2010. március 15., hétfő

 

Emlékezés 1848/49-re

"1848-49." Ha egy középiskolás diák ezt az évszámot hallja, azonnal neveket, eseményeket, helyeket és évszámokat kezd el sorolni: Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István, 13 aradi vértanú, március 15., Komárom, Arad, Hajnau... Egy elit gimnáziumba járó diák, ha jól megtanulta és jól megtanították neki - talán a történteket részletesen is el tudja mondani. Elgondolkozhatunk azonban hogy mit ér, ha valaki képes „eldarálni” az száraz eseménytörténetet. 1848-49-et, akárcsak 1956-ot is, el lehet mondani 2-3 történelemóra alatt, de összefüggéseit teljesen érteni, az egészet elhelyezni tudni a magyar- és világtörténelemben, ill. politikában sajnos lehetetlen. 1848-49 nem csak egy forradalom volt, hanem a magyarság történelmének máig egyik legfontosabb és legmegrázóbb eseménye. 

1848 előtt Magyarország a Habsburg Birodalom egyik legelmaradottabb része volt. 1848 február-márciusában a kontinensen végigsöprő forradalmi hullám elérte Magyarországot is. 1848-49 egyike a történelem azon pillanatainak, amikor a teljesség valósult meg a nemzet történetében: teljes társadalmi, gazdasági és politikai fordulat következett be. Magyarország ekkor kapott esélyt, hogy valóban boldog és szabad ország lehessen.
162 éve, hogy a reform-országgyűléseken már nevet szerzett politikai elit – ma úgy mondanánk: egy tucatnyi értelmiségi – maga mellé állította Pest és Buda tömegeit. A Márciusi Ifjak a pesti Pilvax Kávéházban, majd a Nemzeti Múzeum előtt a nemzet elé tárták a magyar nép szabadságát és jövőjét megalapozó követeléseiket. Petőfi Sándor "Nemzeti dala" és a Jókai Mór által felolvasott 12 pont történelmünk részévé vált; a későbbiekben is újra és újra megszólalt minden új, nagy közös akaratnyilvánításban, az 1956-os forradalomban, de az 1989-es csendes forradalomban is – a történelmi felelősségére figyelmeztetve a magyar nemzetet.
A szabadelvűek tábora Széchenyitől Kossuthon és Deákon át Batthyányiig korántsem volt egységes. De 1848 azt parancsolta: össze kell fogni! Világosan kialakult, hogy ki "mit" akar. A haladás különböző erői kompromisszumkészségről és egyensúlyteremtő képességről tettek tanúbizonyságot. Fontos leszögezni és újra emlékezetünkben felidézni, hogy a magyar forradalom békés, vértelen megmozdulásnak indult, erőszak nélkül, az országgyűlés közvetítésével az uralkodó és a nádor, tehát a Habsburg-hatalom által törvényesen engedélyezett módon.
Az osztrák udvar, miután belső hatalmi harcát – Ferenc József trónra ültetésével – befejezte, ellenforradalmi támadást indított Magyarország ellen, amely védekezett, mert megtámadták. A magyar nemzet harca nemcsak saját szabadságáért, egyszersmind a világszabadságért folyt, jelképezvén: egy népet nem lehet következmények nélkül elhallgattatni és leigázni. Ferenc József az orosz cár segítségével leverte a szabadságharcot. A megtorlás példátlanul kegyetlen volt. Kivégeztek Aradon 13 honvéd tábornokot, Pesten pedig gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt, Csányi Lászlót, Perényi Zsigmondot az országgyűlés elnökét, Szacsvay Imrét, Jeszenák János kormánybiztost és több száz honvédtisztet, lelkészt, tisztviselőt, fölkelőt. Ezek után is tovább folytatódtak még a bebörtönzések és a megfélemlítések. Hazánkat „egy fegyverrel meghódított tartomány”-ként kezelték, minden önállóságától megfosztották, betiltották a magyar iskolákat, megszüntették a magyar feliratokat.
A magyar nép azonban lassan felocsúdott kábulatából és a külpolitikai fejlemények és erőviszonyok megváltozásával változtatni tudott sorsán. Az 1867-es Kiegyezés után a fellendülés évei következtek. A magyar nemzet hol országos szinten, nyilvánosan, hol titokban (1949-ben a kommunista diktatúra törölte ünnep jellegét), de mindig megünnepelte március 15-e napját. A 100. évfordulót még örömteli egységhangulatban ünnepelték: ekkor osztották ki például az első Kossuth-díjakat, többek közt Sík Sándor költő és piarista szerzetesnek is.
A kádári diktatúra "1956 forradalmát" vérbefotva, minden évben rettegett március 15-étől, amikor egyre erősebben hallatták szavukat a Márciusi Ifjak kései utódai. A hivatalos politika csak szólamokkal ötölt-hatolt, ha a ’48-as forradalomról esett szó.
Látnunk kell, hogy párhuzam vonható az 1848/49-es, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc között. A XX. századi folytatása volt a XIX. századinak; úgy kezdődött mint 108 évvel korábban, és úgy is folytatódott: a túlerővel vívott reménytelen harccal, és úgy is végződött: vezéreinek kivégzésével, amelyben „nagy szerepük” volt a magyarság árulóinak is.
 
Az 1989-es rendszerváltozás helyreállította "március 15." méltó megünneplését, nemzeti ünnep lett. Az országot irányító politikai csoportok azonban - sajnos - még napjainkra sem tettek meg mindent azért, hogy a "szabadság" a maga teljes gazdagságában és valóságos értelme szerint érvényre jusson.
Szívből sajnálom, hogy 2010. március 15-én az ünneplés sokkal inkább szól az aktuálpolitikáról, a választási hajráról, a politikai térnyerésről és a közelgő választási esély latolgatásáról vagy az elhíresült "nokia telefondobozról", még akkor is, ha a "nokia connecting people".
Remélem egyszer - a nem is oly távoli jövőben - méltó módon fogjuk megünnepelni március 15-ét. Mert a 162 évvel ezelőtti március 15-ének napjainkban is üzenete van, a Márciusi Ifjak követelései még 2010-ben is érvényesek és időtállóak, a történelem ugyanis még nem váltotta be maradéktalanul az ígéreteket, amelyek érdekében a magyar nép forradalmát megindította.
 
„Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe
Világhódító híres őseid.
Egy ezredév néz ránk itélő szemmel
Attilától Rákócziig.
Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
El fogja lepni árnyékunk a sárba
És vérbe fúlt ellenség táborát!"
/Petőfi Sándor: Élet vagy halál!/


XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete

 
"Kedves Testvéreim!

Minden évben a nagyböjt alkalmával az Egyház arra hív minket, hogy őszintén megvizsgáljuk életünket az evangéliumi tanítás fényében. Ebben az évben az igazságosság gazdag témájában szeretnék néhány gondolatot javasolni, a páli megállapításból kiindulva: Isten igazságossága a Krisztusba vetett hit által nyilvánult meg (vö. Róm 3,21-22)."
 
(...) XVI. Benedek pápa teljes nagyböjti üzenete olvasható: http://www.piarista.hu/hirek/xvi-benedek-pápa-nagyböjti-üzenete
 
"Kedves testvéreim! A nagyböjt a szent három napban csúcsosodik ki, melynek során ebben az évben is az isteni igazságosságot ünnepeljük, amely a szeretet, az ajándékozás és az üdvösség teljessége. Azt kívánom, hogy a bűnbánatnak ez az ideje minden keresztény számára valódi megtérés és Krisztus misztériumának mélyreható megismerése legyen, aki eljött, hogy beteljesítsen minden igazságosságot. Ezekkel az érzésekkel, szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.
 

XVI. Benedek pápa"


Hírek a Diákszövetség életéből

1. Megjelent a "Piarista Diák" 2010. márciusi /70./ száma. Olvassátok szívvel-lélekkel! 
 
2. A Magyar Piarista Diákszövetség Választmánya 2010. március 27-én, szombat du. 14-17 óráig tartja ülését a Mikszáth téri piarista gimnázium Lovagtermében.

 
3. 2010. március 9-én, Vitéz Szücs Ervin, tiszteletbeli diákszövetségi elnök temetésének 3. évfordulóján az óbudai Jó Pásztor lelkészségen megemlékező szentmisén vett részt az elhunyt családtagjaival együtt a Diákszövetség képviselete.

 
 
4. Oberfrank Ferenc elnök és Várgedő Tamás választmányi elnök tájékoztatása az MPDSZ 2010. évi rendes közgyűlésének összehívásáról
Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Magyar Piarista Diákszövetség Választmányának döntése alapján Szövetségünk évi rendes közgyűlését 2010. április 17-én szombaton délelőtt 9 órára összehívom. Helyszíne a Budapesti Piarista Gimnázium tornaterme (Budapest, VIII. Mikszáth Kálmán tér 1.). A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal 2010. április 17-én szombaton 10 órára, azonos helyszínre ismételten összehívom. Ez a közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképes. A közgyűlés megkezdése előtt az első emeleti kápolnában szokás szerint szentmisén veszünk részt.
A Közgyűlésen a szokásos napirendi pontok mellett választásokra is sor kerül. A Főtitkárt és a Felügyelő Bizottság Elnökét a megszokott rend alapján választjuk meg. A Választmány tíz tagjának megválasztására pedig a múlt évben elfogadott és időközben hatályba lépett új Alapszabályunk miatt kerül sor. További részletekről a http://www.diakszov.piar.hu/ című honlapunk segítségével értesülhetsz megfelelő időben.
Kérem, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban jelenjetek meg!
 
A közgyűlés napirendje:
1. Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.
2. Napirend elfogadása.
2. Elnöki beszámoló, munkaterv - vita és szavazás az elfogadásáról.
3. Választmányi elnöki beszámoló, munkaterv - vita és szavazás az elfogadásáról.
3. Pénzügyi beszámoló és közhasznúsági jelentés ismertetése.
4. Az Ellenőrző bizottság jelentése, vita és határozathozatal.
5. A 2010. évi költségvetés ismertetése, vita és határozathozatal.
6. Választások:
   a) A Felügyelő Bizottság Elnöke
   b) A Választmány tíz tagja
   c) A Főtitkár
7. Kitüntetések átadása.
8. Zárszó
A közgyűlést agapé követi.
 
Budapest, 2010. március 10.
Várgedő Tamás, a választmány elnöke
Oberfrank Ferenc, MPDSZ elnök


Provinciai vikariátus alakult Indiában

Március 6-án a Generális Kongregáció megalapította az indiai provinciai vikariátust - vagyis missziós területen létesített rendtartományt -, amely formálisan még egy ideig az argentínai provincia alá tartozik. A Kongregáció az alapítás dátumát V. Pál pápa „Ad ea per quae" kezdetű - a piarista rend létrehozásáról rendelkező - bullájának évfordulójára időzítette.


Nagyböjti lelkigyakorlat

A Budapesti Piarista Gimnázium szülői közössége és a piarista öregdiákok számára 2010. március 18-19-20-án (csütörtök, péntek, szombat) du. 1/2 6 órai kezdettel dr. Jelenits István piarista tanár tart nagyböjti lelkigyakorlatot a Mikszáth téri kápolnában, szentmise keretében.
Mindenkit szeretettel hívunk!


Beszámoló a Piarista Bálról

A Piarista Jótékonysági Bál szervezői ezúton köszönik meg a bál résztvevőinek és támogatóinak, hogy nagylelkű hozzájárulásukat adták a Budapesti Piarista Gimnázium rászoruló diákjainak nyári táborozásához.
A jótékonysági célra 700.000,- Ft gyűlt össze.
Köszönjük!
Vízhányó Zsolt Sch.P., ig. és Zsódi Viktor Sch.P.


Hírek a váci tagozat életéről

A MPDSZ váci tagozatának választmánya 2010. március 3-án tartotta első idei megbeszélését. Elnökünk, Deák Zoltán értékelte az idei év előadásait, egyben új előadók meghívására tett javaslatot. Örömmel állapította meg, hogy a színvonalas rendezvények népes hallgatóságot vonzanak. Kár, hogy a fiatalabb diákszövetségi tagok ezeket az érdekes előadásokat ritkábban látogatják. Az idei első előadást Dr. Sibalszky Zoltán diákszövetségi tag, ny. egyetemi tanár tartotta: Japán élet – japán emberek címmel. Előadásából részletes betekintést kaptunk a távoli ország történelmi múltjáról és jelen életéről. Az összejövetelen megbeszéltük a tagozat pénzügyi helyzetét és a Hírlevélen érkező híradások továbbjuttatásának lehetőségeit az Internettel nem rendelkező tagjaink számára.
Pinke József, a váci tagozat „krónikása”


Sárközi Sándor és Kállai Emil jelentik Csíkszeredáról

CSENDES  POFOZKODÁSOK
(kritikusan többségről és kisebbségről)
 
(A VÁGÓDESZKÁN)
A hidegháborús évtizedekben gondosan beosztott és kikémlelt rendszer szerint utazhattunk, (ha!), behatárolt (öntudatos) országokba, behatárolt költőpénzzel. Dugdosva a keveset. A kevésbé öntudatos (álom)országoknak ára is volt. Sokértelemben. Papírmunkákat jelentett... Aki jelentett. [1]
’89 után jobban kinyíltak a lehetőségek. Tíz évig jártam a tanítási szünidőkben a Szovjetunióba, ill. Ukrajnába, gyakorlatilag Kárpátaljára, lelkipásztori kisegítésre. Nagyszőlős, Mezőkaszony,[2] Homok, Ungvár... Szolyva... Közben rendtársaimhoz Erdélybe, Kolozsvár, Temesvár, Kézdiszentlélek, Erdőd, félős, riasztó papi sorsok. Meg anyai rokonaimhoz a Vajdaságba. A szerb-horvát háború kínlódásaiban is... A Felvidékre is jártunk túrázni diákjaimmal, Kassa, Bős-Nagymaros, Pozsony, Garam. Nagy nyelvi béke honolt közöttünk: „Hello, dobrü gyény, pitna voda, proszim, málcsik bólen, szenkjú, aufwiedersehen.” És nemcsak kirándulgatás volt ez.
Még ma is örülök, kaján kárörömmel, hogy mindeközben mennyi mindent át tudtunk csempészni, miközben méterenként toltuk a határnál az autót, beindítani ugyanis nem volt érdemes arra a néhány órára, napra. De az a kevés cucc, kaja, gyógyszer, az mindig átjutott az ottaniakhoz! Dugva, derékra tekerve. Lepakolva a határ előtti faluban és többrészletben visszajőve érte... Szárítókötéllel felkötve a leszakadt trabantajtót... Szökve a két határ közt, a lefizethetetlen (?) őröket kijátszva... Én úgy tapasztaltam, Isten nem a határőrök oldalán áll. Persze a nagybani csempészekén sem. Szolidaritás volt, és nem melldöngetve. Meg egy kis bátorság. Az meg kellett az önbecsülésünkhöz. A diszkontáruházban egyszer sok szappant és tisztítószert vásároltam. A pénztáros csodálkozva kérdezte, hogy ennyit?! Mondtam, viszem ki Kárpátaljára. Cinkos mosollyal kacsintott: Jó buli, ugye? Elhültem és ráhagytam. Hülye. (Ha pedig magyaráznám, én bizonyulok annak.)

Mostmár, a megbolydult új évezredben – sajnos épp a boldogemlékű népszavazás utáni légkörben – évek óta rendszeresen robogok az országutakon, kiküldetésben, a két boldogtalan ország közt. Illetve az egyik boldogtalanabb. Egyébként (majdnem) szabad határok, tanulási és munkavállalási, költözködési lehetőségek. (Már aki győzi pénzzel.) Közben pedig a köznapi nyugalmak mellett váratlanul fel-felizzó (pedig feledni akart) nemzeti-etnikai indulatok. Pofozkodások. Egész Közép-Kelet-Európában... Az etnikai kérdés mégsem oldható meg egy-két globalizált műnyelvvel. Meg eurodollárral. Meg lenacionalistázással. Nem lehet elmosni, avulttá minősíteni a nemzeti különbségeket. (Szítani még kevésbé!) Nem lemosolyogható. Mint az anyanyelv sem. Meg a családi örökség. A vallási és kulturális örökség. A folklór. A múlt józan megismerése és vállalása, még hibáiban is. Identitásunkat jelenti. Hiánya pedig csak cinizmust. Babits többrétegű hazáját méltó élni.[3]
 
(VÉGY FÉLKILÓ KUKORICALISZTET, S FŐZZ BELŐLE EGY KIADÓS, DAGADÓS PULISZKÁT!)
Van egy száz-kétszáz év alatt szerencsésen naggyá vált ország. Máre! (Lesz márébb is? Moldávia, Erdély román megfelelője iránti vágyódásuk teljesülésével?) Nem baj. Nem ez a baj. Egy évezredes elmaradottság-kicsinység után erőteljes népszaporulattal és terjeszkedő ambícióval, no meg igen erős nyugat-európai hátszelekkel-érdekekkel. Birodalom! Bine! Majd következtében „a nemzeti tudatalattiba befészkelődő hatalmi álomlátás”[4] megvalósulásai: municipiumokká emelkedő városok, megalomániás középületek, víztározók, hadseregmánia. Közben a nép elég keveset evett, s még kevesebbet világított (ami egyébként az egész Táborra jellemző volt). Sajátságuk viszont az erős önvédő mentalitás, a történelemgyártó mítoszok[5], eközben pedig a valóságos múlt örökölt értékeinek pusztulásra ítélése. Kastélyok metamorfózisa diliházzá. („Nem baj, másé...”) Az idegenek iránti óvatosság mindig is erős volt bennük: „csak az egyfajtájú nép jelent biztonságot!”[6] Mily szép nyelvi-erkölcsi fejlemény a kisebbségire alkalmazott kifejezésük: bozgor![7] S talán nem is érzik a pofon súlyát! A „márkásokat” örömmel elengedték[8]. Hétszáz évi múltat, munkát, kultúrát. Micsoda ízlés- és kultúrabeli különbség egykori és jelenlegi (pusztuló vagy épp rikítóan „felújított”) épületeik stílusa, állapota közt!
Sebaj, hajrá előre! A diktátort önerőből (no meg persze a másodvonalbeliek vezényletével...) söpörték le. Mint ő egykor a padlásokat. Leráztuk magunkról! Elhánytuk a ganét! Irigylem őket bátorságukért! Memoriaul anticommuniste emlékhelyeik kiépítéséért is! (Élesebb is volt a váltás náluk, mint nálunk a gulyáskommunizmus évei után.) S végre épülő országutak, éjszakai világítás, benzinkutak, utazási-vállalkozási lehetőségek. Itália! Espana! Egy elmaradottságból mostmár kigazdagodó, törtetővé váló ország. Nyomják a dudát és építik az új villákat. Meg ortodox templomaikat. Látványos helyekre, pompázóan, az újgazdagok módján. És szorosan a más vallások, többszáz éves templomai elé-mellé-fölé. Mit akartak lepipálni? S így? Hangoskodások és szemetelések (itthon és Európa-szerte), országúti parkolókban, városi tereken. Az obligát kóbor kutyák… S a főtereken kitartóan szoptató (kővédermedt), történelmet igazoló tenyészállat…
A nagyság-érzet deformációi és hulladékai... A Nagy-Nemzet tanulásban azért a nagyvonalúságot is tanulni kellene... Közben pedig az aktuális, gazdag szeretők és az Únió megerősítő, manipuláló simogatásai, s a globalizált komfortcumik beáramló dömpingje... Ámbár társaságban kissé ciki a pártfogolt. Mindenesetre hasznos, megbízható szolgálatokat tesz, két civilizáció határán...
Egyébként kijövünk egymással. Csak kerüljünk bizonyos témákat, különben pofozkodások... Szeretnék végre összejönni néhányukkal, hogy közösen szégyenkezzünk. Józanabbá, önkritikusabbá, toleránsabbá váló értelmiségiekkel, másokkal. (Arra még nekik sincs erejük, hogy a nacionalista, álomkergető, és tömegeket manipuláló iskolai tankönyveket megváltoztassák?) Nagy buli! Mint a modern bárban a könny nélküli sírniakarók, a felszeletelt hagyma felett[9]... Birodalom lettél, de mások rovására, már ne haragudj... Ez a baj. Csak ez kit érdekel? Lapozzunk...
 
(VÁGD APRÓRA A ZÖLDSÉGFÉLÉT, A JÓ SOK CSÍPŐS PAPRIKÁVAL!)
Van egy kevésbé szerencsés ország, amely sokáig elég tágas levegőjű volt, több nemzetiség számára. De a közép-európai (habsburg) nagybirodalom felszámolása során, új ütközőországok kialakításával, a nagy átrendezések után újra meg újra kicsiny lett. Nem egészen a kicsinység a baj. Hanem hogy a lihegő kerítéstologatásban szétpofozott, zokogó kis „anya”-ország lett. Gyémántszóró asszony![10] (Bár a későbbi nagy nemzetközi proletáregyesülésben ezt még kimondani sem lehetett. S a veszteség-tudatot sem.) Diktátumok, az erős nemzetek érdekei mentén. Vesztes vagy... Talán ilyesmire gondolt Herder?[11]... Meg Kölcsey és Vörösmarty nemzeti énekeinkben? Elbántak velünk... Kár ezt szépítgetni. Jogorvoslat pedig kiknél? Azoknál?
Nyugatnak aztán más gondjai voltak, óvszerekről gondoskodott, kelet pedig vodkagőzösen elterpeszkedett a század és a kontinens közepén. Átrendezte a kicsi világot. Az írástudók java részét hamar-gyorsan megdolgozták, tört a kő Recsken[12], és fújt a szél a Hortobágyon[13]... A maradék írástudó pedig fútta az ideológiát. Komoly karrierek alakultak történelemtanári, újságírói és írói szinten... Huszadik századi kelet-európai, ázsiai kényszeres magatartásformák... Az ügyesen alkalmazkodók és együttműködők. (Ők a boldogok.) Az alkoholisták... Az elnémulók... Az emigránsok... Az aktivisták. (Ők is boldogok, korlátoltságukban.) Julien Benda[14], álmodtál ilyet?!
A „felszabadulás” utáni „felszabadulás” (egyébből sem állunk!) nagy reményeket hozott. Lobogók kibomlása, jóvátételek, önrendelkezések! El lehetett végre gondolkodni a kicsinnyé válásról... Birodalmi diktátumokról. Szívdobogva lehetett figyelni a nemrég kreált országok széthullását, az újabb országok-határok születését, erős önérvényesítését! S lehetett végre, legalább, anya-ország lenni. Tüntetésekben, kamionsegélyekben, távoktatásban...
No, csak határok között! Elvtársak (urakat mégsem mondanék...), ne feszegessünk! Mindez éberen óvó szemek kíséretében történt. Vagyonóvások. Vagyonávósok. Iratok elégetése. A világ FőProletárjai meg a slepp gyorsan lecserélte a főideológiát. Siessünk! Félre Velikij Bráty, gyere Big Brother! Vagy fordítva? Vagy mindkettő? Vagy mindegy... Továbbélő illatos manipulációk a gulyásos múltból, és jinglebelles manipulációk a szép új multivilágról. Huszonegyedik századi újféle magatartásformák: Sikeremberek és karrieristák... Álhumanista, álkeresztény elkenők... Vérmes lobogósok, kerítésfeszegetők... Bajszos ősmagyarok... Meg válogatós, mulya táposok[15]... Meg idegengyűlölők. Meg idegenpártolók. Mellettük romantikusan szolidáris anya(országi)típusok... Még mindig sokan! Bár már szertefoszlik az anyaország-mítosz. Mítosz? (Németország jobb anyaországnak bizonyult. És Románia is.) De alapvetően mégiscsak kétfelé szakadtunk.[16]
S az „írástudók” (értelmiségiek mindenféle-fajta oktatási, egészségügyi, gazdasági, rendfenntartási vezetők, politikusok nagy részének) árulása, lelkes áruvá-válása még sötétebb lett. Mélyebbre süllyedtek a proliknál és a prostiknál. (Azokat Jézus is többre becsülte.) Jó pénzért mindent! Mint a keretlegények.
A kicsinységben még inkább széttöredeztünk. Bár már jöhetünk egymáshoz. Határok nélkül. (Egyébként habzó szájjal óvott határokon.) S akaratunk ellenére is pofozkodunk. Választék van kívül, belül. S beszálltak a mókába a „kisebbségiek” is. Akárcsak egy jó bunyós focimeccsen!
 
(MIUTÁN KIHŰLT A PULISZKA, KEVERJ BELE BŐVEN CSOMBORBÓL, TÁRKONYBÓL, PAPRIKÁBÓL!)
A „kisebbségiek”. Sokáig egy korábbi, letűnt nagybirodalom szélén. Aztán pedig (már elég régóta!), bár ezt nem kérték, egy másik birodalom közepén. Ráadásul az eddigi „elhanyagoltak” felduzzadó birodalmában. Lesz itt nemulass! Lett is... Ők is megkapták a csizmanyomokat. Ennek ellenére elég hetyke itt az élet, sírós-kacagós. Megszokták az erős fagyban-szélben való életet. „Gyere ki, te gyöngyvirág...” Bár piros-fekete kultúrájuk mára már igencsak leglobalizálva, digi-tévékben, városok blokkjaiban, szennyében... Amennyire kitermeli a kisebbségi lét a veszteseket, mártírokat, ugyanúgy a megélhetési siránkozókat, meg a feltörekvő, könyöklős karrieristákat is... A kisebbségi lét sem ment fel a tisztesség alól. Gondolom.
Kétfelé pislog a kisebbségi ember. Minimum. Az aktuális, naggyá püffedt, szívós-erős és szívatós kék-sárga-piros (vagy fehér-kék-piros, esetleg kék-sárga) apa-állam felé, meg a kicsinnyé lett piros-fehér-zöld anya-ország felé. Melyiktől mit várhatok? Folytatódnak az apai (barátságos-intoleráns) játszmák, s az ezzel ravaszkodó megélési technikák? Vagy amott alakulnának a dolgok? Támogatások, kapcsolatok, összefogás?! Állampolgárféle jogok?... Anyuci azonban elszavaztatta a becsületet. Nem kicsit, nagyon.[17]  Félt? Sajnálta, hogy egy kicsit jobb legyen, másnak is? „Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám...”[18] Ekkora pofon még nem volt levezényelve. Ült is. Mellettük a lerománozások állandó pofonjai… Így aztán kissé intenzívebben tanulják a különféle nyelveket. Egyébként is kinyílt a világ, lehet menni! Bár már nem is muszáj.[19] Anyaországba, anyám kínjába, akárhová… Jól jön a kisebbségben elsajátított több nyelv, több mentalitás ismerete, kiismerése, a nagyobb alkalmazkodó-készség, a nagyobb túlélési készség. Néha mégiscsak többlet a kisebbségi lét?
Mindemellett mennyi segítség és jóindulat a részükről! Több a pofonoknál…
 
(JÓ ÉTVÁGYAT MOSTMÁR AZ ELKÉSZÜLT MICSODÁHOZ!)
Áll a tápos a hegyoldalban, haját és hónalját fújja a szél. Medve épp nincs a közelben. Kerülgeti a juhoktól származó bogyókat. Néha egy-két tehénizé is. Az nagyobb baj. Legalább annyira széttöredezik a kisebbségi létben élők arca-lelke-lelkiismerete, mint a mellettük kicsinnyé vált országé... (A Nagy ország, a Máre más deformációkkal terhelt.) Önérzeteskedések, miközben persze kisebb(rendű)ségi érzéseket kompenzálunk. S kitartóan pofozkodunk (néha hangosabban, mostanában csendesebben). Főleg az egymáshoz közeliek. Meg ha a történelem nemigen kimondható visszásságokat rejt. Talán nem azért, mert veszekedős fajta vagyunk, ahogyan a közhely tartja. Hanem mert törésvonalak mentén, kiszolgáltatottságokban élünk. S ebben nem egyedül: Európa lakosságának egyhetede kisebbségi sorban él, más etnikumú többségi államokban[20]… Nemzetközi szabályok védelmében. De helyi kiskirályok értelmezésében. Csak néhol erősebbek a törésvonalak, és nagyobb a kiszolgáltatottság…
Össze is tartozunk és idegenek is vagyunk. A többségi ember „természetesen” élhet otthon, jóhiszemű nemtörődömségben, s talán különcségnek-nyavalygásnak veszi a másságot. A kisebbségi pedig másnak tudja magát, még ha nem is örül ennek. Kissé idegennek, néha megtűrtnek, s ezért vagy beolvad, vagy acsarkodva kiabálja sérelmeit. Vagy lelép. A többségi ország tapintata, megbecsülése, és az anyaország gondos kiállása csökkenti a sebeket. Amint (nem) tapasztaljuk. A történelem belénk tapossa nyomait, belénktörli csizmasarait. Maradandóan. Mindenkibe. Sorsunkba és jellemünkbe. Egyébként nem az etnikai probléma a legfontosabb... Éppígy egy belénkrothadó betegség is… A szegénység is… Elrontott (családi) kapcsolatok... (Ezek „rákos” daganataival vagyunk fertőzöttek, mint Dali torz figurái[21].) Hivatkozni lehet rájuk, de egyik sem ment fel teljesen! A tisztességes gondolkodás alól. A humánum alól. Az egymásért való felelősség alól. Bár ürügyet kínál...
Robog az autó. Kátyúk, útsüllyedések és defektek. Szitkozódások és imák. Húznak el kopott autóm mellett a villogtató, ezüstszürke terepjárók. Van mondandó az ő számukra is! Akár többségiek, akár kisebbségiek. De fontosabb a magukra hagyottak megtalálása. Itt is, ott is. Mint egyik szegény a másik szegényt. Vagy szegényebbet...
Apró tűzhelyeknél melegedés... Két pofon közt.                                                               
(2009)

 

[1] Szilágyi Domokostól Tar Sándoron át, Dankó László érsektől, Esterházy édesapjáig, Vikidál Gyulától Novák Dezsőig és Szabó Istvánig... S a beszervezők, az apparátus! (Tabajdi Gábor-Ungváry Krisztián: „Elhallgatott múlt, a pártállam és a belügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990”, Corvina, 2008)

[2] A tiszteletreméltó, idős Károlyi Lajos atyához

[3] Babits Mihály: Hazám (A ház, A város, Az ország mappa szerint, Az igazi ország, Európa, A Glóbus), in: Sziget és tenger, 1925.   Szégyenletesen jellemző, hogy az 1977-es életműkiadásban kihagytak részleteket a versből, nehogy bántsa más népek érzelmeit. (B. M. összegyűjtött versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977, 345.o.)

[4] Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban, Kolozsvár, Kriterion,1999

[5] U.o.

[6] Lőrincz György: Besúgó voltam, szívem, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008, 120.o.

[7] Hazátlan (vagy)

[8] A “vízumdíj” ezer márka volt

[9] Günter Grass: A bádogdob, 1959

[10] „Óh, hány fiat vesztett! Mennyi vagyonát / taposták szét talpas, süket katonák!/ idegenné zárták tőle legjobb otthonát.// Ragyogj, gyémánt, ragyogj! Szükség van a fényre,/szegény őrült asszony útjai elébe;/mert anyánk ő, s a miénk minden vesztesége.” - Babits Mihály: A gyémántszóró asszony, in: Sziget és tenger, 1925 (Összegyűjtött versei, Szépirodalmi Könyvk., Budapest, 1977, 323.o.)

[11] „Nach Jahrhunderten wird man vielleicht kaum ihre Sprache finden.” - Herder: Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit, 1791 – Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról, Gondolat Kiadó, Budapest, 1978

[12] Faludy György: Pokolbéli víg napjaim, Budapest, 1987;
    Erdey Sándor: A recski tábor tagjai, Müncsen, 1984

[13] Hantó Zsuzsa szerk.: Kitaszítottak, családok munkatáborokban, Magyar Ház Kiadó, Budapest, 2002-2006,  könyvsorozat

[14] Julien Benda: Az írástudók árulása, 1927

[15] Pofonos kifejezés az elpuhult magyarországira

[16] Fricz Tamás: Az árok két oldalán, a magyar demokrácia természetrajza, XXI. Század Intézet, 2006;  
    Tóth Gy. László: A kettészakadt ország, Kairosz Kiadó, 2002;  

[17] Egykori miniszterelnöki mondás. Másra értette.

[18] József Attila: Tiszta szívvel, 1925, in: Összes versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971, 145.o.

[19] „Ügyelni az osztályban a hátul ülő,a rossz tanulókra is! Mert aki elöl ül, a jótanuló, az elmegy világgá, de a hátul ülő az megmarad és gyereket szül” - nyilatkozta mostanában egy kalotaszegi lelkész. Igaza volt?

[20] Európa  690 millió lakosából 90 millió él kisebbségben. S világszerte mennyi?

[21] Salvador Dali: Meditáció hárfán; A bútor elválasztása szoptatás után, Lágy szerkezet főtt babbal

 
Sárközi Sándor második levelét Csíkszeredáról következő számunkban közöljük!


Piarista Filmklub

A következő filmklub 2010. március 19-én lesz a Budapesti Piarista Gimnázium Zenetermében, 18 órától. Az eddigiekhez hasonlóan bevezetőként rövidfilmet vetítünk, majd utána Stanley Kubrick 2001-es "Űrodüsszeia" című filmjét fogjuk megnézni. 

Az időpont: az emberiség hajnala. Szőrös, majomszerű lények vakaróznak a kietlen tájon. Harcolnak az élelemért, védik a területüket és nőstényeiket. Állatok még... 
Feltűnik a közelükben egy hatalmas, fényes, szabályos, fekete tárgy - egy monolit. Az első pillantásra látszik, hogy idegen kéz munkája. Az egyik majom bizalmatlanul megérinti, majd kezébe kapja a közelben szétszóródott csontok egyikét és használni kezdi - fegyverként. Kiválasztódott a túlélő, az emberi faj…
Évmilliókkal később, 2001-ben egy csont-formájú űrhajó a Föld körül keringő hatalmas űrbázis felé tart. Tudósok utaznak a fedélzetén, akik a Hold egyik bányájában talált különös tárgyat készülnek megvizsgálni. A tárgy egy hatalmas, fényes, szabályos, fekete hasáb - egy monolit, amely a műszerek szerint titokzatos jeleket sugároz a Jupiter irányába. Az emberiség újabb fordulóponthoz érkezett…
Kubrick filmje több mint három évtizede készült, az idők során azonban - számos más sci-fi alkotással szemben - semmit nem veszített hatásából, hiszen az Oscar-díjas trükkarzenál és az elgondolkodtató, tartalmas történet jóval túlmutatott saját korán. Aki még nem látta a 2001-et, nem tudhatja, milyen az igazi sci-fi!
(odeon.hu)
 
A legutóbbi alkalommal Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjét vetítettük.
A következő vetítésre is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Strommer Domonkos


Örömteli hír egy volt piarista diákról - Oberfrank Pál színművész lett a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

Oberfrank Pál színművészt választotta a Megyegyűlés 2010. január 28-án a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójává. A megbízatása 5 évre szól. 

Az új igazgató beszédében hangsúlyozta: vezetőtársával, Eperjes Károllyal a színház művészeti tanácsadójával a tavaly elhunyt korábbi igazgató, Bujtor István "útján szeretne tovább járni", az általa megkezdett munkát kívánja folytatni.
Talabér Márta a megyei közgyűlés alelnöke szerint a közösen pályázó győztes Oberfrank Pál és Eperjes Károly személye és eddigi munkája garanciát jelent arra, hogy olyan színházat működtetnek majd, amely a város, a megye, a közönség igényét egyaránt kielégíti. Az alelnök gratulált a győztesnek, és sikeres munkát kívánt neki.
Oberfrank Pál egy korábbi interjúban a SzePiPRESS tudósítójának arra a kérdésére: „Hogyan kerültél kapcsolatba a színjátszással? Hogyan érlelődött hivatásod?” - elmondta:
„Sokat köszönhetek osztályfőnökömnek, Takáts Ervin tanár úrnak, aki a Piarista Színpadon sok főszerepet bízott rám, és már ott érezhettem a színház varázsát, egy átélt pillanat, szerep különleges élményét. Mindig is motoszkált bennem a vágy, de viszonylag későn határoztam el magam, mert féltem. Huszonkét éves koromban adtam egy esélyt magamnak, s Marton László osztályába kerültem, aki maga is piarista diák volt. Később, mint a Vígszínház igazgatója, leszerződtetett 1991-ben.”
Orberfrank Pál 1964. május 3-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahol szerepelt a diák-színjátszókör előadásain, a Piarista Színpadon. 1986-ban elvégezte a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát francia-angol tagozaton, majd mégis a színészetet választotta. 1987-ben sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1991-ben Marton László osztályában szerzett színészdiplomát. 1991-2008 között a Vígszínház tagja volt. 2010. február 1-től a veszprémi Petőfi Színház igazgatója.
Oberfrank Pál a Magyar Piarista Diákszövetség tagja, évek óta gyakran vállal szerepet és szervez színielőadásokat a diákszövetség rendezvényein.
Pályafutásáról saját honlapján vagy a Wikipédián olvashatók részletek.
Gratulálunk kinevezésedhez Pali! Büszkék vagyunk Rád!
Borza György senior
 
Kedves Pál!
A Sajtóbizottság és a piarista öregdiákok nevében szívből gratulálunk! Munkádhoz kívánunk erőt, kitartást és Isten áldását!
 
Barátsággal 
Borián Tibor és Mikecz Tamás


Csepely Péter, az MPDSZ tagnyilvántartásának revideálását végző kollégánk felhívása

Kedves Egykori Diáktársak!
A kapcsolattartás mindenféle szempontból fontos. De most elsősorban arra utalok, hogy csak úgy lehet pontos címre újságot, levelet küldeni, ha az esetleges változásokról időben értesítést kapunk. Mindkettőnk számára fontos ez, hiszen ha régi vagy pontatlan címre megy a küldemény, az visszajön, és oda többé NEM postázunk. Így ti nem kapjátok meg amit küldünk, nekünk pedig fölösleges kiadást okoz.
A másik, amit kérünk, a következő: minden év decemberében megemlékezünk elhunyt tanárainkról és diáktársainkról (akkor is, ha nem voltak MPDSz tagok), de csak azokról tudunk, akiknek elhunytáról időben (nem a mise előtt közvetlenül) értesülünk. Nagyon fontos ez, és ebben csak a hozzátartozók, ismerősök tudnak segíteni. Az adatszolgáltatásra nagy szükség van, hogy ne legyenek tévedések, kellemetlen esetek ebben a témában. December óta végzem a tagnyilvántartás revideálását, és csak akkor lesz pontos, naprakész, ha ebben mindannyitoktól megkapom a segítséget. Előre is köszönöm. Minden új adatot, adatváltozást a következő lehetőségeken várom:
hivatalos időm a MPDSz irodájában (1052 Budapest, Piarista
köz. 1. - Hétfőn 13-15., szerdán 10-17.; telefon: +3614864432, +36303187199
e-mail csepely38@t-online.hu).
 
Üdvözlettel
Csepely Péter


Szegedi hír - halálozás

Mély fájdalommal tudatjuk: A Magyar Tudományos Akadémia, az MTA Kémiai Kutatóközpont, a Szegedi Tudományegyetem és a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy
Márta Ferenc kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori főtitkára, majd alelnöke, az MTA Kémiai Kutatóközpont nyugalmazott főigazgatója, a József Attila Tudományegyetem volt rektora, a Cseh- és az Orosz Akadémia külső tagja, az Odesszai Állami Egyetem és a József Attila Tudományegyetem díszdoktora, az Akadémiai Díj, az Állami Díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetettje életének 82. évében, 2010. február 25-én elhunyt.
Halálával a nemzetközi és a hazai tudományos élet elismert egyénisége, a gázfázisú reakciók kinetikájának és mechanizmusának, az elemi reakciók kinetikai és fotokémiai jellegzetességeinek nemzetközi hírű kutatója, meghatározó posztokon tevékenykedő tudománypolitikusa távozott körünkből.
Búcsúztatása 2010. március 11-én 14 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában volt.
Emlékét és szellemi hagyatékát tisztelettel megőrizzük.Gyászolják: Családja, munkatársai, barátai, tanítványai és tisztelőiKedves Barátaim!Piarista Öregdiák vagyok, a Hírlevél rendszeres olvasója. Márta Ferenc Professzor haláláról és temetésének dátumáról értesítem a szerketõséget.Márta Ferenc professzor, akadémikus engem is tanított a Szegedi Tudományegyetem, annak jogelõdjén a József Attila Tudományegyetemen. Késöbbiekben annak volt rektora is, majd megválasztották az MTA fõtitkárának, majd alelnökének. Ezt követõen nyugdíjba vonulásáig az MTA Kémiai Kutatóközpont fõigazgatója.Márta Ferenc akadémikus a Szegedi Dugonics András Piarista Ginázium kiváló eredménnyel végzett diákja volt, több most is élõ és már eltávozott tudós, orvos, bölcsész más magasan kvalifikált társaival együtt. Minket, késõbbi utódokat a helyzet adta lehetõségeken belül támogatott. Kérjük, hogy a tanári kart, az öregdiákokat és a fiatalságot értesíteni szíveskedjetek. Szivélyes üdvözlettel:Kiss János


Kapható a piarista bor

A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Jelentős szerepük volt azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt.
Több nagyobb szőlőbirtok is volt a rend tulajdonában, melyekből hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.

A második világháború után a kommunista diktatúra által elvett birtokok szőlőterméséből származó bor hiánya társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékek elvesztését is jelentette.
A 2009-ben először meghirdetett Piarista bor nevű verseny célja, hogy újjáélessze a régi hagyományokat, és a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel.
Az első alkalommal kiírt piarista borválogatásra azokat a borászatokat hívták meg a szervezők, melyek a balatoni és a tokaji régiókban, a hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. Csak száraz fehér borok pályázhattak. A benevezett harminc bor mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget.
 
A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Guba András, a piarista rend pedagógiai igazgatója, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Kállay Miklós professzor, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője, a zsűri elnöke, dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke és Szöghy Ottó sommelier voltak.
A 2009. március 24-én megrendezett zsűrizésen 20 pontos rendszerben, íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit.
A zsűri külön értékelte a Tokaj-Hegyaljáról, illetve a balatoni borrégióból érkezett borokat. Tokajból a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Tokaji Furmint Barrel Aged 2007 bora nyerte el a piarista bor címet, a balatoni pályázók közül pedig Nyári Ödön Szentgyörgy-hegyi Szürkebarát 2008 borát tartotta a legjobbnak a zsűri.
2009-ben tehát ez a két bor képviseli a Piarista Rend borászati hagyományait és értékeit.
 
Szeretettel ajánljuk mindenkinek fogyasztásra!


Olvasásra ajánljuk

Hírlevelünkben szeretnénk figyelmetekbe ajánlani piarista atyák, tanárok, volt diáktársak - említésre és olvasásra méltó - cikkeit, könyveit, verseit, publikált műveit.
 
1. Piaristák írták:
Sík Sándor: A misztika útjai Istenhez /Szeged, 2010./ - megjelent a szegedi piaristák gondozásában /felelős kiadó: Szegheő József SP, www.szepi.hu/
"Lezárom a könyvet, letörlöm a tollat,
Még nedves a lap, de a munka kész.
Keresztet a könyvre, a szívre, a szájra:
Ez a pont, ez a csend, ez a teljesedés.
A munka, a munka, a munka egész!
 
S most nézz fel a kékbe: még nem vagy a túlé,
De itt sem egészen a rőt nap alatt!
Nincs fontos a földön és nincsen a napban,
Aminek odatárd szabadult magadat,
Csak az új, csak az új, csak az új feladat!" 
/Sík Sándor: Nézz fel a kékbe/
 
Előző 4 kiadványuk: 
- Sík Sándor: Szép történetek /Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium, Szeged, 2001./
- Sík Sándor: Cserkészversek /Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, 2009./
- Megtanítanak megbocsátani - a boldoggá avatott spanyol piarista vértanúk életrajza /Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, 2007./
- Josef Hegenbarth - Hans Urs von Balthasar: Keresztút /Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, 2009./
 
Bozók Ferenc: Tükörkrisztus - szépirodalmi esszék /Budapest, 2010., kiadó: Littera Nova Kiadó/
Bozók Ferenc a kecskeméti Piarista Gimnázium és Általános Iskola magyar-történelem szakos piarista szerzetes tanára. Tagja a Magyar Írók Eygesületének és a Fiatal Írók Szövetségének. Esszéi és versei szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg. Első kötete: Székutya /esszék és versek, 2007./
Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész Előszavából: "Bozók Ferenc izzó tehetséggel megáldott, az igazságot megszállottan kereső ember. Igazolja mindezt eddigi pályafutása is, mely meglepő, rejtélyes fordulatoktól sem mentes..."
 
2. Piaristákról írták:
Huchthausen Lajos: Bilingérézések
Történetek a veszprémi egyházmegye XX. századi életéből
Kiadta a Veszprémi érseki és Főkáptalani Levéltár 2009.
Megvásárolható: a Veszprémi Érseki Hivatalban (Veszprém, Vár utca 18.)
Huchthausen Lajos veszprémi egyházmegyés pap (elhunyt 1998-ban) visszaemlékezéseit tartalmazza a lebilincselően érdekes, anekdotikus történetek sora, amelyek között megtaláljuk az egykori veszprémi piarista atyák fordulatos, humoros történeteit is.
A kötetet 2010. február 24-én Borián Tibor piarista mutatta be a Veszprémi Érseki Székházban az egyházmegye papságának és az érdeklődőknek. Ő készítette elő a visszaemlékezések szövegét a mostani kiadásra.


Szerkesztői levelek (gratulációk, kritikák, helyreigazítások)

Tisztelt Szerkesztő Úr, Öregdiák Társam!

Köszönöm a segítségedet, amivel írásom megjelent az öregdiák újság nyomtatott változatában. Amikor a lap indult, néha próbálkoztam, de semmit nem közöltek tőlem, így egy idő után abbahagytam a „próbálkozást”. 

 
Azonban örömömbe nem is kis üröm vegyült. Az írás végén ez jelent meg: „igazi ember”. Én „igaz embert” írtam. Csak egy „i” betű, de micsoda különbség!
Vannak olyan sajtóhibák, amik nem okoznak gondot, az olvasó mindjárt tudja, hogy itt hiba van, és magában helyesen olvassa az elrontott szót. Itt sajnos a hiba is értelmes szót ad ki, de ebben az esetben ez tiszteletlenség, még gúny is lehetne. Semmi nem áll tőlem távolabb, mint hogy a tanár úron viccelődjek, különösen nem aranymiséje alkalmából. Remélem, minden olvasó a helyes szóra javítja a szöveget olvasás közben.

Üdvözöl: 
Szabó András