A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Piarista Öregdiák Barátaim!

Sík Sándor piarista atya 1889. január 20-án, éppen 125 éve született. Nem is olyan régen Hírlevél Különszámmal emlékeztünk rá, halála 50. évfordulója alkalmából. Sajnálatomra kimaradt akkor Lukács László piarista atya beszéde, amelyet a Sík Sándor emlékmisén mondott, ugyanis az emlékmise és a Hírlevél kiküldésének időpontja közel egy időben volt, így technikailag nem volt megoldható a szép beszéd közlése.
A Vigilia hasábjain azonban megjelent (Vigilia 2013/11. szám, Napjaink rovat, 864-866. oldal; Lukács László: "Sík Sándor emlékezete" címmel), így elkértem Lukács atyától. Olvassátok sok szeretettel, emlékezzünk így a 125 éve született piarista atyára, Baróti Dezső, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor és Radnóti Miklós tanárára, a piaristák nagyformátumú rendfőnökére.

Sík Sándor emlékmise

             Ha egy közismert személyiség meghal, életműve lezárul. Az illő búcsúztatás után a lexikonírók a róla szóló, addig befejezetlen szócikkbe beírják a halál dátumát a születés dátuma mellé. A pályatársak kezdik összegezni, elemezni az immár befejezett életművet, tanulmányokat írnak, konferenciákat tartanak róla. Az érdeklődést aztán lassan elhalványítja a múló idő. Legfeljebb egy-egy évforduló ad alkalmat arra, hogy újra felidézzék emlékét, az idő növekvő távlatából talán új szempontokkal egészítve ki az addig kialakult összképet.

            Az egyházban, ha valaki meghal, Isten irgalmasságáért könyörgünk az elhunyt számára, gyászmisét, később emlékmisét mondunk, hiszen ki tudja, ő szorul-e még rá a mi közbenjáró imánkra tisztulása folyamatában, vagy pedig már eljutott az isteni élet teljességére: ott van az angyalok és a szentek boldog közösségében, részesedve a Szentháromság életében. Akkor pedig inkább mi fohászkodunk hozzá, közbenjárását kérve magunknak.

            Amikor most az ötven éve elhunyt Sík Sándorra emlékezünk, mindkét utat végigjárjuk, hiszen felidézzük az emlékét írásokkal, emlékesttel, kiállítással. Maradjon a szakemberek dolga, hogy méltassák az irodalomtudóst, a költőt, a pedagógust, a magyar cserkészet egyik meghatározó alakját, a piarista rendfőnököt, a magyar egyháznak évtizedeken át egyik kiemelkedő személyiségét. A szentmise azonban alkalmat ad arra, hogy más nézőpontból tekintsük reá, alakjára és életművére. Hiszen, mint reméljük, ő már eljutott arra a teljességre, amelyre egész életében vágyott és készült, s amelynek immár boldog részesévé vált.
            Hogyan láthatja vajon „onnan felülről”, a Szentháromság boldog öröklétéből az idelenn immár ötven éve lezárult életművét, hogyan lát bennünket, mai piaristákat, s folytathatnánk, hogyan látja a mi korunkat, a mai magyar valóságot?
            Bátran kimondhatjuk, hogy egész élete, különlegesen sokoldalú és termékeny munkássága egyetlen nagy előkészület volt erre az „odaátra”. Azért tudott olyan nagy hatással lenni kortársaira, a történelem oly viharos évtizedeiben is, mert a tekintete mindig az odaátra irányult; oda tartott és arrafelé akart vezetni mindenkit, és onnan kapott erőt a legnehezebb időkben is.
            Lelkiségének, tudatosan vállalt és következetesen véghezvitt életformájának talán két vonása világítja meg ezt legjobban. Tudtommal senki sem végzett még számítógépes vizsgálatot arról, hogy melyek a leggyakrabban előforduló szavak, kifejezések kivételesen gazdag irodalmi hagyatékában. E nélkül is kiugrik azonban két szó, amelyek talán a legjobban foglalják össze egyéniségét, s amelyek bizonyára az odaáti teljességben kaphatták meg igazi értelmüket. Ez a két szó: a teljesség és a szeretet.
- Az első tehát a teljesség. Sík Sándor a Szentírást, főleg Szent Pál teológiáját követte, amikor Istennek Krisztusban megnyilvánuló teljességét tartotta az élet legfőbb ajándékának és lehetőségének. Krisztusban benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, mindnyájan az ő teljességéből merítettünk, s életünk legfőbb feladata, hogy felnőjünk Krisztus teljességére, s általa beteljünk Isten egész teljességével. Ez az isteni teljesség vonzza és élteti a keresztény, a katolikus hívőt, és segíti abban, hogy valóban teljessé tegye emberi életét is. A „katolikus” szó Sík Sándor értelmezésében ezt az egyetemességet jelenti. Amint írja: egészt, nem részt, teljességet, nem félséget, kitárulást, nem elzárkózást, szeretetet és megértést, nem gyanakvást, félelmet és védekezést; erőteljes, lendületes vidám és forró igent, nem vérszegény nemet. (…) Ez az eszmény, a cél, amelyre törekednünk kell.”
            A teljességnek ez az igénye jellemezte pedagógiai tevékenységét és irodalomszemléletét is. A valóságnak csak elenyésző töredéke az, amit földi szemünkkel láthatunk; a végtelenül nagyobb része az öröklét isteni valósága. Az ember akkor él teljes életet, ha már földi életében kapcsolatba kerül az odaátival. Hiszen „az ember Isten számára van teremtve; egyetlen hivatása van, az isteni”. Tudta jól, hogy ennek a másik valóságnak fölfedezése egész embert kíván, hiszen a valóságnak „tágassági fokozatai vannak”. A keresztény nevelő feladata, hogy növendékeit rásegítse ennek a tágas, mert az isteni élettel teljes valóságnak felismerésére, és az ebben való fokozatos növekedésre. 1948-ban, az egyházi iskolák államosításakor a Te Deum miséjében így vallott erről: „A mi nevelésünknek, a keresztény nevelési rendszernek alapvető gondolata, hogy mi ifjúságunkat az egész valóságra neveltük. Beállítottuk a valóság egészébe, amely magába foglalja a természetet és a természetfölöttit, időt és örökkévalóságot, embert és Istent, a valóságnak azt a mérhetetlenül nagyobb és jelentősebb felét is, amit az isteni, az örök, a természetfölötti jelent.”
            Ugyanezt a teljességet képviselte az irodalomban is. Akkor is, amikor a magyar költők istenélményét vizsgálta, akkor is, amikor az irodalmi realizmus elvi kérdésével nézett szembe, akkor, amikor a hivatalos ideológia ezt egyre inkább a szocialista realizmus kényszerzubbonyába gyömöszölte bele. Az evilági valóságot bemutató realizmus akkor válik teljessé, ha kiegészül egy harmadik dimenzióval, meglátja az isteni valóságot is. „A fát ábrázolva nemcsak a gyökereket és a humuszt mutatja be alatta, hanem az atmoszférát és az égboltot is fölötte.” Ez a nagy (vagy háromdimenziós) realizmus az igazi irodalom.
            Hogy az isteni teljességre maga is mennyire törekedett egész életén át, azt lírai vallomásai tükrözik leginkább – fiatal korában talán túlságosan lelkendezően „megy a nap felé”, „szemben a nappal”; később természeti képekkel jeleníti meg azt a vágyát, hogy kitárja magát a mindenségnek, mint a Mátra. Vagy éppen gyermeki hasonlatokkal él, hogy kicsi fiúként belesimuljon Isten ölébe.
Öregkorára a képek egyszerűsödnek, a vágyódás a teljességre egyre bensőségesebbé válik: „Hetven felé, / mint felhőn át az esti napkorong, / Mindenfelé / Egy fényességes árny borong: / Az Istené.”
            Bármennyire vonzotta is a teljesség, nagyon szerette ezt a világot is, az embereket, főleg a gyermekeket; a művészetet, főleg az irodalmat, és a természetet. Újra meg újra bűnbánattal vallja meg ezt a ragaszkodását: „Bocsásd meg énnekem, Uram, / Hogy jobban szerettem nálad / A meggyet, a mézet, a hársfavirágot, / Felhők meséskönyvét, / Apró gyerekek gügyögését, / Fiúk-lányok mosolya lobbanását… Bocsásd meg énnekem, Uram, / Hogy Tamásnál, Teréznél / Szomjasabban lestem az öreg Aranyt, / Berzsenyi mennydörgését / meg Hamlet töprengéseit…

- Egyéniségének második alapjellemzője a szeretet. Hiszen a teljesség nem tartalmatlan tágasság, a végtelen jó vagy végtelen értelem üres ideája, vagy a mindenséget felülmúló abszolút hatalom, hanem élő szeretet, amely a Szentháromságból kiindulva átfogja a világot, és minden embert meghív a saját szeretetközösségébe. E „szeretet-centrikus teológia” szerint „Isten szeretete olyan gazdag, hogy magán kívülre is kiárad. Akar olyan teremtményt, amellyel tökéletes személyi viszonyba léphet, valakit, aki fel tudja fogni Isten szeretetét és isteni tökéletességgel tudja viszonozni. Ez a megtestesülés titkának értelme. Az Úr Jézus, noha teremtmény, isteni szeretettel szereti az Istent. Ez a teremtés igazi értelme és célja.” Ezek a mondatok Sík Sándornak a szeretetről szóló egyik konferenciabeszédéből valók. Szembeállítja egymással a görögség szeretettanát és a kereszténységét. „A görög szeretet-fogalom vágy, sóvárgás, törtetés alulról fölfelé; a keresztény szeretet fölülről, a szeretet ősforrásától tart lefelé. A görög szeretet vágyó szeretet, a keresztény adó szeretet”, ahogyan Jézus Krisztus, a megtestesült Istenfia egészen értünk élt, majd a kereszten értünk adta életét. A szeretetben találhatjuk meg az ember számára lehetséges legnagyobb boldogságot, s ez az, ami végül Istenben válik teljessé.
            Ez a „égi és földi szeretet” volt talán a legfontosabb jellemzője Sík Sándor egyéniségének, életének. Szent Pál módjára törekedett arra, hogy élő hitével egyre jobban gyökeret verjen a szeretetben. Isten iránti szeretete pedig az emberek iránti szeretetben öltött testet. Ez vezette a fiatalok szolgálatára, nevelésére. „A piarista hivatás lelke – mondta az említett 1948-as, drámai beszédében – a szeretet az ifjúság, minden egyes fiatalunk iránt. (…) Nekünk, akik életünket a kalazanciusi hivatásra tettük rá, az Isten szeretete és Krisztus szeretete elsősorban az ifjúság szeretetében, cselekvő szeretetében kell hogy megnyilatkozzék.”
            Ezt a szeretetet, a személyiségéből áradó kedvességet, a mindenkit testvérnek tekintő nyíltszívű bizalmat tapasztalhatta meg mindenki, aki vele találkozott. Ezt érezhették meg a cserkészek, ezt a szegedi egyetemisták, ez a keresztény humanizmus hatja át költészetét. A válságos ötvenes években, amikor tehetetlenül és kiszolgáltatottan állt rendjének élén, mégis ezzel adhatott erőt sok rendtársának, akiket nem tudott megvédeni a hatalom szorításától.
            Költészetében is vissza-visszatér a szeretet öröme és feladata, az embersorsokat nyomorító történelem hullámzásaiban is. Te Deum című versében írja: „Hogy sohasem féltem a szeretettől / és szerethettem, akik nem szerettek, / hála legyen. // Hogy akik szerettek, szépen szerettek / és hogy nem kellett nem szépen szeretnem // hála legyen.
Isten szeretetét sugározta maga körül, egyszerűen és alázatosan, de aki vele találkozott, gazdagabb lett ettől a találkozástól. Élete foglalata is lehet e néhány sor: Az Isten küld testvéreim, tinéktek, / hogy sugarai eleven tüzét, / Amik arcáról a szívembe égtek, / Sugározzam csendesen szerteszét, / A testvéreknek, kik az éjben járnak, / Az Isten küldött szentjánosbogárnak.

***

            Az Eucharisztiában egybenyílik egymással az ég és a föld. Amikor Sík Sándor földi életútját, alakját idézzük fel a szentmisében, a mi emberi perspektívánkból, fél évszázad távolából, eltűnődhetünk rajta, hogyan látja ő ma mindezt a Szentháromság szeretetközösségének ragyogó világosságából; hogyan látja azokat, akik földi életében ismerték és szerették, és hogyan lát minket, a kalazanciusi hivatás mai követőit. Elmúlt már hetven éves, egyre jobban nyomasztotta az öregség és a betegség terhe, egyre tudatosabban készült a halálon túli életre, amikor a következő sorokat leírta: „Én kilépek rozsdás keretemből / S szürkült kezemmel, nem-szürkült szívemből / Áldást hintek a sietők után, / Atyai áldást – a történelemből.” Most atyai áldását fogadjuk, immár nem a múló időből, hanem az örökkévalóságból.

Borián Tibor több mint 50 éve piarista szerzetes, pedagógus. Ezreket tanított, generációk nőttek fel keze alatt, számtalan diákja tanult tőle magyar nyelvet, történelmet, zenét és emberséget. Az atya idén november 22-én ünnepelte 80. születésnapját. Ezen alkalomból kérdeztük őt élete fontos mérföldköveiről, hivatásáról, céljairól. 

Gyökerek: az otthon, iskolák, hivatás 

Hajmáskéren, egy Veszprém melletti faluban 1933. november 22-én születtem Szent Cecília napján, amely kétségkívül meghatározta későbbi vonzódásomat a muzsikához, különös tekintettel az egyházi zenére. Édesapám a hajmáskéri katonai tábornak volt főhadnagyi rangban orvosa, így elmondhatom, hogy ágyúszó és katonaság „közt” nevelkedtem. A falu általános iskolájában ismerkedtem meg a vallással, ministránsként is szolgáltam itt, majd 4 év után a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültem a bátyám nyomdokaiba lépve.

Édesapám és testvérei mind a székesfehérvári cisztereknél tanultak, viszont a háborús események ezt számunkra már nem tették lehetővé a nagy távolság miatt sem, amely Fehérvár és Hajmáskér közt húzódott, így a közelben fekvő Veszprémre esett a választás. Így kerültem életre szóló kapcsolatba a piarista renddel. Az 1948-as államosításig az itteni piarista gimnáziumba, majd utódiskolájába, a mai Lovassy László Gimnáziumba jártam, ahol 1952-ben érettségiztem. Már ekkortájt kialakult bennem a papi hivatás iránti érdeklődés és vonzalom, amely egyáltalán nem volt idegen a családomtól, ahol öten választottuk ezt a hivatást. (pl. Nagybátyám ciszterci pap és tanár volt.) Az államosítást követően az iskola nélkül maradt piaristák ifjúsági pasztorációs tevékenységet folytattak, amely során kapcsolatba kerültem Bulányi György, Török Jenő és Juhász Miklós atyákkal. Érettségi után jelentkeztem a rendbe, ahová a helyek korlátozott száma (14 főben maximalizálták) miatt nem jutottam be elsőre. Ez időben egyetemre kezdtem járni magyar szakra, majd közben 1952-ben beöltözhettem a rendbe. Még novíciusként éltem át a Váci utcából a Mikszáth térre való költöztetésünket. Teológiai tanulmányaimat 6 év alatt végeztem el; 1958-ban szenteltek pappá, s 1959-ben megkaptam magyar-történelem szakos diplomámat is. Mint a legtöbb ifjú piarista, Kecskeméten kezdtem meg nevelői pályafutásomat, ahol 8 évet töltöttem. Itt kétszer voltam osztályfőnök, majd kollégiumi prefektus, irodavezető. Kecskeméthez kötődik az énekkari munka elkezdése is, annak a szomorú eseménynek „köszönhetően”, hogy Forrai István rendtársam, aki zeneakadémiai tanulmányokkal a háta mögött kiváló karvezetői munkát végzett, tragikus hirtelenséggel távozott tőlünk fiatalon, rákbetegségben. 1960-ban a diákénekkarnak lettem a vezetője hét éven át Budapestre történő áthelyezésemig, ahol 11 évig a kalazantinereknek voltam a prefektusa amellett, hogy az iskolában tanítottam magyart és történelmet. 1972-ben itt is rám bízták a diákénekkar vezetését majd 1976-ban a felnőttekét is Maklári Lajos karnagy halálát követően. Természeten igyekeztem a kihívásoknak megfelelni, ezért elvégeztem a kántorképzőt, és jeles karvezetőket, zenészeket is megkerestem, hogy tanulhassak tőlük. A kórusnak mintegy 40 művet írtak olyan ismert zeneszerzők, mint Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc, Halmos László, Rosta Ernő… számos lemeze is megjelent az énekkarnak, amelynek több mint 500 mű szerepelt a repertoárjában a gregorián énekektől, madrigáloktól a barokk korálokon át a modern művekig bezárólag. 1976-1979-ig tartományfőnöki asszisztensként és irodavezetőként tevékenykedtem, majd budapesti házfőnök és 1985-től a gimnázium igazgatója lettem 13 éven át. Ezen évek során a 30-40 főt számláló iskolai felnőtt kórust sikerült teljesen megújítanom, ahol nem csupán piarista öregdiákok, hanem az aktuális diákok szülei és hozzátartozóik is énekeltek. A Sík Sándor (Kalazancius Kórus korábban – a szerk.) Kamarakórus 65 évig működött, amelynek közel negyven évét én vezettem. 1998-ban Kállay Emil atya, akkori tartományfőnök áthelyezett Veszprémbe, ahol a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gyakorlóiskolának 3 évig Görbe László piarista volt a vezetője, akivel ekkor „helyet cseréltünk”: ő feljött Budapestre igazgatónak, én pedig lent maradtam 8 éven át az egyházmegyei, érseki iskola vezetőjenként, amelyet a piarista iskola egyfajta utódiskolájának tekintettek. A 900 fős iskolacentrum általános iskolát, gimnáziumot és egészségügyi szakiskolát foglalt magába. A 65 évesen vállalt feladat nagy kihívást, számos újdonságot hozott számomra. Eddig ugyanis csak középiskolás fiúkkal foglalkoztam, itt pedig a 6 éves gyerekektől a 22 éves felnőttekig fiúk és lányok egyaránt tanultak, mindez kiegészült missziós feladatokkal.  Veszprémben ezen felül a Közoktatási Közalapítványnak, a KÉSZ-nek és a Diákszövetségnek lettem elnöke, amellett, hogy az iskola pasztorációs felelőseként is dolgoztam. 2006-ban, 73 évesen kerültem vissza Budapestre, ahol pár hónap alatt közel 10 feladatot kaptam… 2011-ben a szervezetem kezdte felmondani a szolgálatot, kórházba kerültem, ezért lejjebb adtam a tevékenységekből. Ennek ellenére Nagyböjtben előfordult, hogy 5 lelkigyakorlatot is tartottam, a mai napig rendszeresen misézek különböző helyeken (Patrona, Biatorbágy, Újpest), a Kairosz Kiadónak lektorálási feladatokat végzek, s ellátom a Veszprémi Diákszövetség elnökségi feladatait a KÉSZ-alelnökség mellett…

Emlékezetes személyek, élmények

„Életem során mindig úgy lettem elöljáró, hogy egy nagyformátumú elöljárót követtem a sorban… úgy érzem, sikerült megfelelnem a magam elé támasztott követelményeknek.”

Előd István, Benkő Andor, Kincs Lajos tanár úr – szellemiség, dinamizmus, az igazi „élet-példaképek”

Sík Sándor – atyai szeretet, műveltség, nagyböjti konferenciabeszédek

Sík Sándor összes művét Borián Tibor rendezte három kötet alá, lektorálta egyetemi előadásait. Jelenleg az Új Ember Kiadóval zajlanak egyeztetések egy esetleges, közeljövőbeli kiadásról.

Jelenlegi tevékenységek 

Különböző lektorálási megbízások a Kairosz Kiadótól, fényképek, dokumentumok rendezése, misék, lelkigyakorlatok, sajtóbizottsági elnökség a Magyar Piarista Diákszövetségnél, egyéb diákszövetségi munka, rendszeres havi látogatások Veszprémbe. 

Közeljövőbeli tervek 

2014: 25 éves diákszövetségi jubileum megünneplése, megszervezése, kecskeméti iskola 300 éves jubileuma

Mi okoz igazán örömet? 

Hogy élhettem, s élek. Az Úr irgalma végig velem volt és megmentett bizonyos dolgoktól. A Kórust sikerült fenntartani jó színvonalon, számos kiváló kapcsolatot építettünk ki pl. a határon túli iskolákkal, plébániákkal, a grazi Sacré Cour Intézettel.

Az interjút készítette: Szathmáry Melinda

Kállay Emil piarista szerzetes 1929. január 19-én született Kisújszálláson. 2013 júniusában Budapesten és Csíkszeredában gyémántmisét, 85. születésnapja alkalmából a budapesti Piarista Kápolnában ünnepi szentmisét mutatott be. Életútjáról, hivatásáról szóló személyes sorai közlésével köszönti a Magyar Kurír.

Az első találkozás mindig meghatározó jellegű: Milyen édesanyával-apával, nagymamával-nagyapával találkozunk megszületésünk után, ettől függ, hogy megszületik-e bennünk az „ősbizalom” – mely alapja lesz későbbi emberi kapcsolatainknak. Milyen óvó-tanító néni fogad, amikor először lépünk be az óvoda, illetve iskola kapuján, ettől meg az függ, hogy szeretünk-e majd odajárni. Milyen lesz az első találkozásunk a templommal, a pap bácsival – valószínűleg ugyanilyen meghatározó jellegű hitéletünk elindulását illetően.
Ötesztendős voltam, amikor szüleim elvittek Csíkszeredába a „csíki nagymamához”, majd felvittek a Hargitára nyaralni. Egyik reggel elküldtek a borvízforrásra vízért, s mivel a bátyám hat esztendővel idősebb volt, mint én, és akkor ő már cserkész volt, tőle megtanultam a cserkészindulót és visszafelé a forrástól vidáman énekeltem, amikor is hirtelen odafutott a pap bácsi  (Bíró Ferenc volt a neve, amint később megtudtam), ölébe kapott és megszeretgetett, hogy ilyen bátor magyar legényke vagyok. Összebarátkoztunk. Idők folyamán arra is rájött, hogy az óvodában sok verset megtanultam, s szavaltatott, miközben éreztem, hogy mennyire tetszenek neki a verseim. Egyszer pedig ott játszottunk a hargitafürdői  kis fatemplom mellett, amikor behívott a templomba, odavezetett az oltárhoz, rámutatott az olaj-örökmécsesre, és azt mondta: „Nézd, Öcsi, itt van a templomban az Úr Jézus, a mi legjobb barátunk – s  rámutatott az oltárszekrényre - , ennek mindig égnie kell. Amikor itt játszotok, te időnként nézzél ide be, és ha nem ég, szólj nekem, mert akkor ki kell cserélnünk a mécsbelet, s újra meggyújtjuk” – ez volt az első egyházi megbízásom. Ezen a nyáron sokat voltam együtt Feri bácsival.

Emlékezetes maradt a következő esemény is: A réten találtam egy tükröt, amelyiknek a másik oldalán egy szentkép volt. Nagyon megörültem neki. Amikor találkoztunk, a pap bácsinak is eldicsekedtem vele. Ő azt mondta: „Ezt valaki elvesztette, ez nem a tied. Járj csak körbe, s kérdezd meg, kié? Ha megtalálod a gazdáját, vissza kell adnod, ha nem, csak akkor tarthatod meg.” Nagyon szerettem volna, ha az enyém marad. De végül is amikor  megtaláltam a tulajdonosát egy kislány személyében, s ő annyira megörült neki, akkor már nem bántam, hogy vissza kellett adnom.

A plébános bácsiról sokat beszélgettek azok a felnőttek, akik a „büdös-gödörben” kezelték fájós végtagjaikat, én meg szerettem hallgatni őket. Így tudtam meg, hogy mennyire szeretik beszédeit, történeteit, s mennyiszer megbüntették már a magyarsága miatt. (Ez 1934-ben volt, tizennégy évvel Trianon után.) Akkor éreztem először, hogy én is ilyen ember szeretnék lenni…
Aztán minden további  ilyen „első találkozásom” is jól sikerült: az első debreceni hitoktatóval is, aki elsőáldozásra készített fel, meg a gimnáziumba bekerülve a piarista atyákkal való találkozások is. Így érlelődött meg bennem az a hivatás, mely érettségi után a piarista rendbe való belépéshez vezetett. 1950-ben ugyan a több mint harminc piarista kispapból csak tizennégy maradhatott meg a szűk rendi keretben, a többiek – köztük én is – átkerültünk egyházmegyés szemináriumba. Sík Sándor volt akkor a rendfőnökünk, búcsúzásul azt mondta: „Éljetek fogadalmatok szerint, s egyszer majd csak tudtok örökfogadalmat tenni a piarista rendben is. Törekedjetek – egyházmegyés papként is – az ifjúságot Kalazancius atyánk tanítása szerint a „pietas et litterae” – „a hit és tudomány” szellemében   nevelni!” Ez a fogadalom, melyet a piarista rendben mint negyedik fogadalmat tettünk: „az ifjúság vallásos nevelésére” – ez végigkísért az utamon, s megőrzött mindvégig az ifjúsággal való törődés hivatásában.
Csak a rendszerváltás után, 39 év várakozás után, 1989-ben tehettem örökfogadalmat.  1991-ben térhettem vissza a Piarista Rendbe, akkor már 62 éves voltam. Négy évig prefektusként a piarista növendékeket neveltem; 1995-ben, 66 évesen megválasztottak tartományfőnöknek, 1999-ben újabb négy évre. A következő káptalanon 2003-ban mint asszisztens benne maradtam a magyar provincia rendkormányában. 2007-ben Sárközi Sándor atyával megkezdtük a székelyföldi missziót. Most is elevenen él bennünk az a törekvés, melyet  1997-ben az Egyetemes Káptalanunk így fogalmazott meg: „A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában”. Törekszünk arra ott is, hogy életünkkel és tanításunkkal segítsük az ifjúságot is, a szülőket is ebben a válságos időben hűségesnek maradni a krisztusi hithez. Abban is bízunk, hogy akiket megérint Krisztus hívása, szeretik a fiatalokat és képesek megismertetni velük az Ő szeretetét, boldogan vállalják majd a piarista hivatást!
1953. június 14-én szenteltek az esztergomi székesegyházban pappá. Kimondhatatlanul boldoggá tett, amikor áldozás után a kórus azt énekelte: „Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam” (Jn.15,15). Azt a kisgyerekkori élményt, amit a csíkszeredai pap bácsitól tanultam, hogy „Jézus Krisztus a legjobb barátunk” – most a papszenteléskor visszaigazolta az Úr Jézus.
Ilyen módon – pappá szentelésem hatvanadik évfordulóján – gyémántmisét mondhattam. Boldogan vállalom nyolcvanötödik évemben azt is, amit így fogalmazott meg Ő: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek!” (Jn.15,14.)

Fotó: Thaler Tamás
Forrás: piarista.hu/Magyar Kurír

A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Budapesti Piarista Gimnázium szeretettel meghívják " A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság" című kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött bemutatójára.

Időpont: 2014. február 13. csütörtök 17 óra

Helyszín: Piarista Gimnázium tanácsterme (1052 Budapest, Piarista utca 1., II. emelet)

A kötetet bemutatják, s a kerekasztalon felszólalnak: Mózessy Gergely levéltárvezető (Székesfehérvári Püspöki Levéltár), Szakál Ádám SchP  (Budapesti Piarista Gimnázium) és Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartománya, Központi Levéltár)

A rendezvény házigazdája: Kormos Zoltán igazgatóhelyettes (Budapesti Piarista Gimnázium)

Az esten közreműködnek a Budapesti Piarista Gimnázium diákjai.

A kötet a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható.

A  Tanácsköztársaság rövid, de véres időszaka 1919 tavaszán és nyarán nem csak Magyarországot, hanem a piarista rendet is rövid idő alatt súlyos válságba taszította. Ennek a bonyolult kornak a bemutatásra vállalkozott ez a kötet, amely két részből áll. Szakál Ádám bevezető tanulmánya fölvázolja az 1918/1919-es esztendő legfontosabb egyház- és oktatáspolitikai eseményeit, köztük az "egyházi pálya" elhagyásáról szóló nyilatkozat kérdését is. A kötet második részében a kommunista diktatúrát átélt tizennégy piarista rendház akkori krónikái, Tomek Vince és Révai József piaristák személyes visszaemlékezései, valamint a legfontosabb egykorú dokumentumok olvashatók. A szövegeket számos, eddig publikálatlan korbéli rajz és fénykép illusztrálja, köztük Agárdi Gyula piarista karikatúrái.

Csak emlékeztetőül...

A Diákszövetség vezetőségének döntése értelmében a 75 év feletti tagjainktól nem várjuk el a tagdíj befizetését, ugyanakkor adminisztrációs okokból mégis küldünk ki csekket, és az újság valamint a boríték címzésénél feltüntetjük a befizetéseket. Már csak azért is, mert ha valaki mégis fizetne, legyen ott a csekk.
A tavaszi Piarista Diák kiküldésének előkészítése miatt a befizetések adminisztrálását le kell zárnom január 31-ével, ezért a későbbi befizetéseket most nem tudom figyelembe venni.
Akik nyomtatott újságot kapnak, csak akkor lesz csekk benne, ha egy vagy több évvel tartoznak. Akik PDF-ben kapják az újságot, ők elmaradás esetén borítékban kapják a csekket. Akiknek nincs elmaradásuk, nem kapnak csekket sem az újságban, sem borítékban, sőt ők még borítékot sem kapnak.
A tavalyi őszi számnál mindazok, akik email címmel rendelkeztek, elektronikus formában kapták meg a lapot. Akik külön kérték, hogy mégis nyomtatott formában kérik, kérésüket átvezettem az Adatbázisba.
Ha mégis valamilyen eltérés van, kérem jelezzétek.

A piarista jelvény újból kapható hétfőnként az irodában (700 Ft).

Körülbelül 1600 tagunk ELKÖLTÖZÖTT megjegyzéssel szerepel az Adatbázisunkban. Őket kinyomozni nem nagyon lehetséges, ezért bízom benne, hogy most a Hírlevelet olvasva, talán eszébe jut, hogy nem közölte az új címét. Várom jelentkezéseteket!

Üdvözlettel

Csepely Péter
Magyar Piarista Diákszövetség
tag- és tagdíjnyilvántartás-vezető

2014. február 5-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Nyílt Napot szervez 10.00 és 12.30 között.

Szeretettel várják azon érdeklődő diákokat, akik végső döntésük előtt szívesen megismernék a főiskola különböző szakjait, szívesen találkoznának az intézmény jelenlegi hallgatóival, oktatóival és a tanulmányi kérdésekben segítő dolgozóival.
2014 őszétől elindul a főiskolán is az osztatlan rendszerű hittanár-nevelő tanár képzés párban erkölcstan- és etikatanárképzéssel, valamint további 7, az ELTE-n hallgatható bölcsész tanárszakkal. (angoltanár, történelemtanár, latintanár, magyartanár, némettanár, ének-zene tanár, franciatanár).

Az érdeklődők kérdéseit előzetesen várják a  tanulmanyi.osztalysapientia.hu  e-mail címre.

További információ: www.sapientia.hu

A váci Piarista Gimnázium fennállásának 300. évfordulójára 2014. február 22-én 18 órai kezdettel jubileumi bált szervez az Iskolai Szülői Szervezet.

Szeretettel várjuk minden kedves öregdiáktársunkat is, hogy minél nagyobb létszámban együtt ünnepelhessünk. Jegyek és támogató jegyek elővételben kaphatók a gimnázium portáján.

Üdvözlettel:
Balázs Sándor
elnök

Váci Tagozat

Kedves Piarista Öregdiákok, Kedves Piarista Atyák!

Ezúton kérünk Titeket, akik ismertétek, szerettétek, tanítványai, rendtársai, barátai voltatok az öt éve elhunyt Tuba Iván piarista atyának, amennyiben van kedvetek, időtök engedi, írjatok a Hírlevélbe megemlékezést róla, vessétek papírra a Vele kapcsolatos kedves történeteteket, emléketeket. A Diákszövetség következő Hírlevelében Tuba tanár úrra szeretnénk emlékezni.

Aki rendelkezik fotóval róla, azt is elküldheti emailben.

Beküldési határidő: 2014. február 05.
Email cím: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

A Nagykanizsai Piarista Iskola ökollégiumi programsorozatának újabb előadását hallgathatták meg az iskola diákjai. Az előadó dr. Illyés Zoltán biológus, aki a budapesti Piarista Gimnázium diákja volt.

— Tudom, elsőre talán furcsa az ökológiáról előadást tartani, amikor a vallás oldaláról is szeretnénk megközelíteni ezt a témát — fogalmazott az előadó, aki tegnap beszélt a vallás és a természettudományok kapcsolatáról. Dr. Illyés Zoltán emlékeztetett, a vallás és a természettudományok szoros kapcsolatban voltak, egykor ez a kettő még egy volt, régen, amikor a szerzetesek foglalkoztak a természettudományokkal is. Előadásában szólt a teremtés és az evolúció kérdéseiről is, véleménye szerint a vita eléggé eltávolította egymástól ezt a két területet. Az ökológia kevésbé problémás területe a tudomány és a vallás kapcsolatának, mert nincs ellentét a teremtés és az evolúció között. A vallás és az ökológia ott találkozik, hogy az ökológiai gondolkodásmód valójában egy környezettudatos tevékenység. Az ökológia az élőlények és a természet kapcsolatával foglalkozik, és mivel olyan nagy ráhatással van az ember környezetére, a természetre, fontos ökológiai tényezővé vált.

Dr. Illyés Zoltán a nagy globális változásokról is beszélt, szólt az éghajlatváltozásról és arról, mi lehet a következménye, mi az, ami kiváltja, milyen negatív hatásai lehetnek az emberiségre, és hogyan tudunk ezen negatív hatások ellen védekezni.
— A világ e súlyosodó problémáját a katolikus egyház is fontosnak tartja. Ezért felszólítják a világ katolikus közösségeit, hívőket és nem hívőket is arra, hogy ezekkel a gondokkal foglalkozzanak. Az Isten által megalkotott világért, felelősséggel tartozunk — hangsúlyozta az előadó. Megzabolázta az ember a természetet, de fontos látnunk, hogy mi az, ami rosszul működik, és ez ellen tenni kell. Az egyház vezetői is fölszólítanak bennünket erre. Már védőszentje is van az ökológiának, és az ezzel foglakozó tudománynak, Assisi Szent Ferenc személyében. A pápánk is ezért választotta a Ferenc nevet, és ő az, aki a legszorosabb kapcsolat a vallás és az ökológia között  — mondta előadásában dr. Illyés Zoltán.

Dr. Illyés Zoltán jelenleg a Mindszenty Ifjúsági Házat vezeti Zalaegerszegen, ez egy egyházi fenntartású intézmény, és mindezek mellett természetvédelmi szakértő is.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára meghirdeti a harmadik országos filmszemléjét.

Két korcsoport indulhat a díjakért: várják az 5-8. évfolyamon tanulók és a 9-13. évfolyamon tanulók filmjeit. Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat.

Az idei kiemelt téma: "Van egy álmom" (Martin Luther King, 1963) - Amitől szebb lehetne a világ. Emellett bármilyen szabadon választott témát feldolgozhatnak a pályázók, tetszőleges műfajban, maximum tíz perc terjedelemben.
A filmek beadási határideje: 2014. május 5.
A pályázóknak szakmai napot, filmes műhelymunkát és konzultációt szerveznek Budapesten, a Piarista Gimnáziumban2014. március 22-én, szombaton 10 és 16 óra között.

Az előzsűri szakmai és tartalmi szempontok figyelembe vételével választja ki a döntőbe kerülő, a szemlén vetítendő alkotásokat. A beküldött filmek alkotóit május 24-ig e-mailben értesítik az előzsűri döntéséről. A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatója  2014. május 31-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a  Sapientia Főiskola Auditorium Maximumtermében (Budapest, V. Piarista köz 1.). A vetítés után a zsűri értékelés keretében kiválasztja a legjobb alkotásokat, kihirdeti a kategóriák győzteseit, és átadja a díjakat. A díjak az iskolai filmkészítést segítő videofelszerelésekből állnak, három kategóriában összesen 500.000 Ft értékű videokamera, statív, stb. kerül kiosztásra.
Egyéb részletek és az elmúlt filmszemlék anyagai, filmjei a  szemle weboldalán találhatók: www.okudiakfilm.hu Innét tölthető le a részletes pályázati kiírás és a nevezési lap is, továbbá  az oldalon filmes oktatási anyagok is segítik az alkotó diákok szakmai munkáját. Szintén a weboldalon érhető el az idei szemle rövid reklámfilmje: http://www.okudiakfilm.hu/index.php?pageid=reklam2014

A filmszemlével kapcsolatos bármilyen jellegű kérdéssel a szemle főszervezőjéhez, Wettstein József piarista tanárhoz lehet fordulni:  wettstein.jozsefgmail.com "> wettstein.jozsefgmail.com

A Piarista Múzeum hivatalos megszületése Hénap Tamás tartományfőnökhöz és az 1917-es évhez köthető, amikor is a muzeális gyűjtemények az új pesti épület kápolna melletti háromablakos díszes termébe (ma „üveges terem”) kerültek, gondozásukkal pedig  Simonides István piarista atya, illetve Höllrigl József nemzeti múzeumi őr lettek megbízva. 1950-ben a kényszerű elköltözéskor a Piarista Múzeum is átvándorolt a Mikszáth Kálmán térre, ahol egy csendesebb, az iskolától szeparáltabb és a külvilág számára is rejtettebb időszak vette kezdetét.

A 2011-es visszaköltözéskor dobozhegyek jelezték a múzeum anyagát, amely a Piarista utcai 5. emeleten talált otthonra. Megérkeztek a felújított vitrinek is, elkezdődhetett a kicsomagolás, és megszületett az a terv is, hogy a felújított épületbe hazatérve a Piarista Múzeum is szülessen újjá, készüljön leltár, keljen életre a gyűjtemény. A tavalyi évtől kis lépésekben elindult a múzeum reneszánsza.

Milyen gyűjteményeket, tárgyi anyagokat rejt magában a múzeum?
Mielőtt bárki megijedne, szögezzük le, hogy a Piarista Múzeum nem régi mumifikált vagy kitömött piaristákat őriz, hanem  egykori kegyesrendi tanárok gyűjteményeit, emléktárgyait, hagyatéki tárgyait, illetve a rendházak bizonyos nagy becsben tartott, főleg liturgikus tárgyait tartalmazza.  Gyorsan fussuk át részletesebben a múzeum gyűjteményi anyagát: ókori gyűjtemény (bronzkor, vaskor, hellenisztikus és római kor);  hadtörténeti gyűjtemény; óragyűjtemény; éremgyűjtemény; bélyeggyűjtemény; festmény- és metszetgyűjtemény; liturgikus ötvöstárgyak gyűjteménye  (kelyhek, ereklyetartók, monstranciák, votív tárgyak); világi ötvöstárgyak gyűjteménye (étkészletek, serlegek, szelencék); szobor- és dombormű-gyűjtemény; piarista emléktárgyak gyűjteménye,  pipa- és botgyűjtemény, pecsétgyűjtemény. Ezeken kívül pedig olyan különleges, unikális tárgyakkal is büszkélkedhetünk, mint például a már korábban bemutatott  Privigyei Szellemkönyv.

Hogyan folyik a leltárazás és pontosan milyen célt szolgál?
Fényképes, digitális adatbázis készül a Piarista Múzeum egyes gyűjteményeiről, illetve az egész rendtartomány területén lévő  kulturális javakról, muzeális tárgyakról és piarisztikumokról. Ehhez az OKGYK által kifejlesztett DEPO nevű programot használjuk. A cél, hogy legyen egy friss nyilvántartás a tartomány kulturális javairól, kereshető leltárral. A gyakorlatban egyértelműen látszik, hogy ez segítség az egyes rendházak és iskolák számára, így kerülhettek könnyen festmények a pesti épület falaira, a gödi kápolnába, a mosonmagyaróvári könyvtárba vagy éppen a nagykanizsai igazgatói irodába. A leltárnak köszönhetően a múzeum liturgikus használati tárgyakkal is tudta segíteni a pesti, szegedi és gödi rendházakat. Egy ilyen katalógus pedig arra is jó lehet, hogy időszaki kiállításoknál láthatóvá válik, hogy honnan érdemes kölcsönkérni egy-egy tárgyat.

Osztályterembe vinni a múzeumot
Viszonylag macerás dolog múzeumba vinni egy osztályt, időpont-egyeztetéseket igényel, és minimum rámegy egy fél délután. Ezzel együtt természetesen maximálisan megéri vállalni ezeket a nehézségeket. Ugyanakkor sokkal egyszerűbb, hatékonyabb és időben is rövidebb (azaz a kalazanciusi pedagógiának megfelelő), ha a múzeumot tudjuk bevinni az iskolába. Ezért praktikus egy iskolához, illetve iskolákhoz kapcsolódó múzeum. Az ókori tárgyakat, pénzérméket gyűjtögető, egyéb történelmi emlékeket, szemléltetőeszközöket megőrző piaristákat is ez a szempont vezethette, amikor létrehozták a Piarista Múzeum anyagát: legyen kézzelfogható a történelem a diákok számára.
Már a tavalyi év folyamán a pesti gimnázium több osztálya vehetett részt múzeumi órán – hittan, törióra vagy történelem fakultáció keretein belül, illetve az is előfordult, hogy egy-egy tanár az órájára kölcsönkért múzeumi tárgyakat szemléltetőeszköz gyanánt. Ha például a neolitikumról tanulnak a gyerekek, sokkal közelebbi és élményszerűbb lesz a téma, ha a kezükbe foghatnak egy csiszolt kőkori baltafejet vagy nyílhegyet. Ókori tanulmányaik során pedig megtöltjük az iskolai vitrineket bronzkori, vaskori, hellenisztikus és római kori leletekkel, hogy karnyújtásnyira legyen tőlük a 2-3000 évvel ezelőtti történelem. Az éremgyűjtemény pedig annyira gazdag, hogy az ókortól kezdve minden történelmi időszakhoz és témához szolgáltat szemléltetőanyagot, olykor igen plasztikus formában (pl. I. Lipót vagy Mária Terézia emlékérméi). Olyan is előfordult már, hogy valaki egy váci töriórára vitt a múzeumból pár érmét a Hunyadiaktól, tehát az sem teljesen elvarázsolt ötlet, hogy ne csak a pesti iskola részesedjen a Piarista Múzeum áldásaiból.

Múzeumi szakkörök
Az idei tanévtől kezdve a Piarista Múzeum nemcsak kitelepül egy-egy múzeumi órára osztálytermekbe vagy időszaki kiállításokra iskolai vitrinekbe, hanem pedagógiailag még jobban aktivizálva magát megnyitotta kapuit a diákok előtt. Jelenleg kétféle szakkör keretein belül van lehetőség belépni a „történelmi kincsestárba”. 7.-eseknek lett meghirdetve Múzeumi szakkör, amelynek során a gyűjteményi anyag alapján rengeteg izgalmas témába pillantunk be (régészet, numizmatika, filatélia, címertan, oklevéltan, pecséttan, az óra története, fotográfiatörténet, ötvösség, ereklyék, Budapest egykor és ma, stb.).
Ennél sokkal specifikusabb területet vizsgál a 8-9.-eseknek meghirdetett Numizmatikai szakkör, mely idén két csoporttal indult. Itt a Kr. e. 6. századtól, az érmeverés kezdetétől elindulva hétről hétre haladunk előre a történelemben egészen a 20. századig, a magyarországi hiperinfláció időszakáig. Természeten az érmék, illetve ezek mellett a 18. századtól kezdve a bankjegyek szemlélése, vizsgálata áll a középpontban, amelynek során mitológiáról, nemzeti jelképekről, történelmi változásokról, gazdaságpolitikáról, művészettörténetről is szó esik.

Jövőterv
A Piarista Múzeum elsődleges célja a kalazanciusi karizmából kiindulva természetesen az, hogy egy diákbarát, iskolához, iskolákhoz közeli múzeum legyen. Kis lépésekben elkezdődött ez a nyitás és közeledés, ezeket a folyamatokat kell még tovább erősíteni. Természetesen az is szempont, hogy a piarista rend kulturális javait a külvilág számára is láthatóvá tegyük. Tervezés alatt van, hogy a pesti központban legyen látogatható kiállítótere a múzeumnak, például  állandó rendtörténeti kiállítással. Hasonlóan fontos cél  időszaki kiállítások szervezése különböző jubileumok kapcsán. Itt említhetjük a közlemúltból a Sík Sándor emlékkiállítást, a közelgő iskolai jubileumok kapcsán pedig már folynak a tervezgetések.
Magának a múzeum gyűjteményi anyagának leltárazása folyamatosan zajlik, emellett Budapest, Vác, Szeged és Nagykanizsa kulturális javai már fel lettek mérve, hátra van még Kecskemét, Mosonmagyaróvár és Sátoraljaújhely. Szeretnénk, hogy 2015-re elkészüljön a teljes adatbázis.

Borbás Péter

Tisztelt Mikecz Úr!
Korábban, telefonon beszéltem Veled, és ösztönöztél arra, hogy a Piarista Diákszövetség Hírlevelébe írjak.
A múlt évben, osztálytársainkkal együtt, elég mozgalmas életet éltünk. A velünk történt események egy részét, egyik kedves osztálytárssal, Bíró Ernővel leírtuk, és a mellékletben csatolom. Arra kérlek, ha van rá lehetőség, közöljétek le írásunkat.
Segítségeteket és munkátokat köszönjük!

Piarista diáktársi üdvözlettel, Rédei Ferenc

Amikor a karácsony és szilveszter közötti a pihenés idejét éltük, néztünk ki a verőfényes udvarra, és a 2013. év kedves és felejthetetlen emlékeit idéztük fel, nosztalgiázva.

Ismeretlen objektum
Korunkat tekintve, lassan az 50 éves érettségi találkozóra készülünk.
Mi 1962 – 66 között jártunk a piaristák kecskeméti gimnáziumába. Gulyás igazgató úrnak, mint osztályfőnöknek, utolsó osztálya voltunk. Gimnazista korunkban, hála Istennek, nem sok mindent éreztünk az akkori politikai furcsaságokból, melyekről csak később szereztünk tudomást. Ez az időszak és a Kecskeméten töltött évek, úgy össze „kovácsoltak bennünket”, hogy más osztályokhoz hasonlóan, most már mi is (kb. 20 éve), évente tartunk valahol, valamilyen eseménnyel összekötve, érettségi találkozót.

Kezdetben, Gulyás igazgató úr szavaival, a „zug-találkozókat”, pap osztálytársaink plébániáján tartottuk.
Öt osztálytársunk lett pap. Fodor András Szeged - Csanádi, majd Debrecen-Nyíregyházi, Heffler Gábor, Váci, Ivánkai József, Egri, Perlaki Flórián Szeged - Csanádi, Szeghalmi Ambrus Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyében teljesített, illetve teljesít szolgálatot. Sajnos, Ivánkai Józsefről és Szeghalmi Ambrusról, már azt kell írni, hogy teljesített. Mind kettő, viszonylag fiatalon elhunyt.
Így tartottunk érettségi találkozót, Fajszon, Sükösdön, Kalocsán, Magyarnándorban, Debrecenben, Gyálon, Pitvaroson. Amikor plébános osztálytársunk új helyet kapott, mentünk mi, osztálytársak, utána az új helyre, vagy találkozót, vagy érettségi találkozót tartani.
A „hivatalos”, ötévente esedékes találkozót, mindig Kecskeméten ünnepeltük, az Alma - Mater falai között.
Megünnepeltük osztálytársaink szentelési évfordulóit is. Így az öt - tíz - … - negyven évest. Perlaki Flórián, a két éves katonai szolgálata miatt, később lett felszentelve, így minden évfordulót két évvel később is ünnepeltük. A két éves csúszásokkal mindig újra ünnepeltünk.
Az ötévente Kecskeméten megtartott, „hivatalos” találkozók szervezésében és lebonyolításában, mindig nagy szerepet vállalt Sallai Mihály és kedves felesége, Marika. Nem csak szervezték a találkozót, hanem több alkalommal a családi-vendégházukat rendelkezésre bocsátották az ebéd megtartására és a baráti beszélgetésre. A gimnáziumban kezdődő találkozó fő szervezője Laczkó János volt, aki a Piarista Diákszövetség vezető tisztségviselője és egyénisége, most már nyugdíjas megyei múzeumigazgató, akit mi, büszkén tudhatuk osztálytársunknak.
Ahogy teltek az évek, tanáraink és osztálytársaink közül néhányan, sajnos meghaltak.
Most már a találkozókat összevontan tartjuk, a velünk párhuzamosan végzett másik osztállyal (Etele osztályfőnök úr osztályával). Ebben az osztályban, a szervezés oroszlán részét Dr. Szigethy Béla és Kári János vállalta. Kári János, már több alkalommal „bedobta” szállodáját, finom ebéddel és szállással. Dr. Szigethy Béla, az ismeretségi körébe tartozó, Helvécia közelében lévő Csárdában rendezte vagy az ebédet, vagy ha maradt a társaság egy része éjszakára, akkor a vacsoráról és a szállásról gondoskodott. Vannak olyan iskolatársaink, akik a négy év során mindkét osztályban kölcsönösen megfordultak az idegen nyelv (latin, német) eltérő választása miatt. A találkozókra a meghívást, kiterjesztettük azokra a volt osztálytársakra is, akik valamilyen ok miatt nem mind a négy évet velünk járták. Szinte minden osztálytárssal sikerült felvenni a kapcsolatot.
Osztálytársaink, szerte az ország területén élnek, de van aki Svédországban, más Németországban él jelenleg.
A volt osztálytársak nagyobbik része elfogadta, elfogadja hívásunkat, és velünk együtt ünnepel.

A 2013-as évben, három alkalommal találkoztunk. Először Szegeden, Perlaki Flórián 40 éves szentelési évfordulóján. Ünnepségünket a szegedi Piarista Gimnáziumban és a templomban tartottuk. Osztályunkat megtisztelte jelenlétével Dr. Kiss-Rigó László püspök úr, akivel együtt konccelebráltak pap osztálytársaink, természetesen Perlaki Flórián is. Az itteni ebédet és a beszélgetés nyugodt légkörét Dr. Kiss János egyetemi professzor, osztálytársunk és kedves felesége, Aranka szervezte meg, professzionális módon.
Szegeden, egy nagy meglepetés érte az osztályt. A tiszanánai találkozó alkalmával, 2012-ben, már jelezte szándékát, Szegeden ezt megerősítette, Miklovicz János. Ők, kedves feleségével, Rózsával, Svédországban élnek, és a szegedi találkozón meghívták az osztálytársakat, kedves feleségeikkel, hogy tartsunk egy érettségi találkozót Svédországban is. Ezt az alkalmat az osztálytársak egy része elfogadta. Június 2- től 9-ig, nagyon szép emlékekkel teli találkozót tartottuk János és Rózsa szervezésében, Svédországban.

Hol voltunk, mit láttunk, álljon itt néhány sor.
Jánosékról röviden: Kedves osztálytársunk és felesége Rózsa, az 1970-es évek elején Svédországban települtek le, mivel a hazai politikai környezetben nem látták biztosítva családjuk boldogulását. A kommunista diktatúra alatt János nagyszüleit és szüleit ártatlanul meghurcolták, és súlyosan bántalmazták. János munkahelye mellett is, de most már, mint nyugdíjas, Svédország déli részén élő magyarok lelkigondozásának aktív részese. Hitoktat, döntően svéd környezetben és szervezi a magyar nyelvű szentmiséket. Állandó magyar lelkészük, már sajnos nincs, ezért János az óhazából kér fel esetenként alkalmi segítőket. Így már többször volt „vendég pap” Heffler Gábor osztálytársunk is, aki segített a magyar nyelvű szentmisék bemutatásában.

Az utazás: repülőgépünk Malmőben landolt 2013. június 2-án a déli órákban, ahonnan egy mikrobusszal és két személykocsival érkeztünk Helsingborgba, ahol délután 3 órakor, sok-sok kint élő magyarral együtt, vettünk rész a szentmisén, amelyet osztálytársunk, Fodor András püspöki helynök mutatott be. A szentmisék után mindig rendeznek szeretetvendégséget, ahol kávé és sütemény mellett most is nagyon barátságos beszélgetés folyt az idegenbe szakadt magyarokkal. A késő délutáni órákban érkeztünk Arildba, a szálláshelyünkre, ahol Rózsa kitűnő vacsorával fogadta a társaságot. Arild, Helsingborgtól mintegy 30 km-re, északra fekszik, egy gyönyörű tájvédelmi körzetben, az Északi tenger egyik öblének félszigetén. Szálláshelyünk egy vendégház, két épülettel, kápolnával, kitűnő panorámával a tengerpartra, amely a katolikus egyház birtokában van. Lelkigyakorlatok és egyéb egyházi rendezvényeknek ad ideális otthont.

Kis ízelítő kirándulásainkból:
Helsingborg: Malmőtől 60 km-re északra fekszik. Megnéztük a középkori eredetű várat (híres erőd). A vár melletti kastély teraszáról kitűnő a kilátás a városra és a tengerre. A Mária templom építése 1160-ban kezdődött reneszánsz stílusban, mai formáját 1500 körül kapta. A templom ékei, a faragott szárnyas oltár, a szószék, a szentély freskói, a festett üvegablakok és a síremlékek.
Lund: Dél-Svédország kulturális és egyházi központja, híres egyetemi város. Megnéztük a székesegyházat (Svédország legjelentősebb román kori temploma). Háromhajós bazilika, keresztszárnnyal, kórussal, félköríves záródású szentéllyel, két hatalmas nyugati toronnyal és altemplommal. A főoltár előtti síremléket az utolsó püspöknek, Birger Gunnersonnak (1497-1517) állították. Ismeretes, hogy az evangélikus vallás vált uralkodóvá Skandináviában, és az eredendően katolikus templomok egy része is e felekezethez kerültek. Lund egyetemét 1666-ban alapították. Betévedtünk az előterébe, ahol éppen díszes ünnepség zajlott, a végzősök tiszteletére.
Koppenhága: A svéd Helsingborg és a dán Helsingör közötti tengerszoroson a távolság mindössze 3 km. Nagyon élénk a kompforgalom. Mi is két alkalommal igénybe vettük e kitűnő kompszolgáltatást. Helsingörből a mintegy 45 km-re lévő Koppenhágába az utat, a tengerparton, vonattal tettük meg. A két várost összekötő út a dán Riviéra része. A dán fővárosban megnéztük a városházát, amely a nemzeti romantika felvirágzása idején épült, középkori dán és norvég motívumok alapján. Az épület előcsarnokában láttuk Jens Olsen Világóráját, amely a Guinnes rekordok könyve szerint a világ legpontosabb és legbonyolultabban működő óraszerkezete. Bebarangoltuk a kastélyszigetet, ahol a történelmi múlt elevenedik meg. A Miasszonyunk temploma különleges alkotás. 1696-ban emelt épület, magas rézburkolatos tornyán kívül spirális lépcső vezet fel a csúcsig.
Helsingör: Zömök reneszánsz kastélyáról, Kronborgról, Hamlet váráról a legismertebb. Shakespeare a kastély történetéhez fűzte a Hamlet tragédiáját. Az erődöt Pomerániai Erik építette, majd II. Frigyes 1574-ben bővítette. A híres vár a tengerbe nyúló kiszögellésre épült. A termeket bejárva a kastély teraszán gyönyörködtünk a panorámában. Koppenhága jelképe Den Lille Havfrue (A kis hableány) szobra itt is várja a kastélyba látogatót, a várhoz vezető sétányon.
Mölle: Festői szépségű halászfalu, amely fölött a félsziget északi csücskében, egy csodálatos naplementében gyönyörködhettünk.
Malmö: Megnéztük a modern építésű római katolikus templomot, amelynek nyitott folyosóján látható a magyar 1956-os forradalom színes emléktáblája. Autós városnézés során gyönyörködtünk az elegáns tengerparti villákban és megcsodáltuk az Oresund hidat, amely a svédországi Malmőt köti össze Dánia fővárosával, Koppenhágával. Maga a híd a két part közötti távolság mintegy felét teszi ki, 7845 méteres hosszúságával. Európa leghosszabb közúti-vasúti hídja. A maradékot a Peberholm nevű mesterséges sziget (4055 m), az onnan a dán oldalra vezető alagút (4050 m) és a dán oldalon létesített mesterséges félsziget (430 m) hidalja át.
Bjuv: (Helsingborg közelében) a Miklovicz család itt él szép környezetben jellegzetes svéd egyszintes, kertes, praktikus családi házban, ahol ünnepi ebéden szintén élvezhettük Rózsa kitűnő szakácsművészetét. Azután, mint minden jó dolognak, egyszer vége van, vége lett a mi csodálatos Svédországi kirándulásunknak is.

Még 2013. október 9-én, egy szomorú találkozót is tartottunk. Budapesten, az Új köztemetőben meglátogattuk Barabás Hunor és Kertész István, elhunyt osztálytársaink és a temetőben nyugvó piarista tanáraink sírját. Nyugodjanak békében.
A temetőlátogatás után, osztálytársunk, Heffler Gábor, gyáli plébániájára mentünk, ahol Gábor és Barabás Bence (Hunor fia), aki Esztergom – Budapesti egyházmegyés pap, szentmisét mutattak be, elhunyt szüleinkért, tanárainkért, osztálytársainkért.
A késői ebéden és az estig tartó beszélgetés alkalmával, a következő találkozó tervezését is elvégeztük.
Nos ilyen barátokká „edződtünk és formálódtunk”, mint piarista diákok.

Lejegyezte: Bíró Ernő és Rédei Ferenc

"Az Egyház legjobb védelme híven előadott múltja” – vallja a kötet szerzője, Szende Ákos, akinek a kötetben tizenegy tanulmánya olvasható, amelyek egy vagy több piarista szerzetes sorsát, ilettve életének egy-egy életrajz különleges szeletét mutatják be a 20. század viharos második feléből. Az írások egy része a piarista pedagógia módszereit és hatásait tárja föl az iskolából kikerült diákok (mint Kovács Sándor szombathelyi püspök vagy a debreceni gimnáziumi önképzőkör egyes tagjainak) életpályáján, vagy pedig egy-egy nagyhatású tanári személyiség vonásait mutatja be.

Nem kevésbé tanulságosak azonban azok az írások sem, amelyek egy-egy nem éppen kifogástalan életpálya okait és fordulatait kutatják, például olyanokét, akik valamilyen okból a kommunista diktatúra kiszolgálóivá vagy ügynökeivé lettek. A kötet legfontosabb piarista szereplői tehát a természetrajz szakos Karl János, az ökumenizmust előmozdító Fekete Antal, a kiscsoportokat vezető Török Jenő, a geodéta Rónai Jenő, az erdei munkás és plébános Gyüre László, a diktatúra éveiben állami iskolában tanító Balogh Lajos, Molnár István, Kőváry Károly, Egyed András és Vass Péter, a finnugor nyelvész Erdélyi István, a szombathelyi püspöki irodaigazgató Farkas Dénes, a filozófus majd vegyész Divald István és végül a szerző osztályfőnöke, a fizikatanár Kovács Mihály.

Koltai András

Tisztelt Szövetség!

Szeretnék talán valamelyest megemlékezni, illetve tájékoztatni a szövetséget nagyapámról Dobos Kálmán egykori debreceni piarista diákról, a Magyar Piarista Diákszövetség tagjáról, a zeneszerzőről és zongoraművészről, aki tavaly év nyarán tért meg Atyánkhoz.
Életútjáról és gondolatiságáról a mellékelt írásban összefoglaltattak a legfontosabbak, részint a saját szavaival is emlékezve.

http://fidelio.hu/fidipedia/klasszikus/zeneszerzo/dobos_kalman
http://www.vakinfo.hu/irasok/vakinfo-portrek-dobos-kalman

"Kultúra-zene-elhalálozás: Elhunyt Dobos Kálmán zeneszerző, zongoraművész

Budapest, 2013. július 2., kedd (MTI) - Elhunyt Dobos Kálmán zeneszerző, zongoraművész, a Magyar Rádió volt szerkesztője. Életének 82. évében hétfőn érte a halál - közölte fia, Dobos Kristóf az MTI-vel.

Dobos Kálmán temetéséről később intézkednek.

A Zeneakadémia elvégzése után, 1957 és 1991 között Dobos Kálmán szerkesztőként dolgozott a rádiónál. Zeneszerzői tevékenysége elsősorban a kamarazene és a kórusmuzsika terén bontakozott ki. Zongoraművészként magyar alkotásokat tartott repertoárján: Bartók, Kodály, Weiner, Liszt műveit, valamint saját kompozíciókat.

Szolnokon született 1931-ben, pályaképében - amelyet Bánkövi Gyula zeneszerzővel együtt állított össze - olvasható, hogy 14 évesen, 1945 áprilisában egy robbanás következtében veszítette el látását. Szülei döntöttek úgy, hogy kezdjen zenét tanulni, első tanára Bocskay Imre vak zenetanár volt. 1946-ban a család Debrecenbe költözött, a zenei tanulmányokat a város "zenedéjében" folytatta, ahol az intézmény nagytekintélyű tanára, Szabó Emil, az egykori Kodály-tanítvány kezdett vele foglalkozni.

Egyre inkább a komponálás került érdeklődése homlokterébe, de a zongorázás sem szorult háttérbe. Később Budapesten Zempléni Kornél volt a zongoratanára, zeneszerzést Szelényi Istvánnál tanult. Többször megkísérelt bejutni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára, de a felvételi bizottságok a vakságot leküzdhetetlen akadálynak tartották. Viski János zeneszerző kollégái ellenében úgy határozott, mégis felveszi az osztályába. 1957-ben diplomázott és abban az évben került a Magyar Rádióba.

Az aktív zenélésen kívül zenei monográfiák összeállításával is foglalkozott, egyik könyvét mesterének, Viski Jánosnak szentelte.

Forrás: MTI 2013. július 2., kedd 13:25

Tisztelettel és köszönettel:

Krómer Ádám
piarista öregdiák vác

"Nem készültem zenei pályára. Életem vonata a Gondviselő váltóállítása következtében kanyarodott a művészet sínére.
1931-ben születtem Szolnokon. 1945 áprilisában ugyanitt, egy robbanás következtében elvesztettem látásomat. Ez a pillanat egész életemet megváltoztatta. Szüleim tanácstalanul álltak gimnazista fiuk sorsfordulatának problémája előtt.
A vakok intézetének igazgatója a kefe- és seprőkötést javasolta megélhetési lehetőségként.  Szüleim a szakvélemény ellenére úgy döntöttek - hála Istennek -, hogy a gyerek csak kezdjen el zenét tanulni. Ezt a tevékenységet Bocskay Imre vak zenetanár vezetésével nulla pontról kezdtem el. Tudásom annyi volt, hogy azt a nagy fekete bútort, amelyben drótok vannak, zongorának nevezik.

A nem túlságosan bíztató kezdet után, tanárom a tanév végén mégis magánvizsgára vitt a Zeneakadémia illetékesei elé. Ezen a zongoravizsgán a kötelező darabokon kívül saját kis kompozíciómat, egy indulót is bemutattam. Az első nekifutás jeles eredménnyel végződött. 1946-ban a család Debrecenbe költözött. A zenei tanulmányokat a "zenedében" folytattam.

Először P. Nagy Ilona, majd Galánffy Lajos igazgató igyekezett zenei tehetségemet kibontakoztatni. Mivel egyre több kis zongoradarabot írtam, amelyekben tanáraim fantáziát láttak, zeneszerzői alapismeretek elsajátítását javasolták. Az intézmény nagytekintélyű tanára, Szabó Emil, az egykori Kodály-tanítvány kezdett el velem foglalkozni. Egyre inkább a komponálás került érdeklődésem homlokterébe, de a zongorázás sem szorult háttérbe.
A zeneiskolák országos versenyén első díjat kaptam a kategóriámban, és a díjazottak hangversenyén én is eljátszhattam műsoromat a Zeneakadémia Nagytermében. 1948-ban a Debrecenben rendezett Országos Bartók Versenyen helyezést értem el a legmagasabb kategóriában.
1949-ben ismét változás állott be a család életében. Újból Budapestre költöztünk, ahol 1950-ben a Zenei Gimnáziumban érettségiztem. Ebben az iskolában Zempléni Kornél volt a zongoratanárom, a zeneszerzést pedig Szelényi Istvánnál tanultam.

1949 nyarán megkíséreltem bejutni a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára. A tanári kar úgy döntött, hogy a megfelelő produkció ellenére sem vesznek fel, mert a vakságot leküzdhetetlen akadálynak tartották. 1950-ben ismét jelentkeztem felvételi vizsgára, ahol a neves zeneszerzőkből álló bizottság ismét aggályának adott hangot, és nem akarta javasolni a felvételemet. A Nagy Váltókezelő azonban nem engedte életem szerelvényét holtvágányra futni. A felvételi bizottság tagjai között ott volt Viski János is, a kitűnő zeneszerző, akinek nemcsak zeneszerzői, hanem pedagógiai ambíciói is voltak. Kollégái ellenére úgy határozott, hogy mégis felvesz az osztályába, mert különleges kísérleti alkalmat látott a velem való foglalkozásban.
Ősszel, az első órán közölte velem, hogy féléves próbaidőről van szó, amelynek az eredményétől függ, hogy folytathatom-e nála a megkezdett tanulmányaimat. Ezt 1950 szeptemberében mondta. 1957-ben fejeződött be közöttünk a tanár és tanítvány hivatalos kapcsolata.
Mint más tanévek végén, az 1956/57-es tanév befejezése előtt a végzős növendékek tudtára adták, milyen elhelyezkedésre számíthatnak. Velem azt közölte a Főiskola titkára, hogy a Magyar Rádióban megüresedett egy olyan állás, melyről úgy gondolja, hogy teljesen nekem való. A zene felvételek ellenőrzése lenne a feladatom. A munkaköri feladatot tisztáztuk a Rádió személyzeti és zenei vezetőjével, én pedig elfoglaltam életem első és utolsó munkahelyét, melyet teljesen váratlanul kaptam és 34 éven keresztül töltöttem be.
A főiskolai években magas szintű zongoraoktatásban Szegedi Ernőnél részesültem, amelynek eredményeként közel 40 évig tartó koncertező pályát futottam be.

Pianistaként bejártam Európa majdnem valamennyi országát, és Ázsia, Afrika, Észak-, Közép és Dél-Amerika számos városát. 69 rádió és televízióállomás stúdiójában készítettem felvételeket. Zongoraestjeim műsorát Liszt, Bartók, Kodály, Weiner műveiből és saját kompozícióimból állítottam össze. Mivel elsősorban komponistának tekintettem magamat, a pódiumsikerek nem tartottak vissza a folyamatos zeneszerzői tevékenységtől. Más főiskolás éveimben is el-elhangzottak műveim és pályázatokon is eredményesen vettem részt.
1999-ben Erkel-díjban részesültem.
Az aktív zenélésen kívül zenei monográfiák összeállításával is foglalkozom.  A harmadik könyvem címe: Viski János élete és művészete. Ezzel a munkámmal kívántam tisztelegni a 20. sz. első felének kitűnő zeneszerzője előtt és egyben hálámat is kinyilvánítani annak a jóindulatú tanárnak, akinek zenei pályámat köszönhetem.

Mögöttem 73 színes év sorakozik, amelyeknek szépségét a feleségemnek, gyermekeinknek, unokáinknak, barátainknak és a kollégáknak köszönhetem. Az élet rendező-pályaudvarán a Nagy Váltókezelő örömteli módon sorolt be az életközi fővonalra. Köszönet érte."

Forrás: http://kincsestar.radio.hu/ktz/dobos/content.php