2011. április 15., péntek

 

Oberfrank Ferenc (MPDSZ elnök) 2010-es évi beszámolója

Elnöki beszámoló - A 2010. évi közgyűlés óta végzett munka rövid bemutatása és a következő időszak fő feladatai

Az elnökség fő törekvései a lezáródó időszakban
 
Alapszabályunknak megfelelően a Piarista Diákszövetség mindenkori választott vezetésének fő feladata, hogy helyi és országos szinten segítse az öregdiákok kapcsolattartását egymással, Alma Matereikkel és a Piarista Rendtartománnyal. Mindezt lehetőség szerint nem csak a mai, hanem a történelmi Magyarország területén megtalálható piarista öregdiák-közösségek esetében is szorgalmazzuk. Az országos elnökség további törekvése, hogy megjelenítse, képviselje az egyesületbe tömörült piarista öregdiákokat a közvélemény előtt és támogassa a Piarista Rend és Iskolák fenntartható működését, szellemiségének érvényesülését. Az országos vezetés felelőssége, hogy mindez a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, szervezetten és a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználására törekedve történjen.
 
A diákszövetségi élet és kapcsolattartás támogatása
2010-től kezdve a diákszövetségi források felhasználásában elsőbbséget kap a tagozati működés támogatása. Eszerint a szabadon elkölthető források kétharmadát a tagozatoknak szánjuk és csak egyharmadát fordítjuk a közös, központi tevékenységekre. A tagozati támogatás felét létszámarányosan törekszünk a tagozatoknak biztosítani, másik felét pályázati formában, tagozati szervezésű programokra, utólagos elszámolással folyósítjuk. Az első pályázat eredményesen lebonyolódott, és minden (!) szabályosan benyújtott tagozati pályázat elnyerte a kért összegű támogatást. Összesen közel egymillió forintot osztottunk így fel. Nem pályázott minden tagozat. Ennek oka, hogy egyes tagozatok működése jelenleg nem forrásigényes, mert nem szerveznek költséges programokat. A másik ok, hogy egyes tagozatok programjaikat más forrásokból finanszírozzák. Örvendetes, hogy a pályázatokból egyértelműen kitűnik a fiatalok aktív részvétele diákszövetségünk életében például Nagykanizsán, Piliscsabán, Vácott, de jól látszik általa az idősebb generációk vitalitása is Mosonmagyaróváron, Tatán, Vácott. Személyesen is megtapasztaltuk, hogy továbbra is aktív élet folyik a Kecskeméti Tagozat keretei között, és a veszprémiek is példamutató öregdiák életet élnek.
 
Munkacsoportjaink között nagy örömünkre igen aktív a Sík Sándor Kórus. Kiválóan és nagy népszerűséggel működik a Piartours. A fiatalok egyik kapcsolódási pontja, a Barátok Útja Munkacsoport is tevékeny. A hagyományőrző munkacsoport támogatásával az elnökség megőrizte a sok éve sikeres és széles körben elvárt diákszövetségi programokat: az elhunyt piarista tanárok sírjának koszorúzását, az egykori tanárainkért mondott szentmisét, Antall József sírjának megkoszorúzását, a szentmisét elhunyt diáktársainkért és Antall Józsefért. Tavaly is megvolt és idén is megszervezzük a nagyböjti lelkigyakorlatot.

 
A határon túl élő öregdiákokkal való kapcsolattartást is szolgálta a Piartours erdélyi programja, de a személyes és a levelezési kapcsolat rendszeres. Ősszel vendégeink voltak a bécsi (volt) piarista iskola öregdiákjai.

Az építkezések miatt felfüggesztettük a Pilinszky Esték rendezvénysorozatot, de aktívan működik a budapesti iskolában a filmklub. Közreműködtünk a Piarista Bál lebonyolításában.
 
Céljaink szolgálatában rendeltetésszerűen működik Szövetségünk kommunikációja. Hatalmas veszteség Posztoczky Iván halála. Borián Tibor vezetésével rendkívüli munkát végez a szerkesztőség. A postázók munkája is elismerést érdemel. A Piarista Nagycsalád itthon és külföldön egyaránt nagyon jól fogadta a több mint egy éve rendszeresen megjelenő Hírlevelet. Megvolt az ősszel az első piarista tudósító találkozó is.
 
A Diákszövetség nem lehetne sem hiteles, sem sikeres, ha nem volna bensőséges és aktív kapcsolata a Renddel. Az Elnökség feladata ezt ápolni a Rendtartomány mindenkori vezetésével, amit az elmúlt időben tartományfőnökként végig nagyszerűen biztosított és minden szinten támogatott Urbán József. Munkánk során ezt szolgálja a meghatározó piarista személyiségek, iskolavezetők bevonása a Diákszövetség életébe, és rendszeres felkérésük különféle diákszövetségi programokban való részvételre (pl. lelkigyakorlat, szentmise, előadások). Kiemelten törekszünk az ifjabb szerzetesi generáció megnyerésére. Ösztönözzük a tagozatok és Alma Matereik szoros, személyes kapcsolatát.
 
2011-ben kiemelt feladatunk a 300 éves veszprémi piarista jubileum méltó megünneplése, amit a Lovassy Gimnázium és a veszprémi öregdiákok mintaszerűen készítettek elő. A jól működő tagozatok támogatása mellett újabb kísérletet kell tennünk a Budapesti Tagozat megszervezésére, aminek kedvez az új iskolaépület elfoglalása és az ifjú öregdiákság eddigi aktivitása. Ösztönözni kell a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Jurátus Tagozat aktivizálódását. Sajnos partner-iskola nélkül nehéz a helyzete a Debreceni Tagozatnak. A következő időszakban erősíteni kell a kapcsolatot a Szegedi Tagozatunkkal.
 
Kommunikációnk még jobban kell szolgálja vallott értékeink képviseletét és a közgyűlés által megerősített törekvéseinket. Meg kell teremtenünk a Piarista Diák stabil szerkesztőségét, működtetni kell a tudósítói hálózatot, és össze kell hangolnunk az újság, a hírlevél és a honlap működését.
 
A Piarista Diákszövetség képviselete és a piarista szellemiség megjelenítése külső fórumokon
Idén is közreműködésünkkel és támogatásunkkal valósult meg a Kézfogás, a szerzetesi-egyházi iskolákban végzett diákok és a keresztény értékrend mellett elkötelezett pedagógusok hagyományos találkozója Tihanyban.
 
Képviseltetjük magunkat és szervezőként is közreműködünk a keresztény társadalmi szervezetek közéleti fórumaként működő, Harrach Péter által kezdeményezett együttműködésben. Itt az időszerű társadalmi kérdéseket tárgyaljuk meg rangos előadók segítségével, egy-egy konferencia keretei között. Áprilisban az erkölcs társadalmi szerepével foglalkozó konferencia következik.
 
Konzultációk szervezésével, majd szakértők bevonásával munkacsoport létrehozását kezdeményeztük a kötelező erkölcstan oktatás bevezetésének elősegítésére. A munkacsoport szervezői támogatásunkkal rendszeresen ülésezik, költségeit adományból fedezzük.
 
Indokolt esetben kihasználtuk a közéletben és a sajtóban kínálkozó alkalmakat jelentős személyiségek piarista kötődésének tudatosítására és a közös ügyeinkkel kapcsolatos közérdekű véleményünk kifejtésére. Megtettük ezt például több Antall József ünnepségen, ismételten a Magyar Katolikus Rádióban. Támogatjuk a „Piarista Bor” versenyt is.
 
Szervezési és működési feladatok
Az elnökség és a választmány a két közgyűlés között előírásszerűen működött. A két testület kapcsolata kiváló. Élve jogkörömmel felkértem alelnöknek Balázs Sándort, aki elsősorban a fiatal korosztályok bekapcsolásában segít. A hivatali munkát Pataki Ervin és Strommel Pál vezetésével, Csepely Péter közreműködésével végezzük. Sokakat köszönet illet a hétfői diákszövetségi napok biztosításáért és a hivatali feladatok egy részének elvégzéséért. Elkészült az új tagnyilvántartó rendszer, ami hatalmas munka volt, köszönet érte. Hátra van még az új belépőkkel kapcsolatos ügyintézés megszervezése és megfontolás tárgya az új tagkönyvek bevezetése.
 
A jogszabályok, saját szabályaink és a közgyűlés kijelölte keretek között, a választmánnyal együttműködve, céljainknak megfelelően újraszabályoztuk tagozataink pénzügyi működését. Ugyanakkor némi elmaradás mutatkozik e szabályok gyakorlati alkalmazásában, amit mielőbb be kell hozni. A szabályszerű tagozati gazdálkodás a szövetségi költségvetés és a folyósított pályázati támogatás felhasználásának is feltétele. Hasonló nehézségek mutatkoznak a tagozati adatok felülvizsgálatával kapcsolatosan is. Kérem a Közgyűlés támogatását a szervezet és a működés további javításában a tagozati működés területén!
 
Kérem a tisztelt Közgyűlést az éves elnöki beszámoló elfogadására és a jövőre vonatkozó kezdeményezések támogatására!
 
Budapest, 2011. márc. 15.
Dr. Oberfrank Ferenc elnök


Tatai Piaristák - Akiket a rend adott a városnak 2.

Kedves Tamás!
Izing Laci megküldte a múltkori Haraszti-cikket Kender tanár úrról. Ő Tata város szülött. Most mellékelten küldöm szíves felhasználásra Kónya Kristóf anyagát, akit viszont a rend adott városunknak. Örülnénk, ha az előző anyag folytatásáként megjelenhetne a Hírlevélben.
Ha Isten élteti Haraszti barátunkat  - mert súlyos beteg -, folytatása is lesz a cikkeknek.
Kérjük, imádkozzatok Mihály barátunkért, iskolatársunkért!
Baráti szeretettel üdvözlöm Borián Tibor tanár urat is!
Üdvözöllek ismeretlenül is, mint Haraszti Misi osztálytárasa, Dr. Túri Róbert piarista öregdiák

A Hírlevél 2011. január 20-i számában olvashattátok Haraszti Mihály "Tatai Piaristák" című cikkét, most pedig itt a folytatás.

Kónya Kristóf
A 18. századtól működött kárpát-medencei piarista iskolák legtöbbjét főúri családoknak köszönhette a magyar iskolaügy. Az alapítók (gróf Migazzi Kristóf – Vác, – gróf Lőwenburg Jakab – Rózsahegy, – a Károlyi grófok – Nagykároly, – vagy Zsidovics táblabíró – Magyaróvár) elhatározásuk írásba foglalásakor az iskolafenntartás, a szerzetes tanárok javadalmazása mellett könyvekről is intézkedtek. Tudták, hogy a kegyesrendiek híresen könyvszeretők, akik a legnagyobb szegénység idején is igyekeztek beszerezni az önművelésükhöz, a tanításhoz szükséges kiadványokat. Bár a magyar piarista könyvtárügy gazdag hagyományainak feldolgozása még várat magára, azt már tudjuk (pl. Holl Béla kutatásaiból), hogy az első magyarföldi piarista iskola, a podolini már az ezerhatszázas évek közepén is kétezer kötetes könyvtárral rendelkezett. (Az értékes könyvek legtöbbje ma is megtalálható a Szlovák Nemzeti Könyvtár túrócszentmártoni gyűjteményében.) Az adat értékét még növeli, hogy a könyvtáron kívül az egyes tanároknak is voltak könyveik, amiket haláluk után az aktuális rendház örökölt.
A tatai iskolát alapító Esterházy család a többi alapítótól eltérően a könyvtárról bizony megfeledkezett. Esterházy József altábornagy halálakor a testvérek úgy osztották szét a családi birtokot, hogy Ferenc nádor, a tatai iskola gondolatának első megfogalmazója, a galántai birtokrészt örökölte, Tatát pedig Miklós, a szentpétervári követ. Ő ugyan megalapította az itteni iskolát, de alig négy év után meghalt. Ezek a zavaros körülmények is közre-játszhattak abban, hogy az első könyveket, ahogy a Historia Domus írja: egy kocsiderék alja gyűjteményt Tapolcsányi Gergely hozta magával az avatásra – nehogy könyvtár nélkül induljon az oktatás. 
A későbbi évtizedek alatt húszezresre duzzadt könyvtár, mint tudjuk, 1950-ben szétszóródott. Szerencsére a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Esztergomi Levéltárban a megszűnt piarista iskola anyagából megőrződött az a Liber Benefactorum (Jótevők Könyve), amelyből megtudhatjuk, hogy a kezdeti gyarapodáshoz 337 (!) művel járult hozzá „P. Christophorus”, vagyis Kónya Kristóf. 
A mára elfelejtett jótevő piarista a Vas megyei Vépen született és a Nyitra megyei Privigyén lépett 1740-ben a rendbe.  Két év múltán ugyanitt tett örök fogadalmat. Bár 1731-től Kecskeméten is működött rendi noviciátus, a privigyei intézmény maradt a növendékképzés rangos központja. Az itt eltöltött két évben készült fel Kónya Kristóf kedvenc „tantárgyának”, az aritmetikának oktatására. Privigyén  –  ekkor még egyedülállóan  –  külön tanára volt az aritmetikának (számtannak), a rendalapító szerint a legfontosabb ismeretanyagnak. Kalazancius szerint ahhoz, hogy az általa felkarolt gyerekek meg tudjanak kapaszkodni az életben, elsősorban írni és számolni kell megtanulniuk. A piarista „alsó tagozatos” iskolákban ezért kitűntetett szerepet kapott a számtan. A Privigyéről kikerült szerzetesek még csak ezekben a principista iskolákban taníthattak, arra pedig, hogy sorra kerüljenek a teológiai tanfolyamokon még évekig várniuk kellett. Kónya Kristóf is előbb, 1743-ban Vácott, majd Debrecenben tanította a principistákat, és csak 1745-ben végezhette el Pesten a bölcseleti tanfolyamot. Addig a tanítás mellett hitszónokként és konviktusi prefektusként is hasznára volt rendjének. Teológiai tanulmányait végül is Debrecenben fejezte be. A következő években Nagykárolyban, Debrecenben Veszprémben és Pesten tanított, ahol utolérte élete nagy feladata: rendje őt javasolta a Mária Terézi által alapított szenci Collegium Oeconomicum rektorának. Ez az Esterházy kancellár birtokán alapított iskola a többitől eltérően elsősorban kamarai szolgálatra készítette fel a nemes ifjakat. A válogatott tanulókat válogatott tanári testület okította közgazdasági, építészeti, földmérési, matematikai ismeretekre, de szükség volt olyan vezetőre is, aki a diákok és tanárok elhelyezkedéséről, a tanulmányi feltételekről gondoskodott. A jó gyakorlati érzékű Kónya Kristóf erre a munkára kapott megbízatást. A Kuny Domokos Múzeum piarista gyűjteményében megmaradt szenci dokumentáció is igazolja, hogy a rektornak széles körű levelezést kellett folytatnia az iskola felügyeletét ellátó udvari kamarával, de magával a császárnővel is. A kollégium elkényeztetett úri növendékei fegyelmi ügyekkel is sok gondot okoztak neki, s bár nevelési elveit sokra becsülték, 1770-ben Szegedre került. Ebben az alföldi városban a piaristák plébániai feladatokat is elláttak – Kónya Kristóf örömére. Negatív nevelési élményei után itt, a várost körülvevő tanyákon találta meg hivatásbeli örömeit, ahogy egykor a rendalapító a római Trastevere sikátoraiban. A szegedi korabeli leírások nagy szeretettel emlékeztek meg áldozatvállalásáról. 
Szegedről került Tatára, ahol ekkoriban épült volt szenci tanártársa, Valero Jakab irá-nyításával („művezetésével”) a rendház tó felőli szárnya, így hasznát vehették építészeti tudásának. Ekkor kerülhetett a már említett könyvgyűjtemény is Tatára, amit az is valószínűsít, hogy a császári udvar ekkoriban rendelte el, hogy minden gimnáziumban legyen könyvtár. Kónya Kristóf könyvei kiváló segítséget nyújtottak az építkezési feladatokhoz, a hitéleti isme-retekhez, a neveléshez és a prédikációkhoz   –  sőt, a filozófiai akadémiai oktatásokhoz is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy neki is köszönhetően a korabeli tatai iskola nagyban hozzájárult városunk művelődési színvonalának eme-léséhez. Kónya Kristóf tatai feladatainak elvégzése után tanított még Nagykanizsán, Kecskeméten, az erdélyi Szentannán, de 1788-ban visszatért szeretett városába. Itt élt haláláig  –  „in angulo cum libello”  –  az általa is épített rendház falai között. Itt van eltemetve, így joggal tarthatjuk városunk szellemi értékei feledhetetlen gyarapítójának. 

Haraszti Mihály


Haraszti Mihály és a tatai piaristák

Haraszti Mihály már nyugdíjas, korábban népművelő, alapító tagja a Tatai tagozatnak. Munkálkodásával nagy része van abban, hogy a piarista lelkiség és az emlékek minél tovább megmaradjanak a városban.

A BorDó Házi Esték sorozatunkban előadásokkal színesítette programjainkat, ezeket mélyre ható kutatásai alapján állította össze. A „Piarista hatások a tatai szénmedence településeinek művelődéstörténetében” című tanulmánya alapján Dr. Koltay András a rend levéltárosa felkérte a piarista rendtörténeti sorozat 3. kötetének megírására, mely „Piaristák Tatabányán” címmel tavaly meg is jelent.

Zágon József (a szomszéd falu Szomód szülötte) születésének 100. évfordulójára megemlékezést szervezett és meghívta Ruppert József atyát a megemlékező szentmise megtartására.

Rendszeresen üdvözölhetjük a hagyományos szeptemberi Patrocinium alkalmával a kapucinus templomban. Amíg az eseményt vacsora követte, ennek is aktív szervezője volt. Társaságában mindig sok érdekeset hallunk a régi tatai tanárokról.

Az "Apostol" című helyi plébániai lapban, melyben gyakran szerepelnek helytörténeti írásai, idén rovatot indított "A tatai piaristák" címen. Már az első cikk is megjelent a Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele 2011. január 20.-i számában, a második pedig jelen számunkban olvasható.
Nehézséget okozó egészségi állapota ellenére változatlan lendülettel tekint a jövőbe. Ő kezdeményezte a piaristák tatai megtelepedésének 250. éves évfordulója alkalmából 2014.-ben lebonyolítandó ünnepségsorozat megrendezését, az előkészületeknek aktív szervezője.


A generális atya 2011. márciusi levele - A piarista rend megújításáról

A generális atya 2011. márciusi levele 
Mit tegyek még? (Mk 10,17)
Reflexiók a piarista rend megújításáról
A szinoptikus evangéliumok egyik szakasza mindig elgondolkodtatott és imádságra késztetett. Megpróbáltam több nézőpontból olvasni, és számos találkozón beszéltem már róla, különösen olyan fiatalok találkozóin, akik keresztény életüket egyre növekedő hűségben Jézus nyomdokain járva képzelik el. Amióta generális atyaként szolgálok, akárhányszor csak olvasom ezt a részt, mindig a piarista rendre gondolok. Azt hiszem, közösségünk is ahhoz az ifjúhoz hasonló tapasztalatot él át, aki az Úrhoz menve ekképpen szólítja meg: „Mit tegyek még?" Az evangéliumi szöveg ifjúja elmondja az Úrnak, hogy már sok-sok éve megtartja a parancsolatokat, és igyekszik helyesen élni, azonban úgy érzi, valami másra is szüksége lenne. És fel is teszi a konkrét kérdést: Hogyan nyerhetem el az örök életet?
 

Jézus válasza mélyen elgondolkodtatja a fiatalembert. Azt kéri tőle, menjen, adja el mindazt, amije van, majd ossza szét a szegények között, és kövesse őt. Se többet, se kevesebbet. Ez a fiatalember vagyunk mi, testvérek. Igaz, már eldöntöttük, hogy Jézust követjük, ugyanakkor az is igaz, hogy erőteljesebb változásra vágyunk. Az biztos, hogy már felfedeztük őt, de még nem értünk célba. Az biztos, hogy mindent elhagytunk, hogy kövessük őt, de az is igaz, hogy azon a napon, amikor személyesen vagy intézményi szinten kijelentenénk: „már nem vagyunk hivatottak új lépések megtételére" - nos, azon a napon már le is tértünk volna Jézus követéséről.
Az ezen evangéliumi szövegben elmesélt tapasztalat fényénél szeretném mindnyájatokkal megosztani, hogyan élem meg és miként gondolok arra a hatalmas feladatra, amelyre a rend hivatott: hogy a mennyek országának szolgálatában és az Úr Jézus követésében életét és küldetését megújítsa. Szeretnék megosztani veletek néhány reflexiót, amelyek talán segítenek megérteni a rend jelenlegi helyzetét és azt a munkát, amelynek elvégzésére a generálisi kongregáció törekszik. Káptalani korszakot élünk, és nem készíthetjük elő káptalanjainkat anélkül, hogy számba ne vennénk a rend hatalmas lehetőségeit, valamint azokat a tényeket, amelyekből kiindulva arra hívjuk egymást, hogy utunkat együtt folytassuk. Gondolataimat néhány konkrét és szintézisre törekvő pontban fejtem ki. Tudatában vagyok annak, hogy mindegyik megállapítást különös gonddal, egyesével kellene kidolgozni, erre azonban a jelen levél nem alkalmas fórum.
 
1. A piarista rend 2009-es egyetemes káptalana során rendkívül fontos célokat és elköteleződéseket vállalt. Azt mondanám, hogy ezek ambiciózus, dinamikusságra ösztönző, elvárásokat támasztó célok voltak. Ez mondanivalóm kiindulópontja is:felvázoltuk a megújulás fontos és széles horizontját. A célokat abból a közös meggyőződésünkből kiindulva fogadtuk el, hogy a piarista rendnek életében és küldetésében megerősítő megújulásra van szüksége. Példaként felsorolok itt néhányat: magasabb színvonalú hivatásgondozás; alapítás néhány olyan országban, ahol még nem vagyunk jelen; a szükséges szerkezeti változások ösztönzése, hogy ahol működünk, a rend jelenléte hatékony legyen; új paradigma kidolgozása, amely a területi egységek közötti kölcsönös, szolidáris függőségen, a rend szintjén történő gondolkodásban való növekedésen, küldetésünk karizmatikus identitásának bátorításán, a piarista lelkiség mélyebb megélésén, a világiak karizmatikus integrációjának elősegítésén stb. alapul. Egyértelmű és nagy elvárásokat támasztó célok ezek, melyeket a generálisi kongregáció is támogat. Mindezeket egyetlen közös célkitűzésként a piarista rend megújítása (revitalizációja)elnevezéssel fogalmazhatnánk meg. Nagyon fontos tudatában lennünk, hogy közös projekten dolgozunk, és hogy annak mindannyian részét képezzük.
 
2. A tavalyi év után, melynek során lehetőségem nyílt generálisi látogatást tenni az egész rendben, három egyértelmű következtetésre jutottam. Ezeket egyszerűen és alázatosan, ugyanakkor mély meggyőződéssel tárom elétek. A rend jelen helyzetét tekintve egyik felől sincs kétségem.
a) A 2009. évi generálisi káptalan által megfogalmazott, közösségünk szempontjából rendkívül szükséges célok nem elérhetőek anélkül, hogy rendként való működésünkben mély és hathatós változásokat eszközölnénk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem sikerülhet a megvalósításuk, és a következő generálisi káptalan során több szempontból is nehéz helyzetbe kerülünk. A következő kijelentés igazságtartalmát illetően semmiféle kétségem nincs: a nagy elvárásokat támasztó célok eléréséhez mélyreható változásokra van szükség.
b) A rend megújulása nem csupán egy vagy két ügy előrelendítésétől, hanem valamennyi cél intelligens, szisztematikus és kölcsönös felelősségvállaláson alapuló kombinációjától várható. A növekedés, a szerkezeti megújulás, a hivatásbeli gyarapodás mind-mind egymástól függő célkitűzések.
c) Mindezek imádságos mérlegelést, ügyességet és rendszerelvű munkát igényelnek. Nem egyetlen utasítás vagy döntés gyümölcsei, hanem a teljes elköteleződéséi és önátadáséi, amelyek által képesek leszünk elérni, hogy az új helyzet és az új keret az élet, a teljes élet hordozója legyen. Ezek a célok nem könnyen érhetőek el, és mindez időbe kerül.
 
3. Engedjétek meg, hogy kissé részletesebben próbáljam megmagyarázni ezt a három meggyőződést.
A) Az elsőn azt értem, hogy a javasolt célok nem felszínesek, és nem csak arra hivatottak, hogy a rend egyetlen aspektusát előrelendítsék, illetve hogy egyetlen meghatározott területet megújítsanak. Nem csupán arról van szó, hogy új országban szeretnénk házat alapítani, vagy elérni, hogy hivatásaink száma növekedjék. Testvéreim, itt új „rendkultúráról" van szó: abból a szeretetből kiindulva, amelyet megélünk, új horizontokat nyitunk, és új életet fedezünk fel. S amikor ezt kijelentem, nem akarok a naivitás vagy az idealizmus hibájába esni: hívőként szeretném magam kifejezni; a hit embereként és piaristaként: arról beszélünk, hogy a piarista rendbe új életet lehelünk.
Meggyőződéssel jelentem ki, hogy „vagy megváltoztatjuk dinamikánkat, vagy nem fogjuk elérni céljainkat". Nem szándékozom kimerítően írni minderről, de világosan le akarom szögezni, miről van szó, és úgy beszélni a körülményekről, ahogyan azok most állnak.
Példaként a számos terület közül egyetlen egyet említek: a hivatáspasztorációt. Biztos, hogy sok minden nem tőlünk függ, azonban néhány ponton igenis tehetünk lépéseket. Beszélnünk kell ezekről: rendünkön belül a hivatáspasztorációért felelős személyeknek több mint a fele egyedül dolgozik, nincs csapat, amellyel közösen reflektálhatna. Ezen felelősök jóval több mint a fele elismeri, hogy a rájuk bízott feladat elvégzéséhez semmiféle speciális felkészítésben nem részesült; a legtöbbjük saját bevallása szerint a szükségesnél kevesebb időt fordít a hivatáspasztorációs munkára. A területi egységek csupán 40%-a rendelkezik kidolgozott hivatáspasztorációs tervvel; a felelősök csupán egyharmada mondja azt, hogy az előirányozott terv teljesült.
Biztosan vannak más területek, amelyek jól működnek, de ezeknek az adatoknak el kell gondolkodtatnia bennünket: ha semmin nem változtatunk, akkor legfeljebb ugyanezt érhetjük el.
Azoknak, akik ezt, a rend számára oly fontos feladatot ösztönzik, csak az elismerés és a hála szavai járnak. Azonban a rend egészével egyetemben felhívást kell tennem, hogy felvállaljuk: lépést kell váltanunk. Visszaemlékezem II. János Pál pápa 1997-es szavaira: „A hivatásgondozás minőségének nagymértékű javítására van szükség." Az aparecidai dokumentumra gondolok, amely ezt mondja: „Várjuk az új pünkösd eljövetelét, amely megszabadít bennünket a fáradtságtól, a kiábrándulástól, a körülményekhez való alkalmazkodástól; a Lélek eljövetelét, amely megújítja bennünk az örömet és a reményt" (362). Egyetemes káptalanunkra gondolok, amikor a következő szavakat olvasom: „A rend számára a hivatáspasztoráció nem egyfajta stratégia, hanem piarista identitásunk leghitelesebb kifejezése" (Nyilatkozat, 7.16. a.).
A rend céljai új mentalitást, lépésváltást várnak a piaristáktól; azt, hogy saját jövőnket illetően kissé szélesebb perspektívák mentén helyezkedjünk el, legyünk nagyvonalúbbak, miközben bizonyos fontossággal bíró szerkezeti változásokat ösztönzünk. Ellenkező esetben nem fogjuk elérni ezeket a célokat.
 
B) Második meggyőződésem az, hogy céljainkat szisztematikus, koordinált és kölcsönös felelősségvállaláson alapuló módon kell motiválnunk. Ezeknek a céloknak szükségük van egymásra, illetve egymást teszik lehetővé. Egyetlen konkrét példát említenék, olyan célkitűzéseinkre gondolván, mint például a területi egységek újrastrukturálása, az új alapítások, illetve az anyagi javak megosztásának változása. Mivel a példáknak illik pontosaknak lenniük, merészkedem egyetlen határozott helyet megjelölni: Közép-Afrika. De ugyanez vonatkozik Amerikára, Ázsiára és Európára is.
Közép-Afrikában új provinciát kívánunk létrehozni. Vajon lehetséges, hogy öt különböző nemzetiségből (guineai, kameruni, kongói, spanyol és lengyel) származó nyolcvan szerzetes előreviszi a három különböző országban, tíz városban elhelyezkedő provinciát, miközben nyitottak arra, hogy a hat éves időszak során egy új alapítást kezdeményezzenek francia nyelvű és egyet angol nyelvű környezetben? Vajon lehetséges, hogy ez az új provincia kidolgozzon egy fenntartható fejlődési projektet, hogy azzal a renddel közösségben, amely gazdasági forrásait új módon osztja meg, valóban életképes provinciává váljon? Az én válaszom az, hogy lehetséges. És afrikai testvéreim válasza is igenlő. Testvéreim, ha nincsenek provinciáink, amelyek vállalják az alapítás feladatát, akkor nem lesznek új alapításaink. Ha gazdasági rendszerünket nem változtatjuk meg, a rend újrastrukturálása is lehetetlenné válik. Nem érhetjük el, hogy a rend egésze éljen, ha nem gondolunk mindannyian „saját valóságunkon túlra", természetesen anélkül, hogy elfeledkeznénk saját valóságunkról, ugyanakkor az sem helyes, ha belézárjuk magunkat. Nem lesz élet a rendben, ha minden területi egység csak önmagára és saját szükségleteire gondol. Számomra ez világosan látszik. Hiszen egyetlen test részei vagyunk!
 
C) Harmadik meggyőződésem pedig az, hogy ez a folyamat sok munkát, imádságos mérlegelést és felelősséget kíván. Aki azt képzeli, hogy mindez utasítás vagy döntés kérdése, az nagyot téved. Aki azt gondolja, hogy elég egy jó tervet kidolgozni, az tévúton jár. Nagyon sok tennivaló áll előttünk. Például amikor megszületnek majd az új provinciák, hosszú utat kell bejárniuk, hogy új valóságuk a helyére kerüljön; szükséges, hogy alapvető választásaikat előtérbe helyezzék; képesnek kell lenniük a nehéz megoldásokat követelő helyzetekkel szembenézni; ügyesen ösztönözniük kell mindazokat az elköteleződéseket, amelyek egy szerzetesi provinciának életet adnak. Röviden összefoglalva: sok-sok erőfeszítésre és elszántságra lesz szükségük. De mi, piaristák, jól ismerjük ezt a helyzetet: a kemény munkát, a rend melletti rendíthetetlenséget és a küldetés iránti önátadást. Tegyük ezeket továbbra is, de úgy, hogy horizontunkat tisztán lássuk.
 
Összegezve tehát: fontos előrelépnünk annak a megújulásnak a mély megértésében, amelyre hivatottak vagyunk, hogy globálisan és összehangoltan értelmezzük, valamint hogy munkával és elköteleződéssel ösztönözzük azt. Az egyetemes káptalan után a rend új korszakba lép. A rend egésze kapott meghívást a megújulásra, és arra, hogy új nézőpontokból szerkezeti változásokat, valamint új provinciák létrejöttét inspirálja. A fő feladat a rend egészének szintjén történő gondolkodásban való növekedés, felvállalva a piarista rendhez való tartozásunkat, valamint a rend életével és küldetésével kapcsolatos kölcsönös felelősséget, lehetővé téve, hogy Kalazancius műve megvalósítható legyen mindenhol, ahol csak jelen vagyunk, illetve hogy az új helyeken is gyökeret verhessen. Nem csupán néhány területi egység javát keressük, hanem mindegyikét.
A rend újfajta működését kívánjuk elérni, ezért arra kérlek benneteket, hogy megújításának kihívását és a szerkezeti újraszerveződés javaslatát ne csupán saját szükségleteitek függvényében gondoljátok át - amelyeket természetesen ugyancsak számba kell venni -, és ne is csupán az eddig bejárt utat tekintsétek - amely rendkívül gazdag volt, nyitott és megoldásokat kereső -, hanem a rend, az egész rend új környezetét is; fontos mindenki igényeire odafigyelnünk. Csak így haladhatunk közösen, és csak így teremthetünk életet. Megismétlem még egyszer: azzal teszitek lehetővé a rend életét, hogy készségesek vagytok és rendelkezésre álltok. Köszönöm nektek.
 
4. Arra is szeretnélek hívni benneteket, hogy nagy békével, ugyanakkor nyitott, derűs hozzáállással és javaslattételekkel éljétek meg és támogassátok ezt a folyamatot. Kisebb vagy nagyobb mértékben minden változás „letöröl" bennünket; ezért fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk és tudatában legyünk álláspontunknak. Mindnyájatok legnagyobb tisztelete mellett szeretnék néhány nézőpontot felsorolni, amelyekkel kapcsolatban „készenlétben" kell állnunk.
 
A) Ez a folyamat mindnyájunktól elvárja, hogy imádságosan mérlegeljük, hogy eldöntsük, mi az, ami valóban központi fontosságú, és hogy ne vesszünk el a periférikus vagy részletkérdésekben. Nem szabad a félelmeinkből kiindulni, hiszen így semmit sem lehet létrehozni, ezt alapításunk óta tudjuk. Ugyanakkor gyanakvásainkból, illetve ellentéteinkből, személyes érdekeinkből vagy vágyainkból sem lehet, hiszen ezek ítélőképességünkön is felülkerekedhetnek. Az év során nagy örömmel és reménységgel telve szemlélhettem, hogy a rendtagok saját elvárásaikon felülemelkedve szeretik a rendet, és a kézzelfogható hiányosságokon felül is látják, hogy milyen aspektusokból kiindulva kell alapvető közösséget építeni. Véleményem szerint a megújulásunk és a közösségünk számára rendkívül fontos új provinciák létrehozása központi jelentőségű ezek közül. Most nincs arra idő, hogy ezeknél kisebb kérdésekkel fárasszuk magunkat.
 
B) Tudatában kell lennünk, hogy bizony mindnyájunkkal előfordulhat, hogy kísértésbe esünk. Például az egyes területi egységekben nyiladozó életet arra kívánjuk felhasználni, hogy más egységekben életben tartsunk lejárt idejű modelleket, amelyek már soha nem lesznek életképesek az adott környezetben szükséges mély változások és elköteleződések vállalása nélkül. Azt gondoljuk, hogy saját területi egységünknek semmiféle változásra vagy új elköteleződésre nincs szüksége, hiszen elég élet folyik benne - anélkül, hogy rádöbbennénk, ez nem teljes nézőpont, hiszen hiányzik belőle a gondolat, hogy „a többieknek mire lenne szüksége tőlünk". Azt gondoljuk, hogy ez a folyamat csupán jogi vagy intézményi jellegű, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez bizony elsősorban lelki és hivatásbeli változás, hiszen a rend új életre kelhet, ha piarista identitásunkban képesek vagyunk növekedni. Összetévesztjük a szerkezeti átalakítást a megújulással, és nem vesszük figyelembe, hogy az előbbi eszköz, az utóbbi pedig szélesebb körű célkitűzés, amelyhez szükségesek ugyan a strukturális változások, de ennél jóval többet is feltételez. „Bezárkózva" mérlegelünk anélkül, hogy figyelembe vennénk mindazoknak az elvárásait, akik irányunkban elköteleződtek. Csak személyes perspektívában gondolkodunk anélkül, hogy elégséges képességünk lenne mások érzékenységére figyelni, különösen a legfiatalabbakéra, akik felelősen vállalják, hogy a rend létét bonyolult körülmények között is biztosítják. Csak a folyamat objektív nehézségeire koncentrálunk, miközben a lehetőségeinkről elfeledkezünk. S - végül - mindent leegyszerűsítünk, akár a legjobb szándékkal, és azt mondjuk, „majd kialakul".
 
C) Végül szeretném kívánni nektek, hogy szívetek teljen el reménnyel. Kívánom, mert látom szikráit a rendben, de azért is kívánom, mert nagy szükségünk van rá. Sok és sokféle okunk van arra, hogy reméljünk: az általunk előrevitt küldetés piarista minősége, a rend növekedése a különböző helyeken, a piarista világiak számának egyértelmű és a kölcsönös felelősségvállaláson alapuló növekedése, megannyi szerzetes lendülete, akik napról napra teljes életet élnek a számukra rendelt helyen, az egyetemes káptalan pozitív fogadtatása az egész renden belül, az idősek hűségének tanúbizonysága stb. Mennyi minden reményre adó ok ez! Éljünk hát reménységben Kala­zancius fiaiként, de legyen ez a remény intelligens és elkötelezett. Reményünk fő oka az Istenbe és a tőle kapott szeretetbe vetett hitünk. Elköteleződésünk pedig abban áll, hogy meghozott döntéseinken keresztül tanúbizonyságot tegyünk reményünkről azon gyermekek és fiatalok előtt, akiket Isten a mi utunkra terelt.
 
Ezzel levelem végéhez értem. Feljebb említettem három, számomra egyértelmű megállapítást. Most pedig szeretnék egy negyediket is hozzátenni, amely az összes többinek értelmet ad. A rend megújulásának útja mindenekelőtt spirituális feladat. Nem szervezet vagyunk, amely időről időre újraszerveződik, hanem Jézus követőinek egy csoportja, akik küldetésük előrevitele érdekében a legmegfelelőbb válaszokat igyekeznek megkeresni. A kihívás tehát lelki jellegű, identitásunkat érinti, és mélyreható tervezést kíván, amiről majd egy következő alkalommal szeretnék írni nektek.
Gondoltatok már arra, vajon mi történhetett végül azzal az ifjúval, aki odament Jézushoz, és megkérdezte: „Mit tegyek még?"Szeretném azt hinni, hogy esélyt adott Isten javaslatának, és volt bátorsága abból a különleges tapasztalatból kiindulva élni, hogy tudja: élete teljesen az Ő kezében van. 

Testvéri szeretettel: Pedro Aguado generális atya


A PIARTOURS 2011. évi utitervei

2011. április 30-án, szombaton egész napos látogatás a szentendrei skanzenbe. Találkozás a Batthyányi téren 8:18-kor induló HÉV-nél, vagy 9:00-kor a szentendrei végállomásnál. A belépőjegyet mindenki maga veszi.

2011. május 17-21. 5 napos út a Vajdaságba (létszám betelt).

2011. szeptember 3-án, szombaton autóbuszos út Nagyvázsonyba (vár, pálos kolostor) és Dörgicsére, a valamikori piarista szőlőgazdaság épületében lévő Granárium-vendéglőbe. Itt ebéd és borkóstoló, valamint a padlástéren lévő múzeum megtekintése. Részvételi díj az ebéddel és a borkóstolóval együtt 5500 Ft, mely összeg a jelentkezéskor fizetendő.

2011. október 1-jén, szombaton autóbuszos utazás Paks (Makovecz-templom)-Szekszárd-Bátaszék-Mohács-Baja-Kalocsa megtekintésére. Az út költsége 4500 Ft, amely jelentkezéskor fizetendő.

A két egynapos út költsége min. 30 fő jelentkezése esetén érvényes.


128 éve született Juhász Gyula

128 éve, 1883. április 4-én született Juhász Gyula költő, a szegedi Piarista Gimnázium egykori tanulója. Emlékül álljon itt az életrajza (forrás: wikipedia) és egy verse az "Ima" címmel, melyet nem sokkal a gimnázium elvégzése után írt.
Juhász Gyula élete:
 
Juhász Gyula (Szeged1883április 4. – Szeged, 1937április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője. Juhász Illés posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.
18931902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott.  19021906-ban a pesti egyetem magyarlatin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits MihállyalKosztolányi DezsővelOláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá - Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.
1906június 7-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (19061908). 1907február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.
1907augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.
Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre, majd 19081911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 19111913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 19131917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.
1914március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt. Negyedszázados költői jubileumát 1923május 20-án Babits MihályKosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették. 1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; KassákkalHatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát. 

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Ima
Nagy boldogság, nagy fájdalom
Ne látogasson engemet meg;
Szelíd borongást adj, Uram,
Szegény szivemnek!

Vakító napfény bántana, 

Szilaj vihar tán összetépne,
Szűrődjön át csak lelkemen
Búm őszi fénye!

Nem várok több tavaszt, Uram,
De még az ősz rózsái nyílnak,
És bár leáldozott napom,
Van annyi csillag!


Főtitkári felhívás a 2011. évi tagdíj befizetéséről

Tisztelt Öregdiáktársaim!

A Diákszövetség tagnyilvántartása szerint sajnos sok tagunk elmulasztja, elfelejti befizetni a tagdíjat. Ugyan taglétszámunk és az érdeklődők száma is örvendetesen nő, a Szövetség tagdíjbevétele stagnál, pedig ez az egyik legfontosabb forrásunk, amit a rendezvényeink támogatására, újságunk és hírlevelünk kiadására, működési költségeinkre fordítunk.
Tisztelettel és nyomatékkal kérjük, hogy akik eddig még nem fizették be az esedékes tagdíjukat, pótolják azt!

Tagdíj: aktív keresők évi 3000 Ft, nyugdíjasoknak, tanulóknak és pártoló tagoknak évi 1500 Ft.
Külföldiek tagdíja 40 Euro, vagy annak megfelelő más pénznem.

A befizetés megtehető:
személyesen a Diákszövetség irodájában (Hivatalos órák: Budapest, Piarista köz 1. minden hétfőn 10-15 és szerdán 10 és 17 óra között.)
átutalással a Diákszövetség bankszámlájára (Magyar Piarista Diákszövetség, Számlaszám: OTP Bank: 11708001-20504685, SWIFT kód: (BIC) OTPVHUHB. IBAN szám: HU68 1170 8001 2050 4685 0000 0000 
vagy az újságunk őszi számával együtt kézbesített csekken.

Kérjük, hogy ha valakinek tudomására jut, hogy valamelyik diáktársunk nehéz anyagi helyzete miatt nem tud eleget tenni tagdíjfizetési kötelezettségének, ezt jelezze a Diákszövetség elnökségének, hogy a szükséges és lehetséges méltányossággal tudjunk eljárni. Gazdálkodásunk egyensúlya miatt sajnos lehetséges, hogy fel kell majd függesztenünk egyes szolgáltatásainkat (például az újság kiküldését) azoknak, akik évek óta tagdíjhátralékot halmoznak fel.

Strommer Pál 
a Magyar Piarista Diákszövetség Főtitkára


Nagymarosi Találkozó

A 2011. tavaszi NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MÁJUS 21-én, SZOMBATON reggel 9 órakor kezdődik.

Főbb programpontjaink:
9.00 közös reggeli ima- Eucharist Zenekar
10.00 főelőadás - Sillye Jenő és felesége, Julcsi. Tanúságtevők lesznek még: Fogarasi Fábián és felesége, Kata (Emmánuel Közösség) és Halupka Attila és felesége, Rebeka (MÉCS Családközösségek)
11.00 fakultációk
Keresők - Kerényi Lajos SchP
Beszélgetés a főelőadókkal
MEKT (Közép-európai Katolikus Ifjúsági Együttműködés) - filmvetítés és beszélgetés - Markus Muth atya (Ausztria)
Biblikus fakultáció - Jelenits István SchP
A szerzetesség iránt érdeklődők fakultációi
- női rendek
- férfirendek
Kérdezz-felelek - Brückner Ákos Előd OCist
Kiscsoportos beszélgetések (Duna-part)
Szentségimádás
13.00 ebédszünet - idő a személyes találkozásokra
14.00 szentségimádás
15.00 szünet
15.30 énekpróba a szentmisére
16.00 szentmise
18.00 közös éneklés a plébániakertben - Sillye Jenő és barátai

Fiatalok!
Gyertek minél többen!


A piaristák szakmunkás-iskolája Gödön

A Magyar Nemzet március 26-i számában érdekes cikk jelent meg a neves újságíró, Pethő Tibor tollából „Emberképző - Húsz éve működik Alsógödön a piaristák szakmunkásiskolája” címmel. Úgy érzem, a tartalmas cikk az iskoláról, céljairól, eredményeiről, gondjairól olyan teljes áttekintést ad, hogy kár lenne a cikket megrövidíteni, akár pár mondatot is kihagyni. Kölcsei Tamás
 
"Különleges nevelési-oktatási módszerei tették sikeressé a gödi Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumot. A tankötelezettség tizenöt évre tervezett csökkentése, a közismereti szakmunkásoktatás visszaszorítása felborítaná a bevált rendszert.
Az alsógödi Duna-parton szép villára figyelhet föl a sétáló. Egykor Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus lakott itt, aztán az előző rendszerben a Magyar Honvédelmi Szövetség használta mint „rekreációs helyet”. A kilencvenes években került előbb bérletként, majd tulajdonként a piaristákhoz. Jelenits István akkori tartományfőnök lelkesedésének köszönhető elsősorban, hogy húsz esztendővel ezelőtt szakképző iskolát rendeztek be az ácsnak, asztalosnak, kőművesnek, kőfaragónak, szerkezetlakatosnak, karosszérialakatosnak vagy szerszámkészítőnek készülő fiúk számára. Úgy tűnik, azóta folyamatosan építkeznek: másfél éve lett kész az új asztalosműhely, azt tervezik, nemsokára három hasonló épülettel lehet gazdagabb a Duna-parti terület.
A hazai szakképzés áldatlan állapota persze rájuk is hatással van. Mint a fiatal igazgató, Szabó László piarista tanár mondja, a nyolcadik osztály után a diákok mintegy harminc százaléka választja – általában kényszerből – a lehetőséget, hogy szakmát tanuljon. Ezek a 14-15 évesek a legsérülékenyebbek közül kerülnek ki: korábbi általános iskolai életük – már ami a tanulást illeti – kudarcok sorozatából állt.
Az igazgató Basil Bernstein brit nyelvész hipotézisére hivatkozik. A szociolingvisztika tudományterületén fontosat alkotó tudós szerint a mindennapi életben használt szókincs összefügg a család kommunikációs mintájával és társadalmi helyzetével. A Bernstein vizsgálta bányászcsaládok esetében a merev szerepviszonyok korlátozott kódrendszert alakítottak ki, szemben a középosztályból érkező diákok nyelvhasználatával. Ez pedig azt jelenti, hogy a korlátozott kódot használó gyerekek hátrányba kerülnek az iskolában, kulturális téren így könnyen újjászületnek a társadalmi egyenlőtlenségek.
Hasonló a helyzetük az alsógödi piaristákhoz érkező szakképzősöknek is; ráadásul Bernstein elméletéhez képest gyakran már család sincs a háttérben, ami a hátrányos helyzetet csak erősíti. Az utolsó kitörési lehetőség az iskola.
Nem árt tudni, hogy a diákok közel hetven százaléka kényszerből választja ezt a pályát. A velük való nevelőmunka lényege az első két évben az önbizalom ébresztgetése, a jövőkép kialakítása. Ez igazán csak kisközösségekben történhet meg, a többségben lévő mamutiskolák nem alkalmasak a feladatra. Ám Magyarországon sajnos ezek a gigászi méretű szakképzők működnek rentábilisan. A rengeteg összezárt diák viszont, főleg a kétéves közismereti oktatás idején, kezelhetetlen, sokszor közveszélyes.
A piaristáknak jelenleg 360 tanulójuk van, amivel a kicsik közé számítanak, fegyelmezési gondjaik is elenyészőek a többiekéihez képest. A közismereti oktatás fontos szerepet kap: sok növendék esetében először a funkcionális analfabetizmust kell megszüntetni ebben a két esztendőben. A szövegértés, mint Szabó László mondja, nem értelmiségi luxus; a szakmát kezükbe kapó fiataloknak is szükségük van rá: mihez kezdenének példának okáért szerződéskötéskor vagy számlázáskor? Hozzátehetjük: a politikai-társadalmi érettséghez is nélkülözhetetlen, hogy az iskolában ne csak jövendő munkájukkal foglalkozzanak.

A 9. osztályban a piarista szakképző falai között pályafutásukat kezdő növendékek semmire nem kötelezően kiválasztanak egy szakmát. Aztán a tanév alatt végiglátogatják az öszszes műhelyt, ahol minden fakultációs lehetőséget kipróbálnak, hogy felismerjék, mihez van leginkább tehetségük. A nyári bizonyítványosztás előtt újra döntenek, sokszor máshogyan, mint az év kezdetekor, 10.-ben már véglegesen választott szakmájuk alapján kerülnek a különböző tanműhelyekbe, 11.-től pedig csak azt tanulják – elméletben és gyakorlatban. A megbízhatóbbak elmehetnek dolgozni cégekhez, vállalkozásokhoz. Az iskola egyébként is fontosnak tartja a külső munkákat: legutóbb egy, most négy buszmegállót építettek a környékbelieknek az ácsok.
Kapcsolat és emberképzés – ez a két kulcsszava a sajátos s úgy tűnik, sikeres piarista nevelési elveknek. A tanulást négy-öt fős fejlesztő csoportok teszik könnyebbé. Mentori rendszerük már szinte az alapítás óta működik. A feladatra vállalkozó tanárok két-három diákkal foglalkoznak, patronáltjukkal szerződést kötnek, melynek lényege: miben és hogyan tud segíteni a tanár. A szerződés természetesen meghosszabbítható. A heti egyórás beszélgetés és a mindennapos találkozás valódi segítség.
„Úgy tekintek a mentoromra – nyilatkozta egy diák nemrégiben lapunknak –, mint egy felnőtt barátra, akivel nemcsak az iskolai dolgokról lehet beszélgetni, hanem a családi helyzetemről és az élet egyéb kérdéseiről is” (Péterffy Balázs: Piaristák a hátrányos helyzetű fiatalokért. Magyar Nemzet, 2011. január 31.). Érdeklődésemre néhány hátrányos helyzetű diák szinte egybehangzóan a törődést, a figyelmet emeli ki. Több mint húszan önfenntartók, őket az iskola alapítványa is segíti.
A most 12.-es, bútorasztalosnak készülő, az iskolához kapcsolódó piarista kollégiumban lakó Sebestyén Martin, aki bekerült a szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjébe, a családiasságot említi első mondatában. A megméretésre készülve például netbookot kapott kölcsön az iskolától. Azt tervezi, faipari mérnök lesz, elvégzi Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem megfelelő szakát. Ehhez persze érettségi kell. A piaristák Alsógödön 2005 óta ingyenes esti gimnáziumot működtetnek a szakképzés mellett, nemcsak nappali tanulóiknak, hanem a környékbelieknek is. Az erre vállalkozó diákok időbeosztása néha igen kemény: a reggel hétkor kezdődő gyakorlati képzést kell délután kettő után, sokszor este nyolcig, az iskolapadra cserélniük.
A félreértések eloszlatására azt is érdemes megjegyezni, hogy a felvételnek nem kritériuma a vallásosság. Többen úgy kerülnek ide, hogy meg sincsenek keresztelve. Havonta egyszer mennek közösen szentmisére, hittant is tanulnak. A hittanórákon azonban, mint az igazgató mondja, elsősorban a tanulók számára fontos témák, problémák kerülnek napirendre. Évente több diák keresztelkedik meg, illetve bérmálkozik. Döntésükben talán közrejátszhat, hogy négy piarista szerzetes lakik itt, kettő közülük jelenleg is tanít.
A kialakult és jól működő képzési rendszer működőképességét erősen veszélyeztetné a közelmúltban nyilvánosságra került két elképzelés. A kereskedelmi és iparkamarával kötött kormánymegállapodás az egyik, amely nagyrészt kivonná a szakképzést az iskolákból, és a különböző vállalkozásokhoz irányítva a kezdetektől „életszerű körülmények” közé helyezné a diákokat. Úgy tűnik, az egykor valóban működött segéd-mester viszonyt újítanák fel. Az igazgató szerint képtelenség lenne a megreformált rendszert felállítani, mert az iparban nincs ehhez megfelelő számú és képesítésű szakoktató – nem mellesleg a jelenlegi céges világtól idegen az emberképzési szemlélet. A társadalom problémái is sokrétűbbek, mint korábban. A közismereti órákra és a nevelésre fordítható idő is jóval kevesebb lenne, hiszen a gyári munka ezt gátolná. A másik probléma a tankötelezettség korhatárának tizenöt évre való csökkentése. A tanulási kényszer idő előtti megszüntetésével a munkaerőpiacon valószínűleg váratlanul sok képzetlen fiatal jelenne meg. S feltételezhetően számos szakképző iskola is kiürülne."

Kölcsei Tamás


Bükkzsérc - a piarista kulcsosház

A bükkzsérci Római Katolikus Plébánia épületében (Bükkzsérc, Petőfi u. 27.) működik a Piarista Kulcsosház, ahová szeretettel várjuk iskoláinkban, rendházainkban dolgozó munkatársainkat és családjukat, valamint barátiakat.  Lehetőség van arra is, hogy osztályok számára helyet adjunk lelkigyakorlatokra, osztálykirándulásra. Vegyes osztályok elhelyezésére is van mód. Más érdeklődők, különösen egyházi csoportok számára is szívesen adunk helyet. Nagyobb létszámú nyári táborok számára is ideális hely.

A Piarista Kulcsosház a Piarista Tartományfőnökség használatában van, üzemeltetője a Magyar Piarista Közhasznú Alapítvány. Jogi státusa: ún. nem kereskedelmi célú szálláshely. A Kulcsosház két részből áll: a régi plébánia épület és az ehhez csatlakozó új kulcsosház. Ezek mellett 2008-tól az ún. apartman. A régi rész befogadó képessége 13 fő, található benne 2 fürdőszoba és egy konyha, veranda. Itt egyszerre akár két különböző család/csoport is üdülhet, ha a közös konyha használatot vállalják. Az utcai szobákban 8 fő, az udvariakban 5 fő helyezhető el.

Az új rész befogadóképessége 36 fő (nagyhálóban 12 emeletes ágy, a galériában 8 matrac, a tanári szobában 2 emeletes ágy található). Ebben a részben van egy felszerelt teakonyha (nagyobb létszámú csoport számára is lehet ételt melegíteni), közösségi teremként is használható ebédlő, egy 3 személyes zuhanyzó, férfi és női mosdó. Az apartman arra ad lehetősége, hogy 2-3 személyt teljesen különálló elhelyezzünk. Az apartman saját fürdőszobával és egy kis főzősarokkal (2 lapos villanytűzhely) rendelkezik. Az új részben egynemű csoportok számára tudunk helyet adni. Vegyes csoportokat akkor tudunk fogadni, ha a ház régi része is szabad. A férőhelyeket matracokkal alkalomszerűen lehet bővíteni mindkét részben. Mindkét rész fűthető, télen is használható. A régi rész szinte minden helyiségét lehet fával is fűteni beépített cserépkályhákkal. A nyári szezonban a ház jobb kihasználhatósága érdekében kérjük, hogy a csoportok hetes turnusokra, vasárnap esti/hétfői kezdéssel jelentkezzenek. (Legtöbbször már vasárnap este meg lehet érkezni, és a legtöbben már vasárnap délután elhagyják a szállást.) Azok, akik igénylik, kaphatnak ágyneműt külön mosatási díjért. Akik hálózsákot hoznak, kapnak egy kispárnát huzattal és egy lepedőt. Ennek nincs mosatási költsége. Lehetséges otthonról hozott ágyneművel is használni a szállást. 

A Kulcsosház címe: 3414 Bükkzsérc, Petőfi u. 27. 
A plébánia és kulcsosház a katolikus templom szomszédságában van.
web: bukkzserc.piar.hu


Mise az életért

Minden hónap második csütörtökén 18 órakor a pesti Jézus Szíve templomban szentmise keretében imádkozunk a megfogant gyermekek megszületéséért és életük méltóságáért. 

Legutóbb 2011. április 14-én Tóth Zoltán verbita szerzetes misézett.

Várjuk a fiatalokat már kamaszkortól kezdve:
·        Azokat, akik csak most ízlelgetik a szerelmet vagy már családalapítás előtt állnak,
·        lányokat, akik pár év múlva már édesanyák lehetnek,
·        fiúkat, akiknek hűsége és belső ereje nélkül nem lehet ép családot alapítani,
·        szerelmespárokat,
·        közösségeket,
·        baráti társaságokat,
·        hittancsoportokat...
 
A szentbeszéd Nektek szól az élet védelméről. Gitár- és orgonakísérettel éneklünk. A mise végén igaz történetet hallgatunk meg egy megszületett életről. 

Mise után pogácsa és tea mellett beszélgetünk. Együtt gondolkodunk az aznapi történetről és arról, hogyan segíthetünk tettekkel is. 
A misét a Mária Rádió élőben közvetíti. További információ: +36 20 414 0859.

Üdvözlettel: Bíró László püspök nevében a szervezők


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Piarista Bor 2011.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Engedje  meg,  hogy  a  Piarista  Rend  Magyarországi  Rendtartománya  nevében együttműködésre  hívjam. Borválogatást rendezünk immár harmadik alkalommal, amelyre tisztelettel várjuk az Ön borát. A piaristák - a kegyesrendiek - évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Hazai történetük során birtokaikon szőlőt is termesztettek és bort készítettek. Az idők folyamán kiemelkedett több gazdaságuk, melyekből díjnyertes borok kerültek piacra. A második világháború után azonban a kommunista diktatúra elvette a rend birtokait.
Célunk, hogy újjáélesszük a régi hagyományokat. Ezért írunk ki idén is pályázatot: a meghívott borászokat boraik versenyére hívjuk.

Dr. Kállay Miklós professzor vezette szakmai zsűri által kiválasztott bor teljes mennyisége felvásárlásra kerül, s az év Piarista boraként hozzuk forgalomba, a termelő nevének feltüntetésével.
 

 
Az elmúlt évek győztesei: Nyári Ödön Szentgyörgy-hegyi szürkebarát (2008); Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Tokaji furmint (Barrel  Aged  2007); Radó Pince Szekszárdi Cabernet Cuvée (2007); 
Pócz Pincészet Kokashegyi Portugieser Válogatás (2008).
Idén  a  minőségi  száraz  fehérborok 1000-2000  palackos  nagyságú  tételei  közül  válogat a borszakértőkből és a rend vezetőiből álló zsűri.

Az együttműködés reményében, munkájához sok sikert kívánva üdvözli:
Urbán József tartományfőnök, Hernády Zsolt és Rosdy Tamás a borválogatás szervezői

Budapest, 2011. március 7.

A pályázattal kapcsolatos kérdéseivel a piaristabor@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon Hernády Zsoltnál (+36 20 331 8027); illetve Rosdy Tamásnál (+36 20 210 1464) érdeklődhet. A borokról és a piarista rendről további információkat talál a www.piaristabor.hu, illetve a www.piarista.hu honlapokon.


Piarista Filmklub

Kedves Öregdiáktársak!

2011. április 29-én 18:00-kor újra filmklubot tartunk a Mikszáth téri gimnáziumban. Az északi filmekből álló blokk harmadik filmje ismét Susanne Bier alkotása, mely a 2011. évi oscar gálán megkapta a legjobb külföldi filmnek járó díjat.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Üdvözlettel a szervezők, Strommerd Dávid és Domonkos

A vetítés időpontja: 2011. április 29. 18:00.
Helyszíne: Budapesti Piarista Gimnázium (1088. Mikszáth Kálmán tér 1.).

Egy jobb világ (2010)
rendező: Susanne Bier
A film két helyszínen játszódik: egy afrikai menekülttáborban és egy dán kisvárosban, ahol két család sorsa kereszteződik, amikor a fiaik barátságot kötnek. A kiskamaszokra jellemző magányosság, morális gyengeség és bánat azonban rossz irányba tereli a barátságot. (forrás: port.hu)


Elhunyt Gervay József volt piarista diáktársunk

A következő levelet kaptuk az Egyesült Államokból, Gervay Mihálytól, a Budapesten, 1932-1950 években volt piarista diák Gervay József fiától:

Sajnálattal tudatom Önökkel, hogy Édesapám 2011. február 11-én elhunyt.
Gervay József 1931. december 29-én született Budapesten. Szüleim elhagyták Budapestet, amikor az oroszok elleni forradalom kezdődött 1956-ban.
Édesapám tanárai a budapesti piaristáknál Magyar László és Meskó Lajos voltak, akiket nagyon szeretett és becsült. Amikor mi ide költöztünk Wilmingtonba, szerette volna meglátogatni Magyar és Meskó atyákat a devoni piaristáknál, de akkor Ők már elhunytak. Édesapámat ez megrázkódtatásként érte, és úgy érezte, hogy ezzel az életének egy nagy része tűnt el. Édesanyámmal együtt biztosak vagyunk abban, hogy már a mennyben vannak, és nagy megbeszéléseket tartanak együtt.  
Édesapám nagyon büszke volt a budapesti piarista iskolára.
(angolból fordította: Csepely Péter)

Nyugodjék békében!


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Horváth Zalán fizikus, az MTA tagja, volt piarista diák

A budapesti Piarista Gimnázium 1961-ben, Fekete tanár úr osztályában érettségizett diákjai az 50. éves érettségi találkozón - sajnos - már eggyel kevesebben lesznek. 68 éves korában elhunyt Horváth Zalán fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - tudatta a hírt az MTI-vel az MTA.

Zalán barátunk 1967-ben szerzett fizikusdiplomát, s három év múlva védte meg doktori disszertációját. 1971-ben csatlakozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia közös elméleti fizikai tanszéki kutatócsoportjához. 1992-ben egyetemi tanár lett, aztán 1997-ben a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének doktori képviselőjévé, majd 2004-ben rendes tagjává választották. 1976-ban megkapta a Novobátzky Károly-díjat, 1985-ben pedig Akadémiai Díjban részesült. Pályája alatt csaknem száz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője volt, valamint számos külföldi intézményben (Müncheni Egyetem, Durhami Egyetem, Tours-i Egyetem) volt vendégkutató.

Horváth Zalánról az MTA weblapján: "1943-ban született Budapesten. 1991 óta a fizikai tudomány doktora, 1992 óta egyetemi tanár, 1998-ban lett az Akadémia levelező tagja, majd 2004-ben rendes taggá választották. 1993-2001 között vezette az Elméleti Fizikai Tanszéket és 1994-től haláláig irányítása alatt működött az MTA Elméleti Fizikai Tanszéki Kutatócsoportja. Elnöke volt az MTA Fizikai Tudományok Osztályának, a  Magyar CERN Bizottságnak, az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak és a Wigner Jenő-díj szakkuratóriumának. A CERN Tudományos Tanácsában ő képviselte Magyarországot. Alapító tagja, és hosszú éveken keresztül vezetője volt az ELTE Fizika Doktori Iskolájának. 1976-ban Novobátzky-díjjal, 1986-ban Akadémiai Díjjal tüntették ki, 1996-ban elnyerte a Széchenyi professzori ösztöndíjat.
Széleskörű tudományos tevékenységet folytatott. Hazai és külföldi kollégáival folyamatosan publikált a nemabeli monopólusokról, a húrelmélet különböző kérdéseiről, illetve a különböző dualitások kvantumtérelméleti szerepéről. Kiemelkedő eredményei közé tartozik a BPS-monopólusok Bäcklund-transzformációval történő előállítása.
Munkatársaival megértő és közvetlen volt, az Elméleti Fizika Tanszék szakmailag intenzív, de emberileg nyugodt és békés alkotói légkörét sikerült megvédenie a környező világ negatív hatásaitól. Kollégáit szavaival és tetteivel segítette, mély gondolkodású szakember, empatikus kolléga, a humánus tudós megtestesítője volt."

Fő kutatási területe az elméleti részecskefizika, a kvantumtérelmélet és a nem-kommutatív tér volt. Temetése április 22-én 14 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben lesz. Nemcsak a tudóstársadalomnak, a fizika tudománya híveinek, de volt gimnáziumi osztálytársainak is hiányozni fog. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Volt osztálytársai nevében: Kölcsei Tamás
Nyugodjék békében!