummája ez: Keressétek az Isten Országát, és keresztre talál, aki keresi. Joggal merül fel a kérdés: »élhető« is ez a jézusi Ország, vagy csak »halható«? Lehet élni érte; de ebbe bele kell halnia a létező társadalmi rendben annak, aki megpróbálná?” [4]
Minden porcikája tiltakozott az ellen, amit ő így hívott: „steril misztika”. A tettek embere volt: nem valami elvont kegyelemtani vita szintjén, hanem a mindennapokban; a praxisé, nem az elméleti hitvallásé.
Ezért a másik bibliai kép, amely felidéződött bennem, nem egy személy, hanem egy jelenet: a Golgota. Gyurka bácsi a kereszt alatt, ott, ahol Mária Magdolnát vagy a szeretett tanítványt szoktuk látni. S könnyezve nézi ő is Jézust, a kudarcot vallót; Jézust, akit nagyon szeret. Jézust, akiért lemondott a fiatal lánykákról, a földi szerelemről, a nagy családról, a sok gyerekről – pedig micsoda pátriárka lett volna. Nézi Jézust, akiért börtönt viselt, és megaláztatást; akiért szitokszó lett a neve a gyülekezetben. Hogy fájt ez neki!
Egy másik domonkosrendi teológus, Herbert McCabe írja [5]: „Amikor imádkozunk, megéljük azt az örök párbeszédet, amely Isten mint Szülő és Isten mint Gyermek között folyik, s amelyet Szentlélek Istennek hívunk. Ez az örök párbeszéd lépett be a mi történelmünkbe Jézus imájában: abban, hogy elfogadta a halált az Atya iránt és irántunk való szeretetből. Mert a kereszt Jézusnak az Atyához mondott imája, hogy az Atya tegye meg, amibe ő belebukott: tegye meg azáltal, hogy szeretettel elfogadja a bukást. És az Atya válasza erre az imádságra a feltámadás volt, Krisztus feltámasztása és a mi feltámasztásunk.”
Gyurka bácsi élete is – az ő „praxisa” – ebbe az imádságba kapcsolódott: Jézus imájába. És részesült Jézus kudarcában is. Milyen döbbenetes, hogy az élete utolsó hónapjaiban először eltörött a sarkcsontja, aztán a csípője, utána lebénult a bal keze, majd eltörött a jobb. Ki meri követni őt ide, a szenvedés titkába, a kudarcot valló Jézus imájába?
Talán élete végén megértette, talán a halálában, talán a feltámasztáskor, hogy hogyan is épül Isten országa: hogyan építi Isten az ő országát.
2007-ben ő húzott engem karácsonykor, nekem kellett ajándékot adnia a közösségben. Megkaptam a KIO köteteit, a Napló 91-es füzetét és egy kísérő levelet, egy verset. E vers utolsó három szakasza így hangzik:
„Sokat találsz majd benne,
Botrányosat. De bízom Benned:
Nem botránkozol, hiszen ismered,

Akitől, amíg él, csak olyan telik,
Amit ajkára ad egyetlen
Szerelme, a Názáreti.
 
Vége, vége, nincs tovább,
Megizzadt, s koszorús homlokát
Megtörölheti s Pegazust is, a lovát.”

Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy adtad nekünk Gyurka bácsit. Köszönöm, hogy egy közösségben élhettem vele, megismerhettem, közel kerülhettem hozzá. Kérlek, tedd képessé Gyurka bácsit és minket is a te irgalmas szereteted befogadására. Add, hogy meghalljuk sugallataidat, és bátran és hűségesen, rád hagyatkozva merjük is tettekre váltani, amit megmutatsz nekünk lelkiismeretünkben. Add, hogy Gyurka bácsival együtt élhessünk majd egyetlen szerelmünk, a Názáreti, a te Szent Fiad közösségében. Amen.
 
[1]  E fiúból pap lesz:  http://www.bokorportal.hu/bulanyi/gyb1/E_fiubol_pap_lesz_01.pdf , 5. oldal.
[2]  Vö. Las Escuelas Pías en la nueva evangelización. Roma
[3]  Why Go To Church?, 71.
[4]  Olvasói levél a Mérleg 2007/4.  számához:  http://www.bokorportal.hu/bulanyi/irasok/bgy_merleg_2008_04.pdf
[5]  H. McCabe: „Prayer”: God, Christ and Us, 108.

Urbán József Sch.P., tartományfőnök"

Bulányi atya nyugodjék Krisztus békéjében!

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

Mihálffy Máté 12.b LATIN 1. hely
Salamon Gáspár 12.b MŰVÉSZETTÖRTÉNET 1. hely
Szilágyi Bálint 12.b Magyar irodalom 2. hely
Koltai András 12.b Kémia 3. hely
Hargitai Balázs 11.a Fizika 4. hely
Szovák Márton 11.a Latin 4. hely
Seres István 12.b Filozófia 19. hely
Mozsáry László 12.b Matematika 31. hely
 
GRATULÁLUNK!

2009. július 27-én költöztem ide Óvárra, hogy az iskola munkájában részt vegyek mint kisegítő tanár és iskolai lelkipásztor, immár három piarista rendtársam mellett. Majd húsz éve annak, hogy a piaristák pártfogásával, majd vezetésével újra megindult itt (az országban elsőként!)  a keresztény oktatás. Ám az időt legyőzve „vannak velem” az egykor itt működött, vagy innen származó tanáraim. Ők Kecskeméten tanítottak engem, egyesekkel később együtt taníthattam: Fazekas József, Helyes László, Galambos László, Vida Lajos. A tablókról, az égből kacsintanak felém… Az élő piarista történelemet/történést tapasztalom meg, csoda, örömteli feladat, hogy itt lehetek, s hogy a piarista jelenlétben én is részt vehetek. 
 

Négy szempontból láthatom – 33 éve – a magyar piaristák munkaterületét, életét. 15 év Kecskeméten, 14 éve Sátoraljaújhelyen, 3 éve Nagykanizsán, most pedig tanulom egy éve Óvárt.
Figyelemmel és örömmel ismerem föl a 380 fős iskola sokszínűségét a lelkes kicsiny elsősöktől az elmerengő/elballagó negyedikes gimnazistákig. Csak négy éve tapasztalom iskolai formában a kicsik és nagyok együtt-nevelődését, s ez nem kihívást jelent számomra, hanem az újnak, a megújulásnak az örömét.  
A közös nevező: Jézus Krisztus. Az ő neve (dicsérete) hallszik naponta köszönéseinkben, találkozásainkban, s a kegyelem foghatatlan/fogható jézusi jelenléteiben. Örömmel szolgálok a szentségek körül, diákmiséken, vasárnapi szolgálatokon, rekollekciókon, bűnbánatokon, s minden személyes találkozásban, tudván, hogy Jézus akar találkozni velünk, s Ő akar találkoztatni bennünket szívtől szívig: heart to heart.
Tanuló vagyok Óváron, tanulom a kicsiket, nagyokat, az odaadottságban égő kollégáimat. Szívműtétem utáni gyógyhely, szanatórium nekem, hogy el- és befogadnak itt.
Szívesen helyettesítek tanórákon, s adom át magam és tapasztalatomat, nem „nyugdíjban”, hanem nyugalomban és fölszabadultan. Korrepetálásban ismerem meg a diákok szükségét, hiányosságait, s keresem az okát és megoldását annak, miért a zárkózottság gimnazistáink között, miért nehézkes és válságos a szülőkkel való kapcsolatuk… Ha ezekben segíthetek, jó tanuló leszek, s eredményesen zárom ezt az évet! 
Addig is találkozás a nyárban! Fiúknak „ministráns tábor”, lányoknak „szolgáló tábor”, a Mosoni-Duna végig evezése… ezek a tervek.

Varga Zoltán K.O.P. (ahogyan Dugonics András írta: Kegyes Oskolák Papja)

Nem olyan rég megható és felemelő kis ünnepségnek volt színhelye a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium kis tanácsterme.
Itt tartották 70 éves érettségi találkozójukat az 1940-ben végzett öregdiákok.
Ezt a kerek évszámú találkozót megtisztelte jelenlétével az iskola mostani igazgatója, Pető Gábor is.
Az ajtóhoz legközelebb ülő öregdiák "vigyázt" vezényelt, és jelentést adott:
- Igazgató úrnak jelentem, az osztály létszáma 4 fő (bepárásodott a szeme, és elcsuklott a hangja) 44 fő igazoltan távol...

Ezek után megkoszorúzták a PRO PÁTRIA feliratú fehér márványtáblát. Egyikük elmondta a Szózat záró versszakát:
-"Légy híve rendületlenül
Hazádnak, óh magyar..." 

A névsor felolvasásakor felelevenítettek egy-két epizódot, amely társukhoz fűződött. Felidézték egyik tanáruknak a ballagáskor elmondott "útravaló" gondolatát:
- "Emberek vagyunk - tévedhetünk - megbocsájthatunk egymásnak..."
Talán ma is aktuális lenne!

Az igazgató úr mosolyogva mondta, nem ő, de még a szülei sem éltek, amikor ezek az őszhajú/kopaszodó diákok ballagtak 1940. május 7-én.
A fiuk egymás szemébe mosolyogva mondogatták, milyen jól nézel ki, letagadhatnál tíz évet - gondolatban hozzá fűzték: milyen rozoga vén ember lett belőled is!

Mikor elénekelték a ballagó nóta utolsó sorát, gombóc került a torkukba, és könny csillogott a szemekben: "Fel búcsú csókra cimborák..."
Fogadkoztak, hogy jövőre ugyanitt találkoznak ismét! 
... de hát ki lát a jövőbe...?

n é m ó
Szeged, 2010 májusában

Hatvanötödik osztálytalálkozó a Váci Gimnáziumban 2010. május 29.

A Jó Isten kegyelméből megtörtént a május 29-ei osztálytalálkozó!
Az 1941-ben átadott „új” gimnáziumi szárnyat – pályázati támogatással – tatarozzák ugyan, ezért van egy kis rendetlenség, de ez nem zavarta az örömteli – és bensőséges – hangulatot, de a koszorúzást sem, melynek keretében Rácz J. (Ruca) osztálytárs rövid, de nagyon bensőséges beszédben emlékezett meg eleinkről és hőseinkről, Kása Géza és Vincze Ferenc osztálytárs pedig elhelyezte a HŐSÖK TÁBLÁJA alatt a megemlékezés babérkoszorúját, „ELEINKNEK ÉS HŐSEINKNEK AZ 1937-45 KÖZÖTTI OSZTÁLY” felirattal.
 

A 12 élő osztálytársból ugyan csak 7-en voltunk jelen (minden távolmaradt alapos okkal kimentette magát), de nagy-nagy örömünkre annyi tiszteletbeli osztálytárs és kísérő családtag jött el, hogy végül 22-en lettünk. A Siklós (Sinkó) Antal osztálytársunk által bemutatott – csodálatosan emelkedett, imádságos hangulatú – szentmisén Keserű György ifjú piarista atya koncelebrált, a miséző unokaöccse, Kohán Miklós és osztálytársunk fia, Őszy Tibor (mindketten pesti piarista öregdiákok) ministrált és osztálytársunk, Tóth Ferenc mondta el a PIARISTA ÖREGDIÁK IMÁJÁ-t. A szentmise HOMILIÁ-jában a miséző osztálytárs csodálatos megemlékezést tett az iskolai évekről, hálát adva egyszersmind a piarista iskolának a lelki és értelmi fejlődésünket szolgáló nevelésért. A szentmise alatt a két ministráns felolvasta a 8 év alatt az osztály nevelésében résztvett tanárok és valamennyi elhunyt osztálytárs nevét. A miséző irányításával a szentmise alatt elénekeltük az egyes részekhez tartozó énekeket, majd a szentmise végén Kalazanci Szent József himnuszát, végül a Boldogasszony Anyánk-at. A hagyományos „osztályfőnöki órá”-t Bocsa József piarista atya jelenlétében tartottuk meg.
A szokásos beszámolók sorából kiemelkedett a Tóth Ferenc osztálytársunk által elmondott - saját – vers, melyet szó szerint tartalmaz e beszámoló melléklete (a vers minden betűjét érintetlenül hagyó „nyomdai” szerkesztéssel; utóbbi Gáspár Jenő osztálytársunk fiának, Attilának munkája). A beszámolók végén adományt gyűjtöttünk az Iskola alapítványának, melyet – hálánkat szóban is kifejezve – átadtunk Bocsa József piarista atyának.
Ezt követően Varga László atya, a Székesegyház karnagya segítségével átmentünk a Székesegyház altemplomába, ahol tiszteletet tettünk korabeli egyházmegyei elöljáróink hamvainál és osztálytársaink, a Vajta házaspár és Szombat Károly urnasírjánál.
A kegyeleti megemlékezések után kitűnő AGAPE-t tartottunk a Duna-parti Halászkert Étteremben. A végén az eső egy kissé megfuttatott bennünket, de azért nagyobb baj nem történt.

A találkozó végén néhány résztvevő tisztelgett az ott nyugvó piaristák és néhány osztálytárs
síremléke előtt az Alsóvárosi Temetőben.
Hát, így zajlott a találkozó….
Hogy jövőre mi lesz, azt majd később döntjük el.
Vass György, Váci öregdiák, a MPDSZ tagja
 

TALÁLKOZÁS
 
Ma délben szembejött velem az Isten,
Kézen fogva hozta régi önmagam.
Hangos lett az utca, víg dalt fütyörésztek,
Áradót, nagyot, csalódástalant.
 
Boldogságtól ragyogott az arcuk,
Egymásra-talált két régi barát:
A Mester a tanítványt ölelte,
S a tanítvány itta a mestere szavát.
 
Szavuk lázas volt és csengő,
Tiszta, nagy szívük perzselt, égetett,
Örömdalt orgonálni hívtak,
S ellenállni nékük nem lehetett.
 
Mert ma délben szembejött velem az Isten,
Kézen fogva hozva régi önmagam.
Hangos lett a Világ, víg dalt énekeltünk,
Áradót, nagyot, csalódástalant!

A Szatmári Egyházmegyében tevékenykedő két piarista nővér (Kürti Bokor Judit és Vörös Tünde) hitvallásáról, céljairól, de főleg piarista szellemiségéről olvashatunk az egyházmegye internetes portálján. Az ott talált szöveg kissé lerövidített anyagát közöljük az alábbiakban a piarista nővérek szavaival. Csodálatos, szép gondolatok, megéri elolvasni.

„Életünk legfontosabb és legkifejezőbb szavai ezek, ebben a sorrendben. Fiatal újoncként, alapítónőnk, Boldog Celestina Donati gondolatával találkozunk leghamarabb: „Egyedül Isten! Őt akarom, Őt keresem, egyedül Neki szentelem magam. Ő az, akiért élni és halni akarok". …minden piarista nővér elsősorban Jézus jegyese. Azt a szeretetet, amellyel Ő szeret minket ismerjük, érezzük minden nap. Amit mi érzünk iránta, az a mi szívünk titka. Vele élni a mindennapokat, Őt szeretni mindenek felett ez minden szerzetesnő ismertető jele. Amiben különbözünk más rendektől, az a karizmánk. Mi piaristák vagyunk, nevelők. Mindenki hozza magával a saját történetét, szokásait, de elszakíthatatlan kötelék köt össze minket: a gyermekek, fiatalok szeretete. Bennük is Őt keressük, Őt találjuk, és Őt szolgáljuk 120 éve.A Piarista családhoz tartozunk. Kalazanci Szent Józsefet égi pártfogónkként tiszteljük, aki életpéldájával, életszentségével jár előttünk. Tőle tanulta Celestina anya is a szegény gyerekek szeretetét, a mindennapok alázatát és azt, hogyan kell mindent Istennek adni. Mi pedig már mindkettőjüktől tanuljuk, hogyan kell lélekben fiatalnak maradni, lelkesedéssel, tenni akarással telve, hogyan kell a mindennapokat Vele élni és a Gondviselésben megpihenni. 

Ismerős a történet, Mk 10, 13-17: Jézushoz kisgyerekeket szeretnének vinni, hogy rájuk tegye a kezét. A tanítványok elutasítják őket…. Jézus nem így gondolja. Számára fontosak a gyerekek. „Ilyeneké a mennyek országa", mondja, ölbe veszi és megáldja őket. Nemcsak futólag tekint rájuk, nemcsak messziről küld egy áldást feléjük, hanem egész közelről átöleli őket. Egy piarista nővér számára ez az evangéliumi rész valódi ikon, melyet bármikor szívesen szemlélünk, hisz a lelkiségünket tükrözi.
Vannak gyerekek, akik senkinek sem kellenek. Valaki elhagyta őket, otthon, szeretet, gondoskodás nélkül telnek a napjaik. Nem ismerik sem Jézust, sem azt az érzést, ha valaki megöleli, megsimogatja őket. Vannak gyerekek, akiket ugyan nem hagynak magukra, de mégsem kapják meg azt, amire szükségük van. Fizikailag, lelkileg, szociális szempontok miatt szükséget szenvednek. Ők mind a mi gyermekeink. Őket kell oda vinnünk Jézus elé, hogy minden megváltozzon...Kis kongregáció vagyunk, megpróbáljuk olvasni az idő jeleit, és elsősorban Isten akaratát keresni. Házainkat Oázisoknak hívjuk szerte a világon. Nagykárolyban jelenleg két házunk van: egy család típusú gyermekotthon 18 lány számára és egy napközi 25 helybeli gyerek részére.
Mi, piarista nővérek, akik Kalazanci Szent Józsefet égi pártfogónkként tiszteljük, és akiket az Úristen arra hívott, hogy kövessük a szegény, tiszta és engedelmes Krisztust, a Szentlélekre figyelve, aki a kicsinyek segélykérő szavával kiált, örömmel újítjuk meg IGENÜNKET Isten szeretet tervének beteljesítésére. 

Mint Istennek szentelt nővérek:

• a kalazanciusi családban Boldog Celestina Donati anya karizmáját hűségesen időszerűvé tesszük;
• teljes erőnkkel és nagy nyitottsággal éljük az egyházias, szerzetesi és missziós lelkületet;
• tanúságot teszünk Jézus Krisztusról, aki befogadja, magához öleli és megáldja a gyermekeket,
• szilárdan hisszük a ránk bízottak emberi és lelki fejlődését.

Ezért törekszünk lelkiségünket teljes egészében megélni:

• ráhagyatkozunk az isteni Gondviselésre;
• eucharisztikus lelkülettel ajánljuk fel magunkat;
• követjük Szűz Máriát, mint édesanyát és nevelőt;
• egyszerűségben, szeretetben és alázatosságban élünk;
• közösséget vállalunk a szegényekkel;
• nyitottak vagyunk a kultúrák evangelizálására és az ingyenességre;
• világi munkatársainkkal megosztjuk karizmánkat, múltunkat és munkánkat.

Így valljuk meg ezt a hitet, és egy igazságosságon és békén alapuló jövőbe vetett reményünket, melyet Szűz Máriára és a felnövekvő fiatal piarista nővérek nemzedékére bízunk.
Az interneten olvasható cikket rövidítette: Kölcsei Tamás

POGOR ÖDÖN piarista (1887.02-1950.10.18) pappá szentelésének századik évfordulóján tanítványai közül az 1949-ben érettségizettek Jelenits István Sch.P. Tartományfőnök Emeritus vezetésével megemlékezést tartottak. A Kerepesi úti temető kriptáján és a Mikszáth Kálmán téri gimnáziumban lévő emléktáblájánál virágot helyeztek el, és imádkoztak érte. Az emeleti kápolnában szentmisét mondtak érte, és vakamennyi elhunyt tanárukért. A Magyar Piarista Diákszövetség a zászlójával vett részt.
Weeber Tibor

Kedves (öreg)diáktársak!

Sokan vagytok, akik a tavalyi adatfelmérésnél azt közöltétek velünk, hogy szeretnétek tagok lenni. Az adatok feldolgozása, illetve egy új Adatbázisba történő átvitele még eltart egy ideig. A Hírlevelek addig is mennek, és további türelmet kérünk!

Üdvözlettel:
Csepely Péter

Tisztelt Diákszövetség!

Az Albertfalvi Keresztény Társaskör Szent Mihály Akadémiája keretében a korábbi években elhangzott alábbi előadásaim powerpoint anyagát teljes terjedelemben megtalálhatjátok és letölthetitek  az   ftp://hitelet:hitelet@ftp.dataglobe.hu WEB-helyről:  

•  Nevezetes templomok és kolostorok a nagyvilágban magyar vonatkozásokkal;
•  A buddhizmus keresztény szemmel;
•  A kubai néger hitvilág és a kereszténység;

Ezek a témák megérdemlik, hogy sokakhoz eljussanak. A nagyvilág számos országát bejárva gyűjtöttem hozzájuk személyes tapasztalatot és anyagot. Szívesen vállalok vetítettképes előadást ezekről az őszi évadban.

Üdvözlettel:
Kesselyák Péter
szegedi öregdiák

Kedves Piarista Öregdiák Barátaim!

Borián Tibor atyával, "szerkesztőtársammal" nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik tollat/billentyüzetet ragadnak és írnak nekünk! Legyen az kritika vagy gratuláció, érdeklődés hogylétünk felől vagy csak pár kedves sor, esetleg köszönet munkánkért. Higgyétek el, Kedves Barátaim, a Hírlevél értetek van, Mindannyiótoknak szól.
Kérlek, hogy jelezzetek vissza minél többen, tetszik-e, amit és ahogyan csináljuk, jó-e így Nektek, megfelel-e ebben a formában?
A Hírlevelet használjátok bátran közvetítőnek, üzenjetek egymásnak! Építsünk hidakat egymás között! Keressük egymás társaságát kortól, lakóhelytől függetlenül - városok szerte, országszerte, világszerte!
Mindenben segítségetekre kívánok lenni, ha szeretnétek cikket vagy bármilyen hírt/eseményt közölni piarista öregdiáktársaitokkal, csak írjat ok Nekünk, a szerkesztőségi (hirlevel@mpdsz.piarista.hu) vagy Nekem a megadott email ( mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu) címemre.

Barátsággal: Mikecz Tamás
felelős-szerkesztő

"Tisztelt Szerkesztő Úr!
Köszönöm, hogy időről időre tájékoztatást kapok a Piarista Család, a Piarista Diákszövetség, a piarista iskolák életében történtekről. Nagyon jó ötletnek, gyakorlatnak, nagyon hasznosnak, közösségösszetartónak tartom a randszeres hírösszefoglalásokat. Különösen azért is, mert oly városban élek, Pécsett, ahol piaristák nincsenek, piarista öregdiákok is csak kevesen.
Isten áldása kísérje munkáját!
Tisztelettel kívánok jó munkát, szép életet!
Cseh László, volt kecskeméti diák.

2. levél:
Légy üdvözölve Tamás!
A Gal. levél írja, hogy "Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét." Én úgy tapasztaltam, hogy egy-egy biztató szó is segítség tud lenni, képes új lendületet adni. Ha Pécsett jár piarista, piarista diák, a város bemutatását szívesen vállalom, a Szent Ágoston templom is nyitva van még olykor. Szép életet!
Cseh László"

"Kedves Tamás!
Mosonmagyaróvár az első (már 1990-ben, piarista igazgatással 1994-ben) felekezeti iskola volt. Dunántúlon egy éve vagyok itt, s engem bíztak meg az öreg diákok összefogásával... Ez ügyben - tanulni vágyva - kereslek Titeket, kapcsolat fölvétele céljából...
Üdv(össég): Varga Zoltán Sch.P.
"Kegyes Iskolák Királynéja, tekints szükséget szenvedő fiaidra/lányaidra!"

"Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Tamás!

Örömmel olvastam a soros hírlevelet és abban - többek között - a Te Deumon kitüntettekről szóló híreket. Örömmel venném, ha a kiemelkedő előmenetelt tanúsító diákjainkat név szerint is megemlítené a lap, azzal, hogy mely tantárgyból kapták az elismerést és Ki volt a tanáruk? Mind a két fél megérdemelné a piarista nyilvánosságot, de lehet, hogy még többet is.
Laudetur Jesus Christus, dr. Ván Lajos."

"Kedves Tamás!
Gratulálok ehhez a számhoz is. Egyre olvasmányosabb, színesebb és valóan híreket közöl!
Üdvözöl: István"