2018. január 15., X. évfolyam 1. szám

 

Meghívó „A piaristák és a főváros” című történeti konferenciára

A Piarista Rend Magyar Tartománya gyűjteményei szeretettel meghívják a „A piaristák és a főváros” című történeti konferenciára, amelyet a budapesti piarista gimnázium alapításának 300. évfordulója alkalmából rendezünk. 

Időpont:  2018. február 21. szerda, 14–18 óráig
Helyszín:  Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola díszterme (1052 Budapest, Piarista köz 1., 2. emelet)

Program:

Üdvözlettel
Koltai András


Értesítés tagkártya érvényességéről

Kedves Öregdiáktársam!

2012-től tagsági kártyánkat megújult formában adjuk ki. Az első kiadott kártyákon szereplő érvényességi dátum a múlt év végével már le is járt, azonban a kártyák érvényességét – az Elnökség döntése szerint - az új tagsági kártyák kiküldéséig meghosszabbítjuk.
Az új tagsági kártyákat még ebben az évben szeretnénk minden tagunkhoz eljuttatni, de a postaköltségeinkre figyelve ezt később, egy másik körlevelünkkel együtt fogjuk kiküldeni, addig szíves türelmeteket kérem.

Öregdiák barátsággal:

Strommer Pál
elnök
Magyar Piarista Diákszövetség


Már kapható a 2017-es díjnyertes Piarista Bor: Molnár Pincészet - Syrah 2011.

A villányi Molnár Pince „Syrah 2011” nevű bora a piarista válogatás idei győztese

A kilencedik alkalommal megrendezett piarista borválogatásra az ország különböző borvidékeiről érkeztek száraz vörösborok. November 28-án Labancz Zsolt tartományfőnök adta át a Molnár Pince képviselőjének a kitüntető „Piarista bor” címet tanúsító oklevelet Budapesten.

A piaristák jubileumi évében ismét a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájába invitálták eredményhirdetésre a piarista rend által immár kilencedik éve meghirdetett borválogatás résztvevőit és a média képviselőit. Idén száraz vörösborok versenyeztek azon a megmérettetésen, melynek célja egyrészt a feltörekvő magyar gazdák borainak megismertetése, másrészt a rend borászati hagyományainak, társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékeinek éltetése úgy a piarista családon belül, mint minden borszerető ember között.
Az egybegyűlteket Hernády Zsolt piarista öregdiák, a borválogatás ötletgazdája és szervezője köszöntötte. Ismertette a kezdeményezést és a borválogatás menetét: egy szakértőkből és a piarista rendhez köthető tagokból álló zsűri – Rohály Gábor elnök, Nyeste Pál SP, Freund Tamás agykutató, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség alelnöke – vakkóstolással, 100 pontos rendszerben értékeli a borokat, s állítja fel íz, zamat, szín és illat alapján pontozva a rangsort.

Labancz Zsolt SP, a Piarista Rend Magyar Tartománya elöljárója köszöntőjében azt fogalmazta meg, a rend számára ez a rendezvény is alkalom arra, hogy közösségük életét az aktuális események tükrében megismertessék.
Az elöljáró a tavaly ilyenkor megnyitott jubileumi év történései sorából kiemelte a legutóbbiakat: a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállítást, mely a legteljesebben bemutatja a piaristák magyarországi jelenlétét; a közösség Rómába vezető, az alapító, Kalazanci Szent József életútját végigkövető zarándoklatát; az intézményeik mintegy ötszáz pedagógusának tartott pedagógiai konferenciát; valamint azt, hogy elkezdték kialakítani Sátoraljaújhelyen a piarista tanoda saját épületét.
„Visszatekintünk a múltba, alapítónkra emlékezünk, inspirációt kapva identitásunk megerősítéséhez, de ezt a jövő felé fordulás igényével tesszük” – fogalmazta meg Labancz Zsolt, hangsúlyozva, hogy az ifjúság nevelése a jövőbe tekintés feladatát rója a közösségre. Az elöljáró azt kívánta az egybegyűlteknek, tudjanak közösségre találni egy-egy pohár bor mellett, egymást segítve a mindennapi életben. „Bár egyik borunknak a »Dörgicsei búfelejtő« nevet adtuk, nem a búfelejtés a célunk. Ha van is bánatunk, bajunk, fontos, hogy reményeink, álmaink és örömeink mozgassanak.”
Rohály Gábor, a zsűri elnöke a bor kettős szerepére hívta fel a figyelmet: a bor élvezeti cikk, ugyanakkor annak a szimbóluma, hogy Megváltónk köztünk maradt. A borlovag, a Magyar Bor Akadémia alapító tagja kifejtette, mennyire fontos, hogy a kulturált borfogyasztás fiataljaink számára is gyakorlattá váljon. Ezt kívánta: „A bor ízei, zamatai emlékeztessenek mindarra, ami életünkben szép és örömteli, fogyasztását ne a gyorsan elérhető mámor vezesse.”
A zsűri elnöke így méltatta a győztes bort: „A Syrah az ünnepnapok bora, minőségi örömök előcsalogatására kiválóan alkalmas.”
A Piarista bor kitüntető címet tanúsító oklevelet Labancz Zsolt adta át a győztes Molnár Pince képviselőjének, Molnár Róbertnek.
A villányi családi pincészet már másodszor került ki győztesen a piarista megmérettetésen. Két évvel ezelőtt 2011-es carmenère-ük nyerte el a címet.
A családi pincészet borásza a győztes bort ismertetve elmondta, a syrah vitatott eredetű fajta, már a nevében sincs egyetértés. Eredetét többféleképpen magyarázzák: az egyik feltevés szerint Perzsiából, a mai Irán területéről, Shiraz városából a keresztesekkel érkezett Európába; a második verzió szerint Szicíliából terjedt el, ahol ma is termesztik; a harmadik magyarázat, a ma már több vizsgálattal igazolt verzió szerint pedig francia eredetű, a Rhone völgyében kialakult két dél-francia szőlőfajtától, a dureza és a mondeuse blanche keresztezéséből származik. Meghonosítása a 2000 és 2010 között lezajlott óriási telepítési folyamat része, ebben az időszakban került Villányba is.
A Molnár Pince „Syrah 2011” bora prémiumkategóriás, védjeggyel ellátott száraz vörösbor. Fogyasztása 18 fokra hűtve ajánlott, alkolholtartalma 13 %.

Fotó: Merényi Zita
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás: https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet/a-villanyi-molnar-pince-syrah-2011-nevu-bora-piarista-valogatas-idei-gyoztese


Meghívó a Százgyökerű Szív című összművészeti estre

Kedves Öregdiákok!

Sok szeretettel hívunk Benneteket a piarista jubileumi kiállítás egyik kísérőprogramjára, Sík Sándor műveiből készült összművészeti estünkre (próza, zene, mozgásszínház), amely a Százgyökérű Szív címet viseli, s most pénteken tekinthető meg ingyenesen a BTM gótikus termében 19 órától.
(A darabot összeállította és rendezte Dóczy Péter piarista öregdiák, színművész, a zeneszerzők között pedig magam is fellelhető vagyok.)

Időpont: 2018. janurá 19., péntek 19:00.
Helyszíne: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum, 1014 Budapest, Szent György tér 2.  

További szép napot kívánok mindenkinek, üdvözlettel:
Szathmáry Melinda


A kiállítás még látogatható a Vártörténeti Múzeumban

Még látogatható a "Hitre, tudásra - piaristák" kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban 2018. február 25-ig.

A Magyar Idők cikke:
ANGYALOK ÉS TANÍTVÁNYOK
KIÁLLÍTÁS – ÁTFOGÓ TÁRLAT NYÍLT A PIARISTA RENDRŐL A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN

Fáy Zoltán

Jelenleg főiskolát, középiskolát, szakiskolát, általános iskolát, óvodát, kollégiumot tartanak fenn Magyarországon a piaristák, akiknek szerzetesi közösségét négyszáz évvel ezelőtt fogadta el V. Pál pápa. Ebből az alkalomból és pesti gimnáziumuk háromszázadik évfordulójára emlékezve jubileumi kiállítást rendeztek a Budapesti Történeti Múzeumban.
A rendszerváltás előtt a történelemről vallott hivatalos álláspont szerint az emberi fejlődés az osztályharcnak volt köszönhető. Legalábbis az ősközösség felbomlásától a kommunizmusig tartó szakaszában.
Minden történelmi esemény és jelenség teljes mélységében csak a társadalmi osztályok szembenállásán keresztül érthető meg. Ebből aztán az is következik, hogy nem csupán a hivatalosan vallott ateizmus és antiklerikalizmus miatt retusálták ki részben vagy egészben az egyházakat a magyar múltból, hanem azért is, mert tevékenységük értelmezhetetlen volt osztályharcos szempontból.
A szemlélődő, gyógyító, tanító vagy kolduló rendek életének nemigen volt olyan vonatkozása, amelyik bakugrások nélkül beilleszthető lett volna a történelmi materializmus kereteibe. Így 1950-től negyven éven keresztül a szerzetesrendek hazai működéséről valódi jelentőségükhöz képest csak igen szórványosan emlékeztek meg történelmi munkákban.
Az oktatásban és a múltat bemutató kiállításokon még ennél is ritkábban találkozhattunk velük. Nagy megyei múzeumokban és kisebb városi gyűjteményekben éppúgy hiába kerestük a térség szerzetesrendjeinek történetére utaló részeket, mint ahogyan a Nemzeti Múzeum magyar történelmet bemutató rendszerváltás előtti állandó kiállításán sem sok tárlót vesztegettek a témára.
Mintha nyomtalanul tűnt volna el a történelem egy része. Vagy mégsem teljesen. Ugyanis az állam által megszerzett szerzetesi ingatlanokra a műemlékvédelmi hivatal munkatársainak köszönhetően kikerültek a mai napig látható márványtáblácskák: „Volt rendház”.
Kilencszázkilencven után sok minden megváltozott, a történelmi materializmus dogmái például már csak indirekt módon hatnak, és egyre több tudományos műhely foglalkozik egyháztörténettel, benne a szerzetesrendek történetével.
Kiváló egyháztörténeti konferenciák sorát rendezték az elmúlt 25 évben, a szerzetesrendek történetét is alaposan és sokrétűen dolgozták föl könyvekben, tanulmányokban. Lassacskán minden a helyére kerül. Mégis, miért, miért nem, egy-egy rend hazai történetét bemutató nagy, átfogó kiállítás mind ez idáig nemigen készült.
Ezért is különleges a magyarországi piaristáknak a hazai kultúrtörténetre gyakorolt hatását elénk táró időszaki kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban. A Hitre, tudásra című tárlat november 15-én nyílt meg.
Nem puszta kronológiával kívánja megjeleníteni a piarista univerzumot, hanem 17 nem teljesen konzekvens, de rendkívül jellemző témakört láthatunk, amelyek a kiállítás elkülönülő tereiben mutatnak be egy-egy területet, amely a szerzetesközösség hazai művelődéstörténeti szerepét taglalja.
Az ötlet nem új, a negyvenes években a piarista kispapok a rendi hittudományi és tanárképző főiskolán, a Kalazantinumban már ilyen módon ismerkedhettek meg történetükkel.
A piaristákról valószínűleg mindenkinek az oktatás jut eszébe, hiszen az utóbbi két évszázad legsikeresebb középiskoláit Magyarországon nekik köszönhetjük. A kiállítás első nagy témaköre mégsem az oktatás, hanem a templom, amelyben a látogatók a spanyol születésű szent rendalapítóval, Kalazanci Józseffel ismerkedhetnek meg.
1597-ben nyitotta meg Európa első ingyenes fiúiskoláját Rómában, a Szent Dorottya-templom mellett. „A jámborság fokozott növelésére” alapított társulatot négyszáz évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa mint klerikus kongregációt.
Magyarokkal még a rendalapító életében kapcsolatba kerültek a pap tanárok, Tapolcsányi Gergely piarista történész szerint Szelepcsényi György, a későbbi esztergomi érsek Rómában, a Collegium Germanicum-Hungaricum növendékeként személyesen is találkozott a növendékeit kísérő Kalazanci Józseffel.
A kiállítás első termében látható az a podolini – itt nyílt az első magyar kollégiumuk 1642-ben – rendházból származó festmény, amely a rend bíborosi vizsgálatához fűződő legendát ábrázolja.
Amikor ugyanis az első piarista iskola a Tiberisen túlról a római belvárosba költözött, az intézmény a pápa látókörébe került. A vizsgálatra kirendelt bíborosok személyesen látogatták meg a társulat iskoláját.
Róma utcáján találkoztak szembe a diákokat kísérő Kalazanci Józseffel, és nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a jól nevelt és fegyelmezett diákok között angyalok jelentek meg.
A kedves legenda persze későbbi, mint a vizsgálat, de az történeti tény, hogy a kor pápái anyagilag is támogatták az intézményt, majd Tonti bíboros kedvező véleményének eredményeként XV. Gergely pápa 1621-ben szerzetes közösségnek nyilvánította a piaristákat.
A Budapesti Történeti Múzeum kiállításán a több mint négyszáz tételből 26 a kölcsönzött tárgyak száma, a többit a rendezők saját gyűjteményükből válogatták. A piarista iskoláknak, különösen a pestinek, jelentős kollekciójuk van műtárgyakból és az iskolai oktatás hajdani eszközeiből.
1917-től a régi tárgyakat már a rendház múzeumaként kezelték, amely leginkább egy mai látványraktárhoz volt hasonló. A tárgyi emlékek mellett képzőművészeti alkotásokat is őriztek, például nagyszerű festményeket hajdani piarista szerzetesekről.
A gimnázium és rendház 1953-as elköltöztetésével a „házi múzeum” már nem tudott működni. A gyűjtemény javarészt megmaradt, csak a tárgyak kiállításszerű bemutatása a zsúfoltság miatt nem volt lehetséges.
Amikor a rendi intézmények 2011-ben a Mikszáth térről visszaköltözhettek a Piarista (addig Pesti Barnabás) utcai épületükbe, áttekintették és leltározták a tárgyakat. Ekkor derült ki, hogy számtalan izgalmas darab van közöttük, amelyet érdemes lenne bemutatni a nagyközönségnek is.
Az utóbbi években három kisebb piarista kiállítás előzte meg a mostanit. Kecskeméten, Vácott és Nagykanizsán a helyi múzeumok fogadták be a piaristáknak a főként az adott településen működő iskolájukat bemutató tárlatot.
De a fő cél egy nagy, sok tárgyat bemutató, átfogó kiállítás volt, amelyhez a rend alapításának négyszázadik és a pesti gimnázium megnyitásának háromszázadik évfordulója jó alkalmat biztosított.
A kiállítás tudományos koncepciója Koltai András nevéhez fűződik, aki a legfőbb előmozdítója is volt a Hitre, tudásra című tárlatnak. Rákossy Anna művészettörténésszel készítették el a kiállítás forgatókönyvét, amely alapján Kemény Gyula, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa megálmodta a berendezést.
A kiállítástechnika kicsit talán konzervatív, de a látogatót azért számtalan esetben vonják inter­akcióba a rendezők. Külön érdekesség a tizenéves korosztály megszólítása: ehhez nyújt segítséget a kiállítás grafikusa, Mihalkov György által megrajzolt piarista kisdiák, „Jancsi”, akinek alakja a tárlat különféle pontjain a gyerekeknek szóló feladatokat és tudnivalókat jelzi.
De mindenki részt vehet képzeletbeli felvételi vizsgán, ellenőrizheti természettudományos vagy matematikai ismereteit, és a fizikai és természetrajzi szertárban természetesen rácsodálkozhat az elmúlt évszázadok különös oktatástechnikai és szemléltetőeszközeire.
Ez a tárlat a tervek szerint csak 2018. február 25-ig látogatható, de a műtárgyak számbavétele, leltározása, szép kiállítású katalógusban történt publikálása reményt ad arra, hogy a későbbiekben állandó kiállításon is megtekinthető lesz a „Kegyes Iskolák” szerzeteseinek hazai története. Ezzel kicsit közelebb kerülnénk a hazai művelődéstörténet teljesebb megismertetéséhez.

(Hitre, tudásra – Piaristák. Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma. A kiállítás megtekinthető 2018. február 25-ig)
Forrás: http://magyaridok.hu/lugas/angyalok-es-tanitvanyok-2564779/
Fotó: Teknős Miklós: Az egyik legismertebb magyar piarista, Öveges József portréja 1944-ből


A rend a lelke mindennek – Piarista önkép a budai Várban

Ritka együttállás az évfordulók terén. A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a napokban nyílt kiállítás kétségbevonhatatlan létjogosultságát igazolja a piaristák idei többszörös jubileuma.

„Négyszáz évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyerekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrend alapítását, s az alapító Kalazanci Szent Józsefet kétszázötven éve, 1767-ben emelték a szentek sorába. Ugyancsak idén ünnepeljük a budapesti Piarista Gimnázium alapításának háromszázadik évfordulóját” – olvasható a sajtóanyagban.  A tárlat kínálatán a rendhez kötődő „rendezők”, Borbás Péter, Koltai András és Baranya Péter személyes ajánlóin keresztül tekintettünk végig.

Rögtön egy újabb jubileummal indítunk: „A pesti központban száz éve alapított Piarista Múzeum szempontjából azért rendkívül fontos ez a kiállítás, mert az első alkalom, hogy a gyűjtemény válogatott anyagát – a piarista könyvtárral és levéltárral együtt – országos szinten, nagy nyilvánosság előtt bemutathatjuk” – mondja a múzeumvezető, Borbás Péter. A gyökerek azonban messzebbre nyúlnak vissza, az „intézmény” őse ugyanis a váci természetrajzi múzeum volt, amelyet az 1800-as évek elején hoztak létre az ország elsők közé tartozó tanintézményéhez kapcsolódóan. A jubileumi tárlaton számos, a váci leltárkönyvben jegyzett, vagyis immár több mint kétszáz éve piarista nyilvántartásban lévő műtárgy látható. Borbás Péter elsőként Jeszenovszky János régiséggyűjteményét említi. „Erdélyi piarista tanárként komoly anyagot állított össze. Ebből »pogánypénzes«, vagyis antik érmékkel díszített reneszánsz paterák és gyönyörű poharak, kelyhek szerepelnek a tárlaton. A kiállításszervezéssel összefüggésben rengeteg kutató látogatta a gyűjteményeket, és ennek kapcsán rendkívül érdekes részletek derültek ki. Az egyik legnagyobb meglepetést a régészeti gyűjteményünk okozta. Jankovits Katalin rátalált az 1895-ben publikált, ám azután elveszettnek hitt – a Krisztus előtti 2. évezredből származó – műtárgyegyüttesekre: a pusztasárkánytói bronzkori depóleletre és a ráksi sírleletre.  A kiállítás és a kapcsolódó katalógus szakmai, művészettörténészi és muzeológusi szempontból is reveláció – állítja a múzeumvezető: „Az eddig – s különösen a kommunizmus évtizedeiben – »rejtett üzemmódú« Piarista Múzeum újra széles körben ismertté válhat. A tervek szerint a jubileumi tárlat zárása után az anyag egy része állandó kiállítás formájában a pesti központban kap végleges helyet.”

Koltai András, a központi piarista levéltár vezetője elsősorban kurátorként vett részt e nagy jubileumi projekt létrehozásában: „A kiállítás kezdeményezésével az volt a fő cél, hogy felvázoljuk a piaristák művelődéstörténeti szerepét. A tárlat anyaga és az arról készült komoly katalógus a rend elmúlt háromszáz évét mutatja be. Olyan kincseket is, amelyek eddig kevesek számára voltak ismertek. Részben azért, mert ezeket a diktatúra évtizedeiben a rend csak őrizte, de nem tárhatta a nyilvánosság elé. A látogatókat bizonyára meglepi, hogy milyen szépségek rejtőztek a rendházak falai között.” A kérdésre, hogy mit emelne ki a tárlat rendkívül gazdag anyából, Koltai András személyes kedvencként a kiállítás plakátján is látható órát említi: „17. századi csillagászati óra, amelyet 1827-ben Selmecbányán felújítottak. A kronosztikon tanúsága szerint akkor került rá a kis zománckép, amely egy piarista tanárt és öt tanítványát ábrázolja. Sikerült elindítani az órát és a zenegépét is, az 1840-es évek legkedveltebb magyar dallamait játssza.” A történész-levéltáros ezen túl a „kintről” kölcsönzött anyagból említ egy-egy darabot. Számára most azért ezek a legérdekesebbek, mert rá is az újdonság erejével hatottak. „Ilyen az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött, az 1790-es évekből, Podolinból való képes magyar történelemkönyv. Szerzője, Heisler Glicér afféle tanári segédeszközként az egész középkori és kora újkori magyar történelmet végigillusztrálta a diákok figyelmét felkeltő, karikatúraszerű rajzokkal. Privigyéből, a szlovák piarista rendtartománytól kaptunk kölcsön két nagyméretű ívelt festményt a rendalapító, Kalazanci Szent József életét feldolgozó, eredetileg huszonnyolc részes képsorozatból. A festmények 1767–68-ban Podolinban készültek, és a privigyei Hanacius piarista elemi (általános) iskola folyosóját díszítik.”

A hazai piaristák fő bibliotékájának vezetője, Baranya Péter hivatásából kiindulva értékeli a gyűjteményt és annak közszemlére bocsátott „sűrűjét”:   „A könyvtár alapvető feladata az, hogy a rendre vonatkozó irodalmat, illetve a piaristák által írtakat összegyűjtse és hozzáférhetővé tegye. Emellett a rendházak régi, muzeális anyagából is sok könyvet őrzünk. Ezekből válogattunk olyan köteteket, amelyek a kiállítási tematikához illeszkednek, és adalékokkal szolgálnak. A különlegességek közül megtekinthető az első fennmaradt budai iskolai színjáték, a Parmenion hálátlansága színlapja, kvázi „műsorfüzete” 1724-ből. A könyvtár legféltettebb kincseiből kiállítottuk a két kódexünket. A 17. század vége óta a piaristák tulajdona az Ulrich von Lilienfeld ciszterci apát Concordantiae caritatis című művét tartalmazó kódex, amely 1413-ban, Bécsben készült. Minden második oldala »párhuzamosan illusztrált«; a Magyarországon őrzöttek közül ez a legtöbb képpel ellátott papírkódex. A jubileumi kiállítás megnyitójával egy időben jelent meg a kötet fakszimile kiadása. Legrégebbi kéziratos kódexünk pedig a 13. század közepén egy párizsi műhelyben másolt kisméretű „típus Biblia”, az úgynevezett Biblia Parisiensis. Kedvesek számomra a piarista vonatkozású ex librisek, amelyek híres tanároknak készültek. Egy fiókban főleg a 20. század első feléből való darabok láthatók, amikor ismét reneszánszukat élték az ex librisek. Feltűnik rajtuk Schütz Antal, Balanyi György, Sík Sándor és Medvigy Mihály neve.”

Na, igen, a legendás tanárok. A nem szoros időrendet követő, hanem nagy témákat felvonultató – az iskola, a tudomány, a kultúra, a templom és rendház közösségi tereit megidéző – kiállításon rendre előkerülnek a piarista művelődéstörténet-oktatás nagyjai, az első magyar regényírótól, Dugonics Andrástól a fizikát tévéműsorokkal népszerűsítő Öveges Józsefen és a nemzetközi hírű Aurora, majd Astra Bábegyüttest alapító Vízvári Lászlón át Kállay Emil tartományfőnökig.
A Hitre, tudásra olyan kiállítás, amelynek termeit, zugait járva minden látogató találhat számára érdekeset. Több ezer éves bronzkori, római régészeti leletek, míves barokk és 20. századi liturgikus tárgyak… A dokumentumokon,  fotókon, sokat látott iskolai felszereléseken, szertárkincseken, rendi relikviákon, tervrajzokon túl még a regényes történelem, az „okkultizmus jele” is látható az egyik tárlóban. A beégett kéznyomot őrző cseh nyelvű prédikációs könyv a legenda szerint az 1696-os privigyei szellemjárás bizonysága.
Azt sem éri csalódás, aki elsősorban a „szépművészetet” keresve nézi végig a vári kiállítást. Olyan festők, rajzolók és szobrászok képviseltetik magukat itt, mint Gottfried Bernhard Göz, a Maulbertsch-tanítvány Felix Ivo Leicher, a 20. századból Nagy Sándor, Kunwald Cézár, Huber István, Héya Zoltán, Radnai Béla, Feszty Masa, Szász Endre.

Egy négyszáz éves rend négyszázötven emléke négyszáz négyzetméteren.
(A Hitre, tudásra: Piaristák és a magyar művelődés című kiállítást 2018. február 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők.)

Fotó: Merényi Zita
Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2017. november 26-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás: magyarkurir.hu


„Az Úristen lelke van rajtam” – Piarista öregdiákok köszöntötték a 85 éves Jelenits Istvánt.

Jelenits István az öröm vasárnapján, december 17-én a budapesti piarista kápolnában, az öregdiákok miséjén konferenciabeszédet mondott, majd családias hangulatban ünnepelte körükben 85. születésnapját.

Advent harmadik vasárnapján örvendezésre szólít fel az Egyház, a piarista rend pedig összehívja az öregdiákjait, hogy együtt imádkozzanak az elhunyt diáktársakért és az élőkért, a családjaikért – mondta Jelenits István, aki előző nap, december 16-án ünnepelte 85. születésnapját. – 24 évvel ezelőtt egy hasonló alkalommal azért akartunk összegyűlni, hogy Antall József miniszterelnök gyógyulásáért imádkozzunk, de a mise előtt megérkezett a hír, hogy elhunyt. Így az a mise már a gyászmiséje lett. Ma azt kérjük, hogy a régi gyermekkori karácsonyok örömével emelje őt az Isten örömébe. A bevezető szavak után felolvassák az elmúlt időszakban elhunyt egykori piaristák nevét.

Az olvasmány Izajás könyve: „Az Úristen lelke van rajtam, mert felkent engem az Úr; elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (…) hogy megvigasztaljak minden gyászolót; hogy Sion gyászolóinak fejdíszt adjak a hamu helyett, öröm olaját a gyász helyett, dicséret palástját a csüggedés lelke helyett. (…) Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám (…). A szentlecke a Tesszalonikieknek írt első levél részlete, amelyben Pál szüntelen derűre szólít fel, és az Úr hűségével érvel. Az evangélium pedig Jánostól az a rész, amelyben Keresztelő János „a pusztában kiáltó hangjaként” tanúságot tesz Jézus mellett.
Jelenits atya a prédikációjában különös evangéliumi szakasznak nevezte a hallottat, mivel nem folyamatos elbeszélés része, hanem a teremtés és Jézus megtestesülésének leírása közé ékelődik. Az evangéliumok írásának idején Jézus születésének emléke nem élhetett elevenen, ez okozza, hogy voltak, akik inkább nyilvános működésének kezdetére helyezték a hangsúlyt. A karácsony előtt evangéliumi szakaszokon átdereng valami, derengésükben sejtetnek inkább, mint hogy reflektorfénybe állítanák, amit közölni akarnak. Hogy pontosan azok a szavak hangzottak-e el, amelyeket leírnak, nem állapítható meg. A hit Isten személyes közelébe vezet, a mi eszközeinkkel tökéletesen nem megragadható módon. „Derengő gazdagság” jellemzi; hit, és nem tudás, és amikor átadjuk, ezt az egészen meg nem ragadható voltát is át kell adnunk. Mint olyat, amit mi magunk is el-elvesztünk, aztán mindig újra megtalálunk. Isten jelen van köztünk, de megfoghatatlanságával együtt van jelen. Ahogyan Keresztelő János tanúságot tett Jézusról, nekünk is tanúságot kell tennünk egymásnak – a mély hit ámuló bizonyosságával. Jó lenne, ha az ajándékok nem válnának ennél fontosabbá, ha a karácsony örömhíre nem csupán a keret lenne az ajándékozáshoz. Jelenits atya ezen a ponton felidézte egy emlékét. Sok-sok évvel ezelőtt felkereste egy egykori diákja, hogy elmondja: amikor Németországban kisebb vétség miatt két hónapra leültették, hogyan talált rá ismét a Bibliára (az volt a német börtönben az egyetlen magyar nyelvű könyv), hogyan ébredtek fel benne az egykori hittanórák emlékei, és váltak öröm forrásává számára. Olyannyira, hogy végül kifejezetten hasznosnak érezte azt a börtönben töltött két hónapot.
Igyekszünk őrizni és átadni a hitünket, de hogy mikor fénylik majd fel, hogy mikor válik élő kinccsé, azt nem tudjuk. Az élet megpróbáltatásai között, amikor megoldásokat keresünk, ott lesz velünk, amit törékeny cserépedényben őrizgettünk; Isten gondviselése jóvoltából, amely alakítja az életünket. Találkozásainkban is, amelyekben Isten ajándékait fedezhetjük fel.
Amikor együtt ünnepelünk, ügyeljünk arra, hogy ne csak külsőség és bőség legyen a karácsonyunk, hanem Isten titkaira is rányissa a szemünket, és egymáshoz is közelebb kerüljünk általa.
A mise után megkoszorúzták Antall József és az I. világháborúban elhunyt diáktársak emléktábláit, majd az üvegteremben gyűlt össze a vendégsereg, hogy az ünnepelt egészségére koccintson. Strommer Pál, a diákszövetség főtitkára szellemes beszédet mondott. Pilinszkyt idézte Jelenits atya jellemzésére: „Bölcsnek nevezném azt az embert, aki egyszerre tartja számon, és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud, és mindazt, amit nem tud a világról.” Megköszönte, hogy Jelenits atya tanárként soha semmit nem fedett el az ellentmondásokból. Sztarecnek nevezné az ünnepeltet, mondta, ha annak nem az öreg lenne a jelentése: „de te már negyven éve is ilyen voltál”, tette hozzá, és ezzel nagy derültséget váltott ki. Aztán átadta az öregdiákok „jelképes” ajándékát: az első kiadású, Fiatalok, még itt vagyok! című Juhász Gyula-kötetet, amelyben egy Kalazanci Szent Józsefnek ajánlott vers is van.
Aztán kitört az ünneplés, a gratulálók hosszú sorban álltak Jelenits atyához. Pár szót beszéltem a fiatalos Farkas Zsolttal, aki egykor az ünnepelt osztálytársa volt, és – mint szerényen megjegyezte – még csak nyolcvannégy és fél éves. A derű, amelyet a tekintetében láttam, elgondolkodtat az életkorokra vonatkozó sztereotípiáinkról. Az öröm vasárnapján mintha minden ránc halványabb lenne kissé, minden arcon.

Fotó: Lambert Attila
Kiss Péter/Magyar Kurír


Balogh Tamás SP: "Az engem is meghívó Jézushoz kell a mai gyerekeket közelebb vinni a Lélek által"

Balogh Tamás piarista atyát bő negyed évszázaddal ezelőtt, Dósai Attila és Urbán József rendtársaival egy időben szentelték pappá. Ezüstmiséjét 2017 tavaszán a budapesti Szent Rita Kápolnában mutatta be, ahol gyermekkorában megkeresztelték és ahol elsőáldozó is volt, majd június 11-én Dósai Attilával közösen mondtak hálaadó szentmisét hivatásukért Kecskeméten. Tamás atyával Szathmáry Melinda beszélgetett életének meghatározó állomásairól tavaly decemberben.

- Huszonegy éves, mikor belép a rendbe, majd 10 évvel később tesz örökfogadalmat. Milyen életesemények, „eszmények”, lelki és szellemi hatások irányították a piaristák felé?
- Még nem voltam gimnazista, amikor Havas József és Pázmándy György piarista elhívott egy gombász kirándulásra a Budai-hegységbe. Bőven találtunk őzlábgombákat, de emellett megfogott a két piarista atya vidámsága és egymás iránti barátsága. Szüleimnek már fiatal korában több piarista barátja volt, így a Lénárd Ödön atya vezette Actio Catholica táborokból ismerték Kállay Emilt és Török Jenőt is. Apám kamaszkorában vízicserkész volt a Tiszán és szónokként is jól ismerte a cserkészet hazai nagy pedagógusát, Sík Sándort. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy egy „piarista bölcsőben” születtem. Természetesen szükség volt még hivatásom kibontakozásához a négy gimnáziumi évre, ahol testnevelő tanáromon kívül minden tanárom piarista volt, nem volt szükség tehát külön „piarista jelenlét”-re, hiszen mindenfelől kegyestanítórendi tanárok vettek körül. Jártam Pázmándy tanár úr biológia és kémia szakkörére, előadásokat tartottam Kovács Mihály tanár úr fizikusklubjában a tornádókról és a Voyager-expedícióról, és jártam kora hajnalban ministrálni a kápolnába. Szeretettel emlékezem a matematika és fizika szakos osztályfőnökömre, az éppen érettségi évemben tartományfőnökké lett Varga László tanár úrra is. Hittanárként Jelenits atya vezetett be a húsvéti liturgiába és még papként is visszaemlékszem reggeli imáira, amelyeken a napi evangéliumot magyarázta. Valójában nem huszonegy évesen léptem a rendbe, hiszen tizennyolc évesen beöltöztem piaristának, immár katonai behívóval a zsebemben. Akkoriban minden egészséges kispapjelöltnek kötelező volt az „angyalbőr”.

- Egy piaristának hármas identitása van: egyszerre pap, tanár és szerzetes. Ezeket a piarista életének különböző szakaszaiban akár másképp és másként élheti meg, mert hol az egyik szerep, hol a másik válhat hangsúlyosabbá számára. Ön teológiát tanult Budapesten 1982-től, majd a biológia-földrajz szakot választotta az egyetemen 1984-től. Az 1989-es évtől tíz éven át volt a budapesti Piarista Gimnázium tanára, igazgatóhelyettese pedig az 1997/1998-as tanévben. Ezüstmiséjén, Bocsa József rendtársa kiemelte, hogy a kezdeti években talán az Ön számára legerősebb a tanári identitása volt, majd később vált markánssá igazán papi hivatása, szerepköre. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
- Az én gimnazista időmben a piaristák elsősorban tanárok voltak, méghozzá rendkívül igényes tanárok. Munkájuk egyik eredménye, hogy már tanulóként eredményesen vettem részt pályázatokon és az érettségi évében biológiából, földrajzból és latinból is az Országos Tanulmányi Verseny döntőse voltam. Nagyszüleim még mesteremberek voltak, így gyerekkoromban nyaraláskor segítettem kötélgyártó nagyapámnak Tiszaföldváron, édesapám pedig sokat mesélt másik nagyapámról, aki vasúti asztalos volt Szolnokon. Kétségtelen, hogy piarista munkám budapesti szakasza elsősorban az igényes tanári munka jegyében folyt, tanítványaim pályázatokon és tanulmányi versenyeken lettek első helyezettek. Amikor Budapesten és Kecskeméten három évig voltam igazgatóhelyettes, akkor még jogi és tanügyigazgatási könyveket is vásároltam, komolyan számoltam azzal, hogy akár intézményvezető lehetek. Már Budapesten rendszeresen jártam plébániákra kisegíteni, gyakran kértek Adventben vagy Nagyböjtben triduumok tartására, gyóntatásra, így nem volt idegen tőlem, hogy a kecskeméti piarista plébánián rendszeres miséző legyek.

- Úgy tudom, hogy nagy hatással volt Önre Kállay Emil piarista atya és Regőczi István atya személyisége, tevékenysége is. Milyen közös élmények kötik Önt e két karizmatikus személyiséghez?
- Kállay Emil atya – édesapám ifjúkori barátja – hittanárom volt a budapesti Rókus kápolnában már alsótagozatos koromtól. Éppen ő lett, aki döntő módon avatkozott életembe, amikor tartományfőkként Budapestről Kecskemétre helyezett. Nagy örömet jelentett számomra, hogy több kitüntetést is kapott bátor, hitvalló helytállásáért a nehéz időkben. Regőczi István atya a keresztapám. Ennek különös a története, mivel édesapám együtt volt vele internálva Kistarcsán, ahol Regőczi atya a takaró alatt titokban mutatta be a szentmiséit, kézjelzésekkel tudatva társaival, hol tart az eucharisztikus áldozat. Regőczi atya elkésett a keresztelőmről, mivel akkor is a kommunista rendőrség ellenőrizte. Hatalmas élmény volt, amikor megismertem a váci munkásságát, hogyan segített a háborús árvákon, akiket „sasfiókák”-nak nevezett, váci piaristaként miséztem az általa épített kápolnában. Útikelyhemet is ő adta, belgiumi apácák küldték.

- 1999-ben Kecskemétre helyezik, ahol gimnáziumi tanárként működik 2007-ig, és igazgatóhelyettes is lett. Kollégiumi nevelőtanárként is tevékenykedik az intézményben, majd az általános iskolában a lelkipásztori teendők koordinátora 2002-től-ig három éven át. 2007-től  mostanáig a váci piarista gimnázium és rendház az otthona. Hogyan érintették Önt ezek a részben változó szerepkörök és helyszínek?
- A szerzetesi engedelmességi fogadalom természetes módon jelenti az elöljárói akarat, így az áthelyezés elfogadását is. Tíz év elegendő egy állomáshelyen – mondják egyre gyakrabban a vezetők és a munkában kiégett emberekkel foglalkozó szakemberek is. Mégis sok olyan rendtárssal és paptestvérrel találkoztam már, aki gyakorlatilag egyetlen városban, plébánián élte le életét és nem kívánta az áthelyezését. Az elöljárói döntés elfogadása egy új világot nyitott meg előttem. Igazgatóhelyettesként, kisgyermekek lelki programjainak szervezőjeként sok új dolgot tanultam Kecskeméten, bejártam az egész Alföldet, megismertem Erdélyt, és több zarándokcsoportot is vezettem a környező országokba. Nyolc év után helyezett Urbán tartományfőnök atya Vácra, ahol egy agglomerációs, de mégis kisvárosi hangulatú gimnáziumba kerültem. Vác sajátossága, hogy ott hosszú évtizedekig nem működhettek piaristák, mégis 300 éves múlttal rendelkeznek a városban. A Duna túlpartján nagyon közel van a leányfalui illetve a Tahi lelkigyakorlatos ház, így felfedeztek a Cursillo munkatársai és gyakran kérnek meg ottani lelkigyakorlatokon gyóntatásra is. Jelenleg is tanítom mindkét szakomat a piaristáknál és óraadó vagyok a szomszédos zeneiskolában. Immár tíz év óta járok váci és környező plébániákra szentmisét bemutatni, gyóntatni, lelkigyakorlatokat tartani.

- A mai kor embere egyre inkább az idő kíméletlen szorításában él. A technológiai fejlődéssel párhuzamosan elképesztő tempót diktálunk magunknak…egyre nehezebb a jó értelemben vett „lassítás” megtétele. A fent említett „hármas identitáson” túl Önt többen ismerik közoktatási szakértőként és zarándoklatok lelkivezetőjeként a Makrovilág utazási irodánál, ezen felül 8 éve tankönyvek pedagógiai lektora is az Oktatási Hivatalnál. A közelmúltban tartalomfejlesztő és tantervi lektorként is dolgozott az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) munkatársaként. Hogyan fér el ennyi párhuzamos tevékenység a napjaiban, meg tudja élni kellőképp az „elcsendesülést”?
- Rendünk 400 éves jubileumi kiállítása is bizonyítja, hogy különösen a természettudományok terén több tankönyvszerző, egyetemi tanár, tanfelügyelő, szemléltető eszközök készítője akadt régebbi rendtársaim között. Kispap koromban biztattak is bennünket, hogy a tanári munkára igen tudatosan készüljünk fel és bátran vállaljunk szakmai feladatokat a közoktatásban. Így jelentek meg földtani fotóim már kezdő tanárként a Pannon enciklopédiában, ezért választottam terepen végzett munkát szakdolgozatom témájául és tíz éves tanár múlttal a katolikus pedagógiai intézet képzéseinek segítségével érettségi vizsgaelnöki és közoktatási szakértői képesítést szereztem. Az OFI-ban végzett munkám az új kerettanterv alkalmazására, szemléltető és vizsgaanyagok készítésére irányult. Sokszor éltem a határidők szorításában, de nagyon tanulságos volt ez a munkakör is, ráadásul még evangelizálásra is adott lehetőséget. Amikor állami iskolákba látogattam, mindenütt találtam hitvalló tanárokat,  vallásos diákokat. Az elcsendesülést a szentséglátogatások, a dunaparti séták és a közös rendházi zsolozsma teszi lehetővé. Nagyon ügyelni kell valóban arra, hogy munka ne pusztítsa el a Lelket.

- Záró kérdésként feltenném a „klasszikust”: tanárként és szerzetesként milyen fontos feladatokat lát maga előtt a jelen és jövő nemzedékének nevelése terén?
- Szinte közhellyé vált, hogy a mai fiatalok türelmetlenek, nehezen döntenek és a virtuális világtól függnek. Teljesen egyetértek Bábel Balázs érsek atyával, aki az idei Veni Sanctén mondta, hogy igen nehéz ma tanítani, nevelni. Meg kell próbálni – saját szeretetünkkel – közelebb vinni Krisztus szeretetét tanítványainkhoz, segíteni őket a döntéshozatalban, ideigtartó örömök keresése helyett a tartós boldogság vágyát felkelteni bennük. Mivel nehezen foghatók a gyerekek munkára, fontos feladat a rendszeresség, igényesség kialakítása. Mivel a férfiak szerepe nagyon fontos a családban és a pedagógiában is, örülök annak, hogy nemcsak papként, tanárként, szerzetesként, hanem férfiként is tudok támaszt nyújtani tanítványaimnak. Váci sekrestyénkben Krisztus arca tekint a misére induló ministránsokra. Ehhez az engem is meghívó JÉZUS-hoz kell a mai gyerekeket is közelebb vinni a Lélek által.

SZATHMÁRY MELINDA – BALOGH TAMÁS SP
kép: Szathmáry Melinda, Archívum


Koltai András, a levéltár vezetője konfráteri diplomát kapott

A Generális atya konfráteri diplomát adományozott Koltai Andrásnak, a levéltár vezetőjének a rend történetének több évtizedes hűséges kutatásáért.
Január 13-án tartományi tanácskozást tartottak a piarista atyák, amelyen a szentmise keretében Labancz Zsolt tartományfőnök átadta a konfráteri diplomát.

Ezúton is szívből gratulálunk Koltai Andrásnak!


Megjelent a Piaristák Ma karácsonyi lapszáma

Megjelent a Piaristák MA téli, karácsonyi lapszáma, amelynek fókuszában a rendi jubileumi év záró eseményei,az aktuális iskolai és rendi hírek és a piarista múlt szellemi és tárgyi öröksége áll.

A tartalomból: 

- Piarista elöljárók látogatása a Vatikánban
- Gyümölcshozó jubileum - visszatekintés az ünnepi évre
- HIVATÁS: Balogh Tamás SP
- Piarista Pedagógiai Napok Siófokon
- Kerényi Lajos SP Nagykanizsán
- HITRE, TUDÁSRA: A PIARISTÁK ÉS A MAGYAR MŰVELŐDÉS - megnyílt a 400 éves rend nagyszbású tárlata 
- A Kalazancius diákképzőművészeti pályázat eredményei
- Piarista gasztro: pulykasült cseréptálban sütőtökpürével
- Az MPDSZ kecskeméti tagozatának története

A lap elérhető a piarista oktatási intézményekben, kollégiumokban, plébániákon, könyvtárakban és bizonyos katolikus iskolákban, egyetemeken.
Lapozható, internetes verzió: https://issuu.com/szathmarym/docs/piaristak_ma_17_tel_netes_medium_01

Szathmáry Melinda
főszerkesztő

 


Megjelent a magyar piaristák Evangéliumos Könyve

Napi evangéliumos könyvet jelentetett meg a piarista rend 2018-ra. A kiadvány az evangélium gyakori olvasását szeretné segíteni, valamint a napi imádságban akar támpontot nyújtani. Az evangéliumi szakaszokhoz nyolc szerzetes írt elmélkedést.

Piarista evangéliumos könyv 2018
1.000 Ft
Cikkszám: KONYV02

Az 508 oldalas, zsebkönyv formájú, szép kivitelű, fiatalos kiadványt elsősorban középiskolásoknak és a felnőtt korosztálynak szánjuk. A Magyarországon egyedülálló kötet azt kívánja elősegíteni, hogy az olvasók kialakíthassák az evangélium rendszeres, imádságos olvasásának szokását.

Hétköznapokon csak az evangélium szövegét, vasárnapokon, főünnepeken és fontosabb napokon mindegyik olvasmány szövegét közöljük. Nyolcan, piaristák elmélkedést is írtunk minden napra. Az egyházi ünnepeken kívül jeleztük a piarista ünnepeket és emléknapokat. A hónapok végén Ferenc pápától olvasható egy-egy idézet. A kötet végén a mise és a gyónás rendje, valamint a fontosabb imák, énekek szövege található.”

Az elmélkedéseket írták: Labancz Zsolt SP, Márkus Roland SP, Molnár Lehel SP, Szabó Dániel SP, Szabó László SP, Szakál Ádám SP, Urbán József SP, Tőzsér Endre SP.
A kiadványt a piarista ajándékbolton (az interneten) keresztül bárki megrendelheti kedvezményes, 1000 Ft-os áron; vagy személyesen Budapesten: hétköznap 9 és 19 óra között az ún. „C portán” (Piarista köz 2.), hétvégén 9 és 19 óra között a Sapientia portáján („B porta”) (Piarista köz 1.)., vagy vidéken a piarista iskolákban és templomokban.

Részlet az előszóból:
"Kedves Barátaink! Ebben a kis kötetben megtaláljátok a 2018-as év minden napjának evangéliumát, a katolikus egyház hivatalos naptára szerint. Azt a lehetőséget szeretnénk felkínálni nektek, hogy velünk együtt ti is olvassátok az evangéliumot szerte az országban. Így a 2018-as évtől kezdve ez is összekötő kapocs lehet közöttünk, még ha egymástól távol, Szegeden vagy Nagykanizsán, Mosonmagyaróváron vagy Sátoraljaújhelyen élünk is.
Azért hívunk benneteket az evangélium imádságos olvasására, mert meg vagyunk győződve, hogy ez az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy valódi Krisztus-követők legyünk. Minket, piaristákat az a vágy hajt, hogy Jézus tanítványai, bensőséges barátai és hiteles tanúi legyünk. Hisszük, hogy az evangélium elsősorban nem valami szöveg, hanem egy személy: maga a Názáreti Jézus. Ő nem egy földön járó istenség, hanem egy hús-vér ember, teljes ember: emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett."


Pogor Ödön Tatai Naplójának új kiadása

Pogor Ödön egykori tatai piarista tanár Az enyéim című könyve ismét megjelent az eredetihez teljesen hű kiadásban. A eredetileg 1934-ben látott napvilágot, Márton Lajos rajzaival, és a szerző 1910 és 1920 között Tatán töltött időszakát idézi fel naplószerűen. A kiadványról és a 2017. november 30-án tartott tatai könyvbemutatóról Kiss T. József számolt a Kisalföld 2017. dec. 6-i számában.

A tábori lelkész levelei
A Pogor Ödön könyvében szereplő események hitelesek.
A könyvbemutatót Bálint Csaba és Takács Tamás magánemberek tartották, akik felkarolták a mű újrakiadását. Talán nem véletlen a kötet megjelenésének időzítése, hiszen a piarista rend megtelepedése négyszáz éves múltra tekint vissza Magyarországon. Tatán pedig 1765-ben alapított gimnáziumot a rend, amit 1948-ban államosítottak. Az iskola 1950-ben vette fel Eötvös József nevét.

OLVASMÁNYOS A STÍLUS. Tatai témájú a kiadvány, hiszen Pogor Ödön a piarista gimnázium belső életét, mindennapjait örökítette meg könnyed, olvasmányos stílusban. Pedig ez az időszak beleesett az első világháború borzalmaiba. Olyan történetek elevenednek meg a könyvben, mint az, hogyan reggeliztek mamutagyarat a piarista diákok. Beszámol a könyv írója arról is, hogyan szállt le a nagy hírű magyar aviatikus, Kvasz András az egykori tatai lóversenypályán. Az első világégésben tábori lelkészi szolgálatot is teljesített Pogor, onnan írt levelet diákjaihoz, ahogyan ő nevezte: „Enyéimhez”. Felidézi művében a Tanácsköztársaságot, a proletár- diktatúra időszakának tatai vonatkozásait.

HATEZER PÉLDÁNYBAN. – Magánemberként adtuk ki ezt a könyvet Takács Tamás barátommal. Teljesen fakszimile, eredetihez teljesen hű a kiadvány. A kilencvenes években fedeztem fel ezt a kötetet, a benne lévő tatai történetek lebilincselőek voltak. Elhatároztuk, lehetőségünk szerint ismét kiadjuk – idézte fel Bálint Csaba. – Eredetileg „Az enyéim” című könyv 1934-ben jelent meg hatezer példányban. Takács Tamással együtt kutatásokat végeztünk a könyvvel, az abban leírtakkal kapcsolatosan. Függelékben foglaltuk össze, hogy a benne szereplő dokumentarista események mind hitelesek, valósak – tette hozzá.

BONCTEREM A PINCÉBEN. Nemes Lajos, a piarista gimnázium diákja elmondta, 1945–1949 között volt piarista diák. – 1949-ben államosították a gimnáziumot, újra kellett kezdeni a tanulmányaimat, végül 1953-ban végeztem. Nehéz időszak volt a háború után. A szörnyűségek nyoma volt még az iskolában, a pincében szovjet boncterem maradványai voltak. Nem éppen ideális állapotok uralkodtak. A piarista tanáraink igyekeztek mindent áthidalni, gondosan tanítottak bennünket. Próbálták úgy átadni a tudást, hogy mi a legkevesebb gonddal tanulhassunk. Tulajdonképpen Pogor Ödön megírja mindazt, amit átélt, de a történelmi események központjában a diákjai álltak - emelte ki Nemes Lajos.


Magyar Posta alkalmi bélyeg a 300 éves piarista évfordulóra

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját. A bélyeg Horváth Nóra grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 200 000 példányban. Az újdonság november 15-től kapható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Egy oktatási intézmény mindig többet jelent az épületnél – a tanárok és oktatók által képviselt szellemiség és hagyomány az, ami a falakon és korszakokon is túlmutat. A budapesti Piarista Gimnáziumot 300 éve alapították, de a szellemi gyökereket adó piarista rendet még ennél is korábban, alapítója Kalazanci Szent József (eredeti spanyol nevén José Calasanz) volt, aki 1597-ben „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolát alapított Rómában, elsősorban a szegényebb családok gyerekei számára. A rend jelmondata „Pietas et litterae” (kegyesség és tudomány), ami összegzi a rend lelkiségének és pedagógiájának lényegét: egyszerre szeretnének embert és keresztényt nevelni.

A piarista rend már a XVII. század óta fontos szerepet játszik Magyarország közoktatásában, művelődésében és vallásosságában – a pesti gimnázium alapításáról rendelkező szerződést 1717. október 30-án írták alá. A rendet a pesti polgárok hívták meg, mert úgy gondolták, hogy oktatás nélkül kevesebbet ér városuk, és a döntés helyessége a következő években fényesen bebizonyosodott.

A gimnázium három évszázados története szorosan összefonódott a magyar történelemmel: fejlődésen, virágzáson, elnyomatáson és megújuláson keresztül az oktatás helyszíne többször változott, de a tevékenység soha nem szakadt meg. A jelenlegi ingatlan – a „piarista palota” – 1913-1917 között épült, és átadásakor nem csupán iskolának, hanem rendháznak, növendékháznak és a tartományfőnökségnek is helyet adott. 1953-ban a totalitárius politikai hatalom döntése szerint a piaristáknak el kellett hagyniuk az épületet. A visszaköltözés 2002-ben kezdődött, elsőként a részben piarista fenntartású Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola foglalhatta el a palota kisebbik felét, majd 2011-re a gimnázium és a rendházak is a régi helyükre kerültek.
A bélyegen Radnai Béla által tervezett és Gabai Sándor kőfaragó közreműködésével készült, a gimnázium épületét díszítő Kalazanci Szent Józsefet diákokkal ábrázoló szoborcsoport látható. Az elsőnapi borítékon Hültl Dezső eredeti kivitelezési terve alapján az épület Váci utcai homlokzata, az alkalmi bélyegzőn a gimnázium emblémája jelenik meg.

Források: www.budapest.piarista.hu; www.piarista.hu; www.uj.katolikus.hu; www.wikipedia.org

PIARISTA GIMNÁZIUM 300:
Megrendelési kód:
2017390010011 (bélyeg)
2017390060012 (FDC)
Megjelenés: 2017. november 15.
Névérték: 200 Ft – megjelenéskor kiegészítő címlet
Nyomdai eljárás: 4 szín ofszet
Példányszám: 200 000 db (50 db bélyeg/ív + oszloponként vonalkód)
Perforálási méret: 40 × 30 mm
Papírfajta: alkalmi bélyegpapír optikai fehérítővel
Gyártó: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
Tervezőművész: Horváth Nóra.


Lezajlott a piarista-öregdiák asztalitenisz verseny

November 25-én borús szombat délelőtt került sor a régóta tervezett országos öregdiák asztalitenisz-versenyre. Egyik öregdiáktársunk (Dr. K. Cs. minisztériumi főosztályvezető) jóvoltából és hathatós közreműködésének köszönhetően ideális versenyzési feltételeket kaptunk a Nemzetgazdasági Minisztérium  tágas, tiszta, világos,  s nyugodtan mondhatni elegáns sporttermében.

Az országosra tervezett versenyre előzőleg két felhívás jelent meg Diákszövetségünk internetes lapjában (köszönet ezért  Mikecz Tamás főszerkesztő barátunknak) és a Facebookon is (köszönet ez utóbbiért Bognár Lászlónak). A többszöri felhívás ellenére – a lelkes szervező, e sorok írója, némi csalódására – csak hat jelentkezés érkezett be.

Az álmosító szombati reggelen megjelent öregdiák társaink nagy lelkesedése viszont ellensúlyozni tudta a kis létszám miatti előzetes csalódottságot. A jelentkezők közül egyik megjelent  társunk váratlanul fellépő egészségügyi probléma miatt visszalépni kényszerült, de így is eljött közénk, legalább beleszagolni a verseny légkörébe.

A szervezést vállaló tagtársunk – e sorok írója – mellett a házigazdánk képviseletében a Minisztérium Asztalitenisz Szakosztályának lelkes – és kiemelkedő játékszintet képviselő – elnöke, Földi Zoltán is aktívan részt vett a szervezésben, s magának a versenynek a lebonyolításában. A helyszínen azon nyomban el is nyerte tőlünk a tiszteletbeli piarista öregdiák címet. Megérdemelte! Vele együtt (noha ő „versenyen kívüliként”) összesen  heten versenyeztünk a felállított három asztalon.
A megjelentek játéktudásában jelentős különbségek mutatkoztak, de egyben mindenki egyforma volt – a lelkesedésben. Az egyéni játszmák utáni szünetben, de még néha közben is… mindig jutott idő pár iskolai élmény és emlékezetes, tanárunkkal kapcsolatos vidám történet felvillantására.
Ebben a vetélkedőben nem maga az „éles” küzdelem és mindenáron való győzni akarás volt a cél, hanem egy kellemes, sportbaráti találkozás - piarista szellemben. Ez a célkitűzés mindenképpen megvalósult. Az öregdiákok versenyét Dr.Patak Péter nyert, de versenyen kívüliként a kis létszámú „piarista mezőny” kiegészítésére közénk beálló házigazdánk, Földi Zoltán érte el a legjobb eredményt. Az egyéni mérkőzések után mintegy „levezetőnek” az első négy helyezettből kialakított 2-2 alkalmi páros  mérte össze tudását – vidám, felszabadult hangulatban, miközben a többi három játékos tét nélkül a többi asztalon játszott.
A verseny végeztével még kicsit beszélgettünk, majd mindenki sietett dolgára – bizonyára kellemes emlékekkel, új „sportbarátságok” megszületésének  tudatában. Ez többet is érhetett, mint maga a verseny: a helyezésekért való görcsös küzdelem. Mert az nem is volt…

Dr. Kölcsei Tamás


Beszélgetés a Központi Papnevelő Intézet vidám, kedves rektorával, Marton Zsolt piarista öregdiákkal

A Központi Papnevelő Intézet rektorával az alsógödi templomban ismerkedtünk meg, amikor is az ottani plébános helyettesítésére „ugrott be”. Misézésének lendülete, lényéből kisugárzó mély istenhit, kedvesség, bölcsesség nagy hatással volt ránk. A mise végeztével a távozó híveket kedves szóval, egyeseket öleléssel köszöntötte. Megtudtuk, az illető pap a Központi Papnevelő Intézet rektora, és ami számunkra igencsak fontos: egykori piarista diák…

- Engedd meg, hogy mint volt piarista diák tegeződve tegyem fel a kérdéseket. Tapasztalva kedves, közvetlen modorodat, fel sem tételezem, hogy rektori pozíciód távolságtartással párosulna. Elsőként azt kérdezem, hogyan kerültél a kecskeméti piarista gimnáziumba? Szüleid akarták? Netán gyermekkori vallásosságod? Vagy csak a véletlen folytán, esetleg azért, mert helyileg közel volt hozzátok Kecskemét?
- Először is köszönöm a megtisztelő felkérést az interjúra. A Budapest melletti Maglódról származom. Hagyományos katolikus családban nőttem fel. Bár szüleim akkor még nem voltak igazán vallásgyakorlók, mégis fontosnak tartották, főként nagymamám, hogy járjak hittanra, legyek elsőáldozó, bérmálkozó. Valamint volt egy igen mély hitű másik nagymamám is, akitől sok jót hallottam az egyházi iskolákról. Nyolcadikos koromban bérmálkozásra készültem. Az ottani felkészítő alkalmával, boldog emlékű plébánosom, Horváth József atya vetette föl a gondolatot, hogy egyházi iskolába menjek. Én ennek örültem is, meg féltem is a gondolattól, mert plébánosom buzgó, de szigorú ember volt. Azt gondoltam, hogy a leendő tanáraim is ilyenek, de nagymamám biztatott, megboldogult édesapám pedig meglepő módon mellém állt. Ő nagyon kapacitált az egyházi iskolába. Műszaki- és üzletemberként azt mondta: „Fiam, a papok okos, művelt emberek, komoly műveltségre teszel szert te is. Menj egyházi iskolába!” Áldom a nevét ezért a biztatásért. Mivel gyakran jártak hozzánk misézni, lelkigyakorlatot tartani Budapestről és Kecskemétről piarista atyák (Diószegi Lajos, Szegheő József, Nemes György), kézenfekvő volt, hogy piarista diák legyek. Továbbá, volt már néhány nagyfiú, akik a pesti piárba jártak. Kecskemétre azért kerültem, mert egyke voltam akkor még (öcsém elsős gimnazista koromban született), és főként édesapám szerette volna, hogy szokjam a közösséget.

- Tudom, három évet jártál ott, aztán máshová (Pécelre), világi gimnáziumba kerültél. De miért is mentél el Kecskemétről Pécelre az ottani gimnáziumba? Biztos nem azért, mert nem érezted jól magad Kecskeméten. Akkor miért?
- Szüleim házassága válságba jutott, édesapám el akart válni, ott volt a pólyás kistestvérem. Ez engem nagyon megviselt. Nem akarom teljesen erre fogni, de drámai módon leromlottak a tanulmányi eredményeim. Nagyon szégyellem, de megvallom őszintén, hogy harmadikban megbuktam három tantárgyból. Választanom kellett: osztályismétlés vagy megkapom a kettest és elmegyek. Utóbbit választottam. A negyediket a péceli Ráday Pál Gimnáziumban levelezőn végeztem, mert – édesapám munkahelyére bejelentve, mellette, otthon a műhelyben dolgoztam. Most már úgy látom, otthon kellett lennem, hogy a családi életünk helyreálljon. Ehhez én is kellettem, fizikailag (pl. két és fél éves öcsémet én vittem óvodába, mert édesanyám kórházban dolgozott, három műszakban.).

- A papi hivatás választásakor döntő hatással volt-e rád valamelyik tanárod (vagy tanáraid) egyénisége, stílusa, vallásos lelkülete, jósága? Vagy csak később, tehát nem a gimnáziumban alakult ki benned a papi hivatás választása?
- Voltak olyan tanáraim, akik hatottak rám a hivatásom szempontjából, mert ott fogant a hivatásom, de nem ott döntöttem. Talán a legnagyobb hatással volt rám, mint pap Szegheő tanár úr (alias Totya), de nagyon szerettem Ruppert tanár urat (ő lelki atyám is volt egy ideig), Lukács László igazgató urat és Tuba Iván tanár urat is. Természetesen szerettem osztályfőnökömet Balázs Gergelyt, és a prefektusomat Pályi Gábort is. Valójában az összes tanáromról csak pozitívan tudok beszélni.

- A gimnáziumi évek alatt vallásosságod társaidhoz hasonló, tehát „átlagos” volt vagy már akkor mélyebb lett a hited?
- Úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a kecskeméti piarista évek alatt tértem meg. Ekkor találkoztam a „nagy méretű”, de fiatal és vidám egyházzal. Ezért örökre hálás maradok a tanáraimnak. A gyermeki hitem ekkor indult el a felnőtté válás útján. Persze eleinte átlagos volt a vallásosságom, fokozatosan mélyült, és utolsó évemben volt a legmélyebb.

- Feltételezem, hogy a humán tárgyak közelebb álltak hozzád, mint a „száraz” reáltárgyak? Vagy nem így van?
- Így van. Amikor odakerültem, akkor az a gyermekes vágy élt bennem, hogy erdész leszek. Édesapám azt mondta, hogy ne erdőkerülő legyek, hanem erdőmérnök. Hamar szembesültem azzal, hogy az erdészet nem az erdő szeretetét jelenti csupán. Meg kellett tapasztalnom, hogy a reál tárgyak nem az erősségeim, viszont érdekelt az irodalom, a történelem és a hittan. Közben amatőr színjátszó is lettem a gimnáziumban.

- Elkerülve a piaristáktól nem éreztél-e nagy különbséget a kecskeméti és a péceli gimnázium szellemi, lelki szintje között, nem beszélve esetleg az oktatás színvonala között? Nem döbbentél-e rá akkor, hogy milyen jó is volt a piaristáknál tanulni?
- Érzelmileg gyászt jelentett nekem eljönni Kecskemétről, mert nagyon megszerettem. Talán ennek is köszönhető, hogy először bizonyítási kényszerből, de kialakult benne a folyamatos tanulás igénye, a tanulás szeretete. Nem dicsekvésből mondom, de szereztem három diplomát, jelenleg is tanulok a Budapesti Olasz Kulturális Intézetben.

- Azt tudom rólad, hogy előbb oktatási (tanári) vonalon, tehát a „civil szférában” dolgoztál, és csak később választottad a papi hivatást. Ennek a „késlekedésnek” mi volt az oka?
- Itt is édesapám hatása volt a jelentős, aki azt mondta, hogy szerezzek egy világi diplomát, ismerjem meg előbb az emberek életét, és csak ezután legyek pap. Akkor magamban kicsit lázadtam ellene, de éreztem is az igazságát: naiv álmodozó voltam. Utóbb beigazolódott, hogy igaza volt: jót tett nekem a civil élet.

- Kérlek, pár szóban foglald össze, miként is alakult papi tevékenységed. Hol szolgáltál?
- 1998-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán és a Központi Szemináriumban. Ekkor szenteltek pappá Vácott. Rögtön  püspöki titkár lettem. Egy év után Nagykátára kerültem káplánnak, majd újabb egy év után dányi plébániai kormányzónak. Dányban három évet szolgáltam. Ez volt az első önálló helyem („első szerelmem”). Ezután kerültem a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe prefektusnak. Öt éves mandátumom lejártát követően Gödre kerültem plébánosnak, és kerületi esperesnek. 2015 augusztusától pedig – immár harmadszor - vagyok a lakója a Központi Szemináriumnak.

- Végül is a Központi Szeminárium rektora lettél. Magas szellemi szintet képviselő tudásod mellett közvetlen, vidám, szinte baráti hangnemű stílusod biztos sok kispap benti „zord” életét színessé, szebbé, vidámmá teszi. Ebben biztos vagyok. Hogy győzöd lendülettel a sok feladat ellátását?
- Azért nem olyan „zord” a Központi Papnevelő Intézet, sokat változott az évek-évtizedek alatt. Hogy bírom? Szeretek itt lenni, szeretem a kispapokat, ők fiatalon tartanak. Együtt kirándulunk, focizunk, biciklizünk. Kiváló kollégáim vannak. Mindezeknek az alapja az Úristennel való bensőséges kapcsolatom, és a baráti kapcsolataim. Főként a – kollégáimon túli – papi közösségem. A fokoláre lelkiséghez tartozom, és ez nagyon sokat jelent nekem, de a világi testvérekkel való kapcsolatom is.

- Magánéleted, lelkészi tevékenységed alakulásában mennyire volt szerepe a kecskeméti piaristáknál eltöltött három évnek?
- Az összeszedett imaélet, a tanulás utáni vágy, a rend szeretete, a művelődés fontossága mind-mind a piaristáktól ered.

- Mint régi piarista diák tartod-e a kapcsolatot a kecskeméti iskolatársaiddal és persze volt tanáraiddal? Egyházi berkekben tudsz-e arról, hogy lelkésztársaid között vannak-e egykori piarista diákok?
- Igen. Az osztály- és évfolyam-találkozókra rendszeresen eljárok. Más rendezvényekre sajnos nincs időm (pl. piarista vacsora). A tiszaugi hétvégékre rendszeresen jártam, amíg nem lettem pap. Volt tanáraimmal van kapcsolatom: Lukács és Ruppert tanár urak a közelemben laknak. Velük rendszeresen találkozom, de Jelenits tanár úrral is, aki ugyan nem tanított, de Gödöm összebarátkoztunk. Nagyon megszerettem őt. Akik papok lettek az iskolatársaimból, azokkal is találkozom időnként. Pl.: Buda Péter barátom, osztálytársam szintén rektor az Egri Szemináriumban. Vele szintén rendszeres a találkozásom.

- Végezetül érdeklődöm, hogy mennyire ismered a Piarista Diákszövetség tevékenységét, viszonylagos nagy taglétszámát. Közülük – hozzád hasonlóan – sokan vannak olyanok, akik a piaristákhoz jártak, de „valami” folytán mégsem ott érettségiztek. Mit üzensz a lapon keresztül diákszövetségünk tagjainak, a régi piarista diákok baráti körének, akikhez te is – tagként vagy nem tagként -  tartozol.
- Őszintén szólva a Piarista Diákszövetség jelenlegi életéről nem sokat tudok. Nem volt időm, energiám nyomon követni minden lépéseteket, de tisztelettel adózom minden fáradozásotokért! Kívánom a piarista múlthoz való további hűséget és a kapcsolatok ápolását mindnyájunknak.

Köszönöm lapunk nevében a beszélgetést. Szívből kívánjuk, hogy a piarista szellemiséget megőrizve továbbra is ilyen csodás lendülettel, kedves kisugárzással, imponálóan nagy tudásoddal munkálkodj a papnevelésben, a hívek lelkének ápolásában, Isten szolgálatában.

Dr. Kölcsei Tamás