2012. szeptember 20. - IV. évfolyam 10. szám

 

Milyen az az iskola, amely az Eucharisztiából táplálkozik?

Urbán József volt piarista tartományfőnök, a Budapesti Piarista Gimnázium igazgatója elgondolkodtató tanévnyitó ünnepi beszédében azt mondta el, milyen az az iskola, amely az Eucharisztiából táplálkozik. Beszédét az alábbiakban közöljük.

"A kapcsolatunk, a közösségünk a legdrágább kincsem"
1948. június 15-én Te Deumra jöttek össze ebben a kápolnában a pesti piarista iskola diákjai, a szülők és a tanárok. Az ünnepi beszédet Sík Sándor, az akkori tartományfőnök mondta. Akárcsak a szentmisére összegyűlő közösség többi tagja, ő is pontosan tudta, mi fog következni másnap. Tudta, hogy ez a Te Deum nem csak a nyári szünet előtti búcsúzás alkalma. Főként fájdalom volt benne. Pillanatra sem volt kérdéses számára, hogy igaz mondatokat fog mondani. A politikai hatalmasságoktól nem tartott. Inkább amiatt volt benne félelem, hogy szavaival nem fokozza-e majd a többiek fájdalmát. A beszéd elhangzásának másnapján a parlament elfogadta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt.

Kedves Testvérek!
Azt gondolom, hogy Sík Sándor Te Deum-i beszéde az egyik legjelentősebb esemény ennek a mi csaknem 300 éves iskolánknak a történetében. Sőt, nyugodtan állíthatjuk: a magyar piarista tartomány és a magyarországi egyházi közoktatás történetében is. A jelentősége abban áll, hogy értelmezi és világosan felmutatja, miért van ez az iskola, miért vagyunk mi, piaristák, és miért van jelen az egyház a közoktatás világában.
A megfosztottság helyzetében hangzott el ez a beszéd. Ugyanolyan helyzetben, mint Jézus szavai az utolsó vacsorán, a kereszthalál árnyékában.
A sikeres iskola, Pest első iskolája, az az iskola, amely hosszú évtizedekig - mit évtizedekig: több mint másfélszáz éven át - az egyetlen iskola, az iskola volt Pesten, most bezárás előtt áll. Joggal várhatnánk, hogy a megfosztottság miatti fájdalma e kétszázötven esztendős sikertörténet mozzanataihoz kötődik. De nem. Két dolog okoz neki fájdalmat. Az elsőt így fogalmazza meg:
„Ebben az iskolában ősztől kezdve már más szellemű nevelés lesz, mint eddig. Lehetséges, hogy ez a más szellemű nem lesz kevésbé haladó, mint a mienk volt - haladóbb nem lehet! -, lehetséges, hogy nem lesz kevésbé demokratikus, mint a mienk volt - demokratikusabb nem lehet! -, lehetséges, hogy nálunk különb nevelők fogják átvenni az ifjúságot, nagyobb tudással, felkészültséggel, jóakarattal, odaadással. Ez lehetséges! De nagyobb szeretettel nem fogják tehetni, mint ahogy mi tettük."
A másik fájdalmáról így beszél:
„A másik tény, amellyel szembe kell néznünk [...], hogy nem dolgozunk tovább együtt."
Olyan helyzetben szól az egykori tartományfőnök, mint Jézus az utolsó vacsorán. Nem a kudarc helyzete ez, hanem a megfosztottságé. Nem a kudarcra jellemző keserűség beszél Sík Sándorból sem, hanem az igazi értékeitől megrabolt ember fájdalma. A megfosztottság pillanatában világossá válik számára, melyek az igazi értékei az iskolának, miről szól ez az iskola. A szorongatásban, amikor már nincs veszíteni valónk, akkor mondjuk ki az igazi és a legfontosabb szavakat. Amikor már nincs többé értelme halogatni; amikor a fölgyülemlett mondanivaló átbukik a félelmek emelte gátakon: akkor mondjuk ki végre - ahogy Sík Sándor is: fontos vagy nekem. A közösségünk, az összetartozásunk a legdrágább a kincsem.
Ez az Eucharisztia lényege is. Jézus a halála előtti órákban újra maga köré gyűjti övéit; újra asztalhoz ül azokkal, akikkel közösséget alkot. És elmondja nekik, hogy értük és a sokaságért, értük és mindenkiért van. És az utolsó vacsora előre is mutat, előre a kereszthalálra, amelyet Jézus belesző korábbi tettei és szavai szövetébe. Jézus másokért és mindenkivel közösséget vállalva élt, és arról tett tanúságot, hogy Isten számára mindennél fontosabb az ember: Isten nem akar az ember nélkül élni. Isten felkeresi az embert. Utánamegy az Istentől való elszakítottságba is, közösséget vállal a bűnös emberrel.
Ez az Eucharisztia üzenete.
Mi is Eucharisztiára gyűltünk most össze. Az a történelmi pillanat, amelyben vagyunk, nem a megfosztottság helyzete. Mégis most, amikor az iskolaév megkezdése előtt összejöttünk, hogy Jézus ismét megtörje nekünk a kenyeret, valamiképpen a megfosztottság helyzetét idézzük fel.
Talán nem tesszük rosszul, ha innen, ebből a helyzetből tekintünk rá magunkra és közös munkánkra. Talán érdemes most is, mint ahogy egykor Sík Sándor tette, az Eucharisztia felől választ adni arra a kérdésre: miért is vagyunk mi együtt? Milyen az az iskola, amely az Eucharisztiából táplálkozik? Milyen az az iskola, amely azt tudja Istenről, hogy mindennél fontosabb számára az ember?
Az ilyen iskola a kapcsolatok iskolája, a közösség iskolája, a személyközpontú, az emberközpontú iskola.
Az iskolarendszer egyik legnagyobb veszedelme ma - ahogy az egyik oktatási szakember írja (Pasi Sahlberg - vö. http://www.pasisahlberg.com/blog/?p=234) - a piacosodás. Az oktatási piac versengésre készteti egymással az iskolákat az együttműködés helyett. Emiatt viszont óhatatlanul olyan működésmód jelenik meg az iskolán belül is, amely az együttműködés helyett a versengés, az összefogás helyett az összehasonlítás kultúráját teremti meg. Nem a másik és nem a kapcsolatépítés a fontos, hanem a másik legyőzése válik céllá. A céljaim elérésében a másik eszközzé válik számomra.
Nem is csoda, hogy az ilyen iskolarendszerben, a piacosodott iskolarendszerben minden résztvevő embertelen nyomás alá helyeződik. Embertelen, mert valójában senki nem lehet önmaga, a piac logikája az emberségüktől fosztja meg őket.
Az Eucharisztiából táplálkozó iskola nem a piac iskolája. Hanem a kapcsolatok, a közösség iskolája, a személy iskolája. Félreértés ne essék, itt is van igényesség és követelmény. A személyesség iskoláját nem a magára hagyó engedékenység jellemzi, hanem sokkal inkább az a meggyőződés: Követelek tőled, mert szeretlek. Képes vagy rá, hogy te is hozzájárulj az egészhez, mert van, amit csak te tudsz adni. Nélküled és a te közreműködésed nélkül nem vagyunk teljesek, és mi sem tudunk önmagunk lenni. Kellesz, szükség van rád. Rád van szükség.
Az Eucharisztiából táplálkozó iskola az értetek és sokakért iskolája. Nem a válogatás, nem az elzárkózás, nem a kommuna iskolája, nem janicsárképző és nem a prozelitizmus iskolája.
Sokszor mondjuk azt az egyházi iskolára, hogy felekezeti iskola. Vagyis olyan intézmény, amely valamiképpen a belső utánpótlást szolgálja. Mintha az lenne a legfőbb célja - vagy mintha bármiképpen is célja lenne az -, hogy tagokat toborozzon az egyháznak. Alattomos és mélyen ható félreértés ez.
Az Egyház ugyanis lényege szerint nyitott, mint ahogyan lényege szerint nyitott mindenkire az „értetek és a sokaságért" adott kenyér és test. Jézus nem legyőzni akar, és áldozata sem lekenyerezés. Nem adóssá tétel, hanem a szabadság terét megnyitó szeretet tette.
Az Eucharisztiából táplálkozó iskola a közösség egyre tágabb köreire nyitott iskola. Olyan hely, ahol a találkozást tanuljuk mindnyájan: tanárok, szülők, diákok. A találkozást tanuljuk a másikkal és a másfélével. A sokaság és a sokféleség iskolája ez. Olyan hely, ahol mindenki arra kap bátorítást, hogy fölfedezze a saját tehetségét, a saját hangját, a saját arcát. Olyan hely, ahol együtt keressük a másféle tehetséget, a másféle hangot, a másféle arcot.
Az Eucharisztiából élő iskola a magukat nem igaznak tartók iskolája. Azoké, akiket Jézus magához hív: nem az igazakat, hanem a bűnösöket. Nem a tökéletesek és nem a hibátlanok, nem a vétkezhetetlenek és nem a bűntelenek iskolája.
Ha valami összeférhetetlen az Eucharisztiával, az pontosan a látszat és az álszentség, az igazságot kioltó igazodás és a hibázástól való félelem.
Az Eucharisztiából táplálkozó iskolában éppen ezért szabad hibázni: a hiba nem tragédia, hanem a tanulás lehetősége. Nem a megszégyenülésnek, hanem a továbblépés lehetőségének alkalma, a szabadság ünnepe.
Igazán újat csak akkor tanulhatok, ha valamiben megakadok. Az a szódolgozat, amelyet hibátlanra teljesítettem, nem ad új tudást. Visszajelzést igen: visszajelzést arról, hogy jól megtanultam a szavakat - vagy hogy éppen azokat a szavakat kérdezték, amelyeket jól megtanultam. A hibázás viszont lehetővé teszi, hogy felfedezzem a tudásom korlátait - feltéve, ha valamiképpen felhívják rájuk a figyelmemet. Éppen ezért jó az, ha szembesítenek velük. Nem akkor járok jól, ha a tanárok eltussolják a tévedéseimet. Nem azzal segítenek a tanárok, ha elfordítják a fejüket, amikor marhaságot csinálok, szemtelenkedem, vagy destruktív vagyok. Azzal segítenek, ha ilyenkor belém akadnak. Az a közeg fejleszt, amely igényekkel lép fel velem szemben, tükröt tart, és megnyitja előttem a jobb és több emberség lehetőségét.
A tévedés akkor tud a tanulás lehetősége lenni, ha van igazság. Mégis meg kell engedni az igazság tapogatózó keresését, s ez azt jelenti: a melléfogásokat is. Mert úgy van, ahogy Ken Robinson mondja:
„Ha az ember nem [kész arra], hogy [akár] téved[jen is], [akkor sohasem fog előállni] bármi eredetivel" - (Az alkotó elem, 31 - módosított fordítás, UJ).
Ha nem engedjük meg egymásnak és magunknak azt, hogy akár tévedjünk, hibázzunk is, akkor nem leszünk képesek előállni azzal az eredetivel, akik vagyunk.
Talán így elmondva könnyűnek tűnik ez a feladat. Valójában azonban ez jelenti a legnagyobb kihívást az iskola számára. És éppen ezért ez az a pont, ahol a leginkább van szükségünk arra, hogy az Eucharisztiából táplálkozó tapasztalatainkat mozgósítsuk.
Ennek az iskolának nagyszerű tanára, Medvigy Mihály mondta mindig: „Minden csorbát ki lehet köszörülni - amíg a penge tart." Valamelyik diákja készített is neki egy kis köszörűt. Nem hiszem, hogy tévednék, amikor azt gondolom: ennek a Medvigy Mihály-i mondatnak a forrása az Eucharisztia.
Az Eucharisztia alapvető üzenete az, hogy Isten jelen van a bűnös ember életében, és közösséget vállal a bűnös emberrel. Jézusban Isten annyira közel lépett hozzánk, hogy a fájdalmak embere lett, aki tudja, mi a gyöngeség és a bűn.
E nélkül a reményteli hit nélkül voltaképpen megoldhatatlan feladat az emberlét megélése. Érdemes ezért ezt a hitet és a hozzá tartozó tapasztalatokat tenni az iskola legfőbb forrásává.
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk" - írja Simone Weil. Meg kell tanulnunk felismerni az igazi értékeinket, meglátni azt, ami igazán fontos, örülni annak, ami a legdrágább kincsünk.
Holnap újra belekerülünk a sürgő-forgó mindennapokba. A napi ügyek könnyen elfelejtethetik velünk, hogy miért is vagyunk együtt.
Az Eucharisztia felszabadító emlékezésre hív. A megfosztottság helyzetét idézi fel számunkra. Azt a helyzetet, ahol újra frissen találkozhatunk az igazi értékeinkkel. Azt a helyzetet idézi fel, amikor felszabadulunk kimondani egymásnak: fontos vagy nekem, a kapcsolatunk, a közösségünk a legdrágább kincsem.

Elhangzott szeptember 2-án, a Budapesti Piarista Gimnázium Veni Sanctéján.

forrás: Magyar Kurír


Veni Sancte Kecskeméten és a jó hír: óvodát indít Kecskemét

Az első tanítási napot megelőzően tanévnyitó Veni Sancte-ra jött össze piarista iskolánk a Szent Imre Katolikus Általános Iskolával együtt a Nagytemplomban. Bábel Balázs érsek atya volt a főcelebráns, aki együtt ünnepelt velünk, kecskeméti katolikus iskolás tanárokkal, szülőkkel és diákokkal az Úristen Szentlelkét hívó szentmisében.

Különleges ez a tanévkezdet a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon számára, mely a 298. tanévét a Ward Mária Leánygimnázium csatlakozásával egy megnagyobbodott intézményi keretben kezdheti el. A szentmise elején Labancz Zsolt atya, a Piarista Rend Magyarországi Tartományának elöljárója méltatta ezt a kecskeméti katolikus oktatás számára is nagy jelentőségű eseményt. A szertartást a Kossuth Rádió és a Magyar Katolikus Rádió is közvetítette.
Nagy Attila Sch.P. ig.

*   *   * 

Labancz Zsolt tartományfőnök atya beszéde a szentmise elején:

"Főtisztelendő Érsek Atya, Tisztelt Ünneplő Közösség! 
Aki iskolát alapít, az hosszú távon igyekszik gondoskodni a közösség jövőjéről. Így gondolkodott gróf Koháry István országbíró is, amikor csaknem háromszáz évvel ezelőtt alapítványt tett, s meghívta a piarista atyákat, hogy nyissák meg Kecskemét városának első katolikus köziskoláját. A piarista iskola és a piarista nevelés azóta valóban összeforrt Kecskemét városának, s hadd mondjam így, városunknak a történetével: az itt tanító atyák és növendékeik meghatározták Kecskemét történetét, a város alakulását.

Az idei tanév nagy újdonságot hoz iskolánk történetében. Miután tartományunk átvette a Ward Mária Leánygimnázium fenntartását, átszervezéssel egyesítette a két iskolát: a diákságot és a tantestületet egyaránt. Régi és új tehát az iskolánk, amely most kezdi meg a 2012-13-as tanévet: régi, hiszen folytatódik az a hosszú hagyomány, amely eddig is éltette, jellemezte iskolánkat, s egyben új is, hiszen Kalazanci Szent József öröksége párbeszédre lép kortársának, a szintén szerzetes közösséget alapító és fiatalok nevelésével foglalkozó Ward Máriának az örökségével. Aki él, kapcsolatba lép másokkal, megnyitja magát mások felé. Piarista közösségünk elevenségéről tesz most tanúságot, amikor megnyitja kapuit a Ward iskola tanárai, diákjai és az ő örökségük előtt, hogy ezután már kollégák és diáktársak legyenek, s hogy a különböző, ám alapvetően mégis rokon hagyomány alapján együtt alakítsák a most már közös jövőt.
Nagyon köszönöm mindazoknak a munkáját, odaadását, akik együttműködésükkel segítették ezt a fontos egyesülési folyamato t.
Kérjük a teremtő Szentlelket, Ő adjon mindnyájunk számára az új tanévhez lendületet, leleményességet, erőt és türelmet."

* * *

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy a DAOP-4.2.1-11 jelű pályázaton a Piarista Tarományfőnökség 199 983 553,- Ft támogatást nyert a kecskeméti Czollner téri épületegyüttesünkben tervezett óvoda létrehozására.
Az óvoda leghamarabb a 2013/2014-es tanévben indulhat. A kecskemet.piar.hu honlapon közzé fogjuk tenni, amint konkrétabb információnk lesz erről.


Püspöki Veni Sancte a gödi piarista iskolában

Püspöki szentmisével és az újonnan kialakított kápolna megáldásával ünnepelték a 2012-13-as iskolaév első napját a gödi Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai.

Szeptember 3-án Beer Miklós váci megyéspüspök a piarista rend tartományfőnöke és helyben szolgáló papjai, valamint Marton Zsolt gödi plébános koncelebrálásával, ünnepi szentmise keretében áldotta meg az iskola egyik épületében kialakított kápolnát.
A ti munkátok! - utalt a főpásztor a kápolna intarziával díszített oltárára, amelyet a diákok készítettek. Beer Miklós homíliájában a tanulók és mestereik más munkáiról is megemlékezett, köszönetet mondva a szép kézműves ajándékokért, amelyeket ő és a püspökség a szakképző iskolától kapott. Hangsúlyozta a kétkezi munka fontosságát, amelyet a mai világ sajnos nem mindig értékel kellőképpen. Pedig kőművesek, ácsok, asztalosok, autószerelők, szerszámkészítők nélkül - sorolta a püspök az intézményben tanulható szakmákat - a manapság a számítástechnika bűvöletében élő világ nem volna képes létezni. Nagy szükség van rátok, és legyetek büszkék ügyes kezetekre, amelyet a Jó Istentől kaptatok! - buzdította a mintegy háromszáz tanulót.

A szentmise végeztével az Oltáriszentséget már az újonnan fölszentelt kápolna tabernákulumában helyezték el. A püspöki áldás előtt Rubovszky György SchP, az iskola igazgatója szólt még az intézmény új és régebben itt tanuló diákjaihoz. Az előttünk álló iskolaév is két emberi pilléren kell hogy megálljon - mondta -, ezek pedig: egymás szerető tisztelete és a becsületes, jól végzett munka. Az igazgató végül egy üveg piaristák által termelt és palackozott bort ajándékozott a megyés főpásztornak, fa díszdobozban, amelyet az iskola asztalos tanulói készítettek.

forrás: Váci Egyházmegye/Magyar Kurír


250. tanévét nyitotta meg a szegedi piarista gimnázium

250. tanévét nyitotta meg vasárnap délután a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium. Az ünnepi eseményre érkező Labancz Zsolt tartományfőnök úgy fogalmazott, az intézmény továbbra is személyre szabott közösségi iskola szeretne lenni, amely meghív a keresztény életre.

A dómban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta a tanévnyitó szentmisét, amely után egy emléktáblát helyeztek el az Aradi vértanúk terén álló, a gimnáziumnak korábban otthont adó épület falán, melyben ma a szegedi egyetem Természettudományi és Informatikai Karának Bolyai Intézete működik. Ezután megkoszorúzták Sík Sándor piarista paptanár emléktábláját is. Az eseményt a gimnázium népzenei kamaraműhelyének közreműködése színesítette.

Összeköt
"Reméljük, hogy az épület jó kezekbe került" - kezdte köszöntő szavait Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Mint mondta, sok minden összeköti a két intézményt, például azok a neves személyiségek, akik a gimnázium diákjai voltak, majd az egyetem professzoraivá váltak, mint Bibó István, Baróti Dezső vagy Bálint Sándor a bölcsésztudományok területén, vagy a természettudós berkekben a Szegedi Biológiai Központot megalapító Straub F. Brunó, vagy Grasselly Gyula, Solymosi Frigyes, illetve Ferenczy Lajos. Az ember akkor jár jól, ha erős középiskolába jár, a kemény munka ugyanis megtérül az egyetemi évek alatt is - fogalmazott a rektor. A piarista gimnázium továbbviszi azokat a hagyományokat, amik 250 éven keresztül mozgatták, miközben képes minden szeptemberben megújulni. A középiskola és az egyetem összekapcsolódása elengedhetetlenül fontos, szükség van tehetséges diákokra, különben hiába oktatnak a kiváló professzorok. Sík Sándor piarista professzor személye jó példa az összefonódásra, hiszen mindkét intézményben tanított, amellett, hogy a Köznevelési Tanácsban alelnökként (Szent-Györgyi Albert felkérésére) is nagy dolgokat vitt véghez - sorolta Szabó Gábor.

Meghívás

Labancz Zsolt tartományfőnök beszédében a piarista rendet alapító Kalazanci Szent József példáját idézte fel, aki saját korában az idők jeleinek szerencsés értelmezője volt, ügyesen látta meg az őt körülvevő társadalom szükségleteit, majd párbeszédbe lépve a hiánnyal, arra találó választ tudott adni. A rendalapító az utcán csavargó, a társadalom peremére sodródó gyerekekkel találkozott, közvetlenül rajtuk akart segíteni, de általuk kora egész társadalmának visszásságára tapintott rá. Krisztusi lélekkel próbált javítani a szegény gyerekek helyzetén. A 18. század elején sorra hívták a magyarországi városokba a piarista atyákat, a piarista oskolák sok helyen a település első iskolái lettek. A keresztény népiskolára, mely mindenki számára nyitva áll, és mindenkinek felkínálja a keresztény hitbe és a kellő gyakorlati ismeretvilágba való bevezetést, égető társadalmi szükség volt már abban a korban is.

Erő, tartás, lehetőség
"Örömmel és büszkeséggel tekintünk vissza erre a szép, dicső múltra, rendalapítónkra és szegedi piarista elődeinkre, munkájukra, szolgálatukra" - így a tartományfőnök. Labancz Zsolt arról is beszélt, nem egy iskola szeretnének lenni a többi között, hanem olyan intézmény, amely a diákok személyiségének kibontakozását szeretné segíteni. Mindenki egyedi értékeket hordoz, és fontosnak tartják a másikra való odafigyelést, miközben egy közösség részeként értelmezik magukat, melyben közös többek között a jóért való tenni akarás. A piarista gimnázium tehát személyre szabott közösségi iskola, amely meghív a keresztény életre, ezáltal pedig orvosolhatja a társadalom sok hibáját is. "Mikor mi keresztény nevelők felkínáljuk szolgálatunkat a társadalomnak, akkor ezt keresztény hitünk alapján tesszük. Meggyőződésünk, hogy amint a II. Vatikáni Zsinat fogalmazott, az emberi személy teljes kibontakozása Jézus Krisztusban történt meg. S ettől kezdve életünk alakításának vezetőjéül Jézus Krisztus személyét választjuk" - hangsúlyozta Labancz Zsolt.
Végül a tartományfőnök azt kívánta, a 250 év ne teher legyen, hanem olyan örökség, ami erőt és tartást ad, valamint lehetőség, hogy közelebb lépjünk ahhoz az iskolához, amit Kalazanci Szent József megálmodott.

Jubileumi események
318 diákkal, ebből 46 elsőssel kezdi meg a 2012/2013-as tanévet a szegedi piarista gimnázium. "Alapvetően szeretnénk továbbvinni azokat a hagyományainkat mind a sportosztályban, mind pedig az általános képzésünkben, amelyek az elmúlt évekre jellemzőek volt. Fiúgimnáziumként működünk, sportosztályos képzésben a kézilabdásoknak, vízilabdásoknak, atlétáknak, illetve más sportág képviselőinek is komoly szerepet szánunk" - mondta el portálunknak Papp Attila, a gimnázium igazgatója. Hozzátette: emellett szeretnék, ha idén is - hasonlóan a tavalyi esztendőhöz - minél szebb eredményeket érnének el a diákok a tanulmányi versenyeken. Az általános képzésre komoly érdeklődés mutatkozik, a sportosztályt tudnák még erősíteni diákokkal, de az elmúlt évek tendenciája szerint növekszik annak népszerűsége is. Az igazgatótól megtudtuk, a tanév több rendezvénye zajlik majd a jubileum jegyében. Így például november 25-én szokták megtartani a rendalapító ünnepét, a kétnapos rendezvénysorozatra komoly műsorral és meghívott előadókkal készülnek. Decemberben pedig a Dóm téren egy betlehemessel jelenik meg a gimnázium az adventi vásárban.

forrás: szegedma.hu


A Budapesti Piarista Gimnázium képei, érettségi tablói

Szeretnénk minél hamarabb elhelyezni a régi tablókat a folyosókon. Sajnos a legkézenfekvőbb helyre, a lépcsőházba nem engedi kirakni őket a tűzoltóság, tűzveszélyre hivatkozva.
A tablók felszerelése előtt faléceket fogunk felcsavarozni az álmennyezet síkjában a falra, és majd erre a lécre függesztjük fel a tablókat és a többi képeket. Ez a munka igencsak időigényes, hiszen összességükben több száz méter hosszúságú folyosószakaszról van szó.

Az átmeneti időben az éppen találkozót tartó osztályok tablóit a kápolnai bejárat mellett egy-egy asztalon helyezzük majd el az aulában.

Kérjétek a nevemben is a találkozósok türelmét és megértését amiatt, hogy egyelőre nincs kint a tablójuk a falon. Fontos, hogy megbecsülve érezzék magukat, és ebben az épületben is otthonra találjanak. Remélem, nem értik félre ezt az átmeneti helyzetet, hanem látják, hogy ha lassan is, de lépséről lépésre sikerül belaknunk régi, de mindnyájunk számára még kicsit idegen és szokatlan otthonunkat.

Tisztelettel
Urbán József
Budapesti Piarista Gimnázium igazgató 


Csepely Péter felhívásai

Kedves volt piarista diákok!

1. Ha egyszer csak a leveleitek között Piarista Hírlevelet kaptok, azért van, mert a Piarista Diákszövetség megkapta az iskolátoktól, vagy az osztálybeli kapcsolattartótoktól az osztálynévsort bizonyos adatokkal együtt. Ezeket az adatokat az Adatbázisunkban helyezzük el, és a legteljesebb biztonságban van az illetéktelenek előtt. Tehát aggódni nem kell, de ha valaki nem kéri a továbbiakban a Hírlevelet, a levél végén leiratkozhat. Ezzel ti nem lettetek a Diákszövetség tagjai, ezt külön lehet kérni. Most legújabban az elmúlt három évben  Nagykanizsán érettségizett diákok kapnak először Hírlevelet.

2. Kérem a piarista osztályok kapcsolattartóit, hogy küldjék-el nekem az osztálylistát - név, cím, telefon, email-cím - adatokkal, és természetesen megadva, hogy mely iskola, mely osztályáról van szó, az osztályfőnök megjelölésével. A listák egy zárt adatbázisba kerülnek, idegenek nem férhetnek hozzá. Az adatbázis jelenlegi létszáma kb 5400 fő.
Cím: csepely38@gmail.com 

Köszönettel

Csepely Péter, MPDSZ tagdíj- és tagnyilvántartás-vezető 


Tatai hírek

A tatai öregdiákok 2012. szeptember 14-én a Tatai kapucinus templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg Kalazanci Szent Józsefről. A szentmisét és a beszlédet Borián Tibor piarista atya, nyugalmazott budapesti és veszprémi igazgató mondta.
A megjelenteket Strommer Pál MPDSZ főtitkár köszöntötte a Diákszövetség részéről.

* * *

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Haraszti Mihály egykori piarista diák, a Diákszövetség Tatai Tagozatának egyik alapítója és legtevékenyebb tagja, a számára oly kedves évenkénti tatai patrocinium ünnep, a Kalazanci Szent Józsefre emlékező szentmise előtt pár nappal visszaadta lelkét Teremtőjének. Az utolsó leheletéig piarista öregdiák példás életét, gazdag, eredményes munkásságát a későbbiekben szeretnénk bemutatni a Szövetségnek.

Isten nyugosztalja Haraszti Mihályt! A Hírlevél Sajtóbizottsága nevében ezúton is sajnálatunkat, és őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, és a tatai piaristáknak. Lesújtott halála, hiszen mondhatjuk, kicsit a szerkesztőtársunk is volt, a Hírlevélbe többször küldött anyagot a Tatán élő piaristák életéről, a tagozat tevékenységéről.

Nyugodjék békében!


Valaczka János örökfogadalma

Örömmel jelentjük, hogy szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén ünneplélyes örökfogadalmat tett Valaczka János rendi növendék a Duna-parti kápolnában. 
Az ünnepi szentmisén jelen volt a Rendtartomány csaknem valamennyi tagja, és az egyes iskolák diák küldöttsége.

A fogalmat tett szerzetest Prdeo Aguardo generális atya külön levélben köszöntötte.


Strommer Pál MPDSZ főtitkár felhívása

Tisztelt Öregdiáktársaim!
Szokásosan ősszel, a Piarista Diák újságban küldjük ki a csekkeket a következő, 2013. évi tagdíjak befizetésére.

Tagdíj:
aktív keresők évi 3000 Ft, nyugdíjasoknak, tanulóknak és pártoló tagoknak évi 1500 Ft. Külföldiek tagdíja 40 Euro, vagy annak megfelelő más pénznem.

A befizetés megtehető:
·         személyesen a Diákszövetség irodájában (Budapest, Pesti Barnabás utca 1. I. emelet, Piarista Gimnázium épülete) minden hétfőn 10-17 óra között.)
·         átutalással a Diákszövetség bankszámlájára (Magyar Piarista Diákszövetség, Számlaszám: OTP Bank: 11708001-20504685, SWIFT kód: (BIC) OTPVHUHB. IBAN szám: HU68 1170 8001 2050 4685 0000 0000
·         az újsággal együtt, vagy a külön levélben kézbesített csekken.

Köszönjük azoknak, akik befizették az elmúlt évre, az elmúlt évekre a tagdíjat. Többen vannak, akik a kötelező minimumnál többet fizetnek, vagy adományt küldenek, nekik külön köszönet jár, hiszen kiemelkedően segítik finanszírozni a tevékenységeinket. Kérjük továbbra is, aki teheti, emelt szinten támogassa munkánkat.
A Diákszövetség tagnyilvántartása szerint sajnos még nagyon sokan vannak, akik nem fizették be a 2012-es tagdíjat, pedig ez az egyik legfontosabb forrásunk, amit a rendezvényeink támogatására, újságunk és hírlevelünk kiadására, működési költségeinkre fordítunk.
A Piarista Diák című újság, illetve a jelen levél megcímzésére szolgáló címkén feltüntettük, hogy nyilvántartásunk szerint a címzett befizette-e a tagdíjat az elmúlt három évben. Kérjük, hogy akinek ezzel kapcsolatban kérdés merül fel, az irodánkban egyeztesse személyesen vagy telefonon a hivatalos órákban.

Tisztelettel és nyomatékkal kérjük tagjainkat, hogy az esedékes tagdíjat fizessék be, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy fenntarthassuk a Diákszövetség működését, továbbra is adhassuk, sőt fejleszthessük szolgáltatásainkat!
Külön szeretnénk biztatni azokat, akik tagdíjhátralékot halmoztak fel, hogy rendezzék a tartozásukat.

Gazdálkodásunk egyensúlya miatt sajnos fel kellett függesztenünk egyes szolgáltatásainkat (például az újság kiküldését) azoknak, akik évek óta tagdíjhátralékot halmoznak fel.
Ha valakinek tudomására jut, hogy valamelyik diáktársunk nehéz anyagi helyzete miatt nem tud eleget tenni tagdíjfizetési kötelezettségének, ezt kérem, jelezze a Diákszövetség elnökségének, hogy a szükséges és lehetséges méltányossággal tudjunk eljárni.

Budapest, 2012. augusztus 27.

Öregdiák barátsággal:
Strommer Pál, a Magyar Piarista Diákszövetség Főtitkára


Nem csak a piarista iskoláért - új igazgató Nagykanizsán

A kényszerű szünet után húsz éve, 1992-ben nyithatta meg kapuit a nagykanizsai Piarista Iskola. Most kinevezett igazgatójával, Nyeste Pál atyával a város lakói a vasárnapi Veni Sancte előtt, már Szent István ünnepén találkozhattak. Hetilapunk ekkor bírta szóra:

- Ugyanannyi idős vagyok, mint Zsolt atya, három héttel idősebb. 1960-ban születtem Mezőkövesden, ott is nevelkedtem tizennégy éves koromig. Szüleim már munkások voltak, de felmenőim, mind a két nagyapám földművesek. Édesapám akkor volt fiatal, mikor a munkás-toborzások voltak, ő esztergályos lett, és gyakorlatilag megszakítás nélkül Miskolcra bejáróként, három műszakban dolgozott. Édesanyám pedig varrónő lett, hímzéssel foglalkozott. Kecskeméten a piarista gimnáziumban érettségiztem. Utána Somogy kedves lankáin voltam 731 napot a Magyar Néphadsereg honvédje. És itt harcoltam az 5. osztrák hegyivadász dandár bennünket leigázni akaró csapatai ellen - idézi fel ironikusan annak a kornak ellenségképét.

- Leszerelés után egy évig Egerben voltam szemináriumban, majd 1981-ben jelentkeztem a piarista rendbe. Novícius voltam Budapesten, utána pedig '82-től ott tanultam a rend teológiai főiskoláján. Majd pedig az ELTE Természettudományi Karán matematika-fizika szakon végeztem 1988-ban. 1987-től a budapesti piarista iskolában először gyakorló tanárként matematika szakkört vezettem, '88-tól tanítottam és osztályfőnök voltam, három osztályom volt ott. Amikor hatosztályos gimnáziummá alakult az iskola, a kicsiket, a tizenkét éves fiatalokat kaptam meg. Az az időszak nagyon jó volt, a diáktúrák, a szülőkkel való kapcsolattartás, mind-mind a piarista iskolához kötöttek. A kitekintés, a közéletre való rálátás igazából Vácott kezdődött. 1999-ben kerültem Vácra, a piarista gimnáziumba egyből igazgatónak. Korábban én nem voltam sem igazgatóhelyettes, semmilyen vezetői feladatom nem volt. Így az igazgatóság eléggé váratlanul ért, de beletanultam. És Vác olyan város volt - egy picivel kisebb talán, mint Kanizsa, 35-36 ezer fős város -, ami Budapest után nagy váltás volt.

- A feladat is, a papi, szerzetesi lét, az igazgatói megbízás, mind arra inspirált, hogy tevékenyen bekapcsolódjak a város életébe. Gyakorlatilag mindenki ismert, és úgy éreztem, hogy ténylegesen felelős is vagyok a polgárokért; nem csupán a piarista iskoláért, hanem az egész városért is. Ebben a városban értettem meg, hogy hogyan is kell felelős magyar emberként megnyilatkozni. Nagyon jó volt a Duna, a Dunakanyar, és most látom, hogy nem is használtam ki azokat a lehetőségeket, amelyek ott akár mozgásban, akár kulturális lehetőségként a rendelkezésemre álltak. Ez komoly eszmélés, amelyet az embernek, előretekintve ki kell tűznie célként, hogy azokból a mulasztásokból okulva, a következő helyen, az idekerülés első pillanatától tenni kell. Észre kell venni a lehetőségeket, akár a közeli horvát határt. Ott a szlovák határ közelsége ébresztett rá, hogy nekünk komoly küldetésünk van a magyar-szlovák nehézségek megoldásában. Ezért kerestünk testvériskolát - olyanokat, ahol már nincsenek magyarok, vagy nagyon kevesen, Nyitrán, ami azért magyar szempontból nagyon fontos volt -, hogy oldódjon az a nehézség, amelyet sokszor generálnak akár politikusok, akár más, minket kihasználni akaró erők. És itt, ahol közel a horvát határ, a szlovén határ, ha nincs is akkora ellentét, az iskola egyik fontos feladata lesz az ottani katolikus oktatással való kapcsolattartás.

- A piarista rend nagy változás előtt áll. Nem csupán iskolái igazgatói változtak, hanem - úgy látszik - most érkezett el az a pillanat, hogy ránk nem csak itthon van szükség. Egyik rendtársamat a generális atya a Fülöp-szigetekre kérte ki a növendékek nevelőjének. A világ igényli a magyarok jelenlétét. A piarista szerzetességnek az iskolák területén kell újat felmutatni a világnak. Például az együttműködésből, - nem szeretem azt a szót, hogy tolerancia, hanem - a másiknak a megbecsüléséből, befogadásából, szeretetéből. Tehát ez teljesen új kihívás, nekünk is tanulnunk kell. Új meghívás, új feladat az Úristen részéről. Számomra éppen most Kanizsán, egy új környezetben. De mégis hasonló alapokon, mint ahogy eddig tettem Vácott vagy Budapesten, vagy amit magam is diákként éltem.

- Mikor gyerek voltam, nagyon szerettem a szőlőbe járni kapálni, mert csend volt. Ma reggel ezt a csendet éreztem, hallgatva a víz csobogását az udvaron, a szobám ablakában. A harangon kívül semmi zaj nem szűrődött be. A csendnek nagy szerepe van, ezt érzem a saját életemben. Ahhoz, hogy az ember elmélyüljön, tisztázza a saját céljait, a saját hivatását, küldetését, az új felszólításokat, amire az Isten hívja, azt a csendben lehet igazán megélni. Úgyhogy várom Kanizsa csendjét, várom azokat az indíttatásokat, amelyek ezeket a terveket egybekötik a várossal is, a renddel is, illetve hát elsősorban persze a diáksággal, az iskolával - fejezte be Nyeste Pál igazgató atya a Kanizsának tett nyilatkozatát a megszépült Erzsébet téren, az új kenyér megáldása után.

P.J. - kanizsaujsag.hu
kép: Elmer István (Új Ember)


Interjú Jelenits Istvánnal a Corvin-lánc kitüntetettjével Magyar Hírlapban

Tisztességes próbálkozásnak tartja az oktatási rendszer átalakítását Jelenits István piarista szerzetes, aki nemrég vehette át az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a Corvin-láncot. Mint lapunknak fogalmazott, a jó iskola arról ismerszik meg, hogy a szülővel is törődik, eligazítja, segíti őt a nevelésben, anélkül hogy teljesen átvenné a feladatot tőle. A korábbi tartományfőnökkel, Széchenyi-díjas teo­lógussal, íróval, oktatóval emellett beszélgettünk keresztényellenességről, antiszemitizmusról és az újpogányságról is. 

– Több évtizedes tapasztalattal bíró tanáremberként, mi a véleménye a közoktatás átszervezéséről?
– Úgy látom, nagy gondossággal, szakemberek megkérdezésével teszik a dolgukat az illetékesek. Régen azt mondták, ha Mária Terézia meghozott egy megfelelő jogszabályt, az száz évig is korszerű lesz. Manapság már állandóan alkalmazkodni kell, ha nem is minden ízléshez, de az idők járásához, követelményeihez mindenképpen. Tisztességes próbálkozásnak tartom a kibontakozóban lévő reformot.

– Ki tud emelni esetleg egy-két lényegesebb elemet a folyamatból?
– Mélyebben szánt ez a program, mint az eddigiek. Fontos, hogy egyfajta gondolkodásmódbeli változás is látszik, mintha a későbbi érdeklődést, a tanuláshoz való kedvet megalapozó tudás átadására helyeződne a hangsúly az iskolában. Ma már ugyanis mindenkinek holtig kell tanulnia, nem csak a jó papnak, ezért folyamatos nyitottság szükséges az új ismeretek befogadásához. Azt hiszem, ebbe az irányba haladunk.

– Vita zajlik a többi között annak kapcsán, hogy a pedagógus oktasson vagy neveljen. Mit gondol erről?
– Mindkettőre szükség van. Ezzel összefügg, hogy manapság a család szerepe is átalakul, kevesebb időt töltenek együtt gyermekek és szülők, pedig ebben a körben az értékek átadása nem is tudatosan, hanem természetesen történhet. Én még például apámmal közösen vágtam a tűzifát, hogy tudjunk fűteni. Szükséglet volt, de öröm is egyben. Az ilyesmi ma nagyon hiányzik. A jó iskola arról ismerszik meg, hogy a szülővel is törődik, eligazítja, segíti őt a nevelésben, anélkül hogy teljesen átvenné a feladatot tőle. Ugyanakkor az oktatás osztályok keretében zajlik, márpedig e társaságokat jobb nem zsandárként, hanem óvatos nevelés révén egyben tartani. A gyermek, ha megfelelően oktatják, szeret tanulni, ám ki nem állja, ha úgy érzi, manipulálni akarják. Vagy­is okosan, szinte rejtőzködve kell nevelni. Jómagam már igencsak benne vagyok a korban, ötvenéves érettségi találkozókra járok, és látom, hogy azokból az ismeretekből, amelyeket annak idején tanítottam, alig maradt meg valami egykori növendékeimben. Viszont a múltkor egy volt kecskeméti diákom emlékezett rá, hogy azzal ébresztettem a kollégistákat: érdemes fölkelni! Alkalomadtán azt is hozzátettem, miért. Most arról számolt be az összejövetelen, hogy az unokáit is ezzel a mondattal fogadja reggelente. A leendő tanárnak tehát nem csupán azon tárgyak tudós ismeretét kell átadni, amelyeket később oktat, hanem a módszertant is. De ami a legfontosabb, az okos nevelésre is fel kell készíteni a pedagóguspalántákat.

– A baloldali véleményformálók térfeléről gyakran hallani, nem szabad a fiatalok szabadságát elvenni, ezért is aggodalmaskodnak az egyházi iskolák növekvő száma miatt. Joggal teszik?
– A rendszerváltás előtti évtizedekben Magyarországon csupán nyolc katolikus középiskola működött. Ehhez képest az, hogy mostanra az oktatási intézmények négy százaléka van egyházi kézben, számunkra jelentős előrelépés, de az arány azért mégsem túl nagy. Ha valaki attól fél, hogy a rendszer ettől rosszfelé megy, az olyan, mintha azt hinné, a legkisebb hajólapát irányítja az egész hajót. Kár ezen aggodalmakkal fertőzni az emberek gondolkodását. Egyébként is, a közoktatásban sem szabad csak egy irányba menni. Ha ugyanis kiderül, hogy az rossz, nehéz helyzet áll elő. Jobb, ha vannak sajátos árnyalatok, ráadásul ez egyfajta egészséges versenyhelyzetet is teremthet az intézmények között.

– Nemrég a Corvin-lánc testület tagjává választották. Milyen javaslatokat vetne fel a grémiumban?
– Az alakulóülés már lezajlott, de világosan kidolgozott szerepkör egyelőre nincs. Hamarosan újra összejövünk, esetleg már konkrét ügyben is megkérdezik majd a véleményünket. Hogy ez miként zajlik, azt nem tudom, így nem is készülök felvetésekkel. Remélem, tudunk majd szakértői tanácsot adni a törvényhozásnak.

– Egy tudósítás szerint valahol azt mondta, nem „a globális Coca-Cola-világ”, hanem a kereszténység jelenti a kiutat. Hogyan lehetne utóbbit vonzóbbá tenni? A jelek szerint előbbire jóval nagyobb a „kereslet”.
– Fontosnak tartom, hogy a harcos pozíciók megszűnjenek. A diktatúra idején a vallásos közösségek, mondjuk egy plébánián, megpróbáltak egyfajta belső szabadságban tevékenykedni, a külvilág felé zártan. Nyilvánvalóan nem jó, ha egy csoportosulásra ellenséges érzületű szemek figyelnek. De sajnos ma is hasonló a helyzet. Lazítani kéne a feszültségen, és akkor ezek a közösségek is könnyebben tudnák a maguk értékvilágát megjeleníteni a világban. Megjegyzem, mi nem küzdelemre készítjük fel a fiatalokat, nem arra, hogy keserű arcot vágva akarjanak példát mutatni másoknak. Normális, a társadalom tagjaiként élő embereket nevelünk.

– A kereszténység egyik alapértéke talán a megbocsátás, amelynek gyakorlása az individualista, olykor egyházellenes világban nem túl népszerű tevékenység.
– Pedig az, aki megbocsát, nem vesztes vagy gyenge, hanem éppen ellenkezőleg, lelki nagyságáról tesz tanúbizonyságot. A jóba vetett hit jelenik meg ebben az aktusban, bizalom abban, hogy az ellenem vétő megváltozhat. Persze, sokszor előfordul, hogy előbb jön a megbocsátás, utána a megbánás, s így kerekedik felül végül a jó.

– A magyar társadalom lelkiállapotának egyik tünete az úgynevezett újpogányság, amelynek kapcsán több esetben is markánsan állást foglalt az elmúlt esztendőkben. Mit gondol, miért alakult ki ez az irányzat?
– Rengeteg sérelem érte a nemzeti érzést, elég csak arra gondolni, hogy a kommunizmus idején nem igazán lehetett közösséget vállalni a határon túl rekedt magyarsággal. Ha valamit el kell fojtani, belül túlburjánzik. Petőfi azt írta: Ha a Föld Isten kalapja, úgy hazám a bokréta rajta. Másutt meg úgy vélekedik, akkor is a magyarokhoz állna, ha nem született volna magyarnak. Egy művésztől talán elfogadható túlzások ezek, amúgy nem szerencsés, ha így reagálunk a számunkra fontos dolgok megsértésére. Nyilván büszkék lehetünk arra, hogy sok a Nobel-díjasunk, de azt már nem mondhatjuk, hogy a magyarság felsőbbrendűsége miatt van így. Igaz, ez a magyar őstörténet kérdéskörére is, amely a kommunizmus évtizedeiben ugyancsak tabunak számított. Sok esetben egyébként nem rosszindulatú elképzelésekről van szó, ráadásul a nemzeti önazonosságot gyengíteni akaró globalizáció hatása is tetten érhető a mostani újpogányságban. A veszélyérzet sokszor lehetetlenné teszi, hogy reálisan, normálisan gondolkodjunk, így mondvacsinált értékeket tárunk fel. Pél­dául büszkék vagyunk arra, hogy a Föld mágneses központja a Kárpát-medencében van, holott inkább arra kellene, hogy több mint ezer éven át, válogatott csapások és évszázados megszállások ellenére fennmaradt a kultúránk. Ez ugyanis tény.

– Nyirő József újratemetése, Horthy-kultusz éled – a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik komoly vádja, miszerint hazánkban erős az antiszemitizmus, ezek kapcsán pedig ismét feléledni látszik. Katolikus papként, szerzetesként miként vélekedik erről?
– Ahogy az előbbi kérdéskör, úgy ennek kapcsán is igaz lehet, hogyha minden vélt sérelemre felszisszenünk, felháborodunk, akkor éppen a kívánt hatás ellenkezőjét érjük el. Jómagam biblikus teológiával foglalkoztam életem során, az Ó- és az Újszövetséget egyaránt tanítottam. Mélyen átéreztem, hogy e két terület összefonódik. Az egyházon belül többen Jézus Krisztus nagyságát úgy emelik ki, hogy valami teljesen új dolog kezdődött vele. Ez részben igaz, ám az már nem, hogy a zsidóság történetét el szabad felejtenünk. A Megváltót nem lehet megérteni, ha az Ószövetséget nem ismerjük és szeretjük. A Teremtő szándéka szerint az emberiség megváltója olyan helyre született, ahol már várták a Messiást, és egy Istenben hittek. Hitler azt mondta, a zsidók ítélték kereszthalálra Krisztust. Pedig Jézus maga, illetve a tanítványok és az első keresztények mind zsidók voltak. Ráadásul a keresztény hit szerint valójában a mi bűneink miatt ölték meg az Isten fiát. Mivel feltámadt, valamennyien megbocsátást nyerhetünk.

Kacsoh Dániel
forrás:  http://www.magyarhirlap.hu/belfold/nem_az_a_vesztes_aki_megbocsat.html

Helyesbítés: "A rendszerváltás előtti évtizedekben Magyarországon csupán nyolc katolikus középiskola működött. Ehhez képest az, hogy mostanra az oktatási intézmények NÉGY százaléka..." helyesen: "mostanra az oktatási intézmények NYOLC százaléka van egyházi kézben..."
Borián Tibor Sch.P. 


Kalazanci-megemlékezés Kolozsváron

Kolozsváron, a szellemi hatását mindmáig éreztető volt piarista „fészekben" is megemlékeztünk augusztus 25-én Kalazanci Szent Józsefről, halálának (1648. augusztus 24-ről 25-re virradó éjszaka), azaz égi születésnapjának 364. évfordulójáról. A Piarista templomban Sárközi Sándor tanár, a csíkszeredai piarista misszió vezetője mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen nagy számban vettek részt a zágoni Mikes Kelemenről elnevezett néhai kegyesrendi főgimnázium öregdiákjai, az utódiskola (Báthory István Elméleti Líceum) volt és jelenlegi diákjai, tanárai és a hívek. A teendői miatt elutazni kényszerülő Kovács Sándor főesperes-plébános köszöntését Veres Stelian segédlelkész tolmácsolta.

Kalazancius élete, a szegény gyerekek körében végzett nevelő szolgálata az evangéliumi búzaszemhez volt hasonló, amely halálával egy új növény sarjadásának adott lehetőséget. Ő a nevelésre született a piarista küldetésben, s a Magvető munkáját végezte, aki a gyerekek és fiatalok szántóföldjére megy nap mint nap. Nehezen viselte el, hogy a tanulás és tudás csak a gazdagok kiváltsága legyen. Ezért már a XVI. század végén ingyenes iskolát alapított Rómában a szegény gyerekek számára. Műve elterjedt az egész világon. Megérdemelten hívták életében őt diákok és tanárok egyaránt „szent öregnek", akit béketűrése miatt XIII. Benedek pápa (1724-1730 között) „második Jóbnak" nevezett. XIV. Benedek pápa 1748-ban boldoggá, majd XIII. Kelemen pápa 235 esztendeje, 1767-ben szentté avatta.

A Kegyes Iskolák Rendjének (Ordo Scholarum Piarum) alapítója méltán a katolikus tanintézetek, illetve az ingyenes közoktatás védőszentje. Jelenleg a világ négy földrészének 33 országában, 250 rendházban körülbelül 1500 piarista él és dolgozik. Mintegy hatezer világi munkatárs közreműködésével több mint százezer diák szellemi, kulturális és szakmai képzéséről gondoskodnak.
Kolozsvári megemlékező prédikációjában Sárközi Sándor atya az öregedő, majd idős Kalazancit hozta emberközelbe. Elmondotta, hogy a rendalapító mindvégig figyelmes volt mind a „fentiekre", mind környezetére, öregkorában is jellemezte a lendület és az örömfakasztó ambicionáló erő. Megviselték a sok alapítás (rendház és iskola) miatti „hasadások", hiszen nem mindenki örült, illetve nem sokan nézték jó szemmel a szegény gyerekeknek szentelt életet és a velük vállalt szolidaritást. A jóságosan puritán rendalapítót a bölcsesség alázata jellemezte, amely nem azonos a szolgai vagy a korrupciós érdekekkel szembeni alázattal. A meghatott jelenlévők között beszélő szónok elmondotta, hogy Kalazanci József 92 évesen, a halála előtti hetekben már nehezen, de világosan beszélt és látomásai voltak, amelyekben a Hegyek Madonnája szólt hozzá: „Ne keseredj el, remélj a jövőben, a gondviselésben és bennem! Tarts csendet!"
Sárközi Sándor a továbbiakban idézte Mario Spinellit, a patrisztika és a keresztény spiritualitás történetének kimagasló szakértőjét, publicistát, Kalazanci életrajzának szerzőjét: „Ma a piaristák, a világi munkatársak és a kalazanciusi egyházi családok az oktatás és az emberi fejlődés előmozdításának minden területén munkálkodnak szerte a világon, és összekötik a Pietas et Litterae - a Hívő élet és Tudomány, a szellemiség és műveltség, szakma és élet piarista hagyományát mind a jelen társadalmának, mind a fiatalok új igényeivel. Munkájukkal az alapító példáját követve egy jobb jövőt és egy békésebb, emberségesebb és igazságosabb világot szolgálnak."
Az emléknap alkalmából Kalazanci Szent József mellékoltárára kihelyeztük tiszteletadásra a szent rendalapító gyönyörű barokk tartóban őrzött vérereklyéjét, amelyet 240 esztendeje hoztak Rómából Kolozsvárra - a jelenlevőket ezzel áldotta meg a főcelebráns Sárközi Sándor. Az ereklye hitelesítő iratát 1772. április 22-én bocsátották ki.

Fodor György/szabadsag.ro


Mondtad nékünk... - Emlékkönyv Kerényi Lajos gyémántmiséjére

Kerényi Lajos atya gyémántmiséje alkalmából a sok száz őt szerető tanítványa, barátja, rendtársa, hívei, a tanításain és szentbeszédein keresztül a Jó Istent megismerő keresztény ember gyűlt össze az Üllői úti templomban június 24-én. Annyian gyűltünk össze, hogy alig fértünk be a Szent Kereszt templomba, ahová ünnepelni jöttünk, a piarista rend emblematikus alakját, sokunk lekiatyját, példaképünket. Lajos atya számomra a nagybetűs PAP, A KERÉNYI, aki mindig mosolyog, szeretettel fordulva mindenki felé. Őt soha nem hallottam senki ellen sem ágálni (Istenem, mennyien nézhetnének magukba, még pap ismerőseim közül is jó páran). Ő mindig segítőkész, hivatása, a fiatalok nevelése és a betegek ápolása nála mindenek felett áll. Isten födi motorja, kifogyhatatlan üzemanyagtankkal. Most ünnepeltük a 85. születésnapját (1927. június 1-jén született), 1952. június 22-én szentelték pappá, gyémántmiséje alkalmából emlékkönyvet adtak ki tisztelői:

MONDTAD NÉKÜNK...
Emlékkönyv Kerényi Lajos Sch.P. gyémántmiséjére
(2012. június 24.)
Szerkesztette: Csákóy Ildikó
Szent Gellért Kiadó, Budapest, 2012.
Ára: 1700,- Ft

Megvásárolható a Szent Kereszt Plébániá, illetve az alábbi webáruházban (itt kedvezményesen 1530 Ft-ért):
http://www.egyhazikonyvklub.hu/katalogus/lista/321/350/ 

A könyvben közös életükről, élményeikről írnak többek között: dr. Bácskai János polgármester; Biró László püspök; Bőzsöny Ferenc egykori piarista diák, a Magyar Rádió főbemondója; Erdődi Ferenc atya; az Énekkar; Galambossy Endre, első káplánja; Kállay Emil a csíkszeredai misszióból; Kosinsky Béla káplán; az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek; Nemeskürty István történész; dr Pápai Lajos győri püspök; fr. Papp Tihamér OFM; Paskai László bíboros, ny. érsek; Péceli Bence Imre OCD; Sillye Jenő; Spányi Antal székesfehérvári püspök; paptársa és jó barátja a Szent Kereszt Plébánián Szabó Zoltán atya; dr. Szendi József ny. veszprémi érsek; Tőkés László Nagyváradról; Vargha Miklós Péter esperes, plébános és még sokan mások.  

"Kedves Lajos atya!
Ezt a könyvet szeretnénk Neked az elmúlt 60 év emlékeként, ajándékként adni. Közel fél éve kezdtük megszólítani a régi hittanosaidat, tanítványaidat, barátaidat, püspökatyákat, atyákat, akikkel e hosszú idő alatt találkoztál, megismerkedtél, akiket megszerettél, hogy írjanak Rólad. Nagyon sok levél érkezett, nehezen ment a könyv lezárása, mert mindig jöttek az újabb és újabb levelek. Ebben  a kötetben megosztjuk másokkal a veled való élményeinket és nem utolsó sorban benned felidézzük a régi szép emlékeket.
Olvasd olyan szeretettel ezt a könyvet, amilyen szeretettel, örömmel gyűjtüöttük és írtuk le a 60 év emlékeit."

Ahogy Kosinsky Béla eme szép alkalomból Lajos atyának írt versében írja:
"Strammságból te példát adhatsz
Tizenötöt letagadhatsz
Rájöttem hogy hogy bírod
Nem csörög a mobilod

Borod van, de nem borozol
Új lelkeket toborozol
Kórházak közt válogatsz
Betegeket látogatsz

Uzsoki, Honvéd, Merényi
Mindenhol ott van Kerényi
Optimizmus feszíti
S kedvét el nem veszíti"


Tízsorosok - Lukács László

Pedro Aguado, a piarista rend legfőbb elöljárója 2012-t a piarista hivatás évének jelölte meg. Úgy gondoltam, hogy ildomos bekapcsolódnia a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelének is ebbe a szép kezdeményezésbe. Hárommal ezelőtti Hírlevél számunktól (2012. május 01., IV. évfolyam. 06. szám, benne Balogh Tamás Sch.P.) kezdve egy-egy élő piarista atya vallomását, szerzetesi életének bemutatását, hivatástudatának kialakulását mutatjuk be - "tíz sorban", az év hátralévő részében kiadásra kerülő Hírlevelekben. Sárközi Sándor piarista atya kezdte el a "Tízsorosok - piarista arcélek" sorozat készítését. Ő kereste meg rendtársait azon ötletével, hogy egy piarista meséljen magáról tíz sorban. Célunk ezek közlésével is hozzájárulni a magyar piaristák, életük, hivatásukat jobb megismeréséhez.

Örömmel teszem be jelen Hírlevelünkbe az általam is mélyen tisztelt Lukács László piarista atya  Tízsorosát. 
Olvassátok Ti is örömmel!
Mikecz Tamás 

Lukács László 1936-ban született Budapesten. 1954-ben lépett a Piarista Rendbe. Magyar, angol és teológia szakokon végzett ill. doktorált. 1963-tól a rend kecskeméti iskolájában tanított, majd 9 évig igazgatója is volt. 1984-től Budapesten élt és tanított a rend gimnáziumában és Tanárképző Főiskoláján, melynek főigazgatója is volt. A Vigilia című katolikus havilap főszerkesztője, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola alapító rektora.
"Sokáig nem gondoltam a papságra. Családunkban természetes volt, hogy édesapám nyomán én is az orvosi hivatást választom. Tizenhét éves koromban szembesültem Isten létének vagy nemlétének kérdésével. Mivel igenlő választ adtam erre, felelnem kellett az ebből következő további kérdésre is: kicsoda ő? Ha ő a szeretet, akkor el kell köteleznem magam mellette.
Orvos édesapám példája is nagy hatással volt rám. Számos gyermeket mentett meg, mindmáig találkozom olyanokkal, akik hálásan emlékeznek vissza rá. Föltettem azonban magamnak azt a kérdést is: testi bajukból ugyan meggyógyítja őket, de vajon boldog, erkölcsös életük lesz-e? Talán nem az-e a fontosabb, hogy a személyiség teljes kibontakozását segítsük?
Ez a két élmény, s a belőlük következő fölismerés vezetett oda, hogy piarista szerzetes legyek. A tanári pálya önmagában nem vonzott... Az egyházmegyés pap életformáját sem tudtam volna választani... A kettőt azonban összekapcsolta a piarista rend.
Édesapám fájdalmasan vette tudomásul, hogy nem orvos leszek; kérte, fölvételizzem az egyetemre, hátha közben meggondolom magam. Csak évek múlva, fölszentelésem után, amikor látta az életemet, munkámat, változott meg addigi vélekedése. Amikor beléptem a rendbe, felajánlotta lemondását a Szent István Kórház főorvosi posztjáról. Botránynak számított akkor, hogy egy időben két orvosprofesszor gyermeke is szerzetes lesz."
 
Ajánlom még:  Lukács László: Az értelmiségi nem pusztán fejmunkás, hanem gondolkodó ember  (korábbi Hírlevelünkben is megjelent).

forrás: csikszereda.piarista.hu 


Isten éltesse a 80 éves Keresztes Szilárd ny. megyéspüspök, piarista öregdiákot

Július 19-én töltötte be 80. életévét dr. Keresztes Szilárd, nyugalmazott hajdúdorogi görögkatolikus megyéspüspök, piarista öregdiák. A Piarista Diákszövetség nevében az MPDSZ Hírlevél Sajtóbizottsága ezúton köszönti, így utólag, Szilárd atyát születésnapja alkalmából. Ezúton kívánunk minden olvasónk nevében jó egészséget, kérve rá a Jó Isten áldását!
Borián Tibor Sch.P., MPDSZ Hírlevél felelős kiadó és Mikecz Tamás MPDSZ Hírlevél főszerkesztő

Keresztes Szilárd 1932. július 19-én született Nyíracsádon. Gimnáziumi tanulmányait a sátoraljaújhelyi piarista gimnáziumban, a teológiát Nyíregyházán végezte. 1955. augusztus 7-én dr. Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök szentelte pappá Nyíregyházán. Ezután a budapesti Hittudományi Akadémián folytatta tanulmányait és itt avatták a hittudományok doktorává.

1955 és 1960 között a kispesti miseközpont lelkésze volt.
1960-ban a nyíregyházi Hittudományi Fõiskolán a dogmatika és a liturgikus ének tanára lett.
1966-ban a római Pápai Magyar Intézetbe kapott ösztöndíjat. Három éven át a római Keleti Intézetben folytatott tanulmányokat, ahol licenciátusi fokozatot szerzett.
1971-ben Dudás püspök székesegyházi kanonokká és a nyíregyházi paróchia vezetõ lelkészévé nevezte ki.
1973-ban nyíregyházi Papnevelõ Intézet rektorhelyettese, 1974-ben pedig a szeminárium Nevelési Bizottságának tagja lett.
1975. január 10-én VI. Pál pápa Kunáviai c. püspökké és hajdúdorogi segédpüspökké nevezte ki.
1975. február 8-án szentelte püspökké Nyíregyházán dr. Timkó Imre hajdúdorogi megyéspüspök, saját püspökké szentelése napján Szegedi Joachim a horvátországi Kõrös görögkatolikus segédpüspöke és dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök részvételével.
Püspöki jelmondata: „Velünk az Isten”.
1975. március 15-én Timkó püspök a Szórványterület püspöki helynökévé nevezte ki Budapest székhellyel.
1988. június 30-án –  Timkó püspök halála után – II. János Pál pápa hajdúdorogi megyéspüspökké és miskolci apostoli kormányzóvá nevezte ki.
75. életévének betöltése  után – a jelenlegi szabályok szerint – felajánlotta lemondását.
Utódául XIV. Benedek pápa 2008. május 2-án P. Kocsis Fülöp szerzetest nevezte ki a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspökévé és a Miskolci Apostoli Exarchátus apostoli kormányzójává.

Az új megyéspüspököt dr. Keresztes Szilárd ny. megyéspüspök szentelte püspökké 2008. június 30-án a hajdúdorogi székesegyházban. 
Nyugdíjbavonulásakor, 2008-ban a Piarista Diák újság hasábjain a nemrég elhunyt piarista confrater, Posztoczky Iván köszöntötte 
forrás:   http://www.diakszov.piar.hu/upload/piarista_66.pdf