2012. október 23. - IV. évfolyam 11. szám

 

Örömmel jelentjük, megalakult a Budapesti Tagozat

A Budapesten élő piarista öregdiákok ezúton örömmel jelentik, hogy létrejött a Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata. A megalakulással évtizedek óta fennálló űrt töltöttünk most be. A szervezők a Duna-parti épületben tagtoborzó borkóstolón vettek részt, ahol ünnepi szentmisét, és Urbán József atya beszédét követően a Gimnázium tetőteraszán megalakították az új tagozatot. Az őszi elnökségi üléseken megkezdődött a 2012-es és 2013-as évek programjainak, illetve az MPDSZ megújuló weblapjának tervezése is.

„Piarista diáknak lenni ma is az összetartozás el nem halványuló érzését jelenti, valami lelki közösséget, amely rejtett szálakkal köti egymáshoz és a rendhez mindazokat, akik együtt nevelkedtek a piaristák aranybetűs kék címere alatt.” – az 1989-es Alapító Nyilatkozat értelmében ebből a meggyőződésből jött létre a Magyar Piarista Diákszövetség. Az egyesület célja, hogy minél szélesebb körben fogja össze a piarista iskolák egykori diákjait. Eddig nem volt teljes tagozat-rendszerünk, nem létezett ugyanis a Budapesti Tagozat. Bár a pesti gimnáziumban végzett, és/vagy Budapesten lakó egykori piarista diákok eddig is aktív közösségi életet éltek, számos programot szerveztek, bálokon, szentmiséken, lelkigyakorlatokon, kirándulásokon és egyéb megmozdulásokon vettek részt – a formalitás, egy fővárosi tagozat hiánya érezhető volt. Itt volt az ideje a tettek mezejére lépni: kiteljesíteni Diákszövetségünk szervezeti felépítését.
 
Kedves Piarista Öregdiák Barátaim!
Örömmel jelentem, hogy a nyár folyamán megalakult a Magyar Piarista Diákszövetség Budapesti Tagozata, beteljesítve így számos öregdiák évtizedek óta fennálló óhaját. Miután sokan, sokszor a Budapesten működő Elnökséget és Választmányt tévesen gondolták azonosnak a Budapesti Tagozattal, illetve a pesti iskola falai között gyakran összejövő piarista öregdiákokat keverték az országos vezetőség tagjaival, ideje volt rendet tenni. A most létrehozott Tagozat klubéletének a Budapesti Piarista Gimnázium épülete ad helyet, ahogy továbbra is az Elnökségnek, a Választmánynak és a tagnyilvántartásnak, illetve a Hírlevél és a Piar Diák újság szerkesztőségének egyaránt. A Duna-parti épület Pesti Barnabás utca 1. (nemsokára régi-új nevén: Piarista utca 1.) szám felőli portáján át lehet feljutni az I. emeleti, diákszövetségi szobába.
A Tagozat létrehozása sok tekintetben ad új lehetőségeket a budapestieknek. Mivel a tagozatok pályázhatnak szövetségi pénzekért, ezentúl teheti ezt a Budapesti Tagozat is, és szervezhet emellett programokat, amelyre szeretettel invitálhatja budapesti tagjait is.

Strommer Pál MPDSZ főtitkár az elmúlt négy évben tartott közös találkozóinkon sokszor említette a Budapesti Tagozat létrehozatalának igényét, és Oberfrank Ferenc elnök is támogatásáról biztosított. Hernády Zsolt, Török Bernát, Strommer Domonkos, Kovács Lóránt és jómagam számos alkalommal beszéltünk erről. Strommer Pál 2012 tavaszán bekapcsolta körünkbe Ambrus Zsoltot, aki élére állva a szervezkedésnek, hozva magával barátait, volt évfolyamtársait. Közben bekapcsolódott Barsai János és Prószéky Gábor is az idősebb generációból, illetve Nacsa Lőrinc, a Tartományfőnökség korábbi munkatársa. Segítségükről biztosítottak minket Borián Tibor, Labancz Zsolt és Urbán József atyák. Szép lassan összejött úgy 10-20 fő, akik a Tartományfőnökségen rendszeresen találkoztak, és elkezdődött a szervezkedés. Folyamatosan ötleteltünk különféle programok, a megalakulás, illetve az új szövetségi weblap létrehozása tekintetében. Miután hiányzott egy működő, mindent átfogó egyesületi weblap – elkészítését Kovács Lóránt informatikus barátunk és cége (Piarsoft) vállalta – az alkalmanként összegyűlő öregdiákok csapata ezt is felkarolta. Ambrus Zsolt, Hernády Zsolt, Hargittay Attila, Huba Eörs, Kovács Lóránt és jómagam (Mikecz Tamás) elvállaltuk, hogy együtt megtervezzünk, adatokkal és különféle diákszövetségi anyagokkal feltöltjük a weboldalt, illetve összekapcsoljuk a Hírlevelekkel, a Piarista Diákkal és a tagozatokkal, az iskolákkal és a tagnyilvántartással. Regisztrálásra került a www.mpdsz.hu domainnév, illetve elkészült a design, az anyagok feltöltése pedig folyamatban van.

A borkóstolón 2012. júniusában összegyűlt egykori budapesti és/vagy Budapesten élő öregdiákok ünnepélyes keretek között megszavazták elnökünknek Ambrus Zsolt egykori piarista diákot, a szervezés egyik éllovasát, aki a szervezőkből kijelölte az elnökség tagjait.
Jó hír, hogy az új tagozat létrehozásával a fiatalabb generáció tagjai is bekapcsolódhatnak a budapesti tagéletbe. Bízunk benne, hogy sikerül fiatalos lendületet vinni a Diákszövetségbe, bízunk ugyanakkor abban is, hogy egykori öregdiákjaink, Teleki Pál, Antall József és Mádl Ferenc elnök urak, illetve a ma élő idősebb generáció tagjainak álmai is megvalósulhatnak, tudunk olyan élő közösség lenni, amelyben jelen van a 20 évestől a 100 évesekig minden korosztály.
A 2012-es Veni Sancte-n Urbán József atya, a Budapesti Piarista Gimnázium új igazgatója beszédében azt boncolgatta: "milyen a jó iskola?" "Az Eucharisztiából táplálkozó iskola nem a piac iskolája. Hanem a kapcsolatok, a közösség iskolája, a személy iskolája. Félreértés ne essék, itt is van igényesség és követelmény. A személyesség iskoláját nem a magára hagyó engedékenység jellemzi, hanem sokkal inkább az a meggyőződés: követelek tőled, mert szeretlek. Képes vagy rá, hogy te is hozzájárulj az egészhez, mert van, amit csak te tudsz adni. Nélküled és a te közreműködésed nélkül nem vagyunk teljesek, és mi sem tudunk önmagunk lenni. Kellesz, szükség van rád. Rád van szükség.”
Ennek analógiáján megfogalmazhatjuk, milyen a jó diákszövetség? Azt gondolom olyan, mint a jó iskola. Semmiképpen sem piaci alapon működik, hanem a kapcsolatok, a közösség szövetsége, a személy diákszövetsége. Ugyanakkor itt is van igényesség és követelmény. Igényes programokat kell szerveznünk, követelmény pedig fennáll a tagokkal szemben. Ahogy fontos a működéshez szükséges tagdíj évről évre történő fegyelmezett befizetése, fontos a tagok legalább időközönkénti jelenléte, mert hiszen jó összejönni, közösen programokra, kirándulni járni, értelmes beszélgetéseken részt venni, lelki napokon és lelkigyakorlatokon épülni. Képesnek kell lennünk minél többünknek hozzájárulni az egészhez, mert itt is van, amit csak "TE", az egyén tud adni. Mindenkinek más a szakmája, mondhatni "mindenki egy kicsit máshoz ért", másban jó. Az alapok, a meggyőződés, és a legfontosabb: a hitünk viszont közös. Így szükség van mindenkire, aki szebbé és jobbá tudja formálni közösségünket, és kedvet érez együttműködni piarista öregdiáktársakkal!

Ezúton is bíztatlak és szeretettel hívlak Titeket, Kedves Barátaim! Jöjjetek! Építsük együtt tovább a Diákszövetséget, a Budapesti Tagozatot! Legyen a Diákszövetség értetek és sokakért!
 
A 2012-es programjaink között szerepel egy Adventi lelki nap tartása, amely 2012. december 8-án szombaton kerül megrendezésre. A lelki napot Urbán József atya, a pesti gimnázium új igazgatója tartja. Részletekről további tájékoztatást a következő Hírlevél hasábjain adunk.

Tájékoztatásul közöljük, hogy megegyezés és az Alapszabály szerint minden olyan volt piarista diák lehet a Budapesti Tagozat tagja, aki Budapesten él és/vagy Budapesten végezte a piarista iskolát.
 
Piarista öregdiák barátsággal
Mikecz Tamás
Budapesti Tagozat alelnök
Hírlevél főszerkesztő


A Piarista Gimnázium végleg hazatért: az egykori Piarista, majd évtizedekig Pesti Barnabás utca visszakapta régi nevét

2012. október 3-án a Fővárosi Közgyűlés úgy határozott, hogy a Budapest V. kerületi „Pesti Barnabás utca” visszakapja korábbi elnevezését, és a továbbiakban ismét a „Piarista utca” nevet viseli.

Az utca, amely egykor a pesti Városház térről vezetett a Dunához, a XVIII. század közepétől fogva -- az utcában dolgozó harisnyakötőműhely miatt -- Kötő utca (németül Strickergasse) néven volt ismert, de nevezték Piarista utcának (Piaristengasse) is, mivel Városház téri a Piarista Rendház és Gimnázium sarka mellett indult. 1874-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a Kötő utca elnevezést hagyta jóvá. 1913 és 1917 között az új Piarista Rendház és Gimnázium fölépítésével a környék jelentősen megváltozott. A Kötő utca Nyugati része az Eskü (ma Március 15.) tér része lett, Keletről pedig meghosszabbodott az addigi Városház tér házaival (a Vasudvartól kezdve, amely eredetileg a Városház téren állt). A változásra tekintettel az utca 1917-ben új nevet kapott: Piarista utca.
1953-ban a kommunista hatalom parancsára a piaristáknak ki kellett költözniük saját épületükből. Nyomuk még az utca elnevezésében sem maradhatott meg, így azt még abban az évben Pesti Barnabásról nevezték el. Pesti Barnabás (1920-1944) a második világháború előtti kommunista ellenállási mozgalom tagja volt, akit 1944-ben a nyilas diktatúra börtönében, Sopronkőhidán végeztek ki. Mivel tehát nem volt szerepe a kommunista önkényuralmi rendszerben, utcája nevét a Fővárosi Önkormányzat a rendszer bukása után sem változtatta meg. Helyette, mintegy „kárpótlásul" 1993-ban úgy döntöttek, hogy a Kígyó utca folytatásában a piarista ház alatt átvezető fedett átjárót, az addig hivatalosan névtelen „piarista kaput" nevezzék el Piarista köznek.
Miután 2011-ben a Budapesti Piarista Gimnázium és Piarista Rendház visszaköltözött egykori épületébe, az utca történelmi elnevezése ismét „aktuális" lett. Ezért a Rend kérésére a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának Közgyűlése 2011. december 8-án javasolta a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy az utcát nevezze át Piarista utcává. Ennek a kérésnek adott helyt most a Főváros Közgyűlése. A Piarista köz neve természetesen továbbra is megmaradt.

forrás: www.piarista.hu
fotó: még a régi tábla, amint felszerelik az elkészült új utcanévtáblát, Hírlevelünkben fotót közlünk majd róla.
A fotót készítette: Mikecz Tamás.


Emlékezés és ünnepség Antall József mellszobránál Paloznakon

Szeptember 30-án, vasárnap délelőtt, Paloznak községben (Csopak mellett) ünnepélyt tartottak a 80 éve született Antall József (1932-1993) néhai miniszterelnök, volt piarista diák, muzeológus mellszobránál - a Polgári Magyarországért Mozgalom szervezésében. A Paloznaki falunapok alkalmából tartott rendezvényen 1992 őszén éppen ezen a napon avatta fel a Antall József az akkor elkészült faluházat.
A mellszobrot közadakozásból készítették, és 2004. április 30-án avatták fel a templomkertben; készítette Jószay Zsolt szobrászművész, öntötte: Varga Imre szobrász, szoboröntő mester.

A mostani ünnepségen beszédet mondott Borián Tibor piarista atya, ny. budapesti gimnáziumi igazgató "Antall József és a piaristák címmel".


Temetőlátogatás halottak napja alkalmából - 2012. október 26-án, pénteken!

Kedves Piarista Öregdiákok!

Mint sokan tudjátok, az idősebb generáció tagjai minden évben csoportosan látogatnak el halottak napja alkalmából a Fiumei úti és az Új Köztemetőbe gyertyát gyújtsani egykori tanáraink, az elhunyt piarista atyák sírjánál. Kincs Lajos, Mészáros Gábor, Takács Ervin, Tuba Iván, Pázmándy György..., hogy csak az ott örök nyugalomra helyezett azon atyákat említsem, akik már a fiatalabb generáció tagjait is tanították.

Tájékoztatunk minden érdeklődőt arról, hogy halottak napja alkalmából ebben az évben is lesz temetőlátogatás. Kérjük ugyanakkor a fiatalabb piarista öregdiákokat is, hogy csatlakozzanak! A könnyebb bekapcsolódás érdekében az újonnan megalakult Budapesti Tagozat tagjai is szép számmal igyekeznek megjelenni.

Gyertek! Legyünk minél többen ezen a szép hagyományörző megemlékezésen!

Az idei temetőlátogatás időpontja és helyszínei:
2012. október 26., péntek 14:00-kor találkozó mindkét temető bejáratánál (Fiumei úti Nemzeti Sírkert és Rákoskeresztúri Sírkert - Új Köztemető) egy időben, ahonnan csoportosan sétálunk ki a sírokhoz.

Barátsággal
Mikecz Tamás
Budapesti Tagozat alelnök


Őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

"Fiatalok! Piarista Diákok és Öregdiákok!
Kerényi Lajos piarista atyával szeretetettel invitálunk mindekit 2012. október 6-án szombaton Nagymarosra, az Ifjúsági Találkozóra! Gyertek, és töltsük el közösen jókedvben, klassz, építő előadók társaságában az októberi szombatot." - szólt a Meghívó az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra.  

Alább olvasható a program:

A TALÁLKOZÓ OKTÓBER 6-ÁN, SZOMBATON
reggel 9 órakor

Főbb programpontjaink: 

  • 9.00 közös reggeli ima - az Országúti Ferences Plébánia ifjúsági közössége
  • 10.00 előadás - Székely János püspök
  • 11.00 fakultációk
    • Keresők - Kerényi Lajos SchP - (Nagytemplom)
    • Beszélgetés a főelőadóval - (Művelődési Ház)
    • A szerzetesség iránt érdeklődők fakultációi
      • női rendek - (Napközi)
      • férfirendek - (a Művelődési Ház oldalsó terme)
    • Kérdezz-felelek - Brückner Ákos Előd OCist - (Kálvária)
    • Kiscsoportos beszélgetések (Duna-part)
    • Szentségimádás - (Kálviária, alsó kápolna)
  • 13.00 ebédszünet - idő a személyes találkozásokra
  • 14.00 szentségimádás - Regnum Christi Mozgalom - (plébániakert)
  • 15.00 szünet -
  • 15.30 énekpróba a szentmisére
  • 16.00 szentmise - főcelebráns: Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke
  • 18.00 közös éneklés - Sillye Jenő

    És az őszi Nagymarosi levél:

Nagymarosi Levél minden Krisztust kereső közösségnek 2012 őszén

Állj meg egy percre, hajolj a földig és vedd szemügyre az első bibliát: magát a természetet, a teremtést. „Lapozd az oldalakat” és keresd a Neked szóló sorokat! Hová rejtette vágyunkra a választ a Teremtő? Hogyan terjed az evangéliumi élet egyik emberről a másikra? Vajon mi viszi át egyik emberről a másikra az Örömhír tüzét?
Nyári éjszakákon a tábortűz ellobbanó lángjai, téli estéken a kandalló meleget árasztó vörös izzása segít megtalálni a választ. A lángok alatt vöröslő parázs nem önmagától kapja az izzást. Amíg kapja, addig ontja magából a forróságot, átmelegíti, átforrósítja azokat, akik közel vannak hozzá.
„Mivel a te Istened emésztő tűz, nem közeledhetsz hozzá anélkül, hogy meg ne emésztene." Igaz, hogy megéget, alakít rajtad, de át is jár igazságával, szeretetével, s közben hordozójává tesz.
Ha benned már felgyulladt a szeretet lángja, nem olyan nehéz másokat is szeretetre gyújtanod! Ekkor már nem a módszer, hanem az Isten jelenlétében való élet lesz a fontos. Ezért még a sikertelenség sem keserít el, hiszen elsősorban nem azért követed Jézust, hogy más is járni kezdje ezt az utat…
Úgy tapasztaljuk, hogy épp azokat a legnehezebb evangelizálni, akikkel folytonos és közeli kapcsolatban élünk: szüleinket, testvéreinket, osztálytársainkat, barátainkat. Van ebben igazság, hiszen Jézus is Názáretben talált a legközömbösebb fogadtatásra. Azt hitték, ismerik Őt. Ugyanígy legyinthetnek ránk is, mert úgy gondolják, ismernek minket. És valljuk be: lehet, hogy valóban jól ismernek. Jól tudják, hogy izzásunk fel-fellángoló, látszólagos, esetleg épp csak langyos. Ebben rejlik közvetlen környezetünk evangelizálásának nehézsége. Az „akciós” keresztények nem hatnak a mellettük élőkre. Az álpróféták, a felszínes tanítványok, az önző módon szeretők nem képesek evangelizálni.
Csak aki élő kapcsolatban van a Tűzzel, az tud izzást árasztani. Minden emberi érték alkalmas mások evangelizálásra. Amikor hallgatsz, amikor beszélsz, amikor lábat törölsz, amikor köszönsz az utcán, amikor szenvedsz, amikor mosolyogsz: az Úr jóságát hirdeted. De csak akkor, ha Isten szeretete jár át. Egyedül Ő képes ezeket az értékeket annyira felhevíteni, hogy azok túlvilági fényt árasszanak. Felelősségünk abban áll, hogy Isten jelenlétében éljünk, hiszen ha a parázs kikerül a tűzből, hamarosan hideg és fekete lesz.
Akik hosszabb ideig valódi parázs, krisztushordozó mellett élnek, még akkor is átveszik izzását, ha nem akarnak róla tudomást venni.
Nagy titok, hogy Jézus, aki tüzet hozott a földre, csak halála és feltámadása árán, a Szentlélek kiáradása után volt képes a szívekben tüzet gyújtani.
Az október előtti hetekben készüljünk együtt a találkozóra!

  • Életednek melyek azok a pillanatai, amikor tudatosan az Isten közelében, a Tűzben fürdesz? Kik gyújtották lángra benned a szeretet tüzét? Adj hálát értük!
  • Milyennek ismer téged közvetlen környezeted? Próbáld magad olykor külső szemmel nézni: tükrözöd-e Krisztust?
  • Mi motivál téged arra, hogy másokat Jézus közelébe vigyél? Kérd az Úrtól, hogy küldetésed világosabb legyen!"

Beszélgetés Lukács László piarista atyával a Vigilia folyóirat kulturális pályázata kapcsán

Lukács László: párbeszéd révén megszólítani a mai kor emberét
"A Vigilia folyóirat kulturális pályázata a hit évében"

A Vigilia folyóirat pályázatot hirdetett "A keresztény hit korszerű bemutatására korunk európai kultúrájában" címmel. A Magyar Kurír Lukács Lászlót, a lap főszerkesztőjét kérdezte a pályázatról.

- Mi késztette a Vigilia szerkesztőségét arra, hogy meghirdeti ezt a pályázatot?
- Két szempont vezetett bennünket. Az egyik az elmúlt héten elkezdődött, A Hit éve… című rendezvénysorozat, a másik pedig ehhez kapcsolódóan Európa újra-evangelizációja, amit már II. János Pál pápa meghirdetett, utódja, XVI. Benedek pedig csatlakozott hozzá. Évtizedekkel korábban VI. Pál pápa az egyház egyik legnagyobb tragédiájának nevezte, hogy a hit és a kultúra eltávolodott egymástól. Európában ez sajnos valóban így történt. A szekularizáció nem egyszerűen az istenhit gyengülését jelenti, hanem annak a kétezer éves keresztény kultúrának az elsorvadását, amelyben benne élünk. Ez jelent egyfelől egy értékváltozást – bár értékválságot is mondhatnék –, másfelől lexikai váltást is, hiszen rengeteg fogalom és ennek megfelelően sok szó is ismeretlenné, értelmezhetetlenné vált a mai ember számára, például üdvösség, kegyelem. A legnagyobb kérdés, amivel már a II. Vatikáni Zsinat is szembenézett, és XXIII. János pápa megfogalmazott, hogyan lehet megszólítani a mai kor emberét? Ez ma még aktuálisabb, mint volt ötven évvel ezelőtt.

 
- A pályázat elsődleges célja, hogy párbeszédet kezdeményezzen hívők és nem hívők között. Hogyan segíthet ebben egy ilyen pályázat?
- Úgy, hogy a valóban legkiválóbb írók, teológusok, filozófusok tesznek erőfeszítést arra, hogy nagyon röviden és lényegretörően – hiszen egy tízoldalas esszéről van szó – fogalmazzák meg a keresztény hit lényegét, hogy egy nem templomba járó, nem keresztény módon szocializálódott ember számára is mondjon valamit. Szent Pál apostolra gondolhatunk, aki kiállt az athéni Areopágusz közepére, hogy a feltámadt Krisztust hirdesse egy teljesen másként gondolkodó világban, kultúrában élő emberek számára, akik közül azonban biztosan megérintette néhánynak a lelkét. Amit mi el szeretnénk érni ezzel a pályázattal, hogy az alkotók gondolják végig a hit kérdését a saját hátterükből, nézőpontjukból. Nyilván egy teológus másként közelít a hithez, mint egy író vagy egy művész. A lényeg, hogy hitelesen fogalmazzák meg gondolataikat, érzéseiket a mai ember számára.

- A pályázat szerint nem hívők írásait is várják. Ez különösen érdekes lehet, hogy ők hogyan viszonyulnak a hit kérdéseihez, kulturális megjelenési formáihoz.
- Ha egyszer valódi dialógusról beszélünk, akkor egyértelmű, hogy nem érhetjük be különféle reklámfogásokkal, agresszív győzködéssel, ahogy azt látjuk időnként a szekták esetében. Komolyan kell vennünk a párbeszédet a másikkal. A dialógus a II. Vatikáni Zsinat óta az egyik kulcsszava lett az egyháznak, és az a lényege, nem biztos, hogy nekem mindenben igazam van, ahogy az sem, hogy a másik viszont mindenben téved, semmiben nincs igaza. Nyitott szívvel kell meghallgatnunk a velünk ellenkező véleményen lévő felebarátunkat, és végiggondolni az ő igazságát. Nem azért, hogy ennek alapján feltétlenül legyűrjem őt, hanem abból a meggondolásból, hogy talán én is tanulhatok tőle. Ezt a zsinat egyértelműen megfogalmazta, amikor az idők jeleiről beszélt, hogy igenis van tanulnivalónk a nem hívő emberektől is, a világi kultúrától is. Egy ateista is fejlesztheti a hitünket, esetleg éppen azáltal, hogy a velük való dialógusban rádöbbenünk arra, hogy milyen felszínesek vagyunk. Joseph Ratzinger Bevezetés a keresztény hit világába című könyvében meséli el egy rabbi történetét, hangsúlyozva, hogy a hitünk folyamatosan veszélyeztetett, mert ott van mellette mindig a kérdés, hogy hátha nincs. Ugyanakkor a nem hívő ember számára is ott kell, hogy legyen a kérdés: hátha mégis van.

- Hívőnek és nem hívőnek is nehéz lenni…     
- Igen, és döntés kérdése mindkettő.

- Krisztus igazsága örök. Ennek tükrében hogyan kell értelmezni a Vigilia pályázatának megfogalmazását, a keresztény hit korszerű bemutatása korunk európai kultúrájában? 
- Az egyház ma különösen nagy súlyt helyez arra, hogy Jézus nemcsak egy kétezer évvel ezelőtt élt názáreti férfi, aki hősi halált halt, hanem aki föltámadt és benne él a történelemben. Akár az evangéliumban, akár az igehirdetésben, s leginkább az eucharisztiában, ma is jelen van. Amikor Krisztusról beszélünk, akkor nem egyszerűen egy harminchárom éves életszakaszra gondolunk, hanem arra az Istenre, aki a megtestesüléssel belépett az emberi történelembe, és azóta kortársunkként halad velünk minden korban. Ez viszont minket is arra a feladatra ösztönöz, hogy megpróbáljuk a mai értelmünkkel, hitünkkel felfogni az örök Krisztust, és elmondani ezt a mai ember nyelvén.

- A pályázat a keresztény hit bemutatását a mai irodalmi, művészeti alkotásokban képzeli el, vagy kitágítja a határokat teológiai, szociológiai, gazdasági területekre is? 
- Elsősorban a hit és a kultúra, művészet kapcsolatának bemutatása merülhet fel, nem hiszem, hogy a politikára vagy a gazdaságra is hangsúlyt kéne fektetni, bár éppen a pápák szociális tanításából látjuk – pl. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikája –, hogy nagy figyelemmel kísérik azokat a gazdasági, politikai történéseket, amelyek az emberiséget meghatározzák. A hit és a kultúra kapcsolatát illetően pedig tény, hogy az igazi nagy művészet mindig az Ég és a Föld szerves kapcsolatát mutatja be, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. A szív az Istenhez vezet el.

- Nagyon érdekes a bírálóbizottság összetétele, egyházi és világi személyek alkotják. Hadd emeljek ki két nevet: a hitét nyíltan megvalló Jókai Anna író, akinek az utóbbi évtizedekben írt alkotásait áthatja a keresztény lelkület, illetve az örök istenkereső, kételkedő Hankiss Elemér szociológus.
- A bírálóbizottság összetételének kiválasztása tudatos volt. Országosan ismert személyiségeket kértünk fel, ezzel is megadva a rangját a pályázatnak. Azt hiszem, Jókai Anna beválogatását nem kell indokolni, hiszen kiemelkedő szerepe vitathatatlan a katolikus hit elterjesztésében az irodalom, kultúra területén. Hankiss Elemér pedig rendkívül komoly gondolkodó, a közelmúltban jelent meg Nincsből a Van felé című könyve, amelyben hosszasan ír a különféle istenképekről, hatalmas perspektívában keresi a válaszokat az élet alapkérdéseire, honnan jövünk, hová megyünk, miért teremtette Isten a világot, mi az élet értelme?

- Mit remélnek a pályázattól?
- Először is azt, hogy sokan fognak pályázni, s nemcsak három kiváló pályázat lesz, amit közlünk a Vigiliában, hanem jóval több ennél. Nagyon remélem, hogy annyi jó és értékes dolgozatot fognak beküldeni a szerzők, hogy kiadhatunk belőlük egy kis kötetet. Ez nagyon hasznos hozzájárulás lenne a hit évéhez.  

A pályázati anyagok leadásának határideje 2012. december 15. A bírálóbizottség elnöke Bábel Balázs kalocsai érsek, a pályazat fővédnöke. A pályázati feltételekről és egyéb részletekről következő számunkban olvashatnak.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Pedro Aguado generális atya a Rómából hazatért Ruppert atya érdemeiről, munkásságáról

Ruppert József piarista atya 2012 nyarától új piarista állomáshelyén folytatja munkáját, visszaköltözött a Magyar Rendtartományba, a Duna-parti Piarista Rendházba. Helyét Rómában Mateusz Pindelski piarista atya vette át. Nagy örömmel közlöm a Hírlevél hasábjain Pedro Aguado generális atya köszönőlevelét, amelyben az új generálisi posztulátor kinevezésének közlése melett kifejezi mélységes háláját Ruppert atyának, amiért generálisi posztulá­torként rendkívüli áldozatkészséggel állt a Piarista Rend szolgálatára. A Hírlevél Sajtóbizottsága és az országhatárokon átnyúló piarista öregdiákság nevében adok hangot reményemnek, bízva abban, hogy Ruppert atya a jövőben is a tőle megszokott lelkesedéssel küldi az MPDSZ Hírlevelébe a piarista atyákat és a Rendet, illetve az öregdiákok és a most iskolás piarista diákok életéről készült cikkeit, az eseményekről írt mindig érdekes tudósításait.
Isten éltesse még sokáig Ruppert atyát!
Mikecz Tamás 

Prot. SG/36-S/2012
A rend minden tagjának
kegyelem és béke Atyánktól, az Istentől
 
Kedves Testvérek!

E levélben szeretném tudatni veletek, hogy a Generálisi Kongregáció Mateusz Pindelski atyát, az Olaszországért és Közép-Európáért felelős generálisi asszisztenst nevezte ki új generálisi posztulátornak. Ő Ruppert József atyát, a magyar rendtartomány tagját váltja e tisztségben, aki huszonegy éven át végezte ezt a szolgálatot.

Az új generálisi posztulátor kinevezésének közlésével együtt szeretném kifejezni a Generálisi Kongregáció és az egész rend mélységes háláját Ruppert atyának, amiért generálisi posztulá­torként rendkívüli áldozatkészséggel állt a piarista rend szolgálatára.
Ruppert atyát 1991. december 16-án az akkori generális atya, Josep Maria Balcells nevezte ki generálisi posztulátorrá. Mario Carisio atyától vette át ezt a feladatkört, aki 1991 júliusában hunyt el. Generálisi posztulátorként számos boldoggá és szentté avatási eljárást bonyolított le, és nemcsak a mi rendünk számára, hanem velünk kapcsolatban álló más rendek, különösképpen a Kalazanciusi Család szerzetei számára is nagy szolgálatot tett:
a)      az Isten szolgája Dionisio Pamplona és társai vértanúságáról szóló eljárás római szakaszában; őket II. János Pál pápa avatta boldoggá Rómában, 1995. október 1-jén;
b)     a Tiszteletreméltó Pietro Casaninak tulajdonított csodáról szóló eljárás római szakaszában; őt II. János Pál pápa avatta boldoggá Rómában, 1995. október 1-jén;
c)      az Isten szolgája Anton Maria Schwartznak, a Kalazantinusok (Kalasantiner) alapítójának életéről és erényeiről, majd a neki tulajdonított csodáról szóló római eljárásban; őt II. János Pál pápa avatta boldoggá Bécsben, 1998. június 21-én;
d)     az Isten szolgája Celestina Donatinak, a Piarista Nővérek (Suore Calasanziane) alapítójának életéről és erényeiről szóló római eljárásban, majd a neki tulajdonított csodáról szóló egyházmegyei és római eljárásban; őt 2008. március 30-án avatták boldoggá Firenzében, a José Saraiva Martins bíboros által bemutatott szentmise keretében;
e)     részben az Isten szolgája Victoria Valverde González (Isteni Pásztornő Leányai, Calasancias) vértanúságáról szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
f)       a Boldog Faustino Mígueznek tulajdonított csodáról szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
g)      az Isten szolgája Don Antonio Provolónak, a süketnémák nevelésével foglalkozó Mária-Társaság és annak női ága alapítójának életéről és erényeiről, majd a neki tulajdonított csodáról szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
h)     az Isten szolgája Bruno Martínez Sacedo piarista életéről és erényeiről szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
i)        az Isten szolgája Pedro Díez Gil piarista életéről és erényeiről szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
j)       az Isten szolgája Joaquín Erviti Lazcano piarista életéről és erényeiről szóló egyházmegyei és a folyamatban lévő római eljárásban;
k)      az Isten szolgája Juan Roig i Diggle (volt diákunk) vértanúságáról szóló, folyamatban lévő római eljárásban;
l)        az Isten szolgája Francisco Sagrera i Riera piarista életéről és erényeiről szóló, folyamatban lévő római eljárásban.
 
Ezt a türelemmel és kitartással végzett óriási munkát sok ember áldozatos közreműködése tette lehetővé, köztük is első helyen az egyházmegyei eljárások viceposztulátoraié, akiknek szintén szeretnénk kifejezni köszönetünket.
 
A boldoggá és szentté avatási eljárások előmozdításán kívül a geneálisi posztulátornak az is feladata, hogy szentjeink ereklyéit gondosan őrizze, és ahogyan csak tudja, tiszteletüket terjessze, ismertségüket növelje. Ruppert atya ezt a munkát is nagy odaadással és szorgalommal végezte.
 
Ruppert atya nemcsak a mi rendünket és a Kalazanciusi Család szerzeteit szolgálta, hanem püspöki felkéréseknek eleget téve szent életű magyarok eljárásainak képviseletét is vállalta és végezte.
 
A Generálisi Kongregáció köszönetet mond ezért az alapos, precíz munkával töltött huszonegy esztendőért, amelyek Ruppert atya rend iránt érzett hatalmas szeretetéről tanúskodnak.
 
Kétségtelen, hogy a legértékesebb ajándék, amelyet a piarista rend másoknak adhat, nem más, mint fiainak életszentsége. Amikor ezt az életszentséget az egyház elismeri és példaként állítja minden keresztény szeme elé, a piarista rendet különleges öröm és Isten iránti hála tölti el.
 
Minden jót kívánunk Ruppert József atyának új piarista állomáshelyén, hiszen a 2011-12-es tanév végén visszaköltözik a Magyar Rendtartományba. Mateusz Pindelski atyának pedig köszönjük készségét, amellyel elvállalta a piarista rend szolgálatának ezt az új formáját.
 
Kérjük az Urat, áldja meg rendünket, és adja meg nekünk az életszentség ajándékát!
 
Kelt Rómában, 2012. április 8-án, Krisztus feltámadásának ünnepén.
 
Testvéri szeretettel:
 

Pedro Aguado Sch. P.
generális atya


Temesvári híreink

Temesvári utódiskolánkban, a Gerhardinum Római Katolikus Iskolaközpontban idén egy magyar és egy román nyelvű óvodáscsoport is indult. Így az iskola létszáma az óvodásokkal és a két általános iskolai osztállyal együtt 262-re emelkedett. Szeptember 17-én a "nagyok" örömmel várták az elemistákat és a legkisebbeket az iskola lépcsőházában és együtt vonultak be az aula magnába a tanévnyitó ünnepélyre. Minden diák megkapta ajándékba Spinelli Kalazancius könyvét anyanyelve szerint magyarul vagy románul.
 
Üdvözlettel
Ruppert József Sch.P.

* * * * *

Szeptember 17-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén tartottuk temesvári templomunk búcsúját és ez alkalommal felszentelésének századik évfordulóját. A szentmise végén adtam át Túry László temesvári egyházmegyés lelkipásztornak a piarista konfráteri diplomát. Az esemény indoklása alább olvasható:

Túry László 1928. május 7-én született a Temesvári Egyházmegyében majd 1948-ban érettségizett a temesvári Piarista Főgimnáziumban. Az iskolai évek alatt érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy ő is piarista szerzetes tanár legyen. Jelentkezett is érettségi után a temesvári házfőnöknél, de éppen ebben az időben záratták be a kommunista hatóságok az iskolát és kergették szét a piaristákat. Így nem volt lehetőség arra, hogy belépjen a rendbe. Ezért aztán az egyházmegyei szemináriumba jelentkezett és teológiai tanulmányai elvégzése után 1957. április 28-án szentelték pappá. A Temesvári Egyházmegye különbző helyein szolgált először mint káplán, később mint plébános. Lelkipásztori munkája elismeréseként kanonok majd nagyprépost lett. 2008-ban vonult nyugdijba, de azóta is rendszeresen végez lelkipásztori munkát.
Böcskei László nagyváradi püspök úr tanúsága szerint Túry atya mindig a legnagyobb elismeréssel és szeretettel beszélt egykori iskolájáról és tanárairól, a felnövekvő egyházmegyés papság tagjai, akik már nem ismerhették egykori rendtársaink munkáját, tőle tudtak meg mindent a Piarista Rendről. A diktatúra éveiben is tartotta a lelket az öregdiákokban, és Erdély István tanár úr nyugdíjba vonulása után legtöbbször ő celebrálta az érettségi találkozók szentmiséit. Ő temette Való Ferencet, az utolsó romániai piaristát. Az egyházmegyében nagy megbecsülésnek és tiszteletnek örvendő Túry László jelenleg egy Temesvárhoz közeli papi otthonban él (Csákova), és nagy ajándék volt számára, hogy buzgó papi élete végén befogadta őt az a piarista közösség, amelynek egykor tagja szeretett volna lenni.

Üdvözlettel
R.J. 

* * * * *  
 

Temesváron szeptember 15-én 65 éves érettségi találkozót tartottak a piarista öregdiákok. Tizennégyen gyűltek egybe - jöttek más évfolyamokból is. (Ha valaki utána számolna és úgy találná, hogy a fénykép alapján nem egyezik a szám, akkor kérem, vegye figyelembe, hogy a református lelkész és a mellettem álló miseruhás Túry atya is öregdiákok.)
Kedves színfoltja volt az eseménynek, hogy amikor az "öregek" a szentmiséről átvonultak az aula magnába, az udvaron találkoztak és örömmel köszöntötték azokat a fiatalokat, akik tíz éves érettségi találkozós szentmisére mentek a templomba. 55 év különbség...

Üdvözlettel
R.J.

Mellékelt fotó: az osztálytalálkozón készült


Zarándoklat Kecskeméten

A pálosszentkúti iskolai zarándoklatainkat 2004-től szervezzük meg. Ez volt a kilencedik alkalom. Idén majdnem 500-an (diákok, pedagógusok és öregdiákok) indultunk el a Mária-búcsújáróhelyre. Gimnáziumunk zarándoklatába, a múlt évihez hasonlóan, ez alkalommal is bekapcsolódtak a Szent Imre és a Piarista Általános Iskola nyolcadikos diákjai, tanárai is.

Háromféle módon indult zarándokmenetünk Pálosszentkútra:
 

  • 50 km-es gyaloglás (Kecskemét - Pálosszentkút távolság)
  • 25 km-es gyaloglás (Bugac - Pálosszentkút távolság)
  • 50 km-es kerékpározás.

Az 50 km-t gyaloglók idén is kiváló menetidőt teljesítettek: éjfélkor indultak az iskolánk előtti térről (majd hosszú órákon keresztül esőben mentek!), s a leggyorsabbak 10.20-ra érkeztek meg a pálos kegyhelyhez. A 25 km-t teljesítők két csapatban indultak Bugacról, s mintegy 5,5 órás kényelmes tempójú gyaloglás után jutottak célba.

Zarándokprogramunknak fontos lelki része volt délután Jávorka Lajos tiszakécskei plébános atya rekollekciós előadása fiataljainknak, valamint az esti zarándokmise, melyen a főcelebráns szintén Lajos atya volt.
Hálásan köszönjük a pálos szerzetesek vendégszeretetét. Köszönet iskolai zarándoklatunk főszervezőjének, Suba Adrienne igh-nek, valamint a túravezetőknek: Kovács András SchP, Mikulás Domonkos, Valaczka Ilona és Gáspár István tanárkollégáinknak. Köszönet Szabó István SchP házfőnök úrnak, aki autóskísérettel biztosította nagy létszámú zarándoklatunkat, továbbá a diákokat elkísérő osztályfőnököknek és minden pedagóguskollégának, öregdiáknak és szülőnek, akik bekapcsolódtak ebbe a szép zarándokprogramunkba.

Nagy Attila SchP ig.


Érettségi találkozó Budapesten

70 éves érettségi találkozó:
Weil Miklós, 1942-ben érettségizett iskolatársunk az Egyesült Államokból arra kérte a Diákszövetséget, hogy az akkor érettségizett két osztály talán együtt tudná megünnepelni ezt a szép eseményt. Kérését felkaroltuk, és fél év kemény munkájával, részben egy korábbi névsor alapján megpróbáltam összeverbuválni a tisztes társaságot, és június másodikán, szombaton, a pesti piarista gimnáziumban létre jött a találkozó. Igaz, hogy a B osztályból csak ketten voltak, és egy pedig rokonával képviseltette magát. Ketten még el tudtak volna jönni, de elestek otthonukban, és ez meggátolta őket az utazásban. Ausztráliából jelen volt Tállyai Miklós és Sátoraljaújhelyről Etele György Sch.P. piarista tanár, aki a megemlékezés miséjét mondta. Ebben segítségére volt Labancz Zsolt Sch.P. tartományfőnök úr. Köszönet érte. Az A osztályból is többen jelezték részvételüket, de végül is négyen voltak csak itt: Balogh Péter, Bunda Rezső, Gímes Rezső - milyen véletlen, a szervezkedés közben kiderült róla, hogy nála szült a feleségem négy alkalommal is - Nyári(Nágel) Miklós. A többiek időközben betegek lettek vagy elhunytak.

Ebben a korban minden lehetséges. A Rubin matura lapok átvétele után a beszélgetések a 100 éves étteremben folytatódtak.
Isten éltesse őket még!

Csepely Péter


Filmklub

Kedves Filmrajongó Barátaink!

Örömmel értesítjük a piarista öregdiákokat, hogy újra elindult a Piarista Filmklub. A következő vetítés november 16-án, pénteken lesz 18:30-tól a Budapesti Gimnáziumban. Az alkalomra választott film a Bruce Robinson rendezte "Rumnapló".

"A Hunter S. Thompson azonos című regénye alapján készült film főszereplője Paul Kemp egy meghasonlott, alkoholista újságíró. Aki egy kocsmában iszogatva rádöbben, hogy problémái nagy részét a túlontúl zajos és ideges New York városa okozza, ezért úgy dönt elutazik Puerto Rico-ra és egy helyi lapnak fog írni. A szigeten a rum olcsóbb a víznél és Paul hamarosan teljesen beilleszkedik a rum-áztatta őslakosok közé, valamint belehabarodik a bombázóba Chenault-ba aki pechjére már jegyben jár egy kétes üzelmeket folytató üzletemberrel, Sanderson-nal. Amikor Sanderson megbízza őt, hogy írjon róla, Kemp döntés elé kerül: vagy meghajlik előtte és tisztára mossa a korrupt üzletember nevét vagy kiteregeti a szennyest."

(forrás: port.hu)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Strommer Dávid & Domonkos


111 éve született a hős ellenálló, a mártírhalált halt Tartsay Vilmos

Idén július 22-én volt 111 éve, hogy iskolánk volt növendékeinek egyik büszkesége, Tarstay Vilmos megszületett. Ebből a „jubileumi” alkalomból emlékezünk rá. Érsekújváron született, katonacsaládból származott. A hagyományokat követve elvégezte a Ludovika Akadémiát, utána különböző csapattesteknél szolgált, mint vezérkari tiszt. 1940-ben a nagyváradi huszárezred parancsnoka lett. A háború kitörésekor azonnal nyugdíjazását kérte, 1944 végén azonban Nagy Jenő ezredes hatására bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága katonai vezérkarának munkájába.
November 11-én megszerveződött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának katonai szekciója. A Katonai Vezérkar vezetője Kiss János altábornagy, helyettese Nagy Jenő ezredes, a személyi ügyek vezetője pedig Tartsay Vilmos vezérkari százados lett. A katonai szervezkedésben kiváló katonatisztek egész sora vett részt. Jó részük már előzőleg kapcsolatban volt a Kiugrási Irodán keresztül a Magyar Függetlenségi Mozgalommal, de november 22-én árulás folytán az egész katonai vezérkar lebukott. 1944. november 22-én tartoztatták le Tartsayt a saját lakásán, a többi katonatiszttel együtt, akikkel éppen gyűlést tartott. Bíróság elé állították, majd kivégezték. Emlékét az ország számos településén róla elnevezett utca, Budapesten a XII. kerületben a Tartsay Vilmos utca 21-ben lévő ház falán elhelyezett tábla is őrzi. Ezen a következő szöveget olvasni: Tartsay Vilmos százados 1941-1944, a magyar ellenállási mozgalom kiemelkedő alakja, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának egyik vezetője, vértanú halála után 1945. március 15-ével az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöksége ezredessé léptette elő.

Ha a nemzetért életet feláldozó hősről, egykori piarista diákról van szó, az oly szépen  visszaemlékező József Attila-díjas Boldizsár Iván érdemeit sem szabad elhallgatni. Mert az igen tehetséges egykori piarista diák, Boldizsár Iván irodalmi, műfordítói téren igen sokra vitte, s sikeres főszerkesztőként, a Magyar Pen Klub elnökeként, kultúrpolitikusként országunk képviseletében beutazta szinte a fél világot – a legvadabb kommunista időkben is. Kétségtelenül nagy irodalmi tehetsége, minden oldalról elismert szépirodalmi, műfordítói érdemei mellett azt is a javára kell írnunk, hogy hűséges maradt volt piarista tanáraihoz, akikről mindig bátran a legnagyobb elismerés és szeretet hangján mert írni akkor is, amikor pedig nem volt hálás dolog egyházi személyeket dicsérni, különösen neki, a rendszer által nagy becsben tartott írónak. S amennyire tudott és a rendszer szorításában lehetett, a piarista szellemiséghez igyekezett hű lenni. Ő, az egykori piarista diák az ugyancsak volt piarista diák, Tartsay eszméihez bátran csatlakozott. Visszaemlékezésében nagy elragadtatással és mély tisztelettel eképpen beszélt róla  „A legelragadóbb férfi volt, akivel valaha találkoztam” - írja. Majd így folytatja: „Csodálatos koponya volt: öt nyelven beszélt folyékonyan. Rangelsőként végezte iskoláit, és már százados korában egy hadtest vezérkari főnöke! Amikor Magyarország végképpen beállt a németek csatlósának, Tartsay Vilmos otthagyta magasba ívelő katonai pályáját, és a kereskedelemben helyezkedett el. Ő volt az Ellenállási Mozgalom katonai vonalának legfőbb szervezője, ő, a végtelenül megnyerő, hallatlanul okos, mesterien diplomatikus személy, a mozgalom gyújtópontja, az ő Andrássy úti lakása a fő találkozóhely. Boldizsár beszámolójában  azt is megtudjuk, hogy Tartsay lakásában fogták el őket 1944 november 22-én délután.  Aztán Boldizsár Iván e szomorú szavakkal  írja le a vele való  utolsó találkozását: „Húsz esztendőt öregedett, haja csapzott volt, álla borostás, tekintete kutatva jár egyik sarkából a másikba. Szeme bogara furcsán csillogott: állandóan könnyezett... A pribékek magasfeszültségű villanyáramot kapcsoltak egy-egy pillanatra az ember szemébe. Tartsay cigarettára akart gyújtani, de meggyötört, megdagadt kezéből kihullott a gyufa. Egyszerre hajoltunk le érte, és a padló közelében mélyen meghajolva rám mosolygott. Így láttam őt utoljára” – fejeződött be a szívszorongató visszaemlékezés.
Mi is, volt piarista diákok nagy szeretettel és tisztelettel emlékezünk iskolánk mártírjára, akinek az utókor megadta a végső tiszteletet és nagy elismerést. E sorok írójának tudomása szerint Tartsay Vilmosnak osztálytársa volt Szerb Antal, akinek tragikus halála mindegyikünk előtt közismert. Mindkettőnek szörnyű halál jutott osztályrészül. Tartsay Vilmos emléke előtt az ország a nevét viselő utcák sokaságával tiszteleg. Hősiességéért már 1945-ben posztumusz ezredessé léptették elő. A mi nagy elismerésünk pedig az, hogy neve a volt piarista diákokból kiválasztott híres hazafiak névsorában olyan előkelőségek között szerepel mint Teleki Pál, Széchenyi István. Így méltó helyre – az igazi nagyok, óriások – közé került, emléke pedig a szívünkbe. Büszkék vagyunk, hogy ő is annak a nagy közösségnek volt tagja, amihez mi millió szállal kötődünk, miként hozzá, az emlékéhez is.

Kölcsei Tamás
fotó: Tartsay Vilmos sírja a Fiumei úti temetőben


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt prof. dr. Bakos Miklós piarista öregdiák

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Prof. Dr. Bakos Miklós gyémántdiplomás vegyészmérnök, a kémiai tudományok doktora, ny. egyetemi tanár 2012. szeptember 12-én, életének 86. évében elhunyt.
Temetése a római katolikus egyház szertartása szerint 2012. szeptember 25-én 15 órakor Balatonfüreden a Bajcsy-Zsilinszky úti református temetőben lesz. Lelkiüdvéért a szentmise-áldozatot Veszprémben a Regina Mundi templomban szeptember 25-én 7 óra 30 perckor mutatják be.

A Templomosok Rendjének (amelynek tagja volt) gyászjelentése:
Isten akaratában megnyugodva tudatom a Rend tagjaival, hogy szeretett és tisztelt lovagtársunk, dom. Bakos Miklós professzor úr visszaadta lelkét Teremtőjének. Imádkozzunk megholt testvérünkért! Az engesztelő szentmise 2012. szeptember 25-én lesz reggel 7.30-kor Veszprémben, a temetési szertartás Balatonfüreden, a református temetőben (természetesen katolikus szertartás szerint!) szintén kedden, délután 3 órakor. 
Requiem aeternam dona ei Domine et lux perpetua luceat ei! Requiescat in pacem!
dom. Várszegi Csaba
(Forrás: http://templomosok.hu/magyar.html)


Borián Tibor atya imája dr. Bakos Miklós veszprémi öregdiák temetésén

Isten akaratában megnyugodva, fájdalommal közöljük, hogy dr. Bakos Miklós, veszprémi piarista öregdiák, diplomás vegyészmérnök, a kémiai tudományok doktora, ny. egyetemi tanár, piarista confrater, a Templomos Lovagrend nagykeresztes tagja, a Magyar Numizmatikai Társulat volt elnöke, a Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjai Baráti Körének 18 éven át elnöke 2012. szeptember 12-én, életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetését Balatonfüreden szeptember 25-én pályatársai részvételével Borián Tibor piarista, a veszprémi Baráti Kör jelenlegi elnöke végezte.
Itt közöljük a temetésen elhangzott imáját.

Élet és halál Ura, szerető Atyánk!

Szomorú, de ugyanakkor hálatelt szívvel álljuk körül Miklós testvérünk, rokonunk, diáktársunk koporsóját. A búcsúzás mindig fájdalmas, mert el kell fogadnunk az angol költő, John Donn tanítását, hogy

"Senki sem külön sziget,
minden ember egy rész a kontinensből. 
A szárazföld egy darabja.
És ha a tenger elmos egy darabot a szárazföldből,
az egész szárazföld lesz kevesebb. 
Ezért minden halállal én leszek kevesebb,
mert egy vagyok az emberiséggel.
Ezért hát sose kérdezd, hogy kiért szól a harang,
mert érted is szól..."
Valóban mélyen átérezzük, hogy Miklós távozásával kevesebbek lettünk, egy nagy formátumú emberi személyiséggel kevesebbek. Így bizony inkább magunkat sajnáljuk. 
Temetni, búcsúzni jöttünk, nem dicsérni. - Ő maga hagyta meg, hogy temetésén ne szóljunk érdemeiről, gazdag, eredményes életéről. Mégis nem tehetjük, hogy röviden számba ne vegyük azt az örökséget, amelyet ránk hagyott, hogy hálaadásunk teljesebb lehessen, és megerősödjék reményünk, a feltámadásba vetett hitünk. - Valljuk, hogy nagy örökséget hagyott ránk. Elsősorban az igaz emberségre való törekvését, a hűséges helytállást, az elkötelezett szolgálatot, az Isten és ember szeretetének gyakorlati megélését, végül az elfogadott szenvedés megtisztító erejét. - Igazi példamutató élete a XX. század jeles tudósai, magyar piarista diákjai között kaphat helyet. Talán Széchenyi István ránk maradt napi imája fejezi ki legjobban lelkületét: 
"Isten, Te foglalatja minden jónak, 
magasztosnak, tökéletesnek, befejezettnek, 
töltsd meg szívemet és lelkemet 
a te szellemeddel. 
Erősíts meg engem mennyei hatalmaddal, 
hogy földi gyarlóságaimon erőt véve, 
elmémet hozzád felemelhessem! 

Tisztísd meg érzékeimet 
minden hozzám tapadó földi salaktól 
s világosságoddal töltsd be 
emberi természetemet, 
hogy ez a Te műved hozzád méltó lehessen!"
 
Veszprémi diákéveiről 1994-ben így vallott a Vigilia folyóiratban:
"A veszprémi piarista gimnáziumban nevelkedtem nyolc esztendőn keresztül, s mindent, amit életemben elértem, ennek az iskolának, a piarista atyáknak köszönhetek, közülük is elsősorban Előd István tanár úrnak. Nyolcéves voltam, amikor édesapám meghalt, így félárva gyerekként kerültem a gimnáziumba. Az atyák - amennyire ez lehetséges - igyekeztek pótolni elvesztett édesapámat, s Előd tanár úr élete végéig atyai jóbarátom maradt. Sokat köszönhetek László Mihály tanár úrnak is, aki csak egy évig tanított ugyan, de pályámat mindig szerető figyelemmel kísérte, és tartalmas beszélgetéseink, de néha egy-egy odavetett megjegyzése is, hatással voltak gondolkodásomra és felfogásomra.
Nem mondok vele újat, de kötelességemnek érzem, hogy elmondjam: a piarista atyák és civil tanáraink is mindent megtettek, hogy testben és lélekben edzett, jellemes, tevékeny, alkotó emberré neveljenek bennünket. Megtanítottak keményen - és ha kell, önzetlenül - dolgozni, de arra is, hogy a munka nem a cél, hanem csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy a nemzet, a társadalom javát, fejlődését szolgáljuk.
Nemcsak a hivatalos tananyagot oktatták, hanem arra is törekedtek, hogy látókörünket szélesítsék, a diákkönyvtárban ne csak szórakoztató könyveket keressünk, hanem azokat is, amelek lelkünk építését, jellemünk fejlődését és tudásunk gyarapítását szolgálják. Ezért az arra éretteknek a tanári könyvtárból és személyes könyvtárukból is szívesen kölcsönöztek könyveket. Meg tudták teremteni azt a kapcsolatot diákjaikkal, amely szükséges az eredményes nevelőmunkához. Szigorú tanárok voltak, mégsem féltem tőlük, hanem inkább tiszteltem őket, mert megéreztem szeretetüket.
Elgondolkodtam azon, milyen értékeket vittem magammal az iskolából. Mindekelőtt szeretet. A kapott szeretet éspéldamutatás nyomán Isten és a felebarátok iránti szeretetet. Meg értelmes, józan hazaszeretetet. Aztán állhatatosságot a hitben és kitartást a reményben. A tudatot, hogy Isten soha nem hagy magamra, a legkétségbeejtőbb helyzetben is velem van. Ezt aztán életem folyamán mindig tapasztaltam is. Ezeken kívül még alapos tudást, amelyre biztosan építhettem előbb egyetemi tanulmányaimat, azután ennek eredményeképpen mérnöki és tudományos munkásságomat.  
Mindmáig hálád vagyok azért, hogy piarista diák lehettem, és büszke arra, hogy piarista diák voltam."

És most imáinkkal kísérjük ezt a piarista diákságára büszke és pietásos lelkületű gyermekedet, aki Istenünk atyai hívására e világ viszontagságait égi örömökre cserélte, visszatérve, hazatérve Teremtőjének szerető ölelésébe. Mi más lehetne ez a visszatérés, mint az, amit a piarista diáktárs, Pilinszky János fogalmaz meg "Egyenes labirintus" című versében:

"Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk."

Ezért "nem veszítjük el kedvünket" Szent Pállal szólva, és nem fogyhat ki szánkból a hálaadó ének, - mert aki már nincs köztünk, az tovább él egy másik dimenziójában a valóságnak, ahová csak a lélek, a kegyelem távlatában van átjárásunk. Mi imádkozzunk érte, ő pedig figyelemmel kíséri örökségét a közösségekben és egyénekben, - a diáktársak, a cserkészek, a lovagrendi társak, a turomány művelői, a magyar haza gyermekei széles körében. 
Csodálatosan fogalmazza meg ezt az "átjárhatóságot" Jókai Mór író sírfelirata, melyet egy regényhős alakjára adott:  
"Ami bennem lélek, veletek marad;
Veletek leszek mindig: 
megtaláltok virágaitok közt, amikor elhervadnak, 
a falevelek közt, amikor lehullanak,
az esti harangszóban, amikor elenyészik; 
És valahányszor megemlékezek rólam,
mindig arccal szemközt fogok veletek állani."

Hisszük, hogy jóságos Atyánk személyes kapcsolatban állt és most is áll vele mindörökké. Hiszen az emberi élet valójában párbeszéd Istennel, aki előtt az ember feltárja örömét és bánatát, reményét és félelmét, szenvedését és bűneit. A testi halál csak módosulása ennek a párbeszédnek, és az folytatódik az örökkévalóság távlatában. 
Mennyei Atyánk! Szerető irgalmadba ajánljuk Miklós gyermekedet, és szívből reméljük, hogy jóságos ölelésedben együtt dicsőíthetjük nevedet az örök hazában, ahol megsemmisíted a halált és letörlöd könnyeinket. 
Amen.


Emlékezzünk az 1956-s forradalom és szabadságharc áldozataira Márai Sándor versével

Márai Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE 
Az üszkös, fagyos Budapestre. 
Oda, ahol az orosz tankok 
Között hallgatnak a harangok. 
Ahol nem csillog a karácsony. 
Nincsen aranydió a fákon, 
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. 
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. 
Szólj hangosan az éjszakából: 
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad, 
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. 
Ne beszélj nekik a világról, 
Ahol most gyertyafény világol, 
Meleg házakban terül asztal, 
A pap ékes szóval vigasztal, 
Selyempapír zizeg, ajándék, 
Bölcs szó fontolgat, okos szándék. 
Csillagszóró villog a fákról: 
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája: 
Egy szegény nép karácsonyfája 
A Csendes Éjben égni kezdett – 
És sokan vetnek most keresztet. 
Földrészek népe nézi, nézi, 
Egyik érti, másik nem érti. 
Fejük csóválják, sok ez, soknak. 
Imádkoznak vagy iszonyodnak, 
Mert más lóg a fán, nem cukorkák: 
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte: 
A Katona, ki szíven döfte, 
A Farizeus, ki eladta, 
Aki háromszor megtagadta. 
Vele mártott kezet a tálba, 
Harminc ezüstpénzért kínálta 
S amíg gyalázta, verte, szidta: 
Testét ette és vérét itta – 
Most áll és bámul a sok ember, 
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol, 
Néz, mint Krisztus a keresztfáról. 
Különös ez a karácsonyfa, 
Ördög hozta, vagy Angyal hozta – 
Kik köntösére kockát vetnek, 
Nem tudják, mit is cselekesznek, 
Csak orrontják, nyínak, gyanítják 
Ennek az éjszakának a titkát, 
Mert ez nagyon furcsa karácsony: 
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról, 
Papok papolnak bátorságról. 
Az államférfi parentálja, 
Megáldja a szentséges pápa. 
És minden rendű népek, rendek 
Kérdik, hogy ez mivégre kellett. 
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? 
Mért nem várta csendben a végét? 
Miért, hogy meghasadt az égbolt, 
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember, 
Mi áradt itt meg, mint a tenger? 
Miért remegtek világrendek? 
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. 
De most sokan kérdik: mi történt? 
Ki tett itt csontból, húsból törvényt? 
És kérdik, egyre többen kérdik, 
Hebegve, mert végképp nem értik – 
Ők, akik örökségbe kapták –: 
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből, 
Mindig új élet lesz a vérből. 
Találkoztak ők már néhányszor 
– A költő, a szamár, s a pásztor – 
Az alomban, a jászol mellett, 
Ha az Élet elevent ellett, 
A Csodát most is ők vigyázzák, 
Leheletükkel állnak strázsát, 
Mert Csillag ég, hasad a hajnal, 
Mondd meg nekik, – 
                            mennyből az angyal
New York, 1956.