2015. november 2., VII. évfolyam 13. szám

 

Szentmise elhunyt tanárainkért és korábbi főtitkárunkért, Fehér Jánosért

2015. november 4-én, szerdán délután 5 órakor, régi hagyományaink szerint a Duna-parti Piarista Kápolnában szentmisében emlékezünk elhunyt piarista tanárainkra.

Szentmiseáldozattal búcsúzunk ugyanekkor szeretett halottunktól, Fehér Jánostól, Diákszövetségünk egykori főtitkárától, választmányi elnökétől, piarista confratertől, aranydiplomás okleveles mérnöktől, aki 2015. október 13-án, életének 84. évében elhunyt.

Hamvait a római katolikus egyház szertartása szerint 2015. november 7-én délután 2 órakor helyezik örök nyugalomra, végakaratának megfelelően szülei mellett, az előszállási temetőben.

Gyásztávirat cím elkérhető a Diákszövetségben.


Labancz Zsolt Sch. P.: A szívet kellene őrizni

A Szerzetesek Terén sokak számára talán meghökkentő nyitóbeszédet mondott Labancz Zsolt és Deák Hedvig szerzetesi vezető. A piarista tanítórend magyarországi tartományfőnökét arról kérdezte a Magyar Nemzet újsáígrója, nem lehetne-e valahogy mégis kerítéspárti egy együttérzést, nyitottságot sugárzó keresztény ember, nem valós-e a migráció miatti terrorfenyegetettség, illetve magát a migráns szót tudatosan kerülik-e. A paptanár a lehetőséget megragadva elgondolkodásra int a romákkal kapcsolatos társadalmi viszonyulás terén is.

– „A jelenlegi helyzetben egy keresztény magánember feladata az, hogy segítsen az arra rászorulókon, egy keresztény politikusé pedig az, hogy segítsen nekik minél hamarabb ott folytatni az életüket, ahol az ellehetetlenült” – fogalmazott szerdán Orbán Viktor a német keresztényszociális kormánypárt konferenciáján. Orbán neve viszont az európai közbeszédben egybefonódott a kerítéssel, ami viszont mintha ellentmondana annak, ahogyan a magyarországi szerzetesek a migránsügy keresztény kezelését felfogják. Feloldaná ezt a feszültséget?
– Ahogy készültünk a múlt heti Szerzetesek Tere rendezvényre, amelyet a szerzetesek társadalmi szolgálatának bemutatására találtunk ki, egyre élénkebben megfogalmazódott az igény, hogy a menekültkérdés mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A szavak mellett gyűjtést is szerveztünk, aminek a végeredménye 5-7 millió forint lesz, a pénzt a Katolikus Karitásznak fogjuk odaadni. A kérdést nem megkerülve, úgy gondolom, a rászorulóhoz odafordulás és a politikailag helyes cselekvés között nincsen ellentmondás. Érzékelek az emberek között nagyarányú félelmet és elutasítást, amire nagyon gyakran ráerősítenek szavak, gesztusok. Egy olyan társadalomban, amely egyébként is küzd azzal, hogy tud-e befogadni, bízni a másik emberben, ezek hatása nagyon veszélyes lehet hosszú távon. Erről próbáltunk a rendezvény megnyitón beszélni. Hogy ne azok legyünk, akiknek elzárkózó képük van magukról.

Ehhez mintha nem járulna hozzá a műszaki határzár. A kerítés ezek szerint nem keresztényi?
– Valószínűleg egy politikusban is lehetnek kételyek ezzel kapcsolatban, de erről ő politikusként, publikusan nem nagyon beszélhet, gyengítené a cselekedeteit. De én tudom úgy értelmezni, hogy ahhoz, hogy meg tudjam nyitni magam, kapcsolatba tudjak lépni, ahhoz kell, hogy a saját határaimmal is tisztában legyek. Az tud megnyílni, aki határokat is tud szabni, ez az emberi kapcsolatokban is így van. Nincs tehát ellentmondás. Személyes véleményem az, hogy azért egy kerítés inkább szimbóluma az elzárkózásnak. Valószínűleg ha társulnának mellé olyan szavak, amelyek a határhúzás mellett a humánum gesztusait is hangsúlyozzák, akkor elfogadhatóbb lenne.

– Ilyen gesztus az is, hogy a nyilatkozatban következetesen menekülteznek, és nem használták az emberáradatra talán pontosabbnak tűnő migráns szót?
– Igen, tudatosan fogalmaztunk így. Úgy érzékelem, rossz az iránya a kommunikációnak. Biztosan vannak olyanok is, akik a jobb megélhetés miatt indultak útnak, akiket a közbeszéd gazdasági bevándorlóknak hív, de azokkal kapcsolatban, akik embertelen körülmények közül jönnek, a migráns szó a veszélyesség, az ismeretlenség és a fenyegetés érzületét kelti.

– Nem lehet, hogy a migráns szó a használat során vált ilyenné? Csak mert az egyszerű jelentése elég egyértelműnek tűnik.
– Lehet, hogy rendben lenne, de én úgy érzékelem, hogy ahogyan használják a migráns szót, az a félelemkeltés és az elutasítás eszközévé lett. Vegyünk egy másik példát: ha az ember nem figyel oda, akkor az iszlámot, a szélsőségeseket és a terroristákat váltogatva használja. Így könnyen kialakul az a kép, hogy aki muszlim, az mind veszélyes. A szerzetesi gondolkodásban van egy kifejezés: a szív őrzése. Ezt azt jelenti, hogy éberen figyelünk arra, milyen gondolatok fogannak meg a szívünkben, mert az azután hatással lesz ránk. Szükség van a szív fölötti virrasztásra. Amikor olyan kifejezéseket hallunk, hogy egy országnak joga van meghatározni, meg akar-e változni, az számomra nagyon szűk, és nem kecsegtet sok jóval a jövőre nézve. A kultúrák élő kapcsolatban vannak egymással. Ha azt hallom, hogy el kell zárkóznunk, mert az a biztonságos, az számomra pedagógusként és keresztényként nem igazán vállalható. Szeretném arra tanítani a fiatalokat, hogy identitásukban erősödjenek meg, de építsék a találkozás kultúráját is.

– A migráns-, illetve menekültválság kitörésekor ugyanakkor keresztények széles rétegei jól érzékelhetően nem tudtak mit kezdeni azzal, amikor a bevándorlók segítői a képükbe vágták a Máté-evangélium idézetét: „idegen voltam, és befogadtatok”. Mintha nem igazán kaptak volna kapaszkodót ezek az emberek. Pedig ugyanebben a bibliai könyvben harminc mondattal korábban található az előrelátó és a balga szüzek története, ami arra mutat, hogy készülni kell olyan eseményekre, amelyekre a jelenlegi eszközeink nem elegek. Min múlik ez, hogy a Szentírást olvasók vagy akár Ferenc pápa hallgatói hová fordulnak?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Szerzetesi elöljárókkal sokat beszélgettünk erről, és arra jutottunk, hogy megszenvedjük ezt a helyzetet. Ott van a szükséget szenvedő ember, akihez oda szeretnénk hajolni és segíteni, ugyanakkor érezzük, hogy hatalmas emberáradat érkezik, és ez kérdéseket vet fel: mi lesz itt, be tudjuk-e fogadni? És erre nincs válaszunk. A befogadni-elzárkózni kérdést igenis megszenvedjük belül, és nemcsak mi, hanem nagyon sokan mások is. Hogy hová nyúlunk? Két síkja van a cselekvésnek: amikor itt vannak a rászorulók, nem tudunk mást tenni, mint feléjük fordulni, amikor pedig arról van szó, hogy különbséget kell tenni bevándorló és rászoruló között, akkor pedig okosnak kell lenni.

– Ön szerint tehát a keresztény ember számára nem egyszerűsíthető le a kérdés arra, hogy a menekülteket távol kell tartani az országtól?
– Nem.

– A szerzetesek állásfoglalása menekültügyben most egyhetes. Azóta lezajlott a rendkívüli EU-csúcs. Ön mint véleményformáló nyilván követi is az eseményeket. Változatlanul úgy látja, hogy a helyzet megoldása nem ismert?
– Azt érzékelem, hogy az uniós tagországok vezetői elkezdenek komolyan együtt gondolkodni a sárdobálás után. Látszik, hogy ráeszmélt Európa, hogy ahogyan közelítettek a kérdéshez, az elégtelen, új stratégia kell.

– De éppen ön mondta, hogy tisztában kell lenni saját határainkkal, éppen ebben viszont mintha kudarcot vallott volna a csúcstalálkozó.
– Én úgy értelmezem, hogy nem az a kérdés, hogy határőrizet kell, hanem hogy erre a kerítés-e a legjobb megoldás. Emellett pedig közös felismerés, hogy ott kell megoldást nyújtani, ahol a probléma keletkezik, például Szíriában, Irakban, Afganisztánban.

– Kérem, beszéljen kicsit arról, hogy a keresztény ember egyéni cselekvésével kapcsolatos útmutatáson túl miért nem hallja ország-világ az egyház kétezer éves tapasztalatából nyerhető „receptjét”. Csak felhalmozódott valamennyi hasznosítható gyakorlati tudás! Nem vár a világ joggal nagyívű javaslatokat?
– Úgy gondolom, hogy az egyháznak amilyen téren felelőssége van, az a spirituális szint. Persze ez nem csak az imádság szintjét jelenti, hanem azt, amit ma inkább így nevezünk: mentális szint. Az embereket abban szeretnénk segíteni, hogy a belső hozzáállásukat alakítsák akár egyénileg, akár közösségileg. Ez nagy lehetőségünk. E kérdésére válaszolni megint csak nehéz. A jezsuiták kezdeményeztek egy Hospes nevű programot, amelyben olyan embereket gyűjtenek össze, akiknek tapasztalatuk van e területen, ők próbálnak közös álláspontra jutni. Az egyház nem birtokol olyan tudást, amely alapján megmondhatja, merre van előre. Abban van felelősségünk, hogy nézzünk szembe a valósággal, és közelítsünk hozzá keresztényi szemmel, egyházként a mai megosztott társadalmi térben talán különös lehetőségünk is egy asztalhoz ültetni különböző térfélen lévő embereket.

– A szerzetesek megfelelően tájékozottak ahhoz, hogy a világ dolgaiban állást foglaljanak? Sokan élnek közülük elszigeteltségben, nem mindenki „párbeszélő” jezsuita vagy tanítórendi lelkipásztor.
– Mi éppen szerzetesként gondolkodunk úgy, ahogy gondolkodunk. Azzal együtt kell élnünk és meg kell értenünk, hogy még a hívő közösségen belül is megosztottság van a menekültkérdésben. Mi, magyarok kicsit ilyen megosztottak vagyunk, nem tudom, miért van így. Nincsenek egyértelmű viszonyulásaink.

– Ha figyelünk a papok állásfoglalásaira, itt is igen színes a viszonyulási paletta, és bizony az MNO olvasói is szép számmal ütköztek meg azon, ahogy Ferenc pápa állást foglalt migránsügyben. Nem kevesen mondják, hogy nem tájékozódik alaposan.
– Nem gondolnám, hogy Ferenc pápa nem tájékozódik. Az biztos, hogy nagyon egyértelműen képviseli a befogadás véleményét. Első nyilatkozatai után azonban már más szempontokat is említett, például a társadalmak megfiatalításának igényét. Számomra érdekes, hogy ez micsoda ellenreakciókat vált ki. Akár püspöki szinten is vannak ezzel szembemenő nyilatkozatok, ami azért meglep. El tudom képzelni, hogy Ferenc pápa szerint most a keresztényeknek arra van szükségük, hogy ezt az üzenetet is meghallják, mert az, hogy okosnak kell lenni és hosszú távú stratégiákat kell kidolgozni, sokkal természetesebb. Az ország szempontjából pedig úgy gondolom, hogy ha segítségre szoruló embereket tudunk befogadni, az sok jót is hozhat, hiszen nem csak mi adunk nekik, hanem mi is kapunk tőlünk; társadalmunk gyarapodhat így a humanitásában. És igen, amikor a bevándorlókhoz való viszonyulásunkkal kapcsolatos kérdéseket föltesszük, fel kell tennünk újra azt a kérdést is, hogyan viszonyulunk például a cigányokhoz. Nem lepődnék meg, ha a most ellenkező keresztény rétegnél az is kicsapta volna a biztosítékot, amikor Beer Miklós püspök azt mondta, a kereszténységünk fokmérője, hogy hogyan viszonyulunk a cigány kisebbséghez.

– Lehet-e felelősen beszélni a befogadás kultúrájáról úgy, hogy közben nem mondjuk ki, hol van ennek a mennyiségi határa?
– Természetesen gondolkodni kell erről. De most nem tudjuk, ezt be kell látnunk.

– Az egyház migránssegítő energiái, mint Erdő Péter bíboros is hangsúlyozta, a civileken és a Katolikus Karitászon, valamint a máltaiakon keresztül éri el a rászorulókat. De biztos, hogy ez a kapacitás olyan helyre jut, ahol a legnagyobb szükség van rá? Nem von el energiákat sokkal egyértelműbb helyekről?
– Biztos így van, hogy sokan vannak a menekültek, bevándorlók között, akik nem szorulnak rá a segélyszervezetek munkájára, beállnak a menetbe, és ezt a zavaros helyzetet kihasználják. De hogy mekkora az arányuk ezeknek az embereknek, azt is nehéz megmondani. Csak mintha a hárommilliós karóra képe és a hasonlók arra irányulnának, hogy ne is segítsünk. Van rengeteg elgyötört és éhes ember is. Aki beszél önkéntesekkel, segítő szervezetek tagjaival, megrázó, szívfájdító történeteket fog hallani. Erről mintha kevesebb szó lenne. Vannak táborok a válságövezetben, ahol kevés a víz, van, akinek legyilkolták a családját, és vannak üldözött keresztények is. A hárommilliós karóra képe rájátszik a bennünk lévő elutasításra. Ebbe nem szabad belenyugodnunk.

– Kérem, fogalmazza meg, meddig menekült a menekült, és mikortól bevándorló.
– A menedékkérelmek azért vannak, hogy ezekről döntést hozzanak az országok vagy az Európai Unió. De vegyünk egy konkrét helyzetet. Valaki elindul Afganisztánból a jobb élet reményében, és útközben kificamodik a lába, vagy megbetegszik. Akkor hozzá úgy kell viszonyulni, mint aki segítségre szorul, akkor is, ha esetleg a menekültügyi eljárás vége az lesz, hogy ki kell őt utasítani.

– Szintén a közbeszéd része, és már nem a „karóra” szintje: az, hogy papírok és minden nélkül nagy tömegek özönlenek egyik országból a másikba, nem növeli a terrorfenyegetettséget, ami óvatosabb állásfoglalást indokolna az egyház részéről a migránsok megítélésében? Egyszersmind nem válik-e vonzóbbá Nyugat-Európa a migránsok számára, ha azt látják, itt ilyen jól bánnak velük a szociális ellátók és segélyszervezetek?
– Biztos reális a veszély, hogy terroristák jutnak Európába, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy ide juttassák őket. A veszély a mostani menekülthelyzettől függetlenül is fennáll, a hatóságoknak nehéz feladat ezeket az embereket kiszűrniük. Nekem úgy tűnik, hogy ez a veszély túl van hangsúlyozva. Adja Isten, hogy nekem legyen igazam!

Bucsy Levente,Magyar Nemzet
Fotó: Béres Attila, Magyar Nemzet


Requiem az egyházi iskolák elhunyt tanáraiért és diákjaiért (nem piarista szervezés)

Hűséggel, hálával és szeretettel emlékezünk elhunyt tanárainkra és
diáktársainkra.

Szeretettel hívják és várják a férfi és női szerzetesrendek, evangélikus, görög és római katolikus, valamint a református egyházak által fenntartott iskolák jelenlegi és egykori tanárait, növendékeit a Margit körúti ferences templomba (Budapest, II. kerület, Margit körút 23.).
Időpont: november 14., szombat 16.30
Főcelebráns: Korzenszky Richárd OSB
Házigazda: P. Hegedüs Kolos OFM

25 éves jubileumát ünnepli a Pax Hungarica Keresztény Diákszervezetek Szövetségének és a Szentendrei Ferences Gimnázium Öregdiákjainak Országos Egyesülete.


Az egymással konzorciumi szövetségre lépő iskolafenntartó szerzetesrendek sajtóközleménye

„1 ház, 7 rend, 1 küldetés”. Így nevezték el közös projektjüket az egymással konzorciumi szövetségre lépő iskolafenntartó szerzetesrendek: a Boldogasszony Iskolanővérek, Congregatio Jesu, az Isteni Megváltós nővérek, a ferencesek Magyarok Nagyasszonya provinciája, a jezsuiták, a piaristák és a szalézi atyák.

Ennek keretében 2015. október 9-10-én Mátraverebély-Szentkúton kétnapos találkozóra hívták meg a saját, 55 feladatellátási helyük, intézményeik vezetői teamjeit, valamint vendégként minden magyarországi iskolafenntartó szerzetesrend intézményvezetőit. Összesen 118 résztvevővel zajlott a műhelykonferencia, amelynek témájául  a vezető-igazgató spiritualitása, lelkisége szolgált.

Az előadó Ann Garrido professzor volt, a St. Louis-i  Aquinói Teológiai Intézet homiletika docense,  a MAPS Catechesis of the Good Shepherd igazgatója, az Aquinas Ministry Integration Project vezetője, aki két fontos témában mélyítette a résztvevők ismereteit, integrálta tapasztalataikat.
Az első napon a nyitó szentmise után a katolikus vezető/ szerzetesiskola vezető személyes vezetői karizmájáról és ennek spirituális kihívásairól volt szó.  Reményteli és kihívást adó megközelítésében világosan definiálta, hogy minden igazgatói feladat – köztük az adminisztráció, ügyintézés, konfliktusok kezelése - küldetésük tényleges megvalósulását segíti elő és arra hív, hogy széles látókörrel, nagylelkűen, bizalommal, bátran, megbocsátóan, alázatosan és a húsvéti titok megélésére nyitottan, a szenvedést is felvállalva vezessék a rájuk bízottakat.  Az igazgató személyes adottságai és a kívánt igazgatói szerep közti szakadék a Szentlélek kegyelmének helye, Isten jelenlétének megtapasztalása, Aki velünk van és Aki minden napra elegendő időt ad nekünk.
Este a restei (Szlovákia) katolikus templom keresztútjának képeiről volt meditáció és az alkotó, Szabó Ottó, a kassai Rovás vezetője vallott saját szakrális alkotásainak hátteréről, művészi küldetéséről. Majd Mátra-vidéki borkóstoló és sajtkóstoló következett, baráti beszélgetésre, ismerkedésre módot adva.
A második napon a résztvevők a konfliktusok kezelésének hatékonyságát vizsgálhatták: mivel a vezetői munka megkívánja az ütközések, viták, feszültségek egészséges kezelését, fontos, hogy a vezetők egyre inkább tisztában legyenek saját belső hangjukkal, nyitottan a másik fél mélyebb megértésére és törekedjenek arra, hogy a konfliktusok kezelésével egyre inkább javuljanak a kapcsolatok a rájuk bízott közösségben.  Ezzel kapcsolatosan az előadások, gyakorlatok és játékok segítségével olyan kommunikáció szempontokat kaptak a résztvevők, amelyeket megértve a mindennapokba visszatérve növelni tudják saját hatékonyságukat e téren.
A program a Boldogasszony Iskolanővérek szervezésében, a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0005 keretében valósult meg.


Öregdiák találkozó Nagykanizsán

Kedves Öregdiák!
A ballagó osztályok nevében hívunk az iskolaalapítás 250 éves évfordulójára rendezett ünnepi hét péntekjén, 2015. november 20-án 17 órakor tartandó öregdiák találkozóra a rendezvényterembe.

Azt is várjuk, aki világhírű lett, azt is, aki - mint mi is - a hétköznapok harcosa. Kíváncsiak vagyunk mi lett veled és arra kérünk, gyere és mondd el a most érettségi előtt állóknak, hogy tanuljanak belőle.
Nagyon szeretnénk újra látni titeket, akik az újraindulás óta a Piarista Gimnáziumot jelentitek, jó lenne tartalommal megtölteni a „piarista öregdiák” szókapcsolatot.

Ez rátok vár, mi pedig rátok várunk!


Piarista Vacsora Vácott (2015. november 14.)

A kecskeméti hagyományokat követve Vácott is lesz Piarista Vacsora.

Időpont: 2015. november 14., szombat 17 órától
Helyszín: Piarista Kápolna és a Piarista Gimnázium ebédlője

Program:

17.00 Szentmise a Piarista Kápolnában, utána közös átvonulás az ebédlőbe
18.00 A megjelentek köszöntése, igazgatói beszámoló
18.30 Vacsora
A vacsorára jegyek a Piarista Gimnázium portáján válthatóak meg november 8-ig.
A vacsora költsége: 3000.-Ft/fő

 


Piarista Vacsora Kecskeméten (nov. 7., szombat)

A KECSKEMÉTI PIARISTA GIMNÁZIUM
nevében
szeretettel hívjuk
a 35. alkalommal megrendezendő

P   I   A   R   I   S   T   A        V   A   C   S   O   R   Á   R   A
 
Időpontja: 2015. november 7., szombat 16 órától
Helyszíne: Piarista Templom és a Piarista Iskola díszterme
Program:

  • 15.30-tól folyamatos regisztráció az iskola aulájában
  • 16.00: érseki szentmise a Piarista Templomban
  • 17.30: koszorúzás a gróf Koháry István szobornál
  • 18.00: köszöntők és előadások a díszteremben
  • 19.00: ünnepi vacsora

Szeretettel várjuk jubileumi öregdiák rendezvényünkre a szervező Piarista Gimnázium és az alapításának 90. évfordulóját ünneplő Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozata nevében minden jelenlegi és volt tanárunkat, öregdiákunkat.
A vacsora költsége 2000 Ft/fő. A vacsora után adományokat gyűjtünk az iskola javára.

Laczkó János PDSZ-KT elnök
Nagy Attila SchP ig.


Szentmise Szegheő (Totya) atya emlékére

Szegheő József tanár úr elhunytával Kecskeméten is szeretnénk érte egy szentmisét bemutatni 2015. november 4-én este fél hétkor a kecskeméti Piarista templomban. Erre szeretettel várunk mindenkit, aki valaha Kecskeméten kapcsolatban volt vele.

Külön hívjuk az általa elindított gitáros énekes szentmiséken közreműködőket, hogy zenélésükkel és énekükkel tegyék szebbé ezt az alkalmat. Azokat is szeretettel várjuk, akik Totya atya elhelyezése után folytatták a szerda esti fiatalos szentmiséket.
Akik zeneszerszámot hoznak, jöjjenek ide a templomba délután öt órára, hogy a misén való zenéléshez összehangolódjanak. Az ötleteket és dal javaslatokat Tasi Péter gyűjti, jó, ha előre jelzed jöveteledet is (tel: 30/753 15 45).

Kecskemét, 2015. október 13.


Bács-Kiskun Megyéért díj Laczkó János kecskeméti piarista öregdiáknak

Ünnepélyes keretek között adta át október 22-én Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a megyében kiemelkedő és eredményes munkát végzetteknek az elismeréseket, díjakat. A megyei Kossuth-díjnak is mondható „Bács-Kiskun Megyéért Díjat" Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Dávid Károly rendőr dandártábornok, és Laczkó János kecskeméti restaurátor, volt megyei múzeumigazgató vehették át.

Az ünnepségen részt vett Dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Kovács Ernő Bács-Kiskun megyei kormánymegbízott, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, Rausch Sándor alelnök, Dr. Szigeti László megyei főjegyző, Dr. Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere, Kakas Béla, a Csongád Megyei Közgyűlés elnöke, Hargita megye képviselője, valamint a kitüntetettek és hozzátartozóik, a megye igazgatási, társadalmi, egyházi és gazdasági vezetői, a megye polgármesterei,  a megyei közgyűlés tagjait és külső bizottsági tagjai.
Szívből gratulálunk minden kitüntetettnek, különösen is Laczkó János öregdiákunknak, aki a Magyar Piarista  Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke, az iskolánkat támogató Koháry István Alapítvány tagja.

Nagy Attila SchP ig.

Laczkó János öregdiáktársunknak, barátunknak, a Kecskeméti Piarista Vacsorák egyik lelkes szervezőjének nagy szeretettel gratulálunk az egész Magyar Piarista Diákszövetség nevében.
Borián Tibor Sch. P. és Mikecz Tamás
Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevél Sajtóbizottság


Meghívó Tihanyi Kézfogásra

2015. november 7. – Tihanyi Bencés Apátság A szerzetesi - egyházi iskolákban végzett diákok és a keresztény értékrend mellett elkötelezett pedagógusok ünnepi találkozója. Az immáron XXI. alkalomra szeretettel hívunk és várunk. Díszvendég: DR. MARÓTH MIKLÓS egyetemi tanár, orientalista, az MTA alelnöke Egyházi vendégünk: FAZAKAS Z. MÁRTON O.Praem apát.

PROGRAM:
 9:30 Gyülekezés, regisztráció
 10:00 Üdvözlet az érkezőknek - DR. KORZENSZKY RICHÁRD OSB Ének: HALMOS ESZTER énekművész ÖTVÖS-CSEKE NOÉMI énekművész Kísér: L. KOVÁCS ILDIKÓ orgonaművész
 10:30 FAZAKAS Z. MÁRTON gondolatai: „Rendben vagyok”
 10:45 DR. MARÓTH MIKLÓS előadása: „Kereszt vagy mecset: áttekintés az egyistenhitekről”
 11:35 Hegedűszóló: ZRÍNYI ORSOLYA hegedűművész
 12:00 Ebéd
 13:00 Keresztény Szülők Alapítványa támogatásainak átadása
 13:15 Beszélgetés vendégeinkkel az apátság Porta Pacis fogadóépületében. Moderátor: SZIKORA JÓZSEF, a Katolikus Rádió főszerkesztője
 14:40 Orgonamuzsika, ZENTAI ISTVÁN kántor
 15:00 Záró szentmise, főcelebráns FAZAKAS Z. MÁRTON O.Praem apát.

Rendezvényünk támogatói: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG, PAX ET BONUM ÉS SZEFER FERENCES DIÁKEGYESÜLETEK, MAGYAR PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉG
Rendező: MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ BDSZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE
Találkozónkat közreműködésükkel segítik a SZENT BENEDEK ISKOLA BALATONFÜREDI TAGINTÉZMÉNYÉNEK diákjai.
A rendezvény borát szintén az iskola biztosítja.


Serényi Tamás piarista örökfogadalma

2015. október 3-án a budapesti piarista kápolnában tett örökfogadalmat Serényi Tamás rendtársunk.
Serényi Tamás 2008-ban lépett be a piarista rendbe, ahol 2009-ben tett egyszerű fogadalmat. Jelenleg Gödön a Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
 tanáraként teljesít szolgálatot.

A szertartáson Pedro Aguado generális köszöntőjét Guba András SP, a Kalazantínum házfőnöke olvasta fel, ebben különösen is megköszönte Serényi Tamás hivatását, eddigi felajánlását, a jövőben hozzáforduló diákok nevében is.Labancz Zsolt tartományfőnök homíliájában felidézte Kalazanci Szent József alakját, kiemelte az ima fontosságát és harmadik csomópontként a közösség erejét.

Képgaléria: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10154285133062738.1073741872.110914267737&type=3
Fotó: Hajba András


PYM: ősz Krakkóban

2015. október 9-11. között Lengyelország középkori fővárosában, Krakkóban jártak diákjaink, ahol piarista ifjúsági találkozón vettek részt a lengyel piarista atyák, világi piarista tanárok és diákjaik szervezésében. Magyarországról minden piarista iskola képviseltette magát a találkozón.

Kiemelt programok voltak:
- A lengyel, cseh és magyar diákcsoportok bemutatkozása
- rekollekciós előadás fiataloknak, kiscsoportos beszélgetések
- városnézés Krakkóban, Lengyelország középkori fővárosában
- imaórák, szentségimádás, bűnbánati liturgia és ifjúsági mise
- emelkedett hangulatú táncos parti.

További tervünk, hogy a jövő nyáron is részt veszünk a krakkói Világifjúsági Találkozóhoz (2016. július 25. - augusztus 1.) kapcsolódó háromnapos Piarista Ifjúsági Találkozón, melyet annak előtalálkozójaként szeretnénk megszervezni.
Köszönjük minden magyar résztvevő nevében Böszörményi Géza SP tanár úrnak, hogy összefogta a mostani őszi PYM két nagybusznyi magyar piarista résztvevőit!

Nagy Attila Sch. P. igazgató, Kecskemét


Kórustalálkozó Nagykanizsán

A nagykanizsai Piarista Általános Iskola és Gimnázium csaknem 20 éve rendezi meg a katolikus iskolák kórusainak találkozóját. Szombaton a Felső templomban a házigazdák mellett mosonmagyaróvári, budapesti és zadari diákok dicsőítették hangjukkal, énekükkel az Istent.

A kórustalálkozó története 1996-ra vezethető vissza, akkor első alkalommal szervezte meg a kanizsai intézmény, gregorián énekkarok számára. Idővel a műfaji megkötést elhagyták, mivel kevés gregorián kórus működik az intézményekben, és ma már katolikus iskolák számára hirdetik meg a találkozót két évente.
„Ha visszatekintünk erre a 20 évre, akkor nagyon sok kórus megfordult nálunk. A célunk az volt vele, hogy az akkor frissen újraindult egyházi intézmények, ahol nagyon sok jó kórus szerveződött, mutassák meg, hogy milyen magas szintű kórus munka folyik ott, ismerjük meg egymást, karnagy kollégák. Kapcsolatokat, barátságokat kerestünk, és így szövődtek, tehát azt mondom, hogy Miskolctól kezdve az ország nyugati részéig mindenhonnan voltak nálunk vendég kórusok.” - mondta el Ráczné Bella Cecília, karnagy.

A horvátországi Zadarból, a Szent II. János Pál Gimnáziumból is érkezett a találkozóra egy 40 fős kórus, - ez a legfiatalabb kapcsolata a kanizsai intézménynek.
„Én egy hónapja vettem át az elődömtől a kórus vezetését, egyházi és világi dalok, horvát énekek szerepelnek a repertoárunkban, de szeretjük a vidám dallamokat is, mint ahogy ma is lehetett hallani, egy afrikai dallal is készültünk.” - mondta Nela Saric, karnagy.

A program végén a horvát kórus vezetője, aki egyébként opera énekesnő, meglepetés műsorral örvendeztette meg a találkozó résztvevőit.

Forrás és képek: Kanizsa TV


Családszinódus után – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával

Ferenc pápa október 25-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével zárta le a XIV. rendes püspöki szinódust. A főpásztorok október 4-étől tartó gyűléséről, annak tapasztalatairól Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát kérdeztük hazautazása előtt Rómában.

– Véget ért a családszinódus, amelyben főrelátorként jelentős szerepet vállalt. Nagyon intenzív, feszített munkával telt három hét után milyen érzésekkel, tapasztalatokkal tér haza?
– Először is egy nagyszerű érzéssel, mert ezekben a hetekben tanúi lehettünk annak, hogyan működik körünkben a Szentlélek. Amikor október 17-én, a püspöki szinódus intézménye létrejöttének 50. évfordulóján a Szentatya arról beszélt, hogy mi a küldetése ennek a testületnek, szépen körülhatárolta – mint korábbi beszédeiben –; nem parlament, nem döntéshozatali szerv, de ugyanakkor nem is tudományos kongresszus vagy puszta beszélgetés, hanem az apostolok utódai, Péter utódával és az ő tekintélye alatt, keresik a válaszokat a küldetésük teljesítésével kapcsolatos nagy kérdésekre. Tehát mindannyiunk lelkében az élt, hogy a lelkek üdvössége érdekében merre vezet az út, mi a legjobb megoldás. Ilyen szellemben folytak a találkozások, ilyen szellemben hangzottak el a vélemények. Nagyon fontos volt azt érezni, hogy konvergencia valósul meg, napról napra, hétről hétre világosabban, nagyon sok témakörben. Nagyon imponáló volt látni azt, és ez a záródokumentumból (Relatio Finalis) is kitűnik, hogy ez már nem Európa-központú szinódus volt, szemléletében sem.
Nagyon fontos volt látni azt is, hogy akaratlanul is, nem azért, mert ez lett volna a központi célkitűzés, de az egyes tapasztalatokból, javaslatokból egy újfajta egyház képe bontakozott ki. Természetesen az egy, szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyházé, aki ugyanaz, mint volt, mégis új hangsúlyokkal. Amit a II. vatikáni zsinat tanított a világi Krisztus-hívők szerepéről és küldetéséről, azt itt és most már megélt valóságként láttuk. A családok, a családokból álló közösségek szerepe a hit átadásában, a nem hívő világ felé irányuló misszióban, de az összes emberi problémában való segítés terén is, vagy az egyházi közösségek, a plébániák építésében és hordozásában, ez egy olyan lenyűgöző kép, ami azt hiszem, hogy korfordulót mutat, mert ezt nem mi csináltuk, nem mi szerveztük, nem íróasztalnál találtuk ki, hanem a Szentlélek megérlelte. Tehát egy új egyházi tudatra ébredésnek lehetünk a tanúi, és ez minden részletnél és paragrafusnál fontosabb. Lehet, hogy azt hittük, hogy paragrafusokon vitatkozunk, és közben észrevétlenül belenéztünk az egyház megújult arcának tükrébe.

– Visszatekintve a családszinódust előkészítő kétéves folyamatra, hogyan összegezné annak állomásait, ívét?
– A Szentatya döntött a szinódus témájáról, aztán következtek az előkészítő kérdések, a világegyház meghallgatása, ebben sok helyen világiak, illetve azok közösségeinek véleményét vették figyelembe. Magyarországon mi is megtettük ezt, például az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében meghallgattuk a pasztorális tanácsot, a családokból álló közösségeket, illetve személyes találkozók során tájékozódtunk. Ezek a vélemények eljutottak a szinódusi titkárságra, abból keletkezett a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), a tavalyi rendkívüli szinóduson ennek tárgyalása során gyakorlatilag az összes új javaslatok elhangoztak, ezeknek különböző visszhangjuk támadt.
Utána a második szakaszban továbbérlelődtek a témák, újabb kérdőíveket küldtek ki, ugyanakkor tudományos kongresszusokra került sor, könyveket publikáltak, elmélyítették világviszonylatban a házasságról, a családról, a házassági kötelékről, a házasság felbonthatatlanságáról, a válásról, az egyházi közösségbe való beilleszkedés feltételeiről és módjairól szóló gondolkodást. Tehát ilyen szempontból is termékeny időszak volt ez. Ennek a lezárása volt a munkaokmány (Instrumentum laboris), amelyet meg kellett vitatni ezen a szinóduson. Ez volt az eredetileg is kitűzött cél és módszer, ezért minden hozzászólást, amit írásban elő kellett készíteni, a munkaokmány valamely pontjához kellett fűzni. Ezt a szempontot a Szentatya is hangsúlyozta, és ez meg is történt. A nyitóreláció összefoglalta az eddigieket, különös tekintettel arra, amit a tanító egyház ad elénk, és különös tekintettel a helyzetre, amely szintén kirajzolódott az előkészület hónapjai alatt.
A szinódusi vita során ennek az elmélyítése történt, és nagyon jó volt hallani, hogy megérezték az atyák – bár csak három perc volt egy-egy felszólalásra –, hogy bizonyos gyakorlati, lelkipásztori témák hitünk mélységeit tárják fel. Tehát olyan kérdéseket vetnek föl, mint például mi a megismerés forrása a hitben, honnan tudjuk, hogy mit hiszünk, elsősorban a természet megfigyeléséből vagy a mai világ általános képéből kell levezetni, vagy pedig van egy evangélium, megvan Krisztus örömhíre, megvan a tradíció, megvan az ezt közvetítő egyház, és ennek a gazdagságnak a birtokában tekintünk a világra, és éppen ennek a nagy közvetítésnek a feladata hárul ránk.
Ugyancsak fontos, hogy a rendes szinódus végére kétharmados többség formálódott, tehát a zárójelentés minden pontja megkapta a minősített szavazattöbbséget, némely egyenesen az egyhangú támogatást is, ami körülbelül kétszázhatvan résztvevő esetében nem kis dolog.

– Melyek a legjelentősebb eredményei az idei rendes szinódusnak?
– Az egyik eredmény maga az a fent említett tapasztalat, amit mindenki hazavisz. Hogy mennyi mindenre kell tekintettel lenni, mennyire különböző módon merülhetnek fel helyzetek az egyház életén belül. Azután az az alázatos alapállás, ami azt jelenti, hogy figyelmesen meghallgassuk a másikat, ne csak megvárjuk, amíg felszólalásának ideje letelik, hanem figyeljünk arra, amit mondani akar, és érezzük meg benne a jó szándékot, mit szeretne ő az egyház életéhez hozzátenni. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, mégis fontos egy ilyen nyitott meghallgatás tapasztalata.
Nagyon fontos maga a zárójelentés is, mely publikus, az interneten elérhető, igen gazdag dokumentum. Rengeteg pasztorális tanácsot, ötletet ad; külön szól arról felszólító módban, hogy legyenek családokból álló közösségek mindegyik plébánián; hogy milyen nagy szerepük van például a lelkiségi mozgalmaknak, amelyek a családokat és a generációkat összekapcsolják. Arról is szó van benne, hogy milyen fontos az, hogy közösségként éljük meg a hitünket; ebbe integrálódjanak a fiatalok, így kapják meg a család és a házasság eszményét, és az esküvő után is egy baráti családokból álló közösség kísérje őket. Ezáltal ne maradjanak magukra krízis idején sem; ha polgári válás vagy más törés következik be az életükben, akkor se érezzék úgy, hogy ki vannak közösítve a hívők közösségéből, társaságából, családjából – nevezzük így az egyházat, mert ez előfordult így a szövegben –, hanem lássák meg feladataikat; tudják egy hozzáértő pap segítségével, Isten színe előtt mérlegre tenni helyzetüket és eddigi tetteiket; ha kell, ha van miért, tartsanak bűnbánatot; ha helyzetüknek megfelel, bizonyos tevékenységekben továbbra is szívesen látja őket az egyház; tehát érezzék meg, hogy cselekvő tagjai a közösségnek.
Nagyon fontos az, hogy a krisztusi értékeket, életeszményt és tanítást világosan közvetítsük saját magunk és a világ felé. Az embereknek ugyanis nem csupán jó szóra van szükségük, de szükségük van egy feltűnő és határozott válaszra is arra a kérdésre, hogy mi végre vagyunk a világon, miért élünk, mi életünk végső célja – ennek megválaszolására is vágynak az emberek, és a misszió főleg abban áll, hogy ezt az örömhírt hirdetjük. Többször előkerült a dokumentumban, hogy a házasság távolabbi, közelebbi közvetlen előkészítése, a liturgia megünneplése és a házastársak utólagos közösségi kísérése milyen fontos. Vagy az, hogy családokat képezzünk ki a családok közösségi jellegű pasztorálására – szerintem ez ilyen formában, programként, értékként még nem merült fel.

– Milyen új utakat nyitott meg ez a szinódus?
– Az előbb említettek mellett a házasság érvénytelenségének kimondásával kapcsolatban megváltozott az eljárás rendje. Ezt a Szentatya két motu propriójában újította meg. Ennek az életre váltása, tisztességes és dinamikus alkalmazása is a közvetlen jövő feladatai közé tartozik. Tehát mindenképpen érzem azt a távlatot, hogy elevenebb, közösségibb jellegű plébániák legyenek, elevenebb, közösségibb, személyesebb módon fogadják a hívőket, és ilyen alapon maga ez a közösség tudjon kilépni a nem hívő világ felé.

– Nagy hangsúly esett az egyház tanítására, az igazság fenntartása és az irgalmasság gyakorlása közötti egyensúly megtalálására a családokat érintő problémák kezelésében. Sikerült ez? Hogyan mutatkozik meg ennek az egyensúlynak a megtalálása vagy annak hiánya a záródokumentumban?
– Ez a két év egy nagy kört írt le. A tavalyi szinódus bevezető relációjában éppen az akkori viták fényében hangsúlyoztam azt, hogy Isten az, akiben az igazságosság és az irgalmasság egybeesik. A Biblia egyszerre tanítja Őróla azt, hogy irgalmas és igazságos, és ez a kettő nem áll egymással szemben. Istenben nincs ellentét, a mi emberi szemléletünk az, ami részekre osztja, ami megkülönbözteti az isteni tulajdonságokat, és próbálja azokat az emberi világra leképezni. Most, a kétéves folyamat végén olyan képet kapunk, amelyben a kinyilatkoztató Isten igazsága és a törvényét a szívünkbe beleíró Isten igazsága – hiszen Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben szól erről, hogy ott hordjuk a szívünkben az Isten törvényeit, még a nem hívő emberek is –, tehát ennek az Istennek az igazsága és a minket személyesen szerető Istennek az irgalma egybeesik.
Ajándék tehát a törvény, ahogy azt a zsoltár olyan gyönyörűen mondja, és ugyanakkor Krisztus megváltó műve alapján nem pusztán a régi törvény cselekedete, hanem az Isten szívünkbe írt legalapvetőbb törvénye és parancsa, a szeretet parancsa, annak összes következményével együtt, ez az, ami bennünket egyrészt irgalmassá tesz, ha megtartjuk, másrészt megmutatja Isten irántunk való irgalmát. Egy ilyen szintézisben látszik kicsúcsosodni ez a gondolatkör. Nem csoda, hogy éppen az irgalmasság évének kezdetén jutottunk el erre a pontra.

– A zárójelentés egyes pontjait a szinódusi atyák nagy többséggel fogadták el. A szükséges kétharmad három paragrafus esetében volt – mondjuk úgy – határmezsgyén, az elváltakra és újraházasodottakra vonatkozó kérdésekben. Miben áll e három pont lényege?
– Hangsúlyozom, hogy minden egyes pontnál teljesen egyértelműen megvolt a kétharmados többség. A püspöki szinódus rendtartása szerint a záróokmány akkor számít elfogadottnak, ha kétharmados többséget kapott. Pontonként szavaztunk, kilencvennégy pontról, mindegyikről külön. Mind a kilencvennégy pont megkapta a kétharmados többséget, ez nagy szó, és azt hiszem, gondviselésszerű. Természetesen ebben sok munka van, különösen a kényesebb kérdéseknél, amelyek körül több volt a vita. Az újraházasodottak témájában nem szól a dokumentum arról, hogy újraházasodott elváltak áldozhatnak-e.
Arról van szó, hogyan lehet őket minél jobban integrálni az egyházi közösségbe, tehát hogy ne érezzék magukat kiközösítve, hogy gyakorlatilag is részt vegyenek a közösség életében és feladataiban. Ez nagyon fontos, mert vannak olyan egyházjogi tilalmak, amelyek bizonyos funkciókat nem tesznek lehetővé számukra, például a keresztszülőséget. Ennek kapcsán a dokumentum nem úgy fogalmaz, hogy az holnaptól automatikusan megszűnik, hanem azt hangsúlyozza, hogy komolyan mérlegelni kell, hogy melyek azok a tilalmak, amelyeket – minden botrány elkerülésével – immár el lehetne hagyni, éppen a jobb integrálás érdekében.
Ezenkívül szó van benne a lelki kísérésről is: ebben a tekintetben hangsúlyozza a dokumentum, hogy a kiindulópont és az alap II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása. Idézi a szöveg annak a 84. pontját, melyben a pápa arról szól, hogy mi mindent kell megvizsgálni azok élethelyzetében, akik elváltak és újraházasodtak; hogy jelenleg milyen körülmények között élnek, hogyan ment tönkre az előző házasságuk, milyen kötelességeik vannak a korábbi házastárs iránt, a gyermekek iránt, esetleg a beteg családtagok iránt. Meg kell vizsgálni tehát mindazokat a nehézségeket, körülményeket, amelyek az életüket ma meghatározzák.
Ezek alapján azonban nem lehet olyan megoldásra jutni, amely ellentmond a házasság felbonthatatlanságának. Hanem például keresni kell – hangsúlyozza már II. János Pál pápa – minden olyan lehetőséget, amely annak tisztázására irányul, hogy érvényes volt-e az első házasság. Erre vonatkozóan azt mondanám, hogy egyrészt az eljárás sokat egyszerűsödött, éppen az utóbbi hónapokban, másrészt pedig lehetnek olyan esetei egy házasság érvénytelenségének, amelyek külső fórumon, tehát még a mai egyszerű perrendtartás szerint sem bizonyíthatók. Ilyenkor nagyon komoly lelkivezetésre van szükség, nagyon őszinte önmagunkba tekintésre, hiszen Istent, aki mindent tud, nem lehet megtéveszteni. Ezért rendkívüli felelősséggel jár az ilyen fajta lelkivezetés, és egy másik kérdés, hogy egy ilyen belső fórumon nyert felismerésnek vagy bizonyosságnak lehet-e közösségi vonatkozást tulajdonítani. Azonban ebben a tekintetben is azt hangsúlyozza a dokumentum, hogy ezt az egyház tanításának figyelembevételével mérlegelje a lelkivezető.
Tehát nem arról van szó, hogy csupán szubjektív véleményének vagy érzéseinek alapján. Ilyen összefüggésben nagyon is érthető az, hogy a jelenlévők kétharmada elfogadta ezt a szöveget – mert ez egy rendkívül kiegyensúlyozott és a valódi igazságra törekvő szöveg. Tehát – amint a pápa mondta is a szinódus előtt – nem valamiféle kompromisszumról vagy alkuról van szó, hogy ennek is, annak is igaza legyen; hanem az egyetlen igazságot keressük a kérdésben, ami egy mély és radikális lelki valóság. Erre vagyunk kíváncsiak, és ha ezt felismerjük, ennek megfelelően keressük a kiutat ezekben az élethelyzetekben.

– Az egyház eddigi álláspontjához képest miben újdonság ez a három pont?
– Dogmatikai értelemben természetesen nincs újdonság; lelkipásztori értelemben lehet: hogyha ennek általános szinten gyakorlati következményt is tud tulajdonítani a Szentatya – ezt neki kell valamilyen megnyilatkozásban rögzítenie. Úgy gondolom, hogy a szinódus nagy bizalommal fordult a pápához, amikor letettük az asztalára a megszavazott szöveget – a szavazáskor egyébként ő maga is jelen volt –, ennek legutolsó pontjában azt írjuk: azzal a bizalommal helyezzük Péter utódának kezébe ezt az elfogadott okmányt, hogy ennek segítségével a világon sok családban megerősödik a reménység és az öröm, és hogy a lelkipásztoroknak, a pasztorális kisegítőknek új ösztönzést, új iránymutatást ad az evangelizáció művében.
Azt kérjük alázattal a Szentatyától, hogy értékelje az időszerűségét annak, hogy esetleg egy dokumentumot adjon ki a családról, éppen azért, hogy a család mint családegyház, mint ecclesia domestica egyre erősebben sugározza Krisztus fényét a világban. Tehát az lenne a kérésünk a Szentatyához, hogy egy ilyen dokumentumban buzdítsa a családokat és mindazokat, akik a családok érdekében dolgoznak.

– A szinódusi atyák hangsúlyozták interjúikban, hogy a szinódusi út nem zárult le, hanem folytatódik. A pápai dokumentum mellett milyen további lépésekre lehet számítani?
– A szinódusi út kíséri az egyház életét kezdettől fogva, különböző nevek alatt, de most, az utóbbi ötven évben a püspöki szinódus intézménye formájában is. Ez azt jelenti, hogy újra és újra, más és más témákról ülésezik a szinódus; már most kérdezték, mint mindig szokták a rendes ülésszakok végén, hogy milyen témát javasolunk a legközelebbi alkalomra. Meglátjuk, hogy ezek közül a Szentatya melyiket fogja kiválasztani. Tehát a szinódusi út nemcsak azt jelenti, hogy útmutatást kapunk, amit megpróbálunk végrehajtani, hanem azt is, hogy új meg új kérdésekben keressük a választ.

– Lehet azt tudni, milyen témák merültek fel?
– Nem lehet tudni, mert a titkárságon mindenki maga adta be az űrlapot, amelyen ezt föl lehetett tüntetni. Erről semmilyen összesítés nem áll rendelkezésre.

Fotó: News.va
Somogyi Viktória/Magyar Kurír


Mindenszentek ünnepe - Ferenc pápa: A szeretet és az együttérzés erősebb a halálnál!

November 1-jén, mindenszentek ünnepén Ferenc pápa a szentek két tulajdonságát emelte ki az Úrangyala imádsághoz fűzött elmélkedésében: a szentek teljesen Istenhez tartoznak és utánozandó példaképek. Kiemelte a „szomszédunkban élő” szentek példamutatását és mindnyájunk életszentségre szóló hivatását.

Kedves testvéreim, jó napot, és szép ünnepet!
A mai szertartáson, mindenszentek ünnepén különösen is élőnek érezzük a szentek közösségét, a mi nagy családunkat, amelyhez az egyház minden tagja hozzátartozik, mi is, akik még itt, a földön zarándokolunk, és azok is, akik – mérhetetlenül többen – már itt hagytak minket és a mennyben vannak. Mindannyian egyek vagyunk, ezt hívják a „szentek közösségének”, vagyis az összes megkeresztelt ember közösségének.
A szentmisében a Jelenések könyve felhívja figyelmünket a szentek egyik lényegi tulajdonságára, azt mondja, hogy a szentek olyan személyek, akik teljesen Istenhez tartoznak. „Választottak” hatalmas tömegeként mutatja be őket, akik fehér ruhába vannak öltözve, és magukon hordják „Isten pecsétjét” (vö. Jel 7,2–4.9–14). Ezzel az allegorikus nyelvezetből vett kifejezéssel azt hangsúlyozza, hogy a szentek teljes és kizárólagos módon Istenhez tartoznak, az ő tulajdonát képezik. És mit jelent Isten pecsétjét hordozni saját életünkön és személyünkön? János apostol ad nekünk választ: azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban valóban Isten gyermekeivé váltunk (vö. 1Jn 3,1–3).

Tudatában vagyunk-e ennek a nagy ajándéknak? Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk! Emlékezünk-e arra, hogy a keresztségben megkaptuk mennyei Atyánk „pecsétjét”, és az ő gyermekeivé váltunk? Hogy egyszerűen fejezzük ki magunkat: a mi vezetéknevünk: „Istenéi”, mert hiszen Isten gyermekei vagyunk. Ez életszentségre szóló meghívásunk gyökere. És a szentek, akiket ma ünneplünk, épp azok, akik keresztségük kegyelmében éltek, épségben megőrizték a „pecsétet”, mert Isten gyermekeiként cselekedtek, azon voltak, hogy Jézust utánozzák, most pedig már elérték céljukat, mert végre „látják Istent úgy, ahogy van”.
A szentek másik jellegzetessége az, hogy olyan példaképek ők, akiket utánoznunk kell. Vigyázat: nemcsak a hivatalosan szentté avatottakat, hanem az úgynevezett „szomszédunkban élő” szenteket is, akik Isten kegyelmével igyekeztek tettekre váltani az evangéliumot mindennapi életünkben. Mi is találkoztunk ilyen szentekkel; lehet, hogy volt ilyen a családunkban, vagy a barátaink, ismerőseink között. Hálásnak kell lennünk nekik, de főleg Istennek kell hálásnak lennünk, aki nekünk adta, mellénk állította őket, hogy élő és vonzó példaképei legyenek annak, hogyan kell az Úr Jézushoz és evangéliumához hűen élni és meghalni. Milyen sok derék embert ismertünk és ismerünk! Szoktuk is mondani: „Ez egy szent!” – ösztönösen ezt mondjuk. Ezek a mi „szomszédos” szentjeink, azok, akiket hivatalosan nem avattak szentté, de akik velünk élnek.
Ha utánozzuk szeretetet és irgalmasságot kifejező tetteiket, az olyan, mintha örökkévalóvá tennénk jelenlétüket itt, a földön. Hiszen épp egyedül ezek az evangéliumi tettek állnak ellen a halál pusztításának: egy gyengéd mozdulat, egy nagylelkű segítségnyújtás, a másik meghallgatására szánt idő, egy látogatás, egy jó szó, egy mosoly… Jelentéktelennek tetszhetnek szemünkben ezek a tettek, Isten szemében azonban örök értékűek, mert a szeretet és az együttérzés erősebb a halálnál!
Szűz Mária, mindenszentek királynéja segítsen minket, hogy erősödjön bizalmunk Isten kegyelmében, hogy lelkesen haladhassunk az életszentség útján. Anyánkra bízzuk mindennapi fáradozásunkat, elhunyt szeretetteinkért is imádkozunk hozzá, abban a mély reményben, hogy egy napon mindnyájan újra együtt leszünk a menny dicsőséges közösségében.

A Szentatya szavai az Úrangyala (Angelus) elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Mély aggodalommal töltenek el azok a fájdalmas események, amelyek az utóbbi napokban még súlyosabbá tették a Közép-Afrikai Köztársaság amúgy is kényes helyzetét. Felhívást intézek az érintett felekhez, hogy vessenek véget az erőszak eme ördögi körének. Lélekben közel vagyok a bangui Fatimai Boldogasszony Plébánián szolgáló comboniánus atyákhoz, akik nagyon sokakat befogadtak az otthonukat elhagyók közül. Kifejezem szolidaritásomat az ottani egyházhoz, más vallási felekezetekhez és az egész közép-afrikai nemzethez, amely ilyen súlyos megpróbáltatásokat szenved el, miközben mindent megtesz, hogy felülemelkedjen a megosztottságon és újra a béke útjára lépjen. Annak kifejezésére, hogy imádságaiban az egész egyház közel van ehhez az oly nagyon meggyötört és sanyargatott nemzethez, és hogy minden közép-afrikait arra buzdítsak, hogy egyre jobban az irgalmasság és a kiengesztelődés tanúi legyenek, az a szándékom, hogy november 29-én, vasárnap kinyitom a bangui székesegyház szent kapuját apostoli utam során, melyet reményeim szerint tehetek majd.
Tegnap Frascatiban boldoggá avatták Boldog Teresa Casini anyát, Jézus Szent Szíve Oblátus Nővéreinek alapítóját. Olyan szemlélődő és misszionárius nő volt ő, aki egész életét imádságos és a szeretet cselekedeteiben kifejeződő áldozati adománnyá tette a papok megsegítésére. Adjunk hálát az Úrnak tanúságtételéért!
Köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és sok más országból érkezett zarándokok, különösen is köszöntöm a Malajziából és a Valenciából (Spanyolországból) jött zarándokokat.
Köszöntöm a Szentek Futásán és a Szentek Menetén résztvevőket, ezeket egyfelől a Don Bosco a világban Alapítvány, másfelől a Család Kis Egyház Társulat szervezte. Megbecsülésemet fejezem ki e rendezvények iránt, amelyek népi ünnepi jelleget kölcsönöznek mindenszentek megünneplésének. Köszöntöm továbbá a San Cataldo Kórust, a Ruvo di Puglia-i és a papanicei fiatalokat.
Ma délután meglátogatom a Verano-temetőt, ahol szentmisét mutatok be az elhunytakért. Róma fő temetőjének meglátogatásával lélekben mindazokhoz kapcsolódom, akik ezekben a napokban felkeresik szeretteik sírják, hogy imádkozzanak mellettük, a világ minden táján.
Békét és örömet kívánok mindenkinek a szentek lelki társaságában! Szép vasárnapot! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre Sch. P.
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont
Magyar Kurír