2013. február 20. - V. évfolyam 2. szám

 

Jelenits István: Teremtő módon gondolkodni

A felvilágosodással támadt némi feszültség egyházi és profán műveltség közt, de az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul, ma is érvényes. A jó papnak nemcsak az egyházi gondolkodás fejleményeivel kell lépést tartania, hanem általában az emberi gondolkodáséval, épp azért, mert emberekkel bánik – mondja a Magyar Kurírnak a Széchenyi-díjas Jelenits István piarista szerzetes, irodalmár, aki decemberben töltötte be nyolcvanadik életévét. Interjú.

- Mi az írástudó, az értelmiségi felelőssége ma, amikor nemcsak egy szűk elit, hanem sokkal szélesebb réteg rendelkezik diplomával?

- A rendszerváltás egyik hozadéka, hogy változtak a felsőoktatásba való bejutás feltételei, s mindenki igyekszik egyetemre menni. A társadalomban ugyanakkor nincs szükség ennyi értelmiségi emberre. Ráadásul valószínűleg nem születnek ennyien úgy, hogy értelmiségi hivatásuk legyen. Nemrég beszélgettem egy régi tanítványommal, aki a Műegyetemen tanít. Mint mondta, régen azon a szakon, amelyiken ő tanít, körülbelül húszan kezdtek évente, és ebből is kikopott öt-hat ember. Most 120-an vannak egy évfolyamon, és ebből is ugyanúgy 15 az igazán értelmes. Ez rossz az egyetemnek is, mert ennyi embert nem könnyű elmélyedő figyelemre és gondolkodásra szoktatni. A mércét lejjebb kell szállítani. Ezután persze ez a száz ember elégedetlen lesz, hogy nem kapja meg azt a diplomájáért, miután végzett, amit szerinte kapnia kellene. Esztétikát tanítok az egyetemen. Amíg a Bevezetés az esztétikába című tárgyra csak esztétika szakosok jöttek, többé-kevésbé komolyan vették a dolgot. A szabad bölcsészek viszont a bolognai átalakítás után százhúszan hallgatják az óráimat. Aztán a vizsgán felsorolják, hogy milyen jelenségre mondtam példának a Laokóon-csoportot, de amikor rákérdezek, hogy mi az a Laokóon-csoport, arra már nem tudnak válaszolni. Pedig az ember azt várná egy értelmiségi-palántától, hogy ilyenkor utánanéz, miről is van szó. De őbenne nincs meg ez a szellemi igény, csak megtanulja, amit tudni kell a vizsgára. Én viszont nem érek rá minden példának felhozott műalkotást bemutatni. Ilyenekkel találkozunk az egyetemen, és ezért kerül krízisbe az egyetemi oktatás. A régiekben meglévő értelmiségi hivatástudat nincs meg a mai hallgatók többségében, s ez nem az ő hibájuk, hanem a társadalomé. Ezért ők vizsgákban gondolkodnak. Az értelmiséginek nemcsak az a fontos, hogy mit tud, hanem hogy tud-e teremtő módon gondolkodni a szakmájában, s lépést tartani a későbbi eredményekkel.

- Ezek szerint az az értelmiségi, aki teremtő módon gondolkodik?
- Igen. Sőt, az igazi értelmiségi az volna, aki egyvalamihez nagyon ért, de van rálátása az egészre is, van általános műveltsége, amivel eligazodik a világban, megkülönbözteti a megbízhatót a megbízhatatlantól, a pillanatnyi szenzációt az igazán fontos eseményektől.

- Egy írásában szembeállítja a papot a felvilágosodás termékeként megszülető, szekuláris értelmiségivel, aki már nem akar kaput nyitni a transzcendens felé, nem őrzi a szent dolgokat. Értelmiségi-e a pap?
- Az volna a dolga, hogy értelmiségi legyen. A felvilágosodással támadt némi feszültség egyházi és profán műveltség közt, de az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul, ma is érvényes. A jó papnak nemcsak az egyházi gondolkodás fejleményeivel kell lépést tartania, hanem általában az emberi gondolkodáséval, épp azért, mert emberekkel bánik. Kell, hogy az értelmiséghez is szólni tudjon, s ha értelmiségi felkészültségű, akkor tud szólni az értelmiségiekhez és a nem értelmiségiekhez is, de fordítva nem igaz.

- A papképzésben megvan ez utóbbira az igény?
- A hetvenes években arról beszélgettünk a Vigília összejövetelén, hogy kinek írjuk a Vigíliát. Azt mondta valaki, hogy a katolikus értelmiségnek. De volt-e ilyen akkor? Hát, ha más nem, a papság. Erre Nyíri Tamás felszisszent, hogy a papság ma nem értelmiség. A papság ugyanis úgy érezte, hogy a kommunista diktatúrában azzal a szellemi élettel nem kíván foglalkozni, és így nemcsak attól a szellemi élettől, hanem a szellemi élettől is elzáródott. Ekkor én hozzászóltam, hogy régi értelemben lehet, hogy nem értelmiség a papság, de akkor az orvosok például azok-e? És akkor jelentkezett egy orvos, hogy ők sem, mert a szakma mellett nincs idejük mással foglalkozni.

- És ma, 2012-13-ban mi a helyzet? Dawkins Isteni téveszméje például, ha jól tudom, kötelező olvasmány a szemináriumban.
- Sok pozitívum történt azóta. Például a rendszerváltás óta a papok akadálytalanul kerülhetnek ki külföldi egyetemekre, ami alkalmas nyelvtanulásra és kapcsolatépítésre is. Elmondhatjuk, hogy feloldódott az a bezártság, ami kényszerűen évtizedeken keresztül jellemezte a papságot. A papok élete ugyanakkor megnehezült, mert sokkal kevesebben vannak, mint a kommunizmus évtizedeiben. Az a kor még örökölte a régi idők papságát, most pedig csak azok maradtak, akik kommunista időkben és azután jelentkeztek papnak. Később esküsznek az emberek, kevesebb a család és a gyermek. Kevés gyermekből pedig még kevesebb pap lesz. Egy pap egyre több plébániát lát el, így rohangálnia kell, és így alig marad ideje olvasni, tájékozódni. Például nem biztos, hogy újraolvas egy jegyesoktatáshoz, hanem újra előadja az egyszer már megírt anyagát, aminek az a veszélye, hogy újramelegített ételt tálal fel.

- Mennyire érzi magát olyan hídszerepben, mint egykori rendtársa, Sík Sándor, akiről azt írta, hogy magányosan próbált közvetíteni népiek és urbánusok, nemzetiek, konzervatívok és liberálisok közt, az irodalmi, értelmiségi élet csoportjai között? Azért kérdezem, mert ön is részt vesz beszélgetőesteken például Esterházy Péterrel vagy Nádas Péterrel.
- Esterházy Pétert jól ismerem, a tanítványom volt, én eskettem. A szerzetességemből és a tanárságomból is adódott, hogy több irányú kapcsolataim alakultak ki. Ők pedig nem annak ellenére, hanem azzal együtt szeretnek engem, hogy pap vagyok, és így van kapcsolatuk az egyház szellemi örökségével is. Fontos, hogy ne csak messziről mustrálgassuk egymást, és ne akadjunk fenn a másik félreérthető megnyilatkozásain. S próbáljunk úgy élni, hogy szót értünk egymással és örülni tudunk egymás eredményeinek.

- Általában a legtöbb középiskolai, egyetemi évfolyam úgy érzi, hogy ő volt az utolsó nagy nemzedék, utána már beköszöntött a hanyatlás. Ön hogy látja, tanárként több évtizedes tapasztalattal a háta mögött: tényleg hanyatlástörténet az előző évtizedek története?
- Az egyetemekről már említettem, hogy ott valóban fenyeget mindez. Ma változik az iskola szerepe: szinte többet tud meg a gyerek a tévéből és az internetről, mint az iskolában. Azonban gondolkodni mégis az iskola tudja megtanítani az embert, és ott kérik csak számon, hogy megtanulta és tudja-e alkalmazni az anyagot. Valaha aki az iskolába került, örült, hogy megfogta az Isten lábát, és tudta, hogy ott érdekesebb kilátás nyílik a világra, mint otthon. Mostanában az iskola elveszíti a méltóságát: sok gyermek úgy  gondolja, hogy az csak azért van, hogy ne legyen vele gond. Pedig rá lehetne csodálkozni, hogy amikor a szüleink már nem tudnak állandóan mellettünk lenni, gondoskodik rólunk a társadalom, és az iskolában megismerhetjük a világot, amiben élnünk kell, és ami érdekes. Nem csak szájtátó polgárok vagyunk, hanem alkotó elemei a világnak, amihez meg kell tanulni pár dolgot. Ezt a programot a tanárnak kellene irányítania, de ehhez meg kellene becsülni annyira, hogy ne csak nyűtt melósként végezze a munkáját. A kommunizmusban egy tankönyv volt, kénytelen-kelletlen azt tanítottuk. 1990 után épp az ellenkezője történt: annyi könyv jelent meg, hogy arra sem volt időnk tanárként, hogy végignézzük mind. Most az inga visszalendül, és újra megszigorítják, mely tankönyvekből lehet tanítani. Viszont az állandóan változó viszonyokhoz nehéz alkalmazkodni.

- Tényleg nem olvasnak a „mai fiatalok”, ahogy húsz éve halljuk? Egy Umberto Eco-i új középkor felé tartunk, ahol újra a vizuális kultúra a meghatározó?
- Azt hiszem, ez tényleg fenyeget. Kevesebb az olvasó ember, és felületesebben, kapkodva olvasunk, mint a patak, ami nem görgeti el a köveket már, hanem elfolyik köztük. Tudnunk kellene kedvet támasztani az olvasáshoz, minél előbb. Amikor a szakmunkásképzőben tanítottam, azt láttam, hogy ezek a diákok ugyan eljutottak a nyolcadik általánosig, de némelyikük úgy, hogy nagyon megerőltető volt számukra az írás. Az óra elején még jegyzetelt, később már nem volt rá energiája. Most gyakran hallani, hogy aki a könnyed olvasmányokat megszereti, az már nincs olyan messze a nehezebbek elolvasásától sem. Én a szakmunkásképzőben azért azt csináltam, hogy számos alkotást magam felolvastam az órán, például Kafkától az Átváltozást. Felolvastam az első részt, majd megkérdeztem, hogy mit gondoltok, mi lesz a folytatása? Persze egy szakmunkásképzőben nem olyan nagy a tananyag irodalomból, mint egy gimnáziumban, így jobban el lehet időzni egy-egy novellánál, regénynél, versnél.

- Ma ugyanazzal vádolják az egyházi iskolákat, amivel a rendszerváltás után is – ezekre a vádakra ön akkor számos cikkben reagált. Hogy látja az egyházi iskolák mai helyzetét?
- Ezek olyan emberek ellenkezései, akik nem igazán vannak közel a problémához, hanem csak statisztikákat néznek, s kapkodják a fejüket, hogy itt is, ott is új egyházi iskola van. Pedig sok esetben az egyház elveszett iskolák megmentésére vállalkozik, hogy egy falu népének ne kelljen buszra rakni a gyermekeit. Miért volna ez baj? Amúgy is: még mindig nevetségesen alacsony az egyházi oktatás aránya Magyarországon.

forrás: Szilvay Gergely/Magyar Kurír
fotó: piarista.hu


Interjú Labancz Zsolt piarista atyával az Új Emberben: A szerzetesrendek együttműködése társadalmi üzenet

A Megszentelt Élet Napja kapcsán az Új Ember interjút készített Labancz Zsolt tartományfőnökkel, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnökével.

– Magyarországon harmincnál is több férfirend van, egymástól sokban eltérő küldetéssel. Hogyan lehet mégis összefogni őket?
– Valóban, életformájukat – monasztikus, kolduló, illetve apostoli – vagy történetüket tekintve is sokféle rend létezik ma Magyarországon. A Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának két célja van. Egyrészt összefogni a különböző szerzetesrendekben meglévő erőforrásokat és elkötelezettségeket, másrészt elősegíteni a rendek közötti együttműködést. Hisszük, hogy az összefogással nagyobb energiákat mozgósíthatunk, mint külön-külön. Ez persze visszahat majd az egyes közösségekre is.
Van egy prófétai feladatunk is: előre meg kell álmodnunk a magyarországi szerzetesség jövőjét. Közösen kell kigondolnunk azt, hogy mely utak vezetnek egy életteli jövő felé.

Nagy előrelépés, hogy a megszentelt élet napja körül elindul egy szerzetesi honlap. A szerzetes. hu-t – melynek címe a II. János Pál pápa által inspirált Gratuitas, azaz ingyenesség lesz – a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Szerzetesteológiai Intézete indította el, de a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája szeretné segíteni működését. A honlap nemcsak a már megszentelt életet élőknek kíván információkat nyújtani, hanem azok számára is igyekszik útmutatást adni, akik a szerzetesrendek iránt érdeklődnek. Olvashatóak lesznek itt tanulmányok, rendi tájékoztatók is. Később ehhez kapcsolódva egy elektronikus folyóirat is indul majd.
A szerzetesközösségek – világiakkal közös – együttműködésének jó példája a Servitor Pro Multis Kft., melynél a gazdasági működés kedvezőbb feltételeinek megteremtése érdekében jött létre az összefogás. Ehhez plébániák, egyházi mozgalmak, intézmények is csatlakoztak. Az anyagi téren megvalósuló együttműködés és bizalomépítés alapot teremthet ahhoz, hogy más vonatkozásban is könnyebben keressük és találjuk meg a közös tevékenységek lehetőségeit.

– Milyen helyzetben van ma a szerzetesség Magyarországon?
– Reménnyel átitatott realizmussal kell tekinteni a mai viszonyokra. Nagyon sok olyan vonással rendelkezik a magyar szerzetesség, mely a Szentlélek működéséről tanúskodik. Van olyan monasztikus közösség, mely a lectio divina (a lélek táplálkozása Isten igéjének olvasásával – a szerk.) útját újra felfedezi, van olyan rend, mely az eredeti karizmájához szeretne visszatérni, máshol a testvéri élet jobbítása felé tesznek lépéseket.
Másrészt vannak elöregedő rendek is, amelyek a kommunizmus után újjáéledtek, ahol a szerzetesek hűségben élték meg hivatásukat, de fiatalok már nem csatlakoztak hozzájuk. Arra kell számítani, hogy tíz éven belül lesznek olyan közösségek, amelyeknek tagjairól és intézményeiről gondoskodnunk kell.

– A hit évének feladataiból, az újraevangelizációból miként tudják kivenni részüket a szerzetesrendek?
– XVI. Benedek pápa Porta fidei című apostoli levelének következő mondatát mintha nekünk írták volna: „A mai világnak elsősorban olyan emberekre van szüksége, akiknek szívét-lelkét megvilágosította az Úr szava, és így képesek sokak szívét, elméjét megnyitni arra, hogy vágyódjanak Isten és a vég nélküli igaz élet után.” Mi olyan emberek szeretnénk lenni, akiknek a szívét megvilágítja az Úr szava. Ha a hivatásunkhoz hűek tudunk maradni, ezt belső örömmel és odaadottsággal tudjuk élni, akkor ennek önmagában evangelizáló ereje van. Akkor esély van arra, hogy mások is vágyódjanak az igaz élet után. A sokféle tevékenységet is – hitoktatás, rászorulókkal való foglalkozás, lelkipásztorkodás – ebben az összefüggésben kell folytatnunk.

– Az egyház Magyarországon a hivatások terén komoly létszámgondokkal küzd. Hogyan lehet megismertetni, megszerettetni a mai fiatalokkal a szerzetességet?
– Hazánkra az a jellemző, ami sajnos Európára is, hogy az elkötelezett életre való hajlandóság csökken. Fontos azonban, hogy elsősorban a valósággal foglalkozzunk, ne az elvárásainkkal. Igen, örülnénk, ha több fiatal kopogtatna rendházaink ajtaján felvételét kérve. Ugyanakkor látnunk kell, hogy vannak nagyszerű fiataljaink, akiket megragadott a krisztusi radikalitás, és közösségben szeretnék Isten és embertársaik szolgálatára szentelni az életüket. A mai média sztereotípiákat közvetít a szerzetességről, melyek lebontásában, helyreigazításában nagy feladatunk van. Erre jó példa az Iránytű hivatástisztázó műhely, ahol a Sapientia főiskola berkein belül a szerzetesrendek hivatásgondozással megbízott tagjai működnek együtt.

– Elfogadottabbá lehet tenni a szerzetességet a társadalom szemében?
– A szerzetesrendek együttműködésének komoly társadalmi üzenete van. Ma ugyanis bizalomhiányt tapasztalunk szerte az országban. Ám ha mi tudunk bizalmat építeni egymás között, akkor ez meghívást jelent a társadalom számára is. Azt tapasztaljuk, hogy az emberekben nagy az igény a transzcendens felé, sokan keresik az élet értelmét, vágynak valami másra, többre. A szerzetesrendeknek a spirituális élet szakértőiként segíteniük kell az embereket, hogy ráleljenek az igazi, krisztusi útra. Mi, szerzetesek osztozunk minden ember közös sorsában. Azzal, hogy a szerzetes fogadalmat tesz, nem szűnik meg ember lenni. Ugyanaz a töredezettség van bennünk is, ami mindenkiben. Életformánk és fogadalmaink által ezt az emberséget visszük Krisztus közelébe, mert hisszük, hogy „benne ragyogott fel az emberlét egész teljessége”.

Baranyai Béla, Új Ember


Aláírásgyűjtés, hogy a fogantatástól kezdve minden embert megillessen az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog

"Az emberi élet a fogantatással kezdődik.
A magzat él, dobog a szíve, fájdalmat érez és mosolyog,
mint bárki közülünk."

Kedves Barátunk!

Az EGY KÖZÜLÜNK Európai Polgári Kezdeményezés már az interneten keresztül is aláírható a www.egykozulunk.hu oldalon az Aláírom fülre kattintva!

Mi az Európai Polgári Kezdeményezés?
Az Európai Polgári Kezdeményezés célja, hogy 1 millió európai polgár közvetlenül kérje fel az Európai Bizottságot, hogy az Unióhoz tartozó ügyekben a polgárok kérésére jogszabályt alkosson.

Mire irányul az EGY KÖZÜLÜNK Európai Polgári Kezdeményezés?
Az Európai Unió illetékességébe tartozó ügyekben a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog.

Miért írjam alá?
- Mert ami neked most 20 másodperc, az másoknak a jövőbeni megszületés esélyét jelentheti.
- Mert az Európai Unió történetében ez az első alkalom, hogy a polgárok közvetlenül beleszólhatnak a kontinens jövőjének alakításába.
- Mert egy olyan horderejű kérdésről van szó, ami nem kevesebbet tűz ki célul, minthogy a legkisebbeket, a legkiszolgáltatottabbakat is illesse meg az élethez való jog.
- Mert egy történelmi jelentőségű, 27 európai országban egyidőben zajló emberi jogi vállalkozás részese lehetsz.

Mi lehet a kezdeményezés eredménye?
Elérhetjük, hogy az Európai Unióban közpénzekből ne támogassanak embrionális életek elpusztításával járó kísérleteket és más tevékenységeket.

Mit kell most tennem? Hol írhatom alá?
Interneten keresztül a www.egykozulunk.hu oldalon, vagy papír alapon kizárólag az Európai Bizottság által jóváhagyott formanyomtatványon, melyet csatoltan küldök. Az aláírt formanyomtatványt postafordultával kérjük elküldeni a 2890 Tata, Postafiók 75 címre legkésőbb 2013. Anyák napjáig (május 5.)!
Fontos! A kitöltött aláíróívek fenti címre történő elküldésének elmulasztása az adatok illetéktelen felhasználásának minősül, és jogi eljárást vonhat maga után.

Kik állnak a kezdeményezés mögött?
Az Európai Polgári Kezdeményezés a polgárok alulról szerveződő civil akciója. Európa szerte önkéntesek, szülők, nagyszülők, fiatalok és idősek szervezik a gyűjtést. Magyarországon is számos civil szervezet csatlakozott az aláírásgyűjtéshez.
A magyarországi mozgalom koordinációját az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület munkatársai vállalták magukra.www.egyuttazeletert.hu
Ha szeretnél önkéntesként részt venni ebben a történelmi vállalkozásban, akkor várjuk jelentkezésedet a kapcsolat@egyuttazeletert.hu email címen! Hogy minél többekhez eljuttathassuk az üzenetet, anyagi támogatásra is szükségünk van. Pénzbeli felajánlásokat az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület bankszámlájára várunk "Egy közülünk" megjelöléssel: 10700718-47932007-51100005

Frivaldszky Edit
Együtt az Életért
Közhasznú Egyesület


Az egykori Piarista, majd évtizedekig Pesti Barnabás utca miután visszakapta régi nevét, 2013. januárjában a táblacsere is megtörtént - a Piarista Gimnázium végleg hazatért

2012. október 3-án a Fővárosi Közgyűlés úgy határozott, hogy a Budapest V. kerületi „Pesti Barnabás utca” visszakapja korábbi elnevezését, és a továbbiakban ismét a „Piarista utca” nevet viseli.

Az utca, amely egykor a pesti Városház térről vezetett a Dunához, a XVIII. század közepétől fogva -- az utcában dolgozó harisnyakötőműhely miatt -- Kötő utca (németül Strickergasse) néven volt ismert, de nevezték Piarista utcának (Piaristengasse) is, mivel Városház téri a Piarista Rendház és Gimnázium sarka mellett indult. 1874-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Kötő utca elnevezést hagyta jóvá. 1913 és 1917 között az új Piarista Rendház és Gimnázium fölépítésével a környék jelentősen megváltozott. A Kötő utca Nyugati része az Eskü (ma Március 15.) tér része lett, Keletről pedig meghosszabbodott az addigi Városház tér házaival (a Vasudvartól kezdve, amely eredetileg a Városház téren állt). A változásra tekintettel az utca 1917-ben új nevet kapott: Piarista utca.

1953-ban a kommunista hatalom parancsára a piaristáknak ki kellett költözniük saját épületükből. Nyomuk még az utca elnevezésében sem maradhatott meg, így azt még abban az évben Pesti Barnabásról nevezték el. Pesti Barnabás (1920-1944) a második világháború előtti kommunista ellenállási mozgalom tagja volt, akit 1944-ben a nyilas diktatúra börtönében, Sopronkőhidán végeztek ki. Mivel tehát nem volt szerepe a kommunista önkényuralmi rendszerben, utcája nevét a Fővárosi Önkormányzat a rendszer bukása után sem változtatta meg. Helyette, mintegy „kárpótlásul" 1993-ban úgy döntöttek, hogy a Kígyó utca folytatásában a piarista ház alatt átvezető fedett átjárót, az addig hivatalosan névtelen „piarista kaput" nevezzék el Piarista köznek.
Miután 2011-ben a Budapesti Piarista Gimnázium és Piarista Rendház visszaköltözött egykori épületébe, az utca történelmi elnevezése ismét „aktuális" lett. Ezért a Rend kérésére a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának Közgyűlése 2011. december 8-án javasolta a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy az utcát nevezze át Piarista utcává. Ennek a kérésnek adott helyt most a Főváros Közgyűlése. A Piarista köz neve természetesen továbbra is megmaradt.

Az új utcanévtáblák azóta elkészültek, 2013 januárjában pedig végleg kifüggesztésre kerültek, az átlós piros vonallal áthúzott Pesti Barnabás utcatábla már csak emékeztet a közelmúltra, felette a végleges utcanévtábla: Piarista utca.


Emlékezés Haraszti Mihály egykori piarista diákra

korábbi Hírlevelünkben mély fájdalommal tudattuk, hogy Haraszti Mihály egykori piarista diák, a Diákszövetség Tatai Tagozatának egyik alapítója és legtevékenyebb tagja, a számára oly kedves évenkénti tatai patrocinium ünnep, a Kalazanci Szent Józsefre emlékező szentmise előtt pár nappal visszaadta lelkét Teremtőjének. Eleget kívánunk tenni akkori ígéretünknek, miszerint az utolsó leheletéig piarista öregdiák példás életét, gazdag, eredményes munkásságát a későbbiekben mutatjuk be.

IN MEMORIAM
Haraszti Mihály
(1933 – 2012.)
 
Gyermekkorunk idején rossz szelek jártak Európa felett. 1933-ban születtünk. Kontinensüket a világháború fenyegető légköre jellemezte, s gyermekkori eszmélődésünk idejét éltük, mikor a nagy harcok megindultak.
Elemi iskolai tanulmányaink folytatásaként, tízéves korunkban beiratkoztunk a tatai Gróf Esterházy Ferenc Kegyesrendi Gimnázium első osztályába, s az iskolák államosításáig (1948) osztálytársakként itt folytattuk tanulmányainkat. Ugyancsak itt élhettünk a tanítás mellett az iskola által nyújtott egyéb lehetőségekkel is: önképzőkörök, zenekari munka, vízi cserkészet, színjátszás, stb. A piaristák szervezésében nyári táborozás részesei is lehettünk a rend Balatonszárszón akkor még meglévő, a tanulóknak is fenntartott nyaraló telephelyén. Sokat jelentett ez akkor, a háborút követő nehéz időkben nekünk, gyermekeknek. 

A kegyesrendi gimnáziumban együtt tanultunk olyan tatai, tata környéki és tatabányai gyerekekkel, akik a későbbiekben szűkebb és tágabb környezetünk értelmiségi vezető emberei lettek.
Megkezdett középiskolai tanulmányaink a közelgő háborús front miatt alig néhány hét elteltével megszakadtak. A világháború sebesültjei miatt kórházként működött tovább az iskolaépület. A harcok miatt az alig kialakuló kis osztályközösségek hamarosan szétszóródtak, s a háború után nagyon sokan nem is jöttek vissza az iskolába.
A harcok miatt kieső iskolaév ismeretanyagának pótlására lehetővé tették a piaristák, hogy osztályozó vizsga letétele után a második osztályba léphessünk. Ezután sem volt könnyű dolgunk. A világháború befejezése után nagy nehézségek jellemezték a családok életét. Elpusztult otthonok, tönkrement gyárak, hiányzó élelmiszerek nehezítették a mindennapokat. A közlekedés hosszú ideig szünetelt, ezért az iskolai bejárás is nehézkes volt.
A sok tatabányai bejáró tanuló arra ösztönözte a kegyesrendieket, hogy Tatabányán fiókgimnáziumot nyissanak. Ezzel az elsőben együtt indulók ismét elszakadtak egymástól. Városi közlekedési lehetőség ekkor még nem volt Tatabányán, sőt, ekkor még nem is volt város a bányásztelepülés, s gyalog kellett megközelítenünk a tanítás színhelyét (a település több mint 10 km hosszú volt). Ez a tizedik évüket elhagyó kisebb, de a nagyobb diákoknak is fárasztó gyaloglást jelentett. A piarista fiókintézmény csak rövid ideig működött, mert a közben kialakuló ateista hatalom hamarosan (1948) megszervezte az első világi gimnáziumot Tatabányán, s ezzel kiszorította onnan a piaristákat.  -  A tatabányai gyerekek többsége átiratkozott az állami gimnáziumba, s csak kisebb része vállalta a bejárást Tatára. A tatai és tatabányai gyerekek ettől kezdve más-más intézménybe jártak, de sokan az osztálytársak közül továbbra is számon tartották egymás.

Haraszti Mihály barátunk az 1952-es érettségi után a Szegedi Pedagógiai Főiskolán biológia-rajz szakon tanult tovább. A főiskola befejezése után tanítást nem vállalt, helyette inkább a művelődés különféle szakterületein dolgozott. Több helyen volt népművelő, majd könyvtárosi és könyvkereskedői területen hasznosította az iskolában megszerzett tudását. Nyugdíjasként a rendszerváltás után önálló könyvkereskedést nyitott, s üzlete - nagyfokú hozzáértésének köszönhetően -  Tata városának egyik legjobb könyvesboltjaként vált ismertté.
Széleskörű általános műveltségét más, a fentiekben nem említett szakterületen is kamatoztatta. Szívügye volt mind Tata, mind pedig Komárom-Esztergom megye helytörténetének a kutatása, de munkássága kiterjedt a kisközösségek, a civilszervezetek történetének kutatására, sőt szervezésére is. Ez utóbbira jellemző, hogy létrehozta Tatán 25 évvel ezelőtt a Fiatal Utazók Klubját, külön azért, hogy az utazni vágyókat jeles helyekre vigye el, s ezzel közösséggé is szervezze őket. Vállalta az idegenvezetésüket is. (Több megyei útikönyv megírása is a nevéhez köthető.) A klub még ma is működő civilszervezet.
Ugyancsak egyik szervezője volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tatai Csoportjának, s előadásaival is gazdagította annak programját.
Megyénkből, Agostyánból (ma Tata része) származott Zágon József, Mindszenty József munkatársa és a római Szent István Zarándokház megalapítója. Születésének 100. évfordulójára megemlékezést szervezett és meghívta Ruppert József piarista atyát (Zágon József utódját a Szent István Ház élén) a megemlékező szentmise megtartására.
Fiával, aki fotográfus, több, Tatát is ismertető és bemutató könyvet is megjelentetett, s a kiadványok egy részét az Agora nevű könyvesboltján keresztül, saját költségén tette közzé.
Szívügyének tekintette Tata piarista múltjának a feltárását és ismertté tételét is. Alapító tagja a Piarista Diákszövetség tatai tagozatának. Nagy része volt neki is abban, hogy a piarista lelkiség és az emlékek még élnek a városban. A BorDóHázi Esték (a PDSz és KÉSz rendezvénysorozata) c. sorozatunkban előadásokkal színesítette programjainkat. A „Piarista hatások a tatai szénmedence településeinek művelődéstörténetében” című tanulmánya alapján Dr. Koltay András a rend levéltárosa felkérte a piarista rendtörténeti sorozat 3. kötetének megírására, mely „Piaristák Tatabányán” címmel jelent meg 2009-ben. - Az Apostol című helyi plébániai lapban, rovatot indított „A tatai piaristák” címen. Több piaristát is bemutatott, s a sorozat néhány cikke a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele 2011. januártól jutott el az olvasókhoz. A munkát már nem tudta folytatni, mert pár nappal a számára oly kedves, a Kalazanci Szent Józsefre emlékező évenkénti ünnep (patrocinium) előtt visszaadta lelkét Teremtőjének.
Kezdeményezte a piaristák tatai megtelepedésének 250. éves évfordulója alkalmából 2014-ben lebonyolítandó ünnepségsorozat megrendezését. Sajnos, halála ez irányú munkásságát megszakasztotta.
Műveit a tatai városi és a megyei könyvtár is számon tartja. A megyei könyvtárban 51 cikkét, könyvét, albumát katalogizálták, de az ott nyilvántartottakon kívül, a könyvtár által nem jelzett más munkáknak is szerzője.
A piarista múlttal kapcsolatos tevékenységét a rend, s a Piarista Diákszövetség is nagyra értékelte, s 2011. április 7-én a rendfőnökség székházában tartott országos összejövetelen Antall József Emlékérem kitüntetést adományozta neki. Betegsége ekkor már olyan előrehaladott állapotban volt, hogy nem tudott ezen az összejövetelen megjelenni. Az országos vezetőség felkérésére és megbízásából ünnepélyes keretek között a Piarista Diákszövetség tatai rendezvényén nyújtottuk át neki a jól megérdemelt elismerést.

Mihály Barátunk! Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva búcsúzunk most Tőled. Legyen számodra könnyű a föld, s a szentségekkel megerősített lelked találjon megnyugvás az örök hazában! Isten veled!

Tata, 2013. február 3.

Túri Róbert
piarista öregdiák, Tata


Hoffmann Rózsa a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Január 29-én, hivatalos szegedi programjához kapcsolódva, a KDNP helyi testületének szervezésében, meglátogatta ottani iskolánkat Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár asszony.

A szűk két órás találkozón elsőként a vezetőségtől röviden érdeklődött a szegedi oktatási helyzetről, azon belül is az egyházi iskolák helyzetéről, az átalakulással kapcsolatos érzéseinkről, tapasztalatainkról. Ezt követően rövid épületbejárás keretében megtekintette a könyvtárat, osztálytermeinket és az udvart, majd a tanári kar tagjaival oldott hangvételű, kötetlen beszélgetést folytatott. A látogatást kis állófogadás zárta, ahol lehetőség volt a megjelent helyi képviselők, a szegedi ház tagjai, a vezetői csapat és államtitkár asszony közötti további eszmecserére.


A gyógyítástól a hozsannáig - Piarista bor 2012 – Két vörös Szekszárdról

Somhegyi Ferenc piarista tartományfőnök 1877-ben türelemre intette a veszprémi házfőnököt a dörgicsei vörös borral kapcsolatban, szerinte ugyanis még várni kell, hogy aztán megérve „azokkal akár betegeket gyógyítson, akár a műértő gyomrot igazándi lelkesedésbe hozhassa, akár a szerkesztői tollat hozsannás cikkek írására izgassa”.
Ennek az igényességnek is volt köszönhető, hogy a piaristáknak jelentős szerepük volt a magyarországi borkultúra fejlesztésében, és szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt.

A Rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ban, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a kegyesrendiekre a Kiskárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Később is sok piarista rendház megélhetéséhez hozzájárultak a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. Több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, melyekből hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.
A kommunista diktatúra évei után 2008-ban indult el a munka, hogy a rend újjáélessze a régi borászati hagyományokat. Azóta minden évben meghirdeti a piarista borpályázatot, amelyen a komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borai versengenek.
Az elmúlt esztendőben igazán kitűnő minőségű vörösborok érkeztek a megmérettetésre, nehéz dolga volt a szakértőkből és a rend képviselőiből álló öttagú zsűrinek, melynek tagjai Nyeste Pál SP, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Rohály Gábor, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak. Harminchárom bor érkezett a válogatásra az ország legkülönbözőbb borvidékeiről, a kékfrankostól a merlot-n át a cabernet-ig. Íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat 100 pontos rendszerben. A kóstolás természetesen vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. Végül két, tekintélyt parancsoló, nagy vörösbor lett a Piarista bor 2012 győztese, és mindkettő a szekszárdi borvidék értékeit dícséri:

Szekszárdi Merlot Válogatás 2009 – Tringa Borpince
 
Szekszárdi Bikavér Válogatás 2009 – Szent Gaál Pincészet
 
 
A GYŐZTES PINCÉSZETEK ÉS BORAIK ADATAI:
 
SZEKSZÁRDI MERLOT VÁLOGATÁS
Tringa Borpince
minőségi száraz vöröösbor
2009
0,75 l
www.tringaborpince.hu
 
A Tringa Borpince családi vállalkozás, amely minőség-orientáltan készíti borait.
Ez a Görögszón szüretelt, válogatott merlot szőlőből készült vörösbor határozott savgerinccel és hosszúkorttyal örvendezteti meg fogyasztóját. Mélybordó színű, konyakmeggy zamatú, szép, nagytestű bor, amely az ünnepi asztalra való.
Fogyasztása 18 °C-on javasolt.
Alkoholtartalom: 16 %vol
Savtartalom: 5,5 g/l
 
 
SZEKSZÁRDI BIKAVÉR VÁLOGATÁS
Szent Gaál Pincészet
minőségi száraz vörösbor
2009
0,75 l
www.szentgaal.hu
 
A megújult Szent Gaál Pincészet szenvedélye a borkészítés. Dűlői Szekszárd különleges termőhelyein, a Strázsahegyen, a Várdombon és a Baranyavölgyben találhatók.
A pincészet büszkesége ez a válogatott szőlőkből készült bikavér, melynek testességét a merlot és a cabernet franc, fűszereit a kékfrankos és a kadarka adják. Karaktere határozott, illatában és ízébenharmonikus és emlékezetes élményt nyújt.
Fogyasztása 18 °C-on javasolt.
Alkoholtartalom: 15,3 %vol
Savtartalom: 6 g/l


Előkelő helyezés a kéknyelű 2009 piarista bornak a Népszabadság TOP 100-as listáján

Örömmel jelentjük, hogy a 2011-es győztes piarista fehérbort, a Kéknyelű 2009 (Nyári Pince)-est a Népszabadság borversenyén beválasztották a Top 100 magyar bor közé, ráadásul száraz fehérbor kategóriában 3. helyezést ért el.

Van, amiben egyetértünk - a piarista bor összeköt.

Üdvözlettel
Hernády Zsolt


Ezúttal Magyarországon találkozik a nemzetközi piarista ifjúság

Nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó - PYM 2013
M E G H Í V Ó
Közép-európai nemzetközi Piarista Ifjúsági Találkozó (Piarist Youth Meeting - PYM) lesz idén nyáron, ahová lengyel, szlovák, cseh, olasz, osztrák és magyar piarista iskolákból várunk 10-11-12. évfolyamos diákokat.

  • Helyszín: Kecskeméti Piarista Gimnázium
  • Időpont: 2013. július 15., hétfő estétől július 21., vasárnap délig.

A találkozón kb. 150 magyar és ugyanennyi külföldi piarista diák részvétele várható.

Iskolánkból 20 fős diákcsapat jelentkezését várjuk. A program még szervezés alatt, de az biztos, hogy lesz lelki program, sport, kirándulás, tánc és sok nevetés. Korábban már háromszor voltunk hasonló találkozón, s minden résztvevő egyhangúlag állítja, hogy életre szóló, felejthetetlen élménnyel gazdagodott. Kedvcsinálóképp a korábbi piarista ifjúsági találkozókról az alábbi linkeken találhattok szöveges és képes beszámolókat:

 
További beszámolók és képek a kecskeméti piar honlapján (http://kecskemet.piar.hu/hirek/241/3693 éshttp://kecskemet.piar.hu/hirek/241/3543)
A részvételi díj összegét később tudjuk meghatározni annak függvényében, hogy a szervezők tudnak-e pályázati forrást vagy más támogatást találni. A jelenlegi tervek szerint az ár kb. 15.000 Ft körüli összeg lesz. Akik segítőként kapcsolódnak be a találkozó szervezésébe, azoktól csak 50%-os részvételi díjat fogunk kérni.
Az balpa@vpg.sulinet.hu címre várjuk mindazoknak a 10-11-12. évfolyamos diákoknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének és képviselnék iskolánkat ezen a piarista ifjúsági találkozón. Részletes jelentkezési lap később várható. Az e-mail-es előjelentkezéskor kérem, hogy tüntessétek fel, tudtok-e vállalni diákszervezői feladatot.
Palkó Balázs

forrás: http://vacipiar.blog.hu/2013/01/23/meghivo_a_kecskemeti_talalkozora 


Tisztelgés Bibó istván előtt - piarista együttműködés az Emlékponttal

Bibó István születésének századik évfordulójára készült tablókiállítás nyílt a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban. Ezzel egy időben együttműködési megállapodást írt alá az intézmény a hódmezővásárhelyi Emlékponttal.

Külön tablón ismerhetik meg a piarista gimnázium diákjai, illetve az intézménybe betérők Bibó István szegedi éveit, tudományos pályafutását, költészetét, az 1956-os őt érintő eseményeket, a börtönben töltött időt és az újrakezdést is. Az anyagot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára állította össze, Argejó Éva rendezte.

A diákokkal Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója ismertette Bibó életének fontosabb eseményeit, külön kitérve a napfény városában eltöltött időre. „Hinni kell az emberi példák erejében” – szögezte le Blazovich, akitől megtudtuk, a most megkötött együttműködés a tárlatok rendezésén túl konferenciákon való részvételt is tartalmaz, amennyiben igény tartanak az Emlékpont történészeinek tudására, közreműködésére.
A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ Emlékpont múzeumának vezetője leszögezte, a tényeket próbálják bemutatni, s a mai fiatalság minél szélesebb rétegeivel megismertetni a közelmúlt történelmi eseményeit. Ez azért különösen fontos, mert a mai középiskolások nem éltek a Kádár-korszak idején, így nincs semmilyen tapasztalatuk arról az időszakról. Legközelebb a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódóan nyílik tárlat a Dugonics András Piarista Gimnáziumban az Emlékpont anyagaiból.
Papp Attila igazgató tapasztalatai szerint a diákok tizedik évfolyam végén vagy a tizenegyedik évfolyamban kezdenek el jobban érdeklődni a történelmi múltunk iránt. A most megkötött együttműködési megállapodástól azt is várja a piarista gimnázium igazgatója, hogy tanulóik érdeklődését jobban felkeltsék a huszadik század második felének történései iránt.
A Bibó István születésének 100. évfordulójára készült kiállítás február 16-ig tekinthető meg a piarista gimnázium aulájában.


Szegedi prenoviciusból már főiskolai hallgató - Beszélgetés egy jövendő piarista atyával, Balla Jánossal

Korábban az internetes lap hasábjain már megjelent egy cikk, melyben akkor még Szegedről prenoviciusként Vácra novíciusnak „áttelepedő” jövendő piarista atya, Balla János életének alakulásáról, hivatásáról érdeklődtünk. Egy évi váci tanulás után ifjú barátunk immár Vácról Budapestre a Piarista Rendházba került, s a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanul. Az oly szerény, sportos alkatú novíciust kérdezzük élete alakulásáról, a váci egy évéről és mostani terveiről. 

- Hogyan telt el az egy év Vácon? Mit tanultál? Győzted az iramot és a szerzetesi „előszigort”? 
- A noviciátusban eltöltött tizenkét kánoni hónap meghatározó időszak volt az életemben. Mindennapjaimat egy Szentírási részlet különösen is meghatározta: „aznap nála maradtak”. (Jn 1,39). Ez a Jézusnál maradás több, egymást követő beavatást foglalt magában: bevezetést nyertem – a magiszter és az egész váci közösség által – a piarista életformába. Ez jelenti a szerzetesi fogadalmak gyakorlását, a személyes, közösségi ima elméletében és gyakorlatában való oktatásomat, valamint a liturgikus cselekményekben való aktív részvételemet.

- Kik oktattak Vácon? Kiktől kaptál tanulásban, hitben, lelkiségben támogatást? 
- A noviciátusi tantárgyak az alábbiak voltak: Lobmayer Imre atya volt a magiszterem, vele volt a legtöbb órám: A Kegyes Iskolák Rendjének Konstitúciói és Regulái (, valamint a fejezetek megértését és elmélyítését segítő írások), Bevezetés Krisztus misztériumába, Bevezetés a teológiai stúdiumokba, Bevezetés az Egyház életébe, Noviciátusi gyakorlat, Gyakorlati liturgika. Dr. Nádudvari Miklós promagiszter atyával a Spirituális teológia mélységeiben merültünk el, Bocsa József atyával a Latin nyelvet tanultam, Dr. Nemes György atyával a Szerzetesség történetét és a Szerzetesjogot tárgyaltuk, valamint Kalazanczi Szent József életével foglalkoztunk. Balogh Tamás atyával behatóan vizsgáltuk Rendalapítónk pedagógiai módszerét, Nyeste Pál igazgató úrral pedig a mai piarista iskolák működését vettük nagyító alá. Varga László karnagy úrral pedig zongorázni és énekelni tanultam. Sík Péterrel, a gimnázium angol tanárával rendkívül hasznos órákat töltöttem az angol nyelv területén.
A váci kegyesrendi áldozároktól rengeteg szeretetet, támogatást megértést kaptam. Sokat köszönhetek mindegyikőjüknek nemcsak a tudásban való gyarapodásomat illetően, hanem a gyakorlati piarista életbe történő bevezetésemet illetően is. Ezeket szolgálta még a magiszter atyával folytatott heti beszélgetések és kirándulások sorozata, ahol fejlődésemet követte nyomon, az év során.

- Szeretted Vácot? Kapcsolatban álltál a szomszédos gimnáziummal vagy azok növendékeivel? 
- Nagyon szerettem Vácot. Bármerre is mentem, mindenhol csodálatos műemlékeket láthattam, amelyeket nem győztem felfedezni. A tájjal is ugyanígy voltam: alföldi gyerek lévén most nyílt igazán alkalmam megtapasztalni Magyarország hegyes, dombos tájait.
A gimnázium növendékeivel az iskola nagyobb eseményein találkozhattam, mint a Veni Sancte és Te Deum. Ezen kívül, lehetőségem nyílt csoportot vezetni néhány osztálynál az iskolai lelkigyakorlatokon. Megemlítendő még a ministráns foglalkozás, amelyet néhány ifjabb növendéknek és kisebb testvéreiknek tarthattam.

- Volt azért kis szabad időd Vácon? Akkor mit csináltál? Továbbra is hódoltál kedvenc sportodnak, a focinak?  Vagy inkább biciklizni jártál ki?
- Szabadidőmben szívesen olvastam, fociztam, vagy ha lehetőségem volt kirándultam valamelyik atyával.

- Nem fájt kicsit a szíved eljönni egy év után Vácról, ebből a hangulatos, történelmi múltban gazdag városból? 
- Nem is olyan régen kérdezte ezt tőlem valaki. Akkor azt válaszoltam, hogy Ceglédről, Kecskemétről, Szegedről és Vácról is nehéz volt eljönnöm. Más azonban vidékről vidékre költözni és más vidékről a Fővárosba. Most viszont azt mondanám, hogy arra figyelek, amire Isten hív ebben az új helyzetben. Mire akar tanítani, nevelni? Rájöttem, hogy az Úristen nem azt kérdezte tőlem a fogadalom tétele napján, hogy szereted-e a vidéki életet, a csöndet, nyugalmat, hanem azt, hogy „szeretsz-e engem”. Nekem erre kell válaszolnom a kalazantínum 607. szobájából, amelynek ablaka a Váci utca zajos forgatagára néz.

- Gyorsan be tudtál illeszkedni Budapesten, az új helyeden? Kik a barátaid? Ki az elöljáród? 
- Semmi esetre sem mondanám gyorsnak, inkább úgy érzékeltetném, hogy még folyamatban van a beilleszkedésem. Sok segítséget kaptam a növendékház valamennyi lakójától. A növendékek mind elkötelezettek, akik példaként és barátokként állnak egyszerre előttem és mellettem. Az elöljáróm Guba András prefektus atya. Ő az, aki személyesen kíséri életem alakulását, valamint irányítja képzésemet.

- Vannak-e rajtad kívül még piarista növendékek? És hányan? 
- A kalazantinumi növendékházban összesen heten vagyunk egyszerű fogadalmasok.

- Hogyan telik egy „átlagnapod”?
- A Sapientia Szerzetesi Hittudományi főiskolának vagyok nappali tagozatos hallgatója. Délelőtt és délután óráim vannak. A délutánjaim nagy részét a főiskolai órákra való készület határozza meg. Ezen kívül, a rendházban prefektus atya tart nekünk képzési alkalmakat, amelyek megfelelő felkészülést igényelnek.

Bízunk abban, hogy a Teremtő áldásától vezérelve tudásban gyarapodva, elhivatottságban megerősödve pár év múlva a Piarista Rend értékes tagjaiként, ifjú tanárként öregbíted a Piarista Rend hírnevét.   De addig még jelentkezünk, mert nagyon sokan vagyunk, akik szeretettel és nagy érdeklődéssel figyelik utadat, életed alakulását.  Isten áldását kérjük tevékenységedre, mindennapjaidra. Köszönöm a beszélgetést a Piarista Hírlevél olvasói nevében.

Dr. Kölcsei Tamás


Megjelent a Dogmafejlődés, dogmaértelmezés c. kötet

Bár a II. vatikáni zsinat után a teológia művelésének és tanításának módszerei jelentős változáson mentek keresztül, és a dogmák már nem kapnak olyan kiemelkedő helyet, mint korábban, a teológusokat ma is foglalkoztatja a kérdés, hogy mi a szerepe a dogmáknak az egyház életében, hogyan képes az egyház végérvényes és megváltoztathatatlan igazságokat a mai korban is hitelesen, intellektuális felelősséggel képviselni és továbbadni.
Örömünkre szolgál, hogy a Jezsuita Rend Magyarországi Rendtartománya most újból megjelenteti Alszeghy Zoltán és Maurizio Flick jezsuiták dogmafejlődésről szóló tanulmányát, amely magyar nyelven mind ez idáig a legterjedelmesebb és legkorszerűbb munka. Számot vet az egyház mint kinyilatkoztatást befogadó, hitét megélő és értelmező közösség történelmi feltételezettségével s így a dogmák történetiségével. A dogmáknak eredete van, története van, fejlődnek, és értelmezésük is szüntelenül tökéletesedik. Az utóbbi időszakban a kinyilatkoztatásra, a hagyományra (a hit áthagyományozására), és az egyházra irányuló teológiai reflexió is jelentősen elmélyült, s ez is elkerülhetetlenül kihat a dogmák megértésére és a dogmafejlődés teológiájára.

Alszeghy Zoltán évtizedeken át volt Rómában a Pápai Gergely-Egyetem professzora, és jó barátjával, Maurizio Flickkel nemcsak kiváló teológiai könyveket írt, hanem számos lelkigyakorlatot is együtt tartottak. Írásukat az új kiadás számára nyelvileg gondoztuk, a lapalji jegyzetek adatait pontosítottuk.
Két újabb tanulmányt is felvettünk a kötetbe. Az egyiket – a dogma mibenlétéről a mai teológiában – a spanyol Luis F. Ladaria írta, aki szintén jezsuita teológiaprofesszor. Ő is évtizedeken át tanított a Gregorianán, tanítványa volt Alszeghynek, és hozzá hasonlóan neki is a teológiai antropológia volt az egyik szakterülete. Hosszú éveken át volt a Nemzetközi Teológiai Bizottság titkára, jelenleg pedig (2008-tól) a Hittani Kongregáció titkára.
A harmadik írás pedig a legújabb hermeneutikai nézőpontokkal számot vetve és az új evangelizáció kontextusában taglalja a dogmák értelmezését. Ez a Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma, és talán érdemes megjegyezni, hogy bár e bizottság tagjait mindig a szentatya nevezi ki, állásfoglalásai nem számítanak a szó szoros értelmében tanítóhivatali megnyilatkozásnak.
A három tanulmányt létrejöttük sorrendjében (1976, 1983, 1989) vettük fel a kötetbe, eredeti megjelenésük adatai pedig az egyes írások végén találhatók.

Szerkesztette: Tőzsér Endre SP és Várnai Jakab OFM,

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012, 194 oldal, 2.400,- Ft. 


Fél évszázados jubileum: megjelent Bíró Vencel "Katolikus kincsek" c. kötete

Pontosan Biró Vencel halálának ötvenedik évfordulójára jelent meg összegyűjtött tanulmányainak első kötete, amely a nagytudású, és választott városában, Kolozsváron különösen tisztelt piarista történész egyháztörténeti tanulmányait tartalmazza, Sas Péter szerkesztésében.
Biró Vencel a Komárom megyei Vértessomlón született, de miután a piarista hivatást választotta, rendfőnöke 1904-ben Kolozsvárra küldte az egyetemi tanulmányok elvégzésére. Ettől kezdve ez a város vált valódi otthonává. Szerzetesi életútjának – sajátos módon – egyetlen színhelye Kolozsvár maradt, ahol 1908-tól gimnáziumi tanárként, 1922-től a Báthory-Apor szeminárium régenseként, 1934-től romániai tartományfőnökként, 1940-től egyetemi tanárként szolgálta Erdély kulturális életét, egészen 1962. december 2-án bekövetkezett haláláig. "Nem saját akaratából, a közösség igénye által lehetett egyetemi tanár, majd prodékán, s végül mindannyiunk szeretett Venci bácsija" – írta róla rendtársa, Ruppert József a kötet előszavában.

Történészként egyetemista korától szorgalmasan látogatta Kolozsvár és más városok levéltárait, és kiváló stílusérzékkel vetette papírra hosszabb-rövidebb tanulmányait Erdély koraújkori történetéről. E földrajzi és időbeli kereten belül témák sokaságával foglalkozott, a fejedelemség külpolitikájától kezdve a 18. századi erdélyi püspökökig, sőt egy történelmi regényt és több iskolai színdarabot is írt. A most megjelent kötet azokból a folyóiratokban vagy kisebb füzetekben megjelent tanulmányokból ad bőséges, közel teljes válogatást, amelyek a katolikus egyház erdélyi történetével foglalkoznak.
A legfontosabbak (és talán legkevésbé ismertek) azon tanulmányai, amelyek a piarista rend erdélyi múltját dolgozzák föl, tulajdonképpen a teljesség igényével, a kezdetektől (Beszterce, 1717) egészen saját koráig, 1940-ig. Ezt követik a további egyháztörténeti tanulmányok, amelyek nagyobbik része a kolozsvári jezsuiták iskolai intézményeit és építkezéseit tárgyalja. A kötet utolsó tematikus egységét azok a rövid életrajzok teszik ki, amelyet Biró Vencel 1940/1941-ben készített az "Erdélyi katolikus nagyok" című kötet számára. Végül mindezt a kötet szerkesztőjének, Sas Péternek tanulmánya zárja, amely Biró Vencel életét és történetírói munkásságát ismerteti és elemzi.
A kötet ünnepélyes bemutatója 2012. december 11-én du. 5 órakor volt Kolozsvárott, a Nőszövetség dísztermében. A városban aznap a a kolozs-dobokai főesperesi kerület és a piaristák romániai rendtartománya Biró Vencel emléknapot tartott megemlékező szentmisével, sírjának megkoszorúzásával a házsongárdi temetőben, Váradi Éva és Ruppert József rendtörténeti előadásaival.

Biró Vencel: Katolikus kincsek (Egyháztörténeti tanulmányok), s. a. rend. Sas Péter, előszó Ruppert József, Kolozsvár, 2012 (Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai, I). 408 pp


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt gróf Nádasdy Ferenc egykori piarista diák

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a történelmi Nádasdy-család utolsó leszármazottja, Nádasdy Ferenc gróf hosszú betegség után 2013. január 15-én, kedden elhunyt. Az MTI-t a Nádasdy Alapítvány kuratóriuma tájékoztatta a szomorú hírről.
A Magyar Örökség-díjas Nádasdy Alapítvány létrehozóját 76 éves korában érte a halál.

Mivel egyetemi tanulmányait megakadályozták, Nádasdy Ferenc 1956 végén Ausztriába, majd Kanadába emigrált. 1969-ben látogatott először Magyarországra. 1991-ben létrehozta a környezet- és természetvédelemmel, illetve művészetekkel foglalkozó Nádasdy Alapítványt és Nádasdy Akadémiát. Sikerült elérnie a nádasdladányi kastély helyreállításának megkezdését. 1998-ban végleg hazatelepült.

Megemlékezés Gróf Nádasdy Ferencről (1937-2013)
 
2013 február 3-án búcsúztunk tőle a budapesti Szent Margit Gimnázium kápolnájában.
1952-1956 között a Kecskeméti Piarista Gimnáziumba járt, ott érettségizett.
1956 után nyugatra emigrált, Kanadában járt egyetemre. A rendszerváltás után tért vissza Magyarországra. Életéről – főleg a hazatérése utáni első években—több újságcikk, riport jelent meg, amelyek most is olvashatók a világhálón.
Mint egykori osztálytársa, szomorúan kell megjegyeznem, hogy az akkori 23 fős osztályból, már csak kevesen vagyunk életben, de mindannyinknak nagyon hiányzik Feri. Itt kell őszintén megmondanom, hogy az akkori keserű időkben általában nem csak azért ment valaki a piaristákhoz tanulni, mert vonzotta a keresztény szellemű tanítás, hanem azért, mert máshova (valamilyen származási okokból) egyszerűen nem vették fel. A piaristák voltak tehát azok, akik az érettségi, a tudás, a lelki alapok  megszerzésének lehetőségét nyújtották a diákoknak. Csodálatos tanáraink voltak, akiknek köszönhetően a néhány év múlva megenyhült továbbtanulási lehetőségeknél mindenki kitűnően helyt tudott állni az egyetemeken.
Nádasdy Feri is így került be az iskolába. Vidám természete, tréfálkozó beszéde, folyton mosolyra álló arca: természetes módon feldobta a környezetét. Soha nem volt letörve, áradt belőle az optimizmus. Ha kérdeztük, nagy tisztelettel beszélt őseiről, hősi halált halt apjáról és fáradhatatlan édesanyjáról. Mellette nem lehetett csüggedni, Ő mindig „az utca napfényes oldalán járt.” Szerette az életet.
Amikor a 90-es években ismét összejöttünk, már egy kicsit más ember volt. Soha nem foglalt állást politikai kérdésekben. A csodálatos nádasdladányi kastélyt bár nem kapta vissza, de az mégis élete céljává vált. Kapcsolati tőkéjét arra használta, hogy a teljesen tönkretett tündér-kastélyt megóvják a további enyészettől. Meg tudta gátolni, hogy azt privatizálják, mert csak az állam kezében látta biztosítva az épületegyüttes biztos jövőjét. Alapítványával a nemzeti kultúra és a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozó sympoziumokat rendezett a kastély falai között. Egy alkalommal osztály-társait is oda hívta találkozóra. Mindene volt a kastély és annak továbbadása a jövő generációjának.
Az ötvenedik érettségi évfordulóra már nem tudott eljönni, úgy vette át Budán a találkozó emlékeit. 2013. február 3-án. a Szent Margit Gimnázium kápolnájában csendben búcsúztatták. Hamvait a nádasdladányi templomban helyezik el.


Köszönjük, Szentatya!

A piarista rend tagjai és mindazok, akik osztoznak Kalazanci Szent József karizmájában és a piarista küldetés részesei, szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket a Szentatyának, XVI. Benedek pápának az Úr és az egyház iránti rendkívüli szeretetéért, amelyről egész pápasága idején tanúságot tett, és amely most, Péter székéről való lemondásával, még ragyogóbban megmutatkozott előttünk.

A Szentatya döntése mély jelentéssel bíró cselekedet, mely segít megértenünk, hogy életünk Isten országa és az egyház szolgálatában áll. Rendünk csatlakozik az egész egyháznak ezért a prófétai, szabad és evangéliumi cselekedetért érzett hálájához.

Nagy örömmel emlékezünk vissza XVI. Benedek pápának azokra a szavaira, amelyeket 2007-ben, Kalazanci Szent József születésének 450. évfordulója kapcsán intézett hozzánk: „Alapítójuk életét és életpéldáját szemlélve a piarista szerzetesek és a kalazanciusi szerzetek családjának tagjai növekedhetnek hűségükben ahhoz a küldetéshez, hogy az »igazság munkatársai« legyenek, vagyis kisgyermekkortól kezdve evangelizálják és neveljék a gyerekeket és a fiatalokat, különösképpen a szegényeket, missziós lelkesedéssel szembenézve a mai kor kihívásaival."
XVI. Benedek pápa számos alkalommal fordult a szerzetesekhez és mindig nagyra értékelte a szerzetes intézmények küldetését. Egyik beszédében, melyet az általános elöljárók uniójához intézett, azt mondta, hogy „a megszentelt élet egy sokágú növényhez hasonló, mely gyökereit az evangéliumba ereszti. Ennek bizonysága szerzetes intézményeitek történelme, hiszen az alapvető kritérium, amelyhez hivatásotokat méritek, és amelynek alapján személyes és közösségi döntéseiteket meghozzátok, mindig az volt, hogy megvan-e bennetek az eltökélt szándék Krisztus üzenetének megélésére és életetek övéhez való alakítására. Az, ami vonzóvá és széppé teszi a megszentelt életet, és ami megbízható alternatívaként tár benneteket a világ elé: a nap mint nap megélt evangélium. Erre van szüksége a mai társadalomnak, ezt várja tőletek az egyház: élő evangélium legyetek!"

Köszönjük, Szentatya, az evangélium ügyéért egészen odaadott életét, és köszönjük ezeket az éveket, amelyek során atyaként és pásztorként segített bennünket szavával és tanúságtételével. A Piarista Rend és mindazok, akik karizmánkban és küldetésünkben osztoznak, minden jót kívánunk életének ezen új szakaszára.
Isten áldja!

Róma, 2013. február 13.

A piarista rend generálisi kongregációja