2012. december 16. - IV. évfolyam 12. szám

 

Isten éltesse sokáig a ma 80. születésnapját ünneplő Jelenits István piarista atyát!

A Magyar Piarista Diákszövetség vezetősége és a Budapesti Tagozat elnöksége, illetve a Hírlevél Sajtóbizottsága ezúton köszönti 80. születésnapja alkalmából Jelenits atyát, a Piarista Rend emblematikus, és talán legismertebb alakját, sokunk volt irodalomtanárát, lelki atyját, akit sokan az öregdiákok közül is kedvesen "Jelkó"-nak neveznek.

Az egykori tartományfőnök atya ismert alakja a magyarországi piaristáknak, teológus, irodalmár, tanár, pap. Ő az, akit sok vallásos és nem vallásos egyaránt a Piarista Renddel, illetve mondhatjuk a "pap" intézményével azonosít. Az utóbbi években a kormány és a budapesti városvezetés egyaránt több kitüntetéssel jutalmazta munkásságáért. 2012 májusában a Corvin-lánc kitüntetésében részesült, 2010 októberében Tököl város díszpolgára lett, az idei év novemberében pedig Pro Urbe Budapest díjjal tüntette ki Tarlós István, Budapest Főpolgármestere (ld. cikkünket erről lent).

Sok szeretettel hívunk minden volt piarista öregdiákot, Jelenits atya tisztelőit a ma délután (vasárnap, december 16-án) 17:30 órai kezdettel, a Budapesti Piarista Kápolnában, az Antall-József és a 2012-es évben elhunyt piarista öregdiákokért - éppen a születésnapját ünneplő - Jelenits atya által bemutatott szentmisére.

Gyertek el minél többen! Ünnepeljük együtt Advent harmadik vasárnapját és Jelkó atya születésnapját!

Ad multos annos! Isten éltesse sokáig Jelenits atya!

Piarista öregdiák barátsággal:

Oberfrank Ferenc MPDSZ elnök,
Strommer Pál MPDSZ főtitkár,
Ambrus Zsolt Budapesti Tagozat elnök,
Borián Tibor SchP., rendi összekötő, Hírlevél felelős kiadó,
Mikecz Tamás Hírlevél főszerkesztő, Budapesti Tagozat alelnök.


Meghívó a Magyar Piarista Diákszövetség 2012. december 16-ai, ünnepi szentmiséjére

A Magyar Piarista Diákszövetség 2012. december 16-án, vasárnap a Piarista kápolnában du. fél hat órakor kezdődő szentmisén emlékezik meg Antall József miniszterelnökről, a Diákszövetség újjáalapítójáról, valamint a 2012-ben elhunyt piarista öregdiákokról.

Ugyanezen alkalommal köszönti Jelenits István piarista atyát, írót, irodalmárt és tanárt 80. születésnapján, aki tartományfőnökként újjászervezte és fővédnökként támogatta a Diákszövetséget.

A szentmisére, és az azt követő agapéra szeretettel hívja és várja a piarista öregdiákokat és az ünnepelt tisztelőit:

a Magyar Piarista Diákszövetség Vezetősége
és a Piarista Rend Magyar Tartománya


"A lélek nem fárad el" - interjú Jelenits István teológussal a Nők Lapja magazin 2012/44. október 30-i számában

Jelenits atya rögtön jön Önért! - szól a Piarista Rendház kapujában egy fiatalember. Arrébb állok, várok. Néhány perc múlva, pontban a megbeszélt időben megjelenik a lépcsőházban. Nagyon visszafogott, mégis hatalmas erő árad lényéből. Mosolyából derű fakad, miközben minden mozdulata jelentőségteljes. Most látom először, ennek ellenére úgy érzem, mintha régi ismerősök lennék.

Kedvesen, ugyanakkor határozottan invitál befelé, a lifthez - ám azt a benne álló néhány fiatalember, éppen az orrunk előtt, elindítja felfelé. Nekem fel sem tűniok, ám Ő neheztelően csóválja a fejét.
- Nocsak, Tanár úr, egy ilyen apróság ki tudja hozni a sodrából?
- Miért? Talán nem volt udvariatlanság részükről? Emellett teljesen értelmetlen pocsékolás kétszer járatni a liftet...

- Teljesen igaza van, én csak azt gondoltam, hogy Ön felette áll az efféle piszlicsáré dolgoknak, hogy egy ilyen kivételesen bölcs ember az ilyenre oda sem hederít...
- Az ilyen apró bajok ugyan nem hoznak ki a sodromból, de figyelni kell rájuk. Ha méltatlannak tartanám, hogy a magam módján reagáljak, az gőgös kivonulás volna. Nem élni a hétköznapokban, csupán peckesen elmélkedni az életről. Nekem nem ez a dolgom. Benne kell lenni a mindennapokban, figyelni ahhoz, hogy megpróbálhassunk valóban segíteni.

- Mennyire lehet segíteni ezen a fékevesztett ivlágon?
- Nem kell okvetlenül eldöntenünk. Csinálni kell. Én tanár vagyok, és az elmúlt évtizedek folyamán egy falunyi tanítványom volt. Amikor találkozom velük, akár véletlenszerűen, akár osztálytalálkozókon, rendre úgy érzem, hogy mégis megmaradt valami abból, amit próbáltam átadni nekik.

- De mi az, amit még tudunk tanulni?
- Ez az élet lényege! A folyamatos tanulás. Tapasztalom, hogy most is, öregedve is, folytonosan tanulok. Meg kell hogy mondjam, az eszközeink hullásával, fogyatkozásával még izgalmasabb, még felvillanyozóbb a folyamat..."
 
forrás: "A lélek nem fárad el" - interjú Jelenits István teológussal, Nők Lapja magazin 2012/44. október 30-i szám, 19. oldal. Az interjút készítette: Szegő András.


Jelenits atyát köszönti dr. Szabó András piarista öregdiák

December 16-án megállunk egy pillanatra. Több ezren gondolunk tanárunkra, lelki atyánkra, miséző papunkra: ma 80 éves dr. Jelenits István piarista szerzetes. Ahogy én ismerem a Tanár urat, ő nem ünnepel, ma is dolgozik, előadást tart vagy előadásra készül, talán már vizsgáztat is.

Berettyóújfalun született. Amikor Észak-Erdély ideiglenesen visszatért Magyarországhoz, vármegyei tisztviselő édesapját Nagyváradra helyezték, így ő is ott folytatta tanulmányait. Alig 12 éves, amikor neki is menekülnie kell. Egész addigi élete ott maradt Váradon, a pajtásai, a könyvei, játékai. Hamar megtapasztalta, hogy ezen a világon minden gyorsan múlandó. Őt azonban ez a tapasztalat nem tette lázadóvá, hanem még jobban az istenhit felé fordította. Második otthonra lelt a budapesti Piarista Gimnáziumban. Szerzetesi hivatás ébredt benne, és egyetemi majd teológiai tanulmányok után 1960-ban kezdhette el a tanítást a rend megmaradt iskoláiban. Kecskemét, majd Budapest, itt ért az a szerencse, hogy tanítványa lehettem.A tanár úr sok szentbeszédét volt szerencsém hallgatni. Két Biblia-magyarázata különösen megmaradt bennem. „Evezz a mélyre” (Lk. 5.4) mondja Jézus Simonnak, és Jézus példabeszéde atalentumokról (Mt. 25.14-30). Az okát is tudom. Mivel maga a Tanár úr az, aki soha nem vesztegel a sekély partmenti vizeken, hanem vitorlájába fogja a szelet (sokszor nem csak átvitt értelemben), vagy ha szélcsend van, kezébe veszi az evezőt, és a sokszor ellenséges, de szinte mindig viharos vizeken irányítja hajóját. És ő az a jó és hűséges szolga, aki a kapott talentumokat (és úgy vélem, a Tanár úr 5 talentumot kapott) úgy forgatja, hasznosítja, hogy amikor majd a számadás elkövetkezik, jó eredményről számolhasson be urának.
3-4 évvel ezelőtt egy fiatal költőnő bemutatkozásán voltam a Sapientia Főiskola könyvtárában. Elhangzottak a versek, emlékeim szerint én csak azt éreztem, hogy egy kezdő művei. A Tanár úr még itt is talált módot, hogy kedvesen, világosan néhány bátorító szót mondjon. A bemutatkozás véget ért, a Tanár urat már máshová szólította a kötelesség, ekkor hallottam, hogy az egyik diáklány egy vendégnek ezt mondta: „a Jelenits tanár úr – fogalom”.

Szakmámból kifolyólag (orvos) sok okos emberrel találkoztam. Az életben volt szerencsém néhány jó emberrel találkozni. De ez a két tulajdonság valahogy nagyon kevés emberben találkozik. Milyen szerencse, hogy a Tanár úr személyében legalább egyet ismerhetek közülük!

 „Ad multos annos”, Tanár úr!

Üdvözöl: Szabó András


Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki Jelenits Istvánt

Átadták a díszpolgári címeket és más kitüntetéseket a főváros napja alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen 2012. november 16-án. Tarlós István főpolgármester beszédében hangsúlyozta: a példaképválasztás pszichikai igény. Manapság lassan hiánycikk, így még inkább felértékelődik. A példakép fogalma támaszt, kapaszkodót, mintát jelent számunkra.

"A ma kitüntetett tanárok, kutatók, művészek, kutatók, sportolók, közhivatalt betöltő vezetők, lelkészek példaképek, a mi példaképeink. Olyan polgárok, akik hosszú éveken, évtizedeken át kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítenek ma is." - fogalmazott a főpolgármester.
Díszpolgári címet kapott posztumusz Kocsis Sándor olimpiai bajnok, világbajnok ezüstérmes labdarúgó, a a Ferencváros, a Budapesti Honvéd és a Barcelona világhírű játékosa (a díjat fia, Kocsis Sándor vette át), Kozák Danuta olimpiai bajnok kajakozó, Berki Krisztián olimpiai és világbajnok tornász, Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Szilágyi Áron olimpiai és világbajnok vívó, utóbbiak a 2012-es londoni olimpiai játékokon nyújtott kiemelkedő teljesítményükért, példamutató sportpályafutásukért.
Pro Urbe Budapest díjat vehetett át dr. Jelenits István piarista szerzetes, teológus, dr. Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony-templom plébánosa, dr. Szerencsés Károly egyetemi docens, a történelemtudomány kandidátusa, Várhidi Pál labdarúgó, edző, Fatér Károly labdarúgó, olimpiai bajnok kapus, valamint az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztői csoportja.

Budapestért díjat kapott Barsiné Pataky Etelka okleves építőmérnök, Bán Teodóra balettművész, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, dr. Földesi Margit történész, egyetemi docens, Szörényi Szabolcs előadóművész, dr. Dima Magdolna főorvos, Györgyi Anna színművész, Madarász Katalin nóta- és népdalénekes, Kováts Adél színművész, Major Anna dramaturg, Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Sinkó László színművész, Marosi Ádám olimpiai bronzérmes öttusázó, Baranyay László zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Benkóczy Zoltán színművész, Burger Barna fotóművész, Hegedűs Endre zongoraműsz, zenepedagógus, prof. dr. Hirsch Tibor főorvos, Csuja Imre színművész, Nagy Zoltán igazgató, dr. Maitz László fogorvos, ügyvezető igazgató, a Csík zenekar, valamint a Rajkó zenekar. 
Dr. Barna Sándor Emlékérem - A Főváros Közbiztonságáért Díjban részesült dr. Fazekas Géza főügyészhelyettes, sajtószóvivő, Varga Ferenc tűzoltó ezredes, igazgató, Vörös György osztályvezető, Miklós István szolgálati igazgatóhelyettes és Sághi Jenő csoportvezető.
Papp László Budapest-Sportdíjat kapott Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó, Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajító, edző, Raduly József labdarúgó, edző, Mocsai Lajos mesteredző, szövetségi kapitány, Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakozó, edző, Kovács István mesteredző és vezetőedző, Széles Sándor mesteredző és Somlai Béla mesteredző.
Zalabai Gábor Díj - A Budapestiek Esélyegyenlőségéért kitüntetésben részesült Dombainé Arany Veronika intézményvezető, Lőrincz Nicolett igazgatóhelyettes és dr. Könczei György egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Főváros Szolgálatáért Díjat kapott dr. Csonkás István főosztályvezető, dr. Deli Lajos főosztályvezető, dr. Fazekas Szilvia osztályvezető, Ujvári Katalin főmunkatárs és Csókay László osztályvezető.

forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat


Jelenits István 80 éves

December 16-án lesz nyolcvanéves Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, tanár, hitoktató, író, a Corvin-lánc kitüntetettje. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma összeállítást készített Jelenits Istvánról.

Jelenits István 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. 1951-ben érettségizett a budapesti Piarista Bölcsészettudományi Karának magyar szakát, majd 1959-ben a Hittudományi Akadémiát. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, négy év múlva szentelték pappá Egerben.
1960-tól hittant, magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti piarista gimnáziumban. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a rend Kalazantinum hittudományi főiskoláján, 2000-től annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től tanított a gödi, 1994-től a váci piarista iskolában, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika tanára, tanszékvezetője, majd emeritus professzora. 1993 és 1997 között tagja volt az Országos Köznevelési Tanácsnak, 1998-tól 2003-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatóságának. 1995 óta elnöke a Pilinszky János Társaságnak, később Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaságnak.

Számos írása jelent meg a Szentírásról, Janus Pannonius és Pilinszky János költészetéről; irodalomról, nevelési kérdésekről és más témákról, elsősorban a Vigilia és az Új Ember folyóiratokban. Összegyűjtött műveit az Új Ember Kiadó 1999 és 2001 között öt kötetben adta ki. Hetvenedik születésnapjáról az Útjaidon című ünnepi kötettel emlékeztek meg 2002-ben.
Öt éve jelent meg Ha valaki beszél... című interjú- és verseskötete, amelyben a Vigilia és a Jelenkor hasábjain 1951 és 1967 között publikált, Tótfalusy István álnéven írt költeményei is olvashatók. Rendszeresen tart pedagógiai, irodalmi és bibliai tárgyú előadásokat a budapesti piarista kápolnában és szerte az országban.
Tevékenységét 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el. 2001-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki példaértékű teológusi munkájáért, filozófiai mélységű műveiért, pedagógusi és lelkipásztori működéséért, a katolikus oktatás újjászervezésében vállalt szerepéért, a piarista rend szellemének és hagyományainak megmaradásáért és megerősítéséért vállalt fáradhatatlan munkálkodásáért.
Számos egyéb elismerésben is részesült, 1999-ben Eötvös József-, 2000-ben Trefort Ágoston-díjban, 2001-ben Magyar Örökség Díjban, 2003-ban Prima-díjban (magyar oktatás és köznevelés kategória), 2005-ben Fraknói Vilmos-, 2007-ben Stephanus-díjat kapott. 2012 májusában a magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselőjének egyikeként Corvin-láncot vehetett át, novemberben a főváros Pro Urbe-díjjal tisztelgett "közösség- és lélekerősítő munkája" előtt.

forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma/Magyar Kurír
fotó: Ajpek Orsi (amely a Heti Válasz tavaszi cikke mellékleteként szerepelt)


Ima nélkül nem lehet tanítani – interjú Nyeste Pál SP igazgatóval

Nyeste Pál - afféle régi vágású pedagógusként - reverenda helyett indigókék köpenyben érkezett a beszélgetésre.

- Matematika-fizika szakos vagyok, ezért aztán rengeteget kell írnom, egy tanórán többször is teleírom a 6 négyzetméter felületű táblát, aminek a következménye általában rengeteg krétapor, s nem túl szép látvány, ha valamennyi a reverendán landol - „mentegetőzött" nevetve, hozzátéve: 25 éves pályafutása alatt ez a 3. köpeny, amit elkoptat.
Az atyát augusztus elsejével nevezte ki a kanizsai intézmény élére a piarista rend tartományfőnöke. Azt megelőzően a váci gimnázium igazgatója volt, és a sors pikantériája, hogy ott is Vereb Zsoltot váltotta a vezetői székben.
- Már gyermekkoromtól fogva pap szerettem volna lenni, 10- 12 évesen vetődött fel bennem először a gondolat, pedig akkor még nem is tudtam, hogy vannak piaristák - emlékezett vissza. - Mi több, Mezőkövesden, ahonnét származom, egyáltalán nem volt katolikus általános iskola. Kecskeméten, a gimnáziumban szembesültem azzal, hogy létezik olyan papi közösség, melynek tagjai tanítással is foglalkoznak. Nekem is be kellett járnom az akkor még kötelező utat: érettségi után, előfelvételesként katona voltam, 730 napig katonáskodtam Marcali híres városában. Miután leszereltem, egy évig az egri papi szemináriumban tanultam és aztán kértem felvételemet a piarista rendbe 1981-ben. Hét évre rá pappá szenteltek.

Ez így elég szimplán hangzik, de mindjárt másképp tekintünk az igazgató atya teljesítményére, ha tudjuk - amit ő maga igyekezett szerényen elhallgatni - hogy párhuzamosan tanult az ELTE-n matematika és fizika szakon, valamint a Piarista Hittudományi Főiskolán, a teológián. Adódik a kérdés: hogy fért, hogy fér meg egymás mellett a transzcendencia és a rideg racionalitás? Miképpen egyeztethető össze Darwin evolúciós elmélete és a bibliai teremtéstörténet?
- Tévedés, hogy a hit és a tudomány között ellentmondás feszül, az ész és a vallás kiválóan megfér egymás mellett - szögezte le Pál atya. - A kettő nemhogy nem zárja ki, hanem inkább kiegészíti egymást. A teremtéstörténet ugyanis nem természettudományos alapokon nyugszik, amikor a teremtésről mint mozzanatról beszélünk, akkor Isten ajándékozó szeretetét emeljük ki; azt, hogy ő képes a semmiből világot teremteni. Ha az ősrobbanást vesszük, az is összeegyeztethető az isteni teremtéssel, hiszen a táguló Világegyetemben máig nem tudjuk megmondani, hogy vajon mi lesz a folyamat vége. A végtelenségig terjed majd, vagy egyszer csak elkezd összehúzódni, zsugorodni, akár egy újabb ősrobbanásig? Tehát a tudománynak is megvannak a maga korlátai, és személy szerint én örülök, hogy fizika szakos is vagyok, mert a Heisenberg-féle határozatlansági reláció éppen abban erősít meg, hogy nem tudok mindent pontosan megmérni. Következésképp azt sem tudjuk, mi van azokon a bizonyos korlátokon túl. Lehet, hogy Isten? Egyelőre az egyedfejlődés titka, hogyan lesz egy alacsonyabb rendű élőlénybl egy magasabb rendű, mert sok más mellett azt sem tudjuk, honnét ered az a nagyon is emberi sajátosság, amit léleknek vagy szellemnek hívunk. Nem puszta érzelemről, akaratról van szó, hanem valami másról.
Hogy a hit és a racionalitás közül melyik a fontosabb számomra? - kérdezett vissza. - Mindkettő egyformán: ima nélkül nem lehet tanítani, tanítás nélkül pedig nem tudnék élni.
Az igazgató atya szólt az általa vezetett piarista oktatási intézménnyel (mely nemcsak általános iskola, hanem gimnázium, diákotthon és óvoda is egyben) kapcsolatos elképzeléseiről is. Mint mondta: szeretne jobban nyitni Nagykanizsa felé.
- A gyerekeket, a szülőket és a várost kívánom szolgálni - jelentette ki. - Szeretném újra megerősíteni azt a tudatot a kanizsaiakban, hogy a piarista iskola a városért van és nem az ellensége annak. Hiszen a XIX. századtól kezdődően számos nagy gondolkodót adott a térségnek, az országnak, hadd említsem csak Lékai László bíborost, Fejtő Ferencet, Deák Ferencet, vagy Virág Benedeket. Ők mintául szolgálhatnak a jövő generációinak, mert tudtak és akartak közösségben gondolkodni. Erre szeretném „megtanítani" diákjainkat is, megértetve velük azt, hogy mennyire fontos a Kárpát-medence egészében gondolkodni. A horvátországi Zadarban, Zágrábban testvériskolai kapcsolatot tervezünk kiépíteni, éppen azért, hogy párbeszédre neveljük a fiatalokat.
Végül Nyeste Pál azt is elmondta: elődje, Vereb Zsolt most intenzív spanyol nyelvtanfolyamon vesz részt Budapesten, s hamarosan megkezdi fél évig tartó andalúziai szolgálatát. Az ottani piaristák a szegények tanításával foglalkoznak, e feladat jut egy ideig Zsolt atyának, húsvéttól pedig Bolíviába utazik, ahol hasonló programot vezetnek a tanító rend tagjai.

Szerző: Horváth-Balogh Attila, Zalai Hírlap
Fotó: Szakony Attila


Oktatás és köznevelés piarista szemmel

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban "Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség” címmel tartott előadást Nyeste Pál, a Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda igazgatója az intézmény oktatási-nevelési munkájáról a közelmúltban. 

Jelenleg alig akad ember, akinek gyermekei vagy ismerősei révén ne lenne szoros kötődése a témához. Az iskolákkal kapcsolatos változásokra emiatt gyakran érzékenyen reagálunk. Az egyik gyújtópont a köznevelésben dolgozók kiszolgáltatottságának a kérdése – fogalmazott Nyeste Pál. Az igazgató szerint sokkal inkább arról van szó, hogy a tanári pálya magja egyfajta krisztusi szolgálat: a fiatalok támogatása, jóra nevelése.


Tudósítás a nagykanizsai tagozat életéről

- Úgy értesültem, hogy vezetőváltás volt nálatok? Ki most az új elnök? Te?
A diákszövetség életében történt egy kis változás, ugyanis Bognár László lemondott az elnöki posztról és helyette én vettem át a stafétabotot, de természetesen ő is továbbra a diákszövetség tagja. Mivel ő Pesten él,  ezért az ottani dolgokat ő intézi. Az elnöki posztot tehát én töltöm be, László a titkár és Györkös Petra pedig a pénztáros.

- Milyen közös programokat szerveztek?
A diákszövetségről röviden csak annyit, hogy nem egyszerű megszervezni a közös találkozókat, mert a fiatalok más városokban tanulnak, ezért  ritkán jönnek haza, az idősebbek meg már nem szívesen mozdulnak ki otthonról. A tavalyi nyár folyamán próbálkoztunk egy öregdiák táborral a Balatonon. Az idei nyár folyamán két lelkes öregdiáktársunk: Madarász Szilveszter és Leveli Alíz kamerával felszerelkezve elindultak. Több idős öregdiákkal készítettek interjút a diákéveikről, illetve az egész életükről. Megkértük Őket, meséljenek arról, mit jelentett számukra piarista diáknak lenni.

-  A közeljövőben milyen nagyobb esemény lesz nálatok?
November 23-24-én lesz az iskolában a Patrocínium ünnepség. Hagyományosan minden évben ezen napok egyik délutánján a mostani végzős diákok és a már végzett és egyetemre, főiskolára járó, vagy esetleg már dolgozó öregdiákok találkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat. Ezt követően pedig mindenkit megvendégelünk egy szerény lakomával, kis zsíros kenyérrel és teával. Ez a rendezvényünk már évek óta jól működik és mindig pozitív a visszhangja, sok élménnyel lesznek gazdagabbak a végzős diákok.

- Tudom, kevés már az idő az idei évben, mégis vannak egyéb terveitek erre a rövid időre?
Aztán amit még erre az évre tervbe vettünk az, hogy az idős diáktársainktól összeszedjük az internetes elérhetőségüket. Ugyanis az a tapasztalatunk, hogy közülük nagyon sokan használják a mai kor technikai újdonságait. Úgy gondolom, hogy így könnyebb és egyszerűbb lesz a kapcsolattartás, mert a levél kiküldése mindig bonyolultabb feladat. Természetesen, akinek nincs e-mail címe, az ugyanúgy megkapja a leveleket, mint eddig.

-  Milyen iskolai rendezvény, megemlékezés lesz nálatok?
Elgondolkodtunk azon, hogy  iskolánk ezelőtt 20 éve nyitotta meg kapuit. Nagyon jó lenne megkeresni azokat az egykori diákokat, akik akkor a mi intézményünket választották. Jó lenne hallani azoknak az embereknek a történeteit, akik valaha hozzánk jártak, de gimnáziumban már nem minket választottak. Vajon jelentett -e számukra valamit az iskola, vagy olyan volt,  mint bármelyik más?

- Végezetül mondanál pár szót magadról? Munkád mellett tudsz időt szakítani a „piarista dolgokra” is?
2004-ben érettségiztem itt Nagykanizsán és ezután Sopronban tanultam óvodapedagógia szakon. Nagyon szerettem volna, ha itt Nagykanizsán lenne egy piarista óvoda, hogy már az egészen kicsinyeknek is részük legyen a kalazanciusi nevelésben. Mivel ez az álom megvalósult, 2008 óta a piarista óvodában dolgozom a Maci csoport óvónőjeként. Nagyon szeretem a munkámat. Jó érzés egykori iskolám falai között dolgozni, immár a pedagógusok csapatát erősítve. Az iskola életében -  ha időm engedi -, aktívan részt veszek, bár az óvodai munka sok időmet lefoglalja. Igyekszem részt venni a különböző rendezvényeken és erről tájékoztatni társaimat is. Szeretném, ha öregdiáktársaim mindig tudják azt, hogy mi zajlik az iskolában, tudjanak a fontos eseményekről. Folyamatosan azon munkálkodunk társaimmal, hogy amennyire csak lehet „élővé” tegyük a diákszövetség életét, odafigyelve idősebb társaink igényeire is, még akkor is, ha ez nagyon nehéz feladat.

Köszönöm az internetes lapunk olvasói nevében a beszélgetést. Imponáló a  fiatalos lendületed és - nagy elfoglaltságod ellenére is-  kifejtett tevékenységed. Gratulálok ehhez! Szakmai munkádban, diákszövetségi tevékenységedben további sikereket kívánva Isten áldását kérjük.

Dr.Kölcsei Tamás 


Schönberger püspök atya látogatása a budapesti piaristáknál

A közelmúltban Schönberger Jenő szatmári püspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok püspöke látogatta meg a piarista központot. A neves egyházi elöljárók vizitáltak Labancz Zsolt tartományfőnöknél, megtekintették az iskolát és a kápolnát, találkoztak Urbán Józseffel, a budapesti gimnázium igazgatójával. Rövid látogatást tettek a könyvtárban és a levéltárban is.


Piarista Vacsora Kecskeméten

A hagyományokhoz híven Kecskeméten idén november 24-én immár 32. alkalommal rendezték meg a Piarista Vacsorát, amelyen közel 500 öregdiák vett részt.

A találkozó a Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atya által koncelebrált szentmisével kezdődött, majd ezt követően a résztvevők megkoszorúzták a Piaristák terén lévő gróf Koháry István szobrot, valamint az iskola aulájában található Gloria Victis szoboralkotást. 
Az öregdiák találkozót a házigazda, Laczkó János, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke nyitotta meg, majd Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az előadása következett, aki az intézmény egyik neves öregdiákja. Nagy Attila SchP. igazgató röviden beszámolt az iskola utóbbi években lezajlott fontosabb változásairól, jelen helyzetéről és a közeljövő kilátásairól. A rendezvényen részt vett Strommer Pál, a Magyar Piarista Diákszövetség főtitkára is.


Dr. Varga László Emlékérmet kapott Ruppert József piarista atya

Dr. Varga László kereszténydemokrata politikusra és drámaíróra, a Demokrata Néppárt egyik alapítójára, hazájából elüldözött képviselőjére, a Kereszténydemokrata Néppárt egykori elnökére emlékeztek december 1-én Kecskeméten.

Ünnepi beszédet mondott Dr. Rubovszky György országgyűlési képviselő és Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere. A műsorban a Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola Diákjai és tanárai is közreműködtek. Az ünnepségen a KDNP Kecskemét Városi és Bács-Kiskun Megyei Szervezete, valamint a Keresztény Közéletért Alapítvány "Dr. Varga László Emlékérem a Keresztény Közéletért" díjban részesült a keresztény közéletért végzett munkája elismeréséért:

Ruppert József piarista atya, a kecskeméti Piarista Gimnázium korábbi igazgatója

Dr. Rubovszky György, országgyűlési képviselő
Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti vezetője
Mike Sámuel, a Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Ezúton is gratuláluk minden kitüntetettnek!
 
forrás: Kecskeméti Hirhatár


Szent Kereszt Plébánia - Lelkipásztori Üzenet: Adventi készülődés

Hatalmas reklám kíván boldog adventet a metró megállójában. A plakáton ajándékok, italok… Másfelé fordulok, és azt olvasom, hogy „Több, mint 2500 árucikkünk segíti Önt abban, hogy boldog legyen a karácsonya” Ennyi lenne csak advent és karácsony? Persze megértjük a kereskedőket, számukra az a fontos, hogy minél több holmit eladjanak. De a közhangulat befolyásolhat minket, keresztényeket is, és nagyon oda kell figyelnünk, nehogy karácsonyi vásárlássá silányodjon számunkra advent és karácsony.
       Néhány napja beléptünk a decemberbe, amely hónap elhozza nekünk az esztendő egyik legszebb ünnepét, a karácsonyt. A napok egyre hidegebbek, egyre sötétebbek, itt a tél. Még nem jött el a Megváltó, de most elkezdjük a várakozást. Advent első vasárnapján, december másodikán még csupán egyetlen gyertya lángja törte meg a sötétséget, de hétről hétre nő a fény, és reményt gyújt nekünk: közeledik a Megváltó születésének ünnepe. Adventi koszorúnk gyertyáinak pislákoló fénye már magában rejti azt a világosságot, amely a betlehemi jászolban fekvő Kisdedtől fog felragyogni. A körülöttem lévő világ nem nagyon akar készülni az ünnepre… vajon én készülök-e rá? 

Ágh Tihamér: Adventkor

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...
 

Karácsonyi ajándékok, melyek nem kerülnek semmibe:

Egy jó szót szólni,
egy beteget felvidítani,
óvatosan csukni be az ajtót,
apróságoknak örülni,
mindenért hálásnak lenni,
jó tanácsot adni,
egy levél megírásával örömet szerezni,
jogos panaszt nem melegíteni újra,
nem tenni szóvá, amikor a másik hibázik,
a levert hangulatot nem venni komolyan,
nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt,
megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra,
megtalálni az együtt érző szót a megbántottaknak, 
találni egy tréfás szót a gyermekeknek,
elismerni az elkövetett hibákat, 
örülni a holnapi napnak,
bizonyos dolgokra aludni egyet,
mindenre rászánni a kellő időt és gondot
és mindenben, de mindenben szeretettel lenni...

Ruppert atya


Adventi naptár 2012. december 03. - Dr. Kerényi Lajos: Advent

Egy 16 éves tanítványom az elmúlt év adventjén ezt a házi feladatot olvasta fel hittanórán a Szent Margit Gimnáziumban: „Képzeljük el magunkat egy szénbánya több száz méteres mélységében, ahol, robbanás, omlás, vagy víz betörés miatt egy üregben rekedtünk. Nem látszik semmi remény. Iszonyú, halálra váró állapotban vagyunk ott lent a sötétben. Sokan vagyunk így a föld felszínén is.
Veszedelemben, félelmetes előjelek között élünk ebben a világban. Sok-sok ember hite eltört. És egyszer csak a szénfal másik oldaláról kopogás hallatszik. Egyre közelebb hallik a csákány ütés kongása. Közeledik a szabadulás, az élet. Adventi hang hangzik felénk! Közeledik a megváltástok. Ez a jézusi biztatás nekünk szól.
Boldog reménység ez annak, aki személyes üzenetnek fogadja ezt az igét. Nem a vég, a halál közeledik napról napra felénk, hanem a megváltásunk! Pontosabban a megváltó Úr Jézus Krisztus. Halljuk hát meg: Fel a fejjel! Nem szabad csüggedni, sem összeroppanni, annál inkább hittel és reménységgel felnézni a megváltó Jézusra.” Ez a felszólítás kihívás felénk! Készítsük elő az Ő eljövetelét. Kétezer éve Keresztelő Szent János kapta ezt a megbízást. Napjainkban, amikor szennyár, vagy ahogyan Weöres Sándor fogalmazza: trágyaözön lepi el az emberi lelkeket, a családokat és a társadalmat, a mi küldetésünk az útkészítés. Itt hegyeket kell lehordani, szakadékokat betölteni.

Idézett költőnk így tárja elénk ezt a feladatot: „Aki bármilyen iránynak rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel, lélekkel behódolt, azt elborította a trágyaözön, aki a tiszta érzést, szabad látást, az örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a  trágyaözön felett. S ahogy a vízözön után megjelent a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé…”

Reményik  Sándor, erdélyi költő így énekel az útkészítésről Istenarc c. versében: 

„Egy istenarc van eltemetve bennem:
Fölibe ezer réteg tornyosul
A rám rakódott világ-szenny alól
Akarom kibányászni magamat
S most ásót, kapát, csákányt ragadok.
Testvéreim jertek, segítsetek, egy kapavágást ti is tegyetek. 

Egy istenarc van eltemetve bennem: 
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. 
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. 
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza."

És íme: létezik a mai kor szivárványa is, létezik az arc is: az isteni Jézus az.
Befejezésül megismétlem nagy diákom szavait: „Fel a fejjel! Nem szabad csüggedni, sem összeroppanni. Annál inkább hittel és reménységgel felnézni a megváltó Jézusra."
 


Adventi naptár 2012. december 16. - Dr. Kerényi Lajos: Meg kell térnünk!

A lelkem mélyéig megrendít az állattá süllyedés perspektívája. Vigasztalásul nekünk, keresztényeknek ott vannak a gyönyörű jövendőlések, ígéretek az Isten nagy napjáról, amikor a bűnösök megszégyenülnek vagy megtérnek, mert Isten olyan jóságos és irgalmas, hogy visszaemeli őket emberi méltóságukba. 
Egyszerűnek tűnik az egyetlen megoldás, orvosság: meg kell térnünk! Izajás és Ezékiel jövendőlései azt ígérik, hogy a sivatagokban patakok erednek, benépesül a puszta, a sánta szökell, a néma énekel, a templomból meg Isten dicsőségére élő víz folyója ered, a partain termő fák ételt és gyógyszert adnak. A megtérés Istenhez vezet, de ezt a lépést Isten nem teheti meg nélkülünk! Ez az első lépés, hogy az emberi méltóságot újra visszaállítsuk. Isten segítségére van ehhez szükségünk és mélységes alázatra, amely visszavezet bennünket az Úrhoz.
Megtérés és meghívás sokszor kapcsolódik össze. Figyeljük meg Izajás próféta meghívását. Sokan voltak az ószövetségi templomban, hatalmas füst töltötte be. Mindenki sejtette, főként a vének - úgy hívták akkoriban a nép öregjeit -, tudták, hogy isteni jelenésről lehet szó. Felhangzott a kérdés: "Kit küldjek?" Néma csend. Ott volt köztük egy ifjú, Izajás. Bizonyára arra gondolt, hogy ezek az imádkozó szentek egymást megelőzve akarnak majd válaszolni a hívó szóra. Az Úr újra szólt: "Kit küldjek, hogy elvigye nevemet az emberek közé?" Senki nem válaszolt. Elbújtak, betakarták fejüket. A harmadszori felszólításra jelentkezett ez a fiatal fiú:

- Itt vagyok, engem küldj!
- Vidd el a nevemet az emberek közé! Nem ismernek már.
Ekkor Izajás lelkében feltámadt a kérdés, a kétség:
- Uram, mit is kell majd mondanom?
- A nevemet mondd meg!
- A nevedet? - A név az Ószövetségben mindig a lényeget jelentette. - De Uram, miért kell rólad beszélnem? Ott vannak a természet szépségei, a harmonikusan színezett gyönyörű virágok, ott a Nap, Hold, csillagok, azok járása, törvényei. Hát ezt látják, ebből következtethetnek! Meg aztán a papok, a rabbik mindenhol hirdetik a Te nevedet, a szövetséget, Mózest. Mit kellene ehhez hozzátennem?
- A nevemet vidd el, Rólam beszélj, mert a gondolkodásuk romlott meg! Lezuhantak az emberi méltóság magasáról, már nem ismernek, nem imádnak engem, a Teremtőjüket. Mondd meg nekik újra, hogy én létezem, ÉN VAGYOK, AKI VAN, nélkülem boldogtalanok, az értelmük beteg, az akaratuk gyönge.
Izajás pedig ment, hirdette Isten nevét, Isten ítéletét és irgalmát...

Egy nagyon súlyos beteg, idős fogorvosnő megkért, hogy keressem fel, de nem a kórházban, hanem az otthonában. Elmentem, de a fia nem akart beengedni. 
- Ne zaklassa az anyámat! - mordult rám az ajtóban állva.
Bizony, erre kerek perec megmondtam neki, milyen ember az, aki az anyukájának ennyit nem tesz meg, hogy beenged engem hozzá. Erre nagy dühösen kinyitotta az ajtót, aztán még szinte sziszegett is utánam. Az édesanyja pedig boldogan találkozott Jézussal, jó ideje várt már rá. Beszélgetés közben azt mondta: 
- Minden szenvedésemet a fiamért ajánlom fel. Nagy matematikus lett belőle, mindig nagyon okos volt, de sajnos istentelen.
No, amikor mentem kifelé, ismét durván, gorombán viselkedett. Egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni, ezért megkérdeztem:
- Mondja már meg, mi a baja velem! Beszéljük meg, hogy mi bántja ennyire!
Valahogy megenyhült, leültetett. Így kezdtem:
- Mi, hívők, nem teszünk mást, minthogy megpróbálunk eligazodni az élet nagy kérdéseiben. Miért élünk, miért a szenvedés, miért vágyódunk a mindig többre, a végtelenre? Rátaláltam valakire, aki tudja a választ a megoldhatatlanra. Ez a valaki Jézus Krisztus, aki éppen azért jött, hogy választ adjon a kérdéseinkre, megoldást hozzon a gondjainkra, és szeressen bennünket.
Sokat beszéltem neki Jézusról. Amikor befejeztem, ő szólalt meg (de már egészen más volt a hangja):
- Matematikus vagyok, a tudomány az életem. Nem szeretek ebben a világban élni. Látom, hogyan rothad minden, de én próbálok kiemelkedni az emberek közül, és ott fönt a magasságokban, a törvények csodáiban érzem jól magam. Egyik törvény a másikból következik, káprázatosan szép! - Hirtelen megállt a beszédben, rám nézett: - Tudja, én olyan árva vagyok. Magának legalább van Jézusa, Istene, de nekem senkim nincs.
Az embereknek senki és semmi másra nincs szükségük, mint a személyes Istenre, Jézusra. A gondolkodásunk beteg; s az ember akkor emelkedhet fel a teremtettség méltóságára, ha a betegségét az áldott Üdvözítő meggyógyítja.