2014. november 30., VI. évfolyam 21. Különszám - A 300 éves váci és kecskeméti piarista iskolák köszöntése

 

Oberfrank Ferenc: A kecskeméti és váci piarista iskolák köszöntése

A Család bármely tagjának ünnepe minden egyes tagjának ünnep. Most a Váci és a Kecskeméti Piarista Iskola 300 éves jubileuma ad alkalmat nekünk arra, hogy felidézzük gazdag hagyományainkat, tudatosítsuk át nem hárítható felelősségünket, megélve a közösséget egymással. A testvérjubileum élménnyé és eltökéltséggé nemesíti bennünk mindazt, amit ez a két nagyszerű intézmény jelent számunkra: büszkeséget, örömet és feladatot. Büszkeséget: hiszen nem sok magyar intézmény tekinthet vissza három évszázados múltra, annyi híres és bár nem hírneves, de hasznos, értékes, istenfélő embert adva országnak, világnak. Ezt a velünk ünneplő egyházi és világi vendégek, köszöntők magas rangja és az ünnepi események, rendezvények, kiadványok színvonala is tükrözi. Örömet: hiszen a nagyszerűen megszervezett és megrendezett ünnepre mindkét városban rekordszámban, nagyszerű hangulatban gyűltek össze a piarista diákok, öregdiákok, szerzetes és világi tanárok, rendi vezetők, és támogatóink, barátaink is. Külön öröm, hogy ezúttal is megnyilvánult a váci és a kecskeméti öregdiákok jelentős szerepe a piarista közösség és a diákszövetség életében. Feladatot: hiszen a 300 év hazai történelmének ismeretében nyilvánvaló, hogy milyen nélkülözhetetlenek a Piarista Iskolák az ország életében. Megőrzésük, támogatásuk, fejlesztésük a múlt, a jelen és a jövő piarista generációinak – rendieknek és világiaknak - közös felelőssége. E felelősségnek a további évszázadokban is meg kell felelni! Nem gyengülhetünk el, nem vehetünk rossz irányt a mi korunkban sem. A jövő titka, hogy mi jelent nagyobb fenyegetést a felhalmozott szellemi, erkölcsi értékekre, immateriális, materiális és szervezeti tőkére: a politikai elnyomás és üldöztetés, vagy a mai és a jövőbeli - személyiséget, közösséget, értékőrzést - érő külső-belső kihívások. A 300 éves váci és kecskeméti jubileum arra biztat és figyelmeztet bennünket, hogy a közösség-élményből is táplálkozó hit, a reményből eredő hűség és bizalom, s az egymásnak örvendezni tudó szeretet átsegíthet bennünket a jelen és a jövő nehézségein, ahogy átsegített a múltbelieken is. Isten éltessen Benneteket váci és kecskeméti piaristák! Oberfrank Ferenc MPDSZ elnök


Díszközgyűlésre Meghívó

„Az istenes tettek közül a legmagasztosabb a lelkek üdvösségén munkálkodni." (Kalazanci Szent József, a piarista rend és iskolák alapítója)

A 300 éves fennállását ünneplő kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda nevében szeretettel hívjuk jubileumi DÍSZKÖZGYŰLÉSRE.

Időpontja: 2014. november 28., péntek 16-18 óra.
Helyszíne: a kecskeméti Városháza díszterme.

Program:
16.00: az emlékülés megnyitása
16.05:  ünnepi köszöntők
- Dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár
- Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
- Szemereyné Pataki Klaudia polgármester
16.40: köszöntők, előadások:
- Labancz Zsolt piarista tartományfőnök
- Nagy Attila piarista igazgató
16.50:  Kozicz János történész előadása (Mozaikok a kecskeméti piaristák történetéből)
17.00: jelenet Sík Sándor: Podolini diákok c. színművéből (előadja a Piarista Gimnázium diákszínpada; rendezte: Hegedűs Judit)
17.15: köszöntők, előadások:
- Laczkó János a MPDSZ Kecskeméti Tagozatának elnöke
- Dr. Bíró Györgyi az iskola szülői közösségének elnöke
17.25: az emlékülés befejezése
17.30: állófogadás a Városházán

Kecskeméti piaristák


Nagy Attila igazgató beszámolója a jubileumi díszközgyűlésről

Díszközgyűlés keretében ünnepelt együtt Kecskemét városa és a piaristák a 300. jubileum kapcsán. A színültig megtelt teremben jelen voltak többek között: 

- a piarista szerzetesatyák, köztük a Piarista Iskola korábbi igazgatói: Szabó István, Futó Béla, Ruppert József, Dr. Lukács László
- országgyűlési és Kecskemét városának önkormányzati képviselői
- katolikus és más felekezetű egyházi vezetők, szerzetes közösségek képviselői
- kecskeméti közoktatási intézmények vezetői
- piarista öregdiákok, nyugdíjas és aktív pedagógusok, diákok, valamint az iskola munkatársainak képviselői.

A díszközgyűlésen beszédet mondott:
- Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, KDNP-s politikus
- Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
- Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony
- Labancz Zsolt SchP tartományfőnök
- Nagy Attila SchP, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója
- Laczkó János, a Magyar Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke
- Dr. Bíró Györgyi, a Piarista Iskola szülői munkaközösségének elnöke.

A köszöntőbeszédek közben Kozicz János történésznek, iskolánk pedagógusának az előadását hallhatta a közönség "Mozaikok a kecskeméti piaristák 300 éves történelméből" címmel a Piarista Általános Iskola és Óvoda kedves műsorát valamint a Piarista Gimnázium diákszínpadának bemutatóját láthatták az egybegyűltek.
Az emlékülés programjai után a Piarista Iskola állófogadásra hívta a megjelent vendégeket.
A díszközgyűlés konferanszié-levezető szerepét Csabai Lili, iskolánk egyik kisdiákjának édesanyja vállalta. Köszönjük szépen szolgálatát, valamint a Városházának is, hogy helyet adott jubileumi évünk egyik legfontosabb rendezvényének.

A rendezvényről a média is beszámolt, többek között az alábbi helyeken:
KEOL (Kecskemét Online internetes hírportál)
Magyar Hírlap Online Hírportál
Magyar Nemzet Online
Webrádió

Nagy Attila SchP ig.


Labancz Zsolt tartományfőnök atya a kecskeméti jubileumi évünket megnyitó szavai

Főtisztelendő Érsek Atya!
Kedves Testvérek!

Amikor 300 évvel ezelőtt rendtársaim, a piarista atyák megérkeztek Kecskemétre gróf Koháry István országbíró hívására, aligha gondoltak előre a 2000-es esztendőkre, figyelmüket lekötötték a közösség- és iskolaalapítás apró, ügyes-bajos, sokszínű feladatai. Mégis mertek nagyot álmodni, s ezért ma itt együtt ünnepelhetünk.
300 év a gyerekek, a fiatalok oktatásában-nevelésében és Kecskemét város szolgálatában. 300 esztendő - ez a hosszú, tekintélyes idő minket, az alapító atyák mai örököseit is lenyűgöz, megrendít.
A mai szentmisében, és e most induló jubileumi esztendőben hálát adunk történelmünkért, és szeretnénk erőt meríteni a múltból, szeretnénk ott életet adó forrást találni, hogy így tudjuk ma és a jövőben folytatni gyönyörű szolgálatunkat, amelyet Kalazanci Szent Józseftől kaptunk: hogy segítsük a gyerekeket és a fiatalokat személyiségük teljes kibontakozásában.
Főtisztelendő Érsek Atya, nagyon köszönöm, hogy elfogadta meghívásunkat, s vezeti a jubileumi évet megnyitó eukarisztikus ünneplésünket. Isten hozta idehaza, a piarista közösségben, hiszen Érsek atya nagyon is közénk tartozik!

Labancz Zsolt piarista tartományfőnök

Néhány gondolat a piaristák kecskeméti letelepedésének 300. jubileumi éve kapcsán

A piaristák kecskeméti alapítólevelén az 1714-es dátum szerepel. Az atyák azonban csak 1715 telén érkeztek meg a kiskunsági „Hírös Városba". Ezt a történelmi momentumot figyelembe véve a piaristák kecskeméti letelepedésének 300. jubileumi évét a 2014/2015-ös tanév folyamán ünnepeljük.

Három évszázad nagy idő. Szeretnénk méltó módon emlékezni, ünnepelni. Hogy ezt megtehessük, a lelki ráhangolódás mellett már az előző tanévben elkezdtük az előkészületeket a jubileumi tanévünk programjainak tervezése, szervezése terén. Szeretnénk, ha visszatekintésünk a mögöttünk lévő 300 évre nem csak historikus reflexió lenne, de mindenekelőtt imádságos, lelki jellegű is. Idekívánkozik Kalazanci Szent József egyik leveléből vett idézet: „Irgalmasságában maga Isten lesz pártfogónk most és mindörökké, és áldását fogja adni ránk, mi pedig bizakodunk szent jóságában." (EP I. 4270.)
Az egész tanévet átfogó ünneplés kapcsán mi, "házigazdák", kecskeméti piaristák (szerzetesek és világi munkatársak, diákok, szülők, öregdiákok) arra törekszünk, hogy a velünk kapcsolatban lévők minél szélesebb körét megszólítsuk, bevonjuk ünneplésünkbe:
- a piarista rendi központot Rómában
- a piarista tartományfőnökséget, rendházakat és iskolákat
- Kecskemét városvezetését
- Kecskemét oktatási intézményeit és polgárságát
- a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyét és a helybéli papságot
- a környékbeli szerzetesközösségeket
- testvériskoláinkat
- minden hozzánk közelálló szervezetet, intézményt, közösséget, különösen is azokat, akik támogatták / támogatják és figyelemmel kísérik oktató-nevelői munkánkat.


Nagy Attila Sch. P. igazgató beszámolója a Kecskeméti Piarista Vacsoráról és a Kalazancius-bálról

A 300. jubileum jegyében zajlott a XXXIV. Piarista Vacsora, melyen soha nem látott nagyszámú vendégsereg jött össze, mintegy 550 öregdiák.

A találkozó szentmisével kezdődött, melyen a főcelebráns Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atya volt. Az ünnepi prédikációt, melyben a piarista iskolák hivatásáról és a kecskeméti jelenlétünk három évszázadának kiemelkedő fejezeteiről hallhatott az ünneplő öregdiákság, Fórián-Szabó Zoltán plébános úr mondta. A hálaadó szentmisén ének-zenei szolgálatával közreműködött a piarista templom liturgikus kórusa Valkai Dávid vezényletével.
Ezt követően megkoszorúztuk a Piaristák terén lévő iskolaalapító gróf Koháry István szobrát, valamint a centenárium kapcsán az iskola aulájában található 1. világháborús emlékművet.
Az öregdiák találkozót a házigazda, Laczkó János, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke nyitotta meg, majd Hegedűs Judit tanárnő vezetésével a Piarista Gimnázium diákszínpadának bemutatója következett. Az előadások és ünnepi köszöntők sorát Labancz Zsolt SchP tartományfőnök előadása kezdte. Dr. Bábel Balázs érsek atya köszöntője után Borián Tibor piarista atya emlékezett vissza a 250. jubileum eseményeire. Az országos Piarista Diákszövetség nevében Várgedő Tamás választmányi elnök köszöntötte iskolánkat és az egybegyűlt öregdiákokat. Nagy Attila SchP igazgató a hála és a köszönet szavait tolmácsolta az iskolai jubileum kapcsán és külön méltatta, hogy a gimnáziumi koedukáció nyomán idén először voltak jelen az öregdiákok között leányok. Ezt követte a korelnök köszöntése: a megjelent egykori diákok közül idén a 91 esztendős  Rapcsányi László volt az, aki a legrégebben, 1941-ben érettségizett gimnáziumunkban. Az étkezés előtti imádságot Szabó István házfőnök úr vezette.

Az előadások után nem maradt más hátra, mint a terített asztal melletti éjszakába nyúló osztálytársi, baráti beszélgetések, visszaemlékezések. A desszert a jubileumi alkalomra való tekintettel egy 300-as születésnapi óriástorta volt, rajta a piarista címerrel és a jeles évszámokkal (1714-2014).
Az öregdiák rendezvény ideje alatt két "piarista bolt" is rendelkezésére állott a nagyszámú vendégseregnek: iskolánk "Jubileumi ajándékbutikja" és a budapesti székhelyű "Piarista Bolt". Köszönjük mindkét csapat lelkes munkáját.
A vacsorai finom falatokat Bakos Tamás élelmezési vállalkozónak és munkatársaink köszönhetjük. Hálásak vagyunk iskolánk műszaki vezetőjének, Jusztin Ferencnek, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is vállalta a rendezvénnyel kapcsolatos szervezési munkálatokat. Köszönet intézményünk technikai munkatársainak a nagymérvű rendezvény előkészítéséért. Köszönjük továbbá népes számú gimnazista diákjainknak önkénes regisztrációs és pincéri szolgálatát.

Nagy Attila Sch. P. igazgató
Mellékelt fénykép: Nagy Attila Sch. P. és a diákszövetség vezetésének küldöttei (Török Bernát főtitkár és Mikecz Tamás a Budapesti Tagozat alelnöke) társaságában koszorúzza Koháry István országbíró szobrát a kecskeméti Piarista Iskola előtti téren.

Beszámoló a Kalazancius-bálról

Iskolánk szülői munkaközössége nyolcadik alkalommal rendezte meg a Kalazancius-bált. A rendezvény fővédnöke Lévai Jánosné Kecskemét Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, háziasszonya Csabai Lili, a Kecskeméti Kulturális Központ Fesztiválirodájának ügyvezető igazgatója volt, a bál szervezői pedig az SzMK tagjai Dr. Bíró Györgyi SZMK elnök vezetésével. A Czollner téri sportcsarnokban, a 300. jubileum jegyében szervezett bálnak kb. 300 résztvevője volt.
A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, majd a Kecskemét Táncegyüttes fellépésében gyönyörködhetett a közönség. A táncosok közül többen iskolánk öregdiákjai voltak. A báli mulatsághoz a remek zenéről az öttagú marosvásárhelyi ALEX Music Együttes gondoskodott. A tombolasorsolásban gazdára talált a szülők és az osztályközösségek által adományozott temérdek sok ajándéktárgy. A terített asztalra kerülő finomságokat a Piarista Iskola konyhájának köszönhettük. Külön meglepetése volt a vacsorának a 300. születésnapi torta, melyet Dr. Bíró Györgyi SzMK elnök és az iskolaigazgató együtt szeleteltek fel.
A bál fővédnöke, háziasszonya és főkoordinátorai mellett hálás köszönet illeti mindazokat a szülőket, tanárkollégákat, technikai munkatársakat és diákokat, akik nagylelkűen közreműködtek a bál megszervezésében. Köszönet a Karikás Csárdának, aki megszervezte a báli büfét, valamint a Kecskeméti Polgárőrségnek, akik a rendezvény ideje alatt a környék biztonságáról gondoskodtak.
A rendezvény kapcsán befolyt adományokat idén a tagozatok (óvoda, ált. iskola alsó és felső, valamint gimnázium) tanulást segítő eszközeinek fejlesztésére és bővítésére használjuk fel. Köszönjük szépen a szülők, osztályközösségek által felajánlott sokféle adományt, és minden kedves vendégünknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték iskolánk jubileumi jótékonysági bálját.

Nagy Attila Sch. P., ig.


"Köszöntő az MPDSZ választmányi elnökétől" - elhangzott a Kecskeméti Piarista Vacsorán

Excellenciás Érsek Atya!
Főtisztelendő Tartományfőnök Úr!
Főtisztelendő Szerzetesatyák!
Tisztelt Öregdiákok!
Tisztelt Mai Diákok, akik előbb-utóbb Öregdiákok lesztek!
Kedves Barátaim!

300 esztendő az egyén számára mérhetetlen idő, itt a földi életben is, de még inkább a földöntúliban.
300 év egy nemzet számára viszont már nagyon is jelentős időszak, amely beépül a nemzet emlékezetébe, alakítja annak nemzettudatát. Így van ez a mai ünnepi évfordulóval is.
300 évvel ezelőtt, alig csitultak el a Rákóczi-szabadságharc keltette földrengések, amikor egy magyar arisztokrata késztetést érzett arra, hogy neki iskolát kell adnia a nemzetnek itt a Kúnság vidékén. És bizonyára nem véletlen, hogy azt a szerzetesrendet hívta meg a feladatra, amelyről tudvalevő volt, hogy a szegénysorsú – ma úgy mondanánk, kallódó – gyerekek tanítását és nevelését tette meg elsődleges hivatásává.
Ismereteket közölni a teremtett világról, tudományt adni, hogy tájékozódni tudjanak a világban, s a lelki adományokban, pietásban gyarapítani az alumnusokat. Ezért a nagyszerű célért dolgoztak akkoriban a kegyesatyák, és dolgozik azóta is ez az iskola, az itt élő szerzetesatyák, világi tanárok. Fejet kell tehát hajtanunk az elődök példája előtt, de a mai iskolaépítő és iskolagyarapító utódok előtt is.

Talán joggal mondhatjuk, hogy Koháry gróf az iskolaalapításban Migazzi váci püspöktől vette a példát, most viszont jólesően mondhatjuk, hogy az egész mai magyar piarista öregdiák közösségnek Kecskemét mutat példát immáron 34-ik éve összetartásban, közösségépítésben, s hogy miként lehet és kell is emelt fővel és egyenes gerinccel vállalni azt a piarista karizmát, amelyet mindnyájan megtapasztaltunk, ki-ki a maga piarista iskolájában.
Köszönet ezért a példamutatásért a Kecskeméti Tagozatnak!
Szeretettel és hálával hozom tehát az egész Magyar Piarista Diákszövetség köszöntését és jókívánságait erre az ünnepi alkalomra. Növekedjék tovább ez a közösség és sugározza a jövőben is a piarista családhoz való tartozás örömét!

Isten éltessen és áldjon Benneteket!

Várgedő Tamás


A 300. jubileumi tanévünkhöz kötődő fontosabb programok és a kecskeméti 300. jubileumi évünk arculati elemei

A 300. jubileumi tanévünkhöz kötődő fontosabb programok
Az alábbiakban a jubileumi évhez kötődő fontosabb programokat soroljuk fel. Ezek jó része a hagyományos iskolai programjainkhoz kapcsolódik, de számos rendezvényt kifejezetten a 300. évre való megemlékezés apropóján szervezünk meg. Mindegyikre szeretettel hívjuk és várjuk vendégeinket.

2014. 11. 08., szombat 17.00 Piarista Öregdiák Vacsora a 300. jubileum jegyében

2014. 11. 22-29. jubileumi ünnepi hét

2014. 11. 22., szombat 19 órától Kalazancius-bál az SzMK szervezésében

2014. 11. 13-14., csütörtök-péntek Piarista Jubileumi Sportjátékok - "Patrociniumi Kupa"

2014. 11. 27., csütörtök 10.00 Patrocinium, a piarista iskolákat és szerzetesrendet alapító Kalazanci Szent József emlékünnepe

2014. 11. 28., péntek 15-19 óra díszközgyűlés a Városháza dísztermében 

2014. 11. 29., szombat délelőtt jubileumi sakkverseny a kecskeméti iskolák diákjai számára

2014. 12. 12., péntek piarista kórusok találkozója 

2015. január folyamán jubileumi kiadványaink megjelenése 

2015. február folyamán "Piaristák Kecskeméten - 300 év a hit és a műveltség szolgálatában" című időszaki kiállítás a Cifrapalotában (ünnepélyes megnyitóval)

2015. 01. 22., csütörtök délelőtt a Magyar Kultúra Napja a 300. jubileum jegyében

2015. 04. 11. szombat 10 órától a Gróf Koháry István Megyei Történelem Verseny szóbeli döntője a 300. jub. jegyében 

2015. 04. 25., szombat 10 órától Takács Sándor Országos Katolikus Történelem Verseny döntője - a 300. jubileum jegyében 

2015. 05. 28., csütörtök 17 óra Piarista Pedagógusnap - a 300. jub. jegyében

2015. 05. 30., szombat 14 órától Kerti Ünnepély - a 300. jubileum jegyében

2015. 06. 5-6-7. Részvétel a 300. jubileum jegyében a IV. Kecskeméti Katolikus Városmisszióban

2015. 06. 13., szombat Te Deumok, tanévzáró szentmisék, a jubileumi tanév befejezése 

2015. novemberi patrocinium, Jubileumi évkönyv kiadása, ünnepélyes könyvbemutató, a 300. jubileumi év végleges lezárása

A 300. jubileumi évünk arculati elemei 
A 2014/2015-ös tanév folyamán jubileumi óriásmolinó hirdeti a Piaristák tere 5. szám alatti iskolaépületünk főhomlokzatán, hogy a kegyesrendiek 300 éve vannak jelen Kecskeméten a nevelés szolgálatában.

Szeretnénk, ha erről a szép kerek jubileumi évről minden piarista rendtársunknak, pedagógusunknak, diákunknak, szüleiknek, öregdiákjainknak és az ünnepi rendezvényeinket megtisztelő vendégeinknek is valamilyen ajándéktárggyal kedveskedhetnénk. Ennek érdekében egy "300-as PIARISTA AJÁNDÉKBUTIKOT" szeretnénk létrehozni, melyben számos, a jubileumi iskolaévünkkel kapcsolatos portékát lehet majd kapni. Ilyeneket pl.: jubileumi bélyegsorozat, 300-as hűtőmágnesek, piarista címeres nyakkendők, jubileumi mécsesek, 300-as kitűzők, iskolacímeres matricák, piarista könyvjelzők, jubileumi címeres zászlócskák, piarista képeslapok, 300-as iskolapólók, jubileumi piarista tollak, piarista logós égetett fa tea-alátét.

A tanév folyamán több jubileumi kiadvány megjelentetését is tervezzük: Koháry Emlékkönyv (tanulmányok, esszék az iskolánkat alapító gróf Koháry István életéről és koráról, valamint iskolánk alapításáról); A kecskeméti Piarista Iskola 300 éve képekben (képes fotóalbum magyar és angol feliratokkal); A Cifrapalotában rendezendő "Piaristák Kecskeméten - 300 év a hit és a műveltség szolgálatában" című időszaki kiállítás múzeumi katalógusa; Jubileumi Évkönyv (2014/2015) - a tanév eseményei, történései; szemelvények a jubileumi programok előadásaiból; 300 év - 300 kép (fényképfelvételek a kecskeméti Piarista Iskola jubileumi tanévéről). 

Nagy Attila Sch. P. kecskeméti ig.


300 éves piaristák - kiállítással és szentmisével ünnepelt a váci gimnázium

Idén ünnepli alapításának 300. évfordulóját a Váci Piarista Gimnázium. Az egyházi fenntartású intézmény egy nagyszabású kiállítás megnyitásával és egy tanévnyitó szentmisével ünnepelte a többszörös centenáriumot vasárnap. Az esemény zárásaként az ünneplők egy 850 szeletes tortát fogyaszthattak el a Konstantin téren.

Vasárnap ünnepelte 300 éves fennállását a Váci Piarista Gimnázium. A jeles alkalomra az iskola egy nagyszabású ünnepségsorozattal készült, amely 17 órakor a „300 éve hitre, tudásra – Piaristák Vác városában” című kiállítás megnyitójával vette kezdetét a Tragor Ignác Múzeum Görög Templom kiállítótermében. A jubileumi eseményen megjelenteket elsőként Harrach Péter országgyűlési képviselő köszöntötte, aki az egyházi oktatás fontosságát hangsúlyozta:
Vác városa iskolaváros, és ehhez jelentős mértékben hozzájárul a Váci Piarista Gimnázium. Én azt kívánom a lakosság, a társadalom részéről, nevében, hogy ez az iskola ugyanazt a szerepet töltse be ezen túl is, mint amit betöltött 300 éven keresztül, normákat adjon a fiataloknak, és rajtuk keresztül a társadalomnak, egyetemes tudást adjon és magyarság tudatot. Ezt kívánom mindnyájuknak, az itt tanulóknak és a pedagógusoknak is.

A város nevében Mokánszky Zoltán alpolgármester üdvözölte az egyházi fenntartású iskola 300 éves fennállását:
Kevés város mondhatja el magáról azt, hogy a 18. század óta iskolaváros. Nemcsak iskolaváros, hanem a kultúra városa is. Vác városa a 2000-es évek elején kapta meg a kultúra városa címet és minden bizonnyal rászolgáltunk erre már a 18. század óta. Rengeteg püspök dolgozott azért, hogy a Piarista Gimnázium ilyen fényes sikert érjen el, amit elért. 

A folytatásban Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott köszöntőt, melyben egykori piarista diákként a rend alapítóját méltatta:
Kalazanci Szent József 36 éves volt, amikor már püspöki helynökként dolgozgatott és fényes karrier állt előtte, ő mégis úgy gondolta, hogy neki más hivatása van, ő mégis úgy gondolta, hogy szegény gyerekek iskoláztatásával kell töltenie az életét. Én őszintén kívánom, hogy a továbbiakban is ez a fajta tudomány, ez a fajta közösségre való felkészítés, a családi életre való felkészítés hassa át ezeknek az iskoláknak a szellemiségét. 

Forró Katalin igazgató, Tragor Ignác Múzeum, Vác:
Ez a kiállítás egy nagy összefogás eredménye, hiszen a múzeumnak önmagában nem lett volna kellő ereje és kellő műtárgya sem ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású kiállítást meg tudjon rendezni. Segítségünkre volt ebben a Váci Piarista Gimnázium, a piarista rendtartomány gyűjtemény és levéltára, az egyházmegyei múzeum, és nagyon sok egykori piarista diák, akik emlékeikkel, emléktárgyaikkal segítették a kiállítás megvalósulását. 
Forró Katalin kiemelte, hogy a város életében is jelentős szerepük volt a váci piaristáknak, hiszen a 18. századi pestis járvány idején gyógyszert készítettek, az 1873-as árvíz után a Duna-parti városrész újjáépítéséért jótékonysági koncertet szerveztek, illetve a múzeum fennmaradása is egy piaristának köszönhető, méghozzá Bán Márton szerzetesnek, egykori múzeumigazgatónak.

Az esemény kapcsán Labancz Zsolt, a Piarista Rend Magyar Tartományának tarományfőnöke is köszöntőt mondott, aki a 2011 és 2021 között tartó jubileumi évtized kapcsán fogalmazta meg mondandóját:
Akkor ünneplünk helyesen és jól, hogy ha az ünneplésünk ahhoz segít minket, h újra rátaláljunk arra az éltető forrásra, ahonnan az életünk és a szolgálatunk fakad. Akkor ünnepeljük jól ezt a jubileumi évtizedet, hogy ha segít minket megújulni, megerősödni hivatásunkban, a fiatalok, gyerekek oktatása, nevelése melletti elköteleződésünkben. Ha elevenen, frissen újra rátalálunk Kalazanci Szent Józsefnek az intuíciójára, hogy gyönyörű és nagyszerű dolog gyerekek és fiatalok személyének a bontakozásait segíteni. 

A november 16-ig látogatható jubileumi kiállításon festmények, dokumentumok, fotók és korabeli tárgyak mutatják be a váci gimnázium elmúlt 300 évét. A megnyitó végén Futó Béla iskolaigazgató invitálta a vendégeket az ünnepség folytatására a Székesegyházba. A tanévnyitó szentmise 18 órakor vette kezdetét, melyet Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált. Ezt követően a Konstantin téren folytatódott az ünneplés, ahol egy 850 szeletes jubileumi tortát fogyaszthattak el közösen a vendégek.

Forrás: http://estv.hu/news.php?extend.26059


Ünnepi interjú a 300 éves Váci Piarista Gimnázium igazgatójával, Futó Béla atyával

A háromszáz év öröksége stabilitást ad annak minden pozitívumával, ugyanakkor a rugalmatlanság veszélyét is hordozza. Folyamatosan keresnünk kell, melyek megőrzendő meghatározó értékeink, és hol kell továbblépnünk – fogalmazott Futó Béla Sch. P., a Váci Piarista Gimnázium és Kollégium igazgatója.

– A háromszáz év a hivatásban való megújulásra, a források újrafelfedezésére is figyelmeztet – erről beszélt a piarista jubileumi évtized kapcsán Labancz Zsolt piarista tartományfőnök. Hogyan élik meg ezt itt Vácon?
– Az ünnep figyelmeztet, hogy mi, piaristák és világiak egy olyan iskolában működünk, ami háromszáz éves hagyománnyal rendelkezik. Egy család életében biológiai eszközök, a gének örökítik tovább a sajátosságokat. Mi az örökítő eszköz az iskolában? Valami ugyanis öröklődik. Ez kívülről sokszor jobban érzékelhető, mint belülről. Külső szemlélők mondják, hogy van itt egy sajátos hangulat, a helynek van valamilyen szelleme. Az ünnep erre is felhívja a figyelmünket, és tudatosításra késztet. A háromszáz év öröksége stabilitást ad annak minden pozitívumával, ugyanakkor a rugalmatlanság veszélyét is hordozza. Folyamatosan keresnünk kell, melyek megőrzendő meghatározó értékeink, és hol kell továbblépnünk. Az energiáinkat most leköti az ünneplés, a szervezés. Hála Istennek, négyéves ciklusokban gondolkodik a rendünk. A vezetők megválasztásával végződő káptalani folyamat során az intézményi és rendi közösségek szembenéznek az elmúlt időszak történéseivel, összevetik az indulás terveivel megvalósulásukat, és újakat fogalmaznak meg. Így van ez az intézmények életében is, mi is áttekintjük az elmúlt négy év eseményeit és célkitűzéseit, hogy újabbakra készüljünk fel. Azt remélem, hogy ez a kettő, a háromszáz éves jubileum és a káptalani előkészület egymásra fog reflektálni. A fejlődés mindig az önmagunkra reflektálásból indul. Jó alkalmat ad erre a jubileum. Reflektálunk az értékeinkre, a távolabbi, a közelebbi múltra, a tevékenységünkre, és ebből alakulunk és formálódunk.

– Milyen formákban zajlik a reflexió, és hogyan kapcsolódik össze az intézményi jubileum a káptalani folyamattal?
– A tantestület tagjai egy-egy téma köré szerveződve alkotnak csoportokat. A témák között vannak a káptalani folyamat által javasoltak, a tartományfőnökség és a tantestület által választottak is. Az egyik fontos kérdésfelvetés a képzéseink és a piarista karizma viszonya. Ehhez kapcsolódik a szerzetesek és világiak együttműködésének kérdésköre. Iskoláinkban sok világi tanár dolgozik, ezért fontos kérdés, hogyan tudunk velük a piarista értékek mentén együtt dolgozni, mit jelent ma a piarista szerzetes küldetése, és hogyan részesednek ebben az iskoláink mellett elköteleződő világi tanárok. Kiemelt fontosságú az iskolában zajló evangelizáció  témája. Azt látjuk, hogy a hitben való fejlesztés, fejlődés nagyban függ attól, hogy ki milyen környezetből jön. Mit tehet az iskola? A piarista rend indíttatása a szegény gyerekek szolgálatára szólít, ezért arra keressük a választ, ma ki a rászoruló, hogyan tudjuk őket segíteni. Tanáraink azt a témát választották, mik a nevelési erősségeink. A nyitott iskola témájában a beiskolázás kérdéseivel foglalkozunk: kit várunk, kit vegyünk fel. Az intézményi folyamatot a csoportok által összeállított, a tantestület előtt bemutatott összefoglaló zárja. Ezt követi a stratégia megfogalmazása, hogy mit szeretnék megvalósítani a következő években.

– Beszélt a rugalmasságról a hagyomány kapcsán. Hogyan találja meg az útját az iskola a hagyomány és a modernizáció között?
– Az iskola alapvetően hagyományokra épül. Sok esetben gondolkodom el azon, hogy az én igazgatóm hogyan csinálta, és látom, hogy ma én nem csinálhatom ugyanúgy. Ezek a hagyományok benne vannak az iskola mai gyakorlatában, például a vallásos nevelés formáiban. Kérdés, mennyire hiteles, jó ez a gyakorlat a mai világ viszonylatában? Ma nem lehet úgy lelkigyakorlatot tartani, mint húsz évvel ezelőtt. Pedagógiai módszertanunk a frontális munkát ismerte, ma más utakat kell járnunk. Nagyon dinamikus, szüntelen párbeszédre törekvő hozzáállásra van szükségünk. Nem tudjuk megtenni, hogy nagyon radikálisan lépjünk. De amikor egy-egy problémával nézünk szembe, tehetünk egy-egy lépést.

– Hogyan ünnepelnek?
– Már az előző tanévben elkezdtük az ünneplést. A diákok számára kitűztünk különböző pályázatokat. Ezek közül népszerű volt a logó-, a fotópályázat, mindegyikre sok értékes pályamunka érkezett. Az alkotásokat fel tudjuk használni a központi ünnepségeinken is. Kiemelkedő esemény volt a tanévnyitó, ahol kilencszáz szeletes tortával vártuk a gyerekeket, volt ágyúszó, fényjáték. Az ősz központi eseménye pedig november 14-én rendalapítónk ünnepe. Szentmisét mutatunk be a székesegyházban Beer Miklós püspökkel. A művelődési központban diákjaink adnak műsort, megmutatva önmagukat más oldalról is. Fontos, hogy lássák egymás sokoldalúságát. A fotókból az iskolában készítünk kiállítást, a diákok rajzaiból a művelődési házban. Szeretnénk az iskola falain kívül is megmutatni ezeket a képzőművészeti alkotásokat. Meghívtunk gimnáziumi osztályokhoz öregdiákokat és szülőket, hogy beszéljenek életükről, hivatásukról, arról, hogy mit tartanak értékesnek és fontosnak, mi köti őket össze a piaristákkal. Olyanokat szólítottunk meg, akik a maguk területén értéket mutatnak fel, s reméljük, hogy ezt a diákok számára is közvetíteni tudják. A kicsikhez félkarú fuvolaművész jön. A koncertjével azt üzenjük nekik, hogy szép tud születni erőfeszítéseinkből akkor is, ha nem vagyunk tökéletesek. Tartottunk egy történészkonferenciát Vác és a piaristák háromszáz éves együttműködése témában.

– Az iskola története során mindig kinőtte a méreteit, és bővíteni kellett. Most mi a helyzet?
– Nagy az épület – tízezer négyzetméter felett van az alapterület –, de ki tudjuk tölteni. Huszonegy osztályba hatszáz diák jár, tantestületünk hatvanfős. A mi bővítéseink célja a mai igények szerinti kisebb termek létrehozása a csoportbontásos órákra és a nyelvi képzésre. A gimnáziumban bontjuk matematikaórán az osztályokat, és nyelvből is kisebb csoportokban dolgozunk.

– Mi a váci piarista iskola különlegessége, miért érdemes ide járni? Bemutatná képzésük felépítését?
– Az iskolánk kínálata könnyen áttekinthető. Nyolcosztályos gimnáziumi képzésünk két osztállyal működik. Az általános iskolák nyolcadikosait részben a nyolcosztályos képzésben működő osztályainkba várjuk, de többségüket az ötéves képzésű nyelvi osztályunkba tudjuk felvenni, ahol az első évben a hangsúly a nyelven van. Angolt és németet lehet választani. Érdekessége iskolánknak a nyelvi képzés mindkét típusú osztályunkban. 7. és 8. osztályban mindenki tanul két-két órában latint, a nyelvi előkészítő osztályban heti négy órában. Kilencedik osztályban választhatnak második idegen nyelvet, köztük természetesen a latint is, de spanyolt, franciát és olaszt is. Második nyelvként nagyon sokat tudunk felajánlani, mert három párhuzamos osztályunkból, 90-96 gyerekből tudunk csoportokat alakítani. A legtöbb diák sikeresen tud nyelvvizsgát tenni. Matematikából sávrendszerben dolgozunk – a két párhuzamos osztályból létrehozunk három csoportot, adottságuknak megfelelően választjuk szét a gyerekeket. Mindenkinek segítség: a jobbat nem húzza vissza a gyengébb, az pedig tud több figyelmet kapni. A tanárnak is jó, mert homogénebb a csoport.

– Honnan kerülnek ide a gyerekek? Küzdenek létszámgondokkal?
– A szülői háttér nagyon hasonló a budapesti iskolához. Jellemzően keresztény, sok esetben értelmiségi, és gyakorta nagycsaládok választanak minket. Sok gyerekünk a Dunakanyar vonzáskörzetébe Budapestről kitelepülő családokból jön. Ez a fő beiskolázási területünk, Szobtól Újpestig. A közlekedés nagyban meghatározza, honnan jönnek hozzánk gyerekek, ahonnan könnyebb bejutni, onnan van sok diákunk. Érdekes, hogy a diákjainknak csak a húsz százaléka váci, a többi bejáró vagy kollégista. Létszámgondokkal nem küzdünk. Van elég jelentkezőnk. A nyolcosztályos gimnáziumi képzésünk nagyon stabil.

– Meghatározható-e egy jellemző profil?
– Inkább humán jellegű az iskola. Ki lehet még emelni a történelmet, a földrajzot, melyekben vannak eredményeink. Reál vonalon szeretnénk erősödni. Ezt szolgálja a 9. és a 10. osztályban bevezetett humán-reál sávos képzés. A gyerekek egyéniségüknek és adottságuknak megfelelően 9. osztályban választhatnak heti két órában a humán és a reál képzés között. Vannak olyanok is, akik inkább segítségre szorulnak. Ekkor ebben a két órában szervezett módon tudunk felzárkóztató csoportot létrehozni.

– Vannak a hitre nevelésnek jól kialakult gyakorlatai?
– A vallásos nevelés területén is több szabadságot kell a gyerekeknek biztosítani. Az életkornak megfelelően meg kell adni a választás lehetőségét. A lelkigyakorlat ma is a legfőbb lehetőség. Rendtársunk, Lobmayer Imre képezte magát a szemlélődő, személyes lelkigyakorlatok témájában. Vezetésével világiak is felkészültek erre a feladatra. A beszélgetések kisebb csoportokban folynak, a gyerekeknek van lehetőségük megszólalni. Jezsuita indíttatású módszerrel dolgoznak fel életkornak megfelelően témákat, mint például a felnőtté válás, családi élet, hivatás, felelősség. Népszerű gyakorlat a vasárnapi szentmise, amikor délelőtt bejönnek a családok is, és ehhez valamilyen közösségi programot kapcsolunk, például agapét. A közösség erősíti a hitben való nevelődést, s fordítva is igaz: a közös hitgyakorlás a közösséget is támogatja.

Fotó: Thaler Tamás
Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Jubileumi Patrocinium Vácott

Alapításának 300. évét ünneplő Piarista Gimnázium az elmúlt hetekben gazdag rendezvénysorozattal emlékezett meg a jeles évfordulóról.

November 14-én, pénteken ünnepelte az iskola a piarista rend alapítójának ünnepét a Patrociniumot. Ezen a napon hagyományosan a rendalapító pártfogását kérjük. Idén a 300 éves iskola diákjaiért, a szülőkért és tanárokért imádkoztak az ünnepi szentmise keretében, amelyet dr. Beer Miklós megyéspüspök celebrált számos vendég, a nagyszámú diákság és tanárok részvételével a Székesegyházban. Szentbeszédében a püspök atya elmondta, hogy kiscserkészként ismerkedett meg az először piaristákkal, majd a cserkészeten keresztül állandó kapcsolata volt a piaristákkal.

A mai diákokat az evangélium tanításának megismerésére és saját életükben való megvalósítására bátorította. A liturgiában való elmélyedést segítette Dónusz Katalin és Tóth János operaénekes előadásában elhangzott Ave Mária és Sík Sándor: Andocsi Mária című műve, valamint Varga László karnagy orgonajátéka.
A szentmise után a vendégek és a diákok a Madách Imre Művelődési Központban vettek részt az ünnepi műsoron. A több mint 600 fő számára a színházterem szűkös volt, a diákok egy része kivetítőn élő közvetítésen keresztül követhette a színpadi eseményeket. Először az ünnepi köszöntőnk hangzottak el: Futó Béla SchP igazgató ünnepi gondolatai, majd Dr. Rétvári Bence az EMMI parlamenti államtitkára közvetlen, személyes hangvételű beszédben idézte fel piarista diákéletének fontos élményeit, meghatározó eseményeit. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök a 300 éves múlt jelentőségéről beszélt: a gazdag örökségről és a szüntelen megújulás lehetőségéről és felelősségéről. Az ünnepi eseményeken a várost Pető Tibor alpolgármester úr képviselte.
Ezt követte a diákok gálaműsora: az iskola sok ügyes diákja csillantotta meg tehetségét a színpadon. Hallhattunk gyönyörű szavalatot, számtalan hangszeres bemutatót (hegedűn, zongorán, fuvolán, marimbán, gitáron), volt aki énekelt, táncolt és akrobatikus tornára is volt vállalkozó diák. Az ünnepi műsor egyik kiemelkedő érdekessége volt a 6. osztályos diákok néptáncos bemutatója.
Az ünnepi műsor után az iskolában folytatódott az ünnepi program. A felső osztályok volt öregdiákokkal, szülőkkel vagy éppen a szakterületükön jártas vendégeinkkel (Borhidi Attila akadémikussal, Jelenits István tanár úr) tölthettek még el egy ünnepi órát. A díszteremben Edit van der Burg előadóművész fuvola játékát hallgatták meg az 5-8. osztályos diákok.
A jubileumi ünnepség következő eseménye az Erkel Színház zártkörű előadása lesz november végén: az iskola diákjai, a szülők, az iskola tanárai és dolgozói megtekintik a Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncegyüttes előadásában.

Futó Béla Sch. P. igazgató


Patrociniumi Fesztivál Vácott - 1714-2014

Méltó felvezetése volt a gimnáziumi Patrocinium ünnepségének a megelőző napok programsorozata.

November 5-én a kilencedikes évfolyamosok és a náluk idősebbek léptek színpadra. Komolyzenei, népzenei, irodalmi és táncos produkciók után a nyolcadikos diákok találkoztak végzős piarista diákokkal, akik meséltek az iskolai élményeikről, céljaikról, az iskolai közösségről. Eközben a szüleik igazgatói tájékoztatót hallgathattak a fizikumban.
November 7-én gimnázium történetének tudományos feldolgozására konferenciát tartottunk. A díszteremben több neves kutató mellett piarista öregdiákok, tanárok és Vác városának tudományos szereplői is adtak elő. Részletes beszámoló a Piarista.hu-n olvasható.

A kisgimnazisták november 13-án csütörtökön léptek fel az iskolában, és mutatták meg tehetségüket. Hangszeres, táncos, népművészeti előadások után a zsúfolásig telt díszteremben sokáig zúgott a taps. Az iskolánk után érdeklődő szülők nem fértek el a fizikum padsoraiba, ahol Futó Béla igazgató úr beszélt a piarista nevelésről és a 300 éves iskoláról.
Eközben közel 80 kisdiák (ők jövőre ide szeretnének járni) latinul tanult (legalábbis köszönni), megtanult hangtalanul elosonni a nyitott fizikum ajtajánál, s bebarangolta az iskola sötét folyosóit, emeleteit.
Ezen a napon (november 13-án) nyílt meg a Madách Imre Művelődési Központban az iskoláról szóló fotókiállítás is. A kiállításon Hegedűs Roland, Árkossy Bálint és Darai Luca lépett fel. A fiúk Bálint szerzeményét játszották, Luca Beethoven: Für Elise című zongoraművét játszotta. A kiállítás megnyitójáról ez ES TV közöl beszámolót, amely itt olvaható.

A pénteki Patrocinium gazdag programjairól hamarosan részletesen beszámolunk a vacipiar.blog.hu oldalon. A nap eseményeit több forgatócsoport is rögzítette, így több videót is közzéteszünk rövidesen.
Isten éltesse a gimnáziumunkat!


Kiállítással és tortával ünnepelt a 300 éves Váci Piarista Gimnázium

A Piarista Központi Levéltár és Múzeum, a Váci Piarista Gimnázium valamint a váci Tragor Ignác Múzeum közös szervezésében nyílt meg az a kiállítás, amely a nagymúltú, helyi egyházi középiskola megalapításának háromszázadik évfordulójának állít emléket. A tricentenáriumi ünnegségsorozat keretében 2014. augusztus 31-én, vasárnap megnyílt tárlat címe: „300 éve hitre, tudásra – Piaristák Vác városában”.

A váci önkormányzat fenntartásában működő Tragor Ignác Múzeum Görög  Templomi kiállítótermében (Vác, Március 15. tér 19. ) berendezett kiállításon festmények, dokumentumok, fotók és korabeli tárgyak idézik fel az oktatási intézmény múltját. A november közepéig látható kiállítás megnyitóján Harrach Péter, a térség országgyűlési képviselője dicsérte az iskolavárosként ismert Vác oktatási rendszerében fontos helyet elfoglaló egyházi gimnázium szerepét.

Az oktatási és művelődési ügyekért felelős váci alpolgármester, Mokánszky Zoltán az iskolát, míg az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fülöp Attila a piarista rend oktatási tevékenységének megszervezésében oroszlánrészt vállaló Kalazanci Szent József munkásságát méltatta beszédében.
A váci múzeum igazgatója, Forró Katalin köszönetet mondott mindazon intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek, akik a tárlaton látható tárgyak rendelkezésre bocsátásával segítették az emlékkiállítás megvalósulását. A történész-múzeumigazgató, Forró Katalin ezt követően röviden összefoglalta a piarista rend viharvert múltját. Mint azt felidézte: a XVIII. században tomboló pestisjárvány idején gyógyszert osztottak, az 1873-as árvíz követően pedig jótékonysági célú összejövetelt szerveztek a Duna-parti városrész újjáépítése érdekében.
A magyar történelemben több alkalommal is rendkívül nehéz körülmények uralkodtak a Konstantin téren lévő oktatási intézmény falai között. II. József uralkodásának ideje alatt királyi birtokosok kaszárnyát rendeztek be maguknak az épületben és csak 1796-ban folyhatott oktatás benne. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt is szünetelt a tanítás és csak annak vége utáni évben indulhatott újra. A II. világháború idején hadikórházzá alakították, 1948-ban pedig az összes egyházi iskolához hasonlóan államosították az intézményt, amely a rendszerváltás után, 1991-ben nyithatta meg kapuit ismét a piarista rend fenntartásában, amely 2003-ban bővült ki, amikor is a Boronkay György Műszaki Középiskola kiköltözött a városszélén lévőszérűskertbe.
Forró Katalin beszédében kiemelte Bán Márton szerzetest, hajdani múzeumigazgatót, aki sokat tett azért, hogy fennmaradhasson a múzeum városunkban.
A piarista rend tartományfőnöke, Labancz Zsolt is felszólalt az ünnepségen, méltatva a jubileumot. Az ünnepség végén került sor a Székesegyházban a szentmisével egybekötött tanévnyitóra, amelyen dr. Beer Miklós megyéspüspök celebrált, majd a váci iskola igazgatója, Futó Béla aktív közreműködésével lett szétosztva a jelenlévők között az a 850 szeletes torta, amely az évforduló tiszteletére készült.

Forrás: http://www.vaconline.hu/oktatas/kiallitassal-es-tortaval-unnepelt-a-300-eves-vaci-piarista-gimn-2.html


„Emlékezzünk régiekről!” - Vác és a piaristák 300 éve

A váci piarista iskola alapításának 300. évfordulóján külsejében megújul az iskolaépület, a rendház és a templom.

Az évfordulót azonban különböző rendezvények, ünnepségek is tartalmasabbá teszik. Ezek közé tartozik az a tudományos konferencia, amelyet a váci Piarista Gimnázium, a Piarista Rend Magyar Tartománya és Központi Levéltára szervezett. A konferencia helyszíne az iskola díszterme volt. Az igazgató úr megkért, hogy erről az eseményről írjak beszámolót a Váci Polgár számára. Mivel azonban egyben első péntek is volt, nekem pedig a délután folyamán gyóntatnom és miséznem is kellett, megkértem munkatársamat, Mácsik Máriát, hogy segítsen elkészíteni a beszámolót.
A cikkben a konferencia rövid összefoglalóját közöljük. Látjuk, hogy számos előadás hangzott el, különféle témákról. A közös pont: a váci Piarista Gimnázium története, illetve annak egy-egy jelentős eseménye, személyisége volt A rendezvény előadásainak teljes anyaga megjelenik majd egy tanulmánykötetben is.
A konferenciát Futó Béla piarista igazgató bevezető szavai után dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és dr. Tarnai RichárdPest megyei kormánymegbízott, volt pesti piarista diák nyitotta meg. Az utóbbi bevezetőjében beszélt arról, hogy mit kapott a piaristáktól, ezt a  Kalazanci Szent Józsefről írt himnusz néhány szava alapján tette („hitre, tudásra, szép életre, jóra – példaadója”). Külön említette, hogy az igazi jó tanár vállalja a sebezhetőséget is.

A konferencia három ülésszakra oszlott, köztük rövid szünetekkel. A díszteremben sok egykori piarista diák volt jelen, olyanok is, akik még látták „a klasszikus” rendi gimnáziumot. Az új tanárok közül jelen volt Tömördi Viktor ferences atya is.

Az első ülésszak levezetője dr. Varga Lajos segédpüspök volt. A következő előadások hangzottak el:  Dózsa Gábor Berkes András nagyprépost és a váci piaristák címmel beszámolt arról is, hogy a prépost, későbbi segédpüspök milyen nagylelkűen támogatta a Vácott megtelepedő szerzetesrendeket, különösen a piaristákat, akiknek még házát, telkét is átadta. De más módon is támogatta munkájukat, például az oktatásban való besegítéssel. Pályáját, az egyházmegyéért és Vác városáért folytatott munkáját is megismerhettük az előadásból.
Szekér Barnabás a váci Piarista Gimnázium helyzetét mutatta be a Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis(1777) idején. A tanügyi rendelet először szabályozta az állam által az oktatási rendszert. Az előadás fontos gondolata volt, hogy a korabeli egyházi iskolák milyen szervesen kötődtek a rendházakhoz, magához a fenntartó szerzetesrendhez. Mária Terézia rendeletének idején 12-15 piarista tevékenykedett a nagyszámú váci gimnáziumi diákság körében, illetve a rendházban. A szerzetesek közül mindössze öten voltak tanári minőségben. Tehát a váci ház eleget tett a minimális (12 fős) rendtagi létszám követelményének. A rendtagok számának nagyarányú növekedése – országos szinten is – csak később, fokozatosan ment végbe.
Koltai András, központi rendi levéltáros  a váci piaristák 18. századbeli építkezéseit és épületeiről beszélt.  A kivetített telekkönyvi rajzok alapján ismertette az előadó a váci rendház és gimnázium épületeinek elhelyezkedését, felépülésüknek rövid történetét. A levéltárvezető néhány legendás, olykor valós alapokra visszavezethető anekdotával is fűszerezte előadását.
"A váciak többsége nem is sejti, hogy milyen történelmi időket látott kapu előtt megy el, amikor elhalad a piaristák rendháza előtt, a templom felé. A kaput övező díszes kőfaragványok nem utalnak arra, hogy szerzetesek számára készült volna ez a bejárat. Sokkal inkább egy, a barokk kor ízlése szerint épült, módosabb ember házának kapujára emlékeztet ez a gyönyörű munka. Valószínűleg Berkes András házából – melyet lebontottak, hogy megépülhessen a rendház és az iskola – maradt meg ez a bejárati rész."
Molnár Lehel, Vácott tanító piarista egy tanévet vett górcső alá. Azt mutatta be, hogy milyen volt a váci Piarista Gimnázium diáksága az 1806/07-es tanévben. Előadása modern szemlélet szerint „a piac” igényeit figyelembe véve, a kereslet-kínálat viszonylatában mutatta be az iskolák alapításának, a tanulói létszám alakításának kritériumait, gimnáziumunk történetén keresztül. Az előadó diagramok segítségével szemléltette többek közt azt a tényt, hogy a 19. század elején a váci gimnáziumban a tanulók létszámának csak harmada volt helybéli, azaz váci lakos. A többiek a környező vármegyékből jöttek Vácra tanulni. A gimnáziumban folyó oktatási munka magas színvonala, egy-egy kiemelkedő tanáregyéniség vonzotta a távolabbi vidékekről is városunkba a diákokat. Az előadó elemezte a tanulói állomány összetételét a származás tekintetében is, vagyis hogy milyen társadalmi rétegből jöttek azok, akiket szüleik gimnáziumba szántak. A váci polgárok többsége (akik valamivel magasabb szinten kívánták iskoláztatni gyermeküket) megelégedett azzal, ha fiúgyermekük kijárta a „kisgimnáziumot”, vagyis három évet tanult a piaristáknál. Ennyi elég volt Vác paraszt polgári rétegének. A vizsgált tanév idején a magyar történelemoktatás, históriaírás történetéből ismert Bolla Márton piarista volt az igazgató.

második ülésszak levezető elnöke dr. Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója volt. Itt négy   előadás hangzott el.
Szelestei László  Horányi Elek piarista váci kapcsolatairól értekezett. Előadásából kiderült, hogy milyen széleskörű kapcsolatokkal rendelkezett a 18. századi magyar tudós piarista. Már tanulóévei alatt is sokat utazott, és később is eljutott Európa számos pontjára. Olyan egyetemekre, iskolákba látogatott el, ahol jelentős tudományos munka folyt. Ő is, mint sok kortársa a magyar nép jó hírét akarta növelni Európa országaiban. (Internet nélkül is elérte a tudományokban jeleskedő kortársait – bár ez kétségkívül nehezebb feladat volt, mint manapság.) Váchoz elsősorban az kötötte, hogy a rend, mint fiatal paptanárt, Vácra küldte tanítani.
Maczák Ibolya Telek József ferences váci prédikációit mutatta be. Az előadás a nyomdászat története iránt érdeklődők számára különösen érdekes lehetett, hiszen hallhattak Ambró híres váci nyomdájáról, amely Telek József több prédikációját is kinyomtatta – igen kiváló minőségben. Bár az előadás „kakukktojásnak” számított, mivel nem egy piarista, hanem egy ferences munkásságát mutatta be, mégis kötődik a konferencia témájához, városunkhoz. A ferencesek Vácott való megtelepedése ugyanarra az időszakra esett, mint a piaristáké. De nem feledkezhetünk meg a domonkosokról sem, akik szintén nagy szerepet játszottak Vác barokk kori fejlődésének elindításában. Maczák Ibolya tanulmányából megtudhattuk, hogy Telek József főleg Szűz Máriáról és családjáról, illetve Jézus szenvedéséről elmélkedett – a kor olykor túlzó, túlhevített stílusában.
Hernády Zsolt történész (képünkön), volt piarista diák  Benyák Bernát piarista váci működéséről szólt. A  Benyák Bernát Vácottcímű előadásban bepillantást nyerhettünk a neves 18-19. századi tanár, nyelvész, drámaíró és költő váci éveibe. Háromszor is járt a városban, ahol tanult is. 1795-től 1800-ig tanított a papneveldében filozófia professzorként is, és ezekben az években számos értékes verse született, melyek azt bizonyítják, hogy egy papköltő is nyitott az élet teljes megismerésére. Ezekből hallhattunk olyan részleteket,amelyek derűs perceket szereztek a hallgatóságnak.
Ezután  dr. Varga Lajos segédpüspök előadása következett  a váci Szent Anna Kórus működésének egy szakaszáról.  Éppen a legnehezebb idők egy-egy fontos állomását mutatta be Varga püspök úr. Az államvédelmi hatóság dokumentumainak tükrében vizsgálta, hogy kiket és milyen módon figyeltek meg az ügynökök a piarista templomhoz való kötődésük, egykori piarista diák voltuk miatt. Az előadásból kiderült, hogy a kórus igazán 1956 után került veszélybe. A korszak felidézésben Chikán Béla, piarista öregdiák visszaemlékezései segítettek, aki maga is jelen volt a konferencián. A piarista szellemiség erejét tükrözi az a tény is, hogy 1948 után mint „magángimnázium” működött tovább a piarista gimnázium, és odaküldték a leendő papokat, hogy a püspöki palota falai közt, szerzetesektől tanuljanak.

harmadik ülésszak levezető elnöke Forró Katalin volt, de mivel ő tartotta az első előadást, az ülésszakot Koltai András nyitotta meg.
Programváltozás miatt csak a harmadik ülésszak elején következett Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatójának áttekintése a  Váci Múzeum Egyesület és a piaristák kapcsolatáról. Huszonhat piarista volt tagja 1895-1920 között az egyesületnek. Csávolszky Józsefet Tragor Ignác követte az egyesület élén, majd a legendás piarista tanár, Bán Márton vette át a vezetést. Forró Katalin részletes áttekintést adott az egyesület első évtizedeinek eseményeiről, tevékenységi köreiről, és egyéb szempontból is vizsgálta a VME működését.
Juhász Gábor, a váci Piarista Gimnázium tanára a   váci gimnáziumból kikerülő papi hivatásokat mutatta be a két világháború közötti korszakból (1920-1945) Az előadásból kiderült, hogy a vizsgált időszakban ugyan nagy számban jelentkeztek a rendbe, illetve választották a papi hivatást, de a szentelésig csak egy részük jutott el – jóval kevesebben, mint amennyien indultak. Számos, a váciak által jól ismert név jelent meg a kivetítőn, köztük Maklári Lajos piaristáé is, aki  Maklári József karnagy bátyja volt.
Földváry Gergely a váci Piarista Gimnázium sporttörténetéből mutatott be szemelvényeket. Elsősorban a két világháború közötti sportéletről, azon belül is az evezésről és a labdarúgásról szólt bővebben, hiszen ezekben jeleskedtek leginkább a váci diákok – az evezésben nemzetközi szinten is. A konferencia legfiatalabb előadója (nemrég még az iskola diákja) bevezető mondataiban kitért arra is, hogy egész családja a váci iskolához kötődik, hiszen szülei itt tanítanak, testvérei itt tanultak, és egy öccse most is a gimnázium tanulója. Húgai pedig remélhetőleg szintén itt folytatják majd tanulmányaikat. (A Váci Polgár egy korábbi száma már bemutatta a családot.)
Rabár Ferenc előadásának címe  A váci piarista novíciusok Tatán 1944/45-ben volt. Embert próbáló     időkről beszélt az előadó, szinte filmvászonra kívánkozó eseményeket, jeleneteket elbeszélve.  Egy elzárt   világból érkező fiataloknak kellett szembesülniük a történelem egyik legkegyetlenebb korszakának minden  borzalmával. Elöljáróik drámába illő dilemmáját is átélhettük Rabár Ferenc szavait hallva: hazabocsássák-e  növendékeiket, a piarista rend reménységeit, vagy maradjanak együtt a rendet választó fiatalok? Talán a  Vácról Tatára menekített novíciusokat a kétkezi munka, a mentés, a menekülés, a nélkülözés tette később,  már paptanárként a kommunizmus idején is helyt álló, kemény jellemekké? Ez a kérdés merülhetett fel a  hallgatóságban az előadás után.
A konferencia lezárásaként Labancz Zsolt tartományfőnök úr szólt az egybegyűltekhez, majd  Futó Béla igazgató úr, aki ismertette a jubileumi ünnepség további eseményeit, és köszönetet mondott a részvevőknek.
A tartalmas rendezvény az ebédlőben tartott állófogadással zárult, ahol alkalom nyílt baráti beszélgetésekre is.

Dr. Nemes György Sch. P.


Jubileumi ünneplés az Erkel Színházban

Különleges figyelmességgel kedveskedett Ókovács Szilveszer, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a 300 éves Váci Piarista Gimnáziumnak. Az Erkel Színházban 2014. november 29-én, szombaton 19:00-kor kezdődő Székely Dózsa György című világszínvonalú előadás jegyeit felajánlotta a gimnázium diákjainak és szüleiknek 300 Ft-os egységáron.

A színház így ezen az estén jegyeit – zártkörű előadás lévén – nem értékesítte a nagyközönségnek. (Az ajándék piaci értéke több millió forint.) Az estén a világhírű Honvéd Táncegyüttest láthattuk a színpadon; koreográfus a Kossuth-díjas, Kiváló Művész Zsuráfszky Zoltán; zene a Magyar Örökség-díjas, Kossuth-díjas Ghymes együttes és a Prima Primissima-díjas, Kossuth-díjas Csík zenekar.

Beszámoló a színházi estről:
2014. november 29-én a 300 éves váci Piarista Gimnázium az Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek volt vendége. A diákok, szüleik és testvéreik, a tanárok és az az oktató-nevelő munkát közvetlenül vagy közvetve segítő munkatársak közössége együtt ünnepelt az 1800 fő befogadására alkalmas Erkel Színházban.

Az előadásra zsúfolásig megtöltöttük a színház nézőterét, amely Európa egyik legnagyobb színháza. Az estén a Székely Dózsa György című nagyszabású produkciót láthattuk a színpadon a világhírű Honvéd Táncegyüttessel. A címszerepben Novák Péter táncolt, Bakócz Tamás szerepében a pesti piarista öregdiák Oberfrank Pált láttuk. A tánczenét részben a Ghymes Együttes, részben a színfalak mögött a háttérben élőben játszó Csík zenekar adta.
Az előadás leírása a Honvéd Együttes honlapján és a váci piar blogon érhető el.


Kecskeméti piaristák látogatása Vácott

A Patrocinium ünnepére egy tanárokból és diákokból álló kis delegáció érkezett Vácra, hogy együtt ünnepeljenek a jubiláló iskola diákságával. Ez azért is érdekes, mert a kecskeméti iskola is idén ünnepli fennállásának 300. évfordulóját. Az alföldi városba néhány hónappal később indult a tanítás, mint Vácott.

Az ünnepség után a délutánt együtt töltötték a kecskeméti DÖK-ös és a váci PAD-os diákok. November 27-én ismét találkoznak - akkor Kecskeméten, az ottani iskola Patrociniumán!

A kecskemétiek beszámolója:

Vendégségben Vácott, a Piárban
A váci Piarista Gimnáziumot, csakúgy, mint a kecskemétit, 1714-ben alapították. Idén ünneplik ők is alapításuk 300. jubileumát. Patrociniumi ünnepségükre iskolánkból diák és tanári delegáció utazott el. Diákjaink a gimnáziumi DÖK tagjaiból verbuválódtak. Rajuk kívül még Szabó István Sch. P. házfőnök és Nagy Attila Sch. P. ig. utazott Vácra.

A váci Piár jubileumi ünnepségét a Madách Imre Művelődési Központ épületében tartotta. Az ünnepi beszédet Dr. Rétvári Bence államtitkár és Labancz Zsolt Sch. P. tartományfőnök mondta. Ezt a váci diákok előadásaiból álló gazdag program követte.
Az emlékezetes, szép ünnepség után a kecskeméti DÖK-ös diáksággal váci "PAD"-os diáktársaik egész délutános közös programot szerveztek (városnézés, templomi orgonakoncert). Nagy öröm volt találkozni Vácott a korábban Kecskeméten működő Balogh Tamás és Bozók Ferenc piarista atyákkal, valamint a gimnáziumunkban érettségizett Szabó Danival, aki piarista kispapkén noviciátusi évét tölti a váci Piarista Rendházban.
Köszönjük szépen Futó Béla SchP igazgató, Kalász Ákos igh. és a "PAD"-os diákok kedves vendéglátását. Szeretettel várjuk vissza a váci piráros diákokat a mi, kecskeméti november 27-iki jubileumi Patrocinium ünnepségünkre.

Nagy Attila Sch. P. kecskeméti ig.