2016. március 25-28., VIII. évfolyam 3. szám, Húsvéti Hírlevél Különszám

 

Borián Tibor Sch. P. Húsvéti köszöntője

Károlyi Amy: NAGYHÉT

Jézus szenvedése újra érik,
a nagyhét újra ismétlődik.
Kicsit siet, vagy kicsit késik.
Hiába zöldellnek pálmaágak,
a zöld, az élő zöldnek nem felel.
Az ember hite belefárad,
a szenvedés megismétlődik.

De nem panaszkodhatsz másnak,
csak Jézusnak, Isten fiának.
Csak Jézusnak, aki feltámad.

Az "Irgalmasság szentévének" húsvétjára minden kedves piarista öregdiáknak és hozzátartozójának áldott, megújító ünnepeket kíván szeretettel:

Borián Tibor Sch. P., rendi összekötő


Áldott és kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánunk!

„Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek? Feltámadt, nincs itt.” (Mk 16,6) – az angyal szavait idézve – amelyekkel fogadta a sírhoz érkező Pétert és Jánost – kezdte beszédét II. János Pál pápa 13 évvel ezelőtt a húsvéti vigília szentmisén.

„Szombat után az első nap reggelén, olvassuk az evangéliumban, néhány asszony Jézus sírjához megy, hogy bebalzsamozzák testét Jézusnak, akit pénteken megfeszítettek és sietve, testét gyolcsba göngyölve temettek el. Keresik, de nem találják, nincs ott, ahová tették. Csak a temetés jelei maradtak ott, a sír üres, csak a gyolcs és a kendő maradt benne. Az asszonyok megijedtek a fehér ruhába öltözött ifjú által, aki ezekkel a szavakkal bátorítja őket: ’Feltámadt, nincs itt’. Ez a megrendítő hír, amely a történelem menetének megváltoztatására hivatott, ma is visszhangzik nemzedékről nemzedékre, régi hír, mégis mindig új. Ezen a vigília misén, mely minden vigília anyja, újból elhangzik, és szétárad az egész Földön” – mondta a szentatya, majd így folytatta: „Ó szentséges éjszakának e csodálatos misztériuma! Éjszaka, amikor újra átéljük a feltámadás rendkívüli eseményét! Ha Krisztus a sír rabja maradt volna, az emberiség és a teremtett világ bizonyos értelemben értelmét vesztette volna. De te, Jézus, valóban feltámadtál! Beteljesedett tehát az írás, melyet nemrég hallottunk az ige liturgiájában, amint végigjártuk a megváltás tervének különböző szakaszait. A teremtés kezdetén ’Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott’ (Ter 1,31).

Ábrahámnak megígérte: „Utódaid által nyer áldást a Föld minden népe” (Ter 22,18). Újból felhangzik a zsidó hagyomány egyik legősibb éneke, amely felfedi az egzodus értelmét: „Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától” (Kiv 14,30). Napjainkban is valóra válnak a próféták szavai: „Az én lelkemet oltom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsom szerint éljetek…” (Ez 36,27).
A feltámadás éjszakáján minden elölről kezdődik, a teremtés visszanyeri eredeti értelmét a megváltás tervében. Olyan, mintha a történelem és világmindenség újra kezdődne, mert Krisztus feltámadott, „mint a holtak zsengéje” (1Kor 15,20).
Õ, „az utolsó Ádám, éltető lélekké lett” (1Kor 15,45). Ahol a bűn uralkodott, most túlárad a kegyelem és „a kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az vált szegletkővé” (válaszos zsoltár), egy olyan lelki építménnyé, mely elpusztíthatatlan. Ezen a szent éjszakán egy új nemzet született, akivel Isten örök szövetségre lépett a megtestesült Ige vére árán, akit megfeszítettek, de feltámadt.

A megváltott nép körébe lépünk a keresztség által. Ahogyan Pál írja: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele a halálba, hogy miként az Atya dicsőségére feltámadt a halálból, úgy mi is életre keljünk” (6,4).

Róma, 2003 húsvétján

Forrás: www.piarista.hu


"A test viaszát és a lélek kanócát a húsvéti gyertya lángja teszi világítóvá" - Húsvéti körkérdések Strommer Pálhoz

Mikecz Tamás: Mit jelent neked húsvét ünnepe? Hogyan készülsz rá?
Strommer Pál:
 „Boldogságra teremtette az Isten az embert.” – ismételgette egyik pap barátom számtalanszor, hogy jól az eszünkbe, de még inkább a lelkünkbe véssük. A feltámadás örömét hirdető ember nem lehet a földi életében savanyú, magába fordult, vagy unalmas.
„Ki büszkélkedne egy keresztfával, ha csupán Jézus mártíromságának az emlékjele lenne, amelyen befejezte az életét, hogy azután örökké a sír martaléka legyen? Ki menne oroszlánok elé, ki vállalná a vértanúságot egy halott Jézusért, aki belebukott abba a tervbe, amit Isten országáról hirdetett? Kereszténység nincsen Húsvét nélkül!” (Enzsöl Ellák: Szeretet – hittan: Húsvéti öröm)
A test viaszát és a lélek kanócát a húsvéti gyertya lángja teszi világítóvá. Olyanná, ami világosságot gyújt. A húsvéti tűzszentelés után, amikor gyertyáról gyertyára száll a láng, ez a pici tűz végtelen melegséget áraszt. És terjedni is képes. De csak közvetlenül: egyik gyertyáról a másikra, egyik lélekből a másikba.
„Csak akkor loboghat gyertya a kezünkben, csak akkor csilloghat fény a szemünkben, ha mi magunk is fénnyé válunk. Ahogy az igazságról tanúságot tevő Keresztelő János égő és világító fény volt, úgy kellene a föltámadt Jézushoz tartozó hivőknek is világítania. Mindenféle külső fényességnek csupán a belső világosság lehet méltó magyarázata.” (Enzsöl Ellák: Szeretet – hittan: Húsvéti fények)

M. T.: Hogyan ünnepeled családi körben a Húsvétot? Melyek azok a nagyheti programok, amelyeken részt szoktál venni?
S. P.: 
Hacsak tehetem, tehetjük, a feleségemmel együtt lelkigyakorlattal kezdjük a nagyhetet. Azután legtöbbször már felnőtt gyermekeinkkel együtt veszünk részt csütörtöktől vasárnapig a szertartásokon. Azok a gyermekeink, akik már megházasodtak – természetesen – megosztják idejüket, magukat: hol nálunk, hol a férjük vagy a feleségük családjánál ünnepelnek, de minden ünnepen találunk időt, helyet arra, hogy összejöjjünk. A közös liturgia fontos, de hogy egyébként mit teszünk együttlétünkkor: asztalhoz ülünk, vagy kirándulunk, vagy csak játszunk, beszélgetünk, az már szinte mellékes, még akkor is, ha persze kialakultak „tradícionális” programjaink, szokásaink.

M. T.: Van-e kedvenc húsvéti versed, novellád, regényed, amelyet ilyenkor szívesen olvasol? Van-e kedvenc költőd, akinek műveit olvasgatod? Van-e kedvenc filmed, amelyet ilyenkor megnézel? Kedvenc zeneszerződ, akinek húsvéti művét.
S. P.: 
Prózát, novellát, regényt nem szoktam ünnephez, időszakhoz vagy alkalomhoz választani, azt olvasom, amit elkezdtem, vagy egyszerűen, amihez kedvem van, vagy ajánlott valaki. Zenét vagy verset viszont igen, azt választok adott naphoz. Szerencsére olyan gazdag a zeneirodalom és a magyar líra, hogy kifogyhatatlan listát lehetne itt sorolni. Ha egy-egy nevet kell a mostani, pillanatnyi kedvem szerint leírni, akkor most Dsida Jenőt és Johann Sebastian Bachot választanám. A közös, családi filmnézés és azután pedig a film által inspirált beszélgetés pedig kedves és szokásos programunk esténként.


Bognár László: "...vajon önző cselekedeteimmel, szeretetlenségemmel, hányszor váltam valóban Jézus keresztjének ácsolójává? Ennek ellenére Vele megyek a keresztúton..."

Osztályfőnököm, Vereb Zsolt minden évben elvitt pár fiút magával Húsvétkor abba a kis borsodi faluba, ahova éveken keresztül járt szolgálni ünnepekkor. Fantasztikus élmény volt átélni a szent három nap liturgiáját és ministránsként bekapcsolódni az ünneplésbe. Ott ismerkedtem meg a húsvéti ünnepkör liturgiájának gazdag szimbólumvilágával. A nagycsütörtöki szertartás végén Zsolt atya hangosan felolvasta Jézus búcsúbeszédét, mikor az Atyához könyörög. Ott állva a ministránsok között úgy éreztem, hogy én is egy vagyok Jézus tanítványai közül és annyira szerettem volna Neki segíteni, mert tudtam, hogy mi vár rá. Nagyon megrendítő volt látni tanáromat a földön feküdni, az oltár előtt a hideg kövön, a nagypénteki liturgia elején. Nagyon szívesen hallgatom azóta is a húsvéti öröméneket és libabőrös leszek ősi dallamától. Úgy érzem, hogy ilyenkor az egyház egy nagyon mély közösségbe olvasztja a feltámadási misén résztvevő híveket. Hiszem és érzem, hogy a Húsvét a legnagyobb ünnepünk, amikor a pokol erőit legyőző Krisztus dicsőségesen feltámad. Nagypénteken térdre rogy az egyház, nincsen átváltoztatás, úgy tűnik, hogy a gonosz győzött, de nem! Alig bírok magammal már nagyszombaton, hogy kezdődjön már a feltámadási szertartás, hogy ez a bénultság lehulljon rólam és ünnepelhessem tiszta szívből a feltámadt Krisztust! A vasárnap pedig számomra a nagy ünneplés kezdete, ahova már belefér a sok családi együttlét, közös étkezés, majd másnap a népszokások és a nyuszi, meg a tojás, de a Húsvét igazi értelme számomra a szent három nap.

Talán azért is maradt meg ennyire ezen szolgálat emléke számomra, mert az a hívő közösség, akikkel ott találkoztam nagyon őszinte és mély nyomot hagyott bennem. Most érzem, tizenöt évvel később, mikor családommal én is egy hasonlóan kicsi közösség tagja vagyok, hogy mennyivel mélyebben meg tudom élni a ünnepet azáltal, hogy a közösséget szolgálom. Jelenleg a templomi kórus tagjaként énekeljük végig a szent három napot. Nagyon nagy élmény Werner Alajos Nagypénteki Passióját énekelve átélni, hogy mennyire könnyen tudjuk kiáltani, hogy "Keresztre véle!" "Meg kell halnia!" Elgondolkodom ilyenkor, hogy vajon önző cselekedeteimmel, szeretetlenségemmel, hányszor váltam valóban Jézus keresztjének ácsolójává. Ennek ellenére Vele megyek a keresztúton, a helyi fiatalok minden évben nagypénteken éjszaka fáklyás keresztutat szerveznek a közeli hegy csúcsára, ahol magam is vihetem a keresztet egy-egy darabon.
A Húsvét nagyon mély és személyes élményekkel teli ünnep számomra, ezt szeretném átadni nem oly rég született gyermekemnek is.
Köszönöm Zsolt atyának, hogy elvitt akkor magával...


Kerényi Lajos piarista atya Húsvéti gondolatai: Jézus 7 szava a kereszten (részlet)

Jézus 6. szava a kereszten: Beteljesedett!

Szenved és uralkodik. Még haláltusájában is ellenőrzi a rendet, az isteni harmóniát.
Mindennek be kell teljesednie, amit Isten előre elrendelt. Van szabad akaratunk. Isten adta. Nem is szól bele erőszakkal döntéseinkbe. Csak motivál. Vannak azonban isteni végzések, melyeknek be kell teljesedniük. „A bölcs Isten öröktől fogva elhatározta itt maradásunk idejét.” / Péld. könyve/ Egyszerűen „ki nem állja,” ha mi ebbe beleavatkozunk, és önként döntünk halálunkról. Vannak előre elhatározott isteni döntések az üdvtörténetben bekövetkező eseményekről. Ilyenek a prófétai jövendölések. Szent Péter 2. levelében így szól ezekről: „Birtokában vagyunk megbízható prófétai jövendöléseknek. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító mécsre, amíg föl nem virrad a nappal, és a hajnalcsillag föl nem kél szívetekben. Mindenekelőtt azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlen jövendölése sem származik egyéni értelmezésből. Emberi elhatározásból ugyanis sohasem született jövendölés, hanem a Szentlélektől sugallva Isten megbízásából beszéltek a szent férfiak.” /2.Pét 1,19-21./
Mi próbálhatjuk e döntéseket és jövendöléseket kihagyni, elfelejteni, más időpontra áthelyezni, Isten azonban nem ismer pardont. Szűz Mária Kánában a maga lelke finomságával figyelmeztette szent Fiát, hogy elfogyott a bor. Jézus ennyit mondott: Anyám, nem a te ügyed ez. Még nem jött el az én órám.
A kereszt alatt a katona úgy tűnik elfelejtette kötelességét, és késett az ecet odakínálásával. Jézus azonnal korrigál. Szomjazom. Igen, mert örök isteni végzés, hogy Jézust majd ecettel itatják. Miután csak éppen megízlelte az ecetet ezt mondta:
Beteljesedett. Még nem a megváltás. Hiszen az a halál pillanatában lett történelmi valóság. Az áldozatnak teljesen meg kell „semmisülnie”. Beteljesedett a jövendölés, az isteni végzés.

Jézus hetedik szava a kereszten: Atyám kezedbe ajánlom lelkemet.
A kinyilatkoztató Isten tudtunkra adott egy nagy titkot a 39. zsoltárban. A bűn elkövetése nyomán, csőd csőd után jelentkezett az Isten nélkül alakuló személyekben és társadalmakban. A kudarcokat már az első emberek érezték. Szinte kapkodva az Istenséghez fordultak, hogy ne haragudjon, és újra kedvesen nézzen az emberekre.

Már Ádám és Éva megparancsolták fiaiknak, hogy mutassanak be áldozatot. Mondjanak le értékes és kedves dolgaikról, és azokat égessék el. Az áldozatbemutatás emberi jelenség lett.
Ekkor az Atya megszólalt, ahogyan a 39. zsoltár tanúsítja. „Ezek nem kedvesek és elégségesek nekem.” Egy másik hang, a Fiú hangja kimondhatatlan emberi szeretettől vezérelve így válaszol: Én elmegyek az emberek közé, hogy én legyek az áldozat. Igen mondja az Atya – ha úgy gondolod, menj el, de akkor a leggyalázatosabb halállal kell feláldozni magad a bűnös világért: a kereszten. Ecce Venio = Akkor elmegyek – volt a válasz.
A Fiú egylényegű az Atyával, de kiüresítette magát. „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék. Kiüresítette magát, megalázta magát… és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” /Fil 2,5-8./ Íme: teljesen aláveti magát az Atya akaratának. 12 éves korában így emlegeti a szerető isteni személyt: Abban kell lennem, ami az én Atyámé. Nem azért jöttem – mondja később felnőtt korában, hogy a magam akaratát tegyem, hanem Atyám akaratát. Mikor szenved: gyötrődve így kiált fel: Atyám, kérem, múljék el ez a szenvedés, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd. A kereszten szerető Atyját kéri: Atyám, bocsáss meg nekik!
És íme ez végső felkiáltása is: Atyám kezedbe ajánlom lelkemet, és „lehajtá fejét, kiadá lelkét.” Feltámadása után olyan nevet ad neki az Atya /az emberré lett Fiúnak/, amely név előtt meg kell hajolnia minden térdnek a mennyben, a földön és az alvilágban. /Fil 2,8-10./ E résznél Haydn mélyen meghatódik és megrendül káprázatos művébenl Szinte extázisba réved.

Terraemoto! Jézus halála megrendíti a természetet is. Egy nagyböjti ének így sírja bele a világba az „Isten halálát”: Sírt, kesergett, gyászolt  minden az egész nagy természetben. A Szentírás e drámát így beszéli el: „Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek teste föltámadt.” /Mt 27,51-53./ Isten a természet erőivel szinte széttörte a régit, a már elavultat. Mert mindig ki kell törni a régiből, a túlszárnyaltból. „A templom kárpitja kettészakadt.” Jelképe ez annak, hogy az ószövetség helyébe új lépett. A fejlődés, a több érték betörése mindig áldozat. Valaminek meg kell szűnnie ahhoz, hogy az új, a tökéletesebb úrrá legyen.
18 évesen a tatai piarista gimnáziumból érettségi előtt a frontra kerültem. Majd fogságba estem, és kivittek a Donyec-medencébe hadifogolynak. Ott négyen-öten fiatalok telve voltunk eszményekkel. Elhatároztuk, hogy Istent, Jézust beleénekeljük az ottani ateista világba. Az Úr ihletett, hogy merjünk betörni Jézussal az istentelen szovjet világba.
Ötünknek volt egy-egy kis feszülete, Felszíni munkán, szénbányában dolgoztunk, nyakunkba akasztottuk a kis feszületeket. Tudtuk, hogy ezzel áttörjük a szigorú, elavult, tiltó kereteket. Oly erős volt a kisugárzás, hogy kettészakadt az ateista múlt, és egyre több kisgyerek szaladt oda, csókolgatták a keresztet, és mondogatták: Ó kröszty, Ó Jézos Kristos. Több őr is ugyanezt tette. Áldozat volt ez részünkről, reszkír, de megérte.
A Zebedeus fiúk Jézus hívására otthagyták apjukat és a halászatot, Lévi a pénzváltó asztalt. A régit, a megszokottat, a kevesebbet a többért.
Megrendítő Haydn muzsikája, ahogy ebben a döbbenetes részben feloldja a szenvedés és a halál rettenetes tragédiáját. Hiszen Jézus megsemmisítette a halál kényszerét.

E T   R E S U R R E X I T   T E R C I A   D I E !

Ez a mi jövőnk is. Ezért mondja Jézus újra meg újra: ne féljetek! Én legyőztem a világot. Csak bízzatok és tartsatok ki! Mikor minden veszni látszik, ti emeljétek fel fejeteket, mert közel van már az üdvösségtek.
Amikor aztán majd minden a helyére kerül a mikro- és makrokozmoszban, akkor a megtestesült Fiú a megváltott világot visszaadja Atyjának, É S   A K K O R   I S T E N   L E S Z   M I N D E N   M I N D E N B E N.

Kerényia Lajos atya


"Van egy személyes emlékem is, 1960 húsvétján kezdődött a feleségemmel való megimerkedés története" - Húsvéti körkérdések Csepely Péterhez

Mikecz Tamás: Mit jelent neked húsvét ünnepe? Hogyan készülsz rá?
Csepely Péter: Számomra, mint hívő embernek a húsvét természetesen a szenvedéstörténet és a feltámadás átélését jelenti. Naiv módon a Passiót hallgatva még néha arra is gondolok, hogy Pilátus szabadon engedi Jézust, amikor azt mondja, hogy "én semmi vétket sem találok ebben az emberben". De a tömeg ordítása kijózanít, és akkor már tudom, hogy másképp folytatódik a történet. De van egy személyes emlék is. 1960 húsvétján kezdődött a feleségemmel való megismerkedés története. Ezt is húsvétkor ünnepeljük.

M. T.: Hogyan ünnepeled családi körben a Húsvétot? Melyek azok a nagyheti programok, amelyeken részt szoktál venni?
Cs. P.:
Tehát szűk családi körben (mi ketten) ünnepeljük az 56. évfordulót. A nagyheti szertartásokon részt veszünk a helyi plébánián. Régebben, amikor mindketten aktív tagjai voltunk a Sík Sándor kórusnak, és még korábban a pesti Jézus Szíve templom, majd a Bazilika kórusának, akkor még gazdagabb is volt a húsvétunk a zene és ének területén végzett részvételünkkel. Volt szerencsém a Passió evangelistáját is énekelnem, sőt pár évvel ezelőtt felkértek a nagyszombati Exultete éneklésére is. Megtisztelő és felemelő érzés volt.

M. T.: Van-e kedvenc zeneszerződ, akinek húsvéti művét ilyenkor meghallgatjátok?
Cs. P.: A Messiás Hallelujája mindenképpen a csúcsa a húsvéti zeneirodalomnak. Ezt valaha énekeltük is. Rendszeresen meghallgatjuk itthon is valamelyik felvételről.


Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke: „Feltámadtam, és veled vagyok!”

„Feltámadtam, és veled vagyok!” – énekli az Egyház a húsvétvasárnapi szentmisében (kezdőének). Az ember legnagyobb boldogsága, ha Istennel lehet. Ez a legnagyobb szabadság. Ez minden képességünk legteljesebb kibontakozása. Ezért alkotott minket a Teremtő. Húsvét tehát számunkra a szabadulás ünnepe. Már nem csupán a tenger válik ketté csodálatos módon, hogy utat nyisson a népnek a rabságból a szabadságra, hanem a halál sötét völgyén vezet át minket a Jó Pásztor (vö. Zsolt 23,4), Krisztus, aki maga is vállalta értünk a halált, hogy utat nyisson számunkra az életre. Ez a gondolat ihlette a korai keresztény művészeket, amikor a márványkoporsókra a pásztor Krisztus alakját faragták.

Megváltás és szabadulás tehát a húsvét üzenete. Kapunyitás a végtelen és a teljesség felé. De ki vár ma megváltásra? Ki reménykedik ebben a mindent bevilágító eseményben? Két emberöltővel ezelőtt még értelme volt olyan kifejezéseknek, mint „forradalmi ifjúság”, vagy „szociális forradalom”. Sokan abban bíztak, hogy az elnyomás, a kizsákmányolás, a romlottság rendszerétől, amelytől egész földrészek szenvedtek, valami erőszakos, véres, nagy elhatározással meg lehet szabadulni, és akkor majd jobb lesz. Jobb lesz a viszony ember és ember között, talán éppen testvéries lesz a kapcsolat. És persze lesz anyagi jólét, meg igazságosság, meg kultúra, sőt, talán elérkezik „János király országa”, amiről a középkori emberek álmodoztak, szóval hogy mindenki dolgozik majd képességei szerint, de a javakból mégis mindenki igényei szerint veheti ki a részét. És aztán jöttek kijózanító tapasztalatok, nem csak a földgömb keleti felén, de másutt is. A nagy megszabadulás nem sikerült, az emberek közt nem uralkodott el varázsütésre a szeretet, és az anyagi javak bősége sem köszöntött be. Ha tetszik: váratott magára. Ha voltak is jó szándékú kezdeményezések, ha sikerült is megszüntetni bizonyos fajta nyomorúságokat, jött helyettük más bánat és szenvedés, a népek pedig megtapasztalták, hogy a földi szabadulás és a földi mennyország nem olyan egyszerű dolog. Ki arra jött rá, hogy a forradalmi diktatúra éppoly elnyomó tud lenni, mint a gazdagok uralma, ki a szép új világ ellen is forradalmi szívvel lázadni próbált és átélte a bukást vagy talán a cserbenhagyottság érzését is, ki beleütközött a gazdasági élet rettentő bonyolultságának falaiba, és nem tudta már, hogy milyen intézkedésekkel és merre keresse a jólét útját.

Közben illúziók vesztek el. Hatvan évvel ezelőtt Magyarországon is felizzott a lelkesedés és a szabadságvágy, de aztán a csüggedt realizmus és a napi előnyök és érdekek korszaka következett. Kevés ország van a világon, ahol ma igazi, szinte vallásos forradalmi remények élnének az emberek többségének szívében.
És többnyire mégsem várunk egy másfajta megváltásra, egy igazira, egy olyanra, amely meghaladja az ember erejét. Inkább vagyunk készek csüggedten elfogadni, hogy nem nagyon jó ez a világ, de nem is tudjuk, hogyan tehetnénk boldogabbá. A megváltás reményének elhalványulását tehát nem egyszerűen a nagyobb boldogság okozza, hanem mintha az emberiség is úgy volna ezzel, hogy feladva a nagy reményeket, megelégszik a mindennapok egy-egy kellemes élményével, egy-egy kisebb anyagi előnnyel, belemenekül a szétszórtságba, csak hogy ne kelljen sokat töprengenie azon, hogy van-e értelme az életnek és a történelemnek. A lelkünk mélyén pedig ott fészkel a bánat, a melankólia, hogy mindez nem egészen jól van így, de ugyan mit is tehetnénk.
Ilyen illúzióvesztett, ilyen megfáradt lelkű világban kell a megváltás örömhírét hirdetnünk, mert Krisztus feltámadása az igazi evangélium. Nem csupán egy elszigetelt csoda, amely Jézus tanítását igazolja, hanem az egész emberiség hivatásának kinyilatkoztatása és biztosítéka. Isten irgalmas Atya. Szeretetből úgy határozott, hogy értelmes és szabad lényt, embert hív létre a világmindenség titkából, és külön-külön mindannyiunknak megadja az örök életre hivatott lélek ajándékát. De közösségként is szemlél bennünket, népként, amellyel szövetséget kötött, hogy emberi fogalmainkkal is érzékeljük azt az elkötelezett, hűséges szeretetet, amivel körülvesz minket. Nem csupán görcsös emberi erőfeszítések és küzdelmek színtere a történelem, hanem kíséri a gondviselő és irgalmas Isten jósága is, mert ő ezt a történelmet sikertörténetnek szánja. Nem csupán azért, hogy egy-egy derűsebb időszak beköszöntének örülhessünk, hanem hogy a nagyszerű isteni terv beteljesüljön, és az egész emberiség az örök boldogságban élhessen. Erre kapunk meghívást mindnyájan. „Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól… Ne meneküljünk el Jézus feltámadása elől! Soha ne hagyjuk magunkat legyőzni, bármi történjék is. Semmi sem lehet számunkra nagyobb ösztönző erő, mint az ő élete” (Ferenc pápa, Evangelii gaudium 3), és semmi sem lehet nagyobb reménység, mint az ő feltámadása. Mert Krisztus meghalt, de valóban feltámadt!

Megjelent: Új Ember (Forrás: http://www.esztergomi-ersekseg.hu/?fm=2&op=hhirek&id=741)


"Arról szól nekem, hogy milyen csodálatos dolog kereszténynek lenni" - Húsvéti körkérdések Török Bernát főtitkárunkhoz

Mikecz Tamás: Mit jelent neked húsvét ünnepe? Hogyan készülsz rá?
Török Bernát: 
Húsvét a hitünk igazi ünneplése. Minden ízében arról szól nekem, hogy milyen csodálatos dolog kereszténynek lenni. A világmindenség legmeghatározóbb eseményét ünnepelhetjük – és a legszebben ünnepelhetjük. Akkor is így van ez, ha Nagypéntek felkiáltójelét sem feledhetjük, hogy ugyanakkor kőkemény dolog is kereszténynek lenni.

M. T.: Hogyan ünnepeled családi körben a Húsvétot?
T. B.: Élénken emlékszem egy beszélgetésre, amelyet cseperedő kisgyerekként folytattam szüleimmel, értetlenül fogadva arra adott válaszukat, hogy melyik a legnagyobb ünnepünk: Húsvét. Hogy mondhatnak ilyet – gondoltam –, amikor teljesen világosan Karácsony a legnagyobb, azt már hetekkel korábban várom, akkor kapunk sok-sok ajándékot. Hogy megértsem, miért a húsvéti örömhír kívánkozik az élre, talán elég volt, hogy hittani ismereteim rendszerré álljanak össze. De hogy mindez meghatározó személyes hitélményemmé váljon, ahhoz nem volt elég a hittankönyvek forgatása, hanem a nagyheti liturgia évről-évre való átélése kellett hozzá. Micsoda napok ezek! Micsoda gazdagsága a liturgiánknak! Természetesen a lényeg maga az örömhír: a mi Urunk feltámadt a halálból. De hogy ezt ennyire nagyon jó megízlelni, majd világgá kiáltani, azért végtelenül hálás vagyok Egyházunk liturgiájának. Nagycsütörtök – Nagypéntek – Nagyszombat – Húsvétvasárnap: csodálatos, töretlen folyama a húsvéti misztérium feltárulásának és emberi lehetőségeinkhez mért megragadásának.
Ezekben a napokban gyerekkorom óta a liturgia, a templom bűvöletében élek. A Mátyás-templom ministránsaként, majd asszisztenciájának tagjaként Nagyszerda estétől Húsvétvasárnap délig gyakorlatilag csak aludni meg enni jártunk haza, egyébként a templomban voltunk: vagy készültünk a liturgiára, vagy épp „végeztük”. Az évek során megértettem, hogy itt egyetlen dolgom van: egyre inkább megpróbálni érteni és beszélni azt a nyelvet, amelyen a liturgia szól. Annál jobban nem fogom tudni megragadni és kifejezni azt, ami emberi ésszel fölfoghatatlan: az Isten Fia meghalt értünk, de legyőzte a halált, visszajött közénk, és elmondta, hogy ne féljünk. Bár gyermekeim születése az elmúlt években ezeknek a napoknak is átszabta a ritmusát, de milyen nagyszerű lesz, amikor már velük együtt élhetjük át mindezt.

M. T.: Mit tanácsolsz a piarista öregdiákoknak, milyen módon vegyék ki részüket a húsvéti ünnepkörből?
T. B.: Ezek után a tanácsom sem lehet más: mindig legyünk ott és legyünk jelen Egyházunk „nagy” hetében, engedjük, hogy a liturgián keresztül megérintsen minket hitünk legfőbb misztériuma, hogy azután abból erőt merítve kürtöljük világgá, a mi Urunk él!


Húsvéti körkérdések Kovács Lóránt piarista öregdiáktársunkhoz: "Szívvel-lélekkel jelen lenni"

Mikecz Tamás: Mit jelent Neked húsvét ünnepe? Hogyan készülsz rá?
Kovács Lóránt:
Számomra húsvét a megváltás ünnepe, Jézus értem is meghalt, engem is megváltott. Értelmet adott a földi szenvedésnek. Próbálom a böjtben lemondással figyelmeztetni magamat, ezzel is készülve húsvét közeledtére. Idén azt határoztam el, hogy nem hallgatok zenét. Napközben két mozdulat bekapcsolni a spotify-t és egyből jöhet a kedvenc zeném, de most ez figyelmeztet a húsvétra való várakozásra. De hasonló a szituáció vezetés közben is: most sokat utaztam autóval, reflexből jönne, hogy bekapcsoljam a zenét... jó ebben is húsvétra irányítani a figyelmem. Nem szenvedésből, hanem elhatározásból.

M. T.: Hogyan ünnepeled családi körben a Húsvétot? Melyek azok a nagyheti programok, amelyeken részt szoktál venni?
K. L.: 
Káposztásmegyeren nagy ünnep volt mindig a húsvét: kezdve a nagycsütörtöki misével, majd az éjszakai virrasztással; folytatva a nagypénteki igeliturgiával, majd a közelben lévő erdőben tartott keresztúttal; a nagyszombati szent sír imadsággal és az esti feltámadási misével (ahol a kertben gyújtott és tovább adott tűz bevilágítja a templomot), majd a mise után az éjszakába nyúló agapéval; a húsvét vasarnapi misével és a folytatodó ünnepi készülettel; egészen a húsvét hétfői "locsolóbállal", ami az idő eléőrehaladtával inkább baráti találkozás lett...

M. T.: Mit tanácsolsz a piarista öregdiákoknak, milyen módon vegyék ki részüket a húsvéti ünnepkörből?
K. L.: 
Szívvel-lélekkel legyenek jelen, a többi úgyis jön magától.

M. T.: Van-e kedvenc húsvéti versed, novellád, regényed, amelyet ilyenkor szívesen olvasol, valamilyen kedvenc húsvéti időtöltésed?
K. L.: Nincs. Nem volt két egyforma húsvétom és úgy néz ki, hogy ez most is folytatódik. Talán ami legjobban húsvéthoz kötődik, az a pihenés (alvás) és az 'urbi et orbe' áldás.


Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete: A feltámadott Krisztus megmutatja a remény ösvényeit

A Szentatya – a hagyományokhoz híven – március 27-én, húsvét vasárnapján délben a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi szentmisét követően ünnepi üzenetet intézett a katolikus hívekhez és minden jószándékú emberhez, majd megáldotta Róma városát és a világot.

Kedves Testvéreim, boldog húsvétot!

Jézus Krisztus, az Atya irgalmasságának a megtestesülése, szeretetből halt meg a kereszten és szeretetből támadt fel. Ezért ma így kiáltunk: Jézus az Úr!
Feltámadása teljességgel megvalósítja a zsoltár próféciáját: Isten irgalmassága örökkévaló, szeretete mindörökre megmarad, soha nem hal meg. Teljesen bízhatunk Benne, és hálát adunk neki, mert leszállt értünk a mélység, az abisszus legmélyére.
Az emberiség lelki és erkölcsi örvényeivel, a szívekben feltáruló, gyűlöletet és halált előidéző ürességekkel szemközt csakis a végtelen irgalom nyújthat nekünk üdvöt. Csakis Isten képes betölteni szeretetével ezeket az ürességeket, ezeket a mélységeket, és lehetővé tenni számunkra, hogy ne süllyedjünk alá, hanem együtt folytassuk utunkat a szabadság és az élet Földje felé.
Húsvét örömteli híradása ez: Jézus, akit keresztre feszítettek, nincsen itt, feltámadt (vö. Mt 28,5–6). Ez nyújtja nekünk azt a vigasztaló bizonyosságot, hogy a halál szakadéka fölött áthaladtunk, és ezzel a mélységgel együtt legyőzetett a gyász, a siralom és a fájdalom (vö. Jel 21,4). Az Úr, aki elszenvedte a tanítványaitól való elhagyatást, az igazságtalan ítélet súlyát, a becstelen halál gyalázatát, most halhatatlan életének részeseivé tesz bennünket, s nekünk ajándékozza gyöngéd, az éhezőkkel és szomjazókkal, a vándorlókkal és a bebörtönzöttekkel, a perifériára szorultakkal és az eldobottakkal, visszaélések és az erőszak áldozataival együttérző tekintetét. A világ tele van olyan emberekkel, akik testben és lélekben szenvednek, miközben az újságok mindennapos krónikái borzalmas bűntettek híradásaival telnek meg, amelyeket nem ritkán a családi ház falai között követnek el. Ugyanígy telve vannak az újságok a nagy kiterjedésű fegyveres konfliktusokkal, amelyek egész népeket tesznek ki kimondhatatlan próbatételeknek.

A feltámadott Krisztus megmutatja a remény ösvényeit a szeretett Szíriának, az országnak, amelyet egy hosszan tartó konfliktus marcangol, amelyet szomorú udvartartásként övez a pusztítás, a halál, a humanitárius jog és a polgári együttélés lerombolása. A feltámadott Úr hatalmára bízzuk a folyamatban lévő megbeszéléseket, hogy minden érintett jóakarata és együttműködése révén elérhessék a béke gyümölcseit, és megkezdhessék egy testvéri, minden polgár méltóságát és jogait tisztelő társadalom felépítését. Az élet üzenete, amely az angyal szájából hangzott fel a sír elgördített záróköve mellett, győzze le a szívek keménységét, s mozdítsa elő a népek s kultúrák közötti termékeny találkozást a Földközi-tenger medencéjének és a Közel-Keletnek más térségeiben is, különösen Irakban, Jemenben és Líbiában.
Az új ember képe, amely felragyog Krisztus arcán, segítse elő a Szentföldön az izraeliek és palesztinok közötti együttélést, valamint a türelmes készséget és a mindennapos elköteleződést egy igazságos és tartós béke alapjainak megteremtésére, a közvetlen és őszinte tárgyalások révén. Az élet Ura kísérje azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket az ukrajnai háború végérvényes megoldásának elérésére tesznek, ösztönözve és támogatva a humanitárius segítségnyújtás kezdeményezéseit is, ideértve a fogvatartottak szabadon bocsátását.

Az Úr Jézus, a mi Békénk (Ef 2,14), aki feltámadva legyőzte a rosszat és a bűnt, adjon ösztönzést húsvétnak ezen az ünnepén, hogy közel legyünk a terrorizmus áldozataihoz. A terrorizmus az erőszak vak és vad formája, amely szüntelenül ártatlan vért ont ki a világ eltérő részein, ahogyan az megtörtént nemrégiben a belgiumi, törökországi, nigériai, csádi, kameruni és elefántcsontparti merényleteknél. Az Úr Jézus vezesse el jó kimenetelhez a remény kovászait, a békére nyíló kilátásokat Afrikában; különösen is gondolok Burundira, Mozambikra, a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Dél-Szudánra, amely országokat politikai és társadalmi feszültségek jellemeznek.

Isten a szeretet fegyvereivel győzte le az önzést és a halált. Fia, Jézus az irgalmasság mindenki előtt kitárt kapuja. Húsvéti üzenete mind jobban vetüljön ki a venezuelai népre azon nehéz körülmények közepette, amelyekben élniük kell, és mindazokra, akik kezükben tartják az ország sorsát, hogy a közjóra való tekintettel lehessen munkálkodni, megkeresve a mindenkivel folytatott párbeszéd és együttműködés tereit. Mindenhol fáradozzanak a találkozás, az igazságosság és a kölcsönös tisztelet kultúrájának az elősegítésén, mert csakis ezek biztosíthatják az állampolgárok lelki és anyagi jólétét.

A feltámadott Krisztus, aki az élet üzenete az egész emberiség számára, visszatükröződik a századok során, és arra hív minket, hogy ne feledkezzünk meg azokról a férfiakról és nőkről, akik egy jobb jövőt keresve vannak úton, a migránsok és menekültek mind számosabb seregéről – sok közöttük a gyermek is –, akik a háború, az éhezés, a szegénység és a társadalmi igazságtalanság elől menekülnek. Ezek a testvéreink útjukon gyakran találkoznak a halállal, vagy legalábbis a visszautasítással azok részéről, akik befogadhatnák őket, és segítséget nyújthatnának nekik. Az előttünk álló Humanitárius Világcsúcs állítsa a középpontba az emberi személyt és annak méltóságát, s dolgozzon ki olyan politikai megoldásokat, amelyek képesek a konfliktusok és egyéb szükséghelyzetek áldozatainak a megsegítésére és megvédésére, különösen is a leginkább sebezhetők és az etnikai vagy vallási okokból üldözöttek esetében.

Ezen a dicsőséges napon „örvendjen a föld, hogy ekkora fényár sugárzik rája” (vö. Húsvéti örömének), és mégis olyannyira rosszul bánnak vele és megsértik a haszonvágyból fakadó anyagias kizsákmányolással, ami felborítja a természet egyensúlyát. Különösen is azokra a térségekre gondolok, amelyeket az éghajlatváltozás hatásai sújtanak, melyek nem ritkán szárazságok vagy heves áradásokat okoznak, amelyekből élelmezési válságok erednek a földgolyó eltérő részein.

A hitükért és Krisztus nevéhez való hűségükért üldözött testvéreinkkel együtt, szemközt a rosszal, amely úgy tűnik, kitölti számos ember életének java részét, halljuk meg újra az Úr vigasztaló szavát: „Ne féljetek! Én legyőztem a világot!” (Jn 16,33). Ma van ennek a győzelemnek a ragyogó napja, mivel Krisztus letiporta a halált, és feltámadásával újra felragyogtatta az életet és a halhaltatlanságot (vö. 2Tim 1,10). „Átvezetett minket a rabszolgaságból a szabadságba, a szomorúságból az örömbe, a gyászból az ünnepre, a sötétségből a fényre, a szolgaságból a megváltásra. Ezért mondjuk előtte: Alleluja!” (Szárdeszi Melito: Húsvéti homília).
Mindazoknak, akik elvesztették társadalmainkban a reményt és az életörömet, az elgyengült időseknek, akik magányukban érzik, hogy elhagyja erejük, a fiataloknak, akik úgy vélik, nincs jövőjük, mindenkinek üzenem még egyszer a Feltámadott szavait: „Íme, én mindent újjá alkotok... Aki szomjazik, annak ingyen adok vizet az élet forrásából” (Jel 21,5–6). Jézusnak ez a támaszt nyújtó üzenete segítsen mindannyiunknak, hogy nagyobb bátorsággal induljunk el az Istennel és a testvéreinkkel való kiengesztelődés útjainak a felépítésére.

Fordította: Török Csaba
Forrás: Magyar Kurír


Farkas Zsolt: "minden a szokott rendben történik"

Krisztus Urunk kereszthalálának és feltámadásának emlékezetére méltó módon készülünk. Erre szolgál a nagyböjt és a nagyhét, amikor ma is lelkigyakorlaton veszek részt, a három szent napon pedig az egyházi szertartásokon.
Minderre manapság is megvan a lehetőségünk egykori Alma Materünk keretében. Mig a karácsony inkább gyermekkorunk ünnepének számított, addig a húsvét a játszó gyermekből a cselekvő férfikorba lépésünkre emlékeztet. Ma is elvégzem gyónásomat, mint volt egykor közös szentgyónás-szentáldozásunk alkalmával a délutáni napfénytől oly különlegesen megvilágított kápolnánk bűnbánó hangulatában. Amikor Éder-Szászy László hittantanárunk az állandóság szép gondolataként évről-évre elmondta: "...minden a szokott rendben történik". 
és használom még ma is az egykori Sík-Schütz imakönyvet, amiből sosem lehet kinőni, csakis hozzákomolyodni...


Jelenits István Sch. P.: Nagypéntek és húsvét tanúi... /Lk. 24,13-35/

Szent Lukács három húsvéti jelenettel zárja a harmadik evangéliumot. Az elsőben az asszonyokat látjuk, amint megállnak Jézus üres sírja előtt, s hallják a két angyal szavát: "Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt!" Sietnek a jó hírrel a tizenegyhez meg a többi tanítványhoz, de azok nem hisznek nekik.

A második képsor két férfit mutat: Jézus tanítványai voltak. De ők nem a sírhoz mennek, majdhogynem menekülnek Jeruzsálemből, s mindattól, ami Jézushoz kapcsolta őket. Őket maga a Feltámadott szólítja meg.
Mikor visszasietnek Jeruzsálembe, együtt találják a tizenegyet. Összerakják tapasztalataikat, s most mindnyájuknak megjelenik Jézus. Megjelöli további tennivalóikat, megáldja őket, majd a mennybe vitetik közülük.
A középső szövegrészt olvashatjuk a húsvéti ünnepi mise evangéliumaként. A sírhoz siető asszonyokat a fájdalom töltötte el, ezt a két férfit csalódás teszi egészen tompává. Nem fogták fel az asszonyok jelentésének súlyát, s most az úton Mesterüket sem ismerik föl, amikor melléjük szegődik. Panaszolják neki, hogy keresztre feszítették azt, akiben nagyon reménykedtek. "Azt reméltük, ő lesz, aki eljön, hogy megváltsa Izraelt." Jézus korholja s bátorítja őket: "Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Rendre fejtegeti előttük az (ószövetségi) írásokat, s lángol a szívük, de még mindig nem veszik észre, ki beszélget velük. Emmauszban rájuk esteledik. Marasztalják az ismeretlent, s a kenyértörésben felismerik. Eltűnik előlük: már nincs szükségük látható jelenlétére. Nyomban visszafordulnak, s Jeruzsálemben elmondják, mi történt velük.

A három jelenetnek közös középpontja Jézus gesztusa, amellyel kínszenvedését és halálát értelmezi. Nem azt mondja: felejtsétek el, már túljutottam rajta. Inkább azt: vegyétek szemügyre, értsétek meg: abban teljesedett a küldetésem. A két bús férfinak találkoznia kellett a Feltámadottal, hogy ezt megértsék. De örvendezővé nem Jézus feltámadásának ténye tette őket, hanem az, hogy halálának értelme megvilágosodott előttük. Betölti majd szívüket a pünkösdi Lélek, s hirdethetik az Evangéliumot. Így segít minket is a Feltámadott, hogy értsük, s vállalni tudjuk, amit a nagypéntek és a húsvét tanúinak - örvendező szívvel - vállalniuk kell, hogy tanúságtételük hiteles legyen.                               

Forrás: http://www.szentkeresztplebania.hu/ujsag_2009_Husvet_2.html


Oberfrank Ferenc MPDSZ Elnök: Nagyheti anziksz

Nagycsütörtök:
1967 végi hazaköltözésünk után hittanos és ministráns életem a budapesti Mikszáth téri Krisztus Király Plébánián indult. Először Prochnow Endre hittanár, majd a Zsinathoz képest is újító szellemű Kardos József plébános bűvkörében. Mindketten egész életre szóló nyomot hagytak bennem. Prochnow Atya később a bérmaapám lett, Józsi Bácsiról pedig álljon itt egy nagycsütörtöki történet.
1969-et írtunk. A délutánt a Muzicskában (Múzeum kertben) focizással töltöttük. Késve kaptunk észbe, hogy kezdődik a szertartás. Nem volt már idő hazamenni, hisz megígértük Józsi Bácsinak: ott leszünk időben. Így aztán öcsém, Gyuszi, barátja Medvey Zsolti és jómagam, kipirultan, azon csatakosan, porosan elviharzva a Rádiót őrző gépfegyveres rendőr mellett, „ügettünk” ministrálni. Nem is sejtettük, hogy szeretett plébánosunk mit tervez a szertartáson. Beesve nagy készülődésre találtunk. Gyönyörű diákonusi és szubdiákonusi öltözetben díszelegtek az idősebbek, köztük Dunkel Zoli, aki később az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetője lett. Mi az utolsó előtti pillanatban, gyorsan magunkra kapkodtuk a ministráns szoknyát, karinget, nyakravalót. Közben fülelve hallottuk, hogy Plébános urunk beiktatta a szertartásba az évek óta nem gyakorolt nagycsütörtöki lábmosást. De nem volt idő sokat tanakodni. Élünkre állt a főministráns, nekilódult az asszisztencia: kezdődött a szertartás. Minden rendben is ment, de egyszer csak jött a pisszegés, mutogatás, sugdosás: „Ministránsok! Üljetek le a jobboldali padsorra, le a jobb lábról a cipőt, zoknit, jön a lábmosás.” Igen ám, vágott belém a hirtelen felismerés: a mi lábunk magán őrzi két órányi focizás nyomait. De mit volt mit tenni… Balsejtelmem valóra vált: bal lábfejem egyenletes sötétszürke porréteggel bevonva került elő. Mindez nem volt elég: ahogy kénytelen kelletlen előre nyújtottam jobb lábfejem a szertartásos lábmosáshoz, Medvey Zsolti (anno 7 éves), s akinek lábán - csodák-csodája – nyoma sem volt a délutáni derbynek, félhangosan megszólalt: „Hú de büdös!”. S bár a megállapítás egyáltalán nem volt helytálló, csak a látványból fakadó, spontánul megnyilvánuló feltételezés, a hatás nem maradt el. Leforrázva ültem, s körbe sandítva láttam amint a pompás öltözetű szerpapi, alszerpapi kar ornátusai rejtekében óriási erőfeszítésekkel próbálja elnyomni a feltörő kacagást. Nem úgy Kardos Józsi bácsi. Ő nem jött zavarba: letérdelt, s miután asszisztense vizet csorgatott lábfejemre, ő kendőjével tisztára törölte azt, és megcsókolta! Ebben a pillanatban, mintha elvágták volna: a komikus helyzet hirtelen, minden szemtanúban átlényegült. Így lett viharvert végtagon, egy örök pillanatra, apostollábfejjé.

Nagypéntek
Születésem napja, április 15. abban az évben nagypéntek volt. Édesanyám első megmaradt, kis súlyú (alig több, mint 1000 gramm) koraszülöttjeként jöttem a világra egy négyes széria első tagjaként. Inkubátor híján két langyos palack között vészeltem át az első napokat. Csukássy Doktor néninek köszönhetem az életem: „Elég nyamvadt kölök, de ha most rögtön hazaviszik, s betartják amit mondok, megmarad”. Betartották.

Nagyszombat
Nincs az a nagygyűlés, ünnepség, de be kell valljam, egyházi rendezvény sem, ami elhalványítaná bennem azt a 60-as 70-es évek euforikus érzésének emlékét, amidőn a Krisztus Király Plébánia, a Jézus Szíve Templom és a Piarista Rendtartomány képviselőinek vezetésével feltámadási körmenetben, énekelve jártuk be a Mikszáth tér - Szentkirályi utca – Múzeum utca – Dienes László (most Ötpacsirta) utca – Reviczky utca útvonalat. Minden máshonnan ismerős arc felfedezése egy öröm volt: ő is el mert jönni! Minden ablakban égő gyertya megpillantása ugyancsak – ő is közénk tartozik!
Mára elveszett az elnyomotti mivoltból eredő erkölcsi fölény magabiztos érzése. Bizonytalan érzés kezd elhatalmasodni: vajon keresztény mértékkel mérve jó úton járunk? „Történelmileg” úgy látszik, mintha jót tenne nekünk egy kis üldözés, elnyomás. A magamfajta patinásodó keresztény üldözéses időkben biztosabb a dolgában. Államvallásos időkben feszengek, restelkedek. Lehet, hogy rövidesen ismét dagadhat a mellünk.

Feltámadás
A Nagyhét közeledtével Édesapánk egészségi állapota hirtelen ijesztőre fordult. Testvéreimmel riadtan, tanácstalanul, el-ellankadva téblábolunk a sosemvolt helyzetben: mint a tanítványok a Getszemáni kertben.


Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó – mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.
Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.
Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, –
Krisztus, ilyen voltam én.
Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.
Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szúrnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.
Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és a sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.
Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom…
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.
Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg,
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.
Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.
Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.
Fennakadva tüskeágon.
éjsötét nagy pusztaságon
étlen-szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.
S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan…
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utolérlek, Krisztusom!


Áldott húsvéti ünnepeket kíván az MPDSZ Sajtóbizottsága!

Kedves Piarista Öregdiákok!

A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevél Sajtóbizottsága nevében ezúton kívánunk minden olvasónknak áldott húsvéti ünnepet!

Reviczky Gyula: Húsvét

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.

Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:

Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen.