Meghívó Veni Sanctéra |
|
A Budapesti Piarista Gimnázium szeptember 1-jén, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja az iskola 297. évének tanévnyitó Veni Sanctéját, immár harmadikat a megújított piarista központi épület kápolnájában. Szeretettel várjuk a tanulók hozzátartozóit és az öregdiákokat egyaránt. |
Carissime Professor Ludovice Kincs |
|
Kedves Piarista Öregdiákok! Nagy öröm, hogy felhívásomra ennyien megemlékeztek Kincs Lajos piarista atyáról, ez a Hírlevél szám így Kincs atya különszáma/emlékszáma lett. A sírjánál való megemlékezéshez még mindig várom azon öregdiákok jelentkezését, akik szívesen eljönnének. "Nomen est omen" - tanultuk éppen tőle latinból. Ahogyan, és amiket írtatok róla, azt mutatja, hogy Ő valóban a Piarista Rend, és egy kicsit mindannyiunk "KINCSE" is volt. Megkaptam egy vele készült 1998-as interjút is, de ezt még be kell gépelnem, mert sajnos nem tudták elektronikus formában rendelkezésemre bocsátani, a szerkesztés és több szöveg begépelése pedig igen csak időigényes volt, így ezt az interjút majd csak októberben, születésnapján közlöm az akkor aktuális Hírlevél hasábjain. Aki szeretne még közlésre emlékezést küldeni, szeptember 20-áig megteheti, azokat októberben közöljük.
Mikecz Tamás Dr. Bőzsöny Ferenc diáktársunk Kincs atya temetésén elmondta "Bujdosó Ágnes: Könnyes búcsú" című versét, amelynek néhány sora így szól:
"A szomjas földnek csak a porát adjuk,
mely permetezett meghitt tanórákon
Velünk küld most már mosolygó megértést,
Krisztus Urunk, ki emberkönnyet sírtál,
Majd Bőzsöny Ferenc egy személyes latin idézettel zárta mondandóját: |
Borián Tibor SchP: Emlékeim Kincs Lajos tanár úrról; Böszörményi Géza SchP: "Változtatnom kell a módszereimen!" |
|
Emlékeim Kincs Lajos tanár úrról
Azzal büszkélkedhetem, hogy én már gimnazista éveim előtt megismertem Kincs tanár urat, amikor szűlőfalumba,
Hajmáskérre jött lelkipásztori kisegítőként. Ekkor Árpád bátyám már Veszprémbe járt
a piarista gimnáziumba, és a tanár úr volt az osztályfőnöke. Borián Tibor SchP "Változtatnom kell a módszereimen!"
Reagálva a Piarista Hírlevél fölhívására, egy emlékemet szeretném megosztani Kincs Lajos atyáról.
Engem kispapként (kalazantínerként) tanított latinra. Egyénisége, főleg humorérzéke miatt a kedvenc tanáraink
közé tartozott a főiskolán.
Üdvözlettel: "Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" (Mt 28,19-20) |
Szívesen és hálásan |
|
Kedves Tamás!
Én 1964-től '68-ig jártam az iskolánkba, és Kincs úr volt az osztályfőnököm. Többször is írtam
róla, meg az iskoláról, most kimásoltam egy részt az "Egy kékharisnya följegyzései"-ből, talán
használható, Szívesen és hálásan
Szívesen és hálásan gondolok a Piarista Gimnáziumra, és szívesen is beszélek erről mindig (aminek csupán az a
hátulütője, hogy többnyire ugyanazt, ugyanazokat mondom – igaz, a „kérdés” is ugyanaz). Részlet "Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzései"-ből |
A jó tanár |
|
Rokonom, Vékey Károly piarista atya valahol azt írta egyszer:
„Nincs kész és tökéletes tanár. Mindnyájan csak törekszünk a tökéletesebb felé. Az
önelégült és korlátolt nyárspolgár büszke lehet látszólagos eredményekre, s elhitetheti
magával, hogy a saját patentjában megtalálta a bölcsek kövét, a valóságban azonban száraz hivatalnok
marad élete végéig az iskolában is. Csak akiben él a művészi elégedetlenség, az az isteni nyugtalanság,
mely űzi jobbról jobbra, mely lelkiismerete előtt mér le minden órát, mely érzékeny minden érintésre,
akár a tanulóktól jön, akár föntről; aki lát és hall és olvas és nem szűnik meg tanulni s előbbre
menni: szóval akiben feszül a hivatás pátosza, csak az lehet jó tanár”.
Per definitionem "Kincs pater" volt "A jó tanár". (Mészáros Gábor atya hívta mindig így Kincs
Lajost, idővel mi is átvettük.) A Gimnázium költöztetésekor Tőzsér Pál atya - minket önkéntes munkásokat - izraeli kóser kávéval kínált. Amikor csodálkodva kérdeztem, hogy egy "piarista atya honnan ismer ilyen kávétípust?", elnevette magát, s annyit mondott: "hát, Kincs atya hagyatéka...! Nála ittam először, és annyira ízlett, hogy azóta ezt az instant kávét iszom én is. Jó, nem?" Igen. Azóta nálam is van mindig ebből az instant kávéból, sőt már egy kedves barátom családjnál is. Amikor kortyolom, eszembe jut a költözködés, és hát persze Kincs atya személye is.
Ha fiam lesz, azt szeretném, hogy minél több Kincs atya-típus tanítsa! Mert Kincs pater nem csak jó tanár volt, hanem egyben
követendő példakép is.
Kedves Kincs pater! Nyugodj Krisztus békéjében, szeretettel
ahogy mindig neveztél: "Thómasz de genere Mikecz" |
A veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének emlékezése |
|
Dr. Borián Árpád "Volt egyszer egy osztályfőnök" című írásából:
Prof. Dr. Lontai Endre így köszöntötte 85. születésnapján:
Prof. Dr. Mádl Antal 1999. évi leveléből: A 2004-es megemlékezést szerkesztő dr. Varga Miklós pedig azt köszönte meg, - már a Teremtőn keresztül kérve - Kincs tanár úrnak hálával, hogy fiának keresztatyja és családjának segítője volt. |
Eszmény |
|
Élénken él bennem a jelenet: első piarista évkezdésem előtt szüleim lelkendezve hozták haza a hírt, hogy a rend (egyik) legendás „nagy öregje” úgy döntött, 80 évesen még egy utolsó osztályt megtanít latinul – és mi leszünk azok. Ez már első hallásra is jól hangzott, de azt akkor még nem tudhattam, hogy Kincs tanár úrral azt a személyt nyertük el, aki életem tanár-eszményét talán a legmélyebben fogja alakítani. Ami persze azzal kezdődött, hogy a latin nyelvet az egyébként divatos nyers szabály-biflázó módszernél sokkal természetesebben, gördülékenyebben, kulturáltabban és maradandóbban sajátíttatta el velünk. Ennél ugyanakkor lényegesen többet tett: egyéniségével és jelenlétével eszményt adott, amelyet – meglehet, önkényesen – három érték felmutatásában ragadnék meg.
Rendezettség: mind megjelenésben, mind felkészültségben. Olyan nem lehetett, hogy Ő ne pontosan, ne reverendában jöjjön
közénk. És olyan sem lehetett, hogy ne legyen minden egyes tanóra minden egyes perce előre összerakva a fejében. Török Bernát fotó: Szécsényi-Nagy Kristóf |
Kincs Lajos tanár úrhoz fűződő örök emlékeim |
|
1964-től 68-ig voltam a Budapesti Piarista Gimnázium tanulója. Kincs tanár úr másodiktól volt az
osztályfőnökünk. Mi nagyon szerettük Őt, és azt hiszem Ő is minket. A csatolt írással emlékezem Rá. Sajnos nem
találom a fényképeim között a gimnáziummal kapcsolatos képeket, könnyen lehet, hogy egyszer összegyűjtöttem az
összeset, és most nem tudom, hogy hová tettem? Pedig készültek képek az érettségi találkozókon is. Ha
megtalálom a képeket és készül egy - akár csak elektronikus kiadású - könyv, akkor elküldöm azokat. Az
idő rövidsége miatt most nem késlekedhetek. A Kincs úrral kapcsolatos ünnepségeken szeretnék résztvenni. Mivel
Szombathely mellett lakom, ha szülófalujában, Bucsután is lesz megemlékezés, akkor oda is elmennék. A Hírlevelet
rendszeresen olvasom, de külön értesítést ezen az e-mail címen is küldhettek.
Hamza István fotó: emailben mellékletként küldve, Hamza István könyvének belső két oldala |
"Na, ez eddig kettes, Neked azért mégsem adok kettest, vagyis ez hármas. De most karácsony jön, úgyhogy legyen négyes." |
|
Kincs tanár úr emlékét felidézve két kibékíthetetlennek tűnő szó, a harmónia és az ellentét merül fel bennem. A harmónia, ami – mindig azt éreztem - személyiségét legjobban jellemezte, emiatt az eszményi szerzetes pedagógusok egyike volt.
Az ellentét szót kicsit magyarázni kell. A fennálló rendszer miatt, amikor a 70-es években a magyarság XX- századi
passzív rezisztenciájaként a hatalommal való szembenállás egyik spontán megnyilvánulása volt az orosz
nyelvtanulás hanyagolása, akkor ez a vérbeli piarista a pozitív élmények áradatát zúdította
diákjaira az orosz órákon. Veszprémben, ahol pályája elindult a piaristákat majdan eltávolították.
Amíg a későbbi Lovassy gimnáziumban ismert agykutatónk említése alapján a fiatalos dac volt a jellemző, miszerint
„azért sem tanuljuk meg megszállóink nyelvét”, (Isten adta - Heti Válasz Kiadó 2011, 121. oldal) addig a budapesti
Mikszáth téren egy újabb idegen nyelv megtanításán túl a kultúra és a zenei
tájékozottság átadásának fontos eszköze volt az orosztanítás. Bár a kegyesrendi szerzeteseknek sokat
kellett méltatlanul elviselni az ’50-es évektől , de mégsem a sértődésre, elégedetlenkedésre is jogot adó
helyzetüket tartották szem előtt, hanem a fiúk érdekét. „Hihetelenül” korrekt és következetes viselkedését csak a diákok irányába tanúsított szeretete múlta felül. Hadd hozakodjak elő személyes élménnyel, ami egy karácsony előtti utolsó oroszórán történt. Tudtuk, hogy mindenkinek meg kellet lenni egy bizonyos számú jegyének, mint a nagydolgozatok, letucskák (röpdolgozat), füzet, stb. ami még kiegészülhetett az órai munkáért kapott pluszokból és mííínuszokból összegyűjtött jegyekkel. Ha a kellő mennyiségű osztályzat megvolt, akkor egész félévben akár felelni sem kellett. De én elszámoltam magam, mert nem fordítottam elég gondot arra, hogy a tanár úrnak a katedrára már a szünet közben (nem véletlenül) beadott oroszkönyvében ellenőrizzem az állást. No, elég az hozzá, hogy kihívott, mert jegyhiányban szenvedtem. Mi legyen a feladat? Olvassak! Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az órára való felkészülésemnek ez valahogy általában nem volt része. Az írásbeli mindig elkészült, mert ellenkező esetben markáns retorzió járt, meg általában a tanszobán többen le is másolták, ha már egyszer megvolt. Sajnos az alkalommal az orosz nyelv szépségeinek nem adatott meg, hogy az én feleltemen keresztül is megnyilvánuljanak, az osztálynak csak szánalmas mekegés-makogásban lehetett része. Na, ez eddig kettes, értékelte a tanár úr a teljesítményemet. Megfordult velem a világ, mert nagyon alapoztam a bizonyítványban az orosz ötösre, de ehhez ez a formálódóban lévő jegy nem lehetett négyesnél rosszabb. Ez a tanár úr is tudta, mert az értékelés így folytatódott. Neked azért mégsem adok kettest, vagyis ez hármas. De most karácsony jön, úgyhogy legyen négyes. Hála a jó Istennek, hogy sokáig aktívan tudta hivatását és az ifjúság javát példamutatóan szolgálni. Fiatal éveim nagy ajándéka, hogy diákja lehettem, és biztos vagyok benne, hogy sok százan érezzük így.
Izing László |
Emlékeim P. Kincs Lajos Tanár úrról - munkaérdemrend ezüst fokozat? |
|
Számomra nagy meglepetés, hogy a Diák Szövetség Kincs Tanár úr életének évfordulóira
úgy akar emlékezni, hogy ha még lehet, össze gereblyézi a megmaradt és nem ismert emlékeket. Jó gondolat.
Bárcsak a többi tanárunknál is megtörtént volna ez az emlék-mentés!
A Tanár úr engemet ill. az 1950 utáni első megnyíló évfolyamban az 1951-52 -s tanévben tanított. Akkor már P.
Vízvári Laci bácsi volt az osztályfőnökünk. Én minden tanáromra úgy emlékezem, hogy talán a magyar
és abban is az egyházi iskolák közül a mi iskolánk tanárai voltak kimagaslóan a legkitűnőbbek. Úgy is mint
Atyák és úgy is mint Pedagógusok. Közülük nekem Kincs Tanár úr a különös
precizitásával tünt ki. Ő, eredetileg nem tanulta az orosz nyelvet, de olyan nagy fokú szeretettel próbálta nekünk
megszerettetni, ami odáig ment, hogy rövid Lermontov verset is "műfordítottunk". Nagyon pontosan értékelte a feleleteket, az
egész osztályzatokat többször felezte és néha még negyedelte is. Tehát volt 3/4, 4/5 öd, de volt 4
aláhúzva, 5 aláhúzva, ami a Tanár úrnál még nem érte el a tökéletest, az osztályzati
fokozat teljességét. Különös hangsúllyal prezentálta az 5 alá -t. "Pityórka szpalavinoj", ha jól
emlékszem rá. Ötös alá! Miért, fiam? Mert az orosz nyelv ritmikája még nem érte el tökéletest.
Munkám során rendszeres olvasója voltam és vagyok a Magyar Közlönynek. Ma már nem annyira, de korábban
különös figyelmet fordítottam a személyi részre, a kitüntetések és a kitüntetettek felsorolására.
Kit találok, találhatok aki ott kvázi kakukk-tojás. Kit kellett a rendszernek fogcsikorgatva is, de elismerni, mert olyan
mértékű teljesítményt tett az ország asztalára, amit nem lehetett negligálni.
"Kedves Lajcsi!
A régi köszönéssel köszöntelek:
Kedves Tamás! |
Aranycsapat |
|
Kedves Tamás!
Én 1960-ban érettségiztem Pesten Helyes tanár úr osztályában. Az idei találkozónkon (évente
találkozunk) azt adtam az osztálytársaimnak ajándékba, hogy a Piarista Levéltár adatai alapján
elkészítettem egykori tanáraink életrajzát, fotókkal, visszaemlékezésekkel, vallomásokkal. Nagy sikere volt.
A legtöbben elvitték maguknak valamilyen adathordozón. Ez az összeállítás természetesen tartalmazza Kincs tanár
úr anyagát is, hiszen Ő is az Aranycsapat tagja volt. Ez a jelző nem akar senkit bántani, csak mi őket tartjuk a példaképeinknek.
Szeretettel üdvözöllek Kemenes László visszaemlékezése, kiegészítésekkel a "Mi piaristák" c. újságból
A Zala megyei Bucsután született 1913. október 8.-án. Gimnáziumi éveit Nagykanizsán és Kecskeméten
töltötte. Rendünkbe 1930. augusztus 27-én lépettbe. 1933-tól 1939-ig teológiát tanult a Kalazantínumban, egyetemi
tanulmányai során latin – görög szakos tanári diplomát és gyorsírástanítói
oklevelet szerzett, a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1936. szeptember 8-án tett ünnepélyes fogadalmat, majd 1939.
június 18-án szentelték pappá. 1939-től az iskolák államosításáig Veszprémben volt gimnáziumi
tanár, de azután is Veszprémben maradt, a püspöki teológiai előkészítő iskola tanáraként, illetve a Szent
Margit plébánia segédlelkészeként.
A piarista újságban, már idős korában, így fogalmazta meg hivatását:
Ugyanebben, az 1993-ban megjelent újságban, néhány emlékét is feleleveníti Kincs tanár úr: fotó: Szécsényi-Nagy Kristóf |
"Bármilyen nagy is egy feladat, annak elvégzése az első lépéssel kezdődik, aztán pedig kitartással, lépésről lépésre megvalósítható" |
|
1958-1962 között voltam a Budapesti Piarista Gimnázium tanulója. Hivatozva a legutóbbi körlevélben leírtakra
Kincs Lajos tanár úrral kapcsolatban, aki az orosz tanárunk volt, az alábbi történetet tudom rendelkezésre
bocsátani.
Kedves Tamás! |
A "Kincs-sztori" és fotók "Kincseimből" |
|
Kedves Tamás!
Egy rövidke történet Kincs tanár úrról, meg arról az általa használt jelzős szerkezetről, amit
édesanyám az azóta eltelt évtizedekben is nagy szeretettel használt otthon:
Az utolsó Hírlevélben olvasott kérésre mellékelten küldök néhány képet 2002-ből, a harmincadik
érettségi találkozónkról, amin a már akkor is nagyon kevés élő tanáraink egyike, Kincs tanár úr
bejött hozzánk, és hosszasan anekdotázott. Ebből fel is vettem videóra egy darabot, ami otthon megvan (ha esetleg valamilyen
archívumba szívesen betennétek), de most épp nyaralok. A fotóim winchestere viszont szerencsére velem van, így két
képet most is tudok küldeni.
Szeretettel üdvözöllek fotó, ahogy Prószéky Gábor emailjében szépen írta: "Kincseimből" |
"Szálfaegyenes ember, szálfaegyenes jellem" - dr. Szabó András emlékezése |
|
Tisztelt Szerkesztő Úr! Kedves Öregdiák Társam!
Sokáig gondolkodtam, miután megláttam a felhívást, hogy emlékezzünk
meg Kincs tanár úr születésének 100. évfordulójáról, hogy miről is tudnék
írni. Az én osztályom volt az utolsó, akiket a tanár úr
mint osztályfőnök kísért végig a budapesti gimnáziumban.
Valahogy nem találtuk meg a közös hangot. Már végzés után hallottam, kicsit csodálkozva,
hogy korábbi évfolyamok, ahol szintén osztályfőnök volt,
mint legkedvesebb tanárukra emlékeztek rá vissza. Talán a tanár
úr megöregedett, és már a mi korosztályunk viselkedését nem
tolerálta? Vagy annyira népszerűtlen volt a tárgy, amit oktathatott (orosz nyelv), hogy ez őrá is
átsugárzott? Talán jobb lett volna, ha eredeti nyelveit (latin, ógörög) tanulhatjuk.
2013. augusztus 17. fotó: Prószéky Gábor "Kincseimből" |
"Lajos" - Így emlegettük Kincs tanár urat egymás között |
|
"Lajos"
Így emlegettük Kincs tanár urat egymás között. Egyike volt azon négy karizmatikus tanárunknak, akit
ötévenként mindig meghívtunk az osztálytalálkozónkra, és ő örömmel elfogadta invitálásunkat.
Rátok emlékszem a legjobban – emlegette mindig -, nagyon vidám társaság voltatok. És ilyenkor elindult a jobbnál jobb
történetek áradata. Ezeket fűzte egy csokorba 2009-ben megjelent kis könyvem, a „Volt egyszer egy B osztály”.
Keszler Péter |