2011. július 05. - III. évfolyam 12. szám

 

"Belépve a kórtermekbe csak annyit mondok betegeimnek: Lajos atya vagyok! Jézust hordozom! Üdvözli önöket!" - ünnepi interjú a katolikus ifjúsági találkozók "földi" motorjával, a 84 esztendős Kerényi Lajos atyával

Ünnepi interjú a 84 esztendős dr. Kerényi Lajos piarista atyával, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye külső-ferencvárosi Szent Kereszt Plébániatemplomának plébánosával, aki az egerszalóki és nagymarosi ifjúsági találkozók "földi" motorja és kedvelt előadója, a Szent Margit Gimnázium hittanára, a Magyarországi Tiszta Szívek Mozgalmának (TSZM) létrehozója, sokunk szeretett lelkiatyja...
Születésnapján egy üveg vörösborral köszöntöm, beszélgetek Vele családról, szerelemről és szeretetről, betegségről, életről és halálról...
Lajos atya születésnapja ünneplésén keresztül is tanít: hogyan kell emberhez méltó módon ünnepelni; a Család évében, a nagymarosi és egerszalóki ifjúsági találkozók között pedig félúton is terel szavaival a Jézus Krisztus-i értékek felé. A család és szentségek felvételének fontosságáról, fiatalok helyes neveléséről, szerelem és szeretet csodálatosságáról, az isteni erőterekbe való bekapcsolódás szépségéről beszél.

- "Vérbeli piarista" vagy, ahogy szoktad mondani. Hogyan kerültél a piaristákhoz?
Almásfüzitői vagyok és a Szüleim Tatára irattak be a piaristákhoz, 10 éves koromban. Akkor 8 osztályos gimnázium volt, ahol szép lassan a piarista szellemiség, a szeretet és a csodálatos személyek a szívemmé váltak. Aztán jött a borzalom, érettségi előtt, az utolsó évben már sebesülteket hoztak, az iskola udvarán pedig kórház lett. Vége lett a tanításnak, s minket besoroztak katonának. Frontharcos lettem, bevetéseken vettem részt, Tatán is, egészen Brünnig. A sok szenvedés ezután kezdődött, fogoly lettem, kivittek a Donyec-medencébe, szénbányába dolgozni, s ott érlelődött bennem a papi hivatás. Érdekes élmény volt, elhatároztuk, hogy mi fiatalok, - 18 évesek voltunk ekkor -, megtérítjük a Szovjetúniót. A Szentléleknek ihletése volt, mi pedig tisztában voltunk azzal, hogy mekkora erőtere van a keresztnek, a feszületnek, Jézusnak. Tudtuk, hogy képes áttörni az embereket megszálló materializmust. Amikor külszíni munkán dolgoztattak bennünket, felvettük nyakunkba a keresztet, s úgy dolgoztunk. És csodák csodája, jöttek oda a fiatalok, gyerekek, s csókolgatták Jézust a feszületen, "Krisztosz!" - mondogatták. Persze voltak őrök akiknek ez nem tetszett, de voltak olyanok is, akik csendben, félrehúzva bevallották, hogy otthon ők is szoktak imádkozni, templomba járni, vallásosak. Ezek mind mind az Isten-élményeim, amelyek megerősítették bennünk a kereszt transzcendenciáját, a Természetfölötti legyőzhetetlen erejét. Nehéz időszak volt, de a papi hivatásra komoly lelkülettel készültem.

- Gyakran hangoztatod, fontosak a példaképek. A piaristáknál voltak példaképeid?
Papp Elemér piarista igazgatónk volt rám nagy hatással, aki egy csúcs ember volt, akkora tekintély, fiatalon nála szoktam gyónni. És ott volt Selmeczi-Kovács József latin-francia szakos tanárom, impozáns, remek ember, aki a háború hatására, idegileg meggyengülve, talán félelmében elhagyta a rendet és megnősült, de örökre barátságban maradtunk. És hát ott volt az Öveges professzor úr is.

- Tatán érettségiztél...
Ott érettségiztem, először felajánlották a hadi érettségit, amely sokkal gyengébb tudást igényelt, de én azt visszautasítottam, inkább rendesen, becsülettel felkészültem a normál érettségire és kiváló eredménnyel tettem le azt. Majd rögtön jelentkeztem a piaristáknál a rendbe 1946 augusztusában. Aztán noviciátus volt Vácott, majd Pesten 3 évet töltöttem, mint növendék. Aztán feloszlatták a rendet, s átkerültem az egyházmegyébe, de piarista révén, akkor már megvolt az örökfogadalom, itt tanultam végig a teológiát Budapesten a Központiban. Két címre szentelt fel dr. Péteri József váci püspök, akinek az volt az utolsó szentelése. Fehér vértanú volt, háziőrizetbe került, majd Hejcére, és ott halt meg, remek ember volt, soha nem alkudott meg.
Akkor már az Esztergomi egyházmegyének is már tagja voltam mint piarista. Helyem azonban egyáltalán nem volt a piaristáknál, mert megvolt a lezárt létszám, sok atyának abba is kellett hagynia a tanítást, pl. néhai nagybátyádnak, Vékey Károlynak is.
Ezek után én a kommunisták tüzébe kerültem, üldöztek, 15 helyre helyeztek át egymás után. A fő bűnöm mindig az ifjúsággal való foglalkozás, a sok fiatal mozgósítása, tanítása volt és a kórházakban a betegek látogatása, amely ugyancsak hivatásommá lett.

- Hogyan alakult ki ez a "hivatásod"? 
Úgy, hogy nekem mindig érdekesek voltak a halottak, kisgyerekként először féltem tőlük, aztán a fronton annyi halottat láttam, hogy az őrület... meg aztán állandó halálveszélyben is voltunk ott. S később, amikor pap lettem a Krisztinavárosban, egyszer hívtak, hogy menjek az Onkológiára egy beteghez, s akkor az Úristen valahogy észrevetette velem, hogy azon a betegen kívül más súlyos beteg is van abban, és a szomszéd, illetve a környező kórtermekben. Amikor  következőnek mentem meglátogatni, akkor már benyitottam a szomszéd szobába is, meglátogattam más betegeket is, aztán a környező szobákba is benyitottam, szép lassan egyre több és több helyre. Jöttek aztán persze már más kórházak is, jelenleg 9 kórházban látogatom a betegeket rendszeresen. Mindenhova megyek, szépen sorban. Körülbelül 25 kórházban jártam az 50 év alatt. Rendszeresen megyek, ha hívnak, ha nem.
Beköszönök a kórtermekbe, beszélgetésekre jövök, nem pedig az van, hogy "gyónjál meg", "áldozzál", szó se róla, mert akkor aztán megijednek, nem jönnek oda hozzám. Egyszerűen csak megjelenítem a természetfölöttit, mert belépve a kórtermekbe csak annyit mondok, hogy "Lajos atya vagyok! Jézus üdvözli önöket!", az pedig a már a természetfölötti megjelnítése. És akkor ennek hallatlan hatása van, a betegekből izgalom tör elő, van aki örül, van aki mérgelődik, és van aki beszélgetni akar... Mert mindenkit érdekel az Isten, hiszen a maga képére teremtett minket, s nyugtalan a szívünk, amíg Benne meg nem nyugszik.
Olyan szépen mondja Ady Endre "Álmom: az Isten" című versében: "Nem bírom már harcom vitézül, / Megtelek Isten-szerelemmel: / Szeret kibékülni az ember, / Mikor halni készül." Meg még egy van, azt mondja, hogy "az ember Istenhez hanyatló árnyék". Ezek a legnagyobb Isten-élmények, a betegek közötti csodák, megtérések és a többi. És hát a másik nagy Isten-élmény az ifjúságnak a mérhetetlen vágyódása Isten után.
Ebből alakult ki aztán a két, hatalmas, most már európai hírű mozgalom. 35 éve kezdtük el Nagymarost, amely egyre inkább virágzik, és 28 éve pedig Egerszalókot, amely 4 napos nyári sátortábor, hihetetlen vonzó erővel és kegyelmi erők kínálásával kerül nyaranta megrendezésre.   

- Évről évre ifjúsági találkozókat szervezel, tanítasz a Margit Gimnáziumban, amely mint mondod "piarista fiókiskola", ugyanakkor plébániádon a hittanóráidra is számtalan fiatal jár. Milyennek látod a mai fiatalságot?
Nagyon fertőzött. Tele vannak vírusokkal, ezeknek a túlhaladott siralmas világnézeteknek a vírusaival. Ilyen az ateizmus. Tilos volt beszélni Jézusról, Istenről az iskolákban... a szülőket pedig megbüntették, ha gyermekeiknek Jézusról beszéltek.

- S ebben a közegben felnőtt egy generáció.
Sajnos három generáció. És még az is bántotta őket, hogy a "Krisztus előtt" és a "Krisztus után" fogalmakat használtunk a történelmi adatok idézésekor, ezért bevezették az "i.e." és "i.u." mozaikszavakat, hogy még Krisztus nevét se kelljen, ne lehessen használni sem az iskolákban, sem a tudományos életben. Az erkölcsök is szép lassan leromlottak, mert Nyugatról a sok métely és moslék özönlik be. Ezért is gondolom, hogy kellett, mert szükséges egy új, jó médiatörvény, amelyet utálnak, akik ebből élnek. A médiában napjainkban fő témakör az agresszivitás és az erotika. Csak meg kell nézni egy híradót vagy egy esti műsort, hiányzik belőle a szép, a jó. Ezen a téren is a legnagyobb pusztítást a laza szexualitás jelenti, mert ha itt megfertőződnek a fiatalok, akkor az genetilkailag is degeneráltságot idéz elő.

- Amikor szexualitásról, szerelemről, házasságról, erotikáról beszélsz, mindig mondod:  "abban benne kell, hogy legyen Isten".
Igen, mert a szexualitás szép és szent dolog. Isten remek gondolata, hiszen az életet adja tovább, ha tényleg életet adó! De gyomorrontást is lehet kapni tőle, mint a jó ételtől vagy a finom italtól is, mert ha túlzásba viszik, mértéktelenül fogyasztják, ha visszaélnek vele - mérgezést, májzsugort is tud okozni.
Ezért fontos, hogy a szexualitást egészségessé tegyük, és annak módját, megélését nagyobb erőterekbe is bekapcsoljuk. Isten gondoskodik arról, hogy döntő élethelyzetekben plussz égi erőt biztosítson, hogy el ne vesszünk! Ilyen erőterek a szentségek.
Születéskor megkeresztel bennünket az egyház, és akkor Isten beköltözik hozzánk.
A bűnbánat szentsége megtisztít a bűntől a szentgyónás által, ahol Krisztus vére vetül ránk, s lemossa bűneinket.
Betegség esetén? Ott a betegek kenete, hogy értelmes legyen a szenvedés, gyümölcsöt hozó.
Házasságban? Igen nagy többleterőt ad a szentségi házasság, hogy azt az 50-60 évet hűségben, igen nagy értékeket gyűjtve, szépen éljük meg - hogy életen át "elviseljük" a másikat, hogy egymás társai lehessünk! A szentségi házasság nem divat, hanem égi erő biztosítása, hogy ez a szent kötelék boldogság forrása és varázsolója legyen a felek és a gyerekek számára, példa a jövő nemzedékének. Sajnos rengeteg a rossz házasságok áldozata. A veszekedések és elválások a gyerekeket teljesen tönkreteszik, pszichésen és jellemileg, a jövő szempontjából is.
Egy 19 éves lány mondta: "Van apám és anyám is, különválva és még sincsenek szüleim!"

- A Családok évében mit tanácsolsz a párválasztás, illetve a házasságkötés előtt álló fiataloknak?
1. Mi legyünk szerethetők, gazdag lelkűek, értékadó fórumok. Hiszen mindenki sugároz valamit. Mert nem csak biogenetika, hanem pszichogenetika is van. Mindenki továbbadja valahogy magát.
2. Fontos az egy-két éves megismerés, de szex nélkül, mert az "leállít" értékszerzésben és megöli az igazi szeretetet.
3. Ha őszintén feltárják egymás tulajdonságait, lehetőségeit, akkor nem érheti csalódás őket, amit a jog úgy nevez "tévedés a személyben".
Itt külön meg kell jegyezni a Szentlélek általi csodát, a Tiszta Szívek Mozgalmát, mert egyre több fiatal dönt amellett, hogy tisztán éljük meg a jegyességet a házasságig. 
4. Messze kerülni kell az értékfosztó fórumokat és személyeket, amelyek profanizálják az emberben, ami szép, ami szent, ami jó, ami művészi, és a kincs, hír, gyönyör függőivé teszi. Így aztán számíthat az ember Isten különös segítségére: a kegyelemre, amely szerencsés módon igazít el az élet útvesztőiben is.

-Azt mondtad: értékadó fórum a TSZM. Hogyan működik? 
1. Ezt a mozgalmat is veszélyes kísértés fenyegeti, ezeket jó kikerülni. A TV, a számítógép, az internet kínálta ilyetén rossz portékát igyekezzünk kihagyni.   
2. Mihelyt megbotlik valaki, azonnal tisztítsa meg magát a szentgyónásban. 
3. Igen sok pozitív értéket kell gyűjteni a művészet, a tudás, a megismerés, a szeretet és a természetfeletti szép kincseiből. Éljünk kiegyensúlyozott, egészséges életet, mindenki aludja ki a 8 órát, sokat mozogjon, sportoljon, és legyen önuralma, mert fontos az aszkétika, amelyet azonban ki kell gyakorolni.
Ugyanakkor ez a mozgalom a házasságot kötöttek számára is nagyon hasznos, mert párban vesznek részt benne. A házasélet során is sok a kísértés... éppen ezért fontos a tisztán megélt házasélet.
Így kiküszöbölhető mindenféle flört, házasságtörés, megcsalás vagy idétlen viselkedés a másik nemmel szemben. Egy biztos, ahogy Jézus mondja: "nálam nélkül semmit sem tehettek", vagyis az Ő kegyelme nélkül nem tudunk üdvösséges cselekedeteket produkálni.

- Te viszont a család, a gyermekvállalás és a házasság intézménye helyett másik életformát, a papi hivatást választottad...
Igen. Ez is egy nagyon döntő állapot, küldetés, hivatás. Isten itt segítségünkre jön a papszentelés kegyelmei által.

- Lelkigyakorlatokon, hittanóráidon, szentmisén és könyveidben egyaránt hangoztatod, hozzátéve, hogy magadra is érted: "Vállaltad? Vállatad!"
A "vállaltad?" szabad döntést jelent Jézus és az eszmények mellett, s aki ezt vállalja, az akkor utána ne "nyivogjon", hanem viselje méltósággal! S mihelyt meginog, álljon azonnal talpra, hiszen "vállalta(d)!" Éppen ezért szüksége van minden jóra törő egyénnek eszményképekre, jóbarátokra, tanácsadókra, lelkiatyákra. És természetesen föloldozásokra és a Jézussal való személyes találkozásra az áldozásban.
A visszaszerzett tisztaság Isten szemében ugyanolyan mint az el nem vesztett! 

- Június 1-jén töltötted be a 84-et. Ünnep ez is, mint minden névnap, karácsony, húsvét és pünkösd... Fontosak az ünnepek, mert elgépiesedő mindennapjainkban olykor meg kell állni. Miért fontos időközönként ünnepelni? Te hogyan ünnepelsz? 
Egyik könyvem, melynek a címe "Tanuljunk meg ünnepelni!", úgy kezdődik, hogy "Saint-Exupéry Kis Hercegének rókája egy alkalommal ezt mondja a kis hercegnek:
- Mindig mondd meg előre, mikor jössz, és én díszbe öltöztetem a szívemet. Tudod, szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól."  
Ez mérhetetlenül fontos, mert az emberek már ünnepelni is elfelejtenek. Kirívó, ízléstelen ruhákat viselnek, nem tudnak felöltözni elegánsan. Pedig az ünnep arra való, hogy leálljunk, visszanézzünk, kijavítsunk, hálát adjunk és új lendülettel még szebb és boldogítóbb életet éljünk és sugározzunk, különösen abban a szegény magyar mezőnyben, amelyről Ady azt mondja: "buja földön dudva, muhar", s ráismerünk: "Ez a magyar Ugar". S lehajolva a szent humuszig kérdez is: "Hát nincsen itt virág?" S erre én azt válaszolom Adynak: már nem csak virágok nyílnak, hanem virágrétek ragyognak egyre szebben, reményteljesebben.
Ámen 

Remélem, ezen szép ünnepnap alkalmán barátaid társaságában, talán Almásfüzitőn, egy eredményes horgászás végén elfogyasztod a vörösbort a piarista ifjúság egészségére. Szívből kívánok mindannyiuk nevében is jó egészséget! Remélem szavaiddal még sokáig és sűrűn öltöztetsz minket ünnepi öltözékbe..., gondolataiddal pedig teszed szebbé "elgépiesedett" mindennapjaink!

Áldjon meg a Jó Isten!
interjú, fotó: Mikecz Tamás, MPDSZ Hírlevél felelős szerkesztő


63 éve államosították az egyházi iskolákat - végre a régi épületben a piaristák rendje és iskolája

A tavaly elhunyt piarista confrater, Posztoczky Iván alábbi cikke jelent meg a Piarista Diák 2008. szeptemberi számában, "60 éve államosították az egyházi iskolákat" címmel. Az államosítás 63. évfordulóján, amikor a piaristák végre visszaköltözhettek a Rákosi rendszerben tőlük elvett Duna-parti Rendház és Gimnázium időközben megújult épületébe, Diákszövetségünk néhai, aktív szerepet vállaló kedves tagjára, Iván bátyánkra emlékezünk. Szívből sajnáljuk, hogy Ő már nem érhette meg a visszaköltözés szép és megható pillanatait.

60 éve államosították az egyházi iskolákat.
Az 1947/48-as tanév befejezése után június második felében hozták nyilvánosságra az egyházi iskolák államosításáról hozott törvényt. Az akkori kormány kisgazdapárti kultuszminisztere – valójában hosszú évek óta titkos kommunista párttag (!) – már az év áprilisában jelezte a kormány erre vonatkozó szándékát. 
Összesen 4885 iskolát vettek el az egyházaktól, ebből 3148-at katolikus egyháztól.

"Ezzel nemcsak arra törekedtek, hogy az egyházi iskolákat államosítsák, hanem arra is, hogy ezeket az iskolákat új szellemmel töltsék meg. Ez egyfelől a marxizmus sulykolását jelentette, másfelõl a diákság megnyerése érdekében – elég laza, szabados erkölcsű, valójában eszmények nélküli magatartás terjedését. Ezt később elég hatékonyan próbálták visszafogni, hivatkozva a proletárerkölcsre vagy a kommunista fegyelemre."
A háborús évek után "az egyházi iskolákban is voltak feszültségek tanárok és diákok között, de éppen a háborús évek során hallatlan összefogás, a közös élet közvetlensége jellemezte viszonyukat. Ezt vágták szét az Államosítással..."
"Új tantestületet hoztak a gimnáziumba. Nagyobb részét olyanok alkották, akiknek volt valamilyen közük az egyházhoz, de ezt õk nem tudták nyíltan megmondani nekünk. Azzal a reménnyel jöttek közénk, hogy keresztény gyerekeket találnak, akikkel jó kapcsolatot alakíthatnak ki. Ugyanakkor az iskola vezetését pártemberekre bízták, akiknek részben e tanárok megfélemlítése, részben a diákok átformálása volt a feladatuk. Olyan diákokat is hoztak hozzánk, akik a kommunista ifjúsági szervezetekben és a diákönkormányzatban elfoglalt pozícióik segítségével igyekeztek a többieket a korábban kapott szemlélet ellen hangolni."
1950 nyarán 6 fiú és 2 leánygimnáziumot visszaadtak az egyháznak: a piaristáknak a budapesti és a kecskeméti, a bencéseknek a pannonhalmai és a győri, a ferenceseknek az esztergomi és a szentendrei gimnáziumot és a leánygimnáziumok közül a budapesti Patrona Hungariae és a debreceni Svetits gimnáziumot. 
"1950-ben az utolsó pillanatban derült ki, hogy két iskolát visszaadnak a piarista rendnek, és az átvételt nem tudták lebonyolítani a nyári szünetben. Így aztán két héttel késõbb kezdõdött a tanítás az egyházi iskolákban. Ezért az igazgató azt mondta nekünk: mivel lehet, hogy végül mégsem engedik megnyitni az egyházi iskolákat s akkor már sehova nem fognak fölvenni minket, a biztonság kedvéért iratkozzunk be egy másik helyre is. Többen jelentkeztünk az Eötvös Gimnáziumba, ahol a tanárok megtérő bárányokként fogadtak bennünket, és azon igyekeztek, hogy megnyerjenek minket a kommunizmusnak. Volt egy tanárnõ, aki három nappal a piarista iskola újraindulása elõtt szükségesnek látta azt mondani: ezek a naiv piaristák megnyitják az iskolájukat, de hát ki fog oda menni? Nem tudta, hogy az osztály fele erre készül. Azt feleltük: De hát miért, hiszen jó iskola volt? Igen – felelte – , de hát ezek papok, a humán tudományokhoz ugyan nagyon jól értenek, de természettudományos világot élünk, és ehhez nem konyítanak, mert természetellenes életet élnek – ezzel nyilván a cölibátusra célzott. Akkor megint nevettünk és előhúztuk a padokból Öveges József fizikakönyvét és megkérdeztük: Akkor hogy lehet az, hogy egy piarista könyvéből tanul egész Magyarország? Hát az Öveges piarista? – csodálkozott. Ezzel vége lett az agitációnak."
"Ez persze a mókás oldala e történéseknek, amire szívesebben emlékszik az ember. Ugyanakkor például a szüleinket sokszor megfenyegették, mivel a gyerekük piarista iskolába jár. Ez a korszak kegyetlen, megaláztatásokkal és képtelenségekkel terhes részéhez tartozott."
Az idézett részek dr. Jelenits István piarista atyának (aki az államosítás idejében V-es gimnazista volt) az Új Ember folyó év június 22.-i számában adott tájékoztatásból kerültek átvételre, Jelenits atya előzetes jóváhagyásával.

Az egyházi iskolák államosításáról lapunk 25., 1998. júniusi számában Farkas Zsolt írt részletes beszámolót, "50 éve történt az egyházi iskolák államosítása" címmel. A cikk teljes terjedelmében tartalmazza Sík Sándor akkori rendfőnöknek a Te Deumon mondott búcsúbeszédét. Ebből itt csak az ifjúságnak szóló búcsúszavakat idézzük:
„Az ifjúságnak kettõt mondok: először is, fiúk, sohase legyetek kisebbek magatoknál. Sohase csonkítsátok meg magatokban azt az egész–valóságot, amelyre mi itt neveltünk, s amely nélkül úgy érezzük, nem méltó az ember az emberi névre, és nem érdemes élni ezen a földön. Ne alkudjatok meg csonka emberséggel, a legmagasabbnál alacsonyabb eszménnyel, hanem akarjatok egész emberek lenni, egész valósággal, akiktõl semmi emberi és semmi isteni nem idegen. És ne legyetek kisebbek önmagatoknál abban sem, hogy ne engedjétek megcsökkenni magatokban a keresztény jellemnek azt a tisztaságát, határozottságát és erejét, amelyre mi neveltünk benneteket, s amelynek magatokban való kidolgozására elindultatok. Ez a nevelés és az az elindulás kötelez. Menjetek tovább a Krisztus követés útján; nincs más útja az emberiségnek.
A másik, amit mondani akarok: ha nem fogunk is együtt dolgozni, rajtatok lesz a szemünk, és veletek lesz a szívünk szüntelenül.”

A bevezetőben említett akkori kultuszminiszterről csak annyit, hogy maga egyházi iskolában végezte gimnáziumi tanulmányait – a szülők szűkös anyagi helyzetére tekintettel – kredenciális diákként – ingyen. Amiben 60 évvel ezelõtt részt vett, ez volt érte a hála és a köszönet! A bársonyszék bűvölete erősebb volt, mint a becsület érzése!
A múlt elől nincs menekülés. Kemény valóság!

Posztoczky Iván, piarista confrater


Impressziók a költözésről "akkor és most"

"Kedves, barátaim, iskolatársaim!
Azok közé tartozom, akik az 58 évvel ezelőtti - a Mikszáth térre vezényelt - iskola átköltözésben, vagy a Hírlevélben is olvasott, "száműzetés"-ben személyesen részt vettem. 1953-ban, már szerencsésen felvett diákként - miután a hivatalos döntés kizárt az állami továbbtanulásból - a nyár elején még ministráltam a Duna-parti kápolnában, és a nyár végén a többiekkel együtt kis csapatokat alkotva részt vettünk a költözködésben. A mi csoportunkat Kovács M. tanár úr vezényelte, és mindnyájan 1-1 székkel a nyakunkban masíroztunk. Jó hecc volt, és bizony nem éltük át akkor még az esemény igazi súlyát. Az "új" iskola belakása is érdekes volt, nemcsak nekünk, hanem a tanárainknak is.
A régi iskolánkba azért még évekig sikerült visszajárnunk, a kosárlabdázás segítségével. Az iskola igen sikeres kosarasai ugyanis a régi tornateremben edzettek, és Szilágyi Géza bácsi közülünk, az akkor még elsősök közül is kiválasztott néhányunkat, akiket ezekre az edzésekre rendelt. És ez így ment éveken keresztül.  Külön emlékezetes, hogy 1956.október 26-án, kedden este is edzésről jöttünk hazafelé Kacskovics Lali osztálytársammal, amikor az Astoria szállóhoz érve, különös zajokat hallottunk. Ez már a lövések hangja volt a Rádió felöl. Amíg mi kosaraztunk, elkezdődött a Forradalom.
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a régi iskolánkat visszaszerezni. Kívánom, hogy a diákok, tanárok, rendtársak élvezzék ennek a régóta várt és megérdemelt "visszafoglalás"-nak minden előnyét!
Barátsággal dr.Szentkláray Ferenc, piarista öregdiák"

"Kedves Tamás!
Augusztusig most már csak egy-egy napra utazom Magyarországra. Május végén két nap alatt összepakoltam a Mikszáth téri rendházi lerakatokban elrejtett holmijaimat, és végleges búcsút vettem az épülettől. 1965-ben kezdtem oda járni elsős diákként, két év katonaságot, négy évi kecskeméti szolgálatot leszámítva 2004-ig ott éltem. 2004-2006: csak félig hagytam el, mert minden héten pár napot ott töltöttem. 2006-tól azután Bruxelles.
A brüsszeli megbízatást négy évre meghosszabbították a felsőbbségek, amit nagy örömmel vettem. A tervek szerint 2016-ban azután visszaköltözöm Magyarországra. Tartományfőnök úr ismét Budapestre helyezett, szobám az 510-es lesz a Duna-parti új rendházban, illetve már most is az, csak még nincs berendezve.
Szóval várom a találkozást egykori diákommal-barátommal! 
Szeretettel köszöntelek: Havas István"

"Az 1952-53-as tanév végén, amikor is véget ért az első gimnazista évem itt a Duna-parti piarista épületben, és még NÉGY negyedik osztály érettségizett, csomagolnunk, költözködnünk kellett.  Nekem többed magammal a biológiai és a fizikai szertár csomagolása jutott. Még nem csomagoltuk be a csillagászati távcsövet, amikor Péntek tanár úr megkérdezte, hogy akarunk-e "palaszöget" látni? Én valami csillagászati dologra gondoltam, és amikor belenéztünk a távcsőbe, az épületünk tetejét burkoló palák rögzítő szögeit láttuk, de azt aztán egészen közelről.
A könyvtár csomagolásánál osztályozva lettek a könyvek, és amelyektől meg kellett válnia a Rendnek, azokból lehetett elvitelre válogatni. Így jutottam hozzá egy díszes kötésű Kriza János verses kötethez, és egy Széchenyi István életrajzhoz, amely szintén díszes borítású.
Most pedig, amikor a visszaköltözés történt, éppen hétfői nap volt, diákszövetségi ügyeletre jöttem, elmondtam az 58 évvel ezelőtti munkámat, és megbeszéltük, hogy most is szeretnék segíteni.
Nagyon nem volt rám szükség, mert annyian voltak a "kesztyűs" gyerekek, hogy gyorsan ment a munka. Azért egy pár széket felvittem velük valamelyik emeletre - liften!
Barátsággal
Csepely Péter"

"Ezek a falak...
Emlékszem, 14 éves voltam, amikor először beléptem a budapesti Piarista Gimnázium hatalmas kapuján. A bejáratnál Édesapám tett ki az autóból azon az augusztusi reggelen, s az utcán bandukoló másik srácot már akkor kinézte... a reggeli matek korrepetálásra bandukoló másik srác annyira szimpatikus volt neki, hogy már akkor meglátta benne a leendő egyik legjobb barátot. Török Bernáttal léptem be először a kapun, s azóta is Ő az egyik legjobb barátom.
Bizony! A Mikszáth Kálmán téri öreg gimnázium óvó-védő falai között kaptuk jelenlegi legjobb barátainkat... és példaképeinket: Kincs, Tuba, Havas, Borián... atyákat. 10-12 osztálytársammal a mai napig rendszeresen összejárunk, kirándulunk, együtt ünnepelünk, főzünk, iszunk, túrázunk, legénybúcsúkat, esküvőket és mostanában már keresztelőket "élünk túl és át". Szép lassan - tapasztaljuk - öregszünk.
A folyosón annak idején üvöltözve rohangáló, egymást vizipisztollyal lövő infantilis kisfiúkból ezek a falak között váltunk komoly, felnőtt férfiakká, közben biztosan néhány ősz hajszálat szerezve osztályfőnökünknek, Balogh atyának. Ezek a falak között tanultunk meg helyesen írni, a történelem híres eseményeit, a hit fontosságát, a fizika és kémia alapelveit, a művészettörténet örök szépségeit... Ezen falak visszhangozták versskandálásaink, amikor Borián atya termünkbe lépve vezényelt, s mi szavaltunk József Attilát, Adyt, Juhász Gyulát, Radnótit, Pilinszkyt... Ezek a falak közé jártunk, amikor a pubertás kor határán elkezdtünk érdeklődni a szebbik nem iránt, mondhatnám: elkezdtünk csajozni. Voltak bátrabbak, akik még a bejáratnál is csókolóztak... lett is belőle balhé! Ezek a falak között köttettek az életünket meghatározó legjobb, s már mondhatjuk, legtartósabb barátságaink. Ezek a falak óvtak, neveltek, alakítottak minket... emlékek, impressziók, kora reggeli misék és gyónások, örökké emlékezetes szentbeszédek tanár atyáinktól, örök érvényű nevelési elvek és tanácsok. Fórián-Szabó atya által adott beceneveket sokszor a mai napig nevetve használjuk. Emlékszem, a sekrestyében sutyiban egyszer megkóstoltuk a misebort, valaki rosszkor csengetett térdelésnél, egyik osztálytársunk a víz helyett borral öntötte le az osztályfőnök atya kezét a misén, a másik meg egyszer felolvasta, hogy "könyörögjünk N pápánkért". Istenem, mennyi emlék! Emlékezetes poénok, vicces feleletek..., amelyek szó szerint elhangzanak rendre minden osztálytalálkozón, kiránduláson, kocsmai iszogatáson. Beleégtek elménkbe, személyiségünk formálói lettek, ahogy ezek a falak is...
És most generációnk és más generációk számára is bezárult a hatalmas kapu a Mikszáth Kálmán téren - immáron örökre. A zsivalytól évtizedekig hangosan zengő-bongó falak most nyugovóra térnek. A hangoskodást, az életet most átveszi a néma csend. Már hullik a vakolat, festményektől és tablóképektől üresen konganak ezek a falak, a régi/új épületbe átköltöztek a szobrok is, kiürült az iskola... itt-ott még pár üres szék, néhány hátrahagyott bútor, és persze az emlékek, amelyek azonban örökké élnek szívünkben. Búcsúzunk ezektől a falaktól, örökre elballagtunk...

Gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus,
gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus,
post iucundam iuventutem,
post molestam senectutem,
nos habebit humus, nos habebit humus!

Mikecz Tamás, MPDSZ Hírlevél felelős szerkesztő,
1994-98, budapesti Piar, ofö: Balogh Tamás".


Farkas Zsolt: A felújított Duna-parti épület bejárása Golda Jánossal

Kellő feltűnést okozhatott május 16-án reggel az a fiatalok alkotta kis csoport, amely ezen a hétfői napon, szemerkélő esőben, a pesti belváros utcáin át vonult, hogy 58 esztendő "számkivetettsége" után használatba vegye régi-új iskoláját, amelynek átépítése - néhány pince - és padlásszintű részlet, meg a megmaradó (de kissé átalakuló) kápolna kivételével - megtörtént.
Ez volt az időszerűsége annak, hogy Golda János építészmérnök, volt piarista diák, helyszíni bejárással egybekötött ismertetést tartott a fiatal meg idősebb "öregdiákok" és más érdeklődők feltűnően nagy köre számára. Erre a nemrég lefolyt építészkongresszust követő második, másfél órás érdekfeszítő előadásra az új fizika előadóteremben került sor, képek és illusztrációk vetítésével kísérve, amelyben a főtervező szakavatott, szakszerű, mégis jól kísérhető, "kívülállók" számára is érthető, érdekes tájékoztatást adott.

Kezdte az adott helyszínnek értékelésével, amely Pest szíve, s így már a római idők óta a város geometriai és valóságos központjának számít. Így nagy lehetőség a mai modern időkben a Piarista Rend számára is, amely iskolájával  közel 300 éve van jelen ebben a párszáz méteres  kis körzetben, sorrendben immár negyedik, végleges épületegyüttese alakjában.
A négy és fél milliárdos beruházás során lényeges volt gondoskodni arról is, hogy a piarista igények teljesítése mellett megvalósuljanak a gazdaságossági célok is, amik helyiségek bérbeadásával biztosítják a bevétel visszaforgatását előbb az építkezésre, majd folyamatosan a nagyszabású épület költséges fenntartására. Ez egyrészt az utcáról megközelíthető üzlethelyiségek, másrészt az épületben kialakított irodák bérbeadásával történhet meg (amely jórészt már most eredménnyel járt). A kétféle cél a terek ügyes szétválasztásával valósul meg. Jórészt a földszint, az I. emelet, illetve a legfelső  szint (tetőtér) adható bérbe. Az iskola a II., III. és IV. emeleten működik, a rendház és a tartományfőnökség az V. emeleten. Ez utóbbi szinten még iroda is kap kevés helyet.
Mindez azt jelenti, hogy az eredeti tornaterem (a kápolna alatt) étterem lesz. A tornatermet a beépített udvaron helyezték el, amely alatt mélygarázs van. A kápolna belső elrendezése kissé átalakul. A tornaterem fölé került a terasz, a hatalmas udvar. Az eredeti udvaron elvégzett régészeti feltárás sok évszázados maradványokat, alapfalakat talált, amiket sajnos nem lehetett bemutathatóvá tenni, így azt gondosan visszatemették.
A megmaradó neobarokk kápolna a XXI. századi igények figyelembevételével átalakul. Az oltár eltolásával a szentély megnagyobbodik a kórus és a stallum számára. Itt 80 ember helyét biztosítják, míg a rövidülő hajóban 300 ülőhely lesz az új gyártású padokban. Az oldalfal műmárvány burkolata és a boltozat stukkódíszítése megmarad, de a világítás megváltozik, az ablakok színes üvegezést kapnak.
A tetőszerkezetnél most lehetőség nyílt az eredeti terv szerinti visszaépítésre, de az eredeti huszártorony helyére egy teljesen új kilátótorony került.

Az előadás után következett a bejárás, mely során először a teraszt, majd a koporsófödémes tetőteret néztük meg. Majd benéztünk abba a még kialakítás előtt álló rendezvény-terembe, amely távlatban még kamaraszínház szerepét is betöltheti. Ez a rész azonban egyelőre az étteremhez lesz csatolva.
A piaristák pesti palotája így vezet át a XIX. századból a XXI.-be, hogy betöltse a megváltozott, megújult viszonyok mellett is változatlan küldetését: az ifjúság oktatását, nevelését "szép életre, jóra..."

Farkas Zsolt

A mellékelt fotón Golda János főépítész látható az új tornateremben, amint az új "fénybeömlők" kialakítását és hatásosságát ismerteti. A fényképet az épületbejárás során Mikecz Tamás készítette.


Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat 2011. július 13-17.

Mottóink:
„Férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)
„Senki sem sziget.” (Thomas Merton)
Isten örök gondolata a közösség:
férfi és nő egysége, 
hogy emberek szülessenek, 
hogy a szeretet tudjon virágba borulni,
hogy az egyének személyiséggé érjenek.

Minden egyes ember megismételhetetlen csoda: már „koncepcióként” is a Nagy Alkotó, Tervező Intelligencia megvalósítható eszméi között. Amikor Ő létbe hív bennünket, akkor bekódolunk a teremtett anyag világába. Az X, Y isteni álom: én, te ragyogunk fel.

 

- A kicsiny magzat máris belép egy nagy közösségbe, hiszen kialakuló, örökölt gén-állományában őseinek személyes és közösségi tulajdonságai adódnak tovább. Ez a híres DNS hagyaték.
- Mikor aztán az anyaméhből kikerül, új, úgynevezett „szociális méhek” lakója lesz. Ezek közül a legelső az apa és az anya által fémjelzett család.
- Nagyon nem mindegy, hogy mi történik a családban. A lélektan tud értékadó és értékfosztó fórumokról, melyek legfontosabbja a személyiség kibontakozásának szempontjából szintén a család.
- Hogyan kell egy családot értékadó közösséggé varázsolni? Önmagunkat (elsősorban a szülőknek szól ez az igény), kell értékhordozó és értéksugárzó lényekké alakítani, akik önmagukban is egységesek, nem tudathasadt, függő, bizonytalan egzisztenciák.
- Mikor beszélhetünk egységes családról? Akkor lehet egységes családról beszélni, ha az apa és anya helyén van. Ha ők egységteremtők, „disszonanciaszüntetők” és szerethetők.
„Szüleim külön élnek, de tulajdonképpen se apám, se anyám nincs.” – panaszolta egy 19 éves egyetlen lánygyermek. Ha hiányzik az édesanyák mosolya, ha a nő elközönségesedik, ha az örök nőit nem varázsolja az övéi elé: kihűl a családi fészek melege és ezáltal a világ is elridegül. Erős akaratú, a jég hátán is megélni tudó ember azokból a gyermekekből lesz, akiknek édesapja példaképpé tud lenni. Akiknek apja mumus otthon, rosszul bánik az anyával (feleséggel), ott a gyermekeken a gyenge akarat jelei mutatkoznak előbb utóbb.
- A család legyen értékgyűjtő fórum. Korunkban túlárad az információk sokasága. Személyeknek, közösségeknek, de legfőképpen családoknak a befogadó „apparát” mellett rendkívül szüksége van ún. szűrő „apparátra” is. Igen nagy intelligenciát igényel az információk kiválogatása és az igazi értékek megtalálása. Ebben a nagy feladatban az egész családnak részt kell vállalnia.

Az idei szalóki találkozó időpontja:
2011. július 13. 15.00 órától - július 17-én 12.00 óráig.

Magyar fiatalok! Ternyák Csaba érsek atyával hívunk, és nagyon várunk titeket!

Szeretettel: Lajos atya


A Katolikus Diákfilmszemle végeredménye, díjazott filmjei, képei

2011. május 28-án rendezték meg Budapesten a Katolikus Iskolák 1. Országos Diákfilmszemléjét. A zsűri tagjai Nagy Dénes, Hajnal Gergely és Varsányi Ferenc filmrendezők voltak. Nézze meg a szemle értékelési részéről, illetve az ünnepélyes díjkiosztásáról készült fotókat, és ismerje meg a hivatalos végeredményt.
 
A SZEMLE VÉGEREDMÉNYE, DÍJAZOTT FILMJEI, ALKOTÓI
 
I. Kiemelt kategória: „Család - diákszemmel" téma

Általános iskolások korcsoportja:
1. díj: Az én történetem. - Fóti Ökumenikus Általános Iskola Animáció szakkörének 10-13 éves diákjai, szakkörvezető: Sándor János
Oklevél: Régimódi történet? - Sátoraljaújhelyi Szent Margit Ált. Iskola „Újhelyi MÉ-DIÁK" csapata, diákvezető: Jurkó Evelin (7. o.), vezetőtanár: Jászter Beáta

 
Középiskolások:
1. díj: Leves - Bakonyi Réka, Bertalan Ivett, Horváth Ádám, Tóth Menyhért, Végh Orsolya, Vér Eszter; Padányi Bíró Márton Katolikus Gimnázium, Veszprém, 11. osztályos médiafakultáció, vezetőtanár: Hordós Csaba
 
2. díj: Kontraszt kiál(lí)tás - Kondás Kristóf; Szent Bazil Görög Katolikus Gimnázium, Hajdúdorog, 11. oszt
 
3. díj: Egyedül - Szabó László, Marton Máté, Nemes László, Bárczay Kristóf, Pauer Gergely, Simon Annamária, Horváth László - Davidikum Kollégium, Veszprém, 11. oszt.
II. Kategória: szabadon választott téma
1. díj: Irányítva - Balogh Domonkos, Bukor János, Hajba András, Szodfridt Marcell; Budapesti Piarista Gimnázium, 10. oszt., AVK szakkör, vezetőtanár: Wettstein József
 
2. díj: Pixelek - Horesnyi Máté, Bárdos Boldizsár; Szent Gellért Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 8. o., vezetőtanár: Kautnik András
 
3. díj: A hazatérő - Drahota Bálint, Gyalogh Ádám; Budai Szent Imre Ciszterci Gimnázium, 8. o.
 
Kiemelt különdíj: Bármi lehet - Turcsány Torda; Mustármag Keresztény Iskola, Budapest, 11. o.
 
Különdíj: Lehetőség - Sátoraljaújhelyi Szent Margit Általános Iskola „Újhelyi MÉ-DIÁK" csapata, diákvezető: Jurkó Evelin (7. o.), vezetőtanár: Jászter Beáta
 
Oklevél: Torna óra - Majoros Dominika; SZIGNUM Egyházi Iskola, Makó, 9. oszt, Fotóvideo szakkör, szakkörvezető: Czibolya Kálmán
 
Oklevél: A harc - Árva András, Fröhling Bence; SZIGNUM Egyházi Iskola, Makó, 5. oszt, Fotóvideo szakkör, szakkörvezető: Czibolya Kálmán
 
Oklevél: Az ötödik elem - Lukács Bence, Oroszlány László, Szabó Miklós; Budapesti Piarista Gimnázium, 12. oszt., AVK szakkör, vezetőtanár: Wettstein József
 
Oklevél: Kulcsember - Irmes Áron, Flanek Bálint, Laczkó Ákos; Budapesti Piarista Gimnázium, 12. osztály, AudioVizuális Kommunikáció Szakkör (AVK), vezetőtanár: Wettstein József


Kapcsolatfelvétel a lengyel Piarista Diákszövetséggel

Diákszövetségünk több mint egy éve vette fel a kapcsolatot az osztrák Piarista Diákszövetséggel. A két szövetség között azóta is élénk kapcsolat áll fenn. Második lépcsőben – nemzetközi kapcsolataink  kibővítésére – sikerült a lengyel Diákszövetséggel is felvenni a kapcsolatot. Lengyel „tagtársaink” közeledésünkre nagy örömmel reagáltak, s szövetségük elnöke, Kazimierz Wappiennik úr készséggel válaszolt kérdéseinkre.

- Mondana pár szót szövetségükről és arról, hogy kik tartoznak a szövetségükbe?
Minden volt piarista diák, sőt minden olyan személy, aki a piaristákhoz tartozó iskolák bármelyikével kapcsolatba került szervezetünk tagja lehet.

- A mi szövetségünk központja Budapesten van, az Önöké is a fővárosban működik, avagy a piarista hagyományokban gazdag Krakkóban? 
Krakkóban van a központunk, nevezetesen abban az épületben (Akacjowa u.5.), ahol az általános- és középiskolánk is található.

- Hány tagja van szervezetüknek? 
Aktív tagjaink száma közel 500, az „egyebeké” 1400 körüli.

- Mit jelentenek ezek a „kategóriák”?
Azok számítanak „aktív” tagnak, akik betöltötték a 18. életévüket és írásbeli nyilatkozatot nyújtanak be. Ezek közé tartoznak olyan volt diákjaink, akik legalább évente egyszer részt vesznek a hagyományos karácsonyi összejövetelünkön. Ezek száma, mint említettem, 500 körüli.

- A tanárok automatikusan a szervezet tagjai?
Azok a tanárok, akik szövetségünk alapelveivel elkötelezettnek érzik magukat, szövetségünk tényleges tagjai.

- Mikor és hol alakult meg szövetségük?
1993. január 23-án, de formailag csak október 23-án hagyták jóvá (véletlen folytán éppen az Önök dicső forradalmának az évfordulóján). Ahogy említettem, Krakkóban alakult meg.

- Mondana pár szót szövetségük szervezetéről, vezetőségük összetételéről? 
Szervezetünk struktúrája egy kicsit bonyolult. A legfontosabb döntéshozó szövetségünk tagjainak Általános Közgyűlése. Mellette és vele szorosan három szervezetűnk működik. Ezek: a Szövetség Tanácsa, a Választmány és az Ellenőrző Bizottság. Mindhárom szervezetbe a közgyűlés során választjuk meg a tagokat. A Szövetségi Tanácsba 10-14 tagot választunk, megbízatásuk 3 évre szól. A tanács élén az elnök (jelen esetben jómagam) áll, valamint egy elnökhelyettes és egy titkár tevékenykedik benne. Ők a szövetségünk képviselői és „döntéshozói”, ők jelölnek három embert a Választmányba. Az iménti bizottság tagjai a „végrehajtók”. Az Ellenőrző Bizottság tagjait – három személyt – a közgyűlésen választják meg, ők ellenőrzik valamennyi döntésünket.

- Milyen gyakran tartanak gyűléseket? 
Közgyűlést évente egyszer tartunk, a másik szervezetünk havonta, de néha még gyakrabban tartja összejöveteleit.

- A mi szövetségünknek van egy „turisztikai szakosztálya”, a "Piartours", melynek szervezésében gyakran látogatunk - többször párnapos kirándulás formájában – piarista vagy legalább egyházi vonatkozású helyeket. Önöknek is van ilyen vagy ehhez hasonló „szekciójuk”?
Nincs ilyen szervezetünk, viszont mi is szoktunk utakat szervezni. Ezekben idős tagtársaink a legaktívabbak, nagyon szeretnek utazni.

- Szövetségünk kiad egy nyomtatott („hagyományos”) lapot és egy havi gyakorisággal megjelenő internetes újságot, mely utóbbiban fog megjelenni beszélgetésünk anyaga is. Önöknek milyen kiadványai vannak? 
Szövetségünk nem ad ki semmilyen lapot, de van weboldalunk. Sokan vannak olyan „írói vénájú” tagjaink, akik katolikus lapokban és más egyházi médiumokban gyakran publikálnak.

- Szövetségünk elsőként Ausztriával épített ki – nyugodtan mondhatom - gyümölcsöző kapcsolatot, de más külföldi szövetségekkel eddig nem. Most Önökkel ez a nemzetközi „kapcsolatrendszerünk” kiszélesedett. Önöknek is vannak nemzetközi – piarista diákszövetségi – kapcsolatai? 
Bevallom, eddig semmilyen kapcsolatot nem építettünk ki.

- Ez azt jelenti, hogy mi leszünk az Önök szövetségének az első külföldi partnerei (megkockáztatva: barátai)?
Természetesen. Szóval Önök az első külföldi partnereink és én is bízvást mondom: barátaink.

- Hogyan építhetnénk ki a két szövetségünk közötti kapcsolatot? Gondolom, elsőnként Önök jönnének páran Magyarországra megismerni szövetségünk vezetőségét és néhány tagját.
Ezt nagy örömmel tennénk, akár már ebben az évben.

- Feltételezem, páran már korábban is jártak Budapesten. Tetszett a fővárosunk? 
Közülünk már sokan jártak gyönyörű fővárosukban, egyesek többször is. Több olyan tagunk van, akik üzleti vonalon állnak kapcsolatban jelentős magyar cégekkel.

- Mikor szeretnének jönni? Gondolom, már a nyáron.
Igen. Június-szeptember között valamikor, ha az említett időpont Önöknek is megfelelne. Privát alapon jönnénk (szállás, utazás). Egyben már most szeretnénk szövetségük képviselőit meghívni a december 17-én tartandó közgyűlésünkre. Ezt szokásosan karácsony előtt tartjuk, ezen szoktuk meghozni a legfontosabb döntéseinket. Szóval erre várjuk Önöket!

- Meghívásukat személyesen tolmácsolom Oberfrank Ferenc elnökünknek és Strommer Pál főtitkárunknak.
Örömmel várjuk őket és társait!

- Bizonyára kölcsönösen előnyösnek ígérkezik kapcsolataink kiépítése. Ha engem kérdezne, határozott igennel válaszolnék.
Ezt én is csak megerősíteni tudom. Biztos vagyok abban,hogy szövetségünk sok közös témában tud majd együttműködni. Sőt, még arra is gondolok,hogy érdemes lenne ezen elindulva a piarista diákszövetségek nemzetközi „ferderációját” is létrehozni. Ezt a törekvésünket talán még az EU is támogatná.

Köszönöm a beszélgetést, melyről tájékoztatom elnökünket és főtitkárukat. Nagyon örülök, hogy „élő kapcsolat” vette kezdetét szövetségeink között. Biztos vagyok benne, hogy szövetségeink között – a népeink közötti történelmi barátság talaján - igaz barátság fog kialakulni. Előre örülök, hogy már az idén – szeptemberig – megismerkedhetünk Önökkel. Szeretettel várjuk Önöket Budapesten!

Kölcsei Tamás


Beszámoló az osztrák diákszövetség közgyűléséről

Osztrák barátaink, az Osztrák Piarista Diákszövetség fiatal főtitkára, Mathias Rieger rövid beszámolót küldött a június 16-án tartott évi közgyűlésükről. Beszámolt arról, hogy a a szokásos „menetrendet” (beszámolók, felmentvények megadása) követően az 1961-ben érettségizetteket, tehát az 50 éves jubilánsokat köszöntöttek. (A nálunk Budapesten 50 éve érettségizettek találkozójáról való beszámolót jubiláns tagtársunk tollából a múlt számban közöltük. Szerk.). Az osztrák jubilánsok közül két közismert volt diák rövid előadást tartott „a humánképzés jelentősége” témában. Az egyik, Dr.Ena-Marlis Bajons a bécsi Jogtudományi Egyetem professzora, a másik az orvos és egyben állatorvos végzettségű minisztériumi főtanácsos, Dr. Peter Weber. Mindkét előadó a maga (ill. szakmája) nézőpontjából – tehát jogász-, ill. orvos-szemmel - tekintette át a kérdést, kiemelve a humán képzés (főleg a latin nyelv megtanulásának) szakmájukban való mindenkori jelentőségét. A két igen érdekes előadást követően egy rövid megbeszélés következett, majd mint mindig, a program egy hangulatos eseménybe ment át. Nevezetesen a múltkori budapesti látogatásukkor diákszövetségünktől kapott piarista borokat kóstolgatták – igen jó, vidám hangulatban.
Kölcsei Tamás


Ruppert József Sch.P.: Temesvári triduum

Egy-egy tanév vége felé megszokott jelenség, hogy öregdiákok jelennek meg az iskolában, érettségi találkozóra gyülekeznek. Idén június elején Temesváron is eljöttek a piarista Alma Materbe a véndiákok, de itt most valami rendkívüli történt. A találkozó három napig tartott...

1. nap: június 1.
Nemzedékek találkozója
Az iskola főkapuja zárva van a tatarozás miatt. Az érkező öregurak az udvarra lépnek be, szemük hosszasan megpihen a délutáni napon pirosló új tetőcserepeken. Megelégedett mosollyal néznek egymásra és mondogatják, hogy ha tető rendben van, akkor már nem kell félni újabb beázásoktól. A püspök úr gondoskodása megmentette az épületet. A 102 éve felavatott csodálatos iskolaépületet ugyanis az 1948-as államosítás óta a műszaki egyetem használta, de nem végzett rajta semmi karbantartást. A tető lassan tönkrement, a hetvenes években egy alkalommal a könyvtár fölött beszakadt, két napig folyt be a víz... Több ezer könyv ment tönkre. Ácsok kopácsolnak a bejárat fölötti részen, a lebontott torony is visszakerül majd a helyére. Sajnos Szent István és Szent Imre szobrát az ötvenes években leszedték és összetörték...
Az öregdiákok eztán fölballagnak az első emeletre, a díszterembe, úgy mondják: az aula magnába. Jakab Ilona, a Gerhardinum igazgatója és Kocsik Zoltán spirituális nagy gonddal készítették elő a termet: középen hatalmas virágcsokor, körben székek. Miskovits István öregdiák rendkezkedik, nem engedi egymás mellé ülni őket, mert most valami különleges következik: megjelennek a mai növendékek is, vagy harmincan-negyvenen. Tizenéves fiúk és lányok, a Gerhardinum jelenlegi diákjai. Most ők koptatják azokat a köveket, amelyeket több mint fél évszázada az öregdiákok. Közös találkozóra gyűlnek össze: a nemzedékek találkozójának ad ma helyet a díszterem.

Megilletődött csend... Az igazgatónő köszönti a két tucatnyi öregdiákot és mostani növendékeit. Az iskolának komoly törekvése, hogy ébren tartsa a piarista szellemet, átvegye és folytassa a piarista hagyományokat. Most első kézből, meguktól a véndiákoktól szeretnék hallani: milyen volt az a régi világ, amelyben ők voltak diákok, milyenek voltak a piarista tanárok, hogyan tanítottak, milyen módszerekkel... Miskovits úr mesél egy kicsit, aztán a diákok elkezdenek kérdezni. Hol az egyik, hol a másik öregdiák válaszol. Az az érzésem támad, hogy mintha egy-egy pedagógus veszett volna el bennük, mert mindig pontosan tudják, hogy milyen módon kell válaszolni: a gyerekek nyelvén és mindig építően. Életükből is elmesélnek történeteket, és mindennek az a végső kicsengése, hogy az iskolában kapott útravaló volt az, amely megsegítette őket a világháború, majd a kommunista diktatúra keserves éveiben, hogy az a hit, amelyben itt erősödtek meg hogyan adott erőt nekik életük nehéz óráiban.
Úgy terveztük, hogy egy órás legyen a beszélgetés, de két és fél órásra nyúlt... és bizony még lettek volna kérdések. Aztán mindenki elbúcsúzik szomszédjaitól, mosolygós öreg tekintetek találkoznak a kamasz pillantásokkal. A diákoknak most már kicsit élő valósággá vált az, amit eddig már sokszor hallottak a piarista iskoláról, tanárokról. Szomszédom, Pogány úr tovább beszélget még két diákfiúval, aztán búcsúzóul azt mondja nekem: tetszik tudni, ezek a fiatalok magukkal vitték erről a találkozóról azt a mi meggyőződésünket, amelyet piarista tanáraink neveltek belénk, hogy csak hittel, tisztességgel, becsülettel, és a másik ember iránti tisztelet megtartásával lehet felépíteni egy szebb és jobb világot. Nem fognak megváltozni holnaptól, de valamit magukkal visznek erről a találkozóról. A két diákfiú mosolyogva bólogat.

2. nap: június 2.
Liturgia a belvárosi temetőben
A temesvári belvárosi temetőben 12 piarista tanár nyugszik. Az első az 1918-ban elhunyt Simon Gyula, az utolsó a 2005-ben meghalt Való Ferenc. Az idő nagyon megviselte a háborús anyagból készült sírkereszteket, a feliratok is lemosódtak, eltűntek. Már a 2009-ben tartott nagy öregdiák találkozón felvetődött az ötlet, hogy fel kellene újítani a sírkertet, új kereszteket kellene készíttetni. A magyar tartományfőnökség anyagi áldozatával sikerült elvégezni ezt a felújítást: a nagy sírkövet, amelyre a piaristák nevei vannak felírva lecsiszoltattuk, újra irattuk a neveket. Új, időtálló fémből készültek az új keresztek, rajtuk vésett nevekkel.
A Gerhardinum diákjainak kihirdették, hogy délután négy órakor lesz a sírmegáldás, de arra való tekintettel, hogy még másnap tanítás van, nem kötelező erre kimenni. Ennek ellenére kijött a kb. húsz tagú kórus, mindnyájan gerhardinumos egyenruhában és még vagy harminc diák. Valami csakugyan meghathatta őket az előző napi beszélgetésből. A sírkert körül ott álltak az öregdiákok is, hiszen az ott nyugvók közül többen tanáraik voltak, vagy ismerték őket.
Aztán megszólal egy halottas ének. Böcskei László nagyváradi püspök végzi a szertartást, előbb magyarul majd románul köszönti a jelenlévőket. A szentleckét egy diáklány olvassa föl magyarul. Újabb ének után az evangéliumot románul Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, piarista konfráter olvassa föl. Johann Dirschl általános helynök magyarul és románul beszél az egybegyűltekhez. Ezután Higyed István református lelkész, maga is piarista öregdiák mond érces hangon ugyan, de elérzékenyülten beszédet, Áprily Lajost idézi. A püspök úr megáldja a sírokat, majd egy fiú szép koszorút helyez a síremlékre, tizenkét diák pedig belép a sírkertbe és egy-egy égő mécsest helyez a sírokra. Megilletődött csend, majd a Miatyánkot imádkozzuk két nyelven is. Váratlanul egy öregdiák penderül ki középre és fejből, emelt hangon egy istenes verset szaval el: Itt állok előtted, Uram... 
Aztán megindulunk hazafelé. Mindenkit meghat a diákok fegyelmezett viselkedése, de főleg az a tény, hogy annak ellenére, hogy nem volt kötelező, mégis, ennyien eljöttek. De eljönnek Halottak napján is, az egész iskola kivonul és imádkoznak, koszorúznak, mécsest gyújtanak. Az imádság, a tisztelet, a szeretet és az emlékezés összekapcsolja ezekben a pillanatokban piarista elődeinket ezekkel a mai diákokkal.

3. nap: június 3.
Öregdiák találkozó
Reggel 8 óra felé már öregdiákok gyülekeznek a piarista templom előtt. Miskovits úr gondosan kis nyakba akasztható cédulákat készített mindenki számára, örömmel veszik fel, mosolyogva viselik. Jönnek, jönnek egyre többen, rácsodálkozó köszöntések hangzanak el az egymást sok-sok éve nem látott barátok örömével. Igazából ma az 1946-ban végzettek ünneplik 65. érettségi találkozójukat, de erre az alkalomra - hagyomány teremtési céllal - meghívtak mindenkit, öregebbeket, fiatalabbakat, azokat is, akik csak pár évet jártak a „piáriba" - ahogyan ők mondják. Találkozzunk minden évében, emlegetik, amíg élünk... 
Aztán a kis csoport bevonul a templomba, ahol latin nyelvű, de mai ritusú szentmise kezdődik. A főcelebráns a hagyományok szerint Túry László kanonok úr, maga is piarista diák, két éve már nyugdíjban van a csákovai papi otthonban, de az érettségi találkozók szentmiséit emberemlékezet óta mindig ő celebrálta. Vele koncelebrálnak Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, piarista konfráter, Kocsik Zoltán spirituális és jómagam. Túry atya köszönti a jelenlévőket, majd felhangzik az O Pater parvulorum himnusz. A diákkórus énekli, de a kórus tagjain kívül föl föltűnnek gerhardinumos diákok is a padokban az öregdiákok között. Az olvasmányt és a hívek könyörgését is ők olvassák. Túry atya mond szentbeszédet, majd Higyed István tiszteletes úr veretes beszéde következik. Bocskaiban, református palástban és sapkában ott van velünk a szentélyben, itt teljes az ökumené. Nem színház ez, igazgi bartáság fűz össze vele mindnyájunkat. Magam is szólok pár szót: köszönetet mondok a mai diákoknak a jelenlétért és előkészítő munkájukért, az öregdiákoknak pedig ragaszkodó szeretetükért. A szentmise végén Kocsik atya köszöni meg a jelenlétet.

Átmegyünk az aula magnába, ahol Jakab Ilona igazgató köszönti az öregdiákokat. Kevés vendég is van: két piarista nővér Nagykárolyból, egy két bekiváncsiskodott diák, a kiváló történész Parvulescu igazgató úr egy szomszédos iskolából, megérkezik még Szekernyés János helytörténész is. Ezután Miskovits úr lép ki a színpadra és méltóságteljes ünnepélyességgel kibont egy papírtekercset, majd felakasztja az ott lévő állványra. Wolf János néz ránk a képről szigorú tekintettel, ő volt „Jani bácsi", a 65-ös találkozósok osztályfőnöke.
Ezután következik maga a találkozó, az osztályfőnöki óra, ahol Wolf Jánost most Miskovits úr helyettesíti. Bölcs és igaz szavakat mond diákkorukról, a tanáraiktól kapott nevelésről. Négyen tudtak eljönni az osztályból a találkozóra, egyenként kijönnek a többiek elé és beszámolnak életükről. Nem mindent értek, mert többnyire románul beszélnek, de a hallgatóság komoly arcából, a figyelő tekintetekből és a szemek sarkában megjelenő könnycseppekből látszik, hogy egyetértenek a beszélőkkel. De persze a mellettem ülő Pogány úr is segít, súgva fordítja nekem a fontosabb részeket. Aztán még többen is felszólalnak, beszámolnak életükről, iskolai emlékeikről. Magam is szót kérek és tolmácsolom a generális atya üzenetét és háláját az öregdiákok hűségéért és szeretetéért. Rohan az idő, már délre harangoznak. Zárszóként az időközben megérkezett Labancz Zsolt provinciális úr mond szép köszöntést.
Lesétálunk az iskola menzájára, ahol szerény ebéd várja a résztvevőket. Mosolyogva nézem, hogy az egy pár később érkezett diák milyen természetességgel ül le a hatszemélyes asztalokhoz az öregdiákok mellé, oda, ahol éppen helyet találnak. Kamaszgyerekek és dédpapák ülnek egymás mellett... Talán megszületett valamilyen szeretet kapcsolat ezekben a napokban közöttük?
De az ebéddel még nincs vége a programnak. A véndiákok hősies elszántsággal mennek át a piarista múzeum két termébe, ahol tárgyi emlékek, képek sokasága őrzi a múltat. Az egyik szoba úgy van berendezve, mintha egy piarista tanáré lenne. Ő maga is ott áll a sarokban reverendában, cingulusban, ahogyan régen öltöztek a piaristák. Az egyik öregdiák alaposan megnézi és odahív. Tanár úr kérlek, a cingulus régen a bal oldalon lógott. Igaza van, megigazítjuk... Az íróasztalon vendégkönyv, tanulólisták, dokumentumok, rengeteg fénykép. Vele szemben található a „díszfal": a leghíresebb osztálytársak életújtát és eredményeit mutató tablókkal: mérnökök, feltalálók, olimpiai bajnokok, színészek sorakoznak ott... Az egyik sarokban DVD lejátszó, akinek több ideje van, az megnézhet egy-egy régebbi találkozóról készített filmet. De CD-k is sorakoznak mellette, dokumentumok az iskoláról, tanárokról, diákokról. Meg ha már így együtt a társaság, akkor mesélni kezdenek egymásnak, beszélgetnek. Késő délutánra jár már az idő, amikor oszlani kezd a társaság. Elbúcsúznak egymástól, tőlünk is. Mintha családtagokká váltunk volna... Egyedül maradunk a pár szervezővel a múzeumban. Miskovits úr, a főszervező megelégedett tekintetéből kiolvasom, hogy nem volt hiába a fél éves levelezés, előkészület, munka. Vége a triduumnak: valami rendkívüli dolog történt Temesváron...

Ruppert József Sch.P.


Bulányi György emlékmise

Bulányi György atya temetésének első évfordulóján, 2011. június 25-én, szombaton 16 órakor a Bokor közösség és a Piarista Rend közös megemlékezést tartott a Belvárosi Ferences Templomban (V. Ferenciek tere 9).

Az évfordulós szentmisét Labancz Zsolt, piarista tartományfőnök tartotta, a beszédet Urbán József piarista mondta. A hívek könyörgése keretében a Bokor tagjai, testvére és közeli ismerősei emlékeztek.
A mise végén a Bokor képviselete Bulányi György sírjánál virágot helyezett el, gyertyát gyújtott és imát mondott.


A Magyar Kegyestanítórend Váci Gimnáziumában 1951-ben érettségizett A és B osztály tanulóinak 60. érettségi találkozója Vácon a Piarista Gimnáziumban 2011. május 28-án, szombaton

Kedves Hölgyek! Tisztelt Urak! Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Vendégek és Hozzánk-tartozók! Kedves Osztálytársak!

Ünnepi osztályfőnöki óránk, amelyet érettségink (nem érettségünk) 60. évfordulójára hívtunk egybe, lassan véget ér. Távolodik, távozik, elmúlik az időben. Ha valamit adott, emléke marad meg a lelkünkben.

Isten áldjon meg Benneteket az ideérkezésért, az együtt-töltött óra, órák öröméért, a jóban-rosszban együtt-tartó hűségért. Adja Isten, hogy túl a hatvanadikon is hívek maradjunk egymáshoz és iskolánkhoz, hogy diákéveink és múltunk minden tapasztalata, szenvedélye, tévedése és szenvedése forduljon derűvé, fogja egybe szíveinket. 

Amikor először léptünk be ennek az iskolának a kapuján, már lángban állt Európa, amiről mi nem igazán vettünk tudomást, mert olyan horizontok mutatkoztak ifjú lelkünk előtt, mely horizontokra aztán soha nem érkezhettünk el. Talán nem egészen a mi egyéni gyengesé-günkből, hitványságunkból, hanem - és erre most nincs egyszerűbb szó - a történelmi végzetnek az akaratából. Ha nem lettünk azokká a kitünő magyar férfiakká (és hölgyekké), amilyeneknek nagyszerű tanáraink többsége látni szeretett volna, ha nem váltottuk be a hozzánk fűzött reményeket, és tán csalódást is okoztunk dicsőség helyett: ennek nem mi vagyunk egyedül és egészen az okai. Valóban történelmi kort értünk meg, amely balszerencsével végződött és még legbölcsebb tanáraink sem tanítottak meg arra, hogyan legyünk mi a szeren-cse kiválasztottjai a szerencsétlen Magyarországon.
A mi nemzedékünk úgy múlik el, hogy nem tett, nem igazán tehetett semmit a katasztrófák idején. Lelkünk szárnyát megperzselte, levagdosta az idő. Ezért nincs okunk megtagadni egykori önmagunkat, azt a fiatalembert, akinek ifjonti lelkesedését, egykori és későbbi sikereit és kudarcait szívünkben őrizzük.

Gaudeamus igitur! Örvendezzünk! Mert örömünnepre gyűltünk egybe. Örvendezzünk, hogy Isten kegyelméből mi itt vagyunk, itt vagyunk a hatvanadikon, itt vagyunk, találkozhattunk és emlékezhetünk. Emlékezhettünk tanárainkra, akik okítottak, neveltek, nyesegették vadhajtásainkat és elviselték idétlenségeinket. Emlékezhettünk az egyre szaporodó keresztekkel jelölt eltávozottakra, az együtt töltött diákévekre, örömre és bánatra.

Gaudeamus et laudate, Dominum!
Mindannyiunk nevében köszönöm fáradozását és figyelmét azoknak a társainknak, akik emlékeztek és emlékeztettek, s akik itt Vácon ezt a találkozót előkészítették. Vendégeinknek, hozzátartozóinknak, hogy ebben az órában velünk, közöttünk voltak. Igazgató úrnak, hogy találkozónknak otthont és méltóságot adott.
Isten áldja meg a piarista iskola és a kegyesrendi atyák törekvéseit, hogy az utánunk jövő nemzedékek az itt megszerzett tudással és erkölccsel, a miénknél kedvezőbb környülállással és több szerencsével igyekezzenek majd szép rendet tenni és az ország, a világ nagy épületét, amely most oly ködbeveszően és érteltetlenül áll előttünk, újra felépíteni:
„Hazát kell  nektek is teremteni! Egy  új hazát, mely szebb a réginél  és tartósabb is.  Egy  új hazát, hol minden szögletig eljusson a nap s tiszta levegő, hogy minden ember lásson s ép legyen.” (Petőfi: A nemzetgyűléshez)

Mi pedig hetvenhét féle nyavalyánk ellenére ennek reményével s igézetével, és az öregkor derűjével éljük napjainkat, találkozzunk, amíg  lehet, ahogy lehet és egy pillanatra se feledjük: a halált egymódon szégyeníthetjük meg, ha nem várjuk!
 
Gaudeamus igitur!
Elhangzott 2011. május 28-án Vácon, a Piarista Gimnáziumban
Hegyeshalmi László

    O Pater parvulorum, 
    norma virtutum! 
    De coelis in clientes 
    flecte obtutum. 
    Ah, vide prostratum 
    Tibi commendatum, iuventutis agmen. 
    Hoc per Te sit totum Christo devotum.

Egy régi hagyomány újjáélesztése - piarista öregdiák kosárlabda

Kedves Öregdiáktársaink!

Most, hogy visszaköltöztünk régi-új iskolánkba, szeretném azt a hagyományt feléleszteni, hogy a Piarista Öregdiákok kosárlabda sportágban részt vesznek a Budapesti Kosárlabda Bajnokságban. Közületek sokan a gimnáziumban szerették meg a kosárlabdát. Többen a mai napig különböző csapatokban játszanak hétről hétre. Vagy csak kedvteléskén, baráti társaságban.
Alakulóban lévő csapatunkba várunk minden kosarazni tudó piarista öregdiákot.
Edzéseinket és hazai mérkőzéseinket az új tornatermünkben szeretnénk tartani.
Nevezési határidő a nyár közepe. Ezért kérem azokat, akik szeretnének csapattagok lenni, minél előbb jelentkezzenek.

Baráti üdvözlettel
Horváth Péter
piarista testnevelő tanár, edző
Jelentkezési cím: horvath63@gmail.com


dr. Dénes Ilona: Ép lélek, ép testben

Kezdődik a vakáció. Elröpült ez a tanév is. Gondolom mindannyian jobbnál jobb terveket készítettetek arra, hogyan töltsétek a hirtelen rátok szakadt szabadidőt. Mit is lehet útravalónak mondani? Ne feledjétek: "A világon a legjobb dolog: egészségesnek lenni!" 
Az egészségfejlesztés, az egészségnevelés erre hívja fel a figyelmeteket. Ismeritek a mondást? „Ép testben ép lélek”. Másképpen mondva ép lélek is kell az ép testhez. Egyáltalán: az érzelmi, lelki életre kiterjedt műveltség fontossága egyre nyilvánvalóbb. Ezzel – a lelki egészségvédelemmel – foglalkozik a mentálhigiéne. A teljesebb, kielégítőbb lelki egészséget kívánja előmozdítani, ezáltal pedig az életminőséget javítani.

A betegségek jó része egyszerű higiénés szabályok betartásával (mint a kézmosás, fertőtlenítés, stb.) megelőzhető. Ugyanígy megelőzhetők a pszichés problémák is, ha figyelembe vesszük a mentálhigiéné útmutatásait. Az érzelmi-, lelki egészségvédelmi ismeretek elsajátítása (és gyakorlása) ugyanolyan fontos, mint a testi, fizikai higiénés ismereteké, vagy pl. mint a zenei műveltségé. A zenei műveltséget is el kell sajátítani, ki kell alakítani az érzékelőrendszert. Ugyanígy említhetném a vizuális kultúra területét. 
Mindezeket csak azért mondtam el, hogy azt is elmondhassam nektek és szüleiteknek: a szellemi, lelki egészség fenntartására törekedni ugyanolyan fontos, mint a jó levegő, víz, táplálék biztosítása. Ez is feltétele a belső harmónia létrejöttének.
Babits Mihály írta ezeket a szép sorokat: „akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” 
A vakációban törekedjetek arra, hogy pihenjétek ki magatokat, aludjatok eleget! Gondolkodjatok pozitívan, tehát ne azon rágódjatok ami nem elég jó, hanem keressétek az előremutató, pozitív dolgokat az életetekben! Vegyétek észre az apró mindennapi örömöket! Jusson idő olvasásra, zenehallgatásra beszélgetésekre, kirándulásra, kreatív munkára – és még sok egyébre! Nézzétek meg a virágszirmokat! Egy mosoly, egy szál virág, néhány kedves szó: ugye van belőle? 
Ne sajnáljátok hát osztogatni! 
Aztán, ha alaposan feltöltöttétek a testi-lelki akkumulátoraitokat, kezdődhet újra a komoly munka. De addig is tartalmas, szép vakációt kívánok!

dr. Dénes Ilona iskolaorvos 
ilonadenes@hotmail.com


Nyitott Kalazancius vitorláshét!

Az alap vitorlástáborokat elsősorban a piarista középiskolás korú diákok számára hirdetjük meg.
A táborok háttér bázisát 2010 óta a Balatonberény Ny-i részén található (Petőfi utca 27.) Piarista üdülőben alakítottuk ki. E mellett használunk egy közvetlen vízparti telket, ahol a táborok idején a hajókat is vízrebocsátjuk, tároljuk és itt fürdési-strandolási lehetőséget is alakítottunk ki.

Idén új lehetőséget is kínálunk!
Az alapvetően keresztény szellemiségű sporttábort a vitorlás élettel megismerkedni vágyó, családok (szülők gyerekek), és érdeklődők számára szervezzük, kísérleti jelleggel, amely tartalmas szünidei sportolási lehetőségek sorát teszi lehetővé. A vitorlázáson kívül úszás, vízi- és röplabda, ping-pong, bővíti ki a mozgás lehetőségét.
A tábor időpontja: 2011. július 17-23.

Aki szívesen kipróbálná ezt a remek sportot, érdeklődik a vízi élet iránt, azokat szertettel várjuk, akár rövidebb időre is (min. táborozási idő: 3 nap, de 1 napra is le lehet jönni, aki benyomást szeretne szerezni a hangulatról és e szép sportról). 

További információ, részletek, jelentkezési lap Turóczi Gábor táborszervezőnél a turoczi.gaborpiarista.hu e-mail címen és a 30/645-3960 telefonszámon kérhető!


Sík Sándor: Pünkösdi tűz

Pünkösd van, a Tűznek, a Léleknek ünnepe. A Tűzé, amely elevenít, a Léleké, amely leszáll a csüggedt, aggódó, kishitű nyájra és világhódító harcosokká erősíti őket.

Tűznek Lelke, szállj le ránk is, magyar cserkészvezetőkre! Pünkösdi tüzes Lélek, lobbants lángra minket, fiatalíts meg minket a mi nagy harcunkra!

Pünkösdi Lélek, nagy szélnek zúgása, zúdulj végig a mi zsibbadt hétköznapok porától szürke lelkünkön! Ne engedd, hogy elszürküljünk, hogy belefásuljunk a reggeltől estig egyforma munkába, hogy beérjük a megszokottal, a nyárspolgárival, és elfelejtsük a külső cselekedetek mögül a cselekvő hitet, a keretek közül a szellemet, a próbák, versenyek, kirándulások kialakult témájából az alakító lelket. Add, hogy ott zúgjon bennünk szüntelen az a nagy, sodró, élő hit, az a nagy, ragadó lendület, amellyel elindultunk, amikor cserkészekké lettünk, és amely oka, célja, értelme minden cserkészmunkánknak.

Pünkösdi tűznyelvek, szálljatok le ránk, tanítsatok meg bennünket szólni - szólni Annak szíve szerint, aki küld benneteket. Szólni azon a nyelven, amely a lélek legmélyéről jő és hangján ott is reszket a lélek hangja: a hit, a meggyőződés, a bizonyosság és szeretet, a szolgáló, cselekvő, leleményes, magával ragadó szeretet. Azon a nyelven, amely eltalál a lélekhez, amelyet megérez és megért a ránkbízottak fiatal szíve s fölfigyel rá: ez a nekünk való beszéd! - fölérez rá: ez a mi szívünk bőségéből szól! - és fölmozdul rá: szólj hozzánk kedves testvérhang, megyünk utánad!

Pünkösdi láng, újjászületés tüze, gyújts meg minket! Az ifjú lelkek alakítását mérted ki nekünk hivatásul, művészetül: adj nekünk ifjúságot, mert senki sem adhat azt, amije nincsen magának és semmink sincsen nélküled. Adj nekünk eleven ifjúságot, amely mozgást akar és életet, cselekvést, alkotást, alakítását nagy gondolatok szerint önmagának és életnek és világnak, alakítását nagyrahivatott fiatal lelkeknek. Vidám ifjúságot, amely nem lógatja a fejét és nem veszti kedvét sikertelenségen, emberek hitványságán, maga gyengeségén, hanem vígan, emelt fejjel, énekes lélekkel megy előre a maga kemény, de fölfelé haladó ösvényén. Fogyhatatlan ifjúságot, amely bele nem fárad a hétköznap robotjába, meg nem unja a mindennapi újrakezdést, hanem ha elesik is, föl tud kelni, örök rugalmassággal, mert abból a forrásból meríti erejét, melegségét, rugalmasságát, frissességét, amely soha el nem apad, soha meg nem zavarodik, soha el nem hínárosodik: az élő vizek forrásából.

Jöjj el, jöjj el pünkösdi Lélek, légy a mi erőnk. Adj nekünk bátorságot, hogy merjünk akarni nagyot. Merjünk próbálni nagyobbak lenni azoknál, akikből tizenkettő éppen egy tucat. Merjünk fölfelé nézni és hinni eszményeinkben. Merjük kimondani azt a metsző nemet és azt a világmozdító nagy igent a se nem igen - se nem nem-ek ebben a hitvány korszakában!

Szállj le ránk tűznek Lelke, magyar cserkészvezetőkre! Lobbants lángra, fiatalíts meg, erősíts meg minket, hogy megérezzük: áldozatos hivatás a mienk anyagi javak nélkül, elismerés nélkül kell áldoznunk időt, erőt, szeretetet az ifjúságnak, hogy az nagyon-nagyon értékessé legyen, és hogy egész lélekkel vállalni tudjuk ezt a nehéz, gyönyörű, áldozatos hivatást! Pünkösdi Lélek, adj tüzes pünkösdi lelket a magyar cserkészek minden vezetőjének!

Pünkösdi Lélek, szállj le ránk!