2013. december 12. - V. évfolyam 15. szám - Antall József Különszám

 

Egy Úriember, aki harmóniában élt a Jóistennel - húsz éve távozott Antall József miniszterelnök, a piarista diák

"Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik."

Amikor 2011-ben elhunyt Mádl Ferenc, Hírlevél Különszámmal tisztelegtünk az elhunyt piarista öregdiák emléke előtt, már akkor azt gondoltam, ugyanígy kell fejet hajtanunk a néhai miniszterelnök Antall József, a másik közismert piarista diák előtt is, halála 20 évfordulóján.

Többünk igénye a Diákszövetségben, hogy a néhai miniszterelnök életművét, személyét bemutassuk az ifjúságnak. Ugyanúgy a politikust, a miniszterelnököt, mint az egykori piarista diákot, a keresztény államférfit, az Úriembert.

Antall József, a néhai piarista diák ízig-vérig keresztény államférfi volt. Őt nem a csiki-csuki módon történő előbbrejutás, a privatizációból kétes úton-módon való meggazdagodás, hanem a nemzetért tenni akarás vezérelte. Felmenői között miniszter, országgyűlési képviselő és hivatalnokok egyaránt vannak. Tipikusan annak a konzervatív-keresztény középosztálynak volt sarja, akiket a kádárizmusban megtiportak. Az anekdota szerint amikor Németh Miklós átadta neki a róla szóló jelentéseket tartalmazó aktákat, csak ennyit mondott: "Ezek alapján csoda, hogy nem végeztünk ki..." Nem kérdés, miért szentelte egész életét annak, hogy a szocializmusból újjáépülő Magyarországot segítse, alakítsa, helyes útra terelje. Szent Istvánhoz hasonlóan Ő is a Nyugat felé fordult, és vallásos Magyarországban hitt, ahogy hangoztatta: "Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője". Meggyőződése volt, hogy "nekünk, magyaroknak és ennek a térségnek komoly esélyei vannak arra, hogy tényleg kilábaljunk ebből a súlyos helyzetből, és biztonsági garanciákkal előbb-utóbb szilárdan kötődjünk a Nyugathoz."

Amikor megnyerte az 1990-es, első szabad választásokat, kijelentette: "Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni." Az igény, "lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének" lenni ilyen hitelesen és őszintén azóta sem hangzott el. Antall így is gondolta, és így kívánta. Azt pedig tudjuk, kijelentései mindig őszinték voltak, egyenesek, lényegretörőek, megalkuvást nem tűrőek.
Legfontosabbnak szeretett nemzete iránti szolgálatát tekintette, ennek rendelt alá mindent: "Nincsenek semmiféle személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli." A miniszterelnök szolgál, nem pedig hatalmat gyakorol: a kommunizmusból kilábaló országban hazánk fiait ez a mondat csodákra kellett volna hogy képessé tegye. Egy szogálatot teljesítő kormányfő összekovácsolja nemzetét - gondolhatnánk. Sajnos pozitív megítélése máig nem egyértelmű, pedig egy miniszterelnök, akit a pozíció nem részegít meg, szinte kivétel nélküli. Antall József megválasztása után is megmaradt ugyanannak, amilyennek a piarista iskola nevelte: szerénynek és alázatosnak. Nem kétség, mindkét tulajdonság a keresztény államférfi jellemzője. "Én szolgálok!" - sajnos azóta ez talán egyik kortárs politikusunk szájából sem hangzott így el.
Miniszterelnöksége idején Magyarország egyértelműen megindult az újjáépülés útján, azzal pedig hogy 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta országunkat, visszanyertük szuverenitásunkat. Antall zsenialitása, hogy képes volt elhitetni velünk és a Nyugattal egyaránt, hogy 40 év pusztító diktatúrában töltött év után hazánk képes teljesen újjáépülni, és újra integrálódni a keresztény Európába. 
Fontosnak tartotta a totalitárius rendszer maradványainak teljes felszámolását, a demokrácia alkotmányos védelmének biztosítását, illetve az euroatlanti csatlakozás előmozdítása mellett azt is, hogy regionálisan összefogjunk a környező országokkal, hogy az úgynevezett Visegrádi Nyilatkozatot aláíró hármak (később, Csehország széthullásával pedig Visegrádi Négyek) a gazdasági előrehaladásban is segítsék egymást.
Sokszor hallani, a térségben egyedülálló nemzetközi elismertségre tett szert, jobban tisztelték külföldön, mint itthon. Nem csoda hogy már-már baráti, de midenképpen jó viszonyt alakított ki az akkori világ számos kiemelkedő politikusával, köztük George Bush amerikai elnökkel, Helmut Kohl német kancellárral és Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel is.
Itthon mégis intrikákkal, politikai válságok egész sorával kellett megküzdenie, melyek rendezésében kimagasló kompromisszumkészségéről tett tanúbizonyságot. Bátor és igaz ember volt, aki már a piaristáknál megtanulhatta Kölcsey örökérvényű sorait: "A haza minden előtt."
Hazája felvirágoztatásért vívott áldozatos küzdelmének halálos betegsége vetett véget. Fájdalmas, hogy éppen annak az embernek, aki egész életén át tanult, fáradhatatlanul képezte magát, töretlenül készült hazája vezetésére, a kiteljesedésre viszont, politikai álmai megvalósítására, alig három esztendeje maradt. Emberfeletti akaratővel bírt, nem is futamodott meg. Amikor kiderült, hogy halálos kór támadta meg szervezetét, hatalmas elszántsággal és élni akarással ment tovább az úton. Egyszerre küzdött a halálos kórral, és egyszerre a nemzet kivezetésével a kommunizmusnak még csak az árnyékából is. "Teszem, ameddig tudom" - mondta. Akik ismerték, mind azt mondják, nem panaszkodott, és nem kötött kompromisszumot betegsége kérdésében sem. Szembe kellett azonban néznie a korai halállal, hogy életművét - sajnos - nem tudja maradéktalanul befejezni, ahogy mondta: "Tudom jól, hogy mi kamikaze kormány vagyunk". Nagy fájdalmunk, hogy idejekorán távozott, mint már tudjuk, később rendszerváltó pártja is darabjaira hullott. 

Napjainkban, halála huszadik évfordulóján mind többen teszik fel a kérdést: "mi is az Antall-i örökség"? Nos, szerintem a példázott "keresztény államférfi" eszménye. Mert Antall József nem csak miniszterelnök volt, hanem keresztény ember és államférfi egyben. Olyan, aki még betegen is küzdött... a végsőkig. Itt hagyta példáját, megmutatva, hogyan lehet tiszta szívű, tisztességes politikusként vezetni a magyar nemzetet. Sokan, sokszor gonosz mód, gunyorosan kritizálják, hangoztatják: nem végezte tökéletesen dolgát. Ilyenkor látom Őt, ahogy elegánsan legyint, talán elmosolyodik, és közben csak ennyit mond halkan: tetszettek volna jobban csinálni!
 
1993. december 12-én 62 éves korában tért meg Teremtőjéhez. A 15 milliós magyar nemzet elvesztette az egyik, ha nem legnagyobb XX. század végi magyar államférfiját. Ha ma élne, talán más világ lenne. Talán jobban mennének dolgaink, kicsit több stílus lenne a politikában, talán előbbre tartanánk. De ami biztos, egy Úriemberrel gazdagabbak lennénk.

Nyugodjék békében Miniszterelnök Úr!
 
Tisztelettel

Mikecz Tamás
MPDSZ Hírlevél főszerkesztő


Bibliográfia

Antall József 1932. április 8-án született Budapesten.
Gyermekkorát édesapja nevelése határozta meg. Id. Antall József közéleti emberként egészen fiatal korától kezdve oktatta fiát a politikai intézmények működésére és az általa helyesnek ítélt politikai eszmerendszerre.  Ennek meghatározó elemei a képviseleti demokrácia iránti elkötelezettség, a nemzeti érzelem, a keresztény erkölcs és társadalomszemlélet voltak.
Az ifjú Antall az elemi után a budapesti Piarista Gimnáziumba került. Saját elmondása szerint ez volt a legmeghatározóbb iskola tanulmányai sorában, szinte a családi neveléssel egyenlő hatású. Ennek oka a gimnázium színvonalas oktatásán túl, a belső összetartás és a határozott világnézeti képzés volt. Az Alma Mater iránti elkötelezettséget jelzi, hogy a rendszerváltozás után Antall József kezdeményezte a Piarista Diákszövetség létrehozását.

Az iskola szellemiségét a keresztény erkölcsiségen túl meghatározta a nemzeti konzervativizmus, a tolerancia és a szociális érzékenység. A leendő miniszterelnök sorsfordító időkben, 1942 és 1950 között járt ide, olyan korban, amikor a nyilas és a kommunista diktatúrák alatt az ott elfogadott elvekkel élesen szembenálló kormányok irányították az országot. Az iskola történelemtanárának Gál Istvánnak tudható be, hogy a korábban természettudományos érdeklődésű fiatal a történelem felé fordult és lett az iskolai önképzőkör vezetője. 16 éves korában döntötte el, hogy publicista és politikus lesz és ezen döntésen a kommunista hatalomátvétel sem változtatott, ugyanis fiatalon is meggyőződése volt, hogy az embertelen rendszer nem tartható fenn és készül az azt követő szerepvállalásra. Az egyetemi évei alatt sem mutatott sok szimpátiát a hallgatótársait lelkesítő, a szocializmust megreformálását célul tűző nézetek iránt, mivel a rendszert eleve rossznak és javíthatatlannak gondolta, olyannak, amin a reformok nem segítenek.
A gimnázium után az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar nyelv és irodalom-történelem-levéltár szakos hallgatója lesz. A kiváló tanulmányi eredmények mellett szembekerül az egyetemet is egyre inkább eluraló kommunista ideológiával és képviselőivel, amit a titokban terjesztett, a marxizmus tételeit hatásosan cáfoló pamflet: A történelem iróniája - Marx a kapitalizmus megmentője, a proletárforradalom elhárítója és a róla írt jellemzések is bizonyítanak. Diplomamunkáját egy a korban nem sokra becsült témából, Eötvös József politikai pályafutásáróll írta. A nappali szakos tanári diploma mellett kiegészítő szakon megszerezte a könyvtárosi és muzeológusi diplomát is, majd a doktori címet.

A Forradalomban

A diploma megszerzése után Antall József rövid ideig a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott. Tanári pályáját az Eötvös Gimnáziumban kezdte 1955-ben. Szoros kapcsolat alakul ki közte és osztálya között. 1956. október 23-án nem valamely szokásos nagy ívű történelmi előadását tartotta meg, hanem úgy kezdte az órát: "Uraim, bekerültünk a történelembe." és beszámolt az előző este lezajlott műegyetemi nagygyűlésről, a diákok követeléseiről és az aznapra tervezett tüntetésről. A tüntetésen, az Országház és a Rádió körüli eseményekben diákjait vezetve maga is részt vett. Az Eötvös Gimnáziumban a Forradalmi Bizottsága élére választották.
A mindössze 24 éves Antall Józsefnek határozott elképzelései voltak akkor is a jövőről. Célja a demokratikus, többpártrendszerű Magyarország. Ennek érdekében úgy vélte szükség van a civil és politikai szféra helyreállítására. Részt vett a Keresztény Ifjú Szövetség megalakításában és a Független Kisgazdapárt újjászervezésében. Vezetésével a fiatalok egy csoportja birtokba vette az FKGP számára a kommunista diktatúra alatt a Szovjet-Magyar Baráti Társaság székházává alakított volt kisgazdaközpontot a Semmelweis utcában és megszervezte ennek védelmét. A forradalom közben Somlóra utazott édesapjáért és a környék lakói előtt több alkalommal beszámolt a forradalom eseményeiről és a kibontakozás esélyeiről. Ezek első politikai szónoklatai.
A forradalom leverése után Kovács Béla a Kisgazdapárt szellemi vezetője is náluk lakott, így lakásuk vált a kisgazda tanácskozások színhelyévé. Kádár Jánostól felkérés érkezett egy koalíciós kormányban történő kisgazda részvételre, amire a pártvezetőség megbízásából ő írja meg a választ a Független Kisgazdapárt tervezete a politikai kibontakoztatás biztosítására címmel. Ebben határozottan leszögezi a feltételeket: az ÁVH feloszlatását, a szovjet kivonulást és a többpárti választásokat. A karhatalmisták válaszként többször őrizetbe vették. Közben folytatta a tanítást az Eötvös Gimnáziumban, de mivel osztálya túlzottan kötődött hozzá és az általa képviselt eszmékhez ezért eltávolították. Diákjai ragaszkodásuk jeleként a ballagáskor külön titkos tablót készítettek, amin csak ő és az osztály tagjai láthatók.
1957-ben a Toldy Gimnáziumba helyezték, ahol pár hónap alatta szintén maga köré gyűjtötte a fiatalokat. Keserűen jegyezte meg az egyik besúgó, hogy az általa vezetett történelem szakkörnek több tagja van, mint a helyi KISZ szervezetnek. 1957. október 23-án néma tüntetést tartottak a forradalom emlékére. 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a pedagógusi pálya gyakorlásától. Az indoklásban megfogalmazott politikai nézetei, ellentétben legélesebb bírálói korabeli megnyilvánulásaitól a rendszerváltozás után is vállalhatóak voltak: "politikai magatartása miatt nem alkalmas pedagógus pályára. A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte."

Ellenzéki értelmiségiként a Kádár-rendszerben

A tanári állásból történő elparancsolás után Antall József két évig könyvtárosként dolgozott. A tudományos pálya lehetőségét egy váratlan alkalom indította el. 1963-ban a Magyar Életrajzi Lexikon részére megírta nyolcvan orvos életrajzát. Rájött, hogy a gyógyítás története az a fontos tudományos téma, amit még sem az orvosok, sem a történészek nem kutattak megfelelő részletességgel és lehetőséget nyújt a politikai befolyástól mentes munkára. Tudósi nagyságát mutatja, hogy a nyilvánvaló politikai ellenszél ellenére olyan tudományos és tudományszervezői tevékenységet folytatott, amivel szinte kikényszeríttette az elismerést.
Az 1964-ben megnyíló Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltár először tudományos kutatónak hívta, de még ugyanabban az évben igazgatóhelyettessé nevezték ki és döntő érdemeket szerzett a múzeum megszervezésében.
Tudományos munkája hamarosan a határon túl is elismerést váltott ki. 1968-ban a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnöke lett és miután 1974-ben megkapta nyugati országokba is érvényes útlevelét rendszeresen tartott külföldön is előadásokat.
Ezek az utak segítették abban is, hogy nem szakadt el a nyugati politika és a politikai eszmerendszerek változásaitól, azokból továbbra is naprakész volt és a későbbi politikusi pályához rendkívül hasznos kapcsolatokat is szerzett. Többszáz orvostörténeti témájú tanulmánya és könyve mellett továbbra is szenvedélyesen foglalkozott a politikával és a XIX. századi magyar nemzeti liberalizmussal. Ezért különösen érzékenyen érintette, amikor kormányfőként a vádaskodások egyik visszatérő eleme állítólagos antiliberalizmusa volt. Erről így nyilatkozott: "utálom, ha liberalizmusra oktatnak olyanok, akik a marxizmus elkötelezettjei voltak, amikor én a liberalizmusról írtam."
1974-ben megbízott főigazgatója, majd 1984-ben főigazgatója lett az Orvostörténeti Múzeumnak. Az intézményt világhírű kutatóműhellyé fejlesztette és munkát biztosított számos olyan embereknek, akiket a rendszer üldözött. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés birtokosa volt, ami közül a legmagasabb rangú az 1982-ben elnyert Munka Érdemrend arany fokozata volt. Ebben az évben választotta elnökévé a Magyar Orvostörténeti Társaság. Az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztőjeként is dolgozott. A témában írt legfontosabb műve: Az európai orvostudomány és gyógyszerészet emlékei 1981-ben jelent meg először.

Visszatérés a politikába

A tudományos életben elért páratlan sikerek ellenére Antall József igazi lételeme a politika maradt és szinte egész életében arra várt és készült, hogy a szocializmus általa biztosra vett összeomlása után szerepet tudjon vállalni a haza helyreállításának szolgálatában.
A rendszerváltozás idején stabil politikai nézetrendszerrel és kialakult elképzelésekkel  rendelkezett a jövendő politika helyes irányvonaláról és ehhez kereste azt a politikai jobbközép formációt, ahol mindezt képviselni tudja. 1988 elején kapcsolódott be az ellenzéki mozgalomba, alapítója - többek között Göncz Árpáddal – az Emberi Jogok Ligájának Budapesti Tagozatának. Csoóri Sándor hívására szintén ekkoriban vett részt először a Magyar Demokrata Fórum előadásain és 1988 szeptemberében jelen volt a szervezet hivatalos megalakulásánál és meghívott szakértőként részt vett az ideiglenes elnökség munkájában. A leendő miniszterelnök lételeme a demokratikus pártpolitika volt és mivel még nem született döntés arról, hogy az MDF párttá alakul-e, ezért az újjászerveződő történelmi pártok irányába is tájékozódott, ahol családi háttere, felkészültsége és nemzetközi kapcsolatai miatt örömmel látták volna. 1988 októberétől a Kovács Béla Társaságban az FKGP újjászervezésén is munkálkodott. A későbbiek bizonyították, hogy helyesen vélekedett mikor rövid idő után belátta, a leendő pártban nem az igazi kisgazda szellemiségű, annak polgári értékeit is felvállaló erők kerülnek többségbe. Így noha magas tisztséget ígértek neki nem vállalt szerepet az FKGP-ben. A Barankovics-féle Demokrata Néppárt jogutódaként létrejövő KDNP a főtitkári posztot kínálta fel neki, de válaszában, a kereszténydemokrata elvek iránti elkötelezettségének kinyilvánítása mellett kifejtette egy felekezeti pártban nem vállal szerepet, mivel a jobbközép oldalon széles alapú vezetőpártra van szükség a baloldal és a liberálisok választásokon történő legyőzése érdekében. Mindezek ellenére ezekért a pártokért is dolgozott és nemzetközi kapcsolatait kihasználva 1989 nyarán előzetes megállapodást kötött a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokratikus Unió (EDU) vezetőivel, hogy az MDF, KDNP, FKGP hármast felveszik tagjaik sorába.

A politikai ellenzék első vonalában

A magyar politikai átalakulás jelentős része az un. kerekasztal-tárgyalások eredményeképpen jött létre. A politikával foglalkozó szélesebb közvélemény ekkor ismerhette meg Antall Józsefet.
Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) 1989. március 22-én jött létre, majd 1989. június 13-án felállt az MSZMP, az EKA és a tényleges beleszólási jogkör nélküli MSZMP csatlósszervezetek az un. Harmadik Oldal részvételével a Nemzeti Kerekasztal. Az EKA-tárgyalásokat az MDF a kezdeti szakaszban nem vette komolyan, mivel lényegesen erősebb volt az abban résztvevő többi szervezetnél, de mikor felismerték annak jelentőségét a pártnak meg kellett erősítenie a tárgyalócsoportját. Szabad György és Csoóri Sándor Antall Józsefet javasolta, akinek kész koncepciója volt a tárgyalások további vitelét illetően. Célja a magyar alkotmányosság és demokrácia helyreállítása volt. Ezért az Ellenzéki Kerekasztal alkotmánymódosítást előkészítő I/1-es bizottságában dolgozott. A kerekasztal-tárgyalások során hamar kitűnt példa nélkül álló szakmai felkészültségével és kompromisszumkészségével. Számos javaslatot tett és nemsokára visszatérő elemei lettek a tárgyalásoknak a "támogatom Antall József indítványát" és a "csatlakozom Antall József indítványához" típusú mondatok. Nagy szerepe volt ebben, hogy pontosan ismerte és alkalmazta egyrészt a történelmi alkotmányt és a magyar demokratikus történelmi hagyomány 1848-as és II. világháború utáni rövid időszakának elemeit, ami a nemzetieknek volt fontos, másrészt az európai demokráciák berendezkedését, ami a liberálisoknak volt szívügye. Ennek is köszönhető, hogy a pártok közti egyre élesebb viták és az MSZMP szándéka ellenére az Ellenzéki Kerekasztal nem bomlott fel, hanem elérte történelmi hívatását és 1989 szeptemberében aláírták a megegyezést a kormányoldallal a demokratikus átalakulás feltételeiről.

A miniszterelnök

Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek az MDF elnökévé. Ezzel egyértelművé vált, hogy ő lesz a párt miniszterelnök jelöltje. Az elkövetkező kampányidőszakban óriási munkát végzett, aminek köszönhetően az MDF egységes arculatú, a kereszténydemokrata, a nemzeti liberális és nép-nemzeti értékeket együttesen valló jobbközép párttá vált.
A választási kampány fontos eleme a miniszterelnök-jelöltek személye, két utóda, Boross Péter és Orbán Viktor szerint is döntő szerepet játszott a választási eredményben, hogy csak ő látszott alkalmasnak a jelöltek közül az ország vezetésére. Mindemellett már a választási kampány alatt is több alkalommal folytatott tárgyalásokat vezető nyugat-európai politikusokkal, ami ellensúlyozta a pártról politikai ellenfelek által terjesztett rágalmakat.  Természetesen mindez kevés lett volna a párt egész országra kiterjedt szervezettsége és a tagság aktivitása nélkül. 1990. április 8-án a választások második fordulója egyértelművé tette, hogy az MDF lesz az új kormány vezető ereje és Antall József a miniszterelnök.
Az Országgyűlés 1990. május 23-án választotta meg miniszterelnöknek, ahol beteljesíthette a rendszerváltozást.
Tette mindezt úgy, hogy állandó támadások kereszttűzében állt és az egyre súlyosbodó betegségével  is meg kellett küzdenie. Óriási küldetéstudattal és hihetetlen akaraterővel így is végig dolgozott, ahogy a vele végig jó viszonyt ápoló politikai ellenfele Tölgyessy Péter írta "Belülről vezérelt ember, a kívülről vezérelt emberek korában" Kormányával megteremtette az átalakulás politikai, gazdasági és külpolitikai feltételeit. Az MDF elnökeként koalíciót kötött az FKGP-vel és a KDNP-vel. Majd ismét felcsillantva kivételes tárgyaló- és kompromisszumkészségét az ország kormányozhatósága érdekében paktumot kötött az SZDSZ-szel. Ez a megállapodás lett az alapja a magyar parlamentáris demokrácia működésének. A paktumot bár sok bírálat érte, de reális alternatívát senki nem mutatott vele szemben.
A kormányzati munka és stabilitás eredményeként azon kevés ország egyike volt hazánk a térségben, ahol nem állandósultak a gazdaságot elbizonytalanító kormányválságok. Vezetésével kormánya végigvitte a nehéz átalakulás nagy részét. A nagy gazdasági megrázkódtatás után, a külföldi segítség elmaradása és a recesszió ellenére a ciklus végére a gazdaság növekedési pályára állt, amit a munkanélküliség és az infláció csökkenése is jelzett.
A külpolitikában a térségben egyedülálló nemzetközi elismertségre tett szert. Az USA elnökétől a brit miniszterelnökön át a német kancellárig csak az elismerés hangján nyilatkoztak róla elmondva mennyit tanultak a térség folyamatairól a magyar miniszterelnöktől. A nemzetközi népszerűséget nem öncélúan, hanem a 15 millió magyar érdekében használta fel. Megalapozta Magyarország euro-atlanti orientációját. Nagy szerepe volt a Varsói Szerződés, a KGST felszámolásában és az orosz csapatok 1991-es kivonásában. Magyarországot bevezette az összeurópai intézményrendszerekbe és kormánya által tette meg az első lépéseket az ország a NATO és az Európai Unió tagsága felé. Mindeközben kormánya volt évtizedek után az első, amelyik támogatta a külhoni magyar nemzetrészeket, megteremtve velük a legmagasabb szintű kapcsolatot.
Mindezek a lépések mutatták meg igazi államférfiúi nagyságát, miközben itthon politikai válságok egész sorával meg kellett küzdenie, mint amilyen a sajtó egy részének igaztalan vádaskodásai, a taxisblokád, a köztársasági elnök folyamatos alkotmánysértései, a kisgazdák koalícióból történő kilépése vagy Csurka István támadásai. A nemzet érdekében vívott áldozatos küzdelmének vetett véget súlyos betegsége. Az első szabadon választott magyar parlament miniszterelnöke, a szentségekkel megerősítve 1993. december 12-én 17 órakor 62 éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének.

Huber Szebasztián

forrás: http://www.antalljozsef.hu/antall_jozsef_elete


Oberfrank Ferenc MPDSZ elnök beszéde a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Tisztelt Klára Asszony és Antall Család, Dalma Asszony és Emlékezők!

Éppen ma húsz éve, hogy Antall József szíve megszűnt dobogni. A hír akkor érkezett, amikor a Magyar Piarista Diákszövetségbe tömörülő öregdiáktársai a gyógyulásáért, szenvedései enyhüléséért mondandó szentmisére indultak a Duna parti Piarista kápolnába, ami így érte hálát adó gyászszertartássá lett. Az emlékezetes temetési nap is innen indult az érte mondott gyászmisével. Ez mutatja, hogy a politikai közélet ismerte és elismerte az első szabadon megválasztott miniszterelnök kötődését a piarista nagycsaládhoz, mindenekelőtt az iskolához, tanáraihoz és a diáktársaihoz.Az, hogy most itt a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke beszélhet, mutatja, hogy ez megragadt a magyar közélet legkiválóbbjainak emlékezetében. De mi is lehet az, amitől ez jelentőséget kap a közösség, a nemzet számára?
Biztosan azért, mert felhívja a figyelmet a család mellett az iskola meghatározó jelentőségére és felelősségére valamennyiünk sorsában. Azokéban is, ahol ez rejtve marad, de kiváltképp azokéban, akik kiemelt feladatot kapnak a közösség, a nemzet életében. Megmutatkozik, hogy mekkora szellemi-intellektuális, emberi és erkölcsi erőforráshoz juttathat bennünket egész életünkre. Alighanem mindenki, legalábbis minden kiemelkedő személyiség megértéséhez szükséges annak ismerete, hogy kik nevelték, tanították, kikkel nőtt fel.
Antall József életében és sorsában ennek megismerése ahhoz is közelebb segít minket, hogy megértsük a politika és az erkölcs sokat vitatott kapcsolatát is.
Bizonyára sok más magyar iskola is kiváló diákokkal büszkélkedhet, de a történelmi piarista diákválogatott magáért beszél:  Széchenyi, Kossuth, Deák, Perczel, Klapka, több aradi vértanú, Andrássy Gyula, Baross Gábor, Trefort Ágoston, Teleki Pál, Bibó István, valamint Semmelweis, Eötvös Loránd, Puskás Tivadar, Zipernovszky Károly, Stein Aurél, a Nobel díjas Hevesy és Oláh György, Katona, Madách, Petőfi, Vörösmarty, Ady, Krúdy, Juhász Gyula, Pilinszky János, hogy csak a holtak közül szemelgessünk.
A névsor minden hazafit, akármilyen politikai értékrendet is vall, meggyőzhet arról, hogy a piarista iskola megbecsülendő, nemzeti kincs. Tudta ezt Antall József is, aki bízott és épített a piarista iskola növendékeire kormánya tagjai és közvetlen munkatársai kiválasztásakor is. Számos nevet megemlíthetnék, de a legméltóbb, ha Mádl Ferencét említem meg.
A rendszerváltozás körül sokan azt gondoltuk, hogy a politikának az erkölcs alárendeltségébe kell kerülnie. Nem volt reális várakozás. Ez nem volt így soha és sehol, de mindig igyekeztek ezt a látszatot kelteni. Antall József megvetette a képmutatást. Tudta, hogy a politikai cselekvést elsősorban nem erkölcsi megfontolások határozzák meg, de azt is, hogy a megítélését viszont igen.
Ezért senki sem nélkülözheti a lelkiismeretet, amit – tanárainktól tudjuk – iskolázni kell. Ő ezt haláláig gyakorolta. Családja tagjai, legközelebbi barátai tanúsíthatják, hogy mennyire megviselték az árulások, a kicsinyességek, és hogy mindig feltette a kérdést magának is: hol tévedtem, miben hibáztam én?!
Antall Józsefet a Teremtő megkímélte a politikai vereségtől, s bár nem tudjuk mi lett volna, ha velünk marad, azt tudjuk, hogy a politikai vereség nem mindig jár együtt erkölcsi vereséggel, sőt az emberi történelem sok példája arra tanít, hogy éppen a politikai vereség lehetőségének, a kamikáze szerepnek a vállalása vezet másképp el nem érhető erkölcsi magaslatra.
Antall József hűséges volt hozzánk, mi is hűséggel tartozunk Neki. Minden évben itt vagyunk ezen az évfordulón. Volt, amikor sokan, volt, amikor kevesen, de mi mindig. Megbecsült társaink az emlékezésben az Antall József Baráti Társaság tagjai, de minden jóakaratú embert idevárunk. Ebben az évben örvendetes, hogy ilyen szép számmal gyűltünk egybe.
Magunkat becsüljük meg, ha olyan nagyjainkat, mint Antall József megbecsüljük! Vigyék el ennek hírét mindenkihez!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Oberfrank Ferenc a Magyar Piarista Diákszövetség elnökének emlékező beszéde elhangzott a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben 2013. december 12-én 11 órakor az Antall József Baráti Társasággal közösen tartott 20. jubileumi emlékezésen, illetve a Magyar Piarista Diákszövetség szokásos, 20 éve folyamatosan megtartott megemlékezésén is, ugyanott, 2013. december 13-án, pénteken 14 órakor.

(A Mellékelt fényképen Oberfrank Ferenc látható, csütörtöki beszédekor, fotó: MT.).

 
 
 


Mádl Ferenc: A jogállamiság és demokrácia elkötelezettje

Az elmúlt két évben, mikor történelmünk nagyjainak évfordulóit ünnepeltük – 2002-ben Kossuth-, 2003-ban Rákóczi-, és Deák-év volt –, többször is felidézhettük Arany János szép sorait Széchenyi Istvántól: "Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja múl."

Nem túlzás, Antall József történelmi személyiséggé vált. Magyarország huszadik század végi békés forradalmának – a szabadság, a nemzeti függetlenség, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság, a nemzeti és európai örökség politikai és erkölcsi értékeiből táplálkozó küzdelem – vezérlő egyénisége, a nagy fordulat első szabadon választott miniszterelnöke lett. A történelem találkozott a kor nagy formátumú politikusával. Emberi, politikusi hitvallását nemzeti és európai történelmünk értékei, mindezek előbb mondott fő sodrának erői alakították. Küzdött értük, és formálta-erősítette is őket. Antall József ezek jegyében volt értékelvű politikus. Ezekhez elvi szilárdsággal ragaszkodott. Tudta, miként Thomas Mann "Európa, vigyázz!" című felhívásában olvashatta, hogy nagy kihívások esetén nemcsak humanizmusra, hanem harcos humanizmusra van szükség. Enélkül a humanizmus saját gyengeségének lehet áldozata.

A világ vezető politikusai a tisztánlátást, az elvi szilárdságot, az ezekből fakadó kiszámíthatóságot láthatták benne. Ezért ápolhatott szinte baráti-kollegiális viszonyt az akkori világ sok kiemelkedő politikai szereplőjével, Helmut Kohl kancellárral, George Bush elnökkel, Margaret Thatcher miniszterelnökkel és másokkal. És ezért volt elemében a külkapcsolatokban, mert általuk kipillanthatott a belpolitikai csatározások olykor elkeserítően szűk térfeléről. És tudta, hogy küzdelmeiben szükség volt emberi-politikai támogatásukra. Borisz Jelcin, a későbbi orosz elnök sem felejtette el Antall Józsefnek és a Magyar Köztársaságnak, hogy a Janajev-puccs idején elsőként nyilatkozott a Moszkvában felvonuló demokratikus erők mellett.
Antall József egy életen keresztül készült a végül tragikusan rövid politikusi pályára. Mint a százméteres síkfutó, aki az egész év küzdelmeit sűríti a nagy verseny tíz másodpercébe. Politikusi életműve – az utolsó négy éve – mégsem maradt torzó. Ámbár napja múlt, élete nagy kincse velünk maradt. Magam itt, a küzdelem utolsó éveinek velünk maradt kincseiről, Antall József politikai architektúrájának jobb és szebb részeiről szólnék.
Hadd kezdjen a kormányalakításkor (1990. május 3-a) mondott bevezető szavaival: Szeretném, ha hinnék és tudnák, hogy semmiféle személyes ambíció nem irányít … Úgy gondolom, életkorom tapasztalatok gyűjtésével felkészített egy-két feladatra, de számomra ez nem jelenthet hosszú időt. Éppen ezért én arra vállalkozom, hogy megkísérlem az országot, a nemzetet ebből a nehéz helyzetből… kivezetni, vagy legalábbis az egyenes útra terelni, és mindazt, amit a magyar nép az elmúlt évszázadokban, évtizedekben szenvedésekkel és munkával, hittel, erővel és akarattal elért, ami érték, azt megőrizzük, és ami lehetőség, a jövőben azt elérjük. Antall József e vállalkozáshoz átérezte a történelmi folytonosság parancsát. Hogy első királyunk egy stabil, életerős, a magyarság belső erőiből, a keresztény Európa értékeiből táplálkozó és az európai családba integrált ország elvárásait hagyta ránk. Hogy a reformkor és 1848 törvényei és céljai részei a magyarság közjogi értékrendjének, 1956 forradalmának és szabadságharcának értékei meghatározó elemei országunk alkotmányos rendjének.
Melyek is hát e vállalkozás – a felelősség, a küzdelem, a célok, úgy is mondhatnám, Antall József államférfiúi életművének kiemelkedő részei? Csak a fontosabbakat mondanám. Ezek voltak politikai credójának sarkalatos tételei a gyakorlati cselekvés szintjén. A legfőbb nemzeti kötelességnek azt tekintette, hogy meg kell teremteni az ország függetlenségét, uraivá kell lennünk saját országunknak. Le kellett bontani az oktrojált szövetségi rendszereket, a Varsói Szerződést, a KGST-t. El kellett érni a szovjet csapatok kivonását. 1990-ben a Szovjetunióba látogató kormányküldöttség még igen ridegnek találta a Kreml pompás Katalin-termét.
Biztosítani kellett, hogy a békés átmenetet, a fejlődést egy megfelelően rokonszenvező euroatlanti háttér támogassa. Ezért törekedett Antall József – sikerrel – korrekt szövetségesek és barátok, a már említetteken kívül Manfred Wörner NATO-főtitkár, Giscard d’Estaing, Václav Havel, Lech Walesa államfők, vagy Jaques Delors EU-elnök megnyerésére. Tudta – és e szerint cselekedett –, hogy szükségünk van az euroatlanti integráció által elérhető biztonságra, jobb gazdasági, kulturális és erkölcsi életminőségre. Tudta, hogy történeti távlatokban nézve, az egységes Európára nemcsak a nagy politikai vagy gazdasági erőkkel szemben van szükség. Az idős Cato Karthágó legyőzése után azt kérdezte: Mit fog Róma tenni ellenségei nélkül?
Az unióvá integrálódó Európának ma talán már nincsenek ellenségei. Most váltak valósággá Robert Schumann és az alapító atyák szavai, hogy Európa igazában, mindenekelőtt kulturális közösség. Csak a nemzetek kultúrájából kinőtt kohéziós és erkölcsi erő lesz képes magasabb anyagi és erkölcsi lehetőséget teremteni népeinknek.
Antall József mélyen gyökerező belső alkotmányos jogállami meggyőződéséből is fakadt, hogy meg kell teremteni az alkotmányos demokrácia, a jogállamiság kereteit: az Alkotmánybírósággal védett jogállami rendet, a megosztott hatalom intézményeinek rendszerét, a hatalmi ágak és az önkormányzatok autonóm működésének biztosítását. Hiszen a jogállamiság és a demokrácia nem egymás szinonimái, nem azonosak egymással. Bármelyikük is csak a másikkal együtt értelmezhető a modern társadalmak demokratikus működésében.
Antall József kérlelhetetlen és együttes elkötelezettje volt mindkettőnek. Drámai helyzetekben is következetes maradt elveihez, hitéhez. Az úgynevezett pizsamás interjúban mondta, a taxisblokád után, 1990. október 28-án: Az országnak meg kell tanulnia, hogy itt a kormány többé nem a hatalom egészét gyakorolja, hanem csak a kormányzati szintű irányítást tudja elvégezni, s együtt kell működnie a parlamentnek, a kormánynak, az önkormányzatoknak, az érdekvédelmi szervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt. Vallotta, hogy a hatalmi ágak – a törvényhozás, a végrehajtó hatalom, a bíróságok, az ügyészségek, vagy akár a köztársasági elnök – mellett a többi független intézmény (az egyházak, az érdekvédelmi szervezetek, az egyetemek, a Tudományos Akadémia, a Nemzeti Bank, a pénzügyi felügyeletek stb.) autonómiáját is az Alkotmányban és a törvényekben meghatározott rendben kell tisztelni. Nem is beszélve a sajtó szabadságáról, mint alapvető alkotmányos jogról, és a sajtó intézményeinek működéséről.
Ezek az alkotmányos intézmények egymás tevékenységét csak az Alkotmány és a törvények jogállami elvei között kérdőjelezhetik meg, egymás konkrét rendeltetésszerű eljárásába és döntéseibe csak jogállami felhatalmazással avatkozhatnak be. Jogállami elvek és gyakorlat nélkül, ezek határai nélkül a demokrácia magára marad, sőt veszélyes is lehet, mert felfalhatja az emberek és az intézmények szabadságát, veszélyeztetheti a közösségek autonóm tevékenységét, és végül: az államszervezet demokratikus működését. Antall József látta, hogy a kísértés mindig erős, ahogy ma is az, hogy ezeket a határokat egyes szinteken átlépjék. Az elvárást, hogy ettől a politikusok és a vezető közjogi tisztségviselők tartózkodjanak, magán is gyakorolta, és teremtett ezáltal ahhoz erkölcsi alapot, hogy másoktól is számon kérje. Ezt a jogállami magatartást és gyakorlatot, ha kell, ma is és a jövőben is számon kell kérni.
A békés forradalmi átalakulás folyamatában szembe kellett nézni az évtizedes önkényuralom kárvallottjainak jogos igényeivel. Az évek folyamán ezek újabb és újabb rétegeit tárták föl a kutatók, vagy a zavartan és a még mindig megfélemlítve megszólaló egykori szenvedők. Meg kellett teremteni a piacgazdaság jogi kereteinek és intézményrendszerének törvényi alapjait. Gondoljunk csak az egymással egyenrangú tulajdonformák kiépítésére a korszerűsített Alkotmányban és Polgári Törvénykönyvben, az új gazdasági társasági törvényre, a privatizációs törvényekre, a Nemzeti Bankról és a pénzintézetekről, a gazdasági versenyről és a földről szóló törvényekre. Antall József e gigantikus törvényalkotás közepette – amely egyszerre volt lebontás és építkezés, mint az áprilisi törvények 1848-ban – nem feledkezett meg a teherviselő népről, az emberekről. Az ő szolgálatukat tekintette a köztisztviselő egyik legfőbb parancsának. A törvényekben és a gyakorlatban a lehetőségek szélső határáig kereste a szolidaritás érvényesítését, a létminimum fenyegetésében élők jobb sorsáért.
Antall József, úgy is mint tanár, és az Eötvös József-i oktatási gondolatokat jól ismerő államférfi, mélyen átérezte a nemzet napszámosainak gondjait és a magyar oktatásügy fejlesztésének szükségességét. Látta – és evégből napokat töltöttünk együtt, kormányfő és minisztere –, hogy a szabadság és a korszerű igények jegyében újra kell alkotni a humánszféra minden törvényét, az oktatásügy törvényeit, a Nemzeti Alaptantervet, az Akadémia, a nemzeti kultúra és a kutatásügy törvényeit. A harc az anyagi feltételek kiteljesítéséért és a jobb oktatásért ezután következett, és tart ma is.
Példát mutatott a tiszta beszéd, a politikai kultúra elvárható gyakorlatáról, és a vitapartnerek, meg bárki emberi méltóságának és személyiségének tiszteletéről is. Nem ismerte az ellenfél politikai, nemegyszer erkölcsi megsemmisítésére törekvő színvonaltalanságot. A politikai ellenfél számára nem ellenség, hanem partner volt a haza jobb szolgálatára. Kemény beszédet humorral is tudott hárítani. Gondoljunk csak a már említett első parlamenti beszédében évődő vitájára Orbán Viktorral.
Antall József magyarságpolitikája kiemelkedő helyet foglalt el politikai-emberi credójában. Ezt nemzettudatának mélyen átélt érzésvilága hitelesítette. Csak legbelső köre látta a megrendülés könnyeit, amikor az Érden tartott csángó-magyar ünnepen az asszonykórus dalait hallgatta, vagy amikor a tévé képernyője előtt a délszláv háború magyar menekültjeiről szóló riportot nézte. Komolyan vette, amit az Alkotmány mond, hogy felelősséget kell éreznünk a határainkon túl élő magyarok sorsáért. Ahogy a közös hazában a nemzeti és etnikai kisebbségeket is államalkotó tényezőkként kell tisztelni és sorsában segíteni. Tudta, hogy sok teendő van még hátra. De az elkötelező nyilatkozatokat megtette. Először akkor, amikor kimondta (a kormánya programját körvonalazó első parlamenti beszédében), hogy tizenötmillió magyarért érez felelősséget. Kilépett a megelőző évtizedek hamis illúziókat tápláló, és a határozott szavakat kerülő, ezért mindig kudarcra ítélt defenzív politikájának bűvköréből. Lehet, hogy határozott szavaival ma több eséllyel egyengetné a kedvezménytörvény és a kettős állampolgárság útját úgy, hogy közben a szomszédainkkal is inkább nőne a barátság. Antall József tudta, hogy vannak szituációk, amikor az őszinte és határozott szónak, meg az így formált tettnek van igazán foganatja. Tudta, hogy saját érdekeinket senki nem védi meg helyettünk. A halk ellenvetést vagy az óvatos körbepillantást a partnerek csak az érvelés gyengeségének tartják. Az egyenes beszédet mindenki jobban szereti.
Antall József természetesen nem magányosan küzdötte végig a megválasztásától haláláig eltelt nem egészen négy év harcait. Tévedéseiben és csalódásaiban sem volt egyedül. Társak és közösségek sokasága osztozott a küzdelemben, a sikerekben és a kudarcokban egyaránt. Tekintélye és személyisége így is megkerülhetetlen volt, alkotása így is velünk marad.
A mai konferencia bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy életművéről méltó képet alkossunk, és megköszönjük a történelem Urának azt az államférfit, akit Antall Józsefnek hívtak. De bizonyára alkalom ahhoz is, hogy elmélyedjünk az elmúlt tíz év eredményeiben és gondjaiban, és számot vessünk az erre érdemes tanulságokkal is.

Forrás: Magyar Szemle, Új folyam, XIII. évfolyam 1. számában, 2004. februárjában


Borián Tibor SchP: Antall József és a piaristák

1993 decemberében, a nemzeti gyász napjaiban így fogalmazott a Magyar Nemzet napilap hasábján Megyeri Dávid újságíró:

„Meghalt egy piarista diák. Talán nem is helyes a mondat, meri nem EGY, hanem A PIARISTA DIÁK távozott közülünk. Olyan volt, amilyenné bevallottan vagy nem bevallottan, mindannyian szeretnénk válni: lényegre törően szóló és cselekvő, ha kell könnyedén szellemes, nem hivalkodóan, de átfogóan, tudományosan európai műveltségű ember, aki a történelmi megpróbáltatások idején is természetes bátorsággal állt ki az igazságért. Ilyen volt, és ezt meg kell mondani, le kell írni. ...Ránk hagyományozta művét és személyes példáját, áldozatát. Antall József a piarista család tagjaként akart meghalni... Elment A PIARISTA DIÁK.”

Hogyan kapcsolódott össze Antall József élete a piaristákkal? 1942 őszen — mint az Antall-család harmadik nemzedékének piarista diákja (nagyapja és édesapja is itt tanult) kezdte meg tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban. A családi hagyomány alapján lett piarista diák, de a középiskolai évei során fokozatosan találkozott személyiségében az Antall-család szellemisége a piarista pedagógia és szellemiség értékeivel. 15-16 éves korában kezdte felismerni igazi hivatását. Érdeklődése az irodalom és a történelem felé fordult édesapja, és történelemtanára, dr. Gál lstván piarista tanár órái nyomán. Osztálytársa, Tar Pál írja róla: „16 éves korában elhatározta, hogy vezetni fogja az országot, és hogy képes is lesz erre.” - 6. osztályos korától jeles, majd 7.-től kitűnő osztályzatot kapott történelemből. Az ekkor írt önképzőköri tanulmánya: „Az Egyesült Államok a világpolitikában” címmel — váteszként megfogalmazza az Államok világuralmi terveit és esélyeit. Ma is helytállnak megállapításai a 17 éves diáknak...
Antall József egyéniségébe, világszemléletébe, tanári, történész, majd államférfiúi döntéseibe, tevékenységébe beleszövődtek a piarista iskola nevelési elvei, emberformáló értékei.

Prof. Andorka Rudolf iskolatársa írja: „Antall József, a kötelességét teljesítő ember példája volt. A piaristák nevelési elveiben a kötelesség fogalma központi szerepet játszott. A két világháború között a piaristák képviselték Magyarországon a legmodernebb katolicizmust, amely a tudomány feltétlen tiszteletét, az erős kritikai szellemet és a másképpen gondolkodókkal szembeni toleranciát jelenti”.
A kötelesség központú életszemlélet velejárója a SZOLGÁLAT vállalása egy meglehetősen önközpontú, önző, öntörvényű modern világban. Tudatosan vallotta egy interjúban: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” — Mennyire összecseng ez a piaristák negyedik fogadalmával, amelyben elkötelezik magukat egész életükre az ifjúság szolgálatára, nevelésére!
Ugyancsak párhuzamot érezhetünk Ohmacht Nándor piarista hittanárnak a piaristák vallásosságáról írt mondatai és Antall József befelé forduló, külsőséget kerülő szemlélete között. „A piaristák félnek a magamutogatástól, a hangos szerepléstől, de nem azért, mintha nem volna hitüknek mély a gyökere, hanem, éppen mert mélyről tör föl. A magyar ember szemérmessége ez, aki szereti legmélyebb érzéseit magába zárni, valamint a piarista lelkület becsületessége, amely aggódik az érzés valódisága és tisztasága miatt, ha sok szem előtt kell megnyilatkoznia... Mintha a piarista lélek a magyar lélekkel egymásra talált volna, úgy alakította ki ezt az egyszerűbb, mert bensőbb vallásosságot...”
És hogyan nyilatkozik erről Antall József, a miniszterelnök?
„Úgy gondolom, van egy bizonyos nemes értelemben vett férfi szemérem, amelyet ildomos megtartani. Minden valamire való magyar történelmi személyiség vagy politikus valójában szemérmes volt. A nagy-fene kitárulkozás nem jellemzője a magyar gondolkodásnak és a magyar ember természetének. Az egyén számára hasznos lehet a kitárulkozás, ám a társadalom egésze szempontjából hasznosabb, ha valaki magában szorong, mintha szorongásait politikai uralomként vetíti az egész társadalomra.”
Antall Józsefet, a közéleti férfit sokszor vádolták kedélytelennek tűnő komolysággal. Sohasem kereste a népszerűséget, a közvetlenkedés nem volt kenyere. Ahogy ő mondta, semmi kedve nem volt „hercigeskedni” sem a társaságban, sem közéleti megnyilatkozásaiban.
Mintha csak rímelne ez a felfogás a piarista pedagógia komolyságával, értékcentrikus nevelésével. Ugyancsak Ohmacht Nándort kell idéznünk: „A lelkieknek nagyon komoly felfogása annak a komolyságnak kivirágzása, amely a piarista pedagógiának egyik legjellemzőbb alapértéke... Korántsem komorságról van itt szó, mégcsak nem is a felnőttnek arról az érzelmi megállapodottságáról, amely már nem tudja megérteni a gyermeki kedély világát, és nem akar vagy nem is tud vele együtt rezegni... Sokan iskoláink szigorúságát emlegetik. Mindezek mögött éppen az a szent komolyság rejlik, amely a nevelő munkát nem tudja komolytalannak nézni, sem kedélyesen félvállról venni. Ettől a komolyságtól még jóízűen tud a tréfán nevetni, megnyíltsággal fogadja a gyermek lüktetőbb életérzését, kirándulásokon el is játszogat fiatalsággal, anélkül azonban, hogy a gyermeket magát játékszernek nézné... A komolyságának ez a szelleme hozza magával, hogy a piarista iskolák a szív és az ész egyensúlyára törekednek, és a gyermekkultusz kísértése nem ejtette meg őket, sem a LOGOSZ uralmát soha fel nem cserélték kedveskedő érzelgősséggel, elpuhító, kényeztető, érzelmes szeretettel...”
Mintha hasonlókat hallanánk Antall Józseftől, amikor édesapjára, annak családi nevelési gyakorlatára emlékezik:
„Apám megtestesítője volt a jó embernek, egyszerre volt gyengéd gyermekeihez, és felnőtt korunkban is játékos természetű volt. Másrészt pedig egy dolog érdekelte: az akaraterő. Ez különleges módon érvényesült nála, és ha valami történt, nagyon el tudott érzékenyülni... Nagyon szabadon nevel: bennünket. Ez a teljes szabadság volt az egyik dolog, amit kaptam tőle, s amit nagyra értékelek, felnőttként is. Apámat a nevelésben is csak a nagy dolgok érdekelték. Szemléletét meghatározta, hogy ha az embert az Alpoktól keletre nem akasztják fel, akkor a többi részletkérdés... Ha azt mondtam, hogy elégtelent kaptam matematikából, és a tanárral volt egy afférom, a jegy nem is érdekelte, csak azt kérdezte: Nem vesztetted el önuralmadat? Ez volt nevelésének lényege, soha nem édeketék a részletek, csak a magatartásom. Valószínűleg ezzel olyan szilárd tartást nevelt belém, amely már második énemmé vált.... Őneki is nagy önuralma volt, a nevelésben pedig mérhetetlen szeretet vezette...”
Így alkotott harmonikus egységet a családi otthon és a piarista iskola életre felkészítő nevelése.
Szólni kell még arról is, hogyan érvényesült Antall Józsefben, a piarista öregdiákban a pietás lelkülete. A rendalapító Kalazanci Szent József irányító gondolata volt: „Ad maius pietatis incremcntum!” — azaz: „Törekedj a pietas, a kegyeletes lelkület nagyobb gyarapodására!” — A pietas szónak gazdag értelmet tulajdoníthatunk: benne van az Isten és teremtett világa, főkent az ember mélységes tisztelete, megbecsülése. De benne van az önmagunk iránti tisztelet, értékelés is: szeretetünk tökéletesítse, tudásunk gyarapítása is. Mások szolgálatára felkészülés, - ugyancsak a család, a haza, az egyház, az emberiség ügyének felvállalása, - a szülők tisztelete, a barátok közösségének, a társadalomnak szolgálata, minden jó ügynek, célnak való elkötelezettség.
A szülők megbecsüléséről már szóltunk, de szólni kell a volt iskolatársak, a piarista család s a magyar jövő érdekének szolgálatáról is. — Egykori piarista tanárai közül elsősorban Gál Istvánnal tartott szorosabb kapcsolatot, ő temette el szeretett édesapját, id. Antall Józsefet is. A rendszerváltás hajnalán Jelenits István akkori tartományfőnökkel, volt diáktársával gyakran tárgyalt, cserlét eszmét a piarista jelen és jövő esélyeiről, a legfontosabb tennivalókról: a piarista öregdiákok összefogásáról, az egykori piarista iskolák újraindításáról. De miniszterelnöksége idején is rendszeresen találkoztak, még a kórházi kezelés idején is. Nagyrabecsült tanárát, Gál Istvánt 80. születésnapja alkalmával a piarista gimnázium tanulóifjúsága jelenlétében az 1993. március 15-i ünnepség alkalmával kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével. Akkor mondotta:
„A sors kegyeltjének tartom magamat, mert megkímélt attól, hogy politikai nézeteimen gyermekkorom óta bármiben változtassak...”
Fölismerte, hogy a piarista öregdiákok olyan szellemi és erkölcsi tőkével rendelkeznek szerte az országban, amelyre a megújuló Magyarországnak nélkülözhetetlen szüksége van. Ezért szorgalmazta a Diákszövetség országos létrehozását, a korábban egyes iskolákhoz tartozó öregdiákok egységes civil szervezetét. Erről még hallunk ma szakszerű előadást.
Nagyra értékelte az 1948-ban államosított piarista iskolák újra megnyitását. Ennek szép példája a Váci Piarista Gimnázium 1991. évi első Veni Sanctéjára küldött levele. Ebben olvashatjuk:
„Olyan katolikus, tehát: egyetemes keresztény szellemiség jellemzi a piarista iskolát, amelyben a hazafiság, a humánum és a szociális gondolkodás  vallási türelemmel, ökumenikus szemlélettel párosul. A mai piarista diákok büszkén tekinthetnek olyan nagy elődeikre, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Horváth Mihály, Andrássy Gyula, Teleki Pál, Vörösmarty és Petőfi, Semmelweis Ignác, Eötvös Lóránd, Ady Endre, akiknek a sorát hosszan folytathatnám. Volt piarista diák az aradi vértanuk között is. Az első magyar nemzeti kormány feIe, az 1867 utáni első öt magyar miniszterelnökből pedig négy volt piarista diák. Nemcsak a kiemelkedő, alkotó egyéniségek, hanem a névtelen piarista diákok ezrei is építőivé váltak a magyar társadalomnak, kultúrának, hordozóivá a piarista iskolák szellemiségének... Egy város és egy régió nem merülhet el a közvetlenül égető gondok enyhítésében, hanem messzebbre tekintve, távlatokban gondolkodva kell megteremtenie azokat a szellemi műhelyeket, ahol a jövő építői készülhetnek fel alkotó életükre...”
Különös rokonszenv és pietás fűzte egykori Alma Materhez, a budapesti Piarista Gimnáziumhoz. Örömmel tett eleget a meghívásnak, hogy az Egyetemi Színpadból visszaállított kápolnában, részt vegyen és felszólaljon az első ott tartott tanévzáró ünnepélyen. Így kezdte beszédét:
„Különleges érzés ránézni azokra a helyekre, ahol egykor — pontosan 1942-ben - ahogy az iskolai rend megkívánta, I/A-skéns itt állhattam, és úgy mentünk hátrafelé, míg el nem jutottunk ahhoz a ranghoz, hogy már, ülhettünk. Keresem az elhunytakat, akiket csak a temetőben találhatok meg. Keresem hátul Ohmacht tanár urat és Éder-Szászy tanár urat a gyóntatószékben. És elindul bennem minden, amit azok az évek jelentettek… Emlékezem mindarra, ami nekünk hitet is erőt adott... Bocsássák meg a régiek, az öregek, hogy felidézem az emlékeket, és bocsássátok meg ti, akik most vagytok itt, ennek az ősi iskolának falai között... Azt, amit Eton és más iskolák jelentenek Nagy-Britanniában és más országoknak ezek a híres iskolái, ezt jelentették az egykori történelmi Magyarország 20 és 30 között a változó számú piarista is kolái. Kalazanci Szent József szellemisége él tovább, is bennünket is elkísért utunkra… Ez a piarista kápolna, amelyik annyi nemzedéknek, annyi ifjúnak adott örök útravalót, ahol nemcsak a nevelés, nemcsak a haza szolgálata, hanem közvetlenül a piarista szellemiség szolgálata is kötelező útravaló volt...
Egy olyan iskolának és olyan rendnek tanítványai vagytok, amely arra kötelez mindnyájunkat, hogy mindenütt, ahol a tisztességet, a hazát, a keresztény szellemiséget, az egyházat lehet szolgálni, ott szolgáljátok...”
Talán legteljesebb hitvallása a piaristák iskolái mellett az a beszéde volt, amelyet 1992. október 19-én mondott el a Vígszínházban a piaristák magyarországi megtelepedésének 350. évi évfordulós ünnepe alkalmával.
Néhány mondat a beszédéből
„A magyar történelem számára a Piarista rend megtelepülése kiemelkedő jelentőségű. Azért, mert nemcsak a katolikus papságra volt befolyással (mai számításunk szerint 60 püspököt, köztük 9 bíborost, 5 hercegprímást adott tanítványai közül a magyar egyháznak), hanem a magyarországi hitéletre, a nemzeti öntudat ébresztésére is hatással volt az oktatásra, annak nemzeti szelleművé tételére...”
Végül említhetjük, hogy ebben a kápolnában gyűltek össze a piarista öregdiákok 1993. december 12-én délután, hogy imádkozzanak a súlyosan beteg Antall Józsefért. Itt érte a jelenlevőket halálának híre, és itt mutatták be érte az első engesztelő szentmisét halála után egy órával... Így ért véget Antall József és a piaristák több évtizedes kapcsolata. Helyesebben így folytatódik, míg csak magyar piaristák élnek e hazában.

Fotó: Borián Tibor piarista atya beszédet mond Antall József szoboravatásán 2013-ban.


Történelem oldalnézetből - Emlékezés Antall Józsefre

Az ifjúkor, a megpróbáltatásokkal teli világháborús időszak és az azt követő évek egy életre útravalót adtak Antall Józsefnek – mondta Jelenits István a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A piarista tanár az egykori iskola- és cserkészcsapatbeli társára, a ma húsz esztendeje elhunyt miniszterelnökre úgy emlékszik vissza: családi örökségének köszönhetően kezdettől érezhető volt politikai elkötelezettsége. Szerinte az első szabadon választott kormányfő előre látta, hogy a rendszerváltás hosszú évekig elhúzódó folyamat lesz.
 
–Ön iskolatársként ifjúkorától ismerte Antall Józsefet. Milyen útravalót kapott a piarista gimnáziumtól, neveltetéstől az a generáció?
– Egy osztállyal fölöttem járt, ám a cserkészéletben találkoztunk. Érdekes és nehéz időszak volt ez nekünk. Félig-meddig gyerekfővel átvészeltük a világháborút, majd az azt követő politikai viharokat. Az iskola sokkal többet jelentett számunkra, mint a későbbi vagy a ma fölnövő generációknak. Antall József ’42-ben kezdte a nyolcosztályos gimnáziumot, én egy évvel később. Itt éltük át közösen az ostromot, majd együtt segítettünk újjáépíteni a szétlőtt rendházat és iskolát a Duna-parton. Az épület nagyon megsínylette a harcokat, miután alatta, a ma is meglévő átjáróban állítottak föl az oroszok egy ágyút, amellyel a Várat lőtték. Így aztán Budáról is tüzeltek ránk, s ez az épületben borzalmas pusztításokat okozott. E viszontagságok után találtak egymásra s az újabb, embert próbáló feladatokra a pincéből éppen csak kikapaszkodó, az életbe beleigazodó diákok. Vagyis mi mindannyian.

– Tehát ez a háborús, együtt megszenvedett történelem nagyobb felelősségérzetet, komolyabb politikai érdeklődést váltott ki a gimnazistákból? Ez hatott az ifjú Antall Józsefre is?
– Valahogy így kellett lennie. Ám az ő apja nagyon komoly kormányzati feladatokat látott el, 1946-ig az új kabinetben is részt vett miniszterként. Úgy vélem, Jóska a nagyon mély politikai érdeklődését tőle örökölte. Egyébként nem volt kiemelkedően jó tanuló, de történelemből, közgazdaságtanból mindig jelese volt és érdekelték a nyelvek. A cserkészet és a különböző ifjúsági mozgalmak is sokat jelentettek nekünk. A háborús viszonyok különösen bizalmassá tették a tanárokkal való kapcsolatunkat. Bármikor hozzájuk fordulhattunk – igyekeztek mindent megadni nekünk. Jóska különösen jó viszonyban volt a történelemtanárukkal, doktor Gál Istvánnal, akire felnézett. Az 1947–48-as tanévben diákönkormányzatot szerveztünk, amelynek elnöke Oláh György volt, aki évtizedek múltán Nobel-díjat kapott, alelnöke pedig Zlinszky János, a későbbi alkotmánybíró. Az 1948-as év mindanynyiunk életében nevezetes volt. A forradalom és szabadságharc századik évfordulóját fényesen megünnepeltük, amiben Antall József is szerepet vállalt. De amikor befejeztük a tanévet, egyszerre államosították az egyházi iskolákat, így a mi gimnáziumunkat is.

– Akkor vette fel az iskola Ady Endre nevét.
– Két évig tartott ez az állapot, úgyhogy Antall még az államosított érában érettségizett, én viszont – mivel 1950-ben visszakapta a rend az iskolát – már piarista diákként végeztem ’51-ben.

– Az államosítás éveiben tudták tartani a kapcsolatot volt tanáraikkal?
– Csak a hittantanárunk lehetett kegyesrendi szerzetes, a többiek nem keresték a társaságunkat, hiszen ezzel bajt hoztak volna ránk. Magánházaknál, kirándulásokon titokban találkoztunk velük. Miután így mégis magunkra maradtunk, egymásra voltunk utalva, és olyan szellemi életet éltünk önállóan, ami védelmet jelentett az új iskola hatásai ellen. Ki-ki beszélt arról, amihez értett. Például Andorka Rudi, a későbbi kiváló közgazdász előadást tartott a demográfiáról. Kirándultunk vízen, szárazon a magunk kedve szerint, s igyekeztünk eligazodni a világban. Antall Jóska is ebben a közegben formálódott a maga igaza mellett kiálló egyéniséggé.

– Az új tanárok milyenek voltak? Akkora volt a színvonalesés, a szemléletváltás, hogy rájuk egyáltalán nem számíthattak?
– Többségében derék emberek jöttek hozzánk, de kevesen tudtak velünk igazán bizalmas kapcsolatot teremteni. Az iskola szellemét azok határozták meg, akik politikai elhivatottsággal érkeztek, és mindenáron át akartak bennünket nevelni. Különös, feszült viszony alakult ki közöttünk. Például a magyartanárnőnk sokat bosszankodott miattunk és rendszeresen memoriterekkel büntetett bennünket. Abban az évben nagyrészt világirodalmat tanultunk és nem voltunk hajlandók fordításban megtanulni a feladott szövegeket. Inkább eredetiben tanultuk meg őket. Janus Pannoniust latinul, Dantét olaszul. Ezzel meglehetősen zavarba hoztuk és mulattunk a tanácstalanságán. Valahogy érzékeltetni akartuk, hogy nem könnyű elbánni velünk.

– Lehetett-e érezni Antall Józsefen a politikai érdeklődést?
– Tudtuk róla, hogy az édesapja menekültügyi kormánybiztosként közreműködött az elűzött lengyelek befogadásában, majd kitüntette magát a zsidómentésben, a Gestapo le is tartóztatta. Ma már azt is tudjuk, hogy 1991-ben posztumusz Jad Vasem kitüntetésben részesítették. Kiderült: Helmut Kohl kancellár jól ismerte a nevét. A háború után újjáépítési miniszter, majd kisgazda képviselő volt a legnehezebb időkben, a kommunista fordulat idején. Nyilván elmondta fiának, mit miért tett, hiszen az életre akarta nevelni. Őrá meg bizonyára nagyon hatott az apja példája.

– Antall az ELTE-n diplomázott, tanár úr is.
– Igen, ő történelem szakra járt, jómagam pedig magyar nyelv és irodalomra. Én amikor végeztem, 1955-ben beléptem a piarista rendbe, ő világi gimnáziumokban tanított, fiatal tanárként részt vett az 1956-os forradalomban. Utána meghurcolták, ide-oda helyezgették. Tanítványai mindig őszinte szeretettel, tisztelettel emlegették. Nem véletlen, hogy később is sokan tartották vele a kapcsolatot. Büszke volt rá, hogy a növendékei közül egy pap is kikerült – Bolberitz Pál. Aztán szinte észrevétlenül, feltűnés nélkül komoly tudományos karriert csinált, amikor az orvostörténeti múzeumba került. Rangos nemzetközi szakfolyóiratokban publikált, tudományos vonalon nevet szerzett magának, majd ő lett az intézmény igazgatója. Ez egyfajta területen kívüliséget jelentetett számára. Tudta fogadni a külföldről érkező tudósokat, s építeni nemzetközi személyes kapcsolatait. Bizonyos fokig ez is felkészülés, előtanulmány volt a közéleti szerepvállalás előtt.

– Ezekben az években találkoztak-e gyakran egymással?
– Előfordult, hogy a múzeumban felkerestem. Egy volt piarista rendtársam, egykori iskolatársa is a múzeumban dolgozott – Antall maga mellé vette. De igazán a nyolcvanas évek végétől váltak gyakoribbá ezek a találkozások, beszélgetések. Megkeresett mint a magyarországi piarista rendtartomány főnökét a diákszövetség újjáalakításának tervével. Ez nagyon izgalmas vállalkozás volt, mivel civil szervezetek nem működhettek évtizedeken keresztül, ám ekkor kezdtek megnyílni újból a lehetőségek. Nagy tett volt, hogy a piarista diákszövetség a rendszerváltást megelőzően az egyik első civil szervezetként újjáalakult a városmajori templomban 1989 áprilisában.

– Lehet, hogy már ezzel is a közeljövő politikai változásaira készült?
– Társakat, barátokat keresett, a hasonló gondolkodású embereket akarta maga köré gyűjteni, hogy megfelelő morális és szakmai háttere legyen. Azokban tudott igazán megbízni, akikkel közösek voltak a gyökerei. Egyértelmű volt: azt, amit képvisel, a piarista neveltetésnek tulajdonítja. Ekkor már megvoltak a lakiteleki találkozók, kezdődött az összefogás a változást kereső emberek között. Úgy érezte, ahhoz, hogy ebben a folyamatban részt tudjon venni, szüksége van a diákszövetségre is.

– Miután miniszterelnök lett, tudott vele szót váltani az országban zajló átalakulásokról? Igényelte-e a piaristák meglátásait?
– Voltak ünnepi alkalmak a találkozásra. Emlékezetes volt, amikor a gödi iskolánk nyílt. Elvállaltam az ebéd elkészítését a bentlakó diákoknak, hisz cserkészként megtanították, hogyan kell sok emberre főzni. A hozzávalókért kimentem a Lehel téri piacra, és ahogy szokásos, alkudtam. Az egyik asszony azt mondta: nem tudja olcsóbban adni, mert drága a víz. Aztán közbeszólt egy férfi: azért van ez, mert történelemtanár a miniszterelnök. Így, ebben a stílusban beszéltek, én meg rögtön láttam, hogy ezek amolyan kivezényelt ügynökök. Akiknek az a dolguk, hogy ellenségesre hangolják mindenféle sületlenséggel a lakosságot. Mondtam Antallnak: küldjetek ti is embereket a piacokra, mert különben nem jut el a szavatok az utca emberéhez. A kommunisták tudták, hogy ki kell menni az emberek közé, és élőszóval agitálni. Engem akkor ütött szíven először: nem biztos, hogy elér a miniszterelnök azokhoz, akiket meg akar nyerni.

– A kormányfő nem érzékelte ezeket a veszélyeket?
– Ő bízott az emberek jó tulajdonságaiban. Nem gondolta, hogy a társadalom jelentős része nemcsak átvészelte a kommunizmust, hanem abban nőtt föl s gyanakvóan nézett bármilyen változásra. Ezért jobban eltalálja őket a propaganda. Hogy nem jó irányba mennek a dolgok, meg hogy másnak kéne az országot vezetni.

– Pedig ebből az agresszív aknamunkából jókora dózist kapott már 1990 őszén, amikor kirobbantották a taxisblokádot.
– Meglátogattam a kórházban, éppen akkor kellett megoperálni. Tréfálkozott: annyira azért nincs még rosszul, hogy papot hívjon. Jó kedélyű volt, mesélte, éppen azelőtt beszélt hosszasan Kohl kancellárral. De azért érződött rajta, hogy – még ha nem is volt nyilvánvaló, mennyire rövid időt engedélyez számára a sors – felmerült előtte az a gondolat, hogy esetleg nincs már sok ideje. Nagyon rosszul esett neki a köztársasági elnök állásfoglalása.

– Hiszen éppen ő választotta ki. Mondván: ha SZDSZ-es lesz az államfő, olyan valaki legyen, akit barátjának tart.
– Éppen ezért volt számára különösen fájó a cserbenhagyás. Akkor láttam ezt, amikor Vácott megnyílt az iskolánk, s az egész városnak közös tanévkezdési ünnepséget tartottak. Őt is meghívták, ám amikor megtudta, hogy Göncz Árpád is jön, lemondta. Nem akart együtt szerepelni vele.

– Nem csak egyetlen emberben kellett csalódnia. Hiszen sokakat megdöbbentett az a gyűlölet, ahogyan az első szabadon választott magyar kormánynak estek azok a körök, amelyek addig harcos antikommunizmussal próbálták felülmúlni a polgári jobbközepet.
– Azt gondolta, ha a megújulás valósággá válik, mindenki igyekszik részt vállalni s a maga szakértelmét az átalakulás szolgálatába állítani. Sokan azonban megszokták a bátortalan passzivitást. Antall reménykedett abban is, hogy a pártok nem ádáz ellenfelei lesznek egymásnak, hanem építő vitát folytatnak, ahogy parlamentáris demokráciákban szokás. Ezt olyan európai örökségnek tartotta, amihez természetszerűen visszatalálunk. Emiatt volt neki megdöbbentő, hogy sokan nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintik őt és kabinetjét.

– Mi lehet az, amit antalli örökségnek nevezhetünk? Amit mindenképpen tovább kell vinni belőle?
– A marxisták arra neveltek, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata. A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk. Antall Józsefnek ez volt a politikusi hitvallása. Lehet naivitásnak minősíteni, de lehet vállalni is. A Nyugattal úgy tudott tárgyalni, hogy bizalmat teremtett országunk iránt. Bár évtizedeken át a közéletből kirekesztve élt, mégis különleges képessége volt ahhoz, hogy kiérdemelje a nemzetközi politika legrangosabb szereplőinek bizalmát.

– Nem remélte, hogy gyorsabban végbemegy a rendszerváltozás?
– 1992-ben a Vígszínházban, a piaristák magyarországi megtelepedése 450. jubileumán arról beszélt: elhúzódó küzdelmekre kell számítanunk, amíg egyenesbe jutunk.

– Mikor találkoztak utoljára? Mondott-e akkor olyasmit, amit megoszthat az olvasókkal?
– Már a halálos ágyán beszéltem vele. Érdekes módon egyik fiatal politikai ellenfelére hívta fel a figyelmemet, akivel pedig sok vitája volt. Azt mondta róla: figyeljetek rá, mert derék és tehetséges ember. Tőle sok minden jót várhat az ország.

Az interjút készítette: Megyeri Dávid (Magyar Nemzet)
Forrás: http://mno.hu/antall_jozsef/tortenelem-oldalnezetbol-1200163


Eleméry József: Emlékmorzsák egykori osztálytársamról

1942 ősz, tízévesek voltunk a budapesti Piarista Gimnázium első osztályába beiratkozottak. Bizony megszeppenve néztünk a nyolcévnyi középiskolás időszak elé. A névsort Antall József nyitotta meg.

Osztályfőnökünk, a kiváló latin-görög tanár, Vékey Károly szerette kedves csipkelődéssel „gúnynevén” megszólítani diákjait. Az én becenevem "Fitos" volt, rám is ragadt mind az érettségiig. Antallé – ugyebár Antal az Toncsi – Toncsi Jóska lett. Ezt talán nemigen kedvelhette, mert egyszer még az év elején Vékey Tanár Úr felelésre szólította fel "Toncsi Jóskát". Ő felállt, és komoly pofával bemutatkozott: Antall József a nevem. Ő kiválóan felelt, az osztály viszont jót derült.
Nyugodt, higgadt osztálytárs volt, többen, közöttük én is, csínytevésre hajlamos. Ő nem. A tornazsák például kiválóan alkalmas volt dobálódzásra, egymáshoz vagdozására. Vagy a fejes-vonalzó, remekül lehetett egymás fejére koppintani, akár az óra alatt is, csak figyelni kellett, merre néz a tanár, nehogy észrevegye. Ő ezekben nemigen vett részt, mérsékelt visszavonultságban, de sohasem lekezelően, tartózkodva reagált.
No, és a történelem órák. Ebben a kérdéskörben Jóska igazi profi volt. Szeretett Gál István piarista történelem tanárunk, eleget téve a diákok félévenkénti kötelező feleltetési követelményének, így szólította fel Jóskát felelésre: „nos, kérem, tartson előadást az aktuális témáról”. A tanár úrral együtt élveztük a magas színvonalon előadottakat. Mert ő már csak ilyen volt. Amihez nem volt kedve, azt nemigen tanulta, ami őt érdekelte, abban mindig osztályelső volt, sőt még több.

Jóska és én igen jóban voltunk, de nem voltunk kebelbarátok. A már akkor elhíresült AKT (Antall József, Kiss György, Tar Pál) képezte az ő szűkebben vett, szoros baráti körét. A többi osztálytárssal pedig, szinte mindenkivel, szívélyes baráti viszonyban volt. Kölcsönös volt a mindenkori szimpátia.
1948-ban államosították iskolánkat. A budapesti Piarista Gimnázium jogutódja az állami Ady Endre Gimnázium lett, így végeztük el a hetedik-nyolcadik osztályt. Az államosítást, a civil tanárokat persze berzenkedve fogadtuk, de különösebb összetűzésre, kirívó szembenállásra nem került sor. Ő nyilván „von Haus aus” sajnálatos realitásként értékelte, és magyarázta a kommunizmus előretörésének tényét és veszélyét. Az érettségin 1950-ben szerencsésen mindnyájan túljutottunk. Tanulságos elolvasni dr. Forgács Hajnal tanulmányi felügyelő, érettségi-elnök záró értékelésének jegyzőkönyvét. Jól jellemzi a kor kulturális-oktatási marxista elvárásait, amelyen ma már csak mosolyogni lehet.
Későbbiekben is többször találkoztunk, ahogy ő mondta „topográfiai okokból az utcán”, (ő a Ferenciek terén lakott, én az Apponyi téren) sétálgatva jókat beszélgettünk. Mindnyájunknak maradandó élményt jelentett az 1992-ben tartott érettségi találkozónk, ahol már miniszterelnökként, kérdéseinkre több órás előadást tartott az aktuális napi problémákról, a kerekasztal tárgyalásokról, valamint elmesélte a Varsói Szerződés felmondásának krimibe illő részleteit.
Sokan, osztálytársak, ismerősök, így én is csodálói voltunk, és amíg élünk, emlékét mély tiszteletben tartjuk.

2013. december hó                                           Eleméry József


Interjú az egykori tanítvány, majd kolléga Marinovich Endrével

Marinovich Endre, Antall József tanítványa volt a budapesti Eötvös József Gimnáziumban, ahol  1958-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait az MKKE-n végezte 1963-ban. 1967-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1971 és 1987 között a Külkereskedelmi Minisztérium sajtóosztályájának munkatársa, majd vezetője volt.
1987 és 1991 között az athéni kereskedelmi kirendeltségen teljesített szolgálatot (I. osztályú kereskedelmi titkár).
1991 és 1994 között az Antall-kormány, majd a Boross-kormány miniszterelnökségi kabinetfőnöke volt, címzetes államtitkár rangban. 1993-ban nagykövet. 
Még a minisztérium munkatársaként gyakran volt államvizsga-bizottsági tag a Külkereskedelmi Főiskolán. 1994-től a Külkereskedelmi Főiskola tanára, tanszékvezető, majd a külgazdasági szak igazgatója; ezután általános főigazgatóhelyettes. 2001-től 2006-ig a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar főigazgatója. 2013-tól professor emeritus. 1975-ben megszerezte a közgazdaság-tudományok kandidátusa fokozatot.
2003-tól az Antall József Baráti Társaság elnöke.

AZ INTERJÚ:

Mikecz Tamás: Honnan ismerte Antall Józsefet?
Marinovich Endre:
Történelem tanárom volt a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. 1955-ben fiatal emberként ez volt első tanári állása. 1957-ig tanított bennünket, amikor az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt eltávolították az iskolából.


M.T.: Milyen volt Antall József mint tanár? 
M.E.:
Szellemi és fizikai elegenciája rendkívül vonzó volt a tizenévesek számára, a tananyagot meghaladó szakmai tudása imponált, emberileg is közel került hozzánk.

M.T.: Fennmaradt a kapcsolatuk az érettségi után is?
M.E.:
Kapcsolatunk a későbbi idők folyamán alakult barátsággá, annak ellenére, hogy nem találkoztunk rendszeresen.  Néha összefutottunk az utcán, ezt gyakran hosszabb beszélgetés követte, vagy valamilyen céllal kértem találkozót tőle.

M.T.: Görögországban, a magyar kereskedelmi kirendeltségen teljesített szolgálatot 1991-ben (mellékes érdekesség, de azért megemlítem, hogy - ezen interjú készítője - szüleimmel 1991-ben éppen Görögországban nyaraltam Kincses László akkori nagykövet úréknál, amikor is egyik este Önök minket vendégül láttak, kicsi a világ). Athénból hogyan került a Miniszterelnöki Kabinetiroda élére?
M.E.:
1991-ben Antall olyan valakit keresett kabinetfőnökének, akinek az elképzelt jellemzői hasonlóak voltak az enyémhez. Középkorú, közigazgatási gyakorlattal rendelkezik, külföldi ismeretei is vannak, a magyaron kívül más nyelven is meg tud szólalni. Azután felhívott telefonon.

M.T.: Milyen volt Antall József mint "kolléga", mint "munkatárs", mint "főnök"?
M.E.:
Egy ország miniszterelnöke elsősorban főnök. Korábbi ismerősei, barátai is természetesnek találták ezt, amikor munkáját hivatásszerűen segítették. Igényes ember volt, nagy munkabírású, de ugyanakkor empátiával kezelte munkatársainak magántermészetű problémáit is.

M.T.: Gesztusai, stílusa, mosolya, hanghordozása, nevetése - mi maradt meg Önben belőle legjobban?
M.E.:
Elsősorban az, hogy mindíg megtalálta a megfelelő szituációhoz tartozó stílust és magatartást. Ha kellett kemény volt és elszánt, de ha a helyzet megengedte, tudott baráti módon is viselkedni. Jellemző volt rá a szája szegletében megbúvó mosoly...

M.T.: Tudta, hogy Antall József piarista diák volt? Tükröződött munkavégzésében/személyigésében?
M.E.:
Rendszeresen hangsúlyozta piarista diák voltát. Keresztény emberként élt, viselkedett és politizált.

M.T.: Milyen miniszterelnöknek látta Ön a Kabinetiroda éléről? Melyek voltak legjellemzőbb tulajdonságai?
M.E.:
Nagytudású, szellemileg teljesen felkészült emberként került a kormány élére. Kiváló politikai érzékkel rendelkezett, helyzetfelismerése - főként nemzetközi vonatkozásban - a legkiemelkedőbb kormányfők közé emeli.

M.T.: Halála 10-ik évfordulójára Ön írta az "1315 nap – Antall József naplója" című könyvet. Emléket kívánt állítani neki vagy ez inkább egy tényekre hagyatkozó naplószerű leírása a korabeli eseményeknek? Kinek ajánlja e könyvet elolvasásra?

M.E.: A könyv fiktív napló, egyesszám első személyben emlékezik meg a korszak eseményeiről, dokumentumokkal alátámasztottan a tényekhhez ragaszkodva. Ajánlom mindazoknak - fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt -, akiket érdekel a rendszerváltozás rendkívül izgalmas időszaka és meg kívánnak ismerkedni egy rendkívüli személyiség munkájával és gondolataival.

M.T.: Ön a Boross-kormányban is Kabinetfőnök volt. Mi változott Antall József nélkül?
M.E.: Boross Péter kormányzati időszaka viszonylag rövid ideig tartott, feladatának tartotta az ország zökkenőmentes elvezetését a következő választásokig. Ezért minimálisan változtatott az Antall József által kialakított kereteken.

M.T.: Sűrűn hallani a kifejezést: "Antall-i örökség". Mit jelent ez Ön szerint 2013-ban?

M.E.: A nemzeti, a konzervatív és a keresztény értékek maradéktalan tiszteletét. 

M.T.: Ön szerint, ha ma is aktív közéleti életet élne, milyen feladatot láthatna el?

M.E.: Erre a kérdésre Antall József Churchillt idézné, miszerint: "Meg nem történt helyzetekre, őfensége kormányának nincs filozófiája."

M.T.: Mit tanácsol a fiatalabb generáció tagjainak, ha meg szeretnék ismerni Antall Józsefet és életét? Melyek a hiteles, róla szóló könyvek, tanulmányok? Mit kell megőriznünk az utókornak belőle?

M.E.: Elsősorban a "Modell és Valóság" című összeállítást, amely Antall legfontosabb írásait, tanulmányait, interjúit tartalmazza. Az utókor és a piarista diákok közössége pedig büszkén és emelt fővel tekinthet a XX. század egyik legnagyobb politikusára.

Köszönöm szépen az interjút!


Idézetek A miniszterelnöktől

"Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni."

"Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme."

"Nem rólam van szó, hanem Magyarországról, a miniszterelnöki feladatok ellátása az elsőrendű feladatom, nem helyezhetem a magam érdekeit a nemzet elé."

"És ha nincs hitünk, nincs erőnk ahhoz, hogy kilábaljunk, akkor nem fog sikerülni."

"Meggyőződésem, hogy nekünk, magyaroknak és ennek a térségnek komoly esélyei vannak arra, hogy tényleg kilábaljunk ebből a súlyos helyzetből, és biztonsági garanciákkal előbb-utóbb szilárdan kötődjünk a Nyugathoz. Hibának tartanám, ha azt hinnénk, hogy az előző rendszer vezető rétege végleg lemondott arról, hogy a hatalomba visszakerüljön. Megpróbálják ezt minden eszközzel elérni. Megpróbálják gazdasági hatalommal, demokratikus úton. Hiba lenne, ha azt hinnénk, hogy az az uralkodó elit, amelyik a hatalmat gyakorolta, annak fiatalabb képviselői végleg lemondtak volna arról, hogy baloldali, vagy ha tetszik, balközép politikai erőként vissza ne térjenek. Nem mondom, hogy diktatúrát akarnak, de hatalmat. Ez a gyilaszi "új osztály" (utalás Milovan Gyilasz jugoszláv politikus Az új osztálycímű könyvére - a szerk.), ez a nómenklatúra nem adta fel végleg a harcot, megpróbál hatalomban maradni, ahol tud, és a hatalomba visszakerülni a jövőben, ahol lehet."

"Nincsenek semmiféle személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli."

"Bármit írhatnak rólunk, bármit mondhatnak, szemérmetlenül azok mondják, akik ide vezették ezt az országot. Szemérmetlenül bennünket vádolnak. Nem mi tettük tönkre. Nem mi hoztuk ilyen helyzetbe. Legalább azok, akik ide vezették, ne nagyképűsködjenek velünk szemben". (1992)

"Én a rendszerváltás szót utálom; lovat lehet váltani, rendszert nem."

"a többpártrendszer híveként feltétlenül szükségesnek tartom, hogy egy országban mindig legyen olyan politikai erő, amelyik nem kopik el a hatalom gyakorlásában, és hosszú távon vizsgálva, mindig meglegyen a politikai váltógazdaság lehetősége. Nagyon tragikusnak tartanám, ha Magyarországon csak egy politika erő vagy felállás létezne és annak az alternatívája már nem egy parlamentáris irányzat, hanem a diktatúra lehetősége volna." - megjelent: Magyar Nemzet, 1993. március 13. Kristóf Attial interjú.

"Nem tudok itt lenni Önökkel egész nap, hogy együtt ünnepeljünk. Kötelességemet teljesítem, olyan kötelességet, amit szívesen vállalok. Innen Prágába repülök azért, hogy aláírjam a Varsói Szerződés feloszlatásáról szóló okmányt. (1991. július 1.) Azt hiszem, ha a magyar önállóságról, a magyar függetlenségről beszélünk, akkor szólni kell arról, hogy megtörtént a szovjet csapatok kivonulása, mostantól csak üzletemberek, diplomaták, turisták tartózkodhatnak Magyarországon, és aki jogtalanul tartózkodik itt, azt már a magyar hatóságok és a magyar törvények értelmében kezelik a jövőben." - részlet a Szabadság napján elmondott beszédéből (Somló, 1991. június 30.)

"Nem ígérek könnyű hónapokat, nem ígérhetek könnyű esztendőket. Kemény nehéz hónapok, esztendők következnek számunkra, de egyet megígérhetek: mindig meg fogjuk mondani az igazat. És ígérem azt is, hogy ki fogjuk vezetni a bajból az országot, ha segítenek ebben, és nem ülnek fel sem a bal-, sem jobboldalról kiabáló szószátyároknak, demagógoknak. Ennek az országnak ezermilliárd 300 millió forint a belső adóssága. Ezermilliárd 300 millió. Huszonegymilliárd dollár a külső adóssága. Ezzel számot kell vetni, mert a szovjet csapatok ugyan kivonultak, de az emlékük nemcsak a lelkünkben él, hanem a károkban és az adósságban is. Ne feledjük, tisztán másfél milliárd dollárral tartoznak ki nem fizetett számláikkal a külkereskedelmünkben. És szólni kell arról is, hogy a Szovjetunió milyen nagy összegeket követel az itthagyott épületekért, repülőterekért. Ugyanakkor nem akarják elismerni azokat a károkat, amelyeket környezetünkben, épületeinkben okoztak. De bízom abban, hogy amely kérdésben még nem történt megállapodás, azt is meg fogjuk oldani. De most arra van szükség, hogy a magyar kormány és minden felelős személy, a magyar nép határozottan, bátran, tisztességgel, de józanul fogja fel a kialakult helyzetünket." - részlet a Szabadság napján elmondott beszédéből (Somló, 1991. június 30.)

"Tetszettek volna forradalmat csinálni!"

"Tudom jól, hogy mi kamikaze kormány vagyunk."

"Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom." - Életfelfogásáról nagybetegen, 1993-ban.


Részletek az MPDSZ "PIARISTA DIÁK" újság 1994. márciusi "Különszámából"

Borza György piarista öregdiák kérésemre szíves örömmel válallta a kiválasztott, 1994-es cikkek begépelését. Hálás köszönet érte!
Ezeken keresztül reményem szerint a fiatalabb generáció tagjai is megtudhatják, 1994-ben hogyan emlékeztek a korabeli öregdiákok az elhunyt Diákszövetségi alapítóra, a korabeli miniszterelnökre.


SÜTŐ ANDRÁS BÚCSÚBESZÉDE

"Végtisztességtevő Nemzeti Gyülekezet!
Gyászoló barátaim!

Magyarország miniszterelnökének tragikusan korai halála gyászunkat és emlékező gondolatainkat törvényszerüleg tereli a nemzetsors problémáinak régiójába. Oda tehát, ahol Antall József élete kiteljesedett, ahol fénybe lobbanva örökre eggyé fonódott a magyarság létküzdelmével. Létküzdelmet mondok, és nem retorizálás végett, hanem a Trianon után kisebbségi létre jutott magyarok millióinak drámai helyzete miatt. Hiszen, amikor egy szervesen, ezer év alatt kiteljesedett egésznek a részei milliószám fuldokolnak jogok hiányában, akkor nyilván az egész nemzet nyomorúságáról kell beszélni. Antall József, a Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnöke ezt világosan látta, politikai munkásságának legfőbb gondjai közé iktatta.
Korai halála, az ország nemzetközi megítélésében szerzett érdemeinek hervadatlan koszorúja, karizmatikus egyénisége és szívemben a megrendültség az elismerés jelzőit röptetné most a nagyvilág felé, de Voltaire szavai figyelmeztetnek: a melléknév ellensége a főnévnek, mert egyedül a főnév az, ami biztos, mert az önmagában való és az általunk elképzelt szubjektív ítélet folytán szembekerülhet egymással. Jelzőt és főnevet azonban tagadhatatlan tények kibékíthetnek. Antall József munkásságát és személyét világszerte elismert tények dicsérik. Halhatatlanságát nem óhajok, hanem tények fogják megítélés végett előterjeszteni a kegyes és szigorú történelmi jövendőnek. Ezekről kimerítőleg szólni itt és most lehetetlenség. Feszültségekkel terhes, drámai fordulatokban bővelkedő pályafutásának két vonását azonban ki kell hangsúlyoznunk: Egyik a türelemé, a bölcs mérsékleté, ahogyan kormánya hajóját a magyar belpolitikai élet Szküllái és Kharübdiszei között a nemzetközi elismerés nyílt vizeire kivezette. Másik a sokféle kockázattal járó új politikai koncepció meghirdetése volt az ország mai határain kívül élő magyarok millióinak ügyében.

Aki tudja, hogy miután az első világháború győztes hatalmai a történelmi Magyarországot földarabolták, aki tudja, hogy ilyen formán ezeréves nemzeti lét után a magyarságnak közel egyharmada jutott kisebbségi sorsra szomszéd országokban, annak koporsó előtt nem kell történelmet tanítani. Hanem a kegyelet és elismerés hangján azt kell felidézni, hogy Antall József egyik vezérelve így szólt: lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Mondta ezt higgadtan, politikai felelősséggel, hátsó szándékok nélkül, a világos szavak értelmében bízva. Mások értelmében is bízva tehát. Mondta ezt, annak reményében, hogy a lélek fogalmát senki nem tévesztheti össze tankhadosztályokkal. Mondta ezt, közel fél évszázaddal a letűnt magyar politikai vezetés szintjen elárult, nemzetközi szinten is közönnyel szemlélt kisebbségi sorsban vergődő magyar nemzeti közösségek védelmében. Mondta ezt, alapvető emberi jogokra gondolva, az államilag erőszakolt asszimiláció kígyótorkában vergődő milliók segélykiáltását meghallva, megértve, amiként más népek, európai nemzetek kormányai is mindig szót emeltek saját vértestvéreik védelmében bárhol a világon. Antall József keserű tapasztalatai között szerepelt az összmagyarság érdekeit fölvállaló szándékának félremagyarázása. Újból kiderült ugyanis, hogy kelet-európai politikai körökben némelykor a legvilágosabb szavaknak sincs értelmük, csak érdek szerinti értelmezésük. Így van ez ma még. A tudatos félreértések veszedelme nem kényszeríthet bennünket kényesnek tartott kérdéseink elhallgatására.
Az egyetemes magyarság szellemi égboltozatának kiépítésében bíztató jelekről szólhatunk, ám elismerésünk javát Antall József érdemei közé kell sorolnunk. Megannyi politikai áramlat közepette ő volt az a magyar államférfi, aki a mai világpolitikai realitásainak figyelembevételével alakította ki stratégiáját. Senki, aki utána jön, meg nem kerülheti őt abban, amit a határokon kívül élő magyarságért cselekedett. Senki sem tekinthet el attól, hogy ez ügyben Antall József etiológiai, vagyis kóroki és nem csupán szimptómás, tüneti kezelést, megoldást kezdeményezett. A napjainkban föllángolt etnikai kérdés valóban rendkívüli veszélyeket hordoz. Nemzetközi megalkuvás cserbenhagyás, minden emberi szenvedés fölé emelt jóléti önérdek jelzi, hogy véres etnikai konfliktusokat csak Antall József békés koncepciójának szellemében, csak etiológiai eszközökkel lehet föloldani.
Drága barátunk egyik legfőbb érdeme volt, hogy szélsőséges tendenciák közepette a nemzetiszínű korlátok fölé tudott emelkedni, hogy szembeszállt mindig az intolerancia megnyilatkozásaival, hogy szigorú bírálat alá vette a meggondolatlanul cselekvőket, s a cselekvésképtelen meggondoltakat. Jól tudta: sok mindenért érheti gáncs, avagy épp megvetés a magyart, sok mindenért, de főleg és mindig egy másik magyarért. Jóleső érzéssel mondhatjuk viszont, hogy általa rendkívüli emberi értékeinek, mélyen demokratikus gondolkodásának viszonzásaként mindenütt minden magyar gazdagabb lett a megbecsülésben.
Meg kell állnom itt az elismerés szavaival. Lelki fülemmel figyelmeztető szavait hallom: „Ne dicsérjetek engem! Magatokat sirassátok inkább, ha nemzeti sorskérdéseinkben nem fogtok egyetértésre jutni!” Az emlékeimben örökre megőrzött tekintete most is szomorú, oly nagyon szomorú, amilyen csak Európa legtragikusabb sorsú nemzetének fiáé lehet, amilyet csak a közelítő halál biztos tudata színezhet folyamatosan borongós búcsúvá valamikori szárnyas remények, merész tervek napfényes terein. Emlékké vált szavaival most is ama toleranciára figyelmeztet, amelyről egy Babits Mihály szólt így hajdanán, de máig érvényes szavakkal: minden forradalom más-más képet ölt minden akaratban, más-más nyelvet beszél minden lélekben, miként a pünkösdi apostolok példája mutatja.
A pünkösdi metafora szépsége ma még csak ígeret. Antall József pedig úgy ment el közülünk, hogy nem érthette meg a félelem és végletes indulatok eltűnésének napját a magyar közéletből. Nem adatott meg neki ez az elégtétel hatalmas áldozatának megérdemelt jutalmaként. De konok bizakodás, a mégis-mégis parancsnak követelménye zengett a szívében, utolsó dobbanásában is. S vajon kell-e mondani, mily tanulságos lehet ez a birodalom, ez a hit a magyar nép képességeiben a hivatásos pesszimisták számára is. Antall József sugárzó alakja lelkierőt, bizodalmat is növeszt minden magyar otthonban.
Most, hogy egy tizenötmilliós nemzet gyászának szomorúságával utolsó búcsút veszek magam is tőle, erős megrendültség akadályoz abban, hogy a legtalálóbb szavak harmatos csokrát helyezzem el a koporsójára. Antall József, akinek rendkívüli képességeiben valóságérzés és a jövőnek merész álma oly tökéletesen eggyé fonódott, Bethlen Gábor-i bölcsességgel hagyatkozz ránk okos cselekvési módot. amclyr6l egy másik világos elme így vélekedett régen: „Nemcsak ahhoz kell képzelet, hogy egy pohár vízben meglássuk a tengert, hanem ahhoz is, hogy a pohár vizet meglássuk a pohár vízben.” A pohárnyi vizet tehát a távoli tengernek híján, hogy álmaink valóra váltásnak lehetőségét kis Magyarországon. Kicsi nép nagy fia remények törékeny poharával távozik most végleg közülünk, s marad meg népének emlékezetében. És mert rendkívüliségében egyedül magához volt hasonló: személye pótolhatatlan. Öntőformáit a természet elhajítja. Isten nyugtassa meg őt, és elárvult családjára hozzon vigasztalást. Hozzon vigaszt enyhületet minden magyarok szívébe, akik újból könyörgő szavakat küldenek az ég magasságába szólván: Urunk, Istenünk fogadd el hű fiad, Antall József áldozatát és vedd füledbe az ő népéért szóló könyörgését. Százszoros, ezerszeres, érdemtelenül elszenvedett megbűnhő-désünk rossz századai után hozd el miránk a Himnusz imádságába rejtett, oly régóta vágyott, reménytelenül is remélt víg esztendőt!
E víg esztendő eljövetelével bizonyosan megenyhül majd, és tán boldog örömre változik néhai Antall József miniszterelnökünk végtelen szomorúsága is."

DR. BOLBERITZ PÁL: GYÁSZBESZÉD DR. ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖK RAVATALÁNÁL

Keresztény magyar testvéreim!
Antall Józsefet az 1990-es első szabad választások idején megkérdezte egy újságíró: "ha úgy adódna, elvállalná a miniszterelnöki posztot?" A kérdésre ő így válaszolt: „Aki ezt a tisztséget el fogja vállalni az vagy őrült lesz vagy mártír”. Még ellenségei és ellenfelei is tudják, hogy Antall József nem volt őrült. Tehát, akkor mártír volt. A mártír szó tanúságtételt, vértanúságot jelent. Van piros és van fehér vértanúság. Neki az utóbbi jutott osztályrészül. Nem ölték le ugyan meggyőződéséért, de feláldozta magát nemzetéért.
Amikor halálos ágyához hivatott kijelentette; nem szed olyan orvosságot, ami értelmének vagy akaratának működését gyengíthetné. Majd ezt mondotta: három dolgot szeretnék közölni veled: először, hogy eljött a végórám. Másodszor: a keresztény Magyarországért küzdöttem, hiszen csak ennek van jövője. Harmadszor: azért hívattalak, hogy kiszolgáltasd nekem a szentségeket”. Kérésére először a bűnbánat szentségében részesítettem. Ezután feladtam neki a betegek szentségét, megáldoztattam, majd együtt imádkoztam vele. Megköszönte és így folytatta: „Béke szállt szívembe. Sem gyűlölet, sem bosszúvágy nincs bennem. Mindenkinek megbocsátok”. 
Antall József szavai súlyos szavak. Végóráján senki nem tesz komolytalan kijelentéseket. Ezért végső üzenetének tanúságtevő ereje van. „Eljött a végórám”- mondotta. Aki végóráját komolyan veszi, az szembe mer nézni a halállal. Bátor ember. Antall József bátor ember és bátor politikus volt. Akkor is, amikor a gyávaság, édes megalkuvás szirénhangjai csábítottak, akkor is, amikor a vakmerőség villámai cikáztak körülötte. „Egyedül a keresztény Magyarországnak van jövője” hangsú-lyozta. És nem véletlenül. Mint történész tudta, hogy a kereszténység kétezer éves igazságokat hirdet, amik nem csak igazak, hanem működőképesek is. A „magyarság” eszményét úgy értékelte, hogy a kipróbált történelmi tapasztalatokra épít. A magyarság ezer éve működő valóság, aminek - Szent lstván király szellemében - csak akkor van jövője, ha keresztény elméletre és gyakorlatra támaszkodik. Vagyis: hitre, imádságra, a tízparancsolat és a szeretet főparancsának teljesítésére. Antall József feloldozást nyert bűnei alól, mert alázattal vallotta, hogy csak „levetett saruvar” lehet Isten ítélőszéke elé állni. Fölvette a betegek szentségét, mert hitte, hogy remény nélkül nem lehet élni. Ő is, „amíg élt, remélt”. Megáldozott, s ezzel tanúságot tett arról, hogy az örök élet kenyerének vétele erőt ad a szenvedéshez és az áldozatvállaláshoz. Ahol az áldozat, „Krisztussal keresztre van feszítve", ott előbb vagy utóbb - de mindig – új élet fakad. Imádkozott, mert ima nélkül torzó, csonka az ember. Lelkünk mélyét csak Istennel oszthatjuk meg.
Antall József az igazság hű tanújaként, vagyis mártírként adta vissza lelkét Teremtőjének. Szent Pál szavaival ő is elmondhatta: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam”. Ady Endre írja az Illés szekerén című versében: „Az Úr Illésként elviszi mind, kiket nagyon súlyt és szeret, tüzes, gyors szíveket ad nekik. Ezek a tüzes szekerek”. Illés eljött. Vajon felismertük-e? Ereje átszállt Elizeus prófétába. A magyarság nagy kérése és kérdése most az: Illés után jön-e Elizeus?"
Elhangzott 1993. december 18-án a Parlament előtt.

DR. BOLBERITZ PÁL, A HITTUDOMÁNYI KAR DÉKÁNJÁNAK BESZÉDE A DUNA-PARTI PIARISTA KÁPOLNÁBAN AZ ANTALL JÓZSEFÉRT BEMUTATOTT ENGESZTELŐ GYÁSZMISÉN (1993. december 18.):

Kedves Testvérek!

Gimnazista koromban egy alkalommal rajzversenyen vettem részt. Modell után egy férfiportrét kellett szénnel lerajzolni. Már majdnem kész voltam, mikor a teremben felügyelő rajztanár csendben odasúgta nekem: „Most hagyd abba”. Ám én nem hallgattam szavára. Tovább javítgattam a képet, mert első akartam lenni a versenyen. Így a kép elveszítette frissességét, lendületét. Ezért csak második lettem.
Minden ember Isten képmása. Születéskor lelke Isten elgondolta vázlat. Élete, tevékenysége formálja, alakítja a képet. Isten akkor szólítja magához, amikor a képms a legjobb szakaszában van. Ha tovább részletezné, a kép elveszítené lendületét, karakterét. Antall József miniszterelnök urat – hisszük- Teremtője akkor szólította magához, amikor a legjobb esélye volt az üdvösségre. Ha tovább él, talán eltorzult volna vonásain a rejtett istenarc. Minden ember, Isten végtelen gazdagságának valamely egyedi, megismételhetetlen, ám ugyanakkor mégis általános jegyét, tulajdonságát hordozza magán. Antall József esetében - úgy vélem - ez a hivatásbeli elkötelezettség volt, mert ő a hivatás embere volt.
Foglalkozása mindenkinek lehet. De kevesen tekintik foglalkozásukat hivatásnak. Nem hallják meg a hívó szót, ami csak nekik szól. A hivatás előjele a kedv. Kevd nélkül még foglalkozást sem lehet huzamosan űzni. Aki hivatást választ, annak számolnia kell azzal, hogy a kezdet nehéz. El kell fogadtatnia magát másokkal. Alkalmazkodnia kell a hivatásbeli szerephez. El kell sajátítania a szerep fortélyait. Végül a szerephez „fel kell nőnie” és azonosulnia vele, mint a jó színésznek. Ám ehhez megfelelő szerep is kell. Ezt a megfelelő szerepet megtalálni nem könnyű, mert ez a feladat, amit fel kell ismerni, amihez tehetséget érzünk, s amiről úgy gondoljuk, hogy az csak nekünk van szánva. Ebben az esetben a feladatot már nem foglalkozásnak tekintjük, hanem hivatásnak, ami magánéletünket is kitölti. A hivatásbeli feladat mindig eszményi. Nagy célokat, maradandó értékek megvalósítását tartja szem előtt. Az eszményi feladat megvalósítása küldetéstudattal párosul. A küldetésben tudatosul a „hívő”, a „küldő” nagysága, prioritása, akinek hírnöke és elkötelezettje az, akinek hivatása van. Minden küldetés végső legitimációját Jézus küldetésében leli meg, aki a mennyei Atya küldötte volt. Hivatása, küldetése az emberiség megváltására irányult. Ennek módja és tartalma pedig a szolgálatban realizálódott. Ezért mondhatta: „Az emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és életét adja sokakért”. Továbbá: „Aki első akar lenni, közületek, az legyen a többi cselédje”. Antall József nem foglalkozásból, hanem hivatásból volt miniszterelnök. A szó etimológiai értelmében: „a nemzet első szolgája”. Magánéletét, egészségét feláldozta nemzete szolgálatában. 
Amikor az ember határhelyzetben van, akkor nincs sok ideje gondolkodni. Ami a szívén, az a száján. Nem véletlen, hogy a koporsójánál önként tisztelgő negyedmilliós tömeg megérezte, hogy igaz szolgáját veszítette el a nemzet. Az sem véletlen, hogy a taxisblokád helyzetében elhangzottak szavai kerültek a tiszteletére készült emléklapra: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom”. Halála után tovább már bennünket életével nem szolgálhat. De életáldozatával igen. Ezért hisszük, hogy Isten, mindnyájunk irgalmas bírája Jézus szavaival fogadja majd országába, „Jól van te derék és hűséges szolga. Mivel a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. Menj be Urad örömébe”.

Ámen.


"Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos" - Feledy Péter interjúja 1990. október 28-án a kórházban

A híres "pizsamás interjú"

Feledy Péter: Kezdjük azzal: miniszterelnök ritkán szokott pizsamában interjút adni.
Antall József: Igen, én sem szívesen teszem. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, a politikusnak is van magánügye, s én a betegséget is a magánügyek közé sorolom. Egyébként ritkán vagyok beteg, az egyetem elvégzésétől kezdve táppénzen sem voltam évtizedeken keresztül. De hát a mostani beavatkozás már nagyon időszerű volt – egy nyirokcsomó kivételére került sor, és ennek a vizsgálata most folyik –, de nem halaszthattam el azokat a külföldi utakat, amelyek elő voltak készítve. Ez a betegség már sújtott a helyhatósági választások utolsó időszakában, utána az angliai, a hollandiai úton, a választás napján és az Egyesült Államokban, de például egy amerikai látogatás egyeztetése, a találkozó az elnökkel – akinek a negyedórái hónapokra előre be vannak osztva – módosíthatatlan volt. És az volt az elhatározásom, hogy október 23-án még elmondom a parlamenti beszédet, részt veszek a koszorúzáson, s még a szabadságharcosok világtalálkozóján is beszédet mondtam, utána azonban már be kellett vonulnom a kórházba. A következő napon megoperáltak. A seb már kezd gyógyulni, még hátravan egy vizsgálat, és remélem, hogy – gyógyszeres kezelés után – hamarosan teljesen visszanyerem korábbi fizikai állapotomat.

Feledy Péter:  Miniszterelnök úr, miután bevonult a kórházba, milyen módja, eszköze, milyen lehetősége volt részt venni a kormányzati munkában?
Antall József:  A kormánytagok fáradhatatlanul dolgoztak; emberfeletti volt, amit az elmúlt napokban végeztek. S miközben az egész magyar társadalom átélte ezt a válságot, (t.i. az ún. taxisblokádot) bevallom, nekem ez olyan volt, mintha oroszlánketrecbe lettem volna zárva, ebben a néhány négyzetméteres szobában, és előtte az intenzív osztályon. Amint értesültem az eseményekről, egyszerűen nem volt több lehetőségem, minthogy telefonon keresztül érintkezzen a világgal. A kormánytagok érintkezésben voltak velem, minden kérdésben tájékoztattak, a véleményemet kérték. Én tehát tulajdonképpen segédkeztem a saját kormányomnak abban, hogy végig tudja vinni a dolgokat.

Feledy Péter: Mondhatjuk-e azt, hogy az a megállapodás, amely ma létrejött, teljes egészében az Ön tudtával és beleegyezésével született?
Antall József: A megállapodást vállalom. Vállalom annak a felelősségét, hogy megkötötték, hiszen a tárgyaláson nem voltam jelen, és egy tárgyalás szükségessé teszi – lehetőséget is nyújt rá –, hogy a tárgyaló felek néha tovább menjenek egy-egy lépésnél annál, mint amit előzetes tárgyalási pozícióként rögzítettek. De azt kijelenthetem, hogy a kormány képviseletében tárgyalók, amikor állást foglaltak, a fő kérdésekben velem egyeztették az egyes megállapodási pontokat. A megállapodással tehát – mivel a kormányom kötötte – azonosítom magam, és azonosítom magamat munkatársaimmal akkor is, hogyha nem minden részletében az én tudtommal dolgozták ki a szöveget.

Feledy Péter: Hogyan értékeli ezt a megállapodást, amely eltér a kormány eredeti tervétől?
Antall József:  Hát ez nem olyan egyszerű kérdés. A kormány álláspontja mindig is az volt – és ezt az unalomig ismételtük a választásokon is –, hogy Magyarország kulcskérdése az energiakérdés.
Magyarország energiapazarló ország, ami együtt jár egy elavult technológiával, egy elavult gépkocsiparkkal, azzal, hogy a kelleténél többet fogyasztunk. S rosszak a beszerzési lehetőségeink; ismeretes, hogy augusztus óta a Szovjetunió már nem szállított benzint, a világpiacon pedig az Öböl-válság miatt felmentek az árak. Tehát azt lehet mondani, hogy az energiagazdálkodásban vészhelyzet állt elő. Amikor párizsi utamon Rocard miniszterelnöknek elmondtam, hogy kilenc napra elegendő az olajkészletünk, összecsapta a kezét, visszakérdezett, hogy jól érti-e, és azt mondta, hogy 109-110 napnál kevesebb nem lehet, ez a tartalék a nyugat-európai országokban. Ezt megismételte valamennyi politikus, akivel tárgyaltam, és szinte hihetetlen volt nekik, hogy Kelet-Közép-Európa országai úgy élnek, dolgoznak, hogy 8-9 napi a készletük.
A mi készletünk 3-4 napra csökkent, amikor ez a vészhelyzet előállt, s amikor döntést kellett hozni. Azon lehet vitatkozni, hogy a kormány helyesen döntött-e, megfelelő formában magyarázta-e. A kormány bizonyosan követhetett el hibákat, ezt senki nem vonja kétségbe. Az pedig nézőpont kérdése, hogy nagyobb vagy kisebb hibát követtünk el. Hibát azzal lehet elkövetni, hogy a társadalmat egy ilyen döntésre nem megfelelően készítjük fel. Én nagyon súlyos helyzetről szóltam legutóbbi televíziós beszédemben, ismertettem az ország súlyos állapotát, gazdasági helyzetét, de a beszéd, mivel a helyhatósági választások előtt álltunk, pártsemlegességi szempontok miatt nem került adásba. Ha ebben a válságos helyzetben Magyarországon bejelentjük előre, hogy tárgyalásokat kezdünk az áremelésről, miközben három napi készletünk van, akkor mindenképpen korlátozó intézkedést kellett volna tenni, vagy felfüggeszteni a kutaknál a kiszolgálást, mondván, hogy például csak a mentők kapnak, csak a tűzoltók kapnak meghatározatlan ideig, amíg egyezkedünk. Mi nem ezt a lehetőséget választottuk, hanem a váratlan, gyors döntést. Sajnos az föltétlenül hiba volt, hogy a bejelentést nem készítették elő jobban, nem magyarázták a szükségességét alaposabban. Bár azt nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal különösebb örömmel fogadta volna a lakosság.
A döntés hordereje azonban mindenképpen nagyobb volt, mint ahogyan a bejelentés történt. A közgazdasági indoka azonban megvan. Mint ahogyan a nyilatkozatok mutatják, egyetlen olyan felelősséggel megnyilvánuló politikai párt nem volt és nincs, amely kétségbe vonja, hogy fel kellett emelni az árakat, és azt, hogy az áraknak a világpiachoz kell alkalmazkodniuk, s az árnak van egy bizonyos adótartalma is. A mértéken persze lehet vitatkozni. Az semmiképpen nem lehet, hogy Magyarországon az átalakulás ilyen kérdéseiben szinte stratégiai szintű bénultság alakuljon ki, mint amilyen az országban most történt. Mindez olyan társadalmi és politikai feszültségeket hozott felszínre, amelyek tulajdonképpen nem újkeletűek, hanem régóta gyülemlenek fel.

Feledy Péter: Ennek az is lehet az oka, hogy az ország lakossága nagy többségének még mindig nincs igazi veszélytudata? Nincs tudatában annak, hogy az ország gazdasági helyzete katasztrofális…
Antall József:  Ezzel egyetértek, és ezt mi megpróbáltuk elmondani. Aki kézbe veszi a kormányprogramot, abban is olvashatja, és igenis elmondtuk már a tavaszi választások előtt, hogy az ország milyen súlyos helyzetben van. Mi csak azt mondtuk, hogy ebből a súlyos helyzetből ki lehet lábalni. Nem szabad elfelejteni, hogy keserű és pesszimizmusra hajló nép a magyar. És ha nincs hitünk, nincs erőnk ahhoz, hogy kilábaljunk, akkor nem fog sikerülni. Hadd utaljak arra: a lengyelek sokkal súlyosabb helyzetet viselnek el évek óta, sőt, mondhatjuk ezt más országokra is.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Magyarországnak 1973-ban kellett volna megtennie ezt a lépést, amit nem tett meg, hanem adósságokkal, hitelfelvételekkel kezelte. Elmondtam a választások előtt azt is, hogy a hiteleket nem egyszerűen az előző kormányok használták fel luxusfogyasztásra vagy más célra, hanem az ország élte fel azokat. Tudomásul kell venni, hogy – teljes foglalkoztatottság mellett – a mostani kamatokkal együtt 20 és 21 milliárd dollár közötti adósságunk azért keletkezett, mert ténylegesen nem produktív üzemeket működtettünk. Magyarul, az ország úgy élt az elmúlt évtizedekben, hogy nem termelte meg azt, amit elosztott a társadalom, hanem hitelekből fedezte, és az embereknek Magyarországon az elmúlt időszakban ez adott egy bizonyos biztonságérzetet. Az emberek azt érezték, hogy lehetnek szerény céljaik: egy Trabant vagy egy Zsiguli, amit egy idő után elérhettek. Lakást nagyon nehezen tudtak szerezni, de talán egy kis hétvégi telket igen. És időnként el tudtak menni egy külföldi útra. És Kelet-Németországban legalább azt érezhették, hogy valamivel szabadabbak, mint az ott élők. Szabadabbak és jobban élnek, mint a lengyelek, a csehek, a románok. A társadalom tehát, bár egy pártállamban élt, de az 56-os retorziós időszakot követően itt egy olyan helyzetet élvezett az adósságok és az évtizedek óta elhibázott gazdaságpolitika árnyékában, hogy – noha nem élt jól –, de mégis jobban élt, mint amit megengedett volna a magyar gazdaság. A vietnami háború után nem volt nehéz a pénzpiacon pénzt felvenni. A Nyugat adott hitelt a keleti országoknak. Ezt az időszakot tehát arra használták fel az előző kormányok, hogy a többi népi demokratikusnak nevezett országhoz képest a polgároknak jobb anyagi helyzetet teremtsenek. S bár évek óta arról beszéltek ebben az országban, hogy válság van, az egyes ember a főmunkája mellett, hétvégén és egyéb módon hozzájutott olyan kereseti lehetőségekhez, a második vagy harmadik gazdaságban, hogy valamivel mégis jobban tudott élni.
Ez az időszak véget ért. Egy világ összeomlott. Összeomlott a rendszer, és ennek – ezt tudomásul kell venni – nem a mi kormányunk az oka. Éppen azért került sor Kelet-Közép-Európában rendszerváltozásokra, mert a kommunista politika, egy egész gazdasági rendszer omlott össze.

Feledy Péter: A rendszerváltozásnak az egyik és alapvető vonulata a gazdasági rendszerváltozás. De van egy másik, az emberi tényező…
Antall József:  Hát éppen erről van szó! Az emberek nem hitték, nem hiszik el, hogy a korábbi hamis biztonságnak vége. Kádár János mindig azt mondta, hogy az emberek nem dolgoznak eleget, én azt mondom: igenis dolgoztak. Ha nem az első, akkor a második műszakban, vagy a harmadikban, s az emberek nem érezték meg, hogy elmúlt a korábbi időszak, és most azt hiszik, hogy a kormány rosszul gazdálkodik. Pedig ma már legtöbbször árat sem a kormány emel, hiszen nincsenek szabott árak, liberalizálódott, szabaddá vált a legtöbb áru behozatala, és sorolhatnám tovább a változásokat.
Tehát egy új helyzet állt elő, és ebben az új helyzetben gyűlt a feszültség. És a feszültség végül ebben a konfliktusban csúcsosodott ki.
A történtek kapcsán nem kívánok sem pártokat, sem társadalmi csoportokat, sem foglalkozási ágakat minősíteni. Azt azonban mondhatom, hogy abból, ami most történt, a társadalomnak le kell vonnia a tanulságokat. Le kell vonnia a tanulságot a parlamentnek, a kormánynak, az érdekvédelmi, érdekegyeztető szervezeteknek. Egyébként most kezdett működni az, amiről már annyiszor szóltunk, tudniillik hogy Magyarországon ki kell alakulnia az érdekegyeztetés rendszerének. A pluralista társadalomban létre kell jönniük a munkaadók szervezeteinek – akár állami, akár magánmunkáltatókról van szó – és létre kell jönniük a munkavállalói szervezeteknek. Itt már egymás mellett ültek ezek a szakszervezetek: a független liga, a munkástanácsok és a régi szakszervezetek jogutódai. Tehát kialakult Magyarországon – s ez fontos eredmény –, egy világos kép: az egyik oldalon vannak a munkavállalók képviselői, a másik oldalon a munkaadók, a gazdasági kamara, a vállalkozók szervezetei, s a kormánynak kell a harmadik tárgyalópartnerré válnia. Az lesz a normális helyzet, amikor a munkaadók és a munkavállalók állnak majd szemben egymással, s a kormány lesz a semleges, az egyeztető partner.

Feledy Péter: Engedje meg, hogy visszatérjünk a mai megállapodáshoz: végül is Ön hogyan értékeli ezt, és milyen lesz ebben a parlament szerepe?
Antall József: Én úgy gondolom, hogy senki nem győzött, és senki nem vesztett. Aki most azt mondaná, hogy nagy diadalt aratott, hogy a másikat legyőzte, az iszonyatosat tévedne. Itt nem erről van szó.
Itt arról van szó, hogy a kormány alapvető célkitűzése volt a világpiachoz igazítani a benzinárakat, mert azokat a költségvetés nem tudja finanszírozni. Ez azt jelenti, hogy az árak emelkedhetnek és csökkenhetnek is. Egyik nap úgy tűnt, hogy megindult lefelé az olaj ára, de tudjuk, hogy napok alatt felment újra. Ha háború tör ki az Öbölben, akkor feltehetően tovább fognak emelkedni az árak. Egyszerűen az volt tehát a célunk, hogy mielőbb szabaddá tegyük az olajárakat és a benzinárakat, amelyek alkalmazkodnak a világpiachoz. Annál is inkább, mivel jövő év január 1-jétől a Szovjetuniótól is csak dollárért kapunk olajat. Ezért az árrendszer liberalizálását is január 1-jére terveztük. Korrekt módon addig nem akartunk áttérni a világpiaci árképzésre, amíg rubelért érkezik szovjet üzemanyag. A Szovjetunió azonban nem szállított augusztus óta, vásárolni kellett máshonnan, és folyamatosan kell is, hiszen tartalék nincs.
A kormány tehát az árliberalizálással egyetért, ez volt a szándéka eredetileg is. Csak most előbb történik meg az áttérés. Miután ezt az elképzelést átvette a másik két fél is, ezzel a kormánynak természetesen egyet kellett értenie, és személyesen is úgy intézkedtem a tárgyalások folyamán, hogy a másik két félnek ezzel a javaslatával értsünk egyet.
Ez a javaslat elfogadása egyúttal eloszlathatja azt a gyanút, hogy a kormány a jövőben kénye-kedve szerint kíván intézkedni. A megegyezés tehát teljes egészében a kormány eredeti intenciójának megfelelően történt. Ezért a megállapodással a kormánynak és a parlamentnek is egyet kell értenie.
A másik kérdés, hogy most egy válságot kellett kezelni, és kellett megoldást találni. Tudjuk, hogy a benzin árának van bizonyos adótartalma is, nálunk éppúgy, mint más országokban. A magyar állampolgárral nem lehet megfizettetni, hogy bárki a szomszédos országokból a magyar költségvetés terhére jusson olcsóbb benzinhez. Tehát nekünk megfelelően magas árat és adót kell képezni. Ezért az egyik megoldás, amit javasoltunk – a magyar állampolgárok védelmében – a kuponrendszer lett volna. Persze abban van igazság, hogy ez egy komplikált adminisztratív rendszer, nem is kívántuk volna hosszú távon fenntartani.
A végül elfogadott megoldást a parlamentnek kell sürgősséggel megtárgyalnia és elfogadnia. Egyébként a koalíciós partnerekkel egyetértésben – és a Fidesszel is tárgyaltunk erről – kiadtunk egy nyilatkozatot arról, hogy a parlamenti munkát módosítani kell, mert lehetetlen dolog, hogy a parlament ne dolgozzék keményen, és kellő vita után ne tudjon határozatot is hozni. Remélem, most már véget ér a parlamentnek az a korszaka, amikor elsősorban vitafórumként működött, és a kemény munka színterévé válik. Nem heti két napig, hanem – ha kell – akár szombaton és vasárnap is dolgozni kell, én ebben vállalom a részem, hiszen a hétvégéim így is mindig munkával teltek. Tehát nekünk most törvényt kell hoznunk. Ezt az új törvényjavaslatot a lehető leggyorsabban, a héten vagy a jövő hét elejéig el kell fogadni.

Feledy Péter: Miniszterelnök úr, hallottunk híreket arról, hogy vezető nyugati államférfiak segítséget ajánlottak fel az országnak. Mit tud erről mondani?
Antall József: El kell mondanom, hogy azért nem tétlenkedtem ebben a kórházi szobában sem. Az érdekegyeztető tárgyalásokba közvetlenül – mint említettem – nem avatkoztam be, annyit azonban tudtam tenni, éppen az ország és a válság megoldása érdekében, hogy telefonkapcsolatba léptem azokkal a nyugati kormányfőkkel, akikhez személyes barátság fűz, és akiktől javulást kívánó üdvözlő leveleket, táviratokat kaptam. Megragadva ezt az alkalmat, Kohl kancellárral éppen tegnap beszéltem, és a kancellár külön is biztosított segítőkészségéről, amikor a válságos helyzetünkről tájékoztattam. Kohl kancellár rögtön megértette, hogy nagyon sürgős intézkedésekre van szükség, ezért úgy döntött: kormányküldöttséget indít Magyarországra, amely hétfőn érkezik, és áttekintjük párhuzamosan a német–magyar gazdasági kapcsolatok problémáit, valamint a közvetlen segítségnyújtás lehetőségeit. Ilyen segítőkészséget tapasztaltunk más kormányok részéről, és elmondhatom azt is, hogy a Közös Piac kormányfőinek római csúcsértekezletén olyan határozatot hoztak, amely a „Sürgős segély” címet viseli. Ebben az Európai Közösség Tanácsa kifejezi szolidaritását az ország erőfeszítéseivel, amelyek a súlyos gazdasági problémák megoldására és a piacgazdaság kiépítésére irányulnak. Megerősíti elhatározottságát, hogy támogatja Magyarországot azon az úton, amely a demokrácia, a stabilitás és a gazdasági fejlődés felé vezet, amely minden erőszakot visszautasít, és feltételezi a törvényesség tiszteletét. Ebben az összefüggésben az Európai Közösség, tehát a Közös Piac és tagállamai segíteni fogják Magyarországot, hogy problémáit áthidalja, különösen az energiaszolgáltatás területén. Erőfeszítéseket fognak tenni segélyekhez való gyors hozzájutásunk érdekében is, főként az európai közösségi segély második részének rendelkezésre bocsátásával. Ez azt jelenti, hogy egy 350-400 millió dollárnak megfelelő összeget, ami a jövő évre lett volna esedékes, remélhetőleg előre tudunk hozni, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy fenntarthassuk a fizetőképességet, hiszen minden hiábavaló lenne, ha elszabadulna az infláció. Ez a nemzetközi szolidaritás és ez a segítség volt az, amit én a betegágyból intézni tudtam, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a kormány megköthette ezt a kompromisszumot, mert különben pénzügyileg tarthatatlan helyzetbe kerültünk volna.
Emlékezteti szeretnék arra, hogy már egy évvel ezelőtt, amikor Brüsszelben beszélhettem az Európa Parlament kereszténydemokrata néppárti parlamenti frakciója előtt, majd amikor Delors úrral és nyugati kormányfőkkel, vagy Bush elnökkel tárgyaltam, mindig hangsúlyoztam: a kelet-közép-európai változások nem hasonlíthatók sem a nyugati világ kezeléséhez, sem a harmadik világéhoz. Elmondtam: ha nem oldjuk meg ezeknek a térségeknek a szociális feszültségeit, és ehhez nem nyújtanak nekünk segítséget, akkor nem lesz olyan gazdasági zseni, aki itt a piacgazdaságra való áttérést végre tudná hajtani, mert az emberek nem bírják ki ennek terheit, és nem értik meg szükségességét. Ezért a magyar társadalomtól azt kérem, higgyék el, hogy eddig is mindig egyenesen és őszintén beszéltünk, de nem hit nélkül!
Igenis megmondtuk: katasztrofális állapotban van az ország. Ehhez az állapothoz hozzájárultak az újabb események a nyár folyamán; mint ismeretes, a Szovjetunió is olyan súlyos helyzetbe került, hogy kénytelen volt tulajdonképpen feladni Kelet-Németországot, amire még tavasszal sem lehetett számítani. Ismerjük az egyesüléssel járó kedvezőtlen gazdasági hatásokat, s ehhez járult az aszály, az Öbölválság, amely mind-mind súlyosbította helyzetünket.
A történet legfőbb tanulsága tehát a parlament és minden politikai párt felelős magatartásában kell hogy megmutatkozzék, és persze a kormányzati munka javulásában, a magyar néppel való együttgondolkodásban. Számos tanulmányomban idéztem és többször elmondtam Eötvös Józsefnek azt a mondását, hogy egy nép sem diplomata, de a legkevésbé a magyar nép az. Azt hiszem, hogy ezen a téren kell javítani a munkánkon, és ebben is kérem a televízió, a sajtó segítségét, támogatását. Talán ez a mostani feszültség rádöbbentette arra a magyar népet – azokat is, akik passzívak, akik bármilyen okból másként gondolkodtak –, hogy itt valóságos összeomlás következhet be. Bekövetkezhet az, hogy nem lesz villany, nem lesz semmiféle energiaforrásunk, elszabadul az infláció, ha nem cselekszünk felelősséggel, fegyelmezetten.
Most zajlottak le az önkormányzati választások. Természetesen jobban örültem volna, ha a mi pártjaink nyerik meg a választásokat, de bizonyos szempontból nem bánom, hogy nem így történt. Most ugyanis Magyarországon egy olyan helyzet alakult ki, hogy van egy kormánykoalíció, amelynek a parlamentben együtt kell működnie az ellenzékkel, emellett létrejönnek az önkormányzatok, amelyeknek helyben kell az irányítás felelősségét vállalni. Az országnak meg kell tanulnia, hogy itt a kormány többé nem a hatalom egészét gyakorolja, hanem csak a kormányzati szintű irányítást tudja elvégezni, s együtt kell működnie a parlamentnek, a kormánynak, az önkormányzatoknak, az érdekvédelmi szervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt. S végre most láttuk, hogy együtt ültek azok, akik eddig egymással szemben álltak. Már senki nem kérdőjelezte meg a munkaadók szervezeteinek a legitimitását, ahogyan ez korábban történt, és nem kérdőjelezték megy egymást a szakszervezetek. Én ennek örülök. Most már legalább vannak legitim tárgyalópartnerek, és csak így tudunk tárgyalni. Az önkormányzatokban pedig azok a pártok is jelentős, sok helyütt irányító szerepet játszanak, amelyek a parlamentben ellenzékben vannak. Ha ebben az új helyzetben józan ésszel, jószándékkal és felelősséggel, méghozzá teljes nemzeti felelősséggel fogjuk végezni a munkánkat, akkor lehet, hogy ez a válság, ami most bekövetkezett, még hasznára válik az országnak! De ehhez az kell, hogy az alkotmányos rendet fenntartsuk, az alkotmányt mindenki tiszteletben tartsa. Ennek megfelelően most a megállapodás szerint mindenkinek haza kell térnie, a taxisoknak, a fuvarozóknak, a kamionoknak, mert a megállapodás csak így léphet életbe. Természetesen a kormány nem fog semmiféle eljárást kezdeményezni e polgári engedetlenségi mozgalomnak a résztvevői ellen, ezt nyugodtan kijelenthetem. Persze ez nem vonatkozhat arra, hogy valaki autókat tör össze, vagy garázdálkodik. De a politikai mozgalom résztvevői ellen a kormány nem tesz semmit.

Feledy Péter: Miniszterelnök úr, ezekben az órákban, amikor remélhetőleg már bontják az akadályokat az utakon, és mindenki békésen indul haza, mit gondol: hogyan háríthatók el azok az akadályok, amelyek a kormány és a választói, a tömegek között az utóbbi időkben fölmerültek? A kormány bizalmi tőkéje hogyan növekedhet?
Antall József:  Először is arra utalnék, hogy Magyarországon már a tavaszi választásokon is nagyobb volt a passzív tömeg, mint a többi környező országban. Ez az elmúlt évtizedeknek a következménye, amikor a Kádár-korszak a maga módján depolitizálással stabilizálta az országot. A Rákosi-korszak kényszer-politizálása után a kádári konszolidáció azon alapult, hogy az emberek valamelyest nagyobb szabadságot és anyagi jólétet kaptak, és aki nem akart politizálni, annak nem kellett, sőt örültek neki. Ehhez szokott a magyar társadalom. S ez nem azonos a jóléti társadalmak politikai közönyével, hanem erre nevelték a magyar társadalmat. Az érdektelenséghez hozzájárult az is, hogy Magyarországon az ellenzéki mozgalmak nem a Szolidaritáshoz hasonló tömegmozgalomból indultak ki, hanem szűk értelmiségi mozgalmakból. A mostani kormánypártok ilyen körülmények között vették át a hatalmat, és az állampárt éppen azért adta át a hatalmat, mert krízishelyzetbe, csődbe került az ország. Ezért az új kormány az első időszakban csak veszíthetett.
Én egyet mondhatok: nincsenek semmiféle személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli. Hiszem, hogy népünk bizalmát meg fogjuk érdemelni az elkövetkező időben. Nem tudom, hogy még milyen nehézségek állnak előttünk, de egyet ígérhetek: mindig meg fogom mondani a nehézségeket.

Feledy Péter: Miniszterelnök úr, köszönöm a beszélgetést, és mielőbbi gyógyulást, eredményes munkát kívánok.
Antall József: Köszönöm. Remélem, hogy a jövő héten már dolgozhatom. Nem szoktam elhagyni magam…

1990. október 28.


II. János Pál pápa és a Magyar Katolikus Püspöki Kar gyásztávirata; részlet Szabad György gyászbeszédéből

II. JÁNOS PÁL PÁPA RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁSA
Távirat Antall József miniszterelnök özvegyéhez

„Mély gyásszal értesültem, mélyen tisztelt Excellenciás Asszony, szeretett férje, Antall József miniszterelnök úr elhalálozásáról nehéz, fájdalmas betegsége után, megerősítve az egyház szentségeivel. Elhunyt férje országa és népe érdekeit és javát gondosan szem előtt tartva, a biztos jövő építéséhez elengedhetetlen elvekhez való következetes ragaszkodással, valamint keresztény meggyőződéssel szolgálta Magyarországot, és vetette meg az elnyomás nehéz évtizedei után a nemzet számára a megújulás kezdeti alapjait, megnyitva az utat a többi néppel való testvéries együttélés és együttműködés felé.
Kérve imámban, hogy Isten részesítse őt az örök élet örömében és békéjében, szívből adom Önre és a gyászoló hozzátartozókra apostoli áldásomat.

Joannes Paulus PP. ll.”

Távirat Göncz Árpád köztársasági elnökhöz

"A szomorú hírre Őexcellenciája Antall József miniszterelnök úr elhalálozásáról, Excellenciádnak, valamint a becses ország polgárainak szívből jövő őszinte, mély részvétemet fejezem ki.
A jogállam demokratikus elveihez való következetes ragaszkodással, egyúttal a keresztény Magyarország ezeréves hagyományait és értékeit szem ellőtt tartásával, nem kevésbé a többi magas emberi érték - köztük a szabadság biztosításával, amelyek mindig is jellemezték nagy népét, a keresztény hitet élő államférfi szívvel-lélekkel szolgálta országát. Maradandó érdeme, hogy az elnyomatás nehéz évtizedei után megmutatta s megnyitotta az utat a magyar és a többi nép közötti testvéries kapcsolat és a közösség kiépítése felé.

Bensőseges imával fohászkodom a Mindenhatóhoz, hogy befogadva Őt a világosság és a béke honába, adja meg neki az örök életet, amelyet remélt, s amelyben hitt. Önnek és a gyászoló magyar népnek Isten atyai oltalmát és áldását kérem.

Joannes Paulus PP. II.”

A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA NYILATKOZATA
"A magyar katolikus püspökök mély megrendüléssel fogadták egyházuk tagjának, Antall Józsefnek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének halálhírét. A magyar katolikus egyház nevében együttérzésüket fejezik ki az elhunyt államférfi családjának, a Magyar Köztársaság elnökének, a kormány minden tagjának,a parlamentnek és az elhunyt miniszterelnök valamennyi munkatársának. Antall József olyan államférfi volt, akinek politikai tevékenységét az Isten előtti felelősség és a népe iránti szeretet határozta meg. Vezetése alatt megvalósult a független és demokratikus Magyarország. Kormányzása idején érvényesült a teljes lelkiismereti és vallásszabadság, népünk békében él. Gondja volt minden magyarra. Hazáknak megbecsülést szerzett a világ népei és kormányai előtt. Hivatását népe iránti hűséggel és az lsten előtti számadás tudatában töltötte be. Betegségét példaadó keresztényi lelkülettel viselte, és felkészülten fogadott halálával tanúságot tett a feltámadásba vetett hitéről. Az elhunyt miniszterelnököt utolsó útján kísérje a hívő emberek imája!"

RÉSZLET SZABAD GYÖRGY, AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK GYÁSZBESZÉDÉBŐL
"Antall József a magyar parlamentáris demokrácia és a neki felelős kormány megteremtésében és működésében élen járt. Biztosította azt, hogy pártja és a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat tömörítő koalíció segítségével újra törvényes, alkotmányos rend legyen Magyarországon, meginduljon a kibontakozása a szabad életnek. Megnyerte ehhez a magyar nép túlnyomó többségének a támogatását. Európa és a szabad világ rokonszenvét és sokban segítségét is. De Antall József többet is tett ennél. Valóságos, de önfeláldozó Kőműves Kelemenként beleépítette életerejét abba a fellegvárba, amelybe a nemzetet vezetni kívánta. Világossá tette, hogy Magyarország akkor tud részt venni a haza és a haladás, a világ és a haladás követelményeinek szolgálatában, ha politikáját az emberi és politikai jogokra, a jogok mindenki közötti egyenlő megosztására, a többpárti parlamentáris demokráciára és az iránta való kormányfelelősségre építi."

A szövegek digitalizálásáért hálás köszönet Borza György piarista öregdiáknak.


Antall József Baráti Társaság: "Antall József politikai eszmerendszere"

A rendszerváltozás utáni miniszterelnökök közül Antall József volt talán az egyetlen, akinek világos és körülhatárolható, ugyanakkor egyéni politikai értékvilága volt.

Politikai eszmerendszere

Antall politikai filozófiáját lámpásként tartotta maga előtt, amikor nemzetét korábban sosem látott úton, a parlamentáris demokrácia ösvényén vezette. Azok közé a ma már ritkaságszámba menő politikusok közé tartozott, akinek politikáját alapvetően világképe és nem a mindig változó közvélemény és ennek formálói határozták meg. Legszebben ezt politikai ellenfele Tölgyessy Péter fogalmazta meg. "Belülről vezérelt ember volt, a kívülről vezérelt emberek korában". Mindez meghatározó eleme lett – sajnos csak életében – a rendszerváltozás utáni parlamenti kultúrának, amit az elmúlt évekhez képest jóval nagyobb kompromisszumkészség jellemzett. Mindez csak látszólagos ellentmondás, hiszen a közhiedelemmel ellentétben stabil ideológiai alapú tárgyalópartnerek között könnyebb a megegyezés, hiszen tudják mi az a biztos alap, amiből nem engedhetnek és miben köthető kompromisszum. A koherens világnézettel nem rendelkezők ezt legtöbbször úgy pótolják, hogy az ellenféllel szemben határozzák meg magukat, ami következtében a megegyezés szinte lehetetlenné válik. Ez ugyanis ebben a helyzetben árulásnak tűnhet önmaguk és híveik számára.

A XXI. század elejére egyértelművé vált, hogy az új kor kihívásai természetszerűleg új válaszokat követelnek meg a politikai gondolkodóktól. Ez nem ritkán a politikai filozófiák megújulásához is vezet. Magyarországon a baloldali politikusok erre nem voltak képesek, nem véletlen, hogy még példaként is általában egy külföldi politikust, Tony Blair-t hozzák fel. A jobboldal szerencsésebb helyzetben van, hiszen Antall József világos irányadást hagyott maga után. A kérdés csak az, hogy örökségével jól sáfárkodnak-e?
Jelen dolgozat arra vállalkozik, hogy Antall József politikai gondolkodásának legfontosabb sarokköveit röviden bemutassa, ezért csak részleteiben utalok mindennek gyakorlati megvalósítására. Természetesen a szerző vállalja annak lehetőségét, hogy más ugyanilyen joggal talán mást tekint fontosnak, ebből a hihetetlen gazdagságú életműből.

I. Nemzeti gondolat

A miniszterelnök mélyen gyökerező hazaszeretete meghatározta politikai gondolkodását, ugyanakkor mentes volt a kirekesztő, soviniszta gondolatoktól. A családjában meghatározó volt az az örökség, amit a kisnemesi Antall család hagyott rá, akiknek tagjairól a család számon tartotta, mikor és hol szolgálták a hazát. Ehhez járult hozzá a Piarista Gimnázium, amelyről közismert volt, hogy nemzeti szellemben nevelték a diákjaikat. Ahogy Antall József visszaemlékezett: „Bennünket nem valamely világnézet alapján, hanem a nemzet szolgálatára neveltek.” Nagy hatással volt rá a népi írók műveinek gondolatvilága. Mindez történészként még inkább elmélyült benne.
Ez volt annak a hihetetlen akaraterőnek az alapja, amellyel betegsége alatt is szolgálni kívánta nemzetét.
Politikai gondolkodására mindez úgy hatott, hogy konzervatívként vallotta, hogy a rendszerváltoztatás során nem teljesen új berendezkedést kell alkotni, hanem támaszkodni kell a magyar hagyományokra, a történelmi alkotmányra, különösen az 1848-as örökségre és az 1945 utáni rövid demokratikus múltra, elsősorban az alkotmányjog és az államberendezkedés terén. Mindezért sokat küzdött az Ellenzéki Kerekasztalnál Szabad Györggyel együtt. Szinte minden beszédét, gondolatát meghatározták a történelmi hagyományok, 1956-ról beszélt, de az egész nemzeti múltra érvényesnek tekintette, hogy „erőt ad, eszmét ad, erkölcsöt ad”. Sokszor idézte minden kor magyar miniszterelnökének figyelmébe, hogy az első magyar felelős kormány miniszterelnöke hősi halált halt hazájáért.
Úgy gondolta a rendszerváltozás nehéz esztendeiben a nemzet csak összefogással érhet el sikereket, ugyanakkor a demokratikus pártrendszerhez nem illőnek tartotta a népfront-féle hamis látszategységet. Ehelyett a közös kiútkeresést és a nemzet jövőjét érintő kérdésekben kötött kompromisszumot tekintette megoldásnak.
A magyarságot egészként értelmezte, tagjai éljenek bárhol, vagy legyenek bármilyen állampolgárságúak, azért „lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnökeként” felelőséggel tekintett a határon túli magyarok ügyére, akik számára nem kért mást csak alapvető emberi jogaik tiszteletben tartását. Mindez azonban a Kádár-rendszer után, amely a Magyarországon élők emlékezetéből is ki akarta törölni a határon túli magyarokat meghatározó élmény volt, de ugyanakkor sok vitát is kiváltott. Mindezzel azonban, - ahogy Sűtő András gyászbeszédében jövendölte és ahogy ma már világosan látszik - olyan alapvető feladatként határozta meg a nemzet országhatáron túli részének sorsát, hogy azt politikai oldaltól függetlenül magyar politikus nem hagyhatta figyelmen kívül.
A nemzeti gondolat érvényre juttatásához elengedhetetlen volt, az ország függetlenségének, szabad döntésképességének visszaszerzése. Sokan elsietettnek tartották, de ezért is volt lényeges a KGST és a Varsói Szerződés minél előbbi felszámolása.
Az Antall-i nemzeti gondolkodás nem irányult más népek ellen. Ebben is a magyar történelemre támaszkodott. Kiemelte egyrészt a Szent István-i befogadó nemzet hagyományát, másrészt azt az egyedülálló magyar szokást, miszerint a katonáskodás kötelessége a középkorban nem vonatkozott csak a védekező háborúra. Számos alkalommal figyelmeztetett arra is, hogy a nemzeti tudat európaiság és külpolitikai kitekintés, realizmus nélkül csonka marad.

II. Nemzeti liberalizmus - parlamentáris demokrácia

A nemzeti liberalizmus alapértékeit szintén a családjából hozta magával. Visszaemlékezése szerint még csak 6-7 éves volt, amikor az apja elmagyarázta neki, hogy mi a képviseleti demokrácia, és hogy ehhez mindenáron ragaszkodni kell. Hűségét érdekes módon egy ellene írt jellemzés bizonyítja. Eszerint 1959-ben Antall József „ A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte.” Történészi kutatásai egyik központi témája is a magyar liberalizmus, különösen Eötvös József munkássága volt. Jogos büszkeséggel vetette bírálói szemére: „utálom, ha liberalizmusra oktatnak olyanok, akik a marxizmus elkötelezettjei voltak akkor, amikor én a liberalizmusról írtam.” Kevesen tudják, de Antall József szervezte meg az Emberi Jogok Ligájának Budapesti Tagozatát.
A liberalizmus alapértékeit a modern politika alapvetésének tekintette. Számos alkalommal idézte az angol liberális párt vezetőjét, aki szerint azért nem érnek el jó eredményt a választásokon, mivel a liberalizmus alapcélkitűzései teljesültek. A kormányprogram ismertetésekor elsőként a nemzeti liberalizmus értékei mellett tett hitet, amikor elsősorban a szabadság kormányaként definiálta kormányát. Legfontosabb szabadelvű célként a törvény előtti egyenlőséget, a vélemény-, mozgás-, szólás- és gyülekezési szabadságot nevezte meg, de emellett kiemelte a vállalkozás szabadságát és kiterjesztően értelmezte az alapjogokat, közé számítva a nevelési és oktatási szabadságot és a kis közösségek szabadságát is.
Hangsúlyos elemként jelent meg gondolkodásában a klasszikus jogállamiság. Különösen kínosan ügyelt a bíráskodás függetlenségére.
A liberalizmus valódi örökségét konzervatív liberálisként nem a demokrácia eszmeiségére történő sokszori hivatkozással, hanem annak kereteinek megteremtésével kívánta szolgálni. Szívesen idézte Eötvöst: „ A demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell.” Rendkívüli fontosságot tulajdonított annak, hogy kialakuljanak a politikán kívüli hatalmi ágak és szigorúan ügyelt, ezek szigorú elválasztására tudván, hogy kormánya tevékenysége normaként fog szolgálni. A médiaháborúban történt mindkét oldali túlkapásokat leszámítva elmondhatjuk, hogy ez sikerült is. Szintén eme örökség részeként fontosnak tartotta, hogy a politikában se az érzelmi elemek se a racionalitás ne vezesse tévútra. Ezért is különös fontossággal tekintett a liberalizmus és a nemzeti gondolat összekapcsolására, amiben a XIX. század nagy magyarjainak egyik fontos örökségét látta.
Ebben a liberális gondolatban a Parlament kiemelt jelentőséget kapott, mint a politikai vita és ezáltal a demokrácia legfontosabb helyszíne. Egészségi állapota és munkája okozta nehézségek ellenére törekedett a vitákban a személyes részvételre. Azokat rendkívül fontosnak tartotta és éppen ezért, noha a kormányoldalról lett volna rá igény nem óhajtotta a házszabály szigorításával csökkenteni a vita lehetőségét.
A parlamenti patkó másik oldalán ülőket nem ellenségnek, hanem partnernek tekintette, akiket nem legyőzni, hanem akikkel együtt dolgozni kell.
Gondolatvilágában a liberalizmus és a Parlament teljességgel összekapcsolódott, mindezt talán legszebben az jellemezte, hogy mikor életében utoljára járt benn szabályszerűen elbúcsúzott az ülésteremtől.

III. Kereszténység-kereszténydemokrácia

Antall József elkötelezettsége a keresztény értékrend iránt a katolikus Piarista Gimnáziumból és családi nevelésből származott. Noha életében nem volt heti templomba járó, de a vallásnak, a kereszténységnek kiemelt fontosságot tulajdonított a társadalom életében. Mindezt így fogalmazta meg: „A vallás, a hit egyben népek, nemzetek mentalitásának formálója is. A vallási, hitbéli adottságok alkotják azt az örökséget, amelynek az emberi tartás részévé kell válni hívőknél és nem hívőknél egyaránt…”
Alapvető fontosságúnak tartotta a keresztény tradíciókhoz történő visszatérést gondolati és erkölcsi értelemben, amit Nyugat-Európa alapjának tartott. Ezt így fogalmazta meg: „Egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent.” Sokszor hivatkozott arra, hogy a második világháború után a kereszténydemokrata politikusok kezdték el építeni a közös Európát.
Számított a keresztény egyházak kiszélesedő munkájára a nemzet előtt álló nehéz feladatokban és a szükséges erkölcsi megújulásban. Ilyen tekintetben nem csak Európa, a magyarság alapjának is tekintette őket. Teljesen idegen volt tőle a felekezeti szűkkeblűség, minden történelmi egyházban a magyarság fontos támaszát látta. Ezekről így beszélt: „Csak az ért meg bennünket, és az tudja, hogy mit jelent magyarnak lenni, aki értékeli egyházainkat, aki értékeli azt a szellemiséget, amit hordoznak ezek az egyházak, és aki a magáét megvallva, a maga szellemiségét képviselve, de egyetemesen tudjuk szolgálni a magyarságot, Európát és a mi egyetemes világkultúránkat.”
Politikai gondolkodásában alapvető hely jutott a kereszténység értékeit a politikai életben felvállaló kereszténydemokráciának. Az ’56-os forradalom idején nagy szerepe volt a Keresztény Ifjúság Szövetségnek a megalakításában. Határozott fellépése eredményeként a szervezetet nem hitvédelmi, hanem politikai szervezetként hozták létre, amelynek célja a kereszténydemokrácia értékeinek közvetítése az ifjúság felé lett volna. Ennek érdekében az organizáció az országban működő keresztény ifjúsági szervezetek ernyőszervezete lett volna. A szövetség politikai alapvetésében tükrözte Antall személyes nézeteit is. Ezen követelések: az ország függetlensége, szabad, többpárti választások, az Egyház jogainak helyreállítása és ezzel összefüggésben Mindszenty József szabadon bocsátása. A kereszténydemokrácia meghatározó értékeinek a keresztény etikát, a keresztény szellemiséget, az Európa népeit összekötő közös örökséget tartotta.
A kerszténydemokrácia és a liberalizmus egyik sarokkövének tartotta az állam és az egyház viszonyának rendezését. Elutasította a politika beavatkozását a hitéleti kérdésekbe, de az egyházak működésének biztosítását állami feladatnak tartotta, noha ennek teljes megvalósítását az ország anyagi helyzete és a radikálisan egyházellenes politikai és média ellenállás nagyban akadályozta.
A magyar modellt a nyugat-európai modellek figyelembevételével alakította ki. Ez a gyakorlatban a radikális elválasztás és a Magyarország vallási helyzete alapján irreális államegyház rendszer elutasítását jelentette. A megvalósuló megoldás a német modellhez állt a legközelebb, de néhány elemet átvett az akkor az egyházat jobban támogató spanyol és olasz példából is.

IV. Szociális gondolat

A róla elterjesztett hamis képpel ellentétben a miniszterelnök gondolkodásában fontos szerep jutott a szociális kérdéseknek is. Ebben is fontos volt a családi vonal, hiszen apja idősebb Antall József a Népjóléti-, majd a Belügyminisztériumban is szociális kérdésekkel foglalkozott. Ő dolgozta ki az első magyar létminimum-számításokat és szervezte meg a szegényeknek szánt adományok elosztását. A háború alatt, pedig, - ahogy az közismert - menekültekkel foglalkozott. A Piarista Gimnázium is híres volt erős szociális elkötelezettségéről.
Műveltségének meghatározó eleme volt a német történelem és politikai gondolkodás átfogó ismerete. Így ismerte és követte a szociális piacgazdaságról szóló tanokat, nemcsak a megvalósult erhardi gazdaságpolitikát, hanem az ezeket megalapozó gondolatokat Röpkétől Euckenig . Sőt, már egyetemi évei alatt részletes elemzést írt arról, hogy Marx és a munkásmozgalom hatására megváltozott a féktelen gazdasági liberalizmus és növekvő állami beavatkozás mellett szociális elemeket vesz fel megakadályozva a szocializmus terjedését.
A tapasztalatok alapján úgy látta az állam szociális felelőssége nem csökkenhet, a szociálpolitikát nem lehet a gazdaságpolitika alá rendelni. Többször hangsúlyozta a kereszténydemokrata-keresztényszociális hagyomány pápai enciklikákra épített erősen szociális jellegét. Nézete szerint a jogállamiság és a szociális állam csak egymást kiegészítve vezethet eredményre, mivel ezek nélkül képtelenség a társadalmat stabilizálni.

V. Európai integráció – Atlanti együttműködés

Antall József külpolitikai elveit a magyar helyzet és a világpolitika mellett alapvetően formálta Adenauer példája. A kancellár nyomán fontos célként tartotta - szemben a népszerű harmadik utas, semleges víziókkal szemben - a kettős, európai és atlanti integrációt.
Az európai integráció Antall József számára sosem csupán egy gazdasági, vagy politikai rendszerbe történő beilleszkedést jelentett, hanem elsősorban azt, hogy Magyarország visszakapja történelmi helyét a fejlett nyugat-európai országok között. Felülemelkedve a pusztán nemzeti szempontokon, képes volt egész Európa jövőjében gondolkodni. A kormányprogram ismertetésekor is alapvető kérdésként kezelte az integrációt.
Az EGK majd az EU létrejöttében nagy szerepet tulajdonított a kereszténység nyugati ágának. Úgy vélte ez a kultúra volt az alapja annak, hogy kialakult egy laikus világlátás. Megteremtődött a feltétele az egyéni kezdeményezésnek, ahol az emberek Kelet-Európával ellentétben nem az államtól várták sorsuk jobbra fordítását, hanem a saját munkájukban bíztak. Ezt kívánta újra Magyarországon is. Lélekben is előkészítette hazánkat a csatlakozásra. Számos megemlékező beszédébe illesztette be a magyar történelem legnagyobb eseményeit az európai folyamatokba. Ezáltal utalt arra is, hogy a mindenkori magyar kormány sosem hagyhatja figyelmen kívül az európai realitásokat.
Személyes elkötelezettségét jól példázza, hogy íróasztala mellé a magyar zászló mellett az európai zászlót is odaállítatta, ugyanakkor kihangsúlyozta azt is, hogy Magyarország és a többi kelet-európai ország jogosan tart igényt az integrációra, hiszen vérüket áldozták a szabadságért. Úgy gondolta az országnak teljesítenie kell a csatlakozási feltételeket, a Közösségnek viszont minden eszközzel támogatnia kell az integrációt. Távlati gondolkodóként kifejezetten értetlenül állt azok előtt, akik az integrációt csak gazdasági kérdésként kezelték. Nem az ő felelőssége, hogy erre Nyugat-Európában se talált igazán partnert és azóta a kontinens szerencsésebbnek tartott fele mégjobban eltávolodott az általa alapként meghatározott elvektől.
Foglalkozott az akkori Európai Közösség jövőbeli átalakulásával. A nyugati politikai vezetőket figyelmeztette, ha a politikai után, most gazdasági és szociális vasfüggöny ereszkedik a térségre, akkor a bevándorlás, az elkényelmesedés következtében képtelenség lesz Nyugaton stabil jóléti rendszereket létrehozni. Éppen ezért a minél gyorsabb integráció mellett lépett fel. Az EK fontos alapelvének a szubszidiaritást tartotta. Ennek alapján elvetette egy Európai Állam létrehozását, úgy vélte az európai integrációnak a jogrendszerre, a gazdaságpolitika kereteire és a pénzügypolitikára, valamint a közös kül- és biztonságpolitikára kell kiterjednie, a többi kérdést azonban meg kell hagyni a tagállamok szintjén. Az európai integrációnak nagy szerepet tulajdonított a határon túli magyarok sorsának rendeződésében is.
Antall József az atlanti együttműködésben rendkívüli fontosságot látott, pedig sokan ekkor a szervezet létét is megkérdőjelezték. Személyes elkötelezettséget érzett az Egyesült Államok vezette szövetség és maga az USA iránt. Ennek gyökerei a háború utáni korra nyúlnak vissza. Az akkor serdülő, a politikával egyre határozottabban foglalkozó fiúnak meggyőződése volt, hogy csak az USA mentheti meg hazánkat a szovjet rabságtól. Ezért vonult barátaival 1945-ben, amikor Harriman hazánkban járt az Astoria elé és éltette a demokráciát kis amerikai zászlókkal.
Ezekben az években az amerikai külpolitikáról írt iskolai dolgozatában már - a NATO megalakulása előtt – azt hangoztatta, hogy a világon egyfajta Pax Brit-Americana fog létrejönni a Szovjetunióval szemben és egyértelmű volt, hogy Magyarország jövőjét ebben képzelte el. Ugyanis már akkor úgy vélte, hogy az USA folyamatosan levetkőzi izolációs magatartását és aktívan részt vesz az európai folyamatokban, hogy megelőzze azt, hogy újra fegyverrel kellőn fellépnie érdekei és eszmeisége érdekében. Történészi munkája során számos, olyan magyarral foglalkozott, akik részt vettek az új Amerika felépítésében. Itt is a történelmi tradíciókra hivatkozott, amikor emlékeztetett rá, hogy a reformkor idején az amerikai eszmék milyen gyorsan terjedtek Magyarországon. Ebben meghatározó volt Bölöni Farkas Sándor könyve az Utazás Észak-Amerikában és a Tocqueville-féle Demokrácia Amerikában, amit a megjelenés után néhány évvel már magyar fordításban lehetett olvasni.
Amint lehetőség volt rá, ezért kezdeményezte a Varsói Szerződés jogutód nélküli végleges felszámolását, amivel sokan akkor még nem értettek egyet. A moszkvai puccs bizonyította be mindenki számára végleg a magyar miniszterelnök igazát. Ugyanez volt a helyzet a NATO jövőjét illetően, amelynek létjogosultságát még nyugaton is megkérdőjelezték a VSZ megszűnése után. A miniszterelnök rendkívül határozott álláspontot képviselt. A NATO a VSZ-szel ellentétben önkéntes belépésen alapuló szervezet, nem erőszakkal jött létre és számos kihívása van a világnak, amire Észak-Amerikának és Európának együtt kell megadnia a választ. Biztos volt az orosz nagyhatalmi törekvések újjáéledésében és látta, hogy Kelet-Európában is konfliktusok fenyegetnek. Úgy vélte ez ellen csak a NATO nyújthat védelmet.
Mindez sokat jelentett az Amerikai Egyesült Államok vezetői számára is, hiszen Antall egy olyan korszakban tett hitet az atlanti együttműködés mellett, amikor Nyugat-Európában szinte értelmiségi és politikai divat lett az USA politikájának bírálata és Európa védelmi önállóságának hangsúlyozása, noha a európai államok képtelenek voltak a NATO nélkül megvédeni magukat.

VI. Zárszó

Ezek voltak azok a sarokkövek amelyek meghatározták Antall József politikai gondolkodását és amelyekből olyan szellemi várat épített, aminek elismeréssel adóztak a legnagyobb külföldi államférfiak és bár utólag, de hazai politikai ellenfelei is. Az ország alapvetően az általa elképzelt úton halad, ugyanakkor azt hiszem nemcsak a szerzőnek van olyan érzése, hogy ezekből a gondolatokból sokkal több is megvalósulhatna, úgy hazánkban, mint Európában és az egész világon.

Huber Szebasztián

forrás: www.antalljozsef.hu


Interjú Lesti Árpáddal és Pavlics Tamással, az Antall József Baráti Társaság fiatal tagjaival

Antall József és szellemi örökségének megújuló tisztelete

Antall József halálát követően, 1994. április 8-án, barátai, munkatársai és tisztelői társadalmi szervezetet hoztak létre "Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság" néven, amely azóta is folyamatosan működik.
Az alábbiakban Pavlics Tamás elnökségi taggal és Lesti Árpád titkárral készített interjúmat olvashatjátok:

Mikecz Tamás: Fiúk, kérlek mutatkozzatok be röviden, mit lehet rólatok tudni, kik vagytok?
Pavlics Tamás:
Az Antall József Baráti Társaságot miniszterelnök úr halála után kormányának és kabinetjének tagjai, az MDF vezetői, barátai és tisztelői alapították 1994-ben. A kezdeti lelkesedést követően - melyeket találkozók, emlékhelyek kialakítása, emlékkötetek megjelentetése fémjelez – a társaság nem újult meg, és az alapítók idősödésével az aktivitás csökkent. Ugyanakkor olyan baráti, egyetemi körökből jövő fiatalok találtak egymáshoz és a Társasághoz kapcsolatot, akiknek a politikai identitása közel állt az antalli örökséghez, de közvetlenül már nem voltak Antall József munkatársai, így sokkal inkább az élő emlékezet felélesztése vált céljukká. Ez a húszas-harmincas generáció találkozott azzal a generációval, akik a rendszerváltás idején még fiatalokként voltak Antall József munkatársai, és 2008-ban életet leheltek az addigra már tetszhalott szervezetbe.

Lesti Árpád: A Tamás által is említett 2008-as esztendőben kerültem hivatalosan én is a Társaság közelébe. Eredetileg egy Budapesthez közeli Pest megyei faluban nevelkedtem, Kecskeméten végeztem a Piarista Gimnáziumban, majd az ELTE jogi karán szereztem politológus diplomát. Mint politikai elemző dolgoztam 2007-ben is, abban az évben, amikor sor került Antall József születésének 75. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre is a Fasori Gimnáziumban. Igazából ezt követően ismerkedtünk meg többen Marinovich Endrével (Antall József kabinetfőnökével) és a Baráti Társasággal is, és elhatároztuk valahogyan aktivizálni kellene a szervezetet. A következő évben tisztújító közgyűlést is tartottunk, aminek megszervezésekor kezdtünk Endrével együtt dolgozni, azóta látom el a titkári feladatokat.

M.T.: Fiatal emberek vagytok, életkorotok alapján jogosan merül fel a kérdés, mi motivál benneteket a Társaság működtetésében, részvételében? Mi köt Antallhoz, a Társasághoz?
Pavlics Tamás:
Beszélgetések gyakori fordulata, hogy a mai húszas éveik végén járók „életre szóló traumája” volt, hogy 1993-ban megszakították a Kacsa mesék aktuális epizódjának sugárzását, amikor bejelentették Antall halálát. Nem vitatható, hogy ezek a viccesnek szánt beszólások nem akarnak sértőek lenni, ugyanakkor arról árulkodnak, hogy sokszor milyen messze áll a mai fiataloktól a néhai miniszterelnök, hogy pusztán ezt az egy momentumot tudják felidézni róla. Bár ennél a generációnál kicsit idősebb vagyok, hiszen gimnáziumi éveimre (1991-ben érettségiztem Pannonhalmán) esett a rendszerváltozás, különösebben számomra sem volt érdekes Antall idősödő, tanáros személyisége. Közbevetőleg említeném, hogy ezzel akkor nemcsak diákként voltam / voltunk így. Mi még nem szavazhattunk az első választáson, ezért rendszeresen próbáltuk faggatni tanárainkat, hogy ők kire adják majd a voksukat? Osztályfőnökünk talányosan csak annyit válaszolt, hogy: „Semmi közük hozzá Uraim, ez mindenkinek a saját lelkiismereti ügye, én is a szívemre fogok hallgatni.”
A következő éveket az jellemezte, hogy közéletileg tájékozott voltam ugyan, de alapvetően apolitikus magatartás volt rám jellemző, amíg egy munkahelyváltás eredményeként nem került a kezembe a Modell és valóság kötet (Antall József történeti és politikai írásit, beszédeit tartalmazó szerkesztett kötet). Ha ezeket az írásait olvassa az ember, és azóta természetesen sok minden mást is, akkor egy hihetetlenül modern államférfi portréja rajzolódik ki. Egy olyan politikusé, aki méltó kortársa volt az Európai Unió alapító atyáinak. Aki számára világos volt, hogy Magyarországnak hol a helye a világban, és olyan jelzőoszlopokat állított, amelyek máig iránymutatóak (lehetnének): az euro-atlanti integrációtól az adenaueri keresztény-demokrata hagyományon át a szociális piacgazdaságig. 
A Társaságnak véleményem szerint ez a küldetése: egy kiemelkedő államférfi, kiemelkedő szellemi örökségének aktuális bemutatása, széles körben megismerhetővé, elérhetővé tétele.
A feladat természetesen létrehozott egy szellemi közösséget, amelynek tagjaira a határozott értékválasztás mellett jellemző a kritikus gondolkodás, a világ történéseinek több nézőpontú, árnyalt értelmezése. Egy olyan nyitott szellemű társaság jött létre, amelyhez jó tartozni a tudományos igényű munkáktól kezdve az asztaltársaságok vagy a nyári egyetemek laza sörözéseiig.

Lesti Árpád: A közélet iránti érdeklődés meghatározta már gyermekéveimet is. Korosztályom tagjai számára valóban a Kacsa mesék megszakítása jelentette az első élményt Antall József kapcsán, számomra azonban már a rendszerváltozás hónapjai fontosak voltak, ugyanis a Nemzeti Kerekasztal üléseiről szóló TV-s beszámolókra már tisztán emlékszem. A parlamenti közvetítésekről nem is beszélve! Ezt követően talán nem okozott túl nagy meglepetést környezetem számára, hogy politológus képzésre jelentkeztem aminek első éve számomra pusztán a rendszerváltozás időszakával foglalkozó könyvek olvasásáról szólt. Az aktuális közéleti témák és a rendszerváltozás iránti érdeklődés, valamint a piarista nevelés együtt teljesen természetessé tették számomra, hogy az Antall József Baráti Társaság léte is érték, amit felelősségünk megőrizni.

M.T.: Az Antall József Baráti Társaság mit csinál, milyen rendezvényeitek voltak az elmúlt időszakban?
Lesti Árpád:
Néhány barátunk, jelenlegi tagunk több mint tíz éve hozta létre az első honlapot, az antalljozsef.hu-t, amely emléket kívánt állítani Antall Józsefnek. Társaságunk elnöksége 4-5 éve magára vállalta e honlap fenntartását és jelentős fejlesztést hajtottunk rajta végre, így ma itt érhető el id. Antall József és Antall József rövid életrajza, politikai eszmerendszere, valamennyi parlamenti felszólalása, több tucat megemlékező beszéd, írás és interjú, mindez napjaink igényeinek mindenben megfelelő modern internetes felületen. Nem egy egyedül itt érhető el a nyilvánosság számára. Külön kiemelendő idézeteinek listája, ugyanis több idézet rosszul szerepel a közbeszédben: mi megkerestük az eredeti változatokat és röviden ismertetjük is azokat az összefüggéseket, amiben ezek elhangzottak. Honlapunkon szerepel egy naptár is, amely jelzi, hogy az adott napon mi történt Antall Józseffel, itt elsősorban a miniszterelnöksége éveit vettük figyelembe. Nagyon fontos, hogy a Társaság rendezvényeinek meghívóit valamint a korábbi programok beszámolóit is itt tesszük közzé.
Ezen túl az Antall József Baráti Társaság immár ötödik éve rendezi meg a "Modell és valóság" előadássorozatot, mely a miniszterelnök szellemi örökségének bemutatásán túl aktuális közéleti kérdések megvitatására is fórumot biztosít havi rendszerességgel. Nagyon nehéz csak néhány előadót kiemelnem, hisz oly sokan tisztelték meg előadásukkal sorozatunkat, mint például Boross Péter, Juhász Judit, Jeszenszky Géza, Hans Kaiser, Josef Riegler, Katona Tamás, Erdődy Gábor, Kulin Ferenc, Kuminetz Géza, Borókai Gábor, Bod Péter Ákos, Szilvay Gergely, Rajcsányi Gellért vagy éppen Stumpf András. Érdemes külön kiemelnünk, hogy Martonyi János az EU elnökség harmadik hónapjában, tehát pont a felén volt a Társaság vendége.
A tanév beosztásához igazodó munkatervünk tartalmazza azokat a megemlékezéseket, amelyeket a Társaság alapítása óta vállalt: koszorúzás Antall József halálának évfordulóján a Fiumei úti Sírkertben, Szabadság napimegemlékezés a Somló-hegyen valamint ünnepi rendezvénye áprilisban Antall József születésének évfordulóin. Ezeken a rendezvényeken vendégünk volt Kövér László, Hende Csaba, Latorcai János, Gálszécsy András vagy éppen Gulyás Gergely is. A megemlékezések tették lehetővé a Piarista Diákszövetséggel való együttműködést a téli koszorúzás alkalmával, majd azzal, hogy rendszeresen meghívást kapunk a Piarista Kápolnábanaz Antall József emlékmisére.
A Társaság civilszervezeti megerősödésének eredménye, hogy több határontúli rendezvényen meg tudtunk jelenni résztvevőként vagy akár szakmai együttműködőként, támogatóként. Kiemelkednek ezek közül a különböző régiókban tartott nyári egyetemek, melyek közül különösen fontosnak tartjuk a kishegyesi Vajdasági Szabadegyetemen történő megjelenést évek óta. Támogatásunknak is köszönhető, hogy a vajdasági magyar fiatal értelmiségiek, a leendő véleményformálók évek óta színvonalas előadásokon vehetnek részt. A Társaság részéről nem utolsó szempont, hogy jelenlétünknek köszönhetően a Vajdaságban is jelentősen megnőtt Antall József ismertsége.

M.T.: A Baráti Társaság hogyan emlékezik meg a kerek évfordulóról?

Lesti Árpád: Társaságunk a kerek évfordulóhoz kapcsolódva sokrétű programot állított össze, ill. bíztatja a tagságot a mások által szervezett, színvonalas programokon való részvételre.
A 20. évforduló bevezetőjeként 2013. december 4-én Hódmezővásárhelyen került sor kerekasztal beszélgetésre, elnökségi tagjaink közül Marinovich Endre és Juhász Judit közreműködésével.
Az általunk rendezett megemlékezések közül kiemelkedik a hivatalos állami protokoll szerinti koszorúzás a Nemzeti Sírkertben, 2013. december 12-én, csütörtökön 11 órától, ahol Oberfrank Ferenc MPDSZ elnök mond beszédet; majd 2013. december 13-án a Parlament Felsőházi Termében tartandó emlékülés, amelyen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Bernhard Vogel, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnöke, Boross Péter v. miniszterelnök, Marinovich Endre v. kabinetfőnök, az AJBT elnöke, Kapronczay Károly történész, az AJBT elnökségi tagja és Kónya Imre, az MDF v. frakcióvezetője, a zárszót Antall Józsefné mondja. Több szentmisén is megemlékeznek Antall Józsefről: 2013. december 12-én a Szent Anna Plébánia templomban Bolberitz Pál mond misét; 2013. december 15-én pedig két helyszínre is kaptunk meghívást. Szülőhelyén, a pestújhelyi Keresztelő Szent János Templomban fél 11 órakor tartandó szentmisére, aminek a végén Boross Péter v. miniszterelnök mond beszédet, valamint hagyományosan a Piarista Diákszövetség szervezésében a Duna-parti Piarista Kápolnába, este 18 órára.
Örömteli, kapcsolódó rendezvény volt 2013. december 10-én Osskó Judit „Antall József – Kései memoár” című könyvbemutatója, melyet tagjaink és rendezvényeink vendégei számára ajánlhattunk.

M. T.: Tapasztalatotok szerint hogyan változik a vezető politikusok képe Antall Józsefről?

Pavlics Tamás: Az Antall Józsefről kialakult képet jelentősen befolyásolja az idő. Bár a rendszerváltó politikai elit fiatalabb generációja ma is aktív politikai tevékenységet folytat, mégis azt kell mondani, hogy nem az ő Antall-képük, hanem egyre inkább a távlatos megítélés határozza mega róla kialakult képet, utólag felértékelve tevékenységét, melyet hazánk polgári demokráciába való átvezetéséért tett.

M.T.: Említettétek, hogy több olyan rendezvényt is támogattok, hoztatok létre, amelynek célcsoportja már a fiatalabb generációk tagjai (14-30), akik a honlapotokat is látogatják. Hogyan látjátok, minként ítélik meg a néhai miniszterelnök személyét a mai fiatalok?
Pavlics Tamás:
Az idén ünnepeljük néhai miniszterelnök úr halálának 20. évfordulóját. E mondat minden szavát fontosnak gondolom:
- bár ’néhai’ és korán elhunyt- hiszen még csak 81 éves lenne-, akár még politikailag most aktív lehetne
- miniszterelnök ’úr’: érdekes megfigyelni azt az egykori politikai ellenfelei részéről is megnyilvánuló szimpátiát, amit manapság megtapasztalhatunk. Mi ennek az oka? Antall József úriember volt, az ’úri’ emberek tulajdonságaival felruházva: tisztelik, tolerálják az egyént, a közösséget, az eltérő véleményt, az autonómiát. És rendelkezett azzal a kiveszőben lévő értelmiségi attitűddel, hogy képes legyen integrálni ezeket az autonóm véleményeket. Ezzel szembeállítva pedig gondolhatunk a mai közélet szellemi lejtmenetben lévő, megosztó, kufárkodó stílusára.
Ez így patetikusan hangozhat, de ma már - azt hiszem - ezt inkább így látja az utókor, és a kérdéshez kapcsolódva fontosnak tartom azt is, hogy annak a fiatalabb generációnak a tagjai, akik a rendezvényeinken feltűnnek, azok pont ezt keresik, akik nem elégszenek meg a Facebook-kommentek egy-két szavas csörtéivel, hanem egy-egy előadás után alaposabban is szeretnek átbeszélgetni egy témát.

Lesti Árpád:
Több egyéb rendezvényen, programon volt lehetőségem személyesen is lemérni ismertségét, a róla kialakult képet. Nem utolsósorban azért, mert a történelemkönyvek a rendszerváltozással érnek véget és ugyan tanítani nincs idő már rá, de pár mondat mégis elhangzik és Antall neve kihagyhatatlan ebből a korból, a mai tizenévesei arra a kérdésre, hogy kik voltak Magyarország miniszterelnökei az elmúlt 25 évben, Antall nevét rendre tudják.

M.T.: Milyen a kapcsolatotok a Piarista Diákszövetséggel?

Pavlics Tamás: Antall József emlékének legfőbb őrzője özvegye és családja, azonban szellemi örökségét több szervezet is ápolja, melyek közül két meghatározó: a Magyar Piarista Diákszövetség és az Antall József Baráti Társaság. A két szervezet közötti kapcsolat tekintetében külön meg kell említenünk Osváth József, volt MPDSZ elnök és Marinovich Endre, az AJBT elnökének nevét. Kompromisszumkészségük 2008-ban új fejezetet nyitott a két szervezet együttműködésében a közös temetői megemlékezések területén. Mindkét szervezetből inkább az az egyre csökkenő számú idős tagok azok, akik e hideg téli napokon is elzarándokolnak a sírhoz, ezért nem mindegy, hogy ezek az alkalmak ténylegesen méltó ünnepek tudnak-e maradni. Az általunk felkért ünnepi szónokok – általában volt kabinettagok - ennek mindig igyekeztek megfelelni, és a Diákszövetség részéről is jelentős erőfeszítések történtek, főként Borián Tibor piarista személyes hangvételű visszaemlékezéseinek és énekvezetésének köszönhetően.
Ez az alapja annak, hogy Társaságunk megújuló elnökségének fiatalabb tagjai is baráti kapcsolatot ápolhatnak az MPDSZ megújult vezetőségével, Oberfrank Ferenc elnökkel, Strommer Pál főtitkárral vagy éppen veled, Mikecz Tamással, az MPDSZ Hírlevél főszerkesztőjével.

Köszönöm szépen az interjút! Nagyrabecsült munkátokhoz minden jót, Diákszövetségünkkel pedig további sikeres együttműködést kívánok!

Az Antall József Baráti Társaság weboldalán található köszöntő:

forrás: www.antalljozsef.hu

Üdvözöljük az Antall József miniszterelnök életének és szellemi örökségének emléket állító honlapon!
Antall József 1993. végén bekövetkezett halálát követően barátai, munkatársai és tisztelői alapítóként az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján 1994-ben társadalmi szervezetet hoztak létre Antall József születésnapján, 1994. április 8-án. Az azóta eltelt évek során az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság folyamatosan működött, gyarapodott.
Az alapítók célja olyan szellemi közösség létrehozása volt, amely egyrészt méltó módon őrzi néhai miniszterelnök úr emlékét, másrészt szellemi örökségét közéleti háttértevékenységén keresztül ismerteti meg a szélesebb közönséggel. Így előadások, konferenciák szervezésével, publikációk megjelentetésével van jelen ma is a mindennapi közgondolkodás alakításában. A Baráti Társaságnak ugyanakkor nem feladata, hogy reagáljon az aktuálpolitika pillanatnyi rezdüléseire.
Az Alapítók és az elmúlt másfél évtizedben csatlakozott tagok is annak a szellemi örökségnek a jegyében végzik munkájukat, amelyet Antall József miniszterelnök ránk hagyott. Ennek lényegi elemei a következők: eszmeileg a kereszténydemokrácia, a népi-nemzeti gondolat és a nemzeti liberalizmus hármassága, a magyar nemzet 15 milliós voltának deklarálása, külpolitika tekintetében az euroatlantizmus, gazdaságpolitikai értelemben pedig a szociális piacgazdaság.
A honlapon található további menüpontok segítségével tájékozódhat Társaságunk életéről. Szívesen vesszük érdeklődését, várjuk aktuális rendezvényeinken. Amennyiben az antalli örökség ápolását Ön is személyes ügyének érzi és támogatóként vagy tagként segítené munkánkat, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a megadott elérhetőségeken.

2008. december

Antall József Baráti Társaság

Bírósági végzés száma: Fővárosi Bíróság 5995
Székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 17. 
Bankszámlaszám: OTP Bank: 11710002-20081933
Adószám: 18068739-1-42

Kapcsolat: info@antalljozsef.hu

Az Antall József Baráti Társaság Alapszabálya elolvasható weblapjukon: http://www.antalljozsef.hu/adatok__dokumentumok


A Magyar Piarista Diákszövetség "Antall József Emlékérem" díjazottjainak névsora

1997
Dr. Varga Miklós
Kovács Mihály Sch.P.
Szabó István Sch.P.

1999-ig 24 fő
Etele György Sch.P.
Kenessey István
Kiss György
Laczkó János
Láng Ágostonné
Osváth József
Pataki Ervin
Perjés Ottó
Takács János
Vasváry József
Borián Tibor SchP.

2004
Csapody Géza

2005
Dr. Melly András
Egedi Istvánné
Kettner Henrik
Dr. Tornai Alajos
Farkas István Sch.P.

2006
Kovács Mihály Sch.P.
Benkő Andor Sch.P.
Deák Zoltán
Igali György

2007
Urbán József Sch.P.
Orosz Tamás
Orosz László

2008
Dr. Oberfrank Ferenc
Oberfrank Pál
Jusztin Ferenc
Korda Szabolcs
Lechner László

2009
Kordáné Balló Zsuzsanna
Korzenszky Richárd

2010
Igali György
Borza György

2011
Várgedő Tamás
Somogyi Ernő
Haraszti Imre

2013
Hernády Zsolt
Mikecz Tamás