2011 szeptemberi különszámunk (III. évfolyam, 16. szám) - Veni Sancte a piaristák iskoláiban

 

"A keresztény tanok a megújulás alapjai" - Veni Sancte a Duna-parton, a budapesti Piarista Gimnázumban

A Piarista Rend Magyar Tartománya közel hatvan évnyi várkozás után ez év tavaszán megkezdte a költö­zést a felújított régi piarista központba. A megújult épületbe 2011. május 16-án költöztek be a diákok és tanára­ik, díszmenetben vonulva végig a Mikszáth Kálmán téri gimnáziumból a Duna-parti épületbe.

A 2011. szeptember 2-án megtartott Veni Sancte szentmisében Erdő Péter bíboros felszentelte az iskola kápol­náját és megáldotta az épületet.
A szentmisét követő ünnepségen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Labancz Zsolt SP tartományfőnök.
Labancz Zsolt tartományfőnök atya beszédében az iskola szerepét hangsúlyozta, megemlékezve a múltról, amikor megkez­dődött a tudás átadása, a gyermekek nevelése és segítése a közösség-keresésben és a helyes értékrend kialakításában. E célok vezérlik ma is az épületben oktató tanárokat, és mindazon szülőket, akik gyerme­kük nevelését a piarista rendre bízzák.

A rend 1717-ben kezdte meg Pesten oktató, nevelő tevékenységét. Alig száz évvel később már hatosztá­lyos intézményként, majd 1850-től hétosztályos főgimnáziumként működött. A II. világháború után meg­kezdődött az általános iskolai oktatás is, amely később szervezetileg is különvált. Az 1948-as államosítás megszüntette az általános iskolát, a gimnázium pedig Budapesti V. kerületi Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött tovább. 1950-ben ismét rendi vezetés alá került, ám 1953 őszén az épületet az állam az Eötvös Loránd Tudományegyetem használatába adta. A piarista diákok ekkor költöztek át a Mikszáth Kálmán téri épületbe, amely 58 évig volt adott otthont a felnövekvő ifjúságnak.

A 2002 óta hatosztályos tanrend szerint oktató intézményben jelenleg 325 diák tanul.

A fotót a Veni Sanctén készítette: Mikecz Tamás


Labancz Zsolt piarista tartományfőnök beszéde a Veni Sancte szentmisén

Főtisztelendő Bíboros úr, Tisztelt Miniszterelnök Úr, Kedves Vendégeink! Az új tanévet kezdő kedves Kollégáim és Diákjaink! S kedves Legkisebbek, kedves hetedikesek, akik épp csak most kezditek nálunk gimnáziumi tanulmányaitokat!

Ebben az ünnepi pillanatban mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani néhány személynek, akiknek különösen is köszönettel tartozunk azért, hogy ma itt, ebben az épületben együtt ünnepelhetünk. Köszönöm Jelenits István, Kállay Emil és Urbán József tartományfőnök atyáknak provinciálisi szolgálatukat és fontos döntéseiket. Köszönöm az épület megálmodóinak Golda János, Mészáros Erzsébet és Kovács Zoltán építészeknek építő leleményüket és kitartó munkájukat. Köszönetet mondok Szilvásy László rendtársamnak, rendtartományunk gazdasági asszisztensének és munkatársainak a terhek hordozásáért. S illesse köszönet Holman Attila urat, az építkezés generálkivitelezőjét és munkatársait. Köszönöm szépen Mindnyájuknak a munkáját!

A mai ünnepi alkalom, csakúgy, mint annak idején az 1953-as szomorú búcsúzás ettől az épülettől, sajátos erővel s mégis nagy természetességgel a gondviselő és történelmet alakító Isten elé állít minket. Akkor a nehézségek közepette kellett felismernie rendtársaimnak, a piarista atyáknak, merre s hogyan vezeti őket az Úristen. Ma örömmel adunk hálát, s örömmel fogadjuk a történelem számunka kedvező alakulását. Azonban most is kutató lélekkel figyeljük, merre, hová hív minket Istenünk. Mi az üzenete a mai ünnepünknek, amikor 58 év után újra itthon kezdhetjük a tanévet megújult kápolnánkban, megújult épületünkben?
1717-ben, a török hódoltság pusztítása után, a Rákóczi-szabadságharcot követő pestistől legyengült Pest városának vezetői meghívták a piarista atyákat, hogy megnyissák Pest első gimnáziumát. Tudták, elkötelezett embereket hívnak. Olyan embereket, akik egész lényüket beleadják ebbe a feladatba. Olyan embereket, akik az életüket szánják arra, hogy az itt lakó fiatalokat keresztény hitben neveljék kultúrára, oktassák a tudományokra, megerősítsék őket a magyarság szeretetében. 
Az akkor megtelepülő piarista atyák Kalazanci Szent József eredeti meglátását, intuícióját váltották életre itt, magyar földön. Rendalapító szentatyánkat megérintette a szegény gyerekek sorsa Róma utcáin, s felismerte, hogy ha igazi segítséget akar adni nekik, akkor iskolát kell nyitnia számukra. Iskolát, amellyel egész személyiségük bontakozását tudja szolgálni. Az iskola mint az egész személy fejlődését szolgáló lehetőség – ez a kalazanciusi meglátás azóta sem vesztett értékéből. Kalazanci Szent József azt is pontosan látta, hogy ha az egyes szegény gyerekek és fiatalok javát szolgálja az iskolai munkában, akkor ezzel a reformatio societatis-t, a társadalom megújulását segíti elő. Meglátása eredeti, műve forradalmi jelentőségű volt. Voltak is olyanok, akik felforgatónak, veszélyesnek tartották kezdeményezését. Mégsem társadalmi forradalmár volt ő, krisztusi lélek lakott benne. Krisztusi szolgálat volt számára a gyerekek tanítása, nevelése. Amint ő maga fogalmazott: „Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, s ezt el nem hagynám semmiért a világon.” S épp azért, mert Krisztusból élt, alkothatott maradandót. Küldetéstudatát a Krisztusba vetett hite táplálta. S ez a hit adott neki is, s későbbi követőinek is valamiféle passio educativa-t, nevelői szenvedélyt. Ez a hit és szenvedély tette lehetővé, hogy őseink a nehézségek ellenére is örömmel mondjanak igent Pest városának felkérésére.
Amikor a mai napon újra a régi-új épületünkben kezdjük meg a tanévet, felidéződik előttünk a pesti piarista iskola lassan három évszázados története. Örömmel, büszkeséggel és hálával tölt el bennünket e hosszú történet gazdagsága: a felkarolt és megsegített sok-sok szegény sorsú diák, a kiművelt emberfők, tudósok, művészek, egyházi személyek és politikusok napjainkig tartó lenyűgöző sora. Úgy jelenik meg előttünk a pesti iskola, mint a magyar egyház, magyar társadalom és kultúra éltető, eleven otthona, valódi alma mater, tápláló anya.
S most e megújult és átalakult épület megáldásakor keressük, hogyan is kapcsolódjunk friss lélekkel ehhez a fényes múlthoz, amelynek folytonossága, hála Istennek, nem szakadt meg soha.
Olyan világban élünk, ahol oktatás és nevelés, iskola és közösség elvált egymástól. A felvilágosodás és az ipari forradalom hatására az iskola célkitűzése egyre inkább az ismeretanyagok átadására és pusztán a gazdaság szempontjából hasznos készségek kialakítására korlátozódott; az iskolai rendszer megelégedett azzal, hogy minél nagyobb mennyiségű tudást, főképpen szaktudást adjon át, s ezt is úgy, hogy a kész ismereteket sulykolja, majd pedig ezeket kéri számon. A személyt és annak tehetségét egyre inkább azonosítani kezdték intellektuális képességeivel. Nagy arányú fejlődéshez vezetett ez, de milyen áron? Mintha épp a személy, a bontakozó gyermek vagy fiatal látná kárát! Sőt, e régóta tartó folyamat eredményeként manapság szokás már nemcsak „nevelési vészhelyzetről” vagyis a fiatalok világának nehézségeiről beszélni, de a felnőtt társadalom válságáról is. Ennek hatásait lépten-nyomon tapasztaljuk: hazánkban és nemzetközi szinten, politikában és a gazdasági-pénzügyi világban egyaránt.
Úgy hiszem, ma olyan iskolára van szükség, amely újra az egész embert tudja figyelme középpontjába állítani. Az egész embert, a teljes embert. Nagy feladat ez, roppant nagy, de ahogyan a legutóbbi egyetemes káptalanunk fogalmazott Kalazanci Szent József szülőhelyén: „docere audeo”, „merek tanítani”, „van merszem tanítani”; így nekünk is van bátorságunk belevágni ebbe a roppant feladatba, mert épp ez a feladat az igazán pedagógushoz méltó; ez a feladat az, amely lelkesít minket, ez a feladat az, amely felszítja pedagógusi szenvedélyünket.
Egyrészt olyan iskolát szeretnénk alakítani, amely az élet értelméhez segíti el diákjait. Segíti őket, hogy felfedezzék, mennyire értékes az ő személyük, milyen egyedi teremtményei ők Istennek. Csak aki hiszi és tudja, hogy Isten szerető teremtő tevékenységéből ered az élete, az tudja igazán értékesnek önmagát, s csak az fedezheti fel személyes létének értelmét is. Aki így növekszik, mert ilyen környezetet tudunk teremteni számára, az eligazodik a világban, megtalálja majd értékes hivatását közösségében, társadalmában is.
Másrészt a mai világban, s különösen a mai magyar társadalomban újra és erőteljesen hangsúlyoznunk kell a személy közösségi dimenzióját. Társadalmi bizalmatlanság, elmagányosodás, a virtuális kapcsolatok túlburjánzása a személyes, valós kapcsolatok kárára; a személyek közti kapcsolati háló hiánya vagy nagyon ritkás szövése jellemző társadalmunkra. Amikor keresztény iskolát alakítunk, építünk, létfontosságúnak látjuk, hogy közösséget építsünk, alakítsunk. Az iskolát sokféle közösség otthonává kell tennünk. Így válik az iskola nemcsak tudásközvetítő hellyé, de élettérré, ahol testvérekre és barátokra talál diák és tanár, szülő és öregdiák.
S akkor tudjuk majd megvalósítani Kalazanci Szent József nagy álmát, az evangelizáló iskolát, az egész ember fejlődését szolgáló iskolát, ha ezek a közösségek iskolában és az iskola körül a keresztény hit megélésének helyei lesznek. A piarista iskola senkit nem kényszerít a keresztény hitre – képtelenség is lenne ez –, de felkínálja ennek lehetőségét. Ha mi tanárok tudjuk egymással megosztva, közösségben, örömmel megélni nevelői hivatásunkat, ez hívogató lesz más, hozzánk tartozó személyek számára is, s kedvet ébreszt majd diákjainkban is. A kalazanciusi látomás, ahol hit és tudás, kultúra és evangélium, hit és élet összetarozik, így válhat újra valósággá.

Kedves Kollégák, kedves Fiúk, a történelmet formáló-alakító Isten színe előtt fogadjuk el az új épület hívását-kihívását: kezdjük mindnyájan friss, megújulásra kész lélekkel ezt az új tanévet! Keressük azt, hogy mire van most a legnagyobb szükségünk, nekünk, tanároknak és diákoknak, s találjuk meg közösen a legjobb válaszokat!

A jövő miránk vár, Isten áldásával folytassuk utunkat, nagyszerű a küldetésünk!

A fényképet a Veni Sanctén készítette: Bajnok Levente


Erdő Péter, egykori piarista diák, bíboros pírámás beszéde a Veni Sancte szentmisén

Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Főtisztelendő Püspök Úr!
Főtisztelendő Tartományfőnök Úr!
Kedves Paptestvérek!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Kedves Vendégek!

1. „Ez a nap szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek” (Neh 8,10). Nagy örömöt ajándékozott ma nekünk a történelem Ura. Örömet a piarista rendnek, örömet a volt piarista diákoknak, a magyar katolikus közösségnek, de városunknak és egész társadalmunknak is.
Vannak olyan házak, templomok, amelyeknek a megújulása, a visszatalálása eredeti rendeltetésükhöz nem csak azért örvendetes, mert célszerű, értékes feladatot töltenek be a megújult épületek, hanem azért is, mert az esemény erőteljes jelentést hordoz, jelképpé magasodik. Ilyen esemény volt a babiloni fogságból visszatért nép számára a jeruzsálemi templom újraépítése. Azt jelentette, hogy Isten hűséges szövetségéhez, nem feledkezik meg népéről, hogy egyén és közösség életének értelme, rendeltetése van. Egy olyan magasabb rendű isteni terv megvalósítására kaptunk hivatást, ami túlmutat a saját életünk szűk határain.

2. Magyarország életében is voltak ilyen jelképes újjáépülések. Amikor Budán a Mátyás-templom ősi falai között újra szentmisét mondhattak 1686-ban, vagy amikor a Magyar Sion dombján, Esztergomban 1856-ban annyi évszázad után újra felszentelték a bazilikát, mindenki átélte a hazatalálás örömét, mindenki ráérzett a megnyíló közös jövő távlatára és vonzására. Egyházmegyénk papsága számára, de nekem magamnak is felejthetetlen élmény volt az esztergomi nagyszeminárium épületének megáldása, amikor 2006-ban több mint ötven év után újra együtt imádkozhattunk a régi falak között.

A pesti Piarista Gimnázium és Rendház kápolnájával együtt régóta központi szentélye a magyar katolikus közoktatásnak. Ennek a Duna-parti épületnek a mérete, eleganciája, sőt a puszta elhelyezkedése is itt, a város szívében mutatja, milyen nagy hivatásra vállalkoztak a tanító szerzetesek, és milyen nagyra becsülte ezt a munkát az egész társadalom. Egyrészt a kiváló színvonalú oktatás, másrészt a harmonikus, teljes, Isten felé megnyíló ember nevelése olyan szolgálat, amelyre minden népnek és minden kornak szüksége van.

Az utóbbi húsz évben – részben éppen a társadalom kérésére és kívánságára – újra nagyobb részt vállalhatott Egyházunk a közoktatás és a nevelés feladatában. De ellenszélben haladt ez a hajó, nehezen tértek vissza régi gazdájukhoz az épületek, nagy anyagi áldozatokba került a felújítás is. De nem csak anyagi áldozatokról van szó, hanem – valljuk meg őszintén – emberi kínlódásról is. Mert akik a papi vagy szerzetesi hivatást vállalták, általában Krisztus iránti szeretetből, az emberek üdvösségének közvetlen szolgálatára vállalkoztak. Aligha lehettek felkészülve arra, hogy építkezéssel, tatarozással, menedzserkedéssel töltsék idejük jó részét, erre fordítsák energiájuk zömét. Még az is felmerülhetett sokunkban – talán még olyanokban is, akik alapításánál fogva tanításra hivatott rendek tagjai –, hogy valóban a közoktatás a feladatunk a mai világban? Pedig hát az elhivatottságnak minden történelmi korban, minden országban és kultúrában sajátos, konkrét arca és neve van. És a krisztusi hívó szó gyakran a körülöttünk élő embereken keresztül szól hozzánk. A szükségleteiken, a szenvedéseiken, a problémáikon, a gondjaikon keresztül is. Az irgalmasság cselekedeteinek ősi felsorolása – melyet a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma ma újra tartalmaz – külön is említi a tudatlanok tanítását mint az irgalmasság lelki cselekedetét. Színvonalasan előadott, naprakész, helytálló, igaz ismeretekre van szükségük az embereknek. A részletekben megragadható igazságokon keresztül és azok fölött az egyetlen, a teljes, az örök igazságra. „Akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek majd, mint a csillagok a világegyetemben” (vö. Dán 12,3). Ez hát a hivatása ma is a katolikus iskolának, erre kapnak különleges küldetést és kegyelmet a tanító szerzetesek. Ha sok iskolába nem is jut már elegendő szerzetes tanár, ha maguk a rendek is többnyire világi pedagógusokkal dolgoznak, azért az egész életnek az ifjúság tanítására és nevelésére való szentelése, mégpedig Krisztus iránti különleges szeretetből ma is önálló, markáns hivatás marad. Olyan hivatás, amit a szerzetesi önfeláldozás világos tanúságtételével ma is érdemes, ma is nagyszerű vállalni. Sohasem fejeltem el azokat a piarista tanáraimat, akik kora reggeltől készültek egy-egy fizika- vagy kémiaórára, hogy a kísérlet biztosan sikerüljön. Nem felejtem el azokat, akik még a matematika vagy a földrajz oktatása közben is ablakot tudtak nyitni a hitre.

3. A mai napon megáldjuk a megújult kápolnát is. Azt a kápolnát, amely sok diák befogadására épült. Azt a kápolnát, amelynek a fényképét tanáraink áhítattal mutatták nekünk, amikor az iskola a Mikszáth téri épületben működött. Azt a kápolnát, ahol először úgy jártam, hogy az Egyetemi Színpad előadására jöttem. Aligha gondolta akkor valaki, hogy ez az épület és ez a kápolna egykor visszakapja eredeti rendeltetését. A templom és a nyilvános kápolna elsősorban Isten háza, szent terület, szakrális tér. Krisztus szentségi jelenlétén kívül templomainkat egyes szentek különleges tisztelete is jellemzi. Ezt a kápolnát Kalazanci Szent József tiszteletére ajánlották. Kalazanci Szent József, a Piarista Rend alapítója, már hazájában, Spanyolországban hősies szeretetről tett tanúságot. Eladta minden vagyonát, és árát szétosztotta a szegények között. Később római papi működése idején találkozott az utcákon csellengő, elhagyatott gyerekek tömegével. Rádöbbent, hogy iskolázáshoz kellene segíteni őket. „Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács… elutasította”. Ezután József a szerzeteseknél próbálkozott, akik szintén nem tudták vállalni ezt az új kötelezettséget. Ekkor határozta el, hogy maga alapít „kegyes iskolát”, ingyenes iskolát a szegények számára. Mivel az iskolának nagy sikere volt, százával érkezetek a gyerekek, egyre több pap vállalta az oktatást. Belőlük alakult ki az a közösség, amely a szerzetesrend magvát alkotta. Közben azért – éppen az ügy fontosságát felismerve – maguk a pápák kezdték el ezeket az iskolákat anyagilag támogatni. A Szentírás szövegét újra kiadó felejthetetlen Aldobrandini pápa, VIII. Kelemen (1592-1605), majd később V. Pál is jelentősen hozzájárult a költségek fedezéséhez. Kalazanci Szent Józsefnek mégis 92 éves korában úgy kellett elhagynia a földi életet, hogy rendjét feloszlatva, életművét romokban látta. A XVIII. század második fele hozta meg szenttéavatását (1767-ben). Nem sokkal később rendjének sok helyütt a feloszlatott jezsuiták oktatási feladatait is át kellett vennie.
Legyen kápolnája számunkra is az elmélkedés és az imádság helye. Kérjük Krisztus gondviselő pártfogását a történelem viharaiban élő Egyháza számára. Emlékezzünk arra, hogy hiteles kereszténynek lenni sohasem volt könnyű. Vállaljuk bizalommal azt, amit Üdvözítőnk a mai korban vár tőlünk evangéliumának hirdetésében és az emberek szolgálatában.

Boldogságos Szűz Mária, kegyes iskolák Királynéja, könyörögj érettünk!
Kalazanci Szent József, könyörögj érettünk!
Ámen.

A fényképet a Veni Sanctén készítette: Bajnok Levente


Orbán Viktor miniszterelnök évadnyitó beszéde a Duna-parti piarista épület Veni Sancte szentmiséjén

Excellenciás Bíboros Úr! Tisztelt Tartományfőnök Úr! 
Tisztelt Oktatók!
Kedves Piarista Öreg és Fiatal Diákok! Hölgyeim és Uraim!
Mélyen tisztelt Klára Asszony és kedves Dalma Asszony!

URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó. Az én nemzedékemnek ezek a szavak jutnak az eszébe, amikor belépnek abba az épületbe, ahol gyakran megfordultunk fiatal egyetemista korunkban, és - ahogyan Bíboros úrtól is hallhattuk - amely helység akkor az Egyetemi színpad nevet viselte. Azért jöttem ma ide nagy örömmel, és fogadtam el a tisztelt Tartományfőnök úr meghívását, hogy elmondhassam, meggyőződésem szerint Magyarországon akkor lesz békesség, derű és jólét, hogyha minden a neki rendelt, vagyis természetes helyére kerül.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ennek megfelelően a mai köszöntésem mottójául nem egy URH-idézetet, hanem Hamvas Béla egyik gondolatát választottam, amely így hangzik: „A nagy örökség egyúttal kötelesség. Nehéz helyzet csak ott támad, ahol az ember kötelességét megtagadja. A nagy kultúrával feltétlenül együtt jár az a kötelezettség, hogy az ember tovább építse. Kultúrában születni nemcsak annyit jelent, hogy élvezzük a kiváltságokat, amiket az ősök alkotása teremtett, hanem annyit is, hogy előkészítjük az utódok kultúráját." Hamvas Béla sorai azért jutottak eszembe, mert amikor Önökhöz készülődtem, azt olvastam honlapjukon, hogy - idézem - „iskolánk 295. tanéve 58 év után újra a szokásos helyén kezdődik." Kettőszázkilencvenötödik tanéve. Micsoda tiszteletet parancsoló szám! Három évszázad, tizenkét emberöltő. Tizenkét nemzedék élete, öröme és bánata, sikere és kudarca sűrűsödött össze történelemmé. Az egymást követő nemzedékek sorsának metszéspontjában egy olyan iskola áll, amelynek falai között a magyar kultúra, a magyar történelem jeles alakjai nevelkedtek. A legendák ősi világába kalauzol minket az a nap, 1717. november 4-e, amikor Demka Sándor igazgató, Goldberger Lipót házfőnök, Puhóczy Márton és Kosticzky András piaristák Pestre érkeztek, miután a városi tanács 10 ezer forintnyi adományával a piaristákra bízta középfokú oktatásának alapjait. Kaptak egy rozzant házat, amely a mai Váci utcai rendháznak a Belvárosi templom szentélyére néző sarka helyén állott, és Demka Sándor igazgató november 5-én, Szent Imre herceg napján megtartotta a beírást. Összesen 155 tanulót jegyzett be a parvisták, a grammatisták és a szintaxisták osztályába, és ezzel kezdetét vette egy hosszú, tekintélyes és elismerésre méltó történet.

Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!
Már önmagában az is sokatmondó, hogy ennek az iskolának az alapítására a magyar történelem legnagyobb véráldozattal és pusztítással járó korszakát követően, a török hódoltság megszüntetése, majd a Habsburg-önkény ellen megindított Rákóczi-szabadságharc után került sor. Elgondolkodtató, hogy három évszázaddal ezelőtt egy kivéreztetett, porig rombolt országban a kiutat, a talpra állás lehetőségét éppen egy iskola alapításában látták eleink. Az iskola sorsa születése pillanatában szorosan egybefonódott a nemzet vészterhes történetével: harc a németesítő törekvések ellen II. József, majd a Bach-korszak idején, azután küzdelem a szovjet-orosz rendszer uniformizáló és nemzetellenes szándékaival szemben. Az idő hamar eltemeti a percembereket, az iskolabezáratókat és a hatalmaskodókat. Mert egyes emberek felett lehet uralkodni ideig-óráig, léteznek lelkek, amelyeknek áruk van, gerinceket is meg lehet törni erővel, de - és számomra ezt jelenti az Önök gimnáziumának a sorsa - az emberi szellem végül is törhetetlen. Lám csak: ez a megnyitó is több mint két emberöltő kihagyása, 58 év után zajlik az eredeti, történelmi helyén. Ez jó hír mindannyiunk számára, hiszen azt jelenti, hogy amíg vannak, lesznek, akik nem adják fel, akik mégis, akkor is, csak azért is képesek újrakezdeni, akik állandóan virrasztanak. Nos, addig nincs mitől félnünk.

Tisztelt Ünneplők!
De mit is jelent virrasztani? Mert a virrasztásnak jelentése és jelentősége van a közélet, a politika és az ország vezetői számára. II. János Pál pápa szerint annyit jelent, hogy megpróbálni lelkiismerettel élő emberré válni, azaz nevén nevezni a jót, nevén nevezni a gonoszt és nem mosni össze őket. De virrasztani azt is jelenti, hogy látni a másik embert, azaz nem zárkózni önmagunkba, kizárólag a saját érdekeinket, a saját szempontjainkat tartva szem előtt. Virrasztani azt is jelenti, hogy felelősséget érezni azért a nagy, közös örökségért, amit a hazának nevezünk, előkészíteni az utódok kultúráját, ahogy Hamvas fogalmazott. Ezért alapítottak iskolát az eleink éppen a legnagyobb szükségben.

Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antall József miniszterelnök úr, egykori piarista diák egyszer azt mondta, hogy Európában még az ateista is keresztény. Ha jól értem, arra gondolhatott, hogy Európában a hívő és nem hívő egyaránt az anyatejjel szívta magába az alapvető keresztény tanokat, vagyis kulturális és morális értelemben az európai ember nem tud kibújni keresztény bőréből. Ez hatalmas lehetőség a megújulásra, amelyre kétségkívül szüksége van nemcsak Magyarországnak, de az egész európai kontinensnek. Nem a megújulás alapjait kell tehát megtalálni, mert azok adottak, azok megvannak, hanem ebből kell levezetnünk azokat a tanácsokat, javaslatokat, programokat, amelyekre szüksége van az európai és a magyar embernek a XXI. században. Ennek a gondolatnak a jegyében azt kívánom, hogy az ebben az épületben tanulók méltók legyenek a piaristák szellemiségéhez, nemzeti örökségéhez, mert valamennyiükre nagy szüksége lesz a hazának.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

A fényképet a Veni Sanctén készítette: Bajnok Levente


Kecskeméti nyárzárás: fogadalom, papszentelés, tanácskozás

Sok minden történt Kecskeméten a nyár utolsó hetében, ezekről még nem adtunk hírt. Most álljon itt a beszámoló a fontos piarista eseményekről.

Örökfogadalma és diakónussá szentelése után Bozók Ferenc piarista rendtársunkat áldozópappá szentelte Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Piarista Templomban. Újmiséjét Kecskeméten mondta, valamint szülőfalujában, a Mátra-vidéki Domoszlón.
Papszentelési jelmondata: „Hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt." (Lukács 1,52)
Imádkozzunk érte!

Vass Bálint és Szabó Gábor szerzetesnövendékeink noviciátusuk befejeztével letették egyszerű fogadalmukat a piarista rendben, Labancz Zsolt tartományfőnök úr kezébe. A szertartásra egy szentmise keretében került sor piarista templomunkban.
Nagyon örülünk, hogy fiatalok ma is meghallják az Úristen hívó szavát a piarista küldetésre.

Szintén Kecskeméten tartottuk a szokásos nyár végi rendi tanácskozást,melynek a kecskeméti piarista rendház adott helyet, melyen mintegy félszáz piarista szerzetes vett részt. Jó volt találkozni, együtt lenni!


Veni Sancte Kecskeméten

Tanévkezdő szentmisénket a Szentlélek segítségül hívásával kezdtük a kecskeméti Piarista Általános Iskolában és a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Nagy szeretetettel köszöntöttük diákjaink soraiban az új elsősöket, akik kedves verssel mutatkoztak be számunkra, illetve az új kilencedikes diákjainkat.

A szentmise primiciás újmise is volt egyben; főcelebránsa és szónoka a nemrég pappá szentelt Bozók Ferenc Sch.P. tanár úr volt.


Felhívás!

Tisztelt Diáktársak, Kedves Rokonok, Barátok, Ismerősök!

Ezúton kérjük szíves segítségeteket! A jelen Hírlevelünkben és a következőben is közlünk egy-egy névlistát. A névlistában felsorolt személyekről, egykori piarista diáktársainkról jóformán semmit sem tudunk. Valamennyien túl vannak a 90 éven, ha még köztünk éltek.

Arra kérünk mindenkit, aki látja szerepelni nevét az alábbiakban, adjon életjelt magáról! Mindenki mást pedig arra kérünk, aki olvassa Hírlevelünket és bármit tud az itt említettekről, jelezze Diákszövetségünk felé telefonon (mobil: 06/303187199) vagy emailben (csepely38@gmail.com ).
Jelen névsort következő számunkban, illetve a 90-ik életévüket még be nem töltött volt diáktársainkkal a későbbiekben folytatjuk.

Köszönettel Csepely Péter

Lista 1.:

 
Adorján
László
1905.03.19
Debrecen

 
Dr. Ágotai
Kálmán
1905.04.03
Budapest

 
Antal
János
1905.03.30
Budapest

 
Balázsy
Sándor
1917.04.17
Budapest

 
Dr. Bereczky
Imre
1919.02.25
Budapest

 
Dr. Borossa
Károly
1920.12.08
Budapest

 
Dr. Breuer
György
1920.10.22
Budapest

 
Dr. Buray
Zoltán
1919.04.16
Budapest

 
Dr. Burda
Rezső
1915.04.27
Budapest

 
Csernyánszky
Ferencné
1918.10.24
Budapest

 
Dr. Csillag
Pál
1919.05.29
Budapest

 
Destek
Miklós
1920.02.12
Budapest

 
Dr. Ecsedy
Tibor
1920.11.04
Budapest

 
Dr. Entz
Béla
1919.12.26
Tihany

 
Dr. Feszler
György
1914.05.12
Budapest

 
Dr. Gergely
György
1919.04.04
Budapest

 
Dr. Hantos
Frigyes
1918.12.12
Kismaros

 
Hargitai
Károlyné
1918.05.22
Vác

 
Dr. Horváth
Imre
1919.08.20
Tatabánya

 
Dr. Huhn
Péter
1919.10.25
Szeged

 
Dr. Imrédy
Tamás
1918.06.07
Argentína

 
Dr. Kardos
Antal
1912.12.22
Budapest

 
özv. Katona
Miklósné
1919.09.30
Dunakeszi

 
Dr. Kiss
László
1919.04.17
Nyíregyháza

 
Kobzos
Gábor
1912.01.03
Vác

 
Kormoss
István
1920.06.24
Belgium

 
Krall
György
1920.08.07
Debrecen

 
Dr. Lehoczky
Károly
1912.02.01
Szeged

 
Lovas
József
1919.02.25
Budapest

 
Dr. Makay
Tibor
1917.08.03
Budapest

 
Mátéffy
József
1915.07.11
Budakeszi

 
Melha
Endre
1918.07.14
Budapest

 
Dr. Merkly-Bélus
István
1918.02.11
Nagykanizsa

 
Dr. Merkly-Belus
József
1920.08.06
Budapest

 
Mihályfi
Pál
1912.10.28
Budapest

 
Mjazoszky
Károlyné
1916.10.19
Vác

 
Molnár
Antal
1917.03.01
Nyíregyháza

 
Molnár
István
1920.08.24
Kecskemét

 
özv. Musitz
Lajosné
1920.02.20
Budapest


Álláslehetőség - dr. Kőrösmezei Csaba öregdiáktársunk felhívása

Kedves Piarista Öregdiáktársak!

Felhívom a figyelmeteket, hogy számos álláslehetőség kínálkozik a közszférában, kormánytisztviselői lehetőségek a minisztériumokban.
Az ezekre vonatkozó felhívások megtekinthetőek
- a kormányzati portálon (www.kormany.hu) a Dokumentumok / Böngészés / Általános információk alatti Álláspályázatok közt;
- a közszféra állásportálján (www.kozigallas.gov.hu) az Álláskeresés / Váltás részletes keresésre, ahol pl. a foglalkoztatás típusa leszűkíthető pl. köztisztviselőre.

Ajánljátok elhelyezkedni kívánó ismerőseiteknek is!

Öregdiák üdvözlettel
dr. Kőrösmezei Csaba


Erdő Péter homíliája a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Veni Sancte szentmiséjén

Erdő Péter homíliája a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Veni Sancte szentmiséjén Budapesten 2011. szeptember 7-én, a kassai vértanúk ünnepén (Mt 10,28-33).

Főtisztelendő Atyák! Krisztusban Kedves Testvérek!
„Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni” (Mt 10,28a) – olvassuk a mai evangéliumban. Keresztény világnézetünk egyik alapvető igazsága, hogy az ember örök életre hivatott. hogy személyes életünk és létünk sem szűnik meg a földi halállal. De ez a meggyőződésünk nem pusztán filozófiai felismerés. A kinyilatkoztató Isten pedagógiája vezette a szavára hallgató embereket ennek a hitnek az elmélyítésére. Teljes világosságában pedig Krisztus tanítása, halála és feltámadása ragyogtatta föl ezt az alapvető igazságot magáról az emberről. Itt ugyanis nem pusztán valamilyen természeti tényről van szó, hanem egy jelentéssel és hivatással teli felismerésről. Egy olyan jövő bizonyosságáról, amely bevilágítja és értelmezi földi életünket. Méltán mondja Szent Pál, hogy ha Krisztus föl nem támadt, akkor hiábavaló a mi hitünk. Csakhogy Krisztus valóban föltámadt, és ettől kezdve az iránta való szeretet és a hozzá való hűség földi életünk és hivatásunk legfőbb tartalma és útmutatója.
Ebben a meggyőződésben éltek a szent kassai vértanúk: István és Menyhért, a jezsuiták; Márk, az esztergomi kanonok.
Mindhárman teljes szívükből hitték és vallották a katolikus hitet. Nem engedtek a cinikus ajánlatnak, hogy hagyják el vallásukat, és majd ennek fejében tulajdonul kapják az Egyháztól elvett birtokot. Minden erejükből szerették az Istent, mert amit egyszer az akaratának ismertek föl, azt a helyzet adta minden lehetőségükkel és képességükkel követték. De a főparancs életre váltása azzal lett teljessé, hogy az Örökkévalót nem csak teljes szívükből és minden erejükből, de teljes lelkükből is szerették, vagyis az életüket adták oda érte. Ez az, amire az isteni gondviselés ad néha felhívást, az – akár ismeretlen, akár híres –, kiváló emberek életében. Mert a szorgalmas tanulás, a lelkigyakorlatok végzése, az odaadó lelkipásztori munka – ha valaki mindezekben következetes – megérlelheti az embert a szeretet végső és teljes döntésére.
Ha manapság feltesszük a kérdést, hogy mi a hivatásunk, mi a katolikus ember útja és feladata, óhatatlanul eszünkbe jut a Biblia tanítása: „Ezt mondja az Úr: "Vegyétek szemügyre az ősi utakat, és kérdezősködjetek a régi ösvényekről: Melyik volt a jó út? És azon járjatok! Akkor majd megtaláljátok lelketek nyugalmát"” (Jer 6,16). Gyönyörűen felismerte ezt Pázmány Péter, aki a kassai vértanúk szentté avatását kezdeményezte 1628-ban. De felismerte X. Szent Piusz pápa is, aki 1905-ben engedélyezte ezeknek a vértanúknak a tiszteletét. Boldog II. János Pál pápa pedig, aki napjaink szentje és sugárzó prófétája, 1995-ben a ma ünnepelt három vértanút szentté avatta. Azóta is új és új példaképekkel gazdagodott magyar egyházunk és a világegyház. Új és új boldogokban és szentekben ismerjük fel Isten akaratának odaadó követését és teljes elfogadását. Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Bogdánffy Szilárd, Scheffler János és mellettük még olyan sokan világiak, szerzetesek, papok, püspökök jelzik és bizonyítják, hogy a szeretetnek ez a teljessége ma is aktuális, ma is lehetséges. De időszerű és szükséges az a sok érték is, amivel Jézus társaságának odaadó munkája népünket és Egyházunkat megajándékozta. Aki minden képességével keresi a saját korában Isten akaratát, az teheti a legtöbbet a körülötte élő emberekért is. Az választja a maga számára is a legnagyobb boldogságot.
Nagy örömmel áldottuk meg ma ezt a megújult épületet. A régi romok újjáépítése nem elsősorban emberi teljesítmény, hanem Isten áldása és ajándéka. „Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat” – olvassuk Izajás próféta könyvében (Iz 58,12). Ez az áldás, ez a lehetőség egyben új hivatást is hordoz. Adja Isten, hogy ez az épület, a Magyarországon működő jezsuita rend, az új tanévet kezdő kollégium minden tagja és lakója felismerje az Isten akaratát a mai világ sokszor bonyolult körülményei között, és olyan odaadó szeretettel kövesse azt, mint a szent kassai vértanúk tették.

Loyolai Szent Ignác, könyörögj érettünk! Szent Kassai Vértanúk, könyörögjetek érettünk! Ámen.

Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke

A fényképet Bajnok Levente készítette a budapesti Piarista Gimnázium tetőteraszán, a Veni Sancte szentmisét követően.


Ruppert József Sch.P.: Máramarosszigeti piarista ünnep

Kalazancius atyánk ünnepének délelőttjén kettesével-hármasával érkeznek templomunkba az egykori piarista diákok és a Szatmári Irgalmasnővérek egykori intézetének növendékei. Együtt ünnepelnek, hiszen 1945 után a háborús események miatt összevonták a két iskolát. Rendalapítónk oltáránál kéklik a piarista zászló, az orgonista az O Patert gyakorolja, Baráth Irén Etel titkár még kiadja az utolsó utasításokat, aztán elkezdődik a szentmise. Jönnek más hívek is, a harangszó becsalja őket a templomba, pedig ebben az időpontban nem szokott lenni szentmise. Szinovácz György főesperes úrral koncelebrálunk.

Arról beszélek az öregdiákoknak, hogy a „sötét hatalmak” Kalazancius atyánkat a legenda szerint letaszították gyermekkorában az olajfáról, ahol meg akarta ölni az ördögöt, aztán később is sokszor gördítettek elé különféle akadályokat, hogy keresztülhúzzák terveit: hogy ne lehessen pap, hogy ne tudja megmenteni a trasteverei gyermekeket, hogy felakassza a kis harangot a már megindult iskolában, hogy megszilárdítsa rendjét... Végül tényleg úgy látszott, hogy ezek a „sötét hatalmak” győzedelmeskedtek. Élete végén összeomlott körülötte minden. „Constantes estote, et videbitis auxilium Dei super vos” – mondogatta az öreg Kalazancius, ...és az állhatatosság meghozta gyümölcsét, a Piarista Rend halála után megszilárdult és elterjedt. De a „sötét hatalmak” a történelem folyamán sem nyugodtak... legutolsó támadásuk az 1948-as államosítás volt. Akkor is úgy látszott, hogy minden összeomlik. De fél évszázad után, bár azon a vidéken az összes piaristák meghaltak, mégis él és megújulni látszik a piarista szellem: piarista nővérek, csíkszeredai misszió, öregdiák egyesületek... Constantes estote – ma is fontos.

A szentmise után kimegyünk a sekrestye folyosóra és megkoszorúzzuk a piarista tanárok és a szatmári irgalmasnővérek emléktábláját. Szeretettel és hálával hangzik el egy-egy név a csöndes beszélgetés közben. Imádkozunk is értük. Aztán átballagunk a ferences harmadik rend kis házába. Itt szoktak összegyűlni máskor is. Etel asszony beszámol a baráti kör tevékenységéről és terveiről. Teszik, amit tudnak: őrzik tanáraik, hitoktatóik emlékét, látogatják és bátorítják betegeiket, szerény nyugdíjukből ösztöndíjat adnak egy arra érdemes diáknak... és természetesen előkerülnek a régi emlékek. Kis Kalazancius érmet és képeslapot adok emlékbe, visznek belőle azoknak is, akik nem tudtak eljönni. Egy öregúr kér szót: majd két évig volt kórházban, annyira beteg volt, hogy már-már lemondtak az életéről. De meggyógyult és itt van: köszöni az öregdiák társaknak, hogy látogatták, bíztatták és imádkoztak érte.

Aztán felkerekedik a csoport és megyünk a temetőbe. Az idősebbeket autóval viszik, a többség azonban gyalog teszi meg a félórás utat, mert így elmehetünk az egykori piarista iskola és a „zárda” mellett is. Megindító, hogy ahogyan ballagunk kifelé, felváltva mellém csatlakozik egy-egy öregdiák és mesél tanárairól, életéről és „azokról a nehéz időkről”...

Négy piarista nyugszik a temetőben, példásan rendben van tartva a sírjuk, koszorúzunk, majd imádkozunk értük. A többi piaristát a templom kriptájába temették, oda nem lehetett lemenni. De a szentmisén azokért is mondtunk imát. Megállunk egy pillanatra Gindele Tibor főesperes sírjánál is, sokat tett a piarista ügyért a kilencvenes években. Mutatják a ravatalozó melletti padot: három vasárnapi szentmise és prédikáció után temetni jött, rosszul lett a szertartás közben, leült arra a padra, ott halt meg: a szíve nem bírta a sok munkát. Piarista szeretett volna lenni érettségi után, de akkor nem lehetett. Konfráterünk volt.
Nincs sok időnk, menni kell, mert elviselhetetlen a kora délutáni hőség, ezért elbúcsúzunk. De egy kis csapat még együtt marad, velük ebédelek egy főtéri kis étteremben. Itt ünnepélyesen átadják kis ajándék kíséretében az elmúlt évi munkáról készített beszámolót és külön a jövő tanévre szóló munkatervet. Aztán hosszú beszélgetés, majd késő délután hazaindulunk. Ünnepeltünk...

A fényképet Mikecz Tamás készítette Ruppert József atyáról 2011. szeptember 2-án, a budapesti Veni Sanctét követően a felújított Duna-parti épület tetőteraszán.


Kitüntetés Farkas István piaristának

Magyarország köztársasági elnöke állami ünnepünk alkalmából 2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta Farkas István piaristának, a mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola és Középiskola igazgatójának, oktatói és nevelői munkásságáért, a közoktatás átalakítása és az egyházi oktatási rendszer újraindítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.

A kitüntetést Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át a Néprajzi Múzeumban.

Ezúton is gratulálunk Farkas atyának!


Szándéknyilatkozat - "Egy város, közös felelősség..."

A Congregatio Jesu Szerzetesrend és a Piarista Rend Magyar Tartománya felelősséget érez azon családokért, akik gyermekeik számára katolikus iskolai nevelést igényelnek Kecskeméten. Ezért a két fenntartó rend, helyi szinten pedig a két iskola vezetése együttműködik abban, hogy a Ward Mária Leánygimnáziumban tanuló gyermekek és fiatalok zavartalanul folytathassák megkezdett tanulmányaikat.

A kialakítandó megoldás jogi és gazdasági kereteiről szeptember végéig szeretnénk megállapodásra jutni. A következő, 2011/12-es tanév végéig pedig tisztázzuk a további pedagógiai, személyi és épülethasználati kérdéseket. Szándékaink szerint a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a Piarista Iskola adna otthont a két iskola diákjainak.

bővebben: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-piaristak-viszik-tovabb-a-ward-maria-leanygimnaziumot-398804


Közéletre nevelnek: húszéves a jezsuita szakkollégium

Huszadik tanévét kezdi meg a jezsuiták Szent Ignác Szakkollégiuma, amely ráadásul eddigi kispesti épületéből a belvárosba, a megújult Párbeszéd Házába költözik. Az ünnepi tanévnyitó szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be, aki megáldotta az egész épületet is, ami a második jelentős katolikus kultúrális központ lehet a pesti belvárosban.

Nagy örömmel áldottuk meg ma ezt a megújult épületet. A régi romok újjáépítése nem elsősorban emberi teljesítmény, hanem Isten áldása és ajándéka. „Újra felépíted az ősi romokat, és helyreállítod a régi nemzedékek építette alapfalakat” – olvassuk Izajás próféta könyvében. Ez az áldás, ez a lehetőség egyben új hivatást is hordoz. Adja Isten, hogy ez az épület, a Magyarországon működő jezsuita rend, az új tanévet kezdő kollégium minden tagja és lakója felismerje az Isten akaratát a mai világ sokszor bonyolult körülményei között, és olyan odaadó szeretettel kövesse azt, mint a szent kassai vértanúk tették – mondta Erdő Péter bíboros az új helyre költözött Szent Ignác Szakkollégium huszadik tanévét megnyitó Veni Sanctén, megemlékezvén a kassai vértanúkról is, akiknek aznap volt az ünnepük. Megemlítette azt is, hogy 1628-ban a jezsuita Pázmány Péter bíboros kezdeményezte a szentté avatásukat.

A prímás megáldotta a jezsuita rend központi intézményeit magába foglaló, felújított épületegyüttest, amellyel immár a harmadik sokszínű katolikus kulturális központ jött létre a budapesti belvárosban, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát és a piarista rend központi intézményét, valamint az 58 év után hazatérő pesti gimnáziumát magában foglaló, ugyancsak nemrég elkészült és átadott Duna-parti épületkomplexum, valamint a Ferenciek terei ferences épülettömb mellett. 

A jezsuiták 2003-ban kapták vissza és kezdték el felújítani Horánszky utcaiközpontjukat, a Párbeszéd Házát. A megújult épületet májusban adták át. Akkor Forrai Tamás tartományfőnök úgy fogalmazott: az eredetileg kongregációs házként a kisközösségek, világiak számára állított épület most újból a jezsuita küldetést tudja teljesíteni, vagyis párbeszédet kezdeményez a hit és a kultúra, a hit és a társadalom, a hit és a nem hit között.
A Párbeszéd Házában lelt otthonra a jezsuita rendházon, levéltáron és könyvtáron kívül többek közt a Jezsuita Európa Iroda, a Jezsuita Stúdió, a Faludi Akadémia, a Keresztény Élet Közössége (KÉK), valamint a Szentjánosbogár közösség irodája is, valamint a Nikodémus Biblikakör, a Jézus Szíve-templom hittanórái, valamint számos más vallás- és kultúraközi, valamint tudományos programot, konferenciát szerveznek itt.
Nem sokkal korábban, márciusban írta alá a kormány és felekezeti partnerei azt a szándéknyilatkozatot, ami szerint négy roma szakkollégiumot indítanak a keresztény felekezetek a kormány támogatásával. A szakkollégiumokat a jezsuita rend, a görög katolikus egyház, a református és az evangélikus egyház fogja fenntartani; összesen közel kétszáz fő befogadását tervezik. A jezsuiták az általuk elindított roma szakkollégiumot a Párbeszéd Házába beköltöző Szent Ignác Szakkollégium helyén nyitják meg. A Jezsuita Roma Szakkollégiumot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter avatja fel 2011. szeptember 13-án kedden 10 órakor, Kispesten, a Hunyadi u. 2-4. szám alatt.
Mint azt a jezsuiták írják, a Szent Ignác Szakkollégium belvárosba költözésével válik teljessé a kulturális-lelkiségi központ, a Párbeszéd Háza felújítása; habár szeptember 16-án, pénteken délután még lesz mit ünnepelni, ekkor nyílik meg ugyanis a Loyola Café, a jezsuita kávéház.
„Két évtized után búcsúzunk Kispesttől, a Hunyadi utcától, kollégiumunk épületétől, mely kollégisták százait látta és nevelte falai között. Miközben egyik szemünk sír, a másik nevet: szeptemberben a belvárosban teljesen újjáalakított épületben, nagyobb létszámmal folytatjuk a húsz éve megkezdett munkát. Bízunk benne, hogy a fizikai távolság nem szünteti meg azokat a jól működő emberi és intézményi kapcsolatokat, amelyeket Kispesten építettünk és ápoltunk” – olvasható a szakkollégium költözése kapcsán az intézmény honlapján. 
Az intézményt eddig Kiss Ulrich jezsuita vezette, szeptembertől pedig Smuk Péter, a szakkollégium egykori diákja a rektor. Kiss Ulrich a Magyar Kurír megkeresésére kifejtette: az intézmény első öt éve útkereséssel telt: a kollégisták elhatározták, hogy szakkollégiummá válnak. Eleinte csak egy katolikus egyetemi szakkollégiumot szerettek volna, és ekkor még nem kötődött az intézmény a jezsuita rendhez, hanem egy alapítvány tartotta fenn. A szakkollégium annyit tesz, hogy a kollégisták az egyetem mellett a kollégiumon belül is tanulnak, képzik magukat, ugyanakkor belső demokrácia van.
1996-ban kerültem oda, elhatároztuk, hogy kilépünk a nagyvilág elkezdtük a szimpóziumokat, amelyből a 22. esedékes az idén ősszel. Ezek az alkalmak meghívott vendégek segítségével mélyítik el a szakkollégisták ismereteit egy-egy társadalmi problémával kapcsolatban. Az utóbbi 15 évben ugyanis a közélet felé fordultunk. Vagyis a kollégistáktól, legyenek orvosok vagy mérnökök, közgazdászok vagy jogászok, gyógyszerészek vagy bölcsészek, elvárjuk, hogy érdeklődjenek és aktívan vegyenek is részt a közéletben, ha máshogy nem, helyi szinten – vázolta fel Kiss Ulrich. Hozzátette: a kollégium nagy ereje az interdiszciplinaritás. Azaz különböző tanulmányokat folytató, más érdeklődésű emberek együtt keresik a megoldásokat a társadalom problémáira. A menedzseriskolák, a gazdaság és a világpolitika is így működik, hogy több területen kompetensnek kell lenni a problémák megoldásához. A mi kollégistáink ezt megtanulják a gyakorlatban – mutatott rá.
Kiss Ulrich három szimpóziumot emelt ki, mint a legsikeresebbeket: az legelső alkalomkor az Európai Unió jövőjéről volt szó, aminek akkor még nem voltunk tagjai, és vezető politikusok köztük a mai miniszterelnök is kifejtette véleményét a témában. Igen sikeres volt a cigányság útkereséséről szóló szimpózium, amelynek munkája a Szent Ignác helyére költöző, már említett Jezsuita Roma Szakkollégium jóvoltából folytatódik; a harmadik pedig egy borról szóló szimpózium volt, ahol a „magyar borászok legkiválóbbjai” nyilatkoztak. Ma a borfesztiválon van olyan program, hogy vakok kóstolnak borokat, ami a mi diákjaink ötlete volt.
Végül Kiss Ulrich kérdésünkre megjegyezte: a kollégium éléről való távozás után valószínűleg az Európai Unióval kapcsolatos feladatot kap a rend európai vezetésétől, ez ügyben Brüsszelbe utazik a héten.  Hangsúlyozta ugyanakkor: a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy egy volt diáknak adhatja át a kollégium vezetését, illetve hogy az egyik mérnökhallgató kollégista ősztől jezsuita novícius lesz.
A kollégiumban közgazdaságtani, jogi, teológiai, filozófiai és retorikaikurzusokat tartanak, emellett teaházakat, konferenciákat szerveznek. A kollégium saját programja a Pelikán önkéntesprogram.

forrás: http://www.magyarkurir.hu/node/36248 


Mit tud öt ujj?

A fürge ujjak jól horgolnak, az osztályteremben két ujjal jelentkezünk és titokban egyéb jeleket adunk, meccseken kezünkkel-ujjainkkal is kifejezzük örömünket és indulatainkat... Kerti vagy háztartási (és egyéb) munkáinkban ez legfontosabb (legprecízebb) "eszközünk"... És kinőhetetlenül az ujjainkon számolunk.
Én is ezt teszem, amikor azon tűnődöm, hogy a piarista paptanári élet(em)nek mi a hitvallása? S közben nem akarok ujjat húzni senkivel, sem az ujjam köré csavarni bárkit is, nehogy ujjal mutogassanak rám, s nem is az ujjamból szopom mindezt, s legnagyobb örömem az lenne, ha mind a tíz (de legalább öt) ujjadat megnyalhatnád ezek után... Diák és tanár és szülő és vállalkozó... Hát kezdjük! Öt ujj és még valami...

1. Ha feltartom a hüvelykujjam, ezzel kifejezem, hogy valami nagyszerű történt. Kiváló. Number one. A piarista stílus mindig is az igényességre nevelt. Színvonalas legyél. Jól felkészült, megbízhatóan munkavégző. Diákként és tanárként, orvosként és vízvezetékszerelőként, adminisztrátorként és édesanyaként. Persze ne törtető, ne másokat lesajnáló, arisztokratikus. Ezért is volt mindig szigorú a piarista iskola gazdaghoz, szegényhez egyaránt. Feleltető-számonkérő. És remélem-tudom, olykor irgalmas is...

2. A mutatóujj jelentse a szemléletességet. Arra törekedni, hogy érthető és világos legyen a beszédem, tanításom. Ne kelljen megfeszülni a másiknak, hogy megértsen. Ábrák, kísérletek, vetítések, s persze nem időhúzásként. Szemléletesnek, élvezetesnek lenni, nem csupán követelni. S a humor. Mindennapi kacagásunkat add meg nekünk ma!

3. A középső ujj a nagyujj. Nagyra nőj! Necsak a lelked, de a tested is legyen egészséges (és erős). Hogy bírjuk és kibírhassuk a mindennapok nehézségeit, erőfeszítéseit. Erre szolgáltak téli-nyári kirándulásaink, vízi- és kerékpártúráink a Kárpát-medencében vagy Európa-szerte. És focizásaink, sportversenyeink. De az a sok-sok játék is a szabadban vagy a szobában, ami egészséges lelkületűvé alakít bennünket.

4. Negyedik ujjunk a gyűrűsujj. Elköteleződésünk jelét erre húzzuk fel. Elköteleződés. A piarista szerzetes a gyermekek-fiatalok irányában. Mintegy ez élete közepe-szíve, legfontosabb "bulija". Más embernek más az elköteleződése, sok-sok irányban... De a gyerekek felé: mindenképp.

5. A kisujj. Kicsi a bors, de erős. Jelentse ez a bátorságot. A piarista szerzetes sokszor felvállalta az ellenzékiséget is. Nemcsak a habsburg világban, nemcsak 1848-ban, de a szovjet időkben is. S növendékeit is az önállóságra, egyéni gondolkodásra serkentette. Nyalni a fagylaltot kell. Móra Ferenc írt le egy piaristákra jellemzo anekdotát az 1850-es évekből. Cseh Ferencről szól, aki a szegedi piaristák iskolájában tanított. A Bach-korszakban valami ügyes-bajos dologban ő vezette a tanári küldöttséget a megyefőnökhöz.

"Hűvösen fogadta a nagyúr a küldöttséget, aztán disputálni kezdett Cseh Ferenccel, és végre dölyfös gúnnyal ezt kérdezte tőle:
- Tisztelendőségednél okosabb ember nincs a szegedi piaristák közt?
- Ó, dehogy nincs - felete Cseh Ferenc filozófhoz illő nyugalommal -, a többi mind okosabb, mint én, de úgy gondolták, hogy ide én is jó leszek.
Negyvennyolc óra alatt természetesen el kellett hagynia Cseh Ferencnek Szegedet." (Móra: Kedves, öreg árnyak) Gondolkodás és bátorság. Meg józan ész.

6. Összezárjuk az ujjainkat. Ne az öklöt jelentse ez, ne az ütést, hanem az összetartozó, egybefonódó közösséget. Úgy élni a magánéletemet, hogy közösség iránti igényem (és elköteleződésem) is van. A (magyar) piarista hagyomány mindig erre a közösség iránti felelősségre nevelt. Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost és Deák Ferencet, Antall Józsefet és Mádl Ferencet. Bibó Istvánt, Bálint Sándort, Eötvös Lorándot és Puskás Tivadart. Ady Endrét, Kuncz Aladárt és Pilinszky Jánost. Bogdánffy Szilárdot... Felelős vagyok a szülőföldemért, szűkebb és tágabb közösségeimért. És nemcsak a klikkjeimért.

7. És végül kinyitom az összezárt ujjaimat. Nyitott tenyér. Bár üresnek látszik. De megnyílik az Ég felé. S a többi ember (és a rászorulók) felé. Nem kunyerálni, hanem kapcsolatot felvenni. Megnyílni.

Mi mindent tud öt ujj?!

Sárközi Sándor piarista


Milyen a piaristák bora?

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett 2011-es borválogatás díjazottjai szeptember 7-én vehették át a kitüntető okleveleket. A győztes borokat a rend az év Piarista Boraként hozza forgalomba. A pályázaton az idén a száraz fehér borok versenyeztek.

A piaristák – a kegyesrendiek – 1642 óta nemcsak tanítanak és alapítanak iskolákat Magyarországon, de jelentős szerepük volt borkultúránk fejlesztésében is. A rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ban, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a kegyesrendiekre a Kis-kárpátok alján, a Pozsony megyeiSzentgyörgyön. A múlt század közepéig több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, amelyekből hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.
A rendszerváltást követően, 2008-ban a rend újjáélesztette a régi hagyományokat. Egy évvel később, az első alkalommal kiírt borválogatásra, nem lévén saját szőlőterületük, olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régiókban, hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűri a beérkezett pályázatok közül kiválasztotta azt a bort, amelyet méltónak talált az év Piarista Bora címre, hogy azt mostantól így palackozzák, címkézzék, hozzák forgalomba. Tavaly már országos volt a nemes vetélkedés. Az évente megrendezendő borválogatás egyik célja, hogy a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel. A másik cél pedig, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek.

Az idei borválogatásra 63 bor érkezett. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbözőbb borvidékeiről származó fehér borok mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget. A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai között ott volt egyebek mellett Freund Tamás agykutató, Rohály Gábor, borszakértő, a Borkollégium alapítója és Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke. A május végi zsűrizésen íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit.
A tavalyihoz hasonlóan idén is két győztest hirdettek ki: Szent György-hegyi Kéknyelű 2009, Nyári Pince, Tokaji Darázskő Furmint 2009, Tokajicum Borház.

Amit a borokról tudni kell:
Szent György-hegyi Kéknyelű 2009, félszáraz fehér bor, 750 ml. A kéknyelű ősi magyar szőlőfajta, amely főként a Badacsony vidékén honos. Nevét a kékes-vöröses árnyalatú levélnyeléről kapta. Ezt a tölgyfahordóban érlelt különleges bort kiváló savgerinc jellemzi, melyet gyümölcsös zamata tesz teljessé. Illata határozott, de nem tolakodó. Több éves érlelés után is igazi élményt nyújt. Fogyasztása 13 oC-ra hűtve javasolt. Alkoholtartalom: 13,5 százalék. Természetes cukortartalom: 12,7 g/l. Savtartalom: 7,6 g/l

Tokaji Darázskő Furmint 2009, száraz fehér bor, 750 ml. A pincészet zászlós bora e furmint, amely nevét a talajban előforduló riolit tufa darabokról kapta, a helybeliek a darázsfészekhez való hasonlósága miatt nevezik így. A vulkanikus eredetű ásványi anyagokban gazdag kőzetből nyeri a bor minerális ízvilágát, melyet markáns savtartalma, a fahordós érlelés során szerzett zamatok, a birsalma és a körte jelleg tesz teljessé. Fogyasztása 12 fokra hűtve javasolt. Alkoholtartalom: 14,5 százalék. Természetes cukortartalom: 5,7 g/l. Savtartalom: 5,7 g/l.

forrás: www.hvg.hu