A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Öregdiáktársak!
A Diákszövetség irodája idén is megtartja a szokásos nyári szünetet, július 1-től augusztus 26-ig az iroda zárva tart. Az utolsó irodai nap így a június 27-ei., az első augusztus 29-ei hétfő.
Természetesen ha bármi kérdésetek van, keressetek meg nyugodtan nyáron is telefonon vagy emailben, rendkívüli vagy akármilyen más ügyben rendelkezésetekre állok.
Telefonszám: +36 30 466 0349
email: csaszar.daniel@mpdsz.piarista.hu
A Piartour-ügyekkel kapcsolatban Csapody Gézát keressétek: +36 30 384 3968
Öregdiák üdvözlettel:
Császár Dániel

Örömmel adok értesítést, hogy elkészült a DVD Borián Tibor és Jelenits István tanár urak május 19-i rendhagyó irodalomóráiról.

Rendelni  lehet akár a  piaristaszalon@mpdsz.piarista.hu, akár   tvargedo@t-online.hu  email-címen.

Átvétel a Piarista Diákszövetség irodájában, a Gimnázium épületének 1. emeletén, a folyosó jobb végén lévő helyiségben. Hétfőn délutánonként 14 és 17 óra között. Előtte érdemes érdeklődni a 486-4432 vagy a 70 391 4359 telefonszámon, hogy elkészültek-e a másolatok.
Kb. 2000 Ft adományra gondoltunk az Audio-Vizuális Kör javára.

Üdvözlettel

Várgedő Tamás

Kedves Mikecz Tamás!

Az 1962 – 66. között, a kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanuló (most már) öregdiákok, május 18-án tartották 50 éves érettségi találkozójukat.

Ebből az alkalomból, készítettem egy cikket, melyet elküldtem a Keresztény Élet c. hetilapnak is.Mivel, nem mindenki olvassa, illetve terjedelmi okok miatt elképzelhető, hogy szerkesztve jelenik meg cikkem, úgy gondoltam, hogy elküldöm a Diákszövetség Hírlevél Szerkesztő bizottságának is, neked mint felelős szerkesztőnek a teljes cikket. Kérlek, szíveskedj (amennyiben lehetséges) a következő Hírlevélben megjelentetni írásomat.

Köszönettel, Rédei Ferenc
06-70-563-5434
redeif@freemail.hu

Rédei Ferenc emlékezése: Köszönet az 50 évért!

Nagy napra készültek a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban, 1966-ban érettségizett, öreg diákok. Elérkezett az 50 éves érettségi találkozójuk ideje.
Rendhagyó módon, nem hétvégén, hanem május 18-án, szerdán ünnepeltek az egybegyűltek. Ennek pusztán az volt az oka, hogy az ünneplők között, volt három, ma is, aktív egyházi szolgálatot ellátó, pap osztálytárs. Nekik, minden, hét végén megtartott találkozó alkalmával gondot okozott, hogy sietni kellett vissza állomáshelyükre, a vasárnapi helytállás érdekében. Ezért, most úgy határoztunk, hogy legyen a találkozó hétköznap. Az együtt ünneplők döntő többsége már nyugdíjas. A hálaadó szentmise fő celebránsa, a meghívott tanár urak és a pap osztálytársak, így, jobban ráérnek, nem kell sietni a hazaindulással.
10 órakor kezdődött a jubileumi találkozó, a Gimnázium dísztermében.

A jubiláló két osztály (osztályfőnökök, Dr. Gulyás István és Etele György piarista tanárok voltak) élő tagjai közül, mintegy 90 %, kedves hozzátartozójával, élete párjával, jelen volt.
Körünkben köszönthettük a Piarista Rendház házfőnök – plébánosát, Szabó Istvánt, és az iskola igazgatóját, Nagy Attila, piarista atyákat.
Nagy örömünkre szolgált, hogy a még élő tanáraink közül, Dr. Lukács László professzor úr, volt tanárunk és prefektusunk, korát meghazudtoló frissességgel, közöttünk volt.
Dr. Jelenits István nyugalmazott tartomány főnök, volt kollégiumi igazgatónk, ígérte, hogy eljön közénk ünnepelni, de az utolsó pillanatban közbejött akadály miatt, sajnos távol maradt.
Mindnyájunk sajnálatára, nem lehetett közöttünk, az egyik osztály, ma is élő osztályfőnöke, Etele György tanár úr, volt történelem tanárunk, prefektusunk. Egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a budapesti Rendházból közénk jöjjön. Itt érdekességként szeretném megemlíteni, hogy az elmúlt években, osztályának tagjai, több alkalommal megszervezték, az osztályfőnök úrral úgy találkoztunk, hogy „rendkívüli osztálytalálkozót” tartottunk a budapesti Rendházban, és mi mentünk, hogy a felejthetetlen találkozók részesei lehessünk.
Most, a kecskeméti jubileumi találkozó alkalmából, két öregdiák, az osztálytalálkozót szervező, Rédei Ferenc és Dr. Szigethy Béla, köszöntötte a megjelenteket.
Köszöntőjükben elmondták, amikor ünnepelni jöttünk, nem feledkezhetünk meg az Úr Istennek adott hálaadás után, hogy ma már csak lélekben, de köszönetet mondjunk szüleinknek, tanárainknak, a kollégiumban minket ellátó kedves nővéreknek, a technikai dolgozóknak, hogy életünk egyik legszebb négy évét, itt tölthettük, az iskola és a kollégium falai között.
Mi, 1962 – 1966 között, mint egy „inkubátor-házban” éltünk itt. Nem tudtuk, nem voltunk tisztába, hogy mi zajlik a világban, mi történik az iskola falain kívül. Mi ezekről, a dolgokról azért nem tudtunk, mert a szüleink rábíztak egy olyan szerzetes közösség tanáraikra, akik élethivatásuknak tekintették, hogy minket, bármilyen is legyen a világ, bármilyen is legyen az a környezet, mely körülvett minket, a hitre, a tudásra, a szép életre, és a jóra tanítsanak, neveljenek, törődjenek velünk.
Ezek a szerzetesek is, olyan emberek voltak, mint bárki más a környezetünkben. Nekik is fájt a fejük, a foguk. Voltak gyengébb napjaik. Rendelkeztek emberi gyarlósággal. De egy dologban különböztek mindenki mástól, amit velünk tettek, amit velünk átéltek, azt a jó Istentől kapott hivatásból tették. Nem a pénzért, nem a hírnévért, hanem egy belső, a lélekből indult szeretetből tették, melyre a rend alapítója, Kalazanci Szent József, irányította és vezette el őket.
Ennyi év után sem felejtjük el, azokat a diák csínyeket, azokat a diák botlásokat, melyeket mi, akkor „nagy dobásoknak”, nagy sztoriknak tartottunk.
Nem felejtjük a lefekvés utáni, a folyosón eltöltött pótstúdiumokat, melyek esetén prefektusaink, ismerve tudásbeli gyengeségünket, egy–egy verstanulással, néhány számunkra érthetetlen matematika példa megoldatásával, néhány idegen szó megtanulásával, mégis csak meggyőztek, hogy jobb aludni, mint idétlenkedéssel tölteni az éjszaka egy részét.
Mi, akkor jókat röhögtünk tanár-bosszantó hecceinken, át sem gondoltuk, hogy nekik ezek az idétlenségeink a „megszokott dolgok kategóriájába” tartoznak, és a fegyelmezés szigora helyett a nevelés, a tanítás módszerét úgy adták át nekünk, hogy az nem fájt, nem volt sértő, hanem a hasznossága mellett, egy életre szóló élményt is jelentett. Most már, mint nagypapák, mint legendát, mint mesét, mondjuk el gyermekeinknek, unokáinknak. Ők száj tátva hallgatják, hogy így is lehet nevelni, tanítani. Mi pedig bizonyítjuk, hogy csak így lehet nevelni, tanítani.
Nem felejtjük a reggeli ministrálásokat, a közös diákmiséket, az éves lelki-gyakorlatot, a közös osztálykirándulásokat, és a nyári táborozást, kerékpározást, viziturát. Ennyi év után is látjuk, tudjuk, hogy ezeket, az élményeket, csak azoktól kaphattuk, akik a család helyett a piarista-diákcsaládot választották, és mindent megtettek, hogy a családnak ne legyen kullogó, lemaradó, félrehúzódó tagja. De megtettek azért is mindent, hogy a fennhéjázó, a magukat nagynak képzelő, a maguktól elszállt, vagy a szülők anyagi jóléte miatt a fellegekbe járó társaink is megismerjék a földönjárást. Ezt a két végletet, úgy tudták kiegyenlíteni, kisimítani, hogy nem csak hirdették, de megélték és megéltették velünk is, hogy minden ember Isten teremtvénye, és az egyenrangúság mellett, mindenkiből a benne lakozó jót, szépet és hasznost próbálták kihozni.
Ennyi év után is csak a köszönet és a hála szavai szólnak ajkunkról. Azonban most már, lassan nincs kinek megköszönni mindezt. Ezért az itt lévő tanárainknak, rajtuk keresztül az eltávozottaknak, köszöntük meg.
Nem feledkezünk meg szüleink áldozatos lemondásairól, és arról, amit sok év után, a politikai, a társadalmi körülmények változása miatt, csak most kezdünk megtudni, megérteni, hogy milyen nagy anyagi és egzisztenciális áldozatot vállaltak, amikor „abban a korban”, abban az „embertelen miliőben” felvállalták, hogy gyermekükből, belőlünk, piarista diák legyen. Nekik, már csak üzenni tudjuk, köszönjük szépen, Isten fizesse meg nekik tartozásunkat.
A köszöntő és diákéletünkre visszaemlékező szavak után, Nagy Attila igazgató úr tájékoztatott bennünket azokról a nagy változásokról, melyek a Gimnázium éltében az elmúlt évek folyamán megtörténtek (a „fél iskola” visszaadása a piaristáknak, a gimnázium mellett az általános iskolai tanítás beindítása, az Angolkisasszonyok Gimnáziumának átvétele, így a koedukált oktatás bevezetése, és a legkisebb „piarista-diákok”, az óvodások megjelenése az oktatásuk palettáján).
Szabó házfőnök – plébános úr, emlékezett a tanári éveire, mint a tiszai ház gondnoka a sok – sok túrára és a közben átalakult „piarista életre”. Szembe állította a diákéletünk idején szerzetessel teli rendház és a most itt élő szerzetesek tevékenységét, napi feladatát, gondjait, teendőit.
Lukács tanár úr, megemlékezett kezdő tanári éveiről, mely velünk kezdődött. Majd folytatódott a több éves igazgatói munkájával. Beszélt, a még ma is folytatott Sapiencia Főiskolán folyó oktató munkájáról.
Sajátos köszöntő következett. Laczkó János, osztálytársunk, a Piarista Diákszövetség kecskeméti tagozatának elnöke, nem csak köszöntött bennünket, hanem, az idő rövidsége miatt, igaz, hogy szűkszavúan, de bemutatta azt a diákszövetséget, melynek léte, diákkorunkban „lehetetlen” volt.
Az idő oly gyorsan elszaladt, hogy a díszteremben, nem volt alkalom, hogy az osztálytársak beszéljenek magukról, családjukról, nyugdíjas életükről.
Később, az ebéd és a közös beszélgetés alkalmából, sor került az élménybeszámolókra is.
Elérkezett a találkozó fénypontja, a Piarista templomban megtartott, hálaadó szentmise.
A szentmisét, volt iskolatársunk (utánunk három ével későbbi osztály tagja), Dr. Bábel Balázs érsek úr, a jelen lévő tanár urakkal és pap osztálytársainkkal (Fodor András, Heffler Gábor, és Perlaki Flórián) együtt végezte.
Az érsek úr, nagy szeretettel emlékezett vissza, ránk, akikre, mint „fölötte járó diákokra” felnézett. Jól eső érzéssel emlékezett arra, hogy az iskolai közösségben, a szeretet és az egymás iránti elköteleződés volt a fontos, és nem volt jellemző a „nagyobb és a kisebb diák” közötti ellentét.
Beszédében utalt arra, hogy életkorunkat tekintve a „délután” jött el, de biztatott, hogy az időt továbbra is jól használjuk ki, és éljünk piarista diákhoz méltóan.
A szép orgona muzsika hangjai mellett, csak négy szem között volt alkalmam megköszönni a bemutatott szentmisét és a biztató szavakat. Megnyugtattam, hogy eddigi optimizmusunkhoz hűen élünk továbbra is, és megkezdjük a felkészülést az öt év múlva esedékes 55 éves érettségi találkozóra, melyre már most meghívtam őt is. Szeretnénk, ha öt év múlva is teljes létszámban jelen lennénk. Ehhez kérjük a jó Isten segítségét.
A szentmise végén az igazgató úr és osztálytársunk, a diákszövetség helyi elnöke, örömmel nyújtotta át, az Arany Matura emléklapokat, mely köszönetet fejez ki, hogy hűségesek maradtunk a kalazanciusi szellemiséghez.
Az altemplomban megkoszorúztuk Dr. Gulyás István osztályfőnökünk sírját, ezzel jelképesen megemlékeztünk szüleinkről, tanárainkról és elhunyt osztálytársainkról.
A kollégium udvarán, a közös fényképezést követően, valóban megkezdődött a lélek feltöltése után, a test táplálása is. Osztályonként, közös ebéd és kötetlen beszélgetés kezdődött és folytatódott, a kora esti órákig.
Úgy érezzük, hogy nagyon kellemes és hasznos napot töltöttünk együtt. Sajnáltuk, hogy néhány osztálytársunk, aki megtehette volna, hogy eljön, és együtt ünnepel velünk, nem volt jelen. Reméljük a következő találkozón ő is jelen lesz, és egy szép élménnyel gazdagodva tér haza.

Rédei Ferenc piarista öregdiák

Kedves Tamás!

2016. május 27-én találkoztak az 1952-ben, Veszprémben érettségizett piarista öreg diákok, köztük Borián Tibor piarista atya is. Sajnos már nagyon megfogyatkoztunk akik mozgásképesek vagyunk, így csak 6-an vettünk részt a találkozón. Gondolva azokra is, akiket az egészségük akadályozott, hogy eljöjjenek, készítettem egy emlék-lapot (mellékelve) részükre is. Ha érdekel a téma leközölhetnétek a Hírlevélben.

Üdvözlettel 
Hamvai László piarista öregdiák

Emlékebéd

A tavaly novemberben elhunyt Fórián-Szabó Zoltán plébános testvéreit, rokonait látta vendégül rendházi közösségünk. A családias és baráti együttlét során a finom vasárnapi ebéd elköltése mellett sokat beszélgettünk, sőt a népes gyermeksereg még a rendházkertben lévő játszóteret is meglátogatta.

Nagy Attila SchP

2016. május 13-án Őszentsége Ferenc pápa dr. Pintér Gábor pápai prelátust, az ausztriai Apostoli Nunciatúra első tanácsosát, a Váci Egyházmegye papját apostoli nunciussá nevezte ki Fehéroroszországba, és egyúttal érseki rangra emelve őt a velebusdói címzetes érseki címet adományozta neki.

Az új pápai nagykövet 1964. március 9-én született Kunszentmártonban. 1978-1982 között járt a kecskeméti Piarista Gimnáziumba. 1988. június 11-én szentelték pappá. Teológiai doktorátust szerzett. 1996. július 1-jén lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába. Az elmúlt két évtizedben Haitin, Bolíviában, Skandináviában, Franciaországban, a Fülöp-szigeteken és Ausztriában teljesített szolgálatot. A magyar mellett olaszul, angolul, németül, spanyolul, franciául, oroszul, svédül és haiti kreol nyelven beszél.

Egykori iskolája nevében nagy szeretettel gratulálunk Gábor atyának!

Forrás: Magyar Kurír

A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság időszaki kiállítással tiszteleg a 120 éve született Öveges József és a 100 éve született  Kovács Mihály piarista szerzetes-tanárok emléke előtt. A tárlaton ritkán látható dokumentumok és tárgyak idézik föl a két iskolateremtő tanáregyéniség pályáját és személyiségét.

A Jövőbelátó piaristák címet viselő kiállítást Labancz Zsolt piarista tartományfőnök nyitotta meg a budapesti Piarista Gimnázium épületében 2016. május 24-én délután, aki röviden beszélt a két tudós piarista életútjáról, szellemi örökségéről.  „Forradalmian új pedagógiával, az új nemzedékre való fokozott nyitottsággal rendelkeztek mindketten. Bár viszonylag eltérő pályát futottak be, mégis mindketten a piarista hagyomány igazi ápolói voltak; az egyszerűség, hasznosság, hatékonyság alapelveit mesterien ötvözték a játékosság és szemléletesség pedagógiai eszközeivel.” – jellemezte a rend két legendás tanárát a tartományfőnök.

Öveges József a kísérleti fizikatanítás feledhetetlen egyénisége, aki a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsoraiban nemzedékek számára tette érthetővé és szerethetővé a fizika tudományát. Fiatalabb kollégája – és későbbi monográfusa –Kovács Mihály nemcsak fizikát, de kibernetikát is tanított a Piarista Gimnáziumban, hazánk középiskolai tanárai közül elsőként. Diákjaival épített játékai először vitték el az új tudomány – a mai informatika és robotika elődje – hírét a magyar otthonokba. Mindketten azt vallották, hogy kísérleti eszközök akár a semmiből, könnyen hozzáférhető, hétköznapi alapanyagokból, saját kezűleg is készíthetők. Tevékenységüket, személyesebb történetek kíséretében Görbe László piarista szerzetes-tanár, a budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója és Képes Gábor, a  Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársa mutatta be, aki egy diákkorában készített rövid kisfilmmel is megemlékezett Kovács Mihály tanár úrról a rendezvényen.
A kiállítás számos fényképpel és személyes dokumentummal illusztrálva kívánja bemutatni a két jelentős piarista tanár életútját. Egyben pedig egyfajta technika- és tudománytörténeti bemutatóval is szándékoznak a szervezők megidézni az Öveges-műsorok, illetve a Fizikum szellemét eredeti, Öveges József, illetve Kovács Mihály által használt és/vagy készített kísérleti eszközök, illetve a legendás kibernetikai játékok felvonultatásával, mint pl. a Műegér, a Heuréka, a Didaktomat „feleltetőgép” - és az első magyar, bolti forgalomban kapható számítógépmodell, a Mikromat kibernetikai építőkészlet prototípusa, a Tücsök. A Tücsök tervezője,  Woynarovich Ferenc – a hatvanas években piarista diák, jelenleg az  MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa – személyesen is mesélt emlékeiről a kiállítás megnyitóján, ahol tárlatvezetést tartott a kiállítás kurátorával,  Borbás Péter muzeológussal (Piarista Múzeum) és Koltai András levéltárossal (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára).
A Piarista Rend Magyar Tartománya és a  Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) Öveges József és Kovács Mihály életművét kiemelkedő értékünknek tekinti. Kovács Mihály a magyar informatika legnagyobbjai között szerepel az NJSZT Szegeden létrehozott, világszínvonalú Informatika Történeti Kiállításán (ITK). A Piarista Rend és az NJSZT együttműködik Kovács Mihály életművének megőrzése és megismertetése érdekében: Budapesten a 2016. szeptember 30-ig, előzetes bejelentkezés útján látogatható  Jövőbelátó piaristák tárlat rendezésével – Szegeden pedig az év második felében tartanak megemlékezést azon az állandó kiállításon, amely az előre látott informatika történetét, azaz „a jövő múltját” mutatja be.

Piarista Rend Magyar Tartománya – Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
piarista.hu; njszt.hu; ajovomultja.hu
FOTÓALBUM: https://www.facebook.com/media/set/set=a.10154894482027738.1073741888.110914267737&type=3
1.

További cikkek a témában:
http://www.piarista.hu/hirek/120-%C3%A9ve-sz%C3%BCletett-%C3%B6veges-j%C3%B3zsef-piarista-szerzetes-tan%C3%A1r-%C3%A9s-fizikaprofesszor
http://www.piarista.hu/hirek/film-%C3%B6veges-j%C3%B3zsef-professzorr%C3%B3l
http://mandarchiv.hu/cikk/5163/Feleltetogep_Mueger_es_Tucsok__Kovacs_Mihaly_100_eve
http://webradio.hu/hirek/belfold/oveges_jozsef_es_kovacs_mihaly_piarista_szerzetestanarok_eletpalyajat_bemutato_kiallitas_nyilt_budapesten

Az idei, immár 18. alkalommal megrendezett Kerti Partynak Czollner téri iskolaudvarunk adott helyet. A rendezvény főszervezője iskolánk Szülői Munkaközössége volt. A színes forgatagban ügyességi és szórakoztató programok, játékok, egészséges és ízletes ételek/italok, gyümölcsök, házi készítésű sütemények várták vendégeinket.

Programjaink voltak:
14.00 órától: vendégek fogadása, regisztráció
14.30: megnyitó
15.00 órától sok-sok program közül választhattak a szép számban megjelent vendégek:
kézműves foglalkozások (szélforgó és hangszerkészítés)
mesekuckó
arcfestés

kutyás bemutató
"rendőrök és járműveik"
sport (gyermek-szülő ügyességi versenyek, foci)
"JÁTÉKKASZINÓ" menetlevéllel (hat helyszínen: akadálypálya, lét a térben, pörgő-forgó, csúcsforgalomban; azok a gyermekek, akik megszerezték mind a 6 pecsétet, jutalmat kaptak)
robotika bemutató
véradás
kerékpáros ügyességi verseny akadálypályán
15.30 utáni színpadi produkcióink voltak:
kétszer is fellépett remek koncertet adva a felső tagozat énekkara Borbás Márta tanárnő vezetésével
a Lakó Sándor kamarazenekar gyöngyörű komolyzenei műveket játszott
DOK alsó tagozatos tanári amatőr dalárda vidám és fergeteges előadással lepte meg a közönséget
18.00: tombolasorsolás
19.00: még egy jó óráig tartott a végig kitartók számára a vidám disco, a zenés-táncos mulatság.
Hálás köszönet Dr. Bíró Györgyi SzMK elnöknek és szülőtársainak a főszervezői teendők vállalásáért. Köszönet továbbá Mikulás Domonkosnak, Farkashalmi Erzsébetnek, Némethné Lintner Tündének, Vida-Szűcs Emesének, az odaadóan segédkező felső tagozatos diákjainknak, valamint minden szülőnek, akik áldozatos munkájukkal részt vettek a rendezvény szervezésében. Külön köszönet a résztvevő osztálytanítóknak, osztályfőnököknek és pedagóguskollégának, nem utolsósorban iskolánk technikai munkatársainak, ők is oroszlánrészt vállaltak hagyományos iskolai programunk előkészítésében, lebonyolításában.

Nagy Attila SchP ig.

2016. május 21-én a Sapientia Szerzetesi Főiskola Auditorium Maximum terme látta vendégül az ország különböző pontjairól érkezett diákokat, akik a "SZÜLŐFÖLD:  kötődés - kérdés - ajándék" vagy szabadon választott témában adtak be versenyfilmeket.

Az immár 5. alkalommal megrendezett diákfilmszemle idén is a katolikus, református és evangélikus egyház központi oktatási intézeteinek támogatásával valósult meg. A verseny gyakorlati lebonyolítását a  budapesti Piarista Gimnázium Audiovizuális Kommunikáció szakköre (AVK) vállalta. A versenyfelhívásra az április 27-i határidőig 15 katolikus, 6 református, 10 evangélikus és egy ökumenikus iskolából összesen 63 film érkezett. Öttagú ökumenikus előzsűri értékelte a beküldött filmeket, így alakult ki a május 21-i döntőbe jutott 21 film listája.

A döntőbe jutott filmeken kívül a szervezők további 16 film alkotóit - idén új mozzanatként - információs vetítésre hívtak meg. A versenyfilmek vetítésével párhuzamosan, egy másik teremben ezek a filmek is bemutatásra és szakmai értékelésre kerültek. Célja az volt ennek a második vetítés-sorozatnak, hogy minél több filmkészítő, minél több iskolai videoműhely tagja kaphasson visszajelzést munkájáról, és útmutatást, bátorítást következő alkotásaikhoz.
A döntő programjában a filmek blokkonkénti vetítését,számos érdeklődő előtt, szintén a zsűri szakmai elemzése követte. A zsűri olyan szakemberekből állt, akik filmkészítésben és filmes ismeretek átadásában egyaránt elismertek: Varsányi Ferencfilmrendező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója,  Tari János dr. operatőr-filmrendező, a Károli Gáspár Református Egyetem docense,  Mispál Attila filmrendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadója,  Nagy Dénes filmrendező.
A szemle kiemelt témájában, a Szülőföld-kategóriában a zsűri egy első és egy második díjat adott ki. Az általános iskolások korcsoportjában a győztes a  Fóti Ökumenikus Iskola Animáció szakköre lett az Itthon otthon című filmmel, a középiskolásoknál pedig Bagó Márton és Török Tamás, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai kaptak második díjat "Újra nyeregben" c. alkotásukért. A szabadon választott kategóriában több díj került kiosztásra, mégpedig a következő iskolák diákjai között:  Pannonhalmi Bencés Gimnázium,  Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapesti Piarista Gimnázium, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Balázs Győző Református Líceum.
További díjakat és dicséreteket is adott ki a zsűri, így végül a versenyről üres kézzel senki sem távozott. A dicséretekhez adattároló eszközök jártak, a díjak tárgyjutalmai pedig videokamerák, kamera-stabilizátorok és videolámpák voltak, összesen több mint 580.000 Ft értékben. Különdíj-felajánlással támogatta a filmszemlét a  Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és aKeresztény Élet Portál is.

A részletes végeredmény és maguk a filmek is megtekinthetők az Ökumenikus Diákfilmszemle weboldalán: http://www.okudiakfilm.hu/index.php?pageid=eredmeny2016

Wettstein József Sch.P., a verseny főszervezője

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pedagógiai kitüntetését, a Kunszt József-díjat kapta meg másik két jelölttel együtt Mikulás Domonkos, a kecskeméti  Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda igazgatóhelyettese.

A 2001-ben alapított Kunszt József-díjjal tiszteleg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a munkájukat kiválóan végző pedagógusok előtt. Az elismeréseket május 13-án a díjalapító főpásztor,  Bábel Balázs érsek adta át Kalocsán.
A Kunszt József-díjat a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában lévő oktatási és nevelési intézmények, a főegyházmegye területén működő szerzetesi fenntartású iskolák, valamint a Kalocsa Város Önkormányzata által fenntartott iskolák egy-egy pedagógusa kapja. A tapasztalt, kiváló szakmai felkészültségű, eredményes, a gyermekekkel és a kollégákkal jó kapcsolatot ápoló, példás életű díjazottak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye részéről bronz emlékplakettet kapnak, intézményük fenntartója részéről pedig egyhavi bérnek megfelelő pénzjutalmat jelent az elismerés.

A kitüntetés átadáson az ünnepi beszédet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök atya, a Mikulás Domonkost méltató beszédet (laudációt) Nagy Attila SchP, a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója mondta. A rendezvényen a keceli  Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola énekkara lépett fel, amit ünnepi fogadás és agapé követett az érseki palota dísztermében.

Forrás: Keol.hu
Képek: Keol.hu

Május 24-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016. évi első rendes közgyűlésén a pesti Vigadóban átadták a köztestületi díjakat, valamint a résztvevők elfogadták az elnök, az elnökség, a tagozatok, a bizottságok és a főtitkár beszámolóit. Az MMA Aranyérmét Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, tanár kapta „meghatározó irodalmi és nevelési tevékenységéért".

Az MMA Életműdíját Pap Gábor Magyar Örökség díjas művészettörténész, irodalomtörténész; az MMA Nagydíját Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja; az MMA Aranyérmét Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, tanár; az MMA Művészeti Írói Díját Eősze László Széchenyi-díjas zenetörténész, az MMA rendes tagja; az MMA Kováts Flórián Emlékérmét  Matitsné Vigh Marianne, az MMA Zeneművészeti tagozatának titkára vehette át.
A közgyűlésen Kucsera Tamás Gergelyt, a jelenlegi főtitkárt választották meg a főtitkári feladatok ellátására 2016. november 5. és 2021. november 4. közötti időszakra. A résztvevők elfogadták az elnök, az elnökség, a tagozatok, a bizottságok és a főtitkár beszámolóját a 2015. évi munkáról.

Fekete György, az MMA elnöke a tájékoztatójában elmondta: a nemzetközi akadémiák közül elsőként a krakkói Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémiával írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Művészeti Akadémia.
Kitért az MMA Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságában betöltött szerepéről, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára megjelent pályázatról, valamint a szakmai programok támogatására kiírt, még nem elbírált pályázatról is.
Emlékeztetett, hogy a Műcsarnokban megnyílt a harmadik nemzeti szalon Képek és pixelek címmel, és már megkezdődtek a negyedik szalon előkészítő munkálatai is.
Zajlik a Budakeszi úton az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének a jövőben otthont adó Hild-villa felújítása, miközben a Ferenciek terén található irodában már komoly feltáró munka folyik - fogalmazott az elnök. Mint mondta, építési engedély alatt áll az Andrássy úti székház épülete, emellett a "világ legszebb" tervének nevezte a Liget-projektet.
Az MMA emléknappal és tárlattal tisztelgett az év elején elhunyt Zsigmond Vilmos operatőr, egykori piarista diák előtt, de Nemeskürty István professzorról is megemlékeztek. Tárlat nyílt moldáviai művészek alkotásaiból, a programbizottság pedig arról tárgyalt, hogy milyen kiállítási terv lesz érvényben 2017-ben - foglalta össze Fekete György.

Forrás: MTI

A Vas megyei Csehimindszenten tartotta ülését a Mindszenty Társaság. E faluban született Magyarország utolsó hercegprímása, az evangélium rendíthetetlen hirdetője, Mindszenty József.  Az ő nevét viselő szervezet 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy ápolja a bíboros emlékét, megismertesse a közvéleménnyel az egykori főpap történelmi életművét, támogassa és elősegítse Mindszenty József életútjának feltárását, és szorgalmazza boldoggá avatását. A társaság évente 3 alkalommal ülésezik.

Április 29-én Csehimindszenten adták át a bíborosról elnevezett emlékérmeket. Ezúttal ketten vehették át az elismeréstLezsák Sándortól, a társaság elnökétől:   Ruppert József piarista szerzetes, tanár és Gasztonyi László, győri vállalkozó. A kitüntetést a szervezet azoknak ítéli oda azoknak, akik a névadó példáját követve munkásságukkal mások és az ország javát szolgálják.
Ruppert József piarista atya több évtizedes kecskeméti pedagógiai és nevelő munkát követően a rend generálisa mellett dolgozott 21 évig Rómában. Eközben nem csak a szlovák, az olasz vagy éppen a lengyel és román piaristák ügyeivel foglalkozott, hanem pl. a firenzei magyar közösségnek is tartott szentmiséket. Később Rómában boldoggá avatási posztulátorként is dolgozott. Az ő munkájának is köszönhető, hogy boldoggá avatták Salkaházi Sárát, emellett ő segítetteBrenner János ügyének előrehaladását is. Mindszenty József ügyében pl. orvosi iratok olaszra fordításával, vagy a római Szent István Házban található Mindszenty iratok feltárásával és átadásával nyújtott segítséget.

„Személyesen soha nem találkoztam Mindszenty bíborossal, de volt lehetőségem az ő boldoggá avatásának előmozdításában segíteni"- mondta a martinus.hu-nak adott interjúban  Ruppert József. „Amikor Rómában a Szent István Háznak voltam az igazgatója, Mindszenty bíboros látogatásának emlékeit megtaláltam. A budapesti amerikai nagykövetségről a Bíboros Bécsen keresztül Rómába érkezett, majd első útja a Szent István Házba vezetett. Az emlékkönyvbe a következőket írta:  „A Magyar Egyház megvalósult álma boldogsággal tölt el” (A Szent István Ház a Szent István király által alapította egykori zarándokház jogutódja. Az eredeti épületet és templomot az 1700-as években lebontották. Először Mindszenty bíboros akart újra zarándokházat létesíteni Rómában, végül 1965-ben épülhetett fel az új zarándokház.) Ez a mondat akkor engem nagyon szíven ütött, mert rájöttem, hogy én ennek a boldogságnak vagyok ott a követe, végrehajtója. És talán attól fogva viselem kicsit jobban a szívemen a bíboros ügyét és igyekszem törekvéseit – pl. magyarság megerősítése, a család szeretete - a hívekkel jobban megismertetni."
A díjátadó után következett a hagyományos 29-i engesztelés a faluban. (Háttér:1892. március 29-én látta meg a napvilágot a Bíboros. Minden hónap 29-én este 18 óráról tartanak szentségimádást és engesztelést Mindszenty József keresztelési és újmisés templomában.) Ezen az estén  dr. Pápai Lajos, győri megyéspüspök volt a főcelebráns és szónok. Szentbeszédben Mindszenty bíboros erényeire mutatott rá: „Isten elhelyezte a feltámadott Krisztus erejének jeleit az Egyházban"-mondta. Ezek között szerepel pl. a család, az Isten országáért vállalt szüzesség, a papság, a vértanúság, amelyek Mindszenty József életében is megjelentek. „A bíboros megtalálta az élethivatását, amelyben példát mutatott minden embernek. A ma keresztényeinek is ezt a tanúságtételt kell megvalósítaniuk az életükben."

A szentmisét körmenet és a Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért mondott ima zárta.

Forrás és fotó: Martinus.hu

Egy volt piarista diákot, máskülönben történészt, Dr. Ligeti Dávidot kérdezzük ugyancsak volt piarista diák őséről, pontosan ükapjáról, az országosan ismert Horváth Mihály püspökről, történészről, a Szemere-kormány miniszteréről, Kossuth lelkes és bátor hívéről. Vajon milyen érzés egy ilyes híres ős leszármazottjaként emlékezni az ükapára? Főleg akkor, ha az ükunoka történetesen a Horváth Mihály tér körül jár.

- Régi közeli ismerősötökként, szinte barátként kezdem a beszélgetést, hiszen családod régi barátja vagyok, s téged még gimis korodból ismerlek. Emlékszem, hozzám hasonlóan te sem jeleskedtél  a reál tantárgyakban, de már akkor tudtam, hogy te nem ezen a vonalon fogsz majd az életben boldogulni. Sejtésem beigazolódott, történész lettél. De mielőtt híres ősödről kérdezek, szólnál pár szót a gimis éveidről? Mik voltak kedvenc tantárgyaid?
- Mindegyik humán tárgyat nagyon szerettem, amelyben nagy szerepe volt kitűnő tanáraimnak is. A hittanon belül is az egyháztörténet érdekelt a legjobban.

- Mikor határoztad el, hogy történész leszel? Ebben hatása volt történelem tanárodnak, vagy tőle függetlenül is lelkesedtél a történelemért és mindenképpen történész akartál lenni?
- Mindig is nagyon szeretettem a történelmet, és azt hiszem ebből a tantárgyból voltam a legerősebb. Mindemellett nagyon sokat köszönhetek középiskolai tanáraimnak, Hatos Pálnak, Havas Istvánnak és Mészáros Gábornak. Abban is nagy szerencsém volt, hogy mind a magyart tanító, kiváló és nesztóri élettapasztalattal bíró Féja Endre, valamint német- és latintanárom, Szalai Imre és Bartalis Mónika is történelem szakot végeztek, így aztán ezeken az órákon is számos érdekességet hallhattam a történelem területéről is.

- Milyen érzés volt, amikor a történelem órán ősödről hangzott el ismertetés? Megdobogott a szíved? Tudták osztálytársai vagy tanárod, hogy az „ő” leszármazottja vagy?
- Az igazság az, hogy Horváth pusztán lábjegyzetet képez a szabadságharc történetének középiskolai oktatásában, és én magam sem nagyon hangsúlyoztam a rokonságot.

- Tudom, rögtön felvettek az egyetemre (történetem-latin szakra). Emlékszem, amikor diplomamunkádat írtad, csodálkozva kérdeztem tőled, miért nem híres ősödről, Horváth Mihályról írod azt?
- Ezt a családban is többen kérdezték már. Azt gondolom azonban, hogy nehezen tudtam volna objektíven közelíteni egy ilyen témához, valamint meglátásom szerint a magyarországi Kossuth-képet is némileg árnyalni kellene.
Hát megértem, nem tudtál volna objektív maradni egy ilyen sokoldalú, híres történelmi személlyel kapcsolatban. Ősöd valóban rendkívül tartalmas életet élt, aminek ismertetése oldalakat venne igénybe. Azt tudom róla, hogy ő is a piaristáknál érettségizett, még pedig Szegeden. A szegedi piaristák büszkék is rá, számon tartva a híres egykori diákjai között. De maga az egész Piarista Rend büszke rá, elég Gál István (volt történelem tanárom)  „Piaristák a szabadságharcban” c. könyvére utalni, aki a szabadságharc hős volt piarista diákjai között említi meg ősödet.
Így van, Horváthnak valóban helye van ebben a katalógusban. 1848 júniusában valószínű korábbi érdemeire tekintettel jelölte V. Ferdinánd csanádi püspöknek, felszentelésére azonban nem került sor. Mindezzel együtt a döntően aulikus Egyházon belül Horváth az egyik legmagasabb rangú főpap volt, aki kimondottan szimpatizált a forradalommal. Más kérdés, hogy a forradalom radikalizálódása idején még mai szemmel is drámai változásokat sürgetett nem pusztán az állam, hanem az Egyház életében is.

- Tudom, nagyon nehéz összegezni ősöd életét, de próbáld meg azt. Vegyél egy nagy lélegzetet és kezdjél hozzá!
- Horváth Mihály 1809-ben született Szentesen, ahol a gimnázium ma az ő nevét viseli. Középiskolai tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte, majd 1825-től a váci szeminárium papnövendéke lett. Egyházi tanulmányai mellett történelmet is hallgatott. 1828-ban bölcsészdoktor lett, majd 1831-ben pappá szentelték. Az 1830-as években már jelentős hírnévre tett szert történettudományi munkáival. Miután több alföldi településen volt káplán, 1847-ben hatvani plébános lett. A reformkor egyik vezető histórikusaként érte az 1848. évi forradalom. Horváth az 1848–49. évi események során fokozatosan radikalizálódott, mi több, Kossuth feltétlen hívének számított. Horváth még mai mércével mérve is mélyreható változásokat szorgalmazott az egyházban, többek között a cölibátus eltörlését, valamint az egyházi vagyon közös alapba való szervezését. Horváth lelkes támogatója volt a Habsburg-ház trónfosztásának, majd az orosz intervenció idején lényegében totális háborúra szólította fel a nemzetet. A Szemere-kormány vallás- és közoktatasi minisztere lett, de ezt a posztot alig három hónapig tölthette be. A címzetes csanádi püspök 1849-ben menekülni kényszerült, ám míg a többség az Oszmán Birodalom felé vette az irányt, Horváth Poroszország felé utazott, majd hagyta el a Habsburg Birodalmat. Itthon időközben in effigie felakasztották, vagyis egy nevét tartalmazó táblát rászögeztek a bitófára. Horváth előbb Párizsban, majd Brüsszelben élt, és emigrációban is folytatta történeti kutatásait – például Habsburg Mária brüsszeli levéltárának feltárásával. Végül Genfben telepedett le, ahol az egyházi szolgálatot már régóta felfüggesztő történetíró megnősült. Öt gyermeke született.  A kiegyezést követően Horváth Mihály – szakítva Kossuthtal – hazatért, és a Deák-féle Szabadelvű Párt tagja lett. Horváth kiemelkedő szerepet játszott a Magyar Történelmi Társulat létrehozásában (amely jövőre ünnepli fennállásának 150. évfordulóját) és a szervezet első elnöke lett. Reputációját mi sem mutatja jobban, hogy a Habsburg-ház Horváthot kérte meg a szabadságharc történetének Rudolf trónörökösnek való ismertetésére. A nemzet egyik kiemelkedő történetírójaként 1878-ban halt meg Karlsbadban.

-  Ősöd élete – egyházi szemmel is – rendkívül érdekes volt, hiszen papként külföldre került, s mint elmondtad, külföldi száműzetése során Genfben egy francia földbirtokos lányával ismerkedetett meg (ükanyáddal…), majd letette a reverendát, s boldog apaként gyermekeket nevelt. Kik voltak a gyerekei? Te közülük melyik leszármazottja vagy?
- Horváthnak összesen öt gyermeke volt, hárman azonban még kisgyermekként meghaltak. Dédapám, Horváth Jenő, három évvel ükapám halála előtt 1875-ben született, így aztán jóformán nem is ismerhették meg egymást. Érdekességként említem, hogy Horváth legidősebb lánya, Ernesztin, Kristóffy Józsefhez ment feleségül, aki az ún. darabont kormány belügyminisztere, egyben Ferenc Ferdinánd egyik legfontosabb magyarországi bizalmasa lett – mindezt Kossuth egyik korábbi legelszántabb hívének vejeként… Az ő gyermekük volt az a Kristóffy József , aki 1941-ben hazánk moszkvai nagykövete volt.

-  Dédszüleid vonalon mindenki Magyarországon élt vagy maradtak kint külföldön is? Azaz vannak-e ott külföldön távoli  rokonaid?
- Nem, 1867-ben mindannyian hazatértek, amikor Horváth – szembefordulva Kossuthtal – elfogadta a deáki kompromisszumot. Dédapám így már Magyarországon született.

-  Ősöd, mint a történelemtudomány nagyja, az Akadémia tagja árnyékéban milyen érzés történésznek lenni? Tudom, nemrégen szerezted meg történészi doktorátusodat. Milyen témában írtál PhD disszertációt?
-Ez egy súlyos kihívás, amelynek valószínűleg nem is lehet megfelelni, mindenesetre nagyon szeretem a szakmámat. Az első világháború egyik legjelentősebb osztrák-magyar tábornokának Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesnek a tevékenységét dolgoztam fel PhD-disszertációm során, így legalább a dualizmus időszakában maradtam.

- Jelenleg hol dolgozol?
- A VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa vagyok.

-  Tudom,  nagyon elfoglalt vagy mint történész és mint kétgyermekes boldog családapa, ráadásul nem a fővárosban, hanem („messzi”) Gödön élsz. Ilyen elfoglaltság mellett tudsz-e néha kimenni ősöd sírjához, a Kerepesi temetőbe. Egyáltalán az milyen állapotban van?
- Sajnos az 1917-ben készült Horváth-mellszobrot, amely túlélte a drámai XX. századot, még 2007-ben ellopták fémgyűjtők. Szerencsére Szentes város támogatásával 2009-ben elkészült egy szép dombormű, amely jelenleg is látható.

- Ha gyerekeid már nagyobbak lesznek, fogsz-e mesélni szépapjukról, a 19. századi magyar történelem igazi nagy büszkeségéről?
- Természetesen, azt hiszem ez elemi kötelesség is.
Köszönöm a beszélgetést, Személyemben egy volt piar diák kérdezett egy volt piar diákot az ugyancsak volt piarista diák, Horváth Mihály püspök életéről a piarista lap részére. Már maga ez a többszörös  piarista „megközelítés” érdekes, hát még maga a téma. De bízzuk ennek megítélését az olvasókra, öregdiáktársainkra!

Kölcsei Tamás

„ A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel; mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”. 
(Benedictus XVI. Papa Emeritus)

A német Joseph Ratzinger, aki XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között római katolikus egyházfő volt, egyike napjaink legnagyobb teológusainak, akinek megadatott, hogy egészen fiatalon, a „teológia csodagyerekeként” tevékeny részt vállaljon az egyház új korszakát elindító II. vatikáni zsinaton.
II. János Pál 1981-ben kinevezte őt a Hittani Kongregáció prefektusává, s így csaknem negyed századon keresztül a lengyel pápa talán legbizalmasabb munkatársa lehetett. Lukács László piarista pap, szerzetes, teológus, a Vigilia főszerkesztője több mint ötszáz oldalas könyvében ezt a rendkívüli életutat mutatja be Joseph Ratzinger írásai, pápai enciklikái, beszédei és történelmi dokumentumok alapján.

Lukács László az emeritus pápa élettörténetének felvázolása után megismertet bennünket Joseph Ratzinger teológiájának legfontosabb jellegzetességeivel. Emlékeztet rá, hogy a bonni egyetem teológiai fakultásán Ratzinger 1958 nyarán tartotta meg székfoglaló előadását, A hit Istene és a filozófusok Istene címmel. Ebben már megjelent az az alapgondolat, amely egész életén át foglalkoztatta: vallás és filozófia, hit és értelem viszonya. „Az őskeresztények a filozófusok Istene mellett döntöttek, szemben a vallások isteneivel.” Ratzinger párhuzamot vont az antikvitás és saját kora között. Akkor „a hit Istene elszakadt a teológia Istenétől”, korunkban pedig sokan „az értelem igazságából visszahúzódnak a puszta jámborságba, a puszta hitbe,”, vagy pedig „az értelmezés módszerével eltüntetik a kereszténység botrányát.” „A hitben megismert Isten gondolkodó szeretet… Az igazság és a szeretet ősi azonossága tárul fel itt a szemünk előtt.”
Részletesen elemzi a könyv szerzője XVI. Benedek pápai enciklikáit, kiemelve, hogy első, Deus caritas est (Az Isten szeretet) kezdetű enciklikájában hangsúlyozta: az egyház nem vehet részt a politikai harcokban, nem veheti át az állam szerepét, de „nem is szabad kimaradnia az igazságosságért folyó küzdelemből. A társadalmi igazságossághoz hozzátartozik a rászorulókkal való szolidaritás is. Az egyházra vár az „ész megtisztításának és az erkölcsi erők felébresztésének” feladata. Bármilyen jól működik is a szociális ellátórendszer egy országban, az igazságos struktúrák önmagukban nem teszik fölöslegessé a szeretet gyakorlását. „Az embereknek többre van szükségük, mint pusztán szakmailag helyes bánásmódra. Emberiességre, a szív odafordulására van szükség… Jézus programja a látó szív…” Benedek pápa számára a hit, remény, szeretet összetartozó fogalmak: „A hit bemutatja nekünk Istent, aki a Fiát adta értünk, és csalhatatlan bizonyosságot ad arról, hogy igaz: Isten a szeretet! Ily módon türelmetlenségünket és kétségünket biztos reménnyé változtatja, hogy Isten a világot kezében tartja, s hogy minden sötétség ellenére győz.”
Lukács László elemzéséből az is kiviláglik, hogy Joseph Ratzinger, a spekulatív teológus mögött mindig megszólal a keresztény élet jelenét figyelemmel kísérő lelkipásztor, aki folyamatosan vizsgálja „az idők jeleit.” Figyelmeztet, hogy a teológusok szakmai vitái is sokszor törést okoztak egyes híveknek a feltámadásba és a túlvilági életbe vetett hitében. Aggodalommal tölti el az is, hogy napjainkban mennyire meggyengült az örök életbe és a feltámadásba vetett hit még a keresztények körében is, és ezzel párhuzamosan hogyan torzult el sokak istenképe. Az örök életet az emeritus pápa elsősorban nem a tartama felől határozza meg mint valami időtlen végtelenséget, hanem a minősége felől: „Az örök élet nem hosszú időtartam, hanem a létnek új minősége, amelyben eltűnik a pillanatok végtelen egymás utánja, amelyben minden összefolyik a szeretet Mostjában.”
A könyv alapján egyértelmű az is, hogy Ratzinger teológiájának kezdettől fogva egyik alappillére volt az Ó- és az Újszövetség egysége. Jézus a hívő Izrael hagyományára építette igehirdetését, ezt a hagyományt tisztítja meg mindattól, ami rárakódott, hogy felmutassa eredeti értelmét. Teljhatalommal lép fel, még a legszentebbnek tartott mózesi törvényekkel kapcsolatban is. Az Újszövetséget Ratzinger az Ószövetség spirituális egzegéziseként fogja fel. Az Újszövetség középpontjában az a felismerés áll, hogy Jézus „egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, hogy a szó teljes értelmében lehet Istennek, az Atya Fiának nevezni. Egész lénye ebben a kapcsolatban van elrejtve.” A Krisztus-esemény, Jézus Krisztus személye az egész üdvösségtörténet középpontja, „az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége.” Ratzinger ezért is építi a krisztológiára egész teológiáját. S mint írja: „A keresztény hit középpontjában nem egy könyv áll, hanem egy személy – Jézus Krisztus, aki maga Isten élő szava, és magát mintegy az Írás szavaiban nyilatkoztatja ki; ezeket azonban csak a vele való életben, vele eleven kapcsolatban lehet helyesen érteni”.
Lukács László teljességre törekvő és azt megvalósító Benedek-életrajza egy mélyen hívő, Krisztusban élő személyt mutat be, aki ugyanakkor mindenestül benne él korának eseményeiben, útkereséseiben, kríziseiben. Egész életében hirdette, hogy a válságról válságra bukdácsoló emberiséget egyedül az mentheti meg, ha beengedjük szívünkbe az irgalmas és szerető Krisztust. Az emeritus pápa személyes ajánlást is írt a könyvhöz: „A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel, mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”.

Forrás: Szent István Társulat, 2016.
Magyar Kurír

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas, piarista öregdiák. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.

Magamhoz
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.
Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.