A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

"Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek,
amely nagy öröm lesz az egész népnek.
Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus
Dávid városában." (Lukács 2,10-11.)

Így vitte a jó hírt az angyal az éjszakában virrasztó pásztoroknak kétezer évvel ezelőtt. Úgy tetszik, hogy ma is így köszönt bennünket, a világ éjszakájában botorkáló 21. századi "pásztor-utódokat". Csak az a kérdés, hogy elfogadjuk-e a biztatást, és elindulunk-e megkeresni a Gyermeket. Mert tele vagyunk félelemmel, szorongunk kudarcaink miatt, tartunk a nagy feladatoktól, aggódunk sorsunkért, családtagjainkért, a betegekért, a fiatalokért, a magyar jövőért... 
Milyen nagyszerű lenne, ha a HIT ÉVE karácsonyán az angyali szó feloldaná görcseinket; ha a médiából, a környezetünkvől ránk ömlő rossz hírek, tapasztalatok, féligazságok vagy éppen durva hamisságok hálójából kimentene a "jó hír", a legjobb hír, amely az embert érheti. Merjük fölemelni a fejünket, a szívünket, dolgos kezünket, és bátran vállaljuk ezt a "nagy örömet", hogy valóban "az egész nép" vagyis kortársaink megérezzék: a megváltásnak ma is van esélye, mert a jászolból ránk ragyogó istenarc az élet győzelmét hirdeti a bűn, a halál hatalma fölött.

Bátor és sietős lépteket kívánok minden piarista öregdiákank és szeretteiknek 2012 karácsonyán a betlehemi úton:
Borián Tibor
piarista

Áldott, kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és a Jó Isten áldásával kísért boldog új esztendőt kíván a Sajtóbizottság nevében - Kerényi Lajos "2012-es Adventi Naptárának" részleteivel:
Mikecz Tamás
piarista öregdiák

A mai nappal megkezdődik az advent időszaka. Az advent eljövetelt jelent. Az Egyház ebben a szent időszakban reményt akar lehelni a sötétségben botorkálók lelkébe. Valaki eljövetelét ígéri, Aki eljött már, de még nincs itt. Hiszen minden új nemzedék, híjával van annak a tudásnak, amely reményteljes válasz a teljes létre, megtanít jól értelmezni eseményeket, és szól arról a történelmi személyről, Akit kétezer éve nem sikerült semmi ellenerőnek lejáratnia. A lejáratni akarók szégyenteljes kudarcokba fulladnak, mint például Napóleon, Hitler, Sztálin, hogy csak a leghírhedtebbeket említsem. Jézus pedig mindig nagyobb erőtérrel rendelkezik, mert Ő bírja erővel.
Az adventi várakozás talán sosem volt annyira időszerű, mint napjainkban. Az emberiséget avatatlan prókátorok mindig nagyobb reménytelenségbe taszítják. Hiszen amint előző nagy pápánk, II. János Pál az Egyház Európában című apostoli buzdításában megállapítja, a remény elvesztésének oka az a gondolkozásmód, amely úgy tekinti az embert, mint a valóság abszolút középpontját, aki elfelejti, hogy nem az ember alkotja istent, hanem Isten teremti az embert.
Ezért tág tere nyílt a nihilizmusnak. E szerint a jövő a semmibe torkollik, ezért itt és most kell habzsolni a kincset, a hírnevet és minden gyönyört. A sír mindent elnyel, nem kell számolni semmiféle felelősségre vonással, számonkéréssel. Az európai kultúra a csöndes aposztázia (igazi értékektől való eltávolodás) benyomását kelti, és az önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne. Ez valóban - fejezi be a pápa - a halál kultúrája.
Mindez mélységesen megtévesztő és képtelen annak a boldogságvágynak a kielégítésére, amit az emberi szív szüntelen érez. Remény nélkül nem lehet normálisan élni! Akik lezártak a természetfeletti felé, a csak evilági keretek között tartott reményt azonosítják például a tudomány és a technika által ígért paradicsommal, vagy a fogyasztással biztosított hedonista boldogsággal meg az érzékiséggel, továbbá a drogok által kiváltott boldogságérzettel. Ők előbb-utóbb csalódnak, boldogtalanok lesznek, pszichés zavarokkal küzdenek.
Létezik hát igazi boldogságot jelentő személy vagy léthelyzet vagy értékrend, akit vagy amit bizton várhatunk? Vannak-e jelei a jogos reménynek? Igen, de nem a hitetlen, az Istengyűlölő, a tisztátalan, a csaló, a rabló vagy a gyilkos.
Tegyünk úgy, mint az az apa, aki hihetetlen elszántsággal így írt egyszer nekem: "Mi lesz gyermekemmel? A világ nem keresztény. Szeretnék körülfutni és kérni a szétszórtan élő keresztényeket: tartsunk össze, mentsük meg gyermekeinket a kóborlástól, az istentelenektől és a paráznaságtól! Érezzék ők is, példánkon keresztül, hogy a felnőtt világ keresztény része szilárd alapot, biztos világnézetet, örömteli életet, valami többet él eléjük, mint a határozatlan világszemléletű vagy ateista társadalom. Szívesebben bíznám gyermekemet egy írni-olvasni alig tudó hívő, igaz hitben élő keresztényre, mint egy ateista, vagy bizonytalan hitű egyetemi tanárra. Egy keresztény nem lehet magányos! A mai világban megbocsáthatlan bűn, nem keresni egymást, nem összetartani. A következő keresztény nemzedékért való felelősség az egyik legnagyobb hajtóerő. Csak összetartó, élő közösség nevelhet, harmonikus, erős lelkű utódokat! - Egy aggódó apa."
Igenis vannak reménykeltő jelek! Elsősorban a keresztény hit sok-sok tanúja. Ők fényt jelentenek az Egyháznak, az emberiségnek, mert a hitetlenség és erkölcstelenség sötétjében felragyogtatják Krisztus világosságát. Jel a szentek sokassága az elmúlt évtizedekben. Előző pápánk több, mint nyolcszáz férfit és nőt avatott boldoggá, szentté.

Áldott advent, add vissza önbizalmunkat! Kezünkben egy nemzet sorsa. Advent Jézusa! Segíts jól választanunk!

A várakozás akkor élmény és öröm, ha reményteljes. Akkor, ha nagy lelki és szellemi értékkel gazdagít. Az igazi boldogság lényege az állandó fejlődés, a "többélevés".
Két lépcsőfoka van.

1. Olyan fórumok megkeresése, amelyek valódi értékadók. Vannak értékfosztó fórumok, amelyeknek csábító és szélesskálájú kínálata könnyen megtéveszt. Óvakodj tőlük boldogságkereső! Ilyenek a kábítószerezésre csábító diszkók, az értékektől mentes társaságok és internetes fórumok, tv műsorok, a szétesett, skizofrén családok, a bűnöző bandák... Keress és alakíts értékadó fórumokat! Te is legyél az!

2. A szép, a reményt nyújtó adventet áldozatok árán lehet megszerezni. Fetétele valaminek a feladása a többért. Magasabb értékrendbe való beépülés. Boulad atya kis tanító meséje kell, hogy felbátorítson a kalandos Advent vállalására.
"A kis molekula irigyelni kezdi a fűszálat, mert az olyan szépen hajladozik a tavaszi szélben. Kéri: végy fel engem, hogy mozogni, a szélben én is táncolni tudjak! A fűszál magába organizálja a molekulát. Ő pedig feladva előző, tökéletlen voltát: boldog.
A fűszál meglátja a kis fehér bárányt, aki több nála. Ő is szeretne elindulni, szaladni. Bárányka - kéri - vegyél magadba engem. Ő pedig boldogan feladja előző, szép, de túlhaladott állapotát és szalad fut. Több lett. Boldog.
A bárányka szemléli az embert, aki gondolkodik, épít, imádkozik. A kertben sétáló édesapa közli kisifával, aki nagyon szereti, ölelgeti a kis állatkát, hogy holnap vendégek jönnek, és a bárányka lesz az ebéd. A kisfiú ennek hallatán nagyon sírva fakad. A bárányka pedig vigasztalja: engedd, hogy emberek eledele legyek, akkor én is több leszek, gondolkodhatok, építhetek, imádkozhatok."

Advent Jézusa! Szeretnénk belolvadni isteni énedbe, jöjj el a szívünkbe, és alakítsd a mi szívünket a Te szent szíved szerint!
Ó, szívesen feladjuk kis "mái magunkat", kényelmünket. Hadd lehessünk többek, isteni vonásokat tükröző boldog, örök Karácsonyra várók!

Jézus sokszor találkozott tömegekkel. A Szentírás nemegyszer megjegyzi: "Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült" (Mt 9,36). Amikor pedig Zebulon és Neftali földjére ment Galileába, sötétben lakó népet talált, amely a halál árnyékában ült. Ő, a világ Világossága, küldetésének tartotta, hogy ilyen emberekhez menjen, és őket isteni fénnyel megvigasztalja. Nemegyszer bűnösökkel és utcanőkkel étkezett, hogy megmentse őket, világosságot vigyen szívükbe, értelmükbe.
Nekünk, magyar keresztényeknek is az a küldetésünk, hogy fényt vigyünk a magyar éjszakába. Mert nagyon sok a talajvesztett egyén, család, közösség - és sajnos nemzetünk is vergődik.
Az evangéliumban felszólít bennünket a Szentlélek, hogy legyünk a föld sója, amolyan ízes, nem pedig megromlott. Azt is kéri, hogy legyünk világosság, és lehessen is látni fényünket, méghozzá krisztusi fényünket, amely reményteljes választ ad az élet rettenetes kérdéseire, és amely megvigasztal. Az Isten nélküli, immanens világnézetek erre képtelenek. Júdás példája jut eszembe, aki mindig mélyebbre süllyedt. A világ Világossága mellett elsötétült, mert függője lett a pénznek, a hatalomnak. Az utolsó vacsora miséjén még ott volt. Aztán onnan ment el kilincselni a "heródesekhez", az akkor vezetőkhöz, és elárulta isteni Mesterét. Képes volt rá harminc ezüstért. Ez a jelenség ismert hazánkban is. Már nemegyszer tíz- és tízezren képesek voltak a miséről elmenni a világi fórumokra - és ott megszavazták azokat, akik olcsó kenyeret és minden más anyagi előnyöket ígérgettek, és lemondtak azokról, akik a krisztusi fényt is biztosíthatták volna.
Júdás végül is rájött súlyos tévedésére. Lelki válságba került. Kétségbeesett kapkodásában képtelen volt jó baráthoz, őt befogadó, megértő közösségbe menni, mert ezeket már kiiktatta életéből. Visszarohant hát a pénzadóihoz. Szétszórta a pénzt és kikiáltotta lelkiismerete szörnyű vádját: Elárultam az igaz vért! Segítsetek! - Azok érzéketlenül kidobták. Anyagelvű, liberális fórum ugyan milyen megmentő vigaszt tudott volna nyújtani? Cserbenhagyja megtévesztett áldozatait, amikor a véges készlet kimerül.  Júdás ekkor felakasztotta magát.
Rengeteg fiatal jár így világszerte. Pénzért, érzékiségért, karrierért képes elhagyni hitet, Krisztust, vallást, szülői házat, becsületes házastársat, gyerekeket. Kiábrándítja magából övéit, közösségeit. De végül nem lesz boldog, mert a lelkiismeret előbb-utóbb kínozni kezdi. Egyre több az öngyilkos, a pszichiátriai osztályok kezeltje. Az ilyen szerencsétlen embernek érzékelhető súlya nincs, fénytelen, örömöt nem tud okozni, neki sem örül senki.
Adventben tegyünk elhatározásokat:
- Alakítsuk magunkat szerethetővé!
- Meg ne alkudjunk! Vallásunk gyakorlatait - imák, böjtök, szentségek - el ne hagyjuk!
-  Győzzük le a kincs, a hír és gyönyör kísértéseit!
-  Szeressük és értsük meg mi is a bűnösöket, az ösztönök áldozatait!

Akkor általunk is megvalósul Izaiás jövendölése: Felragyog a sötétben világosságunk, és a homály körülöttünk déli verőfényre változik (vö. Iz 58,10).

December 8.: Magyar Keresztelő Szent Jánosok

Bár Keresztelő János külsejében megdöbbentően bizarrnak tűnt, teveszőr ruházatával és bőrövével, mégis csodálatos lelki finomságot sugárzott. Korunk - főként az ifjúság - ijesztően híjával van a finomlelkűségnek. Antoine Saint-Exupéry remek könyvében, A kis hercegben a róka egy alkalommal ezt mondja a kis hercegnek: "Mindig mondd meg előre, amikor jössz, és én ünneplőbe öltöztetem a szívemet".  Sajnos, általános jelenség világszerte, hogy nem tanítják hogy kell ünneplőbe öltöztetni a szíveket Isten és az emberek tiszteletére. Illemtanórákat kellene tartani, megtanítani e nemzedéket ízlésesen öltözni, a szülőket, a tanárokat, az embereket tisztelni. Egyáltalán: kultúráltan beszélni. Kiábrándító, milyen a nyelvezet a médiában is. Tanítgatni kellene, észrevenni és megbecsülni mások értékeit! Mindezek fájóan hiányoznak. Fiatalok rágógumit majszolva beszélnek felnőttekkel, frissen festett falakat összefirkálva komoly károkat okoznak, egymás közt is ocsmányul beszélnek, idétlenül öltözködnek. Kiüresedési folyamat ez. Igen aggasztó jelenség.
Ez így nem mehet tovább, valami sürgősen tenni kell! Kérdezzük meg Keresztelő Jánost, ő mit tenne ma itt, Magyarországon? Íme, üzen:
- Kiutat egyedül a názáreti Jézus tud mutatni. Ő vette és veszi el a világ bűneit. Köztetek van! Az Ő személyében valósul meg Izaiás jövendőlése: Emmánuel! Veletek az Isten. Ma élő keresztények! A ti feladatotok is az, ami az enyém volt. Ti is legyetek az Ő útjának előkészítői. Teremtsetek olyan fórumokat, ahol szóhoz juthat. Olyan családokat, iskolákat, médiarendszert, ahol az Ő gondolatai hallhatók.

Magyar Keresztelő Szent Jánosok: egyengessétek lelkesen, hősiesen az Ő útjait!

December 9.: Keresztelő Szent János

Keresztelő János, a mai adventi vasárnap főszereplője megdöbbentette elszürkült, bűnökben vergődő kortársait, felkiáltójel volt a pusztában. Nagyszerű szellemi felkészültségével, bizarr megjelenésével és az eljövendő Megváltó iránti hallatlan szeretetével a Jordán mellé vonzotta a katonákat, a háziasszonyokat, a munkásokat, sőt, a ravasz farizeusokat és az írástudókat is. Ott olyan tanítást adott, amely ma is időszerű.
Fő mondanivalója az volt: Emberek, térjetek meg bűneitekből! Szabaduljatok meg közönséges, durva lelkületetektől, mert már megérkezett a megígért Megváltó, aki kivág és tűzre vet minden fát, ami nem terem gyümölcsöt (vö. Mt, 3, 10). Mi is szegődjünk hallgatói közé és emelkedjünk ki kisszerű, romlásnak induló életünkből!
Reményik Sándor erdélyi költő gyönyörűen énekel arról az istenarcról, amelyet mindenki ott hordoz lelke legmélyén, hiszen Isten a maga képére teremtett minket. Sajnos, ezt az istenarcot a világ szennyárja eltakarja. A szennyárt, a bűnőket el kell takarítanunk, a veszedelmes függéseket fel kell számolnunk. Tartsatok bűnbánatot! - dübörög a Keresztelő szava. Ma így mondaná: Menjetek el a megtisztulás helyére, a gyóntatószékbe, ahol Isten irgalma rátok mosolyog.

/fotót készítette: Mikecz Tamás - Kerényi Lajos atya gyémántmisés áldásosztás közben/

Aggódó, örömtelen kor ez. Rengeteg a teher az emberek, a családok, az emberiség és magyar testvéreink vállán. Sokan összeroskadnak anyagilag. Mások kétségbeesnek. Látom a kórházakban: igen sok az öngyilkos. Egyre növekszik az alkohol- és drogfogyasztók száma. Nehéz élethelyzetekben nem látnak kiutat. Igen sokan értelmükben bomlanak meg. Tömegével találkozom depressziósokkal. A rettegőknek, a széttört személyiségeknek, a kényszerképzeteseknek se szeri, se száma.
Az egyház advent harmadik vasárnapján mégis belekiáltja a világba: Örüljetek, bízzatok, nincs veszve semmi! Izajásnak Krisztus előtt 700 körül, nekünk pedig most ad küldetést az Úr: "Vigyetek örömhírt a szegényeknek, gyógyítsátok a megtört szívűeket, szabadítsátok meg a fogságban lévőket!..."
De kérdezzük: miért? Mi az alapja, hogy örüljünk? Az alapja az a hatalmas és erős történelmi Személy, aki már itt van, de mindig, minden újabb nemzedéknek újra megjelenik, mintegy bemutatkozik. Hiszen velünk marad a világ végezetéig! Hol találjuk meg, hogy örülhessünk, és biztonságot érezhessünk?
Egy középkori legenda elbeszéli, hogy a kételkedő, istenkereső ember hall a Megváltóról. Kérdezgeti: hol van, hol találhatja meg. Az égi hang eligazítja: a város főterén, a szegények, a betegek és a hajléktalanok között ül. Emberünk odamegy, de nem pillantja meg a várva vártat. Újra érdeklődik. Ekkor a következő eligazítást kapja: Bizony ott van Ő. Arról lehet felismerni, hogy ugyan neki is van ezer sebe, de míg a többiek saját sebeiket gondozzák, kötözgetik, Ő csak a többiek sebeivel törődik mindenkinek egyenként segít.
A megfáradt világba ott, akkor kétezer éve végre jött egy ember, János volt a neve. Benne volt lendület, hitelesség. Nem pénzért, nem kényszerből beszélt a bűnbánatról.
Nem akart hatalmat szerezni, sőt ő inkább kisebbedni óhajtott. Előkészítette az igazi Megváltó útját. Mindenkihez szólt. Önmagáról semmit.
Íme ez a mi küldetésünk is! A lelket ki ne oltsuk sem magunkban, sem másokban!
Rengeteg a lélekgyilkos, akik nem engedik az egyéniséget kibontakozni.
Működik a falanszter, amelyről Madách Imre megrendítő művészettel ír. Az állam mindent mechanizál. Az embert is. Jaj annak, aki nem illik bele az ő koncepciójába, aki tehetsége szerint merészel más lenni, mint a tömegember! A tömegember barom módjára köteles engedelmeskedni az istentelen vagy liberális és erkölcstelen államtól elvárt normáknak.
"Rendetlenül hagytad el műhelyed" - inti az állam őre Michelangelót, aki széklábakat készít. Ő így válaszol:
Soká könyörögtem, hagyják módosítnom,
Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt.
Nem engedték. Kívántam változásul
A szék támláját, hasztalan.
Megőrüléshez voltam már közel.
(Madách: Az ember tragédiája)
Ilyen szívtelen világban szinte lehetetlen örülni! Keserűség önti el a művész szívét, hogy nem tud teremteni. "Ó mennyi szellem, mennyi őserő, s mily egyformára, mily törpére szűrte az állam."
Mi keresztények nem adjuk fel! Igenis örülünk, mert a mi Jézusunké lesz a végső győzelem. Egyedül Ő a világ igazi Megváltója.
Nem hagyjuk magunkat törpévé alacsonyítani! Mi szabadok vagyunk, és szárnyalni akarunk!

Gyakran megtörténik velünk, hogy el akarunk érni valamit, arra kérjük Istent, teljesüljön a vágyunk, könyörgünk, de hiába. Aztán lázadozunk, talán káromkodunk, vagy inkább áldozatokat hozunk, a végén pedig elernyedünk, már-már csüggedünk. Aztán egyszerre földerül a nap, minden megoldódik, csakúgy magától. Ezt nevezzük kegyelemnek, amit Isten akkor és úgy ad, ahogyan Ő akarja. Reményik Sándor csodálatos verset írt a kegyelem működéséről.
A kegyelmet tehát Isten akkor adja, amikor eljön az órája: a mi feladatunk, hogy alkalmassá tegyük magunkat a befogadására. A kegyelemnek rendes úton való közlése a szentségek által történik.
A szentségek látható jelek, amelyek láthatatlan kegyelmeket közölnek. A szentségek által siet segítségünkre az Úr azért, hogy az élet nehéz, döntő helyzeteiben helyt álljunk, képesek legyünk kiemelkedni félelmeinkből, kishitűségünkből, kisszerűségeinkből.
A szentségekkel csak akkor tudunk élni, akkor tudjuk felvenni azokat, ha a hitünkkel minden rendben van. Hiszen ha nem hiszünk a szentségek erejében, hogyan használhatna nekünk?

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd,
Akarsz, eget ostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

Akkor - magától megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S oly közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.

/kép: Simon András: Kegyelem/

Ez az advent arra való, hogy rendbehozzuk magunkat. A fuldokló hajótöröttnek az óceánban hiába dobják le a mentőövet, ha ő nem nyúl érte. Isten nem azért küldte el egyszülött fiát, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse. A megváltást felkínálja, de neked el kell fogadnod. Meg kell érezned, hogy Jézus szeret téged. Életét adta érted. Te meg nem látod, mert tele vagy szennyárral, trágyaözönnel és dögmatériával. Hát tisztítsd le magadról, akkor tisztán látsz majd. Ha nem teszed, nem fogsz rátalálni az Úrjézusra.
Az advent először tehát arra való, hogy az időnk jó felhasználásához ad hasznos tanácsokat. Nagyon szerencsétlenek, akik lassanként eltékozolják a legszebb fiatal éveiket. Az eszméket, az ideálokat, a távlatokat, az egészséget behelyettesítik kinccsel, hírnévvel, gyönyörrel. Sokan vannak, akik összebarátkoznak a nikotinnal. Nem válogatják meg a baráti körüket, karakter nélkül majmolják a mértéktelen alkoholizálást, a drogok fogyasztását, beláthatatlan kárt okoznak maguknak. Járom a kórházakat, beszélgetek a betegekkel, akiknek őrült fájdalmaik vannak, s nem tudnak szabadulni, függnek tőlük. Nagyon megalázó minden függés, amikor uralkodik rajtad valami. Amikor már rabszolgája vagy italnak, drognak, szexnek.
Egy sebész főorvos barátom újságolja, hogy milyen drámai módon növekszik Magyarországon az AIDS, a nemi betegségek és a TBC-sek száma, mert leszoktatták az embereket Istenről, gyónásról, szentségről, szépségről. Ez a vad liberalizmus, mely hirdeti, hogy csinálj, amit akarsz; de akkor hogyan nevelődik az emberke.
Egy egyetemi tanár tapasztalata, hogy a hallgatói között a silányodás növekszik, s a magasabb rendű értékek iránti fogékonyság szinte teljesen hiányzik. Fiataljaink többsége nem értelemi, hanem értékfogyatékos. Ki kell jelenteni, hogy az az iskolakoncepció, amelyből az emberi magatartást szabályozó erkölcsi és vallási nevelés hiányzik, silány nemzedéket produkál. Ne engedd, hogy a lelket kioltsák benned! Jézus is utal erre. Így lehet, hogy annyi a kaotikus fiatal. Még a katolikus iskolákban is, mert nincs szülői nevelés, s bedobják a gyereket a katolikus iskolába, ott rosszat úgysem tanul, s nekünk kell valahogyan beléjük ültetni azokat az értékeket, amelyek igazán boldoggá tesznek.
Mindezeket azért mondom, hogy emelkedjünk ki tisztítsuk meg magunkat, mert új nemzedéket és új Magyarországot kell építenünk. Értsétek meg!
A második lecke, amit az advent tartogat nekünk, hogy eddig azt hittük, csupán az ateista diktatúra a bűnös abban, hogy az isteni tanítás sarkalatos tételeit a közéletből elsikkasztják. A mai vallásszabadságban még annyira se kell a keresztényeknek a templom, mint az átkosban. Mehetnél a templomba! Miért nem mégy? Gyónhatnál! Miért nem gyónsz? Trágyában élsz, dögmatériákkal tele! Itt mindannyiunknak mélyen magunkba kell nézni. Egyházi iskolában mily sokan nem gyónnak, nem áldoznak!
Ezért jogos a harmadik lecke. Szivet kell cserélni Jézussal! Öltsétek magatokra Jézus Krisztust, hogy ne bűnös vágyak szerint cselekedjetek!

/fotót készítette: Sás Bence, Kerényi Lajos atya a gyémántmiséjén/

Jézus isteni körültekintéssel alapította meg első kisded nyáját, melyben a 12 apostol volt a juhok közössége. Vigyázta, tanítgatta és nagyon szerette övéit. Egy közülük mégis elromlott. Végül kevés pénzért elárulta őt. Elgondolkoztató, vajon a nem pásztor, a farkas, vagy a béres hol, hogyan ragadta el? Mit adott, mit ígért neki? Mi volt jobb számára, mint az isteni tisztán látás, az örök bontakozás ígérete. Az biztos, hogy a pénz rabja lett. Talán ivott is, tisztátalan örömök vették el az eszét, netán hatalmat, jó beosztást ígértek neki. Végül mindenre hajlandó lett. Nem volt többé előtte semmi szent. Majd el kezdett félni. Természetes következmény ez a sok megalkuvás után. Hiszen a lelkiismeret valahol magának Istennek igen érzékeny szeizmográfiája. Ideig óráig el lehet hallgattatni, hogy aztán az éjszakák idején elemi erővel előtörjön. Előbb igazolni akarta magát. Szinte bosszút áll Jézuson, mert vádló szemekkel nézett rá. Látta minden szégyenét. "Meg kell halnia ennek a legkíváncsibbnak - mondogatta Nietzsche Zarathustrájában megjelenítve zseniálisan. Júdás nem tudott kitérni a rajta nyugvó jézusi tekintet elől. Ki kell oltani ezt a tekintetet, hogy ő maga szabad legyen. Ilyen szabadsággal nem lehet élni. Hát felakasztotta magát.
Mai elmélkedésünk mottójául ezt választanám: "Ne félj, légy bátor és ne hagyd el őrhelyedet!"
Az apostolok féltek a szörnyű órán, de nem csomagoltak el. Együtt maradtak. Tamás kiszakadt közülük. Elkóborolt. Meg is sínylette.
Vajon milyen kísértések leselkednek azokra, akik az őrhelyüket elhagyják? Elgyávulás. Megfutamodás attól, ami szent, ami magasztos, az ősbizalom megtorpanása, megsebződése. Hatalom és pénzhez jutás akár bármi áron is. Ezért képes elhagyni Istent, igaz utat, becsületet. Előbb-utóbb megbízhatatlanná válik. A szép latin közmondás ezt így mondja: aliud stans, aliud sedens loquitur: mást beszél állva, mást beszél ülve. Lassan lekopnak a finom érzékelő adottságok. Kozmopolitává alacsonyodik, hiszen már nem érdekli sem a család, sem a haza. József Attila megrendítően énekel erről a lelkületről: "Nincsen apám, se anyám, se Istenem, se hazám, se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm." (Tiszta szívvel)
Elmagányosodás, gyökértelenné válás ez.
Őrhelyedet el ne hagyd! Melyek a mi őrhelyeink?
1./ Az a szellemi értékvilág, melyhez tiszta szándékkal, szívből csatlakozunk.
Mi magyarok immár több mint ezer éve elköteleztük magunkat Jézushoz és Szűz Máriához, vagyis a természetfeletti világhoz. Őrhely a hit. Nekünk az ősi apostoli, péteri, keresztény hit. Szent Istvánnak köszönjük. Ez a nemzeti közösség az igazi Jópásztor által védett és rendezett akol.
Vigyázzunk a hamis Krisztusokra, akik báránybőrbe öltözve akarják elragadni a bárányokat akár egy szekta irányába (vigyázat! nagy a számuk!), akár az anyagelvűség, az Isten nélküliség irányába. Az ősi, kikristályosodott magyar nemzeti egységet akarják széttöredezni. Mi a magyar haza? A keresztény Magyarország. A magyar lélek legmélyebb gyökereibe ágyazódott be ez a minden viszontagságban állóképessé tevő isteni erő. Archetípus, ősmagatartás-forma ez. Személyek, családok, nemzet számára összefogó erő, értelmezni képesítő lelkület. Ezért nem törtünk össze eddig még soha. Pásztortársai a Jópásztornak, népünk vezetői, papok, püspökök ne herdáljuk el ősi örökségünket. Igen sokan vannak a tévelygő bárányok. Nem látnak tisztán. Menjünk el értük, hívjuk vissza őket a hiteles nyáj közösségébe. Magyar báránykák! Jöjjetek vissza, a keresztény hitet és magyarságotokat évtizedek, sőt évszázadok óta el akarják rabolni. Ne hagyjátok magatokat. Egységben az erő. És nem mindegy, hogy mi az az eszme, ami egységesít. Nekünk magyaroknak van hiteles, bevált örökségünk. Pénzek, jólét ígéretei Isten nélkül, nemzeti öntudat feláldozásával: nem: érik meg. Hirtelen nem tudnám megnevezni a költőt, aki aggódva kiáltja a világba: Nem elég csak emlegetni. Tudni is kell szólni. Szeretni tudni bölcsen a hazát. Szeretni és nem kiárusítani, nem olcsón elkótyavetyélni.
2./ Őrhelyünk a család.
Az a biztos bázis, ahol félelem nélkül bontakozhat férj, feleség, apa, anya, gyerek. A Főpásztor Jézus pásztortársai a szülők. Istenem, de nagy tragédia, ha egyik vagy másik elcsatangol először érzelmileg, aztán fizikailag. Egy férfi a minap arról panaszkodott nekem, hogy szédül, rosszullétek törnek rá. Az orvosok nem tudnak már segíteni. Mikor érdeklődtem családi állapota után, elkeseredve csak ennyit mondott: négy nőtől van négy gyermekem. Akol nélkül kevereg a szerencsétlen, tönkre tesz más aklokat, és bedob az életbe szerencsétlen kis báránykákat. Istenem, mi lesz ezekből jópásztorok nélkül? Magyar népünk büszkesége: Prohászka Ottokár arról elmélkedik egyik művében, hogy Jézusnak egységes szőttes volt a köntöse. Nem volt benne varrás, toldás, foldás és fót. Érdemes elgondolkodni: az én hitem, családom, népem, nemzetem ugyan milyen szőttes? Egységes-e, vagy fótos, rongyos?
Talpra magyar! Mentsük meg a tévelygőket. Ibesen Peer Gynt című műremek mesejátékban Peer, a férj elcsatangol a kis akoltól. Egy életen át bolyong. A Sátán kétségbeesett és tönkretett függője lett. Solveig, a hitves egy életen át hő maradt. Végül egy fény megmenti, odarohan veszte elől, és íme ez az egykor elhagyott otthon. A megöregedett és megvakult Solveig botorkál ki a kis házból imakönyvvel a kezében, mondván: amíg a fiú csatangolt, az anyja egy életen át imádkozott érte.

Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar! Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell!

/fotót készítette: Sás Bence, Kerényi Lajos atya a gyémántmiséjén/

Harang csendül, ének zendül ilyenkor karácsony táján, hogy mindenkit hazahívjon a családba, talán inkább önmagába. Sokszor kihagyjuk a szívünket, és nem érünk el sem önmagunkhoz, sem testvéreinkhez. Hiányzunk a kará­csonyi családi közös­ség­ből, é­des szüleink, gyer­mekeink mellől, bár tes­tileg talán oda­eről­tet­jük ma­­gunkat, aján­dé­kot is adunk – amit rettenetes te­­herként – tü­le­ked­ve vá­sá­­ro­lunk, megfoszt­va ma­gunkat mindig kevés pénzünk­től. 
Karácsony küszöbén el­mél­­ked­jünk arról, vajon kik nem méltóak odaállni a betlehemi jászol Jézusa mellé?
1. Júdás, a júdások biztos, hogy nem. Mindig ott setten­kedett Jézus mellett. Megfigyelte, aztán beárulta. Őt és közösségét meglopta. Tolvaj volt – írja róla az Írás. A legszentebb pillanatokat gúny tárgyává tette. Ha lett volna sajtó, világgá kürtölte volna, hogy „kár szent dolgokra költeni azt az olajat, amit a bűnbánó asszony Jézus lábára öntött; el kellett volna adni. Minek a Jézusnak a pénz?” Mennyi ilyen áruló Júdás van azóta is. „Isten dolgaira, szent, nemes célokra, szegény nyugdíjasoknak, éhező millióknak minek adni? Villákat kell építeni, fegyvereket kell gyártani – az jövedelmez. Háború kell, hadd pusztuljanak a milliók, a proletárok, a rabszolgává alacsonyítottak.” Istenem, ha megértenék a tékozló, önző vezetők, államférfiak és milliomosok a betlehemi kisbaba üzenetét... Mert a nagyon mélyre süllyedt Júdás oda orcátlankodott a legszentebb vacsorakor is Jézus mellé. Betelt a pohár. Menj, távozz – mondta neki a Mester, – ne­ked itt nincs helyed. Aki csak az anyagi és politikai hasznot lesi a szent helyeken, a családban, az Egyházban, a nem­zet szentélyeiben, az távozzon. Ne rontsa el az ünnepet.
2. Ámítja önmagát és másokat, aki odaáll a karácsonyfa alá, de nem akar tudni az ünnep főhőséről, akiért és aki miatt van a karácsony. Ezért nyilatkoznak azután roppant idétlenül az ünnepről, mondván: jó alkalom ez az ünnep nagy evésre-ivásra, beigli és jó borok fogyasztására. A karácsony nem az ő ünnepük. Nekik nincs Jézus-élményük és Isten-igényük.
3. Nem valók a karácsonyfa alá azok az úgynevezett átlagkeresztények sem, akik ugyan templomba eljárnak, még böjtölnek is, nem válnak el, gyermekeiket egyházi iskolába járatják, néha gyónnak, áldoznak. Mindezzel kereszténységük ki is merül. Katolikus és keresztény voltukat nem azon mérik, hogy mélyebben szeretnek, kitartóbban tűrnek, vagy hogy a másikkal szemben igaz­ságosak-e. És sokan mégis odaállnak farizeusi, hazug lelkülettel, ott imát nem mon­da­nak, ugyanúgy tart­ják a ha­ra­got, ideges­ked­nek, és más­nap foly­tat­ják hajmeresztő üz­le­ti vál­lal­kozásaikat, leg­ke­vés­bé sem figyelve a szegények­re, a tiszta beszédre.
4. Nem tudnak beillesz­ked­ni szent karácsony me­leg, családi közösségébe azok az apák és férjek, akiknek nem élő a hi­tük, és alig vannak otthon. Egy 15 éves tanítványom mondta: „Lajos atya! Apa alig van otthon. Még nem láttam imádkozni.” Súlyos ítélet ez. Nem csodálom, hogy oly sok az ateista, hiszen nem éreztetheti meg velük senki más az atyaság fönséges élményét.
5. Nagyon sokat kell tanulniuk az édesanyáknak is a karácsonyi Szűz Anyától, ha ott akarnak állni a betlehemi jászol mellett. Aki nem fárad el mosolyogni, aki nemes női lélekkel tűr ezer szeszélyt, aki tiszta, szép lelkével napsugárként ragyog övéi előtt, megszenteli a szent éjszakát és övéi lelkét.
No, de nincs ám elveszve semmi! Oda, a szent istállóba és a karácsonyfák alá belépni: mindenki alkalmassá teheti magát. A hitetlen, a bűnös, a bármilyen párthoz tartozó – csak olyan lelkületű legyen, amilyenről az angyalok énekeltek akkor éjjel: békesség a jó akaratú embereknek. Csak a gonosz, az ártani tudó és akaró, a hideg számítással hazudni és csalni, meg lopni tudó van nehéz helyzetben. De őértük is meghalt a kis Istálló-gyermek. Van esélyük. A rabló-gyilkos jobb latornak is volt, és nem hiába. Hatalmas szeretet ömlik el ám a világon onnan felülről. Ahol sok a bűn, ott túlárad a kegyelem. Mi, keresztény ősök magyar unokái ne tusakodjunk a kegyelem ellen. De szép is lenne - legyen is! - nagylelkű megbékélés egy­mással. Márai Sándor Mennyből az angyal című versének néhány sorával fejezem be gondolataimat:

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor:
a gyermek, a szamár, a pásztor.
Az álomban a jászol mellett,
ha az élet elevent ellett.
A csodát most is ők vigyázzák,
leheletükkel állnak strázsát.
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
mondd meg nekik,
mennyből az angyal. 

A boldogságnak van egy érdekes meghatározása: fejlődés a mindig több lét felé, továbbá: részesedés a mindig több értékekben. Ennek alapja az emberben: a belé oltott, többé fejlődés vágya és képessége. Istenben pedig az értékek végtelen gazdagsága, melyet lét-többletnek is neveznek. A fejlődő ember boldog és boldogító.
Ha pozitív irányú, és a teljes létet átfogó a fejlődő ember bontakozása, akkor a közösség, melyet gazdagít mosolyával, értékeivel, legyen az tudás, művészet, szeretet és természetfeletti, olyanná alakul, amilyenről Jézus többször beszélt, és Isten országának nevezett. Ez az ország nemcsak isteni mű. Egy kis vers érdekesen szól erről: Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot! De Ő azt monda: NEM! Azt mondta: Csak áldását adhatja, a boldogság rajtam is múlik. Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de Ő azt mondta: NEM! Azt mondta: A fejlődés az én dolgom. De Ő hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Az ember feladata, hogy ne álljon le kis mai magánál, hanem vég nélkül haladjon, fejlődjön. Az immanens világnézetek itt vétenek legnagyobbat az emberi méltóság ellen, hogy szinte erőszakosan leállítják a fejlődést. Ideológiai bűnnek, esetleg osztályidegennek bélyegzik azokat, akik mernek kilépni gondolkodásukban a transzcendencia irányába. Szívós munkával addig manipulálják az embert, a társadalmat, mígnem eltompulnak nemes vágyai és előbb nem mer, aztán már nem is tud fölemelkedni. Szánalomra méltó figurák jelennek meg aztán tömegével, akik az ún. limeseken, az élet határmezsgyéin kétségbeesnek és megélik a madáchi szindrómát: csak az a vég, csak azt tudnám feledni.
Minden jónak, szépnek, szeretetnek mint léttöbbletnek valahol a végtelen létben van az eredője, aki szükségszerűen Személy. A megjelenő koncepciók, lásd különböző virágok, állatok... az ember: értelemmel rendelkező ősalkotót szükségelnek. A mi küldetésünk aztán az, hogy alkalmassá tegyük magunkat és a ránk bízottakat a léttöbbletek állandó befogadására, és távol tartsuk azokat az ellenerőket, amelyek visszahúznának, akadály lennének. 

/fotót készítette Mikecz Tamás: Kerényi atya a gyémántmiséjét követően ünneplőihez érkezik a templomkertbe/

A világ, a társadalmak, az emberiség és minden egyes ember meghatározott cél felé halad. Ez pedig nem a semmi. Két hatalmas irányzat szól erről. A tudomány számításai, észlelései tudnak bizonyos fekete lyukakról, amelyek óriási energiákat nyelnek el. A tudósoknak egyre inkább meggyőződésük, hogy e jelenség nem energiakiegyenlítődés, hanem azok új egységesülése, hogy aztán a nagy Értelem irányításával valami új kezdődjék.
A kinyilatkoztató Isten szavait tartalmazó Biblia sokat beszél a nagy végkifejletről, amikor a világot összetartó erők megrendülnek. Akkor az égitestek mintegy lehullanak az égről. Minden pusztulni látszik. De mégsem! Az Emberfia jele, a kereszt feltűnik a nagy összevisszaságban. Sőt, maga Jézus is megjelenik, és megváltói erejével rendet tesz. Újjáalkot mindent. Új ég és új föld lesz. Ő maga egyetemes ítéletet tart. Mindenki, aki eddig élt elnyeri cselekedetei jutalmát vagy büntetését. Ekkor mindenki új testet kap: "Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek, akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak" (Jn, 5, 28-30). E nagy események idejét nem tudjuk: "Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát." (Mt, 25, 13) 
Egyénileg nekünk e világ vége halálunkkor következik be. Akkor lépünk át a téren és időn túli dimenzióba szellemi énünkkel. Ennek megvannak a jelei, hiszen az üdvözíteni akaró Isten szeret, üzen, mindent megtesz, hogy felkészítsen. Nagyon kell vigyáznunk, hogy el ne lankadjon a figyelmünk!
Egy nagyon idős bácsi állt pár hónapja a kórterem ajtaja mellett eleséssel, küszködve. Ráköszöntem, bemutatkoztam. Élénken felfigyelt. Majd ezt mondta akadozó hangon: "Nyolcvannyolc éves vagyok. Már régen gondolkodom, hogy jó lenne elrontott, bűnöktől hemzsegő életemet rendezni. De csak húzom-halasztom. Tisztelendő úr, most meggyónok. Magát biztosan az Isten küldte ide, hozzám, pedig nem érdemlem meg."
Az egyházi év az adventtel keződik, amely az Úr eljövetelére utal. Tanít bennünket az Egyház, hogy ébredjünk fel bűnös, közömbös életünkből. Tanítja, hogy félve, odafigyelve munkáljuk üdvösségünket. A Római levél pár sora figyelmeztet:
"Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen." (Róm, 13, 12-14)

Nem ember-, hanem emberiség-öltőket jelenít meg az évente ismétlődő egyházi év. Küldetése, hogy Krisztus misztériumát, a megváltást időben megelevenítse. Igazában Jézus életének nagy eseményeiből és tanításaiból tevődik össze. Ünnepek ragyognak elénk, hogy a köznapok szürkeségét oszlassák. A Fiút szemlélve a botladozók tisztuljanak, nemesedjenek, és önmagukra találjanak.
Az adventi várakozás és felkészülés után igen magas rangú, a legkedvesebb ünnep bűvkörébe lépünk. Igazában advent időszaka is ünnep. Mássá, szebbé, nemesebbé alakítja azokat, akik odafigyelően bekapcsolódnak erőterébe. Szükség van ünnepekre, mert az embereket az eltorzult korszellem belehajszolja a mulandó javak egyoldalú, mohó habzsolásába. Az advent sötétje leleplezi a sötétségeket. Mik ezek a sötétségek?
A tudatlanság, a félrevezetett értelem vergődése, amely nem talál választ az élet határhelyzeteiben. Az értelem nyugtalan. Szeretné megtalálni a megoldást. Kérdezi: van-e Megváltó? Jeleket, biztos jeleket keres. Igen sokszor csalódik. 
A tudomány ugyan gyönyörűen fejlődik, mégis azért okoz csalódást, mert a természetes megismerhetőségi határon túl elbizonytalanodik. A tudósok merőben csak az itteni dimenzió lemérésvel foglalkoznak, ezért nem tapasztalják meg a magasabb rendűt. A metafizikai következtetés még nagyon ritka az ő köreikben. Egzaktnak mondják magukat, és csapdákba, gondolkodási ketrecekbe bonyolódnak. 
Ideillik, egy ismeretlen szerzőtől származó párbeszéd: az áldott állapotban lévő anya két magzatot hord a szíve alatt. Az egyik kis hívő, a másik kételkedő. A kételkedő kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen - mondja a kis hívő. - Itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre.
- Ostobaság! Ez nem igaz. Mi az: kinti élet? Te láttad? Ugyan milyen az?
- Pillanatnyilag nem tudom, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent. Lehet, hogy a szánkkal enni is fogunk, a lábunkkal meg járni.
A kételkedő nem nyugszik: 
- Ez lehetetlen. Ugyan, hogyan is működne ez? Nincs élet a születés után, hiszen a köldökzsinór már így is túl rövid!
A hívő válasza:
- Pedig működni fog kezünk, lábunk!
- De ezt nehéz elképzelni!
- Mondd! Különben miért lennének tagjaink?
- Soha nem fognak működni - állította a másik. - Még soha senki nem tért vissza ide a születés után. Születés után vége mindennek! Az élet csupán egy értelmetlen, céltalan kaland. 
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - válaszolja a kis hívő -, abban biztos vagyok, hogy találkozni fogunk Édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk.
- Ugyan, "Anya"! Te hiszel egy anyában? Hol van, láttad már? - vágott vissza a kételkedő.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk - érvelt a kis hívő.
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen.
A kis hívő egy rövid pillanatig elgondolkodott, majd ezt mondta:
- Néha, amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja a mi világunkat. Én hiszem, hisz minden jel arra mutat: az igazi életünk a születés után kezdődik!
Eddig a történet. Aki nem tudja észrevenni az éneket, a szív dobbanásait, a szeretet üzeneteit, a virágok szépségét, és nem tud következtetni az éltető, beprogramozó Alkotóra, nyugtalan és sötétben botorkáló marad.
Mi az advent tanítása?
Keressük meg Jézust, hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk. Legyünk nála naponta néhány percig Őrá figyelve. Ne hanyagoljuk el az imádkozást, a csendes, összeszedett Biblia-olvasást! Keressük őt az elhagyottak, a szenvedők között. Ó, de boldog karácsony köszön ránk! A jászolból, de a keresztről is ránk mosolyog majd az igazi Messiás.

/fotó: scan-nelt borítókép: a gyémántmiséjét ünneplő Kerényi atyáról szóló könyvről/

Adventben arra tanít minket az Egyház, hogy ébredjünk fel bűnös, közömbös életünkből. Tanítja, hogy félve, odafigyelve munkálkodjunk örök üdvösségünkön. A Római levelet idézi:"Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen." (Róm 13, 12-14)
Pár nap és boldog karácsonyt kívánunk egymásnak. Igényesebbet, kegyelemteljeset szeretnénk magunknak is, másoknak is. Ahhoz, hogy szívünkbe is, családunkba is, országunkba is elérkezzék a békesség és kegyelmi gazdagság, nekünk is hozzá kell járulnunk.
Itt az idő, hogy felébredjünk az álomból! Rettenetes béklyók tartanak fogva. Az anyagelvűségnek és a szabadelvű törekvéseknek egyre inkább szenvedjük keserű gyümölcseit. Óriási a kísértés, hogy ebben a légkörben géppé válnak az egyének. Hiszen mindent kiszámítanak, a média által az emberek szájába az előre megfogalmazott gondolatokat, azokat váltig sulykolják, és lassan elhal az egyéni kezdeményezés. Valóban kiszolgáló géppé alacsonyodik az ember. Ennek drámai következményei lesznek.
Advent üzenete, hogy nagy szavak helyett, próbáljuk csak meg saját házunk táját rendbe tenni! mi, imádkozó, máriás keresztények hajlamosak vagyunk az Úrnak és Szűzanyának szemrehányást tenni a minket ért kudarcélményekért: "Hát most nem hallgattál meg, Jézus, Szűzanya, hazánk Pátronája!..." Mi úgy siettetjük az égieket, mint a keresztúton tették Jézussal: "Szállj le a keresztről! Mutasd meg végre, hogy Te vagy a győztes, az erős!" Jézus csak hallgatott és tovább gyötrődött. Üzent is. Hallgassuk csak, mi, szenvedő magyarok: 
"Még nem érkezett el az én órám. Majd eljön. De ti ne botránkozzatok meg bennem! Ti is vigyétek kereszteteket! Segítek. Biztos, hogy nem fogtok csalódni bennem. Csak tartsatok ki, és ne civakodjatok."

Szegény, Istentől, Jézustól megfosztott magyar testvéreim, akik hagyják magukat és anyagimádók, ösztönfigurák lettek, amikor ünnepelni kellene idétlenkednek. Számukra a külsőségekben merül ki az ünnep. Fenyőfát ugyan vásárolnak, de az marad csupán fa, értelmezés nélkül. Alatta , mellette Jézusnak semmi jele nem látható. Loholnak, napokat töltenek el vásárlással. Lelkiség sehol. Egyesek közülük betévednek az éjféli misére, de nem Jézust, a közénk jövő Istenfiút ünnepelni, hanem mert - ahogyan egy közülük mondta nekem - ott olyan jót lehet sírni, mert éneklik a Csendes éjt. Majd aztán következik az evés, ivás. A hit nélküli emberek ezt nevezik a karácsony legnagyobb örömének. Jézus nélküli karácsonyt ünnepelni árulás, értelmetlen hiábavalóság.
A karácsony Jézusnak, Isten Fiának születési ünnepe. Azt üzeni, hogy vendégünk szeretne lenni: lelkünk vendége, családunk és magyar nemzetünk vendége.
Hogy ne kelljen szégyenkeznünk sem Jézus, sem testvéreink előtt, és hogy szeretett, félrevezetett, jóakaratú magyar testvéreink megsejthessék karácsony igazi mélységét, két jó tanácsra érdemes odafigyelni.
A szent napokban aranyozzuk be környezetünk lelkivilágát! Ne idegeskedjünk! Nyugodtan, derüsen végezzük többletfeladatunkat. Így kialakul bennünk bizonyos lelki elegancia, ünnepélyes finomság. És testvéreink, akikkel Jézus azonosítja magát, megsejtik bennünk a Megváltót. Kérve kérem: a családok találjanak egymásra! Férjek, feleségek! Tessenek megölelni egymást! Tessenek kibékülni és a gyermekek lelki sebeit bekötözni. Ott, azon a szent estén.
Még egy kérés. Teremtsünk minél többször csendet, tanuljunk meg odafigyelők lenni. És akkor a Szentírás olvasásakor, a gyönyörű karácsonyi szertartásokon biztos, hogy észrevesszük Jézus jelenlétét és drága mosolyát. Ez biztosítja lelkünk békéjét és igazi örömét. Ezt kívánom nektek, drága magyar testvéreim. Izaiás remek szavaival fejezem be:

"Közülünk ki lakhat együtt az örök Izzással?”
Aki igazságban jár, és igazat beszél.
Aki megveti a zsarolással szerzett nyereséget, 
és elhárítja kezével a megvesztegetést.
Aki befogja fülét, hogy ne halljon vérontásról,
és behunyja szemét, hogy ne lásson gonoszt.
Mindig lesz neki kenyere, és vize el nem apad."
(Iz 33, 14-16)

/fotó: Kerényi Lajos piarista atya a gyémántmiséjén a Mikecz-testvérekkel/