2016. szeptember 13., VIII. évfolyam 11. szám

 

Meghívó a Budapesti Tagozat borkóstolóval egybekötött grill-partyjára: 2016. szeptember 30., péntek, 17:00 óra

„Bort megissza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
A szeszi.”
(Vörösmarty Mihály)

Kedves Piarista Öregdiáktársunk!

„Piarista diáknak lenni ma is az összetartozás el nem halványuló  érzését jelenti, valami lelki közösséget, amely rejtett szálakkal köti egymáshoz és a rendhez mindazokat, akik együtt nevelkedtek a piaristák  aranybetűs kék címere alatt.” - 1989-es alapító nyilatkozata értelmében ebből a meggyőződésből jött létre a Magyar Piarista Diákszövetség, majd négy esztendeje június 8-án a Tagtoborzó Borkóstolón a Budapesti Tagozata. Célunk, hogy minél szélesebb körben fogjuk össze a piarista iskolák egykori diákjait. Az alapítók meggyőződéséhez csatlakozva reméljük, Te is osztozol abban a tapasztalatunkban, hogy valóban fontos és élő az a kötelék, amely a piarista diákokat összeköti.

Szeretettel hívunk hagyományos, immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Tagozati Borkóstolónkkal egybekötött grill-partynkra, amelyet 2016. szeptember 30-án (pénteken) 17 órakor tartuk a Piarista Központban (1052 Budapest, Piarista utca 1.). A Piarista Kápolnában tartandó szentmisét követően grill party és borkóstoló a Rendház tetőteraszán (eső esetén a diákebédlőben vagy a gimnázium tetőteraszi aulájában).
Részletes program és regisztrálási lehetőség a következő Hírlevélben.
A borkóstolóra nagy szeretettel várjuk a Piarista Rend tagjait is.

A Borkóstoló mellé sült húsokat készítünk, hozzá friss salátát, kenyeret, mártogatós szószokat, hagymadzsemet, házi BBQ-szószt, mustárt és ketchupot kínálunk.
A Borskostoló ára idén 2.900,- Ft/fő (amely önköltségi ár, és tartalmazza a kóstolandó borokat). Előre is köszönjük, aki támogatói céllal ennél magasabb összeggel is hozzájárul a borkóstoló és grill-party költségéhez.

A rendezvény létszáma - tervezetten, maximum - 100-120 fő, ezért regisztrációhoz kötött. A pontos étel- és italfogyasztáshoz kérjük, hogy részvételi szándékotokat jelezzétek a szeptember 20-án megjelenő Hírlevelünkben megtalálható webcímen, nevetek és email címetek megadásával egyidejűleg, vagy hétfőtől személyesen a diákszövetségi irodánkban Császár Dánielnél.
Kérjük a jelentkezők valós részvételét a borkóstolón a helyszínen fizetendő 2.900 Ft/fő önköltségi ár, és az előre vásárolt étel mennyisége miatt is.

Kérünk, hogy a találkozó hírét Te is terjeszd az öregdiákok körében!

Budapest, 2016. szeptember 12.

A találkozás reményében szeretettel üdvözölnek a szervezők:

Hernády Zsolt és Mikecz Tamás, a Budapesti Tagozat alelnökei


Új tanév piarista jubileumok jegyében

A szeptember 1-jén kezdődő tanév a piarista rend alapításának 400. éve. A rend több magyarországi iskolája kerek évfordulóról emlékezhet meg a jubileumi évben. A budapesti gimnázium 300. tanévét, Szeged és Vác az újraindulás, Göd alapításának 25. jubileumát ünnepli.

A tanév ismét lehetőség, hogy többek és jobbak legyünk – együtt –, hogy közelebb kerüljünk a Jóistenhez, jobban megismerjük magunkat, egymást, a teremtett világot, és közösséget építsünk – köszöntötte Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatója az iskola közösségét. A tanévnyitóra üzenetet küldött a piarista rend általános elöljárója, Pedro Aguado, szavait Horváth Bálint tolmácsolta. A generális hangsúlyozta a gimnázium 300 éves fennállásának jelentőségét, rámutatva, hogy arról a múltért hálát adva, a jelen vállalásával és a jövőbe tekintve kell megemlékeznünk. Kiemelte, hogy a budapesti gimnázium kerek évfordulója egybeesik a tanítórend 400 éves jubileumával. 1617-ben az egyház hivatalosan is elismerte Kalazanci Szent József művét, és egyházjogilag is jóváhagyta az alapítást. Így a 2017-es év Ferenc pápa jóváhagyásával jubileumi esztendő szerte a piarista világban. A rendalapítás centenáriumát ünnepelték Pesten egy új iskola megnyitásával – tekintett vissza a generális a fővárosi kezdetekre és méltatta az alapítóknak a fiatalok nevelése és az ország jövője iránti rendkívüli elkötelezettségét.

Ma örömmel ünnepelhetünk, hálát adva mindazokért, akik életüket adták ennek az iskolának – fogalmazott Pedro Aguado, majd arra hívta meg a közösséget, hogy forduljon a jövő felé, hogy a rend alapítójához hasonlóan köteleződjön el a jelen mellett, s fogjon munkába a jövőért. „Így a jubileum meghívás a továbbmunkálkodásra: köteleződjünk el a fiatalok nevelése mellett, mert ez a legjobb módja egy jobb, igazságosabb és testvériesebb társadalom építésének” – buzdított a Katolikus Nevelés Kongregációjának frissen kinevezett tanácsadója.
A generális azt kívánta a fiataloknak, fedezzék fel azt a legjobbat, ami a lelkükben van, ismerjék fel Isten szeretetét életükben, és a tanulás és nevelődés tapasztalatán keresztül váljanak hiteles személyekké. A tanárokat, munkatársakat, piarista testvéreket arra emlékeztette: a piarista nevelés csak azáltal lehetséges, ha olyanok végzik, akik azok szerint az értékek szerint élnek, melyek alapján nevelni szeretnének.
A Veni Sancte szentmise szónoka Szakál Ádám SchP igazgatóhelyettes volt. Arra figyelmeztetett, hogy 300 év önmagában nem adhat okot büszkeségre. A megélt évek tartalma az, ami számít, s ha minden évben van tartalom, akkor ez a három évszázad valóban érték.
Felidézte a váci kispapi éveiben megismert szerzetestanára, Molnár Pista bácsi emlékét, aki a novíciusoknak a latin nyelv és a rendtörténet oktatása mellett főzőiskolát is tartott. Egy mondását idézte: „Soha ne akadályozzon meg a lustaság és a butaság, hogy egy jót együnk!”, s a főzés analógiáján mutatta be, mennyire lényeges az alapok ismeretéből való kiindulás akár a tanulásban, akár az emberi kapcsolatokban. Majd egykori tanára mondását kiterjesztve arra buzdította a diákokat, soha ne akadályozza meg őket a lustaság és a butaság abban, hogy egy jót barátkozzanak, tanuljanak, és jó tanévük legyen. Ehhez kérte a Szentlélek segítségét az ünneplő közösség számára.

Trauttwein Éva, Magyar Kurír
Fotó: Szathmáry Melinda


Patrocinium, majd a piarista borok kóstolója Tatán, Hernády Zsolt történész barátunk borelőadása mellett

Tata és Térsége Civil Napok programja

2016. szeptember 16. péntek
18:00 Tatai Szent Imre plébánia (kapucinus) templom "Patrocinium Emlékező mise a piarista rend megalapítójára a Kapucinus templomban – celebrál Ruppert József ny. igazgató.
19:00 BorDóHáz Tata, Fazekas utca 4. "A Piarista Bor borkóstolóval egybekötött előadás a Piarista Rend borászati tevékenységéről.
Előadó: Hernády Zsolt történész, a MPDSZ Budapesti Tagozatának alelnöke". A borkóstoló az MPDSZ és a KÉSZ tagjainak ingyenes.

Izing László
Tatai Tagozat


Strommer Pál: Az önkéntességről

Társadalmi, együttélési, közösségi alakzataink formálisan és tartalmukban is változnak. A keresztény közösségek – már egy emberöltő mértékében – is átalakulnak. Ma másként él közöttünk, velünk egy pap, egy szerzetes vagy egy szerzetes közösség, mint harminc éve, és időben visszafelé tekintve ez a különbség még erősebb.

Az Egyházban Európában, és ezen belül Magyarországon is egyre kevesebb a papunk, a papjaink átlagéletkora emelkedik, fogy a szerzetesek száma, kevés a jelentkező, a papi vagy szerzetesi hívást elfogadó fiatal. (Az Annuario Pontificio 2013-as kiadása szerint Európában 21,7 %-kal kevesebb kispap van, mint tíz évvel azelőtt.) Magyarországon érezhető az a társadalmi, politikai szándék, „elvárás”, hogy az Egyház és intézményei mind nagyobb szerepet vállaljanak szociális, egészségügyi és nevelési területen, sőt már-már egyfajta nyomást érezhetünk, hogy ezen közfeladatokból több kerüljön át az Egyház felügyelete alá. Bármilyen megfontoltan válaszol is erre Egyházunk, várhatóan az átkerülő feladatok többlet-terhet jelentenek majd a papság számára, azzal kell tehát számolnunk, hogy hitéletünk építésére, a liturgiáink ellátására, a szentségek kiszolgálására egyre kevesebb pap marad.
2016. januárjában megírt levelében Pedro Aguado, a Piarisra Rend generálisa, a rend előző évi káptalanjának döntéseit öt nagy csoportba foglalta, és arra bíztatta a rend tagjait és a rend körül élőket, hogy dolgozzák ki, hogyan tudnak csatlakozni ezekhez a célokhoz. Az öt fejezet címszavai: „a hivatás kultúrája”, „a közösségi, közösségépítő projektek”, „a missziós szempont”, „a Kalazancius-mozgalom” és az „idős szerzetesek”. A programok kidolgozásában a generális atya hangsúlyosan számít a Piarista Testvériség tagjaira.

Megnő a felelőssége ilyenkor az elkötelezett világi híveknek. Fel kell, ismerjük, hogy sok feladat van, amit – kellő felkészültséggel, és tartós elköteleződéssel – mi, világiak is vállalhatunk. Sokkal több ilyen lehetőség kínálkozik, mint amit a hagyományos világi szolgálatokban (sekrestyés, imacsoport vezetés, képviselőtestületi tagság…), vagy a manapság Már sok helyen működő szolgálatokban (hittantanítás, jegyesoktatás…) megtapasztalunk.
Az elmúlt időben felkerestük a piarista iskolákat elsősorban azzal a céllal, hogy közösen találjunk megszólító célokat. Ezekben a beszélgetésekben megtisztelő volt megtapasztalni, hogy a piaristák számítanak az öregdiákok, a laikusok véleményére, támogatására. Nem mindenhol, de több helyen konkrét kérések fogalmazódtak meg: csoportvezetés lelkigyakorlatokon, a diákok szociális munkájának segítése, diákkirándulások kísérése, hivatásválasztó beszélgetések…
Szeretnénk egy olyan önkéntes rendszert felállítani, ami
·         tartós (de nem feltétlenül végleges) elköteleződésen alapul,
·         az egyének alkalmasságát is próbára tevő képzésre épül,
·         szolgálatával válaszol a felmerülő szükségletekre,
·         a feladatok kiosztásában, az elvégzett feladatok értékelésében professzionális,
·         az önkéntesek közösségét és az önkéntesek, valamint a rendtagok, tanárok közösségét is építi és használja.
Legelőbb is egy ilyen rendszer felállításának személyes feltételeit szükséges megvizsgálni és előteremteni:
A szolgálatot igénybe vevő legyen nyitott arra, hogy delegáljon feladatot, teremtsen jó körülményeket a végrehajtáshoz, legyen következetes a munka elfogadásában és ellenőrzésében, segítse és irányítsa a segítőt, de hagyjon kellő önállóságot is neki, különben elvész a delegáció lényege.
A szolgálatra jelentkező legyen elkötelezett, fogadja el a támogatást és az irányítást. Okos tapintattal kérdezve tágítsa a saját és társai lehetőségeit a szolgálatra. Tartsa be azokat az utasításokat, szabályokat, amit a szolgálata, az Egyház és az őt a szolgálatra delegáló előírnak.
Az együtt dolgozók személyes vállalással fogadják el egymást, aktívan keressék a módját, az alkalmait annak, hogy közösségé álljanak össze.
Természetesen egy önkéntes rendszer, egy önkéntes szolgálat működtetésének még számos egyéb feltétele is van: szervezési, képzési, értékelési mechanizmusokat kell kiépíteni, a Diákszövetség törekszik erre.
Befejezésül engedjétek meg, hogy egy öregdiák társunk gondolatát idézzem. Ő akkor fogalmazta ezt meg, amikor beszélgettem vele a Rend mellett, a Rend érdekében végzett önkéntes szolgálatról:
„…az önkéntesség szépsége, értelme, lényege a viszonzatalanság. Életünk nagy részében azért teszünk dolgokat, mert viszonzást kapunk cserébe. Figyelmünket olyanoknak adjuk, akik ezt kérik tőlünk, és arra számítunk, hogy visszakapunk valamit. Most, csatlakozva az önkéntességhez lehetőség nyílik arra, hogy viszonzatlan tevékenységet végezhessünk. Tevékenységünket olyanoknak szentelhetjük, akik nem tudják majd azt viszonozni számunkra.
Számomra ezt a gondolatot egy közelmúlt vasárnap evangéliuma fogalmazta meg:
"Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni." (Lk 14,1.7-14)”

Öregdiák barátsággal:

Strommer Pál
elnök, Magyar Piarista Diákszövetség
 
 
Toborzó önkéntes szolgálatra
Kedves Öregdiáktársak!
Az önkéntességen alapuló szolgálatot a rend vagy az iskolák által szükségesnek látott területeken szeretnénk használni. Most egy jól meghatározott feladattal kezdenénk, ehhez keresünk jelentkezőket:
Látássérült és gyakran mozgásukban is korlátozott gyermeket és fiatalokat rendszeresen, havonta a számukra otthont adó intézeten kívüli programokra szeretnénk elkísérni. Ebben a szolgálatban részt vesznek a budapesti Piarista Gimnázium felsőbb osztályos diákjai a számukra előírt szociális munka, a TESZI keretében. Szükséges azonban, hogy felnőtt kísérők is szervezzék a programokat, és jelen is legyenek, vezessék a diákokat és segítsék a fogyatékkal élőket.
A szervezési munkát eddig egy öregdiáktársunk felesége látta el, és ő keresett még kísérőket, segítőket. Mostanra szeretné ezt a feladatot fiatalabbaknak átadni. Ő így foglalta össze röviden a feladatot és a legfontosabb feltételeket:
Feladat
17-18 fő állami gondozott fiatallal szeretet - együttlét, gyalogosan utcán, közlekedési járműveken a fiatalok kísérése, beszélgetés, a kísért fiatalra figyelés, programokon közös élményszerzés.
Feltételek
·         empatikus készség, a másság elfogadása,
·         a látássérült és a mozgáskorlátozott kísérési szabályainak elsajátítása,
·         a felnőtt és a diák kísérők biztosításának megszervezése, egy fogyatékkal élőhöz legalább egy kísérő hozzárendelése,
·         a sérült fiatalok korösszetétele miatt a felnőtt kísérők létszámigénye kb. 10-12 fő, a diákok létszáma kb. 5-7 fő,
·         a szeretetszolgálat gyakorisága és időtartama a tanév folyamán kb. 6-7 alkalommal, havonta egyszer, ugyanazon a hét végén, szombati napon kb. 4-5 óra időtartam,
·         a programszervezés külső, előre meghirdetett program, vagy előadók biztosítása külső helyszínen,
·         a tanévre programterv készítése, jóváhagyatása az Otthon vezetőjével,
·         agapé szervezése és a helyszínre juttatása, az agapéhoz történő hozzájárulás(ok) biztosítása.
Kedves Öregdiáktársak!
Kérjük tehát, hogy Ti vagy a családtagjaitok (nem csak öregdiákok!) jelentkezzetek, ha indíttatást éreztek erre az önkéntesen vállalt munkára, és időt is tudtok rá szánni legalább egy tanéven keresztül. Természetesen a jelentkezők további információt, képzést kapnak a szolgálat megkezdése előtt.
Kérjük, hogy a jelentkezők 2016. szeptember 25-ig az onkentes@mpdsz.piarista.hu e-mail címre írják meg a nevüket, születési idejüket, telefonszámukat, e-mail címüket és persze azt is, hogy ha piarista iskolába jártak, akkor melyikbe, és mikor érettségiztek.
Öregdiák barátsággal:
Strommer Pál elnök
Magyar Piarista Diákszövetség


Ferenc pápa Pedro Aguadót a Katolikus Nevelés Kongregációjának tanácsadójává nevezte ki

A szentatya, Ferenc pápa a Piarista Rend általános elöljáróját, Pedro Aguadót a Katolikus Nevelés Kongregációjának tanácsadójává nevezte ki a 2016–2021 közötti ötéves időszakra. A generális atya ezt a Szentszék által kért szolgálatot egy másik megbízatásával párhuzamosan végzi majd, ő tölti be ugyanis a Legfőbb Szerzeteselöljárók Uniójában a nevelési bizottság elnöki tisztét.

Pedro Aguado Bilbaóban született 1957. június 26-án, ahol a „Kalazancius” iskola diákja volt. 1975 augusztusában tette le az egyszerű fogadalmat. Ezt követően a bilbaói növendékházba került, amelyet nem sokkal korábban létesítettek a baszkföldi provinciában. Először tanári szakot végzett, majd Pamplonában teológiát tanult. Ünnepélyes fogadalomtétele 1979. augusztus 25-én volt. A pamplonai érsek, José María Cirarda szentelte pappá 1982. június 13-án. Első papi éveit a pamplonai „Kalazancius” iskolában töltötte, tanárként és a lelkipásztori teendők felelőseként dolgozott. 1985-ben kinevezték a bilbaói növendékház házfőnökévé és a növendékek magiszterévé, e megbízatásait tíz éven át gyakorolta. Ebben az időszakban egyetemi diplomát szerzett neveléstudományból, valamint tanárként és lelkipásztorként tevékenykedett. Az 1988-as provinciai káptalanon megválasztották lelkipásztorkodásért felelős provinciai asszisztensnek, az 1991-es káptalan pedig újraválasztotta erre a feladatkörre.

1995-ben kinevezték a Baszkföldi Rendtartomány provinciálisává, 1999-ben és 2003-ban pedig újraválasztották erre a tisztségre. Az Emmausz Rendtartomány létrehozása utánőt választották meg az új rendtartomány provinciálisának a 2007 januárjában tartott káptalanon.
Piaristaként sok éven át ifjúságpasztorációval, lelkipásztori munkatársak képzésével foglalkozott. Sokat tett a Piarista Testvériségek felkarolásáért, a világiakkal közösen végzett küldetés előmozdításáért és a hivatásgondozásért. A Piarista Rend 46. egyetemes káptalana 2009. július 4-én választotta meg először a rend általános elöljárójává Peralta de la Salban, majd másodszorra is a tavaly Esztergomban tartott 47. egyetemes rendi gyűlésen.


Hatvan éve érettségiztek – Találkozó a kecskeméti Piarista Gimnáziumban

Megfogyva bár, de törve nem: akár ez is lehetett volna a mottója annak a szombaton megtartott osztálytalálkozónak, melyen a kecskeméti Piarista Gimnáziumban hatvan esztendővel ezelőtt végzett öregdiákok vettek részt.

Polányi István, a közösség egyik tagja elmondta, hogy 1952-ben kezdték meg tanulmányaikat a Piarista Gimnáziumban, ahol 1956-ban érettségiztek.
- Huszonhatan végeztünk, közülük sajnos már csak tizenöten élünk, a mai találkozón pedig kilencen veszünk részt. Tanáraink már nem élnek, minden tanárunk egyházi személy volt, kivéve a testnevelő tanárt. Ő Buday László, aki részt vett az 1936-os berlini olimpián. Emlékét tábla őrzi a gimnázium tornatermének falán – mondta Polányi István.

A hatvan éve érettségizett öregdiákok megkoszorúzták az emléktáblát, majd folytatták a koszorúzást a rendház udvarán. A délelőtti szentmisét követően a diák étkezdében adták át a „Gyémánt matura” emléklapokat. A találkozó természetesen a régi emlékek felelevenítése jegyében telt. A programot közös ebéd, majd késő délutánba nyúló kötetlen beszélgetés zárta.

Forrás: Hirös.hu


Meghívó Választmányi ülésre

Magyar Piarista Diákszövetség
Budapest, 2016. szeptember 7.

Tisztelt Választmányi Tagok!
Tisztelt Meghívottak!

Az MPDSz Választmányának következő ülését 2016. szeptember 24-én, szombaton de. 10 órára összehívom, amelyre tisztelettel meghívlak. A helyszín a budapesti Piarista Gimnázium új Duna-parti épülete, annak 2. emeletén a földrajz-terem.

A napirend a következő:
1.    10:05 A választmányi ülés megnyitója
2.    10:10 Az Elnökség elvárásai a Választmány munkájával kapcsolatban  
3.    10:20 A Választmány közgyűlés által megválasztott tagjainak bemutatkozása
4.    10:40 A Választmány tagozatok által delegált tagjainak a bemutatkozása
5.    11:20 A választmányi elnök megválasztása
a.    Az Elnökség javaslatának előterjesztése
b.    A választás lebonyolítása
c.    A megválasztott elnök köszöntője
6.    11:50 Tájékoztatás kérés a tagozatok 2016-17. évi programjáról
7.    12:35 Hírek
8.    12:40 Agapé

Baráti köszöntéssel

Strommer Pál
elnök
Magyar Piarista Diákszövetség


Jubileumi Veni Sancte Vácott, a 25 éves újraindulásra emlékezve

Veni Sanctéval kezdték az új tanévet a váci Piarista Gimnázium és Kollégium tanárai és diákjai a helyi Nagyboldogasszony-székesegyházban augusztus 31-én, az intézmény újraindulásának 25. évfordulójáról is megemlékezve.

A tanévnyitón díszvendégként jelen voltak Jelenits István SchP egykori tartományfőnök és Bartos Ferenc, Vác városának első polgármestere, akik a szentmise után szóltak is az egybegyűltekhez, felidézve a piarista iskola 25 évvel ezelőtti újraindítását.
A szentmisét Varga Lajos püspök mutatta be, a szentbeszédet  Molnár Miklós plébános, váci piarista öregdiák mondta.
A szertartás után a résztvevők kivonultak a Konstantin térre, ahol fáklyafénnyel, kürtszóval, népdalok éneklése mellett folytatódott az ünnepség. A 2005-ben végzett Nábelek Anita népdalokat énekelt, Sípos Balázs pedig egy 25 éves borkülönlegességgel köszöntötte volt osztályfőnökét, Nemes Györgyöt, majd a diákok egy-egy fontos eseményt idéztek fel  az intézmény elmúlt huszonöt tanévéből.

Az ünnepségről készült videó a  PiarBlogon tekinthető meg.

Forrás: blog.vác.piarista.hu
Fotó: Cservenák Péter, Revóczi Fanni


Átadták a kiblawani piarista iskola új kosárlabdapályáját

Májusban indult útjára az az adománygyűjtési kampány, amelyet a magyar rendtartományon belül  Urbán József piarista szerzetes, korábbi tartományfőnök és iskolaigazgató kezdeményezett a Fülöp-szigeteken található Kiblawan piarista iskolájához tartozó kosárlabdapálya felújítására. Az akció sikeresnek bizonyult: közel 4.470 euro gyűlt össze a piarista oktatási intézmények és magánszemélyek jóvoltából június végére, amelyből szeptemberre teljesen újjáépült a kosárlabdapálya.

A két hónapos, országos gyűjtés az egyes piarista oktatási intézményekben elhelyezett adománygyűjtő dobozok és figyelemfelhívó plakátok, igazgatói levelek útján zajlott.  A kezdeményezésről hírt adtak az intézmények vezetői, osztályfőnökei és több magyar katolikus médium is, emellett maga  Urbán József is írt személyes üzenetet a piarista diákok részére, hogy jobban megérthessék a kezdeményezés lényegét.
Köszönet illeti a  magyar piarista iskolákban jelenleg tanuló diákok és szüleik adományain túl az intézmények egykori diákjainak nagylelkű támogatását is.

Az alábbiakban közzétesszük Urbán József atya nyílt levelét, amelyet a kosárlabdapálya ünnepélyes átadásának alkalmából írt a támogatóknak.

Kedves Támogatóink!

Örömmel és büszkeséggel szeretném Önökkel megosztani azt a hírt, hogy elkészült a kiblawani piarista iskola kosárlabdapályája. Ezzel sikerrel lezárult a Fülöp-szigeteki piarista diákok támogatását célzó gyűjtésünk.
Hálásan köszönöm a figyelmet, a készséget és a részvételt!
A mellékelt képek magukért beszélnek. Láthatjuk a pályát korábbi állapotában, majd a munkálatok közben, végül pedig készen, a felújítás után.
Avatatlan szemmel is megállapítható, hogy felújítást mondani pontatlan leírása annak, ami történt. A kivitelező lényegében eltüntette a régi pályát, és a helyébe vadonatúj létesítményt emelt. Az építkezés során tartós és a természet viszontagságainak ellenálló megoldásra törekedett, nem sajnált beletenni sem anyagot, sem energiát.
Ahogy annak idején írtam, nem pusztán egy új sportpálya tulajdonosai lettünk a világ másik felén. Ami a miénk, az az a sok felszabadult öröm, jókedv és vidámság, amely az átadási ünnepség képeiről is árad.

Hálával és köszönettel:

Urbán József SP


A kecskeméti piarista diákok zarándoklata

Idén tizenharmadszor zarándokoltak el a kecskeméti Piarista Gimnázium diákjai a Kisasszony napi búcsú alkalmából Petőfiszállás-Pálosszentkútra. A pedagógusokon túl öregdiákok, és a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikosai is velük tartottak.

A mintegy 500 résztvevőből százhuszan már péntek éjfélkor elindultak, hogy a teljes 50 kilométeres távot gyalog tegyék meg. A többiek Bugacig busszal utaztak reggel, onnan indultak a 20 kilométeres távra.
A tavalyi zuhogó eső helyett idén verőfényes időben gyalogoltak a résztvevők, ami a rövidebb távon érkezők számára is komoly kihívás volt.
A zarándokokat a pálos atyák vendégszeretetén túl meleg ebéd várta, majd szentmisén vettek részt. Ezen Rónaszéki Gábor,a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templom plébánosa prédikált többek közt az irgalmasságról.

A zarándok csoportokat a Rozsnyói Ákos öregdiák által a két éve az iskola 300-as jubileumára készített zarándok keresztek vezették illetve kísérték. Az út fizikailag is komoly kihívás a fiataloknak, emellett vallásos cselekmény is. Alkalmat ad saját korlátaink, az áldozathozatal átélésére, egymásra figyelésre és egymás segítésére az úton. A cél pedig a közös ünneplés, aminek a pálos zarándokhely adott otthont.

Mikulás Domonkos, igazgatóhelyettes


Megjelent a VIGILIA szeptemberi száma

A Vigilia szeptemberi száma kiemelt figyelmet szentel Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdításának. Lakhely vagy otthon? című vezércikkében Lukács László főszerkesztő hangsúlyozza: „A két család-szinódus nyomán most Ferenc pápa apostoli buzdítása két irányban fogalmaz. Megrajzolja a családot éltető és boldogító szeretet eszményét, az időben élő ember felbonthatatlan, egyre mélyülő elköteleződését a házasságban. Tekintettel van azonban a konkrét helyzetekre, a sebzett, otthontalan emberek sokaságára, és sürgeti, hogy a lelkipásztorok Isten irgalmasságával és kegyelmével kísérjék ezeket a sorsokat is.”

A családról a szinódus után című tematikus összeállításban Török Csaba és Tomka Ferenc tanulmányaikban egyrészt A szeretet öröme tágabb összefüggéseire mutatnak rá, másrészt a dokumentumban megfogalmazott irányelveket és gyakorlati alkalmazásuk lehetőségeit vizsgálják. Földházi Erzsébet A családformák változása című írásában a családok mai helyzetét elemzi.

A folyóirat szépirodalmi részének élén Vasadi Péter két verse olvasható, majd több esszé és tanulmány foglalkozik az idén kilencvenesztendős költő életművével, például Bozók Ferenc: Szeretet és elfogadás Vasadi Péter írásaiban, Krupp József: Valóság és önmagaság. Vasadi Péter kritikáiról, Lázár Kovács Ákos: Köszöntésképpen a 90 éves Vasadi Péter szóművesnek, Győrffy Ákos: Csillogás. Emellett olvashatjuk még Báthori Csaba, Iancu Laura és Tarbay Ede verseit, illetve Mohai V. Lajos elemzését Tolnai Ottó írói világáról.
A Vigilia beszélgetése rovatban Papp Emese készített interjút Krzysztof Zanussival, a Napjainkban pedig a folyóirat szerkesztősége Jelenits István:Gondolatok – Gannára menet s Gannáról hazatérve és Máté-Tóth András:Esterházy Péter katolicizmusa című írásával búcsúzik a júliusban elhunyt nagy magyar írótól.
A Szemle rovatban egyebek mellett Dér Katalin: A zsoltárok misztériuma, John W. O’Malley: Mi történt a II. Vatikáni zsinaton?, Martin Werlen:Fókuszban – Egyházprovokációk és Thomas Bernhard: Békétlenség haszonbérbe című könyvéről írt ismertetéseket olvashatunk.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség / Magyar Kurír


Kitüntették Perendy László piarista szerzetest, egyetemi tanárt

2016. augusztus 18-án, nemzeti ünnepünk alkalmából, a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen Áder János köztársasági elnök úr a  Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Perendy László rendtársunknak példamutató tanszékvezetői és kutatói munkája, valamint értékorientált egyetemi oktatói tevékenysége és a fiatalokat egészséges életmódra, illetve sportra nevelő, évtizedes önkéntes feladatellátása elismeréseként.

Dr. Perendy László a  Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Ókeresztény Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a  Magyar Patrisztikai Társaság alapító és elnökségi tagja. A Zala megyei Gelsén született 1954. szeptember 17-én. 1973. augusztus 27-én lépett be a piarista rendbe, örökfogadalmat 1980. szeptember 27-én tett. 1981 februárjában szentelték pappá.
1982-ben az ELTE-n diplomázott biológia-kémia-angol szakos tanári szakon, majd doktori fokozatot szerzett 1985-ben a természettudományok területén. 2000-ben teológiából doktorált a leuveni katolikus egyetemen ( Katholieke Universiteit Leuven).

1981-2006 között gimnáziumi tanárként tevékenykedett Kecskeméten, Budapesten és Nagykanizsán, ahol igazgatóként is működött egy ideig. 1991-től négy éven át tartományfőnöki asszisztensi szerepet töltött be, míg 1992-2000 között aKalazantínum Piarista Hittudományi Főiskolán patrológia tanár is volt. Az ezredfordulótól máig is a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola patrológia tanára, 2012-től az Egyháztörténelem tanszék vezetője, egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2001-ben részt vett a Magyar Patrisztikai Társaság megalapításában, amelynek 2006-tól 2012-ig elnökségi tagja volt.
2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az  Ókeresztény Történeti Tanszék vezetője, a  Fédération Internationale Sportive de l’Enseignement Catholique (F. I. S. E. C.) pedagógia és pasztorális bizottságának elnöke. Perendy László az Európai Katolikus Teológiai Társaság (ESCT) magyar tagozatának elnöke is.
Tizenkét éven át töltött be házfőnöki tisztséget a renden belül: 2003-2011 között a  Kalazanci Szent József tiszteletére alapított Kalazantínumi rendház vezetője, majd a  Pater Noster rendház (Rendalapító Szentatyánk tiszteletére alapított Budapesti Rendház) házfőnöke volt 2015-ig.

Augusztus 18-án a  katolikus intézmények jelenlegi és egykori munkatársai közül az alábbiak kaptak állami kitüntetést:

Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetés:
CSURGAY ÁRPÁD ISTVÁN, Széchenyi-díjas villamosmérnök, nanotechnológus, az MTA rendes tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés:
DR. PERENDY LÁSZLÓ, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Ókeresztény Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Magyar Patrisztikai Társaság alapító és elnökségi tagja.
VILCSEK BÉLA, irodalomtörténész, kritikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalomtörténeti Intézetének egyetemi tanára.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés:
DR. BARANYI KÁROLY, fizikus, matematikus, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola volt tanára, a Nemzeti Pedagógus Műhely elnöke.
DEME TAMÁS PhD, költő, művelődéskutató, kultúraszervező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar, Andragógia Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, a Károli Gáspár Református Egyetem óraadó tanára.
DESSEWFFY LÁSZLÓ, publicista, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító ügyvezető alelnöke, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének örökös tagja.
LAKNER ZOLTÁN LEHEL, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Szociológiai Intézetének nyugalmazott egyetemi adjunktusa.
PAPP ENDRE, címzetes kanonok, nyugalmazott plébános.
PÁSZTOR GYŐZŐ, olvasó-kanonok, címzetes prépost, a Váci Egyházmegye Dabas kerületi esperese, Dabas-Sári plébánosa és a Szent János Katolikus Általános Iskola spirituálisa.
SZALAI ZSUZSANNA, az ipolytölgyesi Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonának intézményvezetője.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés:
ANDOR IMRE, Mindszenty József-kutató.
BEATRIX VAN DEN BORRE, szerzetesnő (Krisztus Ügye Lelki Család), a Magyarországi Kútvölgyi Engesztelő Szűz Mária Kápolna gondnoka, a Newman Barátai Nemzetközi Központ budapesti Newman-könyvtárának vezetője.
LUDNIK FERENC, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet volt gazdasági vezetője, a miskolci Szent Anna Kolping Család Egyesület elnöke.
MOLNÁR MELINDA, múzeumpedagógus, etnográfus, a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese, a Vehiculum-Ház Közérdekű Muzeális Gyűjtemény Múzeumpedagógiai Tagintézményének vezetője.
SZÉKELY HAJNALKA, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének volt elnöke.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetés:
HOLLAI FERENC, az egykori Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesületének titkára.
DR. KELEMEN ERZSÉBET, író, költő, drámaíró, vizuális művész, irodalomtörténész, a Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanára, szaktanácsadó és minősített kutatótanár.

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetés:
GERGELY GABRIELLA, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája és Szakiskolája tanára, a budapesti Római Katolikus Egyetemi Lelkészség Leánykollégiumának tanára, egyetemi kollégiumi gondnoka.


Sírfelújítás Mernyén

Mernyén, a falusi temetőben nyolc piarista nyugszik, ezek közül Vámos Károly (1853-1913),  Lóky Béla (1871-1946) és Rozs Lajos (1874-1946) közös sírban. Sírjuk obeliszkje az elmúlt évtizedben veszélyesen dőlni kezdett. Az obeliszk mögött lévő sírok tulajdonosai aggódva szemlélték a jelenséget: értesítettek bennünket és segítségünket kérték.

A helyreállítási munkákat 2016 júniusában sikerült elvégeztetni. A sírkövet lecsiszoltattuk, új beton talpazatot kapott és a feliratokat is újra aranyoztattuk. A munkálatokat egy hálás lelkületű piarista öregdiák fizette, akinek ezúton is hálásan köszönjük nemes segítségét!

Ruppert József Sch. P.


Búcsúünnepén áldják meg a felújított nagykárolyi Kalazanci Szent József templomot

Erdély és a Partium egyik legszebb késő barokk temploma újult meg külsejében mindössze egy év alatt Nagykárolyban.

Kalazanci Szent József templom, a piaristák egykori plébániatemploma ma is kiemelten fontos a nagykárolyiak számára, akik az elmúlt években aggódva figyelték állagának leromlását. A Szatmári Római Katolikus Püspökség támogatókat keresett a mihamarabbi felújítás érdekében, segítségére pedig Magyarország Kormánya sietett, amely a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást küldött a restaurálásra.
A munkálatokat tavaly augusztus elsején kezdték meg az eredetileg 1769. és 1779. között,  Franz Sebastian Rosenstingl bécsi építész tervei alapján, Franz Sieber és fia, Franz Xaver Siebernagykárolyi építőmesterek irányításával felépült templomon. Sikerült a homlokzatot a díszítőelemekkel, szobrokkal együtt teljesen felújítani, az ablakokat, az elkorhadt faszerkezeteket, a csatornák felett található fakereteket pedig cserélni, a tetőt újrafesteni.

Nem maradt más hátra, mint hogy a megszépült templomot búcsúünnepén, vagyis augusztus 25-én, a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Schönberger Jenő püspök megáldja. Az ünnepi alkalom szónoka  Labancz Zsolt piarista tartományfőnök lesz, szeretettel várják a híveket, mindazokat, akik a nagykárolyiak örömében osztoznának.

Forrás: Szatmári Egyházmegye


Dr. Kerényi Lajos Sch. P.: Az Istentől kapott hatalomról (Szent István királyunk augusztus 20-ai ünnepére)

Szent István imponálóan élt hatalmával, és minket, magyarokat az igazi megváltás felé irányított. Nagyszerű Jézus-hite segítette, hogy ellenálljon a pogányság erkölcsöket és természetfölötti hitet romboló törekvéseinek.

Nem érdemes önmagunkat Isten felé helyezni, ahogyan a Napóleonok és Hitlerek tették és teszik kicsiben és nagyban. Ők visszaéltek és élnek az Istentől kapott hatalommal. Amikor Pilátus nagyképűen kijelentette, hogy hatalma van még az ártalmatlant is elítélni, Jézus azt mondta neki: "Nem lenne hatalmad, ha onnan, felülről nem kaptad volna." (Jn, 19, 11). - Nagy figyelmeztetés ez minden elöljárónak, papnak, nevelőnek, apának, anyának, a népek és nemzetek vezetőinek.

Nem lehet egyszerre Istennek és a sátánnak szolgálni! Döntések esetén - amikor esetleg megfélemlítenek, hátrány fenyeget - kellene megmutatnunk feltétel nélküli elkötelezettségünket aziránt, aki nekünk bármilyen hatalmat adott.
A kommunizmus éveiben igen rosszul vizsgázott az az édesapa, akiről megtudtam, hogy templomban esküdött, és ennek ellenére két tizenéves fiát nem engedte  sem hittanra, sem a templomba. Meglátogattam őket. A szobaajtó nyitva volt.  Az előszobából láttam a két fiút. Tanultak. Amikor bemutatkoztam, az apa abban a pilanatban becsukta a szobaajtót.
- Ne haragudjon, tisztelendő úr - mondta -, nem akarom, hogy a gyerekek összezavarodjanak. Ők a materialista világnézetet tanulják. Ne kuszáljuk őket össze. Ez kettős nevelés lenne.
Ez az apa csúnyán visszaélt azzal a hatalommal, amelyet Istentől, mint apa kapott. Sőt, mint keresztény apa kapott. Ő ezzel tisztában volt, hiszen vállalta is, amikor szentségi házasságot kötött.
Istenem, de sok a megalkuvó, áruló szülő, nevelő, előljáró! A kinyilatkoztató Jóisten így gondolkodik erről: "Ti oktalanok! Engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. Eltűritek, hogy valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik, ha arcul üt" (2 Kor 11, 19-20).
De halljuk meg az Úr biztatását is: "Isten irgalmára kérlek benneteket: adjátok életeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatuk. Legyen ez a ti értelmetek hódolata. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem ismerjétek fel mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes" (Róm 12, 1-2).
Mit ér, ha az egész világot megnyeritek is, ugyanakkor közben lelketek elsatnyul, kiüresedik, hitetlenné válik? Az elkerülhetetlen számonkérésnél nagyon zavarban lesztek!
Amikor Szent István kezéből minden evilági érték kicsúszott, gyermekei meghaltak, a pogányok felülkerekedtek, földi ereje elfogyott, nem esett depresszióba, nem követett e öngyilkosságot, hanem kiemelkedett a rettenetes állapotából, mert volt hová emelkedjék, és a Szűzanyán keresztül koronáját, népét és az ő drága magyarjait az égieknek ajánlotta.

dr. Kerényi Lajos piarista