2014. március 26., VI. évfolyam 04. szám

 

Az MPDSZ 2014-es évi rendes közgyűlésének összehívása

A Magyar Piarista Diákszövetség ez évi rendes közgyűlését 2014. április 5-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest V. Piarista – volt Pesti Barnabás – utca 1.)

Az MPDSz 2014-es évi rendes közgyűlésének összehívása

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Elnökségével egyeztetve Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését 2014. április 5-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest V. Piarista – volt Pesti Barnabás – utca 1., bejárat a Gimnázium főkapuján). A lift használatát a rászorulók részére biztosítjuk.
A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal ugyanezen a napon délelőtt 10 órára hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:
Szentmise.

Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.
A napirend elfogadása.

Az írásbeli beszámolók szóbeli kiegészítése, elfogadása.
- elnöki beszámoló
- főtitkári beszámoló
- választmányi elnöki beszámoló. - Vita és határozathozatal.

A módosított Alapszabály ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

Az MPDSz 2013. évi beszámolójának és a közhasznúsági mellékletnek, valamint a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

Az MPDSz 2014. évi költségvetésének ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.

A Jelölőbizottság javaslatának ismertetése a főtitkárjelöltek és feltételesen a Felügyelő Bizottság elnökének személyére; helyszíni javaslatok megtétele, határozathozatal a jelölőlista véglegesítéséről.
- A főtitkárjelöltek rövid bemutatkozása.
- A szavazatszedő bizottság megválasztása.
- Titkos szavazás a Főtitkár személyéről.
- Szavazatszámlálás.
- A szavazás eredményének ismertetése.

Feltételesen: nyílt szavazás a Felügyelő Bizottság elnökének személyére.

Kitüntetések átadása.

Agapé.

A 4., 5., 6. és 7. napirendi pontokhoz tartozó írásbeli anyagok az új honlapunkon (www.mpdsz.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) március 22-étől kezdve megtekinthetők lesznek.

Budapest, 2014. március 15.

Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke


Felejteni, de nem elfelejteni - Három szerzetes tanár vallomása a kommunista idők egyházi iskoláiról (köztük Borián Tibor piarista atya)

Filmvetítéssel kezdődött. A nézőtéren több mint háromszázan. Ami feltűnt: az ifjúság alig képviseltette magát, aki mégis eljött, a film után, a kerekasztal-beszélgetést megelőzően távozott. Kár. Nem a veszprémi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége februári összejövetelét kívánom ezzel megítélni – Udvarhelyi Olivér elnök és munkatársai kiváló programokkal fogják össze Veszprém érdeklődő értelmiségét –, általánosabb jelenségre szeretnék utalni. Az ifjabb nemzedékek múlt iránti érzéketlenségére. S hiába mondjuk: majd ha eljutnak abba az életkorba, rádöbbennek... Most kellene fogékonyságot tanúsítaniuk, most kellene felismerniük: a múltat ugyan feledni kell, de nem szabad elfelejteni. S már pörög a film. A tartótiszt című alkotásban (rendezője Varga Ágota) a hatvanas évektől titkos belügyminisztériumi munkakörben dolgozó rendőrtiszt (ha annak nevezhető, ugyanis nem derül ki, valójában ki volt ő) vall arról, hogyan figyelte meg ő és apparátusa az egyház életét, és épített be embereket besúgónak. A középpontban az esztergomi ferences gimnázium állt. Ez adta az ötletet, hogy Udvarhelyi Olivér, maga is egykori ferences diák meghívjon három katolikus gimnáziumi igazgatót, akik a filmben tárgyalt korban álltak az iskolák élén. Egyikük, Reisz Pál ferences atya a filmben is megszólal. A másik két résztvevő Korzenszky Richárd bencés, a pannonhalmi igazgató és Borián Tibor piarista atya, hosszú időn át ugyancsak a rend gimnáziumának igazgatója volt.

E sorok írójának, egykori ferences diáknak is befolyásolták sorsát a filmben elhangzó történetek. Alkalmas lenne a pillanat az érzelmi elragadtatásra. Mégis, a beszélgetés moderátoraként arra kértem az atyákat, inkább arról nyilatkozzanak, hogyan élték meg – szerzetes papként, tanárként, igazgatóként – az említett időket. Természetesen nem kerülhettük meg a filmet. Vajon milyen céllal készült el az alkotás?
Borián Tibor atya elmondta, rendtársaival többször beszélgettek a filmről. „Egyöntetűen az volt a véleményünk, hogy azt a sajnálatos véleményt igyekszik erősíteni, miszerint inkább a beszervezettek, s nem a beszervezők voltak a bűnösök. A filmből is kitűnik, valóban voltak közöttünk karaktergyönge emberek. Mi nem őket akarjuk újra „tetemre hívni", hanem inkább azt szeretnénk, ha tisztán látnánk, kik és miért működtették ezt a szörnyű rendszert. A papságot, az egyházat igyekeztek távol tartani az ifjúságtól, mert a rendszer félt a fiataloktól. Ez a félelem határozta meg minden lépésüket az ifjúsággal foglalkozó papokkal és az egyházi iskolákban tanító szerzetes papokkal szemben."

A ferences igazgató, Reisz Pál atya szerint „a film készítője nem határozta meg pontosan, mit akar. Számomra elég keserű tanulságokkal szolgált, s bizony vártam a katarzist, abban a reményben szegődtem a film szolgálatába, hogy ez bekövetkezik. Csúful fölsültem vele, semmi jelét nem tapasztaltam a tisztulásra törekvésnek, sem a felvételkor, sem a film megtekintése után, hiszen a felvétel idején az egész műnek csak a töredékéről tájékoztattak."
A tartótiszt elmondja, gyerekkorában pap szeretett volna lenni, de három „súlyos trauma" érte papok részéről, s így kimondatlanul is maga előtt görgette azt a magyarázatot, hogy ez vezette az egyházüldöző „foglalkozás" felé. Pál atya elmondta: a tartótiszt nem katolikus vallású, így a papok emlegetése részéről megtévesztő. „Ha tágabb összefüggésbe illesztjük a film mondandóját – folytatta Pál atya –, az elsősorban liberális fórumokon hallott szempont kerül előtérbe, amely szerint az egyház számoljon el a múltjával. S amikor az egyház múltját említik, arról essék szó, hogy mindenki sáros volt valamiképpen, a kommunista rendszer részese. A film bizonyos értelemben ezt támasztja alá, még akkor is, ha nagyon szép jelenettel fejeződik be." Balás Béla püspök fiatalokat áldoztat. Azt mutatja, mégsem volt tökéletes az a szörnyű munka, amit a kommunisták az egyháziakkal és az egyházzal szemben végeztek. A ferences szerzetes hangsúlyozta: „A leggyarlóbb pap, a leggyarlóbb szerzetes is, aki az úgynevezett beépítésben áldozatként szerepelt, valamiképpen mégiscsak Krisztusról tett tanúságot. A legutolsó békepapok is, akiket, emlékszem, annak idején mennyire szidtunk. De a maguk módján mégiscsak Jézus Krisztus nevét hordozták és hirdették, még akkor is, ha nagyon gyarló módon, esendő bajaikkal együtt is."
Az jut eszembe erről: visszaélni valakinek az esendőségével, s ezzel zsarolni őt? Ez a hatalom módszertanához tartozott... „Semmiféle lelkifurdalás nem ébredt ennek a szerencsétlen tartótisztnek a szívében. Emiatt nagyon csalódott voltam a film megtekintése után."
Korzenszky Richárd atya a múlt ébrentartásában látja a film érdemét: „Nem tudom, a film készítőit milyen szándék vezérelte, de azt elérték vele, hogy beszélünk a témáról. Ha mai középiskolásoknak említem ezeket az időket, azt mondják: papa, elment az esze? Ez mind mese... Mennyire lehet múltunkat tisztázni a látottak alapján? Attól tartok, a film inkább zavart idéz elő, minthogy hozzásegítene a tisztázáshoz." Érdekes összevetést említett Richárd atya: „A határ innenső oldalán a klerikális reakció nagyon veszélyes képviselői voltunk, Nyugaton meg sokan a kommunistákat látták bennünk, hiszen olyan gimnáziumot vezettünk, amelynek érettségijét elismerte az állam. Ezt a helyzetet nem - igen tudták értelmezni Nyugat-Európában."
Az egyház, az iskolák helyzetét érzékletes képpel határozta meg: „Szabadok voltunk, mint a madár – a kalitkában. Ugyanakkor megpróbáltunk röpülni, s ha nem működött volna ez a nyolc katolikus egyházi iskola, ma lényegesen kevesebb meggyőződéses keresztény értelmiségivel találkoznánk Magyarországon."
A viszonylagos szabadság adta lehetőségeket példákkal tette érzékletessé. „Hogyan léptünk túl a NOSZF (nagy októberi szocialista forradalom – az 1917-es bolsevik puccs elnevezése) megünneplésén például Tarkovszkij gyönyörű filmje, az Andrej Rubljov levetítésével. Egy szakfelügyelői jegyzőkönyv megdicsért minket: a pannonhalmi bencés gimnázium méltó ünnepségsorozattal emlékezett a Tanácsköztársaság ünnepére. Március 20-án vesperással kezdődött, majd másnap, március 21-én (az 1919-es bolsevik puccs időpontja) szentmise és ünnepség a díszteremben, ezt tantárgyi vetélkedő követte. Csak azt nem tudták, hogy március 21-e nálunk Szent Benedek atyánk ünnepe..."
Milyen állami nyomásnak voltak kitéve az atyák? – fogalmazódott meg a következő kérdés, s a válaszokból árnyalt kép bontakozott ki. Richárd atya a nyolcvanas években semmiféle szorítást nem érzett igazgatóvá kinevezésekor. Tibor atya a piaristáknál másféle tapasztalatokat szerzett, igaz, korábban, a hatvanas években. „ Amikor ki akartak nevezni igazgatóhelyettesnek, igazgatóm »álmában intést kapott«, hogy nem vagyok kellőképpen megbízható, ezért nem lehetek igazgatóhelyettes. Majd csak a nyolcvanas évek közepén, jó húsz évvel később nevezhettek ki igazgatónak. Mindig voltak »felsőbb szólások«, ki lehet a piarista gimnáziumban – és a többi egyházi gimnáziumban – vezető személy."
„1990-ig minden év júniusában be kellett adnunk a következő év tanári listáját. Nemhogy az igazgatóról, de minden egyes pedagógusról be kellett számolnunk, s a listát engedélyeztetnünk kellett. Ám még augusztus 28-án sem tudtuk, ki taníthat vagy sem... Amikor kineveztek igazgatónak, személyemben engem sem szorongattak meg, de hogy mi játszódott le a háttérben, nem tudom" – említette Pál atya.
Szóba kerültek a diákok. Őket hogyan környékezték meg a belügyesek, a tartótisztek vagy azok emberei? Richárd atya ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „A gyerekek közül kit, mikor és hogyan »szólítottak « meg? Elég volt egy kismotorral közlekedési szabálysértést elkövetni. A gyereket természetesen beidézték a rendőrségre, s a közlekedési osztályon az ügyintéző mellett ott volt az a bizonyos »tartótiszt«...
A nyolcvanas években – testvér - iskolai kapcsolat keretében – külföldre utaztunk a gyerekekkel. Diákjainknak a saját lakóhelyük szerinti illetékes rendőrségen kellett beadniuk az útlevélkérelmet. Néhány hét múlva behívták őket, s nem az utazás volt a téma, hanem, hogy melyik tanár mit mondott az órán. »Legális« erkölcstelen lehetősége volt ez annak, hogy a gyerekeken keresztül megszondázzák az iskola légkörét."
Saját élményem tolakodik ide: 1967 májusában, németóráról vitték el az egyik osztálytársamat civil ruhás nyomozók. Tizenöt évesek voltunk. Majd 1970 áprilisában három napig én kerültem karanténba a kollégiumon belül, érettségi előtt két hónappal. Napokig ment a hercehurca, hogy kitiltanak-e az ország összes középiskolájából, elvisz-e a rendőrség vagy sem... S amikor a harmadik nap végén megúsztam igazgatói rovóval, életem egyik legboldogabb pillanatát éltem át.
Igazgató elődje technikájáról beszélt Pál atya: „Ha valamire azt mondták Teodóz atyának – például útlevél átadásakor –, nem szabad elmondania, azt ő nyilvánosan, többször, hangosan elhíresztelte. Biztos, hogy még aznap mindenki tudta a házban. Amikor valamelyik rendőrtiszt osztályfőnöki óra keretében »okosította« gyerekeinket (így ment ez akkoriban), sosem fogadta egyedül. Egyetlenegyszer, amikor már kezdett gyanútlanná válni – éppen a filmbeli tartótiszt, Ács Péter jött az iskolánkba –, egyedül találkozott vele. Ács Péter nekiszögezte: legyen besúgó. Teodóz atya még aznap telekürtölte a házat ezzel, rövidesen az öszszes diák tudta, miről esett szó. Ez jó technikának bizonyult."
„Nyolc évig Kecskeméten, harmincegy évig Budapesten tanítottam – emlékezett Tibor atya. – Előfordult, hogy két-három rendtársamat év közben kitiltották az iskolából. Amikor október 23-án az egyik osztály elénekelte a Himnuszt a tízórai szünetben, negyed tizenegykor már ott volt az illetékes állami szerv... Nyilván provokáció történt."
A diákok megkörnyékezéséről mesélte el Pál atya a következő esetet: „Nyáron az egyik másodikos gyerekünk – sok más fiatallal együtt – éjszaka meztelenül fürdött a Dunában. A rendőr igazoltatta őket, fölírta a nevüket. A többieknek nem lett gondjuk ebből, de a mi gyerekünket kinézték. Egy-két hét múlva behívták a rendőrségre, s azt mondták neki, ha ezt az erkölcstelen ügyet megtudják a papok, biztosan kirakják az iskolából. A gyereket ezzel zsarolták, többoldalas jegyzőkönyvet írattak alá a tizenhat éves fiúval, aki egyedül volt kihallgatói között..."
Ehhez az esethez tartozik: fél évvel korábban a diákok a kollégium ablakából kifütyülték az áremelés idején Esztergom főutcáján demonstratív fölvonulást tartó munkásőröket. „A fütyülők között volt egy beépített gyerek, pontosan be tudtuk »határolni«. A fürdőző gyereket azonnal a munkásőrök kifütyüléséről faggatták, kik kezdeményezték, és így tovább. Ugyancsak hozzánk járó idősebb barátjával augusztus végén fölkeresett, s elmondta: miről faggatták őt. Behívtam az édesanyját – egyedül nevelte a fiát –, tanúkat kértem a rendtagok közül, jegyzőkönyvet vettünk fel, mi történt a rendőrségen. Ezután fölkerestem Lékai László bíborost, s elmondtam neki: ha egy tizenhat éves gyereket szülő, ügyvéd nélkül így lehet vegzálni – megmondták neki, az iskolaév megkezdése után melyik napon, hány órakor, melyik presszóban találkoznak vele –, ilyen körülmények között nem lehet vállalni a felelősséget a gyerekekért. Lékai bíboros közbelépése szabadította meg végül az iskolát a már hónapok óta tartó állandó zaklatástól."
Az igazgató atyák rendkívül érdekes – és mindenképpen tanulságos – vallomásai mindvégig azt a felfogást követték, amit a végén így foglalt össze Richárd atya: „Beleszülettem abba a »rendszerbe«. Lelkiismeret- vizsgálat kérdése, hogy megtettem- e mindazt, amit meg lehetett tenni. Hálát adok Istennek azért, mert a kalitka kereteit mégis sikerült kissé kifelé görbítenünk. Miért sikerült? Mert nem voltunk egyedül. A közösségnek – még ha külön-külön gyöngének bizonyulunk is – óriási ereje van."
„Hálás vagyok azoknak az embereknek – folytatta Pál atya –, akik tartották a hátukat, miközben bennünket mentettek. Akiket beépítettek, ezzel is értünk dolgoztak. Ők is elismerést kell hogy kapjanak. Mert jó emberek voltak... Tanúsíthatom jóindulatukat. Ezeket az egykori áldozatokat nem szabadna újra elővenni, és meghurcolni az emléküket az ő megkérdezésük nélkül – legtöbbjük ma már nem él. Azt a mocskos feladatot, amit el kellett viselniük, úgy végezték, hogy a többiek közben viszonylag nyugodtan élhettek és taníthatták a diákokat. Növendékeink pedig tényleg annyi szabadságot élhettek meg, amennyit másutt nem kaphattak meg."

Elmer István / Fotó: Cser István


"Szükség van a formákra, hogy az ember önmaga tudjon lenni." - interjú Urbán Józseffel

Nevelésünkben hangsúlyos a fegyelem, ami rendezettséget, rendszeres munkára szoktatást jelent, amely nélkül nincs előrehaladás. Szükség van a formákra, hogy az ember önmaga tudjon lenni. Abban kell segítenünk, hogy ezt megtalálja, ez a kibontakozás útja – hangsúlyozta Urbán József piarista igazgató a Magyar Kurírnak adott interjújában.

A piarista iskola mindenütt minőségi nevelést és oktatást nyújt, amit a közvélekedés elit iskolaként értelmez. Elfogadja ezt a megítélést?
– Szívesen válaszolnám, hogy soha nem definiáltuk magunkat elit iskolaként. Félreérthető ez a kifejezés. Azt sugallja, hogy az iskola a társadalmi elitet fölözi le, ezekből a családokból gyűjt be magának diákokat. A köznyelv eliten általában a gazdagokat érti. A meritokrácia ideája ezzel szemben egy olyan társadalom képét rajzolja meg, ahol az érdemek és a képességek alapján kerülnek élre az emberek. Ezzel az elittel lehet azonosulni, de a pusztán anyagi helyzete miatt magasra kerülő, és ezzel kulturálisan is helyzeti előnyhöz jutó réteggel azonosulni egy piarista számára, de a kereszténység számára sem elfogadható. Ezért határolódom el attól a kijelentéstől, hogy a piarista iskolák valamikor is csak az elitet szólították volna meg.

Az elit szerepe minden társadalomban meghatározó. A minőség jegyében kialakított képzési rendjük elősegítheti a kinevelésüket...
– Van ilyen célkitűzésünk, és hálásak lennénk a Gondviselésnek, ha ezek az erőfeszítéseink sikerrel járnának. Úgy szeretnénk fejlődésükben segíteni a ránk bízottakat, hogy olyan felnőtté váljanak, akik a közösségért tesznek, és érzékenyek a mellettük élők szükségleteire. Amennyiben eliten a közösségért élő, odaadó, áldozatos embert értjük, örömmel vállalom a jelzőt.

Az iskola elsődleges feladata ugyanakkor  a tudás átadása. Hogyan látja ezt?
– A Szentszéknek az iskolákra vonatkozó dokumentumai alapján egy másik szót választanék. Ezek a megnyilatkozások nem a tudás, hanem a kultúra és a műveltség átadásáról beszélnek, ezt tekintik az iskola feladatának. A műveltség átadása nem történhet másképpen, mint személyes találkozások révén. A műveltséget ezzel személyes összefüggésrendszerbe állítjuk: műveltnek lenni azt jelenti, hogy találkozom más korok emberével, és az engem megelőző korok embereivel is személyesen akarok találkozni az általuk hátrahagyott örökség révén. Azt tekintjük feladatunknak, hogy ezt a találkozást megteremtsük. Egy személyes kapcsolatrendszerbe állítjuk a ránk bízott fiatalokat, ami segít nekik abban, hogy önmagukká váljanak – pontosan ezen találkozások révén. Nem félünk attól, hogy ha önmagukká válnak, akkor ez elszigetelt,  csak a privát érdekeiket szem előtt tartó egyéniségek kialakulását fogja jelenteni.

Az adott keretek, formák között teljesülhet ez a feladatvállalás?
– A közoktatási rendszer adta keretek között dolgozunk. Tevékenységünknek jelentős része tanórai keretben zajlik. Arra keressük a megoldást, hogy a itt is meg tudjanak jelenni a személyes távlatok. Fontos, hogy kiderüljön: az ismeretek mögött személyek, arcok vannak, és hogy minden apró ismeretnek története van. Maga a tanóra is legyen személyes hangulatú, a diákok érzékeljék, hogy meg vannak szólítva, és a tanár is személyes módon van jelen. Kétségtelen, hogy a tanár valamiképpen minden órán a maga bőrét viszi a vásárra.

Magasra teszi a tanárok előtt a mércét.
– Abszolút. Mindenki pontosan tudja, aki iskolával vagy neveléssel foglalkozik, hogy a jó iskolához jó tanárok kellenek, nem csak jó felszerelés és jó épület. A személyiség alapján határozom meg, hogy ki a jó tanár. Legyen kiegyensúlyozott, nyitott, és a személyességet megélni képes valaki. Természetesen nagyon fontos a szakmaiság is.

Ez az igazgatótól is óriási figyelmet kíván, melynek a személyes kapcsolat kell hogy az alapja legyen.
– Igen, a tanárok részéről pedig elkötelezettséget igényel, de ez véleményem szerint a magyar pedagógustársadalomban megtalálható. Szeretjük szidni a magyar közoktatást, de amivel itt baj van, az a keretrendszer, nem pedig az egyének. Magyarországon nagyon sok elkötelezett pedagógus van, számukra kell teret nyitni.

Van a piaristáknak egységes nevelési stílusa?
– Igen, van. Érdekes megfigyelni, hogy van egyfajta párhuzamosság abban, ahogyan a diákjaink valahonnan valahová eljutnak. Érzékelhető, hogy a diákjaink néhány eltöltött év után mintha rokonai lennének egymásnak, még ha nem egyazon osztályba járnak is. Kialakul köztük egy mély spirituális, lelki rokonság, ami szerintem a nevelési stílusunk lenyomata. Nehéz megfogalmazni, miben áll ez. Érdemes ugyanakkor erőfeszítéseket tenni, hogy ezzel foglalkozzunk, és átgondoljuk, mit akarunk, mik a céljaink, hogyan akarjuk azokat elérni, és mi, tanárok hogyan viselkedjünk. A szervezetfejlesztésben ezt hívják a távoli célok, a küldetés, a vízió, az alapérték meghatározásának. Újra és újra számon kell kérni magunkon személyesen és a közösségben is, hogy melyek a viselkedésünk mikéntjét szabályozó alapértékek.

Mennyire piarista szerzetesi jelenlét függvénye ez az egységes nevelési stílus?
– Az a nevelési stílus, amely az ember spirituális struktúráját meghatározza, nem pusztán a szerzetesek sajátja. Bátran mondhatjuk, hogy nemcsak a szerzetes lehet piarista, hanem világi életállapotban lévő ember is. Manapság a teológia szívesen beszél karizmáról, karakterről, stílusról, amit egy-egy szerzetesrend hordoz, és azt is hozzáteszi, hogy ez az egyház egészéhez tartozik. Ez azt is jelenti, hogy ugyanezzel a karaktert megadó karizmával, stílussal találkozhatunk az adott szerzetesközösségen kívül élő emberekben is, akiknek ez a személyes karizmája csak akkor tud kibontakozni, ha találkoznak a szerzetesközösséggel. Vannak az egyházban olyan emberek, akiknek a Szentlélek ugyanezt a karizmát adja. Szerintem nem véletlen, hogy mi éppen azokkal a világi tanárokkal dolgozunk együtt, akik itt vannak az iskolában. Van köztünk valami nagyon mély egymásra rezdülés, és ennek a mélyén sok esetben valószínűleg ugyanaz az identitást adó karizma rejlik. A piaristaságot tágabban kell értenünk, amelynek határa nem a szerzetesközösség. Nagyon fontos, hogy vannak a környezetünkben olyanok, akikkel nem pusztán egy közös munkára és feladatra találtunk rá, hanem akikkel a lelkiséget, a karizmát, az identitást adó, Szentlélektől kapott adományunk is közös. Ez vadonatúj jelenség az egyházunkon belül, amit egyelőre csak próbálnak utolérni a szavaink.

A piaristákhoz sokan a szigort kapcsolják. Joggal?
– Az is a stílusunkhoz kapcsolódik, hogy számunkra hangsúlyos a fegyelem, amin nem kaszárnyahangulatot vagy erőszakoskodást értek. A fegyelem számunkra rendezettséget, rendszerességet, következetességet, kiszámíthatóságot, munkára szoktatást jelent. Ezt tartom a hatosztályos iskolában az első két év nagyon komoly feladatának. Az előrehaladáshoz rendszeres, fegyelmezett munkára van szükség. Tanítványnak, „discipulus”-nak lenni azt jelenti, hogy vállalok egyfajta fegyelmet, „discipliná”-t.

Valóban nagyon hiányzik ez a mai gyerekeknél?
– A közgondolkodás szívesen elhiteti a családokkal, gyerekekkel, hogy nem kell fegyelmezett, rendszeres munkát végezni ahhoz, hogy valamire jussanak. Ez nem igaz. Sajnos nagyon sok gyerek számára újdonság ez az általános iskola után. Még kitűnő tanuló is lehetett ott anélkül, hogy ez a rendszeres munka jellemezte volna az életét. Itt nálunk ez biztosan kiderül, és erre mi érzékenyek vagyunk. Ebből mi ügyet csinálunk, konfliktushelyzetet teremtünk, mert fontosnak tartjuk, hogy ezen a téren formálódjék a gyerek. Szükség van a keretre, a formára, e nélkül nem megy, a személyiség szétesik. Az ember nem tud önmaga lenni formák nélkül. Abban, hogy ezt megtalálja, segítenünk kell neki. A kulturáltság bizonyos keretek elfogadását jelenti. Az a célunk, hogy ezek között mindenki megtalálja és kialakítsa a maga normarendszerét. Olyan ez, mint a nyelvtanulás: akkor tudom igazán önmagamat kifejezni egy nyelven, ha ismerem az adott nyelv formáit, és annál nagyobb a szabadságom, minél mesteribben uralom őket. A tapasztalatom azt mutatja, hogy a gyerek örül annak, ha vannak keretek, mert azok nyugalmat adnak.

Az előrehaladás másik lényeges motorja a motiváció. Ezzel hogyan állnak a mai gyerekek?
– A világos keretek teremtette nyugalom megszabadítja őket a feszültségektől és a felesleges terhektől, és teret nyit annak, hogy szabadon tudjanak találkozni az élet témáival. Itt jelentkezik a motiválás kérdése. Az első éveknek nagyon fontos feladata, hogy minél több mindennel találkozzanak a gyerekek – szakmai, tantárgyi területen is –, és ezek a találkozások érzelmileg is hassanak rájuk. Amikor megtörténik ez az érzelmi válaszokat is kiváltó, élményt jelentő találkozás, akkor kel életre a motiváció.

Észreveszik-e, ha valaki kicsúszik vagy kiszorul ebből a lelki rokonságból?
– Az iskolába való felvétel során az az egyik legfontosabb feladat, hogy a hozzánk jövő gyerekek szüleikkel együtt világosan lássák, mik a mi céljaink, mi a stílusunk. Szükséges egyfajta természetes egymásra hangoltság, és ez az, amit a felvételi során kutatunk. Amikor ez megvan, akkor azok a nehézségek is könnyebben megoldódnak, amelyek a tanulmányok terén kialakulnak. Ha nincs meg ez az egyezés, ha nem igazán értjük egymás szavát, mozdulatait, akkor válik nagyon nehézzé az is, ha valaki tanulmányilag lemarad, mert akkor sok természetes emberi és érzelmi segítség kiesik.

A piaristák több fórumon foglalkoztak az evangelizáló iskola témájával. Mit fogalmaztak meg feladatként?
– A katolikus iskolában kifejezett cél az evangelizálás. Más szóval az iskola segíteni akar a fiataloknak abban, hogy találkozzanak Jézussal és evangéliumával. Ezt a célt és feladatot hangsúlyozni kell, mert ez nem következik az iskolai létből. Ugyanakkor izgalmas, hogy ez a két dolog, az evangelizálás és az iskolai lét harmonikusan összetartozik, két egymástól el nem válaszható feladatot jelent. Az iskola által evangelizálunk. Egy katolikus iskola minden elemével evangelizálni akar, ez a kifejezett célkitűzése. A maga módján bármely közoktatási intézmény is evangelizál, például azzal, hogy a diák emberi kibontakozását segíti. A mi esetünkben – és minden katolikus vagy egyházi iskola esetében is – nagyon fontos a kifejezett szándék megléte. Ez azt jelenti, hogy az evangelizáció a céljaink között szerepel, és azt is, hogy a tevékenységeink között megjelennek olyan mozzanatok, amelyekben számunkra is, és a velünk együtt dolgozó fiatalok számára is világossá és kézzelfoghatóvá válik mindez.

Hogyan történik ez konkrétan?
– A szünidőkben és a rövidebb szünetekben is fontosak a kirándulások, túrák. Nyáron gyakran kelünk útra csónakkal, kerékpárral vagy éppen gyalog. Van egy iskolai szintű vitorlástáborunk és sítáborunk. Ezek mind olyan alkalmak, ahol a gyerekek nagyon mélyen találkozhatnak saját magukkal, adott esetben a határaikkal, s közben az egymásra utaltságot is megtapasztalhatják. A gyerekek szeretnek együtt lenni, beszélgetni egymással. Ezeken az alkalmakon ez szinte magától megtörténik. A közösség alakulása és az egyén személyes alakulása szempontjából szintén fontosak az úgynevezett lelkigyakorlatok. Azért mondom, hogy „úgynevezett”, mert ezek gyakran inkább az önismeretben való elmélyülés lehetőségei, mint „lelki”, vallási gyakorlatok végzésének az alkalmai. Többek között az érzelmek felismerésének és megnevezésének tanulása folyik itt, aztán az érzelmeken keresztül a belső indítékaink feltárását gyakorolhatjuk. Vagyis az igazságot, a személyes igazságot keressük és próbáljuk kimondani. Ez a humanizációból induló evangelizáció, amikor is a teremtett emberségünkkel, az önmagammal és a másikkal és a közösséggel való találkozás révén kerülünk közelebb a valósághoz, az igazsághoz, a Teremtőhöz. Jó látni, hogy a néhány napos együttlétek során diákjaink emberi kibontakozásuk terén jelentős alakulásokat élhetnek meg.

Szöveg: Trauttwein Éva (Magyar Kurír)
Fotó: Szathmáry Melinda (Piarista Rend Magyar Tartománya)


Piarista könyvek a Prospero Internetes Könyváruházban

A Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára megállapodást kötött a Prospero Internetes Könyváruházzal, amelynek köszönhetően e héttől kiadványaink megrendelhetők, elérhetők  a www.prosperod.hu oldalon is.
Könyveink jegyzéke: http://www.prosperod.hu/katalogus/kereso/search.html?kiado=148


Piarista Fiatalok Találkozója Vácon

A tavaly nyáron Kecskeméten megrendezett nemzetközi piarista ifjúsági találkozó (Piarist Youth Meeting – PYM) kitörő sikerének köszönhetően, idén február 28. és március 2. között ismét találkoznak a lengyel, szlovák és magyar piarista diákok.

„PiFiTa” néven ismert eseménynek a 2014-ben 300 éves fennállását ünneplő váci Piarista Gimnázium ad otthont, ahol a 16–21 év közötti fiatalok lelki programok és különféle közösségi játékok keretében is megtapasztalhatják a piarista lelkiség nemzetközi erejét, dimenzióit. A résztvevőknek lehetőségük nyílik Istennel való kapcsolatuk elmélyítésére, barátságok kialakítására és ápolására, miközben megismerik egymás kultúráját, és megerősödhetnek közös hitükben.
A program gerincét alkotó lelkiségi programok, kiscsoportos foglalkozások mellett városismereti vetélkedő, közös éneklések, koncertek, farsangi mulatság színesítik a palettát. A találkozó főszervezője a kecskeméti PYM-et is koordináló Németh Gábor piarista szerzetestanár, aki hosszú évek óta szoros kapcsolatot ápol lengyelországi piaristákkal, testvériskolákkal.

RÉSZLETES PROGRAM
 
Február 28. péntek
17:00 Regisztráció
19:00 Vacsora (diákebédlő)
20:00 Most mutasd meg! - saját produkciók (magyarok, lengyelek, szlovákok)
22:00 Esti ima
 
Március 1. szombat
7:30 Ébresztő
8:00 Reggeli ima
8:30 Reggeli (diákebédlő)
9:30 Kiscsoportos beszélgetés
10:30 Szünet
11:00 Kiscsoportos beszélgetés
12:00 Ebéd
13:00 Játsszunk most együtt! (helyismereti játék)
16:00 Szabadidős program
18:00 Vacsora (diákebédlő)
19:00 Szentségimádás, bűnbánati liturgia
20:00 Szentmise
21:00 Farsangi buli
– megjelenés jelmezben
23:00 Esti ima
 
Március 2. vasárnap
8:00 Ébresztő
8:30 Szentmise
9:30 Reggeli
10:30 Búcsú


Vízhányó Zsolt piarista „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesült

„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni” latin mondásból származik.

Az Országgyűlési Határozattal indított, 2028-ig szóló Nemzeti Tehetség Program egyik célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli tehetséggondozó pedagógusokat és szakembereket, akik általános iskolákban, középiskolákban, szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.
Vízhányó Zsolt piarista szerzetes és tanár, a Budapesti Piarista Gimnázium korábbi igazgatója "kiváló tehetséggondozó" kategóriában lett a díj birtokosa március 25-én az elmúlt évtized(ek)ben végzett pedagógiai munkájának elismeréseképp. A díjat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át.

A díjhoz szívből gratulálunk!


75 éves érettségi találkozó

1939. tavaszán a VIII. B. osztály 36 frissen maturált diákja lépett ki a budapesti Piarista Gimnázium kapuján, hogy az itt kapott útravalóval megkezdje a felnőtt életet. Közülük senki sem sejtette, milyen nehéz idők várnak rájuk. 75 év telt el azóta, s az akkor érettségizettek közül ma már csak ketten élnek: Sajó Endre és Stirling György.

Különleges osztály volt ez a VIII. B. Érdemes végignézni az érettségi tabló nevein. Az első, aki feltűnik, ismerős arc: Pilinszky János. Ő már akkor megmutatta oroszlánkörmeit: nevét már diákkorában ismerték irodalmi körökben. Az osztály első halottja Nagy János volt, aki 1942-ben az orosz fronton halt hősi halált. Lukács Pált 1956 novemberében menekülés közben érte halálos lövés a nyugati határon.
Jaczkó Ivánnál hosszabban kell időznünk. Ivánt 1947. október elején tartóztatta le az ÁVH, és az Andrássy út 60. pincéjében folyt a kihallgatása, melynek során fegyverrejtegetést és szervezkedést akartak rábizonyítani. Időközben - október 15-én - ugyanide került Stirling György is, és a két hajdani osztálytárs-jó barát a pincefolyosón találkozott egy szemvillanásnyi időre. Később a nyomozók megpróbálták összekapcsolni kettőjük ügyét és szembesítésre is sor került, de a tervet elejtették. Stirlinget két hónap múlva államellenes összeesküvésért 6 év kényszermunkára ítélte a Népbíróság, és ő a tárgyaláson tudta meg, hogy Jaczkót statáriális eljárás után november 17-én a Gyűjtőfogházban felakasztották. Kivégzésének napjáról barátai azóta is minden évben megemlékeznek, és őrzik emlékét.

Ilyen osztály volt a VIII. B. Ez az osztály letette névjegyét a kommunizmus elleni küzdelemben és az önfeláldozó bátor helytállás példáival szolgált a későbbi generációknak.


Erdő Péter Józsefváros díszpolgára

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata hagyományaihoz híven, Szent József napján tünteti ki a kiemelkedő érdemeket szerzett józsefvárosiakat – tudósít az Önkormányzat sajtószolgálata.

Március 19-én az Olasz Intézetben kerültek átadásra a 2014. évi „Díszpolgári Cím”, a „Józsefvárosi Becsületkereszt”, a „Józsefvárosért”, a „Jó Sport” és a „Józsefvárosi Aranykoszorú” kitüntetések.
Kocsis Máté polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy magára valamit adó városnak mindenképp kötelessége megadni az illő tiszteletet és odafigyelést a közösség értékes, sikeres, erkölcsileg példát mutató tagjainak. A másik kötelessége, hogy példaképpé tegye őket a közösség többi tagja számára. Ez különösen fontos a mai világban, amikor egyre kevesebb olyan fogódzó van az életünkben, amelyre a nehezebb időkben is támaszkodhatunk. Az idei díjazottak a legnehezebb időkben is helytálltak, példájuk mindannyiunkat ösztönözhet, hogy nekünk is helyt kell tudnunk állni – hangsúlyozta a polgármester, majd Sántha Péterné alpolgármesterrel együtt átadta a 2014. évi kitüntetéseket.
Az idei „Díszpolgári Cím” kitüntetést Erdő Péter bíborosnak, míg a „Posztumusz Díszpolgári Cím” kitüntetést Koppány Zoltánnak, Józsefváros rendszerváltás utáni első polgármesterének ítélte a képviselő-testület.
Erdő Péter bíboros pohárköszöntőjében elmondta: Nagy öröm számára, hogy a józsefvárosi díjátadókra éppen Szent József napján kerül sor. A kerület sajátossága, hogy itt van Budapesten a legtöbb katolikus plébánia. Azt is mondhatjuk, hogy ez a legkatolikusabb kerület. De van még egy különleges adottsága Józsefvárosnak, amely túlmutat a fejlődő oktatási és egészségügyi intézményeken és lehetőségeken, a kutatóközpontok kialakulásán és a kultúra számos értékén. Ez pedig az emberi tapasztalat, amely széles látókört tesz lehetővé. „Lehet, hogy a budai hegyekből szebb a panoráma, de a Józsefvárosból jobban látszik az egész ország” – hívta fel a figyelmet a bíboros, majd sok sikert és áldást kívánt a kerület minden lakójának.

forrás: Magyar Kurír


Előkészületek a piaristák kecskeméti letelepedésének 300. jubileumi éve kapcsán

A piaristák kecskeméti alapítólevelén az 1714-es dátum szerepel. Az atyák azonban csak 1715 telén érkeztek meg a kiskunsági „Hírös Városba". Ezt a történelmi momentumot figyelembe véve a piaristák kecskeméti letelepedésének 300. jubileumi évét a 2014/2015-ös tanév folyamán ünnepeljük.

Három évszázad nagy idő. Szeretnénk méltó módon emlékezni, ünnepelni. Hogy ezt megtehessük, a lelki ráhangolódás mellett már el is kezdtük az előkészületeket a jubileumi tanévünk programjainak tervezése, szervezése terén. Szeretnénk, ha visszatekintésünk a mögöttünk lévő 300 évre nem csak historikus reflexió lenne, de mindenekelőtt imádságos, lelki jellegű is. Idekívánkozik Kalazanci Szent József egyik leveléből vett idézet: „Irgalmasságában maga Isten lesz pártfogónk most és mindörökké, és áldását fogja adni ránk, mi pedig bizakodunk szent jóságában." (EP I. 4270.)
Az egész tanévet átfogó ünneplés kapcsán mi, "házigazdák", kecskeméti piaristák (szerzetesek és világi munkatársak, diákok, szülők, öregdiákok) arra törekszünk, hogy a velünk kapcsolatban lévők minél szélesebb körét megszólítsuk, bevonjuk ünneplésünkbe:

  • a piarista rendi központot Rómában
  • a piarista tartományfőnökséget, rendházakat és iskolákat
  • Kecskemét városvezetését
  • Kecskemét oktatási intézményeit és polgárságát
  • a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyét és a helybéli papságot
  • a környékbeli szerzetesközösségeket
  • testvériskoláinkat
  • minden hozzánk közelálló szervezetet, intézményt, közösséget, különösen is azokat, akik támogatták / támogatják és figyelemmel kísérik oktató-nevelői munkánkat. 

Az alábbiakban a jubileumi évhez kötődő sok-sok felmerülő ötletből sorolok fel egy „csokorra valót". Ezek jó része a hagyományos iskolai programjainkhoz kapcsolódik majd. Számos rendezvényt azonban kifejezetten a 300. évre való megemlékezés apropóján szeretnénk megszervezni. A legfontosabbakat vastag betűkkel emeltük ki.

Mindegyikre szeretettel hívjuk és várjuk majd vendégeinket.

Időpont

Rendezvény, program, kiadvány

2014.08.24., vasárnap, 18.30

Kalazanci Szt. József rendházi és plébániai ünnepe: esti szentmise és ünnepi vacsora

2014.08.31., vasárnap 10.00

Gimnáziumi Veni Sancte - országos rádión közvetített tanévnyitó szentmise (Kossuth Rádió, Katolikus Rádió)

2014.09.06., szombat

gimnáziumi zarándoklat a jubileum jegyében

2014. szept. - október

jubileumi kiadványok megjelenése - esetleg könyvbemutatóval egybekötve

2014. szeptember 19., péntek d.u.

a Piarista Óvoda átadó ünnepsége

2014. október

piarista kórusok találkozója

2014.11.08., szombat 17.00

Piarista Öregdiák Vacsora a 300. jubileum jegyében

2 0 1 4 . 1 1 . 2 2 - 2 9.

j   u   b   i   l   e   u   m   i ü   n   n   e   p   i     h   é   t

2014.11.22., szombat 19 órától

Kalazancius-bál az SzMK szervezésében

2014.11.24., hétfő???

Piarista Jubileumi Sportjátékok

2014.11.26., szerda délelőtt

Patrocinium, a piarista iskolákat és szerzetesrendet alapító Kalazanci Szent József emlékünnepe

2014.11. 28., péntek 15-19 óra

díszközgyűlés a Városháza dísztermében

2015. jan-febr.

"Piaristák Kecskeméten - 300 év a hit és a műveltség szolgálatában" című időszaki kiállítás a Cifrapalotában (ünnepélyes megnyitóval)

2015.01.22., csütörtök 10.45-től

Magyar Kultúra Napja a 300. jubileum jegyében

2015. április 11. szombat 10 órától

a Gróf Koháry István Megyei Történelem Verseny szóbeli döntője a 300. jub. jegyében

2015. április 25., szombat 10 órától

Takács Sándor Országos Katolikus Történelem Verseny döntője - a 300. jub. jegyében

2015.05.28., csütörtök 17 óra

Piarista Pedagógusnap - a 300. jub. jegyében

2015.05.30., szombat 14 órától

Kerti Ünnepély - a 300. jub. jegyében

2015. június eleje

Részvétel a 300. jub. jegyében a IV. Kecskeméti Katolikus Városmisszióban

2015. június közepe

Te Deumok, tanévzáró szentmisék, a jubileumi tanév befejezése

2015. novemberi patrocinium

Jubileumi évkönyv kiadása, ünnepélyes könyvbemutató, a 300. jubileumi év végleges lezárása

Nagy Attila SchP ig.

Kecskeméti Piarista Iskola
Alapítási év: 1714 (az általános iskola újraalapítva 1993-ban)
Cím: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5.
Postacím: 6001 Kecskemét, Pf. 34
Telefon: (76)-506-912
Fax: (76)-506-915
E-mail cím: altisk@kecskemet.piar.hu gimnazium@kecskemet.piar.hu
Honlap: http://kecskemet.piar.hu
Igazgató: Nagy Attila SchP
Egyéb információ:
Általános iskola és négy évfolyamos gimnázium lányoknak és fiúknak


Jubileumi Celestina év a Piarista Nővéreknél 2013 - 2014

Isten emberré lett, hogy visszavonhatatlanul összekapcsolja halandó törékenységünket az Ő végtelen, éltető szeretetével. Szavával megerősítette, amit jelenlétével az emberi történelem századainak emberei előtt megvalósított: minden korban, minden ember számára, az emberi élet minden mozzanatában velünk él és éltet bennünket. Ma is, napról napra minden eszközt megragad, hogy életünk segítő, boldogító forrása lehessen. Úgy alakítja szűkebb és tágabb közösségünket, találkozásainkat, felismeréseinket, hogy azok által gazdagodjunk, növekedjünk.

A legtisztábban és legragyogóbban az emberi lelkeken át tud fellobogni a tapasztalati világban. Minél inkább felé fordítjuk nehézségekkel gyötrődő szívünket, annál több fény, bátorító, reményteli melegség járja át valónkat, egész életünket és a bennünket körülvevő világot.
Abban az esetben, ha istenkapcsolatunk és emberszeretetünk forrásai apadni kezdenének, Isten újra az életünkbe lép emberi alakban, a másik ember hétköznapi vagy különleges életútja során szentelődő életén keresztül. A másik ember valóján, tettein, szavain keresztül tölt el bennünket újra reménnyel, erősít meg emberi elhivatottságunkban, személyes életszentségünkben.
Ez a másik ember velünk él, együtt dolgozik velünk vagy utazik a buszon, mellettünk ül a templomban vagy előre enged az ajtónál. Az eleven emberi emlékezet sok formája őrzi ilyen emberek életének valóságát: családi hagyomány, generációkon át változatlan helyen őrzött kép a falon, egy szerveződő, alkotó közösség névválasztása vagy a kulturális, szociális, egészségügyi nehézségeken segíteni kívánó alapítvány. A szerzetes közösségek alapítói is ilyen emberei az Istennek, köztük Boldog Celestina Donati, a Piarista Nővérek Kongregációjának alapítója. Ő, a benne egyre gazdagabban áradó isteni kegyelemnek a szerzetes közösség megalapításával széles utat nyitott.
Mi, Piarista nővérek Celestina anya valóságos életén, lelkületén, tevékenységén át, a gyermekekkel való törődésen keresztül Istenhez igyekszünk teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és minden erőnkből.
A Kongregáció alapítása a 125. évfordulójához közeledik. Az Istenben élő, a gyermekek nevelésén, tanításán keresztül alkotó, az Oltáriszentség tiszteletéből táplálkozó közösség földrészeket összekötő nagy ünnepe ez.
Ebből az alkalomból Celestina-évet hirdetünk, amellyel hálát adunk Istennek szeretetéért, életünkért, és azért, hogy a világot formáló alkotó munkájában mindnyájunkat munkatársául hívott. A jubileumi év Celestina anya születésének 165. évfordulóján, október 26-án veszi kezdetét az Anyaházban.
Nagykárolyi rendházunk ugyanebben az évben ünnepli alapításának 10 éves évfordulóját. 2004-ben egy családtípusú gyermekotthont, majd 2009-ben a város nehézsorsú gyermekeit támogató napközit nyitottunk. Így ez az esztendő sokszoros hálaadásra, örömre és közös ünneplésekre ad alkalmat itt Nagykárolyban is.

A Celestina év eseményeire szeretettel hívunk és várunk mindenkit:

2014. június 24. - „Az Isten iránti tiszta szeretetből fakadó tettek belénk lopják az Ő szívét." (Boldog Celestina Donati)
Az alapítás napján hálaadó szentmise

2014. augusztus 22-25. - „Mondd újra meg újra fülemnek, nyíljon meg, és akkor a Te boldogító szavad megérint engem, megtérít engem és befogad boldogságodba." (Boldog Celestina Donati)
Nagykárolyi letelepedésünk 10. évfordulója alkalmából triduum és templombúcsú

Minden hónap 18-án - „Csak a szeretet érti meg..." (Boldog Celestina Donati)
Beszélgetés, elmélkedés, imádság Celestina anya gondolataival a Szent László Közösségi Házban

2014. október 26. „Végtelen szeretettel őrködsz felettem." (Boldog Celestina Donati)
A Celestina- évet bezáró szentségimádás Celestina anya lelkületével


Megújították fogadalmukat a nagykárolyi piarista nővérek

Jelentős nap Nagykárolyban Boldog Celestina Donati ünnepe. Ilyenkor nem csak a városban élő piarista nővérek ünnepelnek, hanem az egész közösség, mely nap mint nap érzi áldásos tevékenységüket, velük együtt él, örül. A jubileumi évben még fontosabb a március 18-i alkalom, tíz éve már, hogy a nővérek letelepedtek, vigyázzák, nevelik a gyerekeket, teszik szebbé a közös jövőt. Aktív munkájuk számszerűsíthető eredménye mellett teszik ezt. Első sorban kiállásukkal, példájukkal, szeretetükkel, mely alternatívát mutat a modern világban is élhető krisztuskövetésre. Erre is felhívás a tíz éves jubileum.

A piarista nővérekre közösség Boldog Celestina Donati ünnepén. Tisztelők, barátok, a jó ügy megvalósulásának örvendők csatlakoztak a piarista nővérekhez, rendalapítójuk ünnepén, Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József templomban tartott szentmisén.
A főcelebráns Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a legszentebb áldozat elején Boldog Celestina Donati-ról elmondta, a világ sok kegyelmet kapott az ő közvetítésével, de szólt a jubileumi évről is, melyben a hit, valamint az Isten iránti szeretet megerősödését reméli.
Az evangélium után Kanti Ágnes, a Jó Pásztorról nevezett Ágnes nővér újította meg egy évre szóló fogadalmát - és lépett ezzel a rend kötelékében a második évébe - majd a nővérek közösen is megújították Istennek tett fogadalmukat.
Ezt követően mondott prédikációt Ft. Egeli Ferenc püspöki titkár a szentek példájára tekintve: „Isten, és az Ő megbízásából az Egyház azért állít elénk szenteket, hogy bennük példaképekre és segítőtársakra találjunk. A szentekben egyrészt megfigyelhetjük, hogyan lehet eljutni az egyszerű, hétköznapi embereknek az életszentségre. Elleshetjük tőlük, ők hogyan járták végig a földi életútjukat, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel. Másrészt a szenteken keresztül Isten elé terjeszthetjük minden ügyes, bajos dolgunkat, és a segítő közbenjárásuk, pártfogásuk révén több erővel, és sikerrel küzdhetjük le a mi életünk nehézségeit."
Boldog Celestina Donati életét tekintve a gyerekekhez való viszonyulását ajánlotta a híveknek követendő példaként. Mint mondta, a piarista nővérek Nagykárolyban is a Szent útján járnak, amikor család-típusú otthonokban nevelik a gyermekeket: „Celestina anya a gyermek Jézust és a gyermek Szűzanyát látta meg a gondjaira bízottakban, úgy fordult feléjük. (...) Tőle megtanulhatjuk, hogyan kell helyesen befogadni, elfogadni és nevelni a gyerekeket. Ez Jézus szavaira támaszkodik, miszerint, ha valaki befogad az Ő nevében egy gyermeket, Őt magát fogadja be.  Boldog Celestina anya, köztünk élő szent, a mi mennyben lakó testvérünk, aki többek között erre is akar tanítani, rávezetni bennünket."
A piarista rendet Kalazanci Szent József alapította csaknem négy évszázaddal ezelőtt, halála után kétszáz évvel pedig megszületett Celestina Donati, aki egy szentéletű piarista atya segítségével megalapította a Suore Calasanziane nevű szerzetesrendet, a piarista rend tulajdonképpeni női ágát. Ezt Kalazanci Szent Józsefről Kalazanciusi Nővéreknek nevezték el, Magyarországon és Erdélyben pedig Piarista Nővéreknek hívják őket.

Szövegforrás és képek: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye


A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Vácott

 
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából gyűlt össze a váci iskola 2014. február 25-én kedden a díszteremben. Az iskola diákjainak az örökifjú Kerényi Lajos atya, piarista szerzetes tartott előadást.

Kerényi atya 1927-ben született, de korát meghazudtoló lendülettel, lelkesedéssel beszélt élményeiről. Fiatalon megtapasztalta a kommunista rendszer fizikai kegyetlenségét. Mesélt a szovjet munkatáborban eltöltött éveiről, annak tapasztalatáról, hogy egyetlen feszület látványa milyen változást volt képes a munkatábor lakóinak, még az őröknek a lelkében is előidézni. Elmondta, hogy a hit reménye a legnehezebb időkben sem hagyta el, és a szeretet milyen csodákra volt képes a kegyetlen mindennapokban.
A kommunizmus lelketlensége azonban nem merült ki a fizikai kegyetlenségben. A rendszer évtizedekig igyekezett lelkileg elbizonytalanítani az embereket. Kerényi atya elmesélte, hogyan próbálkoztak hetekig az állambiztonság emberei, hogy 3/3-as ügynöknek, besúgónak szervezzék be. Karinthy Frigyes "Barabbás" című karcolatát idézte példaként a diákoknak az emberi gyarlóságról. A befolyásolható, szilárd erkölcsi elvekkel nem rendelkező tömeg Jézus helyett újra Barabás szabadon engedését követelte, még az után is, hogy megtapasztalhatta választásának negatív következményeit. Ez a választás azonban mindannyiunk számára ma is adott.
Az elmúlt rendszer szellemi-lelki károkat hagyott maga után. Az alkohol, a drog, az ösztönök határtalan kiélésének függőségét, az individualizmus, az egymásra oda nem figyelés fájdalmas, súlyos társadalmi örökségét. Kerényi Lajos előadása nem csupán a múlt felidézése volt tehát, hanem az előretekintésé is. A mai fiatalok számára különösen fontos, hogy határozott állásfoglalással, értékválasztással éljék életüket, és bizalommal tudjanak tekinteni a jövőbe, biztatta a diákokat előadása végén.

Chován István


Kerényi Lajos atya: A Szent 40 nap

Megkezdődik a nagyböjt. Az Egyház ilyenkor gondolkodásra késztet. Az Egyház minden évben megrendezi és felkészülésre szánja e szent időszakot. Mi a tét? A bontakozás, a fejlődés, a mindig több érték befogadása. A boldogság titka is ez: tud-e valaki kiemelkedni a vegetáció világából a tudás, a művészetek, a szeretet és a transzcendencia magaslataiba. A kincs, a hír és a gyönyör e világi kínálatai előbb-utóbb kevésnek bizonyulnak, bár nélkülözhetetlenek a teljes emberség megválaszolásához. Éppen ezért az Úristen mintegy hordozórakétának a testet adta, hogy annak segítségével újra meg újra legyőzhesse a végtélen értékek felé vágyó személy a visszahúzó gravitációs erőket.

Mi szükséges ehhez? Hogy az értelmes ember, a homo sapiens tisztában legyen fennkölt céljával. Az élet nem játék, hanem feladat. Út. De nem a semmi felé. Pál apostol a 2. Korinthusi levélben így ír: „Krisztus levele vagytok, amelyre mi írtunk. Nem tintával, hanem az élő Isten lelkével, az élő szív lapjaira” ( 2Kor 3,3) Istenem! Hogy kell vigyáznunk szívünk és értelmünk lapjaira, hogy kik és miket írnak azokra. Sok-sok látogatott beteg testvérem között megrendítő írások kerülnek elém lelkük lapjairól. Lajos atya! – mondták a minap egy 87 éves, már napok óta delíriumban szenvedő betegről –, éjszakánként ez a nő káromló és parázna szavakat ismétel. Istent vádol, és valami szánalomra méltó, érzéki életről vall. Nyugtalan, és kétségbeesettnek látjuk. Kérdezem: vajon ki, kik írtak lelke lapjaira? Ő volt gyenge, nem tudta megválogatni a firkálókat? Miért volt gyenge? A főszerzők, a szülők, akik elsősorban feleltek érte, nem vigyáztak rá? Talán ők maguk is már oly mélyre süllyedtek, hogy csak ennyi telt tőlük? Micsoda felelősséget hordoz minden főszerző és útközben belépő író az emberi életek iránt!

Ó, mit írnak rá és mit nem írnak rá, és hogyan írják rá a drága levelekre, Krisztus leveleire az információkat? Vannak-e hivatástudattal rendelkezők magyar népünk vezetői között, iskolaigazgatók, pedagógusok, apák, anyák, munkavezetők és egyéb felelősök között, akiknek megszólal a lelkiismeretük e fönti kérdést hallván? Hiszen ők azok meg a sajtótermékek főszerkesztői, a tévé, a rádió elnökei, vezetői, akiknek módjukban áll jót, megnyugtatót írni, közvetíteni. Nekik van módjuk a felelőtlen firkálókat, az Istent nevetségessé tevőket, a parázna írásokat, jeleneteket, személyeket nem engedni íráshoz, szóhoz jutni. Ők ne írjanak, ne szóljanak! Vörösmarty egyik versét kissé szabadon idézem: kezünkben a gyermekek álmai, tündérvilága a lelkes ifjúságnak, a ránk bízottak boldogsága. Játszani ily nagy kincsek nem adattanak. Az Úri hölgyhöz című versből.
És mégis mily sokan játszanak. Nem lehet az erkölcstelenséget kihagyni, mert akkor kevesebb lesz az olvasó, a néző, lecsappan a haszon. Jaj, de szegényesek, de szánalomra méltók a szociális méhek hazánkban! Üresek, unalmasak, közönségesek. Mint tanár, magam is levélíró, szociális méheket alakítgató, megrendítve konstatálom, hogy hazánk ifjúságának 80-90% még ma sem kap információt Istenről, megváltásról, Jézusról, örök életről, erkölcsi helyes normákról. Magam szinte kétségbeesve rohanok - hála Istennek - egyre több pedagógus, orvos, politikus testvéremmel, hogy minél több áldott fiatal és felnőtt lelkét elérjük, és pótoljuk a drága kihagyott sorokat. Az említett nénihez aztán odahajoltam, és kezdtem neki beszélni a szerető, irgalmas Jézusról. Átadtam neki a gyönyörű üzenetet, hogy a szenvedés nem utolsó szó életünkben, mert minden nagypéntekre húsvét következik. És a néni ekkor csendesen elkezdett sírni.

Kerényi Lajos piarista atya


Nagyböjti könyvajánló: dr. Kerényi Lajos atya: Hét szó a kereszten

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"
"Még ma velem leszel a mennyei boldogságban."
"Asszony, íme, a te fiad; János, íme, a te anyád"
"Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?"
"Szomjazom"
"Beteljesedett!"
"Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet"

Dr. Kerényi Lajos atya SchP
Bábel Balázs érsek
Jelenits István SchP
Barsi Balázs OFM
Czakó Gábor
Frenyó Zoltán
Prohászka Ottokár

7 szent szó.
7 nagy név.
7 megrendítő elmélkedés.

Ez a kis könyv igazán segít megérteni, elmélyülni a nagyhét szent misztériumában. Jézus Krisztus csodálatos művének a végszavai ezek. Olvassuk, gondolkodjunk, értsük meg, tanuljunk belőle! Ebben segít ez a páratlan válogatás.

Lacz Szabolcs

Szent Gellért Kiadó, 2010.
Ára: 860 forint.

 


Kerényi Lajos: Nagyböjti gondolatok

Az ember lelke mélyén ott rejtőzik a transzcendencia utáni vágy, amelyet belénk oltott a Jóisten, hiszen a maga képére teremtett bennünket. A beteg emberben tehát magát Jézus Krisztust szolgáljuk.

A betegség folyamán felborul az ember testi, lelki, szellemi egyensúlya, aktivitása, a környezetével való kapcsolata, csökken autonómiája, kiszolgáltatott lesz. Ahogy az egészség az oszthatatlan testi-lelki egységben megalkotott egész ember állapotát jelzi, úgy a betegség is az egész embert érinti. Jézus rátette kezét a szenvedőre, és meggyógyította. Az apostolokat is azzal a megbízatással bocsátotta útjukra, hogy „hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket".
A lelkipásztorok Krisztus szeretetével együtt elviszik a betegágyakhoz a jövőbe vetett hitet is, hogy a párnákba takart szenvedők ne nyugtalankodjanak, mert az „Atya házában sok lakóhely van". Az evangélium, a jézusi tanítás gyógyít, felszabadít, békességet ad mindazoknak, akik elfogadják az Úr közeledtét. Csak el kell takarítani a világnak ezt az istenarcot elfedő, borzasztó kínálatát, amely erkölcsileg és tudatilag is oly mélyre taszítja az embert.

A betegségben félelem, szorongás, depresszió keríti hatalmába az embert. Ezért olyan fontos, hogy a papok rendszeresen látogassák a betegeket. Oldják magányosságukat, mert talán az ilyenkor tapasztalt elhagyatottság érzése a legnagyobb betegség. Alkalomadtán tíz-tizenkét tanítvány, barát is elkísér a kórházba, ahol egy kisebb, énekszóval, gitárral kísért ünnepséget rendezünk. A Szentírásból a segítő, gyógyító, nyugalmat adó Jézus cselekedeteiből olvasunk fel. Utána együtt elmondjuk a miatyánkot, az üdvözlégyet, majd énekelünk. A párnák között többen sírdogálnak... A felszabaduló érzelmek segítik a lélek gyógyulását.
A testi-lelki szenvedés valósága alázatra int papot, orvost, ápolót, hozzátartozót, gyakorlatilag mindenkit, aki a beteg körül segédkezik. Kiszolgáltatott helyzetében az ágyban fekvő beteg ilyenkor szorul a legtöbb törődésre, odafigyelésre. Krisztus szeretetével kell megértenünk állapotát. Ha nem „morog", ha nem lázadozik, ha képes vállára venni a keresztet, a szenvedés a bűntől való megváltás eszköze lehet. Aki Jézus nevét hívja segítségül, üdvözül. Teilhard de Chardin írta nagybetegen fekvő nővérének, hogy a szenvedésből energia születhet, amely képessé tesz arra, hogy figyelmünket Istenre összpontosítsuk. „Te mozdulatlanul, ágyhoz szögezve, lelked legmélyén nagy-nagy csendben alakítod át fénnyé a világ legszörnyűbb árnyait."

A betegágyon szentek teremnek, akik a szentek közösségének erőteréhez kapcsolódva teszik szebbé a világot. Én nem téríteni megyek a kórházba. Jókedvvel elbeszélgetek velük, s akkor még a nem hívők szívében is fölkel Isten és a lelki tisztulás utáni vágy. Istenfogalma mindenkinek van, s ha fölébresztjük valakiben a szeretetnek, a jónak, az igazságnak az akarását, ha ezekre igent mondanak, akkor már jó úton járnak. Sose kérdezem meg, hogy akar-e valaki gyónni, de a beszélgetések, az ott kialakuló hangulat hatására a szentgyónásra mindig van jelentkező. Megerősíti őket, ha a találkozások alatt megtapasztalják Jézus szeretetét. Ezért merem bátran kijelenteni, hogy nem hal meg ember Isten nélkül, mert tényleg úgy van, ahogy Ady írja versében: az ember „Istenhez hanyatló árnyék".

Kerényi Lajos atya