2013. november 22. - V. évfolyam 13. szám - Különszám Borián Tibor 80. születésnapjára

 

Isten éltesse sokáig a mai napon 80. születésnapját ünneplő Borián Tibor piarista atyát

Kedves Borián Tibor Atya!

A Hírlevél mai Különszámával kívánunk minden szépet és jót az egész magyar piarista közösség nevében ezen a szép, kerek születésnapon.
Jókívánságainkat, közös élményeinket, hálálkodó sorainkat egybegyűjtöttük, és így, csokorban nyújtjuk át. Sokan köszöntik szóban és/vagy telefonon születésnapja alkalmából, szervezésemben pedig itt, a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelének hasábjain köszöntjük, ahol igen illusztris, ünneplő társaság gyűlt össze, példázva, mennyien szeretjük és tiszteljük a Tanár Urat.
Köszöntőt írt Labancz Zsolt tartományfőnök atya; Oberfrank Ferenc a Magyar Piarista Diákszövetség Elnöke; Kerényi Lajos piarista atya és Bőzsöny Ferenc jóbarátok; Antall József özvegye Klára és Mádl Ferenc özvegye Dalma; Strommer Pál és Várgedő Tamás egykori tanítványok; Mikecz Tamás MPDSZ Hírlevél szerkesztőtárs és Török Bernát, a Tanár Úr utolsó pesti piarista tanítványai; Barsai János a Sík Sándor Kórus legidősebb aktív tagja, Borza György barát, Farkas Zsolt a Piar Diákújság szerkesztőbizottsági tagja, és még sokan mások barátok, tisztelők...

Tudom, hogy Szent Patrik áldását kedveli a Tanár Úr, anno 1998-ban ezekkel a szavakkal indított minket utunkra a NAGYBETŰS ÉLETBE.
Ezúton kérem a piarista öregdiákságot, imádkozzuk ezt együtt Borián Tanár Úr születésnapja alkalmából!

Az Úr legyen előtted,
    hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
    hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
    hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattad,
    hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
    hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
    hogy megvédjen, ha mások rád rontanak
Az Úr legyen fölötted,
    hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
    ma, holnap és minden időben.
                             Ámen.

Budapest, 2013. november 22.

Baráti szeretettel

Mikecz Tamás
MPDSZ Hírlevél főszerkesztő


Labancz Zsolt piarista tartományfőnök köszöntője

Nagy szeretettel és örömmel köszöntöm Borián Tibor atyát, kedves rendtársamat, Tibor bácsit nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Tartományfőnökként provinciánk egészének köszöntését és köszönetét is tolmácsolom, hiszen Tibor bácsinak nagyon sokat köszönhet a Magyar Tartomány egésze. Sokféle feladatkörben szolgálta ő rendtársait, diákjainkat, a piarista családhoz különböző szálakkal kapcsolódó személyeket és csoportokat. Tibor bácsi elsősorban természetesen tanított sok-sok éven át, sok-sok fiatalt Kecskeméten, Budapesten s a számára oly kedves Veszprémben. A különböző rendi beosztásait felsorolni is „tereh”: prefektus és házfőnök a Kalazantínumban, énektanár a növendéknevelő házakban, a budapesti közösség házfőnöke, igazgatóhelyettes és igazgató is hosszú éveken át, kápolnaigazgató, a Sík Sándor Kórus vezetője és a Piarista Diákszövetség fáradhatatlan tagja és segítője. S mindezt a szolgálatot nagy-nagy természetességgel végezte mindig Tibor bácsi, hiszen számára Kalazanci Szent József öröksége, a piarista világ a minden, az otthon, amely kitölti életét, s amely minden figyelmet, igyekezetet megérdemel. Mindig megfog, amikor azt látom, hogy Tibi bácsi szeme egy-egy régi rendtárs vagy rendi történet kapcsán fátyolossá válik: ennyire mélyen érinti őt mindaz, ami a renddel, rendjével kapcsolatos.
Személyesen különösen az utóbbi két és fél évben kerültem közelebbi kapcsolatba Tibor bácsival, amikor a Duna-partra való hazaköltözés után egy közösség tagjai lettünk. Nagyon megkedveltem nyelvi leleményekre nyitott finomságát: a közös asztal melletti illetve körüli beszélgetéseinknek sokszor „benapozója” az ő humora és jókedve. Szellemileg is nagyon érdeklődő, legyen szó akár irodalmi-történelmi témákról, a politikai életről vagy a szerzetesi és rendi élet változásairól, újdonságairól. Beszédes az is, hogy az ifjúság számára készített katekizmus, a YouCAt magyar fordítását is ő lektorálta.

Kedves Tibor bácsi, veled együtt adunk hálát az elmúlt esztendőkért, s egyszersmind köszönjük Neked elkötelezettségedet, hűségedet és szeretetedet.

Isten éltessen!

Rendtársi szeretettel:

Labancz Zsolt


Oberfrank Ferenc: A nyolcvanéves Borián Tibor köszöntése

Téged köszönteni nyolcvanadik születésnapodon az ünneplő közösség első soraiba furakodva indoklást kíván. Nekem erre jogot a Téged újjászervezése óta magának valló Magyar Piarista Diákszövetségben betöltött tisztségem ad, de jogosultságomat erősíti, hogy négy évig voltam diákod, tagja voltam az általad vezetett diákkórusnak és öregdiákkórusnak is. Kapcsolatunk sohasem szakadt meg, és az utóbbi évtizedben a Diákszövetség keretei között teljesedett ki.
Jövőre negyven éves ismeretségünk tapasztalatai alapján igyekszem kiemelni azokat a mozzanatokat, amelyeket Hozzád és az ünnepi alkalomhoz méltónak érzek. Az idő és a műfaj szorításában, önkényesen a „Borián Tibor” jelenség két jellemzőjét emelem ki: az egyik a „közösségépítés”, a másik az „elhivatottság”
Sokakkal együtt atyai barátomként szeretlek. S ez a képességed, hogy másokban szeretetet vagy képes ébreszteni magad iránt, alapvető eleme és erőforrása a hatalmas közösségépítő munkának, amit egész életedben végeztél. Könnyű volt megszeretni Téged, mert olyan tárgyakat tanítottál nekünk, amelyek eleve érdekeltek, és úgy, ahogy senki más. Annak idején rendkívül merész és jó humorod volt – ami mai is jellemez, de megszelídült. Nagyon sokszor megnevettettél bennünket. Aranyköpéseidet füzeteim utolsó lapjain vezettem.
Már akkor kiléptünk együtt a Mikszáth tér falai közül: fiúkórusként versenyeken szerepeltünk, énekeltünk a Zeneakadémián, a rádióban, a sors fintoraként a Parlamentben is. Egyenes adásban közvetített zenei műveltségi vetélkedőn vettünk részt, elsők között végezve az országos versenyben. Életem első rádióinterjúját a Te biztatásodra adtam, mint a diákkórus titkára. Vezetésed alatt elmentünk akkori világunknak, a „katolikus gettónak” egészen a faláig, felhasználva Kodály és Bárdos nyelvét, „ahogy lehetett”.
Aztán folytattuk az öregdiák kórusban. A gazdag kórus-élet egy elemét kell itt kiemelnem: a vegyeskarként működő öregdiákkórus nem csak az öregdiákokat és hozzátartozóikat, hanem a kóruséneklés és muzsikálás nyújtotta élmények iránt fogékony rendtag-társakat is várta és befogadta. Ez egy fontos, előremutató mozzanat számomra, közösségépítő karizmád, integráló képességed példás jellemzője.
Közhelynek tűnhet, hogy az elhivatottságot említem, hiszen a legtöbb piarista magától értetődő jellemzője az elhivatottság, de nyilvánvalóan mindegyiknek megvan a maga sajátossága, egyéni gyökerezettsége, s valljuk be magunknak, hogy előfordulnak közöttetek is hivatásbéli válságok, félresiklások. Tanulságosnak gondolom a Te elhivatottságodat kicsit boncolgatni.

Hajmáskér katonatelepülés, neve az egyik honfoglaló törzsre utal. A monarchia egyik legjelentősebb tüzérségi laktanyája volt itt, ma is itt van az ország legnagyobb katonai lőtere, ami jelenleg is meghatározza a helyi lakosság mindennapjait, hiszen rendszeresen dörögnek a fegyverek, megy az éleslövészet. Itt mindig közvetlenül érzékelhető az ország politikai helyzete, a „mieink” mellett megfordulnak itt baráti erők és megszállók egyaránt. A katonaság ősi hivatás, jó esetben engedelmes, fegyelmezett emberek, bajtársak szigorú közössége, akik jó parancsnokok alatt védelmet, biztonságot, rosszak alatt fenyegetést, pusztítást, romlást hoznak a világra.
Ebbe a környezetbe érkeztél meg 80 évvel ezelőtt orvosok és papok családjába. Ezek testvérhivatások: előbbieké a test gondozása, szem előtt tartva a lélek sajátosságait, utóbbié a lélek gondozása, figyelemmel a testre, amit a lélek templomává igyekszik nemesíteni. A háború alatt és az azt követő viharos változások között cseperedő Tiborra biztosan erős hatást gyakoroltak az őt körülvevő hivatások: az orvosi, a papi és a katonai.
A legerősebb, az egész életre meghatározó vonzást a veszprémi piaristák gyakorolták Rád. A piarista szerzetesi hivatást választottad, ami egyszerre két hivatást is magába ötvöz: a papit és a pedagógusit, ráadásul egy szerzetesi közösség keretei között, egy ellenséges, közösséget, intézményeket hol erőszakosan, hol alattomosan romboló-átalakító rezsim fenyegetettségében.
Benned emberükre akadtak. Nem meghazudtolva családnevet, hihetetlen energiákkal és találékonysággal „borjánoztál el” mindenütt, ahol erre szükség, lehetőség, alkalom volt.

Szerteágazó piarista tevékenységed, életműved áttekinteni több nap is kevés lenne. Kalazanciusi szolgálatodk főbb feladatköreinek felsorolása is igen hosszú: kecskeméti 8 éve alatt tanár, osztályfőnök, diákotthoni nevelő és igazgatói titkár, majd a budapesti 31 év alatt gimnáziumi tanár, kispap nevelő, tartományfőnöki asszisztens, házfőnök, diákkórus, majd öregdiák karvezető, gimnázium igazgató. Te vezeted át az iskolát az új szabadabb világba. Vezetése alatt a gimnázium az ország legjobb gimnáziumai között szerepelt a rangsorokban.

Mások már régen a nyugalomra vágynak, amikor Te 65 évesen visszatérsz Veszprémbe az egykori piarista gimnázium utódjaként szervezett Padányi Bíró Márton Katolikus Gyakorlóiskolába igazgatónak. 2006-ban, 73 éves korodban váltál meg az aktív pedagógiai munkától. Piarista szerzetestanári szolgálatod 47 évig tartott.
Lelkipásztori, lektori, szerkesztői, rendi szellemi örökség gondozói tevékenységed is jelentős.

A Diákszövetségben is rendkívül sokoldalúan tevékenykedsz kezdettől fogva, máig rendkívüli a jelenléted, aktivitásod, megbízhatóságod, mindenben számítani lehet Rád. Rendi összekötőként, a diákszövetségi kommunikáció felügyelőjeként, aktív művelőjeként a vezetés tagja vagy hosszú idő óta. A veszprémi tagozat is meghatározó tagjának, vezetőjének tekint. De fontos, sohasem feltűnősködő szerepet vállaltál és vállalsz a veszprémi és az országos közéletben is.

Fel kell figyelnünk arra, ahogy saját magadat jellemzed. Idézlek egy újságcikkből: „Alkati adottságomból fakad, hogy tudtam ellentéteket kiegyenlíteni, konfliktusokat kezelni. Takáts Ervin rendtársam, akivel fiatalkorunktól kezdve együtt voltunk, egyszer azt mondta, hogy amikor a legelkeserítőbb a helyzet, te akkor vagy a legnyugodtabb. Ez valóban így van, akkor másokra is átterjed a nyugalom, hogy tudjuk egymást valamiképpen elviselni. Hát igen, ezek mind isteni ajándékok. Csak hálát tudok adni azért, amit kaptam."
 
Mi is: itt és ma éppen Érted.

Oberfrank Ferenc
A Magyar Piarista Diákszövetség Elnöke


"Most is ragyogsz és sugárzol" - Kerényi Lajos piarista atya köszöntője

Drága Tibor Atyám!

   10 éves koromtól igen nagy piarista rajongó és csodáló vagyok. Sok eszményképet tudnék felsorolni. Tatán végeztem. Már ott nagy egyéniségek nyűgöztek le. Többek között első igazgatóm Papp Elemér, Péntek József, Magyar István, Somogyi, Fekete tanár urak.
   Később, amikor a rendbe kerültem Te is eszményképeim közé kerültél, és máig is az vagy. Remek műveltséged, nagyszerű emberkezelésed és szereteted igen nagy ajándék nekem és tudom sokak számára. Nagy évfordulódon (80.) megköszönlek a Jóistennek és a Szentatyánknak, Kalazanciusunknak. Tibikém! Most is ragyogsz és sugárzol, és igen szép dalokat énekelsz a magyar és piarista mezőnyben. Tedd is még sokáig csodás kórusoddal. Szeretek veled találkozni. Nem vagy akárki!
   Az Úr tartson meg igen sokáig egészségben, szellemi frissességben!

   Igen nagy hálával és szeretettel ölellek:
 
2013. XI. 22.
                                                        Kerényi Lajos 

A mellékelt fotó 2013. május 31-én készült a Duna-parti Piarista Központ tetőteraszán, a Diákszövetség Budapesti Tagozata által szervezett borkóstolón. A fotó különlegessége, hogy Borián Tibor a másnap (2013. június 1-jén) 86. születésnapját ünneplő Kerényi Lajos atyával koccint. A Borkóstoló előtt tartott szentmisén Kerényi atya mondott szentbeszédet a "Közösségépítés fontossága" címmel.
A fénykép és a rendezvényről készült többi kép forráshelye: www.mpdsz.hu (http://mpdsz.hu/galeriareszletes.aspx?item=%282013.05.31.%29%20budapesti...)


Dr. Antall Józsefné Klára Asszony és az Antall József Baráti Társaság köszönetnyilvánítása

Borián Tibor piarista atya születésnapjára
Budapesti Piarista Rendház,
1052 Budapest, Piarista köz 1.

Tisztelt Tanár Úr!

A Magyar Piarista Diákszövetség kezdeményezéséhez csatlakozva szeretnénk kifejezni Társaságunk nevében jókívánságainkat 80. születésnapja alkalmából!
Engedje meg, hogy az ünnepi alkalomból egyben kifejezzük Társaságunk köszönetét azért is, hogy Antall József kortársaként, a halála óta eltelt elmúlt két évtizedben ébren tartotta Miniszterelnök Úr emlékezetét: szervezőként, szónokként, karnagyként tette a Diákszövetség és a Baráti Társaság közös megemlékezéseit méltó ünneppé.
Kívánjuk, hogy egészségben és erőben még sokáig szolgálhassa munkájával rendi közösségét, volt diákjait, és őrizze Antall József emlékét is.

Az Antall József Baráti Társaság nevében tisztelettel köszönti
 

Dr. Antall Józsefné

Dr. Marinovich Endre
elnök

Budapest, 2013. november 22.


Mádl Dalma: És most, hogy vége a 'hetvenkedésednek', mit kívánjak Neked?

Kedves Tibor!

Ezen a napon szeretettel gondolok vissza barátságunk több, mint ötven évére, hiszen Árpád bátyád volt az esküvői tanúm a veszprémi székesegyházban.
Gyakran jártunk Ferivel nálatok a Nárcisz utcában. Te akkor már novícius voltál Pesten a piaristáknál. Amikor Benkő Bandi bácsi, Feri veszprémi osztályfőnöke is felkerült Budapestre, kapcsolatunk mindkettőtökkel itt folytatódott. Élénken élnek bennem a vasárnap délutáni jó beszélgetések otthonunkban, és még mindig fülembe csengenek a nagy nevetések, hahotázások.
A Mikszáth-téri kápolnában mi is előfordultunk; zengett a kórus, és Te vezényeltél lelkesen, fiatalon.
Nyaranta Árpi bátyáddal Bándra is kiruccantatok és ez a Mádl családnak mindig nagy örömöt szerzett.

És most, hogy vége van a „hetvenkedésednek”, mit kívánjak Neked?
Talán egy szép ősi magyar áldás pár sorával köszöntelek:
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Budapest, 2013. november

                                                                   Dalma
 
A mellékelt fotón: Mádl Ferenc (balról a második) és Borián Tibor (jobbról a második) közös fényképen piarista öregdiák barátaik társaságában.


Strommer Pál köszöntője

Kedves Tibor!

Úgy illene, hogy hosszan méltassam az életutadat, és a Diákszövetség nevében köszöntselek születésnapodon. Helyette azonban röviden szeretnék köszönetet mondani Neked.
Kiváló tanáraim voltatok a Mikszáth téren, olyanok, akik saját egyéniségeteket kiteljesítve éltétek a piarista tanári, szerzetesi életet. Az általatok átadott tudás adott alapot hivatásunkban, életpéldátok pedig nem csak addig nevelt, amíg az iskolapadban ültünk, hanem még az érettségi után is kapaszkodót, irányt adott nekünk.
Így köszönetet mondhatnék Neked a magyar nyelv tiszteletéért, azért, hogy máig megbecsülöm a pontos, szabatos használatát. Elmondhatnám, mennyire hálás vagyok, mert a lelkesedésed bennem is segített kialakítani az irodalom értő szeretetét, azt, hogy nem tudok – nem is akarok – könyvek nélkül élni. Beszélhetnék máig megmaradó élményeimről, amiket kirándulásokon, vitorlástúrákon kaptam.

Mégis sokkal személyesebb dolog az, amit fel szeretnék idézni:
Tizenhét éves voltam, amikor édesanyám hosszú betegség után meghalt. A temetésére készülve természetes volt, hogy osztályfőnökömet, Varga tanár urat kértük meg arra, hogy temesse őt el. Már nem emlékszem miért, de nem hívtunk kántort. És a temetésre Te is eljöttél, és Te vezetted az éneklést.
Köszönöm, hogy férfiasan tapintatos figyelmed követett engem, minket. Köszönöm, hogy amikor szükség volt rá, okos szerzetesi alázattal szolgáltál minket. És köszönöm, hogy jelen voltál, jelen vagy a körünkben szellemes, mértéktartóan okos mondataiddal.

Isten éltessen sokáig!

Strommer Pali

A mellékelt fotót Borza György küldte szerkesztőségünknek.
 


Bőzsöny Ferenc: Borián Tibor születésnapjára

A kerek évforduló alkalmából magam is csatlakozni szeretnék azok – remélhetőleg – hosszú sorához, akik baráti, tanítványi szeretettel köszöntik Őt!
A hála és a szeretet, a nagyrabecsülés őszinte, tiszta érzéseit nem könnyű szavakba foglalni – írott formában különösképpen nem, de most mégis megkísérlem. Akinek a füle, műveltsége oly érzékeny az irodalom, a zene, az ének értékeikre, minden bizonnyal így is érzékeli majd az egykori diáktárs szavait, amelyeket a szem a látás segítségével közvetít.
Az emlékek, az emlékezés hosszú sorát tekintve, ez a köszöntő sem törekszik teljességre, időben mégis visszatérek a kezdetekre, amikor a későbbi igazgató, tanár úr diákként koptatta az iskolapadot a veszprémi Piarista Gimnáziumban, ahova kisszeminaristaként magam is jártam, majd az államosítás folytán az egyházmegyei papi szolgálatra készülők számára létrehozott Püspöki Lyceumban a piarista atyák keze alatt tanulhattam tovább, ott is érettségiztem.
Ha az események sokban szét is szakították a diákságot, a korábban szövődött barátságok, a piarista szellem, közös tanáraink egy életre szólóan mindmáig összetartottak bennünket. Balogh Ferenc és testvére, Lajos, Kincs Lajos, Benkő Bandi bácsi és még számos hozzájuk hasonló tanáraink áldozatos munkájának köszönthetjük, hogy legtöbbünk az életben is helyt tudott állni. A Borián család neve már akkor is fogalom volt Veszprémben: Tibor tanár úr bátyja, Árpád, sokak által szeretett és tisztelt főorvosként, nemrég költözött az örök hazába; hála a mi Urunknak, hogy testvéréből pedig szerzetes tanár lett és a hosszú évek során igazgatóként, tanárként, karnagyként elért fáradságos munkájának gyümölcsét most azok körében élvezheti, akik nagyrabecsülésükkel, szeretetük számtalan jelével körülvesszük.
Magam is azok közé tartozom és hálás szívvel mondok köszönetet neki azért a sok-sok közös élményért, amelyeket atyai barátságának köszönhetek. Nem felejthetem el pl., amikor az újraindult veszprémi gimnázium igazgatójaként meghívására a lelkigyakorlatos diákoknak előadást tarthattam, majd együtt adtunk hálát a Székesegyházban. Mindannyiszor szívet melengető öröm számomra, amikor jeles napokra, baráti körben, terített asztalnál találkozhatunk.
Ha bennünk és köztünk élő Jézus is úgy akarja, szívesen köszönteném Borián tanár urat, akár 20 esztendő múltán is, csak érjük meg hitben, testi-lelki egészségben egyaránt.

Addig is: Oremus pro invicem, imádkozzunk egymásért, utique, úgy legyen.
                        Amen.

Bőzsöny Ferenc

A mellékelt fotón Borián Tibor és Bőzsöny Ferenc látható.


Az egykori tanítványok, Várgedő Tamás és Szent-Léleky György születésnapi köszöntő sorai (és egy mellékelt fotó 1968-ból)

VÁRGEDŐ TAMÁS KÖSZÖNTŐJE:
"Adjatok hálát az ég Urának, mert szeretete örökké megmarad." (135. zs.)

Szeretett Tanár Úr!
Kedves Tibor!

Két beszéd van a kezemben. Az első tíz évvel ezelőtt készült, de nem volt bátorságom kiállni és elmondani a 70. születésnapod alkalmából tartott ünnepi szentmisén. Örökké bánni fogom a gyávaságom, hiába adtam át utólag írásban Neked a beszédet. A második már elhangzott nyilvánosan a 75. születésnapoddal összekötve tartott aranymiséden. Életem egyik olyan emlékeként őrzöm, amelyre a legbüszkébb vagyok, hogy akkor ki tudtam mondani nyilvánosan és Előtted nemcsak az én, még nem is csak az osztálytársaim, hanem szándékom szerint valamennyi diáktársam – a Te diákjaid – nevében azt a feltételen szeretetet és tiszteletet, amelyet mindnyájan érzünk Irántad.
Ezekben a beszédekben elemeztem szerzetestanári ars poetica-dat, ahogy valamennyien megértettük, mert szavaid és tetteid példája a piarista szellem legnagyobbjainak pedagógiai-erkölcsi üzenetét közvetítette nekünk és égette be szívünkbe, lelkünkbe, tudatunkba. Nem kívánom itt most megismételni az akkor leírtakat – kérlek tehát, olvasd el a két beszédet és fogadd őket ismét azzal a szeretettel, amellyel íródtak, mert minden szavát most is igaznak és őszintének érzem. Mégis, egy-egy részletet szeretnék mindkettőből kiragadni, mint a Rád legjellemzőbbet:  
A tíz évvel ezelőtti beszédből: „… De kitörölhetetlen a magyarságszeretetre való nevelésed hatása is. ’Nekem áldott az a bölcső / Mely magyarrá ringatott’ irattad mindjárt elsőben az irodalmi dolgozatfüzet első lapjára, s ez a szemlélet kísérte végig a négy évet: akár amikor a ’Miért vagyok itthon?’ címmel irattál házidolgozatot vagy „a legmagyarabb század” irodalmát tanítottad, akár amikor egy szenvedélyes órán az akkor még tiltott Szabó Dezső Elsodort falu-ja alapján a magyar lélek önpusztító, izzó vergődését ismertetted meg velünk.”
Az öt évvel ezelőtti beszédből: „Minden pedagógusi megnyilvánulásodból kiviláglott valami nagyon nagyszerű dolog: a diákod iránti tisztelet. Ez a tisztelet nem a modern pszichológia erőltetett lózungja volt, hanem olyan tisztelet, amely a rádbízott diák egyéniségében, adottságaiban rejlő lehetőségek irányított kibontakoztatásáért érzett felelősségből fakadt.
A diákot a felemelkedésében elsősorban az önmagával vívott harcában kell támogatni, ha elesik, segíteni felemelkedni, ha pedig emelkedik, akkor szárnyalni hagyni.
S elismerni, hogy a diákkal szemben néha még a tanár is tévedhet. Te erre is képes voltál!” 
Engedj meg itt egy egészen személyes emléket. Az első osztályban történt, valamikor az év elején, még szinte csak „ismerkedési” fázisban volt az osztály Veled. Megérkeztél az órádat megtartani, amikor rájöttél, hogy az órához tervezett valami segédeszközt a szobádban felejtettél. Elővetted a kulcsaidat, végignéztél az osztályon, és a tekinteted rajtam állt meg. Kiszólítottál, átadtad a szobád kulcsát és megkértél, hogy hozzam le a kikészített tárgyat. A meglepetéstől és a megtiszteltetéstől elállt a lélegzetem: hogy én, egyedül, a Tanár Úr szobájába? Kettesével-hármasával szedve a lépcsőfokokat, zihálva a három emeleten át, így fohászkodtam: „Uram, engedd meg, hogy rögtön észrevegyem a keresett tárgyat, nehogy tovább időzve a kelleténél, a Tanár Úr azt gondolja, hogy kandi szemem körbekalandozott…” Meghallgatásra találtam.
A történtek óta 46 esztendő telt el. S mondhatom Neked, Tibor, hogy ez alatt a 46 esztendő alatt az ember és ember közötti bizalomnak ennyire megrendítő, de ugyanakkor eksztatikus örömet adó élményében azóta sem volt részem, mint amivel Te akkor azt a tizennégy éves fiút megajándékoztad!
Bámulatos, de egyéniséged és jellemed ismeretében nem meglepő, hogy még most is, 80 évesen – bár fizikai erődben némileg megfogyatkozva –, milyen aktivitást fejtesz ki: a Diákszövetség leghűségesebb szerzetes tagjaként; az éneklésben már megkopott, de szinte kiterjedt családként továbbra is aktív, az idén 65 éves Sík Sándor Kamarakórus vezetőjeként; érettségi találkozókon a rég elhalt szerzetestársaid helyett az osztályfőnök szerepét helyettesítő piaristaként; a mai szellemi-lelki-teológiai áramlatokat naprakészen követő papként és lelkivezetőként, mindenütt ott vagy és nyújtasz tanácsot, támogatást, eligazítást nekünk.
Íme, így szolgálod még ma is munkás életedben a piarista szellemet, lelkiséget közvetítő papság és a kiművelt emberfőket nevelő tanár szétválaszthatatlan egységét, azaz az egész valóságra való nevelés maximáját.
Tanítványaid, barátaid hálát adunk a mai napon a Gondviselő Istennek ezért a munkás életért, s hogy Téged barátunknak ismerhettünk meg. Hozzád csatlakozva szeretnénk énekelni az egész magyar ifjúságért Saint-Saëns valamikor gyakran előadott „Szól örömének” című himnuszát: „Ím eléd állunk,... hő vágyunk: légyen szent ez ifjúság! ... Esdünk értük, vezesd éltük, és védd őket, Téget félőket, áldott Fény, örök Jóság!””

Szeretettel
Tamás

2013. november 22.

Ui.: A fénykép az 1968-as első osztálykirándulásunkon készült a bugaci vasútállomáson, nagy kuncogások közepette. Mottója: Lám, lám, a tanár úr az utolsó pillanatban mozgó vonatra száll fel!

* * *

SZENT-LÉLEKY GYÖRGY KÖSZÖNTŐJE:

Kedves Mikecz Tamás!
Volt osztálytársamtól és jelenleg is kedves barátomtól, Várgedő Tamástól tegnap megkapva a Hírlevelet, az alábbi gondolatok ébredtek bennem e szép évforduló kapcsán:

"Mit jelentett a ’60-as évek végén az akkor 35 év körüli Borián tanár úr nekem, aki egy irodalomból jó, helyesírásból gyengébb alappal érkeztem a Mikszáth Kálmán téri kiváló hírű gimnáziumba?

A derűt, az irodalom több ezer éves műveihez kapcsolható, bölcs, de nem sértő humort és egyfajta olyan szemléletmódot, ami nagyon megbízhatóan eligazított az írott művek világában immáron 42 éve. Észrevétlenül megtanított minket a lényeglátásra (ez egyébként az akkori szerzetes tanáraink összességére elmondható), viszont ő ezen felül megtanított úgy jegyzetelni, hogy annak a későbbi tanulmányaimban, hivatali munkámban és főként – munka melletti – felnőtteket oktató tevékenységemben számos előnyét láttam.
Próbált minket kreativitásra ösztökélni pl. osztálytermi faliújságra kirakható heti rádió és TV ajánlásokkal, ez azonban nem volt könnyű, mert az osztály döntő része műszaki érdeklődésű volt…
Természetesen csak a saját nevemben nyilatkozom kedvenc tanáromról, akinek az óráit, a vele folytatott beszélgetéseket, az irodalom szakköri és olvasási verseny eseményeket egyszerűen nem tudom elfelejteni. A vele való találkozás akár mostanában is egy számomra megtisztelő, hosszú időre belső energiákat adó alkalom.
Más osztálytársaimnak persze más tanárainkhoz fűződnek ennyire pozitív emlékei. Azt sem lehet kizárni, hogy egy-egy tanárunkat esetleg csak később, évek múlásával értettük meg. Nem biztos hogy minden tárgyból nekünk volt a legjobb tanárunk az akkori Budapesten, de egy biztos, összességében kiváló „terméket” kaptunk és áldás volt az iskolá

Isten éltesse Borián Tibor tanár urat!”

Üdvözlettel

György Szent-Léleky
Senior Counsellor
Ministry for National Economy
VET and ALE Department
Phone: 00-36-1-472-8792


Mikecz Tamás és Török Bernát köszöntői, akik Borián Tanár Úr utolsó pesti piarista diák tanítványai voltak

 
TÖRÖK BERNÁT KÖSZÖNTŐJE: ÚGY VOLT

Kedves Tanár Úr!
 
A nyolcvanadik születésnap ünnepe, miként minden szép jubileum, engem leginkább személyes vallomásra sarkall.
Piarista diákéveim egyik nagy ajándékának mindig is azt tartottam, hogy osztályunk számos olyan paptanárt megkaphatott, aki akkoriban (már) csak egy osztályt tanított. Kétségtelen számomra, hogy közülük is Tanár Úr volt a legmeghatározóbb egyéniség osztályunk mindennapi életében. Hogy az irodalmi műveltség és édes anyanyelvünk rajongó tanításán túl mit szeretnék megköszönni Tanár Úrnak, azt hosszú oldalakon keresztül sem tudnám jobban megragadni ennél: azt, hogy nagyon szeretett minket.
Egy személyes történet azért mégis hadd álljon még itt ennek a szeretetnek a példájaként. Az egyik témazáró dolgozat kiosztását követően elégedetten nyugtáztam a füzetembe írt értékelést, amikor is közvetlenül az óra után Tanár Úr félrehívott a folyosón, és a következőket mondta: „Bernát, a dolgozat tartalmi értékelését olvashattad, de ami fontosabb, hogy az írásképeden úgy látom, nagyon nyugtalan időszakot élsz. Így van?” Úgy volt.

Kedves Tanár Úr, Isten éltesse nagyon sokáig!
 
Török Bernát

* * *

MIKECZ TAMÁS KÖSZÖNTŐJE: "Az igazat mondd, ne csak a valódit!"
"Az igazat mondd, ne csak a valódit!" - jut eszembe sokszor, és sok helyen József Attila versének (Thomas Mann üdvözlése) örökérvényű sora, amelyet mindannyiszor Borián Tibor hangján hallok, ahogy anno a Mikszáth Kálmán téri osztályteremben annyiszor hangoztatta.
Hallom most is, ezért így is teszek: az igazat mondom, nem csak a valódit.

Az Igazgató
1994-98 között jártam a budapesti Piarista Gimnázium "B" osztályába, Balogh Tamás jóságos osztályfőnöksége alatt, Borián Tibor budapesti igazgatósága utolsó éveiben. Sajnos - nekünk épp még szerencsénkre -, az egyik utolsó olyan osztály tanulói lehettünk, amelyben még "több piarista atya tanított, mint világi tanár".
Külön kegy a kegyesrendieknél, mondhatnám, hogy az idősebb generáció tagjai közül is szép számmal  neveltek minket. Bár többen meghatározóak voltak életünkre, a tanári kar élén mindig jól kivehetően menetelt Borián atya, fekete reverendában, klasszikus kocka aktatáskájával (benne a számunkra oly legendás "kispisztolyával", amit "hozott", és amivel annyiszor "lőtt le egy-egy csúsztatás miatt"), elegánsan hátrafésült ősz hajával, méltán kiérdemelt tekintélyével. Letisztult arcvonásai, szellemi nagysága, emberi határozottsága miatt mindenki, kivétel nélkül úgy tekintett rá: Ő AZ IGAZGATÓ! Te Deum-i és Veni Sancte-i szentbeszédei mélyek voltak, a Budapesti Piarista Gimnázium menedzselése ("Picula!" - mondaná, hiszen nem szereti az idegen szavakat) pedig magas szintű.
A szocialista romokon újjáéledő Magyarországhoz építéséhez a politikában "Antall"-okra, az oktatásban "Borián"-okra volt szükség.

A tanár és dirigens
Osztályunk nagy szerencséje, hogy mi teljesen máshogy, másmilyennek is megismerhettük. Míg kifelé a szigorú igazgató képét mutatta, addig felénk egy atyai barát jóságos szeretetével fordult. Magyar nyelv, bocsánat: "édes anyanyelvünk", és irodalom, azaz helyesen: "IMŰ = irodalmi műveltség" órái felejthetetlenek, fakultációi kimagaslóak voltak. Megszerettette velünk édes anyanyelvünket, és magyar költőinket egyaránt. A sok mínusz (3 db mínusz = 1) után, nála már senki nem kezdett "hát"-tal mondatot. A "de viszont" szószerkezet majdnem halálos bűnnek számított. Így nem kérdés az, hogy magyar érettségi dolgozatom helyesírási hibától teljesen mentes volt, az Ő keze munkáját dicséri.
Bár első találkozásunk, amikor Szüleimnek határozottan, a matematika és a kémia négyes érdemjegyeim miatti hiányosságaimról beszélt, "de persze ettől még becsusszanhatsz" mondattal zárva gondolatait, nem tartozott ifjúkorom legszebb élményei közé. És a felvételin sem ujjongtam, amikor Arany János "Shakespeare-fordításait" firtatta, miközben Édesapám hátulról mormogta a kanapéról: "ugye mondtam Fiam, hogy kérdezni fogják, Arany évforduló van!". Majd amikor általam ismert karnagyokra volt kiváncsi, különösen Leonard Bernsteinre és Herbert von Karajanra, hát, folyt a hátamon a víz - bár megérte, azóta Karajan a kedvenc dirigensem.
Osztályunk soha nem feledi, ahogy kézfeltartással, vezényelve lépett be osztálytermünkbe minden egyes IMŰ óra kezdetekor, amikor is "egyszerre, mondom egyszerre" kellett szavalni a memoriterként korábban feladott verset. Valahogy nem igazán sikerült József Attila "Hazám" című versének első két strófáját - fejből - hibátlanul visszaadnunk, pedig Ő vezényelt - volna - serényen. A szavalás közben kinyíló szöveggyűjtemények felháborították. Nem is maradtak el a „balkezes áldások” és a mínuszok. Több delikvens próbálkozása után engem is felállított - nem kellett volna. "Na, majd a Mikecz!" – mondta. "Ajjj! Picula!" – mondtam "tényleg nem kellett volna". A verdikt: hatalmas egyes (noha ezért egyébként "csak" mínusz járt). A következő órára megtanultam az egész verset, a folyosón pedig felmondtam, míg Ő egyik kezével a könyökömet fogta, amolyan "Boriánosan"; a másik kezével pedig tölcsért formálva füle köré, hallgatta a "performanszt". Akit tanított, ismeri. És lám az atyai szeretet, áthúzta az elégtelent, és megdicsérve beírt egy jelest. Szeretett minket, az egész '98-as B osztályt, ezt biztosan tudjuk, mindig is éreztük. Gondolom akkor is szeretett - bár ezt ott nem érzékeltette -, amikor behozott vizipisztolyainkkal „telibe” lőttük az épület folyosóit, a biológia termet és az osztálytermünket: mindenhol úszott a parketta. Nem maradt el a „dicséret” sem. Üvöltve jött be hozzánk, hogy ennek azért lesznek következményei: "ki fogják fizetni a szüleitek!"
Amikor egy-egy "barom mondatunkért", ahogy Ő nevezte, azt kiáltotta "Há, Anyád!", majd azonnal rácsapott a saját szájára, tudtuk, ezt is szeretettel csinálja. És mindig önfeledten nevettünk, amikor elkiáltotta magát: "a B életbe", rögtön hozzá is téve: "csak úgy zárójelben mondom halkan, a 'B' mindig BOLDOG-ot jelent".
"Pompissimo, Mikike", ugye Tanár Úr? Szép gimnáziumi éveink voltak.

A jó munkatárs
Köszönettel tartozom fáradhatatlan segítségnyújtásáért: még a gimnáziumi években dolgoztunk együtt először: a Kis-kegyes Újságnak előbb szerkesztője, majd IV.-ben főszerkesztője lehettem. 2008 óta pedig újra együtt dolgozunk: írjuk, közösen szerkesztjük a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelét. Hála, és köszönet támogatásáért: a stilisztikai és a helyesírási hibák fáradhatatlan javításáért, a hasznos tanácsokért.

Most, amikor 21-én éjszaka, a tudta nélkül, s talán kicsit akarata ellenére is, de megszerkesztem ezt a meglepetés Különszámot, azon gondolkozom, milyen ember is Ő valójában?
A szalagavatónkon Bódás János versét mondta el nekünk: "Valahol ki van jelölve a helyed". Milyen érdekes, instrukciónak szánta nekünk az életre, holott a vers első fele pont Őt jellemzi:

"Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned."

"Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél."

Kijelenthetjük, Borián Tibor pontosan ott van, ahová a Jó Isten rendelte.
Imádkozzunk érte, és magunkért is, hogy a vers második fele pedig ne mi legyünk:

"Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ."

Borián atya a garancia, hogy nem lettünk, nem leszünk haszontalan emberek: "mag, mely kőre esett".

A Jó Isten éltesse sokáig a drága Borián Tanár Urat!

Baráti szeretettel

Mikecz Tamás, Borián atyának csak "Mikike"

A mellékelt fotó 1998-ban készült, a IV. B osztálytermében. Borián Tanár Úr éppen az aktatáskájából veszi elő a kispisztolyát? vagy az IMŰ könyvét?
A táblán pedig ez vagyon írva: "Babits: Jónás imája".
 


Lechner László: Tartson meg nekünk az Úristen ilyennek sokáig!

Kedves Tibor!

        Diákkori, pályaválasztási és tanulmányi szokványos életrajzod, majd a hivatásod ellátásának dokumentált bemutatása eléggé közismert. Elkötelezett tanári és nevelői tevékenységed sokoldalú közszereplések vállalásával egészült ki kultúrális és más téren, amelyeknek elismerése sajtóközleményekben is hangot kapott. De ez nem minden!
        Felköszöntésedből nem maradhat ki annak a szerencsémnek a kifejezése, hogy a 80 évedből legalább 70-et szeretetteljes, ragaszkodó barátságodban élhettük meg testvéreimmel együtt. Számos kapocs kötött össze bennünket, amelyeknek egy részét a véletlen szerencse eredményezte, majd életéveink előrehaladtával egyre szorosabbra fűztek össze a közös Alma Mater szellemiségének a szálai és más életszemléletü azonosságok.
        Megismerkedésünk Veletek, a Borián fiúkkal, már a gimnáziumi kort megelőzően kezdődött egy drótkerítés két oldala mentén Veszprémben, a Nárcisz utcában. Előbb egyedüli bérlői voltunk családotok ingatlanának a háziúr nagyapa szomszédságában, akinél nyaranta többször vendégeskedtél Árpád bátyáddal együtt. A háború után egy ideig közösen megosztva lakta a házat a bérlő Lechner és a tulajdonos Borián család a fiatalabb fiúkkal, Tiborral és Palival, továbbá Ágnes hugunkkal. Ekkor Árpád és én már csak hazalátogató egyetemisták voltunk. Lényegében ekkor alapozódott meg a további évekre kiterjedő szoros barátságunk, elsősorban édesanyáink azonos szemléletü, világnézetü és a piarista nevelést messzemenően pártoló gondoskodásában. Az sem lényegtelen, hogy ennek a lelki megerősítésnek a folyamata az 1950-es évek elejére jellemző, emberi próbatételt megkívánó legsötétebb zsarnoki időszakra esett.
        Érettségid után örömmel és lelkesen vettük a hírt, hogy a piarista rend a kényszerű korlátozások ellenére fogadta a noviciusi jelentkezésedet. A következő években Árpád bátyáddal alakult ki szorosabb kapcsolatunk, miután az egyetemek elvégzése után mindketten Veszprémben kezdtük pályánkat. Neki már nem köszönhetem meg melegszívű barátságát, ami mindvégig töretlen volt. Emlékezetemben maradt amikor még nőtlen korában orvosként kisfiunkat kezelte és az 1956-os forradalom reményteljes, majd drámai napjait nagyrészt velünk élte át vendégünkként.
        Veled később a kóruszene hozott össze szorosabban. E kapcsolatunk elmélyülésében legközelebbi közös barátunk és volt piarista diáktársunk, Zámbó Pista volt a katalizátor. Ő Európa-hírü kórust alapított és működtetett, Te a SÍk Sándor Kórus vezetését vetted át és fejlesztetted tovább. Láttam a szoros együttműködésetek töretlen folyamatát, aminek én is szurkolója és nyertese voltam. Ebből eredően tartozok Neked köszönettel a két Sík Sándor Kórus-CD birtoklásáért, amelyhez hasonló szakrális kórusmű  összeválogatást azóta sem találtam kedvemre.
        Számomra és az utókor számára is egyedülálló érdemed volt abban, hogy a veszprémi iskolánk 275. évfordulójára szerkesztett emlékkönyvedben lehetőséget adtál a legendás emlékü veszprémi piarista népi-kultúrális csoport történetének megírására és publikálására. Ez az összeállítás azóta is alapját jelenti ezen kivételes diákköri kultúrtevékenység minden későbi felidézésének és hiteles jellemzésének.
        Veszprémi igazgatói működésed idején nyújtott segítséged nélkül nem jelenhettek volna meg tanárainkról és iskolánkról írott munkáim /Helyes László és dr.Előd István tanárainkról társszerzésben írott visszaemlékezéseim, továbbá az önálló szerkesztésü Alma Mater...könyvem/.
        Mindvégig megkülönböztetett segítségedet tapasztaltam az Öregdiák Baráti Körünk elnökeként nyújtott figyelmességedben és a MP Diákszövetség részéről nyújtott, bíztató támogatásodban.
        Az előbbivel összefüggő köszönet illet azért is, hogy az érettségi- és osztálytalálkozók diákmiséinek megtartását fokozatosan átvéve a sorban elhúnyt veszprémi osztályfőnök atyáktól, ma már kizárólagosan Te celebrálod. Megtetézte ezt a szolgálatot a már évek óta rendszeres, havonkénti piarista misék megtartása is.
        Nem hagyhatom ki köszöntésedből annak az áldozatos vállalásaidnak említését sem, amelyeket felénk és sok más család irányában nyújtasz hosszú idő óta lelkiatyai minőségedben a szentségek kiszolgáltatása terén, keresztelőktől az elhunytak búcsúztatásáig. Közös imáink felvezetésével teszed elmélyebbültté ünnepi együttléteinket, megemlékező vagy avató ünnepségeinket, ugyanakkor humorkedvelő vidám barátunk is vagy, amikor annak van az ideje. Lelki támaszunk lettél úgy, hogy közben kedves és igaz diák barátunk maradtál. Köszönjük!
        Tartson meg nekünk az Úristen ilyennek sokáig!
 
2013. november 1.                                                                                                                                          

Lechner László

A mellékelt fotó 2011. szeptemberében készült a Duna-parti, új piarista épületegyüttesben tartott Veni Sanctén (a fotót készítette: Bajnok Levente)


Borza György: A kiválasztott...

A Kiválasztott…

Borián Tibor SchP karnagy és dr. Nagy Dezső másodkarnagy, mindketten volt piarista diákok a Sík Sándor Kamarakórusban több évtized alatt végzett tevékenységük elismeréseként kitüntető EMLÉKLAPOT kapott a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökétől, és a Magyar Piarista Diákszövetség elnökétől /lásd: mellékelten/. Az emléklapokat nevezetteknek Strommer Pál a diákszövetség főtitkára adta át nagy közönség előtt a kórustalálkozón a Zeneteremben. Az elismerést a kitüntettek szerénységgel, a jelenlévők dörgő tapssal fogadták.
Magam egy kisebb csoda folytán az idén kerültem közeli munkakapcsolatba Borián Tibor atyával egy tavaszi délután a diákszövetségi szobában. Magamnak az amúgy is végzett diákszövetségi munkák mellé valami értelmes elfoglaltságot kerestem, nem akármilyet, hanem számítógéppel otthon végezhetőt. Végső próbálkozásként hozzá fordultam, és csodák csodája, Ő kitörő örömmel fogadta ajánlatomat. Azidőtájt a Sík Sándor Kamarakórusról írt könyvet, és aki mintegy másfél évig segítette őt munkájában más irányú elfoglaltsága miatt nem tudta tovább vállalni azt. Amikor megtudtam, hogy miről van szó örömöm leírhatatlan volt. Elvégezhetem az addig elkészült kézirat javítását, szerkesztését és tördelését. Ennél szebb munkát az én koromban (77) el sem tudtam képzelni. Amikor megkaptam a kéziratot, beleolvastam egyre jobban lekötött az olvasás és napok alatt megismerkedtem a kórus múltjával, életével. Nagy élményt jelentett számomra, de valamilyen furcsa érzés kerített hatalmába és azt súgta, hogy kérdezzem meg az illetékesektől, hogy egy ilyen nagy múltú kórus miért nem kapott nagyobb teret a sajtóban, a diákszövetség lapjában és az egyéb médiákban. Volt idő, amikor az egyházzenei művek „nem voltak időszerűek”, azután jött egy jobb világ, amikor már lehetett volna írni róluk. Vajon az óta miért nem lehetett róluk többet hallani? A Piarista Diák c. diákszövetség saját kiadású lapjában irodalmi folyóiratba való cikkek jelentek meg a sok dicsőséget szerzett Sík Sándor Kamarakórusról szóló események helyett. Holott mind a két ügy a diákszövetség hatókörébe tartozik.
Nagy várakozással kezdtem munkához. A javítgatás után következett a korrektúrázás és a lektorálás. Tibor atya hatalmas lendülettel, de szerényen végezte a lektorálást, én szorgalmasan követtem a billentyűkkel, amiket mondott. Közben adomázott, megállt és elmondott néhány bővebb részletet arról az eseményről ahol éppen tartottunk az olvasásban. Feldobott az a könnyedség, ahogy dolgozott. Hetenként általában két napon ültünk össze és többször harsány hahotával fejeztük ki tetszésünket egy-egy régi történet hallatán. Régmúlt időkben megtörtént szösszenetekről volt szó. Diákcsínyekről, tanárfurfangokról, beszólásokról. Már akkor vagy talán még előbb érlelődött benne a gondolat, hogy a hasonló történeteket egyszer meg kellene írni, az utókor számára. (Ezt később egyes kórustagok lelkendezve támogatták.) A lektorálást is úgy végezte, hogy el-el mondta, hogy ezt vagy azt a helyet, nevet és eseményt úgy kell leírni, hogy azt a száz év múlva olvasók is értsék. Sok hetet töltöttünk így együtt, ami nekem nem csak azt jelentette, hogy egyre többet tudtam meg a kórustagokról, a fellépéseikről, az énekelt kórusművekről a közösségi életükről, utazásaikról és a kapcsolataikról, hanem úgy éreztem, hogy lélekben egyre közelebb kerülök Tibor atyához. Kezdem felismerni hatalmas tudását, műveltségét, szerénységét, végül kezdett kibontakozni előttem a kiválasztott, egy piarista szerzetes Istentől kapott tehetsége, képessége. Az interneten fellelhető írásokból, a Katolikus rádió vele folytatott beszélgetések néhány felvételének meghallgatásából, a „Szószéken és katedrán” c. interjúkötetből, a kőbányai Szent György plébániatemplomban elhangzott egy-egy szentbeszédéből megismertem életútjának egyes állomásait, és életművének körvonalai kezdenek kibontakozni bennem. Szegényebb vagyok amiatt, hogy nem korábban hozott össze vele a Jóisten.
Magamon tapasztaltam, így összeállt bennem a közösségteremtő vezető, sokoldalú karnagy, aki sértés nélkül tud fegyelmezni, alázattal tud dicsérni, miáltal felemeli magához megdicsérteket. Aki pillanatok alatt megfelelő hangulatot tud teremteni, aki ki tudja választani a megfelelő segítőket. Aki türelemmel elősegíti, hogy az agyat, a szemet, a fület, a fizikai erőnlétet és a lelket erőteljesen igénybe vevő körülmények között és annak ellenére, a pillanatnyi gondokon felülemelkedő énekesek elvégezzék a nem kis igénybevételt jelentő feladatot és olyan hangulatot teremt ezáltal, hogy a közönség is élvezze a kórus előadását. Akinek kívülről kell ismernie a partitúrát, hogy megfelelő időben vezényelje a lélegzetvételtől a hangok megjelenéséig együtt hangzó olykor „cifra” dallamokat. Valahogy úgy képzelem, hogy: „köszönöm nektek, hogy a kérésemet maradéktalanul teljesítettétek, mert én hadonászhatnék itt, ha Ti nem tudnátok ilyen pontosan, felismerni a szerző szándékát, és pontosan, szépen énekelni amit én kértem…”, aki alázatosan dicsér az megdicsőül. A kórusnak azért kell örülni, hogy egy ilyen áldott tehetségű, nagy kaliberű karnagyot elfogadtak, aki minden szavával, magyarázatával oktat, segíti a megértést, felkelti az érdeklődést és Ő az SchP, a kegyes tanító. Ő a kiválasztott, akibe Maklári karnagy úr felismerte ezeket a képességeket és valószínűleg azért választotta Őt utódjául.
Végül egy hasonlattal úgy tudnám érzékeltetni ki Ő. Tibor atya, a kiválasztott egy Nap, akit körbevesznek a csillagok és hűségesen követik Őt.

Tisztelt Tibor atya!
Köszönök mindent, amit együttműködésünk rövid ideje alatt is tanulhattam Tőled, tiszteletbeli tagja lehettem egy olyan közösségnek, ami párját ritkítja és munkámmal visszaadhatok valamit annak a piarista nagyközösségnek, akik magyarnak neveltek, a lelkembe juttatták az onnan kitörölhetetlen nemzeti érzést, a nemzettudatot és azt, hogy szeressem felebarátjaimat.

Születésed LXXX. évfordulóján azt kívánom, hogy a Jóisten áldjon meg és vezessen tovább azon az úton, ami elvezet az örökkévalóságba.

Kelt: Budapesten, 2013. november 22-én.

Tisztelettel és szeretettel:

György deák, György barát,
alias: Borza György senior piarista öregdiák


Barsai János és Mária: Isten éltessen még jó egészségben a 80-ik születésed napja alkalmával

Kedves Borián atya, mint a Sík Sánor kórus karnagya, kedves Tibor!

Mint a jelenlegi Sík Sánor Kórus aktív résztvevőinek legidősebb tagja, az eddigi szóbeli köszöntések és ünnepségek után írásban is szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet a munkáiddal kapcsolatban.  Mivel sokáig külföldön dolgoztam, csak az 1990-es évek közepén tudtam bekapcsolódni a Diákszövetség életébe. Ekkor vettem át az 1947-ben érettségizett A és B osztályok érettségi találkozóinak megszervezését. Te akkor a budapesti gimnázium igazgatója voltál, és mind akkor, mind később is sokat segítettél nekem ezeknek a megszervezésében.
Az 1990-es évek végén  lettem a a Sík Sándor kórus tagja, mert én is azt vallom: kétszer imádkozik az, aki énekel. A Te nagyszerű vezetéseddel kíváló teljesítményt ért el a kórus.

Kedves Tibor, Isten éltessen még jó egészségben a 80-ik születésed napja alkalmával!
Ad multos annos!!!

Tisztelettel és szeretettel

János és Mária

A mellékelt fotó a Sík Sándor Kórus tagjai által, Borián Tibor 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen készült - 2013. november 18. (a fotót készítette: Mikecz Tamás)


Farkas Zsolt: Borián Tibor atya 80. születésnapjára

Ugyanabban az évben született kortársadként köszöntelek, de nem egykori osztálytársként, hiszen Te Veszprémben, én Pesten jártam a kegyes atyákhoz. Aztán évtizedek múltán a budapesti Piarista Gimnázium igazgatójaként ismertelek meg, amikor a szokásos felvételi elbeszélgetés kedvező eredményeként - Kemenes Maxi javaslatára - fiamat felvetted Fórián-Szabó tanár úr osztályába.
Azokban az években - ahogy mi, szülők tapasztaluk - nem "vak", nem "vas-"fegyelemmel vezetted az iskolát, hanem mosollyal, jóakarattal, jóindulattal, megértéssel. Volt diákjaidra később is volt, és van figyelmed, kíséred étetútjukon, s volt akit azzal segítettél, hogy végzett tanárként kartársadnak odavetted a tantesületbe.
Amikor Diákszövetségünk megalakult, a Rend képviselője, összekötője, s e minőségedben a sajtóügyek felelőse lettél, majd két év múlva - nyilván magyar irodalomtanárként - méltán a meginduló Piarista Diák főszerkesztője, illetve szerkesztőbizottsága vezetője. E minőségedben meghívtál cikkek írására, majd e bizottság tagjaként közvetlen munkatársad lehettem. Megmutatkozott újságszerkesztői tehetséged a beérkező írások kiválasztásában, értékelésében, bírálatában, sorrendi besorolásában, stílusának - akár helyesírási hibáinak - javítgatásában. Így volt lehetséges, hogy lapunk negyedévenként, újabban félévenként rendben megjelenhessen, remélhetőleg sokak megelégedésétől kísérve.
Túlhaladva a Piarista Diák 20. születésnapján, s túl a 75. számon, kívánunk Neked olvasóink nevében is további ügybuzgó működést mindannyiunk épülésére.

Farkas Zsolt

A mellékelt fotót a szerző, Farkas Zsolt küldte be szerkesztőségünkbe.


Hamvai László és Zupán Tamás köszöntői

HAMVAI LÁSZLÓ KÖSZÖNTŐJE:

Kedves Tibor!
Hogy' milyen gyorsan szaladnak az évek?! Nemrég együtt ültünk a fehér asztal mellett áldást kérve/adva az 50 majd 60 éves érettségi találkozónkon megjelentekre... immár újból - egy másik mérföld kőhöz érkezve, de most csak TÉGED KÖSZÖNTÜNK, a 80 ÉVES ÖREGDIÁKOT, a piarista tanárt, a nyugdíjas igazgatót, a karnagyot, a hirlap-szerkesztőt...
Isten éltessen, hogy még sok éven át tevékenykedhess magad és mindannyiunk örömére!
Milyen érdekes: a múlt egy különleges tartomány, amíg élünk velünk van, nem tűnik el soha! Az emberi ész, az emlékezés képességével vissza tudja csempészni a jelenbe... a történések képeit az emlékezés ecsetjével színesebbé tudjuk varázsolni, de a régmúlt események a valóságot tükrözik. A barátainkkal, diák-társainkkal létrehozott alkalmi/jeles találkozások a vidám, gondfeletti (ez egyre rittkább) percek azonban sorra megrövidítik a gyorsuló IDŐT! 
A vissza-vissza térő képek között megjelenik amikor együtt készültünk az érettségire... szerveztük a találkozókat, vagy néha érdeklődtünk telefonon egymás, vagy diák-társaink iránt... Most elfeledve hétköznapi gondjainkat - szeretettel köszöntlek születésnapodon,

az egykori piarista diáktársad
Hamvai László
(aranydiplomás mérnök)

* * *

ZUPÁN TAMÁS KÖSZÖNTŐJE:

Kedves Tamás!
Talán még nincs késő (de mindig így járok a határidőkkel), hogy bekerüljenek a melléklelt sorok a Tibor atyát köszöntő kiadványba...

Köszönöm, üdvözlettel:
Zupán Tamás (1967-1971, Varga László of. osztályából)

Kedves Tibor Bácsi!

Mint az olvasónaplókkal sokszor, úgy jártam ezekkel a sorokkal is. Nehezen ültem neki az írásnak, forgattam magamban, mit mondhatnék. De nem az alkalomhoz illő összefüggő köszöntő mondatok jutottak eszembe, hanem pillanatképek villantak fel, amelyekkel őrizlek Téged.
Épp 1967-ben kezdtem a gimnáziumi tanulmányaimat a Mikszáth téren (Szigetszentmikósról jártam be akkoriban), amikor Téged Budapestre helyeztek, s így az első budapesti tanítványaid között lehettem. Tőled tanultam meg a műveltség, a szép magyar beszéd tiszteletét, még ha pályám másfelé vitt is és sokszor megfeledkezem ezekről. Feledhetetlen az általad rendezett A bajusz című Arany János darab, amiben magam is szerepelhettem egy dallal. Később jókat „vitatkoztunk” a klasszikus zene bizonyos tételeinek és a rock gyorsasága fölött… - Emlékszem egy iskolaévekbéli délutánra, amikor Nálad jártam a rendházban, s a beszélgetés végén mondtad, hogy még 4-5 órányi munkát kell elvégezned aznap, főkét tanár mivoltod okán. Többek között így tanultam meg a tevékeny, munkás élet becsületét.
A fiaim akkor voltak a Mikszáth tér diákjai, amikor Te voltál az igazgató…
Aztán felvillan Édesapám temetése a somogyi Zics községben. Első szóra elvállaltad az utat Budapestről Zicsre, a gyászmisét és a temetést. 40 évnyi katedrán állástól fájó térdeiddel is végig csináltad a gyászmisét, s utána a gyalogolást a templomtól a temetőig. És emlékszem az ottani szeretetteljes beszédedre, amellyel elbúcsúztattad egykori veszprémi piarista gimnáziumi társadat. Ez erősítette meg bennem azt a tudatot, hogy Te és a Piarista Rend őrzitek és ápoljátok a hagyományokat.
Igyekszem én is így tenni.

Isten áldjon, Tibor bácsi születésnapodon!

Szeretettel ölel:
Zupán Tamás
1967-1971, Varga László of. Osztályából

Ps.: Mivel az öcsém is Tibor, Te mindig Tibor bácsi maradsz nekem…