A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Kedves Piarista Öregdiák Barátaink!

Örömmel jelentjük, hogy megtartottuk 2012. május 19-én a Magyar Piarista Diákszövetség ismételt közgyűlését, amely most már érvényes volt.
Ezúton tájékoztatunk titeket a Közgyűlésen átnyújtott kitüntetésekről:
         Teleky Pál emlékérmek: 
- Urbán József, volt tartományfőnüknek, aki munkájával, támogatásával, segítségével nagyban hozzájárult a Diákszövetség munkájához,
Schultz Zoltán igazgató úrnak a Lovassy László Veszprémi Gimnázium igazgatójának, aki a piarista értékek és szellemiség mellett kiállt, azt felvállalta, és a tradíciókat tovább vitte. De legfőképp a 300 éves jubileumi veszprémi ünnepség megszervezéséért és megtartásáért,
- dr. Varga Miklósnak sok éves eredményekben gazdag munkájáért.
           
          Szücs Ervin Emlékérem:
- Borián Tibor piarista atyának a piarista nagycsaládért végzett áldozatos, gazdag Veszprémi és Országos tagozati elévülhetetlen érdemeiért, munkájáért.
 
         Antall József díj:
Bognár Lászlónak a Piarista Diákszövetség új nemzedékének kiemelkedő tagjaként, a nagykanizsai és országos tagozatáért végzett munkájáért.
 
A kitüntetések átvételét követően lemondott a korábbi vezetőség és Stágel Bence korábbi felügyelőbizottsági elnök. Az Alapszabály szerint, és mivel Stágel Bence lemondott, új felügyelő bizottsági elnököt is kell választani.
 
Bemutatkoztak jelöltjeink:
            Balázs Sándor (elnökjelölt): a piliscsabai tagozatnak volt az oszlopos tagja. Ifjúsági alelnök volt. A Reneszánsz bizottságban látott el fontos feladatokat.
            Dr. Oberfrank Ferenc (elnökjelölt): korábbi elnök, aki beszédében célul tűzte ki a kapcsolatok fejlesztését, a fiatalok nagyobb arányú részvételét, a részvételi hajlandóság növelését. Beszélt a felelősségről a közös múlt, a közös jelen irányában.
            Török Bernát (jelölt a feügyelő bizottság elnöki posztjára): '98-ban érettségizett Budapesten, egy kislány édesapja, aki most lesz 1 éves. A piarista kapcsolatok szorosabbra fűzését ajánlotta figyelmünkbe. Az Alkotmánybíróság elnökének munkatársa, jogász, és segít a felügyelő bizottságban.
           
A bemutatkozásokat követte a szavazatszámláló bizottság létrehozása:
            Szavazatszámlálók:
            Osváth József, mint független fél, aki nem vesz részt sem jelöltként, sem indulóként a szavazásban.
            Kőfalvi Edgár Manfréd, mint független fél, aki nem vesz részt sem jelöltként, sem indulóként a szavazásban.

A szavazatszedő bizottságot a közgyűlés megszavazta, majd következett a szavatás, amelynek eredménye:

            Dr. Oberfrank Ferencet a Diákszövetség elnökeként, dr. Török Bernátot a felügyelő bizottság elnökeként választották meg.
           
További megválasztott választmányi tagok:
1.            Borza György
2.            Csapody Géza
3.            Farkas Zsolt
4.            Juhász Réka
5.            Kis Zoltánné
6.            Leveli Alíz
7.            Mikecz Tamás
8.            Pataki Ervin
9.            Szabó István Sch.P.
10.          Várgedő Tamás

mellékelt fotó: Közgyűlés 2012. május 19., készítete: Kovács Lóránt

Kedves Diáktársam!

A Magyar Piarista Diákszövetség 2012. május 19-én megtartotta tisztújító közgyűlését, ahol elnököt, felügyelő bizottsági elnököt és tíz Választmányi tagot választott. Alapszabályunk és SZMSZ-ünk azt írja elő, hogy a tagozatoknak is taggyűlést kell tartaniuk, tisztségviselőket kell választaniuk, és ezen kívül még két-két tagot kell delegálniuk a Választmányba.

Szeretnénk az új Választmány első ülését még a nyári szabadságok előtt, június végén 2012. június 23-án megtartani. Ahhoz, hogy az új Választmány megtarthassa alakuló ülését, kérlek, tartsátok meg a szükséges tagozati ülést, és tájékoztassatok annak eredményéről, a megválasztott tisztségviselők és delegáltak személyéről június 15-ig.

A Választmányi ülésre szóló meghívót az illetékeseknek külön küldöm.

Öregdiák barátsággal
Strommer Pál
MPDSZ főtitkár

Kedves Diáktársunk!

„Piarista diáknak lenni ma is az összetartozás el nem halványuló érzését jelenti, valami lelki közösséget, amely rejtett szálakkal köti egymáshoz és a rendhez mindazokat, akik együtt nevelkedtek a piaristák aranybetűs kék címere alatt.”

1989-es alapító nyilatkozata értelmében ebből a meggyőződésből jött létre a Magyar Piarista Diákszövetség. Az egyesület célja, hogy minél szélesebb körben fogja össze a piarista iskolák egykori diákjait. Az alapítók meggyőződéséhez csatlakozva reméljük, Te is osztozol abban a tapasztalatunkban, hogy valóban fontos és élő az a kötelék, amely a piarista diákokat összeköti.
Ez indított bennünket arra, hogy a Diákszövetség Budapesti Tagozatának megalakítását célul tűzve szervezettebb kereteket és új lendületet adjunk a Diákszövetség fővárosi életének. Terveink szerint az új tagozat sokszínű programjai olyan találkozási alkalmakká válhatnak, amelyek tovább erősítik a piarista közösséghez tartozást.

Szeretettel hívunk, hogy Te is vegyél részt a Budapesti Tagozat megalakításában!
Első találkozónkat 2012. június 8-án (pénteken) 18 órakor tartjuk a megújult Piarista Központban (1052 Budapest, Pesti Barnabás utca 1.). 

Program:
18.00: Szentmise a megújult kápolnában
Várjuk azon öregdiákokat koncelebrálásra, akik a papi hivatást választották.
19.00: A Budapesti Tagozat céljainak és terveinek ismertetése
Közreműködik: Dr. Oberfrank Ferenc, a Diákszövetség elnöke és Strommer Pál, a Diákszövetség főtitkára
19.30: Kóstoló a piarista borokból az új tetőudvaron
Közreműködik: Dr. Rohály Gábor borszakértő

A borkóstoló ára 2000 forint, amely magában foglalja a borok megkóstolását és a borfalatokat. Kérjük, részvételi szándékodat jelezd június 4-ig az alábbi oldalon: 

https://www.surveymonkey.com/s/D5WHD8T   

Annak érdekében, hogy a Diákszövetség új tagozatának életébe minél többen már az alakulástól bekapcsolódhassanak, kérünk, hogy a találkozó hírét Te is terjeszd az öregdiákok körében.

Budapest, 2012. május 14.

A találkozás reményében szeretettel üdvözölnek:
a szervezők

Drága Lajos Atya! Kedves Barátom!

Emlékszem az első találkozásra. 1986-ot írtunk. Még kisfiú voltam, éppen elkezdtem az első osztályt, és Édesapám magával vitt, hogy megkérdezzünk Téged, a „pap bácsit” az Ecseri úti templomban, hogy megkeresztelnéd-e újszülött András öcsémet? Szeretettel fogadtál minket, a sikeres megbeszélés végén pedig rám néztél, és megkérdezted: a fiatalember jár-e már hittanra valahova? „Nem” – válaszolta Édesapám. „Akkor mostantól szeretettel várom!” – hallom ma is hangodat. „Élmény volt” – ahogy szoktad mondani a különleges pillanatokra az életben. Így kezdődött a mi kapcsolatunk.
Hittanos lettem Nálad. Soha nem felejtem el, mennyire játékosan, olykor viccesen, mégis Jézushoz méltóan vezettél be minket a katolikus vallás rejtelmeibe általános iskolás éveimben a hittanokon. Azt hiszem, kevés olyan Biblia-részlet van, amelyet ne játszottál volna el nekünk, játszattál volna el velünk. A „Jézus szeret Téged!” – mondatot, ha valahol olvasom, ma is a Te hangodon hallom. Hála kedvességedért!
Részben neked köszönhetem, hogy piarista diák lettem. „Vérbeli piarista” – ahogy szoktad mondani, s Tőled ez nagy elismerés, a „vérbeli” jelentése ugyanis: „nem akármilyen”, ízig-vérig az, mint amilyen Te is vagy.

A középiskolai felvételihez Ajánlólevelet adtál Borián Tibor igazgató úr és a tanári kar részére. Emlékszem, a felvételi elbeszélgetésen el is hangzott: látom Kerényi atya adta az Ajánlást. Nyomott is a latba. A gimnáziumi évek alatt meglehetősen ritkán találkoztunk, mert a piaristák mellett a hittanod már nem fért bele az életembe, a hétvégi „kötelezően ajánlott” misék miatt pedig vasárnap is ritkán jutottam el szentmiséidre. Aztán felkerestelek kérésemmel: adj Ajánlólevelet a Pázmány Egyetemre! Megtetted. Elhűltem, hogy milyen jellemzést adtál. Valóságosat, jóságosat. Mert jól ismersz. Figyelemmel kísértél mindig. Hála ezért a gondoskodó szeretetért!
A gimnáziumi évek után többször visszajöttem miséidre. Amikor tudok, néha ma is meghallgatlak vasárnap. Nagyon jó látni, hogy 80 éves korod elmúltával is élettel teli vagy. Emlékszem, hosszú évekig hangsúlyoztad szentbeszédeidben a kommunizmus és a fasizmus bűneit. Soha el nem felejtem a kettős mércét mindig nélkülöző, korrekt szavaid: „Nééééézd meg! Voltak ezek a fafejek! Hitlerek, meg sztálinok, rákosik, meg kádárok… mindenféle gyilkosok, diktátorok, akik minden erejükkel azon voltak, hogy eltöröljék a vallást, meggyalázzák Krisztus Urunkat. És hol vannak ma? A tepsiben, a főőődben! Sehol! Eltűntek a süllyesztőben! De Jézus még mindig itt van, és csodálatosan ragyog!” Ilyenkor mindig felmutattál magad mögé, az oltár szentélyének freskójára. Hála azért, hogy megtanítottál a helyes értékrendre, Krisztus tiszteletére, hogy sokunknak ma is irányt mutatsz a tévutak elkerülésére!
Kevés az ilyen hihetően prédikáló magyar pap, mint Te. Képesség, amelyet mindig is fejlesztettél. Tudatosan, mégis szerényen. Jó látni mindig a mosolyt az arcodon, ahogy örülsz minden hozzád forduló léleknek. „Adj nekem lelkeket, Uram!” – adtad valós kérésed egyik könyved címéül is. Nem csoda, hogy ennyi erő lakozik benned, hisz a Jó Istentől „rá való csatlakozással” – ahogy szoktad mondani – mindig fel tudsz töltődni. Nem véletlen az sem, hogy Te „jegyzed” Nagymarost és Egerszalókot, amelyeket mára már neveddel fémjeleznek. Isten „földi motorja” vagy.
Nagy öröm mindnyájunknak, hogy túlélted a pár évvel ezelőtti betegséget. „Benyaltam valamit, ahogy Édesapád mondta, amikor meglátogatott!” – szoktad mosolyogva hangoztatni hittanóráidon. Itt vagy. Mert hát Lajos atya elnyűhetetlen. Aktívan sportolsz, focizol, „kialszod a nyolc órát”, generációk tanulnak hittanóráidon, lelkigyakorlatok tömkelegét tartod, s ott van életed fő műve, a betegek lelkének rendszeres és gondos ápolása. „Belépve a kórtermekbe csak annyit mondok betegeimnek: Lajos atya vagyok! Jézust hordozom! Üdvözli önöket!” – szoktad mondani. Hála munkásságodért, elnyűhetetlenségedért. Kívánom, hogy sokáig végezhesd ezt a csodálatos földi munkát! Nagy szükség van itt Rád! Hogy miért? Hogy megvalósítsuk közösen, amint hangoztatni szoktál: „új Magyarországot építünk!”
Évekkel ezelőtt megújultál. Kifogyhatatlanul energikussággal nyitottál a modern, XXI. századi világ újdonságai felé. Prédikációidban jelen vannak példázatként úgy a világ dolgai, mint az autóvezetés, a napi politika, a modern tudományok (pl. agykutatás), a mobiltelefon és az internet használata vagy a Való Világ-típusú műsorok és egyéb újdonságok ismerete. Jó látni, hogy vannak ilyen modern, mindig megújulni képes papok! Olyanok, akik nem a templom falai mögül, távol a Világ valós problémáitól, olykor nem is ismerve azokat, hangoztatják betanult prédikációjukat, hanem a közélet színtereiről, a mindennapokból merítik példázataikat. Te, és a hozzád hasonlók tudjátok megszólítani a felnövő „új” generációt. Sok papnak van mit tanulnia Tőled. Nehezen felfogható, de mindenképpen különleges, a jó képességed arra, hogy a modern eszközök nagy részét noha Te magad nem is használod, nem internetezel, nincs mobiltelefonod… mégis így is meg tudod ítélni, hogyan kell ezeket helyesen alkalmazni. Megújultál minden tekintetben. Rájöttél, hogy egy kommunizmusból felépülő demokráciában túl kell látni a múlt gazságainak állandó hangoztatásán, mert már itt kopogtat a szabadosság népbetegsége. Felismerted, hogy foglalkozni kell a világ és az emberek súlyos betegségeivel: templomban és kórházban egyaránt. Mert sajnos nő a szeretethiány, a kiüresedő emberek számának problematikája, az elszegényedők és a gátlástalanul meggazdagodók száma.
Évek óta tanítod, mint már annyi pszichológus, sok „természetgyógyász” és kuruzsló, hogy az „emberi betegségek jó része bizony lelki eredetű”. „Pszichoszomatikus”, ahogy szoktad mondani. A nagy különbség közted és mások között, hogy Te a katolikus vallás erejével is gyógyítasz. Míg sokan mások a csillagok állásában és a különféle kuruzslásban keresik a gyógyírt, addig Te a Krisztusba vetett hitben látod a gyógyulás erejét. Hála elhivatottságodért, felvilágosultságodért!
Ma, június 1-jén 85 éves lettél. Isten éltessen sokáig! Öröm, hogy köztünk vagy. Mindig jó hallani, ahogy szeretettel köszöntesz, bárhol találkozunk, szinte kiabálod a nevem. Élmény látni, ahogy baráti szeretettel átöleled Édesanyámat, köszöntve Őt, ahogy mellette kedvesen mindig üdvözlöd Édesapámat a „professzor urat”, ahogy kíváncsian érdeklődsz a barátaimmal és a velem történtek felől. Figyelemmel kíséred a neked adott „lelkek” minden tagját, mint egy jó pásztor. Példaértékű, ahogy imádkozol a világért, Magyarországért és a Piarista Rendért. Felsorolni is nehéz mennyi minden amit csinálsz, ami Te magad vagy. Intelligencia, igényesség, szeretet. 84. születésnapodon interjút készítettem Veled. Az is egy élmény volt. Értékekben gazdagodtam, és gazdagodott, aki elolvasta az interjút. Mert érték kiszámíthatóságod, igényességed, tájékozottságod a világ dolgaiban. Kevés, ilyen ellentmondást nem tűrően állást foglaló pap van – sajnos.
Azt, és úgy cselekszel, ahogy mondod. Olyan vagy, akiről nem pletykálnak, akiről soha nem suttogják, hogy nőügyei lennének, hogy italozik, hiszen még csak nem is dohányzol! A szenvedélyed a papi hivatás és a Jó Isten. Igényes vagy és mindig elegáns. Megtestesíted azokat a jelzőket, amilyennek embertársaidat szeretnéd látni. Példaértékű. Olyan vagy, akire szükségünk van, akit kivétel nélkül mindenki korrektnek tart. „A Kerényi”? Egy „brand”, ma divatos szóhasználattal.
Sajnos tapasztalom, hogy egyre több piarista mellőzi a reverenda használatát a budapesti gimnáziumban, már az iskola területén is. Külön öröm számomra, hogy Téged szinte mindig reverendában látlak, úgy a Veni Sanctén a Piarban, mint hittanóráidon és mint lelkigyakorlataidon egyaránt. Ez jó, hiszen a reverenda tekintélyt ad, kiemeli „felkiáltójelségedet”. Eligazít, iránymutatást is ad. Hogy is szoktad mondani? „Vállaltad? Vállaltad!” Tanításaid e világból valók, csak győzzük megfogadni őket!

Tudom, hogy olyan ember vagy Lajos atya, aki ha átölel, szeret – igazából, mint embert, mint barátot. Rengeteg jó piarista atya tanított, és sok más papot is ismerek, de ilyet, mint Te, nagyon keveset. Napjainkban – sajnos – egyre kevesebbet.
Imáimban éppen ezért gyakran kérem a Teremtőt, tartson még itt sokáig!

És tudom azt is, hogy amikor ezt a laudációt elolvasod, vissza is utasítod. Mert képességeidnél csak szerénységed nagyobb. A Téged méltató nagy szavakat, a szerinted túlzó jelzőket pedig tudd be kérlek emberi gyarlóságomnak, bocsáss meg értük!

Piarista öregdiák szeretettel
Mikecz Tamás
MPDSZ Hírlevél főszerkesztő

Az 1993-ban elhunyt piarista diák, Antall József néhai miniszterelnök április 8-án lett volna 80 éves. Ő volt a magyar politika "Great Old Man"-je, ha élne, talán másként, jobban alakulnának közös dolgaink. Szomorúan kellett tudomásul vennünk egy évvel ezelőtt, hogy távozott közülünk a magyar politika másik "Great Old Man"-je is, a szintén egykori piarista öregdiáktárs Mádl Ferenc, Magyarország néhai köztársasági elnöke.

Mádl Ferenc nyolcvanegy évesen még most is aktívan tenne nemzetéért, ahogy tette jogászi pályafutása alatt, majd köztársasági elnökként egyaránt, és ahogy tette elnöki tisztségének megszűnését követően is. Az egykori piarista öregdiáktárs azonban 2011. május 29-én, vasárnap nem sokkal 13 óra után megtért Teremtőjéhez. Egy éve hiányzik nekünk.Elnök úr a néhai miniszterelnökhöz hasonlóan szintén régivágású úriember volt. Ahogy Antall Józsefre, úgy Mádlra is illenek ugyanazok a szavak, mert belőle sem hiányzott a "köz szolgálatának vágya és képessége". Napjaink sok celebpolitikusa, politizálásból felkészületlen ifjú titánok, vállalhatatlan parlamenti figurák, a plenáris üléseken gátlástanul befütyülő, bekiabáló, trágárkodó, és még a parlamentben is tiszaeszlárazó kisnyilasok korában a megfigyelő nosztalgikusan gondol mindkettőjükre - úriemberek voltak, a szó igazi értelmében.Mádl Ferenc már az egyetemi katedrán jó tanára volt tanítványainak, akik napjainkig emlegetik jó szívvel. Európai ismertségű jogászprofesszor volt, aki egész életében és emberi kapcsolataiban is a a római jog hármas alapelvét vallotta: "honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere". Tisztességes életet élt, mindig kiemelkedően fontosnak tartva egész nemzete sorsát országhatáron innen és túl egyaránt. A politikai életben a rendszerváltozás után vállalt csak szerepet, először éppen Antall József felkérésére. Jogászi pályája mintegy "megkoronázásaként" 2000 nyarától 5 éven át volt a Magyar Köztársaság elnöke. Az elnöki felkérésre még korábban ezt mondta: "Amikor a felkérésre igent mondtam, az is motivált, hogy segítsem az Antalli-örökség továbbvitelét."
Szerénységét mutatja, hogy az elnökségi munkát nem hatalmi pozíciónak, sokkal inkább szolgálatnak tekintette. Végig megbízható vezető volt, aki bár nem kereste a népszerűséget, megnyerte egész nemzete bizalmát. Az 5 év lejárta után pedig nem jelöltette magát újra, mert tudta, megtette kötelességét. Életcéljának tekintette, hogy a kommunista diktatúra által erkölcsileg és szellemileg lerombolt országból egy "új" Magyarország sarjadjon. Hivatali évei alatt és azt követően is folytatta küzdelmét a politikai pártok közötti béke megteremtéséért, és szerette volna elérni, hogy az országgyűlésben és a magyar politikában is a megnyilvánulások stílusa "egy keresztény országéhoz" méltó legyen – haláláig ezen munkálkodott. Tetteivel, megnyilatkozásaival, egész életével bizonyította az elnöki tisztség lényegét: kifejezni a nemzet egységét.
Temetésén Jelenits István piarista atya "imájában" így jellemezte az egykori öregdiák elnököt: "Keresztény államférfi volt. Nem úgy, hogy a hatalomért folytatott küzdelemben az egyház vagy a keresztények érdekeit védelmezte volna a másképpen gondolkodók ellenében, hanem úgy, hogy keresztény lelkiismerettel munkálkodott minden magyar ember, az egész nemzet javán. Nem a ’ki kit győz le’ kérdése foglalkoztatta. Hitt abban, hogy nem egymás ellenében, hanem egymásért, együtt kell és lehet élnünk, boldogulnunk. Magáénak érezhette, érezte is az egész ország, amelynek néhány éven át első embere volt. Mint régi, szent királyok, imádsággal fogott munkához, minden tettéről, szaváról Előtted számolt el. Különös felelősségtudattal figyelt a legszegényebbekre. Nemzetközi kapcsolataink alakításában a béke útjait járta, építette. Sosem saját dicsőségét kereste, mindig azok javát, akiknek vezetője volt."
Ugye érezzük hiányát?
Napjainkra világossá vált, hogy politikai életműve időtálló. Hirtelen távozása fájó, de nem agonizálnunk kell, hanem továbbvinni életművét, az általa végzett munkát, alázatosan nekünk is tennünk kell az ország felemelkedéséért és a piarista közösségért, mert ha élne, Ő is ezt tenné.
Emlékszem, 80. születésnapja alkalmából a Heti Válasz hetilapnak adott utolsó interjújában azt mondta: "Azt hiszem, szerettek az emberek."
Igen, halála éves távlatából is biztosíthatjuk róla: szerették az emberek. Sokan tiszteltük, szerettük. Elegáns nyilatkozatai, alázatos szolgálattal végzett elnöki és jogászi munkássága, barátságos személye, példaértékű vallásossága már most hiányzik nekünk magyaroknak – a határokon innen és túl egyaránt!
Örökségét, ahogy Antall Józsefét is, ápolja özvegye és családja, illetve Piarista Diákszövetségünk és soha nem felejtik a magyar politika szereplői, és a magyar nemzet tagjai egyaránt.
Tudjuk, hogy Feri bátyánk Tihanyban szerette tölteni szabadideje jó részét. A tihanyi képviselő-testület 2012-ben döntést hozott arról, hogy Tihany június közepére megújuló főterét Dr. Mádl Ferencről nevezik el, ahogy Tósoki Imre, a balatoni község polgármestere mondta: "mert kedves és szerény személyisége elnyerte az itt élők rokonszenvét és tiszteletét".

Pár napja, Halála évdorulóján kezemben egy csokor virággal kimentem a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe, emlékezni a Piarista Diákszövetség nevében is felejthetetlen halottunkra. Megnyugodva tapasztaltam, hogy éppen befejezték sírkövét. Az új fekete sírkő és az égbe mutató üvegpiramis modernsége hozzá méltó, egyszerű és elegáns.

Kedves, volt diáktársunkat soha nem feledjük. Hiányzik nagyon.
Nyugodjék békében!

Mikecz Tamás
Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevél főszerkesztő

fotó: 2012. május 29., Fiumei úti Nemzeti Sírkert

A nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolaközpont fennállásának húsz éves évfordulóját ünnepelték május 11-én pénteken.

Hálaadó szentmisével vette kezdetét pénteken a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont húsz éves jubileumi ünnepsége. Az iskola diákjai, tanárai, szülők, támogatók, városi és önkormányzati vezetők reggel tíz órakor a Kalazanci Szent József templomban gyűltek össze, ahol Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök paptársaival közösen mutatott be szentmisét.
Az ünneplő közösség előtt Schönberger Jenő püspök a húszéves évforduló hálájának adott hangot, amikor a zsoltáros szavait idézte: „Ujjongjatok az Úrnak, országok, mind, örömmel szolgáljatok neki, lépjetek színe elé vigadozva! Tudjátok meg, Isten az Úr! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj a legelőjén. Lépjetek be kapuin hálaénekekkel, előudvarába dicsőítő énekkel! Adjatok hálát és áldjátok nevét, mert jó az Úr, irgalma örökké megmarad, és hűsége nemzedékről nemzedékre. (Zsolt 100,1-5) Hálát adunk ezért az eltelt húsz évért, a kezdeti nehézségekért, a sok örömért, azért, hogy még mindig növekszik az iskolánk, a sok jótevőért, azokért a testvérekért, akik hittek iskolánkban, és ma is hisznek benne. Mindezt a Jóistennek köszönhetjük! A sok kegyelmet, amit kaptak a tanárok, a diákok, a sok örömöt, amit kaptak, akik ide jártak, és piarista szellemben nevelkedtek. A Jóisten igazán megmutatta szeretetét, mi pedig igazán hálásak lehetünk az ajándékaiért."

A szentmise prédikációját Ruppert József, magyarországi piarista atya mondta. Ebben Kalazanci Szent József személyét, meghívásának körülményeit mutatta be, a szegény gyerekeket felkaroló, tanító lelkületét tárta a hívek elé. Mint kiemelte, Isten nem mindig csodákkal, jelenésekkel, természetfeletti jelenségekkel hívja szent, tiszta életre az embereket. Legtöbbször időben hosszan, csendesen alakítja úgy a körülményeket, hogy aki nyitott rá és elfogadja, megszentelt élete legyen, lángként világítson sok évvel később is. „Kalazanci Szent József életéből is látjuk, hogy az Úristen történelmet igazító keze ott van az események mögött. Kedves diákok! Azt, hogy most itt vagytok, ebben az iskolában, ti is az Úristen irányító kezének köszönhetitek. Ezért is kell hálát adnotok ma: hogy olyan iskolába járhattok, ahol felkészítenek benneteket piarista szellemben tisztességes, becsületes, szép, keresztény életre, mert úgy gondolják a tanáraitok, és úgy gondoljuk mindnyájan, hogy ez ad lehetőséget a kiegyensúlyozott, boldog életre. Adjatok hálát Istennek, hogy ide vezényelt benneteket."
A szentmise után a Szent László Közösségi Házban folytatódott az ünnepség, ahol Poszet Anikó igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, és köszönte meg az iskola minden jótevőjének, volt igazgatóinak, tanárainak, diákjainak segítségét. Emlékezett az elmúlt időre, és hálára szólított Isten felé, aki „húsz évvel ezelőtt a magot elvetette, a szárba szökkenő virágot öntözgette, gondozta és megvédte nem a viharoktól, de a viharokban, és mindenek fölött szerette." Megszólalása után Schönberger Jenő püspök tekintett vissza a kezdeti nehézségekre és azokra az emberekre, akik képesek voltak a nehéz időkben is helytállni, kitartani, iskolát létrehozni. Mint mondta, mindig Isten akaratának teljesítésére törekedtek, az idők jeleinek a figyelembevételével, és ezt akarják a jövőben is folytatni.
A továbbiakban Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Kovács Jenő polgármester és Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes mondtak beszédeket, majd a diákok műsora következett verssel, tánccal, zenével.
Az ünnepség egyik legmeghatóbb momentumát a volt iskolaigazgatók visszaemlékezése adta - Poszet Veronika az indulásról, Visnyai Csaba az épületgondokról és a nehéz idők szépségeiről beszélt. Végül Poszet Anikó jelenlegi igazgató, Georgescu Aliz igazgató-helyettes és Seffer Dániel spirituális szólt a közelmúltról és a jelenről, köszönte meg az iskola volt lelki vezetőinek - Ft. Lieb József, Ft. Magász Jenő, Ft. Egeli Ferenc, Ft. Tzier Ernő, Ft. Harsányi László, Ft. Czier István, Ft. Vik János - a meghozott áldozatokat, a piarista nővéreknek a segítséget, a testvériskoláknak a partnerséget, a támogatóknak pedig a nagylelkűséget. Áttekintésük zárásaként mérleget vontak: húsz év alatt a Kalazanci Szent József Iskolaközpontban tizenhat generáció végzett, kilenc különböző profilú, összesen ötvenöt osztály ezernégyszáz diákjával koptatta az iskolapadokat. Őket hatvannyolc tanár nevelte, és hétszáz közösségi szentmise hangulata kísérte.
Az ünnepség végén ajándékokat adtak át a vendégeknek, majd szeretetvendégségre és felszabadult, kötetlen beszélgetésre hívták őket.

fényképek: www.szatmariegyhazmegye.ro 
Ruppert József Sch.P.  

Kipróbálva a már Makóig érő autósztrádát négy órás utazás után késő délután érkezem meg Budapestről Temesvárra. A piarista épületegyüttes kocsibejárójánál állok meg, egy fényszóró villantásra felemelkedik a sorompó és barátságosan köszönt a kapus. Megállok egy pillanatra, kezet nyújtok neki a kocsiból, ismerősként köszönt. - Menjen csak föl az igazgatói iroda felé – mondja - érdekes dolgot fog majd ott látni. Kikászálódok az autóból, összeszedem az iskolának szánt csomagokat és indulok az földszintre, ahol csakugyan meglepetés vár: az iskola igazgatóját találom felmosóronggyal a kezében - a folyosót mossa. – Hát ezt Ilonának kell csinálnia - kérdezem, nincs takarítónőjük? – Van – hangzik a válasz – de azok a felső két emeleten takarítanak most. Sok a munka a holnapi ünnep előkészítése miatt. Szeretettel köszönt, aztán leülünk az irodában megbeszélni a holnapi jubileumot. Húsz éves temesvári utódiskolánk, a Gerhardinum. Nemsokára előkerül Kocsik Zoltán atya is, ő az iskola és a diákotthon, vagy ahogy ott nevezik, a „bentlakás“ spirituálisa, de ő a piarista templom igazgatója és ráadásul „mindenes“ is. Már estére jár az idő, amikor újabb piaristák is érkeznek: Labancz Zsolt tartományfőnök úr Budapestről és Kállay Emil Csíkszeredából. Kocsik atya lakásán vacsorázunk és beszélgetünk az iskoláról, a diákokról és természetesen a jövőről, amely nagyon sok küzdelmet ígér. Ősztől a négy párhuzamos (román/magyar) felső líceumi osztály mellett megnyílik a második általános iskolai osztály is és megindul az óvoda. Ettől is remélik majd a diák utánpótlást. A magyarság fogyása miatt ugyanis állandóan fenyeget az a veszély, hogy a magyar osztályt a jelentkezők kis létszáma miatt nem tudják megnyitni. Az idei tanévben csak román osztály végez, négy éve csak egy osztályt sikerült elindítani… Óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy plébánosok segítségét kérve, szülőkkel tárgyalva összegyűjtsék a magyar gyermekeket. Már későre jár, amikor hazasétálunk az esti városban szállásunkra, a püspökségre.

Másnap, május 18-án reggel kilenc órakor szentmisével kezdődik az ünnepi nap. Kellemes meglepetés és öröm: vagy harminc pap jött el a városból és az egyházmegye más plébániáiról ünnepelni, fontosnak tartják és szeretik ezt az iskolát, koncelebrálnak Martin Roos püspökkel. Itt vannak a régi igazgatók és spirituálisok is. A liturgia többnyire kétnyelvű: román és magyar, de egy-egy szövegrész elhangzik németül is. A szentmise elején a püspök köszönti a vendégeket, tanárokat és diákokat, Szilvágyi Zsolt piarista konfráter, józsefvárosi plébános mond homiliát magyarul, utána román nyelvű szentbeszéd is elhangzik. Az iskola kórusa énekel, felhangzik himnuszunk is: O Pater parvulorum… Nem csak a kórus énekli, a diákság és a tanárok is. Olyan szívet melengető tudni, hogy ez a himnusz nem hallgatott el a 48-as államosítás után sem, amikor a piarista tanárokat elkergették innen, tovább hangzott a vissza- visszalátogató öregdiákok ajkán, megőrizték évtizedeken át és átadták az utódiskola diákjainak. Azóta is felcsendül minden ünnepi szentmisén és iskolai ünnepélyen: „…hoc per te sit totum Chrsto devotum.“ Deo gratias!
A szentmise után átsétálunk az iskolába, az aula magnába, ahol megkezdődik az ünnepség. Himnusz hangzik fel az iskola védőszentjéhez, Szent Gellérthez: németül, románul: Sankt Gerhard, frommer Gottesmann – Sfinte Gerard, te rugǎm... De utána a mi ismert énekünk is magyarul: „Felmutat égbe Szent Gellért keresztje…“ Sorra követik egymást a köszöntők és visszaemlékezések: Martin Roos megyéspüspök, Labancz Zsolt tartományfőnök úr, Kiss Ferenc a Temes Megyei Tanfelügyelőségről. Az iskola történetéről Jakab Ilona jelenlegi, Szabó Péter volt igazgató, Pataky Ernő tanár úr és Kocsik Zoltán spirituális beszél. Az irgalmatlan nehéz kezdésről hallunk: az első évfolyam még csak fiúosztállyal, kisszemináriumnak indult egy óvoda épületében, aztán következtek a költözések, majd a mostani iskolaépület visszafoglalásának harcai. Természetesen mindez két, néha három nyelven is. Már mozgolódni kezd az ifjúság, amikor a kis első osztályosok társasági tánccal örvendeztetik meg a publikumot, nagy tapsot kapnak.
De még nincs vége az ünnepségnek: hátra van egy könyvbemutató. A húsz éves jubileum mellett van egy másik is: a piarista templomot száz éve szentelték fel. A Gerhardinum ünnepére az igazgatóság gazdag és tartalmas évkönyvet készített, a magyar piaristák Dr. Sas Péter, a templomról készült igen szép könyvét ajándékozták a diákságnak és az ünnep résztvevőinek. Röviden ismertetem a könyvet, Pataky tanár úr fordít románra. Aztán még „Az én iskolám, az én büszkeségem“ rajz- és esszépályázat nyerteseinek díjátadása következik, majd végezetül ismét felhangzik az O Pater parvulorum.
Bizony több mint két órás volt az ünnepség, jólesett utána átmenni egy nagyobb terembe és falatozás közben beszélgetni. Szegedi iskolánkból négytagú küldöttség érkezett az igazgató úr vezetésével. Erősíteni szeretnék a két iskola kapcsolatát. Már konkrét tervek is születtek ez ügyben. Sok ismerőssel találkozom, öregdiákok is jelen vannak, köztük Túry László kanonok, aki piaristának készült, de a történelem másképp irányította az életét, egyházmegyés pap lett. Évtizedeken át ő celebrálta a szentmisét az öregdiák találkozókon és ő temette el az utolsó piaristát, Való Feri bácsit. Itt van Higyed István nagytiszteletű úr is, nyugalmazott református lelkipásztor, jó barátunk, aki az öregdiák összejöveteleken veretes magyarságú, szép köszöntőket mond és nem fél református palástban odaülni a koncelebráló papság mellé…. Itt van Szucsu úr is, akivel sok évvel ezelőtt egy németországi találkozón ismerkedtem össze. „Nem tetszik beszélni románul, nem baj kérem, én Szűcs lennék, de tetszik tudni ebben a világban…“ Aztán lassan-lassan elfogynak a vendégek, elcsendesedik az iskola.
Szent Gellért és Kalazancius atyánk mosolyogva nézik föntről a kezükben évkönyvet szorongató hazafelé induló diákokat.

A spanyolországi Baszkföldről, az Emmaus provinciából érkeztek hozzánk piarista szerzetesek látogatóba. A rendházi vizit után megtekintették iskolánkat és a diákotthont. Találkoztak a kecskeméti piarista atyákkal és az iskola vezetői csapatával is.
A külföldi piarista szerzetesekből álló delegációt Budapestről Labancz Zsolt tartományfőnök, Urbán József asszisztens és Horváth Richárd kalazantiner kísérte el.

Nagy Attila Sch.P. igazgató

Országszerte elballagtak piarista diákjaink. A kecskeméti ballagásról készült tudósítással és fotóval köszöntünk minden ballagó piarista diákot.

A szépen feldíszített kecskeméti iskola jelképes bejárása után ballagó diákjaink a templomba vonultak. A ballagási ünnepség első részében ünnepi beszédekkel, versekkel búcsúztattuk tizenkettedikeseinket. A búcsúbeszédet Csányi Levente (12.b) mondta, a maradó diákok nevében Szabó Dániel (11.b) búcsúztatta a ballagókat.
Az iskolazászló átadása után Nagy Attila Sch.P. igazgató mondott köszöntőt.
Ezt követően szentmisében adtunk hálát az eltelt középiskolai évekért, és kértük Isten áldását végzős diákjainkra. A homíliát Acél Zsolt Sch.P. mondta.

A magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője - köztük Jelenits István piarista szerzetes - vehette át május 30-án a Corvin-láncot, majd ezen a napon tízéves szünet után ismét megkezdte működését a Corvin-lánc Testület. A Corvin-láncot Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át.

A Corvin-lánc Iroda vezetője elmondta, hogy az öt új kitüntetettel a testület tizenhárom tagúra bővül. Mellettük testületi üléseken a miniszterelnök képviseletében teljes jogú tagként a Corvin-lánc Iroda vezetője foglal helyet.
A most díjazottak a magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője:
1. Bor Zsolt fizikus, akadémikus
2. Jelenits István piarista szerzetes, tanár 
3. Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester
4. Marton Éva operaénekes
és 5. Vizi E. Szilveszter orvos, agykutató, akadémikus.

Áder János köztársasági elnök beszédében hangoztatta, hogy a Corvin-lánccal a magyar nemzet fejezi ki tiszteletét. „Önök nemzetünk azon kiválóságai, akik évtizedek munkájával szolgáltak rá a Corvin-lánc elismerésre" - emelte ki az államfő. Mint fogalmazott, a megértés vágya végigkíséri életünket, „ez sarkall bennünket mindig új és új teljesítményekre". A köztársasági elnök Arisztotelészt idézve rámutatott arra, hogy a kitüntetetteket a megismerés vágya és a kétkedés képessége vezette el ahhoz, hogy kiemelkedőt alkossanak a tudomány, a hitélet vagy a kultúra területén. Arról is beszélt, hogy a magyarság egyik legfontosabb történelmi élménye a „folyamatos újrakezdés kényszere, a kontinuitás hiánya". Egyetlen dolog biztosította a folytonosságot, a kultúra állandósága, „nyelvünk, művészetünk, tudományunk, hitéletünk, kulturális emlékezetünk kontinuitása" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a magyarság ezekből meríthet erőt jelenünk és a jövő megértéséhez, formálásához.
Áder János rámutatott arra, hogy az öt kitüntetett munkássága „minden magyarnak rangot, értéket" szerzett. Mátyás királyt idézve kiemelte: a haza szolgálata egyben Isten szolgálata is. „Hiszem, hogy mindaz, amit önök a nyelv megértéséért, a lézerfizika megértéséért, az agy működésének megértéséért vagy épp a hitben és az irodalomban való eligazodásért tettek, nem más, mint az ember, a haza és az Isten szolgálata" - hangoztatta.
„Munkájukra, sikereikre, hitükre a jövőben is szükségünk van, számítunk önökre. Ezt fejezi ki a Corvin-lánc, amelyet átadni megtiszteltetést jelent számunkra" - fogalmazott a köztársasági elnök.
Granasztói György történész hangsúlyozta, hogy a testület létszáma a vonatkozó kormányrendelet szerint immár nem 12, hanem 12-15. Mint emlékeztetett, a grémium 2001-ben megválasztott tagjai közül Teller Ede atomfizikus, Szabó Magda író, Balogh János zoológus és Makovecz Imre építész időközben elhunyt; a Corvin-láncot így jelenleg Kallós Zoltán néprajzkutató, Lámfalussy Sándor közgazdász, Lovász László matematikus, John Lukacs történész, Nemeskürty István irodalomtörténész, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Szokolay Sándor zeneszerző és Zsigmond Vilmos operatőr viseli. 
A Corvin-lánc Testület egyfajta „bölcsek tanácsaként” tevékenykedik majd, és felkérésre vagy spontán módon véleményt nyilvánít a magyar tudományt, irodalmat, művészetet, oktatást, művelődést, valamint minden egyéb, általa fontosnak tartott területet érintő állami döntés tervezeteivel kapcsolatban.
Fontos változás, hogy a kitüntetetteknek nem lesz többé lehetőségük megjelölni egy-egy fiatal művészt vagy kutatót, akik havi 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülnének, ez ugyanis aránytalanul nagy terhet jelentene a Miniszterelnökség költségvetése számára.
A változás mellett szól továbbá, hogy a Corvin-lánc – a Szent István-rend után az ország második legnagyobb kitüntetése – szellemiségének is ártott korábban az anyagi szempontok beemelése.

A Corvin-kitüntetéseket Horthy Miklós kormányzó alapította Magyarország mecénás királyának, Hunyadi Mátyásnak az emlékére 1930. október 11-én. A Corvin-láncokat, -koszorúkat és -díszjelvényeket először – Mátyás király születésnapjának tiszteletére – 1931 februárjában adta át a kormányzó. A két világháború közötti időszakban a legnagyobb állami kitüntetésnek számított a tudósoknak, íróknak, művészeknek járó jutalom. Az utolsó Corvin-kitüntetést Lehár Ferenc zeneszerző vette át 1943-ban. 1930 és 1943 között összesen 23-an kaptak Corvin-láncot.
A Corvin-lánc díjat az első Orbán-kormány idején honosították újra, a 2002-es kormányváltás után azonban nem adták át. A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány azonban jelezte, másodszor is újra kívánja éleszteni a Corvin-lánc kitüntetést.
forrás: MTI 

Jelenits István 1932-ben született Berettyóújfalun. 1955-ben lépett be a piarista rendbe, és négy év múlva szentelték pappá Egerben. 1960-tól hittant, valamint magyar nyelvet és irodalmat tanított a kecskeméti, később a budapesti piarista gimnáziumban. 1965-től bibliai tárgyakat is oktatott a fővárosban a rend hittudományi főiskoláján, 2000-től pedig annak utódintézményében, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1992-től évekig tanított a gödi, illetve 1994-től a váci piarista iskolákban, később a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára, tanszékvezetője, majd emeritus professzora. Tevékenységét 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetéssel ismerték el. 2001-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki példaértékű teológusi tevékenységéért, filozófiai mélységű műveiért, pedagógusi és lelkipásztori működéséért, továbbá a katolikus oktatás újjászervezésében vállalt szerepéért. 1999-ben Eötvös József-díjban, 2000-ben Trefort Ágoston-díjban, 2001-ben Magyar Örökség Díjban, 2003-ban Prima-díjban a magyar oktatás és köznevelés kategóriában, 2005-ben Fraknói Vilmos-, 2007-ben Stephanus-díjban részesült.

Jelenits atyának szívből gratulálunk a kitüntetéshez!
Borián Tibor Sch.P. és Mikecz Tamás

Pedro Aguado, a piarista rend legfőbb elöljárója 2012-t a piarista hivatás évének jelölte meg. Úgy gondoltam, hogy ildomos bekapcsolódnia a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelének is ebbe a szép kezdeményezésbe. Múlt Hírlevél számunktól (2012. május 01., IV. évfolyam. 06. szám, benne Balogh Tamás Sch.P.) kezdve egy-egy élő piarista atya vallomását, szerzetesi életének bemutatását, hivatástudatának kialakulását mutatjuk be - "tíz sorban", az év hátralévő részében kiadásra kerülő Hírlevelekben. Sárközi Sándor piarista atya kezdte el a "Tízsorosok - piarista arcélek" sorozat készítését. Ő kereste meg rendtársait azon ötletével, hogy egy piarista meséljen magáról tíz sorban. Célunk ezek közlésével is hozzájárulni a magyar piaristák, életük, hivatásukat jobb megismeréséhez. 
Örömmel teszem be jelen Hírlevelünkbe szerkesztőtársam, a volt budapesti és veszprémi igazgató,  egykori magyar nyelv és irodalom tanárom,  Borián Tibor piarista atya Tízsorosát. Olvassátok Ti is örömmel!

Tízsorosok - Borián Tibor
"1933-ban születtem a Bakony alján fekvő Hajmáskéren. Gyermekkoromban vallásos környezet vett körül (család, iskola, templom). 11 éves koromban kerültem be a szomszédos Veszprém piarista gimnáziumába. Az alsó osztályokban még piarista atyák tanítottak, majd az 1948-as államosítás után már civil tanárok. Döntő élmény volt számomra a piarista iskola szellemisége, igényessége, valamint egyes szerzetestanárok vonzó személyisége. Abban az időben számos fiatal, az ifjúságot magával ragadó piarista működött Veszprémben. Nem csoda, hogy az 1940-es években heten jelentkeztek piaristának a diákok közül.

Az államosítás után is tartottam a kapcsolatot néhány társammal együtt a bázis-közösségeket vezető piaristákkal. Ennek is köszönhető, hogy az érettségim után jelentkeztem a rendbe novíciusnak.
Teológiai tanulmányaimmal részben párhuzamosan 4 év alatt elvégeztem a budapesti bölcsészkaron a magyar-történelem középiskolai tanári szakot. Az akkor működő 2 piarista gimnázium közül a kecskemétiben kezdtem meg a kalazanciusi szolgálatot (mint tanár, osztályfőnök és diákotthoni nevelő).
8 év után 1967-ben Budapestre helyeztek a rendi kispapok nevelőjének, természetesen a gimnáziumban is tanítottam. 1976-tól tartományfőnöki asszisztens, l979-től budapesti házfőnök voltam, ugyanakkor a gimnáziumban is tanítottam. Sőt, előbb a diákkórust, majd az öregdiákok énekkarát is vezettem.
1985-től 1998-ig a budapesti gimnáziumot igazgattam 13 éven át. Átvezettem az iskolát a szocialista rendszer megkötöttségéből a rendszerváltás utáni szabadabb világba. Az 1990-es évek első felében budapesti gimnáziumunk az ország legjobb iskolái közé tartozott - a továbbtanulás megnyílt lehetőségeivel. A kecskeméti szép emlékű 8 év után 31 évet szolgáltam Budapesten.
1998-ban a tartományfőnök atya Veszprémbe helyezett az egykori piarista gimnázium utódjaként szervezett Padányi Bíró Márton Katolikus Gyakorlóiskolába igazgatóként. A 900 fős iskolacentrum általános iskolát, gimnáziumot és egészségügyi szakiskolát foglalt magába. A 65 évesen vállalt feladat nagy kihívást, számos újdonságot hozott számomra. Eddig ugyanis csak középiskolás fiúkkal foglalkoztam, itt pedig a 6 éves gyerekektől a 22 éves felnőttekig fiúk és lányok egyaránt voltak, mindez kiegészült missziós feladatokkal. Végül 8 évi igazgatás után 2006-ban, 73 éves koromban váltam meg az aktív pedagógiai munkától.
A 47 évi piarista szerzetestanári szolgálatot mindig készségesen vállaltam, és igazi örömet találtam benne. Most a budapesti rendházban töltöm nyugalmazottként napjaimat. Rendezgetem gazdag emlékeimet, kisegítő lelkipásztori munkát vállalok, gyóntatás, misézés, lelkigyakorlatok tartása formájában. Közben katolikus könyvkiadások lektorálására, nyelvi ellenőrzésére is gyakran felkérnek."

Múlt évben sikerült e sorok írójának e-mailen a kapcsolatot felvenni a Krakkó székhellyel működő Lengyel Piarista Diákszövetséggel. Lengyel barátaink rendkívüli módon megörültek megkeresésünknek. Négytagú küldöttségük nyomban Budapestre akart jönni, de a budapesti találkozásra és programra – kissé elhamarkodottan – nem alkalmas időt választottak ki, ezért aztán azt későbbre halasztották.
A továbbiakban az Ellenőrző Bizottságuk ifjú vezetője, Natalia Jurek családjával e sorok írójához 2 napos látogatásra jött – a személyes kapcsolatfelvétel elősegítésére. Ezt követően nyár végén jött volna küldöttségük, de e-mailes jelentkezésük valahogy „tévútra” került, minthogy nem érkezett rá tőlünk reagálás. A kétszeri próbálkozás kudarca sem törte le lelkesedésüket, mert a kapcsolatfelvétel reményében decemberi krakkói közgyűlésükre vezetőségünk két tagjának e-mailen meghívást küldtek. Sajnos a meghívásuknak – előttem ismeretlen okok miatt – nem sikerült eleget tenni, így a reményekkel teli személyes kapcsolatfelvételi szándék meghiúsult.

Szerencsére a nálunk elakadt ügyet az osztrák diákszövetség főtitkára Mathias Rieger felkarolta, s felvette velük a kapcsolatot, s rögtön kedvező reagálásban részesült a megkeresés. Ezen felbuzdulva most a lengyelekkel azt tervezik, hogy egy hármas találkozót fognak fedél alá hozni, természetesen diákszövetségünket is bevonva. Egyelőre a helyszínről még nem döntöttek, valószínűleg Bécsben lesz a találkozás, melyre bizonyára vezetőségünk illetékeseit is meghívják. Joggal bízhatunk abban, hogy akkor és ott lehetőség lesz a lengyel társainkkal az eddig holtvágányra került kapcsolatfelvétel ügyét rendezni.
Bizonyára kölcsönösen hasznos lesz a kapcsolatfelvétel lengyel barátainkkal, mert népeink közötti ezeréves barátság eleve azt sugallja, hogy a piarista szellemiség a két diákszövetséget szorosan össze fogja kapcsolni, s ebből a kapcsolatból a két diákszövetség között biztosan mély barátság fog kibontakozni. Mert, ha lengyelekről beszélünk, más nem is várható... 

Dr. Kölcsei Tamás

2012. május 8-12 között újabb erdélyi tanulmányútunk során először Szatmárnémetibe látogattunk el, ahol a város szép főterén néztünk körül. Innen dél felé fordulva az erdődi vár helyreállított tornyánál emlékeztünk Petőfi Sándornak az itteni várkápolnában tartott esküvőjére, majd tovább haladva Ákos község kétornyú, téglából épített középkori templomát néztük meg.
Kelet felé fordulva Szilágysomlyón a Báthory vár romjai mellett Báthory Istvánra emlékeztünk, majd Zilahban a Fadrusz által készített Wesselényi szoborban gyönyörködtünk. Innen a Kalotaszeg dombos vidékén át, Kolozsvárt és Tordát érintve, a Maros menti Gernyeszeg már ismert Vörös Oroszlán panziójában szálltunk meg.

Másnap délre vettük utunkat, és Dicsőszentmártont érintve, a Meggyes köelében fekvő Mózsna hatalmas erődtemplomát néztük meg, amelynek felújítása, ha lassan is, de folyamatban van.
Tovább haladva a Hortobágy folyócska völgyében  lévő erődtemplomok között jutottunk el Nagysinkre, az ottani erődtemplomhoz. Fogaras városán át jutottunk Törcsvárra, mely alatt még áll az ezeréves Magyarország határát jelző fal egy darabja, mely biztosította, hogy a délről jövő karavánok leadják a vámot. Az 1377-től épített vár ma nagy idegenforgalmat vonz, mert elterjesztették, hogy Drakula vára volt. Persze a valóságban Vlad Dracul havasalföldi vajdának semmi köze sem volt Törcsvárhoz.
Innen Barcarozsnyóra mentünk, ahol felkapaszkodtunk az itteni parasztvárhoz, melyet még a II. Endre által 1212-ben behívott, és 1229-ben ugyanő által az országból kivert Német Lovagrend kezdett építeni, Keresztényfalva erődtemplomának érintése után Brassón át szálláshelyünkre, a hétfalusi csángók által lakott Bácsfaluba mentünk.
A harmadik nap Háromszéék megyét jártuk. Először Zágonban tisztelegtünk a Mikes kastélyban Mikes Kelemen emléke előtt, majd Csomakőrös községen néztük meg a nagy magyar tibetkutató szülőházát. Zabolán megnéztük az újabban létesített csángó múzeumot. Gelencén a műemlék templom Szent László freskóit csodáltuk meg. Innen Kézdivásárhely főterén körüljárva Kézdiszentlélek erődtemplománál álltunk meg, ahonnan a Székelyföld második híres zarándok helyére, a  Perkő  hegyen  álló Szent István kápolnához kapaszkodtunk fel, és gyönyörködtünk a gyönyörű kilátásban. Visszafelé megálltunk a kökösi csatatér közelében Gáror Áron halála helyén emelt emlékműnél.
Este szálláshelyünkön, egy igen tartalmas rendezvényen vettünk részt, ahol a hétfalusi csángók történetével, népviseletével, szokásaival, és táncaival ismerkedtünk.
A negyedik nap először a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum gyüjteményeit néztük meg, majd Csíkszeredával ismerkedtünk, és a csíksomlyói kegytemplomot néztük meg. Farkaslakán Tamási Áron sírját és az új Trianon emlékművet néztük meg. Innen a Nyárád- menti Mikházára mentünk, ahol a már ismert gyermekkórus rövid előadását hallgattuk meg.
Innen nyugat felé fordultunk, és Torockó város világörökség részét képező főterén sétálgattunk. Innen érkeztünk aznapi szállásunkra, a kalotaszegi Tordaszentlászlóra.
Az utolsó nap reggel Sztána kalotaszegi faluban a Kós Károly által Varjúvárnak nevezett lakóhelyéhez mentünk, ahová jó háromnegyed órás gyaloglással lehet eljutni.
Délben Nagyváradon a Kiss Stúdió előadását néztük meg, amely ezúttal is maradandó élményt nyújtott. Utána észak felé tértünk ki Hegyközszentimrére, ahol Szent Imre halálos balesetének emlékműve áll a református templom előtt. Innen visszatérve elhaladtunk az egykori Biharvár, a régi megyeszékhely földsáncának maradványai mellett, majd Ártándnál átléptük hazafelé a határt.

fotó: Farkaslaka, Trianon emlékmű

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Laczay András piarista öregdiák 2012. május 20-án, 79 éves megtért Teremtőjéhez.

Dr. Laczay András 1933. augusztus 15-én Kaposváron született. 1943-tól 1948-ig járt Veszprémbe a Piaristákhoz, a gimnázium II.-III.-IV. osztályát pedig 1948-tól 1951-ig az államosítás miatt a budapesti V. kerületi Eötvös József Általános Gimnáziumban végezte, ahol 1951-ben érettségi vizsgát tett. 1951 őszén felvételt nyert a pécsi Orvostudományi Egyetemre.
Az 1956-os forradalom idején szigorló orvos volt. 1957 februárjában letartóztatták, és az ország összes egyeteméről kizárták. Az első bírósági tárgyaláson 6 hónap, a későbbiekben 8 év, majd 15 év szabadságvesztésre ítélték. 1962-ben amnesztiával szabadult. Még ebben az évben megnősült. 1964-ben visszavették az egyetemre, 1965-ben "summa cum laude" doktorált.

Komlón dolgozott a Rendelőintézetben, radiológus szakképesítést szerzett. Később a kórház radiológus főorvosa lett, amikor a rehabilitációt megkapta. 1982-ben megpályázta és megkapta a kecskeméti Megyei Kórház röntgen osztályának osztályvezetői állását. 60 éves korában innen ment nyugdíjba. 3 gyermeke és 4 unokája van.
Nemrég ünnepelte házasságának 50. évfordulóját.
Hosszú betegség után 2012. május 20-án 79 éves korában távozott el az élők sorából.

Az alábbi videón '56-os emlékeiről beszél. A készített felvétel megtekinthető az alábbi linken: http://www.emlekpontok.hu/hu/vetito/a-szena-ter-koeltoje-dr-laczay-andras
 
A Hírlevél főszerkesztőjének kérését olvasva, testvére háromnegyed éve még elküldte szerkesztőségünknek András '56-ról írt versét. Versének utolsó sorai, gondolva Laczay Andrásra, álljanak ismét itt – emlékül: 

"Azt értse meg, ki hallja gyenge szómat,
hogy az igazság nem hal meg soha,
s bár eltiporják, százszor gúzsba kössék,
a Szajna mentén harsan még szava!
És üzenem azoknak, akik szeretnek,
Hogy bár szeretnek, ne szánjanak,
mert nem fagy meg, kinek sötét szobában igazság ég,
mint forró fényű nap,
és várjanak, hogy majd ha jő az óra,
a régi hajnal újult fénye int,
új reggelük lesz majd a franciáknak,
s a régi zászló fellobog megint…"

Laczay András: Börtönvers (Vác, 1960)
forrás: Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele - Különszám az 1956-os forradalom- és szabadságharc 55. évfordulóján - III. évfolyam 21. szám ( http://hirlevel.mpdsz.piarista.hu/node/102)

Emléke örökké szívünkben él! Nyugodjék békében!

"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen..."
Juhász Gyula: Consolatio

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Budai Ferencné született Kőszegi Márta 2012. május 15-én, életének 90. életévében váratlanul elhunyt.

Felejthetetlen halottunktól 2012. június 1-jén 9 óra 45 perckor a X. Kerület Új köztemető ravatalozójában veszünk végső búcsút a római katolikus egyház szertartása szerint.
Kérjük megemlékezésül csak 1-1 szál virágot hozzanak. 

Gyászmise 2012. június 11-én 18 órakor a Bazilikában lesz.

Emléke örökké szívünkben él! Nyugodjék békében!

Gyászolják: lányai Márta, Livia /veje Gyula/, unokái Anetta /Gergő/, András /Bogi/ és dédunokája Gréti.