A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Éppen ma 25 éve alakult újjá a Magyar Piarista Diákszövetség. Rendkívüli történelmi helyzetben, nagyszerű emberek kezdeményezésére, erős összefogásból született meg, hogy egyesületként biztosítson lehetőséget a közösségre vágyó öregdiákságnak a Piarista Nagycsaládhoz kapcsolódásra, sajátos értékeink közvetítésére és a nemes élményekhez jutásra.

Nem feledve a nehézségeket, gyönyörű ív rajzolódik ki előttünk, amikor visszatekintünk az elmúlt negyedszázad diákszövetségi életére. Az alapítók és a korán csatlakozók rendkívül gazdag belső életet alakítottak ki. Olyan közösségi létformákat, gazdag spirituális és közösségteremtő tartalmakat teremtettek, amelyek messze túlélik őket - bár Istennek hála sokan ma is velünk vannak közülük.
Ebben a rövid köszöntőben kerülöm a nevek említését, mert óhatatlanul igazságtalanságra vezetne. Mennyei Patrónusaink pontosan tudják kinek-kinek az érdemeit, mi pedig valamennyiüknek hálásak vagyunk az elmúlt két és fél évtizedért.
Az MPDSZ e negyedszázada alatt képes volt bátorítani és integrálni a volt és létesülő piaristaiskolák melletti diákszervezeteket tagozati formában, akkor is, ha nem ő volt a kezdeményezője a helyi önszerveződésnek.

A Diákszövetségnek nagy szerepe volt abban, hogy a közéleti felelősség vállalásával, de nem túlpolitizálódva, méltóságteljesen zajlott le a politikai rendszerváltozás a magyar piarista világban.
Nagyszerű piarista tanáregyéniségek aktív részvételével élő és piarista lelkiséggel áthatott lehetett a kapcsolat a Renddel. Ezt a mindenkori Provinciálisok, Igazgatók is támogatták. Segítettek, segítenek a közösségi helyiségek, rendezvényi színhelyek biztosításával is.
Az idő múlásával mind a történelmi és társadalmi környezet, mind a Rend és a piarista iskolák, mind a Tagságunk változik. Természetes a Szövetség átalakulása, változása is, de hatalmas felelősségünk az alapértékek megőrzése.
A mai vezetés arra törekszik, hogy megtartsa az alapítók nemzedékét és a közvetlenül utánuk jövőket, de megnyíljon az újabb és újabb piarista generációk felé is. Ez – hála valamennyi aktív tagunk bölcsességének és piarista szellemének – jórészt eredményesen zajlik, s aktív diákszövetségi szerepvállalásom éppen most tíz éve alatt egyszer sem vezetett válságos helyzethez, említésre méltó konfliktushoz.
Ma már új generációk vették át a vezető szerepet Szövetségünkben, de velünk vannak segítőként, tanácsadóként valamennyien a korábbi vezetők közül, akiknek egészségi állapota ezt megengedi. A fiatalok új szervezeti, működési és kommunikációs formákat hoznak magukkal, de átveszik, tisztelik a hagyományainkat is.
Jó volna, ha még többen lennénk. Ugyanakkor példátlan, hogy milyen sokan fejezik ki támogatásukat a tagdíj befizetésével is. Reméljük, hogy ez így is marad. Mindkét törekvésünkért sokat akarunk tenni a közeljövőben.
A mai Választmány és az Elnökség az aktív tagság nélkülözhetetlen támogatásával elkötelezetten és szorgalmasan dolgozik azért, hogy a Magyar Piarista Diákszövetség életének újabb 25 éve méltó legyen az első negyedszázadhoz.

Dr. Oberfrank Ferenc
elnök

„A szövetség célja, hogy ápolja a piarista iskolák szellemiségét, törekedjék a piarista iskoláknak a magyar oktatásban és közművelődésben megfelelő elismertetésére, nyújtson szervezett keretet a piarista iskolák volt diákjainak az egymással és a működő piarista iskolákkal való kapcsolattartásához, együttműködéséhez. A szövetség céljainak teljesítése során és érdekében kész közreműködni a tevékenységi körét érintő feladatokat ellátó állami és társadalmi szervekkel, más egyesületekkel és baráti körökkel, külföldi és nemzetközi társaságokkal és szervezetekkel.”
(Antall József)

Kedves Piarista Öregdiák Barátaim!

Éppen ma 25 éve, hogy megalakult a Magyar Piarista Diákszövetség. Igen, több mint negyedszázada, hogy Antall József egykori piarista öregdiák, a rendszerváltoztatás utáni első miniszterelnökünk tagtoborzót tett közzé a Magyar Nemzet 1988. évi egyik számának hasábján, szervezkedésre kérve a piarista öregdiákokat. Mint a fenti idézetben is olvasható, létre akart hozni egy "szervezett keretet a piarista iskolák volt diákjainak az egymással és a működő piarista iskolákkal való kapcsolattartáshoz, együttműködéshez".
Hála érte!

Huszonöt év. Gyorsan elszállt, nem? Az idősebbeknek, különösen azoknak, akik a Magyar Nemzetbeli tagtoborzó, Antall József személyes felkérése, vagy éppen Jelenits István akkori tartományfőnök hívó szavára érkeztek szövetséget alapítani, és kezdetektől tevékenykednek diákszövetségünkben - különösen nagy ünnep a mai. Megalakulni, felépíteni, negyed századon keresztül pedig folyamatosan működtetni, és tovább építgetni, pénzügyileg támogatni, programokon ötletelni, majd megvalósítani, végül azokon örömmel résztvenni...
Hála Nektek érte, kedves idősebb diáktársaink!

Az idősebbek betegeskedését, megfogyatkozását látván - szerencsénkre - a mai elnökség (öregdiákok középgenerációja) vette át a stafétabotot, nem hagyva a Diászövetség elöregedését, gyengülését. Rengeteg modernizáció (Hírlevél és új weboldal elindítása, a Budapesti Tagozat megalakítása, fiatalabbak toborzása), fejlődés, szép és gondos építkezés dicséri a jelenlegi elnök, és az éppen leköszönő főtitkár munkásságát.
Hála érte!

Örömteli hír, hogy április 5-én új főtitkárt választottunk, és így új felügyelőbizottsági elnökünk is lett, akik jó emberek, bátran vethetjük beléjük bizalmunkat. Amíg közösségünket jó vezetők révén sikerül összefognunk, megvalósul Antall József álma: "működik a piarista maffia". A néhai miniszterelnök jól látta, hogy egy demokratikus Magyarországon igen nagy szükség van öregdiák-szövetségekre, amelyek közül pedig kiemelkedő fontosságú lehet egy Piarista Diákszövetség. Az Alma Mater óvó falai közül - az olykor zord - világba kilépő érettségizett diákok felkarolásával, rászoruló tagtársaink segítésével, osztályokon és évfolyamokon átívelő barátságok létrejöttével, illetve az iskolákkal és a renddel történő szoros és hasznos együttműködéssel kiteljesedhet közösségünk.

A Piarista Diákszövetség mély, és reményeim szerint tartós barátságok kialakulásának helyszíne, életünk egyik meghatározó élménye, kereszténységünk stramm megélésének is jó lehetősége, amellett pedig sok vidám perc és tartalmas programok jellemzik. Gyakran nosztalgiázunk, felidézzük az Alma Materben töltött évek hangulatát, miközben építünk egy XXI. századi modern Diákszövetséget. Diákéveink kiemelkedő példaképei, paptanáraink továbbra is támogatnak minket, lelkiekben és programok szervezésében is a segítségünkre vannak. 
Diákszövetségünk következő huszonöt évének nagy feladata, hogy a már korábban lefektetett alapokra minőségi házat tudjunk felhúzni. Az építkezés elkezdődött, tégla, malter és az eszközök rendelkezésünkre állnak - már csak a jó ácsokat és házépítő embereket várjuk! Gyertek minél többen!

Nagyon fontos az építkezés, a modernizáció mellett a hagyományok, a múlt megőrzése is. Eszembe jut a gimnáziumi években írt egyik történelem pályázatom mottója: "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de az csak akkor a miénk, ha ismerjük." (Nemeskürty István: Mi, magyarok) A Hagyományörző Bizottságban Osváth József vezetésével azon dolgozunk, hogy a Piarista Diákszövetség 25 éves jubileumát méltó módon ünnepeljük meg. Szeretettel hívok mindenkit, szükségünk van még segítőkre!
Ismernünk kell múltunkat, és megismerhetővé kell tennünk azt az utánunk jövő generációnak is. Amikor Oberfrank Ferenc elnök felkért, hogy tervezzem meg a Diákszövetség jubileumának médiamegjelenését, éppen ezért gondoltam arra, hogy a Piarista Diák újság és Hírlevél Különszámok mellett méltó visszatekintés lenne egy évkönyv elkészítése "A Magyar Piarista Diákszövetség negyedszázada" címmel. Az ötletet az Elnökség felkarolta, főszerkesztőnek történő felkérésem óta pedig már elkezdtük a munkát is. Olyan évkönyvet tervezünk, amely kronológiai visszatekintés és sok adatot tartalmazó kézikönyv egyben, illetve a szövetség életét bemutató interjúkötet is, taulmánokkal, laudációkkal és színes képekkel, amelyek révén bemutatjuk, mennyire élő szervezet a Diákszövetség.

Szeretettel várjuk jelentkezéseteket a jubleumi ünnepségek szervezéséhez és az évkönyv szerkesztéséhez!

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő,
Budapesti Tagozat alelnök
mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

A Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata ezúton is szeretettel meghívja öregdiákjait, és a jelenlegi piarista diákok szüleit a nagyhéten tartandó Triduumára.

Nagyböjti triduum a Piarista Diákszövetség tagjainak nagyhétfőn, nagykedden, nagyszerdán szentmise keretében, este 6 órakor a Piarista Kápolnában (Budapest, V. Kerület, Piarista utca 1.).

Tartja: Dr. Kállay Emil piarista atya

Alapgondolat:
„Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük:
Aki a zsidóknak ugyan botrány,
A pogányoknak meg oktalanság,
De a meghívottaknak, akár zsidók,akár görögök:
Krisztus, Isten ereje és Isten bölcsessége” (1Kor.1.23-24)

Nagyhétfő: "A kereszt hirdetése oktalanság azoknak, akik elvesznek"
Nagykedd: "Isten 'oktalansága' bölcsebb az embereknél"
Nagyszerda: "Isten 'gyöngesége' pedig erősebb az embereknél"

                                    M I N D E N K I T    S Z E R E T E T T E L    V Á R U N K !

[Kállay Emil 1929. január 19-én született Kisújszálláson. 2013. júniusában mutatta be gyémántmiséjét Budapesten és Csíkszeredában. 85. születésnapja alkalmából idén január 19-én ünnepi szentmisét mondott a budapesti Piarista Kápolnában.
Az alábbiakban személyes sorait olvashatjuk életútjáról, hivatásáról:
"Az első találkozás mindig meghatározó jellegű: Milyen édesanyával-apával, nagymamával-nagyapával találkozunk megszületésünk után, ettől függ, hogy megszületik-e bennünk az „ősbizalom”- mely alapja lesz későbbi emberi kapcsolatainknak. Milyen óvó - tanító néni fogad, amikor először lépünk be az óvoda illetve iskola kapuján, ettől meg az függ, hogy szeretünk-e majd odajárni. Milyen lesz az első találkozásunk a templommal, a pap bácsival – valószínűleg ugyanilyen meghatározó jellegű hitéletünk elindulását illetően.
Ötesztendős voltam, amikor szüleim elvittek Csíkszeredába a „Csíki nagymamához”, majd felvittek a Hargitára nyaralni. Egyik reggel elküldtek a borvíz forrásra vízért, s mivel a bátyám hat esztendővel idősebb volt, mint én és akkor ő már cserkész volt, tőle megtanultam a cserkészindulót és visszafelé a forrástól vidáman énekeltem, amikor is hirtelen odafutott a pap bácsi  (Bíró Ferenc volt a neve, amint később megtudtam) ölébe kapott és megszeretgetett, hogy ilyen bátor magyar legényke vagyok. Összebarátkoztunk. Idők folyamán arra is rájött, hogy az óvodában sok verset megtanultam, s szavaltatott miközben éreztem, hogy mennyire tetszenek neki a verseim. Egyszer pedig ott játszottunk a hargitafürdői  kis fatemplom mellett, amikor behívott a templomba, odavezetett az oltárhoz, rámutatott az olaj-örökmécsesre, és azt mondta: „Nézd Öcsi, itt van a templomban az Úr Jézus, a mi legjobb barátunk – s  rámutatott az oltárszekrényre - , ennek mindig égnie kell. Amikor itt játszotok, te időnként nézzél ide be és ha nem ég, szólj nekem, mert akkor ki kell cserélnünk a mécsbelet, s újra meggyújtjuk” – ez volt az első egyházi megbízásom. Ezen a nyáron sokat voltam együtt Feri bácsival. Emlékezetes maradt a következő esemény is: A réten találtam egy tükröt, amelyiknek a másik oldalán pedig egy szentkép volt. Nagyon megörültem neki. Amikor találkoztunk, a pap bácsinak is eldicsekedtem vele. Ő azt mondta: „Ezt valaki elvesztette, ez nem a tied. Járj csak körbe, s kérdezd meg kié? Ha megtalálod a gazdáját, vissza kell adnod, ha nem, csak akkor tarthatod meg.” Nagyon szerettem volna, ha az enyém marad. De végül is amikor  megtaláltam a tulajdonosát egy kislány személyében, s ő annyira megörült neki, akkor már nem bántam, hogy vissza kellett adnom. A plébános bácsiról sokat beszélgettek azok a felnőttek, akik a „büdös-gödör”-ben kezelték fájós végtagjaikat, én meg szerettem hallgatni őket. Így tudtam meg, hogy mennyire szeretik hallgatni beszédeit, történeteit, s mennyiszer megbüntették már a magyarsága miatt. (Ez 1934-ben volt, tizennégy évvel Trianon után.) Akkor éreztem először, hogy én is ilyen ember szeretnék lenni…
Aztán minden további  ilyen „első találkozásom” is jól sikerült: az első debreceni hitoktatóval is, aki elsőáldozásra készített fel, meg a gimnáziumba bekerülve a piarista atyákkal való találkozások is. Így érlelődött meg bennem az a hívatás, mely érettségi után a piarista rendbe való belépéshez vezetett. 1950-ben ugyan a több mint harminc piarista kispapból csak tizennégy maradhatott meg a szűk rendi keretben, a többiek – köztük én is - átkerültünk egyházmegyés szemináriumba. Sík Sándor volt akkor a rendfőnökünk, búcsúzásul azt mondta: „Éljetek fogadalmatok szerint, s egyszer majd csak tudtok örök fogadalmat tenni a piarista rendben is. Törekedjetek – egyházmegyés papként is – az ifjúságot Kalazancius atyánk tanítása szerint a „pietas et litterae” – „a hit és tudomány” szellemében   nevelni!” Ez a fogadalom, melyet a piarista rendben, mint negyedik fogadalmat tettünk: „ az ifjúság vallásos nevelésére” – ez végigkísért az utamon, s megőrzött mindvégig az ifjúsággal való törődés hívatásában. A rendszerváltás után, 39 év várakozás, csak 1989-ben tehettem örökfogadalmat.  1991-ben térhettem vissza a Piarista Rendbe, akkor már 62 éves voltam. Négy évig prefektusként a piarista növendékeket neveltem, 1995-ben 66 évesen megválasztottak tartományfőnöknek, 1999-ben újabb négy évre. A következő káptalanon 2003-ban, mint asszisztens benne maradtam a magyar provincia rendkormányában. 2007-ben Sárközi Sándor atyával megkezdtük a székelyföldi missziót. Most is elevenen él bennünk az a törekvés, melyet  1997-ben az Egyetemes Káptalanunk így fogalmazott meg: „A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában”. Törekszünk arra ott is, hogy életünkkel és tanításunkkal segítsük az ifjúságot is, a szülőket is ebben a válságos időben hűségesnek maradni a krisztusi hithez. Abban is bízunk, hogy akiket megérint Krisztus hívása, szeretik a fiatalokat és képesek megismertetni velük az Ő szeretetét, boldogan vállalják majd a piarista hívatást!
1953. június 14-én szenteltek az esztergomi székesegyházban pappá. Kimondhatatlanul boldoggá tett, amikor áldozás után a kórus azt énekelte:  „Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam”  (Jn.15, 15) Azt a kisgyerekkori élményt, amit a csíkszeredai papbácsitól tanultam, hogy „ Jézus Krisztus a legjobb barátunk” – most a papszenteléskor visszaigazolta az Úr Jézus.
Ilyen módon – pappá szentelésem hatvanadik évfordulóján - gyémántmisét mondhattam. Boldogan vállalom nyolcvanötödik évemben azt is,amit így fogalmazott Ő:  „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek!” (Jn.15,14.)"]

A Budapesti Tagozat fiatal öregdiákjaiként ebben az évben Kállay Emil atyát kértük fel a nagyböjti Triduum megtartására, aki ezt nagy örömmel el is fogadta.

Szeretettel hívunk mindenkit! Gyertek, legyünk minél többen, készüljünk közösen, baráti piarista körben Húsvét szent ünepére!

Hernády Zsolt és Mikecz Tamás szervezők
a Budapesti Tagozat alelnökei

Kedves Piarista Öregdiákok!

Ezúton örömmel tájékoztatlak Titeket a jó hírről, miszerint a 2014. évi Közgyűlés Török Bernátot választotta meg - elsöprő többséggel - új főtitkárunknak, akit pedig Palotai Dániel vált a Felügyelőbizottság elnöki székében.

Bernát és Dániel két piarista öregdiák, remek fiatalemberek, stramm keresztények, nagyon kedves volt osztálytársaim (1994-1998 BP PIAR, ofö.: Balogh Tamás, ig.: Borián Tibor), ma is a legjobb barátaim közül valók.
Kinevezésükhöz szívből kívánok nekik sok erőt, kitartást, vérbeli piarista hozzáállást, munkájukra kérem a Jó Isten áldását!

Segítsük mindkettejük tevékenységét, támogassuk őket nagy szeretettel!

Barátsággal
Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő

1980-ban születtem szüleim harmadik gyermekeként. Bátyámat követve 1994-től 1998-ig a budapesti Piarista Gimnázium diákja voltam Balogh Tamás Sch.P. osztályában. 2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem jogi diplomát, azóta jogászként dolgozom, jelenleg az Alkotmánybíróság elnökének főtanácsadójaként. Orvos feleségemmel 2007-ben kötöttünk házasságot, azóta két gyönyörű kislánnyal „ékeskedik otthonunk”. Családi életünk meghatározó színtere a budavári Mátyás-templom plébániája.

A piarista közösséghez tartozás identitásom egyik alapvető élménye. Életem kiemelkedő tanár egyéniségeit és nagy barátságait köszönhetem ennek a közösségnek. Sok-sok élethelyzetben tapasztalhattam már meg, hogy mennyire fontos és élő az a kötelék, amely minket, piarista diákokat összeköt. Mindez felelősséget ébreszt: felelősséggel tartozunk azért, hogy a piarista szellemiséget öregdiákként is őrizzük, és ezzel a mindenkori piaristák nevelő munkájának is támogatói legyünk. A Diákszövetség nagy és vonzó feladata, hogy a legszélesebb szervezeti keretek között fogja össze az egykori diákok közösségét, és ezzel megkerülhetetlen őrzője és alakítója legyen közös identitásunknak.Az elmúlt két évben nagy örömmel vállaltam részt ebben a munkában a Felügyelő Bizottság elnökeként.
Az élet úgy hozta, hogy váratlanul máris új kihívásnak kell megfelelnem. A kihívás nagy, de nagy a reményem is: látom, mennyi ember őszinte lelkesedésére és áldozatos munkájára támaszkodhat a Diákszövetség főtitkára. Biztos vagyok abban, hogy piarista öregdiák közösségünk a benne lévők sokféle talentuma, de egységes elkötelezettsége révén tovább erősödhet az előttünk álló időszakban. Azon leszek, hogy főtitkárként minél hatékonyabban mozdítsam elő ezt a közös, értékteremtő munkát. Köszönöm a Közgyűlés megtisztelő bizalmát, és még inkább kérem támogatásotokat közösségünk életének további elmélyítéséhez.

Barátsággal,

Török Bernát

A 2014. április 5-én tartott Közgyűlésen az alábbi kitüntetések kerültek átadásra:

Teleki Pál kitüntetést kapott Pálinkás József az MTA elnöke
Laudáció: "A magyar közéletben betöltött kiemelkedő szerepéért, amivel a legnemesebb piarista hagyományokat és a legkiválóbb piarista diákokat követve kivételesen eredményesen és megalkuvást nem ismerve munkálkodik a magyar nemzeti kultúra, oktatás és tudomány sajátos értékeinek érvényesítéséért és nemzetközi versenyképességéért."

Antall József kitüntetést kapott Harmos Béla váci öregdiák
Laudáció: "A Magyar Piarista Diákszövetség és különösen Váci Tagozata keretében végzett sokéves mintaadó értékmegőrző és közösségépítő tevékenységéért."

Antall József kitüntetésben részesült Strommer Pál is, a Magyar Piarista Diákszövetség leköszönő főtitkára
Laudáció: "A Magyar Piarista Diákszövetség megerősítésében és megújításában alelnökként és főtitkárként vállalt egyedülálló jelentőségű és lelkiismeretességű munkájáért."

Szűcs Ervin kitüntetést vehetett át Borza György senior
Laudáció: "A Magyar Piarista Diákszövetség érdekében hosszú éveken át végzett sokoldalú tevékenységéért, különösen nélkülözhetetlen közreműködéséért a hagyományőrzésben, a Piarista Diák tagsághoz való eljuttatásában, ünnepeink és hivatalos eseményeink előkészítésében és lebonyolításában."

Aranykoszorús kitüntetést kapott Kovács Lóránt a Magyar Piarista Diákszövetség új közösségi weboldalának (www.mpdsz.hu) elkészítője. 

A kitüntetésekhez szívből gratulálunk!

Köszönet Balázs Sándornak a készített fotóért, amelyen éppen Strommer Pál veszi át Oberfrank Ferenctől az Antall József kitüntetést.

Pedro Aguado piarista generális április 2-tól 16-ig a piarista rend magyar és erdélyi tartományába látogat, hogy megismerje a piarista szerzetes közösségek, iskolák, templomok és munkatársaik jelenlegi életét.

Megválasztása – 2009 óta – Pedro Aguado folyamatosan látogatja a világban lévő összes piarista tartományt, ezek úgynevezett lelkipásztori célú látogatások.
Ugyanakkor a rendi szabályzat szerint hivatalos, „kánoni vizitációt” is kell végeznie: hatéves megbízatása során legalább mindenhol egyszer látogatást tesz, amikor ellenőriznie kell, hogy a rendházak, az oktatási intézmények és a plébániák működése a rendi és az egyházi előírásoknak megfelelően történik-e. A Generális atya kánoni vizitációját 2012. októberében kezdte meg. 2014 Karácsonyáig tartó világkörüli útja során, négy kontinensen összesen 35 országot látogat meg.
A Generális atya magyarországi tartózkodása során bepillantást nyer a budapesti, gödi, kecskeméti, szegedi, mosonmagyaróvári, nagykanizsai, váci és sátoraljaújhelyi iskolák, a szerzetesi és világi közösségek életébe, míg a határon túl Csíkszeredába és Nagykárolyba látogat.
Április 3-án csütörtökön többek közt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek is fogadta őt.
Útja részleteiről későbbiekben tudósítunk.

Forrás: www.piarista.hu

Mottó: "Szegények és sokakat gazdagítanak!"

A TALÁLKOZÓ MÁJUS 24-ÉN, szombaton, reggel 9 órakor kezdődik

Főbb programpontjaink:

9.00 közös reggeli ima - Pipó József és barátai, valamint a Misericordias ének- és zenekar vezetésével - (Plébániakert)
10.00 előadás - Böjte Csaba testvér - (Plébániakert)
11.00 fakultációk (többek között dr. Kerényi Lajos piarista atya)
13.00 ebédszünet - idő a személyes találkozásokra
14.00 szentségimádás - az Eucharist és a Váci Egyházmegye Dicsőítő Vezetőképzője közreműködésével - (plébániakert)
15.00 szünet
15.30 énekpróba a szentmisére
16.00 szentmise - főcelebráns: Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius - (Plébániakert)
18.00 közös éneklés - Sillye Jenő táncház - Jászok együttes

Múlt pénteken, 2014. április 4-én iskolánkban vizitált a Piarista Rend legfőbb elöljárója Pedro Aguado atya. A generális urat Labancz Zsolt tartományfőnök úr és Mateusz Pindelski Olaszország és Közép-Európa piarista ügyeiért felelős asszisztens úr is elkísérte. A generális atya váci programja során találkozott Beer Miklós püspök atyával, majd beszélgetett Futó Béla igazgató úrral. Találkozott az iskola vezetői csapatával, a nagyszünetben pedig a tanár kollégáinak köszönte meg állhatatos munkájukat. Meglátogatott egy végzős latin órát, járt egy rajz órán, majd spanyol órán vett részt. A menzai ebéd után a délutánt rendtársaival töltötte.

Kedves, derűs ember a generális. A piarista diákoknak is üzent, videoüzenete megtekinthető a váci piarista iskola weboldalán. Az iskolában eltöltött néhány órájáról egy kis film is készült. A gimnázium videotárában az is megtalálható.

A mellékelt fotón: a  tanáriban Mateusz atya, Labancz Zsolt tartományfőnök úr, Pedro atya; Futó Béla igazgató úr.

Elkészült a Kőváry Károly (becenevén "Kavics") igazgató úrnak emléket állító sarok. Péntektől megtekinthető a tablósor és a relikviáit bemutató vitrin. Szép és gazdag kiállítás, amely méltó emléket állít Kavics atyának.

Hamarosan az öregdiákoknak, tisztelőinek és a szülőknek is lesz lehetőségük megtekinteni az állandó kiállítást. Április 11-én 18:30 perckor az iskolai színjátszó kör (Kavics-kör) dísztermi Peer Gynt előadása után ünnepélyesen megáldja és megnyitja a kiállítást Futó Béla igazgató úr. A Peer Gynt 17:00-kor kezdődik a díszteremben.

Szeretettel várjuk az öregdiákokat, tisztelőket, kollégákat, barátokat, diákokat mindkét eseményre!

Az érzéstelenített, elbódított keresztények nem tesznek jót az egyháznak – hangsúlyozta Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta Házban bemutatott szentmisén. Hangsúlyozta, hogy nem szabad formalizmusokba merevedni, hanem le kell küzdeni a spirituális tunyaságot, és személyesen vállalni kell az evangélium hirdetésével járó kockázatot. A Vatikáni Rádió tudósít.

Ferenc pápa homíliájában ahhoz az evangéliumi szakaszhoz fűzte gondolatait (Jn 5,1-3a. 5-16), amely Jézus és a 38 éve béna férfi közötti találkozót írja el. A béna férfi a bethesdai fürdő oszlopcsarnoka alatt várta gyógyulását. Panaszkodott, hogy nincs senki, aki bevigye a tóba, amikor felkavarodik a víz. Mire odaér, már valaki más bement előtte. Jézus kitágítja a látóhatárt, és megparancsolja a bénának: keljen föl és induljon el. A csoda kiváltja a farizeusok bírálatát, mivel szombat lévén a beteg nem vihetné arrébb az ágyát.
Ebben az elbeszélésben két súlyos spirituális betegséggel állunk szemben – mondta a pápa. Mindenekelőtt ott van a beteg belenyugvása, aki keserűen panaszkodik, és meg sem próbál tenni valamit.
„Azt hiszem, sok keresztény, sok katolikus, bár hívő, de lelkesedés nélkül, megkeseredetten él. Minden vasárnap megyek misére, de jobb, ha nem keveredek bele a dolgokba, én hiszek a saját üdvösségem miatt, de nem érzem szükségét, hogy másoknak átadjam a hitet. Éljen nyugodtan mindenki a saját otthonában. Ha csinálsz valamit, akkor úgyis szemrehányást tesznek. Nem, jobb nem kockáztatni” – mondta a pápa, majd így folytatta: „Ez a tunyaság, a keresztények másik spirituális betegsége. Ez a hozzáállás megbénítja az apostoli buzgóságot, következtében a keresztények egy helyben álló személyekké válnak, nem törődnek azzal, hogy kilépjenek bezártságukból és hirdessék az evangéliumot. Elkábított, elaltatott emberekké válnak.

A kábultság negatív tapasztalat. A be nem avatkozás spirituális tunyasággá válik. A tunyaság pedig szomorúság: ezek a keresztények szomorúak, nem ragyogó, hanem negatív személyiségek. Minden vasárnap misére megyünk, de ha kérnek valamire, elutasítjuk: kérem, ne zavarjanak. Ezekre az apostoli buzgóság nélküli keresztényekre nincs szükség, nem tesznek jót az egyháznak. És milyen sok az ilyen keresztény, önzők és csak önmaguknak élnek. Ez a tunyaság bűne, amely szemben áll az apostoli buzgósággal, ellenkezik azzal az akarattal, hogy Jézus újdonságát átadjuk másoknak, azt az újdonságot, amit én ajándékba kaptam.
Az evangéliumnak ebben a szakaszában találunk egy másik bűnt is: Jézust azért bírálják, mert a beteget szombaton gyógyította meg. Ez a formalitás bűne. Ezek a keresztények nem hagynak helyet Isten kegyelmének. Ezeknek az embereknek a keresztény élet azt jelenti, hogy minden iratuk, minden okmányuk, bizonyítványuk rendben van.

Ezek álszent keresztények. Csak a formalitás érdekli őket. Szombat volt? Nem, szombaton nem szabad csodákat tenni, Isten kegyelme nem működhet szombaton. Becsukják az ajtót Isten kegyelme előtt! Nagyon sok ilyen keresztény van az egyházban, nagyon sok. Ez egy másik bűn. Az elsők, akik a tunyaság miatt vétkeznek, nem képesek arra, hogy előre haladjanak apostoli buzgósággal, mert úgy döntöttek, hogy magukba zárkóznak, szomorúságukba, sértettségükbe. Ezek pedig azért nem képesek elvinni az üdvösséget, mert bezárják a kaput az üdvösség előtt. Számukra csak a formalitás a fontos. Nem lehet – ez az a szó, amit a leggyakrabban használnak.
Ezekkel az emberekkel mi is találkozunk. Gyakran mi magunk is restek voltunk, vagy hipokriták, mint a farizeusok – mondta a pápa. Ezek olyan kísértések, amelyeknek ki vagyunk téve, de ismernünk kell őket, hogy védekezzünk ellenük. A tábori kórház, mely az egyház jelképe, ahol annyi a sérült ember, Jézus csak ezt kérdezi: Meg akarsz gyógyulni? És kegyelmét adja, amely mindenre képes. És amikor ismét találkozik a bénával, így szól hozzá: „többé már ne vétkezz”.

Két keresztény kifejezés: „meg akarsz gyógyulni?” és „ne vétkezz többé”. De előbb Jézus meggyógyítja a bénát, és utána mondja: ne vétkezz többé. Gyöngéden, szeretettel mondja. Ez a keresztény út, az apostoli buzgóság útja: közelednünk kell sok emberhez, a tábori kórház sérültjeihez, akiket gyakran egyházi személyek sebeztek meg. Mondjuk ezt a szót testvérünknek: meg akarsz gyógyulni? És amikor halad tovább, mondjuk neki ezt: ne vétkezz többé, nem tesz jót. Ez sokkal helyesebb: Jézus két szava sokkal szebb a tunyaság vagy az álszentség magatartásánál – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

forrás: www.magyarkurir.hu

Isten örök gondolata a közösség: férfi és nő egysége,
hogy emberek szülessenek,
hogy a szeretet tudjon virágba borulni,
hogy az egyének személyiséggé érjenek.

Minden egyes ember megismételhetetlen csoda: már „koncepcióként” is a Nagy Alkotó, Tervező Intelligencia megvalósítható eszméi között. Amikor Ő létbe hív bennünket, akkor bekódolunk a teremtett anyag világába. Az X, Y isteni álom: én, te ragyogunk fel.
A kicsiny magzat máris belép egy nagy közösségbe, hiszen kialakuló, örökölt gén-állományában őseinek személyes és közösségi tulajdonságai adódnak tovább. Ez a híres DNS hagyaték.
Mikor aztán az anyaméhből kikerül, új, úgynevezett „szociális méhek” lakója lesz. Ezek közül a legelső az apa és az anya által fémjelzett család.
Nagyon nem mindegy, hogy mi történik a családban. A lélektan tud értékadó és értékfosztó fórumokról, melyek legfontosabbja a személyiség kibontakozásának szempontjából szintén a család.

Hogyan kell egy családot értékadó közösséggé varázsolni? Önmagunkat, (elsősorban a szülőknek szól ez az igény), kell értékhordozó és értéksugárzó lényekké alakítani, akik önmagukban is egységesek, nem tudathasadt, függő, bizonytalan egzisztenciák.
Mikor beszélhetünk egységes családról?  Akkor lehet egységes családról beszélni, ha az apa és anya helyén van. Ha ők egységteremtők, „disszonanciaszüntetők” és szerethetők.
„Szüleim külön élnek, de tulajdonképpen se apám, se anyám nincs.” – panaszolta egy 19 éves egyetlen lánygyermek. Ha hiányzik az édesanyák mosolya, ha a nő elközönségesedik, ha az örök nőit nem varázsolja az övéi elé: kihűl a családi fészek melege és ezáltal a világ is elridegül. Erős akaratú, a jég hátán is megélni tudó ember azokból a gyermekekből lesz, akiknek édesapja példaképpé tud lenni. Akiknek apja mumus otthon, rosszul bánik az anyával (feleséggel), ott a gyermekeken a gyenge akarat jelei mutatkoznak előbb utóbb.
A család legyen értékgyűjtő fórum. Korunkban túlárad az információk sokasága. Személyeknek, közösségeknek, de legfőképpen családoknak a befogadó „apparát” mellett rendkívül szüksége van ún. szűrő „apparátra” is. Igen nagy intelligenciát igényel az információk kiválogatása és az igazi értékek megtalálása. Ebben a nagy feladatban az egész családnak részt kell vállalnia.

Jézus sokszor találkozott tömegekkel. A Szentírás nemegyszer megjegyzi: "Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült" (Mt 9,36). Amikor pedig Zebulon és Neftali földjére ment Galileába, sötétben lakó népet talált, amely a halál árnyékában ült. Ő, a világ Világossága, küldetésének tartotta, hogy ilyen emberekhez menjen, és őket isteni fénnyel megvigasztalja. Nemegyszer bűnösökkel és utcanőkkel étkezett, hogy megmentse őket, világosságot vigyen szívükbe, értelmükbe.

Nekünk, magyar keresztényeknek is az a küldetésünk, hogy fényt vigyünk a magyar éjszakába. Mert nagyon sok a talajvesztett egyén, család, közösség - és sajnos nemzetünk is vergődik.
Az evangéliumban felszólít bennünket a Szentlélek, hogy legyünk a föld sója, amolyan ízes, nem pedig megromlott. Azt is kéri, hogy legyünk világosság, és lehessen is látni fényünket, méghozzá krisztusi fényünket, amely reményteljes választ ad az élet rettenetes kérdéseire, és amely megvigasztal. Az Isten nélküli, immanens világnézetek erre képtelenek. Júdás példája jut eszembe, aki mindig mélyebbre süllyedt. A világ Világossága mellett elsötétült, mert függője lett a pénznek, a hatalomnak. Az utolsó vacsora miséjén még ott volt. Aztán onnan ment el kilincselni a "heródesekhez", az akkor vezetőkhöz, és elárulta isteni Mesterét. Képes volt rá harminc ezüstért. Ez a jelenség ismert hazánkban is. Már nemegyszer tíz- és tízezren képesek voltak a miséről elmenni a világi fórumokra - és ott megszavazták azokat, akik olcsó kenyeret és minden más anyagi előnyöket ígérgettek, és lemondtak azokról, akik a krisztusi fényt is biztosíthatták volna.

Júdás végül is rájött súlyos tévedésére. Lelki válságba került. Kétségbeesett kapkodásában képtelen volt jó baráthoz, őt befogadó, megértő közösségbe menni, mert ezeket már kiiktatta életéből. Visszarohant hát a pénzadóihoz. Szétszórta a pénzt és kikiáltotta lelkiismerete szörnyű vádját: Elárultam az igaz vért! Segítsetek! - Azok érzéketlenül kidobták. Anyagelvű, liberális fórum ugyan milyen megmentő vigaszt tudott volna nyújtani? Cserbenhagyja megtévesztett áldozatait, amikor a véges készlet kimerül.  Júdás ekkor felakasztotta magát.
Rengeteg fiatal jár így világszerte. Pénzért, érzékiségért, karrierért képes elhagyni hitet, Krisztust, vallást, szülői házat, becsületes házastársat, gyerekeket. Kiábrándítja magából övéit, közösségeit. De végül nem lesz boldog, mert a lelkiismeret előbb-utóbb kínozni kezdi. Egyre több az öngyilkos, a pszichiátriai osztályok kezeltje. Az ilyen szerencsétlen embernek érzékelhető súlya nincs, fénytelen, örömöt nem tud okozni, neki sem örül senki.
Nagyböjtben tegyünk elhatározásokat:
- Alakítsuk magunkat szerethetővé!
- Meg ne alkudjunk! Vallásunk gyakorlatait - imák, böjtök, szentségek - el ne hagyjuk!
- Győzzük le a kincs, a hír és gyönyör kísértéseit!
- Szeressük és értsük meg mi is a bűnösöket, az ösztönök áldozatait!
Akkor általunk is megvalósul Izaiás jövendölése: Felragyog a sötétben világosságunk, és a homály körülöttünk déli verőfényre változik (vö. Iz 58,10).

Kit, Kiket tud a sátán becsapni? A gyenge akaratú embert. Az erkölcstan említi az egészséges lelkiismeretet, melynek segítségével az ember helyesen tud ítélni, és helyes döntéseket tud hozni. Hogyan alakul ki ez a nagyszerű érzékelő képesség? Úgy, hogy az értékrend és a lélek hármas képessége harmóniába szövődik. Az értékrendek: a szeretet, a szép, a jó és az igaz; a lelki képességek: az értelem, az akarat és az érzelem. Ha ez a harmónia megsérül, a sátán azonnal rácsap az egyénre, balekjává teszi.

Ha sok ilyen emberke "terem", bekövetkezik a családok szétesése, a gonosz maffiák megalakulása, a gyenge, lekvár, kis, törpe emberek sokasága. Aztán, ha ilyen szerencsétlen, önmaguk felett uralkodni nem tudók kerülnek vezetőknek, tanárnak, szülőnek, papnak, miniszternek vagy akárminek és akárkinek: jaj annak a nemzedéknek! Mély, megcáfolhatatlan tények ezek. Ők ott fent folytatják erkölcstelen, parázna életüket, sikkasztanak, képtelenek ellenállni a hazudozásnak... hadd ne folytassam.
Íme, a kihívás, íme a tennivaló. Nagyböjt üzenete! Keresztény ember! Állj a sarkadra! Ne engedj a kísértésnek, légy erős! Edzett. Küzdj! Te nem lehetsz a sátán balekja. Mindig állj talpra! Van mód a megtisztulásra. Sokszor idézem Vörösmartyt: Előttünk egy nemzet - hozzáteszem egy emberiség - sorsa áll. Bátran vállaljam, hogy Krisztus harcosa legyek. Hála Istennek, egyre nő e harcosok száma. Kell, hogy visszaszoruljon a sátán az ő balekjaival. Elég volt a sok vérontásból, a sikkasztásokból és hazudozásokból. Legyen már vége, a szegény, becsületesen megöregedett emberekkel való játszadozásból. Elég legyen szegény ifjúságunk megrontásából. Joguk van ahhoz, hogy Istent megismerhessék. Joguk van az igazi megváltáshoz, amelyet Jézus kínál mindenkinek.

A vége úgyis Húsvét lesz! Oly mély volt Jézus megalázása, rettenetes volt a szenvedése. Vállalta az emberlét legsötétebb poklait, a sok gonosz balek gúnyolódását. És amikor már túljutottak a számukra kellemetlen Jézus-szindrómán - legalábbis azt gondolták -, akkor ő dicsőségesen feltámadott.

Igen nagy horderejű tényező életünkben a halál valósága. Előbb-utóbb találkozunk vele, amikor szeretteink meghalnak, vagy súlyos betegek leszünk. Akkor is vizsgáztat bennünket ez a könyörtelen, hívatlan, nem kívánt jelenség, mikor a temetőkbe megyünk. Nagy kérdés tépi, foglalkoztatja az évszázezredek embereit: vajon mi történik a halálkor? Folytatódik-e életünk? Milyen lehetőségek várnak bennünket abban a másik, titokzatos létrendben? Egyáltalán létezik-e az és milyen? Mit tesznek a már odajutottak? Kérdezzük meg a tudományt. Aztán a vallástörténelmet.

A tudomány beszél egy olyan létrendről, melyet kiszámított, és úgy nevez: téren és időn túli dimenzió. Szól az anyag és energia megmaradásának törvényéről. Semmi el nem vész, ami egyszer már megvan, csak átalakul. A halálkor testünk minden kis porcikája megmarad, és beépül a kozmoszba a maga törvénye szerint, akár elégetik, akár úgy porlad el. A test energiája a személyiség, az éltető lélek. Ez a legnagyobb és legértékesebb energiaegység. Ez sem vész el, megmarad, természetesen alakul, módosul. A vallástörténet sokat foglalkozik az ősnépekkel, melyek legtöbbet őriztek meg a legősibb emberi magatartásformákból. Megállapítja: nem volt még nép, amely ne tudott volna Istenről, túlvilágról. A görög Plutarkhosz és a római Ciceró ugyanezt állítják. Pénzt, tárgyakat temetnek melléjük, hogy odaát ne jöjjenek zavarba.
És a gyermekek? Tiszta kis ártatlan szívükkel megszégyenítik azokat, akik lelkileg megvénültek és bezárultak valamilyen kishorizontú világba. Egy hatéves haldokló kisfiú, Csaba kéri gondozóját: tanítsa meg neki az ábécét, hogy levelet írhasson Istennek és megkérje, ha meghal vigasztalja meg édesanyját, hogy ne sírjon. Ki viszi el a levelet? - kérdezte a gondozó. - Hát az a tört szárnyú madár, aki minden reggel vár az erkélyen, akinek meghagyom a kenyeremet, majd meggyógyítom. - felelte láztól égő szemekkel.

És a betegek? Nem veszik tudomásul az elmúlást. Ők egyre tisztultabb látással megtalálják azt, aki ott ragyog lelkük mélyén. Immár ötven éve tapasztalom, hogy senki nem hal meg Isten nélkül. Pedig igazán ezrével kerülnek elém nagybetegek: jelenleg is tíz kórházat kínál fel nekem az Úr. Jézus emlegetésére, a kis kereszt megmutatására, könnyekkel, meleg mosollyal, csókra igazított szájjal, kedves arckifejezésekkel válaszolnak. No meg aztán a sok elhagyott, akiket már senki nem látogat, nem akarják elengedni a kezemet, hogy még fogjam, jaj ne menjek, mert az olyan nagyon jó! A szeretetből, a jóságból sosem nem elég. A végtelen kell ezekből, bármilyen idős is valaki.
És mit üzennek a temetők? Nem némák azok? Néma temető nincs. Egy komoly temetőlátogató így nyilatkozott: a sírok előtt irgalmatlan, dinamikus dolgok történnek a csendben: megjelennek ők, vádolnak, mosolyognak, sírnak. Gondolom igen sokak élményét tolmácsolom, mikor a temetők titkos üzeneteit, mint saját megtapasztalásomat közlöm. Ha az ember a lelkét is nyitott, fejlődésre képes szívét is odaviszi, és nemcsak kétségbeesve bolyong ott, letéve virágait, ima, emlékezés nélkül, észreveszi, hogy már a bejáratnál ott ragyog a boldogító történelmi esemény, Jézus feltámadásának felénk sugárzó ígérete: feltámadunk mi is. Majd a sír mellett sejtelmes üzenetek jutnak tudatunkba: Atyám házában sok lakóhely van, én ott nektek is helyet készítek. Szem nem látta, értelem elképzelni nem tudja, amit Isten ígér azoknak, akik keresik az igazságot, jóakaratúak, irgalmasok, szelídek, békességesek, zúgolódás nélkül sírnak, szenvednek; engesztelő szándékkal saját és mások bűneiért.
Néma temetők nincsenek. De vannak olyan temetőlátogatók, akiket megsüketítettek, akiknek ólmot öntöttek fülükbe felelőtlen, féligazságoktól hemzsegő ideológiák, Istent, erkölcsöket, eszményeket lefejező erőszakos és felelőtlen matadorok, megfélemlítéssel vallásos emberek ijesztgetői. Vannak, akik hitvány, önző, erkölcstelen életükkel teszik tönkre felvevő készülékeiket. Tamási Áron 1956. október 26-án így beszél róluk: "Az idők gyógyító lázában él a magyar. Éltünk vágyakozásában, az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig kotyvasztott főzetekkel kábított minket. Magunk főztünk éltető italt magunknak. A kor, amelyben élünk, s melynek ablakán a jövőbe nézünk vért csordított ebbe az italba. A szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét." (Magyar fohász)
Ó, ragyogó, hangos, daloló temetők! Hallod az égi melódiákat? Már a bejáratnál elkezdődik a kétezer éves történelem hiteles üzenete: Ő feltámadt, mi is fel fogunk támadni. Aztán ott a nagy feszület, rajta a reményteljes, nagy Szenvedő! Ne félj, dalolja: a szenvedés és halál nem utolsó szó az életben. A halálisten civilizációja kétségbeesett hazugság. Lám mindenütt égnek a gyertyák, az örök fény tükrei. Ezek üzenetek a túlpartról, tőlük: Imádkozz értünk, nyerj búcsút nekünk! Tedd rendbe a lelked, az életed! Várunk! Ki üzeni? Nem ez a tört szárnyú madár, hanem az a madár, a galamb, melynek nem tört a szárnya, hiszen az éltető Szentlelket sejteti.