2013. november 15., V. évfolyam 12. szám

 

Piarista Bor 2013

"...hogy azokkal akár betegeket gyógyítson, akár a műértő gyomrot igazándi lelkesedésbe hozhassa, akár a szerkesztői tollat hozsannás cikkek írására izgassa..."
(Somhegyi Ferenc tartományfőnök levele Lévay Imre veszprémi házfőnöknek a piarista dörgicsei borról, 1877. jún. 4.)

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borválogatás díjazottjai kedden, október 29-én vehették át a boraikat kitüntető oklevelet. A győztes borok az év Piarista boraként kerülnek forgalomba. A régi piarista borászati hagyományokat felélesztő pályázaton idén a száraz fehérborok versenyeztek. A Kreinbacher Birtok Furmint 2011 és a Bezerics Borház Birtokbor 2011 nyerte el a Piarista bor címet.

A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Jelentős szerepük volt azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt.
A rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ban, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a kegyesrendiekre a Kiskárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Később is sok piarista rendház megélhetéséhez hozzájárultak a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. Több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, melyekből hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.
A második világháború után a kommunista diktatúra által elvett birtokok szőlőterméséből származó bor hiánya társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékek elvesztését is jelentette.
A rendszerváltást követően 2008-ban indult el a munka, hogy a rend újjáélessze a régi hagyományokat. Egy évvel később, az első alkalommal kiírt borválogatásra, nem lévén saját szőlőterülete a rendnek, olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régiókban, hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűrinek az volt a feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a bort, mely az év Piarista bora címre érdemes és méltó. Ettől kezdve a kitűnő minőségű győztes borok Piarista borként kerültek palackozásra, címkézésre és forgalomba. 2010-től már országos volt a nemes vetélkedés. A minden évben megrendezendő borválogatás egyik célja, hogy a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel. A másik cél pedig, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek, és közösségek épüljenek belőlük, nemcsak a piarista családon belül, hanem minden borszerető ember között.
Idén is kitűnő minőségű borok érkeztek a válogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbözőbb borvidékeiről származó fehérborok mindegyike tehát méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget.

A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Nagy Attila SP, a kecskeméti gimnázium igazgatója, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Rohály Gábor, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.

A május végén megrendezett zsűrizésen 100 pontos rendszerben íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. A szakmai zsűri által kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltűntetésével.

Idén is két győztest hirdettek ki:
Birtokbor 2011, Bezerics Borház
Somlói Furmint 2011, Kreinbacher Birtok

A piarista borokról, a borversenyről és a rendről további információkat találhat a www.piaristabor.hu és a www.piarista.hu honlapon. A borbemutatóval kapcsolatban a 06-20-331-8027 telefonszámon és a piaristabor@gmail.com címen érdeklődhet.

A GYŐZTES PINCÉSZETEK ÉS BOROK ADATAI:
BEZERICS BORHÁZ
BIRTOKBOR – OROSZTONYI CUVÉE 2011, száraz fehérbor, 750 ml

„Röghöz kötött család vagyunk. Különösen kötődünk szőlőinkhez, mert „itt fenn Zalában” nekünk ez természetes” – vallják Bezericsék.
Birtokaik Pogányváron (Orosztony) és Cserszegtomajon helyezkednek el. Szigorú terméskorlátozással, a hagyomány tisztelete, és a korszerű borászati eljárások ötvözésével készülnek karakteres, testes boraik.
Pogányváron (Orosztony) a 350 méteres tengerszint feletti magasság, a déli és dél-nyugati fekvés, a 15%-os lejtés különleges mikroklímát eredményez. A változatos, sok löszt, agyagot és vulkáni hamut tartalmazó pannon bel-tavi üledéken kialakult talaj is hozzájárul a kitűnő termőhely természeti adottságaihoz.
A családi pince Birtokbora pátria (olaszrizling és piros tramini), furmint és hárslevelű házassága. Az október eleji szüret után tartályban erjesztették, majd két hónapos finomseprős, fahordós érlelést követően nyerte el zamatos körtés gyümölcsösségét, hársvirágos, gazdag fűszerességét, némi édes érzettel. Aranysárga színű, elegáns illattal. Lecsengése hosszú, élvezetes és emlékezetes.
 
Fogyasztása 13 oC-on javasolt.
Alkoholtartalom: 13 %vol
Savtartalom: 6,5 g/l
Maradék cukor: 6,8 g/l
 
www.bezerics.com
 
 
 
 
 
KREINBACHER  BIRTOK
SOMLÓI FURMINT 2011, száraz fehérbor, 750 ml

A Kreinbacher Birtok a legmagasabb minőségű borokon keresztül igyekszik megmutatni Somló kivételes képességét.

A Birtokot 2002-ben alapította a névadó-tulajdonos, Kreinbacher József. Ekkor kezdték meg a szőlőterületek vásárlását, kizárólag a hegy DK-i, D-i és DNy-i oldalán, a hegy derekától felfelé eső, meredek, de kiváló fekvésekben. Az ültetvények újratelepítése 2003 őszen kezdődött, párhuzamosan a termő szőlők átalakításával. A Birtok szőlészeti és borászati központja 2005 augusztusában készült el a Szent Ilona kápolna közvetlen szomszédságában.
Szőlőterületeik kizárólag a Nagy-Somlói borvidék somlói körzetében találhatóak. Kiemelten fontos a magas minőségű borok születése szempontjából a makro- és mikroklíma, melynek köszönhetően a nyugatról és északról érkező hűvösebb légtömegek hatását a kiváló fekvések lejtőszögei képesek ellensúlyozni. A borvidék születése utóvulkanikus tevékenységnek köszönhető, földtörténeti szempontból fiatal, kb. 4-5 millió éves képződmény, úgynevezett „tanúhegy”. Jellemző talaja bazalttörmelékes löszvályog, bazalt anyagú lejtőtörmelék és helyenként tufa-málladék.
A legtöbb magyarországi borvidékhez hasonlóan a Somlón is az olaszrizling a legnagyobb területen termesztett szőlőfajta. Ezen felül furmint, hárslevelű, juhfark, chardonnay, tramini és rizlingszilváni található még jelentősebb mennyiségben.
 
A birtok legnagyobb részét kitevő, őshonos furmintot tehát a vulkanikus kőzetben gazdag teraszokról szüretelték. A kíméletes feldolgozást, majd a tartályos és hordós érlelést követően fiatalon került palackba. A bor gyümölcsös, virágos ízét, illatát szépen kiegészíti a Somlóra oly jellemző ásványosság.
 
Fogyasztása 13 oC-on javasolt.
Alkoholtartalom: 13 %vol
 
www.facebook.com/Kreinbacher Birtok-Somló

 


Emlékezzünk a húsz éve elhunyt Antall József egykori miniszterelnökre

Antall József halálának 20. évfordulójára emlékezve sírját december 13-án, pénteken 14 órakor koszorúzzuk a Fiumei úti temetőben.
Elhunyt diáktársainkért és Antall József a Magyar Piarista Diáskzövetség megalapítójáért szentmisét mutatunk be a Duna-parti Piarista Kápolnában december 15-én, vasárnap délután 18 órakor.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az emlékezésekre!

Kedves Piarista Öregdiákok!
Ezúton kérünk Titeket, akik ismerték, szerették, kollégái, barátai voltat a december 13-án, 20 éve elhunyt Antall József miniszterelnölnek, amennyiben időtök engedi, írjatok megemlékezést róla, vessétek papírra egy vele kapcsolatos kedves történeteteket, emléketeket, hogy az a Diákszövetség december 13-án megjelenő Hírlevelében közzé tehessük.
Aki rendelkezik fotóval róla, azt is küldheti emailben. Határidő: 2013. december 07.

Email cím: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

Köszönettel

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő


Megnyílt a Piarista Ökollégium Kanizsán

A nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvodához kapcsolódó rendház és fiúkollégium ez év őszére jelentős átalakuláson ment át  a januárban elnyert uniós támogatásnak köszönhetően. Az építési munkálatok  mellett  egy fenntartható, környezetbarát technológiákat népszerűsítő információs központot is létrehoztak, amely Piarista Ökollégium név alatt működik több éven át. A kiállítótérrel, bemutató táblákkal, nívós installációkkal ellátott „öko-kollégiumban” másfél év során 75 szemléletformáló, zöld megoldásokat ismertető rendezvényt szerveznek interaktív foglalkozásokkal, filmvetítésekkel egybekötve a tervek szerint.
„Az Ökollégium céljai segítik intézményünk környezeti nevelési programját, amelynek alapelve, a teremtett világnak, mint létező értéknek a tisztelete és megőrzése. A környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel formálása pedig Isten teremtő tervébe illeszkedik.” – hangsúlyozta a központ megnyitóján Nyeste Pál, a piarista iskola igazgatója.

Az Ökollégium kialakításán túl egyéb komoly fejlesztések is zajlottak az épületben. „A projekt keretében az épület megfelelő hőszigetelést és új nyílászárókat kapott, a fűtési rendszert és a használati melegvizes hálózatot korszerűsítettük, a szürkevíz újrahasznosítási rendszer is kiépült kettős szennyvízhálózat alkalmazásával- mondta el Turóczi Gábor, a Piarista Rend Magyar Tartományának műszaki és üzemeltetési igazgatója. Ezen felül az épületben szelektív hulladékgyűjtőket létesítettek, valamint megépül hamarosan egy 34 férőhelyes kerékpártároló is. 2015. elejéig környezetirányítási rendszer bevezetésére, valamint komposztáló terület kialakítására is sor kerül.
A megnyitón ünnepi beszédet mondott még Cseresnyés Péter, Nagykanizsa Megye Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő, aki kiemelte a környezetvédelem fokozott fontosságát, a zöld gondolkodás beivódását  mindennapjainkba, különös tekintettel a jövő nemzedékére gyakorolt hatásokra.
Ezt követően az egybegyűlteket Lázár Péter környezeti szakértő kalauzolta végig az Ökollégium egyes fejlesztési pontjain, majd záróakkordként megtekinthették Bodó Tamás Így épültünk mi c. fotókiállítását az épületben.

A „Játsszunk zöld lapokkal!” szlogent viselő kezdeményezés nem csupán a kanizsai fiatalokat  és szüleiket kívánja megszólítani, hanem Zala megye lakosságára is fókuszál; a neves környezetvédelmi szakembereket felvonultató rendezvénysorozatra a projekt időtartama alatt legalább 3000 látogatót várnak az iskola munkatársai a Sugár úti létesítményben.


Csepely Péter helyesbítése és újabb felhívása

Helyesbítés a Piarista Diák legutóbbi számában megjelent FELHÍVÁS c. cikkhez:

A Diákszövetség jelenlegi, és majd a visszaköltözés utáni levelezési címe: 1052 Budapest, Piarista köz 1., viszont az iroda címe a visszaköltözésig a Gimnázium épületének első emeletén van: Budapest, Piarista utca 1. (ez volt ideiglenesen a Pest Barnabás utca). Ha majd költözünk, időben értesülni fogtok.

És ne felejtsétek el: 2014-re nyugdíjasoknak, diákoknak 2000 Ft, aktívoknak 4000 Ft az éves tagdíj.
 
Kedves Öregdiáktársak!

Akik még nem fizettétek be az elmaradt vagy jövő évi tagdíjakat, nagyon kérem, hogy figyeljetek a következőkre, mert bonyolult munkától mentetek meg.
A boríték vagy az újság címzésénél mindig megtaláljátok a legutóbbi három év befizetésének megtörténtét. Ha beérkezett a tagdíj akkor fiz. van az évszám után, ha nem volt befizetés akkor egy áthúzott nulla látható.
Egy csekket küldtünk azoknak, akiknek nincs elmaradása. A csekken látható: 2014.
Két csekket küldtünk azoknak, kiknek van elmaradása. A jövő évi tagdíjat a 2014-es csekken kérjük befizetni, a másikon, amelyiken nincsen évszám, a közlemény rovatba írjátok be azt az évet, vagy éveket, amelyre a befizetett összeget könyveljük el. Az évszámokat megtaláljátok az említett címzésnél.
Ha valaki közben nyugdíjas lett, kérem, hogy a közleménynél ezt jelezze egy NY betűvel. 
Ha valaki adományt is ad föl ugyanezen a csekken, kérem, hogy jelezze, az összegből mennyi a tagdíj, a maradék lesz az adomány.
Év nélküli csekken ne fizessetek be 2014-re!, mert zavart okoz.
Kérem, hogy segítsétek a munkámat.
Köszönettel

Csepely Péter
MPDSZ tag- és nyilvántartásvezető


Borián Tibor piarista atya 80!

Kedves Piarista Öregdiákok és Atyák!

Borián Tibor piarista atya november 22-én tölti be 80. életévét. Ebből az alkalomból szeretnénk Őt minél szélesebb körben köszönteni.

A Budapesti Tagozat és a Diákszövetség országos, pár héttel ezelőtti elnöki ülésein egyeztettünk arról, hogy az egykori budapesti és veszprémi nyugalmazott igazgató, a Sík Sándor Kamarakórus karnagya és 1976-2011 közötti vezetője, sokak osztályfőnöke, sokunk magyar nyelv- és irodalomtanára, a Piarista Újság és Hírlevél társszerkesztője, szeretett barát és rendtárs születésnapja alkalmából agapéval egybekötött ünnepséget szervezünk.

Ünneplésünk kapcsolódik a Sík Sándor Kamarakórus november 18-án tartandó születésnapi ünnepélyéhez.

Ugyanakkor Borián Tibor atya 2013. november 22-én, 18:00 órai kezdettel hálaadó szentmisét mutat be a Duna-parti Piarista Kápolnában az elmúlt 80 évért.

Születésnapjára Hírlevél Különszámmal köszöntjük, ezért ezúton kérlek Titeket, hogy bárki, aki szeretné Őt írásban is köszönteni, az 2013. november 18-áig bezárólag küldje el köszöntőjét/emlékező sorait a mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu email címre, vagy adja át kéziratát Csepely Péternek a Diákszövetségben, addig bármelyik hétfő délután (19-én még lehetséges átadni neki, de egyeztessetek vele, kérjétek meg, hogy gépelje be).
A Hírlevél Borián Tibor Születésnapi Különszáma november 22-én természetesen - a szokásos módon is - kiküldésre kerül, de csak miután Ő egy példányt nyomtatott formában kézbe vesz a hálaadó szentmisét követő születésnapi köszöntésén.

A köszöntő megírásához segítségül álljon itt Borián atya Tízsorosa:
"1933-ban születtem a Bakony alján fekvő Hajmáskéren. Gyermekkoromban vallásos környezet vett körül (család, iskola, templom). 11 éves koromban kerültem be a szomszédos Veszprém piarista gimnáziumába. Az alsó osztályokban még piarista atyák tanítottak, majd az 1948-as államosítás után már civil tanárok. Döntő élmény volt számomra a piarista iskola szellemisége, igényessége, valamint egyes szerzetestanárok vonzó személyisége. Abban az időben számos fiatal, az ifjúságot magával ragadó piarista működött Veszprémben. Nem csoda, hogy az 1940-es években heten jelentkeztek piaristának a diákok közül. Az államosítás után is tartottam a kapcsolatot néhány társammal együtt a bázis-közösségeket vezető piaristákkal. Ennek is köszönhető, hogy az érettségim után jelentkeztem a rendbe novíciusnak.
Teológiai tanulmányaimmal részben párhuzamosan 4 év alatt elvégeztem a budapesti bölcsészkaron a magyar-történelem középiskolai tanári szakot. Az akkor működő 2 piarista gimnázium közül a kecskemétiben kezdtem meg a kalazanciusi szolgálatot (mint tanár, osztályfőnök és diákotthoni nevelő).
8 év után 1967-ben Budapestre helyeztek a rendi kispapok nevelőjének, természetesen a gimnáziumban is tanítottam. 1976-tól tartományfőnöki asszisztens, l979-től budapesti házfőnök voltam, ugyanakkor a gimnáziumban is tanítottam. Sőt, előbb a diákkórust, majd az öregdiákok énekkarát is vezettem.
1985-től 1998-ig a budapesti gimnáziumot igazgattam 13 éven át. Átvezettem az iskolát a szocialista rendszer megkötöttségéből a rendszerváltás utáni szabadabb világba. Az 1990-es évek első felében budapesti gimnáziumunk az ország legjobb iskolái közé tartozott - a továbbtanulás megnyílt lehetőségeivel. A kecskeméti szép emlékű 8 év után 31 évet szolgáltam Budapesten.
1998-ban a tartományfőnök atya Veszprémbe helyezett az egykori piarista gimnázium utódjaként szervezett Padányi Bíró Márton Katolikus Gyakorlóiskolába igazgatóként. A 900 fős iskolacentrum általános iskolát, gimnáziumot és egészségügyi szakiskolát foglalt magába. A 65 évesen vállalt feladat nagy kihívást, számos újdonságot hozott számomra. Eddig ugyanis csak középiskolás fiúkkal foglalkoztam, itt pedig a 6 éves gyerekektől a 22 éves felnőttekig fiúk és lányok egyaránt voltak, mindez kiegészült missziós feladatokkal. Végül 8 évi igazgatás után 2006-ban, 73 éves koromban váltam meg az aktív pedagógiai munkától.
A 47 évi piarista szerzetestanári szolgálatot mindig készségesen vállaltam, és igazi örömet találtam benne. Most a budapesti rendházban töltöm nyugalmazottként napjaimat. Rendezgetem gazdag emlékeimet, kisegítő lelkipásztori munkát vállalok, gyóntatás, misézés, lelkigyakorlatok tartása formájában. Közben katolikus könyvkiadások lektorálására, nyelvi ellenőrzésére is gyakran felkérnek."

Piarista öregdiák barátsággal:

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő


Piaristaként Csíksomlyó erőterében - Sárközi Sándor atya írása

Cinkék röpködnek a ház előtti bokrokon, szól a déli harangszó, le-föl járok házunk előtt. Piaristaként a ferences Somlyó közelében. Jól megférünk, immár 6 éve. Asztrik, Anaklét, Arthur, Ambrus, hogy csak az ABC elejét említsem… Szerzetes a szerzetesek közt. Már rendalapítónk, Kalazancius nagyra becsülte Franciscust, többször elzarándokolt Assisibe, a szegénység radikális szeretetét tőle tanulta. A gyerekek szeretetét pedig még otthonról, a katalán Peraltából, a nyolcgyerekes családból hozta magával. Országot váltott, de szívet nem.

Csíksomlyó erőterében…
Minden papnak dobog a szíve, amikor először mutat be szentmisét a kegytemplomban. De ez csak a szokásos megilletődés. Igazából a hívek áhítata fogott meg. Elsőszombati liturgiák, térdeplések a kopott kövön a rózsafüzér alatt, tömegek kitartó zarándoklatai, buzgó énekei. Közben gyóntatok hátul, nem sokat beszélve, de komolyan véve a gyónót és gyónását, és Azt is, aki adja a feloldozást. Pedagógusokat Szentgyörgyből, asszonyokat-férfiakat Hidegségből, idegenbe készülő édesanyát, patrulokat és munkanélkülieket, fiatalok szenvedélyeit és gyermekek elmosolyodását. Jóllehet otthon is templomjárók, de ide húzódnak hónapról-hónapra. Számukra nem üres szólam, hogy „Mária köténye védőn takarja be” őket és közeli-távoli szeretteiket.  Elégtételül sokszor azt kérem tőlük, hogy az összegyűlt zarándokokért ajánljanak fel egy-egy tizedet…

Nem szeretek mások előtt jámborkodni, pedig erről szól papi életem. Jól esik észrevétlenül hátul meghúzódni, vámosként, letérdelni futballgörcsös lábaimmal, szolidárisan együttimádkozni, családomért, régi és újabb diákjaimért, a tőlem segítséget kérőkért, az általam esketett párokért… Aztán a gyertyás körmenet alatt – végre járhatunk! – nem pletykákat megosztani, nemcsak elérzékenyülni a kígyózó meneten, hanem énekelni a kihajoló kórházi betegekért, zarándoktársakért. Aztán, kissé összerogyva, szusszanás a ferences ebédlőben. Velük.

Csíksomlyó erőterében…
A Mária Rádió Csíksomlyói Stúdiójának műsoraihoz Ferencz Kornélia hívott. A magyartanárt hívta. Kedvenc szépirodalmi olvasmányainkról, klasszikusokról és modernekről beszélgetünk-felolvasunk. Szívet megmozgató írások Kosztolányitól, Móra Ferenctől, Fekete Istvántól, Goldingtól, Tolsztojtól, Wass Alberttől, a Gulág-irodalomból… Közben a zeneirodalom gyöngyszemei… A piarista „pietas” (vallásosság) mellett a piarista „litterae” (tudománytisztelet) is szót kaphat. A kultúra megbecsülése, egy imádságos rádió keretein belül. Napokig tartó készülődések a délelőtti gimnáziumi órák után, hozzáolvasások, zenekeresések. Nem gondoltam, hogy egyszer „egész népemet fogom”, persze középiskolás fokon, tanítani. „Írástudói” kötelesség, és boldogság... Hívnak magukkal a falvakba is, imádkozás-felvételekre, de délutánonként más a dolgom. Korrepetálások…

Csíksomlyó erőterében…
A Csaba testvér által létrehozott Szent István Otthonba én kopogtattam, a megalakulás heteiben. Tárt ajtókkal fogadott az igazgatónő. Azóta délutáni-esti tantárgyi segítések, lelki beszélgetések bentlakókkal, nevelőkkel… Van diák, akivel a szorzótáblát gyakoroltuk, van, akivel olimpiászra, érettségire készülünk, de sokan nem is igénylik a tanári segítséget. Megyek végig, köszöngetve, a fiúk folyosóján, majd a lányokén. Sok üresjárat. És furcsa helyzetek… (Pedig hozzászoktam a kamaszvilághoz korábbi évtizedeimben Kecskeméten, Szegeden, Mosonmagyaróvárt.) Mosolyok és óvatosságok, depressziók és önérzetességek, sár a múltban és jelenben, kiszolgáltatottságok, kötelező hálák… Rólam valójában mit gondolnak? Csütörtökönként mennek kötelezően a kegytemplomba, az esti misére.

Itt is esteledik. A szomszéd a hullott gyümölcsöt szedi. Szúnyogok, bogarak… Kutyus (azt hiszem) boldog, hisz együtt lehetünk, no meg a kapott csont sem akármi. Sokszor gyanakodtam, hogy csak érdekből „szeret-e”? Azt hiszem, akkor elkergetném…

Csíksomlyó erőterében élek, de piarista szerzetesként. Gyónva és gyóntatva, tanítva és tanulva, mellékszereplőként, figyelmetlenségek és ragaszkodások közt. Szolgálva, de nem szolgaként. Könnyes boldogságban.

Sárközi Sándor SP


A debreceni öregdiákok 70 éves találkozója

 

Mi, az 1925-ös évfolyam immáron koros maradványai 1935-1943 között jártunk a debreceni piarista gimnáziumba. A volt iskolatársak megbízható folytonossággal tartottuk a talákozókat dr. Molnár ÍGábor gondos szervezése folytán.De mostanra igencsak megváltozott körülöttünk a világ: Gábor már nincs közöttünk, s maradtunk összesen heten. A probléma nem is annyira a csökkent létszám, hanem az, hogy a résztvevők már nem igen voltak utazó- és járóképesek. Mit tegyünk, hogy ne kelljen ezt a kedves alkalmat feladni? 12 éve még lehetséges volt a kölcsönös látogatásokat szervezni, de erre most már nem volt lehetőség. .. Ekkor támadt az az ötlet, ami a mai elektronikus világban nem akkora probléma, hogy írjon mindenki mindenkinek egy rövid beszámolót, és ezzel helyettesítsük az igazit. Az ötletet tett követte, mindenki megértette, mintegy szeretetközösséggé alakult át a kis sereg. Megindult a levelezés. MINDENKI írt MINDENKINEK.
Egyikünk boldogan mondta, hogy soha nem kapott annyi levelet, mint most. Igen, mert az egyszeri elindítás egy tartósabb folyamattá alakult át. S a találkozó, ha virtuálisan is, de megvalósult! Idősebb korosztálynak ajánlható módszer.

Dr. Sztankay Csaba
nyugdíjas sebész
Németország

 


Adventi lelkinap

Kedves Piarista Öregdiákok!

A Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata Adventi lelkinapot szervez.

Időpont: 2013. december 7., szombat, 15 órai kezdet.
Helye: Duna-parti Piarista Kápolna (bejárat: Piarista Gimnázium, Piarista utca 1.).

Az elmélkedéseket dr. Jelenits István piarista atya tartja. Fél 6 órai kezdettel szentmisét celebrál, majd a lelkinapot agapéval zárjuk.

Szeretettel várunk minden kedves piarista öregdiákot, családtagjait és érdeklődőt!


Máramarosszigeti megemlékezés

Augusztus végén ünnepeltük rendalapítónkat Máramarosszigeten, ahol találkozóra gyűltek össze 1948-ban érettségizett diákjaink és mindazok, akik még nálunk kezdték tanulmányaikat és 1952-ben vagy később végeztek. Az előbbiekből még tizenegyen élnek, de már csak négyen tudtak eljönni. A templomunkban tartott szentmise után nagy örömmel számoltak be életútjukról, emlékeikről. A zuhogó eső miatt a temetőbe csak egy kis csoport ment ki koszorúzni, a többiek a templom folyosóján elhelyezett emléktáblák előtt tisztelegtek egykori tanáraik emlékének. Közös ebéddel zárult az együttlét.

Ruppert József


Guba András piarista szerzetes: Életet adnék, ha nem is fizikailag

Harcművészeteket űzött, húsz évig saját lova volt és íjászkodott, egyesíteni igyekszik magában a pogány nomád lovast és a keresztény vitézt Guba András piarista szerzetes. Az országszerte mintaiskolának tekintett gödi piarista szakmunkásképző volt igazgatója Szent László legendája alapján tart előadásokat férfi és női szerepekről. Guba szerint a mai világból hiányoznak a beavatási szertartások. Hozzáteszi: a magyar hagyomány sokkal inkább egyenrangúan kezeli a férfit és a nőt, mint a nyugati. Az előadásokon szétülteti a lányok és a fiúkat, „hogy ki-ki a saját fajtájának a szagát érezze”. Interjú.


- Miért érzi magát kompetensnek egy szerzetes a férfi-női szerepek témájában?
Szerintem az van a mögött a szemlélet mögött, miszerint pap ne beszéljen ilyesmiről, hogy a férfi meg a nő akkor férfi és nő, ha „egymásnak eresztik őket”. Kapcsolatba kerülnek, és ennek a kapcsolatnak van szexuális része is: aki pedig ebben nem vesz részt, annak semmi köze a kérdéskörhöz. Ez jogos felvetés. De épp azért, mert ez kimarad az életemből, sokkal erősebben fogalmazódik meg bennem a kérdés, hogy mit kezdek én a saját férfiasságommal. Amikor huszonéves koromban szerzetesnek készültem és az egyetemen tanultam, találkoztam nőkkel, akiknek érzéseik és intuícióik voltak. Engem viszont eltöltött a magam racionalitása és irigykedtem rájuk. Azután találkoztam szerzetesnővérekkel is, akik elhívtak lelkigyakorlatot tartani, s ott magukról beszéltek, hogy mit éltek meg. Nekem meg semmi ilyen élményem nem volt, és rájuk is irigykedni kezdtem, hogy nekik van ilyen, nekem meg miért nincs. Belevetettem magam a tapasztalataim reflexiójába, hogy érzek-e valamit, vagy nem; később felismertem magamban érzéseket, és ez váratlanul, elképesztően jó volt. Egy idő után viszont rádöbbentem, hogy mindezt nőktől tanulom, ez nőies dolog – akkor az, aki én vagyok, az nulla? Semmi nincs bennem, ami sajátosan férfias volna? Akkor kezdtem foglalkozni azzal, hogy ez nekem mit jelent. Voltak mestereim. Meghatározó élményem volt például a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) szupervizor-képzésén. Különös hatással volt rám Sárvári György és Zöldi Pál. A megélt helyzetektől jobban éreztem magam a bőrömben, azt tapasztaltam, hogy szeretek férfi lenni. És azt láttam, hogy ha erről merek beszélni, az másokat megmozgat. Saját sorsom kényszerítette ki ezt: eltanultam a nőktől a nőies dolgokat, és így a saját férfiúi hiányom arra kényszerített, hogy keressek valamit, ami bennem férfi. És ekkor jelent meg Szent László, a harcos: nekem ebben a keresési folyamatban fontos volt a valódi harc. Persze kérdés, mit keres egy katolikus pap harcművészeti edzéseken. 
 
Miért ment annak idején piarista szerzetesnek?
 
Más is feltette a kérdést: mi az én történetem? Mostanában az a „trendi”, hogy a papoknak, szerzeteseknek hivatástörténete van, amely erős felütéssel kezdődik. De nekem nincs ilyen. 11 éves koromban beállítottam a szüleimhez és azt mondtam, hogy pap leszek. Hogy ez hogy jutott eszembe, arra nem emlékszem. Kicsit megdöbbentek, bementek a helyi paphoz, a pap meg azt mondta nekik, hogy ha komoly, akkor úgyse lehet vele mit csinálni, ha meg nem, akkor úgyis kinövi. Ebben mindenki megnyugodott. Azóta van egy magányos vándoréletem, mert a kamaszkoromat és a fiatalságomat is úgy éltem le, hogy ez a kérdés nekem mindig ott volt a háttérben – a többieknek viszont nem. Amikor örökfogadalmat tettem, az volt a válaszom arra, hogy miért teszem, hogy van egy saját utam 11 éves koromtól 28 éves koromig, amiben úgy érzem, hogy mindig tisztességesen kerestem. Föltettem a kérdéseimet, válaszoltam rájuk valahogy, és bíztam az Istenben, hogy nem vezet félre – és itt vagyok. Van egy közös utunk: nem nagy durranással kezdődik, de mindig vissza lehet térni hozzá. Mindig bíztam benne, hogy ez egy hiteles, együtt töltött út. Egyébként azért nem egyházmegyés pap lettem, mert Mezőkövesden, ahol születtem, sok fiú volt, akik a kecskeméti piarista gimnáziumba jártak. Így én is oda jártam. A matek és a fizika nem ment rosszul – szóval, ha pap meg matfiz, akkor legyek a piarista. De ha mondjuk a bencésekhez jártam volna, lehet hogy bencés lettem volna. 
 
Miért pont a Szent László-legenda alapján beszél férfi és női szerepekről?
 
Elmentem Kolozsvárra egy doktori iskolába. Ez az iskola azt kérte tőlem, hogy írjak három ötvenoldalas dolgozatot. Ezeket olyasmiből akartam írni, ami izgat engem. A doktori iskolát együtt végeztük azzal a szerzetesnővérrel, Tornay Krisztinával, akivel együtt írtunk a Szent László-legendáról is – a női oldalról szóló részek tőle vannak, és előadni is együtt szoktunk a témáról. Az ő segítségével írtam egy dolgozatot a jászói premontrei apátság templomának belsejéről. Oda férfiak jártak, ott élték le az életüket. Azt vizsgáltam, hogy a templomban lévő képek, szobrok mit adhattak hozzá ezeknek a férfiaknak a fejlődéséhez. Ez egy játék volt: ráhúztam bizonyos modelleket a templombelsőre. Krisztina a dolgozatát egy erdélyi templom jelképrendszeréből írta. Ahogy kutatott, úgy talált rá a legendára, amiben felfedezett egy női fejlődéstörténetet. Elkezdtünk bíbelődni a dologgal: végső soron a legenda Szent Lászlóról szól, vele mi van? Érdekes, hogy férfi és női szerepekről lehet beszélni egy szakrális térből kiindulva. 
 
 
Rengeteg olyan templom van a Kárpát-medencében, amelyben hangsúlyos a Szent László-legenda ábrázolása. A történelmi sztorin kívül ennek mélyebb okai is lehetnek?
 
Gyanús nekem ez a legenda, mert szerintem annyira nem szakrális a története, mint amilyen hangsúlyosan szerepel a templomokban. Szóval valamiért nagyon fontossá vált azon kor emberének (14-16. század), amelyben sok helyütt festették – népszerű lett. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy vannak ilyen alkotások, hanem mostanában is elég sok kerül elő. Lehet mondani, hogy ez véletlen, de ha hiszel abban, hogy a dolgoknak üzenete van, akkor meg lehet fejteni ezt az üzenetet. A mienk egy ilyen lehetséges megfejtés. 
 
Mennyire játszott szerepet abban, hogy foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy a gödi szakmunkásképzőnek volt az igazgatója?
 
Eléggé. Ha a férfiléttel foglalkozik az ember, előbb-utóbb belebotlik a beavatási szertartásokba: ezek azok a fordulópontok, ahol van egy nagy váltás az életben. Hivatalosan 18 éves korában lesz valaki felnőtt, de aki középiskola után egyetemre megy, az az esetek nagy részében továbbra is rá van utalva a szüleire és a felelősségvállalás területén nem lesz nagy váltás az életében. A gödi diákok életében viszont lesz: leteszik a fiúk a szakmunkás vizsgájukat és utána kikerülnek a munka világába, a pénzkereső, valakit eltartó férfiak sorába. Általában családon belül is a családfenntartók közé állnak át, kicsit hamarabb is nősülnek –  nekik ez nagy vízválasztó. A lányokkal testileg is durvábban és erőteljesebben találkoznak, mint a gimnazisták. Nagyon világosan ott a kérdés az ő életükben, hogy mi módon leszek férfi és mit jelent ez. Segíteni akartunk nekik ebben, s megszületett az álmunk, hogy a gödi iskola beavató iskola. A diák kap egy szakmát, amivel el tudja tartani magát, identitásában pedig kap egy megerősítést, hogy olyan valaki, akire rá lehet bízni egy családot, tudja, mi az, hogy felelősség. Ki akartuk dolgozni a férfivá nevelés tematikáját. Nincs teljesen kész, de a mostani pedagógiai programban már jól látható a szándék. Elsősorban a hittanórán és a lelkigyakorlatokon téma ez. Igyekszünk olyan helyzetekbe belevinni a fiúkat, amelyek kicsit hasonlítanak a beavatási helyzetekhez. Akit ez érdekel, azok számára pedig van egy külön hétvége, amikor kifejezetten ezzel foglalkoznak. 
 
Szóvá is teszi, hogy a mai társadalomból hiányzik a beavatási szertartás. 
 
Lehet ezt nosztalgiának minősíteni. De egy pszichológusnő, Péley Bernadette, aki a 16-18 éves fiatalokkal foglalkozott, azt írta, hogy a legtöbb helyzet, amit ők létrehoznak maguk közt – és ez nekünk esetleg deviánsnak tűnik –, a beavatási szertartások mozzanatait próbálja pótolni. Csakhogy ők nem felelős vezetővel teszik ezt, hanem egymás közt. Ezért tétova és elcsúszott a folyamat. A beavatás befogadást jelentett a feletted lévők részéről. Itt viszont nincs hova befogadni, egymást fogadgatják be a fiúk, így bezárul a kör. Nincs minőségi változás, nincs feljebb lépés. Ezt olvasva megbizonyosodtam, hogy nem csak az én benyomásom: hiányzik a beavatási szertartás az életünkből. 
 
Volt alkalmam meghallgatni a nyáron egy fiataloknak tartott előadását, amit épp egyedül tartott. Azzal kezdte, hogy szétültette a lányokat és a fiúkat. Miért?
 
Nagyon fontos a nagy összekeveredésben nők és férfiak közt, ami ma már minden helyzetben megvan, hogy válasszuk szét őket – és ilyenkor sokkoló élmény, hogy most nincsenek köztünk csajok vagy fiúk, és mit kezdünk így magunkkal. Egyébként azt tapasztaltam, hogy ezt a fiúk jobban viselik – felkiáltanak, hogy csináljunk valami keményet! Azért ültettem szét őket, hogy ki-ki a saját fajtájának a szagát érezze. Amúgy leginkább teljesen külön tartanék előadást nőknek és férfiaknak, de mivel erre ez alkalommal nem volt lehetőség, megelégedtem egy szimbolikus szétválasztással. Erdélyben vannak olyan templomok, ahol most is külön ülnek nők és férfiak. Persze picit sokkoló felütést is akartam: most nem lehet egymáshoz dörgölőzni, most mindenki foglalkozzon magával. Nem egymás mellett vagyunk, nem lehet egymásra mosolyogni, hanem külön ülünk, távol. 
 
Feltette azt a kérdést is, ki azonosul szívesebben egy páncélos lovaggal, illetve egy nomád lovassal. E két férfihős a Szent László legenda két férfi-szereplője. A saját válasza az volt, hogy magyarként a nomád lovassal azonosul. Papként nem okoz belső konfliktust ez az azonosulás, már ha a páncélos vitézt keresztény lovagnak, a nomád lovast meg pogánynak tekintjük?
 
Ez egy másik doktori iskolás dolgozatom témája, ami a vetélkedő gyökerekről szól. Az említett feszültség valóban bennem van. Nekem sokat jelent ez a nomád gyökér, amit nem akarok elveszíteni. Ha keresztény-pogány szembeállításról van szó, akkor én nyilvánvalóan keresztény vagyok, és így elveszítem a másik opciót. Azon gondolkodtam, hogy vissza lehet-e ezt szerezni. Ez fizikailag is fontos volt nekem: egy időben  volt saját lovam és ha felültem rá, akkor nomád lovasként néztem szét a világban – lehet, hogy képzelgés volt, de nem tudtam mást tenni. Emellett az íjat is forgattam. A dolgozatban tíz éves szakaszban vizsgáltam az Új Ember katolikus hetilap Szent Istvánról és Szent Lászlóról szóló cikkeit. A néprajzi jellegűekből az sejlett fel, hogy a magyarok megtérése több évszázados folyamat. Az egyházi retorika viszont mégsem ez, hanem egy „szentpáli”, nagy váltásról, gyökeres megtérésről beszél – persze értem én: nem lehet úgy megtéréstörténetet előadni, hogy mismásolunk, lassú folyamatokról beszélünk. Mindenesetre ez reményt adott nekem arra, hogy talán nem kell ezt a konfliktust magamban kiélezni. Fontos számomra az is, hogy a pogány magyar eredetmonda, a csodaszarvas mondája megismétlődik Szent László életében is: neki is volt egy Vác környéki vadászata, ahol megjelent neki egy szarvas, agancsán égő gyertyákkal. A szarvast László angyalnak értelmezte. Mintha megkeresztelődött volna a pogány legenda, amiben én integrálva látom e kettőt: az ősi nomádságot és a kereszténységet. Ráadásul Szent László Szög nevű lováról a legenda is azt írja, hogy az majdhogynem sámán volt. A keresztény legendába is beszűrődik ez a pogány látásmód.
 
Mit mond a legenda a nőknek?
 
A legendának az első részében a nő az elraboltság állapotában van, de úgy tűnik, hogy ebben jól érzi magát. Mindenesetre van egy mozzanat a női fejlődésben, amikor a nők szívesen felelnek meg külső elvárásoknak, divatnak, trendnek, könnyebben vetik alá magukat külső véleményeknek. Ez egy fogolyállapot, ami viszont biztonságos – a nőknek márpedig sokkal fontosabb a biztonság, mint a férfiaknak, és így nehezebben lépnek ki ebből a fogolyállapotból. Mégis: ez gátolja őket, fejlődésüket. Dönteniük kell valami mellett és ellen, hogy önállóak legyenek – és ezt nem lehet megúszni ahhoz, hogy érett nők legyenek és – méretükben is – akkorák legyenek a képen, mint Szent László alakja. Meg kell találniuk  magukat, saját erőforrásaikat és saját döntéseiket, és akkor ugyanolyan erőt képviselnek, mint egy férfi. 
 
Rendben: a legendában a nő végül is segít Szent Lászlónak legyőzni a kun vitézt. Utána viszont Lászlóé lesz – ez nem visszatérés a fogolyállapotba?
 
Biztos lehet így is magyarázni. Én azt látom, hogy szembefordul azzal, aki fogollyá tette őt, és segít annak, aki megszabadítja, és aki emellett sebesült: Lászlónak. Így a nő önálló lett, és ebben az önállóságban áll Szent László mellett – azaz két érett személyiség találkozik. Ebben az állapotában az ember számára a találkozás, ha férfiról és nőről van szó, akkor intimitáshoz is vezethet. Amikor még éretlen kamaszok találkoznak, akkor kunos kapcsolat van köztük, amiben mindkettőjük jobban szereti a függőséget. Ha fejlődéstörténetként fogjuk fel a legendát, akkor László és a nő találkozása az érett, magában is megálló személyiségek jó találkozásának mintája. És ez különbözik azoktól a történetektől, amelyekben a királyfi megmenti a királykisasszonyt – ott alárendelt szerepe van a nőnek, aki megvédeni és megtartani való, függőségbe eső személy. A Szent László-legendában egy harcos nő van, aki azt is mondhatná Lászlónak, hogy köszöni szépen, és elballaghatna. A legenda azonban fejbenézéssel végződik, ami provokatív ábrázolás és egy igen intim viszonyt jelez.
 
A katolicizmusról alkotott sztereotipikus kép az, hogy visszaküldené a nőket a konyhába. Erre fel ön és a Szent László-legenda mellérendeltségről beszél. Hogy van ez?
 
A magyar hagyományokban nagyon erős ez az egymásmellettiség: a meséink, történeteink, a berendezkedésünk más kultúrákhoz képest erőteljesen képviseli az egyenrangúságot. Egy lány, amikor fejlődik, fontos, hogy először váljon nővé, ami nem azt jelenti, hogy anyává válik. Az majd utána jöhet. A hirtelen anyává válás azt jelenti, hogy maradunk a függőségben és a biztonság keresésében. És igaz, hogy az önálló női lét nem kap elég hangsúlyt az egyház retorikájában. Ahogy kimarad az önálló férfilét állomása is a családapa javára. Pedig választ kell rá adni, hogy így, önmagamban nő vagy férfi: ki vagyok. Ezután jöhet az, hogy szövetkezünk az életre. Alapvetően semmi nincs elrontva, csak a hangsúlyokat kellene a helyükre tenni. A fiatalok is kapva kapnak azon, amikor ilyesmiről beszélünk nekik. 
 
 
 
Mit mond a legenda a férfiról?
 
Nyilván nem mond el mindent. De fontos része a férfinak a harcos lét. A harcosban benne van, hogy van egy sötét oldalunk, aminek az erőszakhoz van köze. A kun vitéz elrabol egy lányt, ami az ő kultúrájában szabályos dolog. A nőt el kell rabolni. Ez olyan férfiképet testesít meg számomra, akiben az erőszak, a hatalom elszabadult és kialakítja a maga szabályrendszerét, amiben a nő elrabolni és felültetni való lény, a másik férfi meg legyőzni és legyilkolni való. Az elszabadult belső energia kialakít egy erőszakos világot, ami nem tombol, de a saját szabályait követi. Ebben a világban vannak megerőszakoltak és elraboltak. A férfinak van egy ilyen állapota, amikor elszabadul a belső sötétség – ezt szimbolizálja a kun. Szent László két dologban biztosan különbözik: küldetésben van, ráadásul egyházi küldetésben, azaz egy magasabb értékrendszer szolgálatában; másrészt sebzett. Nem egy olyan férfi, aki bármire képes: nem is éri utol a kun vitézt. László eléri a határait, sebekkel, végességgel találkozik, azzal, hogy ő nem minden. Fontos élménye a férfinak, hogy nem vagyok mindenható, vannak határaim, sebeim, és ezekkel szembe kell néznem. Ezekkel együtt megyek és teljesítem a küldetésemet. Könnyű szembeállítani a kunt és Lászlót, de a vadság és az erő összeköti őket: ez a két ember méltó egymáshoz. Nem is tudják legyőzni egymást, ugyanaz az erő van bennük, csak másként kezelik azt. László állapota nem csupán keresztény, hanem egyetemes: a beavatások mindenhol arról szólnak, hogy belépsz a harcosok közé, akik megvédik a faludat és a népedet. 
 
Az általam említett előadása folyamán úgy fogalmazott, hogy a határok megtapasztalása és a beavatódás nem lehet pusztán szimbolikus és elméleti, hanem meg kell élni azt fizikailag is: „vér kell, hogy folyjon”. 
 
Szerintem ha bármilyen területen megtapasztaljuk a határainkat és szembenézünk ezzel, akkor az nagyon fáj és vér folyik – konkrétan vagy átvitt értelemben. De állítom, hogy mindezt nem csak belül, hanem kívül is meg kell élni. Maga az egyházam, a katolikus egyház is a szimbólumok egyháza. A szentségekben, ha vér nem is folyik, de az anyagnak fontos szerepe van: tulajdonképpen az anyag nélkül nincsenek is szentségek. De ez nem csupán egyházi, hanem egyetemes emberi tapasztalat – és nagyon örülök, hogy ez megjelenik az egyházam gyakorlatában. És ha igaz ez az egyetemes emberi tapasztalat, akkor jó, ha ez le is játszódik velünk, és nem csupán végiggondoljuk. Ezért is népszerűek a pszichológiában a dramatikus terápiák, mert valami történik. Jó látnom, hogy az egyházam ezt ismeri, s alapul veszi. A szertartásaink közül is az elsők a beavatási szertartások. Emellett a bérmálásban például el tudnék képzelni a szimbólum mellett hangsúlyosabban megjelenő történetet is. 
 
Említette, hogy űzött harcművészeteket.
 
Jó lenne úgy beszélni minderről, hogy bizonyossággal állíthatnám: átmentem olyan értelmű beavatáson, amelyet az előbb említettek jelentenek a férfi életében. Azonban csak abban vagyok biztos, hogy bizonyos mozzanatain átmentem. Az egyik fontos lépést a harcművészetben éltem át. Amikor először elmentem edzésre, és az ütés mozdulatait kellett gyakorolnom, aztán egy másik embert kellett megütnöm, nagy határátlépés volt számomra. Ez egy egészen megrendítő élmény: a mi kultúránkban egy pap, egy keresztény férfi nem tesz ilyet. De elég hamar előjött belőlem az a vadság, ami az enyém, a részem, amiben én jól éreztem magam. Nem azért éreztem jól magam, mert megütöttem másokat, hanem mert a vadságom feléledt, megjelent, megmutatta magát. Igen, ő van. Ő az én erőt adó részem, és ez fontos tapasztalat volt a férfi mivoltom megtapasztalásában: ez már nem nőies dolog volt. Valamiben különbözök! És az a nyomás, feszülés, amit a harcban gyakorolok, vagy ami rám nehezedik a szembe lévő közeledésével, az nagyon fontos minden élethelyzetben, mert a hétköznapi életünk tele van ilyennel. Ez normális. Bele kell állni, és megérzed, ráérzel, hogy szembe vagy. És tudni kell kiállni az erőddel. Ez az a helyzet, amiben férfi vagy. Ez nem kiiktatandó stressz. A másik fontos tapasztalatom az volt, amikor a verekedésben rádöbbentem, hogy a másik segíteni akar nekem, hogy az erőt és a vadságot tisztán kezeljem. Lehet, hogy néha nagyobbat üt, de ilyenkor az a kérdés, hogy mit csinálok: én is beindulok és szétszedem, vagy fel tudok állni és azt mondani: na, ez bent volt! Elismerem a másik erejét. És nagyon jó, hogy férfiak így segítenek egymásnak harcolni! Kassai Lajos, a magyar lovasíjász mondta egyszer, hogy a harcosnak az a dolga, hogy egész életen át csiszolja a technikáját: ebben élni nagyon jó volt. Nem akarok senkit megütni, de az adott és kapott ütésektől otthonosabban járok így a világban. Hálás vagyok ezekért az élményekért mesteremnek, Garamvölgyi Mihálynak. 
 
A négy férfi archetípusból – uralkodó, harcos, mágus, szerelmes – az első kettő mostanában nem annyira divatos. 
 
Hát, valóban nem. Ez abból is látszik, hogy egyre brutálisabb küzdősportokat nézünk. Régen a bokszot néztük. Azóta egyre kevesebb védőeszközt használnak, egyre keményebb a harc, és egyre több mindent lehet megcsinálni. Mi meg nézzük; mert valami hiányzik. Nem tudom, mi, de az biztos, hogy ezzel kezdeni kéne valamit, nem csak nézni. Ez feladat. 
 
A pszichológiai könyvek és főleg a párkapcsolatiak sosem látott népszerűségnek örvendenek. Érdeklődünk, tudatosodunk, vagy ez is hiányt mutat?
 
Nekem ez azt jelenti, hogy felébredt bennünk a belső munka iránti igény, ami jó. Jó, hogy van például Pál Feri, aki sodró lendülettel tud minderről beszélni keresztényként és papként. Vagy Bagdy Emőke. Hiteles és nagyon fontos, amit mondanak, írnak. 
 
Ön markáns férfi és női szerepekről, utakról beszél. Eközben ott van a genderelmélet, miszerint a társadalmi nemek elválasztandók a biológiaitól, és esetleg még mindenki meg is választhatná a nemi identitását. Ez mit jelez?
 

Hogy egyáltalán ez a gender megszületett, az azt jelzi, hogy itt valami nem tiszta és válaszokat kell keresni. Én arrafele keresem a válaszokat, amiről meséltem. Megerősít ebben valamiféle szubjektív, személyes tapasztalat. Megerősít a hitem, ami állítja ezt a különbséget és egyenrangúságot. Aki másfele keresi a válaszait, azt is tisztelem. De legalább keressünk választ! Ugyanakkor azt látom, hogy ahogyan az élet működik, az mintha nekem kedvezne. Az élet élni akar. Az emberi élet úgy megy tovább, hogy gyereket nemzünk, szülünk. És ezt csak az nő tudja a maga sajátos élményével – és a férfinak is megvan a maga másféle sajátos élménye. Férfi, nő. Szerintem ebből a szempontból nem keresek rossz irányban. Lehet, hogy egyénileg lehet más választ adni. De az élet mégiscsak menni akar tovább. Nekem is az egyik legfontosabb, hogy életet adjak, ha nem is fizikailag. De az is igaz, hogy ha mindenki olyan volna, mint én, akkor nem lenne ember a földön. Amit én csinálok papként, szerzetesként, az egy extrém helyzet. Mi akkor az én szerepem? Talán, hogy rálátok? Így látom. Amen.


Pro Architectura-díjat adományozott a belügyminiszter

A Budapest Piarista Központ "A" épülete rekonstrukciójának tervezéésért a belügyminiszter Pro Architectura-díjat adományoz megosztva:

Golda János úrnak
az M-Teampannon Kft. ügyvezetőjének
Kovács Zoltán úrnak
a Kollektív Műterem Kft. vezető tervezőjének, és
Mészáros Erzsébet asszonynak
a KÁVA Építő, Vállalkozó és Szolgáltató Kft. Vezető építész tervezőjének.

„A munka számos értéke közül kiemelendő a piarista nevelési módszerre jellemző rend és fegyelem építészeti eszközökkel történő megjelenítése, az új és a régi épületrészek szoros együttélése, valamint a szakrális és profán együttes harmóniája.”


A hűségről beszélgettek a szegedi piaristák

A hagyományokhoz híven idén ősszel is Szent Gellért, a Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentje előtt tisztelegtek a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban. A szombati, főként fiataloknak szóló eseményre Csongrád, valamint Békés megye területéről érkeztek diákok az egészen fiatal tinédzserektől az egyetemistákig. “Idén a hűség témája köré építettük programjainkat, a mai napi előadások, csoportbeszélgetések és játékok is mind erről szólnak. Igyekeztünk figyelembe venni a korosztály sajátosságait, ezért a fiatalabb tizenévesek inkább a barátság, míg az idősebbek már a párkapcsolatok, a példaképek mentén lesznek megszólítva. Összesen 18 csoportra számítunk” – ismertette portálunkkal Szelei Anikó, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársa, a rendezvény egyik szervezője. A alapítvány fontosnak tartotta, hogy az egyetemisták körében nagy hangsúlyt fektessenek a manapság divatos kivándorlásra, ezért náluk központi szerepet kapott a hazaszeretet kérdésköre is.

A Szent Gellért Ifjúsági Napot Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök imádsággal kezdte, majd Serfőző Attila adta át nyitógondolatait a gyerekeknek. Az ünnep történetében először az imát három dialógusos színi előadás követte, melyek szintén a hűség mint megfoghatatlan érzés témáját göngyölítették fel. A fiatalok végül korosztályonként elvonultak az önkéntes segítőkkel, akik különféle kreatív és játékos feladatokat szerveztek nekik. Délután a szabadabb foglalkozásokat felváltotta a lelki elmélyülés, a fiatalok bűnbánati liturgiát hallgathattak, majd gyónhattak is a templomban. A hosszú és eseménydús napot szintén Gyulay Endre szentmiséje zárta. Az esemény hangulatáról a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium kicsikből és felnőttekből álló énekkara gondoskodott.
A szombati napon a kellemest összekötötték a hasznossal, ugyanis míg a fiatalok előadásokat hallgattak és csoportos foglalkozásokon vettek részt, addig a hitoktatóknak folyamatos továbbképzést biztosítottak a Dugonics András Piarista Gimnázium falai között.

Forrás: Szegedma.hu


Emlékezés egy öregdiákra, Dr. Rakonczai Jánosra (elhunyt 2011-ben)

Emlékezés egy öregdiákra, Dr. Rakonczai Jánosra  (+2011-ben)

"Nunc dimittis servum tuum Domine in pace."

(Most bocsátod el szolgádat, Uram, békében.) Ezt jelenti ez a latin idézet, melyet az agg Simeon mondott, amikor karjára vette a kisded Jézust a jeruzsálemi templomban. Ezt mondhatja el János is, hiszen mindnyájan az Isten teremtményei vagyunk, - gyarlóvétkesen vagy tiszta lélekkel. Mindnyájan odaállunk egyszer a végtelen Isten elé reszkető lélekkel, elszámolásra, hogy miként sáfárkodtunk talentumainkkal, melyeket a keresztség szentségében kaptunk... Egyenlő talentumot, tiszta lelket.

"Te spectem, suprema mihi, cum venerit hora."

(Téged szemléllek, midőn eljön az óra.) Mindnyájan talentumaink adományozójára tekintünk életünk legfontosabb órájában, a számadás idején, midőn minden földi érték elvesztette már jelentősségét, amelyhez a földön oly görcsösen ragaszkodtunk.
János értékes talentumokat tartott lehanyatló kezében földi életének befejeztében, könyveiből áramló tiszta szellemének talentumait.

"Non omnis moriar" - nem halok meg egészen, mondhatja el Horatiusszal, míg a piarista szellemen nevelkedett diákok, őrizzük és valljuk az Alma Mater szellemét.
Életünk tele volt olyan kérdésekkel, amelyekre csak az Örök Bíró előtt kapunk választ.

"Honeste vivere... ...suum cuique tribuere." 

(Tisztességesen élni... ...mindenkinek megadni a magáét.) Ez a justinánusi eszme volt János életének vezérfonala. Ezt hagyta ránk, a még a földi lét viszontagságaival küszködő társaira.
Az ókor klasszikus mitológiája szerint Charon, a révész a sötét alvilágba vitte a lelkeket. A mi keresztény eszménk szerint az örök világosság vár ránk a végtelenül igazságos Bíró előtt. A halál csak a bűn sötétségében élt léleknek ellensége. A tiszta lélekhez barátként közelít és puha kézzel simítja le az élet küzdelmében elfáradt szempillánkat.

Kedves János, Te már tudod azt, amit mi még nem, de tudni vágyunk, látni a végtelen Istent, ahol már nem a fizika földi törvényei érvényesülnek, hanem a végtelen jóság, szeretet, irgalom és igazság. Nem tudjuk az időt, hogy mikor találkozunk veled, de azt biztosan tudjuk, hogy egyszer mi is eljutunk oda, ahová te már eljutottál.
Ballag már a vén diák, énekeltük mi is, amit te 77 évvel ezelőtt, búcsúzva a jóságos Alma Matertől.

Kilencvenöt testet fárasztó évig ballagtál az élet nehéz útján, "megrakodva búval és örömmel". (Petőfi Sándor)

Isten veled! Várj minket ott, ahová Te már megérkeztél. Követünk.

Élt 95 évet, ismerteti korodat földi nyughelyeden egy fakereszt.

A mi emlékezetünk őrzi emlékedet, míg közülünk egy is él és emlékezni képes.

Nyugodj békében!

Dr. Rixer Gusztáv

 


Vass Balázs emlékezése Sík Sándorra

Kedves Tamás!
 
Először is megköszönöm, hogy emlékező soraimat a Hírlevélben közöltétek. Ügyes szerkesztés, hogy közvetlenül utána jött a benne említett, nevezetes évzáró beszéd.
 
Nálam 9 évvel fiatalabb öcsém, aki szintén piarista diák volt, a Hírlevél olvastán küldte el nekem az alábbi személyes emlékét. Jeleztem neki, hogy jobb lett volna, ha Neked küldi, és idejében. Beleegyezését bírva most utólag azért elküldöm, talán még tudtok valamit kezdeni vele.
 
Közben megjött a Hírlevél következő száma is. Ez  -  érthetően  -  már más témákkal foglalkozik. Az október 2-i emlékesten ott voltam, de az osztálytársaim közül csak ketten jöttek el, pedig  -  aféle osztály-koordinátorként  -  mindenkit hívtam, tervezve, hogy utána egy mini-osztálytalálkozót is tarthanánk. Így aztán sort kell kerítenem egy kis beszámolóra az eseményről. Ehhez persze tudnom kell, hogy Ti tervezitek-e valamelyik számban visszatérni az emlékestre. Ha igen, úgy felesleges lenne az én ténykedésem, Ehhez Ti jobban értetek, és a Hírlevél amúgy is eljut mindenkihez.
Ebben az esetben talán még helye is lenne Balázs öcsém utólagos visszaemlékezésének.
Nagyon köszönöm fáradozásaitokat. A Hírlevél minden száma élményt jelent számomra. Jó egészséget, Isten áldását kívánom a további munkához.
 
Szeretetteljes üdvözlettel:
V. Gábor
 
dr. Vass Balázs küldte 2013. október 3-án:
 
Kedves Gábor!

Most olvastam a Piarista Hírlevélben Sík Sándorra emlékező soraidat. Nekem is van egy - alighanem egyedülálló - élményem vele kapcsolatban.
 
Én, ugye 63-ban érettségiztam. Most volt az 50 éves érettségi találkozónk. A történet arra is bizonyíték,  hogy haláláig figyelemmel kísérte az Iskola életét.
 
A "hivatalos" magyar érettségi tételekhez akkor (már?) lehetett a katolikus irodalom reprezentánsairól is egy tételt beiktatni, nekünk ez "Sík Sándor költészete az Őszi fecske című versének tükrében" című tétel volt. Mivel a verseit én is nagyon kedveltem, ez volt az a  "Bárcsak ezt húznám!" tétel és igencsak megkönnyebbültem, amikor valóban ezt húztam.
 
Nagy kedvvel láttam a kidolgozásnak, de alig fogtam hozzá, egyszer csak mindenki felpattant - s hát maga Sík Sándor lépett a terembe! Magyar tanárunk, Kemenes is láthatóan meglepődött, - már tudta, mit húztam - és láttam, hogy összesúgnak az érettségi elnökkel. Mi tagadás, összeszorult a gyomrom, de újult erővel folytattam a hátralevő pár percben a gondolataim összeszedését. Az előttem érettségiző befejezte, sorra kerültem. Felolvastam a tételem címét. Kemenes erre felvetette, hogy talán húznom kellene másik tételt, kapok rá időt....A pokolba kívántam az ötletét, de "egy életem, egy halálom!" - mondtam, hogy ha lehet, én szeretném ezt elmondani, ez a kedvenc tételem!   Összesúgtak, s végül beleegyeztek!
 
Megkaptam a jelest. Sík Sándor csak egyszer szólalt meg: A verselemzésen kívül szó volt a tételben költészetének "korszakairól".- Na, már engem is korszakokra osztotok!? - mondta félhangosan (s kissé rosszallóan) Kemenesnek . Még meghallgatta a következő delikvenst, aztán távozott. Ekkor láttam utoljára. Egyáltalán nem látszott betegnek, nagyon meglepett 3 hónappal késöbbi halálhíre.
No, gondoltam ezt megosztom veled!Remélem, mindannyian jól vagytok! 
 

         Szeretettel: Balázs

 
 


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Dr. Sziri Béla urológus-sebész főorvos, piarista öregdiák

Dr Szira Béla
urológus-sebész főorvos
1926 - 2013.május 20
Életének 87-ik évében elhunyt dr. Szira Béla, nyolc éven keresztül volt a Budapesti Piarista Gimnázium diákja. Négy gyermekes családban született. Édesapja tanár volt, aki a budapesti gimnáziumban is tanított. Édesanyja a híres Czerny családból származott. Innen jött a zene iránti értése és szeretete. Nemcsak értette a komoly zenét, de tudta is. Az első dallamok megszólalásakor már mondta, hogy melyik műből hangzik el a részlet. A zene szeretetét nagyon fontosnak tartotta lányai és unokái nevelésében is. Nagybátyja példamutatása, aki szintén urológus-sebész volt, ösztönözte arra, hogy ő is ezt a pályát válassza. Ahogy mondta, fel sem merült benne, hogy ne legyen ő is orvos. Igaz orvos volt, akinek a legfontosabb volt az, hogy másokon segítsen.

A 70-es években többször is ajánlottak neki komoly osztályvezetői állást, de a párttagságot feltételként szabták. Soha nem fogadta el ezeket a lehetőségeket. Így kizárólag szakmai felkészültségének köszönhette, hogy főorvosként dolgozhatott. Érdeklődő ember volt, a komolyzene mellett a csillagászatot és a festészetet is szerette. Járta a múzeumokat, a kiállításokat. Nagyon fontos volt számára az utazás. A kis Fiattal és a bogárhátú Volkswagennel, feleségével beutazták Európát. Megnézték a nagy múzeumi gyűjteményeket, és Európa legtöbb híres operaházában meghallgattak egy-egy előadást.

Értékes, teljes életet élt, piarista diákhoz méltóan.
 
Budapest, 2013. november 2., Halottak napja
 
Szira Judit és Eszter