A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Az MPDSz 2015-ös évi rendes közgyűlésének összehívása

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Elnökségével egyeztetve Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését 2015. április 11-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest V. Piarista – volt Pesti Barnabás – utca 1., bejárat a Gimnázium főkapuján). A lift használatát a rászorulók részére biztosítjuk.
A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal ugyanezen a napon délelőtt 10 órára hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:
Szentmise.
Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.
A napirend elfogadása.
Az írásbeli beszámolók szóbeli kiegészítése – különös tekintettel a belső működés megújítására – és elfogadása.
elnöki beszámoló
főtitkári beszámoló
választmányi elnöki beszámoló.
Vita és határozathozatal.
Az MPDSz 2014. évi beszámolójának és a közhasznúsági mellékletnek, valamint a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.
Az MPDSz 2015. évi költségvetésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.
Kitüntetések átadása.
Agapé.
A 4., 5. és 6. napirendi pontokhoz tartozó írásbeli anyagok az új honlapunkon ( www.mpdsz.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) március 25-étől kezdve lesznek megtekinthetők.

Budapest, 2015. március 2.
 
Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke

Kérjük regisztrációját jelezze az alábbi email címen: piaristaszalon@mpdsz.piarista.hu 

A Piarista Szalon első összejövetele
A Szalon első találkozójának időpontja: 2015. április 30. 19 óra
Helyszíne: Café Pio különterme (1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8.)
A Szalon első vendége: Labancz Zsolt piarista tartományfőnök.

Témák:
1) Egy 420 éves tanítórend tradíciói és a 21. század spirituális és pedagógiai kihívásai. A fiatalok megszólítása és közösségépítés napjainkban.
2) A piarista iskolák identitása napjaink Magyarországán.
3) A fiatal rendi vezetés jövőképe a következő 20-25 évre
4) A Rend belső megtartó ereje ma.
5) A megszentelt élet éve a Piarista Rendben.
6) A Piarista Testvériség mint a Rend civil legújabb kori lelkiségi mozgalma, az első magyarországi tapasztalatok.

Mindenkit szeretettel várunk!

A szervezők nevében:
Várgedő Tamás és Török Bernát

A Mikszáth téri Gimnázium idősebb öregdiákjai még emlékezhetnek a valamikori Vörösmarty Mihály Önképzőkörre, amely üléseit az akkori Rajzteremben (a későbbi Zeneteremben) a névadót ábrázoló, a tanári tanácsteremből minden alkalomra áthozott festmény alatt tartotta. Sokunk számára az első, nagy belső izgalommal várt szereplést és az első komoly szellemi próbatételt jelentette egy önképzőköri előadás megtartása az érdeklődő atyák és diáktársak előtt. Az Önképzőkör elnökének lenni különleges kitüntető presztizst jelentett a kiválasztott felsős diák számára.
Azt is talán még elevenen felidézhetik a Diákszövetség alapító tagjai, hogy az első években – még a formális megalakulást is megelőzően – milyen szellemi élményeknek lehettek tanúi az akkor már rendeltetésében átalakult teremben tartott előadóesteken: még a  rendszerváltás előtt, sokszor nagy bátorsággal és szokatlan nyíltsággal vitatták meg az előadók és a hallgatóság a nemzeti sorskérdéseket. Többeknek is máig emlékezetes lehet például Antall József történelmi esszének is beillő hosszabb hozzászólása egy mindannyiunknak húsbavágó támájú, az erdélyi magyarság akkori helyzetét az aktuálpolitikát sem nélkülöző módon taglaló előadáshoz.
Mindez már a múlté, hiszen mintegy két évtizedes a hiátus, bár történtek kísérletek a hagyomány más formában való feltámasztására. A Piarista Kávéház vagy a Pilinszky Kör rendezvényeire gondolunk.
Most új erővel és lelkesedéssel meghirdetjük a Piarista Szalon beindítását. Miért „Piarista” és miért „Szalon”?
A „Szalon” az egymásra és a világra kíváncsi emberek találkozóhelye. Az elnevezés tehát nem a 18. és 19. századi előkelő vagy előkelősködő társadalmi intézményére utal, amelyek sok esetben az irodalom és tágabb értelemben a művészetek művelésének fontos műhelyei voltak, ahol meghívottnak, bejáratosnak lenni társadalmi rangot jelentett. Mégis, bizonyos szellemi rokonságot szeretnénk felvállalni, nem társadalmi, hanem intellektuális értelemben; hívunk tehát mindenkit, aki kész egy-egy remélhetően izgalmas, interaktívnak elképzelt szellemi utazásra és együttlétre.

Ugyanakkor bizonyos értelemben polgári szalonnak is képzeljük szerveződésünket. De van-e még a „polgári” jelzőnek igazi létjogosultsága a mai világban? Eltekintve a politikusi beszédekben a „polgárok megerősítésére” való, mostanság gyakori hivatkozástól, mert ennek egész más a tartalma, mint ahogy a polgárság a humanizmus korától kezdődően a 20. század közepéig pontosan körülhatárolhatóan értelmezhető volt, s amely világnak a minket megelőző nemzedékekkel együtt átéltük a hanyatlását, bizonyos szempontból eltűnését. Nosztalgikus visszavágyódás tehát a múltba? Kicsit ez is van benne, de a polgári „Szalon” inkább annak az értékrendszernek megvallása és „csakazértis” való továbbviteli kísérlete, amelynek az irodalmon is túlmutató szellemtörténeti  kifejezése legjobban a „par excellence” polgár Márai Sándor művészetében jutott el a csúcspontjára.
Mitől lehet egy polgári Szalon „Piarista”? A válasz kézenfekvő: egyrészt összejöveteleinket elsősorban a piarista öregdiákok számára tervezzük, de várjuk a jelenlegi diákság felsős korosztályait is, másrészt szándékunk szerint előadóinknak első helyen a szellemi kincseik továbbadására kész „nagy öregeket” – a nyugdíjas piarista atyákat –, továbbá a kiemelkedő életpályát befutott egykori piarista (és akár nem piarista) diákokat szeretnénk megnyerni.

A Piarista Szalon koncepciója
1. A Szalon célközönsége
A Szalon mindenekelőtt valamennyi piarista öregdiákot várja, generációtól függetlenül. Mindemellett ugyanakkor a Szalon egyik hangsúlyos célkitűzése, hogy a 40-45 év alatti korosztályt megszólítsa, találkozási lehetőséget és kapcsolatépítést kínálva számukra. A Szalon bíztatja az öregdiákokat, hogy az összejövetelekre házastársukkal, párjukkal, akár közeli barátaikkal együtt jöjjenek.

2. Az összejövetelek gyakorisága
Negyedévente – esetenként akár kettő – találkozó előre meghirdetett programmal, mindig csütörtöki napokon este 7 órai kezdettel.

3. Az összejövetelek helyszíne
Olyan helyiséget kerestünk, amely megfelelő otthona tud lenni az öregdiákok szalonszerű, agapéval egybekötött találkozójának, ötvözve a polgári igényességet és a kötetlen együttlétre hívó hangulatot. Választásunk a Piarista Központ szomszédságában, a Ferenciek terén lévő, a keresztény szellemiséget is vállaló Café Pio különtermére esett.

4. Az összejövetelek forgatókönyve
A Szalon alapvetően két részből áll majd, mindkettő középpontjában az öregdiákok találkozásával, párbeszédével.
Az első részben meghívott vendégek beszélgetnek kérdezőikkel életutakról és testhezálló témákról. A vendégek alapvetően (de nem kizárólagosan) két körből kerülnek ki: a piarista szerzetesek és a piarista öregdiákok közül. Emellett közvetlen piarista kötődés nélküli vendégek meghívása is lehetséges. A Szalon vendégével moderátor közreműködésével beszélgetünk. Ez már önmagában, a hallgatóság aktív bekapcsolódása nélkül is interaktív beszélgetéssé, nem pedig formális előadássá alakítaná az összejöveteleket, de persze az lenne a szándékunk, hogy az összegyűltek közül is minél többen bekapcsolódjanak kérdéssel, hozzászólással.
A második részben kötetlen agapévá, borozgatássá, eszmecserévé, kapcsolatépítéssé alakulnak az összejövetelek.

5. Az összejövetelek szervezése
A Szalon sikerének több okból is jót tenne, ha minél többen kapcsolódnának be alakításába. Egyrészt a témák, a vendégek és a moderátorok kiválasztásában, megkeresésében is hasznos lehet többek részvétele, másrészt az eltérő korú generációk számára érdekes témák megtalálására is nagyobb esély nyílna így.

Hívunk tehát szeretettel valamennyiőtöket, hogy aktívan kapcsolódjatok be a Szalon életébe, mert ez a tartós fennállásunk alapfeltétele!

A szervezők nevében:
Várgedő Tamás és Török Bernát

Április 8-án a káptalan a választásokkal folytatta munkáját. A délelőtti szentmisében, amelyet Jelenits István mutatott be, a Szentlélek kegyelmét kérték a káptalani tagok a választásokhoz. A káptalan Labancz Zsoltot választotta meg újabb négy évre a tisztség betöltésére. Délután döntés született a négy leendő asszisztens feladatköreiről (A küldetésért, a közösségekért, a világiakért, az ifjúságpasztorációért és hivatásgondozásért felelős asszisztens) is; Urbán Józsefet, Wettstein Józsefet, Guba Andrást és Szakál Ádámot bízták meg eme feladatok ellátására.

A Piarista Rend Magyar Tartományának hétfőn, Mátraverebély-Szentkúton kezdődött káptalanja  április 8-án, szerdán Labancz Zsoltot választotta tartományfőnökké.
Labancz Zsolt, aki az előző négy évben is betöltötte a tartományfőnöki tisztséget, 1974. szeptember 28-án született Kecskeméten. Szülővárosában volt piarista diák 1989-1993 között, majd a piarista rendbe lépve 2000-ben tett örökfogadalmat. Hittan-latin szakos tanári diplomája megszerzése után a rend kecskeméti és budapesti gimnáziumaiban tanított. 2005-től az egyszerű fogadalmas szerzetesek növendéknevelője volt 2011-ig. A budapesti piarista iskola lelkipásztori munkájában tartományfőnöksége alatt is részt vett. 2012 márciusában a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnökévé választották, amely tisztségében idén tavasszal megerősítették.
A káptalan a délután során megválasztotta a tartományi asszisztenseket is:
A küldetésért felelős asszisztens Urbán József, a közösségekért felelős asszisztens Wettstein József, a világiakért felelős asszisztens Guba András, és az ifjúságpasztorációért és a hivatásgondozásért felelős asszisztens Szakál Ádám lett.
A piarista rendben minden rendtartomány négy évente tart káptalant, amely az adott rendtartomány legfőbb tanácskozó testülete. A káptalanra való felkészülés folyamatában a rendi jog szerint minden örökfogadalmas piarista három nevet jelölhet, hogy kiket javasol tartományfőnöknek, és ezekből áll össze egy hat fős lista. Ezt jóváhagyja a rend római központja, s azután ebből a listából választhat a tartományi káptalan.
A káptalan az elkövetkező négy év főbb irányvonalainak meghatározásával folytatódik holnaptól.

A tisztségviselőknek szívből gartulálunk az egész Magyar Piarista Diákszövetség minden tagja nevében! Imádkozunk értük, és kérjük munkásságukra a Jó Isten áldását! 
Az MPDSZ Hírlevél Sajtóbizottsága

A Cifrapalotában lévő 300. jubileumi piarista kiállítás március 29-ig tekinthető meg. Az utolsó hét zárórendezvényeképp piarista borok kóstolójával egybekötött, vezetett tárlatbemutatót hirdettünk az érdeklődőknek (pedagógusok, iskolai munkatársak, öregdiákok, szülők, templomi hívők...).

A szép számmal megjelent közönség számára a tárlatot ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora mutatta be. Hálásak vagyunk dr. Kriston Vízi Józsefnek, a Kecskeméti Katona József Múzeum kultúraközvetítésért felelős munkatársának a rendezvény szervezéséért, házigazdai szerepéért. A rendezvény díszvendégei voltak: Szabó István piarista házfőnök és Laczkó János korábbi múzeumigazgató, a Magyar Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke.
Köszönettel tartozunk iskolánk konyhai munkatársainak a Cifrapalota dísztermében (Pávás terem) tartott, borkóstolással egybekötött vendégfogadás megszervezéséért.

Nagy Attila Sch. P. ig.

A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény 2015–16-ban előadás-sorozatot tart „A megszentelt élet pedagógiája” címmel a Szent Erzsébet Házban. A március 10-i első alkalmon Szabó László piarista szerzetes mutatta be rendjét és annak pedagógiai módszereit – tájékoztat az intézmény.

Szabó László igazán provokatív személy, aki nem a rossz értelemben vett feszültségkeltés okán provokál, hanem valójában ez a pedagógiai módszere. Kihívó magatartása segítségével kelti fel a figyelmet, próbál kapcsolatot teremteni másokkal. Több mint egy évtizede örökfogadalmas szerzetes. Volt a gödi, majd a szegedi piaristák igazgatója. Olyan terepeken dolgozott, ahol mások nem szeretnek.
A piaristák ízig-vérig pedagógusok – mondta Szabó László. – Kalazanci Szent József példája nyomán azokkal a gyermekekkel foglalkoznak, akikre senki nem kíváncsi. A szerzetes, a pedagógus szerzetes a határokig merészkedik Jézussal, és megpróbálja felfedezni az életet ott, ahol talán a legnehezebb.

A szakmunkásokkal való foglalkozás után felkérték Szabó Lászlót, hogy költözzön Sátoraljaújhelyre, a hajdani rendházba, és foglalkozzon a cigányok pasztorációjával. Jelenleg is ezt a szolgálatot végzi a városban.
A lecsúszott rétegekből származó gyermekek megtanulják az utca törvényeit, majd sok problémát okoznak az adott társadalomnak. Kalazanci Szent József összegyűjtötte őket, és iskolát hozott létre számukra – emlékeztetett az előadó, majd a rendalapítót idézve – „Megtaláltam Krisztus szolgálatának legjobb módját!” – hangsúlyozta: Számtalan módja van Krisztus szolgálatának. Dolgunk van, meg kell találnunk Krisztus szolgálatának számunkra legmegfelelőbb módját. Komolyan kell vennünk Krisztus szavait az evangéliumból: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek...”
Azt is mondja Kalazanci Szent József: „...és el nem hagynám semmi áron”. Szabó László rámutatott: keresztényként olyan pedagógussá kell válni, aki soha nem bánja meg, hogy ezt a hivatást választotta, és mindig azt tudja mondani a munkájára, hogy soha el nem hagyná semmi áron. Még ha sok nehézség is van a pályán, a pedagógusi hivatás ajándék. Ehhez viszont még egy nagy kincs is adódik, hogy imádkozni lehet egy-egy adott helyzetért, emberért. A tanárok azért vannak, hogy segítsék a diákok munkáját: nem helyettük, hanem értük dolgoznak.
A piarista előadó hozzátette: Meg kell újítanunk a pedagógusszakmát, ahogy meg kell újítanunk egyházunkat is. Nem hierarchiát, hanem közösséget kell építenünk. Felelőssége van a szerzeteseknek, de nemcsak nekik, hanem mindenkinek. Közös a meghívásunk. Istentől kaptuk. Már csak az a kérdés, hogy összefogunk-e, vagy csak túlélünk? – vetette fel Szabó László. – Mára elmúlt az az idő, amikor a gyermekek vallásos családokból érkeznek, ma már missziót kell teljesíteni. Az egész embert akarjuk megszólítani, a maga érzelmi, fizikai, szellemi és spirituális valójában.
A gyermekeket a családjukkal együtt kell megszólítanunk, meghívnunk és szeretnünk – hangsúlyozta a szerzetes. – A széteső társadalomban, széteső családban felnövő gyermekeknek ma már azt is meg kell tanulniuk, hogyan tudnak közösségben élni. Szabó László felhívta a figyelmet: Ahol vagyunk, ott kell misszionáriusnak lennünk. Jézus emberei vagyunk, ő is azokkal foglalkozott, akikkel senki nem akart. Az iskola az a tér, ahol találkozhatunk a társadalom sebeivel.
Kívánom, hogy mindannyian minden reggel tegyetek örök fogadalmat hivatásotok mellett! – zárta Szabó László piarista tanár a pedagógusoknak tartott előadását.
A következő alkalommal, április 20-án a szalézi rendet és annak pedagógiáját mutatja be Andrásfalvy János SDB szerzetes.

Fotó: Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, Sárospatak
Forrás: Magyar Kurír

Kedves Öregdiáktársaim!

Engedjétek meg, hogy tájékoztassalak benneteket a tagdíj-fizetéssel kapcsolatos aktuális tudnivalókról.
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik évről-évre megbízhatóan fizetik a tagdíjat, tervezhető anyagi alapot biztosítva ezzel Diákszövetségünk számára. Köszönöm, hogy nagyon sokan az elmúlt időszakban visszamenőleg, korábbi évekre is rendezték tagdíj-tartozásukat. Külön szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik a kötelező összegnél többet fizetnek évről-évre, és így kiemelten támogatják közösségünket.
Tisztelettel kérem azokat az öregdiáktársainkat, akik eddig nem rendezték a 2015. évi tagdíjuk befizetését, tegyék meg. A 2015. évi tagdíj mértéke az aktív keresők számára 4000 Ft (külföldön élő tagjainknak 40 €), nyugdíjasoknak, tanulóknak és pártoló tagoknak 2000 Ft. Az alapszabályunk értelmében valamennyiünk által vállalt tagdíj-fizetési kötelezettség teljesítése nagyon fontos a közösségünk számára, hiszen a Diákszövetség túlnyomórészt e tagdíjakból tudja fedezni működési költségeit és rendezvényeit. Kérem, hogy akinek lehetősége van rá, az a kiküldött postai csekk helyett átutalással rendezze a befizetést. (Magyar Piarista Diákszövetség, számlaszám: OTP Bank 11708001-20504685; IBAN szám: HU68 1170 8001 2050 4685 0000 0000, SWIFT kód: OTPVHUHB) A csekkes befizetéssel járó tranzakciós költség a Diákszövetséget terheli, ami összességében számottevő összeget jelent.
Ahogy korábban már jeleztük, a 75. életévüket betöltött öregdiáktársaink esetében a tagdíj-fizetés elmaradása semmilyen hátrányos következménnyel nem jár. (Ez praktikusan azt jelenti, hogy a „Piarista Diák” új nyomtatott számait ők akkor is megkapják, ha nem kerítenek sort az éves tagdíj befizetésére, míg a tagdíjat három éven át nem fizető más tagtársaink számára a lap nyomtatott példányait nem tudjuk előállítani. A PDF formátumú lapszámot azonban mindenkihez eljuttatjuk, aki email-címmel rendelkezik.) Az volt a célunk ezzel a döntéssel, hogy ezúton is kifejezzük megbecsülésünket azok iránt, akik oly régóta tagjai a piarista családnak, és hangot adjunk örömünknek, hogy Diákszövetségünkhöz tartoznak. Mindazonáltal arra kérjük a 75 év fölötti öregdiáktársainkat, hogy ha tehetik, támogassák tovább közösségünket tagdíj formájában is. (A tagdíj befizetésére felhasználható postai csekket tehát továbbra is megküldjük nekik is.)
Továbbra is kérjük, hogy ha lakcímetekben vagy email-címetekben változás áll be, jelezzétek Csepely Péternek, aki a tagnyilvántartásunkért felel (telefon: +36 30 318 7199, e-mail: csepely.peter@mpdsz.piarista.hu)

Kedves Öregdiáktársaim!
A Diákszövetségben egyre többen és egyre többet dolgozunk azon, hogy működésünk mind jobban szolgálja közös céljainkat, az öregdiákok közti kapcsolatok ápolását. E helyütt is jelzem, idén is új rendezvények indítását tervezzük, hogy minél több lehetőséget teremtsünk a személyes találkozásra. Minderről hírlevelünkből és az új honlapunkról ( www.mpdsz.hu) is értesülhettek majd. Egyrészt kérem, támogassátok közös törekvéseinket a tagdíjak befizetésével, másrészt bíztatlak benneteket, vegyetek részt rendezvényeinken, hogy személyes találkozásainkkal is erősítsük a piarista diákokat összetartó köteléket.

Budapest, 2015. február 16.

Öregdiák barátsággal

Török Bernát
főtitkár

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum 2015 tavaszán átfogó, egyben hiánypótló kiállítást szervez a magyar származású, Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos fotóművészeti munkásságából. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatába tartozó kiállítás 2015. április 10-én nyílik és egészen június 21-ig tart nyitva.

Zsigmond Vilmost olyan filmek stáblistájáról ismerhetjük, mint a Szarvasvadász vagy a Harmadik típusú találkozások, de a neve mostanában is gyakran feltűnik, például a Mindy Project nevű amerikai tévésorozatban is operatőrködött.
A Ludwig sajtóanyaga szerint Zsigmond Vilmos az ötvenes évek elején, még Magyarországon kezdett el érdeklődni komolyabban a fotóművészet iránt. Nagy hatást tett rá Dulovits Jenő Művészi fényképezés című, több nyelven is kiadott műve. Ennek segítségével autodidakta módon megtanulta a kompozíciós elveket, a fénykezelés jelentőségét, a film nyersanyagok sajátosságait. Az előhívást szintén maga végezte, így lehetősége volt megtanulni a fotózás laborálási eljárásait is. Az 1956-os forradalom alatt kivándorolt az Egyesült Államokba, és nem sokkal később már olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Robert Altman vagy John Boorman.
A mintegy 150 darabot számláló fotóanyag az 1940-es években indul, és napjainkig bezárólag több csoportban mutatja be Zsigmond Vilmos alkotói gondolkodásmódjának fő jellegzetességeit. A kiállítás kiegészül továbbá a filmes életmű darabjaival is, hogy láthatóvá váljanak a fotográfiai alkotások és az operatőri tevékenység szoros összefüggései, segítve egymás értelmezését.

A piarista öregdiák Zsigmond Vilmos tárlatvezetése a nagy érdeklődésre való tekintettel most vasárnap 2015. április 12-én, 16 órai kezdettel megismétlődik. A világhírű, magyar származású operatőr, Zsigmond Vilmos tart tárlatvezetést a fotóművészeti munkásságát bemutató "Fényképezte: Zsigmond Vilmos" című időszaki kiállításban.  A programon való részvétel a kiállításra érvényes belépőjeggyel ingyenes. A regisztráció elengedhetetlen:  http://bit.ly/zsigMond12

Zsigmond Vilmos: szeretem elkapni a pillanatot
Amatőr fényképész vagyok, aki szereti elkapni a pillanatot" - mondta el az idén 85 éves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a pénteken kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) az ő fotókiállításával nyílik meg.

Mint fogalmazott, a tárlat számára is meglepetés lesz, hiszen nem ismeri valamennyi képet, ő a negatívokat bocsátotta a kurátorok (Tomas Opitz és Puskás Bea) rendelkezésére. Az eddig még soha be nem mutatott fotókra építő kiállítás április 10-től június 21-ig lesz látható a Ludwig Múzeumban.
Zsigmond Vilmos felidézte: a 85. születésnap alkalmából megvalósuló tárlat ötlete barátjától és üzlettársától, Romwalter Bélától származik. "Az elején nem tetszett az ötlet, nem gondoltam, hogy van elég jó képem hozzá" - fogalmazott a Szarvasvadász, a Harmadik típusú találkozások vagy a Fekete Dália alkotója. Megjegyezte: ő csak negatívokat küldött a két kurátornak, ők válogatták, nagyították ki a fényképeket. "Találtak egy csomó olyan képet, amelyeknek a létezéséről nem is tudtam" - tette hozzá. A tárlat legkorábban készült fotói az 1950-es években készültek, Zsigmond Vilmos főiskolán töltött éveiben, amikortól komolyabban elkezdett a fotográfia iránt érdeklődni. Szerinte ezeken a fotókon a tanulás folyamata látszódik, amely 1956-ban szakadt meg, amikor az Egyesült Államokba emigrált, ám a fotózást ott sem hagyta abba. "Az amatőr képeknél sosem lehet tudni, mi lesz belőlük, 50 év után még akár művészi felvételek is válhatnak belőlük" - jegyezte meg nevetve. Felidézte azt is, hogy 1956 novemberében, amikor elhagyta az országot Kovács László operatőr társaságában, sok ezer méternyi filmfelvételt vitt magával. "A forradalomról készített felvételeim filmen élnek" - fogalmazott, példaként említve Erdélyi István Magyarország lángokban című művét és a Hungarian Revolution című, Kovács László nevével fémjelzett alkotást. Megjegyezte, hogy akkoriban az ő nevük sem volt feltüntetve a filmen, mivel az több alkotó munkájaként született és a Magyarországon maradtak retorziókra számíthattak volna.
A képanyagot értékelve szólt arról is, hogy kevés személyes vonatkozású fénykép lesz látható a tárlaton, mint ahogy a forgatásokon is csak akkor vette elő a gépet, ha nem foglalkoztattak standfotóst.
Mint fogalmazott, a legtöbb kép a fényhatásokra épít, kedvelt időszakai között van a napkelte, az alkonyat, emellett nagyon szeret víz mellett fényképezni, tenger- és folyóparton. "Amatőr fényképész vagyok, aki szereti elkapni a pillanatot" - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a fényképezésnél is ugyanaz érdekli, mint a filmezéskor: a fény-árnyék játék. Ma már főleg azért fotóz digitális kamerával, mert így utólag is korrigálhat a felvételen, például gyakran fekete-fehérré változtatja az amúgy színes képet, esetleg egy-két színt meghagy benne. "Az utóbbi években ez volt a mániám" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy hasonlóan járt el több filmjében is, például a Brian De Palma rendezte Fekete Dáliában. Mint fogalmazott: mindig is szerette a fekete-fehér filmeket, különösen a film noirt, sok rendező pont ezért a képi világért keresi a vele való közös munkát ma is, hiszen nála nem a színek dominálnak. "Nem szeretem, ha a színek túl sokat beszélnek" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy számára nem is annyira a fény fontos, hanem az árnyék, lámpákat is az árnyékok kedvéért használ. Arra a kérdésre, hogy mennyire nyitott most Hollywood az európai filmnyelvre, azt felelte, hogy sok rendező követi az európai trendeket. Ennek a gyökere az 1960-as, 70-es években keresendő, amikor az amerikai filmipar felfigyelt az olyan óriásokra, mint Federico Fellini, Vittorio de Sica, Francois Truffaut, akiknek hatására elindult az amerikai újhullám. Megjegyezte, hogy sajnos a tengerentúli filmipar másik vonala inkább a vizuális effektekre épít, ezt nagyon unalmasnak látja, mint ahogy a 3D-s filmeket sem tudja értékelni. Ezt azzal indokolta, hogy a ma használatos technika még tökéletlen, fejfájást okoz a nézőnek. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha lenne is jobb technika, neki a 3D-s filmek túl "valóságosak", a művészi erőhöz absztrakcióra van szükség, ezért is hatásosabbak a fekete-fehér filmek.
Zsigmond Vilmos a jelenlegi felkéréseinek részleteiről nem kívánt beszélni, annyit azonban elárult, hogy három filmben fog dolgozni, ha sikerül a büdzsét előteremteniük a producereknek. Szerinte ma Amerikában rengeteg kiváló film készül, amelyek megfelelő promóció híján nem aratnak nagy sikert a pénztáraknál, példaként az idei Oscar-díjas alkotásokat sorolta, amelyek közül kiemelte a Birdmant, Kódjátszmát, a Mindenség elméletét és a Whiplasht.
Az operatőr beszélt arról is, hogy mintegy 10 évnyi kemény munka kellett a filmes karrierje elindításához. Ehhez kint élő magyar filmesek segítségét is próbálta igénybe venni, de elutasításra talált. Amikor pedig egy magyar operatőr azt tanácsolta neki, hogy hagyja a filmet, foglalkozzon inkább kereskedelemmel, annyira feldühödött, hogy elhatározta, mindenképp érvényesülni fog az amerikai filmiparban.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e részvételt hazai produkcióban - legutóbb Hules Endre 2011-es Halálba táncoltatott lány című filmjét fényképezte -, kitérő választ adott. Szerinte a magyar filmek - Szabó István mozgóképei kivételével - többségében nehezen eladhatóak külföldön, ami mögött "irodalmi problémák" vannak. Ezért üdvözölte a forgatókönyv-alapú, 2011-ben bevezetett magyar filmfinanszírozási rendszert, amely szerinte segíthet abban, hogy jobbá és a mozipénztáraknál is sikeresebbé váljanak a magyar filmek.

Forrás: http://inforadio.hu/hir/kultura/hir-716899

Az 1993-ban elhunyt Antall József miniszterelnököt vádolták múltba révedéssel, irredentizmussal meg minden egyéb borzalommal.  Az utókor azonban lassan igazságot szolgáltat neki: ma Brüsszelben, az Európai Parlamentben avatták fel mellszobrát.

Az egyik legnagyobb rikoltozás akkor támadt, amikor  az MDF III. Országos Gyűlésén, 1990 júniusában Antall József azt mondta: „Érzésben, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” Támadták azzal, hogy az újraegyesülő európai házra csóvát akar  dobni az „etnikai kérdés” előhozásával, gyanúsították horthyzmussal és revizionizmussal is.
Pedig a rendszerváltás első szabadon választott miniszterelnökéről már akkor is tudható volt, amit a támadók mindig figyelmen kívül hagytak: erős nemzeti érzéseit soha nem állította szembe európai elkötelezettségével. Azt mondta ki, amit magyar hazafiként és európai polgárként vallott: a határokon túli magyarokért a mindenkori magyar államvezetés felelősséget érez, érdekükben is cselekszik, de mindenfajta agresszív szándéktól mentesen. Nem véletlenül fogalmazott úgy ravatalánál Sütő András író: „Senki, aki utána jön, senki, aki nyomába lép, ezután meg nem kerülheti őt abban, amit a határon kívül élő magyarságért cselekedett.”
Kései, de méltó elégtétel, hogy politikusi tevékenységét ma már a legmagasabb szinten ismerik el. Ma avatták fel az Európai Parlament (EP) róla elnevezett szárnyában az Antall Józsefet ábrázoló mellszobrot, s az eseményt megelőző szimpóziumon beszédet mondott Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke. A szobrot özvegye leplezte le. Rajta kívül az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Gyürk András, az EP magyar néppárti delegációjának vezetője.

Ablonczy Bálint

Forrás: http://valasz.hu/vilag/antall-jozsef-elott-tiszteleg-az-europai-parlament-111153

Felavatták Antall József mellszobrát az Európai Parlament brüsszeli székházában
2015. március 31. 15:58
Felavatták kedden Antall József mellszobrát az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában, a néhai magyar miniszterelnökről elnevezett épületszárnyban.

A szobrot Klára asszony, Antall József özvegye leplezte le. Rajta kívül az eseményen beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Gyürk András, az EP magyar néppárti delegációjának vezetője.
A szoboravatás előtt az Antall József Tudásközpont Gondolatok Európáról - Az Alapító Atyák öröksége napjaink Európájában címmel szimpóziumot szervezett. A rendezvény annak a programsorozatnak a nyitó eseménye volt, amelyet a Tudásközpont az Antall-kormány hivatalba lépésének és Európa újraegyesítésének a 25. évfordulója alkalmából kíván megvalósítani "Antall 25" címmel, brüsszeli, párizsi, illetve budapesti helyszíneken.
A Tudásközpont - jelentette be az özvegy a szoboravatáson - április 8-án megnyitja brüsszeli irodáját.
Gulyás Gergely a néhai miniszterelnök érdemei közül kiemelte annak felismerését, hogy Magyarországnak az európai közösség és az euroatlanti védelmi együttműködés részesévé kell válnia, hogy szociális piacgazdaságot kell teremteni, és hogy mindezek megvalósítására a kereszténydemokrácia klasszikus eszméi biztosítják a legmegfelelőbb kereteket, negyven évi diktatúra egyházüldözése után is.
Gulyás szerint az antalli örökség arra is emlékeztet, hogy "a politika közszolgálat, melynek alapja nem az anyagi, hanem a nemzeti érdek".
Prőhle Gergely felidézte, hogy Antall József "óvott Kelet-Európa destabilizációjától, fontosnak tartotta Ukrajna szerepét, és egyidejűleg az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok konszolidálását, Nyugat- és Közép-Európa számára ugyanakkor a NATO szerepének megerősítését." Prőhle felhívta a figyelmet Antall József gondolatainak időszerűségére annak kapcsán is, hogy a néhai miniszterelnök "már 1993 őszén a XXI. század bolsevizmusának nevezte az iszlám fundamentalizmust".
Gyürk Andrást - mint elmondta - Antall József példája több értelemben is megragadta, bár eltérő nemzedékhez és eltérő politikai közösséghez tartoztak: "az egész életében politikai pályára készülő államférfi példája felelősségtudatból, a szélsőségektől irtózó, de kompromisszumokra mindig kész politikus példája demokratikus elkötelezettségből, és a művelt, visszafogottan elegáns úr példája emberségből".
A szimpóziumon Joseph Daul, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt (EPP) elnöke, valamint Szájer József, az EP néppárti frakciójának alelnöke egyaránt kiemelte, hogy Antall Józsefet az európai integráció alapító atyáinak sorába emeli életműve.
Daul - az európai helyzetet áttekintve - azt hangoztatta, hogy a kontinens most is válaszút előtt áll, és a döntések meghozatalakor a múlt sikereiből, illetve hibáiból egyaránt tanulnia kell. A válság azzal a tanulsággal szolgált, hogy a kilábaláshoz "több Európa" kell, bármennyire is állítják ennek az ellenkezőjét a populisták - mondta a francia néppárti politikus. Daul kiemelte azt is, hogy a kereszténydemokraták szerint szociális gazdaságot kell építeni Európában.
Szájer emlékeztetett arra, hogy Antall József nevéhez fűződött a Varsói Szerződés megszüntetésének, illetve a visegárdi együttműködési keretek kialakításának a kezdeményezése. Ez utóbbival kapcsolatban a fideszes politikus leszögezte: ez valódi európai kezdeményezés volt, mert annak a felismerését tükrözte, hogy a széles értelemben vett európai integráción belül szükséges és lehetséges a hasonló sorsú és hagyományú nemzetek közötti közvetlenebb és még szorosabb együttműködés is.
"Az európai álom az olyan álom, amelynek a megvalósítására törekedni kell, de a megvalósítás mindig tökéletlen lesz" - fogalmazott Szájer József, hozzátéve, hogy az európai eszmét minden nemzedéknek új tartalommal kell megtöltenie.
Felhívta a figyelmet Szájer arra is, hogy azon hagyományok közül, amelyekre a politikáját alapozta Antall József, a kereszténységet sem szabad kifelejteni. Felidézte az egykori miniszterelnök azon kijelentését, miszerint "három darabra kellene őt vágni ahhoz, ha szét akarnánk választani a keresztényt, a liberálist és a magyart".
A kiemelt beszédek után tartott pódiumvitán, amelyet Györkös Péter nagykövet, a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet irányítója vezetett, Mikulás Dzurinda volt szlovák kereszténydemokrata kormányfő - jelenleg az EPP politikaelemző műhelyének, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központjának az elnöke - méltatta Antall József szerepét a liberális magyar demokrácia alapjainak lerakásában. Rajta kívül felszólalt Beate Neuss, a Konrad Adenauerről elnevezett német kereszténydemokrata alapítvány alelnöke, Jacques Santer, az Európai Bizottság volt elnöke, a Robert Schuman Alapítvány elnöke, valamint Franco Frattini korábbi olasz EU-biztos, Itália volt külügyminisztere, a nemzetközi szervezetekkel foglalkozó olasz társaság jelenlegi elnöke. Az európai jövőt illető távlati kitekintésében Frattini az "Európai Egyesült Államok" megteremtését említette.

(MTI)
Forrás: kormany.hu

Bocsa József atya, a váci Szent Anna templom igazgatója március 2-án ünnepelte 65. születésnapját. Ebből az alkalomból rendtársa, Dr. Nemes György interjút készített vele.

- Kedves Bocsa atya! 65 éves lettél, ebből 47-et már együtt töltöttünk a rendben, sőt két alkalommal is jónéhány évig egy házban dolgoztunk. Együtt voltunk Budapesten, mint növendékek és fiatal tanárok, majd, immár több mint másfél évtizede együtt dolgozunk a váci házban. Születésnapod alkalmából tennék fel néhány kérdést!
Mondj valamit a gyerekkorodról, indíttatásodról!
- Gyermekkorom a sokak számára nem könnyű 50-es évekre esik. Falun nőttem fel. Szüleim az örökölt és a munkájukkal szerzett néhány holdon gazdálkodtak. Gyermekkoromat meghatározza ez a természet közeli élet. Bár az egész nemzet számára ezek nehéz évek voltak, bennem, mint gyermekben mégsem hagytak traumatikus nyomokat, mert családom együtt volt, ott megtanultam a kevésnek a beosztását, a munka szeretetét, a föld szeretetét – és Isten szeretetét is. Kisgyermekkoromtól ott voltam a templomban, ministráltam, hittanra jártam, bár azért, hogy hittanra írasson, édesapámnak a sarkára kellett állnia. 56-ról is vannak személyes emlékeim: amiket a hírekben, újságokban vagy a vezetékes rádión keresztül hallottam. Emlékszem, hogyan vonultunk fel mi is lovas kocsikkal végig a falun a tanácsházáig…emlékszem, hogy azokban a napokban imádkoztunk is órák elején és végén az iskolában, nemcsak a hittan órákon…emlékszem, ahogy az asszonyok megsiratták Nagy Imrét. És átéltem néhány év múlva, ahogyan jöttek a kirendelt (többnyire pedagógus) agitátorok, akik arról próbálták meggyőzni a szüleimet, hogy lépjenek be a tsz-be, és arra is, hogy voltak, akik az ellenkezőjét mondták annak, amit mondaniuk kellett volna. És átéltem – ezt már fájdalmasan – ahogyan elvitték az istállóból a lovakat és a teheneket. Átéltem a tsz-korszakot, amikor szüleim már nem a saját földjükre mentek dolgozni. Kapáltam én is a háztáji kukoricát, dolgoztam a kis háztáji szőlőben.
Még alsó tagozatos voltam, amikor a káplán (később derült csak ki, hogy pálos szerzetes volt) megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e pap lenni. Igent mondtam rá. Kis átmeneti elbizonytalanodás után a gimnáziumba már azzal a szándékkal mentem, hogy pap leszek. Ott is volt egy kis elbizonytalanodás. Akkor feltettem magamnak a kérdést: ha nem pap, akkor mi? Tanár – jött a válasz. És azután olvastam az Új Emberben a hirdetést, hogy a Piarista Rend felvételt hirdet: akik paptanári hivatást éreznek magukban, jelentkezzenek. Így léptem be közvetlenül az érettségi után a Piarista Rendbe.

- Mire emlékszel szívesen a növendékkorodból? Volt-e valami meghatározó élményed?
- Bár jó tanuló voltam a gimnáziumban, egy falusi gimnázium, összehasonlítva egy piarista gimnáziummal, hagyott kívánnivalókat maga után. Kicsit küzdenem kellett a két diploma megszerzéséért. Ami igazán meghatározó élmény volt későbbi piarista életem számára is növendékkoromból, az a karizmatikus megújulással való személyes találkozás volt. Ez azt erősítette bennem, hogy életünk minősége nemcsak a saját teljesítményeinken múlik, azon, amit úgymond „leteszünk az asztalra”, hanem azon is – és lehet, hogy azon még inkább – amit átadunk Istennek, amit Őrá bízunk, azon, hogy engedjük-e Őt tevékenykedni az életünkben.
Arra törekedtem ezután, hogy a volánt adjam át Istennek, és ne csak az anyósülésre engedjem.

- Mesélj valamit pályakezdő tanári éveidről! Nekem ezekről az évekről nagyon jó emlékeim vannak, hiszen több közös programot szerveztünk, és egy kicsit patronáltál is, amikor az én munkámon még inkább látszott, hogy bizony pályakezdő vagyok!
- Fiatal tanárként belevetettem magam a diákok körüli, és a karizmatikus megújulás nyújtotta lelkipásztori munkába. Ezért lemondtam a doktorálásról is, bár vezető tanárom rábeszélt, hogy szakdolgozatomon csak keveset kellene dolgoznom, ő elfogadná azt doktori disszertációnak is. Tanácsára be is adtam kérelmemet és mellékelve hozzá a diplomámat, mely utóbbit azóta sem sikerült visszaszereznem az egyetemtől. Többször is be kellett volna munkahelyeimen mutatni, de végül is doktori cím és „diploma nélkül” tanítottam végig az életemet. Most meg 65 évesen már végképp nem hiányzik, halálom után úgyis legfeljebb a piarista levéltárba kerülne.

- Kecskeméti korszakod?
- Kecskeméten 17 évet töltöttem. Osztályfőnökként végig vittem másfél osztályt, és az elején a kollégiumban nevelőtanárként tevékenykedtem. Ez állóképességet is kívánt az embertől. Akkor jöttek elő komolyabban a lábaimmal való problémák. Ugyanis csípőficammal születtem, amit csak akkor vettek észre, amikor járni kezdtem. Itt a kecskeméti tartózkodásom első éveiben került sor egy korrekciós műtétre, amely kissé kitolta a protézisek beépítésének az idejét. Azóta már ezen is túl vagyok, erre már itt Vácra helyezésem után került sor. Hál’ Istennek mindkettő jól működik. A csökkent fizikai teherbíró képességemmel való komolyabb szembesülés befelé fordulásra késztetett, még nagyobb lelki elmélyülést hozott számomra. A munkámban pedig a diákok közti tevékenység helyett a rendi közösségben való nagyobb szerepvállalást hozott magával. Diákok osztályfőnöksége helyett a piarista atyák „osztályfőnöke” lettem: Házfőnök voltam egy híján 20 éven keresztül előbb Kecskeméten, majd itt Vácon.

- Amikor Vácra kerültél, akkor én már itt voltam. Milyen fontos élményekről számolnál be ebből a korszakodból?
- Vác számomra több területen a kiteljesedést hozta. Az első négy évben a házfőnökség és a templomigazgatóság mellett a novíciusok magisztere is voltam, és a rendi tartományi vezetésben is tevékenykedtem. Úgy érzem a sokféle korábbi tapasztalatok itt érlelődtek meg bennem, amelyeket jelenleg elsősorban templomigazgatóként és ökonómusként kamatoztatok. Itt sikerült beindítani – piarista hagyományra támaszkodva – előbb szombatonként egész napos szentségimádást a templomban, amely az elmúlt jubileumi évben örökimádássá nőtte ki magát. Sikerült felújítani és erre a célra kialakítani a templom bejáratánál az egyik oldalkápolnát. Így az elmúlt év szeptemberétől egy ilyen felírató fény-tábla hívogatja az erre járókat betérésre: „Örökimádás. Éjjel-nappal nyitva” A piaristák Vácon való megtelepedésének 300. évében sikerült visszaadni a templom eredeti funkcióját, hogy állandóan be lehessen oda menni, imádkozni. Ezt sokak együttműködése, heti legalább egy órás vállalása, az Oltáriszentség előtti „őrködése” teszi lehetővé.
Más egyéb programokat is sikerült a váci Piarista Templomban meghonosítani. Ezek a minden hónap 3. péntekén este 6 órakor ismétlődő „gyógyító misék”, amelyeken különösen a testi-lelki-pszichés gyógyulásokért imádkozunk. Évenként két alkalommal történnek megrendezésre az ún. „Kiengesztelődési Találkozók”, ill. az „Engesztelők Találkozója”, május ill. október végén. Mindezek Szent Istvánig vezetnek vissza minket, és igyekszenek napjainkban is elevenné tenni a magyarságnak a szentistváni korona-felajánlásból következő engesztelő hivatását. Erre az Istenanyának történő felajánlásra készítenek fel minden érdeklődőt, azokat, akik otthon elvégeznek egy 33 napos lelkigyakorlatot, a Szűzanyának való odaszentelődések Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) és Nagyboldogasszony (augusztus 15.) ünnepén minden évben. Ezekre az utóbbi rendezvényekre sokan érkeznek az ország távolabbi pontjairól, sőt a határokon túlról is a gyógyulást keresők, ill. a magyarság alaphivatását megélni akarók.

- Az aktív iskolai munka mellett voltál elöljáró, rendi növendéknevelő, majd most ökonómus. Ezekről a feladatokról mit mondanál szívesen?
- Itt Vácon idehelyezésem után négy évig öt feladatkört is elláttam. Tartományfőnöki asszisztens voltam, vagyis a magyar piarista rendtartomány irányításában is volt szerepem. Amikor a piaristák a rendszerváltáskor, 1990-ben visszatelepedtek Vácra, visszaköltözött ide a noviciátus is, és itt működik azóta is. Ez azt jelenti, hogy a rendbe jelentkező növendékek az egy éves jelöltidő után, amely jelenleg Szegeden van, itt töltik a próbaévüket, amely alatt a novícius magiszter irányításával elmélyültebben megfontolják, hogy valóban rendünkbe hívja-e őket Isten. Amikor idekerültem 1999-ben, Pázmándy Györgytől vettem át a magiszterséget, és négy évig novícius magiszter is voltam. A házfőnökségről már tettem említést. Ez, amíg én voltam házfőnök, egyrészt az atyák közösségének a szervezését jelentette, másrészt a közösség anyagi, pénzügyi, gazdasági ügyeinek az intézést. Rendi szabályzatunk azt tartja ideálisnak, hogy a házfőnök elsősorban az előbbi, közösségi, animáló funkciót töltse be. A házfőnökség hosszát is szabályozzák rendi irataink. Amennyit csak engednek, azt kitöltöttem. Én gyakorlatilag házfőnök és ökonómus voltam egy személyben 19 éven át és itt Vácon templomigazgató is. Négy éve e három feladatból kettőt látok el, a templomigazgatóságot, és a gondnoki, ügyintézői feladatokat.

- Nagyon sokat dolgoztál a lelkiélet területén. A váci templomban is sok ilyen eseményt szerveztél! Magad is írtál könyveket, és vannak különféle kiadványaid is, amiket te gondoztál. Beszélj még ezekről!
- Tettem már róla említést, hogy a növendékévek idején meghatározó tapasztalat volt számomra a karizmatikus megújulással való találkozás. Ebben olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai ember számra talán furcsának hatnak, de amelyek egyáltalán nem furcsák az egyház 2000 éves történelmében. Hogy ezek a tapasztalatok korunkban nem újak, hanem megvoltak mindvégig az egyházban, annak igazolását láttam a szentek életében. Ezt két, a szentek életéről szóló, könyvemben is be akartam mutatni. Az egyik címe: A szentektől tanulni. A másiké: Az egyháztörténelem nagy alakjai. Ez utóbbi a Mária Rádióban elhangzott előadásaimat tartalmazza. Történelem-latin szakos tanár vagyok. Itt Vácon sokirányú elfoglaltságaim miatt csak egyháztörténelmet tanítottam a gimnáziumban. Ez utóbbi könyvet ott tankönyvként használtam, és tudom ajánlani minden az egyháztörténelem és a szentek iránt érdeklődőnek.
Pályázati pénzből az első Orbán kormány idején kiadtam egy több, mint 30 kiadványból álló sorozatot ebben a témakörben: Egészséges és intelligens család. Öt területen kívánt ez a sorozat a családok segítségére sietni. Megjelent a „Sikeres gondolkodás bevált módszerei” c. kiadvány és más az intelligenciával kapcsolatos füzetek is hozzá. Minden gimnáziumban tanított tantárgyhoz kiadtunk egy füzetet. Ennek a sorozatnak a címe: Otthoni tanulási segédletek. Ezek elsősorban a listamódszer segítségével a vázát adják a tananyagnak. A harmadik témakör az otthoni szórakozásról szól, a negyedik a családi döntéseket akarja segíteni, az ötödik pedig alapvető jogi ismereteket nyújt.
A lelki életet segítő sok kisebb-nagyobb kiadványnak is a szerzője vagyok. A nagyobb lélegzetű kiadványok közül a legfontosabb a Szellemek megkülönböztetése c. könyv, amely a lelkiélet egy kézikönyvének is tekinthető. Lényegét tekintve egy szöveggyűjtemény, amely a 2000 év történetén át kíséri végig azt a témát, hogy hogyan különböztesse meg az ember azokat a hatásokat, külső-belső indításokat, ösztönzéseket, amelyek őt egyfelől Isten, a szentek és a szent angyalok felől érik, azoktól, amelyek másfelől a bukott angyaloktól, más néven ördögöktől, démonoktól érik, harmadrészt pedig önmagából vagy más emberektől származnak. Ez utóbbi könyv elektronikus formában jelent meg és a Pázmány Péter elektronikus könyvtárban olvasható. Eddig említett könyveim, prédikációim, különböző alkalmakkor mondott beszédeim, és egyéb lelkiéleti kiadványaim a váci Piarista Templom előterében hozzáférhetők, valamint honlapomon és az Engesztelők Lapján. Ezek elektronikus hozzáférhetősége a következő.
Személyes honlapom: http://bocsajozsef.piarista.hu/
Pázmány Péter Elektronikus könyvtár: http://www.ppek.hu/
Engesztelők Lapja: http://engesztelok.hu/

Kedves Bocsa atya! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat. Amikor a rendházi ebédlőben köszöntöttelek, azzal fejeztem be, hogy annyit kaptam Tőled, hogy önzésből még sok boldog esztendőt kívánok Neked, hogy szolgáló tevékenységedet folytathasd. Ezt most megismétlem! A jó Isten éltessen sokáig!
Nemes György Sch. P.

Új szerzetest köszöntött szerda este Nagykároly: Boldog Celestina Donati emléknapján a Kalazanciusi Nővérek Kongregációjának tagja lett Tóth Borbála. A különleges eseményre sokan elmentek imádkozni az új hivatás kiteljesedéséért, Isten kegyelméért.

A szentmise elején, Schönberger Jenő püspök a megszentelt élet éve kapcsán elmélkedett a szerzetesi életről: „Ferenc pápa, a világegyház számára meghirdette a Megszentelt Élet Évét. Maga is szerzetes lévén, szerzetes testvéreit és nővéreit arra hívja, hogy hálával tekintsenek a múltra, szenvedéllyel éljék a jelent és reménységgel öleljék át a jövőt. Ma itt, a nagykárolyi Kalazanci Szent József templomban örömmel ünnepeljük a Piarista szerzetesnővérekkel Boldog Celestina Donati anyát, rá emlékezve, aki Kalazanci Szent József lelkiségében lett a Piarista Nővérek Kongregációjának alapítója. Örömünket növeli a szerzetes fogadalomtétel és beöltözés.“

A szentmise elején a püspök köszöntötte a híveit és papjait, külön kiemelve a vendégeket, Anna Lucia D'Ospina generális anyát, Maria Pia Boccacci és Angela Maria Franega főnővéreket, Labancz Zsoltot, a piarista rend magyarországi tartományfőnökét, Ruppert Józsefet, a romániai piarista rendtartomány megbízott felelősét, Vereb Zsoltot, a mosonmagyaróvári Piarista Iskola igazgatóját, valamint a jelenlevő további piarista tanárokat és kispapokat. Kérte Boldog Celestina anya közbenjárását, a fogadalmas nővéri életét kezdő Tóth Borbála, és a fogadalmat újító, Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér számára. Kérte ugyanakkor Isten áldását, a piarista rend nagy családjának minden tagjára.
Az evangélium olvasása után kezdődött meg Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér fogadalmának egy évre történő megújítására: felolvasta, majd az oltáron aláírta a fogadalom szövegét tartalmazó iratot. Ezt követte Tóth Borbála első fogadalomtételének és beöltözésének szertartása. A generális anya nevén szólította a novíciát, aki a próféta szavaival válaszolt: "Hívtál, itt vagyok." A főnővérhez intézte kérését, melyben felvételét kérte a piarista nővérek kongregációjába.
Ezután hangzott el Vereb Zsolt atya szentbeszéde. A piarista igazgató szintén a megszentelt élet éve gondolatkörével indította szentbeszédét, hangsúlyozva, hogy jellé kell válni. „Mi haszna a sónak, ha ízét veszti? A lámpást sem azért gyújtják, hogy véka alá tegyék... A hegyre épült város sem rejthető el... Ugyanígy, egy szerzetesnek is, mint a sónak, ízesnek kell lennie, mint a gyertyának, világítania kell a sötétben, és nem rejthető el. Nehezen értelmezhető, sok aggodalomra okot adó korunkban nagyon is szükségünk van az Isten kegyelmére, a racionális józanságra és tisztánlátásra. Tettrekész emberekre van szükség, akik bíznak az isteni gondviselésben és irgalomban, akik derűvel, humorral, jókedvvel, szentséggel, fáradhatatlanul mosolyogják bele a világba Isten szeretetét. Minden kornak megvannak a hiteles apostolai, és ilyen volt az ezerötszázas évek végén, az ezerhatszázas évek első felében Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója, és ilyen volt az 1848-ban született Boldog Celestina Donati anya is.“
A homíliát követően Tóth Borbála az oltárnál, az általános elöljáró kezébe tette egy évre szerzetesi fogadalmát, aki új nevén szólította – „ettől kezdve a neved, Isten anyjáról nevezett Borbála nővér“ -, az oltáron aláírták a fogadalom szövegét tartalmazó iratot, Schönberger Jenő püspök megáldotta a szerzetesi ruhát, amit Borbála nővér magára öltött, végül pedig átvette a keresztet és a piarista nővérek családjának konstitúcióját. Ezután a nővérek mind megújították fogadalmukat, a szentmise pedig az Eukarisztia liturgiájával folytatódott.

Forrás: Szatmári Egyházmegye, Ruppert József Sch. P.

Interjú az örök fogadalomtétel előtt az annak idején Nagykárolyban jelöltségbe lépett Szentháromságról nevezett Rab Melinda Piarista Nővérrel.

- Nővér, hamarosan örök fogadalmat tesz. Nagy utat járt be, amelynek hamarosan talán legfontosabb állomásához érkezik. Hogyan, honnan indult ez az út?
- Sokszor gondolok vissza az eltelt időszakra, hogy honnan és milyen úton jutottam el idáig, szerzetesi örök fogadalomtételemig, hisz majdnem 12 év telt el azóta, hogy először találkoztam Judit nővérrel, és a Piarista Nővérek rendjével. Az örök fogadalomtétel előtt igyekszem bejárni azt az utat, ami Egerből indult 1983-ban.
Egerben születtem, és Tarnaszentmiklóson éltem édesanyámmal, nagymamámmal és a nagybátyámmal. Hogyan emlékszem a gyermekkoromra? Nagyon szerettem a szabadságot, a játékot, a csavargást... Szerettem a barátaimmal bejárni a falut, a focipályát és a kis erdőt a falu végén. Egy másik kedvenc időtöltésem volt a nagymamámat és a többi falubeli nénit hallgatni egy kisszéken üldögélve a kapunk előtt, mert mindig sok érdekes dolgot tudtam meg a falusiakról. Az általános iskolát Tarnaszentmiklóson kezdtem el, itt tanultam negyedik osztályig, aztán Hevesre jártam iskolába. Ebbe a nyugodt és önfeledt életbe 1997-ben érkezett egy nagy, és fájdalmas változás, amikor elveszítettem édesanyámat.
Ez a veszteség mindent elhomályosított, nem láttam túl sok értelmét az életemnek, mérges voltam és kétségbeesett. Ráadásul az volt az az év, amikor középiskolát kellett választanom. Hála Istennek és a tanáraimnak, felvettek az egri Egészségügyi Szakközépiskolába. Egerben kollégiumba kerültem, ami a hivatásom szempontjából egy fontos részlet.

- Hogyan talált rá hivatására, és kik segítettek, hogy elinduljon az új úton?
- Ha a hivatásomról szeretnék beszélni, akkor az egri Szent Hedvig Kollégiumhoz kell visszatérnem. 1998-tól ott laktam négy évig. A kollégium Eger központjában a Dobó téren áll, a vár alatt, a patakparton. Az épület a minoritáké a Szent Antal templommal együtt. Abban az időszakban (1998) meg voltam róla győződve, hogy Isten nem lehet jó, mert elvette az anyukámat. Az iskolába menet szívesen megkerültem az egész teret, csakhogy ne kelljen elmennem a templom előtt. Egészen egy téli délutánig, amikor iskola után úgy éreztem, hogy meg szeretném nézni a minorita templomot, - csak úgy, művészettörténeti szempontból. A templomba lépve viszont teljesen mást éreztem... A félhomályban halk zene szólt: Nada te turbe, egy taize-i ének... Egyedül voltam, leültem az első padba és a lábammal doboltam, mintha a csendet akartam volna elüldözni. Egyszerre csak békét és szeretetet éreztem a lelkemben. Egy percig sem kételkedtem Jézus jelenlétében és szeretetében, és csak egy kérdésem volt Hozzá akkor: Miért hívtál?
A kollégiumba érve megkerestem a nevelőtanárnőt, és azt mondtam neki: nővér szeretnék lenni. Persze az első pillanatban egy kicsit megzavartam mindenkit, és arra kértek, hogy nyugodjak meg...
Így is történt... Igyekeztem befejezni a középiskolát, és bejutottam az esztergomi Tanítóképző Főiskolára. Egy kis időre félretettem a hivatás kérdését, a tanulásra és barátságokra fektettem a hangsúlyt. Egészen addig, amíg fel nem ajánlottak egy kollégiumi helyet - ami nekem nagyon jól jött anyagi szempontból -, a Szatmári Irgalmas Nővérek által fenntartott házban. Innen kezdve újra éreztem azt a nagy szeretetet és békét, amit Jézus ajándékozott nekem az első találkozásunkkor. A nővéreken keresztül ismertem meg Roska Péter atyát, aki a lelki vezetőm lett. Neki köszönhetem, hogy a hivatásom lassan kezdett letisztulni bennem. Egy Nagymarosi ifjúsági találkozó alkalmával hallottam Böjte Csaba testvér dévai házáról, és úgy döntöttem, hogy írok neki egy levelet, amiben megkérdezem, hogy nála tölthetem-e a nyarat. Ez az ötletem minden ismerősöm és rokonom szerint őrültség volt, Roska Péter atya viszont bíztatott és osztozott az örömömben. A Csaba testvérhez írt email-re hamar érkezett válasz, de nem Csaba testvértől, hanem Judit nővértől. Nem tudtam, hogy Judit nővér melyik rendhez tartozik, feltételeztem, hogy ő is ferences. Dévára menet a vonaton azon gondolkodtam, hogy miért is megyek oda anélkül, hogy bárkit is ismernék... S ismét ugyanazt a kérdést tettem fel Jézusnak: Miért hívtál ide?
Dévára való megérkezésem után, miközben egy ferences testvér elkísért a nővérekhez, megértettem, hogy édesanyám elvesztése nagy fájdalom, de sok gyermek nem csak az édesanyját vesztette el, hanem mindenét... Ekkortól kezdett új értelmet nyerni az idáig vezető utam.
Judit nővér nagy szeretettel fogadott a házukba, a közösségbe, az életükbe... Rögtön érkezésem után ajándékba adta nekem a Kongregációt alapító nővér, Celestina anya képét, miközben a Piarista Nővérek Kongregációjáról mesélt.

- A piarista renddel kapcsolatba kerülése után milyen évek következtek, mennyire változott meg az élete?
- A Judit és Tünde nővérrel töltött nyár után úgy döntöttem, hogy akkor is, ha vissza kell térnem Esztergomba, a Főiskolára, kapcsolatban maradok a nővérekkel. Minden vakációt a nővérekkel és a lányaikkal töltöttem, és ahogy telt az idő, egyre világosabb lett a számomra, hogy az én helyem a Piarista Nővérek között van. 2004-ben a nővérekkel együtt Nagykárolyba költöztünk, ahol azonnal otthon éreztem magam. Itt léptem be a jelöltségbe, ami az első nagy lépés volt az életemben a szerzetesség felé.
2005-ben Tünde nővérrel pár napra Rómába utaztam, ami egy nagy ajándék volt számomra. Mert így megismerhettem a Kongregáció olasz nővéreit és az ottani gyerekeket, meglátogathattam néhány közösséget, és láttam a Szentatyát is! Nagyon szép és élményekben gazdag napokat töltöttem Olaszországban.
A Főiskola befejezésével egy időre Nagykárolyba költöztem a nővérekhez, egészen 2006. szeptember 12-ig, amikor egy hosszú út után megérkeztem Firenzébe, a Piarista Nővérek anyaházába.

- Melyek azok a momentumok, történések a rendi életében, amelyekre a legnagyobb szeretettel gondol vissza, vagy amikor igazán érezte Istent megnyilvánulni és alkotni?
- Mindenekelőtt a Firenzébe érkezésem napjára emlékszem vissza nagy szeretettel: vegyes érzések tolongtak bennem, boldog voltam, mert éreztem, ez az én utam, s ugyanakkor aggódtam a nyelv miatt, az új kapcsolatok miatt... Amikor Judit nővér otthagyott a Generális Házban. Madre Eugilde, a Generális anya azonnal a templomba vezetett és együtt imádkoztunk. Ott ismét megéreztem Jézus jelenlétét és bíztatását, így hát rábíztam magam az Ő szeretetére. Az első napok nehezek voltak, mert nem értettem jól a nyelvet és nem tudtam jól kifejezni magam, de éreztem az első perctől a nővérek szeretetét és figyelmét. Mindenki szeretett volna mesélni nekem valamit, tanítani pár új szót, vagy egyszerűen csak velem lenni. És mindezek előtt ott volt Celestina anya! Minden napomat az ő valamikori szobájában kezdtem el és fejeztem be, minden nap meséltem neki valamit, és minden nap kerestem Istent rajta keresztül.
Egy másik, számomra nagyon kedves esemény volt, amikor Firenzéből Rómába költöztem, a Piarista Nővérek Celestina Donati közösségébe, ahol a házban segítettem a gyerekeknek, olasz nyelviskolába jártam és készültem a noviciátusba lépésemre. Nagyon szép időszak volt ez, mert sok új dolgot tanultam, és sok új embert ismertem meg. Nagyon szívesen voltam a gyerekekkel, megtanultam a kicsiket gondozni és a nagyokkal bánni. Ruppert József piarista atya jelenléte is nagyon fontos volt a számomra abban az időszakban, aki mindig bíztatott és szívén viselte az életem alakulását.
2006. január 21-én végre elkezdtem a noviciátust! A szentmisét Ft. Schönberger Jenő püspök úr celebrálta Ruppert atyával együtt. Judit nővér is jelen volt az ünnepségen, ami nekem nagyon sokat jelentett, mert ő és Nagykároly az életem része lett már.
A noviciátusba lépésem után kezdtem meg az egyetemet neveléstudományi szakon, ami sokszor nagy fáradtsággal járt, de lehetőséget nyújtott izgalmas ismeretek elsajátítására. Két év noviciátus után, 2009. február 22-én a Nicaraguaból érkezett Maria Teresa-val együtt első fogadalmat tettünk. A fogadalomtételkor a szerzetesi nevem Szentháromságról nevezett Melinda nővér lett. Azért választottam ezt a nevet, mert számomra a Szentháromság egység és szeretet, és meg vagyok győződve róla, hogy a szerzetesi élet - sőt nemcsak a szerzetesi élet, hanem minden ember élete - ezen a két dolgon alapul. Sok-sok szeretettel emlékszem vissza arra a napra, mert igent mondani Jézusnak nagy örömmel töltött el. Látni és közel érezni magamhoz azokat, akiket szeretek, és akik szeretnek, nagyon jó érzés.
Nyolc éve vagyok Rómában, 2012-ig a Celestina Donati házban éltem, majd a Linda Penotti közösségbe kerültem. Ez a lépés számomra ismét Isten megnyilvánulása volt az életemben, mert biztos vagyok benne, hogy nekem épp erre a közösségre volt szükségem, épp most, épp így. A Celestina Donati közösségtől nagyon sokat tanultam, mint ahogy a nagykárolyi közösségtől is, amiért hálás vagyok, és mindaz, amit tőlük kaptam, most itt, az új otthonomban nagy hasznomra van.

- Már évek óta Rómában tartózkodik. Milyen kapcsolatot ápol a nagykárolyi közösséggel?
- A Rómában töltött évek alatt mindig nagy szeretettel gondoltam a nagykárolyi nővérekre, a lányokra s az egész közösségre. Sajnos az idő és a munka nem nagyon segítenek a kapcsolatokat ápolni, de ez nem jelenti azt, hogy azok megszakadnak. Mostanáig két alkalommal tértem vissza Nagykárolyba, Judit és Tünde nővérek örökfogadalma alkalmával és Scheffler János, szatmári vértanú püspök boldoggá avatására. Minden alkalom, amikor hazamegyek, nagy örömmel tölt el. Amikor időnk engedi, telefonon vagy e-mailben is tartjuk a kapcsolatot, de mindenekelőtt imáimban mindig van hely Nagykárolynak, a nővéreknek, a gyerekeknek és a barátoknak.

- Milyen gondolatokkal, érzésekkel áll örök fogadalma előtt, és hogyan képzeli el az életét utána?
- Itt állok tehát a fogadalomtétel előtt sok-sok emlékkel, sok-sok gondolattal, meghatódva, de bizonyossággal a szívemben. Mély hálát érzek a Jó Isten iránt mindazért, amit egész idáig adott nekem, a szüleimért, a rokonaimért, a barátaimért, akiken keresztül Jézus mindig velem van. Hálát adok az Úrnak a nővértársaimért, az egész közösségemért, akik nagy szeretettel fogadtak be maguk közé. Hálás vagyok a gyerekekért, akik örömöt és értelmet adnak a mindennapjaimnak. Köszönöm az Úrnak, amiért ennyire szeret, amiért meghívott és hív minden nap, amiért soha nem hagy el!
Az életem a fogadalomtétel után csak annyiban fog változni, hogy nagyobb lesz a felelősségem abban, hogy Jézusról tanúskodom, és minden nap jobban Neki adom magam. Rengeteg dolog van még a szívemben, amit most nem mesélhetek el, mert különben soha nem lenne vége ennek a történetnek. Így most már csak egy kéréssel zárom soraimat: emlékezzenek meg rólam imáikban!

Megjelent a Piaristák MA tavaszi lapszáma, amelynek fókuszában a húsvéti ünnepkör és a piarista múlt kulturális kincsei állnak.

Ízelítő a tartalomból:
- Nagyböjt és húsvét
- Török Jenő, a könyvkiadó piarista
- Piarista jubileumok: Tata és Nagykanizsa 250 éves
- Fogadalmak Nagykárolyban: Rab Melinda és Tóth Borbála nővér

A lap elérhető a piarista iskolákban és templomokban, városi plébániákon.

Lapozható, internetes verzió: http://issuu.com/szathmarym/docs/piaristakma_5evf_1szam_lapozos

„Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!’’ Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból.”

Jó reggelt kívánok! A mai napon, Krisztus feltámadásának ünnepén így köszönt ránk az Isten. A hét első napja, kora reggel – új élet kezdődik. Élet kezdődik. Húsvét hajnalán az Isten újrakezdte és újraírta a teremtést – Fia feltámadásával új és elmúlhatatlan életet ajándékozott.
Hosszú volt az éjszaka – az élettől való elszakítottság, az idegenség és szeretetlenség éjszakája. Dermesztő hideg az önző versengés és harácsolás éjszakája. Félelmetes a hazugság, kétszínűség és gyűlölet éjszakája. Krisztus üres sírja és a feltámadás első hírnökei kiáltanak így: ember, ébredj fel, jó reggelt! Ébredj a jóra, ébredj az életre!

Mária Magdolna és a két tanítvány, ahogyan irányt és célt vesztve tanácstalankodnak, mi vagyunk. Ugyanúgy bolyongunk életünkben, biztonságot keresünk, egy élő és érző helyet, ahova szívünket köthetjük, ahol letáborozhatunk, amiből értelmezhetjük magunkat és értelmet adhatunk létezésünknek. Éltető kapcsolódásra vágyunk – olyanra, ami áttüzesít, elevenné és egyedivé tesz bennünket. Élni akarunk és az Életet soha el nem engedni.
Mekkora öröm töltötte el a tanítványok szívét! Mekkora utat jártak be a gyászon, kétségbeesésen, értetlenkedésen át a hitig – a hitig, hogy Jézusuk él! Ebbe a hitbe kapaszkodva adjuk hírül a világnak, hogy Jézus feltámadt a halálból, ő az élő Úr! Húsvétot hit nélkül vagy legalább a hit vágya nélkül nem lehet ünnepelni – a feltámadott Jézus nélkül a húsvét nem jelent semmit. Mint ahogy az életet adó Isten nélkül az emberi élet is csak üres és monoton biológiai működés bonyolult, de megtanulható törvényszerűségeknek kiszolgáltatva. Üres sírjainkba nézve lássuk be, hogy erre többé nincs út. Ez nem irány, ez zsákutca. A magány, az önzés, a magam ura vagyok kijelentések zsákutcája. Emeljük fel innen bátran fejünket az égre! Emeljük tekintetünket az életet adó Istenhez, kapcsolódjunk az Élet forrásához, és életet ajándékozva kapcsolódjunk egymáshoz!
Kedves Emberek! Jó reggelt kívánok! Merjetek, merjünk felébredni! Nyújtsuk kezünket az élő Krisztusnak – ő nem elvenni akar, hanem életet akar adni. Hagyjuk, hogy a tőle jövő élet járja át elgémberedett tagjainkat, elevenítsen és tüzesítsen, tegyen élővé bennünket! És szaladjunk örömtől ittasodva, mint a tanítványok. Vigyük az élet hírét a szomorú világba – emberek, ne féljetek többé, Krisztus győzött a halálon, az élet él és élni akar!

Húsvét alkalmából, a feltámadás fényében életet kívánok mindenkinek!

Szabó László Sch. P.

Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Hétvégén kiküldésre kerül a Magyar Piarista Diákszövetség Húsvéti Különszáma, benne gyönyörű gondolatokkal, öregdiáktársaink és szerzetes tanáraink húsvéti vallomásaival.