A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Piarista Öregdiáktársunk!

„Piarista diáknak lenni ma is az összetartozás el nem halványuló  érzését jelenti, valami lelki közösséget, amely rejtett szálakkal köti egymáshoz és a rendhez mindazokat, akik együtt nevelkedtek a piaristák  aranybetűs kék címere alatt.” - 1989-es alapító nyilatkozata értelmében ebből a meggyőződésből jött létre a Magyar Piarista Diákszövetség, majd tavaly június 8-án a Tagtoborzó Borkóstolón a Budapesti Tagozata. Célunk, hogy minél szélesebb körben fogjuk össze a piarista iskolák egykori diákjait. Az alapítók meggyőződéséhez csatlakozva reméljük, Te is osztozol abban a tapasztalatunkban, hogy valóban fontos és élő az a kötelék, amely a piarista diákokat összeköti.

Szeretettel hívunk, hogy Te is vegyél részt az immár hagyományteremtő céllal, második alkalommal megrendezésre kerülő Tagozati Borkóstolónkon, amelyet ebben az évben egy grill-partyval is kiegészítünk.
A találkozót 2013. május 31-én (pénteken) 18 órakor tartjuk a Piarista  Központban (1052 Budapest, Piarista utca 1.), Kerényi Lajos atya szentmisét mutat be a Piarista Kápolnában, majd grill party és borkóstoló a Rendház tetőteraszán.

Részletes program:

18.00: Szentmise a Piarista Kápolnában - koncelebrál dr. Kerényi Lajos piarista atya, a Külső-Ferencvárosi Szent Kereszt Plébániatemplom plébánosa, aki a szent mise keretében előadást tart a közösségépítés fontosságáról "Vérbeli piaristának lenni" címmel. 
Várjuk a szentmisén koncelebrálásra azokat az egykori piarista diákokat, akik a piarista érettségi után a papi hivatást választották.

19.00: Grill party és kóstoló a piarista borokból az Piarista Központ tetőudvarán
Megnyitó beszédet mond Oberfrank Ferenc a Diákszövetség elnöke; majd a kóstolandó piarista borokat ismerteti Hernády Zsolt a Budapesti Tagozat alelnöke.
A borkóstoló keretében gyűjtést indítunk a Budapesti Piarista Gimnázium informatikai rendszerének fejlesztésére - a gyűjtést megnyitja Urbán József, a budapesti iskola igazgatója.

A Borskóstoló mellé sült húsokat készítünk, hozzá friss salátát, mártogatós szószokat, kenyeret, mustárt és ketchupot kínálunk.

A Borskostoló ára: 2.500,- Ft/fő (amely önköltségi ár, és tartalmazza a kóstolandó 5 féle bort), előre köszönjük, aki támogatói céllal ennél magasabb összeggel is hozzájárul a borkóstoló és grill-party költségéhez.

A rendezvény létszáma - tervezetten, maximum - 100 fő. A pontos étel- és italfogyasztáshoz fontos, hogy részvételi szándékotokat az alábbi web-oldalon név és email címetek meadásával egyidejűleg jelezni szíveskedjetek. Kérjük a jelentkezők valós részvételét a borkóstolón a helyszínen fizetendő 2.500 Ft/fő önköltségi ár és az előre vásárolt étel mennyisége miatt is.
Jelentkezés:

http://www.doodle.com/iqmgiyh7qpxbyfz8

Kérünk, hogy a találkozó hírét Te is terjeszd az öregdiákok körében!

Budapest, 2013. április 29.

A találkozás reményében szeretettel üdvözölnek a szervezők:

Ambrus Zsolt, Hernády Zsolt és Mikecz Tamás

Az idei esztendőben is rendelkezzünk adónk egy részéről.
1%-át valamelyik egyháznak, másik 1%-át pedig egy szervezetnek vagy alapítványnak ajánlhatjuk fel.

 
Kedvezményezett:
 
      Magyar Katolikus Egyház
      Technikai száma: 0011
 
      Piarista Alapítvány,
      Adószáma: 19013598-1-41
 
      Magyar Piarista Diákszövetség

      Adószáma: 19013581-1-41
 

Sajnos vannak egyáltalán nem bölcs emberek, akik feleslegesnek tartják a böjtöt, mondván: miért kell kínozni az embereket elavult középkori gyakorlatokkal. Természetesen ők is böjtölnek, ha féltik az alakjukat vagy nem szeretnének kiesni a súlycsoportjukból. Ők azok az emberek, akik feleslegesnek tartják az erkölcsre nevelést (országunkban immár ötven éve nincs erkölcstan), mondván: nem számít, mit teszünk a magánterületünkben, ha elvégezzük a munkánkat. Nem tartozunk felelősséggel senkinek. Magánügy, ha erkölcstelenkedek, ha hazudok. „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak” – hangzik Vojtina Ars poétikájában. 

Nagyböjtben elmélkedjünk a böjt üzenetéről, és az erkölcsi nevelés örök időszerűségéről. A böjt, az erkölcsi nevelés nem cél. De igenis nélkülözhetetlen eszköz, hogy egyensúlyban tartsuk életünket, és a szükséges harmóniákba újra, meg újra visszataláljunk. 
A minap fáradt arcú, megtört szemű, huszonéves volt fiú tanítvány jelent meg rövid életének immár roncsolt csónakján. Beszámolt kudarcairól, melyeket családjában (hiszen még szüleivel él) szenvedett el. Csalódott a szerelemben, az egyetemen. Kiesett a harmóniákból. Szülei elváltak és veszekednek, a szerelmek neki csak érzéki örömöket hoztak, nem segítették új, szép távlatok felé. Elbeszélése szerint elindult a maga önző útjain. Cimborákat választott, mert anyja, apja becsapták. Ő aztán a drogok után nyúlt, a gyönyörű igéket tartalmazó Biblia és az igazi, boldog életet kínáló Oltáriszentség helyett. Öntörvényű lett, és így lassan kipontozta magát a remek harmóniákból. Teljesen összetört és boldogtalan lett. Nincs értelme az életemnek, teljesen belefáradtam mindenbe – mondta. Félek, hogy majd önmaga élete ellen fordul.

Íme, itt a nagy kérdés: mi a boldogság titka? Hogy lehet az ember boldog? Dr. Császár Gyula "Pszichoszomatika a gyakorlatban" című remek könyvében ezt állapítja meg: „A boldogság lényege a test és lélek harmonikus működése. A betegség (testi-lelki) nem más, mint diszharmónia. Ezért a gyógyítás feladata: a harmónia helyreállítása.” A testi-lelki egészségnek és boldogságnak ezer összetevője van. A boldogság igazában állandó előrehaladás az igazi értékek felé. Alapja az emberben a többé fejlődés képessége, a nyugtalan vágy a mindig több tudás, az igazi szeretet és a végtelen irányában. A boldogság nem ismeri a megállást. A többé fejlődés képessége a végtelenbe nyit. Nagy baj, ha az ún. fejlődés valahol leblokkol, valahol fejlődési akadályba ütközik. Ilyen akadályok lehetnek: közösségek, család, társadalom, iskola. A lélektan ezeket szociális méhnek nevezi. Az anyaméh után szükségesek az ember kifejlődéséhez ezek a méhek. De ha ezek rákos betegek, vérkeringési zavarokkal küzdenek, korcsok születnek. Ha apa, anya nincsenek a helyükön, kalandoznak és veszekednek, elválnak, ha az iskolák ún. rosszul értelmezett világnézeti semlegesség elve miatt kirekesztik az Istent, ha a társadalomban legfeljebb csak megtűrtek az egyházak, kitéve gúnynak és lenézésnek: fel lehet tenni a kérdést: miért nincs gyermekeink lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, miért hazudnak, lopnak és ha kell ölnek, miért olyan utálatosak mások iránt, miért tesznek tönkre drágán helyre hozott értékeket rongálással és idétlen firkálásokkal. Miért boldogtalanok? Mert azok. Lézengenek témátlanul, bandákba verődve. Csak a drog, az ital és a szex hozza őket ideig-óráig halálos lázba. Külön veszély, ha olyan eszmerendszer kerül uralomra, amely nem akar hallani a természetfelettiről, az igazságos, de nagyon szerető Istenről. 
A nagyböjt nagyon is alkalmas arra, hogy felelősségünk tudatában el-elgondolkodjunk lehetőségeinkről, jelenünkről, jövőnkről. Hiszen az Egyház hitelesen megjeleníti az emberiség legnagyszerűbb orvosát, az igazi Megváltót, aki mindenkor minden ember előtt feltárja a boldogság akadályait, melyek őt is halálba vitték. Feltámadásával beleénekli a világba, hogy soha nincs végleg elveszett, reménytelen helyzet. Hiszen az igazi boldogság megteremtésének nagy művésze az örök Intelligencia, a nagy Van, az emberek szerető szívű mennyei Atyja, továbbá az ő egyszülött Fia, az értünk szenvedő, halált halt és feltámadott Jézus, és a Szentlélek, aki átlelkesíti az önző, léleknélküli, anyagba süllyedt világot. Milyen boldogtalanság, ami ránk zúdul, mindig onnan ered, hogy kiskaliberű emberkék és világszemléletek a világot merőben anyagi gépezetnek tekintik, melyet csupán fizikai, kémiai és gazdasági törvények szabályoznak. Az embert biológiai géppé alacsonyítják. Háttérbe szorulnak a lelki tényezők. Rettentően rosszul és hamisan értelmeznek, akik politikának minősítik a mi erőfeszítéseinket, amikor féltve és aggódva figyelmeztetjük a mi drága magyar testvéreinket, hogy miktől, kiktől óvakodjanak, kik mellé álljanak. Mi az igazi boldogságot szeretnénk magunk és mások számára körvonalazni. Jézus ott a hegyen talán még könnyezett is amikor elmondta a boldogság igazi titkait. Oda fogunk ülni mi is a lábaihoz. Hová is mehetnénk, Péterrel elrebegjük intelligens alázattal: „Az örök élet igéi egyedül tenálad vannak”.

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!
 
A Magyar Piarista Diákszövetség Elnökségével egyeztetve Szövetségünk ez évi rendes közgyűlését 2013. május 11-én, szombat délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Duna-parti Piarista Kápolna (Budapest, V. Piarista –volt Pesti Barnabás– utca 1. Bejárat a Gimnázium főkapuján. A lift használatát a rászorulók részére megoldjuk).
A visszamódosított előírások lehetővé teszik, hogy a fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal ugyanezen a napon délelőtt 10 órára összehívjam. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.
 
A közgyűlés napirendje:
 
1.      Szentmise.
2.      Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.
3.      A napirend elfogadása.
4.      Az írásbeli beszámolók szóbeli kiegészítése, elfogadása.
a)     elnöki beszámoló
b)     főtitkári beszámoló
c)     választmányi elnöki beszámoló.
d)    Vita és határozathozatal.
5.      A módosított Alapszabály ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.
6.      Az MPDSz 2012. évi pénzügyi beszámolójának, közhasznúsági jelentésének és a Felügyelő Bizottság jelentésének ismertetése és elfogadása. Vita és határozathozatal.
7.      Az MPDSz 2013-as költségvetésének ismertetése és elfogadása.– Vita és határozathozatal.
7.      Az új Kincstárnok bemutatása.
8.      Kitüntetések átadása.
9.      Agapé.
 
Az 4., 5., 6. és 7. napirendi pontokhoz tartozó írásbeli anyagok a honlapon (www.diakszov.piar.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) április 10-étől kezdve megtekinthetők.
 
 
Budapest, 2013. március 5.
 
 
Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke

Kedves Öregdiáktársam!

Az elmúlt években sokat dolgoztunk, hogy pontos információnk legyen azokról, akik magyar piarista iskolába jártak, vagy dolgoztak valamelyik piarista intézményben. Már több alkalommal adtunk tájékoztatást arról, hogy a Tartományfőnökséggel közösen kértünk adatokat egykori diáktársainktól, hogy kapcsolatot tudjunk tartani velük, és a Piarista Rend tájékoztathassa őket a rend törekvéseiről, az elért eredményekről.
Ennek a folyamatnak lényeges eleme, hogy a Magyar Piarista Diákszövetség tagjairól is egyre több és pontosabb adatot tartunk nyilván. A mai napig
·        4742 élő diáktársunk adta meg adatait,
·        2627 rendes tagja van a Diákszövetségnek,
·        évekre visszamenőleg tudjuk, hogy ki fizette be az esedékes tagdíját.
 
Fontos mellékeredmény, hogy jelentősen emelkedett a tagdíjbefizetések mértéke, így tagozataink életét, működését erőteljesebben támogathatjuk.

Azok, akik régebben beléptek a Diákszövetségbe emlékeznek még: kaptak egy tagsági igazolványt.
Régóta tartozunk újonnan belépő tagtársainknak válasszal, a belépésük visszaigazolásával.
Örömmel jelentem, hogy adatbázisunk most már alkalmas arra is, hogy tagkártyákat adjunk ki. Április elején a tagkártyát kiküldtük rendes tagjainknak. A tagkártya alkalmas arra, hogy igazold: tagja vagy a Magyar Piarista Diákszövetségnek. Jogosult vagy annak rendezvényein megjelenni, és rendes tagként jogosult vagy részt venni a Diákszövetség és tagozatod vezetőségének megválasztásában.

A tagkártyán található néhány adat:
· a tag neve,
· azt a Piarista iskolát, ahová járt, és az utolsó évet, amikor járt (a többség esetében ez az érettségi éve),
· azt, hogy a Diákszövetség melyik tagozatába tartozik, és hogy melyik évben lépett be a Diákszövetségbe.
 
A tagsági kártyán van egy vonalkód, alatta számokkal. A számok jelentése:
a/       1. számjegy: Tagság típusa (pl.: 1 – rendes tag, 2 – pártoló, 3 – tiszteletbeli, 4 – csak adományozó, 9 – nincs adat).
b/      2-6. számjegy: MPDSZ azonosító szám.
c/       7-8. számjegy: Tagozat (pl.: 1 – Bp, 2 – Debrecen, 3- Kecskemét,….).
d/      9-10. számjegy: Kártya érvényesség éve.
e/       11-12. számjegy: Adott személynek kiadott pótkártyák száma. (00 – az első)
f/       13. számjegy: hibaellenőrző bit – nem tárol adatot.

A kártya alján látható, hogy mikor állítottuk ki, és meddig érvényes a tagsági kártya. Azért korlátozzuk a kártyák érvényességét öt évre, hogy magunkat (és tagjainkat is) arra kényszerítsük: legalább ennyi időnként kerüljünk kapcsolatba, és frissítsük nyilvántartott információinkat.
Végül pedig a főtitkár aláírása hitelesíti a kártyát.
Ha a megjelenített adatok közül valamelyik hiányzik, vagy hibás, esetleg – bár beléptél a Diákszövetségbe – nem kaptad meg a kártyát, ezt kérjük, jelezd Csepely Péternek, aki a tagnyilvántartásunkért felel. (telefon: +36 30 318 7199, e-mail: csepely38@gmail.com)

Öregdiák barátsággal

Budapest, 2013. március 11.

Strommer Pál
főtitkár

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a közelmúltban Nagykanizsán járt. A piaristák vendégszeretetét élvezve elsőként rendkívüli hittanórát tartott az iskola diákjainak, majd az esti órákban a Jézus Szíve templomban celebrált szentmisét. Az istentisztelet perselyadományából befolyt teljes összeget a gyermekmentő szervezet javára ajánlották fel.

A rendkívüli hittanórán az oktatási intézmény vezetője, Nyeste Pál köszöntötte a népes diáksereget és az őket kísérő szülőket, érdeklődőket. Rövid felvezetőjét követően a dévai ferences szerzetes nemes egyszerűséggel, meggyőző hitelességgel és nem kis mennyiségű humorral a hitről, a szeretetről, és a kitartásról tartott előadást, melynek üzenetét legegyszerűbben a címben idézett Weöres Sándor idézettel lehetne összefoglalni.

Saját életéből vett példákon keresztül beszélt a sorsról, a célokról és azon értékekről, melyek nélkül az ember élete üres maradna. Így fogalmazott: „Ha Isten szívedbe vágyat ültetett, eszközt is ad, hogy megvalósíthasd. Csak el kell hinned, hogy képes vagy rá és meg tudod tenni.” E gondolat volt előadásának vezérfonala, ennek mentén vezette végig hallgatóságát az élet főbb állomásain, nagy hangsúly fektetve arra, hogy a problémák csupán megoldandó feladatokként való kezelése során ne veszítsük el jókedvünket. Fontos, hogy ne siránkozzunk azon, ami nincs, inkább örüljünk annak, ami van. Ennek szellemében él, élnek, és nevelnek közel 3000 gyermeket Erdélyben.
Böjte Csaba és gyermekmentő alapítványa Európa-szerte ismert. A dévai kezdetek után ma már 25 intézményük van Erdélyben, melyeket szinte teljes egészében adományokból tartanak fenn a magyar és román állam támogatása mellett. Az őt kísérő kis csoport Csíksomlyó közeléből, Tusnádfürdőről, az alapítvány Szent László Gyermekvédelmi Központjábólérkezett. Itt több mint 100, különböző korú gyermek nevelkedik családi házas rendszerben, melyből heten érkeztek Nagykanizsára, egy mosonmagyaróvári önkéntes, valamint két nevelőszülő társaságában. Bemutatkozásukat követő rövid, zenés műsorukat a közönség vastapssal köszönte meg.

Forrás: Kanizsa Újság

Az 1923-ban alakult Váci Diákszövetség életéről hébe-hóba kapunk híreket. Utoljára két éve beszélgettem az akkor elnökkel,  Deák Zoltánnal. Azóta eltelt két év óta gondolom némi új fejlemények is történtek a tagozat életében. Erről kérdezzük a tagozat agilis vezetőjét, Balázs Sándort.
 
- Tudom, szövetségetek igen régi, hiszen 1923-ban alakult, majd 1948-ban megszűnt, később hosszú évtizedek után újraindultatok. Mennyire aktív jelenleg  a tagságotok? 
- Amikor a Váci Tagozat újra megalakult akkor az idősebb generáció sokszor erőn felül is aktivizálta magát. Mi fiatalok ezt látva igyekeztünk felnőni a feladathoz, és példaértékűnek tartottuk az idősebb generáció munkáját. Az elmúlt időszak leginkább arról szólt, hogy az idősebb generáció átadja a staféta botot, így bele tanultunk minden tagozati feladatba. Ezúton is szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a segítségüket. Jelenleg van egy idősebb aktív és egy fiatalabb aktív generáció.

- Szoktatok most is összejöveteleket, rendezvényeket tartani? 
- Igen, 2-3 havonta szervezünk előadásokat. Évente pedig  Piarista Vacsorát.

- Szólnál ezekről a rendezvényekről részletesebben?
- Az előadásokra egyenlőre még az idősebb generáció részvétele a jellemző. A Piarista Vacsorán és a Váci Öregdiák Klubban már a fiatalabb generáció is képviselteti magát.

- Az előadások végeztével mindenki szétszéled és megy haza?
- Az előadásaink többsége vasárnap délelőtt van, ezért a legtöbben sietnek is haza a vasárnapi ebédre. Ha a tagozat lehetőségei engedik,  akkor tartunk egy kisebb agapét az előadások után, amin részt szoktunk venni.

- A fiatalok is jönnek ezekre az előadásokra? Még kik szoktak jönni az előadásokra? 
- Az előadásokon inkább az idősebb generáció van jelen, részben emiatt tartjuk a vasárnap délelőtti mise után. A szervezésben, azonban már mi fiatalok is részt veszünk.

- Milyen a kapcsolatotok a váci Gimnáziummal? Ott kinek az aktivitására, segítségére  lehet számítani? 
- A gimnáziummal nagyon jó a kapcsolatunk, mind Nyeste Pál igazgató úr, mind Futó Béla igazgató úr (a gimnázium jelenlegi igazgatója) fontosnak tartják a diákszövetséget és segítik a munkánkat. Emellett fontosnak tartottunk a legutóbbi tisztújító közgyűlés  alkalmával, hogy olyan öregdiákok is bekerüljenek a tagozat választmányába, akik a gimnáziumban tanítanak. Természetesen az ő segítségükre is számíthatunk.

- Ha szerveztek rendezvényeket, ezek anyagi vonatkozásai milyen „terhet” jelentenek tagozatotoknak? 
- Szerencsére ezek a rendezvények nem jelentenek túl nagy anyagi terhet a tagozatnak. Ez alól talán csak a Piarista Vacsora jelent kivételt.

- Még mi  másra terjed működésetek?
- Idén - hála Susánszky Mátyás öregdiáktársunknak - sikerült támogatni az iskola könyvtárát jó néhány könyvvel. Meg aztán szeretnénk felújítani azt a hagyományt, hogy az öregdiákok hozzájárulnak a diákok év végén kiosztott könyvjutalmaihoz.

- Milyennek látod a tagozatotok jövőjét? 
- A tagozat jövőjét pozitívan látom, bár nagy kihívást jelent számunkra az aktív dolgozók és az egyetemisták aktivizálása. Emellett arra is gondolnunk kell, hogy az öregdiákok feleségeit és a Vácott végzett öregdiák hölgyeket is megszólítsuk, hiszen az iskola már több mint tíz éve koedukált. Azt gondolom, hogy ez minden tagozat életében új kihívás, bár Nagykanizsáról nagyon pozitív visszajelzéseket kapok.
Nem utolsósorban készülnünk kell az Iskola megalapításának 300 éves évfordulójára is, hogy méltó módon kapcsolódhassunk be az iskolai ünnepség sorozatba.
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy munkában és fejlődésben gazdag esztendők állnak előttünk.

Köszönöm a beszélgetést. Munkádban, a Tagozatban végzett áldásos elnöki  tevékenységedben további sikereket kívánunk.  Remélem hamarosan hallunk felőletek, ill. valamelyik rendezvényeteken a „távolból” is (főleg Budapestről) páran meg tudunk majd jelenni.

Dr. Kölcsei Tamás

Április első hetében az „Évszázadok Muzsikája” koncertsorozat keretében Nicolo Sari, többszörös díjnyertes velencei orgonaművész volt a kecskeméti rendezvény vendége. 

A fiatal művész Bach, Mendelssohn, és olasz szerzők műveit játszotta a Nagytemplomban. A hangversenyre a belépés ingyenes volt, a befolyt adományokat a Piarista Templom orgonájának építésére köszönettel fogadták a szervezők.
 
Nicolo Sari játékából egy kis ízelítő: 

http://www.youtube.com/watch?v=1o-yb4hOUYc   

Ötödik alkalommal tart idén borválogatást a Piarista Rend Magyar Tartománya. Várják a nevezéseket – borokat – a "Piarista Bor 2013" pályázatra, mely igen népszerű volt az elmúlt években is a magyar borászok körében.

A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, Magyarországon is számos iskolát alapítottak 1642 óta. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban.
Hazai történetük során birtokaikon szőlőt is termesztettek és bort készítettek. Kiemelkedett több gazdaságuk, melyekből díjnyertes borok kerültek piacra. A második világháború után azonban a kommunista diktatúra elvette a rend birtokait.
Az elmúlt években sikerült újjáéleszteniük a régi hagyományokat. Idén ötödik alkalommal írnak ki pályázatot: a borászokat boraik versenyére hívják.
A neves szakértőkből álló zsűri által kiválasztott bor teljes mennyisége felvásárlásra kerül, s  az év piarista boraként hozzák forgalomba, a termelő nevének feltüntetésével.

Az elmúlt évek győztesei: Nyári Pince, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Radó Pince, Pócz Pincészet, Tokajicum Borház, Szent Gaál Pincészet, Tringa Borpince.
Idén a minőségi száraz fehérborok 1000-2000 palackos nagyságú tételei közül vakon kóstolva válogat a borszakértőkből és a rend vezetőiből álló zsűri.
Nevezzen a nemes vetélkedőn! Küldje vissza május 5-ig a pályázati űrlapot kitöltve, és három palackot a versenybe szánt borból mintaként! Nevezési díj nincs.

Postacím: Walton Promotion Kft. Budapest, 1011 Szilágyi Dezső tér 7.

Ha személyesen szeretné átadni küldeményét, ugyanezen a címen teheti meg hétköznap 9 és 17 óra között. További információkat a www.piaristabor.hu oldalon találnak. Innen tölthető le a pályázati űrlap is.
A pályázattal kapcsolatban a piaristabor@gmail.com e-mail címen vagy a +36-20-331-8027-es telefonszámon érdeklődhetnek.

forrás: Magyar Kurír

Megjelent az 2013-as év első Piaristák MA lapszáma, amelynek fókuszában a nagyböjti időszak és húsvét áll. A színes iskolai élményeken és régi hagyománnyal bíró rovatainkon túl újszerű és érdekes írások olvashatók a piarista tudomány és művészet témakörében, ezenfelül megismerhetjük az Evangelizáló Iskola kezdeményezést is.

Örömmel tudatjuk a kedves piarista öregdiákokkal, hogy az "Öregdiák oldalon" ismételten olvashattok a Diákszövetség programjairól, ott kerül hirdetésre - többek között - a májusi Piarista Borkóstoló is.

A hit évének egyik feladata, hogy megmutassa, él és működik az Egyház. Azok látják eleven valóságában, akik, benne vannak – ennek az élményével gazdagodott az a több mint hatszáz résztvevő, akik az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye meghívására együtt ünnepelték a hit ajándékát. A Magyar Kurír Blanckenstein Miklóssal, a főegyházmegye pasztorális helynökével beszélgetett.

Hogyan éli a hit évét a főegyházmegye?
Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye a hit évében több egyházmegyét érintő kezdeményezést indított. Esztergomban, a Szent Adalbert Központban nyitottuk meg egész napos papi találkozó keretében. Erre az eseményre az egyházmegye papságát hívtuk meg, akik bekapcsolódhattak a Rómában zajló liturgiába, meghallgatták Erdő Péter bíboros római videoüzenetét. Az egyházmegye főpásztora a Szentatya által Rómában összehívott püspöki szinóduson képviselte a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és az egész magyar Egyházat. A találkozón elhangzottak tanúságtételek és tanítások a hit évéhez kapcsolódó témákról, amelyek a tematikus év plébániai megünnepléséhez is segítséget nyújtottak.

Ennek folytatása a hit napja?
Megszületett a döntés, hogy a hit éve közepén is legyen egy nap, amikor a hit ajándékát ünnepeljük. Választásunk azért esett egy március 4-éhez közeli időpontra, mert szerettünk volna kapcsolódni Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökünk emléknapjához. Jól összekapcsolható a vértanúságig megélt hit a tematikus év témájával, a hit átadása, önátadás gondolatkörével.

Milyen szempontok alapján épült fel a program?
A középpontnak a délutáni Boldog Meszlényi Zoltán püspöknek tiszteletet adó hálaadó bazilikai szentmisét szántuk. Az alapgondolatot egy versben és dalban a hitről nyitány alapozta meg. A ráhangolódást egy mini fotókiállítás segítette, mely Mudrák Attila Bazilika fotóiból és Morva László útmenti keresztjeiből állt. Szerettük volna Erdő Péter bíborost hallani a hit kérdéseiről, de mivel elszólította Róma, ezért Cserháti püspök, az egyházmegye segédpüspöke vett részt a hitről szóló beszélgetésen. A program három helyszínen folytatódott. A bemutatkozások során közösségek tettek tanúságot arról, hogy a hit él, és ez az élő hit tartja őket össze. Nem aktuális tevékenységről meséltek, hanem azt mutatták meg, hitük szempontjából milyen jelentősége van mindennek. Kérésünk teljesült, közösségek álltak ki elénk három plébániáról, három oktatási intézményből. Ők hogyan adják át a hitet, mit jelent ott katolikusnak lenni. Ezt a szociális terület követte. Negyedik elemként az egymás mellett élő és szépen alakuló családközösségek közül a MÉCS mutatkozott be. Harmai Gábor a hit és a média kapcsolatáról, Kontsek Ildikó a Keresztény Múzeum küldetéséről beszélt. Végül a résztvevők ebédre voltak hivatalosak.

Kik vettek részt a hit napján?
Célzottan hívtunk a találkozóra, és már a visszajelzésekből látszott az érdeklődés. Plébániák, iskolák, karitász csoportok, szerzetes közösségek, lelkiségi mozgalmak képviselőit, hitoktatókat szólítottuk meg. Örömmel látom, elfogadták meghívásunkat. Meghaladtuk a hatszáz főt.

A hit napján kizárólag esztergomi közösségek mutatkoztak be.
Esztergomba azért mennek el az emberek, hogy megnézzék az üres vagy a nagy szertartású bazilikát. De mi van Esztergom városában a hit szempontjából? Menjünk le, nézzünk körül, kik tartoznak az esztergomi élethez. Lehetett volna az egyházmegye más települését is választani. A célunk az volt, hogy egy város hitét nézzük meg, ezúttal Esztergomét, mely felett itt a bazilika.

Milyen üzenettel engedték haza a résztvevőket?
Tiszteletet adni vértanú püspökünknek, a hitet ünnepelni jöttünk össze. Megnézni Esztergomot és erősíteni az egyházmegye identitását. Élményt, közösséget adni, hiszen aki benne él az Egyházban, azt hordozza a közösség megtartó ereje, aki kimarad, az valami fontosról lemarad. Az együttlét azt közvetítette mindenkinek, él és működik az Egyház. Ezt kell megnyitni, mert vonzása másokat is meghívhat – üzeni a hit éve. Minden felnőtt kereszténynek, feladata a misszió. Szólni a másiknak, hogy gyere, mert jó itt neked. Ezt építjük minden rendezvényünkkel.

Trauttwein Éva
forrás: Magyar Kurír

Nagymarosi Levél minden Krisztust kereső közösségnek - 2013 tavaszán

„Állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.” 2Tim 4,2
Éljeeen!
Kistestvérem született!
Sikerült a nyelvvizsgám!
A magyar válogatott nyerte a foci VB-t!
Fantasztikus hírek!

Kaptál már örömhírt, igaz? Akkor biztosan ismered az élményt, amit én: egy jó hír szinte sürgeti a befogadóját arra, hogy továbbadja, sőt az egész világgal megossza azt. Nekünk, keresztényeknek van egy, még ezeknél is nagyobb Örömhírünk, amelyet Ferenc pápa így bízott ránk, fiatalokra egyik áprilisi beszéde alkalmával: „Vigyétek magatokkal a bizonyosságot: az Úr él és velünk jár életünk útján! Ez a ti küldetésetek! Vigyétek el a világba ezt a reményt! Legyetek szilárdak a reményben, mert ez az a horgony, ami összeköt az éggel; tartsátok szorosan ezt a kötelet, legyetek készen és legyetek a remény hordozói! Ti, Krisztus tanúi, tegyetek tanúságot a világ előtt, hogy Jézus él, és ez ad nekünk reményt, reményt a világnak, amely már megöregedett egy kicsit a háborúktól, a rossztól, a bűntől. Hajrá fiatalok!”
Szent Pál szintén ezt a belső indíttatást erősíti meg: ha ismered az Örömhírt, „állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2). Akár alkalmas, akár alkalmatlan? Mit jelent ez? Vajon kinek, minek az alkalmasságáról vagy annak hiányáról beszél Szent Pál, amikor az Örömhír átadásáról, hirdetéséről – ma így mondanánk: az evangelizációról – ír Timóteusnak?

Természetesnek tartjuk, hogy itt elsősorban a másik emberre, az ő helyzetére vonatkozó alkalmasságról, alkalmatlanságról van szó. Mintha magától értetődő volna, hogy mi készek, alkalmasak vagyunk, és kérdések vagy kételyek alapvetően csak a befogadó féllel kapcsolatban merülnek föl.
Pedig a mi alkalmasságunkról is szó van, a mi készségünk kapcsán is számos kérdést fel kell tennünk, hogy a világ felé forduló evangelizációnk hiteles és célba találó lehessen.
Képes vagyok-e előállni az evangéliummal akkor is, ha nekem ez kényelmetlen vagy alkalmatlan?
Alkalmatlanságom belátása, tudata lebénít-e, visszahúzódóvá, passzívvá tesz-e?
Mennyire váltam, tettem magam alkalmassá arra, hogy megértő, elfogadó és együtt érző legyek azokkal, akikkel találkozom, köztük azokkal az emberekkel is, akik még nem találkoztak az Örömhírrel?
Hogyan hat rám, mit vált ki belőlem mások alkalmatlansága?
Hogyan ismerhetjük föl a lehetőségeinket, és miként teremthetünk alkalmat magunk és mások számára az evangélium hirdetésére és befogadására?
Szeretnénk minél tágasabb teret biztosítani a Szentlélek életet hozó erejének, amely által mi magunk is elevenné – az Örömhír élő, tanúságtevő hordozóivá – válhatunk.
E kérdések alapján készüljünk együtt a találkozásra!

Várunk május 25-én, reggel 9 órakor a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra! 

Főbb programpontjaink:

• 9.00 közös reggeli ima - indiai szalézi atyák vezetésével
• 10.00 előadás - Pál Feri atya
• Don Bosco ereklyéjének fogadása
• 11.00 fakultációk
  • Keresők - Kerényi Lajos SchP - (Nagytemplom)
  • Beszélgetés a főelőadóval - (Művelődési Ház)
  • Don Bosco velünk él - beszélgetés szaléziakkal a plébániaudvaron
  • A szerzetesség iránt érdeklődők fakultációi
    • női rendek - (Napközi)
    • férfirendek - (a Művelődési Ház oldalsó terme)
  • Kérdezz-felelek - Brückner Ákos Előd OCist - (Kálvária)
  • Szentségimádás - (altemplom)
• 13.00 ebédszünet - idő a személyes találkozásokra
• Az ebédszünetben: kiscsoportos beszélgetések - (Duna-part)
• 14.00 szentségimádás - Szent Egyed Közösség - (plébániakert)
• 15.00 szünet -
• 15.30 énekpróba a szentmisére
• 16.00 szentmise - főcelebráns: Seregély István, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott érseke
• 18.00 közös éneklés - Sillye Jenő
• Táncház - Jászok Együttes

Az idén május 5-én lesz 50 éve, hogy Dr. Balanyi György történelemtudós, egyetemi  tanár, a Budapesi Piarista Gimnázium 1935-41 közötti igazgatója meghalt. Legkedvesebb tanárom volt.

Dr. Balanyi György 1886-ban született Kecskemét környékén. Mint sokszor emlegette, ferencesek nevelték. Egész életében sok kötődést érzett rendjük iránt. Igen sok cikket, tanulmányt és könyvet írt Szent Ferencről és a Ferences Rendről.
1935-41 közt ő volt a Budapesti Piarista Gimnázium igazgatója, számomra és osztálytársaim számára az is maradt haláláig, tekintet nélkül arra, hogy 1941-től más lett az igazgató, és ő 1943 őszén egyetemi rendkívüli tanárból a Kolozsvári Tudományegyetem nyilvános rendes tanára lett. Igen nagy tekintélye volt, és tudtuk, hogy csak a felsősöket tanítja. Így aztán roppant meglepődtünk, amikor harmadikos korunkban a történelmet tanító Dragos tanár úr helyett októberben egyszer csak az igazgató úr jött be órát tartani. Valami betegség vagy áthelyezés miatt átrendezték a tanrendet, és kivételesenő vállalta nálunk, kis harmadikosoknál a történelem tanítását az egész év tartamára.

Aztán negyedikben Dr. Gál István tanította az ókort, de ötödikben újra az igazgató  úr a középkort, és folytatta oktatásunkat addig, amíg1943 őszén Kolozsvárra nem ment. Sőt, hatodikban még a gazdaságtant is ő tanította.
Tiszteltük és szerettük, és ő is szeretett minket. Később, érettségi után, sokszor emlegette — minden találkozónkon ő misézett, és részt vett a találkozókon -: "Ti voltatok az első osztály, amelyet én jegyeztem elő beiratásra, mint igazgató, és az utolsó, amellyel teljesen összeforrtam, a többiben már csak óraadó voltam!”
Másként tanított, mint a többi tanár. Nálunk is egyetemi tanár volt. Előadásokat tartott, felemelve hangját, és a fejezet végén messziről kezdte leereszetni a hangerőt. Így mindig tudni lehetett előre, mikor hallgat el, és olyankor megszünt az ún.”alapzaj” vagyis azoknak a hátul ülőknek a beszélgetése, akik nem akaratak odafigyelni. Ezt nyugodtan megtehették, mert az Igazgaó úr sohasem jött le a katedráról.
De, akit érdekelt a történelem, az rendkívül sokat tanulhatott Tőle. A tankönyvi anyagnak sokszorosát mondta el. Évente  több füzetet jegyeztünk tele magyarázataival. Hatodikban olyan sokat magyarázott, hogy még az év végén az osztályvizsgára is új lecke volt feladva, és még akkor is új anyagot magyarázott.
Előadásai hemzsegtek az évszámoktól, ami nagyon jó volt, mert ezek nélkül légüres térben mozogtak volna az ismeretek. Ezek megkövetelésének elmaradása okozza ma a tanulók és később a felnőttek rendkívül rossz történelmi tájékozottságát.
Igen sok latin mondást is tanított és ismeretüket megkövetelte. Ezzel színessé tette az anyagot. Ilyen volt pl. a  Chlodvig király keresztelésekor elhangzott intelem, vagy Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc sírfelirata. A sok latin mondást ma is tudom kívülről.
Közben észrevétlenül tágította látókörünket, formálta világnézetünket, és felkészített a jövőre. Például hatodikos korunkban 1941-42-ben a gazdaságtan keretében egy hónapig tankönyvön kívül magyarázott a szocializmus történetéről, az utópistáktól és a francia szocialistáktól kezdve Marx Károly tanaiig, majd az eddig megvalósított négy kommunista kísérletről: a kínaiaknál Kr.e. 200 körül, az inkák birodalmában, a jezsuiták paraguayi redukcióiban, és most a Szovjetúnióban. Felhívta figyelmünket arra, hogy a kommunizmust mindig csak felülről irányítva, és ellenőrizve tudták megvalósítani: mindegyik kísérletnél volt egy uralkodó réteg, amelyre nem vonatkoztak a törvények, és amely diktálta és ellenőrizte az alattvalók kommunista elvek szerinti életét.
Az ezzel szerzett ismereteink olyan mértékűek voltak,hogy,amikor évtizedekkel később a műszaki doktori szigorlatomhoz politikai gazdaságtanból is vizsgáznom kellett (az egyik melléktárgynak politikainak kellett lenni, és én természetesen  nem a párttörténetet vagy a filozófiát választottam) erre alig kellett készülnöm, és a Balanyi úrtól tanultak alapján „Summa cum laude” vizsgáztam. A bizottság megjegyezte, hogy ilyen világosan és alaposan régen hallották a gazdaságtani ismereteket.
A világháború eseményei közt sohasem mulasztotta el rámutatni, hogy a pillanatnyi villámháborús győzelmek nem jelentenek végső győzelmet. Egy szárazföldi és egy tengeri hatalom kűzdelmében a történelem szerint mindig végül a tengeri hatalom győz. Nézzük tehát kritikusan az eseményeket, és ne feledkezzünk meg az örök emberi értékek, a humanizmus és szabadság végső győzelmének bizonyosságáről sem. Amikor a japánok bravúrossan elfoglalták Szingapúrt,ő azt mondta”Ne feledkezzetek meg arról, hogy a sárgák foglalták el a fehérektől, és még vissza fog kell majd foglalni!”
Minden évben az érettségizők közül a nyolc éven át tiszta jeles tanulónak a Diákszövetség Schütz Antal: A Szentek élete című négykötetes művét ajándékozta. Balanyi Úr, aki akkor Kolozsvárott az egyetemen tanított, levélben érdeklődött, hogy megkaptam-e. Azt kellett válaszolnom, hogy sajnos nem kaptam meg, mert az akkori igazgató úr, Ferenczi Zoltán azt mondta, hogy úgye belátom, hogy a mai időkben aktuálisabb művet kell kapnom, és ezért Baráth Tibor: "Az országépítés életfilozófiája a Kárpátmedencében" című könyvet adják nekem. Ez tele volt rögvalósággal és Kárpát-Duna Nagyhazával. Balanyi úr csak annyit írt erre: "Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire rövidlátó legyen!"
Sokszor haangoztatta Balanyi úr, hogy "Sex horas dormire sat est juvenique senique…" - vagyis "hat óra alvás elég örgnek és fiatalnak egyeránt..." és ezt be is tartotta. Minden reggel fél hatkor misézett, amit akkor tapasztaltunk, amikor az évi 3 hetes ministrálási szolgálatot láttuk el.
Érettségi találkozóinkon felmerült - talán a tízévesen -, hogy évente jöjjünk össze. Balanyi úr ezt kifejezetten megtiltotta, azzal hogy akkor a találkozók elleposodnak, és sokan ezért meg azért elmaradoznak. Azt mondta hogy a 30 évesig csak ötévenként kell találkozni, az 50 évestől évenként kell, a két dátum között tetszés szerint. Tanácsát meg is fogadtuk, és be is vált. Az ötévenként tartott találkozókon mindig majdnem minden volt osztálytárs megjelent. Amíg Balanyi úr élt, ő olvasta fel a névsort, és mindenki beszámolt az elmúlt 5 évről.
Én mindig tartottam Vele a kapcsolatot. Amíg Kolozsváron volt, levelezés útján. Ezt 1945-46-ban Tomek Vince akkori tartományfőnök úr, Balanyi úr jó barátja közvetítette, amíg a rendes posta meg nem indult. 1948-ban a magyar állampolgárságú egyetemi tanárokat kiutasították Kolozsvárról. Akkor tért vissza Budapestre.
Amikor 1950-ben megkezdődött a szerzetesrendek felszámolása, és a vidéki rendházakból éjszaka deportálták az ott lakókat, Budapesten is tartottak ettől. Ekkor Balanyi úr fő gondja értékes könyvtárának a megmentése volt, minden eshetőségre. Kérésére naponta 1-2-szer fordulva, többszáz könyvet szállítottam el bőröndben lakásomra, s ott őriztem, amíg a veszély el nem múlt, és kiderült hogy a piaristák két rendháza és iskolája, köztük a budapesti - megmarad.
Sokszor látogattam meg az Igazgató Urat a következő években. Igen nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy mindig hosszasan beszélgettünk a történelemről, és az aktuális helyzet történelmi értékeléséről, és lehetőségeiről.
Amikor Titoból láncos kutya lett, és a háború kirobbanásának veszélye felmerült, Balanyi úr azt mondta: "Zolikám,én nagyon nem örülnék, ha most az amerikaiak fegyverrel vernék le a Szovjetuniót, mert akkor 20-30 év múlva megint akadna néhány ember, aki azt mondaná, hogy a  kommunizmus nem tudta kifutni a formáját. Kezdjük újra! Én jobbab szeretném, ha magától esne szét!"
Felkerestem 1956. október végén is többször. Arról beszéltünk,hogy előfordulhat-e, hogy az ország egy lépésben visszanyerje szabadságát. "Nagy csoda lenne" mondta ő, sajnos ez nem valószínű." Igaza lett.
Abban az időben, illetve azokban az években szokás volt, hogy ebéd után néhány közeli barátja, főleg a rend tagjai, Balanyi úrnál kávézott. Ő a kávéfőzés mestere volt, és szívesen látta barátait kávé melletti beszélgetésre. Néhányszor én részt vettem ezeken a beszélgetéseken, és  itt módomban állt olyan  kiváló és tisztelt személyekkel közelebbről megismerkedni, mint Sík Sándor, Schütz Antal, Zimányi Gyula, Mátrai János, Vékey Károly, vagy Endrédi Vendel zirci főapát, aki ha Budapestre jött, mindig a piarista rendházban szállt meg.
Mátrai János bácsi igen jó barátja volt. Johnnak szólította. János bácsi sokszor emlegette, még a 80-as években is, hogy ő volt Nyitrán az utolsó magyar piarista igazgató. Sokszor hívja a nyitrai püspök, volt tanítványa, látogasson el oda újra, de mint mondta, nem megy, amíg „azok” ott vannak. Ez nagyon optimista kijelentés volt, hiszen ő akkor már 90 éves elmúlt.
Nagy, és mélyreható élményt jelentett, hogy részt vehettem 1939-ben, mint kisdiák, azon a kárpátaljai túrán,amelyen a rend vezetői között Schütz Antal, Zimányi Gyula mellett Balanyi úr is ott volt.
1962-ben először jártam Rómában, s Tomek generális úrnak átadtam Balanyi úr üzenetét, hogy úgy hírlik, őt akarják Mindszenty helyett esztergomi érsekké kinevezni, és ezt ne hagyja. Ő azt mondta,hogy esze ágában sincs, de még egyébként hivatalosan senki sem kérdezte meg ezt tőle. Viszont Tomak úr azt üzente Balanyi úrnak, hogy sétáljon sokat érszűkülete miatt, és ne csak a szobájában tartózkodjon. "Nem téma!" mondta az üzenet átadása után, és arra hogy sikerült talákoznom a Tomek generális úrral, azt mondta "Tu , felix, vidisti!" ("Te, boldog, láttad!")
Sajnos, a figyelmeztetés indokolt volt. Egy év múlva 1963-ban éppen a születésnapját köszöntve, jeleztem, hogy júniusban első hosszabb turistautamra indulok többek között Olaszországba is, és előtte még bejövök hozzá. Erre már nem  került sor. Alig egy héttel később, május elején hirtelen meghalt az Igazgató Úr.
Legkedvesebb tanárom volt. Emléke, és a Tőle tanultak azóta is útbaigazítást adnak a történelem eseményei között. 2013. május elején lesz halálának 50. évfordulója. Emléke tovább él!

Mellékelt kép: Balanyi György - Huber István festménye, 1943.

Az Új Ember Kiadó által megjelentetett kiadványban Sík Sándor verseit nem csupán olvashatjuk, de hallgathatjuk is egy 1994-ben felvett hangfelvételről, Sinkovits Imre előadásában.

Sík Sándor költészetét az isteni gondviselésbe vetett feltétlen hit hatja át. A keresztény embernek nem szabad, hogy kedvét szegjék az élet nehézségei, meg kell őriznie derűjét, a létezés fölött érzett örömét: „Azt szeretem, aki nevet/ Akinek rózsaszín az arca/, Aki örül, aki kacag/, Aki dalolva megy a harcra” (A hajnal szerelmese). A keresztény művészet és jelképrendszer hagyományaihoz hűen mutatja be Jézus Krisztust, jóságosnak, akinek követése természetes számára: „Fehér fényben, fehér ruhában/, Egy férfi jár előttem egyre./ Vezet, vezet, kezem kezében,/ Föl a magányos, nagy hegyekre” (Ketten a Mesterrel).
A pap szerzetes költő hite kételyek nélküli, még ha nem mentes is a küzdelmektől: „Hitem súlyos és kemény,/ nem tündérmese hit./ Szeretem és élem… Hűség!” (Hiszek). Sík Sándor képei tömörek, lényeget kifejezőek, belesűríti néhány sorba Krisztus önként vállalt életáldozatának esszenciáját: a keresztúton a kereszt súlya alatt roskadozó Jézust bámuló tömeg, „kis, szegény emberek” nyomorúságát, életük sivárságát, s velük szemben a Megváltó Jézus önfeláldozásának egyedüliségét, az egész világmindenséget megújító cselekedetét: „némán egymásra néztek:/ Krisztus és kereszt, ketten./ Nagy, ismeretlen tűzzel/ a lét új titka rezgett…/ És karjait kitárta, szelíden, szomorún,/ És magához ölelte a rettentő keresztet” (Jézus és a kereszt).

Sík Sándor a hit misztériumát fejezi ki, a megfoghatatlan és láthatatlan, csak a lelkünk által érzett Istent, akit azonban folyamatosan keresünk, sokszor egy életen át, mert maga a Teremtő kódolta lelkünkbe ezt a csillapíthatatlan vágyat: „… a Te neved minden szó a számon; Akit keresni hiábavaló,/ Mert nem vagy ember-érhető helyen,/ De kereslek, mert megtaláltalak/, És aki keres, az is csak Te vagy” (Imádság a hegyen).
A költő teljes szívvel és lélekkel, örökké lüktető dinamizmussal szeretné megélni a kereszténységet, elveti a langyos, szürke hitet, mindig a tökéletességet keresi, s így fohászkodik a Mindenhatóhoz: „Ha elapadna könnyem a más bűnén,/ A minden mozgást érezni ha szűnném,/ Az a nap, Uram,/ hadd legyen a végső:/ Szabadíts meg a szürkeségtől!” (Ments meg Uram!)
Néha perlekedik az Úrral, de nem haraggal, nem annyira számon kér Istentől, mint inkább végső reményként fordul hozzá, látva a világ szörnyűségeit: „ne aludj, Uram/ már sokáig! Az utakon a vér bokáig,/ A hullapára köldökig,/ S a bűn, a bűn: Fojt szinte már szemöldökig!” (Ne aludj, Uram!)
Sík Sándor a középkori keresztény himnuszok egyik legavatottabb fordítójaként azok szellemében dicsőíti Istent, köszönetet mondva a Teremtőnek, hogy a történelem vészterhes időszakában is megóvta őt a bukástól. Tisztában van azzal, hogy ehhez a saját ereje kevés lett volna, s Szent Pál apostolhoz hasonlóan vallja, hogy minden felülről érkező kegyelem: „Téged Isten dicsérlek és hálát adok mindenért/… Hogy ember lehettem akkor is,/ mikor az emberek/ nem akartak emberek lenni,/ hála legyen” (Te Deum). 
A tökéletes Istenre hagyatkozást fejezi ki a címadó költemény: a mi dolgunk, hogy tegyük a dolgunkat, teljesítsük küldetésünket, Isten akaratának megfelelően, nem törődve azzal, hogy fáradozásainknak meglesz-e a gyümölcse: „Mást mit tehetsz,/ ha semmit sem tehetsz?/ Egyetlenegyet: önmagad lehetsz./ Legyen remény, vagy ne legyen remény,/ Az fel van írva Isten tenyerén” (Isten tenyerén). 
Az Új Ember Kiadó által megjelentetett kiadványban Sík Sándor verseit nem csupán olvashatjuk, de hallgathatjuk is, egy 1994-ben felvett hangfelvételről, Sinkovits Imre előadásában. A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja tökéletesen ráérez Sík Sándor csöndes, szelíd, de a Krisztus-követésben határozott, semmiféle megalkuvást nem ismerő jellemére. Versmondása visszafogott, az érzések kifejezésében kerüli a legkisebb harsányságot is, de nem színtelen, bársonyosan mély hangján mintha magát a költőt hallanánk. 
Elolvasva Sík Sándor verseit és meghallgatva Sinkovits Imre szavalatát, megállapíthatjuk: a szerzetes pap költő valóban annak a keresztény humanizmusnak volt a képviselője, amit Rónay György így jellemzett 1968 decemberében írt, s a kötetben szereplő tanulmányában: „egy a régihez képest újfajta, nyílt és nyitott, a világ iránt bizalmat tápláló, tőle nem elforduló, hanem formálására belé álló, kötetlen és önzetlen, nem mozgalmi ábrándokban, hanem felelős személyiségben gondolkodó” kereszténység, olyan, „amely egyszerre dolgozik a teilhard-i ’recept’ szerint társadalmilag e világi vonatkozásban ’előre’, a haladás mentében, és az ’üdvösség’ transzcendentális vonatkozásában ’fölfelé’, mégpedig úgy, hogy ezt a két irányt a legteljesebb harmóniában éli szintézisbe önmagában.” Minden görcs és gátlás nélkül, ahogy Mint a Mátra című versében írja: „Nem erőlködni befelé sem,/ Csak bámulni a létezésen,/ A parttalanban elmerülni/ És úszni benne és örülni/ Az egyetlen csodának: annak,/ Hogy valami, valakik vannak” (Új Ember Kiadó, 2012).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Hatvan éve hunyt el Schütz Antal piarista szerzetes, aki sváb kézműves-paraszti családban született. Tanulmányait  Szegeden, a polgári iskolában, majd két osztály elvégzése után a  szegedi piarista gimnáziumban  végezte szolgadiákként. Ugyanitt tanult két öccse is, akikből orvos, illetve gimnáziumi igazgató lett. Érettségi után, 1899-ben belépett apiarista rendbe.
A  Pázmány Péter Tudományegyetemen  tanult teológiát, majd 1904.  július 2-án pappá szentelték. Ezután két évig a szegedi piarista gimnáziumban hittant, latint és magyar irodalmat, majd 1906-tól 1916-ig a  budapesti piarista gimnáziumban hittant, valamint a  Kalazantinum hittudományi főiskolán fundamentálist, dogmatikát és néhány éven keresztül szentírástudományt is tanított. Emellett meghatározó hittankönyveket írt a középiskola négy felső osztálya számára és folyamatosan művelte magát, tanulmányozta a teológia mellett a nemzetközi filozófiai, pedagógiai és pszichológiai-karakterológiai irodalmat. Két doktorátussal is rendelkezett, az egyiket a pesti egyetemen szerezte teológiából (Kezdet és vég a világfolyamatban, 1907), a másikat Würzburgban (Külpe Laboratórium) pszichológiából (Kiemelkedő szótársítások, 1917).

1916-ban a  Pázmány Péter Tudományegyetemen  a Hittudományi Kar dogmatika-professzora lett, egészen 1944-ig. Két ízben a kari dékán, egy ízben az egyetemi rektor tisztét is betöltötte. Professzorsága eredményei voltak latin és magyar nyelvű dogmatikai tankönyvei. Emellett 1908 óta titkára,  1930-tól 1947-ig elnöke volt az  Aquinói Szent Tamás Társaságnak . 1927-ben ő mondta a gyászbeszédet  Prohászka Ottokár székesfehérvári temetésén, majd 1928- 1929 között ő rendezte sajtó alá Prohászka össze műveit.  1930-tól kezdve 6 éven át nyilvános világnézeti előadás-sorozatokat (publicum) tartott az egyetemi katolikus ifjúsági egyesületek számára, amelyek nyomtatásban is megjelentek. Munkássága elismeréseként 1925-ben a  Magyar Tudományos Akadémia  levelező, 1938-ban pedig rendes tagjává választották.  1930-ban  Corvin-koszorúval, majd  1942-ben  Corvin-lánccal tüntették ki.
1941 februárjában agyvérzés és bal oldali bénulás érte. Szeptembertől már taníthatott és 1944-ig – ha nem is a nála megszokott mértékben – folytathatta régi tevékenységét. Betegsége idején írta meg az Életem című önéletrajzát (1942).  1944 novemberében  Mosonmagyaróvárra, majd  1945 elején a tiroli  Umhausenbe menekült. Októbertől Grazban élt unokatestvérénél és csak  1946márciusában tért haza. Ismét tanított a  Kalazantinumban, többek között pedagógiát, eközben azonban további kisebb, 1948-tól pedig már nagyobb agyérgörcsök is felléptek nála. Élete utolsó 21 hónapját betegágyhoz kötve töltötte, teljes leépültségben. 1953.  április 20-án halt meg  Budapesten, a Váci utcai  piarista rendházban. Temetése 1953. április 23-án volt a  Farkasréti temetőben, de ott sírját 1980-ban fölszámolták, és hamvait a  Kerepesi temető újabb piarista sírboljtába (511/A-512/A) szállították.

József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni,
hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyenge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Miért nem tudom hát sokkal
szebben?
Mint a hegyek és mint füvek
Szívünkben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.