A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele

Örömmel jelentjük a piarista nagycsaládnak, hogy idén Kerényi Lajos piarista szerzetes kapja az Európai polgári díjat. A díjátadó ünnepségre 2015 februárjában kerül sor Brüsszelben. Miután a jelöltek származási tagállamában is szokás nemzeti díjátadó ünnepséget rendezni, arra a mai napon, 2015. január 23-án kerül sor a Szent Margit Gimnáziumban.

A 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki.
A díjra európai parlamenti képviselők magánszemélyeket és szervezeteket jelölhetnek. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az Európai Parlament elnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri, a Kancellária dönt a díjazottakról. A jelöltek származási tagállamában is szoktak nemzeti díjátadó ünnepséget tartani.

A Magyar Piarista Diákszövetség nevében tisztelettel és szeretettel gratulálunk Lajos atyának a kitüntetéshez! Egész életed, piarista elkötelezettséged és szerezetesi munkásságod egyaránt méltóvá tesz az Európai polgári díjra.
Imádkozunk érted, hogy a Jó Isten sokáig tartson meg közöttünk nagy szeretetben, jó egészségben és a rád jellemző örök vidámságban!
Sokan, sokat köszönhetünk neked, aki mindig azt kéred, hogy mosolyogjunk. Most ezt tesszük, veled örülünk díjadnak, munkásságod méltó elismerésének.
Lajos Atya! Mondhatjuk, most már európai hírű piarista szerzetes vagy!

Piarista öregdiák barátsággal

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő

Aki gratulációját szeretné kinyilvánítani Lajos atyának, megteheti a hirlevel@mpdsz.piarista.hu email címen - gratulációitokat Kerényi atyának nyomtatva eljuttajuk.

Az örömbe sajnos sok szomorúság is vegyül. A Hírlevél kiküldésekor kaptam a szomorú hírt, hogy hétfőn, 2015. január 19-én elhunyt Kerényi István piarista öregdiáktársunk, Lajos atya bátyja. Következő Hírlevelünkben természetesen megemlékezünk róla, mint elhunyt diáktársunkról. Ahogy örömödben, úgy fájdalmadban is osztozunk, ezúton is fogadd a Magyar Piarista Diákszövetség nevében őszinte részvétünket szeretett bátyád halála miatt! 

Meghívó az Európai Polgári Díj díjátadó ünnepségére
Budapest, 2015. január 23.

Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon tisztelettel meghívja az Európai Polgári Díj átadására és az azt követő fogadásra.

A díjat Hölvényi György európai parlamenti képviselő adja át a díjazott, Dr. Kerényi Lajos piarista atya számára.
Időpont: 2015. január 23., 17 óra.
Helyszín: Szent Margit Gimnázium díszterme (1114 Budapest, Villányi út 5-7.).

PROGRAM
17:00 Köszöntő: Görbe László Sch. P., igazgató, Szent Margit Gimnázium
17:05 Az Európai Polgári Díj bemutatása: Lővei Andrea, irodavezető,
Európai Parlament Tájékoztatási Irodája
17:10 Laudáció és díjátadás: Hölvényi György, európai parlamenti képviselő
17:25 Köszönőbeszéd: Dr. Kerényi Lajos Sch. P.
17:40 A Muzsika hangja című musical a Szent Margit Gimnázium tanulóinak előadásában
Háttér
A 2008-ban alapított Európai Polgári Díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki.
A díjazottak a származási tagállamukban rendezett díjátadó ünnepségen kitüntetésben részesülnek, valamint meghívást kapnak a február 25-26-án Brüsszelben rendezendő találkozóra is.

Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon

– Mi késztetett egy tizenkilencedik évében járó fiatalembert arra, hogy szerzetesrendbe akarjon belépni 1951-ben, az érettségije évében, Magyarországnak a Rákosi Mátyás nevéhez kötött legsötétebb sztálinista időszakában?
– A családi háttér. Édesapám is a piaristákhoz járt iskolába, és bár én Nagyváradon az első gimnáziumi osztályt a premontreieknél kezdtem, Budapestre kerülve a piaristáknál fejeztem be.
Úgy terveztem, hogy érettségi után azonnal belépek a rendbe, de éppen a kérdésben említett társadalmi körülmények miatt a rendfőnök azt tanácsolta, hogy ha tehetem, otthonról végezzem el az egyetemet, s majd azután lépjek be. Így lett.

– Köztudott, hogy a tanító rendek – mint amilyen a piarista és a premontrei rend – tagjainak tanári végzettségűnek kell lenniük. De a szakválasztás hogyan történik? Vagy kérdezzem egyszerűen úgy, hogy főtisztelendő atya miért az irodalmat választotta?
– Ennek is gyerekkorig nyúló oka van, ugyanis mindig sok könyv közt élő család voltunk, az irodalom szeretetét is édesapámtól kaptam örökbe. Volt egy szokása, hogy amikor nagyon megtetszett neki egy-egy részlet az éppen olvasott könyvben, akkor összecsődítette a családot, és felolvasta az illető passzust. Természetesen ismét vissza kell utalnom a Rákosi-korszakra, amikor egyértelműen minden alkotótól a szocreálnak is nevezett szocialista realista látásmódot követelték meg. A minden jó, minden szép, minden épül hurráoptimizmust. De a sorok közé, ha nem is könnyen, de el lehetett rejteni az igazi gondolatainkat és érzéseinket.
Kispapságom idején zajlott az ’56-os forradalom, mégpedig a közvetlen közelünkben, mert a rádió székháza mellett volt a mi székházunk. Nagyon sokat jelentettek nekünk azok az események. De miután láttuk, hogy segítségre nemigen számíthatunk sehonnan, beláttuk, hogy hosszabb időre kell berendezkednünk a forradalmat megelőző időszaknál is talán még kegyetlenebbnek ígérkező évekre, hisz csak úgy lehet majd – hitünk segítségével – túlélni a korszakot.

– A mi körülményeinket ismerve nagy különbségnek tűnik, hogy Magyarországon még azokban az ordas időkben is hivatalosan működhettek egyházi iskolák. Romániában elképzelhetetlen lett volna.
– Nálunk is összesen nyolc felekezeti iskolát hagytak meg, közülük az egyik volt a miénk, a piarista. Romániában valószínűleg azért államosították mindeniket, mert a görög katolikus felekezetnek az ortodoxiába olvasztása után csak magyar nyelvű egyházi iskolák maradtak volna. Egyébként én éppen iskoláskoromban döbbentem rá, mit is jelent tanárnak lenni, átadni másnak a tudást, felkelteni az érdeklődését sok minden iránt, és arra is ráébredtem, hogy bennem megvan az ehhez szükséges tehetség.
Úgy történt, hogy édesapámat a háború legvégén vitték el katonának, amerikai fogságba került, s amíg haza nem tért, de még azután is jó darabig elég nyomorúságos körülmények között éltünk. Az osztályfőnököm tudta ezt, s hogy valamiképpen segítsen rajtam, rám bízott egy gyengébb, de nagyon jó anyagi körülmények közt élő diáktársamat. Együtt tanultam vele, és akkor láttam, hogy van képességem másban is felébreszteni a tudásszomjat. Így lettem pap tanár.

– Az irodalom mellett hittant is tanított. Engedjen meg, főtisztelendő atya, egy nálunk mostanában gyakran vitatott kérdést. Lehet-e, kell-e kötelezni világi iskolában, különösen középiskolai osztályokban a hittan tanítását? Lesz-e ennek a kötelezővé tételnek hozadéka olyan esetben, ha a fiatal csak serdülőkorban találkozik a hitoktatással?
– A hittantanítás iskolai bevezetése semmiképpen sem valamiféle fenyítési módszert jelent, hanem azt, hogy a kereszténységünk által az európai kultúrához tartozunk. A másként gondolkodó vagy nem keresztény vallású gyerekek esetében viszont lassan, türelemmel juthatunk el oda, hogy igényelni fogják a hittant. Olyan eset is előfordul, hogy a szülők a maguk gyermekkorában nem jártak hittanra, és most a gyerekük révén szeretnék behozni a lemaradást. Az mindenképpen fontos, hogy a szülő döntsön, és ne a gyerek, mert sokkal kevesebb lesz a menet közben felmerülő gond. Fontos továbbá az is, hogy a pap, vagy aki tanítja a hittant, jó problémamegoldó legyen, és mindenekelőtt abból induljon ki, hogy a hittanórának az atmoszférája merőben különböző, mint például a biológiaóráé.

– Milyen ön szerint a tanító rendek jövője? Különösen nálunk, ahol bizony a hajdani felekezeti iskolák visszaszolgáltatása körül még most, huszonöt évvel a rendszerváltozás után is nagyon felfűtött indulatok kavarognak.
– Tudomásom van a helyzetről, természetesen elsősorban a volt piarista iskolák vonatkozásában. S ha innen nézem, akkor nagyon egyszerűen azt mondhatom: ha iskola nincs, akkor tanító rend sem lesz. Gyulafehérváron részletekbe menően tárgyaltunk erről az érsekkel, de a baj az, hogy ha esetleg visszakapná a rend az iskolákat, tőlünk nem jöhetne ide senki tanítani, mert diplomáink nem honosítottak. Persze különböző kiskapukkal megoldható volna, de nem simán és egyszerűen.
Egy esetet mégis el szeretnék mondani, ami talán mások számára követendő példa lehetne. Egy piarista szellemben nevelt nagykárolyi fiatal lányról van szó, aki Temesváron végezte a matematika–fizika szakot, és egyetemistaként fel-felkereste a temesvári piarista lelkészt. Hite annyira elmélyült, hogy elhatározta, piarista apáca lesz. Megkeresett minket, mi Firenzébe küldtük, mert ott van női képzés. Ott annyira megbarátkozott a főnöknővel, hogy elhatározták, Nagykárolyban nyitnak egy lánynevelő tanintézetet. Formailag árvaház ugyan, de nagyon sokoldalú nevelést adnak a lányoknak, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a régi temesvári iskolával.

– Nemrég Nagyváradra látogatott. Annyi idő után milyen érzés volt visszajönni kisiskolás korának színhelyére?
– Voltam én sokszor közben is, a rendszerváltás előtt is nagy kerékpártúrákat tettünk a tanítványaimmal, elmentünk Brassóig, Nagyszebenig, és mindig Váradon át kezdtük az utat. Az elemi osztályokat az úgynevezett Stark iskolában jártam, azt is megmutattam a tanítványoknak, és természetesen a volt premontrei főgimnáziumot is. Sajnos már nem emlékszem az ottani tanárokra, illetve arra igen, hogy aránylag kevés pap tanárunk volt, több tantárgyat is civilek tanítottak. Levélben megkeresett a Premontrei Öregdiákok Egyesülete, de mivel én csak a mostani ötödik osztálynak megfelelő első gimnáziumot jártam ott, nem emlékeztem a nálam idősebb diákokra, a fiatalabbakra pedig még annyira sem.

– A mostani látogatás nem a városnak szólt a nosztalgia jegyében, hanem a Posticumban tartottak Dóczy Péter színművészszel együtt érdekes, lelket simogató előadást Pilinszky János költészetéről. Honnan az ötlet, és milyen emlékekkel távozik a Posticum közösségi házból?
– Az ötlet  Dóczy Pétertől származik, aki tanítványom volt, ő gyűjtött össze egy csokorra való Pilinszky-verset, mindenekelőtt azokat, amelyek a költő csodálatosan mély hitéletéhez kötődnek. Felkért, hogy az egymáshoz fűződő versek után mondjam el a saját gondolataimat a költeményekről, én pedig szívesen vettem az ajánlatát, és eljöttünk. A Posticum pedig őszintén szólva nagyon kellemesen lepett meg, a modern architektúrájának összeolvadása a hamisítatlan gótikus szellemiséggel, illetve külön örültem annak a nagyon közvetlen, baráti hangulatnak, amivel fogadtak és körülvettek.

Boldog vagyok, hogy eljöttem, hogy végigjárhattam a régi várost, ami sokat változott ugyan, de sok mindent még könnyen felismerni. S ha adódnak ellentétek, azt okosan mindig el lehet rendezni. És majdnem elfelejtettem mondani, milyen örömmel hallottam, hogy Nagyvárad és Berettyóújfalu között kiépült a kerékpárút. Arra gondoltam, milyen jó volna nyáron kipróbálni!

Forrás: Krónika online
Kép: MTI

A Kecskeméti Katona József Múzeum és a Piarista Rendház, Plébánia és Iskola nevében szeretettel hívjuk a PIARISTÁK KECSKEMÉTEN 300 ÉV A NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN című kiállítás megnyitójára

2015. január 30-án, pénteken 14.30 órára a Cifrapalotába.
(Rendezvényünkön jelen lesz a média; nyilvánosságra kerülő kép- és hangfelvételek
készülhetnek.)

A kiállítás megtekinthető 2015. március 29-ig.
(Nyitva tartás: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig.)

A kiállítást megnyitják: Labancz Zsolt Sch. P. a Piarista Rend Magyar Tartományának provinciálisa és Mák Kornél Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.

A kiállítást bemutatják: Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus és ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, illetve Koltai András a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa.

Népi fafúvós hangszereken közreműködik: Kiss Levente a Piarista Gimnázium 10.a osztályos diákja.

F.k.: Rosta Szabolcs múzeumig. – T.k.: Nagy Attila SchP ig.

KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF MÚZEUM – CIFRAPALOTA
6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.
Telefon: 76/480-776
E-mail: cifrapalota.kecskemet@gmail.com

Szabó László atya tavaly szeptember óta Sátoraljaújhelyen tevékenykedik; a gödi szakképző iskola egykori igazgatója és egyben korábbi szegedi házfőnök immár az elesetteknek, a perifériára szorultaknak épít közösséget, különös tekintettel a roma fiatalokra, családokra. Új feladata, küldetése kapcsán beszélgettünk vele.

Mit kell nagy vonalakban „előéletedről” tudni?
1995-ben érettségiztem, majd rá egy évre beléptem a piarista rendbe, ahol 1997-ig novícius voltam. Ezt követően Budapesten teológiát tanultam, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Sapientián szereztem magyar-hittan szakos tanári diplomát. 2003-ban szenteltek pappá, előtte egy évvel korábban tettem örökfogadalmat. Egyik tavasszal Guba András, akkori gödi igazgató szólított meg, hogy egy közelgő lelki napra csoportvezetőre van szüksége. Így tartottam lelki napot egy kőműves osztálynak, ami mélyen megérintett. András hívott Gödre tanárnak is, ahol hittant oktattam heti hat órában. Az egyetem elvégzését követően magyartanár, majd osztályfőnök lettem, nem sokra rá pedig igazgatóhelyettes és végül igazgató, amely tisztséget 3,5 évig töltöttem be.

Mi az, ami igazán megfogott, inspirált a gödi iskolában?
Az elesettség, az egyfajta „út szélére sodródás”, amivel egy szakmunkásképzőben jócskán lehet találkozni…ezt én őszintén tudom csodálni, mellé tudok állni, felszabadítja kreativitásomat… Az élet (fel)ébredését, a születését is nagyon tudom ünnepelni. A gödi közösségünk egyre növekedett, amelyhez egy nagyfokú természetesség is társult. A gyerekek is igaz módon, „kitették”, megmutatták magukat…Ezzel jól lehetett dolgozni s együtt élni.

A cigánysággal hogy kerültél kapcsolatba?
Igazán nem tudom, mikor és hogyan is történt…nem volt velük határozott, „erős” találkozásom, inkább különféle megszólítódásaimra emlékszem…Az első markánsabb élmény a papszentelésem előtt ért, és a Miskolcon élő Hoffher József SJ által tartott lelkigyakorlathoz köthető, aki Körömben és Girincsen már foglalkozott cigánypasztorációval. A lelkigyakorlat utolsó napján elvitt néhány ilyen családhoz, akikkel hosszasan beszélgettünk, emellett Józsival is összebarátkoztunk. El tudtam magam képzelni akkor egy ilyen szerepkörben, de utána jött Göd,ahol az elesettséggel való találkozást meg tudtam élni. A lelkigyakorlat azért is volt fontos, mert utána elmentem Körömbe első szentmisét mondani a cigány fiatalok körében, ahová elvittem a kispapokat rekollekcióra. Mély nyomokat hagyott bennem e nap: Krisztus király ünnepe volt, s mi táncoltunk, énekeltünk ezekkel a fiatalokkal… utána átmentünk abba a közösségi házba, ahol a helyi cigányság egy külön bulit rendezett számunkra, amely elképesztő jól sikerült, mélyebb barátságok is születtek itt.
A gödi igazgatóságot követően alkalmam volt egy fél évig gondolkodni az előttem álló feladatokról, lehetséges utakról. Ekkor született meg bennem az a gondolat és igény, hogy szeretnék huzamosabb ideig cigányok közt élni „életvitelszerűen”. Így találtunk rá a Molnár Gál Bélához köthető balajti misszióra Edelény mellett. Bélát a Piarista Pedagógiai Napokról ismertük már, aki nős diakónusként egyházi közösséget szervez immár hat éve. Az ő munkájába kapcsolódtam be „káplánként” kb. három évvel ezelőtt. Ott éltem Edelényben a plébánostól kapott kis lakásban,amely a cigánynegyeddel határos utcában volt található. 2012 március 25-ét írtuk,Gyümölcsoltó Boldogasszony napját, mikor ez a szakasz elkezdődött…(Itt jegyzem meg zárójelben, hogy a sátoraljaújhelyi munkát pedig 2014. augusztus 15-én, Mária mennybevételének napján kezdtük meg, így ezt a küldetést Mária oltalmába ajánlottam.)

Hogyan telt egy napod a helyi roma közösségben?
Minden reggel kimentem a faluba, ahol általában egy egész napot töltöttem. Délelőtt családokat látogattam, amely a gyakorlatban 4-5 famíliát jelentett. Idővel híre ment jelenlétemnek, s egyre többen lettek érintettek. Hívtak siratóra, családi gubancolódások (pl. leányszöktetés) elrendezésére, kórházba…Délután a gyermekeket tanítottam vagy a helyi kápolnában vagy helyben, náluk. Szerdánként volt a játékos formába „varázsolt” hittanóra napja mesékkel fűszerezve a kápolna udvarán vagy az épületben hideg esetén. Anyák napjára, elsőáldozásra készültünk együtt, házasságrendezések, oratórium is színesítette a palettát…Ez az időszak négy hónapot jelentett, amely alatt építettünk egy kápolnát is a korábbi iskolaépület átalakításával. A kétkezi munkában a helyi cigány férfiak és magam is részt vettünk. A kápolna a folyamatosan épülő közösséget szimbolizálta számunkra, amelyet elmenetelemkor egy nagyszabású ünnep alkalmával megáldott az Érsek atya. Mély hálát éreztem az Úristen iránt, hogy részesévé tett e születési folyamatnak. Életem talán legszebb szakaszaként gondolok vissza rá, amely igazából megnyitott engem, s lelkessé tett. Örömmel töltött el az a megtapasztalás is, hogy a cigánysággal kapcsolatos törekvéseimmel nem vagyok egyedül a renden belül.

Ez a törekvés miben mutatkozott meg a piaristák részéről?
Évek óta kimondott vágy, hogy a romákkal és a mélyszegénységben élőkkel komoly szinten szeretnénk foglalkozni. Elkezdődött egy kétéves „szülési folyamat” szegedi házfőnökségem alatt a hogyan,miként és hol kérdésében. Végül több felmerült lehetőség (Borsod, Kanizsa környéke stb.) után Sátoraljaújhely mellett döntöttünk egyfelől azért, mert komoly gyökerekkel rendelkezünk e helyen; van egy templomunk egy ragaszkodó, minket szerető közösséggel, egy működő jelenlétünk a kollégium formájában. A városban jól ismerik a piarista rendet, földekkel is rendelkezünk…Emellett Sátoraljaújhelyen nem kis létszámban élnek cigányok, akiket eddig még az egyház részéről nem szólítottak meg. Úgy érzem, bármit teszünk, azzal látható és hallható módon gyógyírt keresünk és nyújtunk a társadalom egyik sebére.

Hogyan készültél erre a munkára, milyen konkrét célokkal, „akciótervvel” érkeztél a városba?
Eddig elmondhatom, hogy a partraszállás megtörtént, a hajó kikötött…A terv készen áll, hosszas beszélgetések és konzultációk mentén született egy íróasztal mellett. Jelenleg keressük a megfelelő (munka)társakat és embereket, akik ismerik a város adottságait, problémáit, lehetőségeit. Akik nap, mint nap ebben a sűrűben élnek és tevékenykednek. Nem a megoldást visszük és kínáljuk egyelőre, hanem szövetségeseket szeretnénk találni, akikkel közösen tehetünk az elesettekért, leszakadókért.
Amit fontos megemlítenem, hogy egyelőre iskolarendszer keretein kívül szeretnénk a gyermekeket és a fiatalokat megszólítani. Erre jó szó a „tanoda”, amely délutánonként lehetőséget nyújt arra, hogy segítsük őket a tanulási folyamatban, fejlesszük őket, játsszunk velük. Egyfajta közösségi házként is üzemel, ahol megélhetik a közösségben való létet, amely a piarista küldetés egyik alapja. Egyben közösséget kínálunk munkatársainknak is (piarista egyházi közösséget), akik csatlakoznak hozzánk ezen az úton. Fókuszban főként a gyermekek és a fiatalok vannak, de tágabb körben is gondolkodunk, amely a szülőket és az egyházi közösséget is érinti, erős spirituális jelleggel, tartalommal.

Mit fogalmaznál meg közeljövőbeli vízióként?
Talán azt, hogy 1-2 éven belül a helyi cigány közösségek pl. eljárnak misére, megismernek minket és rajtunk keresztül az Úristen üzenetét. És ezek a misék mind a magyarok és a romák által látogatottak legyenek, nincs „külön bejáratú” szentmise… Ismerjék meg egymást, ünnepeljenek közösen, figyeljenek kellő érzékenységgel…ezáltal gyógyul egy társadalmi seb.

Alapvetően mi nem csupán a cigányokhoz, hanem az EMBEREKHEZ jöttünk el…akiknek fontos az, amit mi piaristák hozunk mind spirituális, mind gyakorlati oldalról.

Interjút készítette: Szathmáry Melinda

Szeretettel hívjuk a piarista öregdiákokat az V. Váci Piarista Bálra, amely 2015. február 7-én, 18 órakor kezdődik váci Piarista Gimnázium dísztermében.

Fővédnökök: dr. Beer Miklós megyéspüspök úr és a Labancz Zsolt Sch. P. tartományfőnök úr.

Belépő: 5000,- Ft. Támogatójegy: 1000,- Ft. Tombola: 300 Ft. Kaphatók az iskola portáján és a szervezőknél is.

A program
18:00 kapunyitás.
19:00 ünnep és megnyitó.
19:15 ünnepi műsor
fellépnek: Ókovács Szilveszter, a Csillagszemű Táncegyüttes, valamint az iskola diákjai.
20:00 vacsora.
A jó hangulatról az este folyamán Change Show és Dance Band gondoskodik.
Tombola, büfé, teaház, hajnalig tartó zenés-táncos mulatság.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

További részlete:k 2600 Vác, Konstantin tér 6.

Szeretettel várjuk önöket kezdjük egy kis vidámsággal az évet!

Alapításának 250. évfordulóját ünneplő iskolánk tisztelettel meghívja a kedves szülőket, kollégákat és öregdiákokat a jubileumi év nyitóeseményeként megrendezésre kerülő farsangi báljára.

Az ünnepélyes megnyitó műsor 18.00-kor kezdődik, amelyet vacsora, majd élőzenés táncos mulatság követ.

Időpont: 2015. február 14.
Helyszín: Nagykanizsa, az iskola tornaterme.

A 3000,- Ft-os belépőjegyet az iskola gazdasági irodájában lehet megvásárolni elővételben, ahol tetszőleges összegű támogatói jegy is váltható.

A bál idején büfé működik, süteményekkel azonban meglephetik asztaltársaságokat.
Tombola felajánlásokat szívesen látunk.

Sokan talán piarista diákok közül sem tudnak a piarista iskolákban pedig bevett "oratio continua", a "folyamatos szentségimádás" hagyományáról.

Több szerzetesrendnek a hagyományában fontos szerepe volt a szentségimádásnak. Sok aktív, missziós szerzetesrendnek volt egy kontemplatív, többnyire női ága is, akiknek a fő hivatása az imádság, a szentségimádás volt, hogy imádkozzanak rendjüknek azokért a tagjaiért, akik az első vonalakban küzdöttek, ellátva őket munícióval. Tudták ugyanis, hogy az apostoli munka, a misszió sikere nemcsak az emberi tevékenységen, lelkipásztori terveken és aktivitáson múlik, hanem – és talán nagyobb mértékben – Isten áldásán, amelyet elsősorban Krisztus áldozatához való hozzácsatlakozással: imádsággal, szentmisével, szentségimádással lehet kiesdeni.
A Piarista Iskolák alapítója, Kalazanci Szent József, ezt nagyon sajátos módon oldotta meg. Nem külön aktív és kontemplatív ágat alapított, hanem megtanította szerzeteseit és az iskolájába járó gyermekeket is nemcsak az aktivitás, hanem az imádság fontosságára is, és ezt be is gyakoroltatta velük. Az első piarista iskolákban nemcsak az iskolapadban folyt a tanítás, hanem a kápolnában vagy a templomban is voltak órák, ahol a kitett Oltáriszentség előtt a diákok egymást váltó csoportjai egy-egy piarista atya vezetésével, imádkozni tanultak és imádkoztak azokért is, akik az órákon az írás-olvasást, a grammatikát és a számolást tanulták. A piarista jelmondatnak, a „pietas et litterae”-nek a vallásra és a profán tudományokra való tanításnak volt egy ilyen konkrét megvalósulási formája is. A folyamatos szentségimádásnak ez hagyománya, vagy legalábbis az első idők emléke él ma is a Piarista Rendben, és mindig voltak ilyen-olyan próbálkozások ennek az ősi piarista gyakorlatnak az újjáélesztésére.

A váci piarista templomban egy olyan formát sikerült találni, amely ezt az ősi piarista hagyományt egyesíti mai igényekkel. Ma sokan érzik, hogy eresztékeiben recseg-ropog az a világ, amiben ma élünk. Sokan keresik világi hívek közül is a szilárd pontokat. És ilyen szilárd pontnak bizonyult az, hogy legyenek a mai zárt, templomokat is zárva tartó világban olyan templomok, vagy legalább kápolnák, ahová egész nap be lehet menni, imádkozni. A világon már több mint 3000 örökimádó kápolna létezik, amelyet a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesrend tagjai kezdtek el kiépíteni, szervezni 50 évvel ezelőtt. Az Egyház ad otthont, és felügyeli ezeket a kápolnákat, ahol nap 24 órájában, az év 365 napján folyamatosan ki van téve az Oltáriszentség imádásra. A szervezetet pedig hívek, laikusok működtetik, vagyis biztosítják azt, hogy a szentségimádás valóban folyamatos legyen ezekben a kápolnákban.
A váci piarista templomban már több mint tíz éve szombatonként napközben valósult meg ez a szentségimádás. Ebből nőtt ki, fogalmazódott meg az igény, hogy jó lenne nemcsak a hét egy napján, hanem mindennap szentségimádás. E két hagyomány, az ősi piarista oratio continua hagyománya, és a fiatal, még csak ötvenéves múlttal rendelkező, de nagyon terjedő hagyomány ötvözéseként, elsőként Magyarországon, a váci Piarista Templom egyik torony alatti kápolnájában 2014 szeptember elején elindult az örökimádás. E rövid idő alatt is sokan, sok kegyelmet tapasztaltak a szentségimádások alatt. Egy ilyen örökimádó kápolnáknak nagy ereje és kisugárzása van. Sokfelé például, ahol nagyvárosok bűnöző negyedében alakítottak ki ilyen örökimádó kápolnákat, hamarosan megváltozott annak a környéknek az arculata, megszűnt a bűnözés. Ez nem csoda, abban az értelemben, hogy ha egy város, vidék, vagy ország összefog, és annyira fontosnak tartja Krisztust, hogy trónra ülteti őt azon a területen, akkor Ő átveszi ott az uralmat. Hogy Jézust egy város, egy környék közösen trónra ültesse, konkrétan azt jelenti, hogy kell legalább 168 ember, aki hetente egy órát Istennek ajándékoz (vagyis idejének a kevesebb mint 1 %-át), és elvállal hetente egy órát, aminek a gazdája lesz. Egymaga, vagy másokkal (pl. családjával, barátaival, közösségével) együtt vállalja, hogy a hétnek egy adott órájában valaki ott lesz az Oltáriszentség előtt. Ezzel válik lehetővé az is, hogy a kápolna folyamatosa nyitva lehessen, oda bárki betérhessen, és találkozhasson ott a köztünk élő Jézussal, és hogy ettől a találkozástól, jelenlétében időzéstől átalakuljon egész élete.
Ez a szentségimádás már elindult, olyan formában, hogy vannak, akik hetente több órát is vállalnak. Vannak olyan órák, amelyre több regisztrált szentségimádó is jut, aki felelősséggel elvállalta azt az órát. Ebben az esetben könnyű a helyettesítés: ha valaki mégse tudna menni egy-egy alkalommal, elég csak felhívni a vele egy órában adorálót, hogy ő biztosan ott lesz-e. Van még néhány üres óra (e cikk írása idején 7), ahová várunk ilyen elkötelezett, regisztrált adorálókat. A váci piarista Templom honlapján látható a lefedettség aktuális állapota, és az is, hogy hová hiányzik még állandó szentségimádó. Itt lehet jelentkezni a szentségimádásra is. A templom honlapja: http://vacitemplom.piarista.hu/ (jobbra az Örökimádás menüsor).
Az ilyen kápolnák esetén nem ritka az sem, hogy valaki 40-60 km távolságból vállalja a heti egy órát az oda-visszautazással együtt. Ez már nagyobb áldozat, de minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb a kegyelem. Aki a közelben lakik, azt szívesen várjuk a szentségimádásba való becsatlakozásra, akár regisztrált szentségimádóként, akár a Szentségi Jézussal való alkalmi találkozásra, megnyugvásra, töltődésre. Azokat pedig, akik távolabb laknak hasonló örökimádási kápolnák kialakítására biztatjuk.

Bocsa József Sch. P. templomigazgató

Az alábbi webhelyen tájékozódhattok arról, mikorra várnak szentségimádókat a templomba: http://vacitemplom.piarista.hu/adoration/index.php

A kommunista diktatúra éveiben egyházi temetések számára tiltott budapesti Kerepesi úti sírkert helyett a Magyar Piarista Rendtartomány 1970-ben lefoglalt tizenöt, egymás melletti sírhelyet a Rákoskeresztúri Új Köztemető „szerzetesi parcellájában”, azóta általában ide temetik a Budapesten elhunyt piarista szerzeteseket. 1979-ben további sírhelyeket szerzett a rendtartomány. Napjainkig 52 piarista tanárt temettek ide, és tíz további, más temetőkből exhumált piarista is itt nyugszik.

Az 2013/2014-es tanév folyamán készült egy adatbázis az 1950 óta elhunyt piarista tanárok sírjairól. A sírok pontos helyének leírása mellett fényképek is készültek a sírokról. Csak a fenti parcella sírjait nem sikerült „egyben“ lefényképezni. Nem volt lehetőség a parcella fölé emelkedni és onnan készíteni felvételt. Egy arra dolgozó emelőkosaras kocsi vezetőjével sem sikerült egyezséget kötni a „fölemelkedésre“. Innen a címben szereplő latin mondás, amely úgy végződik, hogy „tamen est laudanda voluntas.“ De a technika segítségünkre sietett és ma már e sírkert vonatkozásában át lehet alakítani a bölcs latin szöveg végét, amely régen csak az akaratot és a jó szándékot dicsérte, így: „Bár hiányzik az erő, de segíthet egy drón.“ 2015. január 13-án délután föleresztettünk egy drónt, amely lefényképezte az atyák nyugvóhelyét. Íme a fotó mellékelve a cikk mellett.

A piarista sírokat körülveszik más szerzetesrendek, főleg kedves nővérek sírjai.
Aki (1950 óta elhunyt) egykori tanára vagy piarista barátja sírját keresi akár itt, a budapesti Új köztemetőben, akár bárhol másutt az országban vagy Romániában, a ruppert.jozsef@piarista.hu címre írjon levelet, eligazítást fog kapni.

Ruppert József Sch. P.

Kedves Piarista Örgediáktársaink!

Bognár László diáktársunkkal, az MPDSZ alelnökével tavaly célul tűztük ki a piarista atyák sírjainak folyamatos karbantartását. Novemberben megegyeztünk Ruppert atyával, hogy 2015 márciusától közösen szervezzük az elhunyt piarista tanáraink sírjainak karbantartását: gereblyézés, gallyak levágása, levelek összeszedése, sírok környezetének seprése, a piarista atyák sírjai épségét veszélyeztető faágak levágása a budapesti három temetőben (Fiumei úti, Farkasréti, Rákoskeresztúri).

Ezúton keresünk olyan piarista diákokat, akik szívesen jönnének el velünk a temetőkbe márciusban, ahol közösen tennénk rendbe piarista szerzetes tanáraink sírjait.

Jelentkezés az alábbi email címen: mikecz.tamas@mpdsz.piarista.hu

Köszönettel

Mikecz Tamás
Hírlevél főszerkesztő, Budapesti Tagozat alelnök

Kedves Öregdiáktársak!

Mostantól kezdve azok a volt diáktáraink is kapnak Piarista Diákot emailben, PDF formátumban, akikkel ugyan felfüggesztettük a kommunikációt, mert bár még mindig tagjai a Diákszövetségnek, hosszú évek óta nem fizetnek tagdíjat. Jó szívvel tesszük ezt, hogy látni lehessen, a Diákszövetség nem feledkezett el róluk. Ha valamelyikőtök mégsem igényli, kérem írjon a következő címre: csepely.peter@mpdsz.piarista.hu.
Ha viszont érzed, hogy a megszakadt kapcsolatot felelevenítenéd, írj, és minden lényeges dolgot megbeszélünk.

Ismételten kérem, hogy aki átutalással fizet, a közlemény rovatba feltétlenül írja be a tagdíjra vonatkozó évet. Ha egy összegben több évre fizet, akkor éveket. Ha bármekkora összeget is küld, de csak egy év szerepel a közleményben, akkor csak arra az egy évre tudom jóváírni a beküldött összeget.

Kérem, hogy akinek megváltozott a levelezési címe vagy az emailcíme, feltétlenül írja meg nekem. Kb. 1600 diáktársunk költözött el úgy az elmúlt években, hogy nem írta meg az új címét, így a kapcsolatunk vele megszakadt. Talán most tudatja velünk az új címet.
A nemsokára kiküldésre kerülő Piarista Diákkal kapcsolatban szeretném közölni, hogy több esetben két csekket mellékelünk, vagy borítékban küldünk. Az egyik egy elmaradt régebbi év tagdíja, a másik pedig a jövő évi. Kérjük, hogy fizessétek be.
Rövidesen kiküldjük a Tagsági Kártyát azoknak a régi tagoknak, akik valamilyen általunk nem ismert oknál fogva 2013-ban nem kapták meg, valamint az új tagoknak. (Fóliázott, névjegykártya méretű). Ha bármilyen probléma van ezzel kapcsolatban, jelezzétek a fenti email címen.

Üdvözlettel,

Csepely Péter
MPDSZ
tag- és tagdíjnyilvántartás-vezetö
(Budapest, 1956, Helyes L.)

Megjelent a Vigilia 2015. évi első száma, benne számos piarista diák vall piaristaságáról, a gimnáziumhoz való kötődéséről, élményeiről és szerzetes tanárai iránti tiszteletéről.

Tartalomjegyzék:
A piaristák 300 éve Magyarországon
Koltai András A magyar piaristák „nagy évtizede” (1711–1721)

A Vigilia beszélgetése
Bodnár Dániel beszélget Jelenits Istvánnal

Dokumentum
Közreadja Koltai András és Lukács László Tomek Vince piarista generális följegyzéseiből

Napjaink
Adamik Tamás, Bábel Balázs, Bendzsel Miklós, Dér András, Erdő Péter, Felsővályi Ákos, Golda János, Perczel András, Török Bernát, Vesztergombi György, Zlinszky János Piarista öregdiákok vallomásai.

Kapható az újságárusoknál.

Boldog Batthyány-Strattmann László nemcsak a beteg szemeket gyógyította, hanem arra is gondja volt, hogy a hit szemeit gyógyítsa, és nyitogassa azokat Isten titkaira. A piaristáknál tault, boldoggá avatott hitvallóra és szemorvosra emlékezünk.

Dr. Batthyány-Strattmann László (1870–1931) korának különös alakja volt: hercegi rangúként polgári foglalkozást választott. Diplomás orvosként, klinikai sebészeti gyakorlata közben kórházépítésbe kezdett. 1902-ben Köpcsényben nyitotta meg Magyarország első korszerűen felszerelt huszonnégy ágyas vidéki kórházát, amelynek hamarosan akkora lett a forgalma, hogy a MÁV különvonatot indított a kis nyugat-magyarországi faluba. Receptjeit, a felírt szemüveget a gyógyszerészek és a látszerészek ingyen beváltották, hiszen László doktor minden hónap végén egy összegben rendezte a számlát. Vagyonának nagy részét a szegények gyógyítására áldozta.
Címerének jelmondata: Hűséggel és szeretettel. A trianoni békediktátum következtében Köpcsényt Ausztriához csatolták (mai neve Kittsee), a szegények orvosa ekkor körmendi kastélyába költözött népes családjával. Mivel birtokainak nagy része a határokon túl rekedt, kórházépítésbe már nem kezdhetett, így kastélyában rendezte be új kórházát a szembetegek számára.

A gyakorlati szemészet művelője volt. Rendkívüli kézügyességének köszönhetően kiváló műtőorvos hírében állt: napi nyolcvan-száz beteget látott el hitvesével, aki egyben az asszisztense is volt. Műtéti technikája elismerést váltott ki szakmai körökben. Általános orvosi érdeklődése az egész tudományágat felölelte, szakmai kapcsolatai révén állandóan tudomása volt a szemészet legújabb eredményeiről. Kevés tudományos publikációja jelent meg, de működéséről tudtak az ország határain kívül is. Számos társaság tagjai sorába választotta, de ő ritkán látogatta üléseiket. Minden idejét a gyógyításnak szentelte.
A szegények hercege, dr. Batthyány-Strattmann László világosan látta a vidék köz- és egészségügyi elmaradottságát, ezért karitatív tevékenységével, a maga eszközeivel igyekezett segíteni a rászorulókon.
Feleségével, Coreth Mária Teréziával tizenegy gyermeket neveltek fel szeretetben és mélyen istenhívő szellemben. Szívesen volt gyermekei körében, akik rajongva szerették.
Élete utolsó évtizedeiben naponta elimádkozta Szűz Mária kis zsolozsmáját, családjával együtt szentmisét hallgatott, este rózsafüzért imádkozott. 1916-ban feleségével, Ödön fiával s sógornőjével belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is.
A szegények orvosa volt: „orvos volt a hercegek között, és herceg az orvosok között”. Sok szenvedés után, hatvanéves korában hunyt el 1931. január 22-én.

Már másfél évtizeddel a halála után elindították boldoggá avatási ügyét, amely a következő évtizedek politikai helyzete miatt hosszú időre megtorpant. A perújrafelvétel és az azt követő eljárás azonban eredményes volt: Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta.

Istenünk, te Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót csodálatos buzgósággal ajándékoztad meg, hogy a szegényeken és a betegeken segítsen, családja iránt pedig a hűséget és a szeretetet gyakorolja. Az ő közbenjárására add, hogy szükséget szenvedő testvéreinknek mi is segítségére legyünk, és életünk folyamán minden körülmények között állhatatosan szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Források: Diós István: A szentek élete; Semmelweis.Museum.hu

A cikk megjelent: Magyar Kurír

Az újbudai kerületi önkormányzat emléktáblát avatott a budapesti piarista általános iskola egykori, sokak által szeretett világi tanára, Mathia Károly alezredes, zeneszerző utolsó budapesti lakóházának külső falán, a Fehérvári út és a Bocskai út sarkán (XI. kerület, Fehérvári út 23.).

A 2015. január 16-án délután tartott ünnepségen a táblát Molnár László alpolgármester avatta föl, majd pedig Borián Tibor piarista szentelte meg, Mathia Károly egykori tanítványainak jelenlétében.
Polihisztor volt, a bölcsésztudományok doktora, gimnáziumi és főiskolai tanár, zeneszerző, az MTA népzenekutató csoportjának munkatársa. "Olyan ember, akit könnyű volt szeretni és nehéz elfelejteni" - írta róla az Új Ember hetilap.

Eötvös-kollégistaként kiváló professzorai szerettették meg vele a tudományos kutatómunkát. A bölcsészkar (magyar-történelem-latin szakon végzett) mellett a zeneakadémián is diplomázott. A kiemelkedő zenei tehetség Kodály Zoltán tanítványa volt. Később olasz és angoltanári diplomát is szerzett.
A budai Rákócziánumban, a kőszegi honvéd alreáliskolában, a Ludovikán, a pesti bencés és piarista gimnáziumokban, majd az ötvenes években egy tanonciskolában tanított. (A negyvenes évek derekán, a budapesti bencés gimnázium utolsó működő osztályainak énektanáraként nemcsak zene- és énekoktatás terén nyújtott kiváló pedagógiai munkát, hanem széles körű műveltségével és empatikus lényével is méltó tanártársa volt a nagy múltú szerzetesi iskolának.)
Tanári működése mellett a népzenekutatás és a zeneszerzés volt az élete. Kodály közvetlen munkatársaként nevét a Magyar Népzene Tára kötetei őrzik. Különösen vonzotta a szakrális néprajz és népzene. A Jeles napok című kötet Betlehemes játékok című fejezete az ő nevéhez fűződik. Zeneszerzőként Sík Sándor szerzőtársa volt.
A kommunista hatalomátvétel után ez a nagy tudású férfi "csak" szakmunkásképző intézetben taníthatott. Ezt a munkát is nagy szeretettel és igen eredményesen végezte. Keresztény elkötelezettsége miatt azonban még itt sem hagyták nyugodtan dolgozni. Rendszeresen zaklatta az ÁVH.
1961. február 7-én házkutatást tartottak nála. Az akkor készült jegyzőkönyv tanúsága szerint az ekkor lefoglalt "tárgyak" között volt kéziratainak, jegyzeteinek jelentős része, a Ludovika Akadémia Közlönye 1877-ből, tizenegy Zászlónk című cserkészkönyv,Bangha Béla két könyve, a Magyar Cserkész című újság két évfolyamának bekötött példányai. Elvittek tőle továbbá egy darab nagyméretű papírbőröndöt, valamint öt darab takarékbetétkönyvet, melyekben összesen tizenháromezer forint volt.
Hozzátartozói szerint korai halálát e zaklatások okozták. Mathia Károly tehát - közvetve - politikai gyilkosság áldozata lett. Az ötvenes években hetvennél több kórusművet komponált. Nagy részük máig kiadatlan, de a "szakma" ismeri munkásságát. Egykori kollégája, Papp László a Magyar Nemzetben így zárta megemlékező sorait: "tanítványainak ezreiben él emléke. Aki környezetében élt, jobb lett és boldogabb".

Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153556577077738.1073741853.1...

Forrás: Koltai András, ÚJ EMBER

Fájó szívvel tudatjuk, hogy az Úr 2015. esztendejében, január 9-ére virradóra elhunyt Deák Zoltán öregdiáktársunk, aki 2000-2012-ig volt a Magyar Piarista Diákszövetség Váci Tagozatának elnöke.
Többek között az Ő munkásságának köszönhető, hogy Vácott az öregdiákság munkájába aktívan bekapcsolódtak a fiatalok és Tagozatunk a mai napig aktívan működik.

Hálatelt szívvel köszönjük a diákszövetségért végzett munkáját!
Nyugodjék békében!

A váci öregdiákok és barátok nevében:

Balázs Sándor
A Piarista Diákszövetség Váci Tagozatának Elnöke

Tisztelt Szerkesztőség!

Szomórú szívvel tájékoztatom a magyarországi piarista diáktársakat és tanárokat, hogy édesapám Kardos Károly 56 évesen, 2014. december 25-én - hosszú betegség után - megtért az Úrhoz. Édesapám 1976-ban érettségizett a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban, 4 gyermekét is katolikus oktatásban és szellemiségben nevelte.
Örök nyughelyére 2015. január 2-án kísértük szülővárosában, Kecelen.
Kardos Endre
(piarista öregdiák - 2003.)