A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

„Irgalmasságában maga Isten lesz pártfogónk most és mindörökké, és áldását fogja adni ránk, mi pedig bizakodunk szent jóságában." (Kalazanci Szent József)

Megrendülten, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy Osváth József 2015. június 6-án, életének 73. évében elhunyt.

Hamvait 2015. június 20-án, 14 órakor helyezzük végső nyugalomra az Óbudai Jó Pásztor templomban (cím: 1032 Budapest, Szőlő utca 56.).
Koszorú a templomban nem helyezhető el, ezért kérjük, hogy a megemlékezés virágaira szánt összeget a templom javára ajánlják fel.

Nyugodjék békében!

Osváth Jóska halálhíre

Szombaton, június hatodikán kora délután Fia értesített telefonon, hogy röviddel azelőtt Édesapja, örökös tiszteletbeli elnökünk, Osváth József meghalt. Valamennyien tudtuk, hogy Jóska nagyon beteg, állapota egyre romlik, de mindig feledtetni tudta ezt, amikor újabb és újabb kezdeményezésekkel, ötletekkel jelentkezett. Néhány nappal azelőtt beszéltünk telefonon. Akkor jött ki a kórházból és találkozót kezdeményezett. Kérdezte, hogy a néhány héttel korábban, a Pio Étteremben elköltött munkaebédünkön megbeszélt teendőimmel hogyan állok. Szerette volna, ha a Diákszövetség ki tudja venni a részét a most készülő világraszóló kegyesrendi eseményből, ezzel kapcsolatban voltak indítványai. Ezen a héten találkoztunk volna.
A tragikus hírt gyorsan megosztottam diákszövetségi vezetőtársaimmal. Hamarosan Jóska Fiával személyesen is találkoztunk, megbeszéltük a méltó elköszönés részleteit. Megértettem, hogy a temetés, ami ugyanott lesz, ahol elsőszámú harcostársa, az elnöki tisztségben elődje, Szűcs Erviné volt, a Család óhajára csendes, szűk körű lesz. Családtagjai azonban örömmel veszik, hogy a Jóskának minden másnál – néha még a családi elfoglaltságokat is felülíróan – fontosabb Diákszövetség tagjai a temetést követő hétfőn, a Duna parti épületben összegyűlve búcsúznak el fáradhatatlan tagjuktól, kiemelkedő vezetőjüktől, szeretett Jóskájuktól.
Magam személyében jelenlegi tisztségemben Elődömet, aki nemes választási küzdelemben éppen engem megelőzve lett az MPDSZ első számú szolgája. is siratom. Elnökké választását követően alelnökké választott. Mellette ismertem meg igazán a Diákszövetséget, értékeit, hagyományait, a tagság elvárásait, sajátosságait, de a nehézségeket, hátrányokat, problémákat is. Mindvégig jó, sőt igen jó kapcsolatban voltunk, annak ellenére, hogy nem mindig tudtunk annyi időt együtt tölteni, amennyit szerettünk volna. Érdemeit és mindazt, amiért hálával tartozom, tartozunk Neki most itt nem lehet a teljesség igényével felsorolni.

Számára a Diákszövetségbeli tevékenység aktív élete végén kapott váratlan ajándék volt, ahol sok mindent pótolhatott, amit addigi életpályája során nem tudott megtenni. Mindenben részt akart venni, élen akart járni a kezdeményesekben és a hagyományőrzésben is.
Mindezt utolsó erejéből is, hiszen a Hagyományőrző Bizottságunk elnökeként hatalmas, korántsem csak formális részt vállalt a 25 éves jubileumunk megünneplésének előkészítésében. Pedig már nagyon nehezen szedte össze magát, de végigcsinálta és közös sikerként élhettük meg Vele a nagyszerűen sikerült megemlékezést.
A Jóisten szerette, mert bár nem kímélte meg a szenvedésektől, de megjutalmazta a Piarista Közösség megbecsült tagságával, s ennek révén sok élménnyel, egészen addig, amíg magához nem vette mennyei tagozatunkba.

Legyen áldott az emléke, amit őrzünk, ahogy a többi Nagyjainkét is, amíg csak MPDSZ van!
Oberfrank Ferenc
az MPDSZ elnöke

Szomorú hírt kaptunk két hete szombaton a kora esti órákban: a Jó Isten magához szólította Osváth Józsefet, Diákszövetségünk egykori és 2008 óta örökös tiszteletbeli elnökét, Hagyományörző Bizottságunk vezetőjét, szövetségünk emblematikus figuráját.
Jóska tipikus piarista öregdiák volt: mindig volt véleménye, valamilyen új ötlete, és ezeket mindig meg is osztotta a környezetében élőkkel. Idős korában is hajtotta a piarista szellem, tipikusan az öregdiákokért tenni akaró olyan tagtársunk volt, aki jelenlétével színt vitt szövetségünk életébe. A piarista "jó ügy" érdekében mindig megjelent közöttünk, még akkor is jött botjára támaszkodva, illetve kéthavonta összehívta a Hagyományörző Bizottságot, amikor ereje már igencsak fogytán volt, a betegségek és a sok szenvedés nem kímélték. Azon generáció utolsó tagjainak egyike volt, akiket még a kor nagy tanárgéniuszai tanítottak. A csodálatos piarista nevelésnek Kecskeméten meg lett az eredménye: fontos tisztségviselője lett az 1989-ben alakult Diákszövetségnek. Barátaival, Antall Józseffel és Szűcs Ervinnel közösen igen sokat tettek ezért a közösségért, amely közösség meghálálta munkásságukat: a néhai miniszterelnök már a megalakulástól, Ervin 2004-től, Jóska pedig 2008-tól - egészen halálukig - örökös tiszteletbeli elnökök lettek.

Jóska hűséges ember volt: egész életében hű maradt a piarista szellemiséghez. Öregdiáktársait második családjaként szerette. Kortársai megfogyatkozását látva mind jobban kereste a fiatalabbak társaságát. Felismerte, hogy az általa annyira szeretett "piarista eszmény" mindannyiunké, és nem lesz kevesebb azzal, hogy többen részesülünk belőle. 
Az utóbbi években összebarátkoztunk, olykor beszéltünk "csak úgy" telefonon vagy összefutottunk hétfőnként a Diákszövetségben, ahol ő gyakran biztosított támogatásáról és kérte, ápoljuk közösen Szűcs Ervin és Antall József emlékét.

Hagyománytisztelő ember volt, a 25 éves jubileumra való felkészülés teljesen felvillanyozta, hiszem hogy ez az esemény élete egyik csúcsélménye lett. Istennek hála, hogy megélte. Bár a szervezés fárasztotta, ez nem látszott rajta, megfiatalodva vetette bele magát a kemény munkába. Grandiózus tervei voltak: az ünnepségre majdnem az egész katolikus egyházi vezetést és a fél kormányt vendégül szerette volna látni, csak hogy világgá kürtölhesse örömünk, miszerint a Magyar Piarista Diákszövetség negyedszázados lett. Ma már tudjuk, sajnos utoljára ünnepelt velünk. Felejthetetlen közös munka volt a 25. jubileum megszervezése, soha nem felejtem, másnap mennyire boldogan hívott fel, köszönve a közös munkát és a csodás emlékkönyvet. Én is hálával tartozom neki munkásságáért. Élmény volt.

Pár hónapja felajánlottam, hogy hazáig viszem egy rendezvényünkről, az úton pedig jót beszélgettünk. Tisztáztuk a múltat, bocsánatot kért, mert „félreismert minket”. Az évek alatt - mint mondta - rá kellett jönnie, mi fiatalabb piaristák ugyanolyanok vagyunk mint ők, ugyanazért a szellemiségért és barátságokért, a hasonló értékelvű gondolatokért jövünk ebbe a közösségbe, mint amiért ő is jön. Mindannyian a piarista nagy család tagjai vagyunk. Belátta azt is, hogy a szívének oly kedves Diákszövetség csak akkor marad fenn, ha az utána jövők is viszik tovább a közös piarista értékeket. Autómból kiszállva még hosszan szorította kezem, és azt mondta: "Tamáskám, mi lassan elmegyünk, át kell adjuk a stafétabotot! A Diákszövetségnek, vagy ahogy Ervin mondta mindig, a ’piarista maffiának’ működnie kell! Erre legyen gondotok!"

Osváth Jóska 2015. június 6-án végleg átadta a stafétabotot, itt hagyott bennünket és az általa annyira szeretett Diákszövetséget. A "piarista maffiának azonban működnie" kell. Tegyük a dolgunk, mostantól őrizzük az Ő kedves emlékét is!

Jóska Barátunk, nyugodj Krisztus békéjében!

Piarista öregdiák barátsággal

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő, Budapesti Tagozat alelnök

Mellékelt fotó: Osváth Jóska a Diákszövetségben 2015. nyarán. Készítette: Mikecz Tamás

Kedves Piarista Öregdiák Barátaim!

Mély fájdalommal tudatom, hogy az Osváth József haláláról megemlékező, jelen Hírlevél készítésével egyidőben értesültem egy másik igen szomorú hírről: elhunyt prof. dr. Zlinszky János piarista öregdiák, nemzetközi hírű római jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapító dékánja, jogász professzora, volt alkotmánybíró, egykori ügyvéd, Diákszövetségünk embelmatikus alakja és első elnöke (1989-1992).

János Bátyánkat igen sokan szerettük, mélyen tiszteltük. Bár hallottuk, hogy az utóbbi időben nem volt túl jól, pár hete a Magyar Katolikus Jogászok Krisztushívők Magántársulásának Tihanyban tartott éves lelkigyakrolatára sem tudott sajnos eljönni -megromlott egészségi állapota miatt-, halála most mégis váratlanul sújtott le ránk. 87 éves volt. Imádkozzunk lelki üdvéért! Nyugodjék Krisztus békéjében!

A 2015. június 22-én délután 15:00 órai kezdettel Osváth József emlékére tartandó Diákszövetségbeli megemlékezésünk így kettős megemlékezés lesz, ott imádkozunk József és János testvéreink, egykori elnökeink lelki üdvéért.

prof. dr. Zlinszky János, mint Diákszövetségünk első elnöke és oszlopos tagja előtt tisztelegve, hálából munkásságáért, Hírlevél Különszámmal kívánunk rá emlékezni. Aki kondoleáló sorokat vagy laudációt küldene a Hírlevélbe, kérem 2015. június 28-án délután 17:00 óráig küldje el az alábbi email címre: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu.

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő, Budapesti Tagozat alelnök

Kitűnő hangulatban tartotta meg első összejövetelét április 30-án a Diákszövetség új rendezvénysorozata, a Piarista Szalon.
Az est vendégével, Labancz Zsolt piarista tartományfőnökkel nyitottan és őszintén beszélgettünk a piarista nevelés kihívásairól, a piarista iskolák identitásáról, a rendi vezetés jövőképéről, illetve a „piarista világ” valamennyiünket érdeklő kérdéseiről. Az összejövetel igazán baráti hangulatához jelentős mértékben hozzájárult Tartományfőnök úr közvetlensége. A beszélgetést követő bőséges agapé az elmaradhatatlan borozgatással pedig jó alkalmat nyújtott a személyes találkozásokra, további eszmecserékre.

Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik már az első alkalommal bizalmat szavaztak a most induló új sorozatnak. Egyúttal jelezzük, hogy a Szalon szeptemberben tartja újabb összejövetelét, amelyre szeretettel várjuk majd további érdeklődők jelentkezését!
Az első találkozón készült képek megtekinthetők a Diákszövetség honlapján.

A Diákszövetség irodája júliusban és augusztusban ügyeleti rendben működik, vagyis a hétfő délutáni hivatalos ügyintézési órákat nem tartjuk meg.
Császár Dániel irodai munkatársunk ugyanakkor az alábbi elérhetőségeken egész nyáron áll mindenki rendelkezésére, akinek sürgős intézni valója akad. Email:csaszar.daniel@mpdsz.piarista.hu; mobiltelefon: +36 30 466 0349.
A nyári szünetet követő első hivatalos ügyintézési nap: 2015. augusztus 31., hétfő.

Kedves Öregdiáktársaim!

Engedjétek meg, hogy tájékoztassalak benneteket a tagdíj-fizetéssel kapcsolatos aktuális tudnivalókról.
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik évről-évre megbízhatóan fizetik a tagdíjat, tervezhető anyagi alapot biztosítva ezzel Diákszövetségünk számára. Köszönöm, hogy nagyon sokan az elmúlt időszakban visszamenőleg, korábbi évekre is rendezték tagdíj-tartozásukat. Külön szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik a kötelező összegnél többet fizetnek évről-évre, és így kiemelten támogatják közösségünket.
Tisztelettel kérem azokat az öregdiáktársainkat, akik eddig nem rendezték a 2015. évi tagdíjuk befizetését, tegyék meg. A 2015. évi tagdíj mértéke az aktív keresők számára 4000 Ft (külföldön élő tagjainknak 40 €), nyugdíjasoknak, tanulóknak és pártoló tagoknak 2000 Ft. Az alapszabályunk értelmében valamennyiünk által vállalt tagdíj-fizetési kötelezettség teljesítése nagyon fontos a közösségünk számára, hiszen a Diákszövetség túlnyomórészt e tagdíjakból tudja fedezni működési költségeit és rendezvényeit. Kérem, hogy akinek lehetősége van rá, az a kiküldött postai csekk helyett átutalással rendezze a befizetést. (Magyar Piarista Diákszövetség, számlaszám: OTP Bank 11708001-20504685; IBAN szám: HU68 1170 8001 2050 4685 0000 0000, SWIFT kód: OTPVHUHB) A csekkes befizetéssel járó tranzakciós költség a Diákszövetséget terheli, ami összességében számottevő összeget jelent.

Ahogy korábban már jeleztük, a 75. életévüket betöltött öregdiáktársaink esetében a tagdíj-fizetés elmaradása semmilyen hátrányos következménnyel nem jár. (Ez praktikusan azt jelenti, hogy a „Piarista Diák” új nyomtatott számait ők akkor is megkapják, ha nem kerítenek sort az éves tagdíj befizetésére, míg a tagdíjat három éven át nem fizető más tagtársaink számára a lap nyomtatott példányait nem tudjuk előállítani. A PDF formátumú lapszámot azonban mindenkihez eljuttatjuk, aki email-címmel rendelkezik.) Az volt a célunk ezzel a döntéssel, hogy ezúton is kifejezzük megbecsülésünket azok iránt, akik oly régóta tagjai a piarista családnak, és hangot adjunk örömünknek, hogy Diákszövetségünkhöz tartoznak. Mindazonáltal arra kérjük a 75 év fölötti öregdiáktársainkat, hogy ha tehetik, támogassák tovább közösségünket tagdíj formájában is. (A tagdíj befizetésére felhasználható postai csekket tehát továbbra is megküldjük nekik is.)

Kedves Öregdiáktársaim!
A Diákszövetségben egyre többen és egyre többet dolgozunk azért, hogy működésünk mind jobban szolgálja közös céljainkat, az öregdiákok közti kapcsolatok ápolását. Új rendezvényekkel (pl. Piarista Szalon) is igyekszünk minél több lehetőséget teremteni a személyes találkozásra. Egyrészt kérem, támogassátok közös törekvéseinket a tagdíjak befizetésével, másrészt bíztatlak benneteket, vegyetek részt rendezvényeinken, hogy személyes találkozásainkkal is erősítsük a piarista diákokat összetartó köteléket.

Budapest, 2015. június 15.

Öregdiák barátsággal:

Török Bernát
főtitkár

A piarista gimnáziumok híresek voltak arról, hogy nem mindig homogén közegből érkezett emberek is jártak hozzájuk. Erre példa Novák Attila volt piarista diák esete, aki jelenleg oktatási és kulturális szakdiplomataként, attaséként dolgozik hazánk izraeli nagykövetségén.
 
- Egy magánjellegű indíttatású kérdéssel kezdem. Azt tudom, hogy sokáig a Szombat c. zsidó lapnál voltál szerkesztő. Nevedre is úgy akadtam rá, hogy a lapnak szándékoztam két cikket írni (Göring náciellenes, bátor testvéréről és Hitler titkárának, Bormannak pappá szentelt fiáról), s az interneten a szerkesztők között megtaláltam a neved. Ott fedeztem fel – bevallom némi csodálkozással, de főleg jóleső érzéssel -, hogy te is a piaristáknál végeztél. Aztán „eltűnt” neved onnan, majd megtudtam, hogy Izraelbe kerültél kulturális attasénak. De hogyan is kerültél oda? És mivel foglalkozol?
- 2011-ben pályáztam és nyertem meg a kulturális attaséi állást. Az akkori szokás szerint a Balassi Intézet kezdeményezte a kinevezést, majd a KIM (ma már ez így nem létezik) és a Külügyminisztérium engedélyezte ezt, egyébként pedig az EMMI véleményét is ki kellett kérni. A Konzervatórium című blogra írtam, a Kommentár című lap szerzője voltam (és olykor vagyok), olyanok között szerepelt a nevem, akik egy modern magyar konzervatív kultúra kialakításán fáradoztak és fáradoznak. A nevem valószínűleg ennek kapcsán merült fel a döntéshozókban.

- Gondolom attaséi munkád igen változatos, érdekes.
- A magyar-izraeli kulturális kapcsolatokkal foglalkozom, ez nagyon sokrétű dolgokat takar, kiterjed szerződések előkészítésére és (teljesen konkrét szinten) magyar kulturális értékek terjesztésére is Izraelben. Ám oktatási kapcsolatokat is ápolunk izraeli egyetemekkel, az Erasmus+ programba való bekapcsolódást készítjük elő. Ám gyakorlatias dolgokkal is foglalkozunk: nemsokára Magyar Napokat rendez a nagykövetség Tel Aviv egyik központi helyén, ahol palóc néptáncosok mellett – többek között – fiatal tehetséges roma dzsezzenészek is fellépnek majd.

- De hogyan lett egy történészből attasé?
- Eredeti szakmám szerint amúgy történész vagyok, a cionista mozgalmak történetével foglalkoztam, írtam életrajzot Herzl Tivadarról is. A mostani munkám abból a szempontból is érdekes, hogy a korábbi kutatói-szerkesztői életformát egy aktívabb, gyakorlatiasabb életformára váltottam, amely – legalább is én így érzem – a személyiségemet biztosan gazdagítja, hiszen új kihívásoknak kell megfelelnem.

-  Hogyan kerültél a piarista gimnáziumba, hisz elég szokatlan dolog, hogy – édesapád révén -zsidó létedre pont ezt az iskolát választottad.
- Nem egyszínű családból érkeztem, hiszen édesanyám katolikus, édesapám zsidó, ráadásul megjárta Bergen-Belsent és Theresienstadtot is. Nem vallásosan neveltek fel engem, bár megkereszteltek. 11-12 éves korom körül kezdett vonzani a katolicizmus, jártam a Blanckenstein Miklós-féle nyári táborokba, valamint aktív közösségi életet éltem a Krisztinavárosi templomban, ministráltam, hittanra jártam. Ezek az összejövetelek világos ellenzéki jelleggel is bírtak a Kádár-rendszerben. Az, hogy a Piarista Gimnáziumba kerültem, az én személyes döntésem volt, mindenképpen egyházi iskolába akartam járni. Sőt, 1.5 évig megtapasztaltam a vidéki létet is, a kecskeméti piaristákhoz jártam, ám végül Pesten érettségiztem.

-  Biztos nagyon érdekelt családod története és a gyökerek, hogy honnan is származol
- A családi identitásból lassan lett személyes, bár csak 12 éves koromban tudtam meg azt, hogy milyen kötelékek fűznek a zsidósághoz. 17 évesen kezdtem eljárni Scheiber Sándor, akkori főrabbi és a Rabbiképző Intézet tudós igazgatója péntek esti istentiszteleteire a rabbiképzőbe, és családtörténeti kutatásokba is kezdtem, a honnan hová kérdése foglalkoztatott. Mint említettem, zsidó vagyok, bár nem zsidó gyökereim is vannak: a vidéki zsidó kereskedő és tisztviselő felmenők mellett családom másik része olyanokból állt, akik a hagyományos keresztény középosztályhoz tartoztak és a két világháború között fontos pozíciót töltöttek be, egyikük például a Magyar Távirati Iroda igazgatója volt a harmincas évek közepén. Családom ugyanúgy megsínylette a Vészkorszakot, mint a kommunista diktatúrát.

-  Milyen emlékeket őrzöl gimnáziumi éveidből?
-  Az emlékeim vegyesek a kegyesrendi atyákról. Sok tanáromnak sokat köszönhetek, elviselték kamaszkori viharaimat, ami nagyon nagy dolog. Ugyanakkor, hogy ne csak pozitívumokat mondjak, kicsit egyoldalúnak láttam őket, mintha csak a tanulmányokra hajtottak volna, a diákok lelkével már kevesebbet foglalkoztak. Remélem, ezzel nem sértem meg a piaristákat, egykori tanáraimat, de hosszú évek távlatából így látom őket. A nyolcvanas években jártam oda, amikor egyszerre jellemezte az iskola tanárait és diákjait is erős az bizonyítási vágy, az elnyomottság érzés és a kiválasztottság tudat. Hiszen nem járhatott akárki oda, összesen nyolc katolikus középiskola volt az országban, komoly felvételi is megelőzte az odajutást, viszont egyes egyetemi szakokra – főleg amelyeknek bármi köze is lehetett a hivatalos ideológiához – nem vették fel az egyházi iskolákban végzett diákokat, nyílt diszkrimináció folyt még a szocializmus utolsó éveiben is. Jelenits Istvánt, aki a hittantanárom volt, nagyon szerettem, az osztályfőnököm pedig egy másik ismert piarista, Farkas István volt, akit – bár voltak nézeteltéréseink – maradéktalanul tisztességes embernek tartottam s kedveltem.

-  Mindkét piarista gimnáziumot jól ismerhetted. Tapasztaltál közöttük különbséget? 
- A kecskeméti és a pesti iskola közül az utóbbi érezhetően urbánusabb volt, a diákok felszabadultabbak, ugyanakkor izgatottabbak voltak, a nagyvárosi lét aurája ennek a lelkiállapotnak kedvezett, amely ezért távolabb állt a kontemplatív szemléletmódtól és életformától.

- Hosszú volt utad a piarista gimnáziumtól Izraelig. Nincs kicsit honvágyad a távolban? Milyen gyakran jársz haza?
- Honvágya mindenkinek van, aki külföldön él, dolgozik. Ugyanakkor ez a távollét különleges, hiszen a magyar állam szolgálatáról van szó, csak éppen külföldön. Minimum háromhavonta hazajárok, rendszeresen tartom a kapcsolatot az otthoniakkal.

- Tartod-e kapcsolatot volt iskolatársaiddal, netán még pár tanároddal is?
- Több osztálytársammal is tartom a kapcsolatot. Volt tanáraimmal kevésbé. Egyetlen kivételt azért tudok, Farkas István (ugye ő a Lupus) atyáét, aki osztályfőnököm is volt. Nagyon fájdalmas aktualitása volt annak, hogy Édesanyám halála kapcsán kerültünk közel egymáshoz. Ugyanis  2012 nyarán – meglehetősen rapid módon – meghalt ő, akit nagyon szerettem. Farkas tanár urat kértem meg, hogy temesse el, sőt a gyászmisét is ő celebrálta az egyik kisebb kápolnában a Piarista rendi központban. Azóta sokat beszélgettem a tanár úrral, és többször találkoztunk is. Olyan méltóságot és egyben emberséget adott a gyásszertartásnak a jelenléte, amelyet sohasem feledek el. Ennyi idősen már hadd dícsérjem szembe egykori osztályfőnökömet, tanáromat!

-  Tény, hogy nem szokványos életutad alakulásával nemcsak fölrajzilag, de tevékenységi köröd révén igen csak messzi kerültél volt almamáteredtől. Jelent-e munkádban, tevékenységedben, szemléletedben valamit, hogy a piaristákhoz jártál? Mennyire hagyott nyomot lelkedben a piarista múlt?
-  Hát, ezen a kérdésen sokat gondolkodtam én is. Ha őszinte akarok lenni, azt mondanám, hogy az érettségi utáni években messzebb akartam kerülni ettől az egésztől, a poroszos drillt éreztem benne leginkább. Ugyanakkor az évek múlásával felfedeztem sok értéket, Jelenits tanár úr emberségét, Havas tanár úr kifogyhatatlan humorérzékét és főleg azt, hogy megtanítottak tanulni. Na meg arra, hogy (és ne feledjük, én a Kádár-rendszerben jártam gimnáziumba), hogy ellenszélben is képviselnie kell az embernek az értékeit, igazságait.

Köszönöm a beszélgetést lapunk olvasói nevében. Személyed és maga a téma is igen érdekes, biztos sokan fogják a beszélgetésünkről készült cikket érdeklődéssel olvasni. További kellemes, szakmailag gazdag, tartalmas éveket  kívánunk neked Izraelben!

Kölcsei Tamás

Kik a szerzetesek? Barátok. Nővérek. Testvérek, társak. Köztünk élnek, de sokszor mégis „láthatatlanok”, bár közel 1600-an vannak Magyarországon. Szerepük a 21.század társadalmában épp oly fontos, mint akár több száz évvel ezelőtt. Az ő életüket,  szerteágazó tevékenységüket, emberközeliségüket bemutatandóan indította útjára a „RENDBEN VAGYOK” címet viselő integrált kampányt a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája.
Az Istennek szentelt élet sokféle formája megtalálható ma Magyarországon, a szigorú szemlélődő rendektől az apostoli munkát végző közösségeken keresztül az új mozgalmakig. Mind a társadalom szerves részei; jelenlétüket többek között az általuk nyújtott szolgálatok, intézményeik, a rászorulók lelki és testi gondozása által is érzékeljük. Emellett ott van az a „láthatatlan” cselekvés is, amit nap mint nap a szerzetesek végeznek: imádkoznak embertársaikért, azaz értünk. Fürkészik Isten jelenlétét és működését személyes és közösségi életükben, a társadalom életében, mindazok életében, akiket szolgálnak.

Ahhoz, hogy az „utca embere” is jobban megismerhesse őket és tevékenységüket, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája 2015 júniusától integrált kampányt indított „Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek” szlogennel. A kampány fő célja, hogy a szerzetesekről alkotott sztereotip képet – miszerint a szerzetes teljes elvonultságban él és naphosszat csak imádkozik - a társadalomban letisztítsa, megszólítva a nehezen elérhető csoportokat is, emellett ember közelibbé tegye a megszentelt életet élőket.
A kampány egyik lényeges eleme a www.rendbenvagyunk.hu címet viselő weboldal, amelyre érkezve négy kedves és nyitott tekintetű szerzetes néz velünk szembe: Ármella nővér, Didák testvér, Beáta nővér, Botond testvér. Ők mind élő karizmával rendelkező, hús-vér emberek, akik Istennek szentelték az életüket, de érzéseik, problémáik és félelmeik hasonlóak a mieinkhez. Emellett színes és érdekes „hobbikkal” is rendelkeznek: Ármella 86 évesen is az ifjúságot megszégyenítő tempóban kerékpározik, Didák egyedi látásmóddal fényképez, Beáta nordic walkingol és köt, míg Botond motoros zarándoklatokat vezet egy Yamaha FJR motoron ülve. Amikor őket hallgatjuk, velük beszélgetünk, akkor megállunk kicsit, figyelünk és elgondolkozunk. Szavaik, életük példája, derűjük és szeretetük magával ragad, megtart, örömöt ad.
A róluk – és a későbbiekben más szerzetesekről is – szóló kisfilmeken, az általuk írt blogbejegyzéseken és rövid, pillanatfelvételként megmutatott élettörténeteiken keresztül ismerkedhetünk meg a szerzetesi élet hétköznapjaival, mely tartalom hetente frissül majd. A honlaphoz facebook oldal és youtube csatorna is kapcsolódik (facebook.com/rendbenvagyunk).
A kampány során a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája mind az egyházi, mind a világi médiumokban aktív jelenlétet tervez. Olyan stratégiai médiapartnereket találtak mindehhez, mint az MTVA (Duna TV és Magyar Rádió), a Heti Válasz, a KÉPMÁS, a Bonum TV, a Keresztény Élet, a Magyar Katolikus Rádió, a Magyar Kurír, a Mária Rádió, a Szent István Rádió és Televízió, és az Új Ember.
A „Rendben vagyok” kampányt és szerzetesek évéhez kapcsolódó kiemelt események PR kommunikációját az Ester Communications integrált kommunikációs ügynökség jegyzi. A kampányhoz kapcsolódó rövidfilmeket az OD Pictures készítette.
 
Miért pont most?
A 2015-ös évre Ferenc pápa a megszentelt élet évét hirdette meg, amelynek három fő célkitűzése:
hálával tekinteni a múltra, szenvedéllyel megélni a jelent és a jövőt reménységgel átölelni.
A megszentelt élet éve – amelyet a „szerzetesek évének” is nevezünk – az új egyházi évvel, 2014. november 30-án kezdődött, és 2016. február 2-án, a megszentelt élet napján ér véget. Magyarországon az év keretében számos izgalmas programot szerveznek központi és regionális szinten egyaránt, amelynek egyik kiemelt eseménye a szeptember 18-19-én a Március 15. téren és környékén megrendezendő SZERZETESEK TERE.
A kampányhoz hasonlóan a kétnapos, színes és interaktív programokkal teli rendezvény meg szeretné mutatni, hogy jelen korunkban mi a szerzetesek szerepe és elköteleződése a mai magyar társadalomban.
További és részletes információk: http://www.szerzetesek.hu

2015. május 30-án a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola Auditorium Maximum terme látta vendégül az ország különböző pontjairól érkezett diákokat, akik az "Egész szívvel - Amikor valaki teljesen beleadja magát" vagy szabadon választott témában adtak be versenyfilmeket a 4. Ökumenikus Diákfilmszemle keretében.

Az immár 4. alkalommal megrendezett diákfilmszemle idén is a katolikus, református és evangélikus egyház központi oktatási intézeteinek támogatásával valósult meg. A verseny gyakorlati lebonyolítását a Budapesti Piarista Gimnázium Audiovizuális Kommunikáció szakköre (AVK) vállalta. A versenyfelhívásra a május 6-i határidőig 13 katolikus, 8 református, 5 evangélikus és egy ökumenikus iskolából összesen 44 film érkezett. Öttagú ökumenikus előzsűri értékelte a beküldött filmeket, így alakult ki a május 30-i döntőbe jutott 21 film listája.
A döntő programjában a filmek blokkonkénti vetítését a számos érdeklődő előtt a zsűri értékelése követte. A zsűri olyan szakemberekből állt, akik a filmkészítésben és a filmes ismeretek átadásában egyaránt elismertek: Varsányi Ferenc filmrendező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, Tari János dr. operatőr-filmrendező, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, Mispál Attila filmrendező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadója, Nagy Dénes filmrendező.

A szemle kiemelt témájában, az "Egész szívvel" kategóriában a zsűri két első díjat adott ki. Az általános iskolások korcsoportjában a győztes a Hajdúnánási Református Általános Iskola ReFilm Stúdiója lett Dorka című filmjével, a középiskolásoknál pedig Dózsa Endre, az esztergomi Ferences Gimnázium 11. osztályos diákja Az ég felé című alkotásával. A szabadon választott kategóriában pedig az első díjat a Pannonhalmi Bencés Gimnázium négyfős videós csapata, a MIKIpictures kapta.
További díjakat és dicséreteket is adott ki a zsűri, így végül a versenyről üres kézzel senki sem távozott. A dicséretekhez adattároló eszközök jártak, a díjak tárgyjutalmai pedig videokamerák, kamera-stabilizátorok és videolámpák voltak, összesen több mint 580.000 Ft értékben. Különdíj-felajánlással támogatta a filmszemlét a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Keresztény Élet Portál és a Pax TV is.

A részletes végeredmény és maguk a filmek is megtekinthetők az Ökumenikus Diákfilmszemle weboldalán: http://www.okudiakfilm.hu/index.php?pageid=eredmeny2015

Wettstein József piarista, a verseny főszervezője

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Missziós Napokat Kecskeméten, amelynek kiemelkedő pontja volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes érkezése, aki a helyi papság képviselőivel szentmisét mutatott be a Nagytemplom előtti Főtéren.
Csaba testvér elhozta magával az 500 esztendős csíksomlyói Szűzanya szobrának kicsinyített másolatát, s Szűz Mária oltalmába ajánlotta a kecskeméti híveket.
A szentmise hangulatát emelte a Csíkszeredából érkező Role együttes, akik sokszor kísérik Csaba testvért missziós útjain. A szentmise előtt a Kecskeméten élő szerzetesrendek képviselői mutatkoztak be, mint például a piaristák.

A Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja Rigóné Kiss Éva vezetésével Missziós kávéházat működtetett a három nap alatt a Főtéren, ahol akár elmélyült beszélgetésekre, kávé tea elfogyasztására is várták a kecskeméti lakosokat, "hogy ti is közösségben legyetek velünk" (I. Ján 1,3).

Fotó és szöveg: Frigyesy Ágnes

Június 9-én közel fél napos nyitórendezvény keretében bemutatták az április óta működő Öveges Diáklabort, amelyet egy TAMOP pályázat keretében valósítottak meg a kecskeméti Piarista Gimnáziumban az Európai Unió és a Magyar Állam 336 millió forint támogatásával.

A projekt célja a természettudományos oktatás fejlesztése, népszerűsítése, és olyan természettudományos laboratórium létrehozása, amely a kor színvonalán tudja ezt a célt szolgálni. A terv szerint 2015. október végéig tizenegy partneriskola és a Piarista Gimnázium diákjai vesznek részt laborfoglalkozásokon.  Német laborok tapasztalatait és tananyagjait felhasználva a felső tagozatos diákoknak elsősorban 2-4 órás komplex természettudományos projekteket kínálnak majd. Ezek a mindennapi életben előkerülő problémák köré épített tanulói kísérletekkel valósulnak meg.

A rendezvény keretében a Díszteremben előadást tartott  Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Mikulás Domonkos projektmenedzser,a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese, Lévai Zita Mariann laborvezető, Barabás Péter egykori pesti piarista diák, a budapesti Leöwey Klára Gimnázium laborvezetője.Az előadások témája főként a lezajlott pályázati folyamatok, a szakmai együttműködések és a kecskemétihez hasonló magyarországi, valamint nemzetközi projektek köré csoportosult.
Ezt követően a vendégek és meghívott szakemberek közösen megtekintették a piarista iskolában már működő, vadonatúj természettudományos laboratóriumot, majd ebéddel, beszélgetéssel zárult a rendezvény.
"A laborban április óta zajlanak a  foglalkozások, eddig már több mint 250 órát tartottunk. Ezen kívül komoly tananyagfejlesztések, diákok és pedagógusok számára szervezett szakmai programok is megvalósulnak. A korszerű kísérleti eszközök beszerzése részben még folyamatban van." - mondta el Lévai Zita Mariann.
A Piarista Rend Magyar Tartományának elsődleges célja, hogy a laboratórium szakmai műhelyként szolgáljon a magyarországi piarista iskolák és a régió természettudományos oktatása számára. Ehhez együttműködési lehetőségeket keresnek más Öveges és egyéb iskolai laborokkal, iskolákkal, a felsőoktatással és különféle vállalkozásokkal, valamint a régió iparával.
Az együttműködő iskolák főképp környékbeli intézmények, részben egyházi, részben állami általános iskolák, de köztük van a budapesti Ward Mária iskola is. Az együttműködésben résztvevő iskolák diákjai és a saját gimnazistáink számára a tanév folyamán összesen 370 laboratóriumi óra megtartását vállalták a piaristák, elsősorban tömbösített órák keretében. A diákok számára a projekt évében iskolánként 30, az azt követő öt évben 15-15 óra laboratóriumi órát biztosítanak térítésmentesen, a projekt évében beleértve a kapcsolódó utazási és étkezési költségeket is. Az együttműködő általános iskolák és az ország többi piarista iskolái számára szakmai napokat tartanak, valamint két disszeminációs műhelykonferencia is megszervezésre kerül.

Megkezdődött az oktatás a piarista Öveges Diáklaborban

A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban elkészült labor tizenegy általános iskola diákjait fogadja természettudományos projektekre. Lévai Zita Mariann, a labor vezetője elmondta, hogy a labor elsődleges profilja szerint komplex természettudományos mini-projekteket kínál a felső tagozatos korosztálynak. Ezek során a kémia, biológia, fizika és földrajz területét érintve a mindennapokban jelen levő jelenségekkel kapcsolatban végeznek kísérleteket, méréseket a diákok. A projektek alapja a németországi diáklaborokból beszerzett tananyag, amelyet a helyi viszonyokra adaptálnak. Emellett saját térség specifikus anyagokat is kifejlesztenek. A tananyagok fejlesztése és az eszközök beszerzése még folyamatban van, de a rendelkezésre álló lehetőségekkel már zajlanak a projektek.
A pályázati időszakban a gimnázium tanárai tartják az órákat, de már most is tevékenyen részt vesznek a küldő iskolák tanárai a foglalkozásokon. Ők külön képzést is kaptak már, hogy novembertől ők tarthassák diákjaiknak a laborgyakorlatokat.
A mai foglalkozásokon a „Mágikus kémia” és a „Tápanyagaink” projekteken vettek részt a diákok.

Forrás: piarista.hu

Szepesi Bódog piarista tanárra, a Magyar kálvária megálmodójára ás megvalósítójára emlékeztek Sátoraljaújhelyen halálának 75. évfordulóján. A József Attila úton elhelyezett emléktáblánál Komporday Levente történész mondott beszédet. A piarista tanár oldalági leszármazottja sátoraljaújhelyi emlékeit idézte fel.

Mozgóképes beszámoló: http://www.zemplentv.hu/szepesi-bodog-piarista-tanarra-emlekeztek/

SZEPESI BÓDOGRÓL:

Szepesi Bódog 1883. május 26-án született Gnézdán, Szepes megyében.
Olyan szorgalmas, kevés igényű, derék családból származott, amelyben a munkaszeretet, s a vallás és a haza megbecsülése magától értetődő dolgok voltak. A jó Isten a családdal volt, mert az is mélyen átérzett vallásossággal szolgálta. E mellett hazafias szellem uralkodott a szepesi német környezetben, amely valójában a cseh megszállás szomorú évei alatt virágzott ki, s éppen Szepesi Bódogban és működésében hozott gazdag termést. A szepesi magyar érzésű németeknek olyan képviselője lett, amilyenhez fogható kevés akad hazánk Trianon után következő történetében.
1899. augusztus 27-én öltözött be Vácott, szerény, szorgalmas, buzgó novícius volt és VI. osztályos tanulmányait sikeresen végezte el a próbaév alatt. Egyénisége nem változott meg a Kecskeméten töltött két esztendőben sem, ahol 1902-ben érettségit tett. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta.
1906-tól kezdve két éven át tanított Kecskeméten és alkalmazkodott ahhoz a házi élethez, amely akkor itt uralkodott. Egészségének azonban nem kedvezett az Alföld, s így Pozsonyszentgyörgyre került. Itt nagyon feltalálta magát. Nemcsak az iskolában tanított odaadóan, lelkesen és eredménnyel, hanem vallásos érzésének engedve a diákok között megalapította a Mária Kongregációt és a templomban is gyakran mondott szentbeszédeket. Bejárt Pozsonyba, és itt főleg a vallásos élet irányítóival keresett érintkezést. Sokoldalú tevékenysége ekkor indult meg, és ez volt az oka, hogy aránylag egész fiatalon házfőnök- és igazgatóhelyettes lett, majd az 1917/18. tanévben valóságos házfőnök és igazgató Podolinban.
Nehéz évek következtek ekkor reá. A háborús hiányok egyre jobban éreztették hatásukat, a rendtagok elkívánkoztak a nemzetiségi vidéken levő intézetből, az anyagi segélyforrások lassacskán mind elapadtak. Ő teljes erővel küzdött a sok nehézség ellen; személyesen járt
élelmiszer után, felhasználta diákkori összeköttetéseit, és ami erejétől telt, mindent megtett az élet fenntartására. Mikor azonban 1919-ben átvették az uralmat a csehek, a tanárok valamennyien Magyarországra távoztak, és a rektor egyedül maradt az ősi rendházban.
Hazafias és vallásos érzése nagy megpróbáltatásoknak tette ki, de ő egy pillanatra sem rendült meg. Mikor 1922-ben végleg elhagyta a házfőnök-igazgató és vele együtt a magyar piarista rend csaknem 300 év után a podolini rendházat, Vácott fejtett ki irredenta tevékenységet. A hazafias érzésű szepesiek ugyanis szövetséget alkottak, és minden alkalmat megragadtak, hogy kifejezést adjanak magyar érzelmeiknek. Ennek a társaságnak Szepesi Bódog egyik legbuzgóbb tagja volt. Közben a váci hadiárvaház igazgatója lett, de a sok munka annyira megviselte, hogy az 1926/27. tanévre ideiglenesen nyugalomba kellett vonulnia ugyanott, és a hadiárvaház igazgatója volt továbbra. Kisebb házba kívánkozott, és így került az 1927/28. tanévben Mosonmagyaróvárra, ahol 1931/32-ig tanított. Az iskolában eredeti módszerrel nem annyira nyelvtani alapon, mint inkább élőszóval, gyakorlati módon tanított és sok közmondást sajátíttatott el a tanulókkal. A világiakkal való foglalkozása és érintkezése is újabb és újabb megbecsülést szerzett számára. A Revíziós liga választmányi tagja lett, majd megkapta a Társadalmi Egyesületek Szövetkezetének jubiláris érdemkeresztjét. Ekkor már Sátoraljaújhelyt működött 1932/33-tól, ahová rokonai közelsége miatt kívánkozott. Egyúttal itt létesítette életének főművét: a Magyar Kálváriát. Addig beszélt, buzdított, gyűjtött, míg összejött az a pénz, amelynek segítségével a Krisztus Urunk kínszenvedése útjához hasonlóan megalkotta a magyar nemzet kálváriáját is ugyanannyi állomással. E megható és művészi alkotásnak létesítése ismét annyira igénybe vette gyönge szervezetét, hogy szívbaj hatalmaskodott el rajta. Mert a hazafias tevékenység mellett itt is vezette az ifjúsági kongregációt és a Rózsafüzér Társaságot, s gyóntatta a nővéreket; a Szepesi Szövetség elnökéül választotta; a tanker. kir. főigazgatóság pedig tanulmányi szakfelügyelettel bízta meg. Ő minden tisztének teljes erővel iparkodott megfelelni; nemcsak pénzt, hanem fáradságot és életerőt áldozott sokoldalú tevékenysége közben.
Erői azonban megtörték. Súlyos betegen került kezdő tanárkodása helyére: Kecskemétre az 1939/40. tanév elején, de már alig tanított. Betegsége annyira elhatalmasodott, hogy kórházba kellett vonulnia, s itt érte őt utol a halál 1940. ápr. 25-én, korának 57. és szerzetesi életének 41. évében. Kecskeméten temették el. A szepesiek tetemét Sátoraljaújhelyre kívánták szállíttatni, de a Kálvária alkotója sírja nélkül is hirdetni fogja emlékezetét.

Forrás: 192. sz. Erdősi Imre Cserkészcsapat honlapja

„Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titoktól elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam”

Mécs László premontrei szerzetes, költő fenti soraival köszönt el tapolcai híveitől, barátaitól, ismerőseitől a nyugállományba vonuló Csere Sándor kanonok-plébános augusztus 25-én az általa celebrált utolsó szentmisét követően a római katolikus templomban, és most ezekkel a sorokkal búcsúzik el Tőle szeretett városa Tapolca is.
1932. április 25-én született Sand községben. A nagykanizsai piaristáknál érettségizett. A szemináriumot Veszprémben kezdte, azt azonban az első évben feloszlatták, így tanulmányait Esztergomban folytatta és fejezte be. 1956. június 10-én szentelték pappá. 1956-59-ig káplán volt Berhidán, ahol egyben a futballcsapat igazolt játékosa lett. 1959-60-ig Várpalotán káplán. 1960-tól 1965-ig ő volt az utolsó függetlenített pap hitoktató Veszprémben. ‘66-ban, ‘67-ben a veszprémi Regina Mundi-plébánia káplánja. 1967-72-ig Várpalotán plébános. 1972-től 1990-ig a veszprémi Szent Margit-templom plébánosa.

1990-től itt élt és dolgozott köztünk, Tapolcán. Az ezredfordulón a nemesgulácsi plébániát is ellátta, sőt, felújította, csakúgy, mint a kisapáti templomot. Áldozatos tevékenysége elismeréseként dr. Márfi Gyula veszprémi érsektől a Szent Gellért-érdemérem aranyfokozatát, 2006-ban pedig testvértelepülésünktől, Zabolától „A nemzeti önazonosságunk védelmezője” címet kapta. A Tapolca Városért kitüntetést 2007-ben ítélte oda a Képviselőtestület Csere Sándor plébánosnak. A piarista rendtől 2011-ben Gyémánt Matura Emléklapot kapott.
Felsorolni is lehetetlen azt a sokféle és sokszínű tevékenységet, amellyel nevét aranybetűkkel írta be Tapolca történelemkönyvébe. Sokat tett azért, hogy katolikus iskola működjön városunkban. Évekig küzdött – sikerrel – a templom új orgonájáért, örömmel és szívesen adta át a templomot magas színvonalú koncerteknek. Háromszor újította fel kívülről a templomot, de tevékenysége során megújult a temetői kápolna is. Nagy álma valósult meg azzal, hogy az új temetőben felépült a Szent Margit-kápolna, és benne két olyan harang is szól, amelyet az egyház ajándékba kapott. A templomépítéssel a családi hagyományt követte, hiszen szülőfalujában, Sandon a nagyapja építtette saját költségén a templomot.
Az elmúlt 23 év alatt a plébános úr nagyon fontos szerepet töltött be a városban. Tagja volt külsős bizottsági tagként az Oktatási-, Művelődési- és Sportbizottságnak. Karácsonyi, augusztus 20-ai, Márton-napi és egyéb ünnepeinken mindig megosztotta a város polgáraival gondolatait. Sokat tett azért, hogy az ökumenia a szó legtisztább, a legnemesebb értelmében érvényesülhessen városunkban. Osztozott örömünkben, fájdalmunkban: keresztelt, esketett és temetett. Látogatta a betegeket a kórházban, elbeszélgetett az idősek otthonának lakóival, de részt vállalt a fiatalok hitoktatásában is. Az Ő megkeresésének köszönheti a város lakossága azt, hogy immár több mint 20 éve vasárnap délutánonként szentmisét közvetít a városi televízió.

Kanonok Úr! Isten Önnel! Emlékét megőrizzük!

(információ forrás:www.tapolcaimedia.hu)

Korábban már beszámoltunk róla, hogy 100 éves korában lakásán köszöntöttük Dr. Géher Ferenc rubin diplomás orvost, debreceni öregdiáktársunkat. Nemrég kaptuk a szomorú hírt, hogy súlyos tüdőgyulladásban 2015. május 24-én, 101 éves korában elhunyt.

Sok szeretettel gondolunk rá.
Isten veled Feri bátyánk!

Csepely Péter