A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

"Mindez azért történt, hogy beteljesedjék,
amit az Úr a próféta által mondott:
Ím a Szűz gyermeket fogan, és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: velünk az Isten."
(Mt. 1,22.)

Ma, a Magyar Piarista Diákszövetség 25., jubileumi karácsonyán valamennyien átéljük a próféta szavának beteljesedését.
25 évvel ezelőtt nem volt másban bizodalmunk, mint a próféta igéjében, hogy "velünk az Isten". ebben a hitben, bizakodásban, reménységben töltöttük éveinket, napjainkat. Akik elkezdték, sokan már a mennyei karácsonyt ünneplik, de mi többezres családunkkal az Úr irgalmát, szabadító erejét énekelhetjük.

"Velünk az Isten", hiszen az Ő kegyelméből megőrizhettük piarista iskoláinkhoz való hűségünket, keresztény magyarságunkat. Szilárdan vallottuk a 20 éve elhunyt alapítónk, Antall József örökségét: "Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme." Ezért ujjongó örömmel köszöntjük és fogadjuk a 2013 karácsonyán közénk jövő Gyermeket. Bátran hirdetjük, hogy minden Istentől való jel beteljesedik, és közösségünk megőrzi küldetését a XXI. század kihívásai ellenében. A Betlehemi Kisded gyöngédségét, egyúttal hatalmas erejét hordozzuk mi, idősebbek és fiatalok egyaránt a "jaj-sötét szívű" kortársaink számára is, mert hiányainkkal és sebzettségünkkel is teljes életet szeretnénk élni, és az Emmanuel győzelemre hivatott népének tagjaiként másoknak világítani. A költővel mondatjuk:
"Üzenem mindenkinek, hogy a Gyermek
ma is testté lett csoda,
Isten jósága, mosolya."
(Füle Lajos)

Istentől áldott, hűségben erősödő karácsonyi lelkületet kívánok szeretettel minden piarista öregdiáknak 2013-ban.

Borián Tibor
piarista

Mellékelt fotó: M.S. mester: Jézus születése (festmény, 1506.)

Kedves Piarista Barátaim!

Áldott, kegyelemteljes, szép karácsonyi ünnepeket és sikerekben, jó egészségben gazdag új esztendőt kívánok sok szeretettel a Magyar Piarista Diákszövetség Szerkesztőbizottsága nevében!

Mikecz Tamás
főszerkesztő
MPDSZ Hírlevél
 
Szent Ambrus: Karácsonyi himnusz
 

Ó népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz:
Istenhez méltó születés.

 
Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan:
az Úr Igéje testet ölt,
mint szűz méhben termett gyümölcs.

A Szűz várandós anya lett,
szemérme sértetlen maradt,
fénylő erényei között
Isten, mint templomban lakik.

Most hagyja el a nászszobát,
a tisztaságos palotát!
Két-természetű Óriás,
indulj utadra lelkesen!
    Atyának egyenlő Fia,
végy testet: indulj győztesen,
Testünknek gyengeségeit
örök erőddel izmosítsd.
 
Ragyog már jászlad trónusa,
új fényt lehel az éjszaka,
s ezt nem oltja semmi éj,
a hit táplálja sugarát.

Krisztus, legkegyesebb Király,
dicsérünk téged és Atyád,
s a Lelket, a Vigasztalót
most és örök időkön át. Ámen.

Kelt: cc 372
Fordította: Farkasfalvy Dénes

Mellékelt fotó: Borúth Andor: Jézus születése című festménye

Meghat, csodálkozásra indít az Atya, a Fiú és a Szentlélek karácsonyi üzenete, amely így hangzik: s z e r e t e t!

Mert mi más indította az Atyát, hogy elküldje „szerelmetes Fiát” ebbe a mindig lázadó, bűnös világba.  „…mert  úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát küldte, hogy mindaz, aki hisz benne, annak örök élete legyen.” Ezt a csodálatos gesztust annak ellenére tette, hogy ilyen kijelentések hangzottak és hangzanak mindenfelé: Megöltük az öreg Istent, és új isten áll a helyébe, és ez az Isten a gőgös én, az übermentsch. Az Atya nem sértődött meg. A Fiú küldése időtlen gesztus részéről, vagyis idő feletti: meg nem szűnő.

A Fiú nem vonakodik. Kijelenti a 39. zsoltár üzenete szerint: Ecce venio! Atyám, örömmel megyek. Pedig isteni előretudásával világos számára, hogy a sötétség, a bűnében „röfögő” s bűnös függéseiben kényszeresen „vigyorgó”, a megrögzött, saját ketrecében „kérődző” ember nem akarja befogadni. Ennek ellenére ő mégis jön, még ha istállóba szorítják is ki. Rónay György remek írása megdöbbentően beszél erről:
BETLEHEM

Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem
hagyott föl a reménnyel.

A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.

József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.

Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták.

Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.
Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
„Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok, koldusok! Nem csárda ez!"
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga.
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.

Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől.
Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak, szűköltek mint a lelkiismeret.

Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.
Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszöbön megállt, hátrahőkölt a vastag trágyabűztől,
s tanácstalanul visszanézett.

Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,
fájás nélkül szülő, amint a nyirkos szalmára lerogytál,
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását.

A Fiú elküldi a Szentlelket. Mert tudja, hogy van esélye. Még ebben a lelketlen, Istentől megfosztott világban is. Kimondhatatlan sóhajtozásokkal szeret és kivár. Hiszen a mítosztalanított világban, amikor már minden rideggé és gépiessé silányul, akkor a szeretetre és a végtelenre szomjas emberek szíve felzokog. Segítségért, lélekért kiált. Korábbi pápánk, Ratzinger bíboros így írt erről "A mustármag reménye" című művében: „Az apróra megtervezett, gépies világban az emberek kimondhatatlanul magányosak lesznek. Majd ha Isten már egészen eltűnik, megtapasztalják teljes és borzasztó szegénységüket. Akkor majd a hívők kis közösségeit, melyek a Szentlélekkel eltelve sugároznak, mint valami egészen újszerűt fogják felfedezni, mint reményt, ami őket is érinti, mint választ, ami után titkon mindig sóvárognak.” Íme: van, nagyon is van esélye Istennek, mert nem sértődik meg, mert kimondhatatlanul szeret. De karácsonyi üzenetében felkér bennünket, hogy segítsünk neki. Minél több kis közösség sugározza az érthetetlen, de boldogító szeretetet, a Szentháromság szinte extatikus szeretetét. Mi is tegyük meg a magunkét: ne legyünk önzők és ünneprontók ezen a szép karácsonyon.

Mellékelt fotó: Giotto di Bondone: 17 jelenet Krisztus életéből: 1. Jézus születése (festmény)

A betlehemeknek s az első karácsonyéjszakát ábrázoló képeknek hagyományos alakja az ökör és a szamár. Ismerősként köszöntjük őket, nemcsak azért, mert megszoktuk, hogy ott vannak a kis Jézus közelében, hanem azért is, mert valóban odaillenek a jászol mellé. Mégsem árt tudnunk, hogy az evangélium karácsonyi beszámolójában kifejezetten nem esik szó róluk. A Biblia íróinak nem szokása, hogy egy-egy esemény színhelyét pontosan leírják, figyelmük rendesen csak a lényeges szereplőkre irányul. Jézus születéséről is csak ennyit ír Szent Lukács: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson (2, 7).

Érdemes-e kutatnunk, hogy került mégis oda az ökör meg a szamár az oltárképekre, a kódexek miniatúráira s a mi karácsonyfáink alá is? Nem egyszerűbb megelégednünk azzal, hogy bizonyára a képzeletnek természetes leleménye állította őket a jászol mellé, szinte önként adódó mozdulattal kiegészítve a Biblia szűkszavú beszámolóját? Elvégre így is lehetne, csakhogy akkor aligha vált volna ennyire általánossá, szinte kötelezővé ennek a két alaknak az ábrázolása, s ez az állat-téma bizonyára több változatot is ismerne: megjelennének a jászol közelében más háziállatok is, esetleg egyszer-másszor egyedül maradna az ökör vagy a szamár.
A tudósok valószínűnek tartják, hogy ez a két jámbor állat Izajás próféta könyvéből került a betlehemi jelenetbe. Mert Izajás szerint Isten így emel vádat választott népe ellen:
„Halljátok, egek, és te, föld, jó figyelj, mert az Úr beszél: Fiakat neveltem és naggyá tettem őket, ők azonban hűtlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismert meg, népem nem tud semmit megérteni” (1,2-3).
Ha ismerjük ezt a prófétai szemrehányást, más szemmel nézzük az ökröt meg a szamarat a betlehemi ábrázolásokon. Nem azért vannak ők ott a jászol körül, hogy leheletükkel Jézust melengessék, hanem inkább azért, hogy minket lelkiismeretvizsgálatra indítsanak. Okoskodásunk, gyanakvásunk, fölényeskedésünk nem irtotta-e ki belőlünk a szívnek egyszerű, elemi vonzalmait: a hűséget, a hálát, az önfeledt örömet? Aki ezekből „kinőtt”, hiába hivatkozik az értelemre, messzebb szakadt a megértéstől, mint az ösztönösségben tájékozódó állatok.
Mikor Betlehemet faragok, festek, fűrészelek, vagy egyszerűen csak leporolom a régit, meggondolom: olyan holmival van dolgom, amelynek minden apró részlete beszédes. Nemcsak játszani akarok vele megilletődve; azon vagyok, hogy minél többet megértsek abból, amit jelent. S aztán ne feszengve, félszegen keressem majd helyemet a családi karácsonyfa alatt, hanem olyan igazi hűséggel és örömmel, amilyen az ökör meg a szamár szemében ragyog.

Forrás: www.szentkeresztplebania.hu
Mellékelt fotó: Gerard van Honthorst: A pásztorok imádása

MIT JELENT ÖNNEK A KARÁCSONY? – Pilinszky, Örkény
Megjelent: Nők Lapja 1978. december

„Mit jelent Önnek a karácsony? Eszmei ünnepet-e, vagy évenként ismétlődő népszokást? A béke, a család, a gyermekkor, az érzelmek ünnepét? Vagy csupán két piros betűs pihenőnapot a naptárban? Milyen emlékek jutnak eszébe a karácsonyról? Örömmel készül-e rá? Vagy kedvetlenül a kötelező ajándékozási gondoktól?”

PILINSZKY János költő:
Válaszom sokkal inkább társadalmi, mint vallásos értelmű. Ismerünk nagyon primitív kultúrákat, amelyrekről zárójelben megemlítjük, hogy mítoszteremtőek. Ezeknek központjában az ismeretlen áll. És karácsonykor ezzel a belső ismeretlen modellel kívánnánk azonosulni. De pillanatnyilag ott tartunk, mintha nem azért űzettünk volna ki a Paradicsomból, mert az Istenhez, hanem egy autóhoz akartunk hasonlítani. Úgy hiszem, a primitív kultúrákat elsősorban az ünnepteremtés módjában kellene felülmúlnunk. Ám manapság az egészből csak az évközi szabadságot és a bevásárlás nem mindennapi gondjait ismerjük. A karácsony egyre inkább vidéki ünnep lett. Nem New York, hanem Betlehem számára találták ki. A szeretet ünnepe. De ma két dolgot nem tudunk: szeretni és ünnepelni. Mit is tehetünk? Ha gyerekünk van, ajándék helyett adjunk neki egy főzőkanalat, amit ő majd szépen föl fog öltöztetni.
Az ünnepek előtt lezarándokolok vidékre, ahol a karácsony még leginkább él. De ez sem megoldás. Mert aki lezarándokol, az én vagyok. Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami ha kevés is. messze felülmúl engem.

ÖRKÉNY István író:
„Boldog karácsonyi ünnepeket” kívánunk egymásnak. Aki nekem kívánta ezt, annak mindig teljesült a kívánsága. Éltem jól és rosszul, voltam már bajban, nyomorban, betegségben – de a jó sorsom úgy hozta, hogy a karácsonyi ünnepekre mindig kiderült fölöttem az ég, ha beteg voltam, meggyógyultam, ha magányos, épp társakra találtam. Minden december 24-e igazi ünnep volt, felhőtlen, örömteli. Egyszer végig is gondoltam karácsonyaim sorát, s az jutott eszembe, hogy a legmeghatóbb, legemlékezetesebb épp az volt, amit a fronton töltöttem el, kint a Don partján, 1942. december 24-én. Pedig juhistállóban laktunk, kiéhezve, fázva a mieinktől távol, egy vészt hozó háború közepén. Örömre semmi ok. Talán épp ezért. Akárhogy éheztünk, hetek óta félreraktunk a napi adagból annyit, amennyit kibírtunk. Kórust szerveztünk, betlehemes játékot tanultunk be, még dupla rum adagot is sikerült egy közeli utászalakulattó1 beszerezni. Az akol feldíszítve, ki-ki frissen mosdva, borotválva, és végre egyszer jólakva, mert utolsó előtti nap a megspórolt élelemhez még két birkát sikerült lőnie egy közeli horhosban valakinek. Belaktunk, egy kicsit be, is csíptünk es nosztalgiával telve mind hazagondoltunk, amikor megszólalt a kórus: „Révészem, révészem, Vígy Által a Dunán ...” Aztán elénekeltük a Himnuszt, összeölelkeztünk, összecsókolóztunk, összetartoztunk, hazavágytunk.

FORRÁS: https://www.facebook.com Magyartanarok Egyesulete
http://regiujsagok.hu/nk-lapja/95-az-en-karacsonyom2
http://www.litera.hu/hirek/az-en-karacsonyom-korkerdes-a-multbol
http://regiujsagok.hu/nk-lapja/94-az-en-karacsonyom-unnepi-korkerdes

További válaszolók: Gobbi Hilda, Törőcsik Mari, Jékely Zoltán, Lázár Ervin, Iványi Katalin, Vilt Tibor; feljegyezte: GALSAI Pongrác

KÉPEK:
• Pilinszky János, 1980-ban
http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index664.html
• Örkény István Jötti nevű kutyájával 1973-74 körül / Fotó: Balla Demeter
http://stefan2001.blogspot.hu/2012/11/orkeny-istvan_17.html

 
Kedves Öregdiáktársak!

Irodánk legközelebbi nyitva tartása 2014. január 6. 10-17.

Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kíván

a Diákszövetség

* * *

Kedves Öregdiáktársak!

Kötelességemnek érzem, hogy mindenkivel közöljem, nem levelezek veletek magánügyben, csak akkor, ha a Diákszövetséggel kapcsolatban van közölni valóm. Minden egyéb, az utóbbi időben terjedt levelekhez semmi közöm, azokat nem én küldtem, a küldésüktől elhatárolódok. A törlésükről az interneten találtok alkalmazásokat.

Üdvözlettel

Csepely Péter
Magyar Piarista Diákszövetség
tag- és tagdíjnyilvántartás-vezető

December közepén megjelent ez év utolsó és egyben ünnepi Piaristák MA lapszáma, amelynek fókuszában az Advent és a karácsonyra való készülés áll. A színes iskolai élményeken és hagyományos rovatainkon túl olvashatunk az idén 80 éves Borián Tibor atya életéről és hitvallásáról, a Piarista Múzeumról, a baszk piarista evangelizációs folyamatokról,  emellett bepillantást nyerhetünk Tomek Vince szellemi örökségébe is.

A lap elérhető a piarista iskolákban és templomokban, városi plébániákon.

A lap online verziója megtekinthető itt: 
http://issuu.com/szathmarym/docs/piaristakma_3evf_3szam_web_lapozos

Ferenc pápa a 2013-as év embere – jelentette be a neves amerikai hetilap igazgatója, Nancy Gibbs. Ferenc a harmadik pápa, akit a Time magazin ezzel a címmel tüntetett ki. 1962-ben XXIII. Jánosnak, 1994-ben pedig II. János Pálnak ítélte oda az elismerést.

P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő ezzel kapcsolatban elmondta: „A dolog nem meglepő, tekintettel arra a hatalmas visszhangra és figyelemre, amit Ferenc pápa megválasztása és pápasága kezdeti időszaka kiváltott. Pozitív jel, hogy a nemzetközi sajtó egyik legrangosabb elismerését olyan személynek ítélik oda, aki a lelki, vallási és erkölcsi értékeket hirdeti a világban, és hatékonyan szól a béke és a nagyobb igazságosság érdekében. Ami a pápát illeti, nem törekszik hírnévre és sikerre, mivel szolgálatát az evangélium hirdetéséért végzi, amelyben Isten szeretete nyilvánul meg mindenki iránt. Ha ez vonzó az embereknek és reményt ad nekik, akkor a pápa örül. Ha ez az „év embere” választás azt jelenti, hogy sokan megértették – legalább implicit módon – ezt az üzenetet, akkor a Szentatya bizonyára örül.”

A hír hallatán Miguel Yanez argentin jezsuita atya elmondta, hogy jól fogadták a hírt, amely remélhetőleg valóban használ péteri szolgálatának. „Én egy olyan Bergoglio atyát ismertem meg, aki kerülte a médiát, a nyilvánosságot. Szolgálatát nagyon rejtve végezte, és most, anélkül, hogy kereste volna, egy olyan világgal találja szembe magát, amelynek – úgy gondolom – éppen egy ilyen alakra van szüksége, egy ilyen világos és radikális üzenetre, mint az evangélium”.

forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
 

A nyílt napok örömei
 
Gondolatok a piarista nővérek nyílt napjai,
a kiállítással egybekötött vásár élményei kapcsán.
 
            Már hagyománynak számít, hogy Adventet megelőzően a piarista nővérek nagykárolyi rendházukba hívják barátaikat, ismerőseiket, segítőiket és minden érdeklődőt, hogy nyílt napok alkalmával tekintsenek be a rendház, és az annak keretében működő gyermekotthon életébe. Így történt idén is, nagy volt a forgalom november 30-án és december 1-jén, sokan benéztek és megcsodálták a nővérek és a gyerekek által készített ajándék- és dísztárgyakat is.
            Az "Általad magamban őrzök minden embert. Csak így vagyok boldog..." (Boldog Celestina Donati) mottó alatt rendezett nyílt napok sok örömöt, kellemes emléket szerzett a bent lakóknak, amelyet ők alább megosztanak velünk:
            Joli: Mit is jelentenek számomra a nyílt napok? Nagyon szeretem ezeket a napokat, mert olyanok, mint egy kölcsönös ajándékozás. Szeretettel készítünk adventi koszorúkat, asztali díszeket, angyalkákat, gyertyatartókat és ugyanilyen szeretettel viszik haza a látogatók. Úgy gondolom, hogy minden ünneplő, Jézust váró családban szimbolikusan mi is ott vagyunk.
         Kriszta: Az elmúlt években mindig volt kiállítás. A Nővérek segítségével megpróbálunk olyan dolgokat kitalálni és elkészíteni, ami tetszhet másoknak, hogy majd aztán mindenki megtalálja a hozzá illőt. Nekem tetszik az, hogy amilyen nagy szeretettel, odaadással készítjük a kiállítási dolgokat, oly nagy szeretettel veszik meg az emberek.
         Szintia: A nyílt napokból a legjobban az előkészület tetszik, amikor a ház népe összegyűl és poénkodva mindenki nekilát valamit készíteni. De az éjszakákat sem hagyhatom ki, mert ez is nagyon jó, mivel ekkor is van mindenkinek humora annak ellenére, hogy hívogat minket az álom.
         Tündi: A kiállítást megelőző napokban az a szép, hogy mindenki együtt dolgozik és mindenki tanul a másiktól. Aztán kipakoljuk, amiket készítettünk és akkor látjuk, hogy mennyit dolgoztunk. Másnap a vendégek kezükbe adják, hogy segítsünk összegyűjteni, amit kiválasztottak.
         Lívia: Nagy öröm számomra, mert ilyenkor találkozom azokkal, akiket ritkán látok. Tetszik az, hogy a sok fáradságos munka mellett jó a hangulat. Gondolok itt az éjszakai mogyorózásra, zsíros kenyér evésre és zenehallgatásra.
         Bea: A készülődés kicsit felkészített a négy hetes adventi napokra. A kiállításkor találkozunk és elbeszélgetünk a régi és új barátainkkal, és megmutathatjuk másoknak, hogy mire vagyunk képesek.
         Gabica: Nagyon örülök, hogy minden évben készülünk a nyílt napokra, mert ilyenkor sokat szórakozunk és sokan jönnek hozzánk.
         Reni: Én minden adventi koszorút megvennék. Ha nekem kellene választani közülük, nem tudnék, mert mindegyik szép, csodálatos, csak gyönyörködni tudok bennük. Gondolom, azért tetszenek annyira, mert mi készítettük őket.
         Judit nővér: A szívünket nyitjuk meg ilyenkor, hogy senki se menjen el tőlünk úgy, hogy ne vigyen magával legalább egy mosolyt.
         Enci: Lassan már nyolc éve, hogy itt élek a Piarista nővéreknél. Nagy örömmel készítek dolgokat erre az ünnepre. Ami igazán tetszik az az éjszakai készülődés, mert akkor sokat nevetünk, jó a hangulat és persze sokat fáradozunk. Amikor utolsó nap újra átnézünk és kipakolunk mindent, eszünkbe jut, ahogy készítettük. Ilyenkor is jókat nevetünk.
         Monci: A legfontosabb, hogy mindent együtt, közösen csinálunk. Amikor minden a helyére kerül a kiállításra várva, ráismerünk a saját munkánkra. Ilyenkor el is nevezzük őket. Aztán várunk... Jönnek az ismerősök, rokonok, barátok és olyanok is, akikkel most ismerkedünk. Jézust is várjuk, hogy újból a világba jöjjön. Csak Vele válhat teljessé az életünk.
         Kaszi: Remélem, hogy amikor az emberek ránéznek azokra a tárgyakra, amelyeket készítettünk, arra gondolnak, hogy milyen szeretettel munkálkodtunk azon, hogy elkészüljenek.
         Andi: Esténként, amikor a koszorúkat és díszeket készítettük, történeteket meséltünk és sokat nevettünk. Ezek különleges esték, más a hangulat, más minden. A péntek este nagyon szép, mert együtt nézni a sok kész tárgyat örömmel tölt el.
         Ágnes nővér: Az adventi kiállítást és vásárt az idő teszi igazán értékessé. A nyílt napokat és az arra való felkészülést nevezhetnénk így is: idő egymásra. Kizökkenve a mindennapi robotból lila-piros-arany műhellyé alakítjuk az életünket, s együtt fabrikálunk ezt-azt, melyet csak az alkotói válságok és az a fránya tanulás szakítanak meg. No, meg a gyakori, de mindig népszerű ötlet: „együnk egy kis csokit!“ A nyílt napok zsibongása az egymásra találás idejét jelzi.
         Erika: Az angyalkákat szívesen adom a néniknek és a bácsiknak. Mindenkit várok, de legjobban a barátnőimet és az osztálytársaimat. Boldog napok ezek.
            A piarista nővérek, és leányaik remélik, hogy az őket meglátogatók is hasonlóan sok, szép élménnyel gazdagodtak.

Forrás: Ruppert József piarista atya "jóhír * 2013. december 8." emailjéből.

Ferenc pápa Erdő Péter bíborost nevezte ki a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlésének főrelátorává.

A következő püspöki szinódust 2014. október 5. és 19. között tartják a Vatikánban. Témája A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében lesz.
A főrelátor tisztsége a szinódus főtémájának felvezetése.
A Szentatya Bruno Forte, Chieti-Vasto érsekét a szinódus különleges titkárává nevezte ki.
Erdő Péter bíboros a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának elmondta, hogy a kinevezés elsősorban sok munkát jelent: az előkészítő anyagokból össze kell állítani egy olyan okmányt, amelynek az ismertetésével kezdődnek a szinódus megbeszélései, tehát alapul szolgál a szinódusi hozzászólások számára.
A Ferenc pápa által jövő év októberére összehívott szinódus témájával kapcsolatban a bíboros elmondta: a kihívások elsősorban magával a családdal szemben jelentkeznek, és itt a mai életnek a valóságát, a társadalomban látható különböző jelenségeket kell szemelőtt tartani. Ugyanakkor fontos a kiindulásnál világosan látnunk és saját magunkban tudatosítani Krisztus tanítását a házasságról és a családról, és ennek alapján az egyházi tanítóhivatal legfontosabb megnyilatkozásait. „Hiszen amikor lelkipásztori megoldásokat keresünk, akkor nem pusztán a hétköznapi ember megítélésére vagy logikájára kell hagyatkoznunk, hanem hitünk logikájára és Krisztus tanítására.”

 
A magyar Egyház előtt is feladatként álló előkészítő munkák kapcsán Erdő Péter elmondta: a püspöki karok hamarosan megkapják a szinódusi tematikát tartalmazó előzetes okmányt. Az előkészítő munkák határideje szűk lesz.
Hozzátette, hogy a püspökök a saját egyházmegyéjükből vett tapasztalatok alapján tudnak válaszolni a kérdésekre, országonként rendelkezésre állnak a civil társadalom vélekedésének, illetve a tényleges népmozgásoknak a statisztikái. Tanulmányozni kell továbbá a fennálló jogszabályokat is, amelyeket az állam a család és a házasság kérdésében kialakított. „Ezeknek a hátterében zajlik a munkánk, hiszen az új evangelizáció az embert ott szólítja meg, ahol él, olyan körülmények közt, amilyenben él – ami nem azt jelenti, hogy minden körülményt egyaránt jónak tekintünk” – zárta le a beszélgetést Erdő Péter bíboros.

Forrás: Magyar Kurír

Egyed András Edelényben született 1913. november 30-án. Gyöngyösön járt gimnáziumba, és az ott élő piarista kórházlelkészen, Guba Pálon keresztül ismerkedett meg a piarista renddel, amelybe 1931-ben lépett be.

1934 és 1940 között a párizsi katolikus egyetemen és a budapesti tudományegyetemen tanult. Mintlatin-francia szakos tanár a tatai (1940/1941), máramarosszigeti (1941–1944), kecskeméti (1944), váci (1945), illetve budapesti (1945–1948) piarista gimnáziumokban tanított. 1944/1945 telénBudapesten élte át az ostromot, ahol a francia marista iskolatestvérekkel együtt részt vett az üldözöttek mentésében, és ezért a Gestapo hetekig fogva tartotta.

A piarista iskolák 1948-as államosítása után Törökőrön lelkészkedett, majd 1949/1950-ben a váci kisszemináriumban tanított, és miután a kommunista hatalom azt is bezáratta, „civil” iskolai tanár lett. 1974. évi nyugalomba vonulásáig három budapesti általános iskola volt a munkahelye (Soroksári út, XX. ker. Lázár u. illetve XX. ker. Csarnok tér).
Eközben folyamatosan kutatott és publikált a pszicholingvisztika területén, amelynek elismert szakembere volt. 1977-ben aNemzetközi Pszichológiai Társaság is tagjává választotta. Pedagógiai tanulmányai is megjelentek, például az iskolástanulók jellemzésének módszertanáról (1962) vagy a közösségi nevelésről (1965). Utóbbiban azt mutatta be saját tanítványain keresztül, hogy a gyerekeknek lehetőleg a közösség szolgálatában szerzett sikerélményük legyen, hogy ezáltal könnyebben tudjanak beilleszkedni a közösségbe.
1984. január 1-én hunyt el Budapesten. Ezek voltak a búcsúszavai: „Minden gondolatom az Isten. Végtelenül boldog vagyok, hogy hamarosan valamit megismerek az Ő szent lényéből”.

Forrás: piarista.hu

Kada Elek 16 évig volt Kecskemét polgármestere, 1897 és 1913 között a város soha nem látott fejlődésnek indult. Polgármestersége idején nyerte el Kecskemét városias jellegét, és akkor építették meg például a Rákóczi utat. A legendás városvezető egészen halálig hivatalban maradt.

December 6-án pénteken délután felavatták Kada Elek emléktábláját a kecskeméti Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium udvarán, abban az intézményben, ahová 1861 és 1969 között járt.

Nagy Attila igazgató ünnepi megemlékező beszédében kiemelte, Kada Elek a humán tárgyakban jeleskedett, a reál nem annyira ment neki. „Volt olyan terület, voltak olyan tantárgyak, amiből bizony nem olyan szépen teljesített, és ez nem akadályozta meg abban, hogy munkásságot, olyan életművet hagyjon hátra, amire méltán emlékezik a város, és mi is, a piarista iskola, amelynek diákja volt” – fogalmazott az igazgató.
Az igazgató szerint ez egy jó üzenet a fiataloknak, hogy nem szabad csüggedni egy-egy rossz eredmény miatt, hanem törekedni kell arra, hogy azon a területen, ahol tehetségesek, ott bontakozzanak ki.
Dr. Zombor Gábor polgármester is jelen volt az emléktábla-avatáson. A város első embere azt mondta, Kecskemét méltóképpen emlékezett legendás polgármesterére. „Ez egy nagyon fontos része az emlékévnek, hiszen abban az iskolában, ahová járt és ahol az alapokat szerezte, ott emlékeznek meg róla és ott állított az iskola és a város emléktáblát. Nagyon fontos volt egész életútján az, hogy ebben az iskolában olyan értékeket tudott magáévá tenni, amik később döntéseiben is megnyilvánultak” – nyilatkozta.
Az emléktábla elkészítésében az önkormányzat anyagi segítséget nyújtott a piarista iskolának. A pénteki ünnepég – amelyen több diák és a piarista iskola kórusa is közreműködött – koszorúzással zárult.

Forrás: www.piarista.hu

Kerényi Lajos atya ebben a kötetben advent minden napjára kínál nekünk egy-egy elmélkedést, elgondolkodtató verset, hogy valóban nyitott szívvel, elmélyülten tudjuk várni eljövendő Istenünket.

Az  advent eljövetelt jelent. Az Egyház ebben a szent időszakban reményt akar lehelni a sötétségben botorkálók lelkébe. Valaki eljövetelét ígéri, Aki eljött már, de még nincs itt. Hiszen minden új nemzedék híjjával van annak a tudásnak, amely reményteljes válasz a teljes létre, megtanít jól értelmezni eseményeket, és szól arról a történelmi személyről, Akit kétezer éve nem sikerült semmi ellenerőnek lejáratnia.
Ez az advent arravaló, hogy rendbe hozzuk magunkat. A fuldokló hajótöröttnek az óceánban hiába dobják le a mentőövet, ha ő nem nyúl érte. Isten nem azért küldte el egyszülött fiát, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse. A megváltást felkínálja, de neked el kell fogadnod. Meg kell érezned, hogy Jézus szeret téged. Életét adta érted. Te meg nem látod, mert tele vagy szennyárral, trágyaözönnel és dögmatériával. Hát tisztítsd le magadról, akkor tisztán  látsz majd! Ha nem teszed, nem fogsz rátalálni az Úrjézusra.

Szent Gellért Kiadó, 2013.
Ára: 980,- Forint

 
December 4-én, Ferencváros Napján ünnepélyes keretek között adták át a Ferencváros Díszpolgára címet, valamint a Pro Urbe díjakat.

Ferencváros képviselőtestülete tavaly döntött úgy, hogy december 4-én – hagyományteremtő módon – elismeréseket, díjakat és kitüntető címeket ad át az arra érdemeseknek, akik kimagasló munkájukkal hozzájárulnak a közösség értékeinek megőrzéséhez, gyarapításához; pályafutásuk során öregbítik a kerület hírnevét, életművükkel maradandót alkotnak, s dicsőséget szereznek Ferencvárosnak. Emellett megünnepli mindazokat, akik az év folyamán már megkapták kitüntetésüket kulturális, művészeti, oktatási, szociális, egészségügyi, közszolgálati vagy közbiztonsági területen kifejtett kiemelkedő tevékenységükért.

A polgármester beszédében elsőként felidézte a Királyi Helytartótanács 1792. december 4-én kelt rendeletét, mely által az uralkodó engedélyezte a kerületnek a Ferencváros név felvételét, s ezáltal 221 éve megszületett városrészünk. „Ezen a napon ünnepeljük hát Ferencváros napját, s értékeljük az elmúlt évet.”
Dr. Bácskai János rövid történeti áttekintést adott beszédében az elmúlt 221 évről, a kerület folyamatos fejlődéséről, megemlékezve a városépítés során a kerületben létrejövő szimbolikus épületekről – köztük a Bakáts téren felépült plébániatemplomról, melyet Ybl Miklós tervezett – kinek jövő évben ünnepelhetjük 200. születésnapját. A polgármester egyúttal reményének adott hangot, hogy a templom felújítására hamarosan sor kerülhet. A polgármester felidézte az FTC alapításának történetét, s összefoglalta a városfejlesztés mai eredményeit is a városépítés, kultúra és sport területén. Emlékeztetett rá, hogy Budapesten a legnagyobb léptékű és legmagasabb színvonalú városrehabilitáció itt zajlik, melynek legfontosabb momentuma jelenleg a József Attila Terv. A kultúrát tekintve a polgármester felidézte a 2002-ben kerületünkben megnyílt Nemzeti Színházat, melyet később a Művészetek Palotája követett, idén pedig átadásra került a Budapest Music Center és a Bálna is. A sport kapcsán utalt a Fradi női kézilabdacsapatának nagy nemzetközi sikereire, s a jövőre átadandó új FTC stadionra. A kimagasló emberi teljesítmények értékelése kapcsán Bácskai János összegezte az önkormányzati elismerések megújult rendszerét, s a legmagasabb elismerés, Ferencváros díszpolgára cím kapcsán idézett Erdő Péter a Hit éve ünnepélyes lezárásakor mondott beszédéből: „A társadalomnak segítenie kell tagjait abban, hogy megfelelő foglalkozást találjanak. A munka azért értékes, mert általa részt veszünk Isten teremtő és megváltó művében, és segítjük embertársainkat. De értékes azért is, mert munkával tartjuk fenn a saját életünket. Márpedig az életünk nem a vak véletlen játéka, hanem Isten akaratából örök boldogságra hivatott.”
Bácskai köszöntő beszédében kijelentette: az adományozott díjak mind köszönetnyilvánítások azért az önfeláldozó munkáért - mely az elmúlt 221 év legszebb hagyományaihoz hűen -, Ferencvárost egy kis falucskából hatvanezres várossá és igazi otthonná tette.
A Pro Urbe Ferencváros díj (...) elismerés azon magánszemélynek, szervezetnek, közösségnek adományozható, aki/amely Ferencvárosért, a kerület környezetének építéséért, alakításáért, értékeinek megőrzése érdekében kimagasló egyedi alkotó tevékenységet folytat, maradandót alkot.
2013-ban Pro Urbe Ferencváros díjban részesült (...) a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébánia, amelynek plébánosa dr. Kerényi Lajos piarista atya.

A 2013-as év Ferencváros díszpolgára címet Dr. Erdő Péter bíboros kapta, aki beszédében örömének adott hangot amiatt, hogy ferencvárosinak tekintik, hisz pár utcával arrébb, a VIII. kerületben született, de még gyermekkorában – közel ötven éve – átköltöztek Ferencvárosba. Elmondta, hogy a Lónyay utcai iskolába járt, s látható örömmel beszélt gyerekkori emlékeiről, az iskola és a Bakáts téri templom egykori hétköznapjairól, a Ráday utca akkori arculatáról, a nagyapjával tett sétákról a Ferenc körúton, miközben mindig hegesztettek valamit, hiszen zajlott a háború utáni újjáépítés.
A bíboros elmondta, hogy élete egyik meghatározó eseménye is Ferencvárosban történt, amikor 1975. június 18-án, a Bakáts téri plébániatemplomban szentelte pappá Lékai László, későbbi bíboros-prímás.
Dr. Erdő Péter újabb ferencvárosi emlékei közt felidézte azokat az év végi megemlékezéseket, melyek a Bokréta utcában zajlanak boldog Salkaházi Sára tiszteletére. S elmondta, különös öröm számára, ha ezeken együtt lehet Ferencváros polgármesterével és a kerület lakóival. 
Beszéde végén köszönetet mondott a neki ítélt díszpolgári címért, s reményét fejezte ki, hogy „nem csak a barátság érzésével, hanem a szolidáris, cselekvő szeretettel is polgára tudok lenni Ferencvárosnak. Isten áldását kívánom a kerület minden lakójára!”

Forrás: Magyar Kurír ( http://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo-peter-ferencvaros-diszpolgara)
Mellékelt fotó: Az ünnepi alkalomból Ferencváros vezetőin és a díjazottakon kívül megjelentek a kerület határon túli testvérvárosainak képviselői is.

Kedves Tamás!

Amikor édesapám meghalt, nem volt merszem hírt adni a haláláról, de azóta is úgy érzem, tartozom neki egy rövid megemlékezéssel ezen a fórumon. Az ő élete bizonyos értelemben tipikus "kortörténet": több nyelvet beszélő értelmiségiként az ötvenes évek elején "útkaparóként" volt kénytelen dolgozni; 1956 után börtönbüntetése alatt lett szobafestő és mázoló szakmunkás, szabadulása után nyugdíjazásáig már soha nem kapott az eredeti képzettségének megfelelő munkát. Mindezek ellenére környezete tapasztalta: belső szabadságban, Isten ajándékaként élte meg kapcsolatait, a világot és annak dolgait. Szeretett szülőfalujának polgármestere ekként búcsúzott tőle: "Egy ember végső megítélésekor az utódok számára erényei adnak támaszt: folytatni munkáját, megpróbálva megvalósítani gondolatai legjavát..."

Üdvözlettel:
Hümpfner Zsuzsa

Kedves Hümpfner Zsuzsa!
Bár a december elején megjelent Hírlevélbe nem fért bele, a mostaniban természetesen itt a helye Édesapja gyászjelentésének!
Fogadja a Diákszövetség őszinte részvétnyilvánítását ezúton is!
Tisztelettel
Mikecz Tamás
főszerkesztő MPDSZ Hírlevél

Hümpfner János és Felesége Emlékére Alapítvány

Tisztelt Szerkesztőség!
Édesapám piarista öregdiákként haláláig tagja volt a Magyar Piarista Diákszövetségnek, várta és figyelemmel olvasta a Hírleveleket. Rá emlékezve küldöm rövid beszámolómat.
HÜMPFNER JÁNOS - AKI ÚJHARTYÁNON SZÜLETETT 1917-BEN ÉS A 2013-BAN VÁROSSÁ LETT, SZÁMÁRA MINDIG NAGYON FONTOS FALUBAN HALT MEG 2010-BEN - 1935-BEN ÉRETTSÉGIZETT KECSKEMÉTEN PIARISTA DIÁKKÉNT. FELESÉGÉVEL EGYÜTT TÖBB ÉVTIZEDEN ÁT MEGBECSÜLT
TAGJAI VOLTAK ÚJHARTYÁN KÖZSÉG HELYI KÖZÖSSÉGÉNEK. 
HÜMPFNER JÁNOS SZÜLETÉSÉTŐL HALÁLÁIG ÚJHARTYÁN LAKÓJA, A FALU ELSŐ HELYI ILLETŐSÉGŰ JEGYZŐJE, FELESÉGE TÖBB ÉVTIZEDEN
ÁT A HELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÍTÓNŐJE VOLT. A HÜMPFNER JÁNOS ÉS FELESÉGE EMLÉKÉRE LÉTREHOZOTT ALAPÍTVÁNY
AZOKNAK NYÚJT ELISMERÉST, AKIK ADOTT IDŐSZAKBAN KÖZTISZTVISELŐKÉNT VAGY KÖZALKALMAZOTTKÉNT VAGY EGYÉB SZERVEZET
KÉPVISELŐJEKÉNT A KÖZIGAZGATÁS, AZ OKTATÁS ÉS A NEMZETISÉGI HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA TERÜLETÉN KIEMELKEDŐ MUNKÁT VÉGEZNEK ÚJHARTYÁN TELEPÜLÉSEN A TELEPÜLÉSÉRT. ALAPÍTVÁNY TÁMOGAT MINDEN OLYAN KEZDEMÉNYEZÉST, MELY A HELYI SVÁB KULTÚRA
ÉRTÉKEINEK ÁPOLÁSÁT, A SVÁB ZENE ÉS ÉNEKKULTÚRA HAGYOMÁNYAINAK MEGŐRZÉSÉT TŰZI KI CÉLUL, ILLETVE A NÉMET NYELV
ELSAJÁTÍTÁSÁBAN, TERJESZTÉSÉBEN VÁLLAL KIEMELKEDŐ SZEREPET.
A HÜMPFNER JÁNOS ÉS FELESÉGE EMLÉKÉRE ALAPÍTOTT DÍJ ÉVENTE EGY ALKALOMMAL, A KÖZTISZTVISELŐK NAPJA ALKALMÁVAL KERÜL
ÁTADÁSRA. A 2013. ÉVI DÍJAZOTT AZ ÚJHARTYÁNI NAGYCSALÁDOSOK EGYESÜLETE. 
(MELLÉKLET: DÍJÁTADÁS - 2013.)

2013. november 18-án a szüleim emléke előtti tisztelettel:

Hümpfner Zsuzsa
(+ 36-30-2038065)