2011. június 15., szerda

 

Épületbejárás az új épületben Golda János építész társaságában

Kedves Piarista Öregdiákok!

2011. június 17-én, 17:00-kor Golda János építész (a Duna-parti épület felújításának vezető tervezője) tart bemutatót a megújult Duna-parti gimnáziumról. Az előadást követően az építész úrral közösen bejárjuk a megújult épületet. A találkozó a Pesti Barnabás utca 1-nél található portánál lesz.

Kérjük adjátok tovább a hírt piarista ismerőseiteknek!
Reméljük minél többen el tudtok jönni!


Jelenits István Sch.P.: A piarista rend visszatér - Minden a diákok érdekeit szolgálja a felújított épületben

Jelképes értékű az, ahogy csaknem hat évtized után visszaköltözhet a kommunista diktatúrában elvett régi pesti épületébe a Piarista Gimnázium – mondta Jelenits István. A kegyesrendi tanár abból az alkalomból nyilatkozott a Magyar Nemzet újságnak, hogy ma (2011. május 16-án) ünnepélyesen átveszi a rend a felújított Duna-parti épületet.

Mint a piaristák volt tartományfőnöke, Jelenits István kifejtette: az 1917-ben átadott épület nem egyszerűen a régi székhelye volt a szerzetesrendnek, több annál. A genius loci, a hely szelleme is odaköti őket, amióta a XVIII. század elején megtelepedtek Pesten a piaristák, mindig a Belvárosi templom közvetlen szomszédságában éltek. Ennek azért van jelentősége, mert az „előkelőbb” Budával szemben a „plebejusabb” Pesten a kegyesrendiek, a szegény gyermekeket oktató Kalazanci Szent József követői alapították az első gimnáziumot 1717-ben. A piaristák tehát nemcsak szellemi értelemben, hanem topográfiailag is a később fővárosi rangra emelkedő város, a hajdani Pest központjában, szívében helyezkedtek el.
A felújított, modernizált épületbe díszmenetben fog ma átvonulni a tanári kar és a több száz diák az eddigi, Mikszáth Kálmán téri otthonukból. Labancz Zsolt piarista rendtartományfőnök ünnepélyesen nyújtja át a Március 15. téren az oktatási intézmény kulcsát Vízhányó Zsolt gimnáziumi gazgatónak.
Az eklektikus, historizáló stílusú hatalmas épületet egyébként a régi, egyemeletes ház lebontása után 1913-ban kezdték építeni, s négy évvel később fejezték be a munkálatokat Hültl Dezső tervei alapján – aki szintén piarista diák volt. Jelenits István emlékeztet rá: amikor építeni kezdték, még a történelmi Magyarország összes piarista rendháza a tartományfőnökség alá tartozott. Az épület azonban már kezdettől otthont adott a gimnáziumon, a rendházon, a rendtartomány vezetésén kívül annak a hittudományi főiskolának is, amely a piarista tanárokat képezte. Ezt a főiskolát helyettesíti a mában az a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, amelynek a piarista rend résztulajdonosa több más katolikus szerzetesi közösséggel együtt. A szerzetesrendet 1953-ban utasította ki a kommunista állami vezetés a Váci utcai házból, s a Mikszáth Kálmán térre költöztették őket, amely korábban a Sacré Coeur nővérek központja volt. A belvárosi épület ezután 1992-ig az ELTE Bölcsészettudományi Karának szolgált székhelyül. A piarista rendet komoly retorziók érték. Egyetlen tanító rendként is csak két osztályt indíthattak évfolyamonként a pesti gimnáziumban. Bár az évek teltével némileg enyhült a kirekesztés, a volt piarista diákoknak kemény diszkriminációval kellett megküzdeniük a páratlanul magas színvonalú tudás ellenére is a felsőoktatási intézményekbe való felvételiken. Bizonyos pályákat szinte elzártak előlük.

A régi kápolna helyén hosszú évekig az Egyetemi Színpad működött, így amikor a piaristák visszakapták tulajdonukat, az újító, kritikai törekvéseknek teret adó színpad bezárása hullámokat vert a kulturális életben. A színpad vezetése azonban nem érezte veszteségnek, hogy új körülmények közé kerüljön. Jelenits István kérdésünkre úgy fogalmaz: egyáltalán nem elégtétel az, amit éreznek a hajdani patinás székhely visszaszármaztatásakor. Inkább egyfajta izgalommal vegyes öröm és felelősségtudat hatja át őket, hogy meg tudják tölteni tartalommal a mai kor színvonalán az új épület és a szabadabb világ adta lehetőségeket. Az öröm mellett kicsit sajnálják is a régi hajlékot minden szűkössége ellenére, hiszen összességében több évig laktak benne, mint a most „visszafoglalt” régi épületben. A régi-új otthon azonban az oktatás színvonalának további emelkedésével is járhat, hiszen a korszerű előadóktól a tágas tornateremig, klubhelyiségekig minden a diákok érdekeit szolgálja.

Tanítványok. Lehetetlenség sorra venni, ki mindenki tanult piarista iskolákban, így csak válogatást közölhetünk a leghíresebb diákokból a régmúlttól napjainkig: Petőfi Sándor, Bajza József, Széchenyi István, Semmelweis Ignác, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért, Klauzál Gábor, Trefort Ágoston, Baross Gábor, Eötvös Loránd, Vörösmarty Mihály, Vajda János, Katona József, Madách Imre, Puskás Tivadar, Batthyány-Strattmann László, Vámbéry Ármin, Ady Endre, Juhász Gyula, Krúdy Gyula, Teleki Pál, Szerb Antal, Sík Sándor, Örkény István, Pilinszky János, Antall József, Gyurkovics Tibor, Oláh György, Mádl Ferenc, Pálinkás József, Erdő Péter.

Megyeri Dávid - http://www.magyarnemzet.hu/portal/784220 


Megjelent a "Piaristák MA" című újságjának első száma

Örömmel hirdetjük, hogy 2011. júniusában megjelent a "Piaristák MA" című tartományi újság első száma. A lap ingyenes, a tervek szerint negyedévente fog megjelenni, s elérhető a piarista iskolákban, templomokban.
A tartományi újság figyelemmel kíséri a piaristák magyarországi rendtartományának eseményeit, történéseit. Benne ugyanúgy helyet kapnak az atyákkal, tanárokkal kapcsolatos hírek, mint a diáksággal vagy éppen velünk, öregdiákokkal kapcsolatosak.

"A lap beköszöntőjét Labancz Zsolt új tartományfőnök írta, akivel nemrég közöltünk interjút a Magyar Kuríron. Az újság beszámol a magyar rendtartomány, közelebbről a piarista iskolák híreiről, életéről, és Pedro Aguado piarista rendfőnökkel is közöl egy interjút. A lap elolvasható digitálisan is a piarista rend honlapján.
Nacsa Lőrinc, a rend kommunikációs felelőse a Magyar Kurírnak elmondta: tartományi szintű belső rendi lapot hoztak létre, ami egyaránt szól a rendtagoknak, diákoknak, szülőknek, öregdiákoknak, tehát a piarista család minden tagjának. A lappal szeretnék növelni a rend és tevékenysége ismertségét is, de alapvetően belső lapnak szánják, a belső, iskolák közti kapcsolat, kommunikáció erősítése a cél, például hogy tudjanak egymás programjairól a különböző intézmények diákjai. 
A lap gerincét az iskolák maguk által szerkesztett kétoldalas rovatai adják ki, de van a piarista múlttal foglalkozó vagy épp lelkiségi rovat is. A "Piaristák MA" negyedévente jelenik meg, nem pontosan, hanem egyes alkalmakhoz igazodva, például a rendalapító Kalazanci Szent József ünnepéhez, vagy ahogy az első, mostani szám, a nyári szünet kezdetéhez." - Magyar Kurír

Vegyétek és olvassátok!


Haraszti Mihály és dr. Turi Róbert tatai piaristák kitüntetése és Weiser Attila piarista öregdiák barátunk látogatása Tatán

A hónap elején a Magyar Piarista Diákszövetség Tatai Tagozata ünnepi ülést tartott. Nagy megtiszteltetés érte a helyi csoportot, a Választmány két kitüntetést is adományozott tagjainknak. Haraszti Mihály (mellékelt fényképen) tagtársunk Antall József emlékérmet kapott. Dr. Turi Róbert tanár úr, vezetőségi tagunk pedig a Diákszövetségért jelvény ezüst fokozatát vehette át a közgyűlésen a helyi tagozat vezetésében kifejtett odaadó tevékenységéért. Ezúton is köszönjük munkáját.

Mihály bátyánk már nyugdíjas, alapító tagja a Tatai tagozatnak. Munkálkodásával, az emlékek ápolásával nagy része van abban, hogy a piarista lelkiség tovább megmaradhat a városban. A BorDó Házi Esték sorozatunkban előadásokkal színesítette programjainkat, melyeket mélyre ható kutatásai alapján állított össze. A "Piarista hatások a tatai szénmedence településeinek művelődéstörténetében" című tanulmánya alapján Dr. Koltay András a rend levéltárosa felkérte a piarista rendtörténeti sorozat 3. kötetének megírására, mely "Piaristák Tatabányán" címmel tavaly meg is jelent.
Zágon József (a közigazgatásilag Tatához tartozó falu, Agostyán szülötte) születésének 100. évfordulójára megemlékezést szervezett és meghívta Ruppert József atyát a megemlékező szentmise megtartására. Mihály rendszeres résztvevője a hagyományos szeptemberi Patrociniumnak a kapucinus templomban. Amíg az eseményt vacsora követte, annak is aktív szervezője volt. Társaságában mindig sok érdekeset hallunk a régi tatai tanárokról.

Az "Apostol" című helyi plébániai lapban, ahol gyakran szerepelnek helytörténeti írásai, idén rovatot indított "A tatai piaristák" címen. A cikkek folyamatosan megjelennek a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevelében is annak 2011. január 20-ai számától kezdődően.
A sajnos a nehézségeket okozó egészségi állapota miatt, - bár változatlan lendülettel tekint a jövőbe -, a közgyűlésen a kitűntetést a tatai tagozat elnöke vette át. Ezért szerveztünk tehát külön alkalmat a helyi öregdiákok részvételével, hogy a megtiszteltetés jele jogos tulajdonosához kerüljön.
Dr. Nemes Lajos tagozati elnök a BorDó Házban tartott ünnepségen átadta az Antall József emlékérmet. Kitüntetett társunk ezt követően elmesélte, hogy már népművelőként kezdett foglalkozni helytörténelemmel, mert az tapasztalta, hogy a helyiek sem ismerték a várost. A kutatás során az iskolák történetébe is beleásta magát, így került a kezébe egy kiadvány a tatabányai Árpád gimnáziumról. Az évkönyv olyan valótlanságokkal volt tele, hogy úgy érezte, erre reagálni kell.
Tatabánya első gimnáziuma létrejöttét ugyanis a piaristáknak köszönhette. Tatán az 1944. szeptemberi kezdés után viszonylag gyorsan megszűnt az oktatás. Mivel akkor is sokan jártak át a pár év múlva négy településből létrehozott Tatabányáról, fölmerült a gondolata egy ottani kihelyezett tagozatnak. Haraszti Mihály úgy fogalmazott, hogy ezzel a tatai piaristák visszatértek a Kalazanci Szent József rendalapító atyánk lelkiségéhez. A tatai, és alighanem a többi gimnázium többsége ugyanis elit iskolaként működött (ennek jele, hogy a diákok közül nagy számban tudósok, elismert mérnökök kerültek ki), de ez volt az elvárás. A kegyesrendi tanárokat nem az alsóbb néprétegekből származó gyerekek nevelésére készítették fel, bár ez semelyik fiatalt nem akadályozta meg, hogy oda járjon. A tatabányai helyzet tehát új feladatot jelentett, de a tanárok mégis vállalták, sőt a rendszeres látogatásokkal szoros kapcsolatuk alakult ki a családokkal. Az erről szóló a könyv azért lett fontos, mert a témája, unikum a rend történetében, és a tatai rendtársak élete, a tatabányai "kaland" miatt a többiekéhez képest meglehetősen eltérően alakult. 
A tatabányai Árpád gimnázium sem jött volna annyira rövid idő alatt létre, ha a piaristákat nem akarták volna gyorsan eltávolítani, ezt mutatja az is, hogy a gimnáziumnak mai napig nem épült meg a valamikor beígért saját székhelye. Ezeket akarta a szerző világossá tenni írásával. Amikor a kihelyezett tagozat oktatóiról, Vass Péter és Csányi tanár urakról gyűjtött anyagot a Piarista Levéltárban, annak vezetőjétől sok mindent megtudott a rend tatabányai tevékenységéről. Köszönet illeti ezért Koltai Andrást, hiszen az ő segítsége tette lehetővé végül könyv megírását, mely a valótlanságokat állító propaganda leleplezésének szándékából indult.

A továbbiakban szóba kerültek Haraszti Mihály egyéb művei is, a Komárom Megyei Útitárs, az Angolparkról szóló füzet, vagy a tatai képeskönyvek, melyeket fia szép fotói illusztrálnak. Az eddigi munkák felsorolásával még nem ért véget a tevékenység teljes ismertetése. Néhány hónappal korábban ő kezdeményezte a piaristák tatai megtelepedésének 250. éves évfordulója alkalmából 2014-ben lebonyolítandó ünnepségsorozat megrendezését. Az előkészületek aktív szervezője, az ünnepi tagozati ülés következő napirendjeként az előttünk álló időszak tennivalóit sorolta fel.

Kedves színfoltja volt a találkozónak egy tatai születésű, de a ’70-es évek óta Amerikában élő, a budapesti gimnáziumban érettségizett öregdiák megjelenése és beszámolója. Weiser Attila épp a diákszövetségen keresztül talált meg minket, és sikerült megoldani a helyiek segítségével, hogy unokája kapucinus templombeli keresztelőjén énekének orgonakísérője legyen. A szép családi ünnep előtti este szerencsésen illett Attila programjába, sikerült a tatai öregdiákok között egy vidám, visszaemlékezésekkel teli órát eltölteni.

Izing László
Tatai tagozati titkár


A generális atya 2011. áprilisi-májusi levele – A piarista rendben meglévő szolgálatokról

A generális atya 2011. áprilisi-májusi levele
 
„Nevetek be van írva az élet könyvébe"
A piarista rendben meglévő szolgálatokról
 
A sok találkozó egyikén, amelyen piarista rendtagokkal és más, a rend iránt elkötelezettekkel vettem részt, nemrégiben feltettek nekem két rendkívül érdekes kérdést; mindkettőt ugyanazon a gyűlésen. Az egyiket egy fiatal piarista szerzetes, a másikat pedig egy a piarista küldetést végző világi. A fiatalember azt kérdezte tőlem, melyek a rend azon alapvető prioritásai, amelyekre szolgálatunkkal kapcsolatosan ügyelnünk kell. A világi személy pedig, hogy melyek azok a meghatározó szempontok, amelyeken ők, világiak dolgozhatnak a piarista küldetés előmozdítása érdekében. Külön-külön válaszoltam nekik, de később sokat gondolkodtam a kapcsolaton, amely a két kérdést összeköti; és azon, hogy létezik közös válasz, amely a kettőt összekapcsolhatja. Sokféleképpen nevezhetjük ezt a választ, de ezúttal én egy egészen konkrét válaszra szeretnék utalni, amely - ha sikerül jól végeznünk - életünkben és küldetésünkben új horizontokat nyithat. A piarista szolgálatokra (ministerios escola­pios) gondolok. Az említett gyűlést a mexikói provinciában tartottuk 2010 júniusában tett látogatásom során.
A „piarista szolgálatról" beszélhetünk egyrészt a nevelési és pasztorális szolgálat jelentésében, amelyet megalakulása óta a piarista rendre bíztak; de ugyanezzel a szóval beszélhetünk a konkrét személyekre bízott különleges szolgálatokról is, valamint azokról az eredendően piarista feladatokról, amelyeket a rendnek saját széles és gazdag apostoli valóságán belül a leghangsúlyosabbá kell tennie. Elsősorban ez utóbbiakról szeretném írni nektek ezt a rövid levelet, hogy új reflexióra hívjalak benneteket a rendnek azzal a képességével kapcsolatban, hogy szolgálata köré egy élő, meghívó és misszionáló valóságot alakít.

Valóban minden karizma a Lélek ajándéka, amely feltételezi életünk megváltoztatását, sajátos lelkiséget generál,életmódunk és hitünk kifejezésének mikéntjét is alakítja, valamint az evangelizáció új formáját is erősíti. Kalazancius karizmája a piarista rend által egyházi karizmaként szilárdul meg, elválaszthatatlanul a tőle származó küldetéstől, amelyre bennünket is küldtek, és amely nem más, mint a piarista szolgálat; ebből pedig különböző szolgálatok fakadnak.
A rend sajátos, az egyház hívásaira figyelő dinamikája eredményezi, hogy ezen a karizmán a keresztény élet más formáiban élők folyamatosan osztoznak. A kalazan­ciusi identitás növekedése által a piarista karizma és küldetés a keresztségi megszenteltség olyan formáiban is tapasztalható, amelyek eltérnek a mi szerzetesi megszentelt életünktől. Innen alakul ki a hit megéléséhez és az evangélium hirdetéséhez nélkülözhetetlen, a szerzetesi közösségen túlmutató „új tér": a piarista keresztény közösség. Nem szabad elfeledkeznünk arról, amit saját regulánk javasol: „Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy olyan keresztény közösséget alkossunk, amely saját és mások evangelizációját egyaránt rendkívül fontosnak tartja" (Reg 100), illetve: „A kalazanciusi nevelési tevékenység különleges módon hozzájárul az evangelizációhoz" (Reg 99).
Egyetlen küldetésünk (nevelve evangelizálni Kalazancius stílusában), mely az egyház küldetésének kontextualizálása, különféle szolgálatokkal fejezhető ki; ezek a piarista keresztény közösség felépítésére hivatottak, és ebből a közösségből kiindulva nyerik el teljes értelmüket. Milyen lelkesítő feladat a miénk! Csodálatos látni, ahogyan maga Pál apostol oly nagy szeretettel beszél azokról, akik vele együtt fáradoznak a közösség építésén, és akikről azt mondja: „légy azok segítségére, akik velem együtt küzdöttek az evangéliumért,[...] akiknek a neve benne van az élet könyvében" (Fil 4,3). A rend saját szolgálati kiterjedésének fejlesztésére hivatott, és arra, hogy sokakat hívjon meg részt venni ebben a feladatban. Ha ezt tesszük, hűek vagyunk az egyház hívásához, hiszen az számos dokumentumában élénken vázolja a különböző egyházi szolgálatok buzdításának szükségességét. Elég, ha egyetlen rövid bekezdést idézünk a Katolikus Egyház katekizmusából: „A világi hívők hivatást érezhetnek vagy meghívhatók a lelkipásztorok segítésére az egyházi közösségekben. Új színt, új életet vihetnek az egyházközségbe, ahol különböző tisztségeket töltenek be, a nekik adott kegyelem és képességek mértéke szerint" (KEK 910).
Ennek a szolgálati képességnek a piarista renden belüli fejlesztésével magához a rendhez is hűek maradunk, amely egyetemes káptalanjain hangsúlyozza a piarista világiak hivatásbeli sokszínűségének buzdítását. Az ezzel kapcsolatosan rendelkezésünkre álló változatos irodalomból csupán egyetlen bekezdést idézek a generálisi kongregáció 1999. évi „A szerzetes és a világi piarista identitásának tisztázása" című dokumentumából, amely az 5.2-es pontjában a következőket mondja: „Ezen a területen a világiak nemcsak dolgozni akarnak, hanem [...] munkájukat szolgálattá változtatják." E téren - mint sok másban - fontos „megfogni a munka végét", hogy terveinket és javaslatainkat kreatív módon valósíthassuk meg. Jelen levelemben igyekszem kicsit elmélyültebben tárgyalni ezt a témát.
 
1. A piarista szerzetesek nagy része az egyházi rendhez tartozó szolgálatot végzi. Pappá szentelnek bennünket, hogy az Úr tanúi legyünk azon gyermekek és fiatalok között, akiket Isten az utunkba terel, hogy a felszentelésünkből adódó leglényegesebb dimenziókból kiindulva szolgáljuk őket egész életünkben. Ezek a dimenziók pedig Isten igéje, a liturgia, a szeretet és a közösség. Felszentelésünkkor vállaljuk a közösség vezetését és buzdítását, méghozzá piarista hivatásunkból és piarista életvitelünkből kiindulva, amely megvilágítja igehirdetésünk módját, illetve amely szeretetre buzdít. Papok vagyunk megszentelt életünkben és piarista küldetésünkben; ebből kiindulva igyekszünk a gyermekek és fiatalok evangelizáló nevelését, valamint a piarista keresztény közösség építését előrevinni.
A jelen egyházi helyzet egyik jellegzetessége kétségkívül a világiaknak a felszentelt papok pasztorális szolgálatában való részvétele. Nem konkrét feladatokról vagy pontos együttműködésekről beszélek, és nem is a jelentős szolgálatokról; mindezek nagyon fontosak és értékesek. Arról a pasztorális szolgálatról beszélek, amelyet kellő felkészítés és megfelelő, a hivatást érintő imádságos mérlegelés után világi személyre bízunk.
Úgy gondolom, reflektálnunk kell a szolgálati fejlődésre, amelyet papságunknak adhatunk, a közösség javára, azon javaslaton keresztül is, amelyet néhány, a karizmánkban és küldetésünkben osztozó világi személynek adunk. Már van néhány érdekes tapasztalatunk, de kétségtelenül fejlődhetünk még ezen a téren.
2. „A keresztény nevelés" és „a szegény gyermekekkel való törődés" piarista szolgálatai. Ezek olyan szolgálatok, amelyeket a képzési folyamat során kapnak a rendi növendékek. Mindkettő karizmánk központi szempontjait emeli ki; ily módon a rend és mindazok javára hangsúlyosak, akiknek életünket szenteljük. Dokumentumainkban ezek a szolgálatok még bevezető jellegűek (FEDE 89-90), és erősen kötődnek a kezdeti képzés dinamikájához. Ez nagyon jó és fontos, de nem akadályozza, hogy igyekezzünk mélyebben és szélesebben kiterjeszteni az abból fakadó gazdagságot, hogy a rend elismeri a keresztény nevelés és a szegény gyermekekkel való törődés szolgálati jellegét. Ezeket a szolgálatokat nemcsak fiatal szerzeteseinkre, hanem azokra is rábízhatjuk, akik karizmánkban és küldetésünkben osztoznak. Véleményem szerint ez javára válna nemcsak a piarista rendnek, hanem - és elsősorban - küldetésünk címzettjeinek is.
Ezekkel a szolgálatokkal kapcsolatban, amelyeket a rend az egyszerű fogadalmas szerzetesek esetében a rend elismer(később más, az egyház által létesített szolgálatokat kapnak: a lektorét és az akolitusét), szeretnék néhány javaslatot tenni.

  • a) Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal piaristák képzésük során megkapják ezeket a szolgálatokat. Tapasztalataim szerint egyes területi egységekben ünnepélyesen felavatják a növendékeket ezekre a szolgálatokra, másokban viszont nem. Úgy gondolom, ez sajnálatos, és képzésük szempontjából nagy veszteség a fiatalok számára.
  • b) A generálisi kongregáció segítséget kíván nyújtani a rendnek egy olyan dokumentummal, amely ezekről a szolgálatokról szól. Az anyag útmutatást ad egyrészt az előkészítést, másrészt pedig a megvalósítást illetően, hogy még inkább kiemeljük e szolgálatok fontosságát a piarista rend életében.
  • c) A kezdeti képzés folyamán ezek a rend által elismert szolgálatok minden fiatal szerzetesünknek a karizmánk központi elemeiben való növekedését hangsúlyozzák. E szolgálatok elismerése minden egyes rendi növendékünkben jelentős lépés a képzési folyamatban, és a közösség figyelmét is felhívja küldetésünk valódi prioritásaira.

 
Szeretettel gondolok Félix Fedelének, Kalazancius jó ismerőjének írására, amelyben összefoglalja azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyekből kiindulva alapítónk Isten hívására adott válaszát megfogalmazta. Ezt mondja: „Látogatásai alkalmával előfordult, hogy Istennel kapcsolatban meglehetősen tudatlan gyermekekkel találkozott. Amikor rákérdezett ennek okára, azt a választ kapta, hogy azoknak a gyermekeknek nincs meg a lehetősége, hogy iskolába járjanak, mivel nincs pénzük tandíjra. Így hát senki sincs, aki Istenről beszélne nekik. Ez az előnytelen helyzet késztette Isten ezen szolgáját arra, hogy Isten félelmére oktassa őket, hogy megalapítsa a kegyesrendi iskolákat, hogy ilyenformán ne csupán Isten félelmére, hanem az írásvetésre, az olvasásra és más tanulmányokra is oktassa őket" (Reg. Cal. 31., 200. old.; 1669-ből). Ez a bekezdés jól kifejezi a kalazanciusi karizma lényegét, amelyet a piaristák mindig és mindenütt így értelmeztek. A rend ezt szeretné hangsúlyozni, és ezt fogalmazza meg felkínált szolgálataként. Adjuk hát meg ezeknek az elismert szolgálatoknak az őket megillető jelentőséget, a felavatást e szolgálatokra végezzük örömmel, és ajánljuk őket felelősséggel. Így leszünk hűségesek a piarista rend akaratához, és az egyházon belüli karizmánk gazdagságát is jobban tudatosíthatjuk.
 
3. Mindezek fényében egy másik kérdést is feltehetünk magunknak: Nem tudná a rend a piarista szolgálatokat intézményi jelleggel olyan megfelelően felkészített személyeknek felajánlani, akik ezeket hivatásukként fedezik fel, és a rend, illetve a keresztény közösség felelőseitől hívásként és javaslatként fogadják őket?
Úgy hiszem, érdekes lehetőség előtt állunk, amelyre reflektálhatunk, és reflektálnunk is kell. Iskoláinkban, piarista testvériségeinkben, piarista keresztény közösségeinkben találunk olyanokat, akiket meghívhatunk, hogy karizmánknak ezeket a központi elemeit hangsúlyozottan - szolgálatként (miniszteriálisan) - éljék meg.
Egy piarista iskola a keresztény nevelés szolgálatát, illetve a szegényekkel való törődés szolgálatát tudatosan felvállaló szolgálattevőkkel gazdagodhatna azok által, akiket arra megfelelő módon felkészítettek, és akik ezeket állandó, hivatásbeli és elkötelezett szolgálatként vállalnák. Gondolkodjunk el ezen, és tegyük ezt kreatív módon, szem előtt tartva intézményeink piarista identitásának megerősítését! A piarista identitás nem elmélet, hanem dinamizmus, amely gazdagodik azzal, ha felfedezik, megélik és gondozzák.
 
4. A rend arra is hivatott, hogy imádságosan mérlegelje és fejlessze azokat a területeket, ahol ezekre a piarista szolgálatokra a legnagyobb szükség mutatkozik. Hoznék is erre egy-két példát.

  • a) Milyen különleges szükségleteink vannak a keresztény nevelés szolgálatával kapcsolatban? Néhány eszembe jut: a gyermekek és fiatalok lelki kísérése, az imádságba való bevezetés, a családok és a vezetői feladatot ellátók kísérése stb. Nem lenne hát nagy gazdagság, ha néhány embernek javaslatot tehetnénk, hogy a fiatalok kísérésének szolgálatára készüljenek, és hogy azt kapott, vállalt hivatásként, és nem csupán „az iskola organogramjában" meghatározott feladatként végezzék? Micsoda gazdagság rejlik karizmánkban, és hány kihasználatlan lehetőség rejtőzik még benne! Bíznunk kell magunkban, hogy valóban sikerül ösztönöznünk a hivatásbeli pluralitást a piaristaságon belül.
  • b) Mely aspektusok bírnak prioritással „a szegény gyermekek szolgálatát" illetően? Gondolok itt a szociális változtatásra irányuló nevelésre, a legtöbb problémával küzdő fiúkkal és lányokkal való foglalkozásra, az önkéntesek összefogására, az együttműködésre más szervezetekkel, a szociális intézményeink fenntartásával kapcsolatos munkákra stb. Ezek kétségkívül különösen jelentős területek, amelyek biztosan megélhetőek hivatásként.

A „piarista szolgálatokban" a piarista rend építésének nagy ereje rejlik. Fiatal szerzeteseink szívében e szolgálatok képezik azt a módot, ahogyan átadhatják magukat hivatásként kapott küldetésüknek. Arra kérem a növendéknevelőket és a nagyobb elöljárókat, hogy tulajdonítsanak fontosságot a hivatásbeli növekedés azon dinamikájának, amelyet fiataljainkban ezeknek a szolgálatoknak az elismerése jelent.
Úgy gondolom azonban, hogy mindezen túl ezek a szolgálatok a piarista világiak képzésével, valamint a megújított hivatásbeli pluralitással kapcsolatban is sok lehetőséget hordoznak. Sokakat meghívhatunk arra, hogy piarista elhivatottságukból kifolyólag életállapotuknak megfelelően építsék a piarista rendet. Arra hívlak benneteket, hogy reflektáljatok erre, és mindazokra a tapasztalatokra, amelyeket e területen már megéltünk!
5. Ápoljuk ezeket a piarista szolgálatokat! Levelem egy kis részét annak szeretném szentelni, hogy megkérjelek benneteket, tulajdonítsatok jelentőséget ezeknek a szolgálatoknak, amikor rábízzátok őket olyanokra, akik vállalják. E szolgálatok ellátására nem felel meg akárki, és megfelelő előkészület nélkül nem is lehet rábízni őket akárkire, hiszen nem egyszerű feladatokról vagy konkrét tevékenységekről van szó. Olyan szolgálatok ezek, amelyek kifejezik a piarista rend karizmatikus lényegét, és nem lehet vállalni és végezni őket erőfeszítés, felkészülés, hivatás és imádságos mérlegelés nélkül.
Fiatal szerzeteseink képzésük során megkapják ezeket, és ezek hozzájárulnak piarista szerzetesi hivatásuk végső formájának kialakításához. Ezek a szolgálatok piarista identitásukhoz és hivatásukhoz egyaránt közvetlenül kapcsolódnak. Ugyanígy, amikor azt tervezzük, hogy a karizmánkkal kellően azonosulni tudó világiakra bízzuk őket, legyenek elvárásaink, és adjuk meg a nekik járó fontosságot! Értékeljük őket, írjunk róluk, határozzuk meg pontosan mibenlétüket, és a rájuk való felavatást is kellő ünnepélyességgel végezzük! Csak így építhetünk tényleges identitással rendelkező piarista világi közösséget. Ne nevezzük szolgálatnak azt, ami csupán tevékenység vagy együttműködés, bármilyen fontos is legyen az! Ügyeljünk a megnevezésekre, amelyekkel a körülöttünk születő valóságot illetjük, és igyekezzünk mindig úgy tenni azt, hogy aszínvonalat emeljük! Úgy gondolom, ez a megfelelő irány.
 
6. Továbbá azt javaslom, hogy piarista papságotok megélése során annak a feladatnak, hogy a szolgálatokat ösztönözzétek, tulajdonítsatok különleges fontosságot. A pap építi a közösséget; a piarista pap a piarista keresztény közösséget is építi. A papság a közösség építésének és a karizmák közötti egységnek szolgálata; a piarista papság gazdagszik azzal, ha közösséget építő hivatásokat szülő hivatásként értelmezzük. Néha akadnak, akik rákérdeznek a piarista szerzetes szerepére intézményeinkben, rákérdeznek jelenlétünk különleges voltára, valamint azokra a prioritásokra, amelyekre különös figyelmet kell fordítanunk. Testvéreim, ezek közül az egyik prioritás: úgy éljünk, hogy a bennünket ismerők érezzék, ők is meghívást kaptak. Akár a piarista szerzetesi életre is! De a világi élet mint a piarista renden keresztül megélt szolgálat és hivatás is nagyon fontos. Elengedhetetlen, hogy legyenek világiak, akik karizmatikus identitásunk legfontosabb aspektusaiban osztoznak velünk.
 
Levelem végére értem. Szeretném kifejezni, milyen közel állnak hozzám mindazok, akik piarista létünk ezen központi értékeit saját életükben megélik; hála és köszönet nekik. Nemcsak minden szerzetesnek, hanem mindazoknak, akik újra meg újra felfedezik, hogy Isten a hivatásukon keresztül egyre biztosabb és elkötelezettebb választ kér tőlük. Isten áldjon és erősítsen meg mindnyájatokat!
 
Testvéri szeretettel:
Pedro Aguado generális atya


Beszélgetés a gödi Piarista Iskola igazgatójával a piarista közösség életéről

A Gödre került piarista atyák gödi tevékenységéről és egyáltalán „vidéki” életükről szeretnénk a Hírlevél számára beszámolni. A gödi iskola egyébként is a volt piarista diákokat mindig érdekelte és érdekli, hiszen az itteni iskola megteremtése teljesen újszerű kezdeményezés volt nemcsak itthon, hanem a külhonban is. A hírneves gimnáziumairól híres piarista rend a gödi iskolával egy teljesen újszerű oktatási tevékenységbe fogott bele. Magáról az iskoláról gyakran olvasni Hírlevelünkben, de más sajtótermékekben is, viszont az itteni piarista tanárokról alig tudunk valamit. Erről kérdezzük Szabó László igazgatót, piarista atyát.
 
- A tanári kar milyen létszámú? Ebben hányan vannak piaristák?
45, az idei tanévben 2 piarista: Szabó László igazgató, Radnics Zoltán kollégiumi nevelőtanár és hittanár.

- Ők mit tanítanak? Vannak közöttük volt piarista diákok is?
Szabó László magyar nyelv és irodalom, kecskeméti öregdiák, Radnics Zoltán hittan, kecskeméti öregdiák.
 

-  Rendtársaid közül ki honnan került Gödre?
Guba András Budapestről (gimnázium), Rubovszky György Budapestről (gimnázium), Radnics Zoltán a Noviciátusból, én a Kalazantínumból.

- És te, Igazgató Úr, mikor kerültél ide? És honnan?
A Kalazantínumból 2004-ben.

-  Előtte egyáltalán hallottál Gödről, mert ha nem fővárosi (vagy ahhoz közeli) voltál, akkor biztos alig hallhattál Gödről?
Hallottam. Nem vagyok fővárosi, kalocsai vagyok. Guba András hívott egy lelkinapra, és itt találkoztam először a gödi diákokkal, és itt fogalmazódott meg bennem, hogy szívesen tanítanék ebben az iskolában.

- Egyáltalán szívesen jöttél ide? Maga a rend küldött, vagy inkább – önszántadból – te szerettél volna idekerülni?
Szívesen jöttem ide. A rend küldött, de én is kifejezhettem ezirányú vágyamat.

- Rögtön igazgatóként kezdtél itt?
Nem rögtön igazgatóként kezdtem, először óraadó hittanár voltam az egyetem végzése mellett, majd főállású magyar-hittan szakos tanár és osztályfőnök, majd egy évig igazgatóhelyettes, és 2008 augusztusától igazgató.

- Igazgatói elfoglaltságod ellenére van „energiád” és persze időd tanítani is? Milyen tantárgyakat tanítasz?
Van egy kevés energiám arra, hogy magyart tanítsak. Időnként lelkinapokat is tartok – idén főleg a 10. osztályosoknak.

- Milyen gyakran szoktál a „központba”, a Rendházba bemenni? És a többi piarista ?
Elég gyakran szoktam a központba bemenni – ott nagyon jó a konyha, szívesen étkezem a központi rendtársakkal, szívesen beszélgetek velük. Az ügyek intézése miatt is elég sűrűn meg kell fordulnom az aulában.

- Hol laktok? Mind Gödön ? Nincs senki „ingázó” közöttetek?
Gödön a Munkás Szent Józsefről elnevezett rendházban élünk négyen. Guba András ingázik, őt a munkája az aulához köti: a PSZI igazgatója.

- Nem érzed egy kicsit, hogy a főváros közelsége ellenére ide kerülve kicsit kiszakadtok a fővárosi központú rend életéből ? A többi iskola lényegében városokban van, a városi élet velejárójaként mégis „városi életet” élnek rendtársaid? De Göd – város rangja ellenére – kicsit „falunak” számít? Milyen tehát itt „falunk” élni nektek, piaristáknak?
Én nagyon örülök annak, hogy nem kell városias életet élnem.

- Hétvégeken itt szoktatok lenni? Hol szoktatok misézni?
Hol itt, hol ott. Gyakran itt vagyunk hétvégenként is természetesen. Vasárnap csak akkor misézünk a gödi egyházközségekben, ha a plébános atya helyettesíteni hív – egyébként együtt misézik a közösség vasárnap este. Jelenits atya mondja az alsógödi templomban a vasárnapi szentmisét, ő is meg szokott kérni helyettesítésre, amikor más irányú elfoglaltsága van – de ez nem rendszeres. A jövőben elgondolkodunk azon, hogyan tudnánk szorosabbra fűzni a kapcsolatot a gödi egyházi közösségekkel.

- Jelenits atya gödi miséinek szinte már történelme van itt. Tudom, nagy rohanásban jön és megy is rögtön, szoktatok vele ilyenkor találkozni?
Nem szoktunk vele találkozni.

- Hogyan tartjátok a kapcsolatot a többi – főleg – fővárosi rendtársaitokkal ? Gondolom az e-mail esetleg Skype nektek is nélkülözhetetlen a kapcsolattartásban?
Leginkább személyesen.

- Egyáltalán szoktak jönni hozzátok Budapestről vagy a vidéki gimnáziumokból rendtársak?

A Duna-parti rendház tagjai rendszeresen járnak hozzánk vendégségbe, szeretnek bennünket is meg a környezetet is.

-  Ezek a látogatások szakmai jellegűek vagy inkább barátiak?
Baráti jellegű szerzetesi együttlétek: jól főzünk és finom boraink vannak, ők meg finom szivarokkal készülnek. A többi szívből jön.

-  A Piarista Diákszövetséggel van valamilyen kapcsolatotok?

Kevés, de az operatív és nagyon hasznos, segítő jellegű.

- Végzett diákjaitok tudnak a Diákszövetségünkről?
Sajnos még keveset, ezen nekünk is dolgoznunk kell.
 
Köszönöm a beszélgetést. Munkátokhoz, a szép, de nehéz feladatok ellátásához, iskolátok hírnevének „öregbítéshez” sok sikert kívánok neked és tanártársaidnak!
 
Kölcsei Tamás


Nagykanizsa zarándoklaton Mindszenty bíborossal

A nagykanizsai Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon is bekapcsolódott a múlt hét végén megrendezett Vasvár-Csehimindszent zarándoklatba. Körülbelül 40 résztvevő látogatott el Mindszenty hercegprímás falujába.

Mindszenty József bíboros-hercegprímás itt, a Vasvárhoz közeli Csehimindszenten született 1892. március 29-én, s 1975. május 6-án, 82 éves korában hunyt el Bécsben. Halála évfordulóján minden évben gyalogos zarándoklatot szerveznek Budapestről Esztergomba a sírjához, ahol általában dr. Erdő Péter bíboros celebrálja az ünnepi szentmisét. Ezzel párhuzamosan egy héttel később, elsősorban a nyugat-dunántúliak számára kerül sor a másik gyalogos zarándoklatra, Vasvárról Csehimindszentre a jeli arborétum érintésével, ahol éppen ez idő tájt bontja szirmait, ontja illatát a rododendron. Mindszenty gyermekkorában talán éppen fordított irányban tette meg az utat szüleivel a vasvári Szűzanyához zarándokolva. Idén immár a 15. zarándoklatot tartották május 14-én - ezen vettek részt a kanizsai piaristák is. 

- A mi kis zarándoklatunk talán éppen Mindszenty utolsó vágyának teljesülése volt, midőn felkerestük szülőházát és édes szülei sírját - jelentette ki Vereb Zsolt, a Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda igazgatója, aki a zarándoklat szentmiséjét celebrálta. - Csehimindszent jelenlegi polgármestere, Fukszberger Imre - Mindszenty József lánytestvérének unokája, aki éppen velem egyidős - szívélyes szeretettel fogadott minket. Idén körülbelül háromszázan vágtak neki a 18 kilométeres távnak. Személy szerint én úgy érzem, kereszténységemben, magyarságomban, hazaszeretetemben újra megerősített ez az út. A zarándoklat imádságai, elmélkedései, erőfeszítései közben egyszerűen nem lehetett a hőslelkű és erős akaratú bíborostól elszakadni, róla megfeledkezni. Szinte velünk volt az úton és tanított minket.
De mit gondol a boldoggá avatás előtt álló bíborosról a piarista atya?
- Nagyon alázatos és szerény ember volt. Megítélésem szerint - de ezt Benedek pápának kell kimondania - az erényeket hősies fokon gyakorolta. Nem kell tőle félni senkinek - azoknak sem, akik megnehezítették az életét. Én már türelmetlenül várom boldoggá avatása ünnepét.
Ott volt a zarándoklaton a 10. évfolyamos Rafael Krisztián Mózes is, aki budapesti, a nyolcadik kerületből, azaz Józsefvárosból érkezett a kanizsai piarista iskolába.
- Mindszenty szülőházában látottakból magam is azt szűrtem le, hogy a bíboros roppant egyszerű ember volt - magyarázta a fiatalember, akinek egyébként missziója van: a főváros leghírhedtebb részéből érkezvén úgy gondolja, majdan testnevelés-hittan szakos pedagógusként hátrányos helyzetű roma fiatalokkal kell foglalkoznia. - Az épület berendezési tárgyaiból ugyanis nem lehetne kitalálni, hogy ott egy olyan ember látta meg a napvilágot, akit várhatóan nemsoká boldoggá avatnak, aztán pedig szentté. A 18 kilométeres zarándoklatról pedig annyit: gyalogosan ekkora távolságot megtenni nekem kicsit szenvedés volt, de úgy érzem, mégis megérte, mert ezt felajánlhattam Istennek. Én a hivatásomért imádkoztam...
 
forrás: www.zalaihirlap.hu 


Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat 2011. július 13-17.

Az Egerhez három kilométerre lévő Egerszalókon 1982-ben rendeztek először ifjúsági találkozót, a helyi plébániához tartozó szabadtéri területen. Az évente jelentkező program azóta csak egyszer maradt el, 2000-ben, árvíz miatt. A kezdetben, titokban megrendezett találkozóra, eleinte néhány tíz, illetve egy-két száz fiatal látogatott el, egyházmegyénk különböző részeiről. Ma a rendezvény már országos méretű, sőt régóta, a határainkon túlról is szép számmal érkeznek fiatalok.
A július második szerdáján kezdő, és egészen vasárnapig tartó program (2011-ben július 13-17. között), a maga, átlagosan 1500-2000 résztvevőjével, joggal nevezhető Magyarország  (jelenleg) legnagyobb katolikus ifjúsági találkozójának. Az Ifjúsági Iroda, és vele együtt az egri és Eger környéki fiatalok 2001-ben kapcsolódtak be az esemény szervezésébe, az akkor már nagy tapasztalattal rendelkező budapesti és miskolci önkéntes-szervezőcsapat mellé.

Dr. Kerényi Lajos atya nevével fémjelzett lelkigyakorlat minden évben egy meghatározott téma körül épül fel, amellyel kapcsolatban Kerényi atya és számos, az egyházi és a civil életből meghívott előadó tart tanulságos és felejthetetlen előadásokat. A kommunikáció fontosságát figyelembe véve, kiemelt hangsúlyt kapnak az úgynevezett "kiscsoportos beszélgetések" is, amelyek segítségével a résztvevő fiatalok, élményeiket és gondolataikat egymással megosztva, hatékonyabban tudják feldolgozni az előadásokon hallottakat. Az Ifjúsági Iroda felismerte annak igényét, hogy képzett és felkészült csoportvezetők kell hogy irányítsák ezeket a beszélgetéséket. Éppen ezért minden találkozó előtt csoportvezető-képzőt indít, amelyre egész évben várja a jelentkezőket.
A festői környezetben elterülő Egerszalók, kiváló lehetőséget nyújt az elmélkedésre, az elcsendesedésre, messze a városok zajától. Az érkező fiatalok az öt nap alatt, az általuk hozott sátrakban laknak, amelyek egy egész sátorvárossá növik ki magukat, egyedi hangulatot teremtve ez által az eseménynek. A modern keresztény könnyűzenével, és fiatalos lendülettel átszőtt, mégis léleképítő találkozó, a maga sajátos vonásaival visszavonzza azokat, akik egyszer már ellátogattak oda.

forrás: http://jaszfenyszaru-plebania.hu/content/egerszal%C3%B3ki-ifj%C3%BAs%C3%A1gi-tal%C3%A1lkoz%C3%B3-%C3%A9s-lelkigyakorlat


2011-ben az egykori piarista diák, Perczel András kémikus kapta a Bolyai-díjat

Perczel András kémikusnak ítélték oda a 2011. évi Bolyai-díjat; a magyar tudomány legnagyobb értékű, 100 ezer euró adómentes pénzdíjjal járó elismerését Schmitt Pál köztársasági elnök adta át 2011. május 22-én, vasárnap este a Nemzeti Színházban.

Perczel András a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének egyetemi tanára a fehérjék és építőköveik szerkezetét, mozgékonyságát és kölcsönhatásait kutatja, vegyész és biológus hallgatókat, valamint doktorjelölteket oktat. Perczel a díj hatodik kitüntetettje. 
A professzor az MTA és az ELTE közös Fehérjemodellező Kutatócsoportjának vezetője, munkájukban szerves szintetikus, spektroszkópiai és molekulamodellezési eljárásokat együttesen alkalmaznak. Az élettani folyamatok megismerését segíti az azokban résztvevő fehérjék térszerkezetének atomi szintű leírása, Perczel munkatársaival mára néhány tucat aminosavból felépülő peptidek és minifehérjék szerkezeti tulajdonságait is sikeresen határozta meg. 
1995-ben Perczel András indította el az ELTE-n a biomolekulák, elsősorban a fehérjék oldatfázisú szerkezetkutatását egy akkor frissen beszerzett NMR-spektrométerrel. A későbbiekben nemzetközi együttműködésben megteremtette egy magyarországi bioNMR-központ létrehozásának feltételeit.

A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Az alapító okirat szerint a tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. A kétévente odaítélt díj adományozásáról 15 tagú díjbizottság dönt, melynek tagjai a magyar tudomány elismert képviselői, elnöke pedig a mindenkori magyar köztársasági elnök. Az eddigi díjazottak 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus, 2009-ben pedig Ritoók Zsigmond ókorkutató voltak.
Életrajza:
Születési év: 1959.
1985: Okleveles vegyész (ELTE),
1992: a kémiai tudomány kandidátusa (MTA TMB 14337)
1998: az MTA doktora (D.Sc.) (MTA Doktori Tanács 3660)
1999: tudományegyetemi habilitáció (ELTE 210/1999)
2010: az MTA levelező tagja

Munkahely és jelenlegi beosztás: Szerves Kémiai Tanszék (ELTE), 2001-től egyetemi tanár, 2007-től tanszékvezető egyetemi tanár

Oktatás: 
1985-94 Szerves kémiai gyakorlatok a tanárképző főiskolai kar hallgatói számára.
1994- Peptidek és fehérjék konformációanalízise (speciális kollégium)
1996-2001 Szerves kémiai laboratóriumi gyakorlatok III. éves vegyészhallgatók számára
1997- NMR pulzusszekvenciák a szerkezetkutatásban (speciális kollégium)
2001- Szerves kémia biológus hallgatóknak (tantermi előadás)
2003- Elméleti szerves kémia vegyész hallgatóknak (tantermi előadás)
2008- Biológiai kémia vegyész (kémia BSc.) hallgatóknak (tantermi előadás)

Kutatási terület:
Peptidek és fehérjék szintézise szilárd fázisú és biotechnológiai módszerekkel
Bioaktív peptidek és fehérjék és peptidek spektroszkópiai vizsgálata (CD, NMR)
α és β_peptidek szerkezet- és stabilitásvizsgálata, valamint ezek nanoszálképzésének és aggregációs potenciáljának vizsgálata
Fehérjék bioNMR-spektroszkópiája: a szerkezet, dinamika és biológiai hatás molekuláris hátterének feltérképezése globuláris és funkcionálisan rendezetlen (IUP) rendszerekben.
Fehérje-ligandum kölcsönhatás feltérképezése, biológiailag fontos rendszerek szerkezetvizsgálata.

Publikációk száma: több mint 170 közlemény angol nyelvű folyóiratokban (több mint 2100 független hivatkozás), valamint három könyvfejezet, két összefoglaló tanulmány és egy magyar nyelvű könyv.

Kitüntetések: Pro Scientia 1993, Pro Scientia 1995, Zemplén Géza díj 1996, ELTE Kari Tudományos Díj 1997, Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1998-2001), Magyar Kutatási Díj (2004 Sanofi-Synthélabo).

2010. december 13-ai Hírlevelünkben már írtunk Perczel András egykori piarista diákról, "Egykori piarista diák akadémiai székfoglalója" címmel.
A kitüntetéshez ezúton is piarista baráti szeretettel és nagy tisztelettel gratulálunk!
MPDSZ Sajtóbizottság


Pályázat

Tisztelt Diákszövetség!

Az Országút Társulat két kulturális pályázatot írt ki. Fontosnak tartjuk, hogy a piarista öregdiákok is megismerhessék ezeket a lehetőségeket. Köszönettel vennénk, ha hírlvelükben és más fórumaikon pályázataink megjelenhetnének. 
 
Köszönettel:
Kondorosy Szabolcs, Országút Társulat

1. Az Országút Társulat "Fekete-fehér" címmel amatőr filmpályázatot ír ki
A filmpályázat célja olyan magyar nyelvű (nem feliratozott) filmalkotások létrejöttének segítése, melyek értéknek tekintik keresztény/keresztyén és magyar gyökereinket. 
Játékfilm kategória:
A fentiek szerinti, 1946-ig íródott magyar novella megfilmesítése.
Dokumentumfilm kategória:
Életünk méltatlanul elhanyagolt, jobb sorsra érdemes mindennapi színhelyeinek (épület, utca, szobor, park, stb...) hátterét, történetét kibontó, problémafelvető alkotások. Feltétel a források megjelölése.
A filmek időtartama legfeljebb 30 perc lehet. Csak amatőrök pályázhatnak magyar nyelven született, legfeljebb két alkotással.
Mindkét kategóriában a díjazás: I. hely: 25.000 Ft, II. hely: 10.000 Ft, III. hely: 5.000 Ft. 
A pályázat két lépcsős: először a részvétel szándékát nevezéssel kell érvényesíteni. Ezután a film leadására szeptember 30-ig áll rendelkezésre idő. Csak érvényes nevezéssel rendelkező pályázók filmjeit fogadjuk. 
Nevezési határidő: 2011. július 30.
Filmleadási határidő: 2011. szeptember 30.
A pályázati kiírás részletei, nevezési lapok elérése:www.orszagut.comze.com
Email: orszagut.palyazat@gmail.com
 
2. Műfordítói pályázatunk Paul Claudel "Partage de midi" című drámájának műfordítását tűzi ki célul, mely leendő előadásának, ill. lehetőség szerint könyvként való megjelentetésének is alapját jelenti. Ezért olyan pályázók műfordítást várjuk, akik a feladat egyedülálló jelentőségét és megtiszteltetését érzik.
Pályadíj: 50.000 Ft
Nevezési határidő 2011. június 30.
Fordítás leadásának határideje: 2011. október 1.
 
A pályázati kiírások részletesen: www.orszagut.comze.com
Email: orszagut.palyazat@gmail.com


Kiss Andor, volt piarista diák, görög katolikus esperes levele

Tisztelt Sajtóbizottság!

Az "Európai Egyházközségek Kollokviuma" egy európai katolikus szervezet, melynek elnöke Josep Taberner Vilar, egy spanyol római katolikus pap, aki pasztorál teológus, az egyik alelnöke pedig a feleségem, Kiss Andorné Kondás Mária. Ez a szervezet két évente rendez kollokviumot.
A volt szocialista országok közül először Magyarországon lesz ez a rendezvény, Nyíregyházán, 2011. július 17-től 22-ig.
Tisztelettel kérem Önöket, hogy amennyiben mód és lehetőség van rá, jelentessék meg ezt a hírt a Piarista Hírlevélben. A szükséges 4 dokumentumot csatolom. A magyar állampolgároknak a részvétel azért olcsóbb, mint a nyugat-európaiaknak, mert a Renovabis támogatja.

Tisztelettel köszöntöm Önöket:
Kiss Andor, görög katolikus esperes, volt piarista diák
U. i.: 1979-ben érettségiztem Kecskeméten, Ruppert atya volt az osztályfőnököm.
 
Európai Egyházközségek 26. Kollokviumának tervezett programja
Nyíregyháza 2011. július 17-től 22-ig
Július 17. vasárnap
17:00 Ünnepélyes görög katolikus püspöki Szent Liturgia, 50 éves jubileumi hálaadás. Köszöntőt mond Szászfalvi LászlóÚr aKözigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Államtitkára és Tőkés László az Európa Parlament Alelnöke.
19:00 Vacsora. Nemzeti csoportok találkozása.
Július 18. hétfő
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Luca Bressan bevezetőt mond. Prof. Dr. Hubert Windisch előadása: Az egyházközségek a reménység hordozói? Az európai egyházak helyzete.
10:30 Szünet
11:00 Dr. Bóna Zoltán előadása az ökumenizmus magyarországi helyzetéről. A közép-és kelet- európai egyházak jelenéről.
12:30: Ebéd
14:30 Csoportos megbeszélés
16:00 Szünet
16:30 Kocsis Fülöp Püspök Úr bemutatja a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Kerekasztal beszélgetés Kocsis Fülöppel és az előadókkal.
18:00 Előadók és csoportvezetők megbeszélése
19:00 Vacsora
Július 19. kedd
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Prof. Dr. Hubert Windisch bevezetőt mond. Friderike Maier előadása: A reménység megjelenése a háború alatt vezetett naplókban (Római 4, 18)
10:30 Szünet
11:00 Tanúságtétel az egyházi személyek helyzetéről a kommunizmus ideje alatt.
12:30 Ebéd
14.00 Egyházközségek meglátogatása
Július 20. szerda
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Alphonse Borras bevezetőt mond. Nikolaus Wyrwoll előadása: A reménység megjelenése az ökumenizmusban, a regensburgi Keleti intézet tapasztalatai alapján.
10:30 Szünet
11:00 André Noel és Jean Geysen, két Chevetogne-i szerzetes ökumenikus tanúságtétele.
12:30 Ebéd
14:30 Csoportos megbeszélés
16:00 Szünet
16:30 Kerekasztal beszélgetés (előadók)
18 :00 Ökumenikus Istentisztelet.
19:00 Vacsora
20:00 Élményfürdőzés
Július 21. csütörtök
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Gaspar Mora bevezetőt mond. Luka Bressan és Alphonse Borras előadása: Az egyházközségek a reménység hordozói. (1.Péter 3,15)
10:30 Szünet
11:00 Prof. Dr. Hubert Windisch: A Kollokvium tartalmi összefoglalása.
12:30 Ebéd
15:00 A nemzeti csoportok állásfoglalásai
17:00 Ünnepélyes római katolikus Szent Liturgia Bosák Nándor Debrecen- Nyíregyházi Megyés Püspök Úr vezetésével.
- Fogadás a Megyeházán „Népek ünnepe”
Július 10. péntek
Reggeli és hazautazás, zarándoklat Máriapócsra

Európai Egyházközségek 26. Kollokviuma
Fiatalok tervezett programja - Nyíregyháza 2011. július 17-től 22-ig
 
Július 17. vasárnap
17:00 Ünnepélyes görög katolikus püspöki Szent Liturgia, 50 éves jubileumi hálaadás. Köszöntőt mond Szászfalvi László Úr a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Államtitkára és Tőkés László az Európa Parlament Alelnöke.
19:00 Vacsora. Nemzeti csoportok találkozása.
Július 18. hétfő
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Luca Bressan bevezetőt mond. Prof. Dr. Hubert Windisch előadása: Az egyházközségek a reménység hordozói? Az európai egyházak helyzete.
10:30 Szünet
11:00 Előadás a közép- és kelet-európai egyházak jelenéről (Kolosszei 1, 3-5). Dr. Bóna Zoltán előadása az ökumenizmus magyarországi helyzetéről.
12:30: Ebéd
13:30 Fogyatékosok intézetének meglátogatása
18:00 Népek ételei, közös főzés és vacsora
Július 19. kedd
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Előadás Friderike Maier előadása: A reménység megjelenése a háború alatt vezetett naplókban
 (Római 4, 18)
10:30 Szünet
11:00 Tanúságtétel az egyházi személyek helyzetéről a kommunizmus ideje alatt.
12:30 Ebéd
- Egyházközségek meglátogatása
 
Július 20. szerda
8:00 A ismerkedés a hodászi cigány egyházközség életével és egyházi intézményeivel.
- Gyalogos zarándoklat Máriapócsra, a kegyhely és történetének megismerése, szent liturgia. Visszautazás Nyíregyházára
19:00 Vacsora
20:00 Élményfürdőzés
Július 21. csütörtök
9:00 Reggeli ima, aktuális információk közlése
9:30 Gaspar Mora bevezetőt mond. Luka Bressan és Alphonse Borras  előadása: Az egyházközségek a reménység hordozói. (1.Péter 3,15)
10:30 Szünet
11:00 Prof. Dr. Hubert Windisch: A Kollokvium tartalmi összefoglalása.
12:30 Ebéd
14:00 A fiatalok beszámolója
-A nemzeti csoportok állásfoglalásai
17:00 Ünnepélyes római katolikus Szent Liturgia Bosák Nándor Debrecen- Nyíregyházi Megyés Püspök Úr vezetésével.
- Fogadás a Megyeházán „Népek ünnepe”
 
Július 10. péntek
Reggeli és hazautazás, zarándoklat Máriapócsra

Hívunk minden érdeklődőt!
 
 Aki lelkes híve Krisztus evangéliumának; akit érdekel más országok keresztényeinek helyzete; aki nyitott az átadásra és befogadásra; aki cselekedetekre akarja váltani tudását, függetlenül attól, hogycivil vagy egyházi személy; szerzetes vagy szerzetesnő; egyházközség küldötte vagy egyéni érdeklődés vezérli.


"A fák múlandók, de az erdő örök" - emlékezés prof. dr. Majer Antal (1920-1995) erdészprofesszorra

Tisztelt Piarista Hírlevél Szerkesztőbizottság!

Ezúton kérjük Önöket, hogy egy 25 évvel ezelőtti eseményre emlékezve, s konkrétan egykori neves veszprémi piarista diáktársunk dr. Majer Antal erdészprofesszor emlékezetére pár emlékező sorunkat a Hírlevél egyik közel-jövőbeni számában lehozni szíveskedjenek!
Veszprém, 2011. március 15.
Maradunk köszönettel és tisztelettel:  
dr. Varga Miklós s.k. p. confrater

A Lovassy gimnázium előtt, 1986-os jubileumi ünnepségeinek kezdetekor Ő ülette el a "barátság fáját". Híres diákjaink rovatunkban korábban csak az általa írt "Bakony tiszafása" című könyvét ismertettük saját szavaival, és kurtán-furcsán búcsúztunk tőle


Interjú Beer Miklóssal: "Bízom benne, hogy hazánk képes lesz a vagány szemléletváltásra"

"A szocializálódás valahol a családban kezdődik. Meggyőződésem, hogy a társadalom egészsége helyre fog állni, és a kilengő iránytű előbb-utóbb megint visszatér a helyes irányba. Hiszem, hogy az új nemzedék vissza fog találni az olyan értékekhez, mint hűség, önzetlenség, másokért való áldozatvállalás, ami elsősorban a családban érhetők tetten. Ehhez nekünk nem kell mást tenni, mint megmutatni a szép családi élet példáját." Dr. Beer Miklóst, a váci egyházmegye megyéspüspökét kérdeztük hitről, családról, emberségről.
- Hogyan töltötte a gyermekkorát? Fontos szerepe volt-e ebben a családnak, és milyen jó példákat látott otthon, amelyek később meghatározták a saját életvitelét?

Azt szoktam mondani, hogy én a csonka család élményével is rendelkezem és a nagycsalád élményével is. Ez azt jelenti, hogy nem sokkal a születésem után apám meghalt Budapest ostrománál, édesanyám pedig egyedül nevelt fel. Egy gyerek érzi annak hiányát, ha nem teljes a család. Egész kisgyerekkori emlékem, hogy néha rám tört az érzés, hogy nekem miért nincs apám? A nagycsaládnak az élménye viszont onnan adódott, hogy anyámék négyen voltak testvérek. Mi, nyolcan, unokatestvérként mindig együtt töltöttük a nyarat a nagymamánál Zebegényben, és mind a mai napig úgy érzem, mintha édes testvérük lennék. Tartjuk a kapcsolatot és most már nagyon szépen gyarapodunk. Mindenütt sok a gyerek, így legalább ötven tagú a szűkebb család.
Mivel ezt az élményt is hordozom magammal, úgy gondolom, össze tudom hasonlítani, mekkora előnyt jelent a szülők és testvérek szeretetének védettsége a családon belül. Anyám egyedül maradt özvegyen, de a csonka család ellenére a vallásosság meghatározó élményem volt. A nagymama is velünk lakott, és ő is, édesanyám is vallásosan éltek, engem is így neveltek: az ünnepek, a közös étkezés, az otthoni beszélgetések nagyon sokat jelentettek számomra. Én még abba a szerencsés generációba tartozom, akik nagyon sokat beszélgettek otthon, hiszen nekünk még rádiónk sem volt, nem hogy internetünk. Főleg a nyári esték kedves emlékek, amikor a nagyobb család is együtt volt. De azt is szerettem, amikor csak úgy hármasban üldögélve mesélték a családi történeteket. Anyám pedagógus volt, irányította az olvasmányaimat, vitt múzeumba, színházba, hangversenyre, úgyhogy én ilyen szempontból – bármilyen furcsa – az anyagi nyomorúság ellenére elkényeztetett gyerek voltam.
Azonban az otthontalanságnak az élményét is hozom magammal. Miután apám meghalt és a pesti ostrom alatt a lakásunkat is lebombázták, egy özvegy nagynéni fogadott be minket. Pechünkre neki korábban volt egy bérháza, így ő is rajta volt a „listán” és mivel vele laktunk, minket is kitelepítettek egy szabolcsi faluba. Ám gyerekként – akkor 8 éves voltam – ezt nagyon pozitív módon éltem meg: szőrén ültem meg a lovat, megtanultam dohányt fűzni. Ezeket nem sok pesti gyerek teheti meg, úgyhogy azt hiszem, a szabolcsi emlékek gazdagították az élményvilágomat. Anyám hősi helytállása csak később tudatosodott bennem, akkor nem is gondoltam rá, hogyan élhette meg a teljes bizonytalanságot. Csak arra emlékszem, hogy abban a kis Gégény nevű faluban rögtön keresett munkalehetőséget: dohányt fűzött, dolgozott az aratásnál, de ugyanakkor összegyűjtött bennünket, gyerekeket és tanított is. Földrajz, biológia szakos tanár volt, a természet szeretete az ő hatására alakult ki bennem: faltam az általa adott Verne regényeket, amiken keresztül játékosan ismertem meg a földrajzot, történelmet.
Hogy később ezt a pályát választottam, abban igazi nagy hatása azoknak a papoknak a személye volt, akikkel életem során találkoztam. Utólag azt gondolom, ez sem volt véletlen. Amikor Szabolcsból visszaköltözhettünk a nagymamához Zebegénybe, akkor helyezték oda (büntetésből) Vajda József teológia tanárt, ő nevelt engem kisgyerekként. Bölcsessége, műveltsége és puritán életstílusa, amiből sugárzott, hogy ő értünk van, hogy egy pap nem önmagáért él, nagy hatással volt rám. Utána a váci gimnáziumba kerültem, Pálos Frigyes atya keze alá. Az ő kedves személye is meghatározó volt: vitt minket kirándulni, de az ötvenes években ezek titkos, konspiratív találkozások voltak, ami nagyon romantikus élmény egy gyerek számára. A harmadik ilyen ember Liska Zoltán cserkészpap volt, ők alakították ki bennem az elhatározást, hogy nekem ez az utam. Édesanyám pedig elfogadta a döntésemet és örült neki.

 
- Sokszor halljuk mostanában, hogy veszélyben van a család, más hangok szerint a házasság intézménye is. Valóban így van ez? Ha igen, mi lehet ennek az oka?
Véleményem szerint – kicsit leegyszerűsítve a témát - ennek megválaszolásához a történelem folyamatában kell nézni a társadalom alakulását, az emberi kapcsolatokat – természetesen keresztény hittel ötvözve. Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy férfi és nő kapcsolata, egyáltalán a gyermekvállalás kérdése az emberi természetben gyökerezik. Mi, keresztény szemmel mindig oda nyúlunk vissza, ahogy a Bibliában is olvasható: Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Tehát a születésnek és létünknek szempontjából is meghatározó tényező, hogy apja és anyja van egy gyereknek. Ez nem csak biológiai feltétele az embernek, hanem lélektani is, hiszen egészen más egy női lélek, más a férfi gondolkodásmódja, és mind a kettő alakítja a felnövő gyermeket.
A történelemszemlélet azért fontos, mert látni kell, hogy e tekintetben a régi kultúráktól kezdve mindig voltak eltolódások, ahogyan egy iránytű is kimozdul jobbra-balra, újra és újra. De amire aztán végül beáll, az a férfi és nő közötti kapcsolat. Gyakran szoktuk példaként emlegetni, hogy éppen a férfi-nő viszony föllazítása sodorta a Római Birodalmat a szétesés felé. Akkor is volt prostitúció, de homoszexuális kapcsolatok is léteztek ennek a birodalomnak az életében, ahol egészen új jelenség volt a keresztény családok élete. Ezt azért hangsúlyozom, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy a 21. század vívmányaként soroljuk fel a szabad szerelmet, az egyneműek kapcsolatát és az együttélést, és propagáljuk azzal a felkiáltással, hogy már nem a középkorban élünk. De a jelenség ott volt már régebben is, éppen a társadalom bomlásának forrásaként.
A házasság intézménye az emberi természetben gyökerező kapcsolat. Nem kell sok ész ahhoz, hogy ezt belássuk, hiszen ahhoz, hogy egy élet megfoganjon, egy férfi és egy nő kell. Személy szerint a mai társadalom elidegenedésének, az elmagányosodásnak, az ifjúság sodródásának, ennek a neurotikus problémakötegnek, amiről sajnos naponta hallunk - sok ember nem tudja megoldani a konfliktusait, személyes problémáit - mindennek az okát abban látom, hogy a normális emberi kapcsolatok, a házasság és a család veszélybe kerültek. Lélektani tény, hogy a gyerekember egészséges fejlődéséhez nagy szükség van a szülők által nyújtott biztonságérzetre. Meghatározó a védettség, a „szeretve lenni” élménye, és a jó testvéri kapcsolat is, hiszen a szocializálódás valahol a családban kezdődik. Az egoista én kialakulása legtöbbször oda vezethető vissza, hogy az elkényeztetett egyke gyereknek mindent szabad - és a rossz szülő mindent meg is ad neki - pedig így nem tanul meg soha másokhoz alkalmazkodni, valamiről lemondani.
Meggyőződésem, hogy a társadalom egészsége helyre fog állni, és a kilengő iránytű előbb-utóbb megint visszatér a helyes irányba. Hiszem, hogy az új nemzedék vissza fog találni az olyan értékekhez, mint hűség, önzetlenség, másokért való áldozatvállalás, ami elsősorban a családban érhetők tetten. Ehhez nekünk nem kell mást tenni, mint megmutatni a szép családi élet példáját. Sokszor szoktam idézni a Bibliából Péter apostol első levelét, akinek van egy gyönyörű mondata: A ti szép életetek adjon reményt. Persze nem programszerűen kell példát adni, mert az szörnyű, hanem természetes módon. Idén az egyik váci pedagógus házaspárt választották az év házaspárjának. Hét gyerekük van. A férj kedvesen mesélte, hogy aggódtak, mi lesz ezután a családi békével, ha jönnek a riporterek, mire a felesége Jézus hasonlatával válaszolt: Legyetek hegyre épült város, amit nem lehet elrejteni. És valóban, ezt vállalni kell, hogy mi így élünk. Azt hiszem, ez ad reményt arra, hogy az iránytű egyszer valóban helyreáll.
 
- 2011-et a Család Évének nyilvánította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Miért volt / lehetett erre szükség? Kell, hogy a családokhoz külön szóljanak az egyházak? Nem elég az egyes emberekhez külön-külön eljuttatni az üzeneteket?
Ahogy arról már az előzőekben is beszéltünk, látjuk azt, hogy krízisben van a társadalom. A válság egyik jelensége éppen az, hogy nagyon sok házasság felbomlik, az együttélés már társadalmilag elfogadott, ahogyan az is kezd azzá válni, hogy a fiatalok nem akarnak elköteleződni. Egyre jobban kitolódik a házasságkötések, a gyermekvállalás ideje és a nevelés problematikájával is gyakran találkozunk. Az iskolai oktatás rengeteg gondot hoz elő: sok a nehezen kezelhető, hiperaktív, túlsúlyos gyerek. Ezek mind arra indítottak minket, hogy rá kell irányítani a figyelmet a társadalom eme problémájára, de a krízist úgy kell értelmezni, mint a megújulás lehetőségét. Nem tragédia, ha valamit a helyére kell tenni és újra kell kezdeni.
Ha valaminek itt, az egyházon belül nagyon tudok örülni, talán éppen az, hogy egyre több fiatal család jön rá, szükségük van egymásra. Kialakulnak négy-öt baráti családból álló közösségi kapcsolatok. Egy asszony például azon aggódott, mi lesz az ő gyerekeivel idő hiányában? Vajon nekik is számítógépes játékokon és chipsen kell majd felnőniük? Ám rájöttek, hogy ha a másiknak is van három-négy gyereke, miért ne tudnának együtt kirándulni, nyaralni, miért ne tudnának vigyázni egymás csemetéjére? Így indult el az ő kis családi közösségük. Egyre több ilyennel találkozom, és nagyon tudok ennek örülni. Amikor a család évét meghirdettük, arra a problémára is szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy nem jó irányba megy a társadalom, ugyanakkor a kiutat is meg akartuk mutatni. Itt vannak ezek a fiatal családok, akik örülnek a gyerekáldásnak, akik megtalálják a lelki egyensúlyukat a családban férfiként, nőként, gyerekként. Talán segítenek a többieknek is derűsen, szépen, megelégedetten élni.
- Ön szerint mi az a három legfontosabb dolog, amire ma egy magyar családnak a legnagyobb szüksége van?
A bizalom légköre a legfontosabb. Szükséges, hogy a férfi és a nő, az apa és az anya között legyen egy olyan kapocs, ami által feltétel nélkül megbíznak egymásban. A gyerekkoromra visszagondolva úgy vélem, a bizalom mellett a megelégedettség, a szerényebb életvitel is elengedhetetlen. Az egyik legnagyobb bajnak azt látom, hogy ma állandóan majmolni, utánozni akarunk valakit, amiből irigység, elégedetlenség fakad. Kedves emlékem plébános koromból, a 80-as évekből, amikor a Gmk-zás elindult: egy fiatal apukát csábították azzal a kollégái, hogy a nyolc órás munka után négy óra alatt kétszer annyi pénzt lehet keresni. Erre ő azt válaszolta, mi lesz a gyerekeimmel, ha már nem is tudják, hogy ki az apjuk? És ő inkább lemondott a plusz pénzről, de hazament a családjához, játszott a gyerekeivel, vitte őket kirándulni. Az időnket a családnak adni és nem a pénzkeresésre fordítani, ez mindenki számára egy döntési lehetőség, ami azt mutatja, mit tartunk fontosabbnak. Ez is beletartozik abba, amikor azt mondom, hogy a bizalom mellett a legfontosabb megelégedni. Azzal, hogy egészségesek a gyerekeink, hogy van otthonunk, munkahelyünk, és kimehetünk a szabadba, tudunk örülni annak, hogy ingyen süt ránk a nap és ingyen van a csillagos ég meg az erdei forrás. A harmadik legfontosabb a közösség, amint már az előbb is említettem. Hogy a családok igényeljék egymás társaságát és ne legyenek bezárva - még a két-három gyermekesek sem. Ki kell szabadulni a kollektív önzésből! Tudnunk kell örülni egymásnak, megbecsülni azt, amink van! A természetközeli élményeket is nagyon fontosnak tartom, ez negyedikként ott lehetne a felsorolásban. Olyan gyönyörű ez a kis ország, nem is kell külföldre menni! Nekem a Börzsöny meg a Pilis a kedvencem, de ott a Tisza-tó vagy a Zempléni-hegység! Hallgassunk meg egy madárdalt, vagy az erdei vasúton nézzük meg, milyen a Királyrét! Ha folytathatnám, a sport és a zene jönne utána…
Persze a munkahely is nagyon fontos, de csak egy új, teljesen más szemlélettel nézve. Hiszen nem csak a nagyvállalatoknál végzett munka becsülhető! Az a legújabb rögeszmém, hogy Magyarországon addig nincsen munkanélküliség, amíg parlagon vannak földek. Újra föl kell fedezni, hogy a mezőgazdaságban végzett munka nem lealacsonyító tevékenység. Egy tanyán a mai körülmények között - internet van akárhol, ha éppen arról van szó - ugyanolyan kultúrált életet lehet élni. Tudjunk, örülni annak, hogy a munkánknak megvan a gyümölcse, gondoskodunk magunkról! Mint minden másban, a pénzkeresetben is a mértéket kellene megtartani. Annyit tudnának egymáson segíteni az emberek, ha például az aránytalanul nagy jövedelmeket – önként - kicsit közelítenénk egymáshoz. Olyan adórendszer soha nem lesz egy országban, ami abszolút igazságos, de azt senki nem tiltja meg, hogy egy havi három millió forintos jövedelemmel rendelkező ember önként segítsen - legalább egy családnak. Ebben a tekintetben kellene egymást fölébresztenünk, megbátorítanunk. Nem lenne államadósságunk, nem lenne éhező ember Magyarországon, ha így gondolkodnánk.

- Fiatal emberéleteket követelő tragédia történt nemrég az egyik budapesti szórakozóhelyen. Kinek az elsődleges felelőssége, hogy tizenéves gyermekek bódult állapotban életveszélyes körülmények között szórakoznak éjszakánként? (szülő / iskola / szórakozóhely / állam / egyház)

Biztos, hogy a családból indul ki minden, hiszen nagyon fontos, hogy ott milyen modellt látnak a gyerekek. Noha a család egészséges légkörében elég sokáig érzik jól magukat a fiatalok, de kétségtelen, hogy szükség van a korosztályi kapcsolatra, amikor 14-16 év körül kezdenek felnőtté válni. Ezért, bár kétségtelenül nagy szerepe van az iskolának, annál inkább az intézményen kívüli kortárs csoportoknak. Személyes pedagógiai tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a probléma megoldását a cserkész-szerű kortárs élményvilág irányában kellene keresni. Rengeteget kell túrázni, sportolni, együtt muzsikálni, hogy a szórakozás fogalma ne szűküljön le a diszkóra. Ne is szórakozásról beszéljünk, legyen inkább szabadidő, élménygyűjtés. Amikor még megtehettem, fiatal papként rengeteget vittem a gyerekeket kirándulni, és amikor a kilencvenes évektől lehetőség volt a cserkészet újraindítására, mentünk táborozni, evezős, éjszakai túrákra. A kezem között nőttek fel jó páran, akik ma már felnőttként ugyanezt az élményt akarják továbbadni az ő gyerekeiknek. Nagy felelőssége van a tanárnak abban, hogy mit látnak tőle a diákok. Az iskolára és mindazokra a szervezetekre szintén nagy felelősség hárul, akik olyan kínálattal tudnak előállni, ami a tényleges közösségformálódáshoz kell. Ilyen például a sport, a táncház, ami nekem amúgy is a szívem csücske, hiszen benne van a nemzeti hagyományunk kincse, ugyanakkor egy nagyon egészséges mozgáskultúra, amihez derűs jókedv kapcsolódik. Ehhez óhatatlanul hozzátartozik a zenei képzés, (az aktív muzsikálás is szívügyem) amibe minden műfaj belefér a klasszikustól a könnyűzenéig. Ezekben az irányokban kellene gondolkodni.
(...)

- Mi lenne a leghatékonyabb lépés, vagy ellenszer a demográfiai válság elkerülésére hazánkban? Kinek van a kérdés megoldásában felelőssége?
Mindnyájunknak. Nagyon összetett kérdés ez, ehhez nem elég egy kormányprogram, ezt nem lehet parancsszóra tenni. Kopp Máriától már sokszor hallottam, hogy az összes felmérése azt mutatja, hogy a fiatalok több gyereket szeretnének, mint amennyit ténylegesen vállalnak, mert előbb-utóbb belekerülnek valamiféle szorításba, akár a munkahely akár a karrier, vagy anyagi okok miatt. Az egész társadalomnak kellene segítenie abban, hogy ne legyenek ilyen szorító helyzetben a fiatalok, és tényleg tudjanak annyi gyermeket vállalni, amennyit elterveztek. A lakáskörülmények javítása mindenképpen nagyon fontos, és már említettem, de a mai magyar társadalom helyzetét látva rögeszmésen azt gondolom, hogy hazánk jövője a vidéken múlik. Hogy újra benépesülnek-e a falvaink. Nem lehet a városiasodást tovább növelni, mert elértünk egy kritikus határig. Vissza kell találni a falvainkba és ha ott lesz munkahely, ha megmarad az iskola, ha születik gyerek, akkor visszatérhet az egyensúly. Ha a családi gazdaságok beindulnak, a józan szövetkezeti gazdálkodás újraindul és perspektívát jelent, akkor hiszem, hogy egyre több gyerek fog születni és a demográfiai helyzet is helyreáll.
De ehhez szemléletváltásra van szükség és példaadásra. Bátorítani kell egymást! A szép példa, így a média szerepe is fontos. A hiteles tájékoztatás egy nagyon szép elv, de miért csak a gyilkosságokról, a rablásokról, a terrorizmusról tudósítunk hitelesen? Miért ne lehetne tudósítani arról, hogy valahol egy család megtalálja az egzisztenciáját, a jövőjét, hogy a családok segítik egymást? És arról, hogy – bármilyen hihetetlen – egyre több tehetős ember ad életlehetőséget és segítséget - önként és nem parancsszóra - fiataloknak. Olyan ellentmondás, hogy amikor falvainkban üresen állnak ezrével a házak, mi összezsúfolódunk egy lakótelepi kis lakásba. Hiszen ott valóban nem lehet már harmadik gyereket vállalni! Én abban bízom, hogy talán képes lesz egy ilyen vagány szemléletváltásra a mi hazánk, a mi népünk. Mert ehhez vagányság kell!

a teljes cikk forrása: http://csaladhalo.hu/interju/beer-miklos-bizom-benne-hogy-hazank-kepes-lesz-vagany-szemleletvaltasra


Kerényi Lajos új könyve a "Családok évében"

Kerényi Lajos: Istenem! De jó volna!
Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2011., 960,- Ft.

Ajánlás
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2010 karácsonyán, pontosabban Szent Család vasárnapján meghirdette a "Család Évét". Tette ezt annak tudatában, hogy hazánkban éppúgy, mint szerte Európában, az emberi kapcsolatok tekintetében és egyáltalán az értékrendben egyre nagyobb a zűrzavar, az elbizonytalanodás.
(...)
Lajos atya gondolatait, az általa megszólaltatott családok vallomásait olvasva erősödik a reménységem, derűsebbnek látom hazánk jövőjét. Szükségünk van arra, hogy megerősítést kapjunk. Nem elég elméletileg bemutatni valamit; a valós élet, a példaadás számít igazán. Ezért tartom fontosnak, hogy a kötetben megszólaló családtagok, férjek, feleségek, gyerekek vallomásait sokan megismerjék. Lajos atya hiteles buzdítása, mindig fiatalos lendülete, sugárzó istenhite segítse a gondokkal küszködő családokat éppúgy, mint a házasságra készülő bátor fiatalokat!
Szent Péter apostol szavaival ajánlom ezt az értékes írást olvasásra, elmélkedésre: 'Éljetek szép életet a pogányok között!'
Beer Miklós váci megyéspüspök"


Ima a családokért

Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük Neked a családunkat!
Bocsásd meg bűneinket, amelyeket szeretteink ellen elkövettünk. Támogasd testvéreinket, akik házasságukban és családi életükben hajótörést szenvedtek.
Töltsd el szívüket családtagjaink iránt áldozatos, tiszta szeretettel. Segíts, hogy a kölcsönös önátadásban napról-napra újjászülessünk. Segítsd fiataljainkat, hogy bátran vállalják a családi élet kihívásait. Áldd meg mindazokat, akik a magyar családokért fáradoznak!

Szent Család, könyörögj érettünk!