A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Isten éltesse sokáig az idén június 1-jén 90 születésnapját, illetve június 25-én vasmiséjét ünneplő Kerényi Lajos atyát! Foglaljuk Őt imáinkba!

Lelkiekben igen gazdag programokkal búcsúzik most vasárnap, július 30-án Kerényi Lajos atya a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébániatemplomtól, ahol 41 éve teljesít papi szolgálatot, 23 éve pedig plébánosunk. Tavaly, amikor megtudta, hogy Erdő Péter bíboros úr nyugállományba helyezi, kérte, maradhasson még egy évet, hogy idén júniusban itt ünnepelhesse szeretett hívei körében a kettős évfordulót: 90. születésnapját és vasmiséjét.

Két hete, az Egerszalóki Ifjúsági Találkozón mondott nyitóbeszédét így kezdte: "A minőség számít a Jó Istennél. Mindig legyen bennünk lelkesedés, lendület! Mert tetszik tudni, ha valamit nem lelkesen csinálunk, az nem jó, az semmi. Se a házasság, se a papi tevékenység nem ér semmit lekesedés nélkül." Majd a Jelenések Könyvéből idézett, ahol az Efezusi Egyház ellen panaszkodik a Lélek: "Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. (...) Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél." Kérte, mindannyian nézzünk kicsit körül, hogy a kezdeti szeretet és lelkesedés meg van-e még bennünk? Felhívta figyelmünket: a kezdeti szeretettől nem szabad eltérnünk! Éppen ezért, most, amikor nyugállományba vonul ünnepeljük Vele közösségben. Mert "ünnep ez is" - ahogyan vasmiséjén mondta. Sokszor helyezték ide meg oda az elmúlt 90 évben, de a kezdeti szeretetet soha el nem hagyta - mindenhol megtalálta a helyét. És tudjuk, nem lesz ez máshogy a jövőben sem. Idén nyáron visszaköltözik a Piarista Rendbe (a Duna-Parti Rendházba). A Piarista Rend és a Magyar Piarista Diákszövetség, Kalazanci Szent József nagy családja pedig tárt karokkal és nagy szeretettel várja Lajos atyát, aki vasmiséjén bő egy hónapja így búcsúzott tőlünk, plébániai közösségétől: "Most pedig megkezdem a második 90 évemet."

Kedves Piarista Rendtagok és Piarista Öregdiáktársak!

Nagy szeretettel hívunk Titeket, hogy vasárnap (2017.  július 30-án) 18:00 órakor kezdődő szentmisén a Szent Kereszt Plébánián (IX. Kerület, Üllői út-Ecseri út sarok) együtt ünnepeljük Kerényi Lajos atya nyugállományba vonulását és visszaköltözését a Piarista Rendbe.

Gyertek, legyünk minél többen ezen az ünnepi szentmisén! 
(Lajos atyának meglepetés lesz, így baráti körben terjesszétek, de kérlek, neki erről ne szóljatok!)

Piarista öregdiák barátsággal

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő

Kerényi Lajos Sch.P. a budapesti Szent Kereszt-templomban mutatta be vasmiséjét június 25-én. Ünnepi homíliát mondott Erdő Péter bíboros, prímás.

Az ünnepi szentmisén jelen voltak Kerényi Lajos atya közelebbi és távolabbi templomokban szolgáló paptestvérei, több állami tisztségviselő, a kerület polgármestere, egykori és mostani hittanosok, tisztelők, barátok. Azok, akik nem fértek be a templomba, kivetítőn követhették a köszöntőket és a szertartást.

A főcelebráns, a koncelebráló papok és az asszisztencia a templomon végigvonulva érkeztek az oltárhoz. Ott a hatvanöt esztendővel ezelőtt pappá szentelt Lajos atyát először a képviselő-testület világi elnöke, Veres Zoltán köszöntötte. Szeretettel hívta fel a megjelentek figyelmét arra, hogy a főpásztor, Erdő Péter bíboros épp ezen a napon ünnepli születésnapját. Mondatait taps követte.
A vasmisés Kerényi Lajost méltatva azt emelte ki Veres Zoltán, hogy plébánossága alatt mennyi fizikai és lelki építkezés részesei lehettek a plébánia hívei. A világi elnök felidézte a padozat és az orgona megújulását, a fűtési rekonstrukciót, de arról is szólt, hogy Lajos atya mindig, mindenki számára elérhető volt, pedig a plébánosi feladatokon túl számtalan más lelkipásztori feladatot is ellátott. „Köszönjük, hogy vagy, köszönjük, hogy ilyen vagy – maradj mindig ilyen” – fogalmazott Veres Zoltán.
Az olvasmányok és az evangéliumi rész elhangzása után Erdő Péter bíboros mondott szentbeszédet, melyet teljes terjedelemben közlünk (köv. cikk - a szerk.).

A szentmise végén, a záróáldás előtt Labancz Zsolt piarista tartományfőnök köszöntötte elsőként rendtársai nevében is a Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos atyát. A tartományfőnök megemlítette, hogy kettős ünnep a mai, hiszen nem olyan régen ünnepelték Kerényi Lajos kilencvenedik születésnapját, ebben a szentmisében pedig pappá szentelésének hatvanötödik évfordulóját ünneplik. Így fogalmazott: egy születésnapkor elsősorban az ünnepelt személye áll az előtérben, hiszen az ő életéért adunk hálát, azt köszönjük meg, ami az ő életén keresztül érkezett a mi életünkbe; egy-egy szentelési évforduló viszont, mint ez a mai nap is, az Úristen felé fordítja figyelmünket, aki meghív, kiválaszt és kegyelmével kísér minket.
Ma ezt a két évfordulót együtt ünnepelhetjük. Köszönjük tehát a te személyedet, és köszönjük az Úristen kegyelmét, ajándékát – tette hozzá Labancz Zsolt majd kiemelte, Lajos atya életében mindig kristálytisztán látszott a piarista, Kalazanci Szent József szellemisége iránti elkötelezettség: az, hogy a fiatalok, az ifjúság nevelése Isten országának építésében kitüntetett helyen szerepel.
Kerényi Lajos atya tartományfőnöke elmondta, készülve erre a napra, megtalált egy hatvanöt esztendővel ezelőtt, a primícián készült feljegyzést, ahol az újmisés Kerényi Lajos Izajást idézte az áldás előtt: „Itt vagyok, Uram, küldj engem.” Egykor elhangzott: „Úgy fogadjátok az újmisés áldást, hogy az bennetek odahasson, hogy elmenvén tanúságtévői legyetek Istennek. Mert azé az áldás, aki fogadja, aki felhasználja.”
Kedves Lajos atya, ha rátekintesz, hogy milyen sokan vannak a templomban, sőt a templom előtt is, akkor azt mondhatjuk örömteli lélekkel, hogy ezek a primíciás szavak próféciává lettek a te életedben. Elfogadtad az Úristen meghívását, az ő áldását, és így lettél sokak számára te magad áldás. Köszönünk téged az Úristennek – zárta szavait Labancz Zsolt, majd átadta Kerényi Lajosnak Ferenc pápa áldását, melyet a vasmise emlékére küldött.

Ferencváros polgármestere, Bácskai János lépett ezek után a mikrofonhoz, hogy a kerület vezetőjeként köszöntse a jubiláns lelkipásztort. „Adjunk hálát a hívásért, hogy itt vagyunk”, kezdte köszöntőjét a polgármester, idézve Kerényi Lajos 1985-ben az egerszalóki ifjúsághoz intézett szavait.
E szavakkal köszöntöm most én is Lajos atyát, aki fáradhatatlanul szolgálta kerületünk lakosságát. Fiatalokat, öregeket és betegeket egyaránt. Utóbbiakra sem sajnálta az időt, órákat ült betegágyuk mellett, hogy megkönnyítse szenvedésüket. Köszöni a város, különösen Ferencváros negyvenéves szolgálatodat – fogalmazott Bácskai János.

Sillye Jenő zenés ünneplése után a szűkebb közösség: a plébánia, a fiatalság, a hittanosok nevében Kovács Kinga köszöntötte a vasmisés Kerényi Lajost, aki a szentmise végén egyenként vasmisés áldásban részesítette a bíborost, paptestvéreit, a ministránsokat, a plébániai munkatársakat, rokonait, majd megáldotta az ünneplő híveket, tisztelőit, tanítványait.

Bókay László/Magyar Kurír

Főtisztelendő Kerényi Lajos atya, kedves jubiláló paptestvérem!
Kedves paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai vasárnapi szentmisében úgy ünnepeljük Krisztus egyetlen és végtelen értékű áldozatát, hogy különösen is hálát adunk Kerényi Lajos atya életének 90 esztendejéért és 65 éves papi szolgálatáért. „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32) – ezt olvastuk a mai evangéliumban. A kijelentés Jézusnak egy olyan beszédében foglal helyet, amelyet apostolaihoz intéz. Azokhoz szól tehát, akik meghallgatták tanítását, akik a követői, akikre a saját küldetésének a folytatását akarja bízni. Jézus tanítványa nem csodálkozhat, ha nem érti meg, ha akadályozza vagy akár üldözi is a világ. Ez volt a Mester sorsa, a tanítvány pedig nem lehet különb mesterénél. De tanítványai számára Jézus nemcsak mester, nemcsak professzora az igaz tanításnak, hanem Úr is. Ez pedig új kapcsolatot jelent. Olyan felismerés, amely az első keresztények hitvallásában így fogalmazódott meg: Jézus Krisztus az Úr (vö. Fil 2,11). Ha pedig Urunk, akkor el kell ismernünk szuverén méltóságát, és vállalnunk kell, hogy teljesítjük parancsait.
De a tanítvány osztozik a Mester sorsában. Jézus élete itt, a földön szolgálat volt (vö. Jn 13,16). Nekünk is szolgálnunk kell embertársainkat. De a tanítványok osztozása Mesterük sorsában valami titokzatos, fenyegető jelentést is hordoz. Ha nem értették meg, ha üldözték a Mestert, lehet-e más a sorsa a tanítványoknak?
Ugyanakkor osztozunk Krisztus igazságának titokzatos történetében is. Ami rejtve van, napfényre kerül. Közmondásként hangzik ez a súlyos kijelentés. Ám nemcsak a rejtett hibákra vagy bűnökre vonatkozik, hanem éppen ellenkezőleg, Jézus itt az evangéliumra, a rejtőző igazságra utal. Amit eleinte kevesen ismernek, esetleg a környezettől való félelmükben csak fülbe súgva adnak tovább, azt egyszer majd mindenkinek fogják hirdetni a háztetőkről. Az evangélium örömhíre: Krisztus feltámadása, megváltó szeretete az emberiség iránt és minden emberhez szóló meghívása az örök boldogságra – ez az az örömhír, ami lassan, minden történelmi vihar és keserű tapasztalat ellenére átjárja a világot.
Megrendítő korban élünk. Olyan korban, amikor a tömegtájékoztatás eszközei, köztük egyre inkább a világháló, képesek hangulatokat, érzelmeket, félelmet, gyűlöletet, igaz vagy hamis híreket pillanatok alatt eljuttatni az egész emberiséghez. De ugyanez megnyitja a lehetőséget az igazság, a szeretet, sőt Krisztus örömhíre számára is.

2. Kerényi Lajos atya a piarista rendben tett örök fogadalmat. Vácott szentelték pappá 1952. június 22-én. Papi szolgálatának hosszú évei alatt a mi Főegyházmegyénkben működött, mégpedig számos állomáshelyen, gyakran távoli, vidéki plébániákon. 1976-ban került ide, a Külső-Ferencvárosba, ahol 1995 óta vezette a plébániát. Dinamikus lelkipásztori egyénisége sok területen megmutatkozott az ifjúságpasztorációban és a hitoktatásban, de egészen sajátos módon a kórházi lelkipásztori munkában is. Ezt a nehéz években is nagylelkűen vállalta. Megtalálta az utat sok ember szívéhez. Egyes megrendítő találkozásairól legendák születtek. Amikor a politikai körülmények már lehetővé tették, rendre megjelentek írásai különböző katolikus újságokban, folyóiratokban, de hirdette az evangélium tanítását a rádió műsoraiban is. Amikor tavaly nyugállományba került, az volt a kérése, hogy még egy évig szeretett plébániáján maradhasson, együtt ünnepelhessük meg a kettős évfordulót. Ezért bár akkor nyugállományba helyezése megtörtént, ez csak az idei év nyarától lép hatályba. De ez a párját ritkító kitartása is a tényleges szolgálatban mutatta, hogy milyen sokat jelent számára, hogy Krisztust képviseli és a rábízott közösségért él. Apostoli lelkesedése, bátor helytállása a nehéz körülmények között is, az evangélium ügye és az emberek iránti hűséges szeretete, az ifjúsági találkozók, a hittanórák, a táborok maradjanak meg nemzedékeken át mindnyájunk legszebb emlékei között.

3. Lajos atya élményszerűen megtapasztalta, hogy milyen csodálatos átalakulást hoz az Oltáriszentség az ember életében. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve idézzük fel Lajos atya felejthetetlen sorait erről a témáról:
„Az Oltáriszentség tisztelete mindig növekszik. Milliók és milliók veszik magukhoz, hogy értelmesebb legyen az életük, hiszen Jézus az ’őt evőknek’ több életet ígért. Kívánják a gyengék. Egy féllábú, 24 év körüli leány a minap magához hívott a kórházi ágyon, kérve, hogy áldozni szeretne. Áldozás után közölte velem, hogy érszűkület miatt amputálták a lábát. Kérdésemre, hogyan bírja elviselni, hogy nem táncolhat, nem szaladhat úgy, mint fiatal társai, azt válaszolta: csak az Oltáriszentségnek köszönheti, mert őt arra ihleti, hogy megcsonkult életét ajánlja fel engesztelésül a magyar ifjúságért”.
Azt kérjük Krisztus Urunktól, aki gazdánk és mesterünk, hogy jutalmazza meg Lajos atyát minden áldozatáért, adjon neki kegyelmet és erőt, hogy nyugdíjas éveit áldozatként ajánlhassa fel Egyházunkért és a magyar ifjúágért.

Amen!

2017. június 25-én pappá szentelésének 65. évfordulóját ünnepelte Kerényi Lajos piarista szerzetes vasmise keretében a budapesti Szent Kereszt plébánián. A szentmisén jelen voltak Kerényi Lajos atya közelebbi és távolabbi templomokban szolgáló paptestvérei, több állami tisztségviselő, a kerület polgármestere, egykori és mostani hittanosok, valamint a jubiláns tisztelői és barátai.

Lajos atyát először a kép­viselő-testület világi elnöke, ­Veres Zoltán köszöntötte. Szeretettel hívta fel a megjelentek figyelmét arra, hogy a főpásztor, Erdő Péter bíboros éppen ezen a napon ünnepli a születésnapját.
A bíboros, prímás homíliájában méltatta a jubiláns Lajos atyát. (Erdő Péter teljes beszéde és az eseményről készült részletes beszámoló itt olvasható: http://www.magyarkurir.hu/hirek/itt-vagyok-uram-kuldj-engem-vasmisejet-u... ) A szentmise végén, a záróáldás előtt rendtársai nevében elsőként Labancz Zsolt piarista tartományfőnök köszöntötte a Fogolykiváltó Boldog­asszonyról nevezett Kerényi Lajos atyát. Megemlítette, hogy kettős ünnep a mai, hiszen nem olyan régen ünnepelték Lajos atya kilencvenedik születésnapját, ebben a szentmisében pedig pappá szentelésének hatvanötödik évfordulóján köszöntik. Labancz Zsolt kiemelte, Lajos atya életében mindig kristálytisztán látszott a Kalazanci Szent József szellemisége iránti elkötelezettség: az, hogy Isten országának építésében a fiatalok ügye és az ifjúság nevelése kitüntetett helyen szerepel nála.

A piarista tartományfőnök elmondta, miközben erre a napra készült, rátalált egy hatvanöt esztendővel ezelőtt készült feljegyzésre, amelyben az újmisés Kerényi Lajos Izajást idézte az áldás előtt: „Itt vagyok, Uram, küldj engem!” Egykor elhangzott ez is: „Úgy fogadjátok az újmisés áldást, hogy az bennetek odahasson, hogy elmenvén tanúságtévői legyetek Istennek. Mert azé az áldás, aki fogadja, aki felhasználja.” Ezt követően Labancz Zsolt átadta Kerényi Lajosnak Ferenc pápa áldását, amelyet a Szentatya a vasmise emlékére küldött. 
A mise Lajos atya saját beszédjével folytatódott, majd Sillye Jenő és zenésztársa egy Máriás éneküket adták elő.  A zenés ünneplés után a szűkebb közösség - a plébánia, a fiatalság és a hittanosok - nevében Kovács Kinga köszöntötte az ünnepeltet.
A szentmise végén Kerényi Lajos atya megáldotta a bíborost, a tartományfőnököt és többi jelen lévő paptársát, majd végül a hívek közösségét.
Az egybegyűltek közös ünneplése a templom kertjében folytatódott.

A vasmise teljes felvétele az alábbi linken megtekinthető: http://bonumtv.hu/kerenyi-lajos-vasmiseje/ 
A Katolikus Rádió interjúja meghallgatható itt: http://www.mediaklikk.hu/2017/06/21/tanuim-lesztek-kerenyi-lajos-atya-portreja/
Képgaléria: https://www.facebook.com/pg/piaristak/photos/?tab=album&album_id=10156302482307738

Új Ember-Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotó: Szathmáry Melinda

Kettős jubileumot ünnepel Kerényi Lajos piarista szerzetes: 90. születésnapját és pappá szentelésének 65 éves jubileumát. Ő hívta életre a nagymarosi és egerszalóki ifjúsági találkozókat, és a halálos ágyán feloldozta az őt elítélő vérbírót is. A Heti Válasz munkatársa, László Dóra készített múlt héten interjút az örökifjú Lajos atyával.

– Járt mostanában Csepelen, a Kossuth úton?
– Ahol a HÉV megy, ugye? Azt bizony mi aszfaltoztuk le, kispapként, miután a szerzetesrendeket feloszlatták. Amikor ugyanis teherautókkal kezdték begyűjteni a papokat, szerzeteseket, minket, növendékeket gyorsan kitelepítettek a rendházakból, hogy lakjunk kívül, tanuljunk teológiát. Munkát is szereztek nekünk: utat alapoztunk. A többi melós ránk szólt – nem tudták, hogy kispapok vagyunk –: szakik, ne olyan gyorsan, mert elrontják a normánkat!

– Találkoztunk már olyan káplánnal, aki annak hatására választotta a papi hivatást, hogy látta önt napról napra, évről évre fekete reverendájában végigsietni az Ecseri úton, ahol 40 éve szolgál. A jó példa ragadós?
– Ezt a történetet még nem hallottam. Ma már a püspökök sem hordanak reverendát, csak ünnepeken. Én viszont minden papi szolgálathoz reverendát öltök, hiszen ez a mi egyenruhánk, ami erőt sugároz.

– Az ön idejében nem volt ritka, hogy a fiatalok az érettségi után kérték felvételüket valamelyik szerzetesrendbe vagy a szemináriumba. Ma ez nem jellemző.
–  Nagy kálvária után tettem ezt. Tatán jártam gimnáziumba a piaristákhoz, amikor az érettségi évében behívtak katonának, és géppuskairányzónak képeztek ki. Tata védelménél megástuk – ha nem is a sírunkat, de az is lehetett volna könnyedén – a lövészárkot. Ott volt az első bevetésünk. Aztán egyik bevetés jött a másik után, egyik halálveszedelem a másik után, de soha, egyetlen szilánk sem ért; az Úr úgy vigyázott rám és a bátyámra is. Nem öltem meg senkit, úgy tudom. Végül az oroszok fogságába estünk. Én a 93. számú hadifogolyként kerültem a szénbányába.

– Mégpedig azzal az ideával, hogy legyőzik az ateizmust, megtérítik a Szovjetuniót…
– 1945-46-ot írtunk, orgiát ült az ateizmus. Mindenünket elszedték, de voltunk páran, akik a nyakunkban lógó feszületet visszaloptuk, és egy madzagon újra a nyakunkba akasztottuk, mert azért voltak módok a huncutkodásra – az ezüstláncot meghagytuk az őröknek. Felszíni munkáknál aztán a cérnaszálra akasztott feszületet a ruhánkon kívül viseltük. A helybéli orosz fiúk, lányok – pókhasú, alultáplált gyerekek voltak, akiknél mi még majdnem jobban álltunk, pedig majdnem éhen haltunk – meglátták a keresztet, és csókolgatni kezdték: ó, Krisztosz, ó Jézusz Krisztosz! Összenéztünk: itt az Isten! Több ilyen tapasztalatunk volt, még az őrökkel kapcsolatban is. A keresztből sugárzó erő mellett a vörös csillag és a többi téveszme gyenge, negatív erőtere elhalványul. Amikor egy évvel később hetven gennyes sebbel, vérhassal hazahoztak, leérettségiztem, és beálltam piaristának.

– A piaristák rendi névként nem új keresztnevet kapnak, hanem úgynevezett titoknevet. Ez az ön esetében micsoda?
– Szeptember 12. Szűz Mária neve napja – és szeptember 11-én este tértem haza az orosz fogságból. Engem a Szűzanya hozott haza, ezért a rendi titkos nevem ez lett: A fogolykiváltó szűzanyáról nevezett Kerényi Lajos.

– Főként az ifjúsággal és a haldoklókkal foglalkozik. Hogyan lehet ezt a két végletet összehangolni?
– Ahová csak elkerültem, a gyerekek mindenütt körém gyűltek – ezt a tulajdonságomat édesapámtól örököltem. A haldoklók kísérése, a betegek látogatása úgy kezdődött, hogy első állomáshelyemen, Krisztinavárosban hívtak az onkológiára, egy nagy beteghez. Láttam, hogy a szomszédja is nagyon beteg, hát hozzá is odamentem, legközelebb pedig felkerestem a szomszéd szobában fekvőket is. Legalább harminc kórházba jártam betegeket látogatni szerte az országban. Most is kilenc kórházba járok, szobáról szobára – közte 14 intenzív osztályra. A betegektől annyi üzenetet kapok, annyi bölcs meglátást hallok! Azt akarja tudatni az Úr, hogy igaz, amit mondott: amikor fölemelnek a földről – ugye, a kereszten –, mindeneket magamhoz vonzok. Én nem látok senkit meghalni Isten nélkül.

– Erre mondják, hogy zuhanó repülőn kevés az ateista?
– Ezt egy melóstól hallottam először. Ahogy pedig Aquinói Szent Tamás megfogalmazta: az ember természetes vége természetfölötti. Olyan irgalmas a Jóisten, hogy mindig utánunk jön, mint ahogy utána ment hitetlen Tamásnak is. Alászállt még a poklokra is – de hiszen mi a pokol? Annál nagyobb tűz nincs, mint amikor az embert a lelkiismerete emészti.

– Találkozott a kórházban Olti Vilmos hírhedt vérbíróval is, aki Mindszenty József hercegprímást éppúgy elítélte, mint önt vagy rendtársát, Lénárd Ödönt, sokakat pedig halálra ítélt. Hogy zajlott a találkozás?
– Nem ismertem meg, ő sem engem, ami nem is csoda hatvan év után. Odaléptem egy öreg bácsihoz, hogy beszélgessünk – én nem kérdezem soha, hogy ki akar gyónni, Isten ments! Ha viszont beszélgetünk, a bánatát a legtöbb ember el tudja mondani. Colombo hadnagy az eszményképem, aki csak úgy elbeszélget az emberekkel, majd az ajtóból még visszanéz – és mindent megtud. Odalépek tehát a bácsihoz, megfogom a kezét, és mondom, amit szoktam: Lajos atya vagyok, lelki orvos, Jézus üdvözli. Erre kapkodva, hörögve kezdi venni a levegőt, és jelzi, hogy segítsek felülni, majd felállni. Kimentünk a folyosóra, de nem tudtam, mit akar. Csak beszélt, beszélt, összefüggéstelenül, olyasmiket, hogy én nem így akartam... Egyszer csak megkérdezi tőlem: mi a véleménye Olti Vilmosról? Hohó, mondom, a vérbíróról? Elítélte Mindszentyt, halálra adott sok ártatlan embert, elítélt engem is. Erre rám támaszkodik, és azt mondja: ne mondja, hogy vérbíró, mert én vagyok Olti Vilmos! Majdnem megnyílt alattam a föld.

– Ezek után talán bocsánatot is kért?
– Irgalomért kiáltozott. Engem a mesterem nem arra tanított, hogy bosszút álljak, hát megadtam neki az irgalmat, föloldozást, mindent.

– De konkrétan, kért bocsánatot? Megbánta a bűneit?
– A jobb latortól sem kérte Jézus, hogy bánja meg a bűneit. Hanem azt mondta: még ma velem leszel mennyei atyám országában.

– Nem érzett iszonyatot vagy haragot, amikor megtudta, kivel hozta össze a sorsa?
– Nem. Örültem. Hiszen nagyobb öröm van egy megtérő bűnösben, mint kilencvenkilenc igazban.  A szemem előtt zajlott le a nagy átalakulás. Ilyen tapasztalataim százszámra vannak, hiszen egy héten négy napon járok kórházba, rengeteg órát töltök a betegek között. Istenélmény mindig.

– Azt írta önéletírásában: „Az Állami Egyházügyi Hivatal rendszeresen figyeltetett, ezt a Történeti Hivatal adataitól tudom”. Tudta anélkül is, nem? Hiszen állítólag a gorombaságáról ismert Fűzfa elvtársat állították önre, aki a fáma szerint a rendszerváltozás után kegyszerárus lett – ahogy mondta, mindig is Jézusból élt.
– Ez már a bársonyosabb időkben volt, amikor már itt voltam, az Ecseri úton. Kikértem a Történeti Hivatalból a rám vonatkozó iratokat, hát nem mindet adták ki, de amibe beletekinthettem, abból sok minden kiderült.

– Olyasvalaki is figyelte, akire nem is gyanakodott?
– Inkább csak beigazolódott a gyanúm, hogy miért is jártak egyesek a nyakamra. Engem is be akartak építeni hatalmas apparáttal a III/III-ba. A Nyugati-pályaudvar restijébe hívtak háromszor is, hogy meggyúrjanak. Az ifjúsági miséken pedig olyan sokan voltak, akárki elvegyülhetett a tömegben. Egyszer aztán bejött hozzám egy asszony, hogy az államvédelmi csoport tagja, és tájékoztatott, hogy őrnagy és ezredes rangúak ülnek a padban. Elsorolta, mi mindent írtak fel a káderlapomra az aznapi beszédemből. Elég gyenge, válaszoltam, én ennél sokkal jobbakat is mondtam! Ez az asszony rendszeresen eljött hozzám, én viszont résen voltam, mert provokációt sejtettem. Egyszer csak elhozta nyolcéves kislányát, hogy készítsem fel titokban az elsőáldozásra. Amikor aztán büntetésből elhelyeztek a Városmajorból Ásványráróra, kaptam tőle egy képeslapot: a Duna mellett nagyon friss a levegő, tegyen sálat a szája elé időnként. Még ilyen pozícióban is lehetett találkozni az Isten embereivel!

– Annak idején büntetésből helyezték el újra és újra, mert szét akarták verni a felvirágoztatott közösségeket. De csak azt érték el, hogy szerte az országban újabb közösségek születtek.
– Az ördög minden törekvése Isten szekerét viszi előbbre. Ez a legnagyobb büntetése: még a gonoszsága is Isten legnagyobb dicsőségére válik.

– Negyvenöt éve ön indította el a Nagymarosi Ifjúsági Találkozókat, ami akkoriban nem volt veszélytelen vállalkozás. Nem félt?
– Balás Bélával együtt voltunk akkor káplánok, ő mondta: az a szerencsénk, hogy Pista bácsi, a plébánosunk, picit jobban fél Istentől, mint az ÁVO-tól. Pista bácsi – Horváth István – csavaros eszű jogászember volt. Tartotta a hátát.

– Harmincnégy éve elindította az Egerszalóki Ifjúsági Találkozókat is, az idei épp a héten zajlik. Arra keresik a választ: hogyan fordíthatják pozitív irányba a világ negatív jelenségeit. Három-négy évtized szinte egy emberöltő. Mennyit változott ez alatt az ifjúság?
– Ahol sok a bűn, túlárad a kegyelem: ma szinte kunszt elkárhozni, de az Úr Jézus számít ránk. Ahogy az indiánok mondják: a lovat elköthetem, odavezethetem a vízhez, de nem ihatok helyette. Dobhatok mentőövet a hajótöröttnek, de nem foghatom meg helyette. Nem olyan tragikus a helyzet – volt ennél rosszabb is, lesz is. A megváltó itt is, most is győz.

– Bár papsága első 25 évében kétévente elhelyezték, már negyven éve szolgál az Ecseri úton, s ez idő alatt a templomot is felújíttatta. Honnan volt rá pénz?
– Negyven éve vagyok itt, és hetvenéves koromig voltam káplán – mostanában egy káplán három-négy év után év után már plébános. Volt ötmillió kis forintkánk húsz éve, és nem riasztott vissza, hogy százmillióra lenne szükség. Már jóval túl vagyunk a százmillión is, de sose volt egy forint tartozásunk se. Hogy honnan jött a pénz, mit tudom én – az Úristentől. Ez a hozzáállás az, amit ő szeret. Határozza el magát az ember arra, amit meg kell tennie, de ne kérjen jeleket, mert az bizalmatlanság. Jeleket kérni, hogy sikerül-e, mielőtt belevágunk valamibe, olyan, mintha azt mondanánk: na, Uram, majd ha megoldod, hiszek benned. Az emberek szemtelenkedtek Jézussal is: szállj le a keresztről, és akkor majd hiszünk neked. Ez olyan, mintha azt mondanám: orvosság? Majd ha meggyógyulok, beveszem.

– Focizik még?
– Szombatonként még focizok, igaz, előre húzódtam, hogy ne kelljen annyit futni. Sikerül időnként a gólt is szépen begurítani. A közösség hatalmas erő, mindenkinek ajánlom, hogy közösségeket el ne hagyjon. Magányos keresztény nincs, össze kellene fognunk, hogy olyan erőket adjunk tovább, amelyek fölemelnek. Ezek értékosztó fórumok, mert bizony vannak értékfosztó fórumok is.

– Kilencvenévesen nagyon is aktív, nem éppen a nyugdíjasok átlagos életét éli.
– Mégis nyugdíjba küld a bíboros úr már. Augusztus 1-jével visszaköltözök a rendházba, és onnan végzem a szolgálatomat. Az utódom megkért, hogy segítsek be, de talán jobb, ha az ember nem néz hátra. Esetleg a jegyesoktatásban jól jöhet a segítség, hiszen ide harminc-negyven pár is jár. De mire megy a szegény pap ezzel a sok munkával? Hiszen akit meggyóntat, újra bűnt követ el. Aki megházasodik, sokszor elválik. Talán még a temetés volna a leghatékonyabb – csakhogy a halottak föltámadnak. Akkor mit fáradunk annyit?

Szöveg: László Dóra, Heti Válasz
Kép: Szathmáry Melinda

Kerényi Lajos atya Június 1-jén ünnepelte kilencvenedik születésnapját, és június 25-én, vasárnap délelőtt mondta vasmiséjét a budapesti Szent Kereszt templomban. Ebből az alkalomból Kiss Péter, az Új Ember munkatársa beszélgetett vele.
Lajos atya páratlan munka­bírású, sok nemzedékre ható, élő legendává lett pap, aki ma is egyszerre képes a fiatalokra hatni, őket okosan megszólítani, és az idősek, az élettől búcsúzó betegek számára vigaszt nyújtani. Kortalan derűjével közvetíteni egy idő nélküli világ üzenetét.

– „Minél több lelket adj nekem, Uram!” – ez a Loyolai Szent ­Ignáctól kölcsönzött mondat lett életének és papi működésének mottója, mint Bodnár Dániel közreműködésével készült önéletrajzában elmesélte. Sok és egyre több lélek sok és egyre növekvő felelősséggel is együtt jár. Esetleg gondokkal, csalódásokkal, álmatlan éjszakákkal is az aggódás miatt, amely lelki gyermekeinek gondjai miatt támad Önben. A kis hercegből vett hasonlattal: hogyan viszonyul ahhoz az ezer meg ezer rózsához, amelyek mind az Ön gondoskodásának köszönhetik, hogy virágba borultak?
– Bizonyos értelemben könnyű dolgom van ebből a szempontból, mert mint kórházba, betegekhez, haldoklókhoz sokat járó pap már évtizedekkel ezelőtt megtanultam, hogy az ember végső soron „Istenhez hanyatló árnyék”, aki „megtelik Isten-szerelemmel, mikor halni készül”. „Az ember természetes vége természetfeletti”, írja Aquinói Szent Tamás. Hatvanöt éves papi működésem során soha senkit nem láttam Isten nélkül meghalni. Mert noha a „kincs, hír, gyönyör” erőtere sokakat lefoglal, amikor ezek elmaradoznak, lényeglátóvá válik az ember. Megérzi, hogy Isten magának teremtett bennünket, és nyugtalan a szívünk, míg benne meg nem nyugszik, mint Szent Ágostontól tudjuk. Fiatalon majdnem orvos lettem, papként pedig lelki orvossá lehettem: kilenc kórház tizennégy intenzív osztályának rendszeres látogatója vagyok ma is. Gyakori tanúja a titokzatos határmesgyének, a lélek nagy átlépésének a transzcendenciába.

– Ellentmondásnak tűnik, hogy míg Ön kortalan, energikus, derűs, évtizedek óta az idős, gyenge, szomorú, beteg emberek gyámolítója. Hogyan hatnak Önre a gyakori kórházlátogatások? Hogyhogy mindig marad Önben erő újra elmenni a szenvedőkhöz?
– Érdekes, ez az összefüggés még soha nem jutott eszembe. Talán az a kulcsa, hogy értékeket adhatok át. A derűm, az optimizmusom örök értékekből fakad, és annak felismeréséből, hogy ezeket a nagyon beteg, életük vége felé közeledő emberek tévedhetetlenül felismerik. Az emberiség kollektív tudattalanjának közkincsei ugyanis.
Megesett, hogy fogtam egy nagyon idős asszony kezét, és nem akart elengedni. Hosszan ültem pedig már mellette. „Lajos atya, ne menjen el, mert engem nem szeret senki!” – kérlelt. Én pedig elgondolkodtam: lám, milyen különös, hogy egy hosszú-hosszú élet utolsó szakaszában még mindig „nem elég a szeretetből”. A szeretet mindig eleven kincse tesz engem annyira derűssé.

– Lajos atyát egyszerre jellemzi a sarkosság, a határozottság, a dolgokat nevükön nevező szigor és az emberi gyengeségek iránti megértés, az isteni kegyelembe és irgalomba vetett hit. Annak hite, hogy ő még a legbűnösebb embert is meg tudja menteni. Mire vezethető vissza ez a kettősség? Mitől függ, hogy mikor melyik kerekedik felül Önben?
– Fejlődés eredménye, hogy megértőbb lettem. Fiatalabb korban a „világmegváltó” hevület szigorúbbá teszi az embert. Később azonban rájön, hogy nem ő a dolgok véghezvivője, és óvatosabbá válik. Mint Pál apostol írja: „Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta.”
Ezen túl pedig úgy gondolom, hogy a jó nevelésben az igazság és a szeretet csókot vált, keménységet és szívet kell benne ötvözni. Például nagyon nagy baj, ha egy gyereket elkönyvelnek rossznak, mert éppen attól lehetne jobb, ha szeretnék. És azt sem szabad sohasem elfelejteni, hogy nem mindenki tehet arról, amilyen.

– Beszélgettem egy korábbi, kereső tanítványával, aki azelőtt, hogy fél éven át a hittanára járt, nem hallott Önről. Nagy hatással volt rá: pásztort, sokaknak biztonságot nyújtó, jelenlétével gyógyító embert ismert meg Önben. Olyan embert, akinek mások szolgálata vált az életévé, mondta. De bizonyosan Önnek is meg kellett harcolnia ezért a kiegyensúlyozottságért, tette hozzá. Milyen küzdelmeken keresztül vezetett az út a mai harmóniáig, Lajos atya?
– Ez kisugárzás kérdése. Karizmáé. Olyasmiké, amiket kap, a személyiségével már eleve magával hoz az ember, és szinte „nem is tehet róla”. De persze erősíthet rajtuk, ha átadja magát a hivatásának. Amit én teszek: igyekszem a Szentháromság személyeivel élő kapcsolatban lenni az imáimban.
Az utam valóban küzdelmes volt. Tizenöt évesen belenőttem a háborúba, tizen­nyolc évesen katona lettem – de nem öltem meg senkit –, aztán orosz fogságba kerültem, szénbányában dolgoztam. Sokat szenvedtem, még­is, ma is nagy örömöm, hogy átélhettem azt a szenvedést, és felismerhettem, hogy ott, a Donyeck-medencében is jelen volt: velünk, szenvedőkkel volt az Isten. Az ember természeténél fogva keresztény, írja Tertullianus, és „Istendarabkákat” szedeget össze az élete során, mint József Attila A ­kutya című versében olvasható.
Küldetést kaptam, a beteg világ gyógyításának küldetését: a tanítást, a gyerekek, fiatalok nevelgetését és az idősek, haldoklók szolgálatát. Az örök élet felé irányításuk fel­adatát.

– Melyek azok a gondolatok, amelyeket mindig át akar adni, ha csüggedő, utat vesztett emberekkel találkozik?
– A gyóntatószék sokszor afféle pszichiátriai ambulancia, ahol bizalmat és önbizalmat kell az emberekbe csepegtetni. Nem az Isten büntet, hanem a bűn, ez az, amit mindenkivel szeretnék megértetni. De amúgy inkább hallgatok, mert aki szenved, annak beszélnie kell. Ki kell tudnia mondani önmagát, a titkait, mert még testi elváltozásokat is tud okozni, ha valakinek a lelke nincs rendben. Az Úr irgalmas, csak szeretet van benne; megnyugtatni, megváltani érkezik, és nem számon kérni – minden betegnek ezt szoktam mondani.

– Szintén az imént említett tanítványa mondta, hogy Lajos atya egyszer a hittanon elmesélte: nemrég kihúzták egy fogát. Nem félt megmutatni a gyengeségét; azt, hogy ő is ember. Olyan, mint mindenki más. Közvetlen, az emberek között élő, tőlük papsága folytán nem elkülönülő ember. Milyen megfontolás húzódik meg e mögött a természetesség, közvetlenség mögött?
– Egyszer télen bejött a hideg templomba egy piszkos, szakállas, elhanyagolt állapotú ember. Azt hittem, pénzt szeretne. „Mennyit adjak?” – kérdeztem tőle. „Csak szeretetet kérek!” – válaszolta, és sírni kezdett. Én pedig átöleltem. Az emberek arra vágynak, hogy a szívünk együtt dobogjon az ő szívükkel.

– Gyakran előkerülő jelző Lajos atyára vonatkozóan a kortalanság. Ami arra is vonatkozik, hogy Ön sem nézi a kort, azaz nem osztályozza az embereket a koruk alapján, mert úgy gondolja: bármilyen korban rá lehet térni a krisztusi útra. Hogyan gondolkodik az életkorokról a hit iránti fogékonyság szempontjából?
– Igyekszem mindig a befogadók szempontjait, élethelyzetét is figyelembe venni, amikor a hitről beszélek. A fiatalok számára például manapság már természetes a szex, a gyakori italfogyasztás. Nem szabad rájuk támadni, pokollal ijesztgetni őket – hiszen Jézus még a poklokra is alászállt a bűnösökért! Nem lehet a jót az emberekre ráerőltetni. A fiatalok bizalmát meg kell nyerni, akkor lehet hatni rájuk. Én például – viccelődve, barátian – úgy szoktam tőlük búcsúzni, hogy jó borokat válasszanak, ha már isznak. De persze próbálom nekik elmagyarázni, hogy milyen rossz függővé válni.

– Nagymarosra és Egerszalókra is mennek olyanok, akik nem tartoznak az egyházi közösséghez, de érdeklődők. E szívének oly kedves, sőt Ön által is alapított rendezvényeknek egyik fontos funkciója éppen az, hogy a keresők számára vonzerőt jelentsenek. Őket hogyan lehet jól megszólítani?
– Nem szabad dogmatikus „bükkfanyelven” beszélni, ez biztos. Sok példa, sok nevetés, jó élmények – ez a kombináció lehet hatásos. A humornak érdemes nagy szerepet biztosítani. Tetszeni szokott például a hallgatóságnak, amikor az érzéki élményeket hajszoló fiúkról „szextraktorokként” beszélek. Jegyesoktatáson pedig mindig ostorral fenyegetem azokat, akik hét év múlva válni akarnának, és azt állítanák majd a párjukról: „Valójában nem is szerettem.” Fontos a jó tálalás. Jobban értékelik a pogácsát, ha herendi tálon adjuk, mint ha koszos kézzel a tortát.

Kiss Péter/Magyar Kurír, Új Ember

Az európai keresztény civilizáció megmenthető, de távlatokat kell nyitni az embereknek, eszmék nélkül lehetetlen előrejutni – vallja Kerényi Lajos atya, akit 65 esztendeje, 1952 júniusában szenteltek pappá. Bár a piarista szerzetes betöltötte a 90. életévét, ma is rendkívül aktív: papi szolgálata mellett többek között kilenc kórház betegeit látogatja.

– Új keresztény Magyarországra és Európára van szükség, és ezt el is fogjuk érni. Aki hisz, annak a hegy is arrébb megy – jelentette ki a Magyar Időknek Kerényi Lajos piarista szerzetes, aki júniusban a 90. születésnapját és pappá szentelésének 65. évfordulóját ünnepelte.
A római katolikus atya, aki a Horthy-rendszerben volt fiatal, és akinek papi szolgálata főként a kommunizmus idejére esett, úgy véli, Magyarországnak és Európának is ugyanaz a baja: kiiktatták az eszméket, az emberek zöme mindent e világ keretein belül értelmez.
Pedig szerinte rengeteg olyan kérdés van – Honnan jöttünk? Hová tartunk? Miért van a sok bűn, a szenvedés és a halál? Folyatódik-e utána az élet? –, amelyekre a világra koncentráló nézetek nem adnak választ. – Ilyen eszme volt a kommunizmus, amely azt hirdette, hogy itt zabálj, élvezd az életet, mert úgyis megdöglesz.
Az emberek figyelmét a kincs, a hír és a gyönyör felé fordították, és letiltották a magasabb eszméket, a szeretetet, a szépet és a természetfölöttit. Ezen változtatni kell, muszáj felemelni az embereket és távlatokat kell nyitni nekik, eszmék nélkül lehetetlen előrejutni. Nagyon fontos, hogy az emberek a pénz helyett a szívükre koncentráljanak – hangsúlyozta Kerényi Lajos.
A hajlott kora ellenére rendkívül energikus piarista szerzetes a papi szolgálat mellett ma is alapvetően a fiatalokra és a betegekre koncentrál, még mindig kilenc kórházban látogatja a nehéz sorsú embereket, a haldoklókat.
Tanít továbbá a budapesti Szent Margit Gimnáziumban, és mindig részt vesz az egerszalóki és a nagymarosi ifjúsági találkozókon. Bár nagyon elfoglalt, ha ideje engedi, szívesen hódol hobbijainak: a horgászatnak, a labdarúgásnak és az autóvezetésnek. Mint fogalmazott, a horgászat, a vízpart nagyon megnyugtatja, jót tesz a lelkének a természet közelsége.
Elárulta azt is, hogy a focit nemcsak a televízióban nézi, hanem a mai napig játssza is. Mosolyogva jegyezte meg, hogy az utóbbi években már csatárt játszik, és mivel a barátok jobbnál jobb labdákkal szolgálják ki, egy-egy gólt is rúg. – A kedvenc csapatom a Ferencváros, mivel a szüleim is a fővárosi zöld-fehéreknek szurkoltak, a fogantatásomtól kezdve fradista vagyok.
A nemzetközi színtéren pedig a Real Madridnak drukkolok, szívesen nézem a jó focit – mondta az atya, aki végül arra is kitért, hogy bár nagyon szeret vezetni, az autó számára munkaeszköz is, ami nélkül nem tudna nap mint nap annyi helyre eljutni.
S hogy ehhez a rengeteg feladathoz honnan van energiája? Lajos atya azt állítja, hogy nincs titok, az egész életének mozgatója a Jóisten. – A terveimet is az Úr írja, én szeretném folytatni a munkámat, tovább látogatnám a betegeket. Én csak újabb és újabb lelkeket kérek, akiket szeretnék megmenteni – jelentette ki Kerényi Lajos.

Borsodi Attila
http://magyaridok.hu/belfold/isten-szolgajan-nem-fog-az-ido-1930336/

A népszerű piarista atyát megpróbálták beszervezni a III/3-ba. Ez nem sikerült, viszont hadifogolyként elhatározta, hogy megtéríti a szovjeteket. 89 évesen is aktívan szolgál, sokakat kísér el a halál kapujáig.

Lajos atya nevét sokan az egerszalóki ifjúsági találkozók kapcsán ismerik, de a fővárosi kórházak munkatársai és az ott fekvő betegek is barátként, közülük valóként üdvözölhetik a hamarosan kilencvenedik évébe lépő lelkipásztort. A Magyar Idők egy különleges feloldozás történetét írta meg vele kapcsolatban. A teljes cikk ide kattintva olvasható, néhány részletet kiemeltünk a lelkiatya szavaiból.
Érettségi előtt, tizennyolc éves koromban besoroztak, és frontharcosnak vittek a dunántúli hadműveletekhez. Az oroszok elfogtak, és kivittek a Donyec-medencébe, szénbányába. Először ott találkoztam közelebbről a szocializmus világával. (...) Elhatároztuk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Bíztunk a kereszt erejében, és igazunk is volt. Az oroszok szinte mindenünket elvették, a bőrből készült katonai bakancsaink helyett például fatalpú, vászonfelsőből álló hitvány lábbeliket kaptunk. Sík–Schütz Imádságoskönyvemet és Kempis Krisztus követése kötetemet viszont megtarthattam, haza is hoztam és „ereklyeként” őrzöm ma is. Elvették kereszt-nyakláncainkat is. Ám hamarosan visszaloptuk, és mindig jól láthatóan viseltük, hadd sugározzon, hadd vegyék észre minél többen. Az ezüstlánc nem kellett, csak a kereszt. Amikor meglátták, jöttek is hozzánk a felszíni munka során vékony lábú, felpuffadt hasú, skorbutos helyi kisgyerekek, akik csókolgatták a Szovjetunióban ritka kincsnek számító keresztet. Éreztük: jelen van az Isten.

"Szobáról szobára kopogtatok [a kórházakban], és ha jelzik, hogy szükség van rám, beszélgetek a betegekkel. Legtöbbet haldoklókkal és öregekkel vagyok. Ott már letisztul minden. Nyitottabbak, de sok a félelem is. Meg kell értetni velük, hogy az emberi élet nem ér véget a földi halállal. Több mint hatvanéves kórházlelkészi tapasztalat után azt mondhatom, hogy még nem láttam senkit Isten nélkül meghalni."

Forrás: http://szemlelek.blog.hu/2017/01/08/kerenyilajos

Az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó Meghívója:
Kerényi Lajos piarista szerzetes gondolatait olvashatják az alábbiakban a július 12. és 16. közötti Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat mottója (Nagy jel tűnt fel az égen – Jel 12,1) kapcsán.

Pár évtizede bejött a gyóntatószékembe egy szakállas, éltesebb, tekintélyt parancsoló férfi. Szépen meggyónt. Utána néhány eligazítást kezdtem neki adni. Ekkor megszólalt: „Vigyázzon, tisztelendő úr, mit mond nekem, mert én vagyok a Jézus Krisztus.” Ezt válaszoltam: „Uram! Tessék nekem jelet adni, hogy elhiggyem, amit mondott. Közel van a Duna, éppen épül egy új híd, menjünk oda és ön pillanatok alatt készítse el isteni erejével.” Erre azt válaszolta: „Inkább tessék feloldozni engem.”
Én is azok közé tartoztam, akik Jézustól kérték újra és újra: „Mutass valami jelet, hogy higgyünk neked.” A kereszten halálharcot vívó és vergődő Jézustól szemtelenül így kérték a jelet: „Ha te vagy a Messiás, szállj le a keresztről, akkor hiszünk neked.” (Te kaptál már TŐLE jelet? Én már többet, sőt sokat.)
Egy alkalommal Jézus ezt válaszolta a modortalan gúnyolódóknak: „Ennek a nemzedéknek nem adatik más jel, mint Jónás próféta jele. Amint ő három napig volt a nagy hal gyomrában, az Emberfia (Jézus) is három napig lesz a kősírban.”
Ezzel jelezte Jézus, hogy az általa mutatott jelek istenségét és messiási küldetését hivatottak igazolni. Az égi jelek azóta sem szünetelnek. A Szűzanya hivatott ezeket közvetíteni a jelenésekkel. 100 éve is hozott égi üzenetet Fatimában.

Kedves magyar fiatalok! Feltétlenül gyertek el Egerszalókra ezen a nyáron is, a július 12-től 16-ig tartandó lelkigyakorlatra, nehogy becsapjanak titeket jelek nélküli vagy hamis jellel kérkedő avatatlan prókátorok, nehogy sánta, össze-vissza kóborló juhocskák legyetek.

Szeretettel várunk benneteket!
Forrás és fotó: Fieger.hu
Magyar Kurír

Beszámoló az Ifjúsági Találkozóról
Július 12-én, szerdán vette kezdetét az idei egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat, amelyet a fatimai jelenések 100. évfordulójára emlékezve rendeztek meg „Kaptunk jelet” mottóval. A találkozó július 16-án, vasárnap ért véget.

Idén is több száz fiatal vett részt az előadásokon, koncerteken, elmélkedéseken, kiscsoportos beszélgetéseken.
Július 12-én délután Galo Gábor főegyházmegyei ifjúsági referens köszöntőjével kezdődött a találkozó. A vasmisés lelkipásztor, Kerényi Lajos piarista szerzetes, plébános tevékenységét méltatva úgy fogalmazott: Lajos atya a kezdetektől mindent megtett azért, hogy ez a találkozó létrejöjjön és fennmaradjon.
Kerényi Lajos előadásában a nyolcvanas években indult program emlékeit idézte fel. Kiemelte: az akkori zavaros világban szükségét érezték annak, hogy a fiatalság számára legyen találkozási, feltöltődési lehetőség a nyári időszakban.
A nyitó szentmisében Kerényi Lajos a találkozó központi gondolata kapcsán elmondta: a jel adása Fatimában égi üzenet volt, mellyel a Szűzanya szólt hozzánk, s életünkben számos olyan jel van, amit értelmeznünk kell, és jól kell értelmeznünk. Kiemelte: a hétköznapokban jelen lévő, életünket átszövő szimbólumok emberi létünk, belső világunk bizonyítékai.

Csütörtökön Galo Gábor főegyházmegyei ifjúsági referens előadásában a találkozás öröméről, Isten gondoskodásáról és az ehhez vezető jelekről beszélt.
Hodász András káplán a saját életében tapasztalt jelekről, a papság felé vezető útjáról szólt, kiemelve: jókedvvel kell hirdetni az evangéliumot, s ekkor a hivatás is jellé válik mások számára. Az esti szentmisét Czibere Zsolt, az egri bazilika káplánja mutatta be.
Pénteken rövid hegyi zarándoklat után Fedor Péter görögkatolikus lelkipásztor a jelek értelmezéséről, saját tapasztalatairól szólt előadásában. Elmondta: a döntéseket is segítik a jelek, figyelni kell rá, hogy helyesen, okosan értelmezzük őket.
A találkozó résztvevői megismerhették a 777 katolikus hír- és blogoldal szerkesztőinek munkáját, hallhattak a média világában tapasztalható jelekről.
Az esti szentmise keretében Kerényi Lajos azért adott hálát a jelenlévőkkel együtt, hogy 65 esztendeje szentelték pappá.
Szombaton Zimonyi Géza számítógépes grafikus a kreatív szakember nézőpontjából szólt a jelek jelentőségéről. Délután több zenekar adott koncertet, melyeket kissé megzavart az esősre fordult idő.
A szombat esti szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. A jelek körülvesznek bennünket, ilyen jel az is – mint mondta a főpásztor –, hogy Kakuk Ferenc titkár atya javaslatára abban a miseruhában van jelen, amiben tavaly, a krakkói ifjúsági világtalálkozón mutatott be szentmisét. S ez az egyszerű jel összekapcsol bennünket a Szentatyával, a világ katolikus ifjúságával. Az evangéliumra, a magvetőről szóló példabeszédre utalva kiemelte: a mi hivatásunk is az, hogy jelek legyünk az evangélium hirdetésében. Olvasnunk kell a jeleket, melyekből tudhatjuk, hogy van Isten, szeret bennünket. Vannak különösen hatékony jelek, mint például a szentségek, melyek nem csak jeleznek valamit, hanem meg is valósítják azt, amit jelentenek.
A szombat esti szentmisét körmenet zárta.
Július 16-án, vasárnap Kerényi Lajos tartotta a záró elmélkedést, az ezt követő elmélkedés és kiscsoportos beszélgetés után Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét. Szentbeszédében úgy fogalmazott: Jézus Krisztus életében nagyon sok jel szerepelt, melyekből tanulhatunk. Isten a jelekkel beszélni, szólni akar hozzánk, mert szeretné, hogy boldogok legyünk, mert erre teremtett bennünket.
Jézus születésekor mindenki a maga környezetében kapta a jelet: a pásztoroknak a jászol, a bölcseknek a csillag volt a jel. Jézus életében volt egy másik jel, amit mindennap sokszor magunkra rajzolunk: a kereszt. S ez nem a kivégzőeszköz jele, hanem a végtelen szereteté, a jel, melyben győzni fogunk. Ugyanilyen fontos jel volt az üres sír is: János „látta, és hitt”. Mi vajon meglátjuk-e a tartalmat, az üzenetet? – tette fel a kérdést Kerényi Lajos, majd rámutatott: földi valóságokat nézve mennyei valóságokat láthatunk, ha edzett a látásunk.
A 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat résztvevői megismerhették számos közösség, köztük az egri szeminárium kispapjainak életét, s véradásra is volt lehetőség. A programon koncertet, zenei szolgálatot adott a Szalók Band, a Képmás zenekar, a Quo Vadis együttes, Sillye Jenő és barátai, valamint az egri bazilika ének- és zenekara.

Az eseményről készült fotók és képgalériák az Egri Főegyházmegye által közzétett cikk alján tekinthetők meg.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír

Lajos atya és Béla atya eddig két cikket termelt egyetlen közös fotóval a SZEMléleken, a harmadik róluk szóló bejegyzésben páros felvétellel kerekítik ki a poszt-triót.

Véget ért az idei Egerszalóki Ifjúsági találkozó és Lelkigyakorlat, ami 1982 óta kínál a nyár közepén színes programokat a nyár közepén a lelki felfrissülésre vágyóknak. Most sem volt hiány a komoly előadások és egyéb spirituális alkalmak mellett kacagásban, ahogy erre pár napja rámutattunk, majd a kicsattanó derű okát is felfedtük.
Az újabb fotótémát egy koncert szolgáltatta, amelynek során valahogy ismét egymás közelébe keveredett Kerényi Lajos és Varga Béla, az újabb kép pedig megint magáért beszél. Sőt, párja is van a fenti fotónak, alább meg is mutatjuk.

További fotókért érdemes megtekinteni a Magyar Kurir weboldalát, és a Egerszalóki Ifjúsági találkozó hivatalos Facebook oldalát, ahol további fotók láthatóak az találkozóról.

A mellékelt fényképen - bal oldalon - a 90 esztendős Kerényi Lajos atya táncol, "ropja" az egerszalóki táborzókkal.

Derűs fotó kering az interneten két rendkívül jókedvű papról – mi is keringetjük. Utánajártunk, mi váltotta ki a fotós által elkapott kicsattanó reakciójukat.

Ezen a héten zajlik az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat, ahol az alábbi fotó is készült, tucatnyi további fényképpel együtt. A képen Kerényi Lajos atya, a program lelki összefogója és Varga Béla atya szerepel. Utóbbi papnál érdeklődtem, mi húzódott meg a kacagás hátterében.

– Te is jól tudod, mi az én feladatom ezen a találkozón. Rendszeresen feltűnök a tömegben, hogy az aznapi miséhez keressek felolvasókat (olvasmány, szentlecke, hívek könyörgése), a nagy olvasmányos könyvvel a kezemben. A résztvevők már hozzászoktak, hogy ott szaladgálok közöttük, megszólítva közülük véletlenszerűen néhány embert. Lajos atya pedig a fotó elkészülte előtti beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy merjünk elköteleződni, ne csak úgy szaladgáljunk össze és vissza az életben. Amikor befejezte az előadását, ahogy jött le a színpadról, épp ott álltam a lépcső aljában, így kaptam az alkalmon és rákérdeztem, vajon rám is vonatkozik-e, hogy ne szaladgáljak állandóan. Az ezt a kérdést követő pillanatot kapta el ügyesen a fotós – lebbentette fel a fátylat közös nevetésük okáról Béla atya.

És valóban: a fotó alján ott látható a vaskos zöld kötet, sárga jelölőszalaggal...

Gégény István
Forrás: http://szemlelek.blog.hu/2017/07/13/neveto_papok

2017. október 7-én rendezik meg a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelynek programjai ez alkalommal az imádság köré szövődnek majd. Az őszi találkozó főelőadását Nagy Bálint jezsuita atya, a magyar jezsuita rendtartomány hivatásgondozója tartja. Meghívólevelében kifejti: az imádság nem magányos gyakorlat, hanem egy olyan belső otthon, amelyben személyes tér nyílik a teremtő Istennel való találkozásra.

“Az imádság az egyik legizgalmasabb dolog a világon. Titka és öröme nem kívül keresendő, nem kell távolra elmennünk, hogy tanuljunk róla. Egészen közel van. Csak mernünk kell megállni, hogy észrevegyük” – fogalmaz Nagy Bálint a Nagymarosi Levélben.
Gyere, hívunk, hogy tapasztaljuk meg együtt Nagymaroson az imádság örömét és kalandját! Abban szeretnénk segíteni, hogy ez a találkozó különösképpen is rólad és az Úrról szóljon, aki nap mint nap keresi a veled való találkozást. Az októberi találkozón épp ezért a megszokottnál több, kisebb létszámú imaműhely vár benneteket a fakultációk idősávjában, hogy minél több imamódszert kipróbálhassatok, megtapasztalva, mi a ti közös nyelvetek Istennel. Hamarosan ezekről a programokról is részletesen beszámolunk a találkozó honlapján.

A program
9.00: reggeli ima Sillye Jenővel és barátaival
10.00: főelőadás – Nagy Bálint jezsuita atya, majd szentségimádás taizéi énekekkel
12.00: fakultációk – 1. turnus
13:00: fakultációk – 2. turnus
14:00: ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
15.30: énekpróba a szentmisére
16.00: szentmise Varga László püspök atyával és a nagymarosi Laudate zenekarral
18.00: közös éneklés a nagymarosi Laudate zenekarral

Most is, mint minden találkozón segítőket vár a Gyerekmaros is – ha szívesen vagy gyerekek között, ha segítenél a csoportvezetésben, látogass el a Gyerekmaros honlapjára és jelentkezz!

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó szervezője
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága és az
Országos Lelkipásztori Intézet által felkért csoport.
ifjusagibizottsag[kukac]katolikus.hu
1071 Budapest, Városligeti fasor 45.

Támogatóink:
Váci Egyházmegye
Nagymarosi Plébánia
Magyar Kurír
Mária Rádió

Dr. Kerényi Lajos atya: Boldogságra születtünk

Isten minket örömre és boldogságra teremtett. Neki – bocsánat a szóért – esze ágában sem volt a szenvedés és a halál. Ezeket mi hoztuk magunkra. Ő megszánt bennünket, mert nagyon szeretett, és megmutatta az utat, amelyen járva elérhetjük már itt a földön a boldogságot. Kis könyvemben ezt az utat szeretném érzékeltetni. Nehéz ez az út, de megéri rálépni. Sok lemondással, önmagunk feláldozásával, önneveléssel jár. Az út maga már a boldogság, hiszen az értelem, az akarat és az érzelem bennünk akkor boldog, ha állandó mozgásban, fejlődésben van.

A boldogság legszebb virágszirmai a Hegyi beszédben Jézus által felkínált helyzetek, magatartások. Merjünk kiemelkedni lélekben ebből a szenvedéssel teli, Istent kihagyó, előbb-utóbb kétségbeesésbe zuhanó mezőnyből! Szűnjön meg minden félelmünk. Keressünk minél több igazi értéket! Tanulgassunk mosolyogni! Segítsünk másokat az örök értékek megtalálására, és az örök szép jövő felfedezésére. Ez a kis könyv bizton segíteni fog ebben.

Kerényi Lajos atya

Szent Gellért Kiadó, 2010.
Ára: 980 forint.