A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Jézus a legszelídebb lény volt, aki élt köztünk valaha is. Követeli azt, hogy ne csináljunk rosszat. Soha. Nagyon kevés dolgot kíván az embertől, de ezt folyamatosan. Azt mondja, hogy egy megtért bűnös többet ér, mint két igaz... Jézus tanításának legügyetlenebb gyakorlata is hihetetlen eredményekkel jár. Ezért vagyok én hívő. Ezért lehetek hívő. - Kívül és belül békére van szükségünk. Békére.

Krisztusban szeretett testvéreim!
A Sajtóbizottság nevében Áldott, Kegyelemteljes Húsvéti Ünnepeket kívánok kedves olvasóinknak, a Piarista Rend és a Diákszövetség minden tagjának!
Et resurrexit tertia die!
 
Barátsággal
Mikecz Tamás (felelős szerkesztő, MPDSZ Hírlevél) és a Sajtóbizottság

Húsvéti imádság
 
Urunk, Jézus Krisztus,
te a halál sötétségébe elküldted világosságodat.
A legmélyebb magány örvényében
most és mindenkor
szereteted elrejtett hatalma lakik,
s titkaid közepette
a megváltottak allelujáját énekelhetjük.
Add meg nekünk a hit alázatos egyszerűségét,
mely nem hagy tévelyegni minket,
s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz,
amikor minden bizonytalannak látszik,
adj abban az időben is,
amikor ügyed halálküzdelmet vív,
elegendő fényt, hogy téged el ne veszítsünk,
elegendő fényt, hogy másoknak is fény lehessünk,
azoknak, akik még jobban rászorulnak erre.
Hadd világítson be húsvéti örömöd titka,
mint a hajnalfény,
napjainkba,
hadd legyünk igazán húsvéti emberek
a történelem nagyszombatjain.
Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt,
a mai időkben is,
vidáman járjuk utunkat,
eljövendő dicsőséged felé. Amen.
/XVI. Benedek pápa - egykori Josef Ratzinger bíboros/

A Magyar Piarista Diákszövetségnek április 17-ére meghirdetett Közgyűlése miatt - az ugyanerre a napra tervezett szentendrei Skanzen-látogatás elmarad!
 
Az április 17-ei Közgyűlést 9 órakor a Mikszáth téri kápolnában szentmise vezeti be. Ezen és a Közgyűlésen részt vesz Ruppert József piarista atya Rómából, aki 18 évi közép-európai generálisi asszisztensi szolgálata után jelenleg mint Postulator Generalis (a szenttéavatási ügyek intézője) és az erdélyi piarista tartomány szervezője dolgozik a Rend javára.

Sárközi Sándor: ZONGORAVERSENY  BALKÉZRE...
(piaristák Csíkban)
 
Ez elment vadászni...
Minek, miért? Erdők vannak odahaza is, sok vaddal; mindenféle nyúllal, vaddisznóval. És legelők, marhákkal. Egy elidegenedő „anyaország”, amely néha szentimentális érzelgőséggel öleli távoli hozzátartozóit, máskor meg a hideg számítással törődik csak, gazdag, nemzetközi szeretők kedve szerint, s felejti „boldogtalan fiait...”  [1]
A nyulak persze itt sem bátrabbak, a vaddisznók ugyanúgy csörtetnek, csak a rókák ravaszabbak. És az erdők szennyezettebbek. A korrupció és a törtetés is közös (egész keleten, a posztmicsodás társadalmakban). A hajtók többféle nyelven kiáltoznak, csak értsd meg. Fő, hogy a nagyhangú, potrohos fővadászok ki legyenek szolgálva, és meg legyenek elégedve.
Az ideérkező Julianus pislogva figyel. Udvariasságot tapasztal... Néha barátságot... Máskor elnéző lenézést. „Tápos?” A feltörekvő, állatian szerencsés Magna Romániában, amely nemcsak a szovjetek hősi követője lett, hanem a nyugat kegyeltje is, próbál tájékozódni. Érzi, hogy a szerencse nem erőst használt az emberi minőségnek. És azt is érzi, hogy a kisebbségi létben élők életrevalóbbak, de azért alapvetően sebezhetőbbek is. Ezért.
 

 
Ez meglőtte...
Csak nincs fegyvere. Nincs hatalom. De nem bánja. Pedig ért a fegyverekhez. Kezelte sokszor a lőfegyvereket, még tankot is, rövidmegállásból tűz! Kellett. Nagyatádon is, Kecskeméten is, Szegeden és Mosonmagyaróvárt is. És most is odakap rutinosan a késhez, bár barátcsuhában van. Még tanári jegyzetfüzet sincs, jegyekkel, médiával. Csak az evangélium gyengesége-gyengédsége. Friss vize. Szomjúság ellen. Ha már émelygünk a kólától és egyebektől. S Róla, a Názáretiről így, hatalom nélkül (de nem elhülyülve), mégiscsak méltóbb a beszéd.
 
Ez hazavitte...
Van ház. Egy év után végre letakartattuk a régi feliratot („Gazdasági épület”), s lett új megnevezésünk („Piarista Tanulmányi Ház”). A névváltozás mégiscsak jobban tükrözi a valós helyzetet... Bár a Líceum kerítésein belül, bár az épülettulajdonos egyház támogatásával, bár a városvezetés jóindulatával, de egy önálló intézmény. Egy piarista bázis a pietas et litterae (hit és műveltség) szellemében…
Menedék? Oázis? Csűr?
 
Ez megsütötte...
Meló. Nem a saját pecsenye sütögetése.
Partnerséget csak egyetlen intézménynek, a Márton Áron Líceumnak ajánlottunk fel, iskolalelkészi feladatokat vállalva, jóllehet ebben az iskolában nincs ilyen státus (hisz állami fenntartású). No meg van bizalmatlanság is, méricskélés... Hittanórák, lelkiségi-liturgikus programok, kulturális és szabadidős tevékenységek szervezése. Mindez fakultatívan, és anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ez a tevékenység sajnos nem tölti ki az időnket...  A diákoknak fontosabb dolguk is van. Van?„Kopogtatás nélkül bejöhetsz...”  [2]
A helyi egyházi iskolában is végzünk tanóra-helyettesítéseket és lelkiekben besegítést. Meg az iskolanővérek szovátai missziójánál. Meg a püspökség felnőtt teológiai képzésében... S a csíksomlyói középiskolai Gyermekotthonban, korrepetálások, programok... És a főplébánián a rendszeres lelkipásztorkodás. (Gyóntatások alázata és gyógyulásai. Az Evangélium tiszteletteljes felolvasása. A Kenyér szolgálata.)
Persze hogy nem meló. Más...
 
És mind megette!
Havonta egy-két napot anyámnál töltök. Odaát. Gépkocsival. Mennyi a vaddisznó az itteni, római-dák-romániai utakon... Egy törtető, nagyhangú, naggyá püffedt ország önkritikátlan száguldozása. Előzési kényszere. Beépített hazugságokkal. „A sas igen bátor madár, a nálánál gyengébb állatokat, amelyek védekezni képtelenek, halálukat megvető bátorsággal végzi ki és eszi meg, amiért is a madarak királyának nevezik...”  [3]
Nem kukoricát hozok. Pityóka meg van.
Öröm volt útközben, Kolozsvárt megállván, hogy rámköszöntek a szeredai diákok. Hogyan boldogulnak? Vagy csak „lógnak a világ nyakán / magukkal alkudozva?” [4] Én sokáig szégyelltem alföldi voltomat. Nyelvjárásomat. Vidéki gesztusaimat. Meg szegénységünket. Sokára fogadtam el:„Ez itt falu, az én falum,/Innen jöttem és ide térek./Mindszentnek hívják hasztalan,/Mert minden gonosz rajta van,/S itt, jaj, átkos, fojtó az élet.//Ez itt pedig magam vagyok,/Régi tüzek fekete üszke./... / Szaladj tőlem, átkozz, gyűlölj,/Avagy légy rám ujjongva büszke.”[5]
Identitás...
 
Hallgatom Ravel zongoramuzsikáját, melyet a béna jobbú Wittgenstein-testvér számára írt.  Zongoraverseny balkézre…
(2009)

[1] Vörösmarty Mihály: Előszó, 1850, in: V.M. költői művei I., Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981, 491.o.

[2] József Attila: Kopogtatás nélkül, 1925, Összes versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 163.o.

[3] Nagy Lajos: Képtelen természetrajz (A sas), 1921, in: Válogatott művei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 1129.o.

[4] Borsodi L. László: Köztes, in: Viszonylatok, Csíkszereda, 2000, 33.o.

[5] Ady Endre: Séta bölcső-helyem körül, 1909, in: Összes versei, Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 260.o.

Amint a Piarista Diák 2010 márciusi számában jeleztük, az ezévben esedékes Matura Emléklapokat 2010. április 15-éig lehet igényelni a Diákszövetség központjában: Piarista köz 1., I. emelet.

"Krisztus feltámadása - ha használhatjuk az evolúció elméletének a nyelvezetét - a legnagyobb mutáció, a legdöntőbb ugrás egy teljesen új dimenzió felé, amely az élet és annak fejlődése hosszú történelmében valaha is történt: ugrás egy teljesen új rendbe." (XVI. Benedek pápa)

 
A keresztény ember számára húsvét az egyházi év középpontja. Krisztus feltámadása ünnep, a szó legvalódibb értelmében. Olyannyira nagy ünnep, hogy nemcsak egyszer tartjuk meg az év folyamán, hanem minden vasárnap erre emlékezünk, és ezért nevezzük a vasárnapot az Úr napjának. Akkor vajon miért van az, hogy még a keresztények között is a karácsonyt szokták látványosabban megünnepelni? Valóban, sem a küldött jókívánságok számát, sem az ajándékokat, sem az ünnepi díszeket tekintve a húsvét nem fogható a karácsonyhoz. Talán azért van így, mert a karácsonyt a kereszténység nélküli társadalom is gond nélkül befogadta mint közös értéket, mint azoknak az érzelmeknek az ünnepét, amelyek legalább egy napra mindenkit abba az illúzióba ringatnak, hogy a "szeretet ünnepe" olyan közös érték, amellyel kapcsolatban mindenki egyetért? Mivel a karácsony egy gyermek születésének ünnepe, benne még a nem hívő is vigasztaló és reményt keltő szimbólumot láthat, valamit, ami közös érték, olyan ünnep, amely mindenkié. A húsvét nem ilyen. Míg a karácsony egyesít, addig a húsvét megoszt, míg a karácsony közös érték, addig a húsvétot látszólag értetlenség lengi körül. Karácsonykor egy ember születik, és mi van ennél szokványosabb? Húsvétkor egy ember feltámad, és mi lehetne ennél szokatlanabb, sőt hihetetlenebb? A világ egy téli napon megértően elfogadja a jászolba tett gyermek történetét. Itt van azonban ez a tavaszi vasárnap, amelyen ha valaki makacsul azt hiszi, hogy nem a halálé az utolsó szó, könnyen úgy járhat, hogy sarlatánnak tekintik, olyannak, akit nem lehet komolyan venni, mint Pál apostolt a korabeli Athén pogány "entellektüeljei", amikor Krisztus feltámadásáról beszélt nekik. Mégis éppen ez az esemény teszi az evangéliumot igazi "jó hírré".

Mi történt húsvét hajnalán abban a sziklába vájt sírban, amelynek bejáratát hatalmas kővel zárták el, és eléje még őröket is állítottak? Senki nem látta, hiszen a feltámadás eseményének egyetlen tanúja sem volt. A sírt őrző katonák nem láthatták, mert ők aludtak, az apostolok és a tanítványok sem látták, mert ők már pénteken szétfutottak félelmükben. Mária Magdolna is csak reggel találkozott a Feltámadottal, amikor a sírhoz igyekezett. Először fel sem ismerte, azt hitte, hogy a kertész az. Péter és János is csak Mária Magdolna szavára siettek a sírhoz. János ért oda először, de ő nem ment be, hanem előreengedte Pétert, majd utána ő is belépett az üres sírba. Megragadja képzeletünket az evangéliumi elbeszélés: "Látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, külön összehajtva más helyen. Látta és hitt" (Jn 20,6-7). Miért hitt? Talán mert eszébe jutottak Jézusnak a feltámadásáról szóló jövendölései? Vagy talán amiatt hitt, amit a saját szemével látott? Talán a lepel összehajtogatásának Jézusra jellemző módja győzte meg arról, hogy a Mester feltámadt? Nem tudjuk. Senki emberfia nem volt ott, aki látta volna, hogy mi történt - az összehajtott lepel és a sírt lezáró kő ott voltak. Ezek tanúskodnának, ha meg tudnának szólalni. Tanúskodnak is a szent sír kövei, amelyekhez olyan sok hívő zarándokolt el a századok során. Mert ezek a kövek végül is beszélnek, sőt olykor az emberek helyett is szólnak. Mintha bátorítást kapnának Jézus szavaiból, akit jeruzsálemi bevonulásakor tanítványai hozsannázva köszöntöttek. Akkor a farizeusok azt kérték tőle, hogy hallgattassa el tanítványait. Ő azonban így válaszolt nekik: "Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni"(Lk 19,40). De nemcsak a kövek tanúskodnak róla, hanem a gyolcs is, amely feltehetően azonos a torinói lepellel. A rajta lévő titokzatos, festék nélküli kép olyan, mint egy negatív fotó, amely egy keresztre feszítve meghalt ember vonásait viseli. Ezek a tárgyak tanújelek, amelyek némán is beszélnek, és alázatra intik az embert. Ugyanis ott voltak, ahol mi nem lehettünk jelen. Mi ez? Az anyagvilág megszólalása Jézus feltámadásának ügyében?
Sokan találkoztak vele feltámadása után, és ezt nemcsak az evangéliumok írják le, hanem Pál apostol is felsorolja egyik levelében (1Kor 15,5-8).Elgondolkodtatók ezek a beszámolók. Megtudjuk, hogy Jézus feltámadott teste bár kitapintható, valóságos test volt, különbözött a miénktől. Bár nem volt szüksége táplálékra, együtt evett tanítványaival. Képes volt zárt ajtók mögött is megjelenni, és volt, amikor nem ismerték fel azonnal. A feltámadt Jézus teste megdicsőült test, amely már annak az új, megdicsőült anyagvilágnak a tulajdonságaival rendelkezik, amely az idők végén az új teremtésben valósul meg. Jézus feltámadása annak elővételezése, amiről a Jelenések könyve azt írja, hogy Isten a világ végén új eget és új földet teremt (vö. Jel 21,1kk).
Hogyan lehetséges a feltámadás, amely ellentmond minden emberi tapasztalatnak? XVI. Benedek pápa arra emlékeztet bennünket egyik homíliájában, hogy a döntő szempont az, hogy Jézus nem volt egyedül, mert nem önmagába zárkózott személy volt. Az élő Istennel volt azonos, mert ő a második isteni személy. Teljes egységben volt vele, aki maga az Élet: nemcsak az érzelmi ráhangolódásban, hanem olyan módon is, hogy Isten magába foglalta és átjárta egész lényét. Élete nemcsak a sajátja volt, hanem Istené is, ezért azt nem is vehették el tőle végérvényesen. Irántunk való szeretetből hagyta magát megölni, és éppen ezáltal szüntette meg a halál véglegességét, mivel benne már ott volt az Élet véglegessége. Jézus azonos az elpusztíthatatlan Élettel, oly módon, hogy az még a halálon keresztül is újra kisarjadt. Ezért húsvéti feltámadása - a kozmogónia nyelvét használva - olyan volt, mint egy fényrobbanás, mint egy szeretet- és életrobbanás. A létnek és az életnek egészen új dimenzióját vezette be, megkezdődött az anyagi világ átalakulása, ezért Krisztus feltámadása az új világ hajnala.
Mit jelent a feltámadás az élővilágnak? Mit jelent nekünk, embereknek? Mivel annyira kívülesik horizontunkon és minden emberi megtapasztaláson, csak a hitben tudjuk megragadni. Ezért fogalmaz így XVI. Benedek pápa már említett homíliájában: "Krisztus feltámadása - ha használhatjuk az evolúció elméletének nyelvezetét - a legnagyobb mutáció, a legdöntőbb ugrás egy teljesen új dimenzió felé, amely az élet és annak fejlődése hosszú történelmében valaha is történt ugrás egy teljesen új rendbe." - Ha az evolúció elmélete körüli vitákra gondolunk, talán meglepő, hogy maga a pápa folyamodik Darwin tanának nyelvezetéhez, és azt Krisztus feltámadására alkalmazza. Azért teszi ezt, hogy a ma embere számára könnyebben érthetővé tegye azt az újdonságot, amelyet Krisztus feltámadásának távlata állít az emberiség és külön-külön minden ember elé. Ez az esemény ugyanis nem egy olyan csodája a múltnak, amely mint különleges, egyedi eset végső soron közömbös is lehetne számunkra. Minőségi ugrásról van szó az élet történetében, és ez senki számára sem lehet érdektelen. Az új, jövőbeli élet távlata egy új világ felé is kinyitja az embert, amely Krisztus feltámadása óta már egyre jobban behatol jelen világunkba, fokozatosan átalakítja és magához vonzza azt. Nem túlzás tehát, hogy Krisztus születésével új időszámítás kezdődött az emberiség életében, hiszen benne jelent meg az új ember!
Ebben a távlatban érthetjük meg igazán, hogy keresztény hitünk nem csupán parancsolatok és szabályok összessége, vagy egy szép hagyomány ápolása, amely őseinknek olyan kedves volt, hanem maga az élet. A feltámadás hite pedig nem kegyes legendák és kitalált mesék továbbélése, amely reményt ad az embernek, de semmi köze a való világhoz. Éppen ellenkezőleg, ez a hit tesz képessé bennünket arra, felülmúljuk önmagunkat, mi is részesei legyünk az "evolúció legjelentősebb mutációjának". Krisztus ugyanis azért jött el hozzánk, hogy kiszabadítson minket önzésünk és szűkkeblűségünk rabságából, és elvezessen minket Isten fiainak szabadságára. Az általa hozott megváltás azt jelenti, hogy visszakapjuk eredeti ártatlanságunkat, és felismerjük hivatásunkat, mert akik befogadták őt, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (vö. Jn 1,12). Ez az igazi nagy változás. Ezt szolgálja az üdvösség egész története: hogy megvalósuljon a szent csere. Ugyanis karácsonykor azért lett emberré az Isten, hogy a feltámadáskor nyilvánvaló legyen Isten gyermekeinek megistenülése.
 
Megjelent: Új Ember
forrás: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.03.23/0101.html

Amikor a Tábor-hegyi jelenet után Jézus lejött a hegyről a három kiválasztott tanítvánnyal, Péterrel, Jakabbal és Jánossal, meghagyta nekik, hogy a hegyen történt eseményről senkinek ne szóljanak mindaddig, amíg ő a halottaiból fel nem támad. A tanítványok megtartották a titkot, de újra és újra "összedugták a fejüket", és azon tűnődtek, mit is jelent az, hogy feltámadás.

Már az is különös volt nekik fenn a hegyen, hogy egyszer csak megjelent az ezerkétszáz évvel előbb meghalt Mózes, és a nyolcszáz évvel előbb elragadott Illés dicsőségben, és fülük hallatára beszélgettek Jézussal elközelgő szenvedéséről. Ott feszült lelkükben a nagy kérdés: ugyan honnan kerültek oda. Feltámadtak, és valahol újra éltek. Lázárnak feltámasztása után újra meg kellett halnia. Nekik nem, miért nem?
Mi a megoldás? Hol a válasz? Pilinszky János szinte fokozhatatlan tömörségű verse az emberlét, a történelem és a kozmosz távlatait fókuszáló utolsó, az univerzalitásra utalóan latin nyelvű sora így szól: "Et resurrexit tertia die!" Ami annyit jelent: "És feltámadt a harmadik napon." Igen, Jézus az, aki feltámadt.
Ez a történés a világtörténelem legnagyobb és legboldogítóbb eseménye. Hiszen előrevetíti a mi jövőnket is. Életünk értelme az élet győzelme. És ezt biztosra vehetjük? Igen! Hiszen:
Kétezer éve tartja magát ez a hír. És: Jézus erőtere utolérhetetlen. Szárnyal, lendületbe hoz, reményt kelt. Betegágyon megvigasztal, értelmessé teszi a szenvedést. Legyőzhetetlen! Kétezer év óta nagyon sokan akarták már kiiktatni őt a történelemből. A római császárok, a napóleonok, a hitlerek és a sztálinok. Ők mind eltűntek, szinte semmivé zsugorodtak. Jézusnak viszont egyre nagyobb az erőtere.
Jézus feltámadásának bizonyosságát a legkézzelfoghatóbban a gyáva apostolok igazolják, akik mind kétségbeestek Jézus döbbenetes halála után. Mind elvesztették hitüket. Szétszéledtek, reménytelen szavakat mondtak. És íme: egyik napról a másikra, halállal sem törődő apostolai lettek a Feltámadottnak. Igen nagy élmény kellett, hogy érje őket. Így nyilatkoznak: találkoztunk a feltámadt Jézussal. Érintettük, beszélt hozzánk, együtt evett velünk. Küldött bennünket, hogy hirdessük: ő él. - Lélektanilag csak így lehet megérteni ezt a hallatlan nagy fordulatot életükben. Később - János kivételével mindnyájan vértanúhalált haltak.
Boldog, akinek már volt élménye a Feltámadottal, és reményteljes, vidám lélekkel tudja énekelni: "Krisztus feltámadott, halál fején tapodott. Égbe utat mutatott. Tudom, hogy feltámadok! Feltámadt Krisztus!"
forrás: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.03.23/0302.html

Kedves Testvérek!

Néhány nap múlva társadalmi életünk egy nagyon fontos eseményéhez érkezünk: országgyűlési választások lesznek hazánkban. Az Egyház Krisztustól kapott küldetése, hogy hirdesse az Evangéliumot minden embernek. Az Evangélium üzenete egyaránt érvényes a társadalom, a politika, az egyéni és a közösségi élet minden területére: „…a társadalmi tanítás az Egyház részéről nem (...) illetéktelen beavatkozás. Joga van a társadalmi szféra evangelizálására, (...) amelyben az ember élete zajlik, - hogy ott visszhangozza az Evangélium felszabadító üzenetét” (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 70. p.).
2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért. Ebben a körlevélben írtuk: «Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket.» Sajnos helyzetünk azóta még tovább romlott, de a lelki megújulás vágya is erősödött. Mindnyájan tapasztaljuk az egészségügy, a közoktatás és a nevelés tragikus helyzetét, az emberek elszegényedését, a munkanélküliség növekedését, a becsületes munka leértékelődését, a közbiztonság hiányát, bizonyos nemzetiségi és etnikai kérdések politikai célú felhasználását, a család értékeinek lejáratását, a családok gazdasági ellehetetlenítését, a vidék és a mezőgazdaság szomorú helyzetét. Mi, katolikus keresztények pedig évről évre szembesülünk egyházi iskoláink és más intézményeink hátrányos megkülönböztetésével. Mindezeket tetézi az általános korrupció és az intézményekből való kiábrándulás. Sokan elvesztették a jövőbe vetett reményüket, és közömbösségbe merültek. Sokan mondják: nem megyek el választani, úgyis minden mindegy.
Mi, keresztények azonban nem oszthatjuk ezt a reménytelenséget. Sorsközösségben vagyunk egész népünkkel. Önmagunk, fiatalságunk, nemzetünk jövőjéért felelősek vagyunk Isten előtt. Emlékezzünk csak: egy-egy kórház bezárása vagy vasútvonalak megszüntetése elleni tüntetés hozott-e eredményt? – Nem. Azt hallottuk: demokratikus országban erre csak választások hozhatnak megoldást. Hát most itt a lehetőség! Aki nem megy el választani, az eleve lemond arról a jogáról, hogy valamit is számon kérhessen, lemond gyermekei, szülei, hazája jövőjéről. Ezért számunkra, hívők számára a részvétel a választásokon lelkiismereti kötelesség.
De milyen pártot válasszunk, kire adjuk szavazatunkat? Itt két dolgot kell megfontolni. Az első: nyilván mi, katolikus keresztények csak olyan pártot támogathatunk, amelyik értékeli és támogatja a családot, segíti az oktatás-nevelés helyreállítását, értékeli a becsületes munkát és támogatja a munkahelyeket. Olyan pártot, amelyik kész felszámolni az általános korrupciót, megvédi az ártatlanokat és bünteti a bűnösöket, amely visszaállítja a közbiztonságot, rendet tesz az egészségügyben, és amelyik nem diszkriminálja anyagilag azokat a szülőket, akik gyermekeiket egyházi iskolába járatják. Természetesen a választások előtt ezeket mindenki megígéri, de azt is meg kell nézni, hogy a szép ígéretek hirdetői mit csináltak eddig.
A másik kérdés: ha úgy gondoljuk, van olyan párt, amelytől ezeket elvárhatjuk, akkor azt is meg kell fontolni, képes lesz-e arra, hogy kormányra kerülve ígéreteit végre is tudja hajtani. Szavazatunkkal ne támogassunk olyan pártot, amelyik sokak számára tetszetős ígéretekkel áll elő, de azokat megvalósítani nem képes.
Keresztény hitünkkel ellenkezik minden olyan liberális, a kereszténység alapértékeit támadó-kigúnyoló világnézet, amely tagadja az élet szentségét, az egy férfi és egy nő közötti házasságon alapuló családot, és amely – miközben állandóan hivatkozik az emberi jogokra – ugyanakkor mégis a pénzt és a multinacionális tőke uralmát állítja a középpontba. XVI. Benedek pápa írta a „Caritas in Veritate” kezdetű enciklikájában, hogy «az a humanizmus, amely kirekeszti az Istent, embertelen humanizmus» (78.p.).
Fontosnak tartjuk ugyanakkor magyar voltunkat, nemzeti kultúránkat, melyet a kereszténység formált már több mint ezer éve, s azt a hazaszeretetet, amelyre Szent István óta minden magyar szent és boldog, nemzetünk minden nagyja tanított minket. Széchenyi Istvánnal valljuk: „egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalóak.” De azt is meg kell jegyezni, hogy mi, katolikus keresztények Krisztus példájára nyitott szívvel közeledünk minden ember felé.

Kedves Testvérek!
Mindnyájan érezzük, hogy mélyponton áll ma nemzetünk. Ez azonban nem taszít reménytelenségbe minket. Hazánkban nagy változásra van szükség, és erre most lehetőségünk nyílik a választásokkal. Imádkozzunk Istenhez bölcs belátásért és bátorságért, hogy megfontolt, jó döntést hozzunk. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

Budapest, 2010. március 28.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A legújabb értesülések szerint 57 éves "kényszer-tartózkodás" (1953-tól) után a Piarista Gimnázium visszaköltözik a Mikszáth térről a hajdani Váci utcai - Piarista köz alatti megújított épületébe 2010 augusztusában. Az új tanév már ott kezdődik.
A Piarista Rendház visszaköltözése az őszi hónapokban várható.

2010. március 20-án, szombat este a Mikszáth téri kápolnában tartott nagyböjti lelkigyakorlatról hazatérőben egy fiatalember leütötte Fehér János diákszövetségi főtitkárt József körúti lakása bejáratánál. Amikor valaki kijött a házból, elmenekült, és Osváth Józsefnek, a Diákszövetség tiszteletbeli elnökének nyomába eredt. Felkísérte orbánhegyi lakásáig, és ott leütötte, majd elvette táskáját. Éppen kirámolta a táskát egy lámpa alatt, amikor egy rendőrautóból észrevették, és elfogták a gyanús viselkedésű embert. Kiderült, hogy 3 napja szabadult a börtönből...
Mindkét sérültet a lakosság segítségével kórházba szállították. A sérült öregdiák társainkkal együttérzünk, és mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Pilinszky János: Imádság
 
Az imádság az önzetlenség iskolája. Arra tanít, ezerszer jobb saját bűnünket ismernünk, mint másokét, hiszen a Bárány színe előtt se másokról kell majd beszámolnunk, hanem egyedül saját magunkról...
Ha életünkben csak egy órára komolyan vennénk Jézust! Csak egy percre azt a percet, amikor egyedül engem néz, s egyedül engem kérdez, s egyetlen szó erejéig se mások bűneiről, hanem egyedül a saját bűneimről!