2014. augusztus 18., VI. évfolyam 14. szám

 

Meghívó az MPDSZ rendkívüli közgyűlésére

Az MPDSz rendkívüli közgyűlésének összehívása

Kedves Barátaim! Öregdiáktársaim!

A Fővárosi Törvényszék hiánypótlást kért a Szövetség Alapszabályának az áprilisi közgyűlésen elfogadott és annak alapján benyújtott módosításához. Ezért a Magyar Piarista Diákszövetség Elnökségével egyeztetve rendkívüli közgyűlést hívok össze 2014. szeptember 6-án, szombat délelőtt 11 órára.
Helyszíne a budapesti Piarista Gimnázium (Budapest V. Piarista utca 1.) 2. emeleti Zeneterme. A lift használatát a rászorulók részére biztosítjuk.
A fenti időpontban megállapított határozatképtelenség esetén a közgyűlést azonos napirendi pontokkal ugyanezen a napon délelőtt 11 óra 30-ra hívom össze. Ez a megismételt közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

A közgyűlés napirendje:
1. Megnyitó, üdvözlés, a levezető elnök megválasztása.
2. A napirend elfogadása.
3. A módosított Alapszabály ismertetése és elfogadása – Vita és határozathozatal.
4. Agapé.

A módosított Alapszabály tervezete az új honlapunkon (www.mpdsz.hu) és a Szövetség irodahelyiségében (az első emeleten jobbra) augusztus 23-átől kezdve megtekinthetők lesznek.

Budapest, 2014. augusztus 16.

Várgedő Tamás s.k.
A Választmány elnöke


Meghívó a váci Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulójára rendezett ünnepségre

A váci Tragor Ignác Múzeum, a Piarista Központi Levéltár és Múzeum, valamint a váci Piarista Gimnázium kiállítást rendez a Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulóján „300 éve hitre, tudásra – Piaristák Vác városában” címmel.

A kiállítás megnyitására 2014. augusztus 31-én 17:00-kor kerül sor a Görög Templom Kiállítóteremben (Vác, Március 15. tér 19.).

A kiállítást Fülöp Attila az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kabinetfőnöke nyitja meg. Köszöntőt mond: Harrach Péter országgyűlési képviselő, Fördős Attila polgármester és Labancz Zsolt piarista, tartományfőnök.
A kiállítást  bemutatja: Forró Katalin, múzeum igazgató.
A kiállítás  megnyitójára, majd a Székesegyházban tartandó jubileumi Veni Sanctera (18:00) szeretettel meghívjuk. 

A Veni Sancte főcelebránsa dr. Beer Miklós, váci megyéspsüpök.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Futó Béla igazgató
Piarista Gimnázium

Forró Katalin igazgató
Tragor Ignác Múzeum

A kiállítás szeptember 3-tól november 16-ig tekinthető meg. Nyitvatartás: szerda - csütörtök 10-17 óráig; péntek – vasárnap 10-18 óráig.


Meghívó Szentmisére és Szent Jobb körmenetre - 2014. augusztus 20. 17 óra

Szent István király ünnepe - 2014. augusztus 20., 17 óra

Az ünnepi Szentmisén és körmeneten résztvevők 16:15-kor találkoznak a Bajcsy Zsilinszky út és Szent István tér sarkán, a Posta előtt, ahol átvehetik egyéni belépőjüket.

Várunk minden kedves piarista öregdiákot és családtagjaikat, legyünk együtt minél többen!


Ferenc pápa levelet küldött a magyaroknak a nemzeti ünnep alkalmából

Ferenc pápa levélben üdvözölte Áder János köztársasági elnököt és Magyarország minden állampolgárát az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából – tájékoztatta az MTI-t augusztus 18-án a Köztársasági Elnöki Hivatal.

„Szívélyes üdvözletemet küldöm Excellenciádnak és Magyarország minden szeretett állampolgárának abból az örömteli alkalomból, hogy Szent István védnöksége alatt most lesz nemzeti ünnepük. A Mindenható Isten szerető gondviselésébe ajánlva a nemzetet, imádkozom azért, hogy minden magyar továbbra is egy igazságra, igazságosságra és egységre épülő társadalom megteremtését segítse elő” – írta az egyházfő.

Forrás: Magyar Kurír


Meghívó ünnepi szentmisére

Kalazanci Szent József rendalapítónk ünnepe alkalmából szentmisét mutatunk be 2014. augusztus 25-én 17 órakor a Duna-parti Piarista Kápolnában.

Minden diákunkat, öregdiákunkat és barátunkat szeretettel várjuk a közös ünneplésre!


Molnár Gfellner László: A hősök emlékének

Molnár-Gfellner László a veszprémi Piarista Gimnáziumba járt valamikor, innen kikerült azon diáktársainknak kívánunk emléket állítani, akik aktív részesei, szenvedői, vagy elítéltjei voltak az 1956-os eseményeknek.

A veszprémi Baráti Kör 1990. évi "Tájékoztató" kiadványának betétjét képezte az "Elítélése már semmis", illetve "A történelem sodrában" című terjedelmes újságcikk, ami hivatkozott a Közép-Dunántúli Napló 1957. október 22-i számában közzétett vádiratra, miszerint:
"Egy karrierista és hortysta elemekből álló csoport a Megyei Tanács keretén belül is elhatározta munkástanács létrehozását, amelynek feladata a megyei tanács dolgozóinak megfélemlítése, a kommunista dolgozók félreállítása volt...

Dr. Nyék László és Molnár László (mindketten 1937-ben végzett diáktársak) neve különösen ismertté vált az ellenforradalom napjaiban... Most a vádlottak padján ülnek és számot adnak elkövetett bűneikről."

Közülük a néhai dr. Nyék László három év börtönbüntetést kapott koholt vádak alapján és nemcsak ezt szenvedte el, hanem élete végéig csupán alacsony beosztásban, kisemberként dolgozhatott. Rehabilitációja már későn érkezett.
Molnár G. László diáktársunk 95 évesen ma is Budapesten közöttünk él, és szorgos résztvevője, támogatója egyesületi életünknek. Őt 1957. januárjában először elbocsátották megyei tanácsi munkahelyéről és március 3-án letartóztatták.

Forrás: Veszprémi baráti Kör, 2006. évi Tájékoztatója


PYM 2014 – Privigyén találkoztak a piarista diákok

Húsz fős magyar delegáció érkezett az idén június 30. és július 6. között megrendezett Piarista Ifjúsági Találkozóra Privigyére, Szlovákiába a piarista közösséghez. Az részvételt a Piarista Rend Magyar Tartománya támogatta, melyet hálás szívvel köszönünk. Az eredeti terv szerint a PYM 2014 (Piarist Youth Meeting) Ukrajnában került volna megrendezésre, de sajnos az ottani helyzet miatt ez nem valósulhatott meg.

Mintegy 150 fiatal Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból, Ukrajnából, Szlovákiából és Magyarországról majd egy hetet töltött együtt, és alig akartak elválni egymástól a hét végén. A gazdag program szíve a napi szentmise és a tanúságtételek voltak, amelyek arra világítottak rá, hogy a világ csábításai nem, de az Istennel való igazi, élő kapcsolat boldoggá és teljessé teheti életünket. Megindító volt hallgatni a fiatalokat, vagy akár egy apácát, hogy milyen téves irányba haladt az életük korábban, és Isten hívására, más társak segítségével, hogyan változhatott meg gyökeresen az életük.

Vendéglátóink kirándulásokat is szerveztek nekünk. Meglátogattuk a nagyon szép bajmóci várat és a mellette levő hatalmas állatkertet, valamint elutazhattunk Körmöcbányára, ahol az arany-, és ezüstbányán kívül a pénzverde régi és új életével is megismerkedhettünk. Ellátogattunk Nyitrára is, ahol a helyi piarista iskola megtekintése mellett részt vettünk a Fő téren a Szent Cirill és Metód ünnepi búcsús miséjén is. A kirándulásokon kívül a résztvevők hasznos és látványos munkájukkal hozzájárultak a házigazda város szépüléséhez. Privigyén a fiatalok önkéntes közmunka keretében kerítést és korlátot festettek, tereprendezést végeztek, valamint szemetet szedtek. Ezzel hálálták meg a város nagylelkű vendéglátását.
A szervezők a város központjában evangelizációs programra invitálták a város lakóit, amelyen nemcsak a naponta énekelt vallásos dalok és tanúságtételek hangozhattak el, hanem a fiatalok előadhatták a hét közben összeállított tánc, és zenés jelenet koreográfiát is, amelyek nagy sikert arattak. Minden ifjúsági találkozó része a sportolási lehetőség is. Itt is megmérethették magukat a nemzetek csapatai a különböző sportokban. Lehetett úszni, focizni, röplabdázni, frizbizni, futni, és kipróbálhatták magukat a mini golf terén is.
Ez a testet és lelket megmozgató hét nagy élmény volt mind a diákok, mind a kísérők számára. Régi és új barátok találkozhattak, amely során szükség volt nyelvtudásukra is. Ezeket a határokon is átívelő barátságokat a fiatalok a modern technika segítségével tovább építhetik, és majd újra találkozhatnak személyesen is, például a következő PYM-en Ukrajnában, 2015-ben.

Molnár Zsuzsa


Pállya Zsolt: "Sajnos, mindez ma már csak szép emlék" - emlékezés Medvigy tanár úrra

Hálás köszönetem a Medvigy tanár úrra emlékező Hírlevél bőséges és méltó tartalmáért.

A mi osztályunk 1961-65 között járt oda (Szemenyei-Meggyes osztályfőnökök). Emlékezetem szerint mindvégig Ő tanított hittanra. Nálunk is élt a "minden csorbát ki lehet köszörülni, amíg a penge tart" módszer, azóta is emlegetem néha.
Fiam is oda járt, a temetésén ministrált. Görbe tanár úr (fiam osztályfőnöke) úgy invitálta: "apádat tanította, tehát neked ott a helyed". Sajnos én nem tudtam elmenni a temetésre, de azóta többször voltunk a piarista parcellánál. Többek között egyik osztálytalálkozónkon is, az egész osztállyal.

Tanár urat természetesen meghívtuk az osztálytalálkozókra, ezeken szívesen részt vett néhányszor. Egyszer büszkén mesélte: eljár Miskolcra, hiszen életkorának megfelelően ingyen utazik. És miért ne menjen kényelmesen? Kifizeti az IC-pótjegyet, úri körülmények között utazik Miskolcig. Leadja a tananyagot, aztán hasonló módon vissza - és mindaddig megteszi, ameddig bírja.

Sajnos, mindez ma már csak szép emlék.

Még egyszer köszönjük a Hírlevél tartalmát.

Üdvözlettel: Pállya Zsolt


Bezuk Zsolt: Kiegészítés a dr. Medvigy Mihály tanár úrról szóló megemlékezésekhez

Kedves Szerkesztők!

Sajnos csak ma olvastam a Hírlevél július végi számát a Medvigy tanár úrról szóló megemlékezésekkel. 
Diáktársaim majdnem mindent elmondtak, amire én is jól emlékszem, sőt sok mindent azon túl is.
Két sokunk által jól ismert emlékkel ezeket mégis szívesen kiegészíteném a mellékeltekkel, ha ezzel egyerértetek és módot találtok rá.

Munkátokat ezúton is köszönve, üdvözlettel - Bezuk Zsolt

Örömmel olvastam öregdiák társaim megemlékezéseit, amelyek bennem is felélesztették a hozzá fűződő emlékek széles tárházát. A sokoldalú visszaemlékezések közül valahogyan kimaradt két nagyon jellegzetes tevékenysége, amit még szívesen hozzátennék.
Abban az időben (1954-59) mindig ő készítette elő a kápolnában összegyülekezett diákokat a közös lelkigyakorlatokra. Ennek során soha nem mulasztotta el az „ingyen mézosztás” példázatát: mindenki annyi kegyelmet kap, amennyire a lelkét felkészítette. Akár az ingyen mézosztásnál, ahol mindenki annyi mézet kap, amekkora edénnyel érkezik. (Cseppet sem zavarta, hogy már előtte hallatszott az idősebb diákok moraja: „Most jön az ingyen mézosztás!)
Akkoriban ő tanította a hittant valamennyi osztályban, és ő gondoskodott a ministrálások, különösképpen az ünnepi, „assisztenciás nagymisék” szervezéséről. Sokunk számára nagy élmény volt diáktársaink közül kiemelkedve, az oltár közvetlen közelségében szolgálatot tenni, amire alapos gyakorlatozással készített fel minket. Meg kellett tanulnunk tisztességesen, mozdulatlanul állni, és úgy lépni alakulatban, mint a szobrok. A „hárompapos” miséknek szigorú rendje volt: diakónus, szubdiakonus (többnyire a kispapok közül), ceremonárius, két akolitus és hat fáklyavivő. Nagy megtiszteltetés volt a húsvéti szertartásokon való részvétel, amit missziós szolgálattal kellett kiérdemelnünk: az  ministrálhatott az egyik napon a saját kápolnánkban, aki a két másik napon valamelyik másik templomban ministrált az összeszokott csapat tagjaként. Így jártunk el sok szerényebb ministránsgárdával rendelkező templomba, a Mátyástemplomtól a külvárosi plébániákig. Akkoriban a mise nyelve még latin volt, és az ünnepi hangulat fokozásában nagyobb szerepe volt a formaságoknak. Medvigy tanár úr nagy precizitással rendezte meg a szertartásokat. A feszületek az összes oltáron mind le voltak takarva lila lepellel, amelyet nagypénteken a szent kereszt előtti hódalat közben kellett levennie a ceremonáriusnak, és külön érdem volt, ha ezt úgy sikerült megtennie, hogy a közönség csak a hódolattétel után vegye észre, hogy már takaratlan az oltár fölötti feszület. Nagyszombaton kopasz oltárral kezdődött a szertartás, majd a mise előtt kellett feldíszítenünk az oltárt, és átöltözve bevonulni a glóriára. Erről hallottam később azt a vitatható kritikát, hogy „az a bolond Medvigy még a szőnyegcipelésből is szertartást csinál”.
A liturgiának ez a tisztelete gyakran ma is eszembe jut, ha külföldön járva részt vehetek egy görög vagy egy anglikán szentmisén, és élményeimet olyankor szívesen megbeszélném Medvigy tanár úrral.

Bezuk Zsolt


A külhoni felekezeti oktatásért

Az egyházi iskolákban tanulók száma Magyarországon és az anyaország határain kívül fekvő magyarlakta területeken is folyamatosan nő. A magyar kormány ennek tükrében a jövőben is prioritásként kezeli az egyházak társadalmi szerepvállalásának támogatását.

Ebben a témában tartott sajtótájékoztatót a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök és Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

Kocsis Aliz iskolaigazgató nyitotta meg az értekezletet, köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Soltész Miklósnak. Az államtitkár beszédében röviden összefoglalta a magyarországi egyházi iskolák állami támogatásának történetét. Elmondta, hogy 2010-ben, a FIDESZ kormányra kerülésének idején forradalmi változtatások történtek ezen a téren, hiszen az addigi kormány másodrangúként kezelte a felekezeti oktatást, ráadásul a támogatások is meglehetősen rendszertelenül érkeztek. Soltész Miklós továbbá elmondta, hogy a rendszerváltás előtt, a 80-as évek végén összesen nyolc köznevelési intézményben működött egyházi oktatás Magyarországon, 2010-ben ez a szám elérte a hatszázat, míg ebben az esztendőben az ezret. Jelenleg így 220 ezer gyermek nevelkedik egyházi oktatási intézményekben az anyaországban. Az államtitkár hozzátette, hogy a jövőben az egyházi oktatásra szánt támogatás meghaladja a 120 millió forintot, amelynek egy részét a külhoni egyházi iskolákra szánják. Soltész Miklós ugyanakkor a sajtóértekezlet otthonául szolgáló oktatási intézmény (utódiskolánk, a Kalazanci Szent József Iskola) felújításáról is szót ejtett, és gratulált Schönberger Jenő megyéspüspöknek a támogatás kiharcolásáért.
A püspök ismételten megköszönte a támogatást, majd elmondta, hogy ez a gesztus közösségünknek és a magyar kormánynak is nagyon fontos, hiszen nekünk a megmaradás a tét, számukra pedig a határon túli magyar kultúra ápolása bír rendkívüli jelentőséggel. Schönberger Jenő ezt követően sok kegyelmet és erőt kívánt az államtitkár munkájához.
Kovács Jenő polgármester is nagy jelentőséget tulajdonít az egyházi oktatás támogatásának, mint elmondta, hogy ennek köszönhetően két jól működő egyházi iskola is van Szatmár megyében. A polgármester hozzátette, hogy az oktatás mellett különböző határon átívelő pályázatok révén a helyi egyházak is komoly finanszírozásban részesülnek, így a jövőben a vallásturizmus is fejlődésnek indul a megyében. Beszédében a szakoktatás fontosságát is kiemelte, majd köszönetet mondott a támogatásért, és reményét fejezte ki aziránt, hogy a magyar kormány a jövőben is hangsúlyt fektet a Partiumra.

Ifj. Deák Endre – Szatmári Friss Újság (2014. július)


Telbisz Károly piarista diák, Temesvár polgármesterének emlékezete

Régi óbesenyői bánáti bolgár családból, a Telbiz családból származott. Jogi diplomát szerzett a Budapesti Tudományegyetemen, majd közigazgatási jogból doktori fokozatot a Bécsi Egyetemen. Bárói címet kapott. 1885-től 1914-ig Temesvárnak, a Bánság fővárosának polgármestere volt.

Először négy évre választották meg, de ezt meghosszabbították. Hivatali ideje alatt jelentősen hozzájárult a város modernizációjához: elbontatta a régi erődítéseket, és a várost egy új, nyugat-európai városrendezési terv alapján formálta újjá, széles sugárutakkal, csatornázással, vezetékes vízellátással, közvilágítással és közösségi közlekedéssel. Temesváron létesült Magyarország első elsősegély-állomása, valamint a mai Románia területén az első aszfaltozott utca (1895) és az első villamos (1899).

A vállalkozások megtelepedését 15 éves adómentességgel, ingyen telekkel és építőanyaggal támogatta. A városban erőmű, vágóhíd, téglagyár létesült, amelyek jelentősen hozzájárultak a helyi költségvetéshez. A hivatal kenyérgyárat és tejüzemet is alapított. Polgármesteri időszakának végén úgy ítélték, hogy Temesvár a Monarchia harmadik legjelentősebb városa Bécs és Budapest után. Az ő polgármestersége alatt és segítségével épült föl a piaristák imponáló épületegyüttese és temploma. Igen jó és baráti kapcsolatot ápolt a piarista tanárokkal, temetésekor a mi templomunkban ravatalozták fel.
Halálának századik évfordulóján utódiskolánk, a Gerhardínum igazgatósága méltó ünnepséggel kíván adózni emlékének. A tervek szerint erre 2014. október 31-én kerül sor. A szervezésben részt vesz a Temesvári Püspökség, a Polgármesteri Hivatal, a Piarista Rend Romániai Tartománya, a temesvári öregdiákok, valamint a Romániai Bolgár Unió is.


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt dr. Sibalszky Zoltán

Szomorúan tudatjuk, hogy Diákszövetségünk alapító és köztiszteletnek örvendő tagja, a Piarista Diák nagytudású rendszeres szerzője, a Piartours nagymagyarországi túráinak lelkes szervezője és gyakori idegenvezetője, a kifogyhatatlan anekdotázó dr. Sibalszky Zoltán augusztus 14-én, pénteken váratlanul elhunyt.
Hosszú élete során hűséggel szolgálta a cserkész és a piarista szellemiséget.

Méltatására még visszatérünk. Temetéséről amint információval rendelkezünk, a Hírlevél hasábjain közöljük.

Nyugodjék békében!


dr. Sibalszky Zoltán: A PÁPÁK ÁLTAL EGYES ORSZÁGOK KIRÁLYAINAK ADOMÁNYOZOTT CÍMEKRŐL

Szokás volt a középkorban, és később is, hogy a hit terjesztésének, vagy védelmének érdemeiért az illető ország királyainak öröklődő címeket adományoztak a pápák.

Így kapták meg  Franciaország (Az Egyház legidősebb lányának nevezett ország) királyai a „Rex Christianissimus (A legkresztényibb király) címét, a spanyol krályok a hispán félsziget visszahódítása után a „Rex Catolicus (Katolikus Őfelsége) címet, és a portugál királyok is valami hasonló címet. Anglia királyai pedig - konkréten VIII. Henrik a „Defensor fidei - A hit védelmezője” címet, mert „De septem fideis - A hét szentségről" írott munkájában megvédte a katolikus hitet Lutherrel szemben. Persze akkor még sem ő, sem a pápa nem tudhatta, hogy pár évvel későb válási szándéka miatt összekülönbözik az Egyházzal, és megalapítja a szakadár anglikán egyházat.

Szent István (mellékelt fotón), a magyar nép sikeres megtérítése érdeméért maga és utódai számára megkapta a „Rex Apostolicus - Apostoli király” címet. Ezt általában mindenki tudja. Nem tudják azonban, hogy ellentétben a többi királyoknak adományozott címekkel, amelyek csak címek voltak, az "Apostoli király" cím két privlégiummal is járt: a magyarországi püspökök kinevezési jogával - ami más királyoknak nem volt joga, még a német-római császárnak sem! Utóbbiak háborúkat vívtak a pápákkal ezért az „Investitura” jogért, de sikertlenül.
A magyar királyok másik különleges kiváltsága volt a pápaválaszásoknál a vétójog. Ezt temészetesen a konklávé előtt lehetett alkalmazni egy, a magyar királynak nem tetsző jelölt esetén. Utoljára I. Ferenc József alkalmazta a vétójogot 1903-ban, amikor is a magyar bíboros olvasta fel az apostoli király vétóját, amikor a franciabarát Rampolla biboros volt az esélyes jelölt. Az új pápának (X. Piusz) viszont első dolga volt, hogy megszüntette a magyar király vétójogát.


dr. Sibalszky Zoltán: A LOVAGRENDEKRŐL

A lovagrendek akkor alakultak, amikor a keresztes hadjáratok meghódították a Szentföldet. Céljuk a Szentföld védelme volt, és az ottani lakosság gyógyítása. A lovagrendek tagjainak vezető része felszentelt pap is volt, és páncélos vitéz is egyben, de voltak olyan tagok is, akik egyházi hivatást nem töltöttek be.

A legnevezetesebb volt a három nagy lovagrend: a Templárius  (Templomos), a Jeruzsálemi Szent János, és a Német Lovagrend. A többiek, mint pl.  a Szent György, a Szent Lázár, a Szent Sír, és még sok kisebb jelentőségű lovagrend részben akkor, részben később alakult.
Ugyanabban az időben, tehát a XII. században alakultak meg a Hispániai Félsziget spanyol országaiban a nyugati lovagrendek, melyek célja a félsziget móroktól való felszabadításának előmozdítása volt. Ezek közül is három nagy lovagrend volt a nevezetes: az Alcantara (alakult 1156-ban), a Calatrava, és a San Jago de Compostela rend.
A három nevezetes keleti lovagrend közül 1099-ben alakult meg a Szent János Lovagrend, mely 1113-ban kapott pápai jóváhagyást, majd 1111-ben a Német Lovagrend, és 1118-ban a Templárius Lovagrend (ez azért kapta a nevét, mert a  lerombolt jeruzsálemi nagytemplom romjainál volt a székhelye).
A templáriusok csakhamar igen gazdag rend lettek, és számos európai országban is megtelepültek. Így Magyarországon is, ahová II. Géza király hívta be őket. Amikor az arabok visszafoglalták a Szentföldet, az utolsó keresztény város, Akko 1290-ben történt elestével Ciprusra menekültek, majd székhelyüket Franciaországba tették át. Nagy gazdagságuk miatt sokan irigykedtek rájuk, és mindenféle babonasággal és bálványimádással kezdték őket vádolni. Szép Fülöp francia király 1312-ben a rend vezetőségét elfogatta, és máglyán égette el őket, mint istenteleneket, élükön Molay Jakab nagymesterrel. Mindezt azért, hogy kincseikre rátegye a kezét. Elérte azt is, hogy 1314-ben a pápa az egész rendet feloszlatta. Egyedül Portugáliában maradtak meg kolostoraik, köztük a hatalmas Tomar, mert a portugál király azt mondta nekik, hogy maradhatnak, ha ezentúl másképp nevezik magukat. Felvették hát a Krisztus Lovagrend nevet.

A templáriusokról még ma is kering mindenféle kitalált legenda, amiknek semmi igaz és történelmi alapjuk nincs, csak a minden misztikus  szenzációra éhes, félművelt közönség terjeszti ezeket.

A Német Lovagrend (amely német alapítójáról kapta a nevét) szintén elterjedt hamar az európai országokban is. II. Endre király hívta be őket 1211-ben, és Brassó környékét kapták meg. Törcsvár lett a székhelyük. De csakhamar kiderült, hogy a lovagrend önálló, független országot akar kiépíteni, mint azt aztán a Balti Tenger partján tették. Ezért azután maga a király kergette ki őket 1225-ben az országból. Ezután megtelepedtek a mai Kelet-Poroszország területén, Malbork székhellyel, és két évszázad alatt fennhatóságuk alá vonták a mai Lettország és Észtország területét is, és fenyegették Lengyelországot is. A lengyelek ellen a döntő csata 1409-ben volt Tannenbergnél, ahol Zsigmond magyar király segítségével a lengyelek győztek, és a lovagrendet még hadi kárpótlás fizetésére is kötelezték. Ehhez Zsigmond kezességet vállalt, és ezért zálogosította el a 13 szepességi várost (tehát nem  könnyelműségből!) A reformáció idején a Német Lovagrend nagymestere, Branenburgi Albert is áttért a luteránus vallásra. A Lovagrend birtokát önálló országnak minősítette (Poroszország), saját magát pedig az ország királyának. A katolikusnak maradt lovagok (a kisebbik rész) áttelepült Morvaországba, ahol Bouzov vára lett a székhelyük, nagymesterük  pedig mindig egy Habsburg főherceg volt.

A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Szent János Lovagrend  székhelye Jeruzsálem elvesztése után szintén Akko városa lett. Amikor 1290-ben ez az utolsó keresztény bástya is elesett, a rend előbb Ciprusra menekült, majd 1308-ban Rhodoszra tette át székhelyét. Itt építette ki jól megerősített központját, ezen belül a Nagymester várát. Többször ostromolták a törökök Rhodoszt, de mindig sikertelenül. Végül 1522-ben többévi ostrommal kiéheztették, és távozása kényszerítették a lovagokat. De, vitéz ellenállásuk elismeréseként szabadon vonulhattak el, fegyvereikkel és kincseikkel együtt. 1530-ban Máltán telepedtek meg, és építették azt ki olyan erősséggé, hogy a többszöri török ostrom mindig sikertelen volt. Ma ezt a Johannitának is nevezett rendet Máltai Lovagrendként emlegetik. Végül Napóleon foglalta el a szigetet, és ő utána angol birtok lett. A lovagrend 1834 óta római székhellyel működik, mint autonóm szuverén ország, és sok országban követséget is tart. Így pl. Kállay Miklós miniszterelnök fia, Kristóf, évtizedeken át volt a Máltai Lovagrend követe. A Máltaiak ma főleg jótékonykodásukról ismertek, amiben az egész világon igen aktívak, így nálunk is.


dr. Sibalszky Zoltán: A KÖZÉPKORI DIÁKÉLET

Azt hiszem, sokan gondolkodtak már azon, hogy milyen lehetett a középkori diákélet. Hogyan éltek a diákok, mit tanultak a középiskolákban és az egyetemeken. Sokan a középkori diákok életét ridegnek, sötétnek képzelik el, kolostori szigorúsággal, a tanárok vesszejével. Pedig az akkori diákoknak is meg voltak a maguk szórakozásai, sőt olyan jogaik, szabadságaik is voltak, melyeket a mai diákok is megirigyelhetnének.

I.A mai középiskolai oktatásnak az akkori kolostori, káptalani, székesegyházi iskola felelt meg. A diákok itt az ún. hét szabad művészetet tanulták. Ennek részei voltak: a Trívium, amely a grammatikából, retorikából, dialektikából állott, és a Quadrivium, amelynek tárgyai az arithmetika, geometria, asztronómia és muzsika voltak.
Legfontosabb a grammatika volt. Ez a latin nyelv minél tökéletesebb elsajátítását tette feladatává. Görögöt csak igen ritkán tanultak, még Aquinói Szent Tamás sem tudott görögül. A retorika és a dialektika a grammatika mellett háttérbe szorult. A retorikában fogalmazni tanultak, a dialektikában a logikus gondolkodást.

Érdekes, hogy a Quadriviumot nehezebbnek tartották, nem is tanulta mindenki. Az első volt itt a számtan. Ha meggondoljuk, milyen nehéz lehetett római számjegyekkel számításokat végezni, megértjük, hogy milyen tisztelettel néztek arra, aki szorozni, osztani tudott. (Az arab számjegyek a XIV. századra terjedtek el a hispániai arab kalifátuson keresztül.) A geometriában a súlyokat, mértékeket, a háromszög, négyszög területének kiszámítását tanulták. Ez rendkívül bonyolult, hosszú számításokba került. A csillagászatban megtanulták, hogyan kell a naptárt megállapítani, de a Naprendszerről is tanultak valamit, és egy kis földrajzot is. A zene legnagyobbrészt éneklésből állt.
De lássuk most már a diákok életét. Ez elég szigorúan volt szabályozva. A diák tanítóján és a kolostor priorján kívül mással nem érintkezhetett, a fegyelmezés eszközei között pedig nagy szerepet játszott a testi fenyítés. A virgácsot, mint a tanítás serkentőjét igen gyakran alkalmazták. A grammatika tanítóját el sem lehetett virgács nélkül elképzelni, mert minden fennmaradt ábrázoláson ott van a kezében. A szigorúság azonban nem nehezedett annyira a diákra, mint gondolnánk. A vesszőzést természetesnek tartották, sőt jókedvűen, ünnepség keretében gyűjtötték össze fenyítésük eszközét. A diákéletnek voltak derűs vonásai is. Játékokat, ünnepélyeket rendeztek. Ilyen volt a „Virgács ünnepe”. A tanulók tanáraikkal kivonultak az erdőbe, és itt játék keretében gyűjtötték a virgácsnak való vesszőket.

II. Tehát a középiskolások élete nem volt olyan sötét. De igazi diákéletük az egyetemi hallgatóknak volt. Az egyetemek szervezetében, működésében igen sok említésre méltó furcsaság volt. Az első egyetemek híresebb iskolákból keletkeztek, később aztán a pápák és uralkodók is alapítottak egyetemeket. Az ilyen univerzitások rengeteg idegent vonzottak az egyetemi városba, és nagyon jó jövedelmet jelentettek a város számára. Ezek tehát megbecsülték azokat, és minden kedvezményt, és kiváltságot biztosítottak a tanároknak és diákoknak. Ebben szinte egyik város a másikat igyekezett túllicitálni.
a./ A nagyobb egyetemek tanárai és tanulói a legteljesebb önkormányzatot gyakorolták. A tanulók nemzetekre oszlottak fel. Így a párizsi egyetemen négy nemzet volt: a francia, a normann, a pikárd és az angol. A nemzetek tartományokból álltak, így az angol a felnémetből, az alnémetből, és a tulajdonképpeni angolból. A magyarok is a felnémet tartományhoz tartoztak. A bolognai egyetemen két nemzet volt: az ultramontanusoké és a citramontanusoké. A bécsi egyetemen a magyarok is külön nemzetet alkottak. Belső szervezet szempontjából az egyetemek két csoportra oszlottak. Az egyik rész a szigorúbb szervezetű párizsit, a másik rész az enyhébb bolognait utánozta. Párizsban a nemzetek élén a procurátor, a karok élén a dékánok, az egész egyetem élén a rektor állott. A nemzeteknek külön tanáraik voltak, ezek minden nemzetnek a saját nyelvén tartottak előadásokat. A nemzeteknek saját szokásaik, ünnepeik, sőt védőszentjeik voltak. Így pl. a franciáké Szent Vilmos, a normannoké Szent Román, a picardoké Szent Firmin, a németeké Nagy Károly, és az angoloké Szent Ödön.
A procurátorok szinte fejedelmi jogokat gyakoroltak a nemzetek felett. Gyűléseket hívtak össze, határozatokat hajtottak végre, védték alattvalóik érdekeit. A procurátorok választották a rektort is. Neki aztán valóban uralkodói hatalma volt. Már megválasztása is ünnepélyes keretek közt ment végbe. Mint a pápákat, a rektort is konklávé választotta meg. A választás addig tartott, míg egy viaszgyertya el nem égett. Külső tekintélye igen nagy volt. A párizsi püspök fölött elsőbbséget követelt magának. Ha fejedelem jött Párizsba, ő is ott volt a fogadáson. A város elé azonban csak akkor ment, ha maga a pápa látogatott ide. Külön szónokot tartott, mint a királyok, aki az ünnepélyeken helyette beszélt. Párizsban a tisztviselőket a tanárok választották, és ezek vezették az egyetemet, Bolognában viszont a főhatalom a diákok kezében volt. A tanárok itt teljesen a diákoktól függtek. A tanulók szerződtették őket, sőt a legszigorúbban ellenőrizték munkájukat. Ezt egy külön bizottság végezte, a „Denunciatores doctorum”. Pénzbüntetéssel sújtottak a tanárokat, nemcsak akkor, ha engedély nélkül eltávoztak a városból, vagy, ha nem tartották meg előadásukat, de akkor is, ha kihagytak valamit az anyagból, vagy azt nem végezték be a kitűzött időig.
b./ A tanulóknak általában nagy szabadságuk  volt.  Az egyetemi városokban szinte nagyobb urak voltak, mint a polgárok. Mindenütt maguk bíráskodtak saját ügyeikben. Párizsban a XII. században egy ízben nagyon összeverekedtek a polgárokkal, és a király nekik adott igazat. Elrendelte, hogy csak egyházi bíróság ítélheti el őket, és, azt a polgárt, aki egy tanulót bántalmaz, a legszigorúbban büntessék meg. A tanuk legnagyobb része Párizsban kollégiumokban lakott. A kollégiumok rendje volt egyedül az, ami némiképp korlátozta a diákok nagy szabadságát, és valami kolostorszerűséget hozott életükbe. Ezek belső élete ugyanis meghatározott szabályok szerint folyt le, melyeket a felügyelők, akiket „lupus”-oknak neveztek, ellenőrizték. Például bent csak latinul volt szabad beszélni, és, aki más nyelven beszélt, pénzbüntetést fizetett. Bolognában már az egyetem szervezete is a tanulók szája íze szerint volt megszabva. A várossal szemben pedig még nagyobb jogokkal rendelkeztek ,úgyhogy szinte a tanulók paradicsomának mondhatjuk Bolognát. Császári rendelet szerint esetleges kárukat a város köteles volt négyszeresen megtéríteni, és, ha a tanulókat vádolta valaki valamivel, maguk választhatták meg bíráikat, ”mert - mint a rendelet mondja - méltányos, hogy azok, akiknek tudománya az egész világot megvilágítja, és, akik növendékeiket Isten, és ennek szolgája, a császár iránt engedelmességre oktatják, minden sértés ellen kiváló gonddal megőrizve és védelmezve legyenek.”
A város megadott minden kedvezményt a tanulóknak. Ha ugyanis valami nem tetszett nekik, azzal fenyegetődztek, hogy az egyetemet más városba helyezik át. Ezt néhány esetben ideiglenesen meg is tették. Ilyenkor Bologna újabb és újabb engedményekkel csábította vissza őket. Így pl. teljes szabadságot élveztek, csak a fegyverviselés és a szerencsejáték volt tilos. A lakások árát is a tanulókból és polgárokból álló bizottság szabta meg, a tanulók előnyére. Még a város zsidó lakosainak is ki kellett venni a részüket kénytelen-kelletlen - az egyetem  támogatásából. Az egyetemi farsangi mulatságra nekik kellett a pénzt adniuk.
c./A tanításnak is meg voltak a maguk eredeti, hagyományos formái. Párizsban pl. a hét szabad művészet tanulói a padlón ültek, egy 1452-ben kelt rendelet szerint azért, hogy „az ifjaknak ne legyen alkalmuk a fennhéjazásra”. A tanárok olyan gyorsan beszéltek, hogy a diákok ne írhassák le a magyarázatokat. Nekik viszont 1452-ig nem volt szabad olvasniuk, hanem fejből kellett magyarázniuk. Igen sok könyv volt használatban. Érdekes, hogy könyvvel kereskedni nem volt szabad. A könyveket tehát vagy könyvkölcsönzőből szerezték, vagy másoltatták. Egy okirat szerint a könyvkölcsönzőknek 117 könyvet kellett állandóan készenlétben tartani. A könyvek ilyenképp annyi embert foglalkoztattak, hogy ezeket  (könyvkötők, másolók, díszítők, kölcsönzők, pergamenkereskedők) az egyetem kötelékébe sorolták, és klienseknek nevezték.
d./ A középkorban kevesebb ideig tartott a tanév. Két részre oszlott: október 1-től Húsvétig tartott az első, nagyobbik, és Húsvéttól június végéig a kisebbik rész. A karácsonyi és húsvéti szüneten és az ünnepeken kívül csütörtökön nem volt tanítás. Így kb.150 tanítási nap volt egy évben, és 200 szünetnap. Az akkori diákok tehát nem erőltették magukat túlságosan.
Maga az egyetem elvégzése azonban sokkal tovább tartott, mint ma. A 7 szabad művészetet, a „facultas artium”-ot 7 év alatt lehetett kijárni. Három fokozata volt: a baccalaureatus, a licentiátus, és a magistrátus. Akit magisterré avattak, az rögtön taníthatott is. A teológiai kar elvégzése 6 évig tartott. A római jog doktorává 8, a kánonjogé 6 év alatt lehetett valaki. 10 év alatt mindkettőt el lehetett végezni, és így „doctor utriusque iuris” címet kapott az illető. Az orvosi egyetem elvégzése csak 1-2 évig tartott. Érdekes, hogy Bolognában a doktorrá avatandónak meg kellett esküdnie, hogy az előírtakon kívül semmit sem fizetett.
e./ A diákoknak tehát a legtöbb egyetemen a tanuláson kívül alig volt korlátozva az életük. Éltek is a nagy szabadsággal és vidám életüknek nem egyszer a polgárok adták meg az árát. Mint egykorú források mondják, „a járókelők mindennemű bosszantása és zaklatása, az éjjeli őrök megtámadása, éjszakai duhajkodás, éktelen kiabálás, és más efféle kihágások” sűrűn  ismétlődtek. II. Henrik angol király oklevele szerint 1231 táján az oxfordi egyetem munkáját nagyon zavarták a polgárok és diákok között előforduló veszekedések, úgyhogy ezek miatt egyelőre Northamptonba kellett áthelyezni az egyetemet. S hogy Spanyolországban is hasonló volt a helyzet, azt mutatja, hogy 1252-ben Alfonz leoni király elrendelte, hogy a salamancai egyetem harcias tanulóit a püspök zárja be, vagy utasítsa ki a városból. Vagyis a dolog mind a négy legrégebbi középkori egyetemen (Párizs, Bologna, Oxford, Salamanca) egyaránt hasonló volt.
f./ De a diákok jókedve nemcsak ilyen formában nyilatkozott meg, hanem vidám ünnepélyek rendezésében is. Különösen s doktorrá avatásokat kísérték vidám felvonulások, álarcos menetek, de más alkalmakkor is, például egyházi ünnepeken is rendeztek ilyen ünnepélyeket a diákok. Némelyik ünnepély azután hagyományossá vált, és minden évben megismételték. Ilyenkor énekeket is énekeltek, melyek külön nevet is kaptak: „Carmina Burana 22”-nak, a vagabundus diákok énekeinek nevezték ezeket.
A legérdekesebb és leghíresebb diákünnep a „Festum Asinorum”, a „Szamarak Ünnepe volt. Érdemes megismerni a lefolyását, mert fogalmat alkothatunk belőle a többi ilyen diákünnepről is, de arról a szellemről is, amely ezeket létrehozta. A Szamarak Ünnepét néhol Karácsony táján, máshol január 14-én ünnepelték. Karácsonykor a nép körmenetben vonult a templomba. Itt azután ószövetségi prófétáknak öltözött diákok jövendöléseket mondtak Krisztusról, és 6 pogány és 6 zsidó hallgatta őket. A jövendőmondók közt volt Balaám is, aki szamárháton vonult be. Egy angyal állta útját, és, amikor ő tovább akart menni, megszólalt a szamár is, azaz egy elbújt gyermek a szamár lábai alatt: „Cur me calcaribus miseram  sic laeditis?” („ Miért kínozol engem, szerencsétlent a sarkantyúddal?”) Erre aztán Balaám is megilletődött, és megtette jövendölését. A többi szereplő gyalog jött be, így hát az ünnepet a nevezetességet jelentő egyetlen állat-szereplőről, a szamárról nevezték el.
 
A január 14-i ünnepet az egyiptomi menekülés emlékére rendezték. Egy feldíszített szamarat vezettek végig a városon, hátán a Szent Család képviselőivel. A templomban aztán a kar egy, a szamarat dicsőítő éneket énekelt, mely így kezdődött
:”Orientis partibus
Adventavit  asinus,
Pulcher et fortissimus,
Sarcinis aptissimus”
 
Ezt a Szamár Himnuszt Sík Sándor magyarra így fordította:
 
Messze földről megjött már
Napkeletről a szamár.
Jaj ,de ékes, jaj, de szép,
Terhe alatt büszkén lép.
 
Hej, csacsi úr dalolj hát,
Vicsorítsd ránk ékes szád,
Majd kapsz szénát eleget,
Magad tele eheted.
 
A négy utolsó sor ismétlődött minden szakasz végén. Az ének így fejeződött be:
 
Mondd, hogy Ámen, jó szamár,
Ha szénával jóllaktál,
Elfelejtsed, ami volt,
Ámen, ámen, ezt dalold!
 
Hejje, hujja, hajja hát,
Nyisd ki azt az ékes szád,
Kezdd el már a muzsikát!
 
A többi diákünnep lefolyása is hasonló volt. Ha ma mindez túlságosan naivnak tűnik fel előttünk, de a Középkorban nagy jelentőségük volt. Szinte színházat pótoltak, s a diákoknak kedves szórakozást nyújtottak.
Látjuk, hogy az un. sötét középkorban élő diákok életében is megvolt a változatosság, a szórakozás és a vidámság. Ha pedig valaki elvégezte az egyetemet, igen nagy tekintélyre tarthatott számot.