A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Pilinszky Kör -75 éves a Vigília
A Pilinszky Kör idei első összejövetelén, január 28-án az idén 75 éves jubileumát ünneplő Vigília történetéről, jelenéről és jövőbeni terveiről tartott előadást Lukács László, a folyóirat főszerkesztője. 
A folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. 
A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat.
A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az év negyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe.
1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak (például Mándy Ivánnak, Mészöly Miklósnak, Ottlik Gézának és Pilinszky Jánosnak). E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után.
A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. Vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá írásaik közlésével. Rónay György tíz éves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett. 
A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. Vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nem-hívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak. 
Az 1989-90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal.
Strommer Pál MPDSZ alelnök
 
Piarista Bál
2009. február 6-án a Váci utcai Pilinszky Kávéház Rendezvénytermében jól sikerült jótékonysági bált tartott a Budapesti Piarista Gimnázium és a Magyar Piarista Diákszövetség a rászoruló piarista diákok nyári táborozásának támogatására.
A szép számban /telt ház!/ megjelent vendégeket Urbán József tartományfőnök és Vízhányó Zsolt igazgató köszöntötte, hangoztatva, hogy ez az alkalom is szolgálja a piarista öregdiákok és szülők közösségének építését. A bál védnöke dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nem tudott jelen lenni, csak telefonon köszöntötte a résztvevőket. A bál házigazdája Hernády Zsolt történész, egykori budapesti öregdiákunk vidám, leleményes lendülettel töltötte be szerepét. A báli műsor kiemelkedő alakítása Sándor György humorista fergeteges sikerű fellépése volt, akinek önálló estje a Kamara Színház Shure Stúdiójában állandó jelleggel látható. A műsorban felléptek jelenlegi piarista diákok is. A vendéglátást a 12. évfolyam tanulói látták el. A tombolán értékes tárgyakat lehetett nyerni a felajánlók bőkezűségéből. A vacsorát követően a tánc éjfél utánig tartott.
Borián Tibor Sch.P.

Tanulmányi és sportverseny eredmények az I. félévben - Sporthét a Budapesti Piarista Gimnáziumban 
Tanulmányi és sportverseny eredmények az I. félévben
- Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny /OKTV/ II. fordulójába 20 diák került be a budapesti gimnáziumból: Latin, Német, Magyar nyelv, Művészettörténet, Matematika, Fizika I-II., Biológia II. és Kémia I. tantárgyakból.

- Bólyai Matematika Csapatverseny (Közép-Pesti Körzet) gimnázium 7. osztályos kategóriában a 4. helyet érte el iskolánk csapata.
- A "Zrínyi Miklós és kora" fővárosi tanulmányi versenyen 2. heléyezést ért el Szlávik Bence tanulónk.
- Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat 2009. évi EÖTVÖS VERSENYÉN (az elmúlt tanévben érettségizettek részére írták ki) Lászlóffy András volt 12. osztályos tanulónk az 5-9. helyen végzett és dicsérő oklevelet kapott.
- Az Országos Öveges Emlékverseny várostörténeti vetélkedőjén iskolánk csapata az 1. helyen végzett.
Sportolóink sikerei:
- A Budapesti Diákolimpián röplabda sportágban a VI. korosztályban (11-12. évf.) 3. helyezést ért el csapatunk.
-A Kecskeméti Patrociniumi Kosárlabda Kupán a VI. korcsoportban az 1. helyet szerezte meg csapatunk.
- A Szentendrei Ferences  Kosárlabda Kupa küzdelmeiben a fiú V. korosztályos (9-10-11. évf.) csapatunk az 1. helyen végzett.
 
Sporthét a Budapesti Piarista Gimnáziumban
Az előző évek hagyományainak megfelelően február 8-tól 13-ig tanítás nélküli munkanapok keretében mintegy 180 tanulónk utazott el az ausztriai Karintiába sítúrákra. Tanárok, szülők, síoktatók vezetésével a kezdők, a haladók és a versenyzők egyaránt nagyszerű alkalmat találtak a téli sportra. Akik itthon maradtak: tornatermi játékkal, téli kirándulással, a 12. osztályosok pedig érettségire felkészítő foglalkozásokkal töltötték az időt.

A Budapesti Piarista Gimnázium szülői közössége és a piarista öregdiákok számára 2010. március 18-19-20-án (csütörtök, péntek, szombat) du. 1/2 6 órai kezdettel dr. Jelenits István piarista tanár tart nagyböjti lelkigyakorlatot a Mikszáth téri kápolnában.
Mindenkit szeretettel hívunk!

Megjelent "A veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének 2010. évi TÁJÉKOZTATÓJA".
A mintegy 44 oldalas kiadvány hiteles képet ad a Baráti Kör elmúlt évi működéséről, a Lovassy Gimnázium /utódiskola/ számos eredményéről, kiváló öregdiákok életrajzáról, a tisztújító Közgyűlésről, a veszprémi piarista gimnázium alapításának 2011. évben esedékes 300 éves jubileumának előkészületeiről, - valamint a 2009-ben elhunyt piarista öregdiákok névsoráról és a veszprémi piarista öregdiákok által írt könyvek bemutatójáról.

Külön említésre méltó a 2009. november 9-ei tisztújító Közgyűlés részleges jegyzőkönyve. A Közgyűlés újra elnökké választotta Borián Tibor Sch.P. ny.igazgatóját és dr. Varga Miklós ügyvezető elnököt. A Közgyűlésen beterjesztették a Baráti Kör előzetes terveit a 2010-2014. évekre vonatkozóan.
A Baráti Kör továbbra is a hónap első hétfőjén Veszprémben a Lovassy Gimnáziumban, a második hétfőjén pedig Budapesten a Háry Vendéglőben tartja összejöveteleit. A havonkénti "piarista szentmisét" minden hónap utolsó vasárnapján ünneplik a veszprémi Sz. Anna kápolnában /évszázadokig a piaristák gondozták, 8 piaristának a sírhelye!/. A nyári találkozós szentmiséket a várbeli piarista templomban tartják a jövőben is.

Szabó László piarista atya, a gödi piarista szakiskola igazgatója a következő találó, szép szavakkal jellemezte a szakemberképzésben résztvevő gödi diákok sajátos, tarka seregében felbukkanó sokszínűséget, a piarista gimnazistákra jobbára egyáltalán nem jellemző sajátosságokat és az ebből fakadó pedagógiai, de főleg „lélekgondozó” feladatokat, kihívásokat. Idézzük tehát az Igazgató Úr szavait: „Látom diákjainkat: háromszáznegyven személyes történet, megfejthetetlen titok, a Teremtő csodálatos terve, sok esetben kudarcok, fájdalmak és sorsszerű veszteségek mögé rejtve.

És hallom a hangot: „segíts nekik meghallani és megfejteni a személyre szóló üzenetet, segíts nekik megélni a nagyszerűséget és a pótolhatatlanságot!” Szabó atyát diákjai az evangéliumi Zakeusra emlékeztették, amit ezekkel a szavakkal fogalmazott meg: ”elismerten vagy pironkodva vagy dacosan tagadva kereső, az élet értelmét és igaz szépségét kereső emberek/gyerekek”. És még milyenek is ezek a diákok? Erre a kérdésre válaszolva így folytatta: „Sajátosan izgalmas világ a szakmunkástanulók világa. Sokan félnek ettől a világtól. Ők azt mondják, hogy nehezen megszólítható, darabosan kommunikál, indulatos, regulázatlan, vad, nehezen motiválható – olyan torzonborz. Mi azt mondjuk, hogy szép és megható világ. Torzonborz és műveletlen, mert sok esetben nem érintkezett a gyöngéd és elfogadó környezettel. Sokszor nem családban nőtt fel, és megszenvedte a leírást, az elfelejtést, a nemtörődést.”. És mit ad ezeknek a diákoknak az iskola? Erre a kérdésre a humánszakos igazgató stílusából fakadóan szép irodalmi, mondhatni költői képpel érzékelteti a „valóság talaján” álló iskola sokszínű tevékenységét. „Nem szeretem azt mondani, hogy építőipari iskola vagyunk – nem is igaz minden szakmánkra. Az ipar zord, lelketlen és tömeg. Egyszeri és megismételhetetlen személyek vagyunk. Építő emberek egy építő iskolában. Házat építünk, és tető alá hozzuk. Bebútorozzuk, hogy otthonos legyen. Készítünk ajtót a vendégfogadáshoz, és ablakot a Teremtő fényéhez. Kövekből formát faragunk, mert tudjuk, hogy szép az is, ami kőkemény, és nem értelmetlen, ami formátlan: titkos üzenet van benne. Vasból szerkezetet készítünk, ajtókra zárat, hogy nyíljon és kitáruljon. Törött elemeket kalapálunk simává, mert a törés helyrehozható. Életeket gyógyítunk és közösséget építünk – itt a határon, a csodálatos lehetőségek hazájában: építő iskola.” A tanárok előtt álló feladatokat így fogalmazza meg Szabó atya: „Erre kellett jönnünk, itt kell lennünk. Biztosak vagyunk benne, hogy amint Jézusnak Zakeus felé „kellett” mennie, úgy kell nekünk egyre közelednünk tanítványaink világa felé. Zakeus látni akarta Jézust, és ez ellenállhatatlan kényszerrel indította feléje a Mestert. Diákjaink is látni akarnak: értékes, alkotó, szabad életet akarnak élni. Épülni akarnak, hogy aztán építhessenek. És ez ellenállhatatlan kényszerrel szólít bennünket hozzájuk. Akkor van ereje, valós tartalma és időtálló üzenete missziónknak, ha elmerészkedünk az emberlét határvidékére – a sikertelenséghez, az elutasítottsághoz, a magányhoz és a szótlansághoz –, és ott ütünk sátrat; ha tanítványaink érzik jelenlétünkből, hogy nem kiokosítani akarunk, nem magasról szólunk hozzájuk, hanem valóban hozzájuk jöttünk, mert fontosnak tartjuk őket. Nem mondanunk, hanem élnünk kell, hogy értékesek”. Az iménti szemlélet, a Gondviselés, a szerzetesi és pedagógiai megközelítés méltán megnyugtatja az embert, hogy jól közelítettek Gödön „Zakeus felé”. Valóban jó kezekben vannak ezek a néha „nehezen megszólítható, darabosan kommunikáló, indulatos, regulázatlan diákok”. Jó szakmát és igaz lelki útravalót kapnak Gödön. Mindkettőre az életben nagy szükségük is lesz!

A betegágyon szentek teremnek
Az ember lelke mélyén ott rejtőzik a transzcendencia utáni vágy, amelyet belénk oltott a Jóisten, hiszen a maga képére teremtett bennünket. A beteg emberben tehát magát Jézus Krisztust szolgáljuk - mondja Kerényi Lajos atya, aki már több mint fél évszázada viseli szívén a beteg emberek lelkigondozását. 

- A betegség folyamán felborul az ember testi, lelki, szellemi egyensúlya, aktivitása, a környezetével való kapcsolata, csökken autonómiája, kiszolgáltatott lesz. Ahogy az egészség az oszthatatlan testi-lelki egységben megalkotott egész ember állapotát jelzi, úgy a betegség is az egész embert érinti. Jézus rátette kezét a szenvedőre, és meggyógyította. Az apostolokat is azzal a megbízatással bocsátotta útjukra, hogy „hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket" - mondja Kerényi Lajos. - A lelkipásztorok Krisztus szeretetével együtt elviszik a betegágyakhoz a jövőbe vetett hitet is, hogy a párnákba takart szenvedők ne nyugtalankodjanak, mert az „Atya házában mindenkinek helye van". Az evangélium, a jézusi tanítás gyógyít, felszabadít, békességet ad mindazoknak, akik elfogadják az Úr közeledtét. Csak el kell takarítani a világnak ezt az istenarcot elfedő, borzasztó kínálatát, amely erkölcsileg és tudatilag is oly mélyre taszítja az embert.
- A betegségben félelem, szorongás, depresszió keríti hatalmába az embert. Ezért olyan fontos, hogy a papok rendszeresen látogassák a betegeket - folytatja Lajos atya. Oldják magányosságukat, mert talán az ilyenkor tapasztalt elhagyatottság érzése a legnagyobb betegség. - Alkalomadtán tíz-tizenkét tanítvány, barát is elkísér a kórházba, ahol egy kisebb, énekszóval, gitárral kísért ünnepséget rendezünk. A Szentírásból a segítő, gyógyító, nyugalmat adó Jézus cselekedeteiből olvasunk fel. Utána együtt elmondjuk a miatyánkot, az üdvözlégyet, majd énekelünk. A párnák között többen sírdogálnak... A felszabaduló érzelmek segítik a lélek gyógyulását.
A testi-lelki szenvedés valósága alázatra int papot, orvost, ápolót, hozzátartozót, gyakorlatilag mindenkit, aki a beteg körül segédkezik. Kiszolgáltatott helyzetében az ágyban fekvő beteg ilyenkor szorul a legtöbb törődésre, odafigyelésre. Krisztus szeretetével kell megértenünk állapotát. Ha nem „morog" - ahogy az atya mondani szokta -, ha nem lázadozik, ha képes vállára venni a keresztet, a szenvedés a bűntől való megváltás eszköze lehet. Aki Jézus nevét hívja segítségül, üdvözül.Teilhard de Chardin írta nagybetegen fekvő nővérének, hogy a szenvedésből energia születhet, amely képessé tesz arra, hogy figyelmünket Istenre összpontosítsuk. „Te mozdulatlanul, ágyhoz szögezve, lelked legmélyén nagy-nagy csendben alakítod át fénnyé a világ legszörnyűbb árnyait."
- A betegágyon szentek teremnek, akik a szentek közösségének erőteréhez kapcsolódva teszik szebbé a világot. Én nem téríteni megyek a kórházba - folytatja az atya. - Jókedvvel elbeszélgetek velük, s akkor még a nem hívők szívében is fölkel Isten és a lelki tisztulás utáni vágy. Istenfogalma mindenkinek van, s ha fölébresztjük valakiben a szeretetnek, a jónak, az igazságnak az akarását, ha ezekre igent mondanak, akkor már jó úton járnak. Sose kérdezem meg, hogy akar-e valaki gyónni, de a beszélgetések, az ott kialakuló hangulat hatására a szentgyónásra mindig van jelentkező. Megerősíti őket, ha a találkozások alatt megtapasztalják Jézus szeretetét. Ezért merem bátran kijelenteni, hogy nem hal meg ember Isten nélkül, mert tényleg úgy van, ahogy Ady írja versében: az ember „Istenhez hanyatló árnyék".
Szöveg: Cser István.
A cikk megjelent: az ÚJ EMBER 2010. február 7-ei számának "Kitekintő" c. rovatában. 
Fényképet készítette: Mikecz Tamás

A debreceni tagozat elnökével, dr. Szima Barnabással beszélve pár érdekes, de kissé szomorú kicsengésű hírrel gazdagodtunk.
A tagozat legfiatalabb tagja 79 éves...., a többiek jóval idősebbek, mégis töretlen lelkesedéssel járnak össze. Általában 12-en vannak azok, akik rendszeresen (szerda délutánonként) összejönnek a régi alma mater falai között. Ismeretes, a volt piarista gimnázium helyett két éve működik az Egyház tulajdonában lévő Szent József gimnázium, mely szeretettel és tisztelettel viszonyul a régi piarista diákokhoz. Így rendszeresen meghívják őket a jelentősebb iskolai rendezvényekre. Szerdánként tehát „klubjellegű” összejöveteleket tartanak, melyeken főleg a régi iskolai emlékeket elevenítik fel.

Tagságukat az egymással való törődés, a baráti összetartozás és szeretet jellemzi, hiszen a tagság nagy része idős, beteg, így mindenkinek jólesik a törődés, a baráti segítség. A lelki támasz, a piarista összetartozás szép példáit mutatja a születés- és névnapok közös megünneplése. A tanáraik iránti hála és tisztelet jeléül mindenszentek napján volt tanáraik sírjaihoz vonulnak - beteg, fájó lábbal, de annál nagyobb emlékező hálával. A szerdai összejöveteleken fiatalos lelkesedéssel olvassák és beszélik meg a Piarista Diák lapban megjelent írásokat, nagy becsben tartva a lapot – egyben komoly reményeket fűzve az internetes Piarista Hírlevél nyújtotta friss híranyag megismeréséhez. Megtudtuk, hogy a tagság korösszetétele miatt az internetes hozzáférés egyelőre nem oldódott meg számukra, ezért – érthető módon – a kinyomtatott formához szeretnének hozzájutni. Biztosak lehetünk, hogy szövetségünk vezetősége ebben is segíteni tud nekik.
Kölcsei Tamás

Az Osztrák Piarista Diákszövetséggel való e-mail kapcsolatfelvételt követően szövetségük meghívására 2009. május 27–én került sor a bécsi összejövetelükön való részvételre. Ezen Diákszövetségünket dr. Oberfrank Ferenc elnök, Várgedő Tamás a Választmány elnöke és a kapcsolatfelvételt előmozdító tagtársunk, Kölcsei Tamás képviselte.

Erről az eseményről Oberfrank elnök a Piarista Diák hasábjain és Borián Tibor lelki vezetőnk a 2009. december 28-i évbúcsúztató összejövetelünkön is beszámolt. Örvendetes módon a kapcsolatfelvétel nem maradt „formális”, minthogy tervezik a „viszontlátogatást”, igaz a miénknél jóval népesebb formában. Már novemberben a fiatal, igen agilis főtitkár, Mathias Rieger jelezte, hogy tavasszal egy budapesti látogatást terveznek. Szerényen csak azt kérte tőlünk, hogy a budapesti gimnáziumban látogatást tehessenek. Miként Oberfrank elnökünk és Várgedő Tamás a kapcsolattartásban tevékenykedő tagtársunknak jelezte, természetesen ennél jóval többet szeretnénk osztrák barátainknak nyújtani. Amennyiben busszal tervezik az utazást, szóba került, hogy útjukat Mosonmagyaróváron megszakítanák az ottani gimnázium megtekintésére. Karácsony táján jelezték, hogy a részletek (mikor? hányan? stb.) megbeszélésére az említett főtitkár, Mathias barátunk február végén személyesen keresi fel kapcsolattartónkat, hogy majd az ott megbeszélteket vezetőségünkkel egyeztetni lehessen. Nagy várakozással tekintenek a magyar Diákszövetséggel való budapesti találkozás elé. Biztosak lehetünk abban, hogy jól fogják magukat érezni körünkben – a közös piarista szellemiség és barátság kisugárzásának melegében. Hiszen egy nagy család tagjai vagyunk, még ha más nyelven is beszélünk.
A bécsi piarista öregdiákok honlapjáról azt is megtudtuk, hogy a nyári hónapok kivételével havonta egyszer – minden hónap harmadik csütörtökén – találkoznak. Az összejövetel mindig a Mária Treu templom Fájdalomkápolnájában 15 órakor szentmisével kezdődik, majd a „Plébániaközpontban” valamelyik régi tagtársuk  születésnapi megünneplésével folytatódik – kellemes hangulatban kávézás és süteményfogyasztás közepette. Ilyenkor kiváló alkalom nyílik az információk cseréjére vagy diavetítéses előadásokra. Gyakran zenei programok tarkítják a hangulatos összejöveteleket. Évente egyszer az öregdiákok részére zarándokutat szerveznek, azon kívül vannak olyan papi kirándulások, utazások, melyeken a régi bécsi diákok is részt vesznek.
Múlt év november 26-én az egykori piarista gimnázium könyvtárában adventestét tartottak, melyre a szövetség vezetősége valamennyi öregdiákot meghívta. Ezen egy zenei és költészeti programot követően be lehetett nevezni az öregdiákok hagyományos sorshúzására. Erre hatvanan neveztek be, a szerencsés első három helyezett – mint weblapukon olvasni – „kulináris élvezetekben” részesült. A vidám hangulatú összejövetelt (és az előbb említett sorshúzást) követően átvonultak a Settimo Cielo étterembe, ahol gyertyafény mellett közvetlen, meghitt beszélgetés tette az estét emlékezetessé. A terített asztalokon finom falatok várták az öregdiákokat, akik egykori iskolatársaikkal és tanáraikkal jó hangulatban idézték fel a régi közös emlékeket és élményeket.

A díszdoktorrá avatáshoz világkörüli szerpentinút építéséhez szükséges „alapkövek” gyűjtését Barsai János (1929) már a Budapesti Piarista Gimnáziumban (1939 – 47) – kitüntetéses érettségi bizonyítvánnyal dokumentáltan – megkezdte.
A mérnöki tudományok magaslatára is felvezető út építéséhez nélkülözhetetlen ismeretek birtokába pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen a villamosmérnöki- és a Közgazdaságtudományi Egyetemen a mérnök – közgazdász oklevél megszerzésével jutott.

A világkörüli út kivitelezéséhez és megvalósításához szükséges gyakorlati ismeretek és tapasztalatok megszerzése a Magyar Siemens Reiniger Művekhez – az orvosi készülékek és a röntgenberendezések gyártásával (1951-től) – kezdődött. Barsai János már 1959-ben a MEDICOR RÖNTGEN MŰVEK Elektromos Fejlesztési Osztályát vezette.
A világkörüli szerpentinúton való közlekedés is ebben az évben (1959-ben) kezdődött. Kezdetben, mint a MEDICOR cég mérnöke- majd, mint „professional engineer” (hivatásos, szakértő – mérnök) képviselte a céget. Münchenben a MEDICOR Kiállítás műszaki vezetője, majd a Kairói Medicor Iroda-, ezt követően a Torontói Medicor Iroda vezetője, később a MEDICOR USA Ltd. (Columbus, Ohio) igazgatója végül az AMED International (Florida) műszaki igazgatója.
Barsai Jánost a világkörüli út örvényei nem tudták magukkal ragadni. Magyar maradt. A Medicor Továbbképző Intézet igazgatójává 1986-ban nevezték ki, majd saját kérésére történt nyugdíjaztatása után a MEEI-ben tanácsadóként dolgozott. Nyugdíjas vállalkozóként, mint a Magyar Mérnöki Kamara által elismert szakértő tevékenykedett 2009-ig.
Barsai János továbbra is „jelen van” az Észak – Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. Mindkét országban a mérnöki kamara tagja és „professional engineer”-ként szerepel. Nevét nemcsak hazánk képviselőjeként ismerik, hanem szabadalma, szakmai előadásai és cikkei alapján is számon tartják.
Neve szerepel a Who’s Who in Science and Engineering (Ki Kicsoda a Tudományban és a Mérnöki Munkában). Life Senior Member (élete végéig szenior tag) az Institute of Electrical and Electronics Engineers (New York) villamosmérnöki intézetnek.
A Yorker International University (USA) milánói részlege a firenzei Borghese palotában – addigi munkájának elismeréseként – Barsai Jánost, mint a világ több tájáról kiválasztott 8 szakember egyikét, mérnöki díszdoktorrá avatta 2009. június 21-én.
Borza György

2010 januárjában a Magyar Piarista Rend tartományfőnöke és a magyar rendtartomány házfőnökei látogatást tettek az aragóniai közösségeknél.
2010. január 17-én, vasárnap a Kalazancius szülőházának helyén épült zarándoktemplomban miséztek az aragóniai provinciálissal, Javier Negróval és a peraltai házfőnökkel, Joaquín Nadallal.

A keresztény ember szívesen fölkeresi szerettei sírját, hogy ott is megemlékezzen róluk és
imádkozzék értük. Így vagyuk ezzel egykori piarista tanáraink esetében is, akiket többnyire a rend közös
sírboltjaiba vagy sírkertjeibe temettek. Az alábbiak ezen piarista sírboltok történetéről és
hollétéről szolgálnak fölvilágosítással.

 
Budapest - Nemzeti Sírkert (Fiumei úti temető)
A pesti piaristák a 18. század végéig a belvárosi templomba temetkeztek, de a 18. század végén a közégészségügyi rendeletek miatt ott is megszűnt a temetkezés. Ettől kezdve a Kerepesi úti temetőt használták. Az ottani, ma is álló régi piarista síremléket Gottgeb Antal építette 1878-ban, neogótikus stílusban (155-ös számú sírbolt, a Fiumei úti főbejárattól bal felé, a fal mellett, a 9. parcellánál). Tetején gótikus tornyocskák között Szűz Mária és két angyal szobrát, alattuk pedig egy Krisztus sírbatételét ábrázoló terrakotta domborművet helyeztek el. A szobrokat 1940-ben Thomek István szobrászművész restaurálta, ekkor a régi fekete olajfesték helyett sárgás-szürke festést.
Az újabb piarista sírboltot (az 511/A-512/A számú iker-sírboltok a hátsó temetőfal mellett, pontosan a Kossuth-mauzóleum mögött induló út végén vonalában) 1928-ban vásárolta a rend, mivel a régi kezdett megtelni. Síremléke 1932-re készült el, Hültl Dezső tervei szerint, Seenger Béla kőfaragó vállalata kivitelezésében, négy antik oszloppal és timpanonnal, 1944. június 27-én azonban bombatalálatot kapott. Amikor 1948-ban Jaeger Tamás építőmester rendbehozta, csupán az egykori timpanon címeres zárókövét állították föl, a többi kőtömböt csupán halomba rakták. A kripta amúgy sem volt használatban, mert a kommunista diktatúra éveiben a temetőben nem lehetett egyházi szertartást végezni, ezért az akkor elhunyt piaristákat a Rákoskeresztúri vagy a Farkasréti temetőben temették. Végül 1976-ban Schmidt Gusztáv kőfaragómester a megmaradt darabokból új síremléket épített, amelyre fekete gránit kereszt került, a régi sírbolt törött oszlopaiból pedig a pusztulásra emlékeztető mellvédet alkottak. Mivel a kriptában még volt hely, 1980-ban (nyilvános egyházi szertartás nélkül) ide hozták Schütz Antal, Zimányi Gyula és Sík Sándor hamvait a Farkasréti temetőből. Ide temették 1986-ban a Rómában elhunyt Tomek Vince piarista generálist, és 1991-ben Albert István tartományfőnököt is.
Külön sírja van a temetőben Jallosics Endre (17., parcella, 2. sor, 10. sz.) és Szabóky Adolf (3. parcella, a kápolnát folytató ház mögött, magas talapzaton kőkoporsóban) piaristáknak. Utóbbit a főváros emeltette a pesti iparos ifjúság érdekében végzett munkájának elismeréséül.
 
Budapest - Rákoskeresztúri új köztemető
A kommunista diktatúra éveiben egyházi temetések számára tiltott Kerepesi úti sírkert helyett a rend 1970-ben megvásárolt 15 egymás melletti sírhelyet a Rákoskeresztúri temető „szerzetesi parcellájában” (154. parcella, a 2. körönd közelében). Amellett, hogy azóta ide temetik a Budapesten elhunyt piaristákat, 1971-ben a temetőben addig máshol nyugvó piaristákat is exhumálták, és ide, közös sírba helyezték. Az első sírok műkő borítása 1976-ban, a sírok között fölállított síremlék Léh István szorgalmazására 1977-ben készült. 1979-ben további 30 sírhelyet szerzett a rend.
 
Kolozsvár - Házsongárdi temető
A sírfeliratok tanúsága szerint a kolozsvári piaristák 1847-ig saját templomuk kriptájába temetkeztek, majd a város házsongárdi köztemetőjében szereztek sírkertet (I.C. parcella, megközelíthető a temető középső útján fölfelé: ahol a második keresztút után az út kanyarodik, ott a kanyaron túl, valamivel feljebb, a jobb oldalon található). A sírkertben négy sírhantot alakítottak ki, és az elhunyt szerzeteseket az elhalálozás sorrendjében temették a négy sír valamelyikébe, de nem pontosan lehet tudni, hogy melyik sírban kik nyugszanak. A kert mai formáját a 19. század végén alakították ki. Akkor készült a vas kerítést és akkor állították a fekete márványobeliszket. Ezen olvashatók a sírkertben azóta eltemetett tudós piarista tanárok nevei is. 1896-tól kezdődően a síremléktől balra elhelyezkedő, a bejárathoz közelebb eső sírba temették el Zachar Jánost, majd Vajda Gyulát és Vajda Imrét, a síremléktől jobbra kialakított, a bejárattól közelebb sírba Salzbauer Jánost, Nemes Endrét és Visegrádi Lajost, a bal oldali távolabbi sírba Réti Mártont, Krasznopolszky Józsefet és Patay József, a jobbra messzebb eső sírba pedig Erdélyi Károlyt, Varjú Jánost és Simon Tamás (†1990).
Mivel a kommunista diktatúra alatt, a rend föloszlatása miatt elkallódtak az iratok, és nem lehetett tudni, hogy melyik a soron következő, éppen használatos sírhely, 1962-ben a márványoszlop előtt is kialakítottak egy sírhantot (itt alussza örök álmát Biró Vencel és Uitz Mátyás), majd 1972-től a sírkert felső részén még hármat, Reischel Artúr (†1972), Simon István (†1995) és Denderle József (†2002) számára.

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Először is szeretnék gratulálni a Hírlevélhez. (...)
Nagyon örültem, hogy Tuba Iván hittanárunkról ilyen szépen megemlékeztek. Szeretném viszont felhívni a figyelmet arra, hogy még Tuba tanár úr előtt távozott sokunk szeretett osztályfőnöke, Mészáros Gábor tanár úr. (...) Tanítványai közül néhányan megemlékező szentmisén vettünk részt 2010. január 7-én, temetésének évfordulóján. (...) Szeretnénk, ha ez a január 7-i szentmise hagyománnyá válhatna. Mészáros tanár úr megdöbbentő hirtelenséggel távozott körünkből. Élete mindannyiunk számára a hűség csodálatos példája, tanítása nemcsak a tínédzserkorban, hanem azután is mindig személyesen, mélyen megérintett bennünket.
Kérem, ha lehet, megemlékezésemet Mészáros tanárúrról közöljék a Hírlevélben. 
Kívánom a továbbiakban is a Hírlevél szerkesztéséhez Isten áldását, ad maius pietatis incrementum!
Lőrincz Ádám (Bp. 1995 A)
 
 
"P. Mészáros Gábor piarista tanár életének 57., szerzetességének 37., áldozópapságának 31. évében, 2008. december 28-án költözött az égi hazába és 2009. január 7-én temettük el. Ugyanaznap volt gyászmiséje is a Mikszáth téri kápolnában, ahol Tuba tanár úr, igaz már nagyon gyengén, de koncelebrált.

Mészáros tanár úr megdöbbentő hirtelenséggel távozott körünkből. Megemlékezésként álljon itt néhány mondat egy soha el nem mondott laudatioból. 
42-en ültünk aggódva az osztályban 1991 szeptemberének első tanítási napján, amikor belépett egy termetes, reverendás ember. Igen szigorúnak tűnt lendületes járásával, jellegzetes arcával, melyet két vidám fül keretezett. Első mondata ez volt: Mészáros vagyok. Nomen est omen. És a következő négy év a szigorúság és a jókedv hangulatában telt el. Megkaptuk mindazt, amit egy piarista diák kaphat. Ahogy ő maga fogalmazott 2000-ben megjelent tanulmányában a piarista nevelésről idézve osztályfőnökét, Dr. Fekete Antalt, az általunk csak igen idős korában ismert “Svarc” tanárurat: “A piarista konok következetességgel képviseli a katedrán az igazságot, a gyóntatószékben pedig az irgalmat.” Ő így tett. Kaptunk pietást, litterát, nevelést, oktatást és vidámságot. Számos füzet hátsó lapjait töltötték meg mondásai vagy épp az egypercesek egy-egy kérdése. Kaptunk egy közösséget. A túrákkal, közös programokkal barátokat és igazi közösséget kaptunk. Ahogy egy barátom mondta idén szilveszterkor, amikor a társaság nagy részét osztálytársak adták: nélküle ez sem jöhetett volna létre, ahogy annyi minden más sem.
Sokunknak személyes, családi barátja lett érettségi után is. Néhányunknak lelki atyánk. Ahogy Görbe tanárúr írta valahol: “A piarista nevelés jellegzetes vonása az atyaság. Atyai vonása, hogy tanítványait igyekszik végigkísérni az életen, amennyire erejéből telik. Felelősséget érez irántuk, a szeretetnek mély felelősségét. Több tanár búcsúzik úgy tanítványaitól: „Az ajtó nyitva marad!”.
Az ő ajtaja valóban nyitva maradt. Ahogyan ő maga is nyitott maradt mindig új emberi kapcsolatokra.
Milyennek ismertük meg tehát Mészáros Gábor piaristát, vagy ahogyan ő mondta sokszor, "kegyes áldozárt"? Pont olyannak amilyennek a kalazanciusi ideált. Ha mégis ki kellene emelnem valamit abból a sok mindenből, amit tőle tanultunk, azt hiszem, a hűséget választanám. Élete a hűség leckéje. Hűség Krisztushoz, hűség a hithez, hűség a rendhez, hűség a kalazanciusi ideálhoz. Nehézségek idején is mindig feltétlen és megkérdőjelezhetetlen maradt hűsége. Számára a hűség a legfontosabb erények közé tartozott és ezt igazolta életével és halálával is. Ragaszkodott az ifjúság tanításához és Isten szolgálatához.
 
Tanítványai közül néhányan megemlékező szentmisén vettünk részt 2010. január 7-én, temetésének első évfordulóján. A szentmisét P. Görbe László mutatta be, több piarista koncelebrálásával, köztük házfőnök úr és Borián Tibor tanár úr részvételével. Szeretnénk, ha ez a január 7-ei szentmise hagyománnyá válhatna."

A Filmklub februári vetítése február 19-én, 18 órakor lesz a Budapesti Piarista Gimnáziumban (Budapest, VIII. Ker., Mikszáth Kálmán tér 1., Zeneterem). Ekkor Michelangelo Antonioni: "Nagyítás" c. filmjét vetítjük.

A hatvanas évek Londonjában virágzik a popkultúra, a szabadabb életmód. Az új nemzedék jellegzetes figurája Thomas, az önző, élveteg divatfotós. A fiatalember egyik nap szerelmespárt kap lencsevégre a parkban. A fotók előhívása és felnagyítása után, meglepetésére egy gyilkosság nyomaira bukkan. Ráadásul feltűnik a stúdiójában a fotókon szereplő lány, aki bármit megtenne, hogy megszerezze a képeket. Később Thomas visszatér a helyszínre, ám a képen látható hullának semmi nyoma. A fotós maga sem tudja, hogy a képzelete játszik vele, vagy a fénykép csalfa valóságának higgyen. (Forrás: port.hu)
A film előtt bevezetőként - szokás szerint - filmhíradót vetítünk.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
 
Strommer Domonkos

Hírlevelünkben szeretnénk figyelmetekbe ajánlani piarista atyák, tanárok, volt diáktársak - említésre és olvasásra méltó - cikkeit, könyveit, verseit, publikált műveit.
 
Februári Hírlevelünkben Kerényi Lajos "Utam Hozzád, Uram! " című könyvét ajánljuk figyelmetekbe, amely a 2009-es év végén jelent meg (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2009., 95 oldal, 1180,- Ft).
A könyvet, amint kapható volt, rögtön megvettük, a Sajtóbizottság tagjai közül többen is elolvastuk - így tiszta szívből ajánljuk mindenkinek... elmélkedésre, olvasásra, megszívlelésre!
Csodálatos, ahogy Kerényi atya az Úrhoz vezető útról ír. Személyes tapasztalásain, a betegek meglátogatása során szerzett "élményein" keresztül bizonyítva mutatja meg nekünk olvasóknak, hogy igenis el kell követni mindent annak érdekében, hogy találkozzunk Krisztussal!
Könyvének színvonalát csak tovább emeli, hogy gondolatmeneteinek alátámasztására gyakran idéz klasszikusokat (pl.: Einstein, Ady, Pilinszky).
 
Kedves Lajos Atya!
Adjon a Jó Isten Neked jó egészséget, sok energiát, emberfeletti erőt, hogy Isten földi szószólójaként "sugározd nekünk" az Ő szavait, nekünk pedig adjon a Jó Isten képességet, hogy - szavad járása szerint "agyunk a világ legcsodálatosabb vevőkészüléke" lehessen.
Szívből gratulálunk az új könyvhöz!

A könyv ajánlása: "Kalandos lelki kirándulásra - vagy ha jobban tetszik, belső zarándoklatra, azaz lelkigyakorlatra - hívom a kedves olvasót, hogy találkozzon Krisztussal, és megújuljon Benne az élete.
Régen megtanultam már, hogy a Szentlélek nélkül semmit sem tudunk jól elkezdeni. Ezért, kedves olvasóm, mielőtt belekezdenél ebbe a könyvbe, kérlek, hogy személyesen, a magad módján hívd a Szentlelket! A mi Urunk kijelentette ugyanis, hogy a Szentlélek megtanít bennünket a teljes igazságra, eszünkbe jutat mindent, felébreszti a szívünket, hogy ne legyünk alvó keresztények, s megvigasztal minden szomorúságban."
 
"Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket." (Mt 11,28)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Telbisz Ferenc, piarista öregdiák (1951) fizikus, informatikus 77 évesen, január 27-én elhunyt. Az engesztelő szentmise és temetése 2010. február 26-án, pénteken 15 órakor lesz a kelenföldi Szent Gellért templomban, amelyet évfolyamtársa dr. Jelenits István celebrál.
"A szeretet soha meg nem szűnik."
Nyugodjék békében!