2014. április 01., VI. évfolyam 05. szám

 

Meghívó az MPDSZ 2014-es évi rendes közgyűlésére

A Magyar Piarista Diákszövetség ez évi rendes közgyűlését 2014. április 5-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest V. Piarista – volt Pesti Barnabás – utca 1.)

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Elnökségével egyeztetve Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését 2014. április 5-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest V. Piarista – volt Pesti Barnabás – utca 1., bejárat a Gimnázium főkapuján). A lift használatát a rászorulók részére biztosítjuk.

A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal ugyanezen a napon délelőtt 10 órára hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:

Szentmise.

Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.

A napirend elfogadása.

Az írásbeli beszámolók szóbeli kiegészítése, elfogadása
- elnöki beszámoló
- főtitkári beszámoló
- választmányi elnöki beszámoló. - Vita és határozathozatal.

A módosított Alapszabály ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

Az MPDSz 2013. évi beszámolójának és a közhasznúsági mellékletnek, valamint a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

Az MPDSz 2014. évi költségvetésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

A Jelölőbizottság javaslatának ismertetése a főtitkárjelöltek és feltételesen a Felügyelő Bizottság elnökének személyére; helyszíni javaslatok megtétele, határozathozatal a jelölőlista véglegesítéséről.

- A főtitkárjelöltek rövid bemutatkozása.
- A szavazatszedő bizottság megválasztása.
- Titkos szavazás a Főtitkár személyéről.
- Szavazatszámlálás.
- A szavazás eredményének ismertetése.

Feltételesen: nyílt szavazás a Felügyelő Bizottság elnökének személyére.

Kitüntetések átadása.

Agapé.

A 4., 5., 6. és 7. napirendi pontokhoz tartozó írásbeli anyagok az új honlapunkon (www.mpdsz.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) március 22-étől kezdve megtekinthetők lesznek.

Budapest, 2014. március 15.

Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke


Oberfrank Ferenc: Elnöki beszámoló a Magyar Piarista Diákszövetség Közgyűlésén - 2014. április 5.

A főtitkár és az elnök közötti munkamegosztásnak megfelelően a MPDSZ 2013. évi Közgyűlés végzett tevékenységeit részletesen a főtitkári beszámoló mutatja be. A jelen elnöki beszámoló helyzetértékelést és iránymutatást kíván adni Egyesületünk számára.

Az MPDSZ életében az elmúlt év sikeresen és nagyrészt tervszerűen telt el. Kitűzött céljainkat nagyrészt sikerült teljesíteni. Eszerint:

Az MPDSZ szabályszerűen, a törvényeknek és saját szabályzatainak megfelelően működött.
Ezt nagyon megnehezíti, hogy a törvényi változások sajnos nem egészen a konzervatív polgári értékrend szellemében alakultak. A kialakult nehéz helyzetek sorozatának megoldásában óriási szerepe volt az elnökség és a felügyelő testület tagjainak és a jogtanácsosunknak.
Köszönet illeti választott és felkért testületeink tagjait, különösen a vidékieket, hogy kivették a részüket ebből.

A most következő Közgyűlés feladata, hogy az alapos előkészítés után lezárja ezt a folyamatot.

Az MPDSZ gazdálkodása megfelelően alakult.
A szabályszerűség és az átláthatóság három embernek köszönhető elsősorban: a korábbi és a jelenlegi kincstárosunknak, valamint a Választmány elnökének. Az ő, valamint főtitkárunk és titkársági munkatársunk kiemelkedő sikere, hogy minden korábbinál nagyobb volt a tagdíjbevételünk. Ez enyhíti azt a problémát, hogy a pályázati bevételek megcsappantak, ami kritikát fogalmaztat meg velünk az illetékesekkel szemben. A hazai civil társadalom azon részének tekintjük magunkat, amely mindenképpen pályázati támogatásra érdemes. A sors fintora, hogy ez éppen most apadt el.

A most megválasztandó új főtitkár és a meglévő erők egyesítésével, meg kell tartani az elért eredményeket. Tovább kell folytatni a tagozati gazdálkodás fejlesztését, hogy az még jobban szolgálja a tagozati életet, valamint a tagozatok és a piarista iskolák kapcsolatát.

Az MPDSZ működési hatékonysága tovább javult.
Mindez elsősorban főtitkárunknak és választmányi elnökünknek, de természetesen minden aktív vezetőségi tagunknak és szervezőnknek köszönhető, a részleteket a Főtitkári Beszámolóban lehet elolvasni erről.

Az új főtitkár előtt nagy kihívás ennek az óriási eredménynek a megtartása, de ebben a teljes - és megerősíteni tervezett - elnökség folyamatos támogatására számíthat a jövőben is.

Az MPDSZ láthatósága és belső kommunikációja kiváló.
Díjat nyert a honlapunk. A hagyományos Piarista Diák és a mára már teljesen megszokott és várt Hírlevél kiváló régiekből és újakból álló erők munkája, amely jól tud illeszkedni a Rend saját orgánumaihoz és sajátos, csak bennük fellelhető információkat, műfajokat is közread.

A gazdaságos megjelenés és terjesztés mellett tagozati szinten igyekezni kell azokat is hozzásegíteni orgánumainkhoz, akiknek az elektronikus kommunikáció nem elérhető.

Az újraalapítás óta hagyománnyá vált programok megtartását, az aktív tagság által elvárt lehetőségeket sikerült biztosítani.
Megünnepeltük kiváló tagjaink, tanáraink évfordulóit, amikor erre lehetőségünk volt örömmel társultunk ebben a rendi közösséggel.
2013-ban a sok fontos – és a Főtitkári Beszámolóban említett – esemény közül kiemelkedett Antall József halálának 20. évfordulója, amit az Antall József Baráti Társasággal és az állami szervekkel együttműködve ünnepeltünk meg az ünnepi szónokot is mi adtuk a temetőbeli állami megemlékezéshez. Ugyanakkor a magunk hagyományos megemlékezését is megtartottuk.

Hatalmassá tágították az ünneplők körét és emelték e megemlékezések rangját a Piarista Hírlevelek, ami nagyszerű és folytatandó gyakorlat.
Készülünk az újjáalapítás 25. évfordulójának megünneplésére, ami szintén szépen példázza majd az MPDSZ korábbi és újabb generációi legjobbjainak tettrekészségét, együttműködési képességét és közösségfejlesztő erejét.

Eredményesen halad az MPDSZ működési súlypontjának áthelyezése a központi szervezettől a tagozatokhoz, munkacsoportokhoz.
A budapesti tagozat működése nagyon nagy eredményünk. Vezetőváltozás előtt áll, de biztosak vagyunk abban, hogy továbbra is fejlődési pályán marad. Minden rendelkezésre álló eszközzel támogattuk, hogy minden célját jól tudja szolgálni.
A vidéki tagozatokat is támogattuk, ami azonban csak a szabályokkal és a testületi döntéseinkkel összhangban volt lehetséges.
Nagy elismeréssel adózunk a Piartours szervezőinek, nagyon hiányzik a Sík Sándor Kórus, örvendetes a Barátok Útja aktivitása.

A felbukkanó tettre kész embereket be kell vonni, sőt keresni kell őket. A jó ötleteket támogatni kell. Tovább kell ösztönözni a tagozatokon belül a korábbi és az újabb generációk közötti együttműködést, valamint az egyes tagozatok és a piarista iskolák közötti szerves kapcsolatok kifejlődését. Ahol ez példaszerű, ott buzdítunk az ebben még gyengébb tagozatok megsegítésére tagozatközi kapcsolatok révén. Kiemelten fontos a frissen végzettek bevonása az MPDSZ szervezetébe. Az erre irányuló tevékenység a tagozatvezetések legfontosabb feladatainak egyike legyen a következő időszakban!

Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a piarista iskolák jubileumi megemlékezéseiből az MPDSZ kivegye a részét. Ahol erre igény van, ott nagyon szívesen vesznek részt az MPDSZ országos vezetői is.

Kapcsolatunk a Piarista Renddel meghitt, kölcsönös bizalmon alapul.
Minden jó, biztató, ígéretes, de a kapcsolatunk mégsem elég dinamikus és tervszerű. A partnerségünk a jelenleginél erősebb hátteret adhatna a tagozati fejlődésnek, több biztatást a tagozati-iskolai kapcsolatoknak.

A Piarista Rend vezetésével nem csak rövid távú kérdésekről kell eszmét cserélnünk. Ha nagy vonalakban is – de egyeztetett jövőképet kell kialakítani, ami természetesen nem fedi le teljes egészében egyik partner saját jövőképét sem, de lehetővé teszi a hosszú távú megértést, az összetartozás-élményét és a tudatos munkamegosztást. Különösen a fiatalabb piarista igazgató és paptanár-generációval kell kapcsolatot találnunk.

Hazai és nemzetközi kapcsolatainkban egyszerre vagyunk hűségesek hagyományos partnereinkhez és törekszünk új barátokat szerezni.
Elsősorban Főtitkárunk és Választmányi elnökünk kezdeményezéseivel és vezetésével szép eredményeket mutattunk fel ezen a területen is, amint az a Főtitkári Beszámolóban olvasható.

Az aktív partnerségi és külkapcsolati tevékenység továbbra is kívánatos addig a mértékig, amíg az szolgálja, és nem nehezíti meg túlzottan a belső életünk gazdagságának megőrzését.

Köszönet
Az elmúlt két évben óriási feladatot kaptam: az eddigi legnagyobb hazai kutatási program, a 12 milliárdos Nemzeti Agykutatási Program megszervezését majd igazgatását Freund Tamás elnöklete mellett. Ez jelentős mértékben nehezítette, hogy részt vegyek az MPDSZ mindennapi életében. Természetesen elláttam elnöki feladataimat és vezetőtársaimmal együttműködve folyamatosan követtem Szervezetünk minden rezdülését.
Megnyugtató, hogy a mindig igényelt és várt idősebbek helyét fokozatosan fiatalabbak veszik át, akik megfontoltak, megbízhatóak, sőt lelkesek. Nagyszerű látni, hogy az idősebbek velünk maradnak, továbbra is segítenek, akkor is, amikor a felelősség már nem őket terheli. Példájukat köszönjük és követendőnek tartjuk.
Leköszönő Főtitkárunknak végtelenül hálás vagyok, mindent megteszek azért, hogy lehetőségei függvényében aktív vezetőnk maradjon. Az új főtitkárt teljes bizalommal várom és dolgozom majd vele, akárkit is állít mellém a kiváló jelöltek közül a tagság bizalma.

Dr. Oberfrank Ferenc
MPDSZ elnök


Strommer Pál: Főtitkári beszámoló a Magyar Piarista Diákszövetség Közgyűlésén - 2014. április 5.

Tagozatok

Az elmúlt évben is tagozataink aktivitása, gazdag program-sorozata adta a gerincét diákszövetségünk életének. Ki kell emelnünk, hogy az elnökség - vállalt feladata szerint - segítette a Budapesti tagozatot abban, hogy megalakulása után gazdagítsa életét, stabilizálja a működését.

Budapest
Jelenits István vezette az adventi lelki napot, amit a budapesti tagozat szervezett. Hagyományaink szerint halottak napján megemlékeztünk tanárainkról, diáktársainkról, felkerestük a piarista sírokat a temetőkben. A karácsonyi ünneplésen és az óév búcsúztatóján elsősorban azok vettek részt, akik sok hétfő délután is eljönnek, találkoznak, beszélgetnek a Diákszövetség irodájában. A fiataljaink minden második héten tartanak filmklubot, most már több délután öregdiák focitól hangos a tornaterem, minden második vasárnap délutáni szentmise után rövid előadás és sport (foci vagy asztalitenisz) várja az érdeklődőket. A diákszövetség támogatja az öregdiákokból szervezett kosárlabda csapatot.
Idén is megtartja a tagozat a találkozóját szentmisével és azután borkóstolós beszélgetéssel.

Mosonmagyaróvár
Az új, fiatal vezetőség munkájára továbbra is várakozással tekintünk, örömünkre szolgál, hogy részt vesznek a Választmány munkájában.

Vác
Vácott folytatja a munkáját a fiatalokból álló vezetőség, tovább működteti a megszokott és elvárt programjait: öregdiákklubot vezet, előadásokat szervez, és egyre többen látogatják a váci piarista vacsorát. A gimnáziummal közösen előkészítették az iskola 300. éves jubileumának ünnepség sorozatát.

Veszprém
Megtartó erővel szervezi a Veszprémi Tagozat a találkozóit.

Kecskemét
Kecskemét is – mint már sok éve – megrendezte a piarista vacsorát. 2013-ban is Bábel Balázs érsek úr celebrált szentmisét. Kecskemét is gazdag ünnepségsorozattal készül az iskola fennállásának jubileumára.

Tata
A tatai tagozat patrocíniumot ünnepelt – amint azt már évek óta teszik. A hűséges öregdiákok a helyi civil szervezetekkel összefogva gazdagítják a város életét, őrzik hagyományait, és megtartják a piaristák emlékét.

Nagykanizsa
Itt is várakozással tekintünk az ifjú vezetőség munkájára.

Tagozataink kiemelkedő rendezvényein az elnökség képviseltette magát.

Szegedről, Debrecenből sajnos továbbra is kevés hírünk érkezett.

Egyesületi élet
Többször találkoztunk, egyeztettünk Tartományfőnök úrral.
A civil szervezetek működését szabályozó törvények változása miatt ismét változtatnunk kell az Alapszabályunkon. Az új tervezetet előkészítettük a Közgyűlésre.
Pénzügyi működésünk stabil, bevételeinket igyekszünk növelni (pályázat, tagdíjak), kiadásainkat féken tartani, erről a gazdasági beszámoló pontos képet fog elétek tárni.
Tagnyilvántartásunk (hála Csepely Péter áldozatos munkájának, és Várgedő Tamás figyelmének) tovább fejlődött. Több mint 4700 élő diáktársunk adatait tároljuk benne. Több mint 2600 rendes tagunk van.  Ismételt felszólításaink hatása nem maradt el, tagdíjbevételünk szépen emelkedett: többen is teljesítik befizetéseiket, 2013-ra 4,3 millió forint érkezett ezen a jogcímen, szemben a 2011-es 2,5 millióval.
Új tagkártyákat állítottunk ki, és küldtünk ki.
Elindult a Diákszövetség új honlapja. A budapesti tagozatból szerveződött a honlap hat tagú szerkesztőbizottsága. Örömmel és büszkén számolok be arról is, hogy ez a honlap a Magyar Marketing Szövetség Év Honlapja versenyén a közösségi oldalak kategóriában különdíjat kapott.

Farkas Zsolt és Borián Tibor hősies erőfeszítéssel jelenteti meg az újságunkat, a Piarista Diákot, amit megújítva immár a többség elektronikusan kap kézhez, ezzel jelentősen csökkentve költségeinket. Mikecz Tamás vezetésével és Borián Tibor mentorálásával rendszeresen megkapják az érdeklődők az elektronikus Hírlevelünket. Csapody Géza szorgalmas munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sokan csatlakoznak a Piar-Tours kirándulásaihoz, utazásaihoz.
Ebben az évben is meghívást kaptunk az év Piarista borát kiválasztó zsűribe.
A Barátok útja 2013-ban Kalocsa-Máriagyűd útvonalon járta zarándoklatát, részletes (de nem kifejezetten erre a célra készült) beszámolójukat mellékelem.
A Hagyományőrző munkacsoport Osváth József vezetésével készül a Diákszövetség újraalakulása 25. évfordulójának megünneplésére.

Kapcsolataink
Ebben az évben is igyekeztünk tapasztalatainkat kicserélni a Bencés és a Jezsuita diákszövetséggel. Szervezőként vettünk részt az egyházi iskolában végzettek novemberi Kézfogás találkozóján, Tihanyban. Szervező munkánkkal segítjük a Keresztény Civilszervezetek Fórumát, ami félévente tart konferenciát az érintetteknek a Parlament felsőházi termében. Tagszervezetként dolgozunk a Pax Hungaricában. Várgedő Tamás vezetésével igyekszünk szorosabb kapcsolatot létesíteni osztrák és lengyel öregdiáktársaink szervezeteivel.

Feladataink:
Több tavaly megfogalmazott célunkban sajnos nagyon lassan haladunk előre, így ezeken tovább kell dolgoznunk, ezért itt a tavalyi felsorolást megismételhetjük:
Ebben az évben a következő közgyűlésig kiemelt feladatunk, hogy Szegeden is animálni tudjuk fiatal diáktársainkat: kapcsolódjanak be a Diákszövetség munkájába. Szeretnénk újságunk szerkesztésébe is bevonni új szerkesztőségi tagokat. A Budapesti Tagozat a gimnáziummal közösen újraindítaná a Pilinszky kört. Szeretnénk, ha a tagozataink vezetősége és az elnökség is rendszeres kapcsolatot ápolna az iskolák igazgatóival. Segítséget kérünk a tagozatoktól, hogy az idén érettségizettek adatait (nevüket, címüket, e-mail címüket, telefonszámukat) gyűjtsék össze, azzal a céllal, hogy bővíthessük a nyilvántartásunkat.
Tagságunk létszáma nem változott jelentősen. Ideje van új tagtoborzó kampány indításának, a fiatalabbak megszólításának, Szeged, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár öregdiákjai közül való verbuválásnak.

Köszönet

Most letelik főtitkári megbízásom 4 éves időszaka, és sajnos személyes okom volt arra, hogy megkérjem a jelölő bizottságot: most ne jelöljön, nem tudom felelősséggel vállalni, hogy elegendő időm, energiám jut a Diákszövetség főtitkári feladatainak teljes ellátására, hiszen nagyon sok stratégiai és operatív tennivalója lesz a főtitkárnak, az elnökségnek.
Nem búcsúzom, de szeretnék köszönetet mondani a közöttetek eltöltött esztendőkben kapott feladatokért, a tőletek kapott bizalomért. Köszönöm tartományfőnök úrnak, a rend és az iskolák vezetésének, a rendtagoknak, köszönöm a Diákszövetség tisztségviselőinek, és alapvetően köszönöm Nektek, öregdiák-társaimnak, hogy kitüntető figyelemmel kísértetek, vitatkoztatok velem, segítettetek, dolgoztatok velem, feladatokkal bíztatok meg.
Büszkén látom, hogy a fiatalabbak felelősséggel és felkészülten várják, hogy feladatot, bizalmat kapjanak. Bizonyossággal tanúsítom, hogy alkalmas jelöltek közül tud választani a Közgyűlés főtitkárt.  Örömmel fogom segíteni a munkáját, és feladatokat is szívesen vállalok, ha az elnökség megbíz vele.

Strommer Pál
MPDSZ főtitkár


Barátok útja - a Magyar Piarista Diákszövetség munkacsoportja - szakmai beszámoló

A Magyar Piarista Diákszövetség Barátok Útja munkacsoportja 2013-ban 18. alkalommal szervezte meg ifjúsági zarándoklatát, a Barátok Útját. Alább összefoglaljuk az idén megvalósult program főbb részeit, eredményeit.

Az elmúlt két évben a munkacsoportban használt belső működési forma nagy változáson ment keresztül, a zarándoklat előkészítése, körülötte folyó munka már januárban megkezdődött. Akárcsak tavaly, a megelőző években megszokottnál több és hosszabb vezetői illetve csapatépítő tréninget iktattunk be évközben, annak érdekében, hogy a nyári zarándoklat még jól szervezettebb és sikeresebb lehessen.

A vezetői tréningeken a különböző szervezeti egységek felelősei ismertették és hangolták össze a nyári zarándoklattal és az addig várható feladatokkal kapcsolatos elképzeléseiket, megtervezték és kidolgozták a zarándoklat megvalósításához szükséges lépéseket.

Kialakították a témakészítés-, útvonaltervezés-, szállásszervezés-, kommunikáció-, toborzás-munkacsoportokat és meghatározták azok feladatait. Több alkalommal találkozott a közösség nagyobb létszámban Gödön, Budapesten, Debrecenben, a záró megbeszélésre július elején Piliscsabán került sor.
Ezekben a munkacsoportokban 30 fő vett részt, és így járult hozzá a zarándoklat megvalósulásához.
Az előkészületek januártól tehát folyamatosan és nagy intenzitással folytak. A zarándoklat helyszínéül idén a híres Santiago de Compostellába vezető Camino egyik magyar szakaszát választottuk, hogy Kalocsától Máriagyűdig járva a zarándoklét, úton lét témában mélyüljünk el közösen. Idén két alkalommal, egy-egy hétvégén kerestük fel vendéglátóinkat, és jártuk be a zarándoklat tervezett nyári útvonalát. További szervezést igényelt, hogy együttműködtünk a Magyar Zarándokút Egyesülettel, sőt részt vettünk „Az út, amelynek lelke van” című film forgatásán, így segítve a film elkészültét. A forgatócsoport két napon át kísért minket, és a zarándoklat mindennapjait megörökítő felvételeken kívül személyes interjúkat is készítettek a zarándoklétről a Barátok Útja számos résztvevőjével.

A zarándoklat pontos útvonala: Kalocsa - Császártöltés - Dusnok - Szekszárd - Cikó - Pécsvárad -Máriagyűd - Siklós volt.
Az előkészítő napot Kalocsán töltöttük, ahol a csoportvezetők és a zarándoklat vezetői augusztus 2-án, a zarándoklat kezdete előtt tréninget tartottak. Ekkor kipróbáltuk azokat a feladatokat, amelyeket a hét folyamán a csoportokban a diákokkal végeztünk. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy minden feladatot a csoportvezetők is személyesen kipróbáljanak és részt vegyenek benne, hogy lássák, hogy egy-egy csoportos foglalkozás közben mit és hogyan élnek át a diákok.
Idei témaválasztásunkkal az is célunk volt, hogy a diákok a zarándoklás értékeit, nehézségeit, küzdelmeit, sikereit a hétköznapi életükbe át tudják ültetni. A zarándoklatot, mint az élet szimbólumát használtuk, a Magyar Zarándokút ehhez sok segítséget nyújtott, hiszen a zarándokláskor valaki más által kijelölt utat járunk a saját módunkon. A kijelölt út a magyarság és a kereszténység által jelölt utunk. Ezt a két elemet az egész hét folyamán igyekeztünk hangsúlyozni. 

Útválasztásunknál fontos szempont volt mind a kiinduló, mind a célállomás. A kalocsai Nagyboldogasszony Székesegyháztól indulva hazánk egyik legfontosabb Mária- kegyhelyéig mentünk, a máriagyűdi kegytemplomig.

Az idei év jelmondata az volt, hogy „lépj közelebb”. Ezt kértük a diákoktól és azoktól is, akikkel útközben találkoztunk. Ezzel a jelmondattal azt szerettük volna kifejezni és átadni, hogy nem elegendő csupán nyitottnak lenni, hanem tenni kell azért, hogy új kapcsolatokat találjunk, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
Kalocsán nyitómisénken részt vettek a Magyar Zarándokút Egyesület tagjai, akik elkísértek minket az első napon is. Az előkészületekben a helyi egyházközség több tagja is aktívan segített nekünk, akiknek régi Barátok Útját szokás szerint a zarándoklat keresztjével, zarándok füzettel, pólóval és tapssal háláltuk meg a munkájukat.
Az első napon Kalocsáról Homokmégyen keresztül Császártöltésig mentünk. A nap elején Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület vezetője indított útjára minket, és el is kísért egy darabon. Napközben Homokmégyen a helyi egyházközség tagjaival együtt miséztünk, majd a mise után gazdagon megvendégeltek minket, és meséltek a zarándokút történetéről.
Második nap Császártöltésről Hajóson keresztül Dusnokra mentünk. Napközben a hajósi katolikus templomban miséztünk és annak parkjában tartottuk a csoportos foglalkozásokat. Dusnokon a helyi általános iskola fogadott be minket.
Harmadik napon Szekszárdig mentünk, ahol a fiúk és lányok különváltak. Ezt követte a „fiú-lány nap”, majd este - már újra együtt - horvát táncházon vettünk részt, amelyet egy helyi hagyományőrző együttes tartott.
Másnap Cikóig zarándokoltunk, ahol nem csupán cikói, hanem a környező falvak lakói közösen láttak vendégül minket. Itt a csoport nagy része családoknál aludt, ami azért is volt különleges élmény, mert sváb településeken szálltunk meg. Este a családokkal való beszélgetésekben a különleges sváb kultúrával találkoztunk, és bepillantást nyertünk a német és magyar kultúra összeolvadásából létrejött közösség életébe.
Cikóról Pécsváradig gyalogoltunk. Útközben a mecseknádasdi Schlossberg vár romjainál tartottuk a csoportos foglalkozásokat. Az estét a pécsváradi várban zártuk, ahol miséztünk és mise közben a felajánláshoz azokat a kis cipókat használtuk, amelyeket a lányok a lánynapon sütöttek.
Utolsó napon Siklósig mentünk, a kereszteket Máriagyűdön, a kegytemplom oltáránál tettük le. Majd átsétáltunk Siklósra, ahol a csoportok lezárták a hét témáját, utána a záróműsor keretében elbúcsúztunk egymástól. Másnap reggel a diákok hazaindultak, a vezetők pedig megbeszélték a hét történéseit, problémáit, sikereit.
A zarándoklét fontosságát, az úton levést, a találkozások fontosságát próbáltuk meg átadni a diákoknak ebben az évben, amelynek sikerességét tán az is mutatja, hogy azóta több csoporttalálkozót is szerveztek a diákok, illetve a Barátok Útja Facebook oldalán folyamatosan aktívan jelen vannak és osztják meg a nyár élményeit még másfél hónappal később is.

Az idei Barátok Útján vezetőkkel együtt mintegy 130 fő vett részt. A résztvevők zömében katolikus középiskolák volt és jelenlegi diákjai, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. 2013-ban a Barátok Útja mintegy 3,5 millió forintból valósult meg, melyből 950 ezer Ft-ot a Barankovics István Alapítvány támogatása biztosított, a maradék összeget a résztvevők befizetései és további pályázat tették ki. A Barankovics Alapítvány nagyvonalú támogatása lehetővé tette számunkra, hogy a rászoruló diákoknak részleges vagy teljes részvételi díjkedvezményt biztosítsunk; így idén is megvalósulhatott az az alapelvünk, miszerint nem szeretnénk, hogy egyetlen diák is anyagi okok miatt maradjon otthon.

A Barankovics István Alapítvány által nyújtott támogatást a mellékelt táblázatban bemutatott kiadásokra és összegekben használtuk fel. Az eredeti számlák másolatát szintén mellékeltük jelen beszámolónkhoz.
Ezúton is hálásan köszönjük az Alapítvány nagylelkű támogatását, mely nagy segítséget jelentett az idei zarándoklat lebonyolításában.

Budapest, 2013. szeptember 28.

Köszönettel:

Strommer Pál
Magyar Piarista Diákszövetség


Várgedő Tamás: Választmányi Elnöki beszámoló a Magyar Piarista Diákszövetség Közgyűlésén - 2014. április 5.

Létszám, megoszlás és aktivitás
A jelenlegi Választmány 2012-ben alakult meg. Tagjai a közgyűlés által közvetlenül választott 8 fő, a tagozatok által delegált tagok (2-2), valamint az Elnökség tagjai. Ezenkívül vannak állandó meghívottaink is szavazati jog nélkül.

A korábbi Választmányhoz képest örvendetesen nőtt a fiatalok aránya, akik aktivitásukkal is megújulást hoztak a választmányi munkába. Állandó feladattal rendelkezve viselnek felelősséget (jegyzőkönyvvezetés, kiadványok szerkesztése, tagozatvezetőként képviselik a tagozataikat), egy-egy napirendi pontnak előadói és értékes hozzászólásaikkal, állásfoglalásukkal gazdagítják a Választmány munkáját.

Napirendi témák a választmányi üléseken
A Választmány az korábbi évek gyakorlatától eltérően évente átlagosan kétszer ülésezik. Vannak állandó napirendi pontjaink és természetesen az élet hozta ad hoc témák is gyakran megvitatásra kerülnek. Így kiemelhetők:
·         Folyamatos elnöki – főtitkári tájékoztatás
·         Az Alapszabály módosítás megtárgyalása és jóváhagyása
·         A Piarista Alapítvány Alapító Okiratának és Kuratóriuma összetételének módosítása
·         Pénzügyi monitoring: az 2013-as 1. féléves és 1-3. negyedéves gazdálkodás áttekintése
·         A 2012-es és 2013-as gazdálkodásról szóló jelentés, valamint a 2013-as és 2014-es terv megtárgyalása és elfogadása
·         A tagozati ellátmány 2013-as és 2014-es mértékének jóváhagyása
·         A tagozati pályázatok újbóli meghirdetése
·         A tagnyilvántartás helyzetének folyamatos nyomonkövetése
·         Felkészülés az MPDSz újjáalakulásának 25 éves évfordulójára - a Hagyományőrző- és Emlékbizottság beszámolói, a készülő Emlékkönyv bemutatása
·         Az MPDSz új honlapjának (www.mpdsz.hu) bemutatása    
·         Beszámolók a nemzetközi kapcsolatokról   
·         Tagozati beszámolók

Pénzügyi monitoring
Immár hagyomáynosnak mondható, hogy évközben is vizsgáljuk a Diákszövetség gazdálkodását, pénzügyi helyzetét. Így különösen a tagdíjbevételek és a kiemelkedő költségnemekben való kiadásaink alakulását. 2013 mindkettő szempontból kemelkedően jó évnek bizonyult.
Jelentős megtakarítást hozott az Elnökségnek az a döntése, hogy az email-címmel rendelkező tagjaink ezentúl alapesetben nem nyomtatott, hanem elektronikus formában kapják a Piarista Diákot. Ennek hatása tavaly még csak a 2. félévben mutatkozott meg, de jelentős megtakarítást hozott.

A tagdíjbevételek 2013-ban rekord nagyságot értek el, hála a felszólító kampányoknak, személyes megkereséseknek – ezekben óriási szerepe volt az Elnökség mellett Csepely Péter kitartó és áldozatos munkájának.

Ennek megfelelően rekord összeget tervezhettünk 2014-re tagozati ellátmányként, illetve pályázati keretként (lásd a 2014-es költségvetésünket).

Nemzetközi kapcsolatok
Megerősödtek az osztrák diákszövetséggel való kapcsolataink, barátainknak az új budapesti gimnáziumban tett júniusi látogatása által. Erről a Hírlevél 2013. július 21-i számában számoltam be. További terveink, egy osztrák-lengyel-magyar alapítású, de teljes nemzetközi kitekintésű és hatókörű nemzetközi diákszervezet megalapítása, még nem tudott megvalósulni, de szándékunk szerint tovább dolgozunk rajta a továbbiakban is.

Várgedő Tamás
A Választmány elnöke


TRIDUUM a Budapesti Tagozat szervezésében

A Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata ezúton is szeretettel meghívja öregdiákjait, és a jelenlegi piarista diákok szüleit a nagyhéten tartandó Triduumára.

Időpontja: nagyhéten hétfő, kedd és szerda (április 14-15-16.).

Az elmélkedések a 18 órakor kezdődő szentmise keretében hangzanak el.

Helyszíne: a Piarista Kápolna.

A Triduumot Kállay Emil piarista atya tartja.

[Kállay Emil 1929. január 19-én született Kisújszálláson. 2013. júniusában mutatta be gyémántmiséjét Budapesten és Csíkszeredában. 85. születésnapja alkalmából idén január 19-én ünnepi szentmisét mondott a budapesti Piarista Kápolnában.
Az alábbiakban személyes sorait olvashatjuk életútjáról, hivatásáról:
"Az első találkozás mindig meghatározó jellegű: Milyen édesanyával-apával, nagymamával-nagyapával találkozunk megszületésünk után, ettől függ, hogy megszületik-e bennünk az „ősbizalom”- mely alapja lesz későbbi emberi kapcsolatainknak. Milyen óvó - tanító néni fogad, amikor először lépünk be az óvoda illetve iskola kapuján, ettől meg az függ, hogy szeretünk-e majd odajárni. Milyen lesz az első találkozásunk a templommal, a pap bácsival – valószínűleg ugyanilyen meghatározó jellegű hitéletünk elindulását illetően.
Ötesztendős voltam, amikor szüleim elvittek Csíkszeredába a „Csíki nagymamához”, majd felvittek a Hargitára nyaralni. Egyik reggel elküldtek a borvíz forrásra vízért, s mivel a bátyám hat esztendővel idősebb volt, mint én és akkor ő már cserkész volt, tőle megtanultam a cserkészindulót és visszafelé a forrástól vidáman énekeltem, amikor is hirtelen odafutott a pap bácsi  (Bíró Ferenc volt a neve, amint később megtudtam) ölébe kapott és megszeretgetett, hogy ilyen bátor magyar legényke vagyok. Összebarátkoztunk. Idők folyamán arra is rájött, hogy az óvodában sok verset megtanultam, s szavaltatott miközben éreztem, hogy mennyire tetszenek neki a verseim. Egyszer pedig ott játszottunk a hargitafürdői  kis fatemplom mellett, amikor behívott a templomba, odavezetett az oltárhoz, rámutatott az olaj-örökmécsesre, és azt mondta: „Nézd Öcsi, itt van a templomban az Úr Jézus, a mi legjobb barátunk – s  rámutatott az oltárszekrényre - , ennek mindig égnie kell. Amikor itt játszotok, te időnként nézzél ide be és ha nem ég, szólj nekem, mert akkor ki kell cserélnünk a mécsbelet, s újra meggyújtjuk” – ez volt az első egyházi megbízásom. Ezen a nyáron sokat voltam együtt Feri bácsival. Emlékezetes maradt a következő esemény is: A réten találtam egy tükröt, amelyiknek a másik oldalán pedig egy szentkép volt. Nagyon megörültem neki. Amikor találkoztunk, a pap bácsinak is eldicsekedtem vele. Ő azt mondta: „Ezt valaki elvesztette, ez nem a tied. Járj csak körbe, s kérdezd meg kié? Ha megtalálod a gazdáját, vissza kell adnod, ha nem, csak akkor tarthatod meg.” Nagyon szerettem volna, ha az enyém marad. De végül is amikor  megtaláltam a tulajdonosát egy kislány személyében, s ő annyira megörült neki, akkor már nem bántam, hogy vissza kellett adnom. A plébános bácsiról sokat beszélgettek azok a felnőttek, akik a „büdös-gödör”-ben kezelték fájós végtagjaikat, én meg szerettem hallgatni őket. Így tudtam meg, hogy mennyire szeretik hallgatni beszédeit, történeteit, s mennyiszer megbüntették már a magyarsága miatt. (Ez 1934-ben volt, tizennégy évvel Trianon után.) Akkor éreztem először, hogy én is ilyen ember szeretnék lenni…
Aztán minden további  ilyen „első találkozásom” is jól sikerült: az első debreceni hitoktatóval is, aki elsőáldozásra készített fel, meg a gimnáziumba bekerülve a piarista atyákkal való találkozások is. Így érlelődött meg bennem az a hívatás, mely érettségi után a piarista rendbe való belépéshez vezetett. 1950-ben ugyan a több mint harminc piarista kispapból csak tizennégy maradhatott meg a szűk rendi keretben, a többiek – köztük én is - átkerültünk egyházmegyés szemináriumba. Sík Sándor volt akkor a rendfőnökünk, búcsúzásul azt mondta: „Éljetek fogadalmatok szerint, s egyszer majd csak tudtok örök fogadalmat tenni a piarista rendben is. Törekedjetek – egyházmegyés papként is – az ifjúságot Kalazancius atyánk tanítása szerint a „pietas et litterae” – „a hit és tudomány” szellemében   nevelni!” Ez a fogadalom, melyet a piarista rendben, mint negyedik fogadalmat tettünk: „ az ifjúság vallásos nevelésére” – ez végigkísért az utamon, s megőrzött mindvégig az ifjúsággal való törődés hívatásában. A rendszerváltás után, 39 év várakozás, csak 1989-ben tehettem örökfogadalmat.  1991-ben térhettem vissza a Piarista Rendbe, akkor már 62 éves voltam. Négy évig prefektusként a piarista növendékeket neveltem, 1995-ben 66 évesen megválasztottak tartományfőnöknek, 1999-ben újabb négy évre. A következő káptalanon 2003-ban, mint asszisztens benne maradtam a magyar provincia rendkormányában. 2007-ben Sárközi Sándor atyával megkezdtük a székelyföldi missziót. Most is elevenen él bennünk az a törekvés, melyet  1997-ben az Egyetemes Káptalanunk így fogalmazott meg: „A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában”. Törekszünk arra ott is, hogy életünkkel és tanításunkkal segítsük az ifjúságot is, a szülőket is ebben a válságos időben hűségesnek maradni a krisztusi hithez. Abban is bízunk, hogy akiket megérint Krisztus hívása, szeretik a fiatalokat és képesek megismertetni velük az Ő szeretetét, boldogan vállalják majd a piarista hívatást!
1953. június 14-én szenteltek az esztergomi székesegyházban pappá. Kimondhatatlanul boldoggá tett, amikor áldozás után a kórus azt énekelte: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam” (Jn.15, 15) Azt a kisgyerekkori élményt, amit a csíkszeredai papbácsitól tanultam, hogy „Jézus Krisztus a legjobb barátunk” – most a papszenteléskor visszaigazolta az Úr Jézus.
Ilyen módon – pappá szentelésem hatvanadik évfordulóján - gyémántmisét mondhattam. Boldogan vállalom nyolcvanötödik évemben azt is,amit így fogalmazott Ő: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek!” (Jn.15,14.)"]

A Budapesti Tagozat fiatal öregdiákjaiként ebben az évben Kállay atyát kértük fel a nagyböjti Triduum megtartására, aki ezt nagy örömmel el is fogadta.

Szeretettel hívunk mindenkit! Gyertek, legyünk minél többen, készüljünk közösen, baráti piarista körben Húsvét szent ünepére!

Hernády Zsolt és Mikecz Tamás szervezők
a Budapesti Tagozat alelnökei


"Vác–Piár–300" - Az Új Ember katolikus hetilap írása a 300 éves Piarista Gimnáziumról

Az iskola maga a jövő. Mennyi remény, akarás fogalmazódik meg a diákokban, ha a mindennapok olykor nehéznek, terhesnek tűnnek is. Az iskola olyan „akadály”, amely hozzásegít az újabb és újabb nemzedékek életének kibontakozásához. Igen, ez az iskola feladata, s nem tévesztendő össze egy szolgáltató intézménnyel – mint sajnos manapság ilyen szemlélettel is találkozunk. Az iskola a mindenkori jelen jövőbeli képe. Ne higgyünk az iskolát olykor leértékelni kívánó nézeteknek. Négy fiatallal beszélgetek: közülük ketten idén érettségiznek, társaik jövőre. Mennyi szép elképzelés... s egészséges törekvés. Hallgatni is jó. A váci Piarista Gimnáziumban járunk. Az intézmény ebben az évben ünnepli fennállása háromszáz éves évfordulóját.

II. József idejében a piarista épületeket lefoglalták kaszárnyának, a templomot meg istállónak, s a templom berendezését eladták. A rend – és az iskola – azonban ilyen körülmények között is tovább működött. Az 1948-as államosítás után 1991-ben indultak újra a váci piaristák. Huszonhárom év telt el azóta. Ennyi idő alatt kialakult-e az a sajátos piarista szellemiség, amely megkülönbözteti ezt az iskolát a többi oktatási intézménytől? – kérdem Futó Béla igazgató atyát.
A hétköznapi munkában és a közösségi életben keresik rá a választ. Az alapértékek a rend kezdete óta érvényesek: a rászoruló gyerekek segítése. De hogyan értelmezzük ezt napjainkban? Kalász Ákos igazgatóhelyettes, az iskola korábbi diákja, ma latin – magyar szakos tanár így összegezi: segíteni a teljes személyiség kibontakozását a testi, szellemi és lelki képzéssel. Ez személyre szabott oktató-nevelő munkát követel, hiszen másként szükséges a tehetségesebb gyereket segíteni, s másként a gyengébbeket felzárkóztatni. A közösségteremtés ugyancsak hangsúlyos a nevelés-oktatásban. Ez a keresztényi elv széthulló, közösségromboló vagy hamis közösségképet tápláló korunkban nem nélkülözheti a családokkal és az egyházközségekkel való együttműködést.
A váci piaristák érzékenyen ügyelnek arra, hogy a nehezebb családi környezetben élők ne szenvedjenek hátrányt a jobb anyagi környezetből érkezettekkel szemben. Innen is, onnan is érkeznek olyan fiatalok, akik egyéniségük sajátos vonásai miatt – csonka családi háttér, viselkedési zavarok, beilleszkedési nehézségek – úgynevezett mentorrendszerre, személyesebb törődésre szorulnak. Ide kapcsolódik a TESZI – a Tevékeny Szeretet Iskolája, így nevezik a gimnáziumban kötelezően előírt évi ötven órás közösségi munkát. Ennek keretében a diákok elesett, rászoruló időseken vagy gyerekeken segítenek, s alakulnak ezáltal maguk is.
Piarista hagyomány – Vácott is gyakorlat – a szülők, a családok mind nagyobb mértékű bevonása az iskola életébe. Megkönnyíti ezt – mondja az igazgató atya –, hogy „ide főként keresztény családok gyermekei jelentkeznek”.
Az újrainduláskor fiúiskolaként működtek, „együttélésben” a Boronkay György középiskolával, majd 2001-ben vették vissza a piaristák teljes egészében egykori iskolájukat és a rendházat. Megindulhatott a felújítás, gyönyörű tornaterem épült, s ha kívül még itt-ott kopottak is a falak, belül szép rendezettség fogad.
Az egyik tablón olvasható: az utolsó fiú osztály. „Hagyományként éltük meg, hogy gimnazista korú fiúkat tanítunk, de a kor követelményei miatt változtatnunk kellett ezen – mondja Béla atya. – A hagyományok ilyenek: el kell dönteni, korábban melyek vittek előre, s ma melyek éltetik az iskolát.” Nemcsak a lányok megjelenése számított újdonságnak, hanem a nyolcosztályos oktatás bevezetése is. Másik érdekességük: a négyosztályos évfolyamokat megelőzi egy nyelvi előkészítő év, amikor angolt vagy németet tanulnak a fiatalok, s ennek elvégzése után általában nyelvvizsgát is tesznek.

Heiszig Benedek a közeli Verőcéről jár be. A „négy plusz egyes” osztályba jár, angolt tanul, jövőre végez. „A nyelvtudás elengedhetetlen a diplomához és az élethez. A nyelvi előkészítő után le is tettem a vizsgát.” Sopronba készül, az erdőmérnöki karra, később természetvédelmi vonalon szeretne elhelyezkedni. Amikor arról kérdezem, hogy érzi magát az iskolában, a következőket mondja: „Keresztény család vagyunk, természetes, hogy keresztény közösségben szerettem volna tanulni. Sok jót hallottam a suliról, a tanárokról, szinte egymást érik a közösségi programok. Az osztályok összetartanak, a miénk mindenképpen.”
A kettős nevelés ma is tetten érhető. Mit közvetít az iskola, s milyenek a „kinti” hatások. „Amit itt hallunk, sok vonatkozásban eltér a kinti világtól, de nem zárkózhatunk el.” S még mielőtt valaki félreértené: nem arról van szó, mintha a piarista iskola nem az örömteli, értelmes szórakozást is nyújtó diákéveket kínálná.

A váci Párizs Eszter pontosan tudja, mire készül, ebből a szempontból tekint az iskolára. „Színvonalas az oktatás, a tanárok magas követelményeket állítanak, elvégre gimnáziumba járunk, a továbbtanulás a cél, tanáraink is ezt erősítik, s bennünk is egyre jobban tudatosul.” Biológia – kémia fakultációra jár, az általános orvosi karra szeretne bejutni.
A vallási szokásokat, a tanítás előtti és utáni imát, a hittanórákat természetesnek tartja. „Aki ide jön, valószínűleg tisztában van azzal, milyen jó keretet adnak ezek az olykor bizony monoton iskolai életnek. Családunk vallásos, s fontos, hogy az iskolában is hangsúlyt fektessenek erre.”

Dunakesziről jár be Bakos Apolka. Idén végez a nyolcosztályos évfolyamon. „Ötödikesként kerültem ide, unokatestvéreim és a szomszédok közül is többen itt tanultak már.” Őszintén mondja: „Az lenne furcsa, ha elmaradna a tanítás előtti és utáni ima. Mi, akik régóta ide járunk, megtanultuk a világban jelentkező rossz hatásokat távol tartani magunktól. A külvilágot persze nem lehet kizárni, de az iskola egyértelmű eligazítást ad arra nézve, mi a helyes, s mi a túlzás.” Nyilván akadnak azért olyanok is az iskolában, akik természetesebbnek tekintik a kinti „valóságot”, mondja a bölcsész tanulmányokra készülő lány.

Második nyelvvizsgájára készül Vackán Kende Zebegényből. Ő is végzős, idehaza fogorvosi diploma megszerzésére készül, majd valahol német nyelvterületen – az angol után ezért vizsgázik németből – zongoraművészi tanulmányokat szeretne folytatni.
Vukán Györgyöt és Szabados Györgyöt említi: a két zongoraművész és zeneszerző orvosi diplomája mellett teljesítette ki művészi pályáját. Kende viszonylag későn, tizenhárom éves korában kezdett zongorázni, érdeklődése a klasszikus zene felé fordul: Chopin, Liszt, Beethoven és Bartók munkásságát említi. Mostanában Chopin g-moll balladáját tanulja, közel áll hozzá Rahmanyinov és Mozart zenei világa is.

Béla atya korábbi gondolatát folytatja: „Tudatosan választják iskolánkat a keresztény családok. Persze találkozunk olyanokkal is, akiknél eddig kimaradt a vallásosság. Erre mi azt mondjuk, éppen jó alkalom, hogy szembenézzenek vallásos életükkel, s elinduljanak az evangelizálódás útján. A felvetélnél szempont a keresztény meggyőződés, de olyan diákok is ide kerülhetnek, akiknek a családja még csak a keresés útját járja. Hiszen a társadalomban sem szigetelődnek el a keresztények.”
A folyosón Laudetur a köszönés. Lenn a műfüves pályán a nagyok fociznak, mi a hetedik osztályba kísérjük el Lobmayer Imre atyát, az iskola lelki igazgatóját. A bűnbánati liturgiával kapcsolatban néhány kérdésükre az atyától várják a választ a gyerekek. Közben előbb a kisebbek, majd a felsőbb osztályok emlékeznek meg március 15-ről a díszteremben.
Imre atya szervezi az iskola lelki programjait, de „együtt gondolkodunk a hitre való nevelésről. A hitre nevelés állandó folyamat. Akármilyen órát tartson is a tanár, fontos, hogy személyisége a hitelesen megélt keresztény életet közvetítse.”
Vallásos fiatalnak lenni – előfordul persze, hogy valaki csak a formaságokig jut el, „de úgy látom – hangsúlyozza Imre atya –, diákjaink őszintébbek ennél: amit elfogadnak, annak keresik mély, belső tartalmát, amivel pedig nem tudnak azonosulni, azt inkább elutasítják. Öröm látni, amikor a lelkigyakorlaton átélik, hogy közelebb kerülnek Jézushoz, s ilyenkor érzik, valami hiteles dolog történt.”

A továbbiakban aztán hogyan gazdálkodnak a kapott lelki munícióval? „Előfordul, hogy valaki érettségire még nem nő ki a kamaszkorból, ilyenkor könnyen eltávolodik, s majd később tér vissza az egyházba, s válik komolyabbá a hite. De van hová visszatérnie! Mások megalapozottabb hittel távoznak, s ez meg is marad bennük. Szinte alig van – vagy nincs is olyan diák –, akiben nyomtalanul tűnnének el az itt töltött évek.”
Találkoztam régi diákokkal, az igazgató atya és a tanártársai által elmondottakat az ő vallomásaik hitelesítik: tartást kaptak az iskolában – s már Imre atya folytatja: „Nem feltétlenül visznek magukkal kiérlelt hitet, de bizonyos emberi értékeket mindenképp, s ezt mások is észreveszik; valami módon különböznek azoktól, akik nem hívő környezetben töltötték serdülő korukat.”

A nyelvi képzésért Salamon Ágota a felelős. Szeretnék elérni, hogy minden diák legalább középfokú nyelvvizsgával hagyja el a gimnáziumot, s közép- vagy emelt szintű érettségit tegyen valamelyik nyelvből. Persze – mondja tárgyilagosan – a diák örök diák marad. „Azt gondolnánk, amikor az érettségihez, a felvételéihez, a későbbi lehetőségekhez elengedhetetlen a nyelvtudás, mindenki fülig érő szájjal jelenik meg nyelvórán. Nem ez a helyzet. A gyerekek elismerik, hasznos idegen nyelvet tanulni, de a napi gyakorlatban bizony nem mindig tudatosodik ez bennük.”
Ezzel együtt szép eredményekről számolhat be az iskola. Latin nyelvből ketten is eljutottak az országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjéig. Más tárgyakból – matematika, történelem, földrajz – ugyancsak találkozhatunk a legjobbak között váci piarista diákokkal.
Az iskola évek óta testvérkapcsolatban áll a tarrégai piarista gimnáziummal, Kalazanci Szent József rendalapító erről a vidékről származik, de ugyanígy Krakkóban és Bécsben is társintézményre találtak. A számos szünidei program közül kalandos kerékpártúráik és vízitúráik irigylésre méltóak. A rövidebb hazai utak mellett Rómáig, Párizsig, Isztambulig is eljutottak két keréken.
Ötvennyolc tanár alkotja a tantestületet, a rendházban nyolc piarista szerzetes él, közülük hatan a pedagógiai munkában is részt vesznek. A nyelvi előkészítő osztályba távolabbról is jelentkeznek diákok, őket kényelmes kollégium várja.
Népszerű-e az iskola? Béla atya mondja: „A piarista hívószónak számít, a nyolcosztályos évfolyamban kétszeres a túljelentkezés, a nyelvi előkészítőben többszörös. A beiskolázáskor a családnak azt kell eldöntenie, jónak tartja-e gyermeke számára ezt az iskolát, nekünk meg arról kell döntenünk, keresztény közösségünkben tudjuk-e fogadni a fiatalt saját és családja vallásos hozzáállása alapján, s nem elhanyagolható a szellemi fölkészültség sem.”
Az ünnepségnek vége, a diákok igyekeznek vissza a következő órára. Friss arcok, természetesek, s nem gondolnak rá – nem is kell nekik –, hogy általuk valami nagyon szép épül.

Elmer István írása - Cser István fényképei (forrás: Új Ember)

 
 


Ferenc pápa nagyböjti üzenete: Szegénnyé lett, hogy szegénységével gazdagítson minket (vö. 2Kor 8,9)

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. Ferenc pápa idei levelét az alábbiakban közöljük.

Kedves Testvéreim!

Nagyböjt alkalmából néhány gondolatot ajánlok figyelmetekbe, melyek segíthetnek a megtérés egyéni és közösségi útján. Szent Pál kifejezéséből merítem az alapgondolatot: „Hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Az Apostol a korintusi keresztényekhez fordul, és bátorítja őket, hogy nagylelkűen segítsék a jeruzsálemi, szűkölködő hívőket. Mit mondanak nekünk, mai keresztényeknek, Szent Pálnak ezek a szavai? Mit mond nekünk ma a szegénységre, az evangéliumi értelemben vett szegény életre való meghívás?

Krisztus kegyelme
Ezek a szavak mindenekelőtt elmondják, hogy milyen Isten stílusa. Isten nem a világi hatalom és gazdagság eszközeivel mutatja meg önmagát, hanem a gyengeség és szegénység eszközein keresztül: „bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett…”. Krisztus, az Isten örök Fia, aki hatalomban és dicsőségben egyenlő az Atyával, szegénnyé lett; lejött közénk, mindannyiunkhoz közel jött. Mindenétől megvált, „kiüresítette önmagát”, hogy mindenben hasonló legyen hozzánk (vö. Fil 2,7; Zsid 4,15). Isten megtestesülése nagy misztérium! De mindennek az alapja az isteni szeretet, amely szeretet kegyelem, nagylelkűség, a közelség vágya és nem habozik odaadni és feláldozni önmagát a szeretett teremtményekért. A tevékeny szeretet azt jelenti, hogy egészen osztozunk a szeretett személy sorsában. A szeretet hasonlóvá tesz, egyenlőséget teremt, ledönti a falakat, megszünteti a távolságokat. És Isten ezt tette velünk. Jézus ugyanis „emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció, 22).

Ismeretlen objektum
Jézus célja nem az volt, hogy magáért a szegénységért legyen szegény, hanem – ahogy Szent Pál mondja – „hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. Ez nem szójáték, vagy egy hatásvadász kifejezés! Ez Isten logikájának szintézise, ebben foglalható össze a szeretetnek, a megtestesülésnek és a keresztnek a logikája. Isten nem a magasból hullajtotta ránk az üdvösséget, mint emberbaráti jámborságból a fölöslegből adott könyöradományt. Krisztus szeretete nem ilyen! Amikor Jézus alámerül a Jordán vizébe, és megkeresztelteti magát Keresztelő Jánossal, nem azért teszi, mert bűnbánatra, megtérésre van szüksége. Azért teszi, hogy beálljon az emberek közé, akiknek bűnbocsánatra van szükségük, közénk, bűnösök közé és magára vegye bűneink terhét. Ezt az utat választotta, hogy megvigasztaljon, üdvözítsen minket, hogy megszabadítson nyomorúságunkból. Szíven üt minket, hogy az Apostol azt mondja, hogy nem Krisztus gazdagsága, hanem szegénysége által lettük megszabadítva. Szent Pál pedig jól ismeri „Krisztus felfoghatatlan gazdagságát” (Ef 3,8), aki a „mindenség örököse” (Zsid 1,2).
Mi tehát ez a szegénység, amellyel Jézus megszabadít és gazdaggá tesz minket? Éppen az, ahogyan ő szeret minket, ahogyan közel kerül hozzánk, mint az irgalmas szamaritánus, aki odalép ahhoz az emberhez, akit félholtan az út szélén hagytak (vö. Lk 10,25 köv.). Az ő együttérző, gyöngéd, életünkben osztozó szeretete az, ami igazán szabaddá tesz minket, valódi üdvösséget és örömet ad nekünk. Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít minket, abban áll, hogy testté lett, magára veszi gyöngeségeinket, bűneinket, és közvetíti felénk Isten végtelen irgalmát. Krisztus szegénysége a legnagyobb gazdagság: Jézus gazdagsága az Atyaistenben való határtalan bizalmában rejlik, abban, hogy minden pillanatban rábízza magát, mindig és csak az ő akaratát és dicsőségét keresi. Gazdag, mint egy gyermek, aki érzi, hogy szeretik és szereti a szüleit, és egy pillanatra sem kételkedik szeretetükben, gyöngédségükben. Jézus gazdagsága a Fiúságában van, ennek a szegény Messiásnak az Atyával való egyedülálló kapcsolata a kizárólagos kiváltsága. Amikor Jézus arra hív, hogy vegyük magunkra az ő „édes igáját”, akkor arra hív, hogy gazdagodjunk az ő „gazdag szegénységében” és „szegény gazdagságában”; osztozzunk vele fiúi és testvéri lelkületében; váljunk fiakká a Fiúban, testvérekké az Elsőszülött Testvérben (vö. Róm 8,29).
Van egy mondás, mely szerint az egyetlen valódi szomorúság az, ha nem vagyunk szentek (L. Bloy); azt is mondhatnánk, hogy egyetlen valódi nyomorúság létezik: nem Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként élni.

Tanúságtételünk
Azt gondolhatnánk, hogy a szegénységnek ez az „útja” Jézusé volt, mi pedig, akik utána jövünk, üdvözíthetjük a világot megfelelő emberi eszközökkel. Nem így van. Mindenütt, minden korban Isten továbbra is Krisztus szegénysége által üdvözíti az embereket és a világot, aki szegénnyé lesz a szentségekben, az Igében, az Egyházában, amely szegényekből álló nép. Isten gazdagságát nem tudjuk közvetíteni a mi gazdagságunkon keresztül, hanem mindig és kizárólag a személyes és közösségi szegénységünkön át, amelyet Krisztus Lelke éltet.
Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A nyomor nem egyenlő a szegénységgel. A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs bizalom, szolidaritás, remény. Háromfajta nyomort különböztethetünk meg: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort. Az anyagi nyomor az, melyet általában szegénységnek hívnak, és azokat érinti, akik nem emberhez méltó körülmények között élnek: alapvető jogok nélkül, elsődleges anyagi szükségletek hiányában, mint az étel, a víz, a higiéniai körülmények, a munka, a fejlődés és a kulturális növekedés lehetősége. E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk. Elkötelezettségünk arra is irányul, hogy a világban megszűnjön az emberi méltóság megsértése, a diszkrimináció és az erőszak, amelyek sok esetben a nyomor igazi okai. Amikor a hatalom, a luxus és a pénz bálvánnyá válnak, akkor ezek előbbre valók lesznek az anyagi javak egyenlő elosztásánál. Ezért szükséges, hogy az emberek lelkiismerete az igazságosság, az egyenlőség, a józanság és a javak megosztása felé irányuljon.
Nem kevésbé aggasztó az erkölcsi nyomor, amely abban áll, hogy az ember a káros szenvedélyek és a bűn rabjává válik. Hány család aggódik amiatt, hogy valamelyik – gyakran fiatal – családtagon eluralkodik az alkohol, a drog, a játékszenvedély, a pornográfia! Hány ember veszítette el élete értelmét, nincs előttük távlat a jövőt illetően, reménytelenek! És hány ember kényszerült ebbe a nyomorba igazságtalan társadalmi körülmények miatt, a munkanélküliség miatt, amely megfosztja őket attól a méltóságtól, amit a kenyérkereset ad; vagy mert nem egyenlően jutnak hozzá az oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ezekben az esetekben az erkölcsi nyomor nevezhető akár az öngyilkosság kezdetének is. A nyomornak ez a formája, amely anyagi romláshoz is vezet, mindig összekapcsolódik a lelki nyomorral, amely akkor sújt minket, amikor eltávolodunk Istentől és elutasítjuk szeretetét. Ha úgy véljük, hogy nincs szükségünk Istenre – aki Krisztusban felénk nyújtja kezét – mert azt gondoljuk, hogy beérjük saját magunkkal, akkor a kudarc útján járunk. Isten az egyetlen, aki valóban megment és megszabadít.
A lelki nyomorra az evangélium az igazi ellenszer. A keresztény ember arra hivatott, hogy vigye el az élet minden területére a megszabadító jó hírt, hogy létezik az elkövetett rossz megbocsátása, hogy Isten nagyobb a mi bűneinknél és ingyen szeret minket, mindig, és a közösségre valamint az örök életre vagyunk teremtve. Az Úr arra hív minket, hogy örömmel hirdessük az irgalom és a remény üzenetét! Jó megtapasztalni e jó hír terjesztésének örömét, annak örömét, hogy megosztjuk a ránk bízott kincset, hogy ezáltal vigaszt nyújtsunk a megtört szíveknek és reményt adjunk sok testvérünknek, akiket körülvesz a sötétség. Ez azt jelenti számukra, hogy követjük és utánozzuk Jézust, aki a szegények és bűnösök felé ment, mint a pásztor az elveszett bárány felé, és teljes szeretetével tette ezt. Vele egyesülve bátran nyithatunk meg új utakat az evangelizáció és az emberi fejlődés terén.

Kedves Testvérek!
Azt kívánom, hogy ebben a nagyböjti időben az egész Egyház készségesen és igyekvően tegyen tanúságot az anyagi, erkölcsi és lelki nyomorban élőknek az evangélium üzenetéről, amely az Atya irgalmas szeretetének hirdetésében foglalható össze, aki kész magához ölelni Krisztusban minden embert. Olyan mértékben tudjuk ezt tenni, amilyen mértékben hasonlóak leszünk Krisztushoz, aki szegénnyé lett és gazdaggá tett minket szegénységével. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat. Ne felejtsük el, hogy az igazi szegénység fáj: önmagunk megfosztása valamitől nem lenne hiteles e bűnbánati távlat nélkül. Nem bízom abban az alamizsnában, amely nem kerül áldozatba és nem jár fájdalommal.
A Szentlélek, akinek köszönhetően olyanok vagyunk „mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan” (2Kor 6,10), tartsa meg ezeket az elhatározásainkat, és erősítse bennünk az emberi nyomor iránti figyelmet és felelősséget, hogy könyörületessé váljunk és gyakoroljuk az irgalmat. Ezzel a jókívánsággal biztosítalak benneteket imáimról, hogy minden hívő és minden egyházi közösség gyümölcsözően élje meg az egész nagyböjti időt. És kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg titeket és a Szűzanya oltalmazzon benneteket.


Nagyböjti gondolatok 1. - Dr. Kerényi Lajos: Nagyböjt!

Nagyböjt! Az Egyház minden évben megrendezi, és felkészülésre szánja e szent időszakot. Mi a tét? A bontakozás, a fejlődés, a mindig több érték befogadása. A boldogság titka is ez: tud-e valaki kiemelkedni a vegetáció világából, a tudás, a művészetek, a szeretet és a transzcendencia magaslataiba. A kincs, a hír és a gyönyör evilági kínálatai előbb-utóbb kevésnek bizonyulnak, bár nélkülözhetetlenek a teljes emberség megválaszolásához. Éppen ezért az Úristen mintegy hordozórakétanak a testet adta, hogy annak segítségével  újra meg újra legyzhesse a végtelen értékek felé vágyó személy a visszahúzó gravitációs erőket.

Mi szükséges ehhez? Hogy az értelmes ember, a  Homo Sapiens tisztában legyen fennkölt céljával. Az élet nem játék, hanem feladat. Út. De nem a semmi felé. Pál apostol a 2. Korinthusi levelében így ír: "Krisztus levele vagytok, amelyre mi írtunk. Nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, az élő szív lapjaira" (2Kor, 3, 3). Istenem! Hogy kell vigyáznunk szívünk és értelmünk lapjaira, hogy kik és miket írnak azokra. Sok-sok látogatott beteg testvérem között megrendítő írások kerülnek elém lelkük lapjairól. Lajos atya! - mondták a minap egy 87 éves, már napok óta delíriumban szenvedő betegről- , éjszakánként ez a nő káromló és parázna szavakat ismételget, Istent vádol és valami szánalomra méltó érzéki életről vall. Nyugtalan és kétségbeesettnek látjuk. Kérdezem: Vajon ki, kik írtak lelke lapjaira? Ő volt gyenge, nem tudta megválogatni a firkálókat? Miért volt gyenge? A főszerzők, a szülők, akik elsősorban feleltek érte, nem vigyáztak rá? Talán ők maguk is már oly mélyre süllyedtek, hogy csak ennyi telt tőlük? Micsoda felelősséget hordoz minden főszerző és útközben belépő író az emberi életek iránt!
A Prédikátor könyve szavaival fejezem be mai jegyzetemet: "A bölcsek szavai olyanok, mint az ösztöke, és mint a levert cövekek. A nyájak javára használja őket a pásztor... Vége a beszédnek. Mindent hallottál. Féld az Istent és tartsd meg parancsait, mert ez minden embernek kötelessége, mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz" (Préd, 12, 12-14).


Nagyböjti gondolatok 2. - Dr. Kerényi Lajos: A Megváltó feltámadása

Sajnos vannak egyáltalán nem bölcs emberek, akik feleslegesnek tartják a böjtöt, mondván: miért kell kínozni az embereket elavult középkori gyakorlatokkal. Természetesen ők is böjtölnek, ha féltik az alakjukat vagy nem szeretnének kiesni a súlycsoportjukból.  Ők azok az emberek, akik feleslegesnek tartják az erkölcsre nevelést, mondván: nem számít, mit teszünk a magánterületünkben, ha elvégezzük a munkánkat. Nem tartozunk felelősséggel senkinek. Magánügy, ha erkölcstelenkedek, ha hazudok. „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak” – hangzik Vojtina Ars poétikájában.

Nagyböjtben elmélkedjünk a böjt üzenetéről, és az erkölcsi nevelés örök időszerűségéről. A böjt, az erkölcsi nevelés nem cél. De igenis nélkülözhetetlen eszköz, hogy egyensúlyban tartsuk életünket, és a szükséges harmóniákba újra, meg újra visszataláljunk.
A minap fáradt arcú, megtört szemű, huszonéves volt fiú tanítvány jelent meg rövid életének immár roncsolt csónakján. Beszámolt kudarcairól, melyeket családjában (hiszen még szüleivel él) szenvedett el. Csalódott a szerelemben, az egyetemen. Kiesett a harmóniákból. Szülei elváltak és veszekednek, a szerelmek neki csak érzéki örömöket hoztak, nem segítették új, szép távlatok felé. Elbeszélése szerint elindult a maga önző útjain. Cimborákat választott, mert anyja, apja becsapták. Ő aztán a drogok után nyúlt, a gyönyörű igéket tartalmazó Biblia és az igazi, boldog életet kínáló Oltáriszentség helyett. Öntörvényű lett, és így lassan kipontozta magát a remek harmóniákból. Teljesen összetört és boldogtalan lett. Nincs értelme az életemnek, teljesen belefáradtam mindenbe – mondta. Félek, hogy majd önmaga élete ellen fordul.
Íme, itt a nagy kérdés: mi a boldogság titka? Hogy lehet az ember boldog? Dr. Császár Gyula Pszichoszomatika a gyakorlatban c. remek könyvében ezt állapítja meg:  „A boldogság lényege a test és lélek harmonikus működése. A betegség (testi-lelki) nem más, mint diszharmónia. Ezért a gyógyítás feladata: a harmónia helyreállítása.” A testi-lelki egészségnek és boldogságnak ezer összetevője van. A boldogság igazában állandó előrehaladás az igazi értékek felé. Alapja az emberben a többé fejlődés képessége, a nyugtalan vágy a mindig több tudás, az igazi szeretet és a végtelen irányában. A boldogság nem ismeri a megállást. A többé fejlődés képessége a végtelenbe nyit. Nagy baj, ha az ún. fejlődés valahol leblokkol, valahol fejlődési akadályba ütközik. Ilyen akadályok lehetnek: közösségek, család, társadalom, iskola. A lélektan ezeket szociális méhnek nevezi. Az anyaméh után szükségesek az ember kifejlődéséhez ezek a méhek. De ha ezek rákos betegek, vérkeringési zavarokkal küzdenek, korcsok születnek. Ha apa, anya nincsenek a helyükön, kalandoznak és veszekednek, elválnak, ha az iskolák ún. rosszul értelmezett világnézeti semlegesség elve miatt kirekesztik az Istent, ha a társadalomban legfeljebb csak megtűrtek az egyházak, kitéve gúnynak és lenézésnek: fel lehet tenni a kérdést: miért nincs gyermekeink lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, miért hazudnak, lopnak és ha kell ölnek, miért olyan utálatosak mások iránt, miért tesznek tönkre drágán helyre hozott értékeket rongálással és idétlen firkálásokkal. Miért boldogtalanok? Mert azok. Lézengenek témátlanul, bandákba verődve. Csak a drog, az ital és a szex hozza őket ideig-óráig halálos lázba. Külön veszély, ha olyan eszmerendszer kerül uralomra, amely nem akar hallani a természetfelettiről, az igazságos, de nagyon szerető Istenről.

A nagyböjt nagyon is alkalmas arra, hogy felelősségünk tudatában el-elgondolkodjunk lehetőségeinkről, jelenünkről, jövőnkről. Hiszen az Egyház hitelesen megjeleníti az emberiség legnagyszerűbb orvosát, az igazi Megváltót, aki mindenkor minden ember előtt feltárja a boldogság akadályait, melyek őt is halálba vitték. Feltámadásával beleénekli a világba, hogy soha nincs végleg elveszett, reménytelen helyzet. Hiszen az igazi boldogság megteremtésének nagy művésze az örök Intelligencia, a nagy Van, az emberek szerető szívű mennyei Atyja, továbbá az ő egyszülött Fia, az értünk szenvedő, halált halt és feltámadott Jézus, és a Szentlélek, aki átlelkesíti az önző, léleknélküli, anyagba süllyedt világot. Milyen boldogtalanság, ami ránk zúdul, mindig onnan ered, hogy kiskalibeerű emberkék és világszemléletek a világot merőben anyagi gépezetnek tekintik, melyet csupán fizikai, kémiai és gazdasági törvények szabályoznak. Az embert biológiai géppé alacsonyítják. Háttérbe szorulnak a lelki tényezők. Rettentően rosszul és hamisan értelmeznek, akik politikának minősítik a mi erőfeszítéseinket, amikor féltve és aggódva figyelmeztetjük a mi drága magyar testvéreinket, hogy miktől, kiktől óvakodjanak, kik mellé álljanak. Mi az igazi boldogságot szeretnénk magunk és mások számára körvonalazni. Jézus ott a hegyen talán még könnyezett is amikor elmondta a boldogság igazi titkait. Oda fogunk ülni mi is a lábaihoz. Hová is mehetnénk, Péterrel elrebegjük intelligens alázattal: „Az örök élet igéi egyedül tenálad vannak”.


Nagyböjti gondolatok 3. - Dr. Kerényi Lajos: Hitünk szent titka

Pár éve ökumenikus istentiszteletet tartottam egy református templomban fiataljaimmal. Igéket olvastunk és énekeltünk. Versek is elhangzottak. Magam néhány szót szóltam. Az ünnep utáni agápén hozzám lépett egy rokonszenves férfi. Bemutatkozott: nyugdíjas református lelkész. Beszélgettünk. Hamarosan rátért arra, amit láthatóan nagyon el akart mondani nekem.

- A református vallást két dologban nem értem - kezdte - Jézus teljesen világosan mondta Péternek, hogy őrá építi egyházát, és így nem vesz erőt rajta a gonosz lélek. Érthetetlen előttem, miért vetettük el mi a pápaságot! A másik, ami annyira világos Jézus szavaiban: az utolsó vacsorán félreérthetetlenül ezt mondta: Ez az én testem! Nem a vétel pillanatában van Ő ott, nemcsak emlék. Az Eucharisztia igenis élő valóság: az élő Jézus a kenyér színében.
Ekkor megöleltem őt.

Úrnapján mély hittel tekintek a kenyér színében jelenlévő Jézusra. És imádom és hiszem és eszem, és szeretet gyúl a szívemben. Ő a mi hitünk titka.
Miért hiszem? Mert Jézus ezt félreérthetetlenül megmondta. Miért hiszek Jézusnak? Mert Ő Isten. Honnan tudom? Még meg sem született, már írtak, beszéltek róla a próféták. Hogy Betlehemben születik, hogy sokat fog szenvedni, hogy ecettel itatják, hogy feltámad. És mindez őrajta, az istállóban született gyereken beteljesedett!

Érdemes önvizsgálatot tartanunk: valóban komolyan hisszük, hogy az átváltoztatott szentostya maga Jézus? Védőszentemtől, IX. Lajostól sokat tanultam. Egy alkalommal küldöttség kereste fel, és közölte vele, hogy az egyik párizsi templomban úrfelmutatáskor Jézus testileg látható a pap kezében.
- Jöjjön, Fenség, nézze meg!
A király nemmel válaszolt:
- Nem megyek, mert én azt hiszem. Sőt, ha ott lennék - folytatta -, becsuknám a szememet, nehogy a hitért járó érdemet elveszítsem.
Egyétek az én testemet, több életetek lesz - mondja Jézus. Mi az a több élet? A gyakori, jó szentáldozás előbb-utóbb azzal a bizonyossággal tölt el, hogy soha nem kell aggódnunk, mert Isten gondot visel ránk. Teljesen bizonyossá válik, hogy a halál után folytatódik az élet. A gyakori áldozás által Jézus életkedvet ad, lelkesedést, örömet és belső békét.

Jézusunk, mindig add nekünk ezt a "kenyeret"!


Nagyböjti gondolatok 4. - Dr. Kerényi Lajos: Ave Crux Sancta

A ferencvárosi templomot Jézus Szent Keresztjéről nevezték el 1930-ban, amikor felszentelték. Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén tartjuk búcsúnkat: szeptember 14-én. Örök kérdés: hogy lehet felmagasztalni és ünnepelni a keresztet, amikor az a szenvedésnek a jelképe?

Elmélkedjünk csak: a kereszt a hűségnek –  ami sokszor nagyon, de nagyon nehéz – a jelképe. Továbbá: A kereszt a kitartásnak, az erőfeszítésnek, a felelősségvállalásnak, a bátorságnak, a szerető engesztelésnek és a sátán feletti győzelemnek a jele.
Igaz: mindannyian félünk a szenvedéstől, a felelősségvállalástól. A tanítványok is féltek a szenvedő Jézust látva ott a kereszten, amint vérzett, jajgatott és vonaglott. Elfutottak. Különösen attól rémültek meg, hogy Jézus nem szabadította ki magát, amikor felszólították.„Ha Isten fia vagy, szabadítsd meg magadat!.” Őket sem tudja majd megszabadítani, hiszen biztos, hogy Jézus miatt nekik is szenvedniük kell. 
És akkor valami igen nagy dolog történt. A Megfeszített győzött, hiszen feltámadt halottaiból. A tanítványok személyesen találkoztak a Feltámadottal. Ez a nagy találkozás az egyszerű tanulatlan embereket, a tanítványokat bölcs emberekké tette. És megkezdődött a Megfeszítettnek a diadalútja. Bár számtalan ellensége akarta kiirtani a földről, az ellenkezője következett be. Ők elbuktak, kipontozódtak a történelemből, Jézus pedig diadalmaskodott. Élők viseltek hadat a Megholttal szemben, mégsem értek el semmit. Ez a hatalmas élmény indította ezeket az egyszerű embereket, hogy a világot meghódítsák. Aranyszájú Szent János így ír erről egyik szentbeszédében. „Amit Isten kegyelméből kitűnően meg tudtak valósítani a vámosok és a halászok, azt a bölcselők, zsarnokok még csak elképzelni sem tudták.”  
A kereszt, vagyis a szenvedő Jézus, továbbá a szenvedés, a betegség, a gyász, a felelősségtudat előbb-utóbb mindenkit arra késztett, hogy állást foglaljon. Ez lehet kétségbeesés, lázadás, hitgyengülés, de lehet a Szenvedővel és a kereszten diadalmaskodó Jézussal való mélységes eggyé olvadás: Lelki béke, értelmes élet, engesztelő szenvedés.
„Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent Kereszted által megváltottad a világot!”


Nagyböjti gondolatok 5. - Dr. Kerényi Lajos: Meg kell térnünk!

A lelkem mélyéig megrendít az állattá süllyedés perspektívája. Vigasztalásul nekünk, keresztényeknek ott vannak a gyönyörű jövendőlések, ígéretek az Isten nagy napjáról, amikor a bűnösök megszégyenülnek vagy megtérnek, mert Isten olyan jóságos és irgalmas, hogy visszaemeli őket emberi méltóságukba. 

Egyszerűnek tűnik az egyetlen megoldás, orvosság: meg kell térnünk! Izajás és Ezékiel jövendőlései azt ígérik, hogy a sivatagokban patakok erednek, benépesül a puszta, a sánta szökell, a néma énekel, a templomból meg Isten dicsőségére élő víz folyója ered, a partain termő fák ételt és gyógyszert adnak. A megtérés Istenhez vezet, de ezt a lépést Isten nem teheti meg nélkülünk! Ez az első lépés, hogy az emberi méltóságot újra visszaállítsuk. Isten segítségére van ehhez szükségünk és mélységes alázatra, amely visszavezet bennünket az Úrhoz.
Megtérés és meghívás sokszor kapcsolódik össze. Figyeljük meg Izajás próféta meghívását. Sokan voltak az ószövetségi templomban, hatalmas füst töltötte be. Mindenki sejtette, főként a vének - úgy hívták akkoriban a nép öregjeit -, tudták, hogy isteni jelenésről lehet szó. Felhangzott a kérdés: "Kit küldjek?" Néma csend. Ott volt köztük egy ifjú, Izajás. Bizonyára arra gondolt, hogy ezek az imádkozó szentek egymást megelőzve akarnak majd válaszolni a hívó szóra. Az Úr újra szólt: "Kit küldjek, hogy elvigye nevemet az emberek közé?" Senki nem válaszolt. Elbújtak, betakarták fejüket. A harmadszori felszólításra jelentkezett ez a fiatal fiú: 
- Itt vagyok, engem küldj!
- Vidd el a nevemet az emberek közé! Nem ismernek már.
Ekkor Izajás lelkében feltámadt a kérdés, a kétség:
- Uram, mit is kell majd mondanom?
- A nevemet mondd meg!
- A nevedet? - A név az Ószövetségben mindig a lényeget jelentette. - De Uram, miért kell rólad beszélnem? Ott vannak a természet szépségei, a harmonikusan színezett gyönyörű virágok, ott a Nap, Hold, csillagok, azok járása, törvényei. Hát ezt látják, ebből következtethetnek! Meg aztán a papok, a rabbik mindenhol hirdetik a Te nevedet, a szövetséget, Mózest. Mit kellene ehhez hozzátennem?
- A nevemet vidd el, Rólam beszélj, mert a gondolkodásuk romlott meg! Lezuhantak az emberi méltóság magasáról, már nem ismernek, nem imádnak engem, a Teremtőjüket. Mondd meg nekik újra, hogy én létezem, ÉN VAGYOK, AKI VAN, nélkülem boldogtalanok, az értelmük beteg, az akaratuk gyönge.
Izajás pedig ment, hirdette Isten nevét, Isten ítéletét és irgalmát...

Egy nagyon súlyos beteg, idős fogorvosnő megkért, hogy keressem fel, de nem a kórházban, hanem az otthonában. Elmentem, de a fia nem akart beengedni. 
- Ne zaklassa az anyámat! - mordult rám az ajtóban állva.
Bizony, erre kerek perec megmondtam neki, milyen ember az, aki az anyukájának ennyit nem tesz meg, hogy beenged engem hozzá. Erre nagy dühösen kinyitotta az ajtót, aztán még szinte sziszegett is utánam. Az édesanyja pedig boldogan találkozott Jézussal, jó ideje várt már rá. Beszélgetés közben azt mondta: 
- Minden szenvedésemet a fiamért ajánlom fel. Nagy matematikus lett belőle, mindig nagyon okos volt, de sajnos istentelen.
No, amikor mentem kifelé, ismét durván, gorombán viselkedett. Egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni, ezért megkérdeztem:
- Mondja már meg, mi a baja velem! Beszéljük meg, hogy mi bántja ennyire!
Valahogy megenyhült, leültetett. Így kezdtem:
- Mi, hívők, nem teszünk mást, minthogy megpróbálunk eligazodni az élet nagy kérdéseiben. Miért élünk, miért a szenvedés, miért vágyódunk a mindig többre, a végtelenre? Rátaláltam valakire, aki tudja a választ a megoldhatatlanra. Ez a valaki Jézus Krisztus, aki éppen azért jött, hogy választ adjon a kérdéseinkre, megoldást hozzon a gondjainkra, és szeressen bennünket.
Sokat beszéltem neki Jézusról. Amikor befejeztem, ő szólalt meg (de már egészen más volt a hangja):
- Matematikus vagyok, a tudomány az életem. Nem szeretek ebben a világban élni. Látom, hogyan rothad minden, de én próbálok kiemelkedni az emberek közül, és ott fönt a magasságokban, a törvények csodáiban érzem jól magam. Egyik törvény a másikból következik, káprázatosan szép! - Hirtelen megállt a beszédben, rám nézett: - Tudja, én olyan árva vagyok. Magának legalább van Jézusa, Istene, de nekem senkim nincs.

Az embereknek senki és semmi másra nincs szükségük, mint a személyes Istenre, Jézusra. A gondolkodásunk beteg; s az ember akkor emelkedhet fel a teremtettség méltóságára, ha a betegségét az áldott Üdvözítő meggyógyítja.


Nagyböjti gondolatok 6. - Dr. Kerényi Lajos atya: A lelket ki ne oltsátok!

"A lelket ki ne oltsátok! Mert a test nem ér semmit – eszme, gondolat nélkül. A társadalom, a család, az egyén sem: alkotó, jó kedvet, célt adó lélek nélkül.” Isteni gondolatok ezek. Szentlélek ünnepén aggodva észleljük, hogy valami ellenerő gondos törekvése minden időben: az egyén, a családok és közösségek szürkévé tétele. Madách művészien énekel erről a Tragédiában: "A 72. szám kilép. Michelangelo – szól a vád ellene a falanszterben –, rendetlenül hagyád a műhelyedet. Igen – válaszol ő –, mert mindig széklábat csináltam, azt is a leghitványabb alakra. Soká könyörögtem: engedjék, hogy véssek rá holmi díszt. Nem engedték. A megörüléshez voltam már közel.” Majd másutt: "Ma két gyermek tölté be az időt, melyben szükséges volt az anyagond. Most a közös növelde várja őket.”

Sajnos ez a lélektelen nevelés folytatódik napjainkban is, gyakran még a papnevelésben is. Liguori Szent Alfonz így ír: „Végzetes aszkétikus tévedés volna azt gondolni, hogy az ember csak akkor van jól előkészítve a kereszt hordozására, ha előbb a hátgerincét eltörik. Súlyos tévedés, amikor erős emberi önállósággal rendelkező papjelölteket kitesznek. Ha a nevelés célja semmi vizet nem zavaró báránycsordát, birkanyájat biztosítani, sok energiától fosztódik meg az Isten országa. Évek múlva aztán ott vannak ijedt tehetetlen lelkészek egy csöpp kezdeményezési képesség nélkül.”
A családokban sem jobb a helyzet, ahol a feleség, az anya olyan, mint egy őrmester, aki más akaratot nem ismer, csak az övét, vagy ahol az apa terror alatt tartja családját. A családok, a gyermekek aztán vagy meghunyászkodó bábok, vagy mindent felforgató forradalmárok lesznek. A társadalomban is, sajnos a miénkben is ott fenyeget a világveszéllyé vált manipuláció. A média minden ága ezt szolgálja. Ezért aztán a mai embereknek egyre kevésbé van saját állásfoglalása. Szinte mindent szájba rágnak. Gondolkodni alig van idő, mert a tévé, az internet, a reklámok mesterséges igényeket és szükségletet teremtenek. Így lassan elfogynak az egyént érintő ideák, magasabb eszmék. Az egyén géppé alacsonyodik. Már nem tervezi önmagát. Nincs jövőbe vetett énképe. Ami neki jövő, cél – pénz élvezet, hírnév és szexmámor –, nagyon hamar kevésnek bizonyul. Ez valóban az ember, az emberiség, a magyarság tragédiája. „A lelket ki ne oltsátok!” – szólal meg az aggódó égi hang.
A Lélek a szeretet, a Lélek valami magasabb isteni erő. Sőt: Jézus az Isten személyes lelkének nevezi, akit majd elküld. Ezen isteni Lélek az Atyáéból és Fiúéból veszi azt, amivel megszenteli a világot. Nagy Szent Vazul, a híres kappadókiai egyházatya a negyedik században így ír róla: "Tőle származik az eljövendő dolgok előre tudása, a szent titkok ismerete, az elrejtett dolgok megértése, az adományok elosztása; neki köszönhető a soha véget nem érő öröm, az Istenben való állhatatosság, az Istenhez való hasonlóság.” 
Érdekes, a tudós, a művész, a hívő találkozik vele. Az utca ember, a középszerű, miért nem? 
Heisenberg, a múlt század természettudósa, amikor az atomok legbelsejébe bepillantott nagyszerű kísérleteinél, szinte felkiáltott: ott a legkisebb egységben csodálatos, színes élet örvénylik, mindegyikben más változat. Mintha ott valaki játszadozna roppant ötletekkel. Lélek ömlik el a mikró- és makrokozmoszban. A teremtéskor – írja a Biblia – Isten lelke állt őrt, hogy ne káosz legyen, hanem izgalmas, fejlődő, színes, kozmosz. Ott nincs sablon, nincs két egyforma levél. Mi pedig lélekölő, kiskaliberű világot rendezgetünk be lelkekben, társadalmakban. A művész is lelket varázsol az alaktalan kőtömbbe, természetfeletti ízes valóságot lehel a 9. szimfóniába, égi szépet mutat be a vásznon.

Ó emberek! A Lelket ki ne oltsátok!


Nagyböjti gondolatok 7. - Dr. Kerényi Lajos: Gyújtsunk isteni fényeket!

Nagyon nagy bajok vannak nemcsak hazánkban, de a világon is igen sok helyen. Én kis szentjánosbogárként hivatásomnak érzem, hogy azon fórumokon, ahová az Úr állított, isteni fényeket gyújtsak.

Nem szabad, hogy elvesszenek legjobbjaink e gyilkos harc alatt! Egy titkos hangot idézek a romhalmazzá lett fiataloknak, egyéneknek, az öngyilkos jelölteknek: Te szegény áldozat! Kaptál képességeket. Dolgozhattál volna, tanulhattál volna, jót, szépet beszélhettél volna, írhattál volna. Lehettél volna pap, kedvesnővér, szentségi házasságban élő sok drága gyermekkel - és te utcalány, utcafiú, drogos, csavargó lettél.
Nem adták meg neked az istenismeretet, az erkölcs KRESZ-szabályait, a Tízparancsot, sőt gúny tárgyává tették és teszik előtted. Aztán életunt, depressziós lettél és leszel.
Sajnos ez az irány hazánkban is. Hetente látom, találkozom az áldozatokkal.

Mit tegyünk?
Válasszunk jól és jókat!

Nem lehet egyetlen szempont, hogy hány kilométer utat épít valaki: hetet vagy négyszázhetet, ha közben összedönti a Messiás házát! A belső értékrendet is kell figyelni!
Egy ember mindig úgy vett könyveket, hogy lemérte a polc magasságát, külön figyelte a borító színeit. A belső tartalom szinte nem is érdekelte.
Ébredj végre, magyar!
Azt számolgatod, hogy ki ad több pénzt? Az is szükséges. De nem veszed észre, hogy egyre inkább kiölődik magyarságod és kereszténységed önazonossága?
Már nem igényeled Jézust, Aki a lelkiismereti szabadság egyetlen biztosítéka?
Neked elég az olyan személy és vezetőség, amely felcseréli a magyarságot a kozmopolitizmussal? Szállj síkra, hogy az erkölcsök ne zülljenek, ne zuhanjanak a szabadelvűségbe!

Eszmélj már fel, te szegény magyar! Igényeld, hogy hiteles ember legyen férjed, feleséged! Igényeld, hogy erkölcsi és világnézeti példakép legyen, aki majd irányít! Nem pedig házasságot nem kötő, összevissza szédelgő, gyermekeket felelőtlenül nemző vagy foganó némber.
Magyar testvérem! Ó mondd, te kit választanál?