A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Diákszövetségünk idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így mostani borkóstolónk fennállásunk 25. születésnapjának méltó megünneplése is egyben. Szeretettel hívunk, hogy Te is vegyél részt a hagyományos, immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Tagozati Borkóstolónkkal egybekötött grill-partynkon.

A találkozót 2014. június 13-án (pénteken) 17 órakor tartjuk a Piarista  Központban (1052 Budapest, Piarista utca 1.), Borián Tibor atya szentmisét mutat be a Piarista Kápolnában, majd grill party és borkóstoló a Rendház tetőteraszán.

Részletes program:
17.00: Szentmise a Piarista Kápolnában - koncelebrál Borián Tibor piarista atya, rendi összekötőnk, aki a szentmise keretében ünnepi visszaemlékezést tart "Negyedszázados a Diákszövetség" címmel.
Várjuk a szentmisén koncelebrálásra azokat az egykori piarista diákokat, akik a piarista érettségi után a papi hivatást választották.
18:30: Grill party és kóstoló a piarista borokból az Piarista Központ tetőudvarán.

Megnyitó beszédet mond Oberfrank Ferenc a Diákszövetség elnöke; majd a kóstolandó piarista borokat ismerteti Hernády Zsolt a Budapesti Tagozat alelnöke.
A borkóstolóra nagy szeretettel várjuk a Piarista Rend tagjait is.
A Borskóstoló mellé sült húsokat készítünk, hozzá friss salátát, mártogatós szószokat, kenyeret, mustárt és ketchupot kínálunk.

A Borskostoló ára idén is 2.500,- Ft/fő (amely önköltségi ár, és tartalmazza a kóstolandó borokat), előre köszönjük, aki támogatói céllal ennél magasabb összeggel is hozzájárul a borkóstoló és grill-party költségéhez.

A rendezvény létszáma - tervezetten, maximum - 100-120 fő.
A pontos étel- és italfogyasztáshoz kérjük, hogy részvételi szándékotokat jelezzétek az alábbi web-oldalon:

https://www.surveymonkey.com/s/9BR8Z25

(nevetek és email címetek megadásával egyidejűleg).

Kérjük a jelentkezők valós részvételét a borkóstolón a helyszínen fizetendő 2.500 Ft/fő önköltségi ár, és az előre vásárolt étel mennyisége miatt is.

Kérünk, hogy a találkozó hírét Te is terjeszd az öregdiákok körében!

Budapest, 2014. május 05.

A találkozás reményében szeretettel üdvözölnek a szervezők:

Hernády Zsolt és Mikecz Tamás, a Budapesti Tagozat alelnökei

Kedves Öregdiáktársak!

Legközelebb a következő hétfőn, június 16-án leszünk bent 15-17-ig, de ügyelet már 10 órától, mint eddig is.
Június 23-án ugyanígy, de a nyári szünet előtti utolsó hétfőn, június 30-án csak 15-17-ig.
Ha kérdésetek van, kérdezzetek ezen a fórumon is.

Köszönjük az elmaradt és az aktuális tagdíjak befizetését, és pihentető nyári szünetet kívánunk mindenkinek!

Csepely Péter
Tag- és tagdíjnyilvántartás-vezető
MPDSZ

Jézus a mennybe felment. Nincs itt. Itt volt. Most hol van? Már a tudomány is szükségesnek tartja, hogy más dimenziókat is feltételezzen. Sőt ezeket úgy tűnik: kiszámítja, igazolja. Biztos, hogy van súlytalansági tér. Aztán van téren és időn túli dimenzió. Egy fizikus mondta: ha egy másik, tőlünk különböző dimenzió jelzést küldene a mi dimenziónk felé, nem tudnánk vele mit kezdeni. A mi mérőeszközeink, megtapasztaló képességeink nem tudnák azt jól értelmezni, foghatóvá, megérthetővé tenni.

HACSAK: nem jönne onnan valaki tanú, aki a mi nyelvünkön, a mi képanyagunkba öltöztetve hírt adna róla. A túlvilágról, a halál utáni létről mindig volt fogalma az emberiségnek. Az ősemberek barlangjaiban található ábrázolások, jelképek utalnak erre. (Pl. páva ábrázolás.) A megholtak szájába tett pénzek, a melléjük fektetett ételek, fegyverek: erről beszélnek.
Az ember mindig tudta, hogy valami következik a halál után. Ezért várt minden időben onnan valakit. És jött valaki!!! Hatalmas belépő a történelembe az övé. Az eljövetele előtt örvénylő év százezrek már róla beszélnek a hiteles jövendőlésekben. Ezek hitelesek, mert beteljesedtek egy istállógyereken. Az istállógyerek is történelem, a vele történtek is. A mennybemenetele óta eltelt kétezer éve is történelem. Senki más, sem Buddha, sem Mohamed nem mondhatta el, amit ő: ha nem hiszitek, amiket mondok: hogy Atyám és én egy vagyunk, hogy az Atya házában sok hely van, és én ott helyet készítek nektek, akkor olvassátok a régi írásokat, azok rólam szólnak, rajtam teljesedtek és igazolnak engem.
Ez az igazolt Jézus, aki egy másik dimenzióból jött: káprázatos híreket hozott onnan: a nagy Valakinek, az Alkotónak, a Beprogramozónak határtalan szeretetéről. Elmondta, hogy nincs elveszett ember, hiszen mindenki halhatatlan csoda. A halálkor csak a hangszert kell leadnunk, a művész él tovább a tér és időn túli titokzatos dimenzióban, melyet sem szem nem láthat, fül nem hallhat, értelem elképzelni nem tud. Majd aztán visszakapjuk a hangszert is halhatatlannak, romolhatatlannak. Mindezekre a csodálatos hírekre nekünk válaszolnunk kell valahogyan. Úgy tűnik, a tényeket szemlélve nem megalázó, sőt emberi méltóságunkat bontakoztató mindazoknak az elfogadása, amiket Jézus mondott. Ez az elfogadás igazában a HIT. Igaz égi adomány ez, mégis az alapokat nekünk kell előkészíteni figyelembe véve a körülményeket, és kialakítva magunkban a kedves nyitott, gyermeki lelkületet.

Mellékelten küldöm a szeretett osztályfőnökömről, dr. Gulyás István 100. születésnapjáról szóló megemlékezésemet.

Légy szíves közöljétek le hirdetés formájában, hogy a Tanár Úrért születésnapján, 2014. július 16-án, szerdán délelőtt 10 órakor lesz az emlékező szentmise a kecskeméti Piarista templomban. 
Jó néven vennénk, ha a pappá szentelt egykori diákjai is  koncelebrálnának a szentmisén.

Szeretném, ha az írásom és a hirdetés a júniusi Hírlevélben megjelenne.

Szíves barátsággal köszönt

Laczkó János

Száz esztendeje, 1914. július 16-án született Jászberényben. Szülei redemptus jászok voltak, akiknek ősei 1745 májusában a Redemptio alkalmával váltakoztak meg a jobbágyi terhek alól. Gulyás tanár úr büszkén mutatta nevüket a jászok „szent könyvében”, Gyárfás István: A jászok története című munkájában. Ez a jász identitástudat nagyon meghatározó volt Tanár Úr életében. A jászok a hódoltság idején megőrízték római katolikus hitüket, ez a hit a 18.-19. században csak erősödött és mélyült. A jász családok sok papot és szerzetest adtak az egyháznak.

Gulyás István tizenöt éves korában lépett a Piarista Rendbe, és 1939. június 18-án szentelték pappá. Ekkor már magyar-latin szakos tanári diplomával rendelkezett, sőt „summa cum laude” minősítésű doktori értekezését is megvédte. Horváth János, a nagyhírű irodalmár professzor meghívta tanszékére tanársegédnek, de Gulyás tanár úr hivatása szerint inkább a „középiskolás fokon” való tanítást választotta. Debreceni tanárkodása után 1942-47 között Kecskeméten tanított. A háború 1944 novemberében Kecskemétet is elérte, a piarista gimnáziumban orosz katonai kórház működött. A harcok elmúltával Mészáros Imre tanár úrral közösen azonnal elkezdték a tanítást. Ezt az akkori szoc.dem. polgármester, Tóth László – nemzetközi sakk-szaktekintély – lelkesen támogatta, jó barátságot ápolt a két fiatal tanárral. Gulyás tanár úr elbeszélése szerint fenséges szalonnavacsorákat ettek együtt. Az 1947/48-as tanévben Budapesten tanított, majd az államosítás után segédlelkész lett a Budapest-vizafogói kápolnában. Ezután az egri kisszemináriumba került tanárnak és prefektusnak.
A szerzetesi iskolák újraindulása után a Tartományfőnök Úr Kecskemétre helyezte, ahol egy év megszakítással élete végéig a Rendház tagja volt. Szaktárgyain kívül logikát, pszichológiát és légót tanított. Nagy kedvvel oktatta rendkívüli tárgyként a francia nyelvet is. Osztályfőnök volt 1953 és 1957 között, majd 1958-tól 1962-ig és utoljára 1962-től 1966-ig. Ezután Ifjú Sebestyén igazgató úr bevonta őt az iskola vezetésébe: előbb igazgatóhelyettes, majd 1969-től 1975-ig a gimnázium és a diákotthon igazgatója volt. Az 1975/76-os tanévben Budapesten tanított, majd visszatért Kecskemétre. 1980-ban ment nyugdíjba, de ezt követően is tanított a szobájában latint és franciát és mindig szeretettel várta és fogadta régi kedves diákjait. Tanár Úr szívesen látogatta volt tanítványait, részt vett családi ünnepeiken és papként is szívesen szolgált diákjai esküvőin, gyermekeik keresztelőjén. A rendszerváltozás után több kitüntetésben is részesült: 1995-ben a Jászok Világtalálkozóján gróf Apponyi Albert emlékéremmel tisztelték meg. 1996-ban Kecskemét Város Oktatásáért díjat kapott, 1997-ben pedig a Bács-Kiskun Megyei önkormányzat az Ifjúság Neveléséért díjban részesítette.
Életrajzi adatai ismertetése után most néhány, Gulyás tanár úrhoz fűződő személyes emlékemet - élményemet szeretném megosztani a Kedves Olvasóval.  1962-ben kerültem a Kecskeméti Piarista Gimnáziumba, ahol az államosítás és a szétszóratás után összegyűlt és menedéket kapott piarista atyák egy csodálatos, egyszerre zárt és egyszerre nyitott világot teremtettek nekünk: zárt volt a külvilág felől és nyitott volt felfelé, az ég felé, nyitott volt a tudományok világa felé. A tanár urak tékozlóan szórták közöttünk hatalmas szellemi kincsestáruk értékeit. Sokan elmondhatjuk, hogy az itt eltöltött négy év életünk legszebb vagy egyik legszebb időszaka volt. Barátságok köttettek, osztályközösségek születtek, amelyek máig tartanak. Az osztályközösség élén, fölötte és mellette Gulyás tanár úr állt. Különös módon nevelt bennünket: tanóráin rend, fegyelem és szigor uralkodott, osztályfőnöki óráin pedig több éven keresztül olvastatta fel Csurka Péter: A két strázsa című regényét. Gábor bácsi és Laji bácsi alakja, kacagtató kalandjai máig élnek bennünk.
Személyes találkozásaim a Tanár Úrral érettségink után mintegy tíz évvel váltak igazán fontossá, kaptak más tartalmat. Budapesti tanulmányaim befejezése után Kecskemétre, a helyi múzeumba kerültem. 1977-től kezdve rendszeressé és gyakorivá váltak találkozásaink; én igényeltem a vele való beszélgetéseket, bölcs tanácsait, ő pedig gyakran fordult kéréseivel hozzám. Így autóztunk el Jászberénybe szülei sírjához, Jászdózsára unokatestvéréhez vagy „zug-osztálytalálkozókra”, ahogyan ő nevezte évenkénti összejöveteleinket. Egy alkalommal Szegedre mentünk, hogy megnézzük az új gimnáziumi épületet és hogy találkozzunk rendtársaival. Szegedről Kecskemétre jövet a régi emlékeket felidézve pásztordalokat és betyárnótákat énekeltünk, köztük kedvenc betyárnótáját, a Zúg az erdő, zúg a nádas kezdetű dalt, amely valamelyik 19. századi távoli rokonára, Sándor bácsira emlékeztette, aki a betyárélettel is megpróbálkozott. Bugaci kirándulásainkon gyerekeink is ott voltak, akiknek tanárosan magyarázta a puszta világát és a pásztorélet szépségeit.
Amikor már nehezen mozgott, gyakran látogattam, betegsége, kórházi kezelése alatt feleségemmel általa szeretett ételekkel, gyümölcsökkel kedveskedtünk neki. Egyik alkalommal a kórházi kezelése éppen húsvét tájára esett, ezért főtt sonkát vittünk az ágyához, s a sonka mellé újhagymát is tettünk. Nagyon megörült az ételnek és hosszú előadást tartott az újhagyma fontosságáról és hasznáról. Ezek a hétköznapi dolgok jól megvilágítják az ő egyéniségét: nem a saját betegségéről beszélt, nem szólt fájdalmairól, hanem örült a gondoskodásunknak.
Abban a reményben írom a sorokat, hogy Gulyás tanár úr emléke más tanítványát is írásra sarkallja. Három osztálynak volt osztályfőnöke, sok száz diáknak volt tanára, biztosan másoknak is vannak emlékei, köszönetteljes szavai a Tanár Úrról.
Diákok nemzedékei a „szivem” becenévvel illették őt. A ravatalánál mondott beszédében Perlaki Flórián újszegedi plébános osztálytársam fogalmazta meg ennek mélyebb értelmét a következőkben: 
„Te talán a legtöbbször azt mondtad nekünk, hogy szívem. Ezen elheccelődtünk, számoltuk is, hányszor mondod egy órán ezt a szót. De csak évtizedek múltán értettem meg, hogy ez nem csak egy megszólítási forma. Nagy betegséged után beszélgetve Veled - kinek-kinek a lelki fejlődéséről -, értettem meg, hogy Te, a gyermekéért aggódó atya szívének szeretetével  gondolsz ránk. Hogy a Te szíved értünk dobog. Sőt – hogy amint mindig mondtad: szívem – mi vagyunk a Te szíved. Bennünk éltél és bennünk élsz folyamatosan. Mindaz a jó és szép, amire tanítottál, formált bennünket ilyenné, amilyenek lettünk életünkben, amik vagyunk ma értékeinkkel, eredményeinkkel. 
Értünk dobog ez a szív, a Te szíved Istennél, mint hathatós közbenjáró. És velünk dobog, bennünk, tanítványaidban, dobog továbbra is minden munkánkban, mert mi Veled, általad vagyunk azok, akik vagyunk. Mindazt a jót, amit csak tettünk és teszünk, általad tesszük. Gulyás tanár úr! Köszönjük tanító életedet, köszönjük, hogy mi lehettünk és lehetünk a Te Szíved!”

Laczkó János 
öregdiák (1962-1966)

Ez évi halottaink
Argay Ferenc   +
Dr. Csics György  +
Dr. Czakó Tamás  +
Dr. Drégelyi Lászlóné   +
Engelbert László   +
Farkas Ipoly   +
G. Tóth József   +
Garamvölgyi Sándor   +
Korda Szabolcs   +
Dr. Laszlovszky József   +
Lovas István   +
Mike Gyula   +
Miklósi András   +
Dr. Mozsáry Péter   +
Noszek Péter   +
Dr. Pávics László   +
Dr. Sikota Győző   +
Szaszovszky István   +
Székely Tibor   +
Takács János   +
Turcsik István   +
Ugrai Miklós   +
Vér Pál   +

Nyugodjanak békében!

Kedves Piarista Öregdiákok, Kedves Piarista Atyák!

Ezúton kérünk Titeket, akik ismerték, szerették, tanítványai, rendtársai, barátai voltak a 100 éve született Medvigy Mihály (1914-2001) piarista atyának, amennyiben időtök engedi, írjatok megemlékezést róla, vessétek papírra egy vele kapcsolatos kedves történeteteket, emléketeket, hogy az a Diákszövetség következő, szeptember végi Hírlevelében megjelenhessen.
Aki rendelkezik fotóval róla, azt is elküldheti emailben.

Beküldési határidő: 2014. július 10. (a határidőt módósítottuk!, így több időtök van a cikk/emlékezés/fotók beküldésére)

Email cím: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

Kedves Öregdiák Barátaim!

Szomorúan értesültem drága öregdiák társunk, a 96 éves korában elhunyt dr.Szaszovszky István  haláláról. Mindig szívesen találkoztam vele a diákszövetségi összejöveteleken, aminek gyakorisága persze az utóbbi években csökkent. Jóságos, kedves lénye,idős korát meghazudtoló lelkesedése igen imponált vele, miként a köztünk – a korkülönbség ellenére is - kialakult  barátság. Pár éve mesélte el nekem az alábbi történetet, melyet utólag adok közre. Ezzel emlékének is adózunk, ráadásul a megható és szép történet igen tanulságos, szemléltetve a piarista összetartást. Szegényke legalább nem hiába mondta el ezt a szép történetet, mert utólag megjelenik az internetes lapunkban.

Olvassátok érdeklődéssel és gondoljatok rá szeretettel.

Dr.Kölcsei Tamás

Gondolatok a piarista összetartásról

Engedjétek meg, hogy gondolataimat személyes hangvételű példákkal kezdjem. A piarista összetartozás szép példáival az életben igen gyakran találkoztam. Biztos ti is jóleső érzéssel tapasztalhattatok olyan szép  eseteket, amikor pl. két távoli piarista gimnáziumból összekerült különböző korú, rangú ember magától értetődő természetességgel segített egymáson. Sokszor fordult elő velem is életem nehéz szakaszaiban, hogy egy volt piarista diákkal összefutva önzetlen, szinte baráti segítséget kaptam – kizárólag a piarista szellemiség, összetartozás, összetartás jegyében. Egy számomra igen megható példát szövetségünk egyik legidősebb, ugyanakkor aktivitásában töretlen tagjától, Dr. Szaszovszky Istvántól hallottam.  Amit mondott és ahogy mondta,  nemcsak az ő szemébe, de sokunkéba is könnyeket csalt. Szeretett társunk meghatódottan idézte fel katonaságbeli élményeit, amint fiatal zászlósként  fáradt, kiéhezett csapattársaival a nagy úzvölgyi csata után visszavonulóban egy őszi este Szászrégenbe érkezett. Egy darabig hiába kopogtattak a bezárt kapukon, mígnem egy fiatal fiú ajtót nyitott. Kiderült róla, hogy frissen érettségizett a szatmárnémeti piaristáknál. Amikor a hírre felderülve Szaszovszky István megkérdezte, ismeri-e a fiatalember az ő volt gimnáziumi földrajztanárát, Karl Jánost, aki Erdélybe került, azt a választ kapta: „ő volt az osztályfőnököm”. Az egymásra talált két piarista diák szeme felragyogott, majd pár percre eltűntek egymás szeme elől. Aztán a kapu kinyílt,  azon bemenve a kiéhezett csapat nem akart hinni a szemének, amikor a maguk is ínségben élő lakók minden jót összeszedtek, s azzal halmozták el a bevánszorgó katonákat. Lehet, hogy a történet felidézésében nem mindenre emlékszem pontosan, de számomra nyilvánvaló, hogy a piarista összetartozás gyönyörű, megható példáját láthattuk e szép kis történetben. Azt, amikor a távolba került éhező fiatal katonatisztet a véletlen(?) összehozza egy helyi, másik volt piarista diákkal, aki aztán megszervezi, hogy a helybeliek minden jóval ellássák a piarista diáktársat és annak bajtársait. A történet felidézése közben sokszor elcsuklott Pista bátyánk hangja, s a legmeghatóbb részeket szinte már csak sírva tudta elmondani. Az ékesszólás helyett ez a sírással megszakított beszámoló felejthetetlen lelki élményt jelentett sokunk számára. Egy igazi példát hallottunk arról, hogy a piarista összetartozás tengere milyen kiapadhatatlan. És erről csak meghatódottan lehet beszélni…

Tisztelt Szerkesztő Úr!
Én az 1964-ben Budapesten érettségizett IV.b osztályba jártam és nemsokára tartjuk 50. éves érettségi találkozónkat. Sajnos már szépemlékű Havas József osztályfőnökünk és egyetlen tanárunk sem él.
Rövid bemutatkozás után kéréssel szeretnék fordulni a Tisztelt Szerkesztőséghez. Feleségem Nagymaroson háziorvos és a közeljövőben szeretne visszavonulni, ezért meg szeretné hirdetni a praxisa eladását. Miért pont itt? Szeretne megbízható, a mi értékrendünket valló utódot találni. Amennyiben a szerkesztőség a csatolt hirdetés megjelentetését alkalmasnak és lehetségesnek tartja, azt tisztelettel megköszönjük.
Üdvözlettel
Hollik István

Eladó praxis

Nagymarosi 1600 kártyás felnőtt háziorvosi praxisomat eladni szándékozom legkésőbb 2016 év közepéig. Azonnali átvétel és/vagy az új működtetővel való kölcsönös helyettesítés a fenti időpontig egyaránt szóba jön. (Utóbbi lehetőséget gyermekáldás előtt álló kolléganők számára ajánlom.)

A település a Dunakanyarban, Budapesttől 50 km-re, vasúti fővonal mellett (menetidő 40 perc) található.
Helyi ügyelet szervezett.

                                                                  Dr. Rendessy Annamária

2626 Nagymaros, Fő tér 10.
Email: rendessya@gmail.com
Mobil: 06-30-9257-438

Ismét lezárult egy tapasztalatokkal teli esztendő azoknak a 10. évfolyamos, Piarista Gimnáziumba járó diákoknak, akik a Tevékeny Szeretet Iskolája program (TESZI) önkéntes, közösségi szolgálatának jóvoltából rászoruló embertársaikon segítettek.

A pénteki záróünnepségen a fiatalok maguk számoltak be a karitatív munka során szerzett tapasztalataikról. Mint megtudtuk, a diákok ezúttal is – mint az elmúlt évekhez hasonlóan más 10. évfolyamos tanulótársaik – több helyütt „támogatták” tevékenységükkel a rászorulókat: egy olyan világban, ami merőben eltér a 16-17 évesek világától – mondta Steinhardt Tamásné, a program koordinátora, az iskola pedagógusa.

Nyeste Pál igazgató azt hangsúlyozta ünnepi beszédében, hogy a fiatalok észrevették, vannak emberek, akik segítségre szorulnak, és ők segítettek is. Mégpedig – többek között – hátrányos helyzetű és szociálisan rászoruló felnőtteknél, gyermekeknél, különböző szervezeteknél és intézményeknél.

Forrás és kép: Kanizsaujsag.hu

2014. május 15-én a sátoraljaújhelyi piarista rendház több, mint 3 folyóméternyi levéltári anyaga ismét a rend birtokába került, és azt a hivatalos átadás után  Koltai András levéltáros budapestre szállította. Ezzel véget ért az a több, mint egy évig tartó folyamat, melynek során az 1950-ben államosított piarista rendházak levéltári anyagai visszakerültek eredeti tulajdonosukhoz, a Piarista Rend Magyar Tartományához.

A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára 2013. március 1-én kérte a  Magyar Nemzeti Levéltárat, hogy az állami levéltári szervezethez tartozó megyei levéltárakból átvehesse az egykori piarista rendházak iratait. Ezek úgy kerültek az illetékes megyei levéltárakba, hogy a rendházak 1950. évi erőszakos fölszámolása után „gazdátlanná” váltak. Ugyanakkor a rend azt is jelezte, hogy 1948-ban államosított gimnáziumainak régi levéltári anyagát azok helyi jelentősége miatt nem kívánja átvenni.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója március 13-án engedélyezte az iratok átvételet, így a megfelelő átadási-átvételi szerződések megkötése, és azok minisztériumi jóváhagyása után az iratádásokra 2013 őszétől került sor. A szegedi rendház iratainak átadása és elszállítása Szegedről 2013. augusztus 28-án, a magyaróvári rendházé  Magyaróvárról november 8-án, a nagykanizsai rendházé Zalaegerszegről november 14-én, a tatai rendházé Esztergomból pedig  december 20-án történt meg. A sort végül Sátoraljaújhely zárta, ahol 2014. május 15-én Oláh Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár sátoraljaújhelyi fióklevéltárának vezetője átadta Koltai Andrásnak a sátoraljaújhelyi piarista rendház több mint 3 folyóméternyi iratanyagát. Az utoljára átadott levéltári anyag különlegessége, hogy megtalálhatók benne az egykori, 1918-ban megszűnt podolini piarista gimnázium iratai is, amelyek a gimnázium működésének utolsó éveiben keletkeztek, és Szepesi Bódig, az utolsó piarista igazgató vitte őket magával Újhelyre.
Az átadott levéltári fondok egyesítésre kerülnek a piarista levéltárban őrzött, hasonló eredetű iratokkal. Az átrendezett fondok jegyzékei hamarosan hozzáférhetők lesznek a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára honlapján (archivum.piarista.hu).

Koltai András
levéltárvezető

A Zalaegerszeg Televízió Zöldövezet műsorának 2014. májusi számában a Mindszenty Ifjúsági Ház erdei iskolai programjával (madárgyűrűzés, bivalyok és különféle háziállatok megtekintése) ismerkedhet meg az érdeklődő, amely Ifjúsági Házat dr. Illyés Zoltám biológus, piarista öregdiák vezet:

https://www.youtube.com/watch?v=unf-FxW2uHc&feature=youtu.be

Érdemes figyelemmel lenni a piarista vonatkozásokra, Illyés Zoltán biológus és Somogyi-Farkas Pál tanár, egykori piarista diákok szavaira, különösen Illyés Zoltán "piarista" feliratú trikójára.

Pilinszky János: Kegyelem

Bogarak szántják a sötétet
és csillagok az éjszakát.
Van időnk hosszan üldögélni
az asztalon pihenő lámpafényben.
Megadatott a kegyelem:
miközben minden áll és hallgat,
egyedül az öröklét működik.

HTE PUSKÁS TIVADAR DÍJ 2014.

IDÉN IS ODAÍTÉLTÉK A HTE PUSKÁS TIVADAR-DÍJAKAT A TÁVKÖZLÉS, A MŰSORSZÓRÁS, AZ INFORMATIKA, AZ ELEKTRONIKA ÉS A TARTALOMKEZELÉS FEJLESZTÉSE TERÉN VÉGZETT KIMAGASLÓ MUNKÁKÉRT.

A telefonhírmondó feltalálójáról elnevezett szakmai elismeréseket ebben az évben Bartha Istvánnak, Heszberger Zalánnak (TMIT), Horváth László Ferencnek, Magyar Gábornak (TMIT) és Vida Rollandnak (TMIT) ítélték meg.
A kitüntetéseket az egyesületi szervező tevékenység, az ismeretterjesztői, oktatói munka, a határon túli és nemzetközi kapcsolatok erősítésért tett erőfeszítések, valamint tudományos és publikációs tevékenységek elismeréseként adták át.

A HTE egyesületi ezüstjelvényét kimagasló társadalmi munkájáért a piarista öregdiák Forstner Bertalan, a VIK AUT munkatársa vehette át.

Gratulálunk!

Forrás: http://www.vik.bme.hu/hir/681-hte-elismeresek-atadasa

Dr. Kerényi Lajos atya: Feltétel nélkül...

Miben hiszek? Hiszem a kinyilatkoztatást, mert Jézus mondta, Ő pedig igazolta önmagát...
Az én hitem is ajándék onnan felülről. A kérdések nélküli elfogadása Isten és Jézus létének akkor valósulhatott meg, amikor a szülői otthon vallásos légkörében nőhettem fel. Majd a tatai piaristák istenszeretete mélyítette bennem a hit iránti gyermeki készségemet.
Ahogy nőttem, értelmem egyre több kérdést tett fel: Miért lehet hinni? Hogyan lehet a hitet értelmes meghajolássá továbbfejleszteni? (Ez az úgynevezett Obsequium rationabile.)
Istenélmények segítettek a válaszhoz. 9 éves koromban álomszerű látomásban megjelent nekem Jézus az almásfüzitői kis sekrestyében. Az atya helyett Ő jött be, egyenesen hozzám jött. Fogta a vastag misekönyvet és ezt mondta: te fogsz nekem ministrálni. El nem mondható öröm töltött el. Papi hivatás lett a látomásból. Majd következtek a rettenetes szenvedések. Belenőttem a háborúba. Egy bombázás megsemmisítette a házunkat. Érettségi előtt pár hónappal frontharcos lettem, majd szovjet fogságba estem. Rengeteg golyó és bomba esett mellém, és egy karcolás sem ért. Istenélmény volt. Mindig közelebb kerültem Hozzá. Levédiába vittek, szénbányába (Donyeck-medence). Néhányan 18 éves fiúk elhatároztuk, hogy megtérítjük a Szovjetuniót. Egy írásomban így vallok erről: „Elhatároztuk, hogy Istent, Jézust beleénekeljük az ottani ateista világba. Nyakunkba akasztottuk kis keresztjeinket felszíni munkán. Biztosak voltunk, hogy ezáltal áttörjük az elavult, tiltó kereteket. Oly erős volt a kereszt sugárzása, hogy szinte kettészakadt az ateista múlt, és egyre több gyerek szaladt hozzánk, csókolgatták a keresztet és mondogatták: Ó kröszty, ó Jézosz Krisztos. Több őr is ugyanezt tette. Mi meg meghatódva súgtuk egymásnak: itt van a Jóisten. Íme: istenélmény. Istenélmény számomra az immanens világnézetek csődbejutása.
Legnagyobb élmény volt számomra az a felismerés, hogy a prófétai jövendölések az Istállógyereken beteljesedtek. Egy nehéz szigorlaton lett világos előttem Jézusnak ez a mondata: Ha nem hiszitek, amiket mondok, olvassátok a régi írásokat, rólam szólnak, rajtam teljesednek (Jn 5).
Ezen élmények végleg alkalmassá tették értelmemet, hogy a hit ajándékát élményszerűen éljem meg. Ez már tudatos meghajolás. Takács József volt professzorom szavaival fejezem be tanúságtételemet:
Elhinni annyit jelent: Igaznak tartani mindazt a hitigazságot, amit Jézus mondott, ha értem, ha nem értem. És: Elfogadni az Ő cselekvési normáit (10 parancs), ha jól esnek, ha nem, mert feltétlen bízom az igazolt Jézusban.