A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Piarista Öregdiáktársunk!

A Magyar Piarista Diákszövetség Sajtóbizottsága ezúton kíván minden kedves Hírlevél-olvasónknak Sikerekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt!

Piarista öregdiák barátsággal

Borián Tibor Sch. P. és Mikecz Tamás

Kedves Piarista Öregdiákok, Kedves Piarista Atyák!

Ezúton kérünk Titeket, hogy akik ismertétek, szerettétek, tanítványai, rendtársai, barátai voltatok a január 5-én 40 éve elhunyt Vékey Károly piarista atyának, ha van kedvetek írjatok megemlékezést róla, vessétek papírra egy vele kapcsolatos kedves történeteteket, emléketeket, hogy az a Diákszövetség következő, január 14-ei Hírlevelében megjelenhessen. Aki rendelkezik fotóval róla, azt is elküldheti emailben.

Beküldési határidő: 2015. január 12.
Email cím: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

"Mindig volt könyv vagy folyóirat kezében. Nem sajnálta a fáradságot attól, hogy egy-egy jó cikkre, érdekes könyvre, képre, újságra felhívja a látogató figyelmét. Szívesen kölcsönözte hazai és külföldi folyóiratait, ha valami olvasásra méltót talált bennük. (...) 1974 karácsonyát még a megszokott módon – fotelben és ágyban – töltötte el, meghatottan fogadva a hozzá belátogató kalazantinerek kedves karácsonyi éneklését. Szilveszter estéjén agyérgörcs ágyba döntötte. Állapota rohamosan romlott. Január 1-jén tiszta öntudattal, az együttimádkozás jeleivel vette föl a szentkenetet. Némi hullámzással egyre jobban közeledett a vég: január 4-én estefelé légzése egészen nehézzé, szaggatottá vált. De még egy napot élt: 1975. január 5-én este 1/2 8 órakor hirtelen megszűnt lélegezni, csendesen elhunyt, életének 83. évében. 68 éve volt piarista és 60 éve pap. 1975. január 14-én temették az Új Köztemető piarista sírkertjébe. A ravatalnál szegedi tanítványai nevében dr. Armentano Lajos orvos, a sírnál pedig összes tanítványai nevében Boldizsár Iván, a neves író, publicista mondott feledhetetlen méltatást.

Vékey Károly testvérünk értékei nagyobbak voltak, mint amennyit kifelé meg tudott mutatni belőlük, bár így is szép megbecsülésnek örvendett. Volt azonban benne valami visszahúzódó szerénység, s az életében is igazolódott a gondolat: „Tehervonatként viszem az aranyat, míg ügyes gyorsvonatok pelyvával megrakottan mellettem elrobognak” (Herczeg Miklós). Ismerve érzelmi életét, nem csodálkozunk, hogy fiatalon dalszöveget is írt, amely egy budapesti zeneműkiadónál jelent meg: Könnyesek az őszi esték… Vékey Károly verse, Huszka Jenő zenéje. (...) 
Írásos és szóbeli megnyilatkozásait egyaránt nagy olvasottság, elegancia és műgond jellemezte. Tanítványaiba is ezt a választékosságot iparkodott belenevelni. Óráin – fordítás közben – igyekezett kicsiholni belőlük a legtalálóbb szót, s valóságos hajtóvadászatot rendezett a legmegfelelőbb kifejezés elcsípésére. Pedagógiáját jellemezte, hogy – amint Örkényi István mondta róla – tudott „leküzdhetetlen kíváncsiságra nevelni”. Szerette diákjait, de tudott elfogulatlan maradni a személyekkel szemben. Tantárgyait úgy szerette, hogy a padban ülők szinte úgy érezték: a legfontosabb a világon a latin és a görög nyelv megismerése. Pedig mennyi minden egyéb érdekelte őket a körülvevő világból!
Az ő tárgyszeretete azonban szinte átragadt tanítványaira: az a bizonyos kíváncsiság emberi magatartássá teljesedett ki bennük, s további sorsukat is fémjelezte. Nem az auktorokat szerettette meg annyira, mint inkább magát a nyelvet, a nyelvtant, a latin és a görög gondolkodás szellemét, nyelvi csontozatát, ami már voltaképpen egy gondolkodás struktúrája. És ez adja meg egész életre a tanulónak az alapokat: ha a diákokra ráragad ez a kíváncsiság, a kérdezés szenvedélye, akkor ezt a magatartást az élet minden területén alkalmazni fogják. Vékey Károly a hagyományos középiskola keretein belül maradva, elsősorban az oktatás adta lehetőségekkel élve nevelt. Finom utalásai nyomán a klasszikus eposzok hősei nem egyszer az „anima naturaliter christiana” példáivá, valóságos „paidagogoi eisz Kriszton”-ná váltak. A honvágy gyötörte Odüsszeuszt és a nyugtalan szívű Augustinust és az „ad maius pietatis incrementum” megvalósítására törekvő piarista diákot valami mély lelki rokonság fűzte egymáshoz. (...) Vékey rendtársunknak sikerült egybeötvöznie magában a papot és a tanárt. Tudott tankönyveket magyarázó, sőt író szakember lenni, és ugyanakkor megértő gyóntatója, lelki vezetője is diákjainak. Asztalán mindig ott lehetett látni a legújabb irodalmi szaklapokat is, de a legfrissebb teológiai könyveket is. A katedra nem elszakította az élettől, hanem még közelebb vitte hozzá. Papi voltát is modernizálta.
Rendtársunk egész életével az idő jó fölhasználására tanított bennünket. Szinte fölfelé mutató eleven sürgetés lett: Ascende superius! Igényességre nevelt, de önmagával szemben is mindig igényes volt, mindenben. Sosem volt elöljáró, de ő maga akarta így, hogy több ideje maradjon önképzésre, többet tudjon adni az ifjúságnak. Az értők szemében – néha kellemetlen emberi vonásai ellenére is – így nőtt naggyá. Bezárkozó élete óhatatlanul idegessé tette, érzékennyé sok mindenben. Ezt elviseltük, őt mégis szeretni, becsülni tudtuk."
(Benkő Andor Sch. P.: Kegyeletes életrajzok 5. Vékey Károly)

Megjelent a Piaristák MA téli lapszáma, amelynek fókuszában a Megszentelt élet éve áll, amelx 2014 Adventjével kezdődött és 2016. február 2-áig tart.

A lap elérhető a piarista iskolákban és templomokban, városi plébániákon.

Labancz Zsolt Sch. P. tartományfőnök atya köszöntője a Lap Bevezetőjében.
Szerzetesi advent – adventi szerzetesek

„Ébresszétek fel a világot!” – ezzel az üzenettel szólította meg Ferenc pápa a szerzeteseket, amikor meghirdette a megszentelt élet évét, amely a mostani adventtel kezdődött és 2016. február 2-ig tart. Ebben az évben az egész Egyház jobban figyel a megszentelt életet élő személyekre, a szerzetesekre.

Kik is ezek a szerzetesek, akik jelen vannak a mi magyar piarista világunkban is? Miért vállalják ezek az emberek, hogy nyilvánosan fogadalmakkal kötelezik el magukat a szegénység, a szüzesség és engedelmesség evangéliumi tanácsa mellett? Hogyan kapcsolódik ehhez a piaristák negyedik fogadalma a fiatalokkal való különleges törődésre? Mit jelent szerzetesként az oktatás, a nevelés, az iskola világát választani? S egyáltalán miért is vannak szerzetesek?

XVI. Benedek pápa fogalmazta meg megkapóan a Deus caritas est enciklikájában: „a keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad”. A szerzetesi élet kezdetén is az irgalmas Istennel és Jézus Krisztussal való találkozás áll, ez ad értelmet ennek a létformának: ez a találkozás, és az ebben a találkozásban megtapasztalt személyes szeretet az, ami felszabadítja az embert, hogy egész életét erre a kapcsolatra tegye rá. Ilyen értelemben Isten létére kihegyezett életforma a szerzetesség, e nélkül értelmetlen. Ezért lehet igaz az, amit Ferenc pápa mondott: „Életükkel a szerzetesek azt váltják ki az emberekből: »Mi történik itt?«, ezek az emberek mondanak nekem valamit! Ezek az emberek túllépnek az e világi látásmód határain!” S ez az Istenre nyitott élet úgy hiteles, ha az emberekkel megélt szeretetkapcsolatban bontakozik ki. Ahogyan egy szerzetesi konferencia mottója fogalmazott: „Passione per Cristo, passione per l’umanità” – szenvedélyes szeretettel Krisztus iránt, szenvedélyes szeretettel az emberiség iránt. 
„A fazekak között is ott jár az Úr” – szoktuk idézni Avilai Szent Terézt. S Szent Teréz nagy barátja, Kalazanci Szent József azt hirdeti életével: „Az iskolapadok, vonalzók, táblák s még inkább a diákok közt is ott jár az Isten.” Amikor szerzetesek úgy döntenek, hogy egész istenkereső életüket az oktatás és nevelés világában élik, akkor ezzel azt hirdetik: őket arra hívta meg Isten, hogy ott, a gyerekek és fiatalok között találkozzanak Vele. Lehetséges ott találkozni Vele! S talán épp ez a legnagyobb szolgálata a tanító szerzetesrendeknek, hogy rányitják figyelmünket: a gyerekek és fiatalok világa, az iskola fejlesztő közege: szent hely, a transzcendensre nyíló találkozások szent helye.
A szerzetesek évének kezdetén, most adventben és Karácsony napjaiban, halljuk meg a hívó hangot: hogyan tudnánk jobban életünk központjába helyezni vagy inkább oda engedni a hozzánk közeledő, nálunk–körünkben–bennünk megszületni kívánó Isten Fiát?

Áldott várakozást és örömteli karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves Olvasónknak, s kérem, ebben az évben imádkozzanak olykor értünk, szerzetesekért, hogy életünk valóban egyre inkább az legyen, amire meghívást kaptunk!

Labancz Zsolt

A Diákszövetség 25 éves évfordulója alkalmából az Adatbázisunk adatainak segítségével a hat legidősebb öregdiáktársunkat személyesen köszöntöttük. Borza György segítségével díszoklevelet készítettünk számukra, és átadtuk nekik az évfordulóra elkészült albumot.
A két 100 éves társunk köszöntésénél jelen volt elnökünk, Oberfrank Ferenc is. Van köztük, aki teljesen önellátó ebben a korban, és van, akinek a bot segítsége kell a járáshoz.

A névsor:
Sipos Elek, a legidősebb pártoló tagunk (1918.02.26.). Fia volt a Budapesti Piarista Gimnázium tanulója.
Merkly-Belus István (1918.02.11.) Nagykanizsán végzett, 21 dédunokája van.
Szladeky Tibor (1917.11.04.) tatai öregdiák.
Szádeczky László,(1916.09.24.) szintén Tatán végzett.
Mátéffy József (1915 07.11.) a kolozsvári iskolánk diákja volt.
Géher Ferenc,(1914.11.15.) debreceni öregdiáktársunk, már a 101.-be lépett.

Isten éltesse valamennyiüket!

Csepely Péter

Az idei év első Ifjúsági Miséje: 2015. január 11., 18:15.

18:00-kor gyülekező
18:15-től szentmise a Piarista Kápolnában (Piarista utca 1., II. emelet)
19:00-tól foci, beszélgetés.

Várunk Titeket szeretettel!

Varga Zoltán  1949-ben született Gödöllőn. Kecskeméten érettségizett a Piarista Gimnáziumban 1968-ban, majd szerzetesként és magyar-latin szakos tanárként itt tanított 1978-tól. 1992-2006 közt Sátoraljaújhelyt volt kollégiumi igazgató. Utána három évet Nagykanizsán, majd 2009-től Mosonmagyaróvárott tanít és lelkipásztorkodik a piarista iskolában.

2014. december 15-én vasárnap a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban 1982-ben végzett 4.A. osztály tagjai osztályfőnökük Varga Zoltán Sch. P. tanár úr ünnepi születésnapi (65) köszöntésre jöttek össze a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amelynek keretében hálaadó szentmisén vettek rész.

Kivonat Msgr. Dr. Pintér Gábor születésnapi köszöntőjéből:
Jól tudjuk, hogy nem az évek száma a fontos és maghatározó, hanem a megélt évek minősége. S a Téged ismerők életed minőségének kiválóságában aligha kételkedhetnek! Jó magvetőként mindig fáradhatatlanul és bőkezűen szórtad a tudomány és a művészet, a szellem és a lélek magvait, melyek közvetlenül és közvetve sok-sok ezer emberben hoznak harmincszoros, hatvanszoros, sőt akár százszoros termést  (vö.Mt13, 3-8 és18-23/ Lk8,4-15).
Kedves Zoltán!
Nagyon sokunk életében hagytál kitörölhetetlen nyomot, melynek legfrappánsabb kifejezéséhez Szent Ágoston szavait hívom segítségül, aki szerint: „Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény.” (Vallomások) Igazi emberként, papként és tanárként Te mindenkire figyelemmel és gondoskodással tekintettél, és mindenkinek tudsz nyújtani valamit, mert „a szív bőségéből szól a száj“ (Lk 6, 45).
Kedves Tanár Úr!
Nagyon sokan gondolunk Rád őszinte tisztelettel és szeretettel. Isten fizessen meg a jóságért és szeretetért, ami Belőled árad, valamint fáradozásaidért, amelyekkel diákjaidat segítetted!

A hagyományos latin papi jókívánság születésnapkor: Ad multos annos! 
Én ehhez még azt teszem most hozzá: Deo gratias!

Üdvözlettel

Somodi László, Kecskemét

"Nem csoda, hogy mozgékony az iskolák szabályozása, ugyanakkor az oktatási kormányzattal harmonikusan lehet együtt dolgozni" – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a kecskeméti piarista iskola igazgatója, Nagy Attila atya. Kacsoh Dániel interjúja.

– Háromszáz éve oktatják ugyanazt, mégis mindig korszerűen – mondta az egykori piarista diák, Rétvári Bence államtitkár a minap tartott jubileumi ünnepségen. Mit értett ez alatt?
– Arra gondolt, hogy az életben eligazító evangéliumi értékek, illetve a tradícióink mindig fontosak voltak számunkra, s ma is ugyanolyan fontosak. De szükség van arra, hogy ezeket a kornak megfelelő módszerekkel, mai stílusban adjuk át a tanulóknak.

– Az említett értékek miatt szokták egyesek maradinak bélyegezni az egyházi iskolákat.
– Amennyiben a segítő szeretet, a szolidaritás, az együttműködés, a tudatosság vagy éppen az önfegyelem, az önálló munkára való nevelés maradiságnak számít, akkor végül is ezt vállaljuk. Visszatérve a korszerűségre: a továbbképzéseken elméletben és gyakorlatban sok új pedagógiai módszert ismertünk meg, s már laptopokat, interaktív táblákat is használunk az oktatás során. A társadalom bizalmát mutatja a kecskeméti piaristák s valamennyi egyházi iskola irányába, hogy egyre többen íratják be gyermeküket ezekbe az intézményekbe.

– A mai korszellem ugyanakkor nem éppen keresztényi. Mennyire kell ellenszélben dolgozniuk?
– Valóban rengeteg negatív hatás is éri a fiatalokat például a média világán, különösen az interneten keresztül, úgyhogy bizony ezen a téren nem árt kritikusnak lenni. Hangsúlyoznám: a számunkra fontos értékeket mi a szabadság jegyében kínáljuk fel. Talán meglepő, de ellenszél nem csak a kommunizmus évtizedeiben volt jellemző a piarista iskolák története során, korábban, mondjuk a katolikusnak tudott a Habsburg-uralom egyes időszakaiban, vagy éppen rendtörténetük kezdeteinél is. A vallásos emberek megszokták ezt, a jó és a rossz erői folyamatosan küzdenek egymással.

– Elég sok változás történt mostanában a hazai közoktatásban. Milyen hatásuk volt ezeknek?
– Nem csoda, hogy ilyen, mondhatni mozgékony az ágazat szabályozása, hiszen a világ is, amelyben élünk, rohamosan és folyamatosan változik. Kecskeméti iskolánkra nem csak az állam felettes köznevelési szervei vannak hatással, számos más impulzus is ér bennünket a piarista rend, a katolikus egyház részéről. Kiemelném viszont, hogy harmonikusan tudunk együtt dolgozni az oktatási kormányzattal. A rendi központ, illetve a külföldi testvériskoláink révén pedig gazdag alternatív hatások érnek bennünket.

– Mik a tervek a jövőre nézve?
– Sok minden történt az elmúlt időszakban. Csak néhány fontosabb: koedukált lett, s új képzési formákkal gazdagodott a gimnázium, sikerült óvodát alapítanunk. Az energetikai korszerűsítések mellett több százmillió forintos forrásból természettudományi labort alakítottunk ki az Öveges-program keretében.

A jövőben az elmúlt időszakban megtapasztalt, végbement gyors változások, illetve örömteli fejlesztések eredményeinek elmélyítésére, konszolidációjára van elsősorban szükség.

Forrás: Magyar Hírlap

Két busszal utaztunk ki Bécsbe, az adventi vásárba, majdnem százfőnyi diák és tanár. Nem csak vásározni mentünk.

Utazásunk főbb céljai:
- Bécs történelmi és kulturális nevezetességeivel ismerkedni
- zarándoklat az advent jegyében (templomlátogatások)
- közösségépítés
- a bécsi finomságok megkóstolása (adventi puncs, bécsi virsli, kávé, torta...)
- karácsonyi ajándékok vásárlása.

A legemlékezetesebb látnivalóink, programjaink:
- városnézés (Prater, Stephansdom, Peterskirche, Hofburg, Rathaus)
- templomlátogatások
- múzeumlátogatás (Naturhistorisches Museum, Kunsthistorisches Museum, Sigmund Freud Museum)
- vásárfia keresése és eszem-iszom Bécs adventi forgatagában (Wiener Christkindlmarkt).

Köszönjük Bimbó Andrea tanárnőnek az út megszervezését, Iványosi-Szabó Andrea, Lévai Zita, Majláthné Keresztes Anikó, Vida-Szűcs Emese és Galaczi Tibor SchP kísérőtanároknak pedig közreműködésüket a programok lebonyolításában.

Nagy Attila Sch. P. ig.

Jubileumi kórustalálkozónak adott helyet a piarista plébánia és iskola Kecskeméten, melyre piarista testvériskolák énekkarait hívták. A találkozó második napján, pénteken délelőtt nagymérvű hangversenyt tartottak a piarista templomban a kecskeméti iskola tanárai és diáksága számára.

Az első nap – csütörtökön - koncertjét az "Évszázadok muzsikája" sorozat keretében a piarista templomban tartották az énekkarok. Ugyanekkor a második hangversenyt a kecskeméti iskola tanárai és diáksága adta.

A két napos kórustalálkozón résztvevő énekkarok:
- Piarista Gimnázium - Budapest (karvezető: Melegh Béla tanár úr)
- Piarista Iskola - Nagykanizsa (karvezető: Ráczné Bella Cecília tanárnő)
- Piarista Gimnázium - Szeged (Éderné Erki Kornélia tanárnő)
- Búzaszem Iskola - Göd (zenei vezető: Keszey Tivadar igazgató úr)
- Piarista Gimnázium - Kecskemét (Fehérvári Gábor tanár úr)
A délelőtti kóruspróbák, a koncertbemutatók és az ebéd után az énekkaros diákok kiscsoportos városnézésen vettek részt, majd a diákebédlőben megrendezték a 300-as szülinapi partit (mint közismert, Kecskeméten 300 éves a piarista oktatás), a végén pedig énekes búcsúzkodást tartottak.

(További képeket pedig az eseményről ITT, valamint ITT találnak.)

Jelenits István piarista szerzetes, teológus, tanár kapta a Szeged-csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete által adományozott első Báró Gelsey Vilmos-nagydíjat, a díjjal pedig Tóth József könyvvizsgálót tüntették ki a december 17-i, budapesti díjátadón.
A nyáron alapított intézet díjátadásán elhangzottak szerint Jelenits István atya a katolikus keresztény nevelés ügyéért, a magyar köznevelésért végzett kiemelkedő pedagógiai munkásságáért, sok nemzedék javára végzett nevelő szolgálatáért kapta a nagydíjat.

A számos díjjal kitüntetett író, költő, tanár - aki egyebek mellett tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán is - laudációját Farkas István piarista házfőnök, egykori tanítványa mondta, aki versein, alkotásain, tanításán keresztül idézte fel Jelenits István munkásságát.
A pedagógus, író köszönőbeszédében azt mondta: nagyon fontos, hogy az ember kelletlenül vagy éppen erőfeszítéssel, leleménnyel végzi-e a munkáját. Véleménye szerint a tanároknak nemcsak a tananyag megtanítása a feladatuk, hanem egyfajta életvitel, így a hozzáállás a munkához átadása is, ezért rendkívül fontos minden olyan alkalom, amikor elismerik, támogatják, segítik a pedagógusokat feladataik ellátásában.

A DÍJRÓL
A pedagógiai intézet a kétfokozatú díjjal azokat ismeri el, akik - akár egyházi, akár más fenntartású köznevelési vagy szakképző intézményben dolgozva - már hosszabb ideje szolgálják a katolikus, keresztény nevelés ügyét, és munkájukban, életvitelükben a környezetüknek is példát mutatnak.
A nagydíj kétmillió, a díj egymillió forint pénzjutalommal jár.

AZ INTÉZETRŐL
A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén nyáron alapította a pedagógiai intézetet Gelsey Vilmos támogatásával. Az intézet a dolgozók képzésével, továbbképzésével, szakmai díjak adományozásával, pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátásával igyekszik fejleszteni a katolikus keresztény nevelésügyet.
A Nagy-Britanniában élő Gelsey Vilmos (William de Gelsey) 1921-ben született, jelenleg a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke, az UniCredit Bank AG vezető tanácsadója. II. János Pál pápa 2005-ben kitüntette a magyar katolikus egyházért tett szolgálataiért.
Ezúton is szeretettel gratulálunk Jelenits atyának!

Forrás, fotók: MTI

Ünnep az, amikor nem csak a pillanat erőfeszítésének, problémájának nyomása alatt vagyunk és nem csak pihenünk, hanem kicsit elgondolkodunk múltról, jövőről, emlékeinkről, terveinkről – mondja Jelenits István piarista szerzetes a Mandinernek. Az irodalmár-pedagógussal a karácsony és az ünnep mellett társadalmunk és településeink állapotáról, az oktatás helyzetéről is beszélgettünk. A Budapest díszpolgárává avatott volt tartományfőnök szerint ma túlságosan kampányszerűen hoznak döntéseket, pedig nem ártana némi megfontoltság.

Leköszönt az egyetemi katedráról, és nem tanít tovább esztétikát a Pázmány bölcsészkarán. Miért?
Mert 82 éves vagyok. Kijárni is bajos volt és nem tudok már olyan hangosan beszélni, hogy mindenki halljon, nem tudok másfél órán át beszélni. Amikor pedig elkezdtem esztétikát tanítani, személyesebb kapcsolatba tudtam a diákokkal kerülni, el tudtunk menni egy-egy kiállításra, koncertre, amelyek jó kiindulópontok voltak az előadás számára is. A bolognai rendszer miatt viszont a diákok sokáig nem döntenek arról, merre tovább, és csak bevezető tantárgyakat vesznek fel. Sokan vannak, nincs mélyebb elkötelezettségük, és ezt így már nem volt kedvem csinálni.

Jelenleg nem a humán képzésnek áll a világ. Hogyan látja a bölcsészkarok helyzetét?
Nyilván jobb karriert lehet csinálni máshol. De akinek humán hajlama van, az azért próbál ezen a területen boldogulni. A jövőnek csak szüksége van humán értelmiségre is! Az ember mégiscsak fontosabb, mint a többi dolog, az ember személyiségének a formálásához közelebb vannak a művészetek és a humán tárgyak. Azért is nevezzük őket humán tárgyaknak, mert jobban kapcsolódnak az ember belső világához, személyiségéhez. Ha az ember nem akar magáról megfeledkezni, kell hogy legyen valamilyen megalapozottsága ezen a területen is.
Általában a legtöbb iskolai évfolyam azt gondolja magáról, hogy ő volt az utolsó nagy évfolyam és aztán jött a hanyatlás. Mint évtizedeket végigtanító tanárember, igazat ad a mindenkori végzősöknek, vagy optikai csalódás áldozatai?
Ma szétszórtabb a fiatalok érdeklődése, mint régen. Az életünk egy kicsit olyan, mint egy nagy fogadás, ahol megterítik az asztalt és ki-ki megrakja a tányérját azzal, amit enni szeretne. Számot kell viszont vetnünk azzal, hogy nem ehetünk mindenből, és a fontos, hogy jóllakjunk s olyat együnk, amivel meg vagyunk elégedve. Ahhoz, hogy mindent kipróbáljunk, kevés egy élet. Manapság ez a teríték eléggé bőséges, mindenki úgy érzi, hogy bármihez hozzáfoghat és nehéz valami mellett elköteleződni. Lehet mással is foglalkozni mellékesen, de a szakmámat meg kell szeretni, akkor is, ha kényszerűségből választottam, és meg kell próbálnom otthon éreznem magam benne. Akárhogy is, de több, ha egy valamiben otthon vagyok, mint ha sokban bukdácsolok; és negyvenéves koromra még nem döntöttem el, hogy hol kötelezem el magam.

Sokat hallani ma, hogy nehezebben köteleződünk el, mint régen, bár általában a párkapcsolatokra gondolnak az ezt emlegetők.
A házassággal kapcsolatban is azért nehezebb az elköteleződés, mert manapság a kenyérkereset ügye sokkal nehezebben dől el, mint régen; és akkor nem érnek rá a fiatalok azzal törődni, hogy a házasságukat megalapozzák. Először eldöntik, mit akarnak csinálni, megszerzik a megfelelő diplomákat és kiküzdik a magukét, csak addigra megkeményedik a személyiség, kevésbé lesz alkalmazkodóképes. Ha valaki negyvenéves korában nősül meg vagy megy férjhez, akkor van egy kialakult személyisége és kicsit megszokta a magányt. Akkor is, ha egyébként érzi a társra való igényét, nehezebben tud igazodni. Szerintem a válások száma is azért nő, mert mellékes érdeklődéssel kötik a házasságokat. Nem az a fő szempont, hogy megfelelő párt találjanak az emberek, hanem hogy a megfelelő életpályát futhassák be.

Nemrég Budapest díszpolgára lett. Korábban a Heti Válaszban bírálta az új emlékműveket, az emlékezetpolitikát. Megbékélt már mindezzel?
Egy konkrét emlékműről van szó, amivel kapcsolatban változatlanul fenntartom a véleményemet. De amúgy is azt gondolom, hogy nem jó úton jár az emlékezetpolitika. A város díszei nem arra valók, hogy oktassák és harsányan befolyásolják az embereket. Diktatúrák csinálták ezt, aztán a szobraikat ötven év után elvitték a szeméttelepre. A városnak derűsnek, kedvesnek, szépnek kell lennie, nem pedig leckéket kell lenyomnia az emberek torkán. Esetleg kaphatna szobrot olyan valaki is, aki csak keveseknek fontos. Most viszont verseny van, egy konkrét hatalom felállítja a maga emlékműveit, a többiek meg dühöngenek.

Van olyan, számára kedves személyiség, akinek szobrot állítana?
Én szeretem az olyan modern szobrokat, amelyek nem talapzaton állnak, hanem elvegyülnek az utcaképben. Szmrecsányi Boldizsár rolleres szobránál állandóan fotózkodnak a turisták. Móricz Zsigmondot is jobb szeretem most úgy látni a körtéren, hogy ugyan egy kis zsámolyon áll, de elvész az emberek között. Valaki akár a kalapját is a fejére tehetné, és ezt nem a nemzet meggyalázásának, hanem tréfának kellene tekinteni.

Mit gondol a budai vár felújításáról?
Érdekes, hogy a háború, azzal, hogy sok kárt is tett a várban, hasznára is lett a nemzetnek, mert a barokk házak mögül kibontotta a középkori ablakokat és boltíveket. A vár gazdagabb lett a pusztulás után. Van mit megbecsülni: szép, ha újra felfedezzük, vigyázunk rá. Lehet, hogy fontosabb helye is lehetne a pénznek, de hogy a vár a figyelem középpontjában áll, az a szívem szerint való.

Általában véve hogyan vélekedik a budapesti változásokról?
Örülök, hogy számos terünk megújult, jobban figyelnek a gyalogosokra. Azt nem tudom, hogy kellő előrelátással születtek-e meg ezek a felújítások, vagy pedig gyors, hevenyészett megoldásokról van-e szó, mert nagyon szépek a lerakott kőlapok, de hamar elkezdenek billegni, s eső közben hatalmas tavak keletkeznek. Itt is annak a levét isszuk meg, hogy kicsit kampányszerűen történnek ezek a dolgok, ahelyett, hogy nagyobb bölcsességgel, megalapozottabban hajtanák mindezt végre. Nekünk piaristáknak van egy szakmunkásképzőnk Gödön, én voltam a tartományfőnök, amikor ezt megalapítottuk. Akkor azt reméltük, hogy jól képzett kisiparosokat tudunk nevelni. Manapság hiányoznak a kisiparosok, de nem is nekik áll a világ. Ma már a kőműves is szinte gombokat nyomogat, de azért még vannak falak, amiket kézzel kell rakni, vannak régi házak, amiket kézzel kell rendbe hozni, amihez, akár egy utca befedéséhez is, nem baj, ha rendelkezésre állnak egyedi megoldásokkal előálló szakemberek. Sietve igyekeznek megoldani a szakmunkásképzést, ezért a rutinfeladatokat mindenki kirázza a kisujjából, de a kreatív megoldásokat igénylő problémákat nem oldják meg. Németországban érettségi után hat hónap alatt elsajátítanak egy szakmát – a gépek kezeléséhez értenek, de egyedi helyzetek kezeléséhez nincs tapasztalatuk.

Milyen perspektívák vannak a szakmunkás-képzésben?
Amikor a gödi szakmunkásképzőt elindítottuk, egyszer csak jelentkeztek Észak-Olaszországból az ottani márványbányák, amelyek a rendszerváltás után Magyarországon is jelen voltak. Elmondták, ők pontosan tudják, hogy Budapesten melyik ház lépcsőháza épült az ő márványukból. Ezért aztán a sérült lépcsőket ők ki tudnák javítani, mindenhova ugyanolyan márvány kerülne, mint volt, és így nem kellene kicserélni-felújítani az egész lépcsőházat. Felajánlották, hogy ha megtanítjuk olaszul a diákjainkat, akkor kimehetnek hozzájuk két évre, és utána Budapesten kizárólag ezek az emberek foglalkozhatnak az ő köveikkel. Mindezt nem tudtuk akkor vállalni, mert a diákjaink nem voltak ilyen elszántak, pedig szép perspektíva lett volna a számukra és megalapozták volna a jövőjüket. Ilyen szakikra lenne szükség.

Differenciálni kell a diákok közt?
Van, akinek ilyen-olyan okból nem megy jól a tanulás, de például hozzászokik, hogy másodszorra, az utolsók közt átengedik – megkapja az általános iskolai végbizonyítványt, de teljesen megutálta a tanulást. Veszélyes őt még 16 éves koráig az iskolapadban tartani, de ha odaengedjük a gyalupadhoz és megszereti a fát, akkor remekelni tud, és azt veszi észre, hogy értékes ember. Nem az iskolai elméleti tudása, hanem a műhelyben megszerzett gyakorlati ismeretek miatt. Megjön az önbecsülése, elvégzi azt a szakmát, aztán motivált lesz, hogy az asztalosüzeme megnyitásához esetleg megtanuljon egy nyelvet és elmélyedjen a matematikában is. Külön élettörténetek vannak, és veszélyes, ha egy társadalom eleve egy pályára akarja nevelni az egyenlőség nevében a gyermekeit és egyformaságot hirdet. Egyenlőek vagyunk, de nem egyformák. Az egyenlő megbecsülés pedig éppen azt jelentené, hogy mindenkinek adjuk meg azt a lehetőséget a kibontakozásra, ami számára valódi lehetőség. S ezt keresni kell, sokrétűvé kell tenni a közoktatást és a tankönyveket.

Ismeri az új tankönyveket?
Egy ötödikes irodalom tankönyvről írtam is a Vigíliában. Teljesen rossz. Huszonhét tankönyvet adtak ki, az egyikről elismerő kritika jelent meg, elhiszem hogy az igaz. Februárban határozták el, hogy a következő évre ki kell adni új tankönyveket. Nos, ennyi idő alatt nem lehet jó tankönyvet írni. Szerencsés esetben valakinek van egy félig megírt tankönyve, amit már csak be kell fejezni, de ez puszta szerencse. Ráadásul fiatalabbaknak adták ki a tankönyvírás feladatát, akik lehet, hogy a tudományukhoz értenek; de ha nem láttak gyereket, akkor nem tudnak jó tankönyvet írni.

Mi a probléma az ötödikes irodalom tankönyvvel?
Például hogy a családról szóló fejezet mind csupa szerencsétlen családról szól. Csak Arany János Családi köre képviseli a szép családi viszonyokat. József Attila Mama című verse mellé nincs magyarázat, pedig egy mai tízéves gyermek nem tudja, mi az a mosónő és hogy miért megy a költő anyukája fel a padlásra, amikor lent sír a gyereke. Persze rá lehet ezt bízni a tanárra is, de a tanár nem azért van, hogy ezeket elmagyarázza. A vers mellett van egy mai pszichológus szövege, ami arról szól, hogy miként kell bánni a gyerekkel, ha magával viszi a szülő bevásárolni és az okvetetlenkedik, hogy csokoládét szeretne. Ez egy szülőknek szóló szöveg lenne egyébként. A gyereknek úgy tűnik, hasonló a két helyzet. De a mama azért ment a padlásra, hogy kiteregesse a frissen mosott ruhát s megkeresse gyerekei számára a kenyérre valót. A gyerek nem érti az alapvető különbséget. Ráadásul ez emlékező vers, a felnőtt költő idézi fel a jelenetet, mert most már érti, mit miért tett az anyukája. Egy irodalomtankönyvnek nem az életbe való bevezetésnek kell lennie elsősorban, hanem irodalomtankönyvnek. Emellett egy ötödikes gyerek nem szereti, ha lelkiznek vele, és inkább figyel az irodalomra, mint hogy az órán a szüleivel való problémáit feszegessék. Lehet foglalkozni a szülő-gyermek kapcsolattal is, de nem frontális kérdésfelvetéssel, hanem suttyomban. Hála az égnek kinőttünk a marxista tankönyvekből, de mintha az újak mögött nem lenne szakmai tapasztalat.

Sokan vannak, akik szerint a szakmunkásképzésre helyezett hangsúly a cigányok hátrányos helyzetét betonozza be. Eközben Kazincbarcikán sikeres szakmunkásképzőt üzemeltet a szalézi rend, ahová hatszáz cigány jár, és Forgács István romaügyi szakértő is úgy gondolja, a szakmunkásképzés kitörés lehet rengeteg cigánynak. Ön szerint hol az igazság?
Utóbbival értek egyet, csak fontos lenne, hogy nagyobb körültekintéssel járjunk el, mint a tankönyvek esetében. Én is azt gondolom, hogy a cigányok számára jó volna, ha meg tudnánk szerettetni velük egy-egy szakmát. Nem hiszem, hogy ha valakiből nagyon jó asztalos meg kőműves lesz, akkor szégyenkeznie kellene amiatt, hogy a másiknak mondjuk doktorátusa van. Hasznos tagja lesz a társadalomnak, meg fogják becsülni őt; és az orvosa úgy fog rá tekinteni, amikor segítségre szorul, hogy a saját asztalosának segíthet, aki oly remekül megcsinálta a bútorait.

Nemrég volt újabb forduló a nyíregyházi, Huszár-telepi görög katolikus iskola perében, amelynek ugyan magas színvonalát a perlők, a Mohácsi Erzsébet-féle Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány is elismeri, de mivel spontán szegregáció tapasztalható az iskolában, be akarják záratni. A kormány válaszként azt tervezi, hogy az illetékes miniszter kivonhat iskolákat a törvényi szegregáció-tilalom hatálya alól. Ön hogy foglal állást az integráció-szegregáció vitájában?
Én is azt gondolom, hogy ezt nem ideológiai megfontolások, hanem a gyakorlat elfogadásával kell megoldani. A különböző helyzetben lévő állampolgárok közti együttműködést is az segíti, ha ezt a különbséget nem vesszük hallatlanra és nem kényszerítjük egy település polgárait, hogy olyan iskolába járassák gyermekeiket, ahol 30 százalék cigány van. Ha 2 százalék cigány van, akkor ők igyekeznek alkalmazkodni a többséghez. Ha azonban sokan vannak, magukkal rántják az osztályt, és megharagszik rájuk a közösség. S ekkor hiába igyekeznek bölcsen és okosan viselkedni a tanárok. A széllel nem lehet szembe menni. Tudomásul kell venni egy természetes nyomást vagy feszültséget. Az elvek megvalósítása érdekében akár olyan megoldásokat is el kell fogadnunk, amelyeket nem tartunk tökéletesnek, de alkalmazkodnak a viszonyokhoz.

Hogy ünnepel a piarista szerzetesközösség karácsonykor?
Mi nem önmagunk miatt vagyunk, hanem szolgálunk. Például elmegyünk éjféli misét mondani olyan helyre, ahol nincs pap, aztán lefekszünk, hogy reggel újra misézhessünk. Elsősorban nem a saját karácsonyunk meghitt megünneplésén munkálkodunk, hanem igyekszünk a pap nélkül maradt közösségek segítségére sietni. Ahol ugyanis egy pap több közösséget lát el, éjféli miséből ott is csak egyet lehet mondani, és ugyan lehetne egy éjféli misét este tízre is tenni, de az emberek jobban szeretik, ha az éjféli mise éjfélkor van. Ilyenkor kérnek meg minket, hogy segítsünk. Akik pedig nem tudnak közülünk mozogni, azok itthon a társalgóban felállítanak egy karácsonyfát, elbeszélgetnek, imádkoznak, meggyújtanak egy gyertyát.

Mi az ünnep ön számára?
Ünnep az, amikor nem csak a pillanat erőfeszítésének, problémájának nyomása alatt vagyunk és nem csak pihenünk, hanem kicsit elgondolkodunk múltról, jövőről, emlékeinkről, terveinkről, arról, amik az életünk kincsei, s beszélgetünk. Az ünnepkor megnyílik egy gazdagság a pillanat feladatain túl.

A kereszténység kezdeteikor inkább városi vallás volt, ma viszont úgy tartjuk, a falvak a még meglévő bástyái; habár közben egyre több élő keresztény kisközösség van a városokban. Városban élő szerzetesként hogy látja kereszténység, falvak és városok viszonyát ma?
A falvak veszélybe kerültek, hiszen a falvak kultúrája sokkal inkább elpusztult, mint a városé, és így még inkább fogyasztókká váltak a falusiak. Nem mesélnek, nem a népdalaikat éneklik vagy beszélgetnek, hanem mondjuk csak leisszák magukat. Már a mezőgazdaság gépesítésével megkezdődött az a folyamat, hogy egyre könnyebben meg lehetett élni a mezőgazdaságból a korábbihoz képest, és egyre többen mentek el a városba dolgozni. Későn értek haza, csak aludni vagy csak hétvégére, és a többi falusihoz kötődő viszonya meglazult. Nehéz a falunak a jelenlegi lehetőségek közt megtalálni az életformáját. Ez a lelkipásztorkodásban is nehéz, hiszen kevés a pap, egy városban még mindig többen vagyunk, és ha a pap sok falut lát el, de nem él ott, akkor örökké rohangál, nincs ott az emberekkel, csak egy faluban tud a közösség része lenni talán; és olyan lesz a pap, mint egy szolgáltató, akit elhívnak misézni, ő jön, aztán továbbáll.

Van még egy-két tudományos terve, mint egy interjúban említette. Mik ezek?
Igen, ezek elmaradtak eddig, és még tovább halogatnom kell őket valószínűleg, mert sok diákom volt, és most, hogy nincsenek körvonalazható tennivalóim, lekötnek az ilyen kapcsolataim. Egy délelőtt hat-hét telefont kapok és azok elgondolkoztatnak, így nem tudok a könyveimmel foglalkozni, egy-egy gondolatot végigvinni. Érdekel a középkor, és volt pár dolog, amibe belekezdtem korábban, például a Gellért-legendával kapcsolatban, s ezeket folytatnám, de az emberek igényei sürgetőbbek.

Szilvay Gergely

Neve hallatán tisztelőinek a következő szavak jutottak eszébe: szerénység, tudás, gyerekszeretet, hivatásszeretet, egyszerűség, kiválóság…
A 300 éves kecskeméti Piarista Iskola megemlékezéseinek  része a Szabó István piarista atyával készült interjú, melyben életéről, tanári és papi hivatásáról kérdezte Weninger Endréné.

Hogyan és mikor kezdődött a kapcsolatod Kecskeméttel?
Kecskeméten születtem, édesapám a piaristáknál volt civil rajztanár. A II. világháború alatt, Kecskemét kiürítésekor elmenekültünk, és a menekülésből visszatérőben édesapámat elveszítettük. Oroszországba menet megbetegedett, hazaküldték, Budapesten kórházban halt meg. Egy darabig Gyomán éltünk édesanyám szülői házában, anyai nagyszüleimet is akkoriban veszítettük el. 1947-ben édesanyámmal és öcsémmel visszajöttünk Kecskemétre az apai nagymamához, és elkezdtem a piaristáknál az általános iskola első osztályát. Golovics Katalin volt a tanító nénim, akire mindig örömmel emlékszem vissza. Szoktam is találkozni vele, bár már sokat betegeskedik.

Milyenek voltak az iskolás éveid?
Amikor államosították az iskolát, Jókai utcai Általános iskola, majd Jókai Mór Általános Iskola lett belőle. Jól éreztem magam az iskolában, és úgy emlékszem, jó tanuló is voltam. Az általános iskola elvégzése után a Piarista Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Ez annyi változást jelentett az életemben, hogy ettől kezdve az épület másik oldalán lévő termekben tanultam. Mert az államosítás során ugyan elvették az épületet a piaristáktól, de az 1950-es egyház- és államközi megegyezés után a jobboldali szárnyat visszakaptuk az itt megalakult Katona József Gimnáziumtól: a jobboldali szárny lett a Piarista Gimnázium, a másik az állami általános iskola. Kettéválasztani nem lehetett ezt a szép épületet, ezért minden nap láttuk a másik oldal tevékenységét is. A dísztermet közösen használtuk: a piaristák ünnepségein a piarista címer volt kitéve, az állami iskola pedig a sarlós-kalapácsos címert felejtette néha ott az ünnepségek után.
Mi volt a kedvenc tantárgyad?
Matematika és fizika. A történelmet meg a magyart nem nagyon szerettem. Amit magolni kellett, azt nem kedveltem. A verseket is nehezen tanultam. Ez meghatározta a pályaválasztásomat is: amikor beléptem a rendbe és megkérdezték tőlem, hogy milyen tanár szeretnék lenni, én ezt a két szakot választottam. Matematika-fizika szakos tanár lettem.

Kicsit menjünk vissza még időben! Amikor leérettségiztél, már határozott elképzelésed volt arról, hogy belépsz a Piarista Rendbe?
Akkor már igen. Nehezen érlelődött meg bennem az elhatározás. Még másodikos koromban nemet mondtam arra a kérdésre, hogy szeretnék-e piarista szerzetes lenni. Aztán negyedik osztályra eldöntöttem, hogy igen.

Aztán következett az egy év noviciátus?
Egy év noviciátus, „újoncév”, aminek a végén kellett dönteni, hogy a Piarista rendben maradok-e. A végleges döntés, az ünnepélyes fogadalom rá négy évre történt. A noviciátus után három évig csak teológiát tanultunk, a következő öt évben pedig az egyetemet és a teológiát együtt végeztük.

Milyen diplomád van?
Középiskolai tanári diplomám van. Végül három szakon végeztem: matematika, fizika és ábrázoló geometria. Aztán később még elvégeztem levelezőn a technika szakot is.

Ez nagyon illik hozzád, hiszen igen gyakorlatias vagy, jó a kézügyességed, mindent meg tudsz javítani.
Igen, már gyerekkoromban is sokat bütyköltünk a nagybátyámmal. Voltak szerszámai, beengedett bennünket a bátyámmal együtt a műhelyébe, és mi is dolgoztunk. Megmutatta, mit hogyan kell csinálni. Sok mindent alkottunk: forgó villanymotor-modellt, meg kis házat csináltunk gyufaszálakból. A másik rokonom egy hegedűt is készített gyufából. Biztosan ezek is hozzájárultak a kézügyességem fejlődéséhez.

Hány éves voltál, amikor pappá szenteltek?
Huszonhat éves voltam. Ennek 2015 februárjában lesz 48 éve. 2017-ben pedig kerek, 50 éves évfordulója lesz a pappá szentelésemnek.

Melyek voltak tanári pályafutásod helyszínei?
Az egyetem elvégzése után egy évig Budapesten tanítottam. Aztán Kecskemétre helyeztek. Először politechnikát tanítottam az un. 5+1-es rendszerben: öt nap tanítás, a hatodik pedig technika volt. A tanműhelyben sokat dolgoztunk a fiúkkal. Azóta itt vagyok Kecskeméten, és matematikát meg fizikát tanítottam, időnként technikát is. Sok mindent csináltunk a gyerekekkel közösen. A tiszai csónakházban is együtt dolgoztunk.

A csónakok foltozásához jól jött az ügyes kezed… Vagy új csónakokat is gyártottatok?
Kezdetben csak foltozgattuk a fahajókat, amik vászonnal voltak bevonva. Ezek nagyon sérülékenyek voltak. Később meguntuk a csónakok javítgatását, és olyan technikát találtunk, ami strapabíróbb: üvegszálas műgyantából készítettünk hajót. Havas József tanár úrral először egy sablont gyártottunk, majd ennek a belsejében készült el a kenu az üvegpaplan műgyantával való átitatásával. Az első hajó 1971 nyarán készült el. Azóta már sok hajót készítettünk saját kezűleg.

Mennyire időt állóak ezek a hajók? Még megvannak?
Ezek a legjobb típusú hajók, a sziklának való ütközést is kibírják, ha nem is könnyű javítani őket. A legelőször elkészített kenunkat Omegának neveztük el. Még mindig megvan, bár a sok javítástól egy kicsit megnehezült, így lassabban megy. A Pesti Piárban Havas tanár úr, Kecskeméten én sorban készítettük a hajókat. Megegyeztünk, hogy görög betűk lesznek a hajónevek, a pestieké az abc elejéről, alfától kezdve, Kecskeméten a végéről, omegával kezdve.

Élénk az élet a csónakház körül? Kik használják manapság?
Vannak most is táborok, túrák. Saját diákjaink vagy más iskolák csoportjai. Talán kevesebben látogatják, mint régen. Amíg osztályfőnök voltam, szinte teljesen végigtúráztam a nyarat. Csináltam egy egyhetes vízitúrát, gyalogtúrát, vitorlástúrát, kerékpártúrát. Fontosnak éreztem, hogy ne csak a fizikaórán találkozzanak velem a diákok. Egészen más kapcsolat alakul ki a tanár és a diák között, ha együtt eveznek, együtt áznak el, együtt főznek, mindent együtt csinálnak, közösek az élmények. Jobban megismerjük egymást, és sokat jelent nekik is, nekünk is a közösségformálás szempontjából. Nem szerettem, ha túl sokan voltunk, a 8-12 fős túra az ideális létszám. Ezek voltak a legjobbak.

Édesanyád is Kecskeméthez kötött…
Miután édesapám meghalt, visszaköltöztünk Kecskemétre a nagymamához, mint ahogy már említettem. A háború után elvették a lakásunkat, ezért kellett a nagymamához mennünk. Azóta, nagymamám halála után édesanyám is itt lakott élete végéig. Az ő rokonsága Gyomán maradt. Szétszóródott a család.…

Bár nyugdíjba vonultál, nagyon aktívan dolgozol. Milyen fontosabb tevékenységeid vannak?
Házfőnök vagyok, azaz a szerzetesi közösség vezetője. Kilenc szerzetes él most a kecskeméti rendházban. Azon kívül fölvállalok sok munkát, mint például legutóbb a Piarista templom homlokzatának a felújításával kapcsolatos ügyek intézését. Megmaradtak a régi elfoglaltságaim is. Amikor idekerültem 1969-ben tanárnak, az igazgatóm rám bízta a tiszaugi csónakház gondnokságát. Régről már ismertem a házat, hiszen diákkoromban gyakran vittek ki a piarista tanárok engem is magukkal, és együtt dolgoztam velük, amit kellett a ház körül. Már akkor javítottam a hajókat is.
A ház most is megvan, nagyobb a terület, amit rendben kell tartani, sok munkával történt a fejlesztés, a diákok munkája is benne van. Vettünk és építettünk egy-egy kisebb házat a tiszaugi Holt-Tisza partján, ahol szintén sok a munka. Ezeket is én felügyelem.
A cserkészmunkába is bekapcsolódtam. A mostani csapatunk elődje 1920-ban alakult 118-as Turán Cserkészcsapat néven. 1948-ban, az államosításkor ezt is betiltották, így formálisan megszűnt a csapat. De a Piarista Gimnázium keretein belül titokban folytatódott a cserkésznevelés, csak nem nevezték ezen a néven. 1989 tavaszán – a civil szervezetek közül elsőként – újjá alakult a Magyar Cserkészszövetség, majd Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban is a cserkészcsapat. Veszprémi Tibor atya a Kalazancius nevet adta neki. Magó Gáborral és Szegheő József piarista atyával együtt tettük le a fogadalmat, és ezzel megindult a cserkészcsapat élete. Magó Gábor, majd Farkas Gábor lett a parancsnok, végül – 1995 óta – az én vezetésemmel működik. A megyei cserkészmunkába is bekapcsolódtam. Akkor került a Magyar Cserkészszövetség tulajdonába egy volt tanyasi iskola, cserkészház lett belőle Bugacon. Annak a rendben tartásával is én foglalkozok.

Mire használjátok?
Leginkább őrsvezetőképzésre, kiscserkészek (alsó tagozatosok) táboroztatására. Kicsi gyerekeknek ez egy biztonságos hely állótábor szervezéséhez. Sajnos, elég nehéz megközelíteni, mióta megszűnt a bugaci kisvasút. Autókkal kell kivinnünk a gyerekeket. Van a ház körül egy kis erdő is, ott játszhatnak. Az idősebbeket azonban ez már nem elégíti ki, ezért az igazi cserkésztáborokat a hegyekben szervezzük, az alföldi gyerekek inkább erre vágynak.

Ki is adjátok bérbe ezeket a házakat?
Persze, mindkettőt, Bugacot és Tiszaugot is bérelhetik. Tiszaugon állótábort lehet szervezni, de egy-egy vízitúrának is lehet megállóhelye. Sátrat verhetnek, 100-150 fő is elfér egyszerre. Cserkésztáborokat is rendeztünk már ott.

A papi teendőid miből állnak?
Kezdetben a tanári tennivalók voltak a hangsúlyosabbak, hiszen elsősorban a gyerekek között dolgoztam, nem a plébánián. Ekkor a papi teendők másodlagosak voltak a tanári tennivalók mellett. Mióta nyugdíjas vagyok, több időt tölthetek a papi teendőkkel. Naponta misézek, vasárnap a Szent Erzsébet templomban is mondok misét a Czollner téren. Tennivalóim közé tartozik – mint más papoknak is – a gyóntatás, keresztelés, esketés, temetés, tehát a különböző szentségek kiszolgáltatása.

2014. november 29-én Ferenc pápa megnyitotta a megszentelt élet évét, azaz a szerzetesek évét. Milyen feladatok és programok várnak rátok? Változtat-e ez valamit az eddigi megszokott életeteken?
Erdő Péter pedig a Szent István-bazilikában mutatott be szentmisét november 30-án ez alkalomból. Beszédében jelnek nevezte a szerzeteseket, akik irányt mutatnak az emberiség életének.
Korábban is volt februárban egy szerzetesi nap gyertyaszentelő környékén. Most is sok programot szerveznek, országosan is, világszerte is. Még az elején vagyunk. Tesszük a mindennapi dolgainkat. De biztosan részt veszünk majd egy-egy fontosabb országos programon. Ez egyfajta jelzés, hogy jobban ráirányuljon az emberek figyelme a tevékenységünkre.

Hogyan foglalnád össze az életedet? Mi volt benne a jó?
Mióta beléptem a rendbe, élem a papi-tanári-szerzetesi életemet. Azt nagyon szerettem, amikor osztályfőnök voltam. Sok gyerek volt körülöttem, fontos dolog volt számomra 30-40 gyerekkel közösségben élni. A tanításban az volt a jó, amikor sikerült elmagyaráznom az anyagot, és felcsillant a diákok szeme, mert megértették. Egyenként is foglalkoztam a gyerekekkel. Az is jólesett, amikor később öregdiákként örömmel jöttek vissza a találkozókra. Sokan büszkék arra, hogy piarista diákok voltak.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Rendet rakni a szobámban: különféle cserkésziratokat dossziékba rendezni. Készítettem egy adatbázist, ahol majd az iskola valamennyi diákja és tanára benne lesz 1950 óta. Amióta számítógép van, azóta minden diák benne van, a korábbiakat is össze kéne rendezni. Nagyon sok munkával jár.
Másik nagy tervem még igazgató koromból származik. (Szabó István atya nyolc évig volt a kecskeméti Piarista Iskola igazgatója. A szerk.) Az iskola előtti téren, a kör alakú virágágyás helyén Nagy-Magyarország dombortérképét szeretnénk elhelyezni. Rajta bejelöljük azokat a városokat, ahol piarista iskolák voltak és vannak. Nagy munka már a tervezés is, hiszen pontosan meg kell szerkeszteni a szinteltolódásokat, a folyók, a városok helyét. De ez csak egy terv még. Aztán továbbra is foglalkozok a tiszai csónakházzal, a bugaci cserkészházzal, most pedig éppen sítúrát szervezek Ausztriába. Tennivaló akad bőven. Teszem is a dolgom, amíg bírom.

Kívánok neked erőt, egészséget, hogy minél tovább tudd végezni a feladataidat sokak örömére! Áldott karácsonyt, boldog névnapot és szép újesztendőt!

Weninger Endréné Erzsébet

Magyarország Kormánya 2012-hez hasonlóan az idei évben 1,2 milliárd forinttal támogatta tartományunkat. A támogatás segítségével a tartomány likviditási nehézségei megszűnnek és lehetőségünk nyílik arra is, hogy a folyamatban illetve előkészítés alatt álló iskolafejlesztési terveinket és pályázatainkat megvalósíthassuk.

A támogatások adatai:
Kormányhatározat száma: 1458/2012 (X.19.)  ezt tartalmazza a 2012. évi támogatást a költségvetési források átcsoportosításából és rendelkezik a másik két részlet költségvetésbe történő beépítéséről.

1. részlet:
támogatási szerződés száma: 52026-5/2012/EKEF, dátuma: 2012.12.06.
elszámolás dátuma: 2012.12.14.
összeg beérkezése: 2012.12.18.
elszámolás elfogadásának dátuma: 2013.02.26.
összeg:1.200.000.000,- Ft
2. részlet:
támogatási szerződés száma: 16918-1/2013/EKEF, dátuma: 2013.05.09.
összeg beérkezése: 2013.05.27.
elszámolás dátuma: 2013.12.09.

összeg:1.200.000.000,- Ft
A Piarista Rend Magyar Tartományának küldetése 300 év óta a mai fiatalok teljes emberi kibontakozásának szolgálata. Diákjaink nevelése olyan hivatás, amely a szeretet és igazság melletti elköteleződést és felelősségteljes odaadást kíván meg mindazoktól – legyenek szerzetesek vagy világiak –, akik életüket e küldetésnek szentelik. A változó gazdasági, szociális és társadalmi helyzet minden korban gördít olyan akadályokat hivatásunk gyakorlása elé, amelyek hatással lehetnek küldetésünk teljesítésére is.
A Piarista Rend Magyar Tartománya ezúton is köszöni Magyarország Kormányának nagylelkű segítségét!

Piarista Rend Magyar Tartománya

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borverseny díjazottja december 11-én, csütörtökön vehette át a kitüntető oklevelet. A győztes bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, amely címet idén a Nyári Pince Hárslevelű 2012 nyerte el. A régi piarista borászati hagyományokat felélesztő pályázaton idén a száraz fehérborok versenyeztek.

A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban, óvodáikban és szakiskolájukban. Jelentős szerepük volt azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt.
A rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ban, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a kegyesrendiekre a Kiskárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Később is sok piarista rendház megélhetéséhez hozzájárultak a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. Több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, melyekből hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.

A második világháború után a kommunista diktatúra által elvett birtokok szőlőterméséből származó bor hiánya társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékek elvesztését is jelentette.
A rendszerváltást követően 2008-ban indult el a munka, hogy a rend újjáélessze a régi hagyományokat. Egy évvel később, az első alkalommal kiírt borválogatásra, nem lévén saját szőlőterülete a rendnek, olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régiókban, hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűrinek az volt a feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a bort, mely az év Piarista bora címre érdemes és méltó. Ettől kezdve a kitűnő minőségű győztes borok Piarista borként kerültek palackozásra, címkézésre és forgalomba. 2010-től már országos volt a nemes vetélkedés. A minden évben megrendezendő borválogatás egyik célja, hogy a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel. A másik cél pedig, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek, és közösségek épüljenek belőlük, nemcsak a piarista családon belül, hanem minden borszerető ember között.
Idén is kitűnő minőségű borok érkeztek a válogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbözőbb borvidékeiről származó fehérborok mindegyike tehát méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget.
A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Nyeste Pál SP, a nagykanizsai gimnázium igazgatója, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Rohály Gábor, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.
A május végén megrendezett zsűrizésen 100 pontos rendszerben íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. A szakmai zsűri által kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltűntetésével.
A Piarista bor 2014 győztese: Hárslevelű 2012 – Nyári Pince

Szöveg:Hernády Zsolt Géza
Fotók: Szathmáry Melinda

A GYŐZTES PINCÉSZET ÉS BOR ADATAI:
NYÁRI PINCE
SZENT GYÖRGY-HEGYI HÁRSLEVELŰ 2012, száraz fehérbor, 750 ml
A Balaton-felvidék nyugati végén fekszik a 415 m magas tanúhegy, a bazaltkupolás Szent György-hegy. Vulkanikus lejtőin évszázadok óta folyik szőlőtermesztés, így a hegyoldal tele van bazaltból épült pincékkel.
A Nyári birtok kezdeti 0,4 hektárnyi területe mára 7,5 hektárra bővült, így a szőlőbirtok hagyományos fajtái, az olaszrizling, szürkebarát és chardonnay mellé cserszegi fűszerest, rajnai rizlinget, kéknyelűt és hárslevelűt telepítettek, a fajtakínálat bővülése érdekében.
Értéket teremteni és értéket megóvni – ez a Nyári Pince filozófiája.
A pincészet immár harmadik alkalommal nyerte el a Piarista bor címet (Szürkebarát 2008, Kéknyelű 2009, Hárslevelű 2012).
A hárslevelű a Kárpát-medence őshonos szőlőfajtája, mely kedveli a badacsonyi vulkanikus melegebb talajt. A szeptember közepén szüretelt szőlő reduktívan erjedt, majd másfél évig hordóban, finomseprőn érlelődött. Gazdag beltartalmú, testes, gyümölcsös bor, melyet a kevés maradékcukor széppé és teljessé tesz.
Fogyasztása 13 C-ra hűtve javasolt.
Alkoholtartalom: 15 %vol

www.nyaripince.hu

Zorándy Zoltán halálára...

Mindig vidám, okos, szellemes fiúnak ismertük meg mi, egykori osztálytársai, akikkel 1943 őszén kezdte meg tanulmányait a pesti Piarista Gimnáziumban, dr. Simon Sándor I./C. osztályában. Jó tanulónak számított, jeles osztályzatai közé alig pár kettes került. Az állami Ady Endre (államosított) gimnázium két éve után 1950-ben megvált tőlünk, s a Zenei Gimnáziumban járta utolsó évét, ott érettségizett 1951-ben. Majd Zeneakadémiát végzett, s 1956-ban Nyugatra távozott, ahol zongoristaként, zeneszerzőként volt ismert.

A Magyar Piarista Diákszövetségnek 1989-ben mindjárt tagja lett. Az október 11-én kiállított személyi lapján foglalkozásként a programozó szerepel, munkahelyként egy New York-i cég, majd "szabadfoglalkozású". Nyelvismereteként az angolt és a németet írta be, amit már idehaza kezdett tanulni a piaristáknál (talán már csak azért is, mert az elemi négy osztályát a pesti, Damjanich utcai Német Birodalmi Iskolában járta - ennek semmi köze Hitler Német Birodalmához, a szerk.).  
Amikor már lehetett, rendszeresen jött haza a messzi New Yorkból, és hűségesen kereste meg egykori osztálytársait a meghirdetett osztálytalálkozókon, esetleg rendkívüli összejövetelükön vagy lakásukon. Ezeknek a kötetlen beszélgetéseknek ő mindig érdekes, színes résztvevője volt. Így történt ez 2014-ben is, szeptemberben az utolsón, pár hónappal december 3-án bekövetkezett halála előtt.   
A tragikus végről felsége számolt be levélben, akivel 45 esztendőt élt együtt.
December 14-én a Duna-parti Piarista Kápolnában - ahol Ő diákként is orgonált - a jelen évben meghaltak között név szerint érte is imádkoztunk: "...elhunyt tanáraink, egykori osztálytársaink mind itt vannak velünk; ők élnek, csak más formában... Őrizzük meg az ő emléküket...!"

Farkas Zsolt