A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

2017 a piarista rend többszörös jubileumának is az éve. 400 évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyermekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrendet, amelynek alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet 250 éve, 1767-ben emelte a szentek sorába XIII. Kelemen pápa a vatikáni bazilikában. E tanévben ünnepeljük a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját is. Szathmáry Melinda beszámolója a január 27-i jubileumi sajtóeseményről.

2017. január 27-én a Sapientia Szerzetesi, Hittudományi Főiskola Aulájában közös sajtótájékoztatót tartott a Piarista Tartományfőnökség és a budapesti Piarista Gimnázium. Az eseményen Labancz Zsolt SP tartományfőnök, Horváth Bálint, a pesti piarista gimnázium igazgatója, Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója és Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartományának levéltárosa szólalt fel. 

Labancz Zsolt egy Szent Márk evangéliumából származó idézettel kezdte beszédét; a mustármagról szóló példabeszédhez kapcsolódva, egy képi hasonlattal élve jellemezte a 400 éve tartó növekedést: „Egy kis mag vettetett el 400 évvel ezelőtt, s ez azután szárba szökkent és hajtásai, bontakozó ágai olyan terebélyesek lettek, hogy sokak, nagyon sokak számára adnak árnyat és még inkább életet. S ez az élet, ez az áldott gyarapodás ma is folytatódik, itt, hazánkban is, s a tágas rendben is.” A tartományfőnök elmondta, hogy az utóbbi néhány hónapban két új alapítás is történt: egy kis közösség Mozambikban kezdte meg működését, egy másik alig néhány napja Peruban, Limának egy szegény külvárosi részén.
A piarista rend az egyház történetében az első szerzetesközösség, amelyet kifejezetten az oktatás, nevelés szolgálatára hagyott jóvá az egyház. XII. Piusz pápa Kalazanci Szent Józsefet 1948-ban minden keresztény népiskola égi pártfogójává tette. Ezért minden keresztény népiskola úgy tekinthet Kalazanciusra, mint aki segíti őket szolgálatuk végzésében.
Kalazanci Szent József rendalapító cselekedetei arra irányítják a figyelmet, hogy egy iskola nem létezhet közösség nélkül. „Az értékek átadása soha nem egy ember műve. Embereknek elkötelezett közössége hordozza, váltja életre az értékeket, s így tudnak másokat is meghívni, hogy ezen értékek szerint rendezzék életüket. S azt tapasztaljuk, hogy az iskolák éltető működéséhez, hogy azok ne csak a tanulásátadás helyei legyenek, hanem az élet iskolái, ehhez ma is közösségre, közösségekre van szükség.” – hangsúlyozta Labancz Zsolt.
A tartományfőnök elmondta, hogy a magyar piaristák a kommunizmus évei alatt csupán két gimnáziumban végezhettek oktatói tevékenységet. A rendszerváltás után egyházi és társadalmi felelősségvállalástól indíttatva újranyitotta a rend a korábbi iskolákat. Jelenleg nyolc városban találhatók piarista intézmények; három óvoda, három általános iskola, egy szakképző iskola, hat gimnázium és egy önálló középiskolai kollégium működik Magyarországon, emellett nyolc szerzetesi közösség él idehaza. A bencésekkel és a ferencesekkel együtt a Piarista Rend Magyar Tartománya fenntartója a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának. Szegeden Sík Sándor nevét viselő egyetemi szakkollégium működik. A köznevelési intézményekben mintegy 440 pedagógus közel 4300 diákot oktat és nevel.
Labancz Zsolt megemlítette azokat a „rügyként kipattanó” új kezdeményezéseket is, amik szintén meghatározzák immár a magyar piarista jelent: a főként az oktatásban résztvevő világi munkatársak is fokozatosan elköteleződnek Kalazanci Szent József lelkülete, karizmája és szolgálata mellett. A magyar tartományban Pünkösd ünnepéhez kapcsolódóan készülnek a magyar Piarista Testvériség megszületésére. Emellett kiemelte a sátoraljaújhelyi Piarista Tanoda fontos szerepét, amely 2016 őszén indult el kb. 30 hátrányos helyzetű, nehéz családi körülmények közül érkező roma gyermek társadalmi integrációjának elősegítésére. Vácon is új intézmény létesül a közeli jövőben: a rend magyarországi ága szeretne nyitni a „leszakadó” fiatalok, fiatal felnőttek felé egy munkaerő-diagnosztikai és fejlesztő központ elindításával, amely a munka világába segíti majd el a fiatalokat.
A tartományfők végezetül ismertette a 400 éves jubileum égisze alatt szervezett nemzetközi és hazai programokat, melynek keretében szerzetesi zarándoklat, pedagógiai kongresszus, ifjúsági találkozó, nagyszabású kiállítás és Kalazancius csodás tetteit megjelenítő képzőművészeti pályázat is lesz majd.

Horváth Bálint, a 300 éves fennállását ünneplő budapesti Piarista Gimnázium igazgatója beszédében röviden összefoglalta az intézmény történetét, s egyben kitért híres tanáraira, öregdiákjaira is, akik érdemben járultak hozzá a magyarországi tudományos és kulturális élet fellendítéséhez az elmúlt századok során. „Az 1716-os év tavaszán Pest városának főbírája, a városi tanács vezetője, Lenner János hívta meg a városba a piarista szerzeteseket, hogy szervezzék meg és nyissák meg gimnáziumukat a városban. 1717. november 6-án két piarista szerzetes vezetésével, 155 diákkal indult útjára az iskola. Híres tudósok, művészek, államférfiak, egyházi emberek kerültek ki a padjaiból. Ebbe az iskolába járt többek között, az írók és költők közül Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Katona József, Vajda János, Szerb Antal, Ottlik Géza, Örkény István, Pilinszky János és Esterházy Péter; az államférfiak közül Mészáros Lázár hadügyminiszter, Perczel Mór honvédtábornok és Antall József miniszterelnök; a tudomány képviselői közül Eötvös Loránd fizikus, az Akadémia elnöke, Hevesy György és Oláh György kémikusok, és olyan jeles művészek, mint Lotz Károly és Zichy Mihály festőművészek, Fábri Zoltán filmrendező, Lehár Ferenc zeneszerző…”
Az igazgató szerint számos nevet lehetne említeni azok közül a piarista szerzetesek közül, akik az életüket szerényen, önzetlenül a tanítványaik szolgálatának szentelték az elmúlt háromszáz évben. A huszadik századból sokan ismerhetik Öveges József Kossuth-díjas fizikus és Kovács Mihály fizikus és informatikus nevét, akik mellett kiemelkedik Sík Sándor tartományfőnök, cserkész, költő, egyetemi tanár vagy Jelenits István Széchenyi-díjas teológus, irodalmár alakja.
Horváth Bálint hangsúlyozta, hogy a 300. tanévében a gimnázium továbbra is katolikus fiúiskolaként működik, amely igyekszik megtartani értékes hagyományait, leginkább az iskola változásra nyitott, innovatív jellegét. „Az egész ember nevelésére törekszünk, aki értelmi és érzelmi síkon, testi és spirituális valóságában is egészséges, teljes személyiség. (…) Rendalapítónk, Kalazanci Szent József példája nyomán olyan fiatalokat szeretnénk adni az országnak, akik érzékenyen és szolidárisan gondolkodnak, képesek hívő, felelős keresztény értelmiségi (akár vezető) szerepet betölteni a társadalomban. (…) Itt a Piarista Gimnáziumban hiszünk benne, hogy az igényes tanulmányi munka, a korszerű tudásra való törekvés és a befogadó, élő keresztény közösség megteremtése együtt is lehetséges.”
Beszédje záróakkordjaként az igazgató ismertette a jubileumi esztendő gimnáziumot érintő,elsősorban kulturális programjait. (A programsorozat részleteit a melléklet tartalmazza.)

Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója és Koltai András, a magyar piarista rendtartomány levéltárosa a november közepén nyíló „Hitre, tudásra – piaristák a magyar művelődéstörténetben” c. nagyszabású időszaki kiállítás tematikáját, s a tervezett kiállítási anyagot mutatták be.
A kiállítás végigvezet azokon a valós és virtuális tereken, ahol a piaristák éltek, tanítottak, imádkoztak, tréfálkoztak, kutattak és alkottak. Fölsorakoztatjuk a rendalapító és más piarista szentek legszebb magyarországi ábrázolásait, a „sekrestyéből” előkerülnek a piarista templomok kincstárainak legszebb darabjai. Az is kiderül, hogy milyen nyomot hagy maga után egy valódi szellem, aki privigyei piarista rendházban kísértett.” – mondta el Farbaky Péter.
A kiállításon láthatók lesznek aprólékosan rajzolt barokk tervlapok és vizsgarajzok, a magyar rendtartomány gyűjteményének legszebb darabjai: kódexek, régiségek, festmények, Felix Ivo Leicher, Gottfried Bernard Götz, Nagy Sándor, Kunwald Cézár, Pándy Lajos, Huber István, Héya Zoltán, Szász Endre és mások művei. Előkerülnek a tudós piaristák emléktárgyai,a fizikai és természetrajzi szertárak kincsei: kéziratok, útinaplók, kísérleti eszközök, köztük Öveges Józseftől és Kovács Mihálytól, az egyik legelső magyar számítógépmodell készítőjétől. Térképek, tervrajzok, festmények és fényképek segítségével nyerhet a látogató betekintést a budapesti piarista rendházak múltjába.

Koltai András, a kiállítás főkurátora szerint a kiállítás és az ahhoz készülő katalógus által egy olyan szerzetesi közösség életét, környezetét és tárgyait ismerhetjük meg, amely Istenre, a világra, a művészetekre és a tudományra egyaránt nyitottan élt és él, emellett kellő öniróniával tudja magát a mai napig szemlélni.

Fényképalbum: https://www.facebook.com/pg/piaristak/photos/?tab=album&album_id=10155744328477738

Szathmáry Melinda
kommunikációs vezető, szerkesztő

Mennyire jézusi életforma a tanító piarista szerzeteseké! Jézus közösségben élt a tanítványaival, akik később tanítókká lettek maguk is, ugyanakkor mindig nyitottan fogadta a gyermekeket, és azt akarta, hogy a tanítványai is így tegyenek. A piarista szerzetesek a gyerekek tanítását-nevelését és a közösségi életet is megvalósítják, egyben a megváltás örömhírét hirdetik a nevelés által. Labancz Zsolttal, a Piarista Rend magyarországi tartományfőnökével beszélgetett Kölnei Lívia, a KÉPMÁS magazin munkatársa jubileumokról és feladatokról.

– A budapesti Piarista Gimnázium és Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola épülete korábban az ELTE Bölcsész Karának székhelye volt. Öt évig ott tanultam. Az egykori csúnya, lepusztult épület hihetetlenül megszépült, kivilágosodott és modern lett, amióta jogos tulajdonosaihoz visszakerült. Számomra lenyűgöző időutazás ide belépni.
– Én magam is ide jártam latin szakra még akkor, amikor az ELTEműködött itt, és az az érzésem, mintha a két épület – az egykori és a mai – nem is ugyanaz lenne. 2011 májusában készült el ennek a szárnynak a felújítása, ahová a gimnázium, a rendház és a tartomány központi intézményei beköltöztek. Érdekes – és számomra nagyon kedves – mozzanat, hogy a boltíves átjáró fölött látható egy Kalazanci Szent József-szobor, a rendalapítónk szobra, amit a szocializmus időszakában is végig megtűrtek. Mivel egy tanító embert ábrázolt, nem zavart senkit, nem foglalkoztak azzal, hogy reverendát visel. Talán jele ez annak is, hogy a szolgálatunk – a gyerekek és fiatalok tanítása, nevelése – mennyire „evilági” tevékenység, mindennapos része a társadalom életének.

– Sok évfordulót ünnepelnek a piaristák 2017-ben.
– 400 éve, 1617-ben alapította meg Kalazanci Szent József a szerzetesrendet. Alapítónkat, akit egymás között Kalazanciusnak is nevezünk, 250 éve avatták szentté. A pesti iskolánk pedig éppen 300 éves. De vannak 25 éves évfordulóink is: a váci és a szegedi iskoláink 25 éve indultak újra, a gödi szakiskolánk pedig szintén 25 éve létesült.
A piaristák egy tanító, „iskolás” szerzetesrend tagjai. Kalazanci Szent József már 1597-ben létrehozta az iskoláját, mert úgy látta, hogy a szegény gyerekeket oktatással tudja hosszú távon segíteni. Érdekes, hogy csak húsz évvel később, 1617-ben hívta életre a tanító szerzetesközösséget. Rájött, hogy egy iskola működtetéséhez kell egy közösség, ezért társakat keresett, és a tanító közösség megalapításával tette fenntarthatóvá az iskolát. Az ő távlatos gondolkodásának köszönhető, hogy ma ennyi piarista iskola van szerte a világban.

– Tehát előbb volt a cél, utána követte a közösség, az eszköz, amely a cél érdekében jött létre.
– Igen, úgy tűnik, a közösség az iskola jövőjének záloga volt. Ugyanakkor Kalazancius  lelki, spirituális fejlődését is megsejthetjük emögött. Amikor az iskolát alapította, negyvenéves volt, amikor a közösséget, akkor hatvan. Lelki-hitbeli érése találkozott az iskola fenntartásának szükségével. A piarista rend az első, amelyet az oktatás és nevelés céljából hagyott jóvá az Egyház, ezáltal a pedagógusi életre mondta ki, hogy annyira szép és áldott, hogy arra bárki odaadhatja az életét. Iskolát jól vezetni és működtetni pedig nem lehet egyénileg, csak közösséggel.
A szentté avatás évfordulója és maga a tény, hogy rendalapítónkat szentként tisztelhetjük, azért fontos nekünk, mert biztos alapot jelent számunkra: ő az, akinek az életművére bátran építhetünk. Aki őt követi, az az életszentség útján jár. Milyen érdekes, hogy Kalazanci Szent József holttestéből épen megmaradt a nyelve és a szíve! A római központi házunkban egy ereklyetartóban őrzik. Számomra nagyon szép és jelképes, hogy egy pedagógusnak éppen a szíve és a nyelve maradt épen. Kalazancius biztató példakép abból a nézőpontból is, hogy bele lehet „szentülni” a pedagógushivatásba.

– Az ünneplés egyben a nyitás lehetősége is az érdeklődő emberek felé. Milyen megemlékezéseket terveznek idén?
– A jubileumokhoz sok ünnepség kapcsolódik majd azokon a helyeken, ahol piarista létesítmények működnek. Pártfogónk, Kalazancius szentté avatásának 250. évfordulója alkalmából szeretnénk zarándoklatot szervezni a szerzetesközösségünknek Rómába. Persze bekapcsolódunk a rend nemzetközi eseményeibe is, ilyen volt a jubileumi év megnyitása Rómában, és Chilében lesz egy piarista pedagógiai konferencia, ahol mi is képviseltetjük magunkat. Szervezünk piarista ifjúsági találkozót Pesten, áprilisban, valamint kórustalálkozót és képzőművészeti versenyt a diákoknak. Augusztusban összehívjuk azokat a papokat, akik piarista iskolákban végeztek, hogy együtt adjunk hálát a rendért. A Budapesti Történeti Múzeumban 2017. novemberében nyílik majd egy nagy, átfogó kiállítás „Hitre, tudásra” címmel, amely a piaristák szerepét mutatja be a magyar művelődéstörténetben. 300 éve folyamatosan működik a pesti iskolánk;1717-ben hívta meg Pest város tanácsa a piaristákat, hogy telepedjenek le és alapítsanak iskolát. Ünnepelni hívjuk majd az öregdiákokat, és a pesti városházán díszközgyűléssel emlékeznek az iskolánknak a város történelmében betöltött jelentős szerepére. Az év lezárása pártfogónk és alapítónk decemberi ünnepe lesz, amelyen részt vesz Erdő Péter bíboros úr is. A pesti iskola jubileumához tudományos és művészeti rendezvények, koncertek is kapcsolódnak majd.

– A piaristák soha nem éltek visszavonultan. Küldetésük – „evangelizálni a tanítás által” – a világhoz szól.
– Kalazanci Szent Józsefnek hármas célja volt az iskolával: oktatni, azaz praktikus tudást adni a diákoknak és az Evangélium üzenetét átadni a tanítás által. A harmadik pedig a szociális szempont: az iskolai oktatás-nevelés a társadalom jobbá tételének eszköze is. Mintha ez az utóbbi szempont ma Magyarországon teljesen háttérbe szorulna. A cél csak annyi, hogy legyen naprakész tudása a diákoknak, hogy egyénileg érvényesüljenek, de nagyon kevés szó esik a társadalom alakításáról, arról, hogy milyen társadalmat szeretnénk, és ahhoz mire kell ma nevelni és oktatni a diákokat. 

– Nagyon hangsúlyos cél a piarista küldetésnyilatkozatokban, hogy az iskoláknak a társadalmi életre, a közjó előmozdítására is kell nevelnie a gyerekeket. Bátorságra vall, hogy használni merik a „közjó” fogalmát egy olyan korban, amikor ez egy megkérdőjelezett fogalom, sokan még a létezését is vitatják.
– Szeretnénk olyan közeget teremteni a diákjaink számára, ahol tapasztalhatják, hogy közösségben élni érték. Szeretnénk elérni, hogy ne csak a saját céljaikat megvalósító felnőttekké váljanak, hanem figyeljenek egymásra is, keressék, hogyan tudják a világot jobbá tenni. Ez igazi kalazanciusi vonás: akik nálunk jobban rászorulnak, azokat segítsük! Ezt jelenti a közjó, amelyért politikai és hétköznapi szinten is lehet tenni.

– Hogyan lehetne koncentrikus körökként elképzelni azt a szervezeti felépítést, ahogyan beépülnek a társadalomba?
– Ha hagymahéjszerűen képzeljük el, legbelül a szerzetesközösség van, azután  pedig azok a kollégáink, akik velünk együtt „hordozzák” az iskolákat. A nevelő-oktató munkát többségében világi kollégáink végzik, átlagosan három-négy szerzetes rendtárs dolgozik egy iskolában. A külsőbb körökben azután ott vannak a diákjaink és szüleik, valamint az öregdiákjaink, akiknek nagyon jelentős szerepük van, mert rajtuk keresztül „tagozódunk be” igazán a társadalomba. Most alakul egy izgalmas közösségi forma is körülöttünk, a Piarista Testvériség, amelyben világi emberek is el tudnak köteleződni ígérettel a kalazanciusi lelkiség mellett.

– Mit jelent ez az elköteleződés a gyakorlatban? Élik a maguk életét, de kisebb közösségeket alkotnak, ahol hetente egyszer-kétszer találkoznak, mint egy piarista lelkiségi mozgalom vagy harmadrend tagjai?
– Igen, azokhoz lehet hasonlítani. Fontos ezekben a közösségekben a rendszeres találkozás, a közös lelkiség és a piarista szolgálatba való bekapcsolódás, amelynek sokféle formája adódhat. Ez a Testvériség majd még tovább erősíti azt a nagy közösséget, amelynek tagjai hordozzák a piarista küldetést. Ferenc pápa levelet írt a rendünk 400 éves jubileuma alkalmából, és ebben azt kívánta, bárcsak ez az év egy  „új pünkösd” lenne a számunkra. Mi éppen 2017 pünkösdjére tervezzük a Testvériség első tagjainak fogadalomtételét.

– A nők hogyan tudnak kapcsolódni a piarista szellemiséghez a Testvériségen kívül?
– Kevesen tudnak róla, hogy két spanyol és egy olasz alapítású női szerzetesközösség is van, amelyek a piarista családhoz tartoznak, vagyis lelkiségükben osztoznak Kalazanci Szent József spirituális örökségében. Nagykárolyban él öt piarista nővér, akik az olasz eredetű közösséghez kötődnek. Gyönyörű hivatás az övék:rendkívül hátrányos helyzetű gyerekeket karolnak föl.. Szívbe markoló sorsokkal találkoznak, és próbálnak segíteni nekik egy családotthonnal. Ketten erdélyi származásúak, a többiek Magyarországról mentek oda. Az egyik  spanyol alapítású női közösség tagjai legközelebb Krakkóban élnek, az ő munkájuk jobban hasonlít a férfi szerzetesekére, mert tanítanak.

– A nagykárolyi nővérek hivatásában különösen erőteljesen érvényesül az a szociális érzékenység, amely a piaristák küldetési nyilatkozataiban is szerepel. Hogyan lehet ezt a tanítás keretei között megvalósítani? Hogyan kerülik el, hogy a piarista iskolák ne csupán „elitképzők” legyenek?
– Nagyon sok régióban vagyunk jelen: Pest, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, Vác, Göd, Nagykanizsa, Szeged, Sátoraljaújhely, és egy kis jelenlétünk van Csíkszeredában is… A köznevelésnek is különféle ágazataiban dolgozunk: óvodától érettségiig foglalkozunk fiatalokkal, illetve egy 25 fős egyetemi szakkollégiumunk is van. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának harmadrészben fenntartói vagyunk, így egy kicsit részt veszünk a felsőoktatásban is. A szociális érzékenység mindig jelen volt a piarista nevelésben: az osztályok, iskolai közösségek mindig kiegyenlítő szociális hálóként is működnek nálunk, megoldjuk, hogy soha senki ne maradjon ki programból azért, mert az anyagi háttere azt nem teszi lehetővé. Gödi szakiskolánk és kollégiumunk erőteljes nyitást jelent az iparos-szakmunkás réteg felé, és ide nagyon nehéz családi háttérből is érkeznek diákok. Néhány hónapja indult Sátoraljaújhelyen a Tanodánk, ahol 30 általános iskolás cigány gyermekkel foglalkozunk délutánonként, napközi jelleggel. Együtt tanulunk velük, és fejlesztő foglalkozásokat is tartunk nekik. Ott egyébként középiskolai kollégiumunk is működik 25 éve, ahol szintén sok hátrányos helyzetű diák lakik. Legújabb kezdeményezésünk Vácott egy munkaerő-diagnosztikai és munkapiaci elhelyezkedést segítő központ, amely különleges nevelési igényű és hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt majd segítséget, akiknek nehézségeik lehetnek a munkakezdéssel. Ez olyan úttörő kezdeményezés Magyarországon, hogy még a jogszabályi háttere is csak most alakul.

– Van utánpótlása a szerzetesközösségnek?
– Jönnek új rendtársak a piarista iskolák egykori tanulói közül, de kívülről is csatlakoznak hozzánk. Nincs szabály arra nézve, hogy kiket, milyen életkorban és életállapotban szólít meg a piarista hivatás.

– Amikor én egyetemre jártam ebben az épületben – a szocializmus legutolsó éveiben – nagy nimbusz övezte a pesti piarista gimnáziumban végzett fiúkat. Azt tartották róluk, hogy akik abból a „versenyistállóból” kikerülnek, vagy zsenik vagy őrültek.
– Szelídült azóta ez, bár ma is nagyon sok jó képességű diák jelentkezik hozzánk, és mi igyekszünk segíteni őket a kibontakozásukban. A diákok megítélése azonban nem attól függ, hogy hány versenyen nyernek. A felvételinél sem csak a tanulmányi eredmény számít, hanem gyakran figyelembe vesszük a családi hátterét, lelkületét is. Arra figyelünk, vajon a jelentkező fiatalnak az lenne-e jó, ha hozzánk kerülne. Pesti gimnáziumunkban egy osztályon belül együtt vannak tehetséges és kevésbé jó képességű gyerekek is, nem választjuk szét őket. Ez valószínűleg megkülönbözteti azoktól a budapesti elitiskoláktól, ahol kizárólagos szempont a tanulmányi eredmény.

Szöveg: Kölnei Lívia
Fotó: Farkas Ferenc, Szathmáry Melinda

Jubileumi évet írunk: négyszáz esztendeje alapította Kalazanci Szent József a piarista rendet, akit 250 éve avattak szentté, a budapesti Piarista Gimnázium pedig 300 éves fennállását ünnepli jelenleg. Ezen alkalomból Labancz Zsolt tartományfőnökkel a Heti Válasz munkatársa a kegyes atyák nevelési elveiről, a PISA-tesztről és a migrációról beszélgetett.

Többszörös évfordulót ünnepelnek idén a piaristák. Négyszáz éve hozta létre Kalazanci József a rendet, az alapítót 250 éve avatták szentté, a budapesti Piarista Gimnázium pedig 300 éves. Labancz Zsolt tartományfőnökkel a kegyes atyák nevelési elveiről, a PISA-tesztről, a migrációról beszélgetett a Heti Válasz munkatársa, de szó esett arról is, hogy a rend miért épít luxuslakásokat.

– Ha a rendalapító ma betoppanna önök közé, azt látná megvalósulni, amit 400 éve megálmodott?
–  Nagy örömmel járná be az iskoláinkat. Egyrészt találkozna azzal, hogy sokféle szolgálatban vagyunk jelen, foglalkozunk gyermekekkel az óvodától kezdve az általános iskolán át a középiskoláig. Negyedszázada már szakiskolánk is van, ahol nehezebb családi és társadalmi háttérből érkező fiatalokat oktatunk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülne a tavaly októberben Sátoraljaújhelyen indult Tanodánknak is: itt mélyszegénységben élő, kevés kivétellel cigány származású gyermekeket segítünk.

– A társadalom nagy részének, ha a katolikus egyházról van szó, szigorú csuhások jelennek meg a szemei előtt. Lehetséges a rend lelkiségéhez ragaszkodva, nem megalkudva megvalósítani céljaikat, eközben fiatalosabb, modernebb kép sugárzásával a tévképzetek eloszlatásán dolgozni?
–  Úgy gondolom, nem a tévképzetekkel kell küzdenünk, hanem élni és tenni azt, amit jónak látunk, és akkor a velünk kapcsolatba kerülő diákok egy nagyon eleven egyház és közösség képével találkoznak. Ahol jókedv van, személyesség, ahol a fiatalokra sok figyelem irányul, vannak közösségi programok, természetjárás és természetesen vallási programok is. Az egész egy diákokra szabott világot közvetít, ők pedig mindig frissek, ezért folyamatosan megújulásra késznek kell lennünk.

–  Ha visszagondol a gyermekkorára, milyen felnőttként képzelte el magát?
– Amikor Kecskeméten gimnáziumba kerültem a piaristákhoz, még nem gondoltam, hogy szerzetes pap leszek. Már az általános iskolában mondogatták osztálytársaim, hogy biztosan pap lesz belőlem, de én tiltakoztam. A gimnáziumi évek alatt történt meg bennem a változás, felfedeztem az Istennel való kapcsolat lehetőségét, annak gazdagságát, keresni kezdtem, hogy mire hív el engem. Sok szálból állt össze, hogy ezt a hivatást választottam, és piarista lettem, de a legerősebb szál a Krisztushoz való kötődésem volt.

– Veress András győri püspök nemrég megkongatta a vészharangot, hogy egyházmegyéjében el fognak fogyni a papok. A rendeknél is kevesen jelentkeznek szerzetesnek, van, ahol az évfolyamokon csak egy-két jelölt van. A piaristáknál mi a helyzet?
– Öt fiatalunk van a képzési időszakban. Nehéz eldönteni, hogy ez sok vagy kevés. Az biztos, hogy nagyon örülünk nekik, hogy megszólította őket ez az életforma, illetve ezen keresztül az Úristen. Realistának kell lennünk, de nem kell vészharangot kongatni. Egyrészt bizalommal kell Istenhez fordulnunk, aki a hivatás ajándékozója, másrészt meg kell mutatni az életformánk szépségét, gazdagságát. Ha egy fiatal felfedezi a mi életünkben is, hogy a papság, szerzetesség radikális elköteleződésre hívja a másoknak való szolgálatban és Krisztus követésében, és mi olyan közösségeket tudunk kialakítani, amelyek megmutatják, hogy ez a hivatás a boldog élet lehetőségét hordozza, akkor fognak jelentkezni.

– Számos híres ember járt a piaristákhoz: írók, tudósok életkezdését határozta meg az odatartozás. A múlt század televíziózásának egyik kedvelt alakja, Öveges József sem csak fizikatanár volt, hanem piarista szerzetes is. Vannak ma is ilyen nagyhatású tanáraik?
– Hozzá hasonló, televízióból is ilyen jól ismert rendtársam nincs; talán Jelenits István atyát említhetném, aki idős kora ellenére is nagyon aktív, és sokakra van hatással. Úgy látom, iskoláinkban a diákok felnéznek a tanárokra, köztük a szerzetes piaristákra, akik nagyon elkötelezettek a tanításban. Sok rendtársamról járnak anekdoták a diákság körében, tehát biztos, hogy nagy hatással vagyunk rájuk. Sokszor egy-egy markáns mondat, akár „véletlenül” kiejtett megjegyzés a tanár részéről megmarad a fiatalokban, amit aztán visznek tovább.

– A PISA-teszten csúnyán megbukott Magyarország. Ha kiválogatnánk a felmérésből az erre vonatkozó adatokat, kiderülne, hogy a piarista diákok javítottak az átlagon?
– A PISA-teszt értelmezése, feldolgozása még mindig zajlik a magyar közéletben. A teszt olyasmit jelez, hogy a magyar iskolák továbbra is eredményesek a tudásanyag átadásában, viszont a diákok mintha kevésbé lennének ügyesek problémamegoldó készségeikben, a megtanultak alkalmazásában. Mi nem csak tudásátadásra törekszünk, hanem arra is, hogy olyan embereket neveljünk, akik nemcsak magukban gondolkodnak, hanem egy közösség tagjaként értelmezik önmagukat, megtanulják, hogy mit jelent felelősséget vállalni a többiekért, együttműködni velük.

–  Tervezik, hogy lányokat is felvesznek a piarista gimnáziumokba? Gondoltak a létszámnövelésnek erre a módjára?
– Csak a budapesti gimnáziumunk fiúiskola, illetve a gödi szakiskolánk, de az a természetéből adódóan, hiszen ott olyan szakmákat tanulnak a fiatalok, ahová lányok nem jelentkeznek. A többi iskolánk vagy már eleve koedukáltként indult, vagy idővel nyitottuk meg kapujukat a lányok előtt is. Egyfelől látjuk a fiúiskola sajátos értékét, és azt gondoljuk, hogy ezt jó megőrizni. Itt, Budapesten van is elég fiú jelentkező, akik megtöltik az osztályokat. Hogy jobb-e a fiúiskola, mint a koedukált, erről sokat szoktunk beszélgetni, de az biztos, hogy Budapesten a fiúk nagy örömmel, felszabadultan, baráti légkörben járnak ilyen iskolába.

– Ön szerint az oktatáson kívül milyen irányban kell nyitnia a piarista rendnek, hogy meghallják a szavát a társadalomban?
– Az egyházon belül a szerzetesek különböző küldetéseket kaptak. Éppen a 400. évfordulóját ünnepeljük annak, hogy rendünket Kalazanci Szent József megalapította, és amikor az egyház jóváhagyta a rendet, a fiatalok, elsősorban a szegények nevelésére, oktatására kaptuk a megbízást. Mi akkor töltjük be a küldetésünket, ha elsősorban az oktatás-nevelés világában vagyunk jelen. Sátoraljaújhelyi Tanodánkat már említettem, másik friss kezdeményezésünk pedig egy munkaerő-diagnosztikai és fejlesztő központ kialakítása Vácott. Sok fiatal nem tud bekerülni a munka világába, és a társadalom peremére szorul. Erre jön létre ez a Magyarországon még nem működő intézménytípus, amellyel a társadalom e szegmensének tudunk segítséget nyújtani.

– 2015 szeptemberében azt nyilatkozta: „Biztos reális a veszély, hogy terroristák jutnak Európába, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy ide juttassák őket. A veszély a mostani menekülthelyzettől függetlenül is fennáll, a hatóságoknak nehéz feladat ezeket az embereket kiszűrniük. Nekem úgy tűnik, hogy ez a veszély túl van hangsúlyozva.” Az elmúlt időszak terrorcselekményei miatt Európa is egyre inkább védi a határait. Továbbra is úgy gondolja, hogy túlhangsúlyozták ezt a veszélyt?
– Bár ne történtek volna meg e terrorcselekmények! Azt akkor is elmondtam, hogy az államnak meg kell védenie a határait és az ország integritását, kiszűrni a terroristákat, az agresszív elemeket, és biztonságos környezetet teremteni. Egyre világosabban látszik, hogy a menekültkérdés megoldása afelé mutat, hogy azokon a helyeken kell segíteni, ahonnan ezek az emberek érkeznek. A kvótanépszavazáshoz kapcsolódó plakátkampány – úgy látom – főleg indulatokat szított a menekültekkel, végső soron minden idegennel szemben, s ez rossz hatással lehet az emberek lelki hangoltságára. Szerintem ezen a téren továbbra is sok tennivalónk van, hogy ne az idegenkedést erősítsük, hanem tanuljuk meg, hogyan lehet segíteni, a már itt lévők integrációját előmozdítani. A félelem bennünk van, de ez ellen lehet tenni. Iskolánkban működik olyan szociális program, aminek keretében néhány diákunk korrepetál másik iskolában tanuló menekültgyerekeket. Egyiküktől hallottam, hogy milyen jó volt felfedezni, hogy bár más kultúrából jöttünk, ugyanolyan emberek vagyunk. Nagyobb érzékenységgel, nagyobb megértéssel van mód csökkenteni a félelmeket.

– Nemrégen jelent meg a Heti Válaszban Szende Árpád írása arról, hogy a piaristák budapesti Költő utcai ingatlanjával nem üzletelni kellene, és a telken luxuslakásokat építeni milliárdosoknak, hanem közösségi célra használni. Támadtak ebből renden belüli nézetkülönbségek?
– Tisztelettel olvastam öregdiákunk sorait, amelyekből az egyet nem értésen túl fontos értékek elvesztése miatti félelmét hallottam ki. Talán segítette volna őt egy személyes találkozás a cikk megírása előtt. Mivel tanítással foglalkozó férfi szerzetesrend vagyunk, természetes, hogy a rendi élet kérdéseiről egyéni véleményeket alkotunk. Értékes véleményütköztetés ott alakulhat ki, ahol számunkra fontos témákról van szó. A közösségi élet pedig újra és újra meghív minket arra, hogy egyrészt növekedjünk a vitakultúra építő formáiban, másrészt a véleménykülönbségek mélyén mindig meglássuk hivatásunk közös, összetartozást teremtő alapját.

– Amikor fáradtnak érzi magát, honnan merít erőt?
– Fontos kérdés számomra, hogy hol vannak az erőforrásaim, miből táplálkozom. A tartományfőnöki szolgálatom, az iskola, a diákok, a velük való találkozás, a tudat, hogy az ő személyüket segítem, mind forrás. Munkám nemcsak igényli az energiát, hanem ad is, ezért nagyon hálás vagyok. Másrészt fontos az imádság, a napi találkozás az Úristennel akár a szentmisében, akár a Szentíráson keresztül. Továbbá a baráti kapcsolatok, ahol meg tudom osztani az életemet, az örömeimet, a küzdelmeimet, a bánataimat is. Ezekből merítek erőt.

szöveg: Jezsoviczki Noémi, Heti Válasz
kép: Farkas Ferenc

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Választmányának döntése alapján Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését 2017. május 20. szombat délelőtt – a szokásoktól eltérően! – 10 órára hívom össze. Helyszíne a Duna-parti Piarista kápolna (Budapest, V. Piarista utca 1.).
A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést ugyanezen a napon, azonos napirendi pontokkal 11 órára hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:
1. Szentmise
2. Megnyitó, üdvözlés, a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása.

3. A napirend elfogadása.
4. Kitüntetések átadása.
5. Az Szövetség tisztségviselőinek beszámolója, különös tekintettel az idei piarista iskolai jubileumokra – Vita és határozathozatal.
a) elnöki beszámoló
b) főtitkári beszámoló
c) választmányi elnöki beszámoló.
6. Az MPDSz 2016. évi pénzügyi beszámolójának, közhasznúsági jelentésének és a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése – Vita és határozathozatal.
7. Az MPDSz 2017. évi költségvetésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.
8. Beszámoló a Választmány által módosított Szervezeti és Működési Szabályzatról – Vita és tudomásulvétel.
9. A Piarista Alapítvány 2016. évi pénzügyi beszámolójának és közhasznúsági jelentésének ismertetése, beszámoló az Alapítvánnyal kapcsolatos tervekről – Vita és tudomásulvétel.
10. Agapé.

Az 5., 6., 7., 8. és 9. napirendi pontokhoz tartozó írásbeli anyagok az új honlapunkon ( www.mpdsz.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) május 1-től kezdve lesznek megtekinthetők.

Budapest, 2017. március 16.

Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke

A budapesti Piarista Gimnázium ez év novemberében kezdi meg alapítása 300. évfordulója alkalmából az egy éven át (2017. novemberig) tartó ünnepségsorozatát. Ennek keretében számtalan programmal emlékeznek-emlékezünk a nagy hagyományú iskola múltjára, s mutatják be a jelenét. A különféle rendezvények, amelyeket részletesen előre hirdetni fogunk, sok esetben a régmúlt diákságára való emlékezés mellett a mai öregdiákságot is meg kívánják szólítani.

Ez utóbbi szándéknak egyik számunkra kiemelt eleme a Gimnázium vezetésének az a terve és készsége, hogy a régi osztálytablók közül minél többet méltó állapotban el lehessen helyezni a gimnáziumi folyosók falán. Ez a folyamat már korábban megindult, de most ezt fel kívánják-kívánjuk gyorsítani, amelyet lehetőség szerint a május 27-re tervezett jubileumi öregdiák-találkozóra szeretnének befejezni.
Ennek érdekében ismételten közzéadjuk az iskolai tablóleltár aktualizált állapotáról szóló táblázatot. Az iskola honlapján a következő címen található meg a tablók majdnem teljes ismert készlete: http://www.gimn.piar.hu/gimnazium/tablok.html, amelyeket kisképekről szkenneltek be, így a valódi állapotot nem tükrözik pontosan.

Jelenleg a következő helyszíneken tekinthetők meg szabad bejárással a tablók:
• a 4. emeleten a főlépcsőtől balra lévő folyosón („Rendház bejárat), Kápolna feletti folyosón („Fizika előtti foly.”) és a hátsó keresztfolyosón („Kémia előtti foly.”);
• a 3. emeleten a főlépcsőből bevezető folyosón („Főlépcső foly.”) a Kápolna feletti folyosón („Kápolna foly.”), a vele átellenben lévő folyosón („Tanári foly.”) és a hátsó keresztfolyosón („Nyelvterem foly.”).
A 2. emeleten jelenleg nincsenek tablók.
A további helyszínek az „MPDSZ iroda” az 1. emeleten található, a „Kápolnai lépcsőház” a Kápolnából közelíthető meg. Itt a legtöbb tablónak már nincs sem kerete, sem fedő üvege.
Érdekességei a leltárnak a felsorolt hiányok és duplikátumok.
Ezennel tisztelettel felhívjuk az egyes osztályok képviselőit, hogy tekintsék meg a tablójukat és döntsenek azok rendbehozataláról (esetenként csupán újraüvegezéséről), felújításáról, akár teljes újracsináltatásáról. A hiányzó vagy sérült fényképek pótlására be lehet kérni az osztálytársaknál még biztosan meglévő érettségi fényképeket is. A felújítás költségét az osztályoknak maguknak kellene vállalniuk. A Diákszövetség saját költségén kész azon régi tablók felújítására, ahol már nem élnek vagy koruknál fogva akadályoztatva vannak az érintett öregdiákok. A tablót le lehet kérni a falról vagy ki lehet kérni a zárt helyszínekről. A tablók levételét és visszahelyezését a gondnokság végzi el. Amennyiben a tablót elviszik az iskola épületéből, erről egyszerű átvételi elismervényt kell aláírni az iskola titkárságán, a III. emeleti irodában.
A felújításhoz segítségül kivitelezőt is ajánlunk:
• kisebb mértékű felújításhoz: Balizs József 70 251 9616, 1027 Budapest, Frankel Leó  u. 3., utcai üzlet;
• teljes újracsináltatáshoz:  Perlensis Kft., Velican-Patrus Dóra ügyv. perlensiskft@gmail.com .
Az iskola elérhetősége az egyeztetéshez: gimn@piar.hu
Legyünk azon, hogy az idei jubileumi évben minél nagyobb számban megújult, megszépült tabló díszítse az iskola falait, emlékeztetve a mindenkori diákságot a Piarista Gimnáziumban felnőtt diák-, illetve itt szolgáló tanárgenerációk hosszú sorára!

Budapest, 2017. március 20.
az MPDSZ Elnöksége és Budapesti Tagozata nevében
Várgedő Tamás, a Választmány elnöke

Szeretettel hívunk minden kedves nagyváradit, aki úgy érzi, tavasztól, verstől, daltól új életre kel, rendhagyó, költészet-napi ünnepi biciklitúránkra. Vendégünk a legendás tanár, irodalomtudós szerzetes, Jelenits István lesz, akivel április 9-én átkerékpározunk a határon Berettyóújfaluból Nagyváradra. Verskedvelők jelentkezését várjuk a következő elérhetőségeken: Tel.: +40 259 431 398; és info@posticum.ro  vagy istvannemes@yahoo.com
A jelentkezők számára a programon való részvétel ingyenes!
PROGRAM
Április 8., szombat - Biciklitúra Nagyváradról Berettyóújfaluba_
08:00 - indulás Nagyváradról
11:00 - Előadás Pilinszky János költészetéről –
Berettyóújfalui Művelődési Központ (magyarországi idő szerint)

13:00 - ebéd
16:00 - Séta Jelenits Istvánnal szülőhelyén
20:00 - Vacsora

Április 9., vasárnap - Biciklitúra Jelenits Istvánnal Nagyváradra_

10:00 - Indulás Nagyváradra (magyarországi idő szerint)
12:00 - Ebéd a Posticumban (romániai idő szerint)
18:00 - Verses szentmise a Posticum kápolnájában
19:00 - A LÉLEK ANYANYELVÉN - BOGDÁN ZSOLT ÉS ID. CSIKI BOLDIZSÁR
ELŐADÓESTJE

MŰSORON: Ady, József Attila, Kányádi, Radnóti, Arszenyij Tarkovszkij, Székely János versei.

Zenei repertoár: Liszt: Petrarca-szonett; Chopin: F dúr keringő; Brahms: B moll Intermezzo; Szkrjabin H dúr etűd; Chopin: A moll keringő; Szkrjabin: Cisz dúr etűd; Gershwin: The Man I Love; Bartók Béla: Andante, Tíz könnyű zongoradarab.

A gimnáziumi évekre, de főleg tanárainkra visszaemlékezve jobbára a szigorú, a mindig magas mércét állító és a nagy tudást következetesen megkívánó tanárainkra gondolunk. Többnyire hálás szívvel emlegetjük őket (néha még most is kicsit félve ejtve ki szigorról emlékezetes nevüket…). A Piar Hírlevélben és más piarista kiadványokban is gyakran olvasni megemlékezéseket róluk, a maximális tudást tükröző és diákjaitól is azt elváró szigorú tanárokról. De mi van olyannal, aki nem írta be mélyen nevét szigorával az emlékezetünkbe? Aki nem követelte a maximumot, aki elnéző volt, és aki képtelen volt rossz jegyeket adni? Egy ilyen drága emlékű tanár volt Péter Mihály, akire oly sok szeretettel gondolok, akitől a földrajzot – bevallom – nem tanultam meg jól, de annál sokkal, sokkal  többet kaptam tőle... Ahogy egyik rendtársa írta róla: „ Inkább a példa és a szív embere maradt, nem a rendelkezéseké, utasításoké.” Drága emlékű Péter tanár úrra (pardon: Péter bácsira) emlékezve Dr.Koltai Andrástól kapott levéltári anyagot szinte változtatás használtam fel.

Péter Mihályról így írt l982-ben Benkő Andor
Rendünk ünnepélyes fogadalmas, ezüstmisés áldozópap tagja, érdemesült rendfőnöki tanácsos, ny. gimnáziumi tanár éppen aranymiséje előtt egy évvel távozott el körünkből olyan csendesen, amilyen szerényen, finoman, szinte észrevétlenül élt közöttünk. Merjük remélni, hogy reá is érvényes a jézusi ígéret: Boldogok a békességesek: Ők Isten fiai (Mt 5,9).

Szeretett Mihályunk 1902. szept. 26-án született a Komárom megyei Szomódon. Akkor még és tovább is egészen 1942-ig Pfléger volt családi neve, s amikor mások nagy buzgalommal keresték német származásukat, ő csendes de nyílt kiállással a magyarságot választotta.

A piarista gimnáziumban
Iskoláit a szülőfalujához közel eső Tatán, a piarista gimnáziumban végezte, a IV. osztály után – igen jó tanári ajánlással – rendünkbe való felvételét kérte. 1918. aug. 27-én be is öltözött Vácott. Alig telt el azonban pár hónap, az őszirózsás forradalom szétzilálta a kis noviciátusi csoportot: haza kellett menniük és noviciátusi évük jogilag megszakadt. Huszonegyen osztoztak ebben a sorsban. A nehézségek elmúltával jórészük újból megjelent a következő esztendőre, és 1919. aug. 27-én, néhány új társával együtt, ismét felöltötte a piarista reverendát, amely így még kedvesebbé vált számukra. Walter János helyébe most Lőrincz Gábor állt be magiszternek, a promagiszter pedig Léh István lett, aki ezzel az évfolyammal kezdte el hosszú szép munkáját a noviciátusban. A csonka év is jó volt arra, hogy a gimnázium V. osztályát magán úton elvégezze, az igazi noviciátusi évben aztán megint előrukkolt egy osztállyal ilyen magánúton, s így amikor 1920. aug. 28-án az egyszerű fogadalmat letette, már VI.-osként távozott Vácról Szent Imréről nevezett Mihályunk. 1920–1922 között Kecskeméten a rendi Studiumban végezte a gimn. VII. és VIII. osztályát, „jól érett” eredménnyel hagyta el a vidám studensi évekkel együtt Kecskemétet.

Kalazantinumi  évek
1922 őszétől a budapesti, kalazantinumi évek következtek. Négy év alatt elvégezte ő is a teológiát és egyúttal az egyetemet, természetrajz–földrajz szakon. Tanulmányai félidejében tett ünnepélyes fogadalmat 1924. dec. 24-én. Ki tudja, mit érezhetett azon a szép karácsonyon?! Pappá 1926. jún. 27-én szentelték Duna-parti kápolnánkban.
Gyakorló tanárként került első piarista helyére, Sátoraljaújhelyre 1926 őszére, de alig melegedhetett meg, a II. félévre már Kecskemétre helyezte át a Rendfőnök. Itt szerezte meg tanári oklevelét 1927 májusában. Ám Kecskemét csak átmeneti állomásnak bizonyult, mert év végén Nagykanizsára kapta megbízatását. Három évet töltött a szép Zalában. A kis alsósoknak ő volt egyik hitelemzője. Szaktárgyain kívül tanított rajzot is. A természetrajzi és vegytani szertár őreként gondozta a 831 ásványtani, 1693 állattani és 35 vegytani darabból álló gyűjteményt. Cserkésztisztként benne élt egy mozgalmas csapatban, élvezte a kedves hangulatú őrsi teázásokat, karácsonyi ünnepélyeket, bíztatva az őrsi sarkokat építgető fiatalokat, együtt lépve a 24 tagú fúvószenekar pezsgő indulóira.

Mosonmagyaróváron eltöltött évek
A már tapasztalt fiatal tanárt az 1931/32. tanévtől kezdve Magyaróvárt találjuk hét éven keresztül, 1938-ig. Itt is hitelemző a kicsinyeknél, gondozza a természetrajzi szertárt jó ezernyi tárgyával, vezeti a Segítő Egyesületet, évenként ezernél több könyvet adva ki használatra a rászoruló diákoknak csekély díjazás ellenében vagy ingyen. Szaktárgyain kívül tanította az egészségtant is. 1933–1937 között igazgatóhelyettesként betekintést nyert az iskola vezetésébe. Volt házfőnöki tanácsos is. Az iskolán kívül meg-megjelent egy Sportegyesületben előadni. Mint igazgatóhelyettes időnként végezte a tandíjkezelést, írta az értekezleti jegyzőkönyveket. Évről évre szívesen vitte ki tanítványait egy-egy órás tanulmányi megfigyelésre a gazdasági akadémia kertészetébe, a főhercegi parkba, vegykísérleti állomásra, hogy ismereteiket szemléltetéssel gyarapítsa. Kis elsőseinek problémáiról adott elő egyszer a szülői értekezleten, a középiskolai filmoktatásról pedig tanároknak. Helyben többször lelkipásztorkodott is, ami a visszavonult kanizsai évek után újdonság volt. „Minden szeretetre méltó egyénisége tanártársaiból a szerető barátság, a szülőkből a feltétlen tisztelet és bizalom, tanítványaiból pedig a ragaszkodó szeretet érzelmeit váltotta ki. Értékes munkája, kedves egyénisége nem fog egyhamar elhalványulni emlékezetünkben” – olvassuk a gimnázium 1938/39. tanévéről szóló évkönyv búcsúztató szavait, miután újabb piarista iskolába, és pedig éppen a budapestibe helyezte át a rendi vezetés.

Budapesti ténykedése
1938 őszétől mindvégig Budapest lakója volt. Szaktárgyain kívül szépírást, egészségtant, vallástant, honvédelmi ismereteket is tanított hosszabb-rövidebb ideig. Reá jellemző az a kis adat, hogy egyik osztálya egy egész éven át virágokkal díszítette a Szent István oltárt, katolikus magyar szívük bizonyítására (1941/42!). Új szín jelentkezett az akkor már Péter Mihály rendtársunk életében azzal, hogy az Állat- és Növénykert lapjának, a Természetnek munkatársaként egymás után jelentek meg kis természetrajzi cikkei (A hűséges puli. A gyermekláncfű. Az őszi kikerics. stb.). Amikor pedig megvalósult a balatonszárszói diáküdülő-telep, őt szemelték ki vezetőjének. Nagy gonddal és leleménnyel meg is felelt feladatának egészen az üdülő elveszítéséig, államosításáig. Az új iskolatípus munkájából is kivette részét a rendi általános iskolában földrajzot, kereskedelmi gyakorlatokat, szabad beszélgetést tanítva. A budapesti rendház háborús sebeinek begyógyításában a diákok és fiatal tanárok munkájának egyik irányítója volt (tetőjavítás, ablaküvegezés stb.). Az iskolai műhelymunkák vezetésében is részt kapott, szintén a sok-sok kár pótlásában. Osztályfőnöki nevelői fogásait árulják el egy beszámoló sorai, amelyeket kis általános iskolás fiairól írt 1948-ban: Amint megszokták az iskola légkörét, a tanterem környékét, a padokat és a táblát, a katedrát és magát a tantermet nagy buzgalommal tartották tisztán. A tavaszi hónapokban a tantermet virágokkal díszítették. Fali újságot szerkesztettek Tücsökhíradó címmel. Ez az osztály életéből vett eseteket örökítette meg versben, rajzban, prózában. Ezen a táblán helyezték el a közérdekű hirdetéseket is. Igen szép számmal szerepeltek az év végi kézügyességi kiállításon. Az évi munkát jól sikerült váci kirándulással fejezték be.

1945-től budapesti rendházunk vicerektora és házfőnöki tanácsosa volt, majd rendházi gondnok is.
Az iskolák államosítása miatt átmenetileg ő is egyházmegyei szolgálatban állott: a Budapest–Tabán plébánián lett először segédlelkész. Szépen beleilleszkedett ebbe a feladatba, hiszen itt is a lelkekért kellett munkálkodnia.

Budapesten tanított
Az 1950/51. iskolai évtől kezdve, az állammal történt megegyezés után ismét megindult a munka a budapesti Piarista Általános Gimnáziumban, s így ő is folytathatta tanári munkáját, rendes tanárként 1963 nyaráig, attól kezdve pedig mint nyugalmazott tanár óraadóként tovább is belekapcsolódott a szeretett iskola életébe. Nyugalmazottként kinevezték központi pénztárosnak, majd 1964 márciusában tartományfőnöki asszisztensnek. Csak ekkor hagyta abba iskolai munkáját, hogy teljesen a rendi ügyeknek élhessen. Nem rangnak, kitüntetésnek tekintette feladatát, hanem szolgálatnak, odaadóan, észrevétlenül végezte munkáját, maradt továbbra is mindenki szeretett Miska bácsija, s mint rangidős asszisztens időnként helyettesítette a távollévő vagy akadályozott rendfőnököt. Inkább a példa és a szív embere maradt, nem a rendelkezéseké, utasításoké. „Ez volt az az idő – írja róla Fekete Antal rendtársunk egy megemlékezésbe –, amikor lelkipásztori tevékenysége kibontakozott. Már 1948-tól kisegítőként működött több budapesti plébánián, utoljára hosszú éveken át egészen haláláig a Krisztinavárosban. Szeretetet sugárzó, bizalmat keltő egyénisége roppant keresett gyóntatóvá tette. Vasárnaponként, első csütörtökön délután, első pénteken hajnaltól hosszú órákat töltött a gyóntatószékben, és mindenkihez volt türelme, mindenkit tudott megértő, bíztató szavakkal vigasztalni” (Szolgálat, 1976. 30. sz. 99. lap).

Békés öregkorban is  szeretetet sugározva
Asszisztensi megbízatása 1973-ig tartott. Attól kezdve teljesen nyugalmának és mások lelki vezetésének élhetett. Meg egy kicsit egyre inkább jelentkező betegségének is. „Öregségében erősen meteoropata volt – írja róla a házfőnöki halotti jelentés –, pillanatnyi egészségi állapotát mindig kellemetlenül érintette az időjárás. Érthető, hogy sokat és szívesen beszélt erről. Mi bizony csak öregkori beszűkülésnek tekintettük az örökös időjárási front-panaszokat, pedig nyilván szívében hordozta már azt a betegséget, amely végül váratlan gyorsasággal vetett véget életének. 1975. június 22-én, vasárnap sokat gyóntatott a Krisztinavárosban. Hazajövet mellkasi fájdalmakat érzett. Ezek azonban elmúltak, s így másnap nem is szólt róluk a háziorvosnak. Élte szokásos életét rákövetkező napon, kedden is, este azonban ismét erős fájdalmak jelentkeztek mellkasában és hátában, de nem gondolt infarktusra. Reggelre azonban a baj fokozódott, s mire az orvos megérkezett, csak a szívinfarktusos halált állapíthatta meg. Még előbb megkapta testvérünk az általános feloldozást, majd feltételesen a betegek szentségét. Így halt meg Péter Mihály testvérünk budapesti rendházunkban 1975. június 25-én, életének 73., piaristaságának 56. és áldozópapságának 49. évében.

Emlékezés róla, a kiváló, de soha nem szigorú tanárra
Lelki üdvéért koncelebrált szentmisét mondottunk, ebben Albert István tartományfőnök mondott homiliát, beleszőve az elhunyt értékeit is. Temetése 1975. júl. 7-én volt a Rákoskeresztúri temetőben levő rendi sírkertben. Imponáló sokaságban nyilatkozott meg a részvét, hiszen mindenkit fájdalommal töltött el a veszteség.

Péter Mihály rendtársunk nem volt ún. szigorú tanár, szaktárgyaiban azonban, kivált a földrajzban kiemelkedően alapos képzettségű. De ezen túl beszélgetések során valósággal meghökkentette hallgatóját egy-egy csendesen elejtett tudományos alaposságú, adatszerű pontosságú megjegyzésével, széleskörű tájékozottságról tanúskodó rövidke fejtegetésével. Mindig lehetett tanulni tőle anélkül, hogy az emberrel legkisebb mértékben is éreztette volna fölényét” (Fekete A.)
„Lelkipásztori munkáját szelídség, bölcsesség, jóság, szeretet jellemezte, de ugyanakkor tudott nagyon határozott lenni. Problémákkal, rendezetlen vagy elrontott házasságokkal, lélektani nehézségekkel, lelkiismereti kérdésekkel sokan keresték fel nemcsak a krisztinavárosi gyóntatószékben, hanem a rendházban is. Mindenkinek mindig rendelkezésére állott és bárhol. Sok pap-gyónója is volt. Adherenciát azonban sohasem keresett, az efféle törekvéseket szelíd-kedvesen mindig elhárította.
Szerénységére jellemző, hogy soha külön kívánsága nem volt; maga takarította szobáját, még a kéthavi nagytakarításról is lemondott, hogy másoknak sűrűbben jusson. Önként vállalt rendházi szolgálatait az utolsó pillanatig hűséges pontossággal teljesítette. Mindig ügyelt a maga és környezete tisztaságára. Az öregeket sokszor jellemző ellomposodásnak nála nyomát sem lehetett tapasztalni.
Kedves, szelíd egyéniségével, szociális magatartásával nemcsak kedves színfoltja volt rendházunknak, hanem kellene, hogy példánk is legyen” – írja róla a házfőnöki jelentés.
„Talán sohasem hagyta el ajkát hangos vagy kemény szó. Aki tudja – méltatja őt Fekete Antal az említett suffragiumban –, milyen idegölő munka diákokkal, kamaszokkal bíbelődni, megérti, mit jelent az. Ez a magatartás azonban nem valami önző önkímélésből, hanem jóakaratból, a hibák és gyarlóságok nagylelkű kezeléséből, minden ember megbecsüléséből fakadt. Mindenkihez volt szívélyes érdeklődő szava, számon tartotta, kit mi foglalkoztat, ki miben szenved. Szelíd bölcsessége, mesterkéletlen jósága meghódította a szíveket.”
Legkedvesebb fohászai voltak: „Uram, irgalmazz!” és „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint”. Talán itt találjuk meg lelki alakulásának titkát, szelídségének forrását, s ebből kiindulva merjük remélni, hogy az irgalmas Úr, a szelíd és alázatos szívű Jézus az Ő szíve szerint alakult, szépült meleg szívű szolgáját valóban magához fogadta.

R. I. P.

Források:
1. Házfőnöki jelentés P. M. haláláról;
2. Fekete Antal (F.): P. M. piarista címmel a Szolgálat 1976. évi 30. számában megjelent suffragiuma. (1980. október 27.)

Az emlékezést összeállította egy volt hálás diák:
Dr. Kölcsei Tamás 

Pár évvel ezelőtt jelent meg egy interjú Kornél atyával (Dióssi Gézval),  aki budapesti piarista gimnáziumban 1960-ben érettségizett. Kornél atyának  – kanyargós egyházi utat megtéve – sikerült gyermekkori vágya: domonkos szerzetes lenni. A Sopron-szerte ismert és szeretett Kornél atyát Sopronban, a domonkos rendházban kerestük fel. Akkor életútjáról kérdeztük, egyben a közös gimnáziumi emlékeket is felidézve, minthogy e sorok írója barátja, iskolatársa volt.

    -   Az akkori beszélgetés során megtudtuk, hogy miért  lett domonkos szerzetes. Mint mondta:
     - Általános iskolásként rendszeresen jártam a lakásunkhoz közeli domonkos templomba misékre, meg főleg ministrálni Már akkor (tehát gyerekfejjel) elhatároztam, hogy domonkos szerzetes leszek. Ministrásként nekem,, mint fiatal gyereknek kicsit a „külsőség” is sokat számított, de valahogy a domonkos atyák kisugárzása lelkem mélyéig hatott, meg hát a sok kötődés hozzájuk és templomukhoz, testvéreimet is ott  (ők) keresztelték meg.  Ez a kötődés hozzájuk egy életre szólt, noha szerepüket templomunkban egyházmegyés papok vették át. De a kötődés hozzájuk megmaradt, nem mondva le arról, hogy egyszer én is domonkos szerzetes leszek.

- Amikor rákérdeztünk, hogy miért a piarista gimnáziumot választotta, ezt a választ kaptuk:
- Pesti lakos lévén mindenképpen egy katolikus gimnáziumban akartam továbbtanulni, így más iskola számomra akkor nem jöhetett szóba. Meg aztán szüleim csak jókat hallottak róla, én akkor ehhez még nem értettem….A gimnáziumban rögtön megtapasztaltam a kemény fegyelmet, magas követelményeket, de hamarosan megszoktam ezt és igyekeztem helytállni, mert pap akartam lenni és ehhez jó „előiskola” volt a gimnázium.
- Egyben azt is megtudtuk tőle, hogy mik voltak a kedvenc tantárgyai és kik voltak legemlékezetesebb tanáraid.
- Különösen kedvenc tantárgyaim nem voltak, így egyikért sem tudtam lelkesedni, de igyekeztem keményen tanulni. Medvigy tanár úr és osztályfőnököm, Magyar István hatott rám erősen, de többi tanáromhoz kötődő emlékeim is erősek. Pogány tanár úr „kemény vonalú” matektanítására most is jól emlékszem, szerencsére elég jó érzékem volt a matekhez. Bevallom, különösebb szorgalmam nem volt.  Általában jeles voltam, egyedül a 2. évben erkölcstanból nem szerepeltem jól, négyes érdemjegyet kapva. Talán maga a tantárgy akkor nem érdekelt annyira, mint a hittan többi része.
- Joggal vetődött fel akkor a kérdésünk, hogy a gimis évek alatt soha nem ingott-e  meg elhatározásodban, hogy pap legyen. Erre ezt a választat kapuk:
- Bevallom, több mint 50 év után nem emlékszem rá, hogy lett volna valami megingás bennem. Tanáraim nem is tudták, hogy pap szeretnék lenni, nem is beszéltem nekik erről, csak már később tudta meg pár tanárom. Amikor pl. Magyar tanár úr erről értesült – már nem emlékszem, hogy hogyan – a latinban magasabbra tette nálam a mércét. Hála neki, latinból elég jó lettem. Meg aztán magyarból is többet elvárt tőlem Magyar tanár úr, ezért „megkínzott”, de utólag csak hálás lehetek neki ezért.

- Tudtuk, hogy osztályából hatan lettek papok. Ez akkoriban szinte rekordnak számított (most meg különösen…). Egyben választ is kaptunk tőle társai papi pályájának alakulásáról.
- Kicsit „megcsodálták” osztályunkat, mert valóban „kivételes” volt, hogy ennyien akartak papi pályára menni. Érdekes módon Ruppert Józsefről – a később  generális asszisztensről – szinte csak az utolsó pillanatban, az érettségi előtt  tudtuk meg, hogy ő is pap szeretne lenni. Hatan lettünk papok, közülünk csak egy lépett ki. Egyikünk meghalt, egy másik társunk Németországban görög-katolikus papként működik (egyébként ő házas ember).

                     -- A továbbiakban papi pályának alakulásáról kérdeztük, s arról, hogy hogyan került Sopronba Domonkos Rendházba. E sorok írója gyakori soproni útjai során többször meglátogatta egykori iskolatársát, akinek az állapota a súlyosbodó Parkinson-kór miatt egy rosszabb lett. Sajnos számítani lehetett, hogy a súlyos kór rövidesen véget vet tartalmas életének, gazdag papi pályájának.

xxx
A napokban érkezett a gyászjelentés, melyet az alábbiakban közlünk kivonatos formában Diossi Géza (Kornél atya) OP domonkos szerzetespap, életének 75. évében, szerzetesi fogadalmas életének 53. évében, papságának 51. évében 2017. február 10-én hazatért a Mennyei Atya házába.
Dióssi Géza Kornél atya 1942. május 15-én született Kolozsváron. Esztergomi szemináriumi évei során ismerte meg az akkor illegalitásba kényszerített Rendet. 1964. július 5-én tett egyszerű fogadalmat. Papszentelésére 1966. július 5-én került sor Egerben. Örökfogadalmát 1967. július 5-én tette le.
1966-tól 1970-ig káplánként működött Salgótarjánban. 1970 és 1978 között Zabaron és Szilaspogonyban volt plébános. 1978 és 1986 között Karancslapujtőn, Karancsalján és Karancsberényben látott el plébánosi feladatokat. 1986-tól 1989-ig esperes volt Putnokon.
A Rend 1989-es visszaállítása után Kárpátalján, Munkácson végzett lelkipásztori munkát. 1995-tól 1996-ig a soproni rendház tagja volt. 1996-ban először néhány hónapra Makkosmáriára került, majd Debrecenben folytatta szerzetesi életét és szolgálatát, ahol 2000-ig házfőnök és plébános volt. 2000-től 2005-ig Budapesten a domonkosok Thököly úti plébániáján volt plébános, illetve a budapesti domonkos rendház főnöke. 2005-től haláláig a soproni domonkos közösségben folytatta lelkipásztori szolgálatát. 
Kornél atya különféle állomáshelyein igyekezett hűségesen helytállni és sokat fáradozott azért, hogy a Rend újjáalakulhasson Magyarországon. Utolsó leheletéig kitartott szerzetesi életében és lelkipásztori szolgálatában. Nagyon szerette a zsolozsmát és igen buzgó volt a hívek gyóntatásában. Hisszük, kiengesztelődve, életét egészen Isten kezébe téve lépett át az Örök Hazába. 
A boldog feltámadás és viszontlátás reményében búcsúznak tőle: a magyar domonkos testvérek, a magyarországi domonkos család tagjai, testvérei: Erzsébet és Csaba, rokonai, ismerősei és azok, akik betegségében gondozták, ápolták.

És a gyászolók népes seregéhez csatlakozunk mi is, rá emlékező iskolatársai, volt piarista diákok. Köztük a megemlékezés összeállítója: Dr.Kölcsei Tamás – az egykori iskolatárs és régi barát.

Február 26-án, vasárnap késő délután tartotta aranymiséjét Szabó István piarista atya, a rend kecskeméti házfőnöke, a gimnázium egykori igazgatója.

Kecskemét önkormányzatát dr. Szeberényi Gyula Tamás, Mák Kornél alpolgármester, Sipos László és Bogasov István tanácsnok, valamint Lévai Jánosné, Pászti András, dr. Stachó-Pekári István, Leviczki Cirill és Kovács Ferenc önkormányzati képviselők képviselték. A város vezetése nevében Mák Kornél alpolgármester mondott köszönetet Szabó István atyának, megköszönve a sokéves együttműködést, pedagógiai munkásságát.

Ezt követően Lévai Jánosné önkormányzati képviselő röviden köszöntötte Szabó atyát. Beszédét szó szerint közöljük:

„Tisztelt Tartományfőnök Atya! Plébános Atyák! Kedves Szabó István Atya!

Kecskemét Megyei Jogú Város vezetése, polgármester asszony, az alpolgármesterek, az Értékmegőrzési Bizottság Egyházügyi Munkacsoportjának vezetőjeként, tagjai nevében szeretettel és imádságok szívvel köszöntjük Szabó atyát. Már a 3. ciklusban dolgozunk együtt. Csendes jelenlétében okos gondolatok születtek, mely javaslatok erősítették munkacsoportunk tevékenységét.
Sokunk véleménye szerint a papi pálya szolgálat, mely állandó készenlétet jelent nemcsak az ünnepnapokon, hétköznapjainkban, a kórházban, a betegágynál, de mint paptanár, a katedrán is.
50 év az ember életében nagyon hosszú idő, de 50 év a papi pályán, egy megszentelt élet.
Szabó atya papi és tanári hivatását mély alázattal, szerényen, de nagy hivatástudattal végezte s végzi a mai napig.
Assziszi Szent Ferenc a papi méltóságot még az angyalénál is többre tartja: ezért azt mondja: ha találkoztok egy angyallal és egy pappal, előbb a papot köszöntsétek.
Tudjuk, hogy a pap hitelessége azzal is mérhető, hogy milyen az Isten kapcsolata. Szabó atya Isten- és emberkapcsolata példa értékű.
Gondolom, Szabó atya is úgy vallja, hogy az 50 év nagyon gyorsan lepörgött, mi is valamennyien versenyt futunk az idővel. Szent Ágoston szerint: minden idő alkalmas arra, hogy benne Istennek szolgáljunk. Használjuk fel az időt, amit a jó Istentől kaptunk, és akkor az szent idővé válik.

Kedves Atya!
Diákjaiddal, a cserkészekkel, mi kecskeméti felnőttek, polgármester asszony és képviselőtársaimmal együtt nagy tisztelettel és szeretettel köszöntünk ezen a szép ünnepnapon. Segíts minket továbbra is, hogy a hétköznapi lelki világunk darabjai ne essenek szép, tarts meg minket a keresztény úton, adj példát nekünk a jövőben is! Adj nekünk lelki útravalót, lelki táplálékot.
Mindannyian tudjuk, hogy életünk egy hídhoz hasonlít, amelyen végig kell haladnunk, de egyszer mindenki eljut a híd másik oldalára. Idő kérdése, hogy mikor! Ezért a Tőled kapott személyes példád, a „mi közös útravalónk”. Igyekszünk ennek megfelelni, hiszen a jó Istennek kell számot adnunk hétköznapjainkról, tetteinkről.
Kecskemét Megyei Jogú Város vezetése, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony, az alpolgármesterek, képviselőtársaim és a Egyházügyi Munkacsoport tagjai és a magam nevében megköszönjük a jó Istennek Szabó István atya 50 évi papi, tanári és nevelői szolgálatát és azt is, hogy hosszú évek óta dolgozik a közjóért, gyermekeink, a fiatalok lelki vezetéséért.
Szemed most megtelt a szeretet könnyével, meghatódtál, de ez most természetes is.
A jó Isten éltessen még nagyon sokáig hitben, szeretetben és nagyon jó egészségben.

Ezt kívánjuk szívből jövő szeretettel!

Ma március 2. van, Arany János születésének 200. évfordulója. A költők teljesítményét nem lehet centiben vagy kilóban mérni (mint az atléták vagy az úszók rekordjait), de abban megegyezhetünk, hogy ő a magyar költők legjelesebbjei között áll, a 19. században pedig a legnagyobb.

Az idei év (többek között) Arany emlékév is, ma pl. az állami tv-ben, rádióban számos műsor a költőről szól, este díszelőadás lesz (ha jól emlékszem, az M5 közvetíti). Arany mindent megérdemel, és remélem, az a hatása is meglesz az ünneplésnek, hogy többször vesszük kezünkbe köteteit, és persze olvassuk műveit.
Persze nekem személyes okból is egyik fő kedvencem. Egy tv vetélkedőben az ő révén elég komoly pénzt nyertem csak avval, hogy ismertem élete folyását („Milliót vagy semmit” című vetélkedő, hogy mikor került képernyőre, már nem emlékszem).

Nem mindig jártam sikerrel. Pár éve javasoltam egy közmeghallgatáson a fővárosnak, hogy a Margitsziget fő útját, melynek nincs neve, nevezzék el Arany Jánosról, ha már elődeink nem teljesítették a végakaratát (temetkezni a szigeten akart, „a tölgyek alatt”). Javaslatom minden visszhang nélkül maradt.
A művészi, költői lét lényegéhez tartozik az érzékenység. Arany, ha valami fájdalom érte, belülről „rágta” magát, nem tudta dühét, fájdalmát kirobbantani magából. Mikor szeretett lánya meghalt, évekig szinte semmi hosszabb művet nem tudott alkotni („nagyon fáj”). Csak idősen, már betegen kapta meg a „független nyugalmat”, amit az alkotáshoz tartott szükségesnek. Tanár, majd hivatalnok volt, az Akadémia tikára, feladatát mindig tisztességgel ellátta.
Mikor Karlsbadban (Karlovy Vary) jártam, kicsit szomorúan láttam, hogy Goethe emléktáblája a főúton van, míg Arany Jánosnak csak sokkal eldugottabb (és valószínűleg olcsóbb) helyen futotta szállásra.
A szerelem nem elsőszámú témája verseinek, ismert művei közül csak egy szól feleségéhez, sokadik évfordulójukon, de azért felejthetetlen nőalakokat teremtett (Piroska, Rozgonyiné, Zách Klára stb.).
Ami még számomra nagyon fontos, tisztelte és remek versekben megénekelte Szent László királyt (aki szerintem a magyar ember számára az ideál kell legyen).
Mint hívő ember, remélem, számára is megadatott az, amit egyik hőséről írt: „Jézusa kezében készen a kegyelem”.

2017. március 2.

dr. Szabó András

Március 15-i ünnepségükön rehabilitálta a kecskeméti Piarista Iskola Taska László nemzetőr őrnagyot. Az iskola egykori növendékét 1957-ben, a MÚK mozgalom egyik kecskeméti vezetőjeként zárták ki az intézményből. Hatvan év elteltével fogadta vissza a rend öregdiákjai közé.

Megható pillanatok tanúi lehettek március 14-én, kedden délután a kecskeméti Piarista Gimnázium diákjai. Március 15-i ünnepségükön rehabilitálták ugyanis Taska László nemzetőr őrnagyot. Az iskola egykori növendékét 1957-ben, a MÚK mozgalom egyik kecskeméti vezetőjeként zárták ki az intézményből. Hatvan év elteltével fogadta vissza a rend öregdiákjai közé, emellett átvehette a Kalazancius érmet is.
Az ünnepség a 9. b osztály műsorával kezdődött, majd Kozicz János történész, a gimnázium tanára tartott előadást Klapka Györgyről, a kecskeméti Piarista Gimnázium egykori növendékéről. Ezután következett a rendezvény legkülönlegesebb része. Balai F. István újságíró, az  Ötvenhatos kecskeméti olvasókönyv egyik szerzője vezette fel az ünnepi pillanatokat. Mesélt a diákoknak arról, hogyan köthetőek az '56-os történések az 1848/49-es szabadságharc eseményihez. Elmondta, hogy az 1956-os forradalom leverése utána a márciusi szabadságharcra emlékezve született meg a jól ismert jelmondat:  Márciusban újrakezdjük!
Azt is megtudhatták a piáros diákok, hogy a MÚK mozgalom egyik kecskeméti központja épp az ő gimnáziumuk volt. KEFI, azaz Kecskeméti Forradalmi Ifjúság néven fogtak össze a diákok a városban, egyik vezetőjük pedig Taska László, az ünnepség díszvendége volt.
– Ide járt, a ti iskolátokba, de a gimnáziumot már nem végezhette el – mondta az esemény főszereplőjéről Balai F. István. – Kuli nyomdában plakátokat készítettek, amivel teleragasztották a várost. Lebuktak és a rendőrségre kerültek. Taska Lászlót politikai nyomásra ki kellett zárni az iskolából, és most jött el az ideje annak, hogy rehabilitálják a piaristák – hangsúlyozta az újságíró.
 
Ezt követően Nagy Attila SP, a gimnázium igazgatója tolmácsolta Labancz Zsolt tartományfőnök rehabilitációs díszoklevelében szereplő gondolatait.
A levélből kiderült, hogy a tartományfőnök az Ötvenhatos kecskeméti olvasókönyvben találkozott azzal a sajnálatos ténnyel, hogy 1957 márciusában nyilvánvaló politikai nyomásra fegyelmi eljárással eltanácsolták az intézményből Taska Lászlót. Emellett szintén a körülmények kényszere miatt az ország összes katolikus középiskolájából is kizárták.
„Sajnáljuk, hogy ez az igazságtalanság megtörténhetett. Ezúton rehabilitáljuk Önt, semmisnek tekintjük a hat évtizede dokumentumokban rögzített megbélyegző határozatot. Örömmel tekintjük önt a piarista öregdiákjaink népes tábora tagjának.”  – állt a levélben.
Az oklevéllel együtt, Nagy Attila igazgató átadta a Kalazancius érmet is Taska Lászlónak, majd a frissen rehabilitált '56-os nemzetőr szólt a diákokhoz.
"A hazáért mindhalálig" – ez volt a mozgalom jelszava, idézte fel Taska László, aki megemlékezett MÚK-os diáktársairól: Szentiványi Györgyről, aki kilenc hónapra börtönbe került, Szirt Leventéről, Bozsó Endréről és a már elhunyt dr. Kenyár Istvánról is.
Elmondta, hogy ő három évet és 49 napot töltött családjától távol a javítóintézetben, de soha sem bánta meg, amit tett. Megköszönte a piarista rendnek rehabilitációját, majd búcsúzóul ennyit mondott a fiataloknak:
„Hazánknak rendületlenül legyetek hívei életetek végéig!”

Forrás és kép: Kecskeméti piaristák, Hírös.hu

Ünnepi szentmisét tartottak március 24-én, pénteken délelőtt a váci székesegyházban. A szertartás keretében a püspöki városban szolgáló piaristák megerősítették, illetve megújították fogadalmukat annak emlékére és tiszteletére, hogy 400 évvel ezelőtt hagyta jóvá a piarista kongregációt V. Pál pápa.

Ünnepi szentmisét tartottak március 24-én, pénteken délelőtt a váci székesegyházban. A szertartás keretében a püspöki városban szolgáló piaristák megerősítették, illetve megújították fogadalmukat annak emlékére és tiszteletére, hogy 400 évvel ezelőtt hagyta jóvá a piarista kongregációt V. Pál pápa.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Beer Miklós megyéspüspök, piarista konfráter volt, s részt vett a szertartáson a rend másik két váci konfrátere, Varga Lajos segédpüspök és Pálos Frigyes kanonok is.
A misén – több öregdiákkal együtt – természetesen jelen voltak a Váci Piarista Gimnázium diákjai, zsúfolásig megteltek a padsorok, így több százan imádkoztak és énekeltek együtt a fogadalmukat megerősítő szerzetesekkel.
„A rendalapító Kalazanci Szent József szellemében kérjük az Úristent, hogy erősítse meg a piarista atyákat minden szolgálatukban, különös tekintettel fő küldetésükre, ami a felnövekvő generációk oktatása, nevelése ” – köszöntötte a rendtagokat a megyéspüspök.
Lobmayer Imre házfőnök úgy fogalmazott, hogy a rend születésének jeles jubileuma nagyszerű alkalom szerzetesi fogadalmuk megerősítésére, így méltó módon ünnepelhetnek, és megköszönhetik az Úrnak a szolgálatra szóló elhívatást.
Az ünnepi szertartás fontos momentuma volt, amikor a piarista szerzetesek sorra megválaszoltak két-két kérdést, amelyeket tanítványaik fogalmaztak meg szerzetesi elhívatásukkal, életük kihívásaival, hitélményeikkel, küldetésükkel, személyes hitvallásukkal vagy épp az őket leginkább érdeklő dolgokkal, kedvteléseikkel kapcsolatban.

Ribáry Zoltán/Magyar Kurír

Kedves Piarista Öregdiákok!

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Komáromi Attila piarista öregdiák, a Pestszentlőrinci Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia-templom kántora, piarista öregdiákok édesapja, a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelének rendszeres és lelkes olvasója.
Imádkozzunk elhunyt barátunk lelki üdvéért!

Attila élete és munkássága előtt tisztelegve ezt a Hírlevél számot neki ajánlom! 
Nyugodjék Krisztus békéjében!

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő

„…és otthonom lesz az Isten háza
mindörökké szünet nélkül.”
(Zsolt 23,6)

A Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán született 1951. július 27-én. Általános iskolai tanulmányait a hergevicai tanyasi, valamint a jánoshalmi állami általános iskolában végezte. 1965-től a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanult, ahol 1969-ben Pázmándy György osztályában érettségizett. Ugyanebben az évben az Országos Magyar Cecília Társulat kántorképző tanfolyamán kántori képesítést szerzett. Felsőfokú tanulmányait 1973-ban az Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári Földmérési és Földrendezési Főiskolai Karán földmérő üzemmérnöki oklevéllel zárta. Két év sorkatonai szolgálatot követően a 31. sz. Állami Építőipari Vállalatnál kezdett dolgozni.

Pályájában döntő fordulatot hozott, hogy 1979 szeptemberében Dr. Varjú Imre plébános atya felkérésére elfogadta a Pestszentlőrinci Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia-templom kántori állását. Itt akkor már évek óta eseti jelleggel kisegítőként közreműködött. Nagy igyekezettel szervezte meg először a templom felnőtt vegyeskarát, majd a gyermekkórust. 1987-től 1989-ig koordinálta a templom orgonájának átépítését és bővítését. Saját zenei továbbképzésére is hangsúlyt fektetve 1993-ban elvégezte az Országos Magyar Cecília Társulat egyházkarnagy-képző tanfolyamát. 2013-ban történt nyugdíjazásáig a kórusokkal együtt a rendszeres vasárnapi és egyéb ünnepi szolgálatokon számtalan alkalommal járult hozzá ahhoz, hogy az Úr asztalánál egybegyűlt közösség tagjai a zenén keresztül is megtapasztalják a szerető Isten jelenlétét.

Életét Isten, az egyházi közösség, valamint családja szolgálatának szentelte. Mindvégig hű maradt ahhoz a tanításhoz, amelyet a kecskeméti kegyes atyáktól kapott. Hosszú, súlyos betegség után 2017. március 17-én, pénteken tért meg az Örök Hazába. Felesége, három fia, édesanyja, rokonai, barátai, egykori osztály- és évfolyamtársai, a pestszentlőrinci római katolikus egyházközség jelenlegi és volt lelkipásztorai és hívei március 24-én vettek tőle búcsút a Pestszentlőrinci Temetőben és a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia-templomban.

Hisszük, hogy aki földi életében az Úr hűséges munkatársa volt, immár a szentek közösségben zengi az Ő dicséretét.

Március 8-án, életének kilencvenedik évében Beverly Hillsben elhunyt Oláh György, a 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusa, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a budapesti Piarista Gimnázium egykori diákja. Oláh György 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott a karbokationok kutatásában elért eredményeiért.

Oláh György 1927-ben Budapesten született. Tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta. Érdeklődése a szerves kémia felé fordult, 1949-ben doktorált. (A szerves kémia legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense volt.) Az 50-es években publikálni kezdett, már első tanulmányai nemzetközi érdeklődést váltottak ki. 1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az MTA újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatójaként működött. Nevéhez fűződik a magyarországi műanyagipari kutatás és gyártás megalapozása, és ekkor kezdte meg a szénhidrogének reakcióinak és átalakítási jellemzőinek feltárására irányuló kutatásait.
Az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta Magyarországot. 1957 és 1964 között Kanadában élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. George Olah néven, már amerikai állampolgárként lett a Dow Chemical Company kutatója. Tanított a clevelandi, majd a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC), később az USC Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója lett.
A magasabb oktánszámú benzinre vonatkozó, még Budapesten megkezdett kutatásai és hipotézise, hogy újfajta kémiai reakciók révén metánszármazékokból új gyógyszerek és műanyagok állíthatók elő, az 1960-as években kerültek a nemzetközi érdeklődés homlokterébe. Nevéhez fűződik egyebek között a környezetkímélő, javított hatásfokú ólommentes benzin előállítása, és hozzájárult szénhidrogén-alapú új anyagok, komponensek előállításához.
Bebizonyította, hogy a szénhidrogén-molekulák egyes fajtái stabilak és hosszú életűek lehetnek. Rendkívül erős szupersavakat, avagy mágikus savakat állított elő, amelyek még az általában reakcióképtelennek tartott metánt is pozitív töltésű részecskévé tudják alakítani, amely így már könnyedén tovább tud reagálni. E felfedezés nyomán megnyílt egy olyan ipari potenciál, amely nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékek előállítására ad lehetőséget.
Oláh György az MTI-nek egy korábbi interjújában elmondta, az elmúlt több mint egy évtizedben a metanolra (metil-alkoholra) épülő gazdaság foglalkoztatta. Az emberiség túlnyomó részben fosszilis energiahordozókat használ, amelyek elégetve szén-dioxidot képeznek, hozzájárulva a klímaváltozáshoz, a Föld felmelegedéséhez. A másik probléma, hogy a kőolaj, a földgáz és hosszú távon a szén is fogyóban van, a kereslet pedig nő irántuk. A metanol-gazdaság célja ezen fosszilis energiahordozók kiváltása, helyettesítésük kevéssé vagy nem kimerülő, a környezetet nem szennyező energiahordozóval - ez lehetne a metanol.
Az Amerikát hazájának valló, de magyarságát is óvó tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1994-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat, az indoklás szerint a karbokationok kutatásában elért eredményeiért, amelyek révén "újabb nagy lehetőségeket tárt fel a vegyipar előtt, egyebek közt szénhidrogén-alapú új anyagok vagy komponensek előállításában".
Oláh György a tengerentúlról is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyar kutatókkal. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották. Tagja volt egyebek közt az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának, díszdoktora egykori budapesti egyetemének. 2001-ben Corvin-lánccal, 2002-ben Bolyai-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetéssel ismerték el.Ugyanebben az évben választották Budapest díszpolgárává is.  2011-ben Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, azoknak ma már klasszikusnak számító tanulmányokban és könyvekben való közzétételéért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett tudományos munkásságáért, valamint az új tudósnemzedékek számára példaképül szolgáló életpályájáért.

Hozzávetőleg 1100 tudományos publikáció, 15 monográfia, 100 szabadalom szerzője volt.

Forrás: MTI, Index.hu, Wikipédia

Kapcsolódó anyagok:
http://mta.hu/vii-osztaly/elhunyt-olah-gyorgy-nobel-dijas-kemiaprofesszo... ...
http://mno.hu/tudomany/olah-gyorgy-emlekezete-1389461
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/elhunyt-olah-gyorgy-1389483
http://budapest.hu/Lapok/2017/elhunyt-olah-gyorgy-budapest-diszpolgara.aspx

Oláh György előtt Hírlevél Különszámmal szeretnénk tisztelegni. Ezúton kérjük azokat a kollégákat, volt osztály- és iskolatársakat, öregdiákokat, szakmabeli ismerőseit, akik ismerték, szerették: laudációikat, emlékezéseiket Szerkesztőségünkbe email útján elküldeni szíveskedjenek!
Határidő: 2017. április 15.
Email cím: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

Köszönettel

Mikecz Tamá
Hírlevél főszerkesztő

2017. március 18-án hajnalban életének 93. évében, szerzetességének 75. és papságának 69. esztendejében elhunyt Etele György piarista szerzetes, nyugalmazott tanár, a budapesti rendház tagja.

Etele György (szerzetesi nevén Pirrotti Szent Pompiliuszról nevezett György) 1924. június 9-én, Budafokon született. A budapesti piarista gimnáziumban tett érettségi után lett 1942-ben a piarista rend novíciusa. 1943-tól 1949-ig Budapesten teológus és történelem-földrajz szakos egyetemi hallgató volt. Örökfogadalmat Budapesten tett 1947. március 25-én, és 1948. november 7-én szentelték pappá. Tanári pályáját súlyos körülmények között kezdte. 1949. április elejétől a tatai állami gimnázium hittanára lett, mert elődjét és rendtársát, Weiner Ferencet a kommunista hatóság letartóztatta. Öt hónap múlva Sík Sándor tartományfőnök Sátoraljaújhelyre helyezte, ahol szintén állami hittanárként működött (1949. november 1-től). Miután az államvédelmi hatóság fölszámolta a sátoraljaújhelyi piarista rendházat, a rendtagok közül (mint legfiatalabb) 1950. augusztus 1-től egyedül ő maradt a városban, hogy ellássa a piarista plébániát. A püspök 1950. december 8-án plébániai adminisztrátornak nevezte ki, de mivel eredményes lelkipásztori működése miatt a helyi hatóságok eljárást terveztek ellene, Sík Sándor 1952 februárjában a debreceni Mikes utcai templomhoz küldte kántornak.

1953 őszétől visszakerült a „rendi keretbe”, és 1980-ig a kecskeméti Piarista Gimnáziumban töltött be számos tisztséget: a tanítás mellett gondnok, kollégiumi nevelőtanár, adminisztrátor és kollégiumi igazgató is volt. 1980-tól 1988-ig a kalazantinumi piarista növendékek prefektusa volt Budapesten, és az ottani gimnáziumban tanított, elsősorban földrajzot. 1988-ban visszakerült Kecskemétre, ahol három éven át házfőnök és a gimnázium tanára volt. Itt érte a rendszerváltás, amelynek során megadatott neki, hogy 1991-ben ő vegye vissza a rend számára a sátoraljaújhelyi piarista rendházat, amelynek 1992-től házfőnöke lett. 2013-ig élt nyugalmazott tanárként és házfőnökként Sátoraljaújhelyen, ahol szerteágazó tevékenységet folytatott a helyi egyházi életben. Többek között templomigazgató és a Cursillo Mozgalom helyi elnöke is volt. Mivel az időközben egy főre fogyatkozott rendházban idős kora miatt már nehezen tudta ellátni magát, 2013-tól a budapesti rendházban élt. 2017 márciusában belgyógyászati problémákkal szállították a Budai Irgalmas Kórházba. Ott állapota egy kicsit javult, és azt terveztük, hogy hamarosan hazahozzuk a rendházba. Március 18-án hajnalban azonban váratlanul, csendben, békében elérte a halál.

A Piarista Rend, a hozzátartozók és Sátoraljaújhely városa nevében fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Etele György piarista szerzetestanár 2017. március 18-án, életének 93., szerzetességének 74., áldozópapságának 69. évében elhunyt. Április 6-án, csütörtökön 18:30-kor a budapesti piarista kápolnában (Piarista u. 1.) szentmisével búcsúzunk el tőle. Hamvait másnap, április 7-én, pénteken 15 órakor a sátoraljaújhelyi piarista templom kriptájában (Deák u. 12.) helyezzük örök nyugalomra, szintén gyászmise keretében.

„Akik igazságra tanítottak
sokakat, tündökölnek
örökkön-örökké
miként a csillagok.”
(Dán 12, 3)

A Piarista Rend, a hozzátartozók és Sátoraljaújhely városa nevében  fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy  Etele György piarista szerzetestanár  2017. március 18-án, életének 93., szerzetességének 74., áldozópapságának 69. évében elhunyt. 

Április 6-án, csütörtökön 18:30-kor a budapesti piarista kápolnában (Piarista u. 1.) szentmisével búcsúzunk el tőle. Hamvait másnap, április 7-én, pénteken 15 órakor a sátoraljaújhelyi piarista templom kriptájában (Deák u. 12.) helyezzük örök nyugalomra, szintén gyászmise keretében.A kecskeméti piarista templomban április 8-án 17.30-kor tartanak gyászmisét elhunyt Etele György atyáért.

REQUIESCAT IN PACE!

Tisztelettel kérjük rendtársunk elvesztésében velünk együtt érző testvéreinket, hogy a temetésre ne hozzanak virágot, hanem az arra szánt összeget a sátoraljaújhelyi piarista templom javára ajánlják fel a temetéskor a templomban elhelyezett perselyben. Köszönjük!

Isten áldjon Gyurka bácsi és kísérjen végig égi utadon! Nyugodj békében!

PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA