2014. március 15., VI. évfolyam 03. szám

 

Köszönetnyilvánítás a Hírlevél Antall József Különszáma miatt

 
ANTALL JÓZSEF BARÁTI TÁRSASÁG
Oberfrank Ferenc elnök
Strommer Pál főtitkár

Mikecz Tamás felelős szerkesztő részére

Magyar Piarista Diákszövetség 1052 Budapest, Piarista köz 1.

Tárgy: köszönet

Tisztelt Elnök úr, Főtitkár úr, Szerkesztő úr! Kedves Feri, Pali és Tamás!

Különösen nagy öröm volt számomra, hogy Antall József halálának 20. évfordulója alkalmából a két szervezet közti együttműködésnek is köszönhetően, néhai Miniszterelnök úrra úgy emlékezhettünk, hogy hosszú évek után nem a különböző szervezetek széthúzása volt a jellemző, hanem a közös ünnep emelkedettsége mind az állami, mind az egyházi eseményeken. Társaságunk nevében köszönöm a Nemzeti Sírkertben elmondott megemlékező beszédet, ami személyessége mellett Antall József államférfiúi nagyságát is méltatta!

Köszönöm továbbá, hogy a Piarista Diákszövetség hírlevele különszámot szentelt Antall József emlékezetének, és ennek a munkának aktív részesei lehettünk!

Bízom benne, hogy a 20. évforduló közös előkészítése és lebonyolítása mindkét szervezet számára olyan csúcspont volt, ami hosszútávra meghatározza a további jó együttműködés lehetőségét.

A közelgő ünnepek közeledtével a Diákszövetség vezetőségének és minden tagjának

Áldott Karácsonyt és Eredményes újesztendőt kíván az Antall József Baráti Társaság nevében:
 

Budapest, 2013. december 17.
www.antalljozsef.hu
info@antalljozsef.hu                                                                                          


Öt éve hunyt el dr. Tuba Iván piarista tanár

Rendtársi szeretettel emlékezem az öt éve, 2009. február 2-án elhunyt dr. Tuba Iván piarista szerzetes tanárra, az egykori kecskeméti házfőnökre és hitszónokra, később a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola professzorára, egyetemi tanár rangú előadójára.

Tuba Iván 1944-ben született, Kispesten nőtt fel, a Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1962-ben. A Hittudományi Akadémián szerzett doktorátust teológiai tanulmányai végén. Érdeklődése először a dogmatika felé irányult, de rendi megbízás alapján 1988-tól a középiskolai hittanárság mellett az erkölcsteológiát művelte és tanította magas színvonalon. Jóllehet nem volt alkalma, hogy külföldi egyetemeken gazdagítsa tudását, különleges mélységben ismerte a német nyelvű erkölcsteológiai szakirodalmat. Először középiskolai hittankönyv-sorozatot írt, amelyet még a teológiai fősikolák levelező tagozatán is értékeltek és használtak. Élete utolsó évtizedében több könyvét jelentette meg a Jel Könyvkiadó: "A történelem teológiai értelme" 2006-ban, a "Hűség és szabadság" Erkölcsteológiai tanulmányok ugyancsak 2006-ban, és a "Bár nem láttátok, szeretitek" Prédikációs elmélkedések az evangéliumról pedig 2008-ban.
Alapos teológiai műveltsége, közösségi papi szolgálata és igényes emberi tartása mellett betegségében a szenvedések keresztény hordozásának példáját is örökül hagyta ránk.  

Halála előtt néhány héttel, súlyos betegen a főiskolán még megtartotta óráit és befejezte a félévi vizsgáztatást. Temetésén megnyilvánult tanítványainak hálája, nagyrabecsülése.

Emléke, tanítása itt él közöttünk.

Borián Tibor


Pro Urbe díjjal tüntették ki Kállay Emil piarista atyát

Újbuda Önkormányzata március 14-én a Gárdonyi Géza Általános  Iskolában rendezett ünnepségen emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire.  Ezen az eseményen osztották ki a kerület legrangosabb társadalmi elismeréseit is.

A március 15-i ünnepséget a Gárdonyi iskola kórusa nyitotta a Himnusszal, majd Simicskó István államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője mondta el ünnepei beszédét, amelyet HoffmannTamás polgármester megemlékezése követett.  - A nemzeti identitásunkat meghatározó esemény üzenete napjainkban is egyértelmű: a nemzeti együttműködés, a társadalmi egység megteremtése népünk boldogulásáért - fejtette ki gondolatait a polgármester.
Az ünnepségen átadták a kerület legfontosabb elismeréseit is. Az Újbuda polgáraiért, a kerület szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett kimagasló társadalmi tevékenységért járó Pro Communitate kitüntetést Vadász Viktor és Vadász Viktorné (Belik Ágnes), a „Játékforrás játék- és élménybolt” tulajdonosai, valamint az ifjúság oktatásáért, neveléséért és hitbeli fejlődéséért végzett tevékenység elismeréseként Dr. Pákozdi István (volt piarista diák), a Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség vezetője vehette át.
A városrész fejlődéséért, az ott élők életkörülményeinek javításáért és maradandó értékek teremtéséért adható Pro Urbe díjat a polgármester Kállay Emil piarista szerzetes tanárnak adta át, aki a szentimrevárosi közösségért végzett több évtizedes munkája elismeréseként vehette azt át. Pro Urbe díjat kapott Kunkovács László néprajzkutató, fotóművész is, aki Újbuda szellemi javainak gyarapításáért és nemzetközi sikereiért részesülhetett a kitüntetésben.

Forrás: ÚjbudaTV
Fotók: Szathmáry Melinda (Piarista Rend Magyar Tartománya)

Kállay Emil és Pákozdi István atyáknak kitüntetésükért a Magyar Piarista Diákszövetség minden öregdiákja nevében szívből gratulálunk!

Piarista öregdiák barátsággal

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő


TAGTOBORZÓ!

Az 1848-as forradalom és szabadságharc bukása után, az osztrák elnyomás következett. Lassan éled újra a magyar társadalmi élet és benne a magyar piaristák társadalmi és közéleti munkája. A szabadságharc utáni piaristaság az általa fenntartott magyar nyelvű iskolákon kívül is értékes szolgálatokat tett, mind a magyar katolicizmus, mind a magyar haza számára. Az újjáéledő társadalmi életben, több egyesület keletkezett. Ezek létrehozásában és működtetésében ott voltak a piarista atyák és az öregdiákok. Többek között már akkor megindítják a katolikus iparos fiatalok szakmai és szellemi képzését is. 

Lévay Imre tartományfőnök - 1888-ban megalapította a Budapesti Katolikus Kört - akkor így fogalmaz: 

„Magyarország addig volt hatalmas, amíg katolikus volt. Történelmünk legszebb lapjai, múltunk emlékei, mind ezt bizonyítják. Az állam törvényeinek nincsenek lelkiismeretesebb követői, mint a katolikusok, és mégis nekünk katolikusoknak kell vallásunk miatt pirulni, szégyenkezni és mindenütt mellőztetni. Elleneink főereje a mi gyengeségünkben, a mi szétszórtságunkban rejlett és rejlik ma is.” Megszívelendő gondolatok.

A trianoni békediktátum utáni években vált lehetővé a diákszövetségek szervezése. Eleinte minden iskola külön Diákszövetséget hoz létre. Az első Vácott 1923-ban alakult majd 1934-ig további 8, végül 1941-ben alakul meg a kolozsvári.

A II. világháború után a diktatúra a piarista iskolákat is - kettő kivételével - bezáratta, az egyesületeket megszüntette, azért csak a bukása előtti hónapokban, 1989-ben alakíthatták újjá az öregdiákok  - most már országos szervezetként - a Magyar Piarista Diákszövetséget.

A szervezés irányítását a későbbi miniszterelnök dr. Antall József végezte, aki a „Magyar Nemzet”-ben írt cikkével hirdette meg az újjászülető szövetség létrejöttét és programját. Az alakuló közgyűlést 1989. április 8-án tartották a városmajori kistemplomban. Tiszteletbeli elnöke dr. Antall József volt.

A Szövetség keresztény, nemzeti és piarista értékrend szerint működő közösség, összefogásban szolgál és szolgáltat, elsősorban a tagjai, valamint a Piarista Rend Magyar Tartománya, a piarista iskolák, a katolikus egyház és a társadalom részére. 

Az országos szervezet tagszervezeteként jöttek létre a vidéki szervezetek.
Az öregdiák szervezetek sokban előmozdították az új iskolák megindítását a régi helyen. Így megalakult a budapesti, kecskeméti, debreceni, mosonmagyaróvári, nagykanizsai, sátoraljaújhelyi, szegedi, tatai, váci szervezet. (A veszprémi öregdiák szervezetet már az MPDSZ előtt megalapították.)

NEVES PIARISTA DIÁKOK MONDTÁK

Antall József, az MPDSz újjászervezője:

„Megtanítottak arra, hogy áldozatokat kell hozni a hazáért. Ha élünk, akkor szolgálni kell, szolgálni ott és akkor, ahol, és amikor lehet. Ezt kell tennie minden piarista diáknak bármely területen és bármely korban. A piarista rend missziós rendként vonult be a magyar történelembe. Nemzeti öntudatot, tárgyi tudást, európai szellemiséget és vallási türelmet adott. Akkor biztosított ökumenikus gondolkozást, amikor az még nem volt divat" .

Dr. Frigyesy Ferenc a kecskeméti tagozat elnöke:

„A piarista iskola feladata mindig az volt, hogy gyakran neveletlen, sőt vásott fiúkból becsületes, értékes férfiakat neveljen. Ma egy súlyos bajokban megbetegedett társadalom fiaiból kell emberebb embereket, magyarabb magyar férfiakat nevelni. új Katona Józsefekre, új Klapka Györgyökre új nemzeti és keresztény hősökre van szükség, akik alkotásaikkal és példájukkal a jobb jövő felé sodorják magukkal az egész magyar társadalmat.” 

Dr. Szabó Rezső tagozatvezető Szeged

„Sajnálatos, hogy az ötvenegy éves kiesés miatt nincsenek középkorú tagjaink: az utóbbi években végzett fiatalok meg nem jönnek közénk....”

Igen. Nagy gond a fiatalítás. Minden tagozatnál. Tudjuk, hogy a fiatalságnak a nem gondtalan középiskolai, gondokkal terhelt egyetemi, kihívásokkal teli egzisztencia-építés és házasulás közepette a legkevésbé fontos a diákszövetséggel foglalkozni. Mégis az érettségi találkozókon is, a diákszövetségben is várunk benneteket.
Soha ne feledjétek, hogy az Alma Mater, a volt diáktársaitok és mi öregdiákok visszavárunk benneteket, mert csak együtt tudunk alkalmazkodni a kihívásokhoz! A Diákszövetség fennmaradásának kulcsa, a jól képzett, jó szellemű, segítőkész, középkorú és náluk fiatalabb öregdiákok kezében van.

A szövetség a családhoz hasonlóan működik. Minden generációnak meg van a feladata: a fiatalok tanulnak, munkába állnak, házasodnak; a középkorúak karriert építenek, a nyugdíjasok végzik a „házimunkát” vagyis az adminisztrációt, mindnyájan fizetjük a tagsági díjat, az alapítványon keresztül pedig támogatjuk a rászoruló kezdő- és öregdiákokat! 

A hazánknak, a családunknak, a hitünknek és egymásnak tartozunk azzal, hogy szövetségbe tömörülünk.  

Összeállította Borza György senior

A mellékelt fénykép a Budapesti Tagozat 2012-es alakuló tagtoborzó borkóstolóján készült.


Idén rendhagyó módon, egy levéltári adattal és mellékelt fényképpel emlékezünk az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra

Sokan nem is tudják, hogy Petrovics Alexander (ismertebb nevén Petőfi Sándor) a pesti Piár diákja is volt. A költő 1834/1835-ben járt az 1. grammatikai osztályba.

A mellékelt képeken a beiratkozási anyakönyv látható, ahol a szülők adatai is szerepelnek, de a jegyek még nem.

Petőfi Sándort az első rendűek (prima) között a 90. helyre sorolta be tanára, Nagy Márton. /Abban az időben az osztályozás úgy történt, hogy a diákokat jelesnek (eminens), illetve első (prima), másod- (secunda) vagy harmadrendűnek (teria) minősítették, és ezen osztályokon (classis) belül rangsorolták őket. 1844-től a harmadrend megszűnt./

(Forrás: Központi Levéltár)


MEGHÍVÓ - Magyar piaristák a barokk Rómában (felolvasóülés)

M E G H Í V Ó

Dr. Koltai András a Magyar piaristák a barokk Rómában címmel  felolvasóülést tart a MTA-PPKE BAROKK IRODALOM ÉS LELKISÉG KUTATÓCSOPORT szervezésében.

Időpont: 2014. március 27. (csütörtök), 17 óra
Helyszín: Sophianum, Budapest, VIII., Mikszáth Kálmán tér 1.

Szeretettel várjuk mindazokat, akik éreklődnek a magyarországi lelkiségtörténet iránt.

Dr. Koltai András levéltáros (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára) a témához kapcsolódó írásai:
Privigyétől Rómáig: Mösch Lukács és Rátay Egyed kéziratos útleírásai, Magyar Könyvszemle, 1996, 494–508.
Informatio viae Romanae P. Lucae Mösch ad capitulum generale 1698, Archivum Scholarum Piarum, 1998, 27–58.


Csepely Péter felhívásai

Tisztelt Öregdiáktársak!

Nemsokára kézbe vehetitek vagy PDF-ben elolvashatjátok a Piarista Diák tavaszi számát. Az újságon lévő címzésnél, illetve a másik esetben a külön elküldött borítón lévő címzésnél most is láthatjátok az elmúlt három év tagdíj-befizetéseinek visszaigazolását, de szerepel rajta az ez évi tagdíjak befizetése is, mindazoknál, akik ez év február 28-ig befizették, átutalták az összeget. Az újságban vagy a PDF-eseknél külön borítékban lesz egy vagy két csekk azok számára, akik egy előző évi vagy még az idei tagdíjat nem fizették be.

Mindenkinek hálásan köszönjük az eddigi befizetéseket.

Ha bármilyen kérdés van a tagdíjakkal kapcsolatban, kérem, hogy keressetek föl.

Még egy kérés.

Mindenkit kérek, hogy emailcímemre küldje el az érvényes emailcímét, akkor is, ha tudja, hogy nekem megvan. Egyeztetnem kell, mert időnként levelek visszajönnek. Ugyanígy kérem az utóbbi időben lakcímet vagy levelezési címet változtatottakat is, közöljék az új adatot. Jelenleg kb. 1600 tagunk szerepel "elköltözött" jelzéssel az Adatbázisunkban. Ez nagyon sok.

Kérem ugyanakkor a korábban érettségizett osztályok megbízottait, összekötőit, akiknek  rendelkezésre állnak az osztálytársak adatai (név, lakcím, emailcím, telefon), szigorúan belső használatra, Adatbázisunk javítására, bővítésére legyetek szívesek elküldeni e listákat emailcímemre.

csepely38@gmail.com

És még egy kérés:

1964-ben, 1954-ben, 1949-ben, 1944-ben, 1939-ben érettségizett piarista diákok! 
Igényeljétek az arany 50, gyémánt 60, vas 65, rubin 70 és a platina 75 éves MATURA lapokat minél hamarabb.

Üdvözlettel,

Csepely Péter

Magyar Piarista Diákszövetség

tag- és tagdíjnyilvántartás-vezető

 


Jelenits István és Lovas Ilona vallomása a szakrális művészetről

Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Ludwig Múzeum februári alkalmával Jelenits István piarista szerzetes és Lovas Ilona Munkácsy-díjas képzőművész a szakrális teológiai és művészeti meghatározásán kívül a szép definiálásával foglalkozott.

A képzőművész II. János Pál pápa 1990-ben a művészeknek írt levelére hivatkozott, ahol a katolikus egyházfő a szépség mellé az igazságot helyezte. Lovas Ilona szerint egy alkotáson belül szükség van az esztétikumon való olyanfajta túllépésre tett kísérletre, mely nemcsak a kvalitás megmutatására, az önkifejezésre irányul, hanem annál bensőbb, lényegibb üzetet keresve az igazságot kívánja megfogalmazni. Mindez a művésznő szerint alázattal érhető el.
Jelenits István a szépség és jóság értelmezésén kívül többek között az egyházművészet, a szakrális művészet és a vallásos művészet különbségére hívta fel a figyelmet. Értelmezése szerint a templomi művészet – itt építészetre, képzőművészetre és zenére egyaránt gondolunk – arra hívatott, hogy a liturgia tartalmát felerősítse, annak üzenetét támogassa. Ehhez viszont szükség van a teológia és a művészet találkozására, a dialógus kialakítására. A széppel kapcsolatban a piarista szerzetes Charles Baudelaire Egy dög című lírájára hivatkozva elmondta, hogy a szép szubjektív fogalom, melyet könnyen félreértelmezünk, és ezáltal kanonizáljuk azt, ami valójában utánzás, vagy giccs. A szép a jóságra tör, azáltal válik érvényessé.
A beszélgetés előtt Lovas Ilona S.O.S. című alkotását tekinthette meg a közönség, míg a disputa alatt vetített formában a művésznő alkotásai voltak láthatóak.

Az esemény videófelvétele megtekinthető itt: http://www.youtube.com/watch?v=hL144gIf9L

Forrás: Magyar Kurír, Prae.hu


Szabó István piarista házfőnök Varga László-emlékéremben részesült

Varga Lászlóra, a Demokrata Néppárt egyik alapítójára, hazájából elüldözött képviselőjére, a Kereszténydemokrata Néppárt egykori elnökére emlékeztek január 17-én, pénteken este a Bozsó Gyűjteményben.

A Keresztény Közéletért Alapítvány 2010-ben, Varga László születése 100. évfordulójának tiszteletére emlékérmet alapított, melyet minden évben olyan, a közéletben tevékenykedő, vagy tevékenykedett embereknek ítélnek oda, akik a keresztyén közéletiséget magas színvonalon, termékenyen, hitelesen jelenítik, vagy jelenítették meg. Ebben az évben Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Mák Kornél alpolgármester, Szabó István, a piarista rendház házfőnöke és Tercsi Mátyás, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kecskeméti elnöke vehette át az elismerést.

További részletek és képgaléria:
http://kecskemetilapok.hu/hun/s_!news/i__8/i__67311


Megnyílt a Sík Sándor kiállítás a veszprémi Szaléziánumban

Február 7-én, pénteken délután nyílt meg Veszprémben, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban a „Hallják meg hívők és hitetlenek” című kiállítás, amely Sík Sándort, valamint a piaristák veszprémi tevékenységét mutatja be. A megnyitóünnepségre a Szaléziánummal szomszédos ferences templomban került sor, amelyet az érdeklődők – köztük egykori piarista öregdiákok és mai fiatal cserkészek – szinte teljesen megtöltöttek.

Elsőként Márfi Gyula érsek köszöntötte a vendégeket, fölidézve nemcsak Sík Sándorral kapcsolatos fiatalkori élményeit, hanem néhány versét is, amelyeket hosszan, könyv nélkül idézett. Porga Gyula polgármester elmondta, hogy ő Sík Sándor költészetét – a magyar irodalom számos más, a kommunista diktatúra alatt „feledésre ítélt" szereplőjével együtt – csak felnőtt korában ismerte meg. Viszont kiemelte azt, hogy a Szaléziánum ezzel a kiállítással is új helyet talált magának a város kulturális életében azzal, hogy közösségi találkozótérré tudott válni. Ladányi István, a Pannon Egyetem docense az előző napon tartott emlékestet idézte föl, ahol Borián Tibor piarista és a Pannon Egyetem oktatói tartottak előadásokat Sík Sándor munkásságáról. Kiemelte Sík esztétika könyvét, amely még ma is az egyetemi oktatás alapvető tankönyve.
A hivatalos megnyitó beszédet Labancz Zsolt piarista tartományfőnök tartotta. Arról beszélt, hogy Sík Sándornak nemcsak irodalmi hagyatéka  figyelemreméltó, hanem egész élete felszólító erejű példa és tanúságtétel számunkra. Különösen emberségét és nyitottságát emelte, két olyan tulajdonságát, amelyekkel a gimnazista diákokat, az egyetemista fiatalokat és az idősebbeket egyaránt magához tudta vonzani.
Végül Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa mutatta be röviden a kiállítást, amely elsősorban a rend budapesti gyűjteményeiben (múzeum, levéltár, könyvtár) megőrzött személyes tárgyak, művészeti alkotások és eredeti dokumentumok segítségével hozza közel a látogatókhoz Sík Sándor életét, műveit és tevékenységét. Bemutattak számos Sík Sándort ábrázoló portrét, köztük Márton Lajos, Feszty Masa, Vinkler László és Huber István és festményeit és rajzait, a verseihez készült rajzok pedig egész falat töltenek meg. A kiállított anyag magját a Piarista Múzeum által az elmúlt ősszel a budapesti piarista gimnáziumban rendezett kiállítás alkotja, amelyeket a veszprémi rendezők nemcsak a körülményekhez adaptáltak, hanem jelentősen ki is egészítettek, a korra, valamint a piaristák veszprémi jelenlétére vonatkozó újabb képekkel és kéziratokkal. Így kapott helyet a tárlókban többek között Kalazanci Szent József csontereklyéje, a veszprémi piarista gimnázium alapítólevele, a 126. Szent Imre cserkészcsapat gazdagon illusztrált naplója az 1930-as évekből, valamint a Sík Sándornak, mint piarista tartományfőnöknek a veszprémi püspökökhöz intézett levelei. A kiállítás rendezője, Léner-Pintér Sára még arra is kísérletet tett, hogy Sík Sándor személyes használati tárgyainak (noteszek, igazolványok) és az eredeti berendezési tárgyak (festmények, szobrok) segítségével fölidézze a szerzetesi dolgozószoba hangulatát.

A kiállítás előreláthatólag 2014 május közepéig lesz látható Veszprémben, a Szaléziánumban (az érseki palotával szemben).

Hivatkozások:
http://veszpremiersekseg.hu/halljak-meg-hivok-es-hitetlenek/
http://veszpremiersekseg.hu/sik-sandor-aki-ma-is-tanit/
http://veol.hu/kultura/sik-sandor-emleke-1602512
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.783203138356815.1073741875.201453069865161&type=1

A Szaléziánum honlapja:
http://szalezianum.hu/

Koltai András


Szentmisével emlékeztek Márton Áron püspökké szentelésére Kolozsvárott

A Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulója előtt tisztelgő ünnepségsorozat záróeseménye a szentelés napján, február 12-én a szentelés helyén, a kolozsvári Szent Mihály-templomban bemutatott szentmise volt. A megemlékezésen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mellett Tamás József segédpüspök és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is koncelebrált.

Magyarországról a Piarista Rend képviseletében Ruppert József érkezett, valamint a főegyházmegye egész területéről sok pap, a szülőfalu képviselete, más zarándokcsoportok Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről, és természetesen a templomot zsúfolásig megtöltő kolozsváriak. A közösség ünnepléséhez a világi hatóságok tisztségviselői, politikai szervezetek képviselői is csatlakoztak, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Magdó János. A görögkatolikus egyház képviseletében részt vett a kolozsvár-szamosújvári püspök, Florentin Crihalmeanu.

Jakubinyi György érsek ünnepi homíliájában négy kérdésre kereste a választ. Az első a szentelő püspökre vonatkozott: miért Andrea Cassulo pápai nuncius szentelte Márton Áront? A szokásnak megfelelően a bukaresti Cisar érsek kellett volna, hogy legyen a szentelő, ám a nuncius korábban sokat tett és nagyon szívén viselte a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarok ügyét, a vatikáni vezetésnél maga kérte a székely pap püspöki kinevezését a korábbi romániai gyakorlattal szemben (vagyis hogy németajkú püspököket neveztek ki az országban).
A másik kérdés a társszentelőkre vonatkozott: hiszen a két németajkú püspök helyett a tájékozatlan szemlélő magyarajkú vagy magyarországi püspökre számított volna. Ez a kor történelmi-politikai helyzetében szinte lehetetlen lett volt, a háborús helyzet miatt a határok le voltak zárva, Romániában pedig nem volt magyar püspök. A szentelés maga is egyházi gyász közepette történt: a Márton Áront püspökké kinevező XI. Piusz pápa február 10-én váratlanul elhunyt, teste a szentelés pillanatában is ravatalon feküdt a Vatikánban.
A harmadik kérdésben Jakubinyi érsek azt taglalta, miért választotta vajon Márton Áron püspökké szentelése helyszínéül Kolozsvárt, holott talán illő lett volna a püspöki székhelyen szenteltetnie magát. Jakubinyi érsek feltételezése szerint a döntésben közrejátszott a két város nemzetiségi összetétele közti különbség, mivel Gyulafehérvár már akkor is kis létszámú magyar lakossággal rendelkezett, míg Kolozsvár többségében magyar volt, és kulturális központ. Emellett Márton Áron személyes kötődései, a városban eltöltött termékeny, küzdelmes évek és az azok során szerzett sok-sok ismerős is ebbe az irányba befolyásolta a döntést.
A negyedik kérdés egyházjogi-dogmatikai jellegű volt: a hét szentség sorában csak a papság található, a püspökség nem külön szentség, miért szükséges akkor a papszentelés után még egy hasonló szertartás? A válasz: a szentség valóban egy, de azon belül különböző fokozatok vannak, ezek közt a püspök az egyetlen, aki az áldozatbemutatásra vonatkozó hatalmat tovább tudja adni, ezért őt erre a fokozatra külön szertartásban kell felszentelni az egyházi rendelkezések értelmében.
A templom Szent Cecília kórusa elsősorban népénekeket énekelt, ezzel is Márton Áron alakját idézve, aki a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjainak erdélyi életbe léptetésén személyesen buzgólkodott, szorgalmazta, hogy minden szentmisén a nép énekeljen, s olyan egyházi énekeket válasszanak, amelyek értékesek, a nép ajkán élnek, hogy az áldozatba valóban be tudjon kapcsolódni a közösség is.
A templomba lépőket a szentély melletti oszlopon Valovits László Márton Áron-portréja fogadta. A szentmise végén a templomban elhelyezett emléktáblát áldotta meg a főpásztor, majd a templom előtt álló Márton Áron-szobrot koszorúzták meg a résztvevők.
Jakubinyi György érsek a jelenlevőket emlékeztette a keresztségben kapott általános papságukra, és az abból fakadó küldetésre. Végül arra intett: a hitvalló kereszténynek Márton Áron példájára a munkában és a szenvedésben egyaránt ki kell tartania és helyt kell állnia.

Forrás: Gyulafehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír


Egy nem szokványos életút bemutatása - Beszélgetés egy volt 56-os alhadnaggyal, Felton Ferenccel

Nem sokan mondhatják magukról, hogy az érettségi után postai segédmunkásból hamarosan katonatisztek lesznek, akik a forradalom eseményeibe is belekerülnek, majd a menekülésszerű távozás után külföldön még a nevüket is megváltoztatják. Egy ilyen érdekes személlyel, az 56-os forradalom bosszúja elől Angliába menekült, ott évtizedeket eltöltő öregdiák társunkkal beszélgettem.
 
Szokásos kérdéssel kezdem: miért választottad a piarista gimnáziumot? Netán szüleid javaslatára?
 
Polgári iskolába jártam, mivel szegény családból származtam, ösztöndíjas voltam. Terveztem, hogy átmegyek a polgáriból a piaristákhoz, de ehhez a negyedikből különbözetit kellett tennem. Főleg a latinból való felkészülés jelentett nagy feladatot, de már a polgáriban elkezdtem latinul tanulni, hogy majd a gimiben ne legyenek vele problémák.
 
Ki segített a latinban?
 
Senki, teljesen magamtól tanultam. Szerénytelenség nélkül mondhatom, mindig szorgalmas voltam, s így a latin „magántanulásban”, de később a gimnáziumban  is sokat jelentett nekem a kitartásom.
 
Szerettél is tanulni? Nem jelentett nagy nehézséget a polgári iskola után a magas színvonalat képviselő gimnázium?
 
Semmi különös gondom nem volt a tanulásban, mint jeleztem neked - a kitartó, szorgos tanulásomnak köszönhetően.
 
Nehéz időkben, a világháború vészes éveiben jártál a gimibe. Hogy vészelted át ezt az időt?
 
Amint az ötödiket befejeztem, a háború utolsó éve lett, mint minden fiatalnak, 16 éves korban nekem is be kellett leventének „vonulni”. Közben elkezdtem a hatodik évet a gimiben, de aztán lakásunkon megjelentek a nyilasok, s bevittek az Andrássy út 60-ba.
 
Hűha!  Mit tettetek?
 
Semmit, egyszerűen azzal vádolták a családunkat, hogy zsidókat bújtatunk.
 
És mikor jöttek a szovjetek?
 
Novemberben már bezárták a gimnáziumot, mert ott a közelben voltak az oroszok. A nyilasok behívtak engem is, 16 évesen, s egy századot alakítottak ki belőlünk. Győr felé irányítottak, s lövészárkot ásattak velünk.
 
Meddig voltál ott? Gondolom nem volt lélekemelő a piarista atyák finom társasága után hirtelenjében lövészárokban találni magadat.   
 
Nem sokáig tartott ez, mert lehetőség nyílt, hogy Németországba menjünk. Ki is jutottunk oda, majd az amerikaiak elfoglalták a területet, s nyomban fogságukba kerültem -  egy évre.
 
Ezzel aztán vége lett a gimnáziumi tanulmányaidnak?
 
Nem, mert 2 év kihagyásával vissza tudtam menni a gimibe, a hatodikat privát tettem le, a hetediket már „normál” módon folytattam. 1948-ban érettségiztem.
 
Ennyi év után is emlékszel a tanáraidra? Ezt annál is inkább kérdezem, mert hányatott, megszakításokkal teli gimnáziumi éveid alatt nem tölthettél olyan hosszú időt a „társaságukban”, mint aki 8 vagy legalább 4 éven keresztül „normál módon” tanulhatott.
 
Osztályfőnökünk az akkor oly fiatal Pogány János volt. Ötödikben még tanított Öveges tanár úr (fizikát). A latint Szepesi, a történelmet Somogyi tanár úr tanította. Teller József meg a némettanárunk volt.  
 
Sík Sándor nem tanított?
 
Ő nem, viszont ő volt az érettségi elnökünk.
 
Hát híres tanáraid, de főleg híres érettségi elnököd volt. Emlékszel olyan osztálytársakra, akik híresek lettek.
 
Igen. Károlyházy Frigyes fizika professzorra, meg Dobrovolszky barátunkra, aki híres karmester volt Bécsben. 
 
Ilyen zaklatott, háborús időszak után végre leérettségiztél 48-ban. Sikerült továbbtanulnod?
 
Műszaki pályára szerettem volna menni, de a Műszaki Egyetemről „piarista múltam” miatt elutasítottak – egyszerű származásom ellenére is. Kénytelen voltam rögtön munka után nézni, a Postánál helyezkedtem el segédmunkásnak, s onnan a katonasághoz mentem.
 
Miért oda?
 
Mindig műszaki érdeklődésű voltam, a katonaságnál lehetőség nyílt részt venni „műmesteri” tanfolyamon, tehát valami „hadmérnök-szerű” képzésen. Itt kiválóan levizsgáztam (aranydiplomával), s rögtön alhadnagy lettem.
 
Ez volt a vágyad, hogy mint régi piarista diák a Néphadsereg daliás katonatisztje lehessél?
 
Ah, dehogy, rögtön le is akartam szerelni, de erre a szándékomra feletteseim gúnyosan úgy reagáltak, hogy a leszerelés csak a „börtönön keresztül történhet”. Így aztán maradtam, és Dunaföldváron a légvédelmi tüzérségnek a gépjármű szolgálatánál dolgoztam.
 
Az 56-os forradalom alatt is?
 
A forradalom hírére minden fontos ember, persze a katonák többsége eltűnt a laktanyából, szinte csak én maradtam. Majd megjelent nálunk egy főhadnagyi rangú ún. forradalmi tiszt,  s ő folytatta le a beszélgetést a laktanyánknál megjelenő népes szovjet egység alezredesével.
 
Mit akart a szovjet alezredes?
 
Az volt a helyzet, hogy teherautóval felfegyverkezett munkások jelentek meg, akik jövetelére a szovjetek igen csak bizalmatlanul, mérgesen reagáltak, makacsul állítva azt, hogy „ezek külföldiek”. Nem tudták felfogni, hogy magyar hazafiak zsúfolódtak össze a teherautón.
 
És te mit tettél, amikor hosszas vita után a szovjetek elmentek? Maradtál?
 
Nem sokáig tartott a nyugalom. A városban nagyszámú tankkal az oroszok megjelentek, lőtték a lakosságot, a laktanyánk épületét pedig szinte szétlőtték.
 
Nem lett később bántódásod, hogy katonatisztként nem harcoltál a forradalmárok ellen.
 
De, mert személy szerint kerestek is. Tudtam mi a teendő – rögtön eltűnni és Ausztriába menni.
 
Szerencséd volt, hogy ez sikerült, mert mint katonatisztet biztos felelősségre vontak volna. Ausztriában maradtál?
 
Nem, Angliába mentem és 40 éven keresztül – tehát végig - ott éltem.
 
Tudom, hogy eredeti vezetéknevedet (Fazekas) Angliában „Felton”-ra változtattad. Ezt miért kellett?
 
Ha tudsz angolul, biztos tudod, hogy ezt a britek képtelenek jól kiejteni, szükségem volt egy általuk is jól kiejthető névre, így lettem Felton.
 
Annyi évtized után mikor jöttél először haza Angliából ?
 
Sokáig kellett erre várni, mert feketelistán szerepelt a nevem. Először 1986-ban jöttem haza látogatásra.
 
Tudom, kissé elvonulva élsz Biatorbágyon. Így a kapcsolattartás is nehezebb lehet a régi osztálytársakkal. Gondolom,  azért eljársz az érettségi találkozókra.
 
Igen. Tavaly volt a 65. találkozónk, azon – a két osztályból – nyolcan voltunk. Tizenegyen élünk még a régi piarista társaságból.
 
 
Köszönöm a beszélgetést. Úgy gondolom, hogy életed valóban nem szokványosan alakult, ellenkezőleg: igen érdekes módon. Már csak ezért is érdekes lehet az internetes lapunknak személyed és életed alakulásának bemutatása.

Dr.Kölcsei Tamás


Gyürk István professzor tanáraira emlékezik

Gyürk István, a Szt. István Egyetem Gépészmérnök Karának emeritus professzora nem csak az egyetem egykori diákjainak sokasága előtt ismert, de sokan emlékeznek  rá, amikor az első Orbán-kormány alatt Magyarország ausztráliai  nagykövete volt. A sportos megjelenésű, mindig elegáns, korát meghazudtoló tudós – és kis kitérővel egykori diplomata - egyébként az 53-ban országos középiskolai kosárlabda bajnokságot megnyerő csapat tagja volt. Gimnáziumi emlékeiről kérdezzük.
 

Biztos vagyok benne, jól emlékszel tanáraidra. Kik is tanítottak?
Az osztályban huszonegyen voltunk diákok. Valamennyi tanárunk piarista pap tanár volt, kivéve a testnevelő tanárt. Osztályfőnökünk Szemenyei László tanár úr volt, negyvenes éveiben járó stramm fiatalember, amolyan cserkészvezető típus. Halk szavú, de tekintélyt parancsoló és  nagyon szeretetre méltó. ember volt. Szerette is mindenki. Matematika tanárunk Péntek tanár úr volt, hatvan év körüli, ősz hajú, szép arcú férfi, aranykeretes szemüvegén keresztül nézett ránk világító kék szemeivel. Igen szigorú, nagyon precíz, alapos, rendet és pontosságot megkövetelő kitűnő tanár volt finom, visszafogott humorérzékkel.

És ki tanította neked a történelmet?
A jó megjelenésű, fekete hajú Gál tanár úr volt a történelemtanárunk, felejthetetlen egyéniség. Az ember azt gondolná, nem lehetett könnyű dolga abban az időben és azokból a tankönyvekből nekünk az igaz, meg nem hamisított, történelmet oktatnia. De Gál tanár úr megoldotta, sőt kifejezetten élvezte ezt. Persze nekünk is tetszett, hogy megismertük: hogyan történtek meg valójában az események, megismertük a  valós történelmet. Megkövetelte közben a tankönyv szerinti ismereteket is,  de elmondta azt is, mit kell tudnunk valóban Trianonról,  a Tanácsköztársaságról, Károlyi Mihályról, Kun Béláról. Megkövetelte a hivatalos tananyagot, mert abból kellett felelnünk, ha jött az állami tanfelügyelő (mert az jött) és abból kellett érettségiznünk is. De elmondta az igazságot is, mert piarista paptanárként fontosnak tartotta, hogy diákjai megismerjék azt. Ez lehetett talán az ún. kettős nevelés egy megjelenési formája - emiatt sokan aggodalmaskodtak, de nekünk ez soha nem okozott gondot.

Öröm hallani ezeket Gál tanár úrról, akinek lebilincselő történelem-tanítására én is jól emlékszem. Talán ezért is volt kedvenc tantárgyam a történelem. Arról is tudok, hogy nemcsak a katedrán, hanem a szószéken is bizonyított.
Gál tanár úr sokáig prédikált a várbéli Mátyás templomban a 12-es miséken. Gál tanár úr „hitszónok” volt, ilyenről azóta se hallottam, de valóban szép tenor hangján, ékes  magyar nyelven, hatásosan beszélt, mindig a szószékről, ami ma már nem szokás.  Láthatóan élvezte a feléje irányuló, minden szavára odafigyelő érdeklődést.  Prédikációi hazáról, nemzetről,  hazaszeretetről, aktuálisan néha Trianonról, elszakított honfitársainkról  szóltak, szóval olyasmikről,  amikről az idő tájt csak  suttogni lehetett, azt is csak szűk körben.. Az ilyesmire kiéhezett budai értelmiség itta a szavait, majd csodálkozva tolult ki mise végén a templomból, boldogan konstatálva, hogy mind ő, mind Gál tanár úr szabadlábon távozott….

És milyen volt a többi tanárod?
A  jó kedélyű Schmidt tanár úr szerintem már nyugdíjas korú volt, ő tanította nekünk a latint. Angol szakos is volt, de hát abban az időben idegen nyelvként csak oroszt lehetett, illetve kellett tanulni. Valamikor Angliában tanulhatott, mert szívesen beszélt angliai élményeiről. Szüleimnek, főleg drága édesanyámnak köszönhetően jó volt az angol nyelvtudásom, ez  hamar ki is derült, így néha összekacsintottunk.

Jóleső érzés hallani az elismerő, szeretetteljes visszaemlékezéseidet tanáraidról. De ki állt közülük a legközelebb a szívedhez?
Legkedvesebb tanárom Meggyes tanár úr volt. Oroszt tanított - bár eredetileg német szakos volt, a hadifogságban némi orosz ráragadhatott, és hát valakinek oroszt is kellett tanítania. Mikorra minket oktatott,  nagyszerűen  megtanulta az oroszt nyelvet.  Hihetetlenül jó pedagógus volt: szórakoztatóan  és eredményesen tanított, pedig az  ifjúságban (és nem csak az ifjúságban) érthető ellenérzés  élt  az oroszokkal és így az orosz nyelvvel szemben is.  Meggyes tanár úr tökéletesen felkészült, nála nem lehetett azt érezni, mint sok botcsinálta, kényszerűségből lett orosztanárnál, hogy csak egy órával járt volna tanítványai előtt. Rengeteg memoriterrel csiszolta  a szláv nyelvre nehezen ráálló  kiejtésünket. Ma is könnyen idézem Krilov életrajzát, Puskin és Lermontov néhány versszakát, Szimonov híres versének sorait:  zsdnyi minyja i ja vernulsz, tolko ocseny zsdnyi (várj reám s én megjövök, hogyha vársz nagyon), amelynek transzcendens mondanivalója valahogy elkerülhette a mindig  éber, de nem mindig   intelligens   cenzorok  figyelmét. Nem figyeltek fel rá, hogy a versben rejlő gondolat szerint a katonát kedveséhez a hit ereje hozza majd vissza a háborúból.

Ilyen kiváló tanár mellett öröm lehetett tőle az egyébként nem olyan népszerű orosz nyelvet tanulni, nem?
Jól is ment az orosz nyelv, olyannyira, hogy az egyetemi első orosz nyelvórán kiderült, hogy jobban tudom az oroszt, mint szükség-nyelvtanárunk, így az órák hallgatása alól felmentést kaptam. Mi több, kandidátusi vizsgáim során harminc évvel utolsó gimnáziumi oroszórám után és azzal a tudással oroszból jelesre vizsgáztam. (Az oroszvizsga akkor kötelező volt).  A kiváló pedagógus és csendes, okos, melegszívű Meggyes tanár úr sokunk legkedvesebb  tanára volt.  Amikor a sikeres védés után kijöttem az Akadémiáról, végigsétáltam a Váci utcán, régi iskolám felé, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemet. És ki jön velem szembe? A harminc év óta nem látott Meggyes tanár úr! Nem hiszem, hogy megismert, de én azért elmeséltem neki, hogy épp most kaptam oroszból ötöst, abból az orosz tudásból, amelyet ő adott nekem.  Ő  szerényen szabadkozott. Erre a találkozásra szinte mindenki azt mondaná, micsoda véletlen! De én nem hiszem, hogy véletlen lett volna...

Mint egykori kosaras, hogyan emlékszel Szilágyi Géza tanár úrra?
Testnevelő tanárunk Szilágyi Géza volt (nekünk kosarasoknak csak „Géza  bácsi”), akinél a tornaóra lényegében kosárlabdázásból  állt, amit én – mint az iskolacsapat tagja – fölöttébb élveztem.

Ilyen jó tanári kar biztosíték volt mindenki számára, hogy maximális tudásra tegyen szert – feltéve, ha volt is szorgalma. Egyáltalán milyen volt a légkör az osztályotokban? Hogy érezted ott magad?
A piaristáknál nagyon jól éreztem magamat. Tanárainkat nem csak tisztelni, hanem szeretni is lehetett. Persze volt, akit jobban, és volt akit kevésbé. De kivétel nélkül nagy tudásúak, alaposak és mindig felkészültek voltak. A tananyagon kívül rendet, pontosságot, rendszerességet lehetett tőlük tanulni. Ezt tőlünk is mindig megkövetelték. Jó osztályközösségünk volt. Nem hiszem, hogy valaki is kirekesztettnek érezte volna magát,s  nem hiszem, hogy lett volna olyan, aki nem érezte volna jól magát az osztály, az iskola közösségében. A piaristák e közben  ügyeletek arra, hogy az oda nem valók, az iskola fegyelmét el nem fogadók, a „rossz tanulók” minél hamarabb elhagyják a magas tanulmányi színvonalára és rendjére mindig büszke intézmény falait. Így azután az utolsó két-három évre már csak olyanok maradtak, akik biztos, hogy az érettségi vizsgán (az állami vizsgabiztos előtt) nem hoznak majd szégyent az iskolára.

----

Érdekes volt a régi tanáraira való visszaemlékezésedet hallgatni, annál is inkább, mert többségük engem is tanított. Emlékezésed a tisztelet és hála kifejezése irántuk, hiszen csak a régebbi generáció ismerhette őket és emlékszik még rájuk. A fiatalabbaknak így adhatjuk  át példamutató emléküket. Köszönöm a beszélgetést a fiatal és idős generáció nevében egyaránt

Dr.Kölcsei Tamás


A piaristák kapuja

Azt, amivé lettem a Szüleimnek és a piaristáknak köszönhetem!
1942. szeptember 06-án - alig több mint 10 évesen- felvételt nyertem a Váci Kegyestanítórendi Gimnáziumba.

Megható és örökké emlékezetes lesz, ahogy beléptem a nemrégen felépült, felavatott, csodálatos kétemeletes impozáns épületbe, a Piarista Gimnáziumba. A gyönyörű, színes, ólomkeretes üvegmozaik képpel díszített főkapun. Az üvegmozaik kép a kétszárnyú hatalmas kapu fölött félkörben helyezkedett el, benne szívet gyönyörködtető koronás magyar címerünkkel,amelyet kétoldalt egy-egy szárnyas angyal tartott. Gyerekként is meghatódtam, s éreztem kétszeresen is jó helyre, kitűnő iskolába hozott drága édesapám!
Teltek-múltak az évek, a II. világháború egyre közelebb került Magyarországhoz, majd 1944 december 8-án Vácot is elfoglalták a szovjet csapatok.
Nehéz időszakot éltünk át. Légiriadót légiriadó követett, s bár fegyelmezetten, de félve is, piarista tanáraink vezetésével,a közeli püspökség épülete alatti hatalmas légópincékbe vonultunk. A légiriadó elmúltával vissza a gimnáziumba, folytatni a tanítást-tanulást. Különböző okok miatt helyszűkében volt az iskolánk, s ezért például két párhuzamos - A és B - osztályt összevonva 73 fős osztályunk volt. El lehet képzelni mit jelenthetett ez a piarista atyáknak, de nekünk tanulóknak is. Később, lassacskán normalizálódott iskolánk élete. Beindult a tanításon túli iskolai tevékenység is. Jómagam vízi cserkész lettem. Hatalmas túrákat tettünk örsi csónakokkal. / szentendrei szigetkerülés, mohácsi vízitúra stb./ Megalakítottam az iskola asztalitenisz szakosztályát, és 4 fős csapattal indultunk a megyei felnőtt bajnokságban. Kézilabdában Vácott ifibajnokságot nyertünk, míg az akkor megismert és nálunk is elterjesztett röplabdában a budapesti Testnevelési Főiskolán rendezett Országos Középiskolai Röplabda Népi Bajnokságban bronzérmet szereztünk. Boldogan vettem át az országos bajnoki 3. helyezésért járó bronzérmet, amelyet ma is őrzök.
Tanulmányaimat jelesen-kitűnően abszolváltam, s ezért fél, illetve teljes tandíjmentességet élveztem. Már akkor elhatároztam - szüleim egyetértésével-, hogy majd, amikor lehet próbálom meghálálni, „visszafizetni” a szeretetteljes nevelést, tanítást, gondoskodást iskolámnak, tanáraimnak!
Édesapám, aki szobafestő-templomfestő mester volt, már tanulmányaim során a háború után kifestette gimnáziumunk hatalmas tornacsarnokát és a hozzátartozó létesítményeket, majd később az alagsori lőteret a lőtéri folyosóval együtt. Mindezeket természetesen díjmentesen végezte. Később pedig sor került a második emeleti impozáns- Pest megyében akkor még egyedülálló- díszterem kifestésére is.
1948 nyarán nagyon szomorú , sőt döbbenetes esemény történt!
Az egyházi intézményeket, iskolákat így a Váci Kegyestanítórendi Gimnáziumot is államosították! A váci rendházunkat felszámolták! Tanulmányi értesítőmben a VI. osztályos bizonyítványt 1948 június 15-én még a piaristák állították ki ellátva gyönyörű pecsétjükkel. Majd lejjebb, ugyanazon az oldalon 1948 szept.2-i dátummal állami , címer nélküli pecséttel ellátott igazolás szerepel arról, hogy felvettek a VII. osztályba.
Ettől kezdve „már csak” a piarista templomhoz tartozó, szerencsére már korábban is működő Piarista Szent Anna Kóruson keresztül tartottam a kapcsolatot a piaristákkal, a  piarisztikummal. A kórusban melynek vállalt  feladata a - Kórus Alkotmánya - szerint templomszolgálat volt. Ebben a kórusban közel 50 évet énekeltem. Az utolsó időkben a kórus titkára is voltam. Ilyen minőségben 1999-ben színes aranyozott piarista címerrel ellátott emléklapot szerkesztettem meg és nyomtattam ki. Minden valaha volt és akkori énekkari tagnak ünnepélyes keretek között a piarista iskolák királynőjének ünnepén Dr. Kállay Emil tartományfőnök úrral adtuk át az általa aláírt emléklapot.
Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán nappali tagozatán-1954-ben- gépészmérnöki oklevelet szereztem. Távolra Mosonmagyaróvárra helyeztek. Itt dolgoztam főtechnológusként 1957 tavaszáig.
1956 ősze Magyarország és a magyar nép számára  a legszörnyűségesebb de egyben a legdicsőségesebb időszak is volt. Ennek az időszaknak borzalmas eseményei részben Mosonmagyaróvárhoz kötődnek. Erről azonban itt és most nem  volna helyes megemlékezni. Külön megemlékezést írtam róla!
Mosonmagyaróvár után 1957 tavaszán Vácra a – Senior Váci Kötöttárúgyárba kerültem Innen a Piarista Gimnázium épületében működő  Gépipari Technikumba  mentem, ahol 21 évet tanítottam mérnök-tanárként, majd pályámat eredeti  végzettségemnek megfelelően gyáregység igazgatóként fejeztem be. Aktív dolgozóként, majd nyugdíjasként is szoros kapcsolatot tartottam az időközben - hála a Mindenhatónak - Vácra újra visszakerült piaristákkal. Éreztem, hogy most van itt a lehetőség valamit visszaadni, - törleszteni- szeretett iskolámnak és tanárainak.
Rendszeres kapcsolatot tartottam feleségemmel, családommal együtt  a gimnázium igazgatójával, és a magiszter úrral is. Egyszer szóba került, hogy milyen „szomorúan” néz ki a rendház kapuja és a gimnázium főbejárati kapuja is. Ugyanis a piarista iskolák és rend államosítása után a  volt gimnáziumban évtizedekig más iskola és intézmény működött. Ennek során a rendház kis kapujáról a díszes kovácsolt vas ablakrács és a gimnázium főkapuja feletti csodálatos színes ólomkeretes, szárnyas angyalos, szent koronás, címeres üvegablak „ tűnt el” semmisült meg!
Először a könnyebb, kisebb munkával és költséggel járó rendház kaput hozattam rendbe  megfelelő szakemberekkel. A díszes vasrács ép és szép ma is, a faipari munkán az idő vasfoga meglátszik. Ezt azonban már majd csak a rendház valamikori nagy tatarozása során lehet rendbe hozni, megszüntetni. Kérem a jó Istent valamint a földi hatalmasságokat, segítsenek abban, hogy még láthassam a felújított, gyönyörű piarista rendházunkat.
2oo5 tavaszán a nyugdíjamon túl, egy országos kiterjedtségű, korábbi újításom bevezetése kapcsán egy nagyobb összeghez jutottam. Azt mondtam magamban, itt a kiváló alkalom meg kell csináltatnom a Váci Piarista Gimnázium főbejárati kapujának restaurálását. Ezután jött a dolog nehezebbik része. Megfelelő céget tervezőt, szakembereket kellett keresni. Rátaláltam a Mohay Üvegfestészeti Stúdióra. Megkaptam a precíz árajánlatot és a művészi kivitelű festett, színes mozaik kép kicsinyített változatát. Az árajánlat összege - ahogy szokták mondani- mellbe vágott! Tudtam, hogy nem „két filléres”  munkáról van szó, de a sok százezres, közel félmilliós  főösszeg kissé soknak tűnt. Három dolog segített a döntésemben. Korábban tett ígéretem - a „törlesztésre”-, az előbb említett újítási díj felvétele, s nem utolsó sorban feleségem, valamint szűkebb családom ösztönzése. Történt ugyanis egy szomorú baleset, amely megrendítette családunkat! 2005-ben egy külföldi iskolai sítáborban síelés közben Harmos Balázs 17 éves unokám halálos balesetet szenvedett. Ez a döbbenetes tragédia késztette a családomat arra, hogy kérje tőlem azt, hogy Balázska emlékére minél előbb készíttessem el a főkapu javítását a színes, ólomkeretes díszablakkal együtt. Ezek után felgyorsítottam a munkálatokat és rövid időn belül „átadhattam” a restaurált főkaput Nyeste Pál igazgató úrnak.
A piaristák Vácra való visszatelepedésének örömére egy Budapesti műhímző és zászlókészítő szövetkezettel megcsináltattam egy gyönyörű, fehér brokátselyemből az iskola zászlóját. Kétoldalasan! Egyik oldalon a piarista címerrel és az iskola nevével , másik oldalán pedig Vác város színes, Szűzmáriás képpel díszített címerével és szintén felirattal. Természetesen szép zászlórúddal és saját költségemen.
Érezhetően, kissé elfogultan állítom szép és jó munkát végeztek a Stúdió munkatársai. Azóta is sok szóbeli és írásos dicséretet kaptam ez ügyben diákoktól, szülőktől, váci lakosoktól, sőt még néhány külföldi turistától is.
A dicséretek mellett elhangzott - többször is - egy tárgyilagos, gyakorlatias vélemény is. Nem eléggé jól látható, különösen délután felé, alkonyatkor az üveg mozaik kép. Törtem a fejem, mit lehetne csinálni , hogyan kellene „javítani" a láthatóságon ? Jött egy ötletem! Futó Béla a Váci Piarista Gimnázium új igazgatója igen lelkes, agilis piarista atya és vezető, aki már 2013 derekán a Váci Piarista Diákszövetség vasárnapi összejövetelén felhívást intézett a hallgatósághoz, zömében piarista öregdiákokhoz. Kérte készüljünk ötletekkel, javaslatokkal, felajánlásokkal és főleg tettekkel a 2014-es évre, a piaristák Vácra letelepedésének 300. évfordulójára. Ez egy komoly inspiráció volt számomra is, hogy cselekedjek. Megint csak kerestem egy kiváló szakembert a láthatóság javítása, a megvilágítás kérdésében. Ez a szakember Modróczky János erősáramú villamos üzemmérnök volt. A váci piarista vacsorán volt alkalmam konzultálni a témáról Futó Béla igazgató úrral is, kérve hozzájárulását az ötletem megvalósításához. Ő boldogan beleegyezett és kijelölte segítő partnernek Dilong Sándort, a gimnázium műszaki vezetőjét. Három napon belül gyönyörű megvilágításban már karácsonykor látható volt díszkivilágításban a Váci Piarista Gimnázium főbejárata. Természetesen a költségeket ismét vállaltam.

Istennek hála, hogy segített elhatározásom megvalósításában!

Remélem, még a jubileumi évben tudok más újabb segítséget adni szeretett volt iskolámnak, amelytől olyan sokat kaptam.

Harmos Béla                                                                                  

Foto: Cservenák Péter


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Dr. Corrádi Mária (prof. Dr. Vörösmarthy Dánielné) a MÁV Kórház nyugalmazott fül-, orr-, gégész főorvosa

A  Magyar Piarista Diákszövetség sátoraljaújhelyi tagozata ismét megfogyatkozott
                                                            Dr. Corrádi Mária
                                             (prof. Dr. Vörösmarthy Dánielné)
                              a MÁV Kórház nyugalmazott fül-, orr-, gégész főorvosa
                                            visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.     
Nekünk, akik gyermek- , diákkora óta ismertük, „Mici” volt, aki kedvességével, szeretetteljes  modorával mindenkit megnyert, lenyűgözött. Akivel életében, pályafutása során találkozott, vagy kapcsolatba került, mindenkiben nyomot hagyott.
                                              AKINEK EMLÉKE ÉL, NEM HAL MEG.
                                                          parnói Molnár Béla