A magyar piaristák 1956-ban |
|
1956-ban a magyar piaristák csak két gimnáziumot tartottak fönn, Budapesten és Kecskeméten. A kommunista hatalom ugyanis
1948-ban a kizárólag az ifjúság tanítására hivatott rendnek mind a tíz magyarországi
iskoláját államosította, majd 1950 nyarán öt rendház tagjait deportáltatta, míg végül az 1950
nyarán megkötött egyezmény lehetővé tette, hogy két rendház mégis megmaradhasson, és a hozzájuk
tartozó gimnáziumok ismét megnyílhassanak. A tartományfőnöki tisztséget 1947 óta Sík Sándor (1889–1963), Kossuth-díjas költő és irodalomtörténész töltötte be, méghozzá a rend generálisának kinevezése alapján, tehát nem a megszokott káptalani választással. A politikai körülmények miatt ugyanis 1943-tól egészen 1976-ig nem volt mód arra, hogy káptalant tartsanak. Egyébként ezekben az években, 1947 és 1967 között a rend Rómában székelő generálisa is magyar volt: Tomek Vince (1892–1986), aki a kommunikációs nehézségek ellenére is gyakran segítette személyes tanácsaival és küldeményeivel a magyarországi rendtársakat. Számos forrást a rendtartomány levéltára (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapest) őrizte meg. Legtöbbjük a tartományfőnökség iratai között található, de válogattunk iratokat a rendházak fondjaiból és az egyes szerzetesek személyes hagyatékaiból is. Weblapunkon külön közöljük a budapesti és a kecskeméti eseményekre, illetve a tartományfőnökségnek a szerzetesek helyzetének rendezésére irányuló tevékenységére vonatkozó iratokat. Koltai András levéltáros |
EMLÉKEIM AZ 1956-OS FORRADALOMRÓL |
|
Kedves Iskolatársaim! 1956. október 23-a keddi napra esett. Ahogy minden kedden, ezen is, Szilágyi Géza bácsi edzést tartott a kosarasoknak a régi piarista épület tornatermében. Edzés után, hazafelé menet a barátommal már az Astoria szálló közelében hallottunk valami, szokatlan zajt. A Múzeum körútra kiérve rendezetlen tömeget láttunk, és a Calvin tér felé haladva a zaj – mint hamarosan megállapítottuk, a lövések zaja – mind erősebbé vált. Az úton leállított villamosok, teherautók, izgatott és kiáltozó emberek, élesen vijjogó mentőautó, és sok bámészkodó volt. A megrökönyödés és az ijedtség erősebb volt a kíváncsiságunknál, és a Nemzeti Múzeum előtti tömegen keresztülvágva magunkat kijutottunk a térre, majd onnan mindketten a közeli lakásainkba igyekeztünk. Otthon a szüleim sem tudtak sokat arról, hogy mi történt, a rádió hírei eleinte zagyvák voltak, majd hirtelen abbamaradtak. Telefonáltak ismerőseiknek, érdeklődtek, majd arra kértek, hogy maradjak otthon, ne menjek ki az utcára.
Másnap már nem lehetett bemennünk az iskolába, a Mikszáth tér és a Múzeum utca az előző napi harcok nyomait viselte,
sok törmelék, szemét és rendetlenség volt mindenütt. Érettségi előtt lévén, ez erősen
nyugtalanított mindnyájunkat. Értesítést kaptunk, hogy egyelőre maradjunk otthon, majd szólnak, hogy mikor kezdődik újra a
tanítás. Mivel lakásunk közel volt a Kilián laktanya-Corvin köz csomóponthoz – a Ráday utcában laktunk
– a harcokból sokat hallottunk és sokat láttunk is. Az előttünk lévő Kultúr-tér bokrai között elbújt
harcosok folyamatosan lőtték az Üllői úton nagy sebességgel száguldó orosz tankokat, amik menet közben hol jobbra, hol balra
adtak le egy-egy lövést. Az orvosi egyetem klinikai tömbje ekkor kapott több belövést, ekkor omlott le a Mária utca-Üllői
út sarkán volt remek félköríves pavilon is. A teret határoló Köztelek utcában volt a kerületi
pártház. Ennek a bejárati ajtaját díszítő kandeláberen felakasztva, himbálózott egy márvány
Rákosi fej. A harcok elől viszonylag védett Ráday utcában folyamatosan csörömpöltek a tankok, páncélkocsik,
teherautók a Bakács tér irányába. dr. Szentkláray Ferenc |
Kerényi Lajos '56-os élményei, és élete a kommunista diktatúra "szorításában" |
|
Részletek Kerényi Lajos atya önéletrajzi könyvéből
Csodálatos napok voltak ezek, de sajnos csak rövid ideig tartottak. Megismerkedtem az emberi kisszerűséggel, micsoda "tetűk" tudunk lenni: a
forradalom napjaiban egymást félrelökve gazsuláltak az elvtársak: "Jaj, tisztelendő úr, a világért sem akartunk
mi soha maguk ellen tenni..." - aztán amikor visszajöttek az oroszok, megint "szemetek" lettek. Ez az emberi gyengeség: amikor
biztonságban érzi magát, harapdál másokat, letapossa mindazt, ami szép, jó és értékes. És
napjainban ugyanez történik...
"A mafla állam bácsi és az ördög öngólja" |
Soós Frigyes: Az 1956 októberi események egy korabeli piarista diák szemével |
|
Tisztelt Szerkesztők!
A harcok csendesedésével a közel lakók hazautazhattak, csak január végén, február elején indult a rendszeres
tanítás. Ekkor már dr. Kolos István osztályfőnökünk a németet tanította orosz helyett az év
végéig. Fél év alatt több maradt meg bennünk, mint hat év orosz nyelvtanulásból. – Az események
részletezése a tanítási órákon részben megtörtént, ám mindig mértékkel beszéltek
erről tanáraink. Ugyanis ők is, mi is tudtuk, hogy minden kikerül az ott elhangzottakból. Soós Frigyes piarista öregdiák, Kiskunhalas |
"Sorscsatákon győzni tanítottak" - részletek egy érettségi találkozó évkönyvéből |
|
Piarista tanárainknak azt köszönöm, hogy felvérteztek középiskolai szintű tananyaggal… Megtanultuk, hogy az ötvenes
évek társadalmi viszonyai között is megvalósíthatjuk céljainkat, ha kitartó szorgalommal küzdünk azok
elérésére…
Emlékszem még, amikor az egyetemi jelentkezési lapokat osztotta ki osztályfőnökünk, a következőket mondta: „Az
utóbbi évek gyakorlatából tudom, hogy nagy valószínűséggel nem vesznek fel benneteket az első jelentkezésre. Ne
keseredjetek el! Tanuljatok szakmát, vagy helyezkedjetek el fizikai munkásként! Ott becsülettel álljatok helyt! Közben
tudásotokat tartsátok karban! Újra jelentkezzetek az egyetemre minden évben! Előbb vagy utóbb sikerül a felvétel.”
(Részletek egy érettségi találkozó évkönyvéből. Gyűjtötte: Soós Frigyes Kiskunhalas) A mellékelt fényképet Ruppert József piarista atya küldte nekünk olaszországi megemlékezésének tanúbizonyságaként. |
Rétvári Bence, Szentimreváros országgyűlési képviselőjének levele a dr. Batthyányi László Orvos Kör 1956-os megemlékező ünnepségére |
|
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sajnálatos módon hivatali munkám nem engedi, hogy személyesen vehessek részt az ünnepségen, ezért engedjék meg nekem, hogy ebben a levélben oszthassam meg Önökkel néhány gondolatomat az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseiről.
Először is szeretnék köszönetet mondani Önöknek, hogy meghívtak ünnepi ülésükre. Külön
örömmel tölt, hogy Szentimreváros civil életét Önök is gazdagítják és, hogy itt a Szent Margit
Gimnázium Kápolnájában rendezték meg a megemlékezésüket.
A budapesti diákok őszinte, tiszta szabadságvágya egyesült és a szabadság tüze fellángolt országszerte –
közösen, összefogással, hittel és reménnyel térdre kényszerítve ezzel a kommunista diktatúrát. A harcokban az orvosok és az ápolók mások sebeit nézték, és nem pedig a hovatartozásukat. A gyógyítás szellemében tett esküjüknek engedelmeskedve nem tettek különbséget a forradalmárok, ÁVH-sok vagy éppen az orosz katonák között. Olyan emberek voltak, akik már életükben tanúbizonyságot tettek áldozatkészségükről, emberségükről és nagyszerűségükről.
21 év telt el a szabad Magyarország történelméből, és ’56 soha el nem feledhető, igazi erőt szimbolizáló
jelképpé vált minden magyar ember számára. Mindannyian valljuk, hogy mai szabadságunk alapjait az akkor és ott élő
pesti srácok rakták le. dr. Rétvári Bence, Újbuda országgyűlési képviselője A fotót Bajnok Levente készítette a 2011. szeptemberi Veni Sancte ünnepségen |
A mai 30 éves generáció és '56 emlékezete: "Vékey Károly élt 18 évet - a nagybátyám lehetett volna" |
|
Előrebocsátom, hogy nem éltem '56-ban, Édesanyám is "csak" 1958-ban született. Annyiszor hallottam az idősebbektől -
kézlegyintés kíséretében -, hogy "Ajj, Ti nem is éltétek át a világháborút"
(Nagypapám és testvére, illetve unokatestvére - sajnos az elmúlt 16 évben már mindhárman meghaltak -
megjárták az orosz fogságot is), és az "azt sem tudjátok milyen hazagyalogolni a frontról, lóhúst enni, vagy
napokig egyáltalán nem is enni...", és hát "nem éltetek '56-ban sem, nem szenvedtétek végig az átkos
kommunizmust sem".
1996-ban, az akkori oktatási miniszter által kiírt "1956 a magyar történelemben" című tanulmányi versenyen,
hála Mészáros és Havas Tanár Urak tanításainak - a második helyen végeztem. Miután a miniszter
úr csak az első helyezettet díjazta, kitüntetést senki más nem kapott, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, Fónay Jenő
és Regéczy-Nagy László vezetésével úgy döntött, hogy a 40.-ik évforduló annyira megmozgatta az
akkori fiatalságot, hogy utólagosan ők még egy díjat alapítanak, s kitüntetik a többi pályaművet is. Ezen az
"utólagosan" alapított díjazáson pályaművem elnyerte az első helyezést. A díjkiosztó
ünnepségen Fónay Jenő felhívott a színpadra, s átölelve, könnyek között köszönte meg mindannyiuk
munkáját, kiemelve: "jó, hogy a mai fiatalságnak is van véleménye, "emléke" 1956-ról, s
reményét fejezte ki: visszük tovább '56 emlékét.
Vékey Károly (neve elhangzott 1989. június 16-án a forradalom és szabadságharc áldozatai között) 1938. november
13-án született Budapesten. 1956-ban éppen 18 éves volt. Október 23-án résztvett a diákokkal együtt a Bem
téri gyűlésen, majd társaival a Margit hídon át a Parlament elé vonult, hogy meghallgassa Nagy Imre beszédét. A
harcok kitörésekor hazament és a következő napokban otthon tartózkodott, rádióból, újságokból
követte az eseményeket családja körében. Déd- és nagyszüleimet mélyen megrázta a tragédia, mégis ismeretlen volt családunkban a gyűlölet. A gyász, az emlékezés vitte évről-évre családunkat a temetőbe. A feltámadásba vetett keresztény hit, a megbékélés, a tolerancia szellemében nevelték szüleimet és engem is, bizakodva, hogy ilyen többé nem fordulhat elő.
Vékey Károly 18 évet élt, értelmetlenül halt meg, a magyar forradalom és szabadságharcot eltipró idegen
hatalom pusztította el, a nagybátyám lehetett volna. Karcsikánk! Nyugodj Krisztus békéjében!
Mikecz Tamás |
Szolidaritás, összetartás, egység – Erdő Péter bíboros az ’56-os forradalom legnagyobb értékeiről |
|
Kialakult az emberek közt egy nagyfokú szolidaritás, összetartás. Talán azóta sem volt akkora egység a magyar
társadalomban. Ez biztosan olyan érték, amelyre törekednünk kell, amelyet mindenféle világnézetű embernek meg kell
becsülnie, mert erre nagy szükségünk van – mondta Erdő Péter bíboros a Vatikáni Rádió
kérdésére, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a keresztényeknek meg kell őrizniük az 55 évvel ezelőtti
forradalom örökségéből.
Kitért arra is, hogy a nyugat-európai országok, Amerika és Ausztrália is nagylelkű segítséget nyújtottak a
Magyarországról az 1956-os forradalom után menekülő embereknek. forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír |
dr. Sibalszky Zoltán: 1956-os élményeim |
|
1956. október 21-én vasárnap az Irodalmi Színpadon - ma Radnóti Színház - Ady Endre esten vettem részt Bernát Klári társaságában. Óriási volt a hangulat, lehetett érezni, hogy a teremben izzik a hangulat, különösen amikor a színpadon egy színész elszavalta a „Felszállott a pávát”: "Másképen lesz holnap, másképen lesz végre, Új harcok, új szemek kacagnak az égre, Új szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.” Másnap hallottam a műegyetemisták 12 pontját. Kedden, 23-án az egyetemen hallottuk, hogy délután tüntetnek az egyetemisták a Bem szobornál. Betiltotta a belügyminiszter a tüntetést, aztán mégis megengedte. A mi hallgatóink is elindultak a Petőfi szoborhoz. Fél óra múlva én is utánuk mehettem. Ott már nem találtam őket, mert átmentek a Bem szoborhoz. Utánuk mentem a Margit-hídon át, ahol már állt a forgalom. A Tudományegyetem hallgatói vonultak át a hídon, közben jelszavakat hangoztatva: "Világ minden katonája menjen saját hazájába!" "Vesszen minden sztálinista, Kossuth címert hozzák vissza!" Óriási érzés volt ezt hallani, még gondoltam is, milyen diplomatikus a megfogalmazás! A Bem szobornál ekkor már nagy tömeg volt, szavalatok és beszédek hangzottak el. Nekem találkozóm volt a Moszkva téren Bernáth Klárival, akivel moziba akartunk menni, Ő hivatalból jött. Azt mondtam, nem megyünk a moziba, hanem a Bem szoborhoz. Mire odaértünk, a tömeg már átvonulta Parlamenthez, így mi is odamentünk. Itt mondtam, hogy csak maradjunk a tömeg szélén, mert biztos, ami biztos, a tömeg közepéből nehéz kiszabadulni, ha úgy alakul.
A tömeg egyre hangosabban kiabált: "Vesszen Gerő!" "Nagy Imrét a kormányra!" "Oltsák el a csillagot!"
Egyszercsak eloltották a lámpákat, s így a vörös csillsg is kialudt a parlament csúcsán. A sötétben mindenki
meggyújtotta a kezében tartott újságokat. Az egész tér az ujságok fáklyafényével lett tele, majd
megjelent Nagy Imre a parlament erkélyén és rövid, semmitmondó beszédet mondott. Majd a tér szélére
érkezni kezdtek a csepeli teherautók az ottani munkásokkal. Ekkor még nem lehetett tudni, nem ellenünk jönnek-e? Ezért azt
mondtam Klárinak, inkább menjünk haza. |
"Győzni fog szent hitünk újra, és Krisztusé lesz a világ!" - Miskolczy Kálmán Sch.P. '56-os emlékei |
|
Részlet a 90. születésnapja alkalmából Miskolczy Kálmán piarista atyával készített ünnepi interjúból (forrás: Piaristák MA 2. szám).
Hol működtél a háború után?
Hogyan kerültél el Sátoraljaújhelyből?
Mit csináltál a forradalom alatt? A teljes interjú olvasható: Piaristák MA 2. szám. |
1956 emlékezete a kecskeméti piaristáknál |
|
A 10.a osztály diákjainak verses, irodalmi műsora és a korabeli filmrészletek segítségéve idéztük fel
gimnáziumi ünnepünkön az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékét. Az ünnepi
beszédet Borián Tibor piarista atya mondta, aki személyes visszaemlékezésével hozta még közelebb
hallgatósága számára az 55 évvel ezelőtt történt forradalmi eseményeket.
A 8.a és 8.b osztályos tanulóink által bemutatott jelentek az 1950-es évek Magyarországát jelenítették meg a
diáktársak előtt. Kozicz János igazgatóhelyettes úr a műsort követő ünnepi beszédében értelmezte
a látottakat, s méltatta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét, hatását napjainkra. |
Ünnepi biciklitúra a forradalom emlékére |
|
„Ha kell, lövetni fogunk!” (Révai József, 1956. október 23.)
Kedves Öregdiák!
A túra meghirdetése elérhető:
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóinak méltó megemlékezésére létrejött
történelmi kerékpáros emléktúra szervező bizottságának" nevében: Laudetur Jesus Christus! A mellékelt fotó a 2010-es '56-os emléktúrán készült. |
Sík Sándor: Egy fiú fekszik (1956) |
|
Egy fiú fekszik tövében a Falnak.
A fiú arccal fölfelé fekszik.
A fiú fekszik, nem mernek
Elmegy mellette egy patkány és |
Márai Sándor: Mennyből az angyal |
|
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Mondd el, mert ez világ csodája:
És elmegy sok ember előtte:
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
És a világ beszél csodáról,
Nem érti ezt az a sok ember,
Angyal, vidd meg a hírt az égből, |
Laczay András: Börtönvers (1960) |
|
A Saint-Pelagie komor fala elfed, |