A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Választmányának döntése alapján Szövetségünk ez évi rendes – egyben tisztújító – közgyűlését 2016. április 23. szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista kápolna (Budapest, V. Piarista utca 1.).
A fenti időpontban megállapított esetleges határozatképtelenség esetén a közgyűlést  ugyanezen a napon, azonos napirendi pontokkal 10 órára hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:
1. Szentmise
2. Megnyitó, üdvözlés, a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása.
3. A napirend elfogadása.
4. Kitüntetések átadása.
5. Az írásbeli beszámolók szóbeli kiegészítése, vita és határozathozatal.
a) elnöki beszámoló
b) főtitkári beszámoló
c) választmányi elnöki beszámoló.
6. Az MPDSz 2015. évi pénzügyi beszámolójának, közhasznúsági jelentésének és a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése, vita és határozathozatal.
7. A Piarista Alapítvány 2015-ös ösztöndíjainak átadása.
8. A Piarista Alapítvány 2015-ös pénzügyi beszámolójának és közhasznúsági jelentésének ismertetése, vita és tudomásulvétel.
9. A jelenlegi Elnök, az Elnökség, az FB és a Választmány lemondása.
10. A Jelölőbizottság javaslatának ismertetése az elnökjelölteknek, a Felügyelő Bizottság elnökének és a Választmányba jelölteknek személyére; helyszíni javaslatok megtétele, határozathozatal a jelölőlista véglegesítéséről.
11. Az elnökjelöltek rövid bemutatkozása.
12. A szavazatszedő bizottság megválasztása.
13. Titkos szavazás az Elnök, az FB elnök és a Választmány tagjainak személyére.
14. Szavazatszámlálás.
15. A szavazás eredményének ismertetése.
16. Az MPDSZ új Elnökének köszöntője és zárszava.

Budapest, 2016. február 20.

Várgedő Tamás s.k,.
A Választmány elnöke

Tisztelt Választmányi Tagok!
Tisztelt Meghívottak!

Az MPDSZ Választmányának következő ülését 2016. április 9-én, szombaton de. 10 órára összehívom, amelyre tisztelettel meghívlak. A helyszín a budapesti Piarista Gimnázium Duna-parti épülete, annak 2. emeleti tanácsterme.

Baráti köszöntéssel:

Várgedő Tamás s.k.
a Választmány elnöke
 

Valóban rendhagyó, az elmúlt két összejövetel megteremtette hagyományhoz képest formabontó összejövetelre hívom a Piarista Szalon régi és remélhetőleg új barátait. Nem akarunk szakítani az eredeti Beharangozóban meghirdetett és kétszer is már alkalmazott keretekkel: egy-egy reményeink szerint izgalmas, interaktívnak elképzelt szellemi utazást és együttlétet képzeltünk, ahol meghívott vendégek moderátor közreműködésével beszélgetnek kérdezőikkel életutakról vagy egy kiemelten aktuális témáról a szellemi vagy társadalmi szféra területéről.  Emellett az a szándék is vezetett, hogy az összegyűltek közül is minél többen bekapcsolódjanak kérdéseikkel, hozzászólásukkal.

Most mégis kivételesen egy szigorúan formális előadásra szól a meghívó. Az alkalmat erre egy 45 éves érettségi találkozó adta. Az 1971-ben érettségizetteknek – akik közé magam is tartozom – már csak két tanára él, mindkettőt legenda övezi: Jelenits és Borián tanár urak. Ezért gondoltam arra, hogy a találkozónkra egy nagy ajándékot kérjek tőlük, mégpedig ugyanazt mindkettőjüktől: egy-egy”iskolai”, azaz 45 perces irodalmi óra megtartását. Biztos vagyok abban, hogy nem a régen elmúlt idők nosztalgikus felidézését kapjuk, hanem két hihetetlenül gazdag és hosszú pedagógusi-papi életpálya minden tapasztalatának a mának üzenő kibontását és elénk tárását.

Hogy a tisztelettel övezett tanáraink kincsesládájában őrzött értékekből rajtunk kívül mások is részesülhessenek, a Piarista Szalon rendezvényével kötöttük össze ezeket az irodalmi órákat. Várjuk tehát a tanár urak minden tisztelőjét és az érdeklődőket 2016. május 19-én, csütörtökön délután ½ 7-re a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, ahol a következő irodalmi órákat hallgathatjuk meg:

1.       Borián Tibor SP: Zrínyi Miklós mai szemmel
2.       dr. Jelenits István SP: József Attila keresztény szemmel    

A részvétel regisztrációhoz kötött, kérem tehát jelentkezésüket a piaristaszalon@mpdsz.piarista.hu email-címen jelezzék. A regisztrált létszámtól függően béreljük ki vagy a Dísztermet, vagy az Auditorium Maximumot.
A összejövetelt kötetlen agapé és együttlét zárja az Aulában, amelyen mindnyájan a Piarista Diákszövetség vendégei vagyunk. Az órákról az iskolai Audió-vizuális Kör felvételt készít, amelyet DVD formában az érdeklődőknek később a Diákszövetségen keresztül hozzáférhetővé teszünk.

Szeretettel
Várgedő Tamás

„Tanúim lesztek” - Keresztény tanúságtétel napjainkban – e címmel tartottak nagyböjti elmélkedéseket a piarista kápolnában négy héten keresztül. A sorozat keretében eddig Borián Tibor, Wettstein József és Lukács László piarista szerzetesek tartottak elgondolkodtató beszédeket. Március 18-án, az utolsó alkalmon, Jelenits István SP „Újra a mustármag szerepében” címmel osztotta meg gondolatait.

A Lukács László és Wettstein József piaristákkal közösen bemutatott szentmisén Jelenits atya elmélkedését három szentírási kép köré szervezte. Felidézte Jézusnak a mustármagról, a kovászról és a föld sójáról szóló példabeszédeit, és kiemelte, mindhárom esetében arról van szó, hogy a kicsi kezdethez valami nagy eredmény kapcsolódik.

Valaha talán úgy képzeltük ezt el – idézte fel saját emlékeit a piarista szerzetes –, hogy a kereszténység sorsáról szólnak ezek a képek, és a világtörténelem során valósul meg a beteljesedés, az egyház folytonos növekedése által. Az egyház kicsiből nagy lesz és sok ember gondolkodását, életét átalakítja. Ma azonban elgondolkodunk azon, hogy talán másképp is lehet értelmezni ezeket a példabeszédeket. Hiszen a mustármag egy évben hajt, a következő esztendőben újra el kell vetni, és a kovászt is mindig újra hozzá kell adni az újabb adag tésztához.
A 20. század közepe táján még úgy gondoltuk, hogy Európa a kereszténység központja, a növekedés a messzi pogány országokban zajlik, és ennek sikeréért kell imádkozunk, illetve ezért kell dolgoznunk. A II. világháború utáni új helyzetben azonban azon vettük észre magunkat, hogy nemcsak az ateista diktatúra szakadt ránk, de sokan el is szakadtak a hittől, a kereszténység kisebbségi helyzetbe került, sőt, sok esetben üldöztetést szenved. El kellett gondolkodni: hogyan lehet így kovász az egyház? Hiszen misszióra nem nagyon lehetett gondolni, a sokaság megszólításáról intézményes módon szó sem lehetett. Fel kellett ismerni egy másik utat: az egyház a föld sója, a világ világossága nemcsak úgy lehet, hogy az evangéliumot terjeszti, hanem úgy is, hogy a becsületes, tisztességes élet példáját adja az embereknek. Ez pedig a hétköznapokban, a családi, baráti, munkahelyi kapcsolatokban valósulhatott meg. Mindazon emberek életében, akik eszerint éltek, beteljesedhetett a mustármag, a kovász és a só története. Tisztességesen, becsületesen élni még egy keresztényüldöző világban is szabad, és ez a magatartás áldottá, emberivé teszi az életet – áthatja az evangélium lelkületével a közösségeket, a társadalmat.
Aztán vége lett a kommunizmusnak, akkor azt gondoltuk, úgy lesz újra minden, mint a világháború előtt. Ekkor jött az újabb megdöbbenés: a kereszténység nemcsak Magyarországon, de az egész európai műveltséget hordozó világban megzavarodott, elszakadt az evangélium talajától, az emberek nem hisznek már. Azt tapasztaljuk, hogy a modern Európa föladja kereszténységét. A mustármag, a kovász, a só szerepe pedig újra sajátos elevenséget kap. Nem arról van már szó, hogy Európa a kovász a világban, hanem az egyes embereknek, a keresztényeknek kell betölteniük ezt a szerepet.
Nekünk kell betöltenünk ezt a szerepet életünkben – hangsúlyozta Jelenits István. – Az egyház nem egy nagy növény, melynek árnyán megpihenhetünk. Kisebbségben vagyunk, nem a mindenáron való misszionálás talán a feladat, az evangélium meghallására ugyanis mintha rest volna a világ. Sóként kell jelen lennünk, az emberi értékek tisztultabb oldalát képviselve, életünk minden területén. Nem a szavainkkal, hanem azzal, ahogy élünk.
Krisztus szándéka az, hogy jelenlétével észrevétlenül megszentelje a világot. Így kell újra magára lelnie az egyháznak is. A só nem veszítheti ízét – a kereszténység sem veszítheti ízét. Ez az egyház felelőssége: nem korlátozódhat önmaga védelmére, és a hódító szándék sem helyes. Hanem testvéri jelenlét.
Tanú, hitvalló élet szükséges, a világ evangéliumból fakadó értelmezése – akkor is, ha éppen nem az evangéliumról beszélünk. A példaadással, az emberi életet megszentelő gesztusokkal jobb életre, Krisztus felé segíthetünk másokat. Így életünk gazdagabb, a világ pedig emberibb lehet. És Krisztus az utolsó ítéletkor magáénak ismer majd el.
Kérjük az Úristen kegyelmét, hogy a hit különös ízét, éltető erejét magunkba érvényre juttassuk, és jelenvalóvá tegyük a világban. Tegye életünket a mustármaghoz, a kovászhoz és a sóhoz hasonlóvá – fohászkodott elmélkedése végén Jelenits atya.

Fotó: Merényi Zita
Szöveg: Borsodi Henrietta/Magyar Kurír

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Kállay Emil piarista szerzetesnek. A kitüntetést a testület nevében Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át március 1-jén Budapesten. A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Kállay Emil a katolikus egyházért végzett.

Kállay Emil piarista szerzetes 1929. január 19-én született Kisújszálláson. A debreceni piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1947-ben öltözött be novíciusnak. 1950 nyarán a szerzetesrendek feloszlatásakor az állam által előírt létszámkorlát miatt a kereten kívüli szerzetesnövendékek közé került, így tanulmányait az esztergomi főegyházmegye növendékeként a Központi Szemináriumban folytatta. 1953. június 14-én szentelték pappá az esztergomi székesegyházban, 1954-től az esztergomi Vízivárosban, 1955-től Érsekvadkerten, 1956-tól Nógrádmegyeren, 1958-tól Budapest-Törökőrön volt segédlelkész.

1962-ben politikai okok miatt eltiltották a papi szolgálattól. Miután három év múlva visszatérhetett a szolgálatba, változatlan odaadással végezte lelkipásztori munkáját, elsősorban az ifjúság körében.
1965-től fiatalokat oktatott a Rókus-kápolnában, eleinte kisegítőként, majd 1967-től segédlelkészként. 1977-ben a budai Szent Imre (ciszterci) plébániára került segédlelkészként.
Bár csupán ideiglenes fogadalmat tett, ami az évek alatt jogi érvényét vesztette, egyházmegyei papi szolgálata közben mégis mindvégig hű maradt piarista hivatásához. Ünnepélyes örökfogadalmát csak a rendszerváltozáskor, 1989. február 9-én tehette le. 1991-ben beköltözött a budapesti piarista rendházba, ahol négy éven át oktatta a rendi növendékeket és a gimnáziumban is tanított. 1995-ben, majd 1999-ben újra négy évre a Piarista Rend Magyar Tartománya vezetőjévé, tartományfőnökévé választották. Idős kora ellenére 2007-ben, 78 évesen aktív részt vállalt a piaristák székelyföldi missziójának újraindításában, aminek köszönhetően Csíkszeredában megnyitották a Piarista Tanulmányi Házat.
Állami és önkormányzati részről több elismerésben is részesült sok évtizedes közösségalkotó és az ifjúság neveléséért végzett áldozatos munkájáért.

Fényképalbum:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154623597807738.1073741881.110914267737&type=3

MKPK Sajtószolgálat/Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotó: Szathmáry Melinda

Az irgalmasság szentévében vagyunk. Vajon hogyan jelenik meg az irgalmasság a magyar irodalomban? Jelenits István piarista szerzetest, Széchenyi-díjas tanárt, irodalomtörténészt kérdezte Bodnár Dániel, a Magyar Kurír újságírója.

– Idézne olyan irodalmi műveket, amelyekben megjelenik az irgalmasság?
– Nagyon kevés mű jut eszembe, amelyben központi szerepe van az irgalmasságnak. Babits Mihály 1938-ban írt,  Jónás könyve című elbeszélő költeménye azonban mindenképpen megemlítendő. Egy jól ismert bibliai történetet dolgoz fel, sajátos szempontból. Az irgalom fogalma nagyon sokszor megjelenik a Bibliában, ellenpontként Isten igazságosságával. Ez a kettősség ad Jónás könyvének is különös feszültséget. Az igazságosság azt jelenti, hogy Isten megbünteti a bűnöst, és megjutalmazza, aki azt megérdemli. Ezt írja felül Isten irgalmassága. Mikor könyörül Isten a bűnösön? A Biblia szerint elsősorban akkor, ha a bűnös megbánja vétkét, és irgalomért könyörög.

– Van-e különbség a bibliai Jónás történet és a Babits által megírt történet között?
– Jónás könyve különös módon kifeszíti az irgalom kérdését. A történet szerint Isten Jónás prófétát küldi Ninivébe, amely a zsidókkal ellenséges asszírok fővárosa. Jónás feladata, hogy figyelmeztesse a niniveieket, bűneik miatt Istennek betelt a haragja, és elhatározta, hogy elpusztítja őket. Jónás nem örül a megbízatásának, és ahelyett, hogy teljesítené azt, egy ellenkező irányba tartó hajóra száll. Viharba kerülnek, Isten a hajó elpusztításával fenyegetőzik. A hajó legénysége rádöbben, hogy Jónás miatt tört ki a vihar. Bedobják a tengerbe, cethal gyomrába kerül, és akkor felismeri, hogy Isten mégiscsak erősebb, mint ő, nem hagyja, hogy elmeneküljön a küldetése elől. Ezért most már igent mond arra. A cethal kihányja, Jónás Ninivébe megy, és Isten parancsának megfelelően hirdetni kezdi, hogy negyven nap múlva elpusztul a város, ha meg nem térnek. A niniveiek pedig megtérnek. Jónás ezen nagyon felháborodik, hogy Isten ilyen olcsón adja az irgalmát. Kivonul, abban bízva, hogy Isten talán mégis megsemmisíti Ninivét, de ez nem következik be. A haragvó Jónásnak Isten egy kis növényt, repkényt növesztett, hogy az árnyékával enyhítse a forróságot. Ám hamar elszáradt, amit Jónás megint csak zokon vett. Isten akkor azt mondta neki: látod, te egy ilyen kis növény elpusztulása miatt bánkódsz, hogyne bánkódnék én akkor Ninive miatt. Eluralkodott benne a gonoszság, mégis, én teremtettem, sajnálnám, ha elpusztulna. És talán nem is mindenki rossz közülük, bizonyára élnek benne olyanok, akik megérdemlik, hogy megkegyelmezzek nekik.
 
Ez a bibliai történet, amit Babits feldolgozott, de egy döntő különbséggel. Babitsnál ugyanis a niniveiek nem térnek meg. Hallgatják a prédikáló Jónást, kinevetik, gúnyolják, ő pedig várja, hogy ezt a megátalkodott várost Isten elpusztítja. Ez azonban nem következik be, és így Isten irgalma jobban kidomborodik, mint a Bibliában. Ott ugyanis Isten azért kegyelmez meg a városnak, mert lakói megtérnek. Persze már akkor is irgalmas volt, amikor felszólította őket a megtérésre. Babitsnál viszont a niniveiek sem Istenre, sem Jónásra nem hallgatnak, Isten mégis irgalmaz nekik. Jónás perlekedik az Istennel, minek is jött ő ide, de ekkor kiderül, hogy azért néhányan mégiscsak megtértek, a rengeteg bűnös mellett voltak jó szándékú, tiszta érzésű városlakók is. Isten rá akarja ébreszteni Jónást, a valóság sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egy hatalmas mozdulattal egy egész várost megsemmisítsen. Egy bűnös országban sem mindenki bűnös. Vannak a vétlen csecsemők is, és ha egy város teljesen elpusztul, akkor a gonosz felnőttekkel együtt ők is áldozattá válnak. Ezért Isten inkább az irgalmát terjeszti ki, olyanokra is, akik egyébként nem érdemelnének irgalmat. Az irgalom nem feltétlenül az érdemeink jutalmazását jelenti, hanem Isten meg nem érdemelt szeretetének a kiáradását.
Ez a megdöbbentő a Jónás könyvében, amit Babits, felhasználva a bibliai történetet, a saját koráról írt. Az egész emberiség sorsa aggasztotta. Ezért is nagy mű a Jónás könyve, mert Babits rávilágít arra – még közvetlenül a II. világháború kitörése előtt –, hogy a 20. század az emberiség korábban ismeretlen mértékű elzüllését hozta, és olyan gonosz méreteket öltött a törvénytelenség, hogy a világ minden korábbinál jobban megérdemelte volna Isten büntető beavatkozását. Ehelyett azonban Isten választott prófétájával üzen az embereknek, akik elutasítják Jónást, de egy kicsit talán mégiscsak hallgatnak rá. Isten pedig annyira hatalmas, és annyira az élet pártján áll, hogy még ilyen szörnyűséges körülmények között is felülkerekedik benne az irgalmasság az igazságosságon.
 
– Hogyan kapcsolódik össze tehát az irgalmasság és az igazságosság?
– Nagy kérdés, és talán emberi szavakkal nem is lehet tisztázni, vajon Isten irgalma nem azt jelenti-e, hogy teljesen mindegy, mit teszünk, Isten úgyis irgalmat gyakorol velünk. Ez a mindenre kiáradó jóakarat a bűn elszaporodásához vezethet. Ha az ember azt tapasztalja, hogy büntetlenül vétkezhet, akkor nem is annyira hibás ezért, mert az tette számára mindezt lehetővé, aki nem büntette idejében. Tehát valahol az Isten önmagával is szembe kerül, az irgalma is értelmét veszti, ha határtalanná válik, és ez az, amit emberi szóval szinte lehetetlen kifejezni. Isten irgalmassága azonban nem azt sugallja nekünk, hogy vétkezzünk csak nyugodtan. A babitsi Jónás-történet arról is szól, hogy emberi szóval nem lehet megvilágítani, hogy Istent mi vezérli.
 
Az bizonyos, hogy számára nem az igazságosság szélsőséges érvényesítése a legfontosabb, áttör azon az irgalmasság. Ha pedig mi, emberek, ezzel visszaélünk, azért nem Istent kell hibáztatnunk.
 
– Említene más, a témához kapcsolódó műveket irodalmunkból?
–Arany János 1877-ben írta  Vándor cipó című költeményét. Ebben szintén megjelenik az irgalom. A költő az evangéliumi tékozló fiú történetét idézi fel, önmagát nevezve tékozló fiúnak. Arany szegény családból származó gyermekként került a debreceni kollégiumba. Kiválóan tanult, így gyorsan meghódította a tanárait. Úgy látszott, hogy szabaddá vált előtte az értelmiségi pálya, ami lehetőség volt a szegény sorból való kiemelkedésre is.
Egy napon azonban Debrecenben megjelentek a vándorszínészek, és a gimnazista Arany Jánost elkápráztatta a színház világa. Ezért otthagyta a kollégiumot, és beállt közéjük. Néhány hétig együtt járta velük az országot, eljutottak egészen Máramarosszigetig. Arany személyiségétől azonban távol állt ez a vándorélet, az állandó kiszolgáltatottság érzése, a komédiás lét romantikája, ezért hamar rájött, hogy nem való neki ez. El is köszönt a színészektől, búcsúzóul kapott tőlük valami kis pénzt, és gyalog visszaindult Nagyszalontára, a szüleihez. A pénzen vett egy cipót, amit eszegetett az úton. Debrecent is útba ejtette, de a kollégiumba nem ment be, nehogy meglássák a tanárai vagy a diáktársai, és megtudják, hogy megszégyenülve sompolyog haza. A szülői házba pedig azzal a tudattal érkezett meg, hogy ő a tékozló fiú, akinek gyorsan véget ért a még el sem kezdődött karrierje. Azt hitte, minden összeomlott.
Arany azért is indult el hazafelé, mert azt álmodta, hogy az édesanyja meghalt. Az anya néhány hónappal később valóban elhunyt, de ekkor még élt, és az önmagát tékozló fiúnak nevező Arany várakozásával ellentétben nem tett neki szemrehányást, hanem szeretettel fogadta. Itt tehát nem az apa, hanem az anya bocsát meg a fiának, s vigasztalja, hogy nem történt semmi jóvátehetetlen. Arany átélte a teljes megsemmisülés érzését, amiből kiemelte az édesanyja irgalmas szeretete. Arany egész életében Biblia-olvasó ember volt, és visszaemlékezve az életére, párhuzamosságot látott a tékozló fiú és az ő fiatalkori története között.
 
A vers írásakor a költő már idős ember volt, és bizonyára az is tudatosult benne, hogy a pályája nem sötétült el ifjúkori botlását követően, mert bár színész nem lett belőle, de költő igen, és nem is akármilyen, sőt, a Magyar Tudományos Akadémia megbecsült tagja is volt.
 
– Prózai műveket is tudna említeni, amelyben megjelenik az irgalom?
– Kosztolányi Dezső Öreg pap című novellája jut eszembe. Ez azért is különösen kedves mű számomra, mert egy idős szerzetes tanárról szól. Kosztolányi úgy írta meg ezt a kis történetet, mint a saját életének emlékét, bár ő nem papi gimnáziumba járt, a fia viszont igen. Az első angol-búr háborút idézi fel az író, amely még az I. világháború előtt, az ún. világbéke idején zajlott. Utal azokra az érzésekre, gondolatokra, melyek megjelentek ennek kapcsán az emberekben. A gyerekek angol-búr háborút játszanak az iskolában, a búrok püfölik az angolokat, többek közt az írót is, ő törékeny alkat, az áldozatok közé szorult. Vasárnap van, a verekedő gyerekek a diákmisére készülnek. Egyszer csak megjelenik köztük az osztályfőnök, és gyorsan rendet tesz. Észreveszi, hogy a diáknak, aki az író maga, elszakadt a zakója. Magához inti, gyere fel hozzám mise után a szobámba. A gyerek teljesíti az utasítást, s közben végiggondolja, hogy iszonyú büntetésben lesz része, elveszik tőle a kabátját, lefoglalják mint bűnjelet, és eljárnak ellene. Ám az öreg tanár meg sem szólal. Leülteti a gyereket egy székre, leveteti a kabátját, tűt és cérnát vesz elő, és megvarrja a kabátot, ne menjen ilyen rongyosan haza.
 
A gyerek pedig így tűnődik Kosztolányi leírásában: „Közben gondolkodhattam arról, hogy mi történik. Először is megdöbbentem. Hogy közösséget vállal egy nebulóval. Cinkostársként leplezi azt, amit büntetni kellene. Először is vasárnap tilos varrni, ezen a napon pihenni kell, elmélkedni, Istennek tetsző cselekedettel kell megszentelni ezt a napot. Aki varr, az bűnt követ el. Azon tépelődtem, vajon nem jut-e bűnei miatt a pokolba, az örök kárhozatba. Ma már tudom, hogy nem. Azóta ha szentekről, földi angyalokról hallok, mindig tűvel, cérnával képzelem el őket. És foltozófával.”
 
Ez azért különösen érdekes, mert Kosztolányi nem egy elképzelt világot, hanem egy diák konkrét élethelyzetét ábrázolja, s azon belül a világról szerzett első tapasztalatait, melyek rendkívül fontosak, meghatározóak lehetnek a későbbi életünk során. A történet diákja gyermekként találkozott a szigorral és az irgalommal is. Ez remek művészi megjelenése ennek az emberi tapasztalatnak. Kosztolányi nem magyarázkodik és nem mond semmi többet, csak egyszerűn elmeséli ezt a történetet, majd itt hagy vele bennünket.
 
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Fotó: Farkas Ferenc

2016. február 5-én a Magyar Olimpiai Bizottság a hagyományos Héraklész Díjátadó Gála alkalmával köszöntötte 2015 legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit és az őket felkészítő edzőket. A 20 Héraklész-sportág összetett legjobbjának járó díjat a kajakos Kopasz Bálint és a judós Gercsák Szabina vitte haza. A férfiaknál Kopasz Bálint (Algyő SK, Dugonics András Piarista Gimnázium) azzal végzett az élen, hogy aranyérmes lett egyesben 1000 méteren az ifjúsági világbajnokságon, illetve tagja volt az ugyanott 1000 méteren bronzérmes négyesnek. A versenyzők az elismerést és értékes díjat vehettek át Borkai Zsolttól, a MOB elnökétől.

További hírek a témában: http://www.szepi.hu/ez_tortent/2016/kopasz-b%C3%A1lint-sikere

Forrás: Dugonics András Piarista Gimnázium

"Egy alkalommal - kilenc éves voltam -, amikor ministránsként a misére érkező atyát vártuk a sekrestyében, nem ő jött be, hanem maga Jézus. Fogta a nagy misekönyvet, odahozta hozzám, a szemembe nézett és azt mondta, hogy te fogsz nekem ministrálni."

"Hogy miért szeretem a Jó Istent? Mert Ő előbb szeretett engem!" - beszélgetés, amely hanganyaga itt hallgatható:
https://gloria.tv/media/gbGKa2uaBTY

Gyakorlati oktatókat keresünk ÁCS, KŐMŰVES, KŐFARAGÓ, MŰKÖVES, és KAROSSZÉRIALAKATOS szakmában.

Felvételi elvárás minimum 5 éves szakmai gyakorlat. Mestervizsga előnyt jelent.
Szakmai fényképes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a kasza.kriszti@g-piar.hu e-mail címre várjuk.

2016. március 24-26.  között ismét lesz Piarista húsvét Kecskeméten. Az idei szent három nap témája: Irgalom és/vagy önazonosság?

Előadók: Jelenits István SP, Labancz Zsolt SP, Lukács László SP, Zsódi Viktor SP.
Lelkigyakorlat és közös ünneplés: szertartás, előadások, beszélgetések, ráhangoló filmek a diákebédlőben.
 
PROGRAM
Nagycsütörtök (márc. 24.)
15.00  Érkezés, szobák elfoglalása
18:00 Az utolsó vacsora ünneplése
19.30 Vacsora
20:30 Filmvetítés, beszélgetés

Nagypéntek (márc. 25.)
07.30 Reggeli
08:00 Énekelt lamentáció a templom kórusának vezetésével (templom)
10:00 Jelenits István előadása: Irgalmasság a Bibliában
12:45 Napközi imaóra a templomban
13.00  Ebéd
15:00  Labancz Zsolt előadása: Irgalmas egyház a társadalomban
18:00 Szenvedéstörténet
19.30  Vacsora
20:15 Indulás kisbusszal keresztútra a kecskeméti arborétumba (a város többi katolikus közösségével közös  szervezésben)
20:30 Filmvetítés, beszélgetés

Nagyszombat (márc. 26.)
07.30 Reggeli (diákebédlő)
08:00 Énekelt lamentáció a templom kórusának vezetésével (templom)
10:00 Lukács László előadása : Van-e határa Isten irgalmasságának?
12:45 Napközi imaóra a templomban
13.00 Ebéd
15:00  Zsódi Viktor előadása: Az irgalom Istenének sok arca
18.00  Vacsora
18:30  A feltámadás ünneplése
21:00 Agapé a diákebédlőben; örvendjünk tovább együtt!

A programok alatt gyerekfelügyeletet biztosítunk játékkal.

Szabó István SP házfőnök

Széchenyi-díj:  Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye érseke, piarista öregdiák részére 
Magyarország köztársasági elnöke - a kormány előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából Széchenyi-díjakat adott át, többek között Erdő Péter bíboros úrnak is. A kitüntetéshez szívből gratulálnuk, kérjük a Jó Isten áldását a Bíboros Úr munkájára!

ERDŐ PÉTER bíboros, prímás, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye érseke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1952. június 25-én született Budapesten. Az Esztergomi Papnevelő Intézetben, majd a Budapesti Központi Szemináriumban tanult. 1975-ben szentelték pappá, ezután Dorogon volt lelkipásztor, 1976-ban megszerezte a teológiai doktorátust. 1977-től 1980-ig egyházjogot tanult Rómában, kánonjogból szerzett doktori fokozatot. Hazatérve az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben tanított, 1988-2002 között a római Gergely (Gregoriana) Egyetemen a kánonjog vendégprofesszora és a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia (1993-tól Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Hittudományi Kar) Kánonjogi Tanszékének vezetője, 1998 és 2003 között a PPKE rektora volt.
II. János Pál pápa 1999. november 5-én Puppi címzetes püspökévé, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, 2000. január 6-án szentelte püspökké. II. János Pál 2002. december 7-én az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élére nevezte ki, ezzel ő lett Magyarország prímása, Esztergom 82. érseke. Az érseki palliumot 2003. június 29-én Rómában vette át a pápától. 2003. október 21-én II. János Pál pápa bíborossá kreálta. 2005 és 2015 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, 2006-ban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökének választották meg. Az Apostoli Szentszék hét központi hatóságának a tagja, 2014-ben és 2015-ben a vatikáni püspöki szinódus főrelátori tisztét töltötte be.
Elsősorban egyházjogtörténettel és jogforrásokkal foglalkozik. Több nemzetközi tudományos testület tagja, több folyóirat és kiadványsorozat elindítója, illetve szerkesztője, több egyetem díszdoktora. Mintegy 250 tanulmányt és 25 kötetet publikált a kánonjog és a középkori egyházi jog témájában. 2003-ban az MTA doktora lett, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-tól rendes tagja.

Magyar Érdemrend Tisztikereszt állami kitüntetés:  Dr. Kerényi Lajos piarista szerzetes részére
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt állami kitüntetést adott át Kerényi Lajosnak 2016. március 11-án a Pesti Vigadóban. Az ünnepségen Balog Zoltán a kitüntetettekhez szólva elmondta: "Munkájukkal nemcsak önmaguk szűk körében nyitnak távlatokat és építik fel azokat, hanem egy seregnyi polgártársunknak, köztük egy seregnyi fiatalnak is." A kitüntetettek hitet, tudást, bizalmat adnak, akadályokat hárítanak el, óvják a kultúrát, gazdagítják a tudományt, közösséget építenek, emberi kapcsolatok létrejöttében segédkeznek, kérdések és válaszok megszületésében szorgoskodnak. Mindaz, amit tesznek, egyszerre építi az egyéneket, a közösségeket és rajtuk keresztül az egész nemzetet- hangsúlyozta a tárca vezetője.
A miniszter Márai Sándort idézve megjegyezte: "Az igazán fontos dolgok az életben legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok." A kitüntetések mögött sokszor egy élet munkájával létrehozott, ha kell, elhordozott és összerakott türelemjátékok állnak. Ehhez egyszerre van szükség bátorságra, elkötelezettségre, kitartásra és hitre - tette hozzá.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adta át Dr. KERÉNYI LAJOSnak, a budapesti Szent Kereszt Plébánia plébánosának, piarista szerzetesnek.

A MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát: dr. Oberfrank Ferenc orvos, a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke, piarista öregriák részére
Orbán Viktor miniszterelnök úr javaslatára Áder János úr, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adományozott, melyeket megbízásából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úr adott át. Az átadás 2016. március 11-én, pénteken volt a Várkert Bazár Rendezvénytermében.
A MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát hazai és nemzetközi szinten is nagyra becsült, számos tudományos műhelyt és kutatási programot életre hívó tudományetikai, kutatásszervezői és tudománypolitikai tevékenysége, valamint  a népegészségügy, a közoktatás és a diplomácia területén egyaránt figyelemre méltó szakmai és társadalmi munkája elismeréseként Oberfrank Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete ügyvezető igazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara címzetes egyetemi docensének, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt vezetőjének.

A kitüntetett piarista öregdiákoknak szívből gratulálunk a Magyar Piarista Diákszövetség minden tagja nevében!

Mikecz Tamás, Hírlevél főszerkesztő és a Sajtóbizottság

Erdély: Szilágyság, Szatmár és Máramaros vidéke
Útvonal: Budapest, Debrecen, Nyírábrány, Érsemlyén, Tasnád, Sződemeter, Nagykároly, Szatmárnémeti, Költő, Nagybánya, Misztófalva, Felsőbánya, Gutin¬hágó, Desze, Máramaros sziget, Berszána, Felsővisó, Vasér-vöigye, Szaplonca, Técső, Vámfalu, Csengersima, Máriapócs.
Szállás: 1. és 2. nap Koltón falusi családoknál kétágyas szobák, 3. és 4. nap Felső- visón szálloda, kétágyas, fürdőfulkés. Ellátás: félpanzió (reggeli és ebéd).
4. napon egész napos kirándulás a festői Vasér völgyében, keskeny nyomtávú „mokanica" gőzössel, a végállomáson „miccses" piknik, majd a vonattal vissza szálláshelyre.
Honismereti vezető: Dr. Farkas György.

Részvételi díj: 50.000,- Ft + létszámtól függően kb. 15.000,- Ft buszköltség.
Utazásra jelentkezés: Diákszövetségben, Csapody Gézánál, 30.000,- Ft előleg befizetésével.

A mosonmagyaróvári Piarista Iskola diákjai idén kétszer vehettek részt Szentpéteri Csilla zongoraművésznő koncertjein a Libertango éneklésével. Először a mindig telt házas városi Újévi Koncerten, március elején pedig a mosonmagyaróvári zeneiskola meghívására voltak jelen egy gyerekek számára muzsikát népszerűsítő, megszerettető hangversenyen, melyen a zeneiskola tanárai, növendékei és a piarista iskola külön erre az alkalomra verbuválódott kórusa működött közre.

A legjobb hallású gyerekeket hívták meg a csapatba, hiszen nem volt egyszerű az inkább hangszerhez, mint énekléshez illő akkordfelbontásokat betanulni, akármilyen könnyednek is hangzott a végén. Nem véletlen, hogy az énekesek több mint fele a hegedűsök közül került ki.
A művésznő és öt kiváló zenészből álló zenekara produkciójával, no meg a zene közben látható fantáziadús háttérvetítéssel bizonyára mély nyomot hagyott a mintegy 350 főnyi ifjú hallgatóság szívében.

Keresztényné Barth Judit
Forrás: http://piaristamovar.hu

Március 11-én, pénteken 17 órától könyvbemutatót tartottak a Piarista Gimnázium Tanácstermében. Az előadások tárgya Both Ferenc piarista szerzetes-tanár, irodalomtörténész közelmúltban megjelent könyve, az "Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885-1935)" volt, amely elsősorban műveltség - és kortörténeti tanulmányok gyűjteménye. A könyv betekintést enged a piarista iskola és a város I. világháború előtti és az azt követő időszak éveibe, mindezt egy piarista tanár szemszögéből.

Az eseményen Labancz Zsolt SP provinciális köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Ruppert József piarista tanár,  a rend romániai delegátusa elmondta, hogy a temesvári piarista iskola egykori diákjai milyen hűséges ragaszkodással emlékeztek iskolájukra: a németországi Schwetzingenben minden év májusában találkozót tartottak hálaadó szentmisével, Te Deummal egybekötve. A messzi földről eljött öregdiákok keresték a lehetőséget, hogy az Alma Mater szellemét megőrizzék és átadják az utódiskolának, a Szent Gellért oltalmába helyezett Gerhardínumnak. Az ő összefogásuk és munkájuk eredménye a két tantermes piarista múzeum, ahol számos dokumentumot, képet és tárgyi emléket gyűjtöttek össze a 2009-ben, az épület fennállásának századik évfordulóján megrendezett többnapos ünnepségre. Erre olyan híres öregdiákok is eljöttek, mint Kurtág György, akinek hangversenyével vette kezdetét az ünnep.
„Sokan vettek részt a felújított piarista sírkert megáldásán, mai diák–öregdiák találkozót szerveztek…Idén tavasszal még egy utolsó találkozót szerettek volna tartani az egykori Alma Materben, ez azonban a résztvevők előrehaladott kora miatt meghiúsult. A tanintézethez való ragaszkodásuk, valamint a hajdani nevelőik iránti tiszteletük szimbóluma ez a most megjelent kötet, amelyet Sas Péter művelődéstörténész és Koltai András levéltáros, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője készített elő és rendezett sajtó alá."- mondta el Ruppert József.

E bevezetőt követően Sas Péter irodalom - és művelődéstörténész a kötetet részletesen ismertette.
„A piarista rend százhúsz esztendőn keresztül a legnehezebb viszonyok között végezte Temesvárt a nevelés és tanítás munkáját” – így összegzett a kötet szerzője, Both Ferenc piarista szerzetes, pedagógus, irodalomtörténész. Rendje 1910-ben állította a temesvári rendház és gimnázium élére. Az igazgatói tisztséget egészen 1924-ig látta el, miközben 1920-tól a piarista rend romániai provinciálisa is volt. Már 1912-ben papírra vetette az akkor új épületbe költöző gimnázium történetét, 1928-tól pedig nekikezdett saját tapasztalatainak megírásához. „Benne éltem, s cselekvőleg is részt vettem a történeti eseményekben, miért is az események rugóit tisztán láttam, s amidőn elhatároztam, hogy Temesvár közönsége, ifjúsága, a piarista rend működése, s ezen korszak eseményeinek megörökítése céljából intézetünknek ezt a korszakát legnagyobb részt személyes följegyzéseim, levéltári s egyéb adatok, okmányok alapján megírom, tárgyilagosságra, hűségre, történeti igazságra törekedtem, hogy e könyv, mint a megszállás idejére eső egyik forrásmunka, szolgálatot tehessen a magyar történetírásnak.”– írta.
Műve a súlyos időket átélő romániai magyarság és a bánsági főváros, Temesvár iskolaügyi krónikája a temesvári piarista gimnázium szempontjából. Rávilágít Temesvár és a Délvidék kulturális jelentőségére, és a magyar egyházak példátlan összefogására tanulóik érdekében. Nyíltan beszél a Bánság nemzetiségi ellentéteiről, a leventék mozgalmáról, a románosítás egyes állomásairól, a magyar értelmiség hősies ellenállásáról és a piarista rend nehéz helyzetéről. Világosan fogalmaz olyan ügyekben, amelyek a mai helyzetben is tanulságul szolgálhatnak. A kötetben nem csak Both Ferenc kiadatlan visszaemlékezése található, a hanem a temesvári piarista gimnázium történetéről 1912-ben megjelent írásának reprintje, és eddig ismeretlen fényképanyag is.
Az utóbbit Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára), a könyvsorozat szerkesztője mutatta be a rendezvényen.

Sas Péter csaknem harminc, a piaristák múltjával foglalkozó tanulmányt írt, gondozott eddig. Ezért Labancz Zsolt tartományfőnök Kalazanci Szent József-emlékérmet ajándékozott Sas Péternek a könyvbemutató keretében.

Fényképalbum: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154654894422738.1073741882.1...
 
Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885-1935): Műveltség- és kortörténeti tanulmányok
Both Ferenc; sajtó alá rendezte Sas Péter
Piarista Rend Magyar Tartománya, Budapest, 2015 (Magyarország piarista múltjából, 9)
24 cm, 427 pp.
ISBN: 978-963-89610-7-5
2100 Ft

Szöveg és kép: Szathmáry Melinda
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára

 
Jeruzsálem felett a nap megáll
meghökkenve, földi fénytől vakon:
pálmák bókolnak, lomb-eső hull,
s könny harmatoz hosszú szakállakon.
Minden arc fénylő, elragadtatott.
Hozsánna száll ujjongva szerteszét.
Száz anya áll az út kétoldalán,
feje fölé emelve kisdedét.
A nap csak ámul, szemének se hisz,
és keresi, kit ünnepel a nép?
Nem lát mást, csak egy szelíd alakot,
s egy szamarat, mely bólogatva lép.
Nincs pompa, nincs ékes királyi dísz,
így vonul a szegények Mestere.
szemében könny, szívének fáj az ünnep,
s mellére hajlik bánatos feje,
de mégis Isten, kit csoda kísér,
melyhez hasonlót a nap sohse lát,
hogy úgy fogadjon egy koldust a nép,
mint diadalmas hadvezért, s királyt,
a nép mely porban csúszik, talpát nyalja,
azoknak, akik durván rátaposnak,
a nép, most egyszer! hozsánnát kiáltott
a megvetettnek, az alázatosnak!
*
Aranypír száll a sokaság felett
de rossz agyakban erjed már a végzet.
Jaj, nem tudja még senki sem, csak Ő,
Hogy ötödnapra a föld mire ébred!